10 Aug

Szóval itt állsz 40 felett egyedülállóként és rettegsz, hogy már túl “öreg” vagy és nem kellesz senkinek? Nyugi! Az “örökre egyedül maradok” mumusa már a harmincasokat is kísérti, teljesen alaptalanul! Mindegy, hogy 40, 50, 60, vagy 70 vagy, társra találhatsz! Mivel azonban az ismerkedési lehetőségek a kor előrehaladtával együtt fogynak, ezért fontos, hogy tudatosan és felkészülten vágj bele a kalandba! Íme 5 jó tanács, amit érdemes megfontolnod, ha 40 felett keresel társat.

1. A társkeresést tanulni kell (és csinálni!)

Nagyon sok negyvenes társkereső van abban a helyzetben, hogy nagyon fiatalon házasodott, aztán egy-két évtizednyi házasság után vált el. Magyarul szinte nulla tapasztalata van flörtölés, párkapcsolatok és férfiak/nők tekintetében. Lehet, hogy huszas évei elején volt egy-két próbálkozása, de aztán olyan szerencséje volt, hogy megtalálta az Igazit/elhitette magával, hogy megtalálta az Igazit, és azóta nem is történt vele semmi szerelmi téren. Tehát ott áll 40+ évesen úgy, hogy egy darab komoly párkapcsolatot tud felmutatni, roppant gyér ismerkedési és randizási tapasztalattal. Teljesen irreális elvárás az, hogy ami huszonévesen olyan könnyen ment, az majd negyven felett is könnyen fog. A randizási, flörtölési és ismerkedési készségeket gyakorolni kell! Ezek mindegyike tanulható, és ha nőként úgy érzed, láthatatlan vagy, az biztos jele annak, hogy van mit tanulnod. Egyik 48 éves kliensem mondta, hogy a Társtalálás A-Z-ig tanfolyamomnak köszönhetően végre elkezdett figyelni, és bátrabban mer jeleket küldeni a férfiaknak.

“Úgy érzem, eddig láthatatlan voltam, de mostmár látnak, és észrevesznek a férfiak. Fantasztikus ezt megélni!” – mondta nekem lelkesen.

Szóval ha azt gondolod, hogy a korod miatt nem vesznek észre, az egyáltalán nem biztos, hogy igaz is. Lehet, hogy csak nem mersz nyitni, szemezni, mosolyogni és flörtölni – ez a valószínűbb!

2. Engedd el a káros meggyőződéseidet!

A negyven feletti nők egyik legkárosabb meggyőződése az, hogy a férfinak “kell” kezdeményeznie. Még egy sor egyéb ilyen “kell” is van, például hogy randi után a férfinak “kell” jelentkeznie, a férfinak “kell” a randit megszerveznie, neki “kell” irányítania ésatöbbi. Ezek olyan szinten elavult szabályok, hogy talán ükanyáink báli szezonjaira voltak érvényesek, de a jelen korra semmiképpen sem. Ha úgy gondolod, hogy elég ha csak felregisztrálsz egy társkeresőre, aztán fanyalogsz, hogy nem jelentkezik senki, akkor bizony el vagy tévedve: negyven felett nem ülhetsz a babérjaidon, aktívnak kell lenned és neked is lehet kezdeményezned azoknál, akik szimpatikusak számodra. Több ezer társkereső van fent, nem várhatod el, hogy pont az a férfi találjon rád, aki neked is tetszik. Miért ne hívnád fel a figyelmét magadra egy rövid üzenettel, kacsintással, lájkkal?

“A keresés során rájöttem, hogy ha csak azt nézem, hogy ki tetszik a fotók alapján, akkor pont ugyanazokra a férfiakra hajtok, mint a többi több ezer nő. Ezek a férfiak kapnak annyi levelet, hogy már jó, ha tízből egy visszaír, és általában akkor sem lesz semmi a dologból, akkor a verseny. Ha nem ragaszkodom olyan, nem is annyira fontos dolgokhoz, mint a magasság, vagy a kor, jóval több értékes férfi közül választhatok” – mesélte a kliensem.

3. Kísérletezz!

Az irreális elvárásokhoz hozzátartozik az is, hogy úgy gondolod, válás után azonnal újabb komoly kapcsolatot, netán házasságot találsz magadnak. Ez az esetek többségében nem így működik. Miért ne tekinthetnéd ezt az időszakot a kísérletezés időszakának? Rengeteg párkapcsolati forma van, lehetséges, hogy ha mélyen magadba nézel, rájössz, hogy Te éppen nem komoly kapcsolatra, hanem inkább csak flörtökre, szórakozásra és szexre vágysz? Teljesen rendben van ez is, persze úgy, ha ezt a másik is tudja! Felnőttek vagytok, tisztázzátok az elvárásaitokat!

4. Figyelj! Jönnek a tanítómesterek!

Egyik tanfolyamosom úgy fogalmazott, hogy kihűlt házassága után végre szerette volna megélni a nőiességét és a szenvedélyt, és szeretett volna végre jókat szeretkezni. Ennyi igénye volt, nem több.

“Jöttek is a tanítómesterek, nagyon sokat segítettek nekem a kiteljesedésben. Mostmár tudok nőként viselkedni, kezdeményezni, flörtölni és izgalmas dolgokat tanultam az ágyban is!” – mesélte.

A negyvenes éveid miért ne lehetnének az izgalmas kalandok, vad éjszakák és a kísérletezések időszaka? Ha nem görcsölsz rá az “örökre egyedül maradok” mumusra, nagyon jól szórakozhatsz!

5. Legyél szerelmes! (De ne naiv)

Sokan úgy hiszik, eltemethetik magukat, pedig a szerelem nem korfüggő, akárhány éves ember is lehet szerelmes! Igen, ugyanolyan lángolással, szenvedéllyel, álmatlan éjszakákkal és körömrágással, mint anno tizenévesen! Ha úgy érzed, szerelmes lettél, azért érdemes picit lassítani és alaposan megnézni szerelmed tárgyát. Lehet, hogy Te komoly kapcsolatra vágynál már, ő viszont több vasat tart egyszerre a tűzben. Az is lehet, hogy anyagilag akar kihasználni – számos ilyen eset van, de ha figyelsz, elkerülheted őket. Tehát szerelmes legyél, de ne naiv! Ha komolyodik a helyzet, nyugodtan csekkold le egy-két állításának a valóságtartalmát akár online, akár offline. Szintén figyeld meg, mikor kommunikál veled és mikor nem. Csak munkaidőben keres? Hétvégén sosem ér rá? Érdemes előbb-utóbb kideríteni, mi ennek az oka – remélhetőleg nem egy eltitkolt feleség vagy barátnő!

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.