28 Jul
Társkeresés telefonszámmal - ezekre figyelj!

Hogyan keressem a társamat? Telefonszámmal, vagy anélkül? Mikor adjam ki a telefonszámomat? Milyen veszélyek leselkedhetnek?

Társkeresés telefonszámmal – vigyázat, átverés!

Óvakodj az SMS-es társkereséstől! Nem tudhatod, hogy ki áll a hangzatos hirdetések mögött. A legtöbb esetben az emelt díjas SMS-ek csupán operátorokhoz jutnak el, akiknek az a dolguk, hogy kedves hangvételű üzeneteket írjanak Neked vissza. Egyik olvasóm csúnyán pórul járt. Ezt mesélte:

“Egyszer próbálkoztam sms-es társkereső oldalon, és csodák csodájára rögtön választ kaptam. Biztató, érdeklődő választ. Persze válaszoltam, őszintén, sőt kitárulkozóan, amennyire sms-ben lehet egyáltalán. Aztán javaslatomra, hogy e-mailezzünk (megadtam a címem), semmi reakció, csak újabb kérdések sms-ben. Újabb javaslatra ugyanez. Magáról semmit sem árult el, csak kérdezett. Aztán egyszer ezt a magasröptű gondolatot írta: “fél éve vagyok szingli, azóta nem sexeltem” (ilyesmi nem került szóba addig). Egy napig nem válaszoltam, erre fél tucat sürgető, sőt hisztérikus sms jött, hogy mért nem írok már, ő nagyon érdeklődő, de ha nem írok, akkor nem vár tovább, pedig milyen szimpatikus voltam…
Kezdett gyanús lenni a dolog, és kezdett elmenni a kedvem. Szórom a pénzt sms-ekre (sokszáz forint darabja), információt nem kapok, más kapcsolati formára nem is reagál…
Aztán elolvastam a cég APRÓBETŰS használati feltételeit. Ebben benne áll, hogy joguk van “a hangulat élénkítésére” nem valós avatárokat is alkalmazni – vagyis amely név mögött nem áll valódi társkereső, hanem a cég alkalmazottja pörgeti meg a telefonszámlámat.
Ez a kis lecke kb. 7-8 ezer forintomba került.
Azóta nem próbálkoztam társkeresővel. Sejtitek, hogy miért?”

Felháborítónak és roppant etikátlannak tartom a társkeresők ilyen formában történő “hülyítését”, ráadásul rengeteg pénzzel lehúzzák az áldozatokat. Te ne tartozz közéjük!

 

Társkeresés telefonszámmal

Társkeresés telefonszámmal: Sajnos nem ő küldi Neked az sms-t, hanem egy operátor. 🙁

Társkeresés telefonszámmal: megadjam, ne adjam?

Ha online társkeresőkön keresed a társad, és már megindult valakivel a levelezés, egy idő után felmerül a kérdés: megadd-e neki a számodat, vagy sem.

Ilyenkor legegyszerűbb végiggondolnod, hogy vajon offline szituációban megadnád-e az illetőnek a számodat, vagy sem. Mennyit kell tudnod a másikról ahhoz, hogy megbízz benne ennyire? Online társkeresőnél nyilván nehezebb eldönteni, hogy megadd-e a számod, hiszen nincsen szemkontaktus, illetve testbeszéd sem. Íme egy-két fontos dolog, ami a társkeresés telefonszámmal vagy anélkül problémát enyhítheti.


Társkeresés telefonszámmal: nyomozz kicsit előre!

Meglepően sokan teljesen felelőtlenül adják meg a telefonszámukat vadidegeneknek a társkeresőkön, akár már az első levélben is. Eszedbe ne jusson!!! Először nyomozz kicsit. Váltsatok néhány üzenetet, nézz utána az iwiw-en, vagy a Facebookon, hogy egyáltalán létező személy-e, és annak mondja-e magát, aki. A legtöbb online társkeresőnél a rendszeren belül maradva is tudtok levelezni, nem muszáj rögtön a magán e-mail címedet megadni, a telefonszámodat meg pláne.


Társkeresés telefonszámmal – külön telefon randiszervezésre?

Ha komolyan veszed a társkeresést és azt a bizonyos Tölcsér-elvet, amit oktatok, továbbá a lehető legkörültekintőbben szeretnél eljárni, akkor jó ötletnek tűnhet, ha beszerzel egy randi lebonyolító telefont. Veszel egy használt mobilt és egy SIM-kártyát pár ezer forintért, és ezt a számot adod meg a társkeresőknek az “igazi” számod helyett. Ha valaki elkezdene zaklatni (ennek azért nincs olyan nagy valószínűsége, de nem árt felkészülni rá), akkor egyszerűen eldobod a számot, veszel egy új SIM-kártyát, és kész. Nem kell az összes ismerősödet és családtagjaidat értesíteni a megváltozott telefonszámodról, mert ők továbbra is a régi számodon érnek el.

 

Társkeresés telefonszámmal

Társkeresés telefonszámmal: Zaklatnak? Cseréld le a számod!

Társkeresés telefonszámmal – szabd meg a határokat!

Amikor megadod a számodat valakinek, adj mellé “használati utasítást is”. Például hogy ne hívjon este 10 után, ne hívjon munkaidőben és hasonlókat. Vannak olyanok, akik abban a pillanatban fel akarnak hívni, amint megadod a számodat – ügyelj erre is. A napi 20 sms is aranyos lehet kezdetben, de pár hét után inkább bosszantó – ezt is beszéld meg vele.

Hallgass a belső megérzésedre is: ha nincs kedved megadni a számodat, akkor ne add meg! A személyes adataidat, lakcímet pedig egyáltalán ne add meg online! A biztonságos párkeresés egyéb szabályait is tartsd be!

Ha további instrukciókra vágysz társkeresés terén, kérd Te is a “Társkeresés indul!” modul ingyenes leckéit! Katt ide! >>>

20 Comments

  1. Pingback: Az online társkeresés 5 alapszabálya | Társkereső Kalauz

  2. Pingback: Csalók és szélhámosok a társkeresőkön | Társkereső Kalauz

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.