06 Jul

Távkapcsolat – megéri a vesződést, vagy jobb bele sem kezdeni? A nyári kalandok után gyakran vetődik fel a kérdés…

Gimnázium negyedik évében egyik osztálytársam egy olaszországi nyaralás során találkozott egy szimpatikus olasz fiatalemberrel. Aztán fél év múlva az a szimpatikus fiatalember felbukkant a szilveszteri bulin. Aztán az osztálytársam ment ki látogatóba hozzá. Aztán négy évvel később, egy budapesti egyetem elvégzése után kint is maradt – jelenleg is boldog házasok. Íme egy sikersztori távkapcsolatról, ami házassággal végződött.

Sajnos az esetek többségében a távkapcsolatok szakítással végződnek – persze, a “normál” kapcsolatok többsége is.

Mégis, ha képtelen vagy a másikat elengedni pusztán a távolság miatt, nem árt tudni, hogy hogyan lehet elviselhetővé tenni a különlétet, és sikeressé tenni a távkapcsolatotokat.

A távkapcsolat fajtái

Nem mindegy, hogy mi a kiindulópontja egy párkapcsolatnak. Az első típus talán a legnehezebb – amikor a fent említett osztálytársamhoz hasonlóan találkozol valakivel, akit igazán meg sem tudsz ismerni, elönt a rózsaszín köd, de mire feleszmélsz, az illető már régen másik országban/kontinensen van. A távkapcsolat ebben az esetben a kapcsolat legelejétől kezdődik.

A második válfaja a távkapcsolatnak az, amikor a párodat áthelyezik előre nem meghatározott időtartamra másik városba, vagy országba. Ekkor a távkapcsolat a kapcsolat fenntartására szolgál – a másikat már jól ismered. A nagy kérdés csak az: követed-e vagy sem.

A harmadik eset a legkönnyebb: amikor a távkapcsolat csupán átmeneti és előre meghatározott időpontban vége lesz a várakozásnak és megint együtt lesztek. Ezt a legkönnyebb elviselni, de még ebben az esetben is oda kell figyelni arra, hogy fenntartsátok és gondozzátok a kapcsolatot.

Határozzátok meg a távkapcsolat szabályait!

A távkapcsolat a “normál” kapcsolatoknál is inkább bizalomjáték. Nem látod a másikat, nem tudhatod, mit csinál, és ha azt akarod, hogy működjön a dolog, meg kell bíznod benne. Féltékeny, önbizalomhiányos típusoknak nem ajánlott műfaj! Akármikor elbizonytalanodsz a másikban, gondold végig, hogy a bizonytalanságnak van-e ésszerű oka és magyarázat, vagy inkább benned keresendő.

Nagyon sok bizonytalanságtól meg tudjátok egymást kímélni, ha már a távkapcsolat elején lefektetitek a szabályokat. Mindketten kizárólagos, monogám kapcsolatban gondolkodtok, vagy inkább nyitott kapcsolatról van szó? Ha előző, akkor van-e jövőbeli terv arra, hogy az egyikőtök a másikhoz fog költözni?

Határozzátok meg azt is, hogy mik az elvárások: minden nap SMS/chat, vagy elég ritkábban is? Ez azért fontos, mert alapvetően mások lehetnek az elvárások egy kapcsolatban: míg az egyik jobban igényli a folyamatos odafigyelést, addig lehet, hogy a másiknak teljesen természetes a ritkább kapcsolattartás is. Lehet, hogy az egyik fél már lerágta a körmét is féltékenységében, hogy vajon a másik hova tűnhetett, míg a másik fél úgy hiszi, minden rendben van. Ezért érdemes ezt már a legelején megbeszélni. Fontos: ha egy napig nem írt vagy nem telefonált, ne hidd rögtön azt, hogy a, máris megcsalt valaki mással, b, elütötte egy busz!

Távkapcsolat – túléled?

Távkapcsolat: 10 tipp a sikerhez

1. Beszéljetek egymással rendszeresen – de ne vigyétek túlzásba!

Nagyon-nagy szerencsére ma már nem kell a horrorisztikus telefonszámlák miatt aggódni, akkor sem, ha távkapcsolatban vagy: a Skype program segítségével például teljesen ingyen beszélgethetsz, akár órákat is a másikkal. Fontos, hogy mindkettőtök élje a saját életét, és ne minden este arról szóljon, hogy a gép előtt ülve siránkoztok, hogy mennyire sivár az élet a másik nélkül. Ezzel csak leszívnátok egymás energiáit és még nehezebbé válna az egész távkapcsolatosdi. Ha beszélgettek egymással, akkor próbáljátok meg jól érezni magatokat “együtt” és ne a kapcsolat lehetetlenségén merengjetek. Nagyon fontos, hogy az esetlegesen felmerülő félreértéseket semmiképpen sem e-mailben beszéljétek meg, mert az e-mail kommunikáció során könnyen félrecsúsznak a dolgok. Szintén nagy hiba amikor a párok az e-maileket afféle kinyilatkoztatásnak veszik, és később is többször visszaolvassák őket, hátha valami újabb rejtett üzenetet is felfedeznek bennük. Az e-mail az csak egy e-mail – a fontos dolgokat inkább szóban beszéljétek meg! Ahogy fent említettem, a távkapcsolat elején beszéljétek meg, hogy naponta szeretnétek-e hallani a másikról, vagy elég az is, ha csak ritkábban.

2. Látogatások

Lehetőség szerint igyekezzetek legalább havonta-kéthavonta találkozni. Az ennél ritkább találkozások nagyon megnehezítik a távkapcsolatokat. Utazzatok együtt, nézzétek meg, hogyan él a másik, picit legyetek egymás életének részesei, lássátok meg a másik hétköznapjait. A látogatásoknál kényes kérdés a költségek megosztása. Jobb ezt is az elején tisztázni, hogy ne érezze az egyik úgy, hogy aránytalanul nagyobb anyagi terhet vállal a másiknál.

3. Barátok, rokonok

Attól még, hogy egy kapcsolat távkapcsolat, ugyanúgy komolyan kell venni – feltéve persze, ha komolyak a szándékok. Éppen ezért azon ritka alkalmakkor, amikor a másik meglátogat, mutasd be neki a barátokat és a családodat is.

4. Viták, konfliktusok a távkapcsolatban

Tény és való, hogy egy távkapcsolathoz rengeteg türelem és kötélidegek kellenek, de ha valamiért megharagszol a másikra (és miután aludtál rá egyet-kettőt, még mindig haragszol), fontos, hogy megbeszéld vele a helyzetet. Alapszabály, hogy ne írásban próbáld megoldani az adott konfliktust, hanem élőszóban, lehetőleg webkamerás beszélgetésen amikor látod a másik arcát is és nonverbális reakcióit. Konfliktus esetén használd az én-nyelvet és az értő figyelmet (ezekről részletesen a Társkereső Tuningon hallhatsz)!

5. Érezd jól magad nélküle is!

Fontos, hogy akkor is próbáld meg jól érezni magad, ha nincs melletted a másik. Fedezz fel új hobbikat, “rendezd be” az életedet barátokkal, új ismerősökkel, járj el szórakozni. Sokkal könnyebb átvészelni egy távkapcsolatot, ha jól érzitek magatokat. Ha költői akarnék lenni, azt mondanám: gondolj úgy a másikra, hogy ő a hab a tortán – és a torta hab nélkül is finom!

6. Apró meglepetések

Akárcsak egy “normál” kapcsolatban, egy távkapcsolatban is fontosak a spontán meglepetések. Gondoltál már például (legalább) egy kézzel írott levélre? 🙂

7. Közös élmények

Akár baráti, akár szerelmi kapcsolatról van szó, a közös élmények elengedhetetlenek. Közös élményt online is tudsz szerezni és itt nem elsősorban a camsexről beszélek. De például vacsorázhattok, borozhattok közösen a gép előtt, vagy felfedezhettek online világokat együtt (netes játékokban például). A Skype programban is vannak játékok – próbáld ki őket. Megbeszélhetitek, hogy milyen filmet nézzetek meg “együtt”, vagy milyen könyvet olvassatok el – így mindig lesz beszédtéma azonkívül, hogy hiányoztok egymásnak.

8. Közös cél

Ha nem határoztok meg egy közös célt, akkor nehéz lesz kitartani a másik mellett. Ha komolyan gondoljátok a dolgot, a legjobb, ha már az elején kigondoltok egy tervet a jövőtöket illetően. Meddig fog a távkapcsolat tartani, és mikortól tudtok együttélni?

9. Készülj fel technikailag

Nézz utána a technikai lehetőségeknek – ilyenek a VOIP hívások, a Skype, msn, chatelés, fotó és videokészítés és feltöltés és minden olyan mód, amivel segítheted a kommunikációt. Szerezz be webkamerát, töltsd le a szükséges programokat!

10. Tarts ki!

Ha úgy érzed, megéri a másikra várni, vannak közös értékeitek és közös cél is, van terv a jövőre nézve, akkor tarts ki! A hullámvölgyeket pedig próbáld átvészelni – használd az Érzelmi Fitnesz feladatokat például!


Társkeresés indul!Ha még csak keresed a társad, kérd az ingyenes “Társkeresés indul!” leckéket itt >>>

3 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.