27 Jun

Egyik olvasóm, egy, családi állapotát tekintve még házas, ugyanakkor már válófélben lévő társkereső férfi egy nagyon fontos témát vetett fel levelében. Íme a legfontosabb részlet:

A többség akkor kukáz ki, amikor megírom nekik, hogy válás közben vagyok. Azt tapasztalom, hogy előre eldöntik fejben, hogy ez egy érzelmi sérült pasi, nyilván van neki valami defektje, de az biztos, hogy párkapcsolatra alkalmatlan. Én egy 25 éven át tartó házasságot zártam le úgy, hogy az utolsó pár év már nem volt jó, másfél évig próbáltuk megmenteni a dolgot, tanácsadóhoz jártunk, de nem sikerült. Az a kapcsolat már kihűlt. Éppen ezért, ha komolyan gondoltad, hogy egy-két véleményt figyelembe vennél a továbbiakban, rajtad keresztül üzenném a nőknek, hogy biztosan az esetek többségében igazuk lehet, de ők se döntsenek információ híján. Szerintem válás/szakítás és válás/szakítás között sok különbség van, de ha egy kérdést – saját érdekükben tisztázniuk érdemes mielőtt döntenek (akár pro, akár  kontra), az az, hogy milyen állapotban van a férfi. Megsebzett (sérült a lelke, az egója, a büszkesége, egy számára fontos, eleven kapcsolatból kellett kiszállnia, stb.) vagy egészségesnek tűnik (nincs érzelmi válságban, fejben és lélekben rendben lehet-e, valakit az elvesztett párja helyére akar minél előbb, mert nem éli túl, megsértették a lelkét, vissza akar vágni, meg akarja “mutatni” az exének, hogy mennyire bomlanak érte a nők, vagy akár éppen “vadászatot” folytat. Ez szerintem sokat megmutat, legalábbis annyit igen, hogy amennyiben egyébként minden rendben lenne, ez akadálya lenne egy új, egészséges kapcsolatnak vagy sem.

"válófélben" = problémás!

“válófélben” = problémás!(?)

“még házas vagyok, de már szabad”?!

Sokan úgy akarnak beleugrani egy kapcsolatba, hogy még nem rendezettek a viszonyaik, a másiktól pedig azt várják el, hogy segítsen nekik cipelni az érzelmi terheiket, a múlt poggyászát. Teljesen megértem, hogy könnyebb egy válást végigcsinálni, ha áll mellettünk valaki, na de ez mennyire korrekt azzal a bizonyos valakivel szemben? És persze az is lehet, hogy csupán ugródeszkának kell a másik, segít végigcsinálni a hercehurcát, hogy aztán tiszta lappal kezdhessen az, aki válik.

Vannak, akik évek óta különélnek, mégsem váltak el. Aztán vannak az épp válófélben lévők, akik sunyítva vallják ezt be az első randin. Aztán vannak a “még együtt élünk de nem szexelünk!” típusú kapcsolatok – rajtad múlik, hiszel-e nekik vagy sem.  Ha nincs vita a házasfelek között, akkor a válás viszonylag könnyen megy. De ha vita van, akkor akár évekig is elhúzódhat, jelentős stresszt okozva mindkét félnek. Ebbe a stresszhelyzetbe lép be az új partner, sokszor nem tudva, mit is vállal ezzel.

A fenti olvasó nem érti, miért utasítják vissza családi állapota miatt. Pedig viszonylag egyszerű: hacsak nem szeretői státuszra áhítozik valaki, akkor mindenképpen teljesen szabad, független embert szeretne magának. Ha a másiknak van gyermeke, az éppen elég bonyodalom, de ha papíron el sincs még válva, az mindenképpen riasztó jel. És mindegy, hogy Te tudod, hogy már rég lezártad a dolgot érzelmileg és valóban vége a kapcsolatnak: ha még nem váltál el, az a másik számára gyanús.

mit jelent: “még nem váltam el, de külön élek a házastársamtól”

Csak úgy, mint a házasságkötés, a válás is a jogi procedúra mellett egyben szimbolikus folyamat: az első azt jelenti: “összekötöm veled az életemet”, a második pedig azt: “szétszakítjuk a kapcsolatunkat, te is mész amerre szeretnél és én is, többé nem tartozunk össze”. Éppen ezért a “több éve külön élünk, de papíron még házasok vagyunk” állapot ugyancsak nehezen értelmezhető a többi társkereső számára, főleg, ha esetleg ők még sosem voltak házasok.

Hiszen milyen üzenetet hordoz ez?

  • Egyrészt azt, hogy az illető még mindig nem zárta le a házasságát, hiszen ennyi idő alatt azért el lehetett volna válni?
  • másrészt azt, hogy egy hivatalosan még házas emberrel kellene randizni, az pedig nem hangzik valami jól sem a külvilág, sem pedig a társkereső számára.
  • Aztán ott vannak a kételyek: mi van, ha a különlét csak átmeneti?
  • mi van, ha a házastárs különféle követelésekkel bukkan fel?
  • miért ragaszkodik az illető annyira ehhez a kötelékhez, hogy valamilyen ok miatt képtelen volt eddig elszakítani?

még mindig rajta van a gyűrű?!

Egyetértek azzal, hogy szakítás és szakítás, illetve válás és válás között is hatalmas különbségek vannak. Nem minden szakítás és válás viseli meg elszenvedőit. De az online társkeresőkön, ahol több ezer férfi és nő keresi a társát, inkább továbblapoznak a legtöbben, ha ilyen tisztázatlan családi állapotot látnak. minek vesződjenek azzal már az elején, hogy kiderítsék, az illető vajon érzelmileg sérült-e a válása miatt, vagy sem? Inkább kiszűrik a lehető legtöbb bonyodalmat. És talán jól is teszik.

 

Válófélben vagy, de már társat keresel? Neked mi az indokod arra, hogy bár már vége, de még nem váltál el?

gyogyito szakitas 2Szeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító “Újratervezés szakítás után” online program! Kattints a részletekért! >>>

425 Comments

  1. Gábor_40 2011. June 27. Monday 14:00

    Engemet zavarna az, hogyha olyannal jönnék össze aki válófélben van. Először rendezze, zárja le a régit, a múltat, aztán.
    De, számomra még ennél is zavaróbb és érthetetlen az, akinek az adatlapján ez áll: „házas, de Számomra ezek olyanok, akik még nem zárták le a múltat, és ez nem tisztességes dolog.
    Ahogy Andi is írja, ezek, ebben a formában tisztázatlan, rendezetlen állapotok.
    Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy sok embernél ez nem erkölcsi kérdés, mert sok házasság alatti kapcsolat, félrelépés születik, csak én magamból indulok ki, mert belém van nevelve az ezzel kapcsolatos erkölcsi szabály.

    Reply
    • Zsuzsa 2011. June 28. Tuesday 16:47

      Magam is félúton vagyok,válás előtt de anyagiak miatt nem adtuk be a válást. Külön élünk. Semmi kivetnivaló nincs ebben. Kedves férfi sorstársam! Magam 22 év után léptem ki egy csodásan indult de 14 év után hirtelen pokollá lett házasságból és nem én vagyok aki ebből jól jön majd ki. Na ez más történet de ez van. Ráadásul mind a mai napig senkit nem kerestem mert ugye az eskü meg a neveltetés,stb. A saját fiam volt aki megrázta a v
      állam és a szemembe mondta hogy jogom van nekem is a boldogsághoz. Hát én nem ítélem el azt aki már külön él de még nem vált el. Sokba kerül ám a válás,emberek. Ráadásul a férjem nem szívbajos mert vigyorogva illeg-billeg az ügyeletes anyucival és nem érdekli se erkölcs se semmi. Különélő férfitársak! Nem ítéllek el titeket. Én is keresek és remélem találok is és nem érdekel elvált-e vagy sem ha már külön él.

      Reply
      • bodzamami 2011. June 29. Wednesday 08:21

        Nagyon is egyetértek Zsuzsával!Az igen kimondásánál és a “kész végéhez” is két ember kell de nem biztos, hogy mindenki jól jön ki belőle.S igen is a gyerekeink figyelmeztetnek arra, hogy nem feláldozni kell magunkat /neveltetés miatt is ,családhoz való ragaszkodás/ hanem Nekünk is párt kell találni , mert társaslények vagyunk,mi is vágyunk szeretetre és mi is adni akarunk!Miért vagyunk mi rosszak azért,mert megmondjuk, hogy akár az anyagiak akár a megromlott viszony miatt nem zártuk le a törvény előtt a házasságot?Vagy csak folyamatban van?!Talán az szebb dolog ha a férfi házasságban szeretőt tart évekig, s csak hitegeti a másik felet , hogy válni fog? 33 évnyi házasság után , a lelki elszakadás után igen is bízom abban, hogy találkozom majd valakivel akinek én leszek a fontos nem a még nem létező csak útban lévő papír.

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:29

          Hiszen éppen erről van szó, és erről beszélt Andi: hogy bizony az Ex előállhat követelésekkel, egyáltalán előállhat. Mert van közös gyerek, vagy közös vagyon, szóval az illető, akárhogy is nézem, messze nem “szabad állapotú”. Még nyakig benne van egy másik ügyben, ezt pedig egyetlen társkereső sem szeretné magának. Mert a bonyodalmakat végig kell csináljuk a társunkkal. Ki akar a nyakába még egy kötekedő exet is, vagy egy más alomból való gyerekeket? Én még nem láttam olyan elvált embert, aki valóban elvált volna. Érzelmileg is. Egy házasságot nem lehet meg nem történtté tenni.

          Reply
        • Kovácsné Erzsébet 2011. June 29. Wednesday 10:49

          Zsuzsa, és bodzamami! Egyet értek Veletek. Én húsz éve ágytól-asztaltól élek külön, de sajnos egy lakásban a volt férjemmel! Két felnőtt gyerekem van Ők a saját életüket élik. Még nem váltam el mert a békesség kedvéért a családnak így jobb volt! Most megtehettném, de sajnos annyira lent vannak az ingatlan árak, hogy két külön lakást nem tudnék vásárolni, ha a családi házunkat eladnám! 38 évi házasság után bízom benne, hogy Én is találkozom olyan férfival akinek Én leszek a fontos, és nem a papír! (80%-ban az ingatlan engem illetne, de a bíróság nem venné figyelembe)!A két gyereket teljesen egyedül neveltem, tanítattam!

          Reply
          • applemary45 2011. July 18. Monday 13:12

            Erzsike..megalkudtál és éveket vettél el Magadtól…20 évvel ezelőtt kellett volna lépni..én 10 éve léptem és úgy tudtam új otthont teremteni, hogy hitelt vettem fel, és elhoztam ami már előtte is az enyém volt…a 10 éves házasságból, meg 2 heverővel és a gyerekkel…2,5 évig pedig albérletben laktam, és pedagógus fizetésből ma sem könnyű anyagilag, viszont van nyugalmam!
            És ez többet ér…én is egyedül neveltem, mert alamizsna gyt-al, mert pusztán szerelemből és nem milliomoshoz mentem hozzá, aki a 10 év alatt 2-szer volt kíváncsi a gyerekére…szóval, a legtisztább a válás, még ha elölről kell is kezdeni sok szempontból és amit még valahogyan el tudok fogadni a külön élés, de olyannal tuti nem állnék szóba, akármit mesél, aki egy fedél alatt lakik a párjával.

            Reply
      • Zsigmond Zsuzsa 2011. July 4. Monday 19:48

        Teljesen egyetértek Veled, Zsuzsa.

        Zsuzsa

        Reply
      • 2017. February 11. Saturday 18:09

        Üdv 26 èv házasság bol lett elege,ès adta be a válópert közös megegyezèssel,èdesanyjánál lakik,èn 18 èvvel vagyok nála fiatalabb,van egy kiskorú lànya!

        Reply
    • Andi 2011. June 28. Tuesday 21:47

      Szia Gábor!
      Nekem például lassan egy éve zajlik a válóperem, mert hol a férjem, hol a tanui nem jelennek meg. Nem tartja a papírok beadásának határidejét, stb.
      Ja, és ő adta be a válást. El akarja venni a 14 hónapos gyereket, de azonkívül, hogy 2hetente jön 3 órára, rá sem bagózik. Az egyéves különélésünk alatt egy darab csokit nem hozott neki.
      És tehetetlen vagyok, mert nem tudom felgyorsítani a dolgot. Szeretnék hivatalosan is függetlenedni tőle, de így nem tudok. Ja, kb 9 hónapja ő már összebútorozott egy férjezett 2 gyermekes nővel.
      Szóval egy kicsit áldozatnak érzem magam ebben a helyzetben, mert megértem a te álláspontodat is. Nyilván sokan gondolják így, mégis tehetetlen vagyok.

      Andi

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:31

        És ez “szabad állapot”? Mennyi energiádat őröli fel, akár az is, hogy haragszol rá? Persze, tudom, egy rendes pasi ezen pillanatok alatt segíthet, de meg kell érteni, hogy egy független társkereső valóban inkább teljesen független társat keres. A férjed szintén házassal bútorozott össze, vagyis nem egy “szabaddal”.

        Reply
      • Gábor_40 2011. June 29. Wednesday 09:10

        Mivel válási problémákkal küzdesz, pont ezért nem vagy még kész egy új kapcsolatra. Mert a válás köt le.
        Azért mert valaki válik, nem kell azonnal társat is keresni. Miért akar itt mindenki azonnal egy másik társat, amikor még fogva tartja a múlt?
        Adjatok több időt magatoknak, és ahogy te is íród, most áldozatnak érzed magad, és teljesen megértem, hogy miért, de pont emiatt nem szabad még új kapcsolatba belemenni.

        Reply
      • applemary45 2011. July 18. Monday 13:18

        Az exed jelenlegi felállásában nincs az a bíró, aki elvenné Tőled a 14 hónapos gyereket és az apjának ítélné:)

        Reply
    • Márta Anna 2011. June 30. Thursday 09:00

      Gábor 4o -el EGYETÉRTEK

      Reply
    • Böbe 2011. June 30. Thursday 21:06

      szia! egyetértek vele! Aki nem zárja le a multat az nem tud új kapcsolatot létesíteni Ha belemegy egy ilyenbe akkor nagy az esélye ,hogy úgy jár ahogy ém. Egy lelkit kapaszkodó keres ilyenkor még az illető. Csak az a baj ,hogy ez évek múlva derül ki A másik közben beleszert az illetőben,a lelki kapaszkodót kereső pedig egy darabig talán sajnálatból van az illetővel. Gondolom én! De én többet semmiképpen nem létesítenék olyannal kapcsolatot aki a múltat nem tudta lezárni!aki pedig házasság alatt keres az pedig csak saját magát szereti!! szerintem.

      Reply
  2. Gábor_40 2011. June 27. Monday 14:01

    És még van a ”házas, de külön él a házastársától” kategória.

    Reply
  3. Ilona_48 2011. June 28. Tuesday 07:48

    Szia Andi!
    Nem bírom ki,muszály véleményt mondanom.
    Én 4 hónapja zártam le egy kapcsolatomat, mert a férfi külön élt a feleségétől, és én ezt a helyzetet megalázónak éreztem.Nagyon szerelmes voltam és vagyok ma is. Fáj még mindig a helyzet, mert úgy érzem becsaptak.
    Üdv.
    Ilona.

    Reply
  4. Cicus 2011. June 28. Tuesday 08:12

    Találkoztam olyan férfival akit úgy ismertem meg, hogy azt mondta válófélben vannak. 3-4 hónapig tartott a kapcsolat. Találkozgattunk, többször nálam aludt, majd elmentünk nyaralni. A nyaralás után nem is keresett. Rádöbbentem, hogy nem akart ő válni, hanem csak engem kipróbálni. Én őszinte voltam hozzá, ő végig hazudott. Egy kis alamuszi nős férfi volt aki nem merte bevallani, hogy nem akar elválni, csak kalandot szeretne. Nagyon megviselt. Megfogadtam, hogy soha többet nem megyek bele egy még egyszer egy ilyen kapcsolatba.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:03

      És hányan, jaj, hányan… hát ezért is szóródnak ki ezek az adatlapok. Mert hazudni azt nagyon tudnak ám, aztán honnat lehet tudni, melyik nem? Az óvatosság még mindig jobb. Sokszor az “egyszerű házasságtörés” zajlik így, válok ám, de a gyerekek… válok, csak még így vagy amúgy, a feleség meg sokszor nem is tud semmiről. Ennél már jobban becsülöm, aki nyíltan megmondta, mikor rájöttem a szándékra, és beleszőttem egy mondatba a társam, hogy ja, igen, hát van neki is felesége, csak hát kéne egy kis izgalom. Na, ez legalább őszinte volt, és azt becsülöm. Vagy a másik: jaj de jó, hogy házas vagyok, ő is házas, és így egyszerűbb, mert ő sem akar válni, csak hát a felesége bizonyos dolgokat nem tesz meg khm… ezért kéne egy szerető, aki igen. A kevésbé őszinte típus csak azt mondja: ó, én már válófélben vagyok.. persze, lehet, hogy igaz, de ezt az egyszerű párkereső honnan tudja? Aki meg így keres, általában már néhányszor megégette magát, eleve bizalmatlanabb, adhatja-e a szívét és a bizalmát, vagy nem, még egyszer.

      Reply
      • bodzamami 2011. July 1. Friday 10:38

        Kedves Napradyne!
        A bírósági vállás előtt lehet ügyvédnél vagyonmegosztástkérni /fizetős/ és a követelés megoldva!
        De ha valaki Nekem a szeretett gyermekeimről úgy beszél, hogy
        ” alom “azt én nagy ívben elkerülöm!!!!!

        Reply
        • Napradyne 2011. July 1. Friday 21:19

          Ím a tipikus esete, mikor az egyik mond valamit teljesen ártatlan szándékkal, de a másik sértésnek veszi, mert érzékeny a szóra. Ezért csak azt mondhatom, hogy nekem a szóhasználat nem sértő, én nem venném magam felé zokon, és még nem találkoztam olyannal, aki igen, ezért bátorkodtam így beszélni. Ha neked ez bántó volt, bocsánat. Ha annyira, hogy ezért el kívánsz kerülni engem, hát azt már nem tudom befolyásolni, tégy, ahogy jónak látod. Minden jót neked, és sok erőt a továbbiakban.

          Reply
  5. gréti49 2011. June 28. Tuesday 10:09

    Hát igen,előfordul ez is meg az is! Talán,azért is nem egyszerű az ismerkedés itt! Egy kicsit zsákba macska ez az egész,azt hiszem én is! No meg valaki,vagy nem akarja,elárulni,az igazat,mert fél,a következményektől! Vagy ,valójában csak,alkalmi partnert,egy kis sexet keres,a már nem olyan izgalmas,párja mellett! Én nem vettem meg,azt aki még ,nem vált el,hivatalosan,de azért merje bevallani! Mert ha elhallgatja,később,csak rosszabb lesz,minden! Mert,megcsappan a bizalom iránta,pedig az elég fontos,szerintem!

    Reply
    • Farkas Mihályné 2011. June 28. Tuesday 20:22

      Kedves Gréti! Igazad van. A társkeresés zsákbamacska, de szerintem nem is kicsi.
      Bár a barátom elvált ember volt, amikor megismerkedtünk, a mai napig tartja a kapcsolatot feleségével /igaz, van egy fia is/. De én ettől féltem. Bár októberben lenne 2 éves az ismeretségünk, de én úgy érzem nem fog addig tartani a kapcsolatunk. Hogy miért, azt most itt hosszú lenne részletezni. Én mindig azt tartottam, hogy az elvált embernél fennáll a veszély, hogy kibékülhet a feleségével.
      Sajnos a férjem 7 éve meghalt /július 10-én lesz a 8.évforduló/, különben talán nem kellett volna társat keresni /21 évig együtt éltünk, amíg meg nem halt/. A mai napig is hiányzik, de Őt nem pótolja egy férfi sem. Viszont nagyon rossz egyedül. Bár a gyermekeim /3 fiú és egy lány/ és az édesanyám velem élnek, az nem ugyanaz. A gyermekek is nagyok már, a legkisebb fiú és a lány is elmúlt húsz éves, saját útjukat járják. Ráadásul, mielőtt nyugdíjba jöttem, előtte sokáig munkanélküli voltam. Bár most sem vagyok anyagilag a toppon, de a nyugdíjelőleg már biztos jövedelem, és több is mint az álláskereső segély. De ez más lapra tartozik.

      Reply
      • Farkas Mihályné 2011. June 28. Tuesday 20:24

        Hátha még nincs is elválva, csak külön él, vagy még azt sem csak titkolja.

        Reply
  6. Rácz Zsuzsa 2011. June 28. Tuesday 10:11

    Így van.Ez a tisztességes, járható út. Először le kell zárni a múltat, s utána tiszta lappal jöhet a jövő.Csak szépen sorban.Ebben nem lehet kapkodni.Időt kell hagyni magunknak. Ha nem ezt tesszük,a döntésképességünk,a helyzetfelismerésünk szenved csorbát.Ez pedig nem jó.Tapasztalatból mondom.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:17

      Így van. S aztán az érzelmi függés, no meg a szexuális adott esetben úgy elhomályosítja az ember látását, hogy rosszabb helyzetben találja magát, mint annak előtte.

      Reply
  7. crotte 2011. June 28. Tuesday 10:16

    Végigasszisztáltam az akkor partnerem válását. Nem volt egy leányálom, főleg azért nem, mert mindketten akarták a gyerek felügyeleti jogát. Engem persze a partnerem nem kérdezett meg, h mi a véleményem erről…
    Szóval nem kívánom senkinek sem az évekig tartó bíróságra járkálást, sárdobálást. Megfogadtam, h csak és kizárólag független férfival kezdek és miattam nem kell otthagyni senkt sem.

    Reply
  8. Ilu 2011. June 28. Tuesday 10:26

    Ez egy nagyon jó téma!
    ÉS viszonylag egyszerűen lehet rá válaszolni, de mégis nagyon bonyolult!
    Ha valaki válófélben van, vagy nem rég vált el az nem azt jelenti, hogy sérült, vagy defektes ember! Ez azt jelenti, hogy olyan (egészséges) lelki folyamatok zajlódnak benne, amin még nincs túl. Egy kapcsolat lezárásnak idő kell, attól függően, hogy meddig tartott a kapcsolat/házasság, illetve mennyire voltak szerelmesek. Ha valaki 25 év házasság után válik el, az nem pár hónap, hogy rendbe rakja magát!
    Én hét év kapcsolat(házasság) után váltam el. Persze akkor már rögtön úgy éreztem, hogy teljesen jól vagyok. (én adtam be a válópert, és rendesen ki elemeztem magamat -és a másikat is- hogy ki mit és mikor rontott el) Aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy akkor még közel sem voltam abban a lelki állapotban amiben hittem, hogy vagyok. Évek kellettek még teljesen minden rendben lett nálam lelkileg.
    Nagyon sok időbe telik rendesen(!) valóban túl lenni egy kapcsolaton, még annak is aki dolgozik magán. Aki nem is dolgozik rajta, csak úgy sodródik, és nem néz a dolgok mélyére, annak soha nem is fog sikerülni! És egyszer csak azt veszi észre, hogy egy ugyanolyanba csöppent bele, de most nem Gézának hívják, hanem Lajosnak…
    Ezért nagyon fontos rendbe tenni azt a volt kapcsolatot: mi volt benne a pozitív, mi a negatív; mi volt a másik pozitív és negatív oldala, mi volt az enyém; mit vártam el én, és mit kaptam; mit várt el a másik, és ezeket le is tudtok-e kommunikálni; milyen tanulságok vannak?Ezeken jó alaposan át kell rágni magunkat, mélyen magukba nézve. Ezt fogják úgy hívni, hogy önismeret, illetve fejlett érzelmi intelligencia.

    Reply
    • moskito 2011. June 28. Tuesday 12:01

      Megerősítem.

      Bizonyos, hogy időt kell adni magunknak. Aki benne van általában nem érti, hogy messze nincs még túl a válságokon. Dolgozni kell rajta, de a “gyászévben” megfogalmazódó népi bölcsesség aligha kerülhető meg. Ráadásul itt gyak. megmarad valamiféle kapcsolat a volt házastárssal ami felszaggatja a sebeket és kívánja a szimbolikus lezárást.

      ”házas, de külön él a házastársától” kategória legalább őszinte. Én (még ebbe a kategóriába esőként) is belekeveredtem érzelmi szálakat pengető kapcsolatba. Magát kereső sérült embert nem nehéz úgy megszólítani, hogy jól essen neki, sőt hajlamos figyelmesen reagálni ami a másik félnek megkapó… Bánom, azzal együtt is, hogy folyamatosan mondtam, hogy milyen bajok vannak velem/körülöttem. Nem is értem igazából a hölgyet, aki már túl a váláson nem tudta, hogy még nem szabad – neki és nekem sem jó, elveszett idő, figyelem amit inkább belső építkezésre kell fordítani.

      Azt mondom talán nem is kellene olyan partner aki elfogadja ezt az állapotot…. hmmm azért marad itt egy kérdés:

      Mi a helyzet, ha technikailag viták/gyerekek miatt elhúzódik a válóper? Ez valóban remeteségre ítéli mondjuk az elhagyott felet ?

      Reply
      • Ilu 2011. June 28. Tuesday 16:34

        Semmi sem elveszett idő, amit saját magad építésére fordítasz! Lehet, hogy így később találsz párt, de az már tényleg harmonikus lesz. (biztos, hogy kellenek addig a félmegoldások?) ÉS ezt csak az az ember tudja bevonzani, aki már saját magával is harmóniában él.

        Reply
      • Sziszamókus 2011. June 29. Wednesday 18:34

        Háát…én is válófélben voltam bő 5 évig..
        Igaz elköltöztem,szinte a híd alá, állami gondozott nevelt gyerekkel, de a különélés ellenére is elég macera volt az egész..
        Mondjuk, nekem volt időm a gyászmunkára….19 év….
        ma is egyedül élek, ill. a nevelt lányommal..
        Ja, és én tényleg remete lettem, de most sem haldoklom a magánytól, csak társtalanul élek..
        És lassacskán nem tudom, akarnék-e társat magamnak..
        Egyszer, egy nálam okosabb ember azt mondta, hogy a magányosság nem státus,
        bennünk van, ha kapcsolatban, gyerekekkel, stb élünk is…
        Ezért gondolom, néha, nem vagyok normális, mert relatíve jól is érzem magam..:))
        Lehet, hogy a gyászmunkám volt felületes.::))

        Reply
      • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 09:24

        Kedves Moskito!

        Szerintem sok mindenben igazad van,és tényleg sok féle válás, külön élés típus van.Most egy kicsit elgondolkoztatott engem is ez a vita,mert 11 éve mentünk külön volt férjemtől(7 év együttlét után),anyagiakat is lezártuk törvényesen,gyerekeink sem közösek,mert mindkettőnknek előző házasságunkból van 2-2 gyereke,akik már nagyok és én az ő gyerekeit is úgy szerettem,szeretem mint a sajátjaimat.Papiron mai napig házasok vagyunk,mert én akkor eldöntöttem,hogy gyerekeimet többé nem teszem ki olyan veszélyeknek,amilyennek általa kitettem és ami lett a szakítás oka is abban a pillanatban,ahogy ez tudatosult bennem.Most hogy már lassan gyerekeim is saját útjukat járják(de még velem élnek) egyre jobban hiányzik egy jó társ és hozzászólásaitokból rájöttem,hogy talán jó lesz,ha a házasságot bizonyító,de mindkét fél részéről már tárgytalan papír megsemmisítésével kezdem.Köszönöm mindannyitoktól ezt az úgy tűnik fontos ötletet.
        Továbbra is sok sikert mindenkinek!

        Reply
    • Gotti 2011. June 28. Tuesday 19:59

      Maximálisan egyetértek Iluval! Nem hiszek abban, hogy lehet egészségesen egyik kapcsolatból a másikba átmenni, anélkül, hogy ne tegye rendbe magát, ne tartson valamennyi szünetet.

      Reply
  9. Ilu 2011. June 28. Tuesday 10:32

    Ha azokat amiket feljebb írtam nem teszi meg valaki, nem lesz alkalmas harmonikus kapcsolatra, max kapcsolatnak tűnő valami viszony jellegű dologra.

    Reply
    • Gábor_40 2011. June 28. Tuesday 14:27

      Teljesen egyetértek veled abban, hogy a múltat fel kel dolgozni, rendezni kell önmagunkat, és csak utána, tiszta fejjel belekezdeni egy új kapcsolatba. És itt jön a de, mert sokan a szakítás után pár héttel, egy – két hónapon belül már találnak is magukat új társat, amiből van, hogy újabb házasság, netán gyermek vállalása lesz.
      Szóval, hogy is van ez, van akinek évek kellenek míg lehet új kapcsolata, másoknak meg adja az Isten, ha kell, ha nem?

      Bocs, de ezek jutottak eszembe.

      Reply
      • Kató 2011. June 29. Wednesday 19:20

        Kedves Gábor!
        Egy dolgot elfelejtesz, mégpedig azt, hogy Te azon kevesek közé tartozol – sajnos, hogy kevés van ilyen! -, aki tisztességesen gondolkozik. És ez az egyik legfontosabb dolog két ember kapcsolatában (legyen az partneri, vagy baráti kapcsolat), hogy tisztesség, tisztelet, becsület, felelősség.
        Mert felelősséggel is tartozunk, és nem csak a másik embernek, hanem magunkért is, ha pedig még gyerekek is vannak, akkor még értük és előttük is felelősséget kell vállalni.
        Persze, jogunk van a boldogsághoz, ez így igaz. Csak épp nem mindegy, hogy hogyan!
        Hogy hiteles legyek, elmondom röviden a történetemet: én 25 éve váltam el, lányaim akkor 9 és 6 évesek voltak. Apukájuk érdeklődése és felelősségtudata kimerült a kéthetente való láthatásban. Válásunk kimondása után (ami másfél évig tartott vagyonjogi vita miatt) szinte azonnal feleségül vette azt a hölgyet, aki miatt elhagyta családját.
        Jó néhány évig én is kerestem önmagam, és kerestem magamban a hibát is, persze. Szóval nem lehet csak úgy “megrázommagam” és egyik napról a másikra felállok és tovább lépek – 10 évi házasság után sem, pláne ennek a többszöröse után.
        Végül is, hogy ez az oka, hogy nem találtam meg azóta sem a társamat, vagy az, hogy gyerekeimet nem voltam hajlandó háttérbe szorítani egyetlen férfi kedvéért sem (bár együttélést is kipróbáltam), akivel a sors összesodort, nem tudom. De már nem is kutatom.
        Lányaim már saját életüket élik, és nagyon büszke vagyok rájuk! 🙂
        én pedig hiszem, hogy 50-en túl is van élet és továbbra sem adom fel, kitartóan keresem tovább az igazit!

        És még csak annyit, hogy talán azok az emberek (legyen az férfi vagy nő) rontották el ezt az egészet…., mert hazug emberben ki az, aki megbízik?
        És miért kell mindenféle nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetni azt a nőt, aki nem hajlandó nős férfival ismerkedni, ne adj ég, egy kis kalandra?
        Szeretném megkérdezni az Uraktól, hogy miért tekintenek egy elvált nőt “szabad prédának”? És miért nem tudják elfogadni, hogy egy elvált nőnek is vannak igényei? De ez már egy másik történet (vagy másik téma lehetne!).

        Reply
  10. Anna 2011. June 28. Tuesday 10:41

    Ez tényleg jó téma, mert nagyon másképpen gondolkodik erről a vita inditó és a nők többsége.
    A saját tapasztalatom is az, hogy a “válófélben” lévő partner legtöbbször csak önmagában fogalmazta meg a válást, a partnere még nem tud róla. Vagyis egyáltalán nem szabad a lelke, csak új utakat keres, de még nem az a partner, akire általában a keresők vágynak.
    Főleg, ha férfi az illető, ez amolyan igéret, hogy “bár még jogilag nem vagyok szabad, bizz bennem”! Aztán meg lesz , ami lesz, legfeljebb azt mondja, nem egyezett bele a nejem.
    Szóval , a valófélben lévő státusz nem bizalomgerjesztő. Leginkább azért sem, mert egy válás alatt nem igen keresgél az ember, előbb igyekszik tisztába jönni magával.
    Persze, itt sem jó az általánositás, lehet az illető tényleg becsületes , jó ember, de előbb meg kell ismerni.

    Reply
  11. Tamás 2011. June 28. Tuesday 11:17

    Szia jól érzem magam elváltam Tamás

    Reply
    • cirmixi 2011. June 29. Wednesday 20:01

      Ezt az érzésedet megértem. Én is elváltam és jól érzem magam, sőt jobban mint válás előtt.
      Persze ez nem jelenti azt, hogy egyedül akarom leélni az életemet.

      Reply
  12. ZsóS 2011. June 28. Tuesday 11:33

    Sziasztok!Szuper jó téma,nem tudom megállni,hogy ne szóljak hozzá!!Nem egy esetben akadt olyan férfi,akinek “állítólag”tetszettem,de bevallotta,hogy nős-ugyan már nincs semmi szerelem,”csak”egy lakásban élnek,mert…és itt jöttek a blőd kifogások!!!Találkozni egyik sem akart,szórták a bókokat ész nélkül!Szerintem ezek a férfiak semmilyen módon nem képesek felelősséget vállani és nagyon kényelmesek!!!Egyikük írta:”a szeretet még meg van,és rendes a nejem”.Vagyis:jó leszel te kisanyám egy-két alkalomra,kipróbálni,ha nem jön össze-tovább állunk.A “kapcsolat”szó jelentését pedig ledegradálták-teljesen!!!Egyébként nem tudok eligazodni rajtuk-de egy biztos:egy se komoly!!A szöveg-séma így hangzott:”Ha megtalálom az igazit,akkor elválok”!!!no komment!!!

    Reply
  13. Otília 2011. June 28. Tuesday 11:36

    Amikor a férjem elhagyott, a 3. közös gyermekünk még 2 éves sem volt, gyes-en voltam. A férjem rögtön összeköltözött a barátnőjével, akivel már közös gyereket is vártak. Miért csak másfél évvel később adtam be a válópert? Mert tudtam, hogy ha nem tudunk megegyezni a közös vagyon megosztásában (viszonylag jelentős volt a közös vagyununk), hosszú és költséges pereskedésre számíthatunk, sok illetéket kell fizetni, és erre a gyes meg a gyerektartás, ami az én jövedelmem volt akkor, egyszerűen nem elég. Anyagi tartalékom sem volt akkor még.

    Végül sikerült megegyeznünk a vagyonmegosztásban, simán lezajlott a válás.

    Tehát én majnem két évig házas, de független voltam. Két évig ne is kerestem volna új kapcsolatot, csak mert nem volt pénzem elválni?

    Reply
  14. Erzsebet 2011. June 28. Tuesday 11:52

    Kedveseim!
    Divat a hosszu nadrag hosszu bluzzal arra meg a rovidebb bluz rovid ujjal felveve, arra meg egy mellenyke stb.. mint hagymacska….UGYE NEM IGY GONDOLJUK MI AZ ELETET? en es meg sokan masok a masik nembol…

    erre mondom en…van ami Istentol van van ami az emberi termeszettol…az elso mindig megall minden viharban…igyekezzetek Istentol kerni ferjet, feleseget
    SZERETETTEL
    Erzsebet

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:35

      Úgy! Köszönöm. Egyetértek, és kívánom, hogy áldjon meg az Örökkévaló. Egyetlen terület az életemben, amit teljes egészében átadtam Istennek, a házasságom. Viharok vannak, hogyne, az évek során még egy nagyon erős idegen szerelmi érzés is megjelent, de a házasságomat, a férjemmel való kapcsolatomat, akit az Úrtól kértem és kaptam, nem rendítette meg. És lassan tizenöt csodálatos év után úgy gondolom, hogy valójában nincs megoldhatatlan konfliktus, ha a pár meg akarja oldani. Egymásra figyelés, kompromisszumkészség. Persze, ha valakiből hiányzik, akkor ott a baj.

      Reply
      • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 09:49

        Kedves Napradyne!
        Szerintem is igazad van:nincs megoldhatatlan konfliktus,ha a pár meg akarja oldani,de mi van,ha ez a törekvés csak egyoldalú.Egyik fél jobban szeret ágról,ágra szállni,mint a madár(és volt párom ezt teszi az elmúlt 11 évben is amióta teljesen különváltak útjaink,hurcolva magával a még akkor vele élő fiát,akit a fiú elmondása szerint nagyon megviseltek azok az évek és ahogy akkorára cseperedett elmenekült külföldre)és az legrosszabb ebben,hogy amíg valaki felelőtlenül éli világát és úgy érzi jól magát,főleg a mellette élő gyerekek lelkivilága sérül,talán kiváltva ezzel egy későbbi láncreakciót….

        Reply
        • Napradyne 2011. July 1. Friday 20:34

          Mindig így volt, vagy valahogy eljutott idáig? Akarta-e ő ezt a helyzetet megoldani, vagy nem?

          Persze, nagyon okos vagyok, de minden ott kezdődik, hogy választ az ember: ha valaki olyan csapodár, azt nem lehet tudni már az elején?

          Reply
  15. Szilvus 2011. June 28. Tuesday 11:52

    Kedves Hozzászólók!

    Én már néhány hónapja ezzel kapcsolatosan hozzászóltam a témához, bár akkor nem ez volt felvetve, hanem a négy akadály, ami miatt nem kezdhetünk bele egy új kapcsolatba. Ha még nem zártuk le érzelmileg az előző kapcsolatot, még kötődünk. Akkor még Londonban éltem. Egyik nap nézegettem csak úgy a szülinapos férfiakat. Találtam egyet, aki velem egyidős volt. A képen egy három év körüli kislány volt vele és 40 km-re lakott tőlem. Azért felköszöntöttem, mást nem is írtam. Visszaírt, s már akkor közölte, hogy jól telt a szülinapja, a körülményekhez képest jól, mert éppen válófélben van. Ennek ellenére elkezdtünk levelezni. Kezdetben nagyon távolságtartó volt, érezni lehetett, hogy még nem igazán ismerkedne, nem sok mindent írt magáról, de nem is igen kérdezett. Fél éve hagyta ott a neje egy másik férfiért. Majd msn-en is beszélgettünk, majdnem minden nap tartottuk a kapcsolatot, akkor már sokkal közvetlenebb volt. Azonban néhány hónap után közölte, hogy a neje még egy esélyt kért, azaz már a sokadikat, de újra kezdené vele, ha lehet. Őszintén megosztotta ezt velem a férfi, s utána már egyre ritkábban hallottam felőle. Kicsit rossz volt,mert megszoktam a bókjait, az érdeklődését, hogy egyeltalán ott a messzeségben is gondolt rám. Hazajöttem végleg közben, s még mindig tartjuk a kapcsolatot, de nem nagy gyakorisággal. A házasságukat nem lehet megmenteni, de érzelmileg még nagyon kötődik a nejéhez. A napokban viszont azt írta, hogy tetszik neki az egyik kolleganője, aki négy hónapja vált el a párjától. Így két olyan ember tudja napi szinten megosztani egymással a gondolatait, akik még nincsenek túl ugyan az előző kapcsolatukon. Talán idővel össze tudnának csiszolódni, annál is inkább, mert hasonlóak a körülményeik. Idő, idő és idő!Közhelyes, de sok esetben csakis ennek segítségével tudunk túllépni dolgokon. Aztán szépen átértékelődnek a dolgok, elsimulnak az érzelmi gubancok. Nem vártam én semmit ettől a férfitől, de mégis örülök, hogy megismerhettem. Megígérte, hogy barátilag elhív majd horgászni, s kibeszélgethetjük a dolgainkat. Persze, teljesen más a helyzet, ha később derülnek ki a dolgok, a titkok és az egyik fél elkezd kötődni, érezni. Olyan helyzetben én is másképpen élném át az egészet.

    Reply
  16. Teri 2011. June 28. Tuesday 12:07

    Röviden: aki le nem zárt kapcsolatra épít, az ingoványra alapoz egy új viszonyt.( s utána rinyál, mondja Csernus dr.)
    Tisztességes szándék esetén tudni kell lezárni, s aztán elkezdeni az új kapcsolatot, amit fel is kell vállalni a világ előtt. Előző esetben nem korrekt és általában nem boldog a pár.

    Reply
  17. Enikő 2011. June 28. Tuesday 12:12

    Kedves Andi
    ? Szerény véleményem szerint minden eset más és más.
    Én 2009 ben költöztem el még a városból sőt az országból is elköltöztem miután kiderült,hogy a férjem úgy gondolta, hármasban szép az élet…..Nála közben gyermek is született….Én jelenleg már jól érzem magam a börömben ,megtaláltam magamban a nőt ,a belső harmoniát és békét..azt dolgozom amit szeretek,barátaimmal közös az érdeklödésünk…ja és a lényeg :még ma sem vagyunk elválva ,papiron hivatalosan.Akkor most mi együtt vagyunk?Érdekes,hogy a jelenlegi páromnál ez fel sem merült mint kizáró akadály.Ugy volt vele,hogy ha majd eljön mindennek a megfelelő ideje Ha nem számit a papir az együttélésnél akkor miről is van szó,a különélésnél miért olyan fontos……..miért nincs lezárva egy kapcsolat csak mert a papir ott van?Én nem érzem ,hogy még bármilyen kapcsolatban lennénk egymással mint férfi-nő.Majd ha bármelyikünknek ez teher beadja a válopert de nem egy harmadik miatt hanem saját maga miat……Az uj kapcsolatban ha nem birtokolni akatják egymást hanem szeretni és elfogadni ugy ahogy vannak akkor ennek nincs igazábol mint külsőség jelentősége.Sok pár papiron elvált és gyakorlatilag mégsem ..akkor? hogy is van ez?

    Reply
    • Randi Andi 2011. June 28. Tuesday 14:59

      de ha már semmi sem köt össze, akkor miért nem váltatok el?

      Reply
      • Zsuzsa 2011. June 28. Tuesday 16:54

        Andi!
        Mi anyagi okok miatt nem váltunk még el. Nagyon szegények vagyunk és addig nem is válok el amíg a közös otthonból ki nem fizeti azt amit én vittem bele.A ház az ő nevén van. Bizony sokszor anyagi okai vannak egy válásnak.

        Reply
        • Panna 2011. June 28. Tuesday 18:28

          Nekem ez, olyan “erősítsük meg a sztereotípiákat” ízű beszélgetés. Én is abban a helyzetben vagyok, mint Zsuzsa. Vagy majdnem abban a helyzetben. Felneveltem négy gyereket, amiből következik (már akinek), hogy megoszlottak a szerepek. A férj karriert csinált, ő kereste a pénzt, én pedig otthon rekedtem. Most örülök, ha magamat el tudom tartani. Választhatok: vagy elhagyom a gyerekeimet, vagy amíg nem adjuk el a házat, addig velük maradok. Ha elhagyom a gyerekeimet, akkor azért leszek szörnyeteg, ha maradok, akkor erkölcstelen vagyok. Öt éve nincs köztünk semmi a férjemmel, de érzelmileg halott lennék, ha nem jött volna valaki, aki elfogadott ezzel a helyzettel is. Mégis! Mi a fene a szerelem, ha minden csak a jól kiszámítható jövőről szól, ami igazából sosem lesz olyan, mint amilyennek elgondoljuk? Igaza van a levélírónak. Sokféle ember létezik és sokféle élethelyzet. Méltatlan az ilyen kategorizálás azokkal szemben, akik amúgy is kilátástalan helyzetben vannak. Én a férjem iránt már semmit sem érzek, nem hiszem, hogy bármit is jelentene a válás, de olyan helyzetbe kényszerítene, ami alapvetően a hátralévő életemet tenné lehetetlenné.

          Reply
          • Andrea 2011. June 28. Tuesday 20:22

            Kedves Panna!
            Teljesen egyet értek Veled. Az én “cipőm” is hasonló, mint a Tiéd.Én egyáltalán nem ítélem el azokat, akik egy lehetetlen helyzetben élnek és eljutottak odáig, hogy még várnak valamit az élettől és nem hajlandóak a körülmények ellenére a lassú elsorvadásra testileg és lelkileg. Vonatkozzon ez nőkre és férfiakra egyaránt.Persze nem vitatom,vannak akik visszaélnek a másik bizalmával, tűrőképességével…de ehhez nem kell válófélben lenni, ezt a magukat egyedül állónak valló emberek is megteszik.Azt gondolom, mindenki maga döntse el, hogy mi az amit fel tud és akar vállalni…mérlegelje mit “nyerhet” és mit “veszíthet”. Viszont nem szabadna mindig az előítéleteinkre hallgatni,mert lehet, hogy éppen azt az embert zárjuk ki az életünkből, akit nem kellene…

            Reply
          • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:39

            Igen, de megint ott tartunk, hogy független, 100%-os partner vagy-e, akivel egy független közös jövőt építhet? MErt természetes, hogy mindenki arra vágyik, hogy egyetlen legyen, felvállalásával együtt. A felvállalás pedig végső soron mindig a 100%-os felvállalás, a házasság. Hogy a másik nem egy másik fészekbe lóg bele még félig, miközben én egészen a közös fészekben vagyok.

            Reply
          • Randi Andi 2011. June 29. Wednesday 10:50

            Kedves Panna!
            Ez a cikk pont azért íródott, hogy lássuk az érveket és az ellenérveket is. Teljesen érthető, hogy a tisztázott családi állapotú, egyedülálló társkeresők húzódoznak attól, hogy válófélben lévőkkel létesítsenek kapcsolatot, de itt talán látjuk a magyarázatokat, hogy mik lehetnek a “válófélben” címke mögött. Ezeknek tudatában lehet mérlegelni aztán ismerkedés és randizás közben.
            Sajnos nagyon szomorú történetek jöttek itt fel, de szerintem fontos, hogy ezt “kibeszéljük”.

            Reply
        • Erzsó,Böbe 2011. June 28. Tuesday 18:52

          Szia Zsuzsa! Teljes mértékbe egyet értek veled. Manapság elég drága mulatság nem csak az esküvő hanem a válás is. Én már lassan 2 éve hogy külön élek a férjemtől,de elötte mielőtt elköltöztem megbeszéltük hogy elválunk. Na nem hivatalosan hanem magunk között,mivel egyikünknek sincs kidobni való fölös pénze. Amúgy mért ne lehetne kapcsolata bárkinek aki épp így él mint pl: én is és talán még sok ezer nő. Minek bármihez is az a válási vagy épp,egy normális kapcsolathoz a papír. Némelyik férfi vagy épp nő a papíron felbuzdulva tulajdonának tekinti a másik felet. Pár hónapja van egy barátom aki tudja hogy nem vagyok hivatalosan elválva,és ő ezt nagyon is tolerálja. Nem veti soha a szememre hogy mikor akarom hivatalossá tenni. Hozzá teszem hogy köztem és az exem között 200km távolság is van. Kérdem én mért kellene hivatalosan is elválni ahhoz hogy az ember boldog legyen mással?? Üdv mindenkinek Erzsó

          Reply
          • Kérdőjel 2011. June 29. Wednesday 10:51

            És akkor miért kellett összeházasodnod, ha papír nélkül is boldog lehetsz a másikkal? Nem jogos ez a kérdés is?!

            Reply
      • Meggyecske 2011. June 28. Tuesday 18:57

        Engem semmi sem tartott vissza attól, hogy megszabaduljak attól amit gyűlölök, és akit gyűlölök! Megkönnyebbülés volt a szétválás és nyugalom. Boldogság és tiszta lap, bár minden téren én húztam a rövidebbet!…
        Ma sem bánom, hogy lélekben is és hivatalosan is mindent lezártam!

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:11

          Akit gyűlölünk, az még köt. Attól vagyunk szabadok, akit nem gyűlölünk, és nem szeretünk többé.

          Reply
          • Róbert 2011. June 29. Wednesday 10:34

            nagy igazság… a gyűlölsz és félsz valakitől, az azt jelenti, hogy függsz még tőle…

            Reply
          • Margó 2011. June 29. Wednesday 14:28

            Örök igazság.Ha bármit is érzel iránta gyűlöletet,haragot vagy csak gühöt,még mindig fogva tart lélekben.Lehet hogy eszeddel tudod vége ,de lelkedben még ott él.A kapcsolat mélységétől függ milyen hosszú ideig.

            Reply
          • babi 2011. June 30. Thursday 04:28

            Szia teljesen igazad van .Ha még valakit gyűlölünk érzelmileg még nem vagyunk szabadok Tőle azt csak akkor mondhatod ha teljesen hidegen hagy a létezése

            Reply
          • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 10:13

            Én is így érzem,minek a gyűlölet?Az csak megkeserítené az életünk!
            Jobb elfelejteni a rossz élményeket és csak a szép emlékeket megőrizni és így akár egy barát is maradhat az az ember aki egykoron megkeserítette az életünket és talán még segít is neki,hogy átértékelje a tetteit és ne folytassa addigi életét,mert az senkinek sem jó(igaz ez az elszenvedett múlton már nem változtat semmit,de a jelenben mindenkinek így a jobb,megnyugtatóbb)

            Reply
          • Bobájka 2011. July 3. Sunday 23:27

            hát ettől félek én.. valójában szerintem sosem leszek érzelemmentes…azt hittem…még évekkel ezelőtt…de már nem hiszek benne…mit tegyek?!!!!!!!!!!!!!
            Valaki valami okosat?

            Reply
        • Napradyne 2011. July 4. Monday 17:07

          Keresd meg Dreent, és kérd meg, hátha kioperálja húsz perc alatt:)

          Nagyon nehéz a haraggal, rettenetesen nehéz. A megbocsátás ugyanolyan, mint egy gyászt feldolgozni, át kell menni az egyes szakaszon. S egyáltalán: ha nem tudom elfelejteni a történteket, mert valakivel szemben ez mindenképpen óvatosságra int, az megbocsátás-e? Hogy nem beszélek a dologról, vagy nem állok bosszút magamért, az nem ugyanaz, mint elengedni a tartozást, mélyen, nagyon igazán. Pedig a sok tartogatott váltó minket emészt meg, nem a másikat. Egy tanáromtól hallottam ezt: “na tessék, bevettem a méregpirulát.” S aztán meg is magyarázta, hát kinek rossz, ha haragszik? Hát neki, magának, magát mérgezi.:)

          Reply
    • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 09:56

      Kedves Enikő!

      Szerintem is tökéletesen igazad van!
      Én is így gondoltam az elmúlt 11 évben ezért nem is érdekelt és igazából ma sem az a már régóta minden értelemben tárgytalan pappír!

      Reply
  18. Szilvus 2011. June 28. Tuesday 12:31

    Engedjétek meg, hogy megosszak még egy történetet, amely megint csak ehhez a témához kötődik: Két héttel ezelőtt az egyik társkeresőn bejelölt egy velem egyidős férfi, aki nem volt előfizető azon az oldalon, így nem tudta felvenni velem a kapcsolatot. Azonban megkeresett az iwiw-en a születési dátum, keresztnév és helységnév alapján. Írt is nekem. Nagy meglepetésemre a volt ovistársam volt az, akit azonnal felismertem a fotói alapján. Az egyiken ő is egy kislánnyal szerepelt. Felvettük a kapcsolatot, nem is igen leveleztünk, telefonon beszéltünk. Az első alkalommal 47 percen át. Akkor elmondta, hogy két éve él külön a nejétől, s még nem mondták ki a válást. A volt párjának azóta van egy új kapcsolata. Az ovistársam rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnt, beszédes volt, lelkes. A neje óta volt egy négy hónapos távkapcsolata is. Vasárnap találkoztunk, négy órán át sétáltunk, nagyokat beszélgettünk, sokat nevettünk. Már a fotói és a telefonbeszélgetések alapján éreztem, hogy az első találkozásunk teljesen más lesz, mint az eddigi sikertelen randijaim. Így is lett. Jók a női megérzéseim, s érzem, tudom, hogy ő már nem kötődik a nejéhez, lezárta, indulatok nélkül közölte a tényeket. Két év elegendő is 7 év házasság lezárásához. Azaz csak gondolom, még nem voltam házas, de nekem egy másfél éves nagyon intenzív kapcsolat lezárásához is legalább fél év kellett.
    Nehezíti a helyzetünket az, hogy vidéken dolgozik jobbára, s így csak hétvégenként tudunk találkozni, azonban mondta, ha meglelné a párját, akkor a szülővárosában keresne munkát. Egyeltalán nem félek attól, hogy rövid ideig tartana a kapcsolatunk. Már beszéltünk arról is, hogy még szeretne gyermeket, újra családot, s készen állna rá. A válását egy új élet kezdeteként fogta fel, egyeltalán nem keseredett el. Elmondása alapján nem is volt annyira stabil a házasságuk, érzelmileg már abban sem kötődött annyira. Valahol persze csalódott, hiszen elhagyták, de nem viselte meg annyira, vagy ha mégis, ezt már ennyi idő távlatából nem így éli meg. Majd az idő eldönti, hogy velünk mi lesz, de bizakodom. Minden tekintetben tetszik, amit idáig megismerhettem belőle, s ez kölcsönös. Valami megindult bennem, már az első találkozás alkalmával. 31 évesek vagyunk, s valahol szerencsés helyzetnek tartom, hogy ő már túl van bizonyos dolgokon, a család tekintetében már érettebb. Én pedig több hosszabb kapcsolat után már nagyon is tudom, hogy kit és mit keresek. Nem riaszt el az, hogyha esetleg majd idővel újra családban gondolkodna, hogy ő még nem először éli meg velem mindazt, aminek én még előtte állok. Nem régóta ismerem, korai lenne még ezekben gondolkodni. Idő, idő és idő…

    Reply
  19. Éva 2011. June 28. Tuesday 12:44

    Sok igazság van, minden az embertől, és a körülményektől függ. Van aki külön élve is függ, és van aki függőn is szabad. Egy biztos én nem tudnám az életemet úgy elképzelni hogy akár az anyagiak miatt, akár a gyerekere fogva ott maradok, ahol már nincs helyem.Én eldöntöttem, felálltam, lezártam. Tisztességesen. Mert így volt helyes. Aki komolyan gondolja így tesz. A többi csak blabla. Ez az én véleményem! 🙂 Üdv Éva

    Reply
    • Zsóka 2011. June 28. Tuesday 14:55

      Sziasztok!
      Muszáj volt ehhez a beszélgetéshez hozzá szólnom.Én sok éve elváltam és több társkeresőn is megpróbáltam egy társat találni akivel kölcsönösen megértjük és szeressük egymást.Sajnos a mai napig ez nem igazán sikerült .De ehhez a témához szólnék.Volt egy korban hozzám illő szimpatikus férfi aki külön élt a nejétől ,és társat keresett.Mondván hogy elválnak csak épp úgy gondolta az anyagi megegyezés után ,hogy kevesebb pénzbe kerüljön.Kedves volt figyelmes és én hittem neki ,bíztam benne.Ez elég hosszú ideig tartott,és érzelmileg nagyon kötődtem hozzá.Míg a munkahelyemen rendeztek családi napot én vele szerettem volna elmenni.és ő akkor vallotta be hogy ő is ott lesz csak a nejével ,mert a barátjuk meghívta őket.Hát eltudjátok képzelni mit éreztem?!Meg kért ne csináljak cirkusz ha meglátom őket de ezt muszáj volt neki bevállalni ! Az történt hogy közben vissza költözött a nejéhez ,csak elfelejtette ezt közölni velem.Hát jól átvágott.Hozzáteszem azóta ismét megkeresett hogy neki mennyire rossz nélkülem és nem szereti a nejét.Hát had ne keljen leírnom hova kívántam.Szerencsére nem mindenkivel így történik ,nem minden férfi ilyen csúszó mászó.Miért csodálkoznak a férfiak ha az a nők félnek és elbizonytalanodnak?? Köszönöm hogy le írhattam!!Üdv:Zsóka 🙂

      Reply
  20. Feri 2011. June 28. Tuesday 13:49

    Szia mindenkinek,Én is ebbe a cipőbe járok már lassan 3 éve vagyunk külön de papirón még nem váltunk el,és teljesen lehetetlen hogy mi még 1x újra kezdjük Ő döntött és le húzta a rolót én nehezen de elfogadtam, azóta csak akkor találkozok vele mikor a gyerekekhez megyek,és néha jól eltelik az az 1-2 nap néha meg próbál provokálni,és vitát szitani csak én nem veszem fel a kesztyűt,és azt én is észre vettem hogy mikor szoba kerül ez a dolog majdnem minden hölgy vissza hőköl mintha leprás lennék és kűlömbözö okokra hivatkozva kihátrál,de azt üzenem minden sors társamnak ne foglalkozzon vele ha ő igy gondolja akkor meg se érdemel minket.

    Reply
    • Erzsó,Böbe 2011. June 28. Tuesday 18:55

      Igazad van Feri teljes mértékbe!!!!! Pussz Erzsó

      Reply
    • Évy 2011. June 28. Tuesday 20:54

      Kedves Feri nálunk a férjem talált mást magának,békében elváltunk,nem vitázunk,szinte soha semmin,mindkettőnknek a gyermek a fontos.Nem mindeggy,hogy hány évesen,milyen tapasztalatokkal válik el valaki.Az egymás iránti tisztelet a legfontosabb,embernek maradni.És hidd el elváltan is nehéz hasonlóan gondolkodó ember,társat találni.

      Reply
      • Kató 2011. June 29. Wednesday 19:44

        Évi, maximálisan egyet értek Veled.
        Sok kitartást kívánok Neked!

        Reply
  21. Gábor_40 2011. June 28. Tuesday 14:48

    Valóban sokféle történek létezik. Van akit zavar, van kit nem (mint korábban írtam, engemet zavarna).
    Az biztos, hogy nem lehet túl jó egy olyan új párkapcsolat, ahol a válóper gyanánt foglakozni kell az exel.
    Természetesen ez sem mindenkit zavar, hisz a környezetemben is tudok nem egy olyan kapcsolatról, ahol nem váltak el, mégis már mással élnek együtt évek óta. Tehát így is lehet, még akkor is, ha ez tőlem távol áll.
    De ez is csak egy ok, hogy miért ne ismerkedjünk és lassan már több az ismerkedés elleni érv, mint a mellette szóló.
    – Diplomás vs nem diplomás.
    – Saját lakás vs albérlet vs szülőknél lakhatás.
    – Szélhámosok, szexpartner keresők, nem valós adatlapok, lakásmaffia.
    – Egzisztenciálisan vezető beosztás vs fizikai munkás vs álláskereső vs tanuló.
    – Testalkat, külső jegyek vs belső értékek.
    – Elvált vs válófélben lévő vs külön él a házastársától.
    És még sorolhatnák vagy ezer és egy dolgot, de azt gondolom ez is, mint minden, teljesen egyén függő és nem lehet általánosítani, hogy kinek és mi fér bele, amikor is párkapcsolatot keres.
    Mert lehet tudatosan is kapcsolatot keresni és építeni, de lehetünk spontán szerelmesek valakibe és abból alakul ki egy új kapcsolat, ahogy lassú folyamatként is kialakulhat egy kapcsolat, pld, minden nap együtt utaznak a munkahelyre és szép lassan észrevétlenül kerülnek egymáshoz közelebb. De ebből is ezer és egy féle variáció létezik, hisz ez is oly változatos, mint maga a világ amelyben élünk.

    Reply
    • cirmixi 2011. June 28. Tuesday 20:57

      Van igazság abban amit írtál.
      Én már válás után vagyok. Mielőtt szorosabbá vált volna a kapcsolatunk annak idején a volt férjemmel én csak annyit kértem tőle, ha már nem érzi jól valamelyikünk magát a kapcsolatunkban ne csaljuk meg egymást, hanem mondjuk meg őszintén ennyi volt és vége. Én is úgy nevelkedtem, hogy a múltat le kell zárni becsületesen. Ő másként gondolta.
      Hát igen sokféleképpen lehet párt találni, de az nagyon fontos szerintem, hogy akit megszeretsz tiszteld annyira, hogy nem alázod meg azzal, hogy megcsalod.

      Reply
  22. Zsóka 2011. June 28. Tuesday 15:06

    Gábor leveléhez szeretnék hozzászólni!
    Egyet értek vele tökéletesen ,mert minden induló folyamatban lévő kapcsolat más!!Csak vagyunk páran akik pont mindig rossz döntést hozunk??

    Reply
  23. pethő beatrix 2011. June 28. Tuesday 15:07

    Randiztam egy férfival.Válófélben van,még
    az első tárgyaláson vannak túl.Egy lakásban élnek a feleséggel, 25 év van
    mögöttük.Kedves volt velem,de rájöttem
    hogy a testiség hiánya hajtja.Azóta talált valaki mást akihez bármikor elmehet…hát egy tapasztalattal több.
    Nem adom fel csak körültekintőbb lettem.

    Reply
  24. Éva 2011. June 28. Tuesday 15:11

    Érdekes téma! Sajnos mindennapos problémák. Nem könnyű egy válás még ha csak 12000 Ft is az illeték. Mögöttünk van több közös év, talán évtized is, gyermekek,közös vagyon, lakás,miegymás.Mindezt nem lehet egy papírformával lezárni pár hónap alatt. Mindenkinek megvan a saját életritmusa ami szerint fel tudja dolgozni. Van akinek gyorsabban sikerül van akinek lassabban. Van aki nem tud egyedül megbirkózni ezzel a nagy feladattal. Segítségre van szüksége. Senkit sem szabad elítélni elsőre azért mert nem egy teljesen lezárt múlt van mögötte.Az én életem is egy különleges történet. Hivatalosan elválva 16 éve , egy fedél alatt élek a volt férjemmel. Nagyon prózai a magyarázat erre, hogy miért. Mert nem volt hová mennem két kisgyerekkel. Nem tudtam volna felnevelni őket ha albérletbe megyek velük.Így hát maradtam és vállaltam az összes megpróbáltatást ami ezzel a helyzettel járt. Úgymond “feláldoztam” az életemet, szabadságomat és mindent a két gyermekem miatt. Most lehet ítélkezni fölöttem.
    Üdv. mindenkinek.
    Éva

    Reply
    • Randi Andi 2011. June 28. Tuesday 15:23

      Kedves Éva!

      Ide senki sem azért jön, hogy mások felett ítélkezzen, sokkal inkább azért, hogy megértse a másikat és esetleg tanuljon tőle!
      Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetedet!

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:43

      “Nem szabad állapotú”. Rettenetes szó, de így van. Magam is megéltem, más dologban, hogy döntöttem a férjem mellett, asszony vagyok, már nem vagyok “szabad állapotú”. A házasság ezzel jár. Nekem valahol a mai napig fáj, amit a házasságommal veszítettem, még ha a nyereség hatalmas is, és így kellett lennie, ez a Rend. Valamit valamiért egyszer fel kellett adni. Mindenképp önfeláldozás. Utána már ezzel kell élni, mert ez a becsület.

      Reply
  25. vica 2011. June 28. Tuesday 15:17

    Szia Andi!

    Pont egy válófélben lévő férfival kezdtem kapcsolatot tavasszal. Mint később kiderül én csak egy voltam a párhuzamosan futó kapcsolatai között. Megcsalta a felesége, teljesen bizalmatlan volt. A helyzetet nehezítette, hogy külföldön élt és hazarepülését követően gyakorlatilag féltékenységi hadjáratot folytatott ellenem. Feltőrte a levelezésem és elovasott mindent, még a Facebook chat-eket is. Majd úgy döntött, hogy nem bízik meg bennem és egy újabb kapcsolatba kezdett. Szóval ő biztonságra vágyik a nőket ielltően, miközben tipikusan az a férfi lett belőle, aki “ki tudja mit hoz a jövő” hozzáállással létesít kapcsolatot. Még mielőtt megkérdezné valaki, hogy akkor miért is voltam vele…érzéki szempontból a legjobb partner volt eleddig, a legjobb paraméterekkel. Ebből a szenvedélyből maradt is, a mai napig felhív néha…ugyanakkor amit érzelmileg kaptam tőle az szinte csak fájdalom volt. Még nem képes valódi, mély érzelmek kiépítésére ugyanakkor a hormonjai mindig megtalálják a következő nőt. Szóval érzelmi szempontból egy nagyon egészségtelen kapcsolatot éltem meg vele. A sikertelenséghez hozzájárult, hogy nem kaptam meg a vízumot abba az országba, ahol él, tehát az újabb találkozások szintjén is ellehetetlenedett a kapcsolat.
    Mindenestre jó volt kicsit kiírni magamból.

    Reply
    • lovatlan herceg 2011. June 28. Tuesday 21:04

      Ha a történetedben elrejtetted volna, hogy ki a férfi, ki a nő, bizony egyértelműen fordított kép alakult volna ki bennem. Talán saját tapasztalatok miatt…

      Lám, milyen könnyen kiderül, hogy ami az egyik nemre jellemző, az a másikra is lehet jellemző – akár hibáról, akár erényről van szó. És nagy hiba sztereotípiákat és előítéleteket ráhúzni az élet amúgy egyedi jelenségeire.

      Reply
  26. Zsuzsanna 2011. June 28. Tuesday 15:51

    Sziasztok!
    Valóban első olvasatra visszatartó a “házas de külön él”-mert ez egyértelműen nem egyértelmű!! Azonban a személyes megismerésnél tisztázni lehet ami mögötte van. Az pedig hogy kinek mennyi idő kell a 2feldolgozásra egyéni. Én hosszú házasság után váltam,(de a közös házban továbbra is) azután még adtunk egy esélyt magunknak ami pár évig jól működöt. Igaz közben nem kerestem az új lehetőségeket, talán mert érzelmileg még nem voltam elvált csak papíron). Azután úgy alakult, mégse működött, egyre több lett a rossz és kevesebb a jó. Szétköltöztünk. Azóta volt egy rövid kapcsolatom egy tipikus példabeli férfival (vagyis érzelmileg nem volt független csak próbálkozott) , én nagyon megszenvedtem, mert ugye teljes szívvel belevetettem magam, ő viszont később úgy gondolta ad egy esélyt a réginek, bár szerinte én szinte mindenben jobb vagyok, amazt már megszokta… hát így jártam és sok időmbe került ismét megtalálni a harmóniát.

    Reply
    • Csili 2011. June 28. Tuesday 17:04

      Kedves Társkeresők!

      20 év példaértékű házasságot és 3 év poklot tudok magam mögött….2 év válással próbálkozó időszakot. Nagyon sarkítva írtok, attól függően, hogy milyen cipőben jártok éppen. Én is a különélek, de nem váltam kategóriába tartozom. 2 évig próbáltam elválni, de a férjem nem akart és nem is akar. (kettőn áll a vásár) Az anyagiak a fő attrakció, de azt hiszem, ő ebből a kötelékből nem szeretne kiszállni. Az utolsó tárgyaláson elértem, hogy elköltözött és fizeti a gyerektartást, ez sem volt egyszerű meccs, de hál isten volt hova menni. Az utolsó 3 évben már csak funkció nélküli férj volt, minden tekintetben. Bár tudni kell, hogy ő lépett félre. Nehezen emésztettem meg, a fél életemet éltem és szépen, de eljött az elszámolás….akarok-e élni egy kirakatházasságot, amilyenné lett az utolsó években, teljes érzelmi-lelki katasztrófában vagy megpróbálom nélküle. Belevágtam….elköltöztettem és mára eljutottunk odáig, hogy nem hív fel naponta, csak 1 hónapban egyszer, és megtanultam élni nélküle és ő is talán. Hozzáteszem neki nehezebben ment, mivel a gyermekünk velem maradt, ő viszont “élvezi” az új otthonunkat egyedül, mert nem vállalta be az új kapcsolatát. Időnek kellett eltelni mindkettőnknek, hogy elváljunk lelkileg is. Ez mára sikerül,de a papíros tétel még mindig nem,a piszkos anyagiak miatt…kivárok, nem szertnék az ügyvédekkel meccselni ezen, ez a mi harcuk, amit előbb utóbb meg kell vívnunk. Szóval társat keresek úgy, hogy elmondhatom férjnél vagyok. Érzelmileg úgy érzem teljesen túl vagyok már ezen, nem volt könnyű, de azt hiszem nem élhettem azt az életet, amit ő kívánt volna tőlem…hárman párban. Kedves hozzászólok, nem érzem semmivel sem esélytelenebbnek magam a párom megtalálásában, mint bármelyikőtök. Minden kedves ostromlómmal közlöm eme állapotomat, még nem volt olyan, hogy ez miatt elfordult volna tőlem bármelyik lovagom. Én így is (defektesen) teljes életet tudok élni, nem törődve a felvázolt normákkal. A mai világban sok minden felborult és élni kell tudni a változások adta labirintusban, ami közben zsákutcába torkollik, de nem szabad feladni, mert minden útnak van eleje és van vége. A köztes állapotot utazásnak hívjuk, amit mi alakítunk saját magunknak, mi választhatunk hozzá útvonalat, partnert, nevezetességet, úti célt és nem a külvilág elvárásainak kell megfelelni. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor megpróbálkozhatunk BOLDOGnak lenni ilyen vagy olyan állapotban, rövidebb-hosszabb ideig.
      Legyen szép napotok, és sikeres pártalálást MINNYÁJOTOKnak, üdv: Csili

      Reply
      • Randi Andi 2011. June 29. Wednesday 10:58

        Kedves Csili!

        Gyönyörűek az utolsó soraid:

        “A mai világban sok minden felborult és élni kell tudni a változások adta labirintusban, ami közben zsákutcába torkollik, de nem szabad feladni, mert minden útnak van eleje és van vége. A köztes állapotot utazásnak hívjuk, amit mi alakítunk saját magunknak, mi választhatunk hozzá útvonalat, partnert, nevezetességet, úti célt és nem a külvilág elvárásainak kell megfelelni. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor megpróbálkozhatunk BOLDOGnak lenni ilyen vagy olyan állapotban, rövidebb-hosszabb ideig.”

        Igen, azt hiszem, pont erről szól a Társkereső Kalauz is. És arról, hogy megértsük, a másik hogyan utazik és milyen úton halad éppen. Remélem, sikerül minél hamarabb lezárnod a kapcsolatot jogilag is.

        Reply
  27. Magdi2 2011. June 28. Tuesday 16:15

    Definiáljuk, hogy pontosan mit is jelent a válófélben. Azt mondani, vagy már a tényleges jogi lépések megtételével esetleg a tényleges válás kimondására várni, nem ugyanaz. Sok évig működő kapcsolatom volt úgy, hogy megismerkedésünk kezdetén tudtam, a párom ténylegesen válófélben van. Ilyen hátterű kapcsolat kialakításában most sem látnék kivetnivalót. Viszont ,,bemondásos,, alapon még az esélyét sem adnám meg egy közelebbi ismerkedésnek.

    Reply
  28. Ilu 2011. June 28. Tuesday 16:27

    Aki már évek óta külön él, és érzelmileg is -állítólag- teljesen független, mégsem adták be a válópert -évek óta(!)-, kérdem én: HITELES EMBER?

    Reply
    • Magdi2 2011. June 28. Tuesday 16:33

      Nem!!
      Teljesen igazad van.

      Reply
    • marika 2011. June 28. Tuesday 17:44

      Ebben tökéletesen igazad van.Szerintem nem

      Reply
    • Erzsó,Böbe 2011. June 28. Tuesday 18:59

      Mért ne lehetne hiteles. Főleg ha egy kapcsolat kihült. Vagy lehet neked,ha válásról lenne szó utána lenne mit a tejbe aprítani?? Mert nekem és gondolom sok nőnek nem nagyon. Szia Erzsó

      Reply
      • babi 2011. June 30. Thursday 04:38

        szia Szerintem igazad van Nagyon sokan az anyagiak miatt maradnak egy lakásba mivel egyikük sem akarja hogy a másikat az utcára tenni Szerintem ebbe nincs semmi kivetnivaló ezért még lehet hitele valaki Sőt szerintem nagyon szép dolog ha két ember közt ha kihült a kapcsolat ilyen korrekt tudjon lenni a másikhoz

        Reply
        • Ilu 2011. July 1. Friday 22:34

          Ez idáig oké, de ott volt egy kis apró szócska, hogy évek óta “külön” élnek, tehát, más lakásban. Ha meg egy lakásban vannak kényszerűségből akkor meg ne nagyon keressenek párt, mert kicsit érdekes lenne. Haza viszi az új barátot/barátnőt az exnek bemutatni?

          Reply
    • lovatlan herceg 2011. June 28. Tuesday 21:12

      Ismerek egy párt, akik már vagy 10 éve elváltak (nemcsak szóban, de papíron is), ennek ellenére egy lakásban élnek, sőt nemrég együtt költöztek másik lakásba…
      Akkor ők az “ideális, hiteles független jelöltek” társkeresők számára? Hiszen rég befejezett válás van mögöttük…

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:16

        Nyilvánvalóan nem függetlenek, valószínűleg nem is keresnek mást. Ez a kérdés kissé provokatív. Ismerek elvált párt, akik anyagiak miatt váltak el, a férfi, mikor látta csodálkozásomat válásuk hallatán, annyit mondott: “Miért? A házasságjog alapja úgyis a kánonjog!” Ebből is látszik, hogy nem a papír számít, ők házasok, a gyerekek nem is tudnak róla, hogy a szüleik elváltak. Így két cégük lehet, és nem számítanak kapcsolt vállalkozásnak.

        Reply
    • Csanádi Erzsébet 2011. June 30. Thursday 13:27

      Ne felejtsük el,hogy a mai nehéz helyzetben,egy válás sokszor padlóra teszi az embert,ahogyan engem is és a volt férjemet is.
      Ahol nagy ház van és megoldható a külön élés,nem tartom tisztességtelennek,ha nem válnak el,de rendezik az együtt élés szabályait.Van aki válik,mégis együtt élnek,mert nincs hova menni,aki marad,nem tudja fizetni a költségeket.Még sorolhatnám,a nehézségeket,amiért sokan nem válnak el,de szeretnének még boldogok lenni.

      Reply
  29. mari4477 2011. June 28. Tuesday 16:35

    Mint ahogy Éva példája is mutatja Andi, a válás nem abból áll, hogy kifizetünk 12000 Ft-ot és kész. Gyerekelhelyezésben, vagyonmegosztásban meg kell egyezni és ha nincs közös megegyezés, évekig húzódhat a per és közben mindkét fél kikészül. Ahány ember, annyi eset. Nem mindenki tudja megoldani a lakást. Aztán van hogy az egyik fél akar válni, a másik nem. Egy ismerősöm válófélben levő férfival ismerkedett, a feleség lehallgattatta a beszélgetéséüket(!) hogy a randikat meghiúsítsa! Nem lett a kapcsolatból semmi.Saját tapasztalatomból mindenkit lebeszélnék arról, hogy nős, feleségével együttélő férfival létesítsen kapcsolatot. Egyrészt megalázó, másrészt “ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint és bent egeret.”

    Reply
  30. Csaba 2011. June 28. Tuesday 16:44

    Nem tudom ,hogyan működi igazából én is különélek és meg mindig nem váltam el mert egyszerűen ezek a dolgok nem vesznek rá hogy továbblepjek.Hiszen egy valófélben levő kapcsolatban, most bármely személy is legyen az okozója mindig ott van az , hogy ilyenkor egy kis támaszra var az ember de ugyebár mikor elmondja a varázsszót vagy mondatot hogy ez van akkor mar nem is annyira vonzó.Szerintem csak a kiutat próbálja megtalálni az ember,ez pedig kis időbe telik és türelem kell hozza.

    Reply
  31. Judit 2011. June 28. Tuesday 16:53

    Semmiképpen nem szabad olyan férfival kezdeni, aki még nincs túl a váláson.de olyannal sem, akinek van egy kapcsolata, amire ráúnt és újat keres. Nehéz egyedül lenni, de még mindig könnyebb elviselni az egyedüllétet, mint az átverést, megaláztatást. Annak se döljetek be lányok, aki ugyan nem beszél arról, hogy elválna, de már nincs közöttük házas élet évek óta. Ez is olyan hazugság, mint a többi, amit a va
    dászemberek zsákmányuk elejtéséhez bevetnek.

    Reply
    • Margit 2011. June 28. Tuesday 18:29

      Sziasztok!
      Az én volt férjem is ezzel a szöveggel szerzett magának rajongó tábort”még együtt élünk, de már évek óta nincs köztünk semmi”. Ez természetesen egy nagy hazugság volt.Akkor még szóba sem került a válás, bár az alkoholizmusa miatt szenvedés volt vele élni, de én hülye, kiakartam mellette tartani jóban-rosszban.Aztán amikor úgy gondolta, hogy megtalálta a legalkalmasabbat, akkor előállt az ötletével, hogy különköltözik tőlünk. Anyagilag tönkretett, érzelmileg lenullázott. 6 év kellett ahhoz, hogy meg tudjak bízni valakiben újra. Nem jött össze az sem, mert hamar rajtakaptam egy hazugságon, és hiába volt vele szuper a szex, dobnom kellet. Nagyon meg kell gondolni, hogy ilyen kétes helyzetben lévő férfinak hiszünk-e.Nem általánosítok, biztosan vannak olyan férfiak is, akik őszinték, és megbízhatóak. Éppen ezen dolgozom, hogy találjak egy megbízhatót. egyébként 10 éve váltam el, és csak most érzem igazán, hogy túl vagyok rajta, hogy kell valaki.
      Csak ennyi. Ja , és van valahol egy 40 körüli , őszinte, megbízható, hűséges pasi, azt szeretném megismerni…:)

      Reply
      • lovatlan herceg 2011. June 28. Tuesday 21:35

        Az őszinte, megbízható, hűséges pasik általában nyílt, bizalmi kapcsolatra vágynak, amilyet (leveled alapján) tőled egyelőre nem kaphatnak meg, hiszen többszörösen csalódott vagy, aki minden újban az előző csalódását látja viszont és bizalmatlanul áll hozzá. Úgyhogy erősen “dolgozzál ezen”, és ha majd sikerül végleg kilépned a korábbi kapcsolataidból, még sikerülhet megtalálni, akit keresel!

        Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:41

        Nagyon meg kell gondolni, hogy kiben bízunk, és kiben nem… Mondanám, hogy megbízunk-e egy férfiben egyáltalán, de ez azért szörnyen igazságtalan lenne, mi is megérjük a pénzünket:) A rómaiak azt mondták: “fide, est qui vide” bízzál, de nézd meg, hogy kiben!

        Reply
    • Erzsinjo 2011. July 6. Wednesday 08:29

      Igen, éppen egy ilyen történetet akartam elmesélni. “Csak papíron vagyunk együtt, de már évek óta nem élünk házaséletet.” Naív voltam, fiatal, miért ne hittem volna el. Aztán hogy, hogy nem, ebben a szexmentes együttélésben valahogy mégiscsak teherbe esett a feleség, persze, hogy együtt maradtak. De az illető már arra sem vette a fáradságot, hogy megmagyarázza a csodával határos eseményt.

      Reply
      • Dreen 2011. July 6. Wednesday 08:53

        🙁 🙁 🙁

        Reply
  32. Martin Viktória 2011. June 28. Tuesday 16:54

    Egy szer én is kipróbáltam, hogy milyen érzés “éppen most válok a feleségemtől” férfival. Érdekes volt, mivel nem tudta, hogy hol és kivel akar lenni. Végre eldöntötte úgy két hónapi hezitálás után, hogy a feleség és gyerekek mellett akar lenni. Ez az én tanulságom is.

    Reply
  33. Emilia 2011. June 28. Tuesday 17:12

    Én már nem hiszek a mesékben.Mindegyik férfi azt mond amit akar.Az tény hogy volt egy pár probálkozás ugymondott “szabad” de “még nem vált el”,vagy külön szóbában élnek ugyan abban a házban.Hazudik a férfi,mert csak szeretőtt keres a feleség melett,vagy oda szeretne költözni a nőhöz akit kiszemelt mert éppen fasirtban van a feleségével.És majd 1-2 hónap múlva vissza megy a feleségéhez.Mindegy,én már nem hiszek egy pasinak sem,mert csak az alkalmat keresik hogy tudják bántani,kihasználni ,meglopni a másik nőt.Az bíztos…csak akkor szabad úgy nőnek mind férfinek belemenni egy komolyabb kapcsolatban ha már elvált…mert senkinek sem hiányzik a probléma.

    Reply
    • Randi Andi 2011. June 29. Wednesday 11:03

      Emilia!

      Valamiben azért mégiscsak hihetsz, ha itt vagy a Társkereső Kalauzon!
      Hiszen ha nem hiszel egy férfinak sem akkor minek keresel mégis társat?
      minden ember más és más, az ilyen típusú általánosításokkal csak magadnak ártasz!

      Reply
  34. Évi 2011. June 28. Tuesday 17:13

    Véleményem szerint,az a férfi “félember” aki még a válás ideje alatt keres,vagy kezdeményez kapcsolatot.Igenis tanulja meg,hogy Ő önellátásra képes.Tanulja,és tudja meg ,milyen az igazi egyedüllét,a hosszú esték magánya,az esetleges,hétvégi apukáskodás.Ezalatt az idő alatt,lehet tisztulni,gondolkodni,és rendet teremteni,az értékes életében.Talpon maradni.Ezután jöhet a nagy NŐ.Egész emberként.

    Reply
    • Gina 2011. June 28. Tuesday 17:36

      Szia Évi !

      Maximálisan osztom a véleményedet.
      Nem is tudok mit hozzátenni, mert így tökéletes, ahogy leírtad.

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:22

      Hát, igen. TÁRS, egyenrangú csak egész ember lehet, egyébként ápolónő-beteg, vagy ápoló-beteg viszony van.

      Reply
  35. Gina 2011. June 28. Tuesday 17:33

    Ha elvált a férfi, és külön él, akkor szabad igazán, ez igaz a nőre is. Addig nem szabadok, tehát nagyon kockázatos a kapcsolat elkezdése. Én is megégettem már magam, nem szeretném még egyszer, 2 év kellett, hogy kiheverjem.
    Akik még nincsenek elválva, bármi megtörténhet, persze azután is, de soha nem kezdenék olyan férfival kapcsolatot, akinek a kocsija olyan tiszta, hogy semmi arra utaló jelet nem látni, hogy valóban úgy hívják, ahogy mondja. Én már odáig megyek a bizalmatlanságba, hogy ha valakivel igazán közel akarnék kerülni (…) megmutatnám a személyi igazolványomat, és a lakcímkártyámat, és látni szeretném az övét. Leinformálnám.

    A spontán bizalommal úgy befürödtem, hogy majd belepusztultam. Tudom én hogy 100 férfiból, nem mind a 100 csapna be, egy kis kalandért, de 92 biztosan. …Most biztosan kapok letolást, de állok elébe :((

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:18

      Így van… a kivételeket épp ezért nagyon meg kell becsülni.

      Reply
  36. Dreen 2011. June 28. Tuesday 17:39

    Én férfiúi oldalról még nem futottam bele ilyesmibe, de előfordul, hogy a társkeresőkön meglátok egy számomra vonzó hölgyet “külön él” stb-státusszal, ott van a kislánya, kisfia is esetleg. Az én hozzáállásom az ilyen helyzetben lévő nőkhöz az lenne (ha kezdenék velük, de én előlről szeretném megélni a párkapcsolatot, saját gyermekkel), hogy elővigyázatosabb lennék, és azt sem tartanám kizártnak, hogy kezdetben csak barátként lennék mellette, segítve őt hogy kijöjjön a gödörből és csak akkor közelednék (vagy engedném hogy közeledjen) máshogy is, ha már szabad levegőt szív.

    Mondjuk nekem könnyű dolgom van, pszichológiával foglalkozom, konkrétan pszichológiai fejlesztéssel és ennek köszönhetően magamból 20 másodperc, másból 20 perc alatt “kioperálok” egy szerelmi bánatot, gyászt stb… De ez rendhagyó eset.

    Mindenesetre úgy gondolom hogy egy érzelmileg stabil ember képes kezelni egy érzelmileg instabil embert és szépen lassan kivezetni őt a labirintusból a szabad levegőre, hogy metaforikusan fogalmazzak. És miközben kivezette, egy különleges kapcsolat is létrejöhet köztük. Persze mindenkinek a saját szuverén döntése hogy bevállalja-e ezt, de én úgy gondolom: az igazi kapcsolatok áldozathozatallal kezdődnek, mi sem szebb áldozathozatal mellette állni akkor amikor a legsebezhetőbb.

    Reply
    • Dreen 2011. June 28. Tuesday 17:42

      Hogy sikerült összecsapnom az utolsó mondatot?! 😀 Szóval mi sem lehet szebb indulási áldozathozatal annál, minthogy valaki mellé állunk akkor, amikor a legsebezhetőbb…

      Reply
      • Gábor_40 2011. June 28. Tuesday 18:03

        Aztán ha felépült a bánatából és erős lett, fogja magát és szépen lelép. Mert csak addig volt jó neki az a személy, aki segítet rajta.

        Szerelmi bánatban szenvedő ember jó sok van, 20perc/ páciens? Hm…..kiváló:-)))

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:36

          Ezért is kell lezárt ügy után keresni újat. Felépülve.

          Reply
        • Dreen 2011. July 3. Sunday 08:54

          Hozzátenném ahhoz a 20 perchez, hogy azért vannak esetek, amikor egyszer 20 perc nem elég, illetve elég lenne, de nem szabad egy kezelésbe sűríteni a dolgot, hanem el kell aprózni, szakaszosan haladni.

          Reply
    • Gina 2011. June 28. Tuesday 17:55

      Dreen!

      Azt gondoltam ilyen férfi csak a filmekben van, örömmel látom, hogy előfordul a valóságban is.
      Tudnál arról írni, hogy operálsz ki 20 perc alatt egy szerelmi bánatot egy emberből ?
      Nekem kb.750-800 nap is kellett hozzá.

      Üdvözletem.

      Reply
      • Dreen 2011. July 1. Friday 21:14

        Bocsi, most vettem észre hogy írtál. Szerintem sok “ilyen” férfi van, csak nem igazán láthatóak. Nem hangosak, nem szólítanak le minden harmadik nőt, nem kezdenek el manipulálni azért hogy felhívják magukra a figyelmedet vagy kommunikációra bírjanak. Derűsen álldogálnak a buszmegállóban és zenét hallgatnak, közben nem nők a mellét nézik amikor elhaladnak előttük, hanem a tekintetüket (akkor is ha hihetetlenül dögös a hölgy), és ez mégsem azért van, mert ne lennének talpig férfiak, hanem mert szabadok. Azonban a nők elkapják a tekintetüket mire megláthatnák az erőt és az őszinteséget a szemükben…

        A “20-perces pszichológiáról”: az elme “operációsrendszer-szintű” működésén alapul. Szívesen beszélek róla (elég hosszan tudok is, jó unalmas beszélgetés volna), de elvont matematikája van, szóval nem tudom Neked igazán ide leírni. De mondok egy példát: amikor pár hónapja Szeged közelében tartottam előadást érintőlegesen erről is, utána egy 40 év körüli hölgy kérte a segítségemet. A férje pár éve meghalt, az egyetlen fia pedig éppen egyetemre készült Budapestre, ő pedig tudta hogy egyedül marad és már nem találta a helyét, nem látta a jövőjét, talajt vesztett az élete, mert ami addig éltette és értelmet adott neki, az megszűnni készült. 20 perc és néhány katartikusan telesírt papírzsebkendő múlva szárnyalt. Lezárta a régi életét és már az újat kezdte tervezgetni, azóta fel is építette, van új párja, hobbija, boldog és megnyugvással tekint az “előző életére”. Egy amerikai mesterfokozatú pszichológus azt mondta, neki egy 1-2 éves kezeléssel ment volna. (Rossz üzlet.. :D)

        Sajnálom hogy Neked olyan sokáig tartott kikeveredni… 🙂

        Reply
        • lovatlan herceg 2011. July 2. Saturday 01:07

          A 20 perces meg több éves “kezelésről” csak az az eset jut eszembe, amikor az ügyvéd egyszer nem tud elmenni a tárgyalásra, és a szintén ügyvéd fiát küldi maga helyett. A fiú lelkendezve tér haza: Édesapám, megnyertem a pert! Mire az apa: Megőrültél, fiam??? Én 20 éve ebből az ügyből élek!

          Én is azt tapasztaltam, hogy a nők (általában) megzavarodnak, ha az utcán egy férfi nem a micsodájukat bámulja kocsányon lógó szemekkel, hanem a szemükbe néz. Mert az “nem normális”.

          Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 08:05

            Jó vicc, igen. 😀

            Az is. 🙂

            Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 08:05

            Ha valaki egy idegen szembe jön, és a szemembe néz, az mindenképp zavarbaejtő. Ha a micsodánkat bámulják, azt sokszor észre sem vesszük. A szemkontaktus az más. Olyan nyilvános helyen, vagy olyanok kéretlen társaságában, akiktől belekötés várható (pl. részeg, kötekedő csoport, füstös kocsma), alapszabály, hogy senkivel nem veszünk fel szemkontaktust, mert belén köthetnek, illetve zaklatásnak vehetik. De olvastam is egy ilyen tanítást a neten valahol, hogy hány másodperctől érzékeli zaklatásnak az ember, ha a szemébe néznek.

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 08:40

            Napradyne, igen nos utcán, buszon, megállóban, étkezdében gondoltam a dolgot. 😀 (Meg mondjuk ha ismernél, tudnád hogy ahhoz ránézésre veszélyes elemnek higgyen engem valaki, ahhoz már nagyon elborultnak kell lennie, egy kis 156 centis sportos, mosolygós figura vagyok. Most az utóbbi egy-két hétben a mosoly kevesebb, de majd elmúlik.)

            Egy nagyon kedves hölggyel így ismerkedtem meg és csodálatos háromórás, beszélgetős, nevetős randikat töltöttünk együtt (mielőtt kibökte volna hogy van valakije; de nyugi, nem akarta megcsalni velem szóval tiszteletreméltó), hogy összemosolyogtunk a buszon, már nem is tudom melyikünk kezdte, talán ő véletlenül, aztán én vettem a kezembe a dolgot.

            A hozzászólásom vége lemaradt.

            Ja! Szerintem! 😀

            Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 16:44

            Nem ezért mondtam, hanem hogy egyáltalán, ha valakinek egy idegen a szemébe néz, az pszichológiailag zavarbaejtő, bizonyos időn túl zaklatás. És tegyük hozzá, a szemezés egy flörttechnika is, nem véletlenül. Hogy egyébként mimet stíröli valaki, azt nem is feltétlen veszem észre. Ha a szemembe néz, azt nem tudom nem észrevenni.

            Reply
          • Ilu 2011. July 4. Monday 16:29

            Én nem szoktam kerülni a férfiak tekintetét!:) Sőt ha véletlenül észreveszem, hogy valaki néz, akkor viszonozom, és ettől olyan zavarba tudnak jönni:)

            Reply
          • Napradyne 2011. July 4. Monday 16:47

            Hahajj, de még milyenbe!:) Mert ugye, a nadrágjuk khm… domborulatát kellene stíröljük (ami ráadásul khm… nyugalmi állapotban nem is igazán tesztelhető), ha a szemükbe nézünk, az nem normális:)))

            Ha éppen olyanom van, ugyan, nem ijedek meg a visszapillantástól:) Aztán általában ha harmadszorra odanézek, az illető lesüti a szemét, zavarba jön. Van, hogy azonnal, elkapja a tekintetét, másfele néz.

            Reply
    • Erika 2011. June 28. Tuesday 19:23

      Én igyekeztem kihozni a gödörből! Olyan jól sikerült, hogy mikor elég biztosnak érezte magát fiatalabb nőket hajkurászott be is jött neki. Bár én ezt bizonyítási kényszernek gondolnám.

      Reply
    • Octavia 2011. June 29. Wednesday 06:09

      Hát én belefutottam, és bár én vagyok válófélben,és azt gondolom érzelmileg lezártam a házasságomat, olyan férfit sikerült találnom, aki 13 hónapja nem tudja lezárni az ötéves kapcsolatát, aminek állítása szerint az utolsó 2 éve már csak kínlódás volt. És a mai napig beszélnek telefonon, amit azután tudtam meg, miután én érzelmileg rendesen belebonyolódtam. Szóval, mi az a módszer ami 20 perc alatt megold egy szerelmi bánatot?

      Reply
    • Ilu 2011. June 29. Wednesday 09:48

      Ezt nem mondhatod komolyan!? Egyetlen képzett pszichológus/pszichiáter sem fogja ezt alátámasztani, hogy 20 másodperc, illetve 20 perc alatt ki lehet valakit hozni a válságból.
      Más részt, ki akar már tanár lenni? Speciel én nem! 80 kg-os csecsemőre semmi szükségem! Mindenkinek magának kell megvívni a maga harcát, mert valaki ettől lesz érett, nem attól, hogy megtanul támaszkodni!

      Reply
      • Dreen 2011. July 1. Friday 09:42

        Ez offtopik, de nem számít hogy ők mit mondanának, mert régiek az ismereteik. A fejlődés lényege éppen az, hogy az új ismeretek nélkül – csak a régiekkel – mások a meglátások – elavultak.

        Ez olyan mintha egy felhőkarcoló építéséről olyasvalakitől kérnél szakvéleményt, aki addig csak családi házak építésében vett részt. Az ő képzettséget, képesítése stb. családi házak építésével kapcsolatos, a véleménye nem lesz releváns ha felhőkarcoló a téma.

        Reply
    • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 11:42

      Kedves Dreen!
      Nagyon szép,amiről írsz én is úgy gondolom,hogy ez egy igazi emberi kapcsolatteremtés és még ha a saját részre nem lesz semmilyen folytatása,csak sima emberi barátság volt,marad a két ember között már akkor is megérte.Nekem,mert boldoggá tesz,hogy valakin segítettem,hogy kijöjjön a gödörből és neki,mert sikerült visszaadnom az önbizalmát és így már könnyebb a folytatás(mint letörten,megalázottan,ahogy előző kapcsolatából kijött 20 év után)Ez megtörtént velem,habár első pillanatban tudtam,hogy barátságnál több nem lesz köztünk,de úgy éreztem ezt meg kell tennem érte,mint ember az emberért és nem bánom azt a 10 hónapot,amikor együtt kirándultunk,jókat beszélgettünk és boldog vagyok,hogy segíthettem neki,ráadásul nyertem egy jó barátot is és az én lelkivilágomnak is jól jött ez.

      Reply
      • Dreen 2011. July 1. Friday 21:25

        🙂 Másik topikban már idéztem, most megint idevág: “Az embert a kapcsolat teszi naggyá, melyben részt vesz, s a szerep, melyet felvállal. A kapcsolatot pedig az áldozat teszi naggyá, melyet meghoz érte.”

        Reply
        • Liza 2011. July 11. Monday 01:06

          Dreen
          Köszönöm e csodálatos megfogalmazást.Azt hiszem én most ezért érzem magam boldognak.Válásom után volt egy kapcsolatom /beteg-ápolónő/melyből szerelem lett házassági ajánlattal,mellyel nem éltem.Késöbb Ő meghgalt. Az érzés máig is megmaradt-Ő bennemn él tovább.Most egy gondozói kapcsolatba csöppentem.Úgy látom a személyem jó hatással van rá-szépen javul.Többször mondta ,szeret.Kértem ,csak mint egy testvérre gondolhat rám.
          Andinak a különvált státuszhoz :
          én nem tudom ezt elfogadni,nem tudok az előitéletemtől megszabadulni,képtelen vagyok bízni.18 évi házasságom felbontását én kértem.Az exem megcsalt és mindkettőnkhöz akart ragaszkodni,megalázó helyzet,nem vállaltam.A két gyermekünket én neveltem.Ő megmaradt jó apának.
          Sok évembe telt mire igazán megbocsájtottam.Akkor lettem igazán szabad.Gyermekeim már törvényes boldog házasságban élnek.Az exemmel baráti a kapcsolatom,sőt jelezte,kedvére való lenne ha most velem “csalhatná” meg az élettársát,ami már 21éves kapcsolat.Az én értékrendembe ez nem fér bele.
          Vágyom egy valódi társra,nem szabadídő partnerre ,de azt hiszem nem igazán fér be a jelenlegi életembe.
          Sokat dolgoztam őnmagamon.Most már egyedül is teljes embernek érzem magam.Ha nem lesz társam akkor is tudok boldog lenni.
          Jó lenne mindezt mással megosztani.
          Köszönöm mindenkinek,hogy megosztjátok magatokat másokkal.

          Reply
          • Dreen 2011. July 11. Monday 21:16

            🙂 (Nem lehet csak egy mosolyt küldeni, mert azt már felismeri hogy “egyszer már beküldték”. :D)

            Reply
          • Náprádiné 2011. July 13. Wednesday 08:12

            “Sok évembe telt mire igazán megbocsájtottam.Akkor lettem igazán szabad.”

            Hát igen. Csak a megbocsátás szabadít igazán fel.

            Reply
  37. Rita 2011. June 28. Tuesday 17:43

    Mindenkinek tudnám ajánlani a Csernus könyveket, abban minden le van írva feketén-fehéren.A hiteles párkapcsolathoz két felnőtt ember kell.Felnőtt ember= problémáit felismeri , tud beszélni nyíltan az érzelmeiről,a hibáiból tanul és így lép tovább,fel lehet rá nézni,őszinte,stabilan áll és van tartása.
    Amúgy a sok mellébeszélés, hogy ez ,meg az ,meg pénz, meg a gyerekek csak mind mind kifogás!Én 12 év után mondtam otthon hogy elég és elköltözöm.2 hét alatt összeszedtem a kis cuccaimat és albérletbe mentem, ez 10 hónapja.”Lementek” rólam a párom visszahúzó erői és jól tudom érezni magamat egyedül is.De folyamatosan dolgozom magamon.Mert egy jobb kapcsolatba akarok belépni,ahol fel tudok nézni a páromra!

    Reply
    • Dreen 2011. July 1. Friday 09:44

      Támogatom. 🙂

      Reply
  38. marika 2011. June 28. Tuesday 17:54

    Nekem is volt egy ilyen kapcsolatom és még a mai napig nem tudom elhinni hogy valójában nincs elválva.Alányátol tudtam meg hogy még mindig együtt vannak.De ő állítja hogy ez nem igaz.Mégsem tud dönteni.Most elbizonyolodtam,nem tudom már kinek hidjek.

    Reply
  39. Magdi 2011. June 28. Tuesday 17:55

    Sziasztok!

    Nem szeretnék pálcát törni,és itélkezni senki felett!Azt kérem,legyen öszinte,és eldöntöm kell-e,ha belemászok,legelább tudjam mit várhatok!))) Szerintem,nem csak férfiak vannak,akik igy keresnek,nök is!)))

    Reply
  40. Saci 2011. June 28. Tuesday 17:59

    Sziasztok!

    Én is elváltam, volt férjem egy évig hezitált köztünk és az új barátnő között, aki nem tudta, hogy mi még benne vagyunk a képben. Velem még volt testi kapcsolata, tehát az új barátnőjét a volt feleségével csalta. Az zárta le a házasságunkat, hogy a barátnő teherbe esett, megtartották és mi elváltunk.

    Reply
  41. Ilona 2011. June 28. Tuesday 18:20

    Sziasztok!
    Mindenkinek meg van a maga gondja.Nekem más ,ugyan is én özvegy vagyok és egyedül élek.Vannak gyerekeim és unokáim.De nem akarom velük éreztetni a bánatom.56 éves vagyok,már nem fiatal de nem is öreg.én is szeretném ha lenne legalább valaki akivel leveleznék vagy ki tudja mi lenne belőle.Remélem sikerül.

    Reply
  42. Róbert 2011. June 28. Tuesday 18:27

    Sziasztok,

    Jó téma,a saját esetemet tudom felhozni. Én is elkezdtem egy kapcsolatot egy válófélben levő Nővel. Azért írom, hogy válófélben, mert az országban, ahol élt, 2 évig külön kellett élni a feleknek, hogy kimondják a válást. 1 évnél jöttem én a képbe. Jó kapcsolat volt. Vannak szép emlékek, de érzelmileg nem zárta le még. Időközben mi is elmaradtunk, 2,5 évet töltöttünk együtt. Szakításunk közbeni beszélgetéskor említette, hogy most érzi azt, hogy lezárta a volt házasságát. Ez kicsit mellbe vágott.
    Per pillanat már közel 1 éve újra kapcsolatban él, mi pedig 1,5 éve mentünk szét.
    Következtetés: sem magához, sem máshoz nem tudott őszinte lenni… én így látom, de lehet nem így van…
    Ez egy eset volt a sok száz közül, de az biztos, hogy ha újra ilyen szituációba kerülök, 2x is átgondolom…

    Reply
  43. Zoli 2011. June 28. Tuesday 18:29

    Sziasztok!

    Én is már jártam hasonló cipőben. Én is válófélben voltam, de már ezalatt az idő alatt elkezdtem keresgélni. Össze is jöttem 1 lánnyal, akinek el is mondtam ezt, és ő el is fogadta, vagy legalábbis így gondoltam. 1 hónap múlva szakítottunk, mert azt mondta, hogy találkozott 1 régi szerelmével, és hogy megpróbálná vele újra a dolgot, de ha nem jön össze, akkor mégis járna velem. Én meg úgy voltam vele, hogy másodhegedűs pótjátékos nem leszek, így inkább nem erőltettem tovább a dolgot. Vissszatérve a lényeghez, sztem nincs abban semmi kivetnivaló, ha vki még nem vált el, és már keresgél. Az én volt feleségem is akkorra már elhagyott, abszolút le volt zárva a dolog, csak még a válóper nem volt meg, tehát véglges volt a dolog, attól függetlenül, hogy még nem mondták ki a válást.

    Reply
  44. Zoli 2011. June 28. Tuesday 18:38

    Azt elfelejtettem hozzétenni, hogy netes társkeresőkön próbálkoztam, és azt jelöltem be, hogy elvált, de nem jártam sikerrel, aminek sztem ez volt az oka. Régebben én is így láttam, hogy aki elvált, azzal nincs minden rendben, ezért se ismerkedtem már elvált nőkkel. A saját példámon látom viszont, hogy nem mindig tehet mindenki arról, hogy elvált, én se érzem magam felelősnek azért, hogy elváltunk. A volt feleségemnek voltak olyan dolgai, amik miatt nem találtam más megoldást, pl. hogy csak 1-t említsek, állandóan kibeszélték a családomat az anyjával a hátunk mögött, közben meg a szemünkbe bájologtak. Ebből úgy jöttem rá, hogy belenéztem a mailjeibe, ami tudom, hogy nem túl szép dolog, de már előtte sejtettem, hogy nincs minden rendben. Így mi esély lenne megpróbálni megmenteni 1 ilyen házasságot, mert ezek után már nem tudtam volna benne teljesen mebízni.

    Reply
    • Róbert 2011. June 28. Tuesday 18:46

      ez volt a megfelelő eljárás ez esetben…

      Reply
    • Napradyne 2011. July 4. Monday 17:01

      Ne haragudj, de nem hiszek az egyszereplős tönkrement házasságban. Ketten építik, ketten határozzák el, és ketten rombolják le. A feleségednek ezek a dolgai korábban nem voltak meg?

      A házasságom elején bizonyos dolgok rohadtul zavartak, de aztán belegondoltam a példázatba: “Hát aztán mostmár te tűrjél neki, s ő tűrjön neked!”

      A tündérpárom ugyanis rendszeresen dolgokat helyezett el az én fiókomban, és mikor rákérdeztem, azt válaszolta, hogy dehát annak ott a helye. Én sosem nyitottam ki a fiókját, és egyáltalán zavart, hogy az enyémben turkál, még akkor is, ha csak belerak valamit. Nem tudtam erről leszoktatni, máig sem. Én szoktam meg, tudva, hogy nincs ebben semmi rossz szándék, meg aztán… az idővel az ember annyira közel is kerül a másikhoz, hogy alig marad saját terület, ezek a dolgok már nem zavarnak. Felette nagy ostobaság lett volna, ha EZÉRT kidobom EZT az embert. Mindenkivel van elviselni való. Én tűrök neki, s ő tűr nekem.

      Reply
  45. Ildikó 2011. June 28. Tuesday 18:47

    Férjnél voltam, mikor megismerkedtem vele, négy hónappal ezelőtt. Nem akartam kapcsolatot,spontán találkozás volt. Egy hét alatt őrült nagy szerelem. Nem mondtam neki vagy két hétig, hogy férjnél vagyok, de lekövetkeztette. Az ő helyzete sem sokkal különb, nem vált el, de külön él. A házastársakkal az érzelmek itt is ott is megszakadtak. Most beadtam a válást. Nem miatta, egyébként is így akartam. Nem nézünk előre az időben, élünk a mának, és élvezzük , hogy szerelmesek vagyunk. Ha együtt vagyunk, szinte csak egymást látjuk. Ő is el fog válni tudom, de nem hozom szóba.Úgy, ahogy ő is rám bízta, mikor válok. El fog jönni annak is az ideje. Lényegtelen. Hiszen nem tervezünk egymással házasságot. Semmit nem tervezünk. Ez így jó. Nem a jövőt látjuk, a most-ot élvezzük. A kapcsolatunk annyira mély, hogy a “szeretlek” szó kevés is a kifejezéséhez. Tudom, majd együtt fogunk élni nemsokára, mert nem is lehet másképpen. Spontán döntés lesz, ahogy a megismerkedésünk.

    Reply
    • Gábor_40 2011. June 28. Tuesday 19:08

      Sokan vágyunk itt egy ilyen „spontán” szerelemre. :-)))

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:34

      Csak aztán baj ne legyen ebből…

      A férjeddel bizonyára pont ugyanilyen szerelem volt, vagy tévedek?

      Sajnos néhány évvel a házasságom után rá kellett döbbennem, mennyire viasz az emberi szív, és mennyire sebezhető. El kellett gondolkodnom, hogy ha szabad volnék, mit tennék. A férjem a leghidegebb átgondolással nyert, hála az égnek. Talán lesz még érzelmi megtépázás a házasságom alatt, nem tudhatom. De egyet már tudok: hogy viharos érzelmek igenis fel tudnak lépni a legjobb házasság alatt is, mert az ember nem egyfolytában, huszonnégy órában szerelmes a társába. De attól még csak egy igazi van, én legalábbis ebben hiszek. Mi lenne, ha elmennénk minden érzelem után? Arról nem is beszélve, bele lehet szeretni valakibe, aki nem hozzánk való? Hogyne! Ezért is kell ELŐBB gondolkodni, mert az elsőből szoktak a nagy könnyes szakítások és válások lenni. Kívánom, hogy ne járj így.

      Reply
      • Dreen 2011. July 2. Saturday 08:09

        Nem állandó szerelem: Nos, akkor hadd tegyem hozzá, hogy én az voltam: 5 évből 6 évig (nem egyig, nem kettőig) voltam szerelmes az előző páromba, de fülig. Létezik ilyen. Csak túl nagy volt a korkülönbség és végül nem akarta még lekötni magát.

        Reply
        • Napradyne 2011. July 2. Saturday 09:41

          15 éve vagyok szerelmes a páromba, de ez nem egyforma, állandó intenzitás. És bizony, van olyan, hogy éppen egy hullámvölgy van, mert ez olyan, mint a szívritmus kijelző, vagy a hanghullámok, és amikor éppen hullámvölgy van, akkor jön egy másik.(s a köztünk lévő korkülönbséget nem ecsetelem:) Ha valakit az ember tényleg egész szívvel szeret, nem fél lekötni magát, mert eszébe sem jut, hogy ez “lekötés”, hiszen úgy érzi, soha többé nem kell más.

          Reply
        • Dreen 2011. July 2. Saturday 10:25

          A legnagyobb szabadság a hűség maga… Mert a legvégső szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz, hanem hogy bármivel szemben képes vagy kiállni a döntésed mellett.

          Nagyon érdekes, hogy én nem éltem meg hullámvölgyeket. Talán abban van a különbség, ahogyan én szeretek..? Csak “hangosan” gondolkodom. Én ha szerelmes vagyok, a másik álmaiba vagyok szerelmes, és abba ahogyan látja a világot és önmagát. Abba a törekvésbe, amivel szembeszáll a kihívásaival és megfelel a saját elvárásainak, és ha a saját elvárásainak a része a hozzám való viszonyulása (úgy értve hogy viszonzott a szerelem), az már a közös boldogság alapja. És ezek mind olyan pontok, amiben csak támogatni tudom, lelkesíteni, erőt adni ha kell, melléje állni és megtartani őt. Ha szerelmes vagyok, akkor gyönyörködöm a különbségekben is: “Te máshogy gondolod?! <3"

          Ha azt vesszük, hogy ezek mind stabil alapok, mert változatlanok (mert az álmaink, kihívásaink, elvárásaink önmagunkkal szemben mindig megújulhatnak), akkor nincs oka, alapja a hullámvölgynek.

          Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 13:08

            Szép gondolatok, igen. Akkor fogalmazok másképp: A társamat, mivel ésszel is választottam, tisztelem és szeretem, ez a szeretet és tisztelet legfeljebb nőtt az idők során, bár azokkal, akiket úgy igazán megszerettem és közel kerültek hozzám, mindig így volt, így barátom is kevés van, de azok szinte bármit megtehetnek. De a barátait is megválasztja az ember, talán emlékszel: Miért testvérünk a Szovjetúnió, és nem a barátunk? Mert a barátját megválasztja az ember, a testvér meg van. 🙂

            Ezért az alapok stabilak, ezért is bírták ki a vihart. Fogalmazok másképp: ennyi idő alatt az ember megéli azt, hogy az érzések nem lángolnak mindig egyformán. Van, hogy az ember szeretett párjára néz, és azt mondja magában: “Teremtőm, hogy én milyen régen nézegetem ezt a fejet” Aztán eltelik egy kis idő, ez lehet akár néhány hónap is! És az emberre megint rátör az a bizonyos “első szeretet”. Én tehát most arra a bizonyos érzelmi izgalmi állapotra gondolok, amit szerelemnek szokás nevezni. Ez nem lángol egyfolytában, mindig. Meg vannak fáradtabb időszakok is, van, amikor a társam is idegesít, talán még el is kívánom valahova. VAgy nincs idő egymás szeretet-nyelvének a gyakorlására, és Chapman szavaival élve: a szeretet-tank ürülni kezd. Ezért hát a szerelem az munka is, nem szabad a szeretet-tankot hagyni, hogy kiüröljön. Sőt, volt már, hogy haragomban azt mondtam, hogy megbántam a házasságom, és akkor, abban a kb. tíz percben, mikor éppen vértolulást kaptam az én drága társamtól, valóban így is gondoltam. Mert az embert az tudja legjobban kiakasztani, aki a legközelebb van. Alapok. Hát ezért kell az “ésszerű szerelem”. Hogy ne csak múló érzés legyen, hanem olyan ember, akivel együtt küzdeni tudok, és egyfelé megyek, hogy egymást erősítsük, és ne gyengítsük. Hogy tudjunk lelkesedni egymás céljaiért, és építeni a másikat céljai elérésben. Olyan ember, aki ha nem a szerelmünk, akkor is közeli barátunk lett volna. Tegnap felmerült egy érdekes kérdés és probléma: mikor az egyik fél végzettsége alacsonyabb, mint a másiké. Le lehet rombolni ezzel a másikat, de építeni is: inspirálni, hogy ő is szerezzen magasabb végzettséget.:) Meg például segíteni neki benne. És örülni, és büszkének lenni rá, ha előre lép. Fordítva pedig lehet irigykedni a társunkra és féltékenynek lenni a magasabb végzettségre, de lehet törekedni, hogy mi is szerezzünk egy olyat. A kiinduló helyzet ugyanaz, de mennyivel másabb a végeredmény!:)

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 14:21

            Napradyne,
            Értem hogy miről beszélsz és nagyon rokonszenves. 🙂 Tanulságos is. Már régóta felismertem ezt a sajátos különbséget magamban, amit most ennek kapcsán is, hogy de tényleg úgy tűnik hogy máshogy működöm… Én ahogy telt az idő, egyre szerelmesebb voltam és nem voltak szünetek. Egyre jobban gyönyörködtem az egész lényében és a világban, amelyet az ő szemével volt szerencsém (szerencsém? kiváltságom!) látni, egyre büszkébb voltam arra hogy velem van, soha egyetlen pillanatra sem felejtettem el hogy ennél nincs fontosabb, mármint hogy érzések, érzelmek szintjén sem. Túlvagyok rajta, csak értem és átlátom azt az érzelmi állapotot, amiben akkor voltam. És a helyzet az, hogy ezt a szeretetet és támogatást és a szerelmet is egy egyfajta plátói szinten soha nem veszítette el és más sem fogja. Ma is bármikor tűzbe tenném a kezem a boldogságáért akkor is, ha az nem velem valósul meg (és kivéve, ha valaki más boldogságát, pl. az új páromét is a tűzbe kellene egyúttal tennem). És igazából meg is tettem már. Egyetlen pillanatra sem haragszom rá, nem neheztelek rá, nem hibáztatom (bár tudom hogy azért hagyott el, mert nem állt ki az életünk mellett, az álmaink mellett az élettel szemben). És akármilyen kiábrándult állapotban is vagyok most pillanatnyilag (de már kifelé haladva belőle), tudom hogy úgyis mindenki más is ezt fogja kapni tőlem.

            Csak épp gyanús nekem, hogy ez nem kell, annak biztos nem, aki fel sem fogja. És vajon hányan vannak a többiek…? Költői kérdés.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 14:35

            Más dologról beszélünk. Amit elmondtál, azt lényegében megélem, minden együtt töltött idővel és végigcsinált dologgal a kapcsolat csak mélyül, és egyre inkább vagyunk egymás része “egy test”, ahogy a Szentírás monda. A szívem az nem átjáróház, sem barátaim, sem volt szerelmeim nem szűntek meg számomra soha, és természetes, hogy tűzbe tegyem a kezem a boldogságukért, akkor is, ha a másik ment el. Mert én meg szeretem, és ahogy írva van, így van: A szeretet nem múlik el soha. És akiket megszerettem, azok iránt tényleg nem. Félelmetes szabadság! A szeretet ,ami nem függ a másikétól. Ebben tehát egyetértek veled. HA én szerelmes voltam, az legfeljebb azért tudott véget érni, mert vagy az illetőt már évek óta nem láttam mert más városban tanult tovább, vagy nyilvánvalóan semmi esélyem nem volt, és ezt be kellett látnom néhány év után, vagy annyira nem volt ésszerű, hogy meg kellett fojtanom a dolgot magamban, nagyon tudatosan. Soha azért, mert jött valaki más. Az állhatatos szív persze sok szenvedést is okoz az embernek, volt egy ember, egy barát, aki évekkel ezelőtt elhagyott engem, de ma is bármikor beléphet az ajtómon, úgy fogadom, mint a saját testvéremet, státusza és megszólítása: “drága öcsém” megmaradt. Megszerettem, és a szeretet nem múlik el soha. Éppen jelenleg is “gyászolok” valakit, és biztos nem lesz rövid idő, amíg el kell kerülnöm minden szinten, és lehetőleg mindenütt, ahol megfordul. Amíg már nem okoz fájdalmat. Amiről fentebb beszéltem az a bizonyos “kémia”, és szerintem nagyon is értetted, mire gondolok. 🙂

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 14:58

            – Ámen. – mondta Dreen egyetértően, majd tiszteletének jeléül szolid mozdulattal fejet hajtott a lány előtt. Cinkos mosolyában egy az éteren is átívelő barátság fénye csillant meg.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 16:48

            Már rájöttem, miért jár ez a dal a fejemben fél órája, mert erről beszéltünk:) és jótanács valamennyiotoknak, lám, a népdal, az ősi bölcsesség!

            Szeress, szeress, csak nézd meg kit,
            mer a szeretet megvakít.
            S mer engem is megvakított,
            örökre megszomorított.

            Elvinnélek, de nem tudlak,
            Mer a vizek megáradtak,
            mer a vizek megáradtak,
            s a pallók is elrothadtak.

            De én mégis elvinnélek, ha igazán szeretnélek.
            S nem szerettél, s nem mondtad meg,
            hogy a nagy Isten verjen meg!

            S ver az Isten, ver, jól látom,
            Verjen is meg, azt kívánom!
            Nem átkozlak, nem szokásom,
            csak a sűrű sóhajtásom…

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 17:05

            Hú ööö… Érdekes dal.. 😀

            Hadd feleljek rá valami pozitívabbal, egy régi tollamból.

            “Míg Te vele veszekszel, ő a mosolyod emlékében gyönyörködik.

            Míg Te egész nap nem keresed, ő azt keresi, mivel tehetné szebbé a napod ha felvennéd.

            Míg Te mindenre azt mondod neki hogy “nem”, ő csak arra vár hogy igent mondhasson neked.

            Míg Te messzire lököd, ő azt keresi, hogyan tehetne erősebbé.

            Kevés az aki értékeli a nem várt ajándékot, mely valaki más szívében születik.”

            Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 18:17

            Akkor hadd viszonozzam a gesztust szintén egy saját régebbivel (nem a legjobb tőlem, de idevág):

            Szabad lélek:

            Szabad lélek vagyok,
            S te szintúgy szabad vagy.
            Ha mennék, hasztalan,
            Hiába tartóztatsz.

            Elmehetsz éntőlem,
            El is űzhetsz akár
            Képed a szívemben,
            S én szeretlek tovább.

            Szívem nem függ tőled,
            Szabad törvény lelkem
            Hiába mégy magad,
            Megmaradsz szívemben.

            Elmehetsz, csapodár!
            Én hűséges vagyok.
            Hűtlenséged tiéd:
            Én ártatlan vagyok.

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 18:32

            Ó, verslabda! 😀 (Nagyon kedves, szép vers volt, köszönöm! :))

            Rád gondoltam itt e havas estén,
            holdsarló idézi messzi mosolyodat.
            Szíved melege színezi e festményt;
            meleg színekkel izzik a gondolat.

            Rád gondolok, de szívem ködbe rejtem,
            s míg hópárna vigyázza álomnyi életed,
            téli ködben égve ragyog rád a lelkem,
            hűs felhőbe vonja szunnyadó szívedet.

            Szívem titkon mégis tűzvirágot érlel;
            mélyéből sarjad majd életre a mag.
            Ködfátyolát bontva szembeszáll a téllel,
            s kandallóból emel életnyi álmokat.

            Reply
        • Gábor_40 2011. July 3. Sunday 20:01

          Én a kapcsolatunk legutolsó napjáig ugyanúgy szerettem, becsültem és a tiszteltem a páromat, mint a kapcsolatunk elején. Ezért is döntöttem úgy, ahogy. Hagytam, ha akar menjen, mert csak az volt a fontos, hogy boldognak lássam, ezért is hagytam meg neki minden addigi vagyonunkat, javainkat.
          Természetesen utólag felmerül a kérdés, hogy jobb lett volna harcolni azért akit szeretünk? Vagy legalább jobb lett volna a megszerzett javakat magamnak megtartani, és akkor nem lennék olyan pocsék helyzetben, mint amilyenné váltam a döntésem következtében?
          És a félelem, hogy lesz-e még olyan személy akit ennyire eltudok fogadni és szeretni? Aki pont ugyanígy (kölcsönösen) fog érezni irántam?
          Egyenlőre, mindez a jövő titka.

          Reply
          • Dreen 2011. July 3. Sunday 21:29

            Nagyrészt ismerős szitu és aggályok… Le a kalappal, örülök hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen őrült.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 6. Wednesday 21:29

            Kedves Gábor, harcoltam volna azért, akit szeretek, és megnéztem volna, mit kap meg a másiktól, vagy mit nem kap meg tőlem, ami miatt velem nem boldog. És ha szeretem, akkor magam lettem volna azon, hogy boldoggá tegyem.

            Reply
          • Gábor_40 2011. July 8. Friday 18:04

            Kedves Napradyne,
            El kellet döntenem , hogy harcolok-e vagy sem. És mint sok minden egy párkapcsolatba, ez is két emberen múlik.
            Ő azt mondta nekem, „akkor is megteszem, ha egy életre megbánom”,
            Mint előtte mindent, ezt is harmonikusan megbeszéltük (ő és én) és én hagytam, mert egy belső hang azt mondta: „Gábor enged el, neki meg kell tapasztalni azt, ami ezután vár őrá, és ehhez az kell, hogy enged el”. Erre a belső hangra hallgattam, és tudod, harcolni csak azért lehet, aki arra megadja az esélyt, de úgy gondolom, hogy „harcra” semmi szükség.
            A sors szerűségben pedig azért hiszek (azóta), hogy ennek így kellet lenni, mert a testvéremmel még ugyanazon évben, pontosan így alakult a házassága, és pont ugyanazon okok miatt adták be a válópert. Pedig van közöttünk 6év korkülönbség, 200km távolság, és teljesen más életkörülmények. Mégis ugyanaz történt velünk egyazon évben.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 8. Friday 18:31

            A sors, az te magad vagy. A te kezedben van. Én a szuverén ember szabad akaratában hiszek. Azt mindenképp érdemes átgondolni, hogy miért ment el a másik. Mert a következőben könnyen elköveti az ember ugyanazt a hibát. Harcolni: a jelek észrevételekor kell. Ha már a másik elszakadt, nem nagyon van hova, valóban. Nem lehet a másik szabad akaratán erőszakot tenni, helyette akarni rendbehozni. De jele nem volt? Mikor még lehetett volna? Ez is lehet egy tanulság: figyelni a figyelmeztető, baljós jelekre.

            Nem hiszek a sorsszerűségben. Minden a döntéseinken múlik. Ha másképpen döntök, másképpen történik. Nem vagyunk kiszolgáltatva. Helyzeteket adhat a Sors, de a döntéseinket, azokat mi adjuk.

            Reply
          • Gábor_40 2011. July 8. Friday 20:39

            Tehetsz te bármit, ha a sors nem akarja, akkor egész életedben törekedhetsz rá, nem fog teljesülni. Vagy ha a sors úgy akarja, akkor tehetsz bármit, az be fog következni.
            Én megtanultam „hinni” a sorsban, mondhatni, sok és kemény leckén át megtanított rá az élet.
            Van akinek nagyobb a mozgástere a sorsa rányitásában, van akinek kevesebb, de ez az én élet tapasztalatom, rám vonatkozik, nem egy kötelező érvényű „valami”. De a sors szerűségre, és ellene is fel lehet hozni számtalan példát az emberek életéből.
            Milyen jó, hogy mi emberek ennyire sokfélén gondolkodunk:-)

            Visszatérve rám, a jelek nehezen voltak szétválaszthatók abban az évben, amikor elváltunk. A páromnak abban az évbe hunyt el váratlanul az édesanyja és a pár hónapra rá a nagymamája. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy enyhítsem gyászát és ne essen depresszióba. Ezt meg is köszönte nekem.
            Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy ő az elválás mellet döntött, de ez csak találgatás a részemről. Miután elváltunk, elhunyt a nevelő apja is, és ugyanakkor azóta születet egy kislánya az új kapcsolatából.
            Sem én, sem a rokonok, sem az egykori közös barátaink nem értik, mi és miért történt, három év után is csak a találgatás.
            De a lényeg a lényeg, ő már egy másik életet él, ahogyan én is egy teljesen másikat élek, és most élvezem a „szabadságot”, egyáltalán nem erőltetem a társkeresést, de még a kapcsolat teremtést sem. Természetesen hiányzik a társ, egy kiegyensúlyozott párkapcsolat……….

            Reply
          • Napradyne 2011. July 8. Friday 21:07

            Tehet a sors bármit, ha te másképpen cselekszel, változik a sorsod is. Szabad akaratunk van, mi cselekszünk, fölösleges holmi fátumra fogni bármit is. Ahogy elmondtad, a párodnak volt már egy új kapcsolata. Aminek alakulnia kellett, már a házasságotok alatt. Biztosan nem magától lett, és nem egyetlen perc alatt. Nem voltak jelei, hogy valami hiányzik, amit más fog megadni?

            “Ő teremtette kezdet kezdetén az embert, és kiszolgáltatta saját döntése hatalmának. Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának.”

            Nagyon sokszor éltem meg életem során: hogy tőlem függött. Bármire, amire visszanézek az életemben, azt látom, hogy én döntöttem, ha kudarc ért, ha többet tettem volna a dologért, nem ért volna. Hatalmamban állt, de nem tettem többet, mert lusta voltam. Amit nagyon elszántam akartam és tettem érte, azt elértem, mert mentem a célom után, elszánt, kemény, makacs székely fejjel. Mindent én alakítottam. Ha lehetőség után akartam menni, akkor mentem. A házasságomat alakítani szintén az én hatalmamban áll. Akit elhagytam, én akartam elhagyni. Aki engem hagyott el, megtarthattam volna, ha másképpen cselekszem, de nem cselekedtem másképp. Semmi sorsszerűt nem látok az életemben, legfeljebb gondviselés szerűt, de azt is én kellett elfogadjam. Hiába jön a társam, ha én nem fogadom el. Mondhattam volna, ez túl idős hozzám Uram! De nem mondtam. Ha majd elszólítják mellőlem, mondhatom, hogy magam választottam idősebbet, sorsomat én kovácsoltam. Ha változunk, változik a sors is. A tetteinknek vannak következményei, azokat viseljük. Én is. Nem holmi sors sújt minket, hanem a tetteink hordozzák magukban következményeiket. Most gyászolok egy barátot, aki nagyon fontos volt nekem, de megtagadott, mint már említettem. De tudom, hogy a fájdalom fele saját fejemet kell érje, mert igenis tehetek róla. Mondhatok én akármit, pont fele részben én vagyok az oka, teljesen meg lehetett volna ezt előzni, de mostmár mindegy, el kell ereszteni. De ez is egy döntés, hogy nekiállok a gyásznak, ha már a másik így döntött. S persze az is, hogy levonjam a tanulságot, hogy a barátkozás a barrikád két oldalán valójában csak a regényekben létezik, és legközelebb azt a tábort tartsam a szívem közepétől távol, és figyeljek a jelekre, amik mutatják az egyoldalúvá vált szeretet és tiszteletet.

            Reply
  46. zsotala 2011. June 28. Tuesday 19:00

    nekem most lesz a váloperem és nem számit mán semi se hogy mi volt ezelőtt csak elöre nézekk és ha mán ami nem mén azt nem lehet erőltetni. és aki válo félben is van annak is kell élnie és ha ugy alakolna kettőn áll a vásár.és annak lehet egy uj kapcsolatja ha megbeszélték a dolgott .és meg lehet bizni ha szeretik egymást ha még házas de kölőn élnek ha nem lesz békőlés a volt párjával.

    Reply
  47. atro 2011. June 28. Tuesday 19:18

    Egyszer én is beleestem ebbe a hibába, hogy nem független csajjal kezdtem – pontosabban ő kezdett velem, és én meg nem hajtottam el azonnal. Ő nem volt házas, csak éppen egy több éve tartó párkapcsolatban élt. Azaz még él ma is, mert ígérete ellenére sosem hagyta el a pasiját. Csak jó alkalmi partner kellett neki, akivel féltékennyé tudta tenni a pasiját, mivel állítása szerint az is megcsalta őt. Ezt persze így nyilván nem mondta ki, hogy erről szól ez a kapcsolat. Végül is, ő vetett véget neki, amikor már egyre inkább kérdőre vontam, hogy akkor most mi lesz. Az a baj, hogy én szerelmes is lettem belé, pedig minden haver mondta (még lányok is), hogy ezt inkább ne, helyette inkább csak “arra” használjam, semmi érzelem.
    Szóval, egy nem független embernél simán benne van pakliban, hogy visszamegy a régebbi partnerhez, vagy igazán el sem szakadt tőle, csak egy kis kalandot keres.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:27

      Jaj ne… ugyanezt csinálták a férjemmel is valamikor, évekkel ezelőtt. A lány még el is jegyezte magát vele, s mikor az ex féltékeny lett végre, akkor dobta a párom. Tíz év telt el azután, mire én jöhettem és még egyszer meg tudott nőben bízni. TÍZ év. Bármit is mondunk néha, azért a férfiaknak is van lelke. (csak van, aki ügyesen titkolja)

      Reply
  48. András 2011. June 28. Tuesday 19:19

    Nagyon jó a téma, azt hiszem, minden bejegyzést el fogok majd olvasni. De előbb megírom a saját tapasztalatomat.

    Először is válásban erős vagyok (3-szor váltam). Mind a hármat én döntöttem el, majd bejelentettem, de az adminisztratív részt egyiknél sem én indítottam el :).

    A legutóbbinál több hónapos kínlódás után egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy ebből soha az életben nem lesz nyugodt, békés, boldog családi élet! Döntöttem, bejelentettem, majd kértem a feleségemet, hogy aznap estétől legyen szíves a másik szobában aludni (nem értem, ezen miért kellett csodálkoznia). Pár napon belül regisztráltam arra a társkereső oldalra, ahol annak idején megismerkedtünk.

    Először csak nézelődtem, fórumozgattam, senkinek nem írtam. Nem csináltam titokban, tudta, látta, hogy mivel foglalatoskodom. Hamarosan beadta a válást és a döntésem után 3 és fél hónappal elváltunk. A bíróságról hazaérkezésem után bekapcsoltam a gépemet, megírtam az első leveleket, blogot indítottam és gőzerővel elkezdtem a társkeresést. A megállapodásunk szerint a tanév végével (2 héttel a válás után) elköltözött a gyermekével. Bár volt abban az időben is randim, de nem volt igazán sikeres a dolog. Nem véletlenül…

    A párommal ezután 2 és fél hónappal ismerkedtünk össze. Bő 1 évnek kellett eltelnie, hogy megtörténjen az ő válása, bár már külön éltek a férjétől, amikor megismertem őt. Az első pillanattól tudtam, hogy nem fog visszamenni a férjéhez. Észre lehet venni, amikor valaki ELDÖNTÖTTE, hogy mit akar. Mint ahogyan azt is, ha nem döntötte el. De náluk a gyerek miatt nem mertek hozzáfogni a váláshoz – a kedvesem félt, hogy hátrányos helyzetbe kerülhet, a férj pedig talán reménykedett még a visszatáncolásban – nem tudom, mert vele csak egyszer beszéltem és akkor sem erről a témáról.

    Szerintem nem valami ördöngös dolog meglátni, hogy mit akar a másik ember. Csak merni kell meglátni.

    Az idén augusztusban lesz 2 éve, hogy együtt vagyunk. Az első randitól számítjuk a kapcsolatunkat – pedig “csak” a másodikon gabalyodtunk össze… Azóta jobb és kevésbé jobb időszakokat átéltünk, kibírtunk. Nem kevés türelem kellett mindkettőnk részéről, de mivel egyikünk sem első (-második – harmadik) kapcsolatát kezdte a másikkal, valamennyire megedződtünk, másrészt pedig van már összehasonlítási alapunk. Talán ez az utóbbi a legfontosabb!

    Reply
    • Dreen 2011. July 2. Saturday 08:13

      Értékes tapasztalatok…. 🙂

      Reply
  49. Magda 2011. June 28. Tuesday 19:24

    Hát szerintem ha valaki eldönt valamit, akkor legyen ura a döntésének! Én 17 évi házasságból léptem ki egy gyermekkel úgy, hogy vissza kellett költözzek az anyámhoz, akivel soha nem volt jó a kapcsolatom. Elveszettem az otthont és szinte mindenem, de tovább léptem, és ma sem bánom! A “válásban lévő” státuszt pedig én sem fogadom el, sajnos én is bele kerültem egy ilyen kapcsolatba, amiről aztán kiderült, hogy szó sincs válásról. Eléggé nehéz volt átvészelnem. Én biztos nem fogadom el.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:33

      Döntés… a házasság is egy döntés. Azt nem kell viselni, ha eldöntötte valaki?

      (Provokatív vagyok, tudom, de ezt a kérdést nem bírtam ki…)

      Természetesen tudom, hogy vannak speciális esetek, pl.: mikor a házasság után derül ki, hogy az egyik nem akar gyereket, csak ezt titkolta a másik előtt, mert tudta, hogy nem menne hozzá. NA, ez a katolikus egyház előtt is eleve érvénytelen.

      Szóval én úgy vagyok, aki döntött, döntött, viselje, éljen vele, szedje rendbe, tanuljon meg uralkodni az apróságokon, engedni néha és kompromisszumot kötni. Kivéve a speciális eseteket, amikkel nem nagyon lehet mit csinálni, pl.: egy később fellépő örökletes idegbaj, egy eleve meglévő, de eltitkolt idegbaj, alkholizmus, szerencsejátékfüggőség, agresszivitás, beteges féltékenység.

      Reply
  50. Gytti 2011. June 28. Tuesday 19:24

    Sziasztok!
    Jó a téma,igaz az a feltételezés,hogy válófélben levő Nő- Férfi,ki még nem zárta le elöző kapcsolatát,nem tud őszintén koncentrálni az új kapcsolatra!!! Nem könnyű,és olcsó manapság a válás.Talán több oda figyeléssel,megértéssel,megmenthető lenne sok házasság. Akármilyen rohanó életben is élünk,a tolarencia még mindig nélkülözhetetlen!Ez a való igazság!
    Üdv:-) Gytti

    Reply
  51. Judit 2011. June 28. Tuesday 19:39

    Tulajdonképpen mindent leírtak már az előttem “szólók”.
    Véleményem szerint a válófélben státusz nem alkalmas új társ választására(elfogadom,hogy lehetnek kivételek)Én nem akarok mégegyszer ilyen kivételes helyzetbe kerülni,mert nem nekem való,nem vagyok képes rá,hogy azokat a lelki sebeket én gyógyítsam be,melyeket nem én okoztam,vagy netán velem igyekezzen az illető válófeles begyógyítani,s közben állandóan hasonlítgatni.No nem ilyenből nem kérek.Van gyászmunka és ez az idő minden tárgyvesztésnél egyéni s mindenkinél is sajátos.Ahány eset,annyi féle.
    Szabadon kell tudni újat kezdeni,begyógyult lelki sebekkel stb.
    Önmagunknak is tartozunk annyival,hogy újraépítjük sérült egónkat,ha kell szakember segítségével,ha nem az idő begyógyítja a sebeket,ha hagyjuk azt begyógyulni.Ehhez is szükség van egyedül létre. Úgy vélem,aki válófélben keres és választ, hasonló helyzetbe kerülhet,mint amiben korábban volt.Ezt én menekülési stratégiának tartom.Mindenhez idő kell,a léleknek is ki kell heverni egy kapcsolat(házasság)elmúlását,befejezését.S az a véleményem,hogy ha egy házasságot két ember tud meg- és fenntartani, akkor két emberen múlik az,amikor már nem tudják tovább vinni a házasság hajóját,mert több okból süllyed.

    Reply
    • Róbert 2011. June 28. Tuesday 21:25

      azt hiszem a lényegre tapintottál

      Reply
  52. Jani 2011. June 28. Tuesday 19:40

    Kövezzetek meg, de én boldog vagyok! Annak ellenére, hogy nem adtam be a válókeresetet. 15 évvel ezelőtt minden részletkérdést megbeszéltünk a feleségemmel, azőta nem is beszéltünk egymással. És hűséges, monogám vagyok, a barátnőm pedig egy tündér, imádom!

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:24

      Akkor mi az oka, hogy nem adtad be, mert valami oka csak van? És ha a párod előállna azzal, hogy szeretne gyereket és házasodjatok össze?

      Reply
  53. Bíró Pálné 2011. June 28. Tuesday 19:41

    Katalin! Nem megyek bele egy ilyen kapcsolatba,akár válás,akár különélésről van szó.

    Reply
  54. noparticular 2011. June 28. Tuesday 19:43

    Én elég spártaian látom a helyzetet.

    Unaloműzés gyanánt szórakoztató lehet tobzódni az árnyalatokban, de az igaz döntések feketék-fehérek.
    Aki döntött, az tegye oda magát teljes szívvel a döntése mögé. Senkinek nincs joga játszadozni más érzéseivel. Gyengeségből sem.

    Részemről továbbra sem adok esélyt a “gyenge” férfinak, mert nekem erős kell. Aki biztosan tudja hogy engem akar és csakis engem.:)

    nop

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:23

      Nehéz is egy félig-emberben bízni.

      Reply
  55. Gytti 2011. June 28. Tuesday 19:48

    Sziasztok!
    Igaza van annak a levél íroknak,kik egy nem éppen jónak mondható kapcsolatból lépnek ki.Nem szabad erőltetni azt a kapcsolatot ami nem megy.Még akkor sem ha,gyermek született a kapcsolatból.Mert egy gyermeket sem lehet arra kényszeríteni,hogy a szülők negatív életét szenvedjék meg!Persze nem könnyű döntést hozni úgy,hogy a gyermek ne sérüljön lelkileg.Mert mind kettő szülöre szüksége van,a gyermeknek.De ha ügyesek,a szülök meg tudnak egyezni a közös nevelésben is.Igaz nekem már fel nőttek a lányaim,saját családjukkal élnek.Most én maradtam sajnos egyedül,már 3 éve.Próbálnám még a saját életemet meg osztani,nyugalomban,békességben!Nem könnyü senkinek sem,de meg kell látni,és észre venni a kis örömöket,és értékelni! Már mimdjárt könnyebb!
    Az élet egy nagy szinház,és mi alkítjuk benne a szerepeket,ezt ne feledjük soha!

    Reply
    • Róbert 2011. June 28. Tuesday 21:32

      ha a szülők között nincs minden rendeben, azt a gyerek veszi észre először, hisz ő még “másképp látja a világot”, de az érzékei nem csalnak, s ilyen esetben szerintem a válás nem kérdés, hisz nincs kitéve a gyerek az állandó “stressz” helyzetnek,s így mélyebb lelki sebek nélkül “megúszhatja”.

      Az élet tényleg színház, mindenki játsza a maga szerepét, s élvezni kell a felvonásokat…

      Reply
      • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 12:19

        Róbert!
        Ebben igazad van,én is így gondoltam ezelőtt 11 évvel és így is tettem(ráadásul még verte is őket,ami miatt fokozottan úgy éreztem,hogy ott azonnal véget kell vetnem annak a kapcsolatnak és véget vetettem,vállalva az ezzel járó kemény életemet)Igaz az előzmények miatt arra az elhatározásra jutottam,hogy soha többé nem teszem ki gyerekeimet ilyesminek,inkább egyedül mindaddig,amíg nagyok lesznek és ezt be is tartottam.Igaz így is megviselte őket v milyen szinten,hogy apa nélkül nőttek fel(apjuk talált egy önmagához hasonló italozó társat és teljesen elfelejtette,hogy vannak gyerekei),de mivel ezen apa pótló kísérletem nem járt sikerrel így láttam jónak, kitartással kemény munkával embert tudtam faragni belőlük ami boldoggá tesz még a néha rám törő magányos perceimben is.

        Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:21

      Az én tapasztalatom az, hogy a házasságok apró dolgokon mennek tönkre, amiket el lehetne kerülni egy kevés alázattal. A férjem és az én kapcsolatom az első évben gyakran volt veszélyben. Meg kellett tanulnia bocsánatot kérni, és azt, hogy ha bántja valami, mondja meg, mert lehet, hogy egyáltalán nem úgy gondoltam. Hogy ne tartogasson sérelmet, és hogy ne tegyük le a fejünket úgy, hogy közöttünk harag van. Ezeken tönkrement volna. Nekem is meg kellett tanulnom néhány hasonló apróságot. Sokszor annyin múlik, hogy a másik nem köszöni meg az egyértelmű dolgokat, nem dicsér meg néha, stb… apró hiányokon. De ezek persze fel tudnak halmozódni, a sérelmek raktározódnak, sokszor félreértésekből, mert úgyis tudja a másik, hogy mivel bántott meg. Dehogy tudja! Sokszor teljesen véletlen, és lehet, hogy nagy szemekkel néz, hogy az a dolog neked miért bántó. Kell a figyelem, bizonyos alázat, a kommunikáció, a bocsánatot kérni, a “büszke vagyok rád” mondat, szóval kis dolgokon. Az én szüleim házassága a földi pokol volt. Min? Apróságokon. Pl.: Ha már házas vagyok, nem anyukával beszélem meg az új bútort a lakásba, hanem a feleségemmel. Nem hiszek a helyrehozhatatlanban, legfeljebb az olyan szinten elhanyagoltban, ami a megbocsáthatatlanig fajul (házasságtörés), illetve a helyrehozási szándék hiányában.

      Reply
      • kormi 2011. June 30. Thursday 16:54

        Szia!

        Az én házasságom nem tartott volna 20 évig, ha nem úgy éljük, ahogy te irtad. Mindent megbeszéltünk egymással, azt is, ha valami nem tetszett, és azt is, hogy mire kell fizetéskor kiadni. Ha szükségünk volt egy új cipőre, vagy ruhára, akkor is megkérdeztük a másikat, hogy szerinte belefér-e a keretbe. 3 évvel ezelőtt azonban megszakadt ez a kommunikáció, ami nekem akkora csalódás volt, hogy úgy éreztem az elmúlt 20 év is átverés volt. Mindketten megpróbáltuk több esetben is helyrehozni a dolgokat, de a bizalom nem állt helyre és most már válni akarok. Van valaki, aki érdekel, de úgy érzem, hogy őt taszitja a tény, hogy én házas vagyok, bár érzem a szivem mélyén, hogy nagyon érdeklem őt. Ezért úgy döntöttem, hogy először elválok, mert nem akarom kinozni. Ha még szabad lesz a válás kimondásakor, akkor kezdeményezni fogok, ha nem, akkor szabad szivvel fogok párt keresni magamnak.

        Reply
        • Napradyne 2011. June 30. Thursday 17:00

          Miért szakadt meg? (Ha meg szabad kérdeznem)

          Reply
          • kormi 2011. July 1. Friday 20:27

            Fiatalokként ismertük egymás társaságát, és hol az egyikünk társaságával, hol a másikéval töltöttük az időt. Esetleg külön-külön, de tudtuk kivel van a másik. Féltékenység szóba sem került, pedig a férjem az a tipus, aki szereti, ha sok nő van körülötte. Tudom, hogy (akkor még) hűséges volt hozzám. 3 éve kiderült, hogy több olyan barát/nő van az életében, akit én nem ismerek, sőt az is kiderült, hogy tudtomon kivül meg is látogatta egyiket-másikat a gyerekekkel együtt, amig én vidéken voltam levelező főiskolai előadásokon. A gyereknek megtiltotta, hogy ezekről meséljen, csak azért, nehogy anya félreértse a dolgokat és rosszul essen neki. Aztán már az sem volt fontos, hogy a kiadáaokat megbeszéljük, ezért nem tudtam előre tervezni a hónap elején, aminek évek alatt az lett az eredménye, hogy jelentős adósságom gyűlt össze. (Mivel az én nevemen vannak a számlák és én kerestem többet, ezért hitelt is csak én tudtam felvenni, persze, engem zargatnak a hitelezők és a szolgáltatók, ez is külön bosszúság) Engem a pénz nem érdekel, de azt nem viselem el, hogy becsapjanak, és még nekem hányjanak szemre, hogy én képzelődöm, és nincs semmi baj. Nem beszélve arról, hogy a fiamat is belekavarta a dolgaiba, aki szintén csalódott emiatt, mert az én pártomon áll.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 21:15

            Én a helyedben ezt tettem volna: mihelyt észre veszem, hogy a kiadások nem beszélődnek meg, szóvá teszem, és nem hagyom, hogy így maradjon, kezdeményezem a megbeszélésüket. Mikor úgy érzem, a férjem nem őszinte, és ilyen útjai vannak, leülök vele nyugodt körülmények között beszélni a dologról, miért tett így? Miért fontosak neki ezek a nők, mi hiányzik? Ha őszinte, akkor meg lehet oldani. De ha nem, akkor nagyon nehéz bármi módot találni… mert őszinteség nélkül nincs megoldás.

            Reply
          • kormi 2011. July 3. Sunday 19:09

            Már ezerszer felvetettem a témát, de csak azt kapom vissza, hogy biztos PMS-em van, hogy ilyeneken problémázom. Amúgy testben sem vagyunk együtt már 3 éve, sőt előtte is csak sátoros ünnepeken éltünk házaséletet, és szerintem hazudik, aki nem úgy gondolja, hogy a jó házasság nem az ágyban kezdődik, mert ha az nem jó, akkor lőttek az egésznek.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 3. Sunday 19:16

            A házasság nem akkor megy tönkre, mikor két ember már nem hál együtt. Hanem akkor kezd tönkremenni, mikor már nem nevetnek együtt. Hogy nincs házasélet, az már egy tünet. Súlyos tünet.

            Én nem hagynám, azt mondanám, márpedig megbeszéljük a kiadásokat, ahogy eddig is tettük. Leültetném, és nem hagynám. Továbbá, jó, akkor legközelebb megfordítjuk a dolgot, én fogok hazudni, és meglátjuk, hogy neked probléma lesz-e.

            Reply
  56. Zsóka 2011. June 28. Tuesday 20:06

    Többen hivatkoztatok az anyagiakra, ami miatt elfogadható, hogy valaki nem vált még el, illetve évekig húzódó válópere van, és így keres partnert. Kérdezném tisztelettel: akkor nincs kötődése a másikhoz, a házastársához? Nincs kapocs köztük, akár jó, akár rossz? Anyagi okora hivatkozó nem váló egyén esetén mit szeretne a “válófélben lévő” az új partnertől? Azt, hogy kimentse a szorult helyzetéből? Anyagi támaszt kér? Ez egy jól működő jövőbeli kapcsolat stabil alapja? Menekülés, önigazolás, önállótlanság – egyik jobb, mint a másik.
    Én nem ítélem el az ilyen társkeresőket, de minden “valódi” kapcsolatot keresőnek csak azt tanácsolnám, messziről kerülje el őket. Vagy ha mégsem, akkor legyen nagyon-nagyon észnél, és gondoljon az előbbi mondatra. Ne bonyolódjon bele a kelleténél jobban a kapcsolatba, próbáljon meg kicsit kívül maradni, inkább baráti, esetleg szexpartneri viszonyban lenni, amíg a válóper tart, mert ahogy olvashattátok a hozzászólásokban, a kapcsolat váratlan fordulatokat vehet – visszatérnek a házasélet boldog napjai, sikerül a válás, de a “felszabadult fél” egy harmadik karjában találja meg a boldogságot, és köszöni az addigi segítséget.

    Reply
  57. Erzsóka 2011. June 28. Tuesday 20:22

    Én egy 24 éves kapcsolatból-amiből törvényesen 20 év volt a házasságunk, léptem ki. Bár papíron a mai napig nem váltunk el, se közjegyző által hitelesített közös különélési megállapodásunk van. Nincs harc, és nem is volt a gyerekért, vagy az anyagiakért. Az egészben csak a lustaság játszott szerepet. No meg az időhiány, és nem utolsó sorban az anyagiak, bármily kevésnek is tünik egyeseknek.
    Én még a mai napig nem tartottam fontosnak a hivatalos válást, hisz még nem találkoztam azzal az emberrel, akiért érdemes lenne a válást is hivatalosság tennem.
    Persze ez nem befolyásolta, hogy élettársi viszonyba keveredjek egy másik társsal, akinek ez nem okozott gondot. 9 évet éltünk így együtt. Hogy miért szakítottunk? Hát nem a papír miatt.
    Nem használom a volt férjem teljes nevét, így aztán az illetéktelenek, addig amíg el nem mondom, nem is tudják, hogy hivatalosan férjezett nevem van.
    De ha az illető igazán szeret, akkor ez szerintem nem is lényeges. Vagy ha igen, akkor nem is szeretett…
    Visszavehetném a lánynevemet, de minek. Ha nem kellek így, akkor valószínüleg nem a nevem lesz az, ami hátráltatja leendő kapcsolatomat.Nem titkolom, hogy külön élek, de nem is dicsekszem vele.
    Mindig mindennek eljön az ideje,hogy mikor és milyen formában mondjam el, vagy van-e egyáltalán értelme annak, hogy elmondjam.
    Ezzel csak azt szerettem volna tudatni mindenkivel, hogy nem csak a férfiak járnak hasonló cipőben.
    Ezt vagy megérti valaki, vagy teljesen felesleges magyarázkodni.
    Hát én sem teszem.
    Remélem az én életemben is eljön az a társ, akit nem érdekel, hogy milyen a multam.

    Reply
    • Ilu 2011. June 28. Tuesday 21:25

      “Én még a mai napig nem tartottam fontosnak a hivatalos válást, hisz még nem találkoztam azzal az emberrel, akiért érdemes lenne a válást is hivatalossá tennem.”

      Akkor ne válj el! Teljesen felesleges! Ha nem magad miatt válnál, akkor egyszerűen nincs miről beszélni!!!
      Csak várd tovább a megmentőt, aki majd kihúz Téged, ahelyett hogy saját magad húznád ki… Bocsi!

      Reply
    • lovatlan herceg 2011. June 28. Tuesday 23:31

      Erzsóka, tisztelem a gondolkozásodat. Világosan átlátod az életedet, és úgy irányítod a sorsodat, ahogy az a saját elvárásaidnak megfelel. Nincs mitől “megmenteni” téged… Amíg neked és a párodnak jó, addig hadd csacsogjon, aki amit akar. Ahogy mondtad: “Ezt vagy megérti valaki, vagy teljesen felesleges magyarázkodni.”

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:42

      Hogyan lehet új életet kezdeni, ha a múlt nincs lezárva? Ami engem illet, ha próbálok ilyen helyzetbe képzelni magam, biztosan inkább sürgetném, hogy legyünk túl az egészen, a tiszta helyzet miatt. Hogy el tudjunk szakadni, már amennyire el lehet, a közös élményeket, az együtt töltött időt, a másikról szerzett nagyon mély ismereteket nem lehet visszaadni, sem visszavenni. Sürgetném a gyász-munkát az biztos. Életemben kétszer szakítottam, mint nő, mind a kétszer én. Barát volt, aki engem hagyott el, hát elég szar érzés az is. Mindkét ember az életemben maradt, mert ha egyszer szerettem őket úgy, sosem lettek idegenek a számomra, bár az egyik már nem él, a sírjához rendszeresen eljárok. De a gyász munkára mindkét esetben szükség volt. A másik összes levelét, ajándékát, fényképét, mindent ledobozolni, és pince. Másként hogy van újjászületés? Egy esetben egy reménytelen szerelmet kellett lezárnom, no ott drasztikus eszközként mindent el kellett égetnem, ami rá emlékeztetett. Tűzrakás, és égjen. De így lehetett megszabadulni. Hát ezért nem értem a válást halogatókat, ha el is hiszem, hogy nehéz lehet a végső szót kimondani. Megdöbbentem, mikor édesanyám vitrinjében találtam… a válásukról szóló végzést. Ki gondolta volna, hogy megőrizte? Hiszen meg tudták volna ölni egymást. Mégis. Nem tudta kidobni a periratot, még közel húsz évvel azután sem. Bár ők, mint már mondtam, nem is váltak el valójában soha.

      Reply
  58. Isabel 2011. June 28. Tuesday 21:57

    A nős férfiak, akiknek eszük ágában sincs elválni, de szerető kellene nekik, mind azt mondják, hogy válófélben vannak.
    Ezek után, aki tényleg válófélben van, jelentős hátránnyal indul.

    Nincs elválva = problémái vannak. Ez tény.
    – Anyagiak miatt nem tud elválni: súlyos anyagi csődben van.
    – Nem tud megegyezni a feleségével: hosszú és zűrös válási procedúra előtt áll.

    Minden “válófélben lévőnek” ajánlom, hogy először tegye rendbe a saját életét, és ne akarja a problémáit más nyakába varrni. Keressen állást, albérletet és szedje össze magát.

    Kivétel: ha tényleg komoly oka van rá, szerintem a legjobb megoldás, ha az ember az adatlapjára kiírja hogy miért is nem vált még el. Ha tényleg értelmes oka van, akkor a leendő társát nem fogja elriasztani.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:43

      Ha el lehet hinni, ami mond, már bocsánat. Mert magyarázat mindig van mindenre, és ha nem ismerem az illetőt, márpedig egy adatlapon hogyan ismerném még? Akkor erről fogalmam sem lehet. Tessék gyanakodni a jóhiszeműség fenntartása mellett.

      Reply
  59. János 2011. June 28. Tuesday 22:02

    Szia Andi!
    Pár hete ért véget egy jól induló randisorozatom egy csajjal. Pár évvel volt idősebb nálam és volt egy gyerkőce. Szintén nem volt elválva hivatalosan. Láttam rajta, hogy ez feszéjezi, ezért rászántam egy teljes délelőttöt, hogy ezt letisztázzuk. A végén kiderült, hogy már régen be akarta fejezni a válást, de a “férje” lustasága miatt ez nem ment neki. Nem mondtam le róla emiatt. A lényeg, hogy érezzük jól magunkat a másikkal. Így is meg lehet öregedni egymás mellett. Valójában mi számít igazán? A párunk, vagy az a papír? Ha a papír fontosabb, már régen rossz. Üzenem a többi társkeresőnek, hogy amit nem tud kérdezze meg bátran, mert az ilyen dolgokat jobb már az elején tisztázni. Persze kellő tapintattal. Ha én is korán ítélkeztem volna, akkor nem ismerhettem meg volna a lányt teljes valójában. Igaz, hogy így kicsivel fájdalmasabb volt végighallgatni, hogy miért nem folytatja velem tovább, de ez saját szoc problem.
    Tanulság:csak akkor menj randizni, ha az előitéleteid száma egynlő a nullával!
    Ja és ne egyél előtte fokhagymát.
    További jó vadászatot.

    Reply
  60. Gabó 2011. June 28. Tuesday 22:02

    Én csak kapkodom a fejem. Igazából megrémültem. Ma volt az első találkozóm egy olyan férfival, aki öt éve külön él a feleségétől, a gyerekek nála vannak és amikor a felesége elköltözött egy fiatalabb férfihez ő nevelte őket tovább.
    Ma megkérdeztem tőle, van-e visszaút, mert én nem szeretnék bonyodalmat. Azt mondta az lehetetlen, a törött pohár, összeragasztva már nem olyan. Nekem eszembe sem jutott, hogy nem elvált és ez gond lenne, mivel én nem akarok férjhez menni, közös háztartást. De most elgondolkodtam. Jó lenne tudni mit csináljak. Szimpatikus, szerintem ő lesz az akit keresek, ma koncerten voltunk, de most elromlott a kedvem, mert elbizonytalanodtam. 🙁

    Reply
    • Isabel 2011. June 28. Tuesday 23:06

      Ismerd meg alaposan az illetőt. Ne dönts elhamarkodottan, itt mindenki a saját tapasztalatait, véleményét írja le, de azt a férfit csak te ismered. Idővel kiderül, hogy összeilletek-e, megbízható-e, stb.

      Fenntartom, hogy a tiszta helyzet a legjobb. Ha én komoly kapcsolatba keverednék egy ilyen férfival, biztos rábeszélném, hogy elváljon. De ez én vagyok.
      A te esetedben, a második randin furcsán venné ki magát, ha ráparancsolnál, hogy azonnal váljon el. 😉 Várd ki, hogy ő-e az, akit keresel, aztán majd meglátod…

      Reply
      • lovatlan herceg 2011. June 28. Tuesday 23:50

        Ha én komoly kapcsolatba keverednék valakivel, biztosan nem beszélném rá semmire sem. Mindenkinek a saját döntéseit kell meghoznia. Ha elfogadom őt, a döntéseit is elfogadom. Ha meg nem fogadom el, akkor hogy jövök ahhoz, hogy bármire rábeszéljem…
        Valóban a tiszta helyzet a legjobb, de az én részemről: elfogadom olyannak, amilyen, vagy nem.

        Gabó, semmi pánik, önmagadra hallgass, ne a mások butaságaitól ijedezz! És ha hibázol, a saját hibáidat kövesd el, ne a másét! 🙂

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:36

          Annyit még hozzáteszek: barátnőm férje sem tudott azért “elválni”, a volt feleség és a közös gyerekek ugyanúgy hozzá tartoznak, mint a második feleség, és a közös gyerek. Jaj, ha majd egyszer örökösödésre kerül a sor! Pfü… Persze ha barátnőmre nézek, úgy látom, úgy véli, hogy megérte, nagyon boldognak tűnik.:) De sokáig kellett várjon, míg a férfi el tudta magát kötelezni mellette, és képes volt újra házasságot kötni. Az pedig igaz, hogy minden eset más: sokáig azt gondoltam, hogy egy hívő és egy nem hívő ember nem élhet házasságban, hát nem könnyű az biztos, de már erre is látok példát közvetlen környezetemben, és az a barátnő esküszik, hogy az az egyebekben nagyon drága, melegszívű és becsületes ember az ő társa, így is.

          Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:53

          “Ha én komoly kapcsolatba keverednék valakivel, biztosan nem beszélném rá semmire sem.”

          Biztosan? 😉 (és most felvontam a szemöldökömet, és megmosolyogtam a beírást)

          Reply
          • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:46

            Ezzel együtt igen jó gondolat, több jó házasság volna a világban, ha a férjek így állnának hozzá (nem az enyém, mert ő igen) tetteikben tényleg. Meg persze a feleségek is, én is igyekszem, úgy érzem, meg is tudtam mindeddig valósítani, és valóban: a leghosszabb póráz a legrövidebb:)

            Reply
        • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 12:39

          Egyetértek veled mindenkit el kell fogadnunk olyannak,amilyen,mert egy ideig lehet valakit befolyásolni,de hosszú távon nem,ezért szerintem is érdemes olyan vkit elfogadni,aki hosszú távon is megfelel nekünk,persze így is adódnak rejtett tulajdonságok,amelyeket sajnos csak később fedezünk fel,de ha nagyon odafigyelünk sok mindenre már az elején rájövünk.

          Reply
        • Gabó 2011. July 1. Friday 20:40

          Köszönöm a figyelemre méltó sorokat 🙂

          Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:25

      Öt év az sok idő, nem nagyon lehet tanácsot adni. Itt inkább a gyerekek a kérdés… ez már egy rakott fészek, vállalod, vagy nem? Ebből lehetnek bonyodalmak, ha a dolog komolyra fordul, és nagyon komoly családi feszültségek. Elfogadnak-e a gyerekei téged, mi lesz, ha közös gyereketek születik, nem fogja-e az ex a gyerekeket ellene hangolni, stb… az én apám egyedül nevelt fel bennünket. Mondhatom, hogy ő sem vált el, a habzó gyűlöletet egyszer elkezdte felváltani a barátság, mire édesanyám elment, már úgy viselkedett a halálos ágyánál, ahogy bármely “rendes” férj. Nem lehetett volna összeragasztani őket újra, de elválasztani sem. Nem ezért írom, mert minden eset más, de: mi, a gyerekei, akiket nevelt, tudtunkon kívül, elüldöztük az új jelöltet. Végül azzal ment el, mint édesapám anyjának elmondta, hogy sosem lesz az édesanyánk. Persze, hogy nem! Mert anya csak egy van, és ő, akárhogy is szerettük apát, mégiscsak anyánk helyére akart tolakodni, a mi szemszögünkből.
      Ugyanakkor ismerek olyat, aki így talált párt, az ő társa, és tényleg az, egy kétgyerekes apuka, azóta már elvált és összeházasodtak. Minden rendben van, de ott nem ő neveli a gyerekeket, hanem az anya. Az azért más. Tehát azért a gyerekek miatt jó, ha gondolkozol.

      Reply
  61. Tizenegyes 2011. June 28. Tuesday 22:14

    Mindenki maga választja meg a párját. Én is elváltam egyszer. Igyekeztem a problémán túltenni magam. Egy hónap után visszamentem édesanyámhoz. A munkámban és a sportban igyekeztem elfoglalni magamat. Bántot az eset mivel nem sikerült egy hullámra hangolodni. Két évig nem is nagyon kerestem komoly új partnert Nyaralni voltam Siófokon itt ismertem meg az új feleségemet Nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Sokat jártunk együtt hétvégeken szórakozni. Mindketten megismertük a másik családját és elfogadtak bennünket. 3 évig éltünk így ezután házasodtunk össze. Az indulás a lakás próbléma miatt egy kicsit nehéz volt. De az idő megoldotta a problémát, végül az aposommal laktunk együtt szolgálti lakásában. Közben a szülök meghaltak gyerekeink születtek és elkellett a szolgálti lakást hagyni. Édesanyám lakásába költöztünk. Szerencsére rövid időn belül kaptunk új szövetkezeti lakást. Lassan berendeztük és igyekeztünk az életünket kellemesen,boldogan élni.Ez 28 évig sikerült. Sajnos hosszú betegség után a feleségem meghalt. Az egyik lányom a haláleset után férjhez ment. De nemsokára amásik is. Én szeretem volna társat találni de nem sikerült. Nagyon sok komolytalan férfi és nő van. Nem tudják elégé megismerni egymást. A házaság elött kell eldönteni, hogy tudok e élni a választott személyel. Tudjuk e a problémákat közösen megoldani. Mi a munka után megbeszéltük és megosztottuk. Igy nem csaptuk be egymást és biztunk egymásba. Én 11 év után szeretnék hasonló életet élni és remélem most is megtalálom a megfelelő társat. Rövid kapcsolataim voltak de ezek az én gondolkodásom szerint nem voltak alkalmasak arra,hogy együtt éljek az illető személyel. Az élet valóban egy nagy játék.

    Reply
    • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 12:48

      Hát igen még 11 év magány után is reménykedünk egy kölcsönös bizalmon ,szereteten alapuló párkapcsolatban,ennyi év után vagy ilyet vagy semmit….

      Reply
  62. gilda 2011. June 28. Tuesday 22:59

    Kedves Mindenki!

    Fura dolog olvasni ezt a sokszínű, mégis összecsengő véleményt. Külön élek, de nem váltam el. Anyagi okokból. Mert lehet dacból azonnal beadni és elválni, és lehet józanul kivárni, amíg mindkét fél anyagilag stabilizálódik. Nem kell feltétlenül az ügyvédek és a bíróság bankszámláját gyarapítani az általunk felhalmozott anyagi javakkal. Jómagam azt tartanám lényegesnek, hogy ki kezdte a szakítást, mert tapasztalatom szerint az illető már jó régen elszakadt érzelmileg. Nem olyan könnyű kimondani ugyanis még magunknak sem, hogy vége. Akit elhagynak, mindig kicsit bennemarad a kapcsolatban, vagy bosszút forral, vagy visszamenne, lényeg az, hogy érzelmileg köröz a helyzet fölött.
    Szerintem ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy lezajlott – e már a hivatalos rész.
    Sajnos valószínű, hogy sokan próbálnak szeretőt találni ezen fogalom égisze alatt, hiszen így némi hazugság árán ingyen van. Ezzel viszont megvonják a bizalmat azoktól, akik józanul szeretnének elválni.
    Tudom, hogy lehetetlen, de jó lenne külön kezelni a két dolgot.

    Reply
  63. lovatlan herceg 2011. June 29. Wednesday 00:29

    Aki úgy gondolja, hogy egy válás lényege a 12 ezer forint, az egyben azt is gondolja, hogy a házasság lényege a papír. Ami összeköt. És hogy a kapcsolat vége a papír megszüntetésével következik be.

    Pedig a házasságok nem papírból vannak!

    Nagyon igaz, hogy egy jó kapcsolathoz két felnőtt ember kell. Kár, hogy az előítélet, sztereotípiák, azaz a másoktól kölcsönzött gondolatok csupa-csupa gyereket mutatnak. Nagyon kevés az olyan ember, aki tényleg önálló véleményt alkot, és az embereket, eseteket önmagukban képes értékelni, nem összezagyválva egymástól teljesen független dolgokat, mint például a papíron való elválást és a lelki függetlenséget. „Egy férfiban csalódtam, ezért az összes további férfitól erre számítok” – csak buta kislány (fordított esetben: buta kisfiú) gondol ilyet. Hát engem ne tévesszenek össze az exükkel!

    Házasságom egyetlen pillanat alatt ért véget. Igaz, ezért ex-nejem évekig keményen „dolgozott”. E pillanatban végérvényesen függetlenné váltam, pedig a válás meg sem kezdődött.
    Egy másik kapcsolatom lassan hűlt ki – és átalakult tartós baráti viszonnyá, máig erős érzelmi szálakkal, de párkapcsolati kötődés nélkül.
    Egy egészen más, egyáltalán nem párkapcsolati, „csak” emberi viszonyom pedig bár sok éve véget ért, mégis minden pillanatomat meghatározza ez a kötődés.

    Ha arra gondolok, hogy egyetlen ember is képes ennyire különbözőképpen „működni” különböző helyzetekben, akkor még nagyobb butaság az EGYIK emberen szerzett tapasztalatot egy MÁSIK emberre rávetíteni, eleve beskatulyázni a még meg-sem-ismertet. „Méltatlan az ilyen kategorizálás azokkal szemben, akik amúgy is kilátástalan helyzetben vannak” – írta Panna; „vannak akik visszaélnek a másik bizalmával… de ehhez nem kell válófélben lenni, ezt a magukat egyedül állónak valló emberek is megteszik” – írta Andrea, és én 1000 %-ig egyetértek velük.

    Andi, nagy csalódás volt ez a mostani írásod… hacsak nem a provokáció volt a célod (de nem hiszem). Viszont örülök neki, hogy mégis sokan ellenállnak az ilyen erőszakos, erőszakolt sztereotípiáknak, és élik saját gondolataik alapján az életüket, a másikban nem a státuszát, hanem az embert magát tekintve.

    A sok előítéletes vélemény miatt ez a hirtelen ötlet ugrott be: bár nem igaz, mégis azzal kellene párt keressek, hogy válófélben lévő független vagyok. Így ugyanis sikerülne eleve lekoptatni azokat a “jelölteket”, akikben az előítélet, külsőségesség, bizalmatlanság és papírfetisizmus uralkodik, ami később úgyis tönkretenné a kapcsolatot – és megmaradnának azok a rugalmas, nyitott gondolkodású, elfogadó típusú, számomra szimpatikus lányok, akikkel az életet a bizalomra lehet építeni, a hullámokat közösen elsimítani. Papírral vagy anélkül: hát nem mindegy? Nem a papír tesz családdá vagy szül gyereket… Ha bizalom van, jó; de ha bizalom nincs – akkor ugyan mi van?

    Reply
    • Octavia 2011. June 29. Wednesday 06:22

      És ez így igaz.

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 08:55

      Van egy ember, akit nagyon szerettem, és máig meghatároz a vele való emberi kapcsolat, olyan közel állt hozzám, mint a saját testvérem, de sajnos közénk állt a politika, amit végül nem bírt ki. Valahogy őt juttattad eszembe… Mert mikor azt mondtam, hogy “nem láttam elvált embert”, ő jutott eszembe: nagyon régen vált el, megvan vagy húsz éve, de máig, ha beszéltünk és szóba került a párkapcsolat téma, még mindig a házassága sebeit hozta fel, és arról kérdezgetett, mit szólok én ahhoz, ha egy feleség ezt, vagy amazt csinálja? Ez az ember, egykori barátom, akit én most is nagyon szeretek, szabad állapotú? A házasság más. A házasság házasság. Valami mélyebb. Nem láttam még elvált embert. Nem, nem a papír köt össze. Természetesen, ha rajtam múlt volna, azt a papírt, ami arról szól, hogy a társam és én mostmár mindent közösen “szerzünk” és ha válunk akkor minden 50%, alá sem írom, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a nevét viseljem. Szívem szerint csak egyházi házasságot kötöttem volna. De a házasság mégis üzen valamit: hogy vállalom a másikat, és elköteleztem magam mellette. Vállalom a családom, a barátaim és a társadalom előtt, és viselem a gyűrűjét üzenetül másoknak: nem vagyok szabad állapotú. Ez a vállalás talán nem kell megalapozza a családot?
      Ha azt mondod, olyannak hirdeted magad, aki válófélben mondod, azzal azt üzened: félig le vagy kötve, és nem tudod magad egészen beleadni egy új kapcsolatba. Te magad válófélben lévő asszonyt keresnél?

      Reply
    • Randi Andi 2011. June 29. Wednesday 11:20

      Ahogy írtam, az írás vitaindító, és mint olyan, amint látod, tökéletesen működik is.

      Továbbra is tartom, hogy nem kell meglepődni, amikor a társkeresők fenntartásokkal bírnak a “válófélben” címke láttán.

      Természetesen nem a papírtól lesz egy kapcsolat működőképes, de tény, hogy a papír jogi és szimbolikus kapcsot jelent két ember között, és érthető, ha a komoly kapcsolatot keresők TELJESEN (érzelmileg, jogilag, szimbolikusan) független párt szeretnének maguknak.

      Ezt a témát járjuk itt körbe különböző történeteken és tapasztalatokon keresztül és én is érdeklődve olvasom mindkét oldal véleményét.

      ha közös megegyezés van, akkor könnyen megy a szétválás. Ha nincs, akkor viszont az vitákat és hosszas jogi procedúrát jelent, és az új kapcsolat is terhelődik a régi problémáival.

      Reply
      • lovatlan herceg 2011. June 29. Wednesday 23:57

        Tényleg működik!
        És nem vagyok meglepve a fenntartások miatt. De úgy gondolom, hogy a meglévő, erőteljes előítéleteket tovább erősíteni a “guru” pozíciójából hiba. Még ha te magad hiszel is ebben az előítéletben, attól az csak egy előítélet. Ami érthető, szokásos, az még nem biztos, hogy helyes vagy hasznos is, illetve biztos, hogy nem mindenkinek hasznos. Ha túl szigorú előzetes feltételeket szabsz, kritériumrendszer alapján döntöd el, hogy kivel kezdj egyáltalán ismerkedni, esetleg pont az marad ki (mondjuk 2 centi, 2 kiló vagy 2 év miatt…), aki elhozná a vágyott érzést. Nem emlékszel, ki is mondott ilyeneket?
        Akkor az ilyen előfeltétel, mint hogy ne legyen épp válófélben, nem ugyanilyen (esetleg) káros kritérium?
        Valahogy ez nem passzol számomra a tölcsér-elvvel, ahol a megméretés a lényeg. Egy szó alapján előre kiszűrni valakit, akiről nem tudhatjuk, miért van abban a helyzetben, sőt azt sem tudjuk, hogy valójában milyen helyzetben van?

        Az a baj, hogy ez a gondolkodás formailag próbálja eldönteni a kérdést, közben pedig elmegy a lényeg mellett, ami (szerintem!) az, hogy valaki TÉNYLEGESEN független-e. Mert olyannal, aki még függ, tényleg nem jó kapcsolatba kerülni, de ez ugyanúgy megtörténhet, ha tíz éve elválttal, vagy még sohasem volt házassal próbálkozunk. Akkor meg mit ér a nagy okosság?

        Minden ember egyedi! Ezt nem kéne elfelejteni. Még ha néhányan hasonlítanak is a másikhoz 🙂

        Reply
        • Napradyne 2011. June 30. Thursday 16:36

          Hm. Majdnem én is írhattam volna. Igazat is adnék, ha nem lenne ott az a kis de… Tulajdonképpen igazad van. Egyre azért nem árt gondolni: aki függetlenként szembe jön, arról nem tudhatom, hogy van-e ilyen köteléke, és lehet ilyenje, az igaz. De aki épp válófélben van, annak viszont jó eséllyel van ilyen köteléke. Mint mondtam már: nem láttam még igazából olyan embert, aki tényleg elvált volna, mindenfajta, házasságából hordozott seb nélkül, tényleg elszakadt volna. Bocsánat, egyet, egyetlen egyet igen, akinek a férje mint kiderült, eleve úgy gondolta, hogy minek a gyerek. De az csak egy év volt, azóta már két felnőtt lánya van egy nagyon jó házasságból.

          Reply
        • Náprádiné 2011. July 12. Tuesday 10:03

          Előítélet, vagy tapasztalatokon alapuló óvatosság? Az erdőben, ha nem szedek le egy ismeretlen gombát, vagy legalábbis nem eszem meg, akkor az tapasztalatokon alapuló indokolt óvatosság, vagy előítélet?

          Reply
      • lovatlan herceg 2011. June 30. Thursday 00:49

        Ezt írod: “a papír jogi és szimbolikus kapcsot jelent két ember között”.
        De kinek mit jelent a szimbólum?
        Szerintem mindenkinek mást. Az egyiknek beteljesülést, a másiknak kötöttséget, a harmadiknak biztosítékot, a negyediknek akadályt, az ötödiknek épp semmit…

        Egy igaz történet erről, elég régi időkből.
        Fiú és lány szerették egymást, házasodni készültek. Egyházi esküvőt akartak, a polgári meg kötelező volt akkor. Ki is tűzték mindkettőt. De akkor jött a lehetőség, hogy lakásigénylést adhatnak be ifjú párként, és bizony akkoriban kincs volt a lakás. A kérelem benyújtási határideje miatt előrehozták a polgári esküvőt, megtartották, vagyis törvényes házasok lettek. Igen ám, de a feleség számára a polgári esküvő csak egy darab papír volt, mert kizárólag ami Isten előtt köttetik, az a házasság. Ezért az egyházi esküvőig nem volt hajlandó nemhogy egy ágyba bújni a férjével, de még csak összeköltözni sem. Elképzelheted, hogy az ifjú “férj” (becsületes gyári melós volt) milyen ugratást kellett kiálljon a kollégáitól hónapokon keresztül, hogy a felesége nem hajlandó… A törvényes felesége, papírral, gyűrűvel, vagyis jogi és szimbolikus kapoccsal.
        A slusszpoén: mivel a tanácsnál megvizsgálták a helyzet lényegét is, nemcsak a papírokat, azt tapasztalták, hogy nem élnek együtt, és (feltételezve, hogy csak a lakásszerzés miatt kötöttek névházasságot) nem kapták meg a lakást… Így élhettek az anyósnál, egészen a harmadik gyerek születéséig, mert arra már járt a lakás.

        Minél felvilágosultabb egy társadalom, annál tágabb egy-egy szimbólum jelentése. Ez az itteni hozzászólásokból is kiderül, hogy milyen, egymástól távoli értelmeket hordozhat a házasságról szóló papír. De annyira azért még nem felvilágosult ez a kis kör, hogy egyszerűen elfogadják a másik ember eltérő véleményét. Legalábbis sokan kötik az ebet a karóhoz, hogy ez pedig azt jelenti, amit én mondok, és punktum!
        Én igyekszem (és úgy látom, hogy főleg a hozzám hasonló véleményen lévők szintén igyekeznek) minden véleményt elfogadni, egészen addig, amíg tulajdonosa nem próbálja azt rám vagy másokra kötelező érvénnyel kiterjeszteni, mint “a normálisat”.

        Reply
        • Napradyne 2011. June 30. Thursday 16:32

          Kedves Gyaloglovag (bocs, egyszerűbb így)

          “Elképzelheted, hogy az ifjú “férj” (becsületes gyári melós volt) milyen ugratást kellett kiálljon a kollégáitól hónapokon keresztül, hogy a felesége nem hajlandó… ”

          fentebb viszont ezt írtad valakinek:

          “Amíg neked és a párodnak jó, addig hadd csacsogjon, aki amit akar. Ahogy mondtad: “Ezt vagy megérti valaki, vagy teljesen felesleges magyarázkodni.””

          Erre hölgyre ez nem vonatkozik? Pontosan ezt követte, amit mondtál. S a dolgot meg lehet fordítani: Miért nem fogadták el, hogy nekik ez nem házasság? Felvilágosult ember módjára például. Mondhatni: Miért akarták ráerőltetni a kommunisták, már akik annak nevezték magukat akkor, hogy a házasság aláírni egy szerződést, hogy mostantól minden 50%? Neki nem, és sokan vagyunk, akiknek nem. Neked például nem számít a papír, mint megtudhattuk. Akkor miért csodálkozol, hogy az említett hölgynek sem? Hogy segítsem a dolog megértését: A házasságkötés semmire nem kötelez. Az ég egy világon semmire. Ahogy mondtátok: némi illeték, és már ki is rúgtam a másikat. Nem is ígérek semmi a házasságkötéskor, megkérdezik, hogy tényleg aláírom? Alá. Ennyi. Mint bármely más polgárjogi szerződés megkötésekor. Két tanú, és lehet hazamenni. Bármikor meggondolhatom magam, és az illető ki van rúgva, némi jogi huzavonával. Az esküvő más. Ott megesküszöm, a családom, a barátaim és az Úr előtt, hogy a másikat szeretem, szabad akaratomból választottam, és hogy többé nem hagyom el semmiféle bajban, holtomiglan, holtáiglan. A katolikus egyházban innentől többé SEMMI visszaút nincs, egy életre szól, és így is megyünk bele. Mondhatjuk ezt a polgári házasságkötésre? Tudok olyanokat, akik polgárilag nem is kötöttek házasságot, pont ezért, ne erőltessék rájuk az akaratukat az ateisták, nekik ez nem házasság. Aztán kénytelenek voltak, és itt jön a papír jogi ereje, mert azért van: mikor jött a gyerek, a férjnek külön nyilatkoznia kellett, hogy ő az apa. Na, akkor elmentek aláírni. Ha pedig valaki nem adja anyagiak miatt az elveit, mint az említett hölgy, az szánalmas, vagy tiszteletreméltó? Mert ez a férfi valamint majdnem teljesen biztosan megúszott, amit a kollegái egyáltalán nem biztos: hogy felesége házasságtörése miatt élcelődjenek rajta később, vagy féltékeny kelljen legyen rá bármikor. Ismerek egy férfit, aki oda van a feleségéért, de egyet nem hajlandó: nőnapkor virágot adni neki. “Nekem ne a kommunisták mondják meg, mikor adok világot a feleségemnek!”
          Még egy felvetésed volt: a Normális. Vannak társadalmi normák, amik általánosan elfogadottak, ami ezektől eltérő, az nem normá-lis. Neked például láthatóan nem, ha valaki semmibe veszi a papírt, bár magad is semmibe veszed, és “papírfetisisztának” titulálod azokat, akik nem. Egy dologban azért általában egyetértenek a hozzászólók: ha más is a forma, az elköteleződésben azért egyetértés van, kevés esettől eltekintve, akik már valahogy megégették magukat, mint elmondásod alapján te is. A házasságkötés a gyermekek felnevelése szempontjából is fontos, és igen, jogi kereteket ad, és valamennyi halvány jogi védelmet is. De mindenképpen, van, akinek ez a papír jelenti az elköteleződést is. Nekem azért nem, mert hívő vagyok, nekem más jelenti az elköteleződést, egy sokkal erősebb, visszavonhatatlan, spirituális kötelék. Nekem nincs hova válni, és elslisszolni, mindent meg kell tegyek ezért a kapcsolatomért, és igyekszem is, mert nincs más módom.
          Ami azt illeti: két hét volt a házasságkötésünk és az esküvő között. Közös akarattal kivártuk az időt, ha már addig vártunk. Ostobaságnak tűnik? Másoknak az tűnik ostobaságnak, hogy miközben sokszor kimaradok esténként, rendszeresen kártyázom egy majdnem tömény férfitársaságban, a férjemnek meg sem fordul a fejében, hogy ilyenkor féltékenynek is lehet lenni. Ő is mehet sokszor maga a barátainkkal kirándulni, de járt már külföldi társasúton is nélkülem, eszembe sem jut, hogy ellenőrizzem, vagy bármi. Mert tudom, hogy egy elveit nem adó, kitartó, kemény, hűséges ember, aki soha nem fordulna szembe így az elveivel, mert azokért tud bírni magával. Fontos-e ezt letesztelni házasság előtt, a másikat ilyen szempontból is megnézni? A házasságban nem adódhat olyan helyzet, mikor akár hónapokig, vagy tovább alkalmatlan az egyik fél a házaséletre, mondjuk egy betegség miatt?
          Azt mondod, a te táborod elfogadóbb? Hát akkor megosztok veled valamit, mert ez embertől függ, nem eszménytől: van egy ember, már említettem, sajnos nem olyan régen történt, hogy ne foglalkoztatna, akit teljesen a barátságomba és a bizalmamba fogadtam. Kiderült néhány súlyos nézetkülönbség, de rá tudott venni, hogy meghallgassam a másként gondolkodót. Hosszú eszmecseréink voltak, megszilárdított azon nézeteimben, hogy a másikat meghallgassam, és nézzek túl ellentétes nézetein, akár gazdagodjam általuk. Elfogadást várt tőlem, és arra tanított. A vége egészen groteszk lett: míg a világnézeti és politikai viták alatt hozzám egyre közelebb került, ő maga végül “kitagadott” engem azzal, hogy mennyi időt töltött velem, és nem tudta teljesen rám erőltetni a nézeteit. Nekem soha eszembe sem jutott, hogy kidobjam “mennyi időt töltöttem veled, és még mindig nem tértél meg” Míg én eszmecserét folytattam és meghallgattam, ő meggyőzni akart, és mert nem tudta a gondolkodásomat gyökeresen átformálni, ki lettem tagadva. Végül az ő, a liberális toleranciája, szeretete, és barátsága nem bírta ki ezeket a nézetkülönbségeket, és nem az enyém. Szomorúan megmosolyogtató finálé… Amire engem megtanított, az maga nem tanulta meg. Ennyit arról, melyik táborban mennyi a türelem.

          Reply
          • lovatlan herceg 2011. July 1. Friday 00:56

            Elhagytam a történetből, hogy ezután éveken át hallgathatta a férj a feleségétől, hogy “te még egy lakást sem tudsz összehozni”, és sikerrel nevelte három gyermeküket az apjuk lenézésére, mert annak csak érettségije van, míg a feleségnek főiskolája.

            Az “ami neked és a párodnak jó” gondolatban szerintem a “párodnak jó” szövegrész a fontosabb. (De ha ez túl nehéz valakinek, akkor legalább az egyensúly.) A szűz feleséget ez nem nagyon izgatta, neki elég volt, hogy neki jó legyen. A férj volt az, aki elviselte az ugratást, a családján belüli megalázást, mert szerette a feleségét és a gyerekeit. A munkahelyén szerezte meg azt a megbecsülést (művezető lett, 30 ember főnöke), amit otthon sohasem kapott meg.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 07:32

            Kedves herceg, erre belülről mondhatom, mint aki egy ilyet végigcsinált, hogy ez a férfi nélkül nem megy. Ha pedig az a férfi olyan nőt választott, akinek a belső törvényei ilyen erősek, akkor ez neki bizonyára jó volt, másképpen nem olyat választ. Biztos lehet a felesége hűségében, mert érte sem adta fel azokat, más szerelemért sem fogja, ha az évek alatt fellépne, mondhatni egy ember iránti vonzalma nem erősebb a becsületénél. Ettől megbízható. Nem becsülni a társunkat nagyon nagy baj. De nem azt látom, sem a magam, sem a mások példáján, sőt, az ellenkezőjét: aki olyan férfit talál, aki bír magával, az meg is szokta becsülni, mert az is ritka, ahogy ez a megbecsülés kölcsönös szokott lenni ilyenkor a házastársak között. Másik meg: hát ez egy várakozási idő, ami egyáltalán nem könnyű, a nőnek pont ugyanolyan nehéz(!), de utána jön egy egész közös élet, amikor majd már hogy úgy mondjam… khm… mindent szabad:) Egy olyan közös élet, ahol mindkét fél elmondhatja, hogy a társa egyedül és kizárólag őt választotta, és annyira, hogy neki adja, amit senki másnak sem. A férfi, aki ilyen feleséget talál és a nő, aki ilyen férjet talál, éppen nem mondhatja, hogy a másik nem becsülte. De, becsülte. Annyira becsülte, hogy őt választotta hogy beengedje abba a legintimebb szférába, ahová senkit sem.

            Ez az elejéhez. A folytatáshoz: Na, ezek után persze azzal bombázni a társamat, hogy mi mindenre nem képes, az egyszerűen tilos. Ha valaki le akarja rombolni a házasságát egészen biztosan, akkor kezdje el, garantáltan jön valaki más, aki fel fogja építeni az önbizalmát. Egyáltalán: tilos a másikat rombolni. Teóriám, lehet, hogy nincs így persze, hogy az inpontenssé váló férfiak többségét a felesége tette azzá azzal, hogy: “erre, meg arra, de még amarra sem vagy képes.” A szerencsétlen egy idő után már ARRA sem lesz képes. Gyilkos és tilos mondatok a házasságban. Tényleg, Andi, lehetne egy gyűjteményt csinálni a “házasság” vagy “kapcsolatellenes” viselkedési mintákból, és tiltott mondatokból is:)

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 08:53

            Na, annyit még hozzáteszek, mert motoszkált a fejemben: természetesen a feleség megtehette volna, hogy kompromisszumot köt: “jó, odaköltözöm, de bírjunk magunkkal, utána majd úgyis mindent lehet, még meg is fogsz unni”:). Ám jobban belegondolva lehet, hogy ez már valóban embertelenül nehéz tud lenni (tapasztalat), másrészről meg gúnyolódást az ember az elveiért, ha azok erősek és markánsak, szokott viselni, jó, ha az emberek kénye-kedve és véleménye szerint változtatgatjuk belső törvényeinket? Ez ilyen, mindig lesz, akinek nem tetszik. De erre mondtad magad: “hadd csacsogjanak mások, te éld az életed”:) A Bibliában pedig külön benne van: “boldogok vagytok, ha gúnyolnak az én nevemért és miattam üldöznek titeket” ott a nyolc boldogság között. Sokakban van egyfajta ilyen keresztény gőg, ilyen azért sem, és abban a rendszerben biztosan pláne volt, lám, alkalom a tanúságtételre. Persze, hozzáteszem, ha a társam nem ennyire hős keresztény, és ettől szenved, akkor ezt azért figyelembe kell venni és legalább összeköltözni, attól még az ember maradhat hűséges Istenéhez. A szerzetesrendek erőszakos szétkergetésekor is voltak, akik úgy menekültek mg a további zaklatásoktól, hogy házasságot kötöttek (szerzetes és apáca), és egy lakásban laktak, miközben mindkettő tartotta a fogadalmát. De így mindjárt nem lettek rendszerellenségek, és kaptak tanári állást.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 21:05

            Kedves Herceg, motoszkál bennem, ezért bocsáss meg, de ez is te voltál:

            “Ha én komoly kapcsolatba keverednék valakivel, biztosan nem beszélném rá semmire sem. Mindenkinek a saját döntéseit kell meghoznia. Ha elfogadom őt, a döntéseit is elfogadom. Ha meg nem fogadom el, akkor hogy jövök ahhoz, hogy bármire rábeszéljem…”

            Igazad is volt. Tehát mégis azt kifogásolod, hogy az említett hölgyet miért nem lehetett rábeszélni valamire, ami belső törvényeivel ellentétes? Ha ez a férfi őt választotta, akkor el kell fogadja, ahogy mondtad, hogy így döntött. Ezzel együtt választotta. Nehéz egy… emberközpontú világképű embernek ezt megérteni, hogy egy istenközpontú embernek ez miért ennyire erős belső törvény, ami nem megszeghető. A nő azt kérte a férfitól, hogy bírja ki még egy darabig, ahogy ő is kibírta, mert ugyanúgy emberből van, és ugyanúgy vannak vágyai! A férfi viszont azt kívánta volna, és ezzel egyetértesz, noha te a társad nem beszélnéd rá semmire, hogy belső törvényeivel, elveivel kerüljön szembe. Ki kívánt volna nagyobb áldozatot a másiktól? Nem kívánom, hogy megértsd, mint ember központú világképpel rendelkező ember, hogy hogy gondolkodik valaki, a fölséges Istent szolgálja. Csak azt, hogy aki törekszel az elfogadásra saját szavaid szerint, fogadd el: aki a Názáreti Jézus szolgálatába állt, annak ez olyan erős belső törvény, hogy ha Istenével kerül szembe, magával kerül szembe. Olyan erős, hogy nem hál házasságon kívül senkivel, mint más tisztességes humanista embernek, hogy nem tör házasságot. Bizonyára neked is vannak dolgok, amit nem követnél el, egyetlen emberért sem. Szép irodalmi példa, mikor Javert a Nyomorultakból szembe kerül belső törvényeivel. Emlékszel, mi lesz a vége? Láttam embert összetörni, akit csak addig kerülgetett a szerelme, míg szembe nem fordult istenével miatta. Csakhogy jön ám a másnap reggel, a kijózanodás, a bűntudat, a lány a vállamon landolt másnap sírva jött hozzám, azonnal tudtam, mi történt. Azóta házasok, de mai napig benne van a tüske, hogy nem tartotta magát. Amit pedig elveszített, azt elveszítette örökre. Ha szeretem a társam, kívánhatom, hogy azért, hogy testi vágyaim csupán előbb elégüljenek ki, szegje meg saját törvényeit, adja föl elveit – egy emberért? Szeretet ez?
            Ezért a megoldás egyszerű, mindenki a saját elvrendszere szerint valót válasszon, és ezt első párkeresési törvénynek is nevezhetném. De szebben mondta ezt Solem Aleichem. TEvje leánya nem zsidót szeret, mire az apja: “Nem akarom többet körülötted látni azt a lényt! – Ő egy EMBER, papa. – Ki mondta, hogy nem az? Csakhogy másfajta ember. Megszerethet egy galamb egy vércsét, de hogy raknak azok együtt fészket?”

            Reply
        • Judit 2011. June 30. Thursday 20:17

          Kedves lovatlan herceg!

          Tetszik a véleményalkotásod, különösen, hogy objektív. Nálad a punktum maximum a mondanivalód végén van. Elmondtad és kész, mindenki úgy érzi sajátjának vagy nem annak, ahogy akarja. Igazán nem szándékoztam hozzászólni, mert ez olyan téma, amit úgy fogalmazok, nagyon vékony jég. Több “népi bölcsesség” is eszembe jutott.
          A válófélben alapvetően egy élethelyzet, melyet egy kifejezéssel szokás meghatározni. Vajon a szó kifejezi-e igazán magát az élethelyzetet? Ebben a fázisban szerintem éppen elég, hogy szegény válófélben lévő mindkét fél mi mindenen megy keresztül és teljesen mindegy ki hibájából. Természetesen vannak becsületesebb, tisztességesebb válófélben lévők, és vannak, akik nem azok. Ez az életben is így van, szerintem. Aki az életben igyekszik tisztességesen élni, az a váláskor is úgy fog, aki meg nem, az a váláskor sem. Úgy vettem észre – bocsánat, hogy ezt mondom – van itt egy-két ember, aki nem gyűjti a bélyegeket, hanem ragasztgatja. Nekem egy olyan mondás jut eszembe, hogy ne ítélkezz, hogy ne ítéltess!
          Minden kapcsolat, szerelem, házasság más, ahogy a résztvevők is. Olyan, mint az ujjlenyomat, mindenkinek saját, csak rá jellemző jegyekkel. Egy kapcsolatban pedig az is különböző, hogy mit hozunk ki egymásból, mert ettől lesz jó vagy nem annyira. Megint egy mondás, azaz lakva ismerszik meg a másik. Sokszor csak hosszú évek múlva vesszük észre, hogy már nem kívánunk a másikkal együtt élni, mert addigra tapasztaljuk meg, hogy alapvető együttélési szabályoknak nem tudunk megfelelni, mert szerintem ez is kölcsönös. Én nem ragasztanék senkire bélyeget, hiszen ez mindenkinél más és más ok, sőt bizton állíthatom, hogy életkor függvénye is. Egy húszéves még nem úgy látja a világot, mint egy 30…40…50… éves. Megint egy mondás! 😀 Fiatalság bolondság! Naná, ha egy 20 éves úgy gondolkodna, mint egy 50, akkor koravén lenne! Egy fiatalnak éppen a tapasztalatlansága nem tudja “előrevetíteni” azt, ami egy ötven évestől már gondolom elvárható.
          A tapasztalat éppen az, hogy csokorba gyűjtöm az élet “virágait”, okos cselekedet, buta pillanat, tévedés, öröm, bánat, harag, szeretet, szerelem, házasság, munka, barátság, gyermeknevelés, felelősség és hosszan sorolhatnám ezt a sort és végül nem csak tapasztaltak, hanem bölcsebbek is leszünk! 😀 Szerintem. 😀
          Megint egy mondás! 😀 Kivétel erősíti a szabályt! Minden egyes hibázásunk egy un. kivétel, hiszen felállítunk szabályokat és azokat megszegjük. Ettől erősíti, hiszen legközelebb ezt már nem kell elkövetni, mert éppen a tévedésünk mutatja meg annak helyességét.

          Az egész életünk egy nagy játék, számomra legjobban a Ki nevet a végén? társasjátékra hasonlít. A dobókockánk hol kisebb, hol nagyobb lépéseket enged számunkra, hol engem “ütnek” ki, hol én sikálom el a másikat, sokszor nem is rosszaságból, csak úgy adódik. Nem vagyunk tökéletesek, nem tudunk mindig a legjobbak lenni, de azért a többség igyekszik! 🙂
          A magam tapasztalata az, hogy szeretnék nagyot nevetni a végén, de nem egyedül és nem is “ki”, hanem együtt azzal a társammal, aki a legjobbat tudja kihozni belőlem, aki képes meglátni bennem a jót, pedig nem vagyok (sajnos!) tökéletes.
          De igyekszem! 😀
          Azt kérem a bélyegragasztóktól, hogy kevesebb pálcát törjenek, mert szilánk mehet az ujjukba, az pedig fáj! 😀

          Vidámságot, szép napot kívánok Mindenkinek!

          Judit

          Ui.: a válófélben lévőknek egy adag vidámsággal többet kívánok, mert rájuk fér! 😀

          Reply
          • lovatlan herceg 2011. July 1. Friday 00:32

            Ez olyan kedves, harmonikus, barátságos világkép… olyan igazi életszagú. Jó olvasni, ha valakinek értelmet hordoz a szó, hogy “nézőpont”, és nem csak 1 ilyet ismer.
            Aki az egyensúlyra törekszik, nem biztos, hogy el is éri, de legalább esélye van rá.
            Punktum! 🙂

            Reply
          • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 14:08

            Kedves Judit!
            Ez nagyon jó életkép,meglátás,olyan jó olvasni soraidat,mint mindig!Sajnos az utolsó 3 hétben távol voltam így most egy napot rá kell szánjak,hogy végigolvassalak benneteket,de erre nem sajnálom az időt annyira érdekesek és tanulságosak többnyire a hozzászólások!Részemről szép nyarat és a legjobbakat mindenkinek!

            Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 12:58

      “Ha bizalom van, jó; de ha bizalom nincs – akkor ugyan mi van?”

      Tökéletesen igazad van, de a bizalmat fel kell építeni. Hogy bízzam abban, akit nem ismerek? Ahhoz, hogy bízzam valakiben, jól kell ismernem az illetőt, tudnom kell, hogy bízhatom-e benne, vagy nem. A férjemen kívül mindössze a családom tagjain kívül két olyan férfivel találkoztam, aki megbízható, illetve az egyik tökélesen az, a másik stiklijeit meg már jól ismerem, és átlátok rajta, ártalmatlan stiklik, amitől csak kedvesebb az ember a másik szemében, ha ilyen kis gyarlóság kiderül:) Persze lehet, hogy mások is voltak, csak róluk nem tudom, nem ismertem meg őket annyira. Igen, mindennek az alapja a bizalom. De bennem például felmerül, ha valaki elvált: annak már ott a fejében, hogy megoldás az is. Valahogy azt fogom gondolni, hogy nem tett meg mindent a házasságáért. Értem meg fog? A bizalomnak meg az sem tesz jót, ha az illető láthatóan irtózik az elköteleződéstől. Miért? Csak nem el akar slisszolni valamerre, ahogy a házasságából is kilépett, bár azt még vállalta is? S ha azt mondod: válok de független vagyok mit üzensz vele? Bizalmat ébreszt? Nemde azt, hogy a házasság is ennyit ért, nem mellesleg annyira nem vagy független, hogy meg ne jegyezd, hogy éppen otthagysz valakit. Miért jegyzed meg? A “rendes” lányok reagálnának erre inkább, vagy azok, akik maguk is csak “félig” akarnak egy kapcsolatot? A gyermekek bíznak mindenkiben. Aztán megtanulják, hogy nem szabad, és válogatnak, kit engednek közelebb, kit nem. Szerintem te is.

      Reply
    • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 12:53

      A papírra vonatkozóan tökéletesen egyetértek veled!

      Reply
  64. Lilly 2011. June 29. Wednesday 04:32

    Válaszom a “lovatlan hercegnek”. Idézve alábbi sorait:
    “Ha arra gondolok, hogy egyetlen ember is képes ennyire különbözőképpen „működni” különböző helyzetekben, akkor még nagyobb butaság az EGYIK emberen szerzett tapasztalatot egy MÁSIK emberre rávetíteni, eleve beskatulyázni a még meg-sem-ismertet”
    Ezekkel a gondolatokkal tökéletesen egyetértek.
    Felnőttként két komoly kapcsolatom volt. Miután nem szeretek 3. lenni egy család életében szigorúan több éve elvált emberekkel. Ennek ellenére mindkét esetben a volt házas árnyékában éltem, természetesen a rossz oldalon.
    Egyik kapcsolatban a volt asszony volt a tökély, aki mellett szinte “kúsztam a szőnyeg alatt”, a másik mellett, miután az viselkedésével egy mogorva, önző embert faragott a volt párjából én is ugyanolyan voltam, mint a volt házastárs. (Nem olyan vagyok, én már csk tudom. Pont az ellenkezője, de a szemellenző miatt és a “vakon” látás miatt ebben az esetben is ez a “skatulya” jutott osztályrészül.
    Azok közé tartozom, akik nem csak néznek, hanem józanul látnak is, ezért azt hiszem, tekintettel a fent írtakra, úgy gondolom a lehetetlennel határos módon találnék, akár egyetlen férfit is a korosztályomból, aki nem ilyen kategóriát képvisel.

    Reply
  65. Polgári Évi 2011. June 29. Wednesday 05:31

    Sziasztok én voltam ebben a helyzetben 3 év különélés mire a férjem igent mondott a válásra. Szerintem a mai világban nem jelent semmit egy papír mások úgy élnek együtt mint egy család papír nélkül. Velük mi a helyzet? Hát engem ez a dolog nem zavarna!
    Üdv Évi

    Reply
  66. Éva50 2011. June 29. Wednesday 05:49

    Különösen azt a kategóriát csípem, aki “külön élünk az asszonnyal, de egy lakásban lakunk”… ez többnyire nem egy kastély, hanem egy másfélszobás panel. Na, ilyenkor már ott sem vagyok.

    Reply
  67. Gina 2011. June 29. Wednesday 05:51

    Sziasztok! Én egy olyan “férfi” be szerettem bele aki fiatalabb volt nálam. 1 évig csak a kollégám volt. Majd ahogy éppen lejárt a szerződésem elhívott bulizni, és összejöttünk. A folytatás kissé furcsára sikeredett 5 hónap után egy véletlen telefonból derült ki, hogy elfelejtette elmondani, hogy még nem bírt elszakadni a 12 éve ( diákszerelem) tartó kapcsolatától.Majd egy hónap szünet. eközben a hölgy kitalálta, hogy terhes. Persze nem volt az :).
    Majd a volt barátom, nekikezdett a visszahódításomnak. Költözzünk össze,még nem szeretett így senkit. Mindenben megfeleltem neki………………
    Hétvégeken csak este 8,9,10 órakor jött. Kértem, hogy változtasson rajta egy kicsit. De a szüleinél lakik még és nagyon sokat kell segíteni a ház körüli teendőkbe. Sokféle módon ajánlottam fel a segítségemet a megismerkedésünk óta, sőt segítettem is amit engedtek…….
    5 napja mondtam meg neki,hogy vége.
    Büszke vagyok magamra! Hamarabb kellett volna.

    Reply
  68. Gina 2011. June 29. Wednesday 05:55

    A kis történetemet azért is írtam le, hogy bármelyik hozzászóló aki azt írta, hogy minden kapcsolat után időt kell hagyni magunknak IGAZAT, NAGY BÖLCSESSÉGET ÍRT LE.

    Sokan vígasztalódni akarnak, félnek egyedül maradni egy rossz kapcsolat után.

    Pedig olyankor időre van szüksége az ember lelkének, hogy mindent átelemezzen, megsirassa, a fájdalom átjárja. Majd csak utána kezdjen valamilyen kapcsolatba.
    Csak ennyit akartam !

    Reply
  69. véleményke 2011. June 29. Wednesday 06:08

    Szerintem a levélíró el van tévedve. Nem az a baj egy férfival, ha válásra kényszerül, attól még nem lesz értéktelen senki. Hanem az a helyzet, hogy rengeteg nős pasi csalja a feleségét, ezek egy része nem is érti, miért gond ez, míg más része azt kamuzza, hogy már válik, már kb. 20 éve folyamatosan, és a következő 20 évre is ez várható. Vagyis normális nő nem áll le olyan férfival, akiről sanszos, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ha kicsit gondolkodna a levélíró, rájöhetne erre. Persze lehet, hogy ő “tényleg” válik, de annyira kivételes, hogy nem kell csodálkoznia, hogy a nők gyanakodva állnak hozzá.

    Reply
    • lovatlan herceg 2011. June 29. Wednesday 22:56

      …és rengeteg férjezett nő csalja a férjét. És csinálja házas a házassal, házas a hajadonnal/nőtlennel, csinálják fiatalabbal, csinálják idősebbel…
      Egy apró matematikai tényre szeretném felhívni a figyelmedet: egy kapcsolathoz 2 (kettő) kell, mégpedig egy hím és egy nőstény (leszámítva a “nem normális” eseteket). És mivel a csalásban a másik fél is részt vesz, aki esetleg nem házas, illetve az is csalásnak számít, amikor valaki nem házasságból, hanem állandó kapcsolatból lép félre, ezért ki kell jelentsem, pusztán matematikai alapon: pontosan ugyanannyi nő csal, mint ahány férfi, se több, se kevesebb.
      Azok a kijelentések, amelyeknek az ellenkezője is ugyanannyira igaz, nem sok értelmet hordoznak, ezért jobb lenne kerülni az olyan gondolatokat, mint hogy “a nők így” meg “a férfiak úgy”.

      “Vagyis normális nő nem áll le olyan férfival, aki… Ha kicsit gondolkodna a levélíró, rájöhetne erre.”
      Köszi, elgondolkodtam. Én meg nem állnék le olyan nővel, aki előbb ítélkezik, mint megismerne. Úgyhogy kénytelen-kelletlen, de ezer örömmel lemondok a “normális” nőkről… 🙂 és keresem a speciálisakat!

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 23:00

        Kivéve, ha az egyik fél nem tud arról, hogy a másik éppen valaki mást csal ővele, mert hazudik az illető. Nem szokás ezt megmondani, ja te arra kellesz, hogy megcsaljak veled valakit.

        Reply
  70. véleményke 2011. June 29. Wednesday 06:53

    Te ezt most komolyan gondod, hogy baj, ha valaki normálisan gondolkozik?

    Baj, hogy elvárhatom a leendő partneremtől, hogy szabad és független legyen, és ha oda jut a dolog, akkor papírral pecsételjük meg a kapcsolatunkat?

    Ez egy nagyon szar duma, hogy nem számít a papír. Olyan emberek mondják, akik nem akarnak elköteleződni.

    Azzal sem kell jönni, hogy mekkora tortúra a válás. Házassági szerződést kell kötni, és akkor minden egyértelmű, ha esetleg arra kerül a sor.

    Nem voltam még olyan helyzetben, hogy válófélben lévő férfival lettem volna kapcsolatban, de azt gondolom, hogy az emberrel épp elég dolog történik az életben, amiről nem tehet, amit nem tud befolyásolni, DE amit tud – értsd: nem hívja ki maga ellen szántszándékkal a sorsot azza, hogy pl. nős fickóval kezd – azt tegye meg, ne akarjon önszántából szenvedni! Ha mégis belemegy ilyen kétes ügyletekbe, akkor viselje a következményeket, de ne sírjon.

    Azt már le se merem írni, hogy miért vállal gyereket az, aki nem képes arra, hogy egyedül is felelősségteljesen felnevelje. Véleményem szerint nem lehet arra alapozni, hogy “majd apu eltart bennünket”. Mert lehet, hogy szerencséje van az ilyen nőnek, és apu nem lép félre, vagy nem hagyja el a családot, de mi van, ha pl. meghal?

    Azt hiszem, sok ember gondolkodásmódját soha az életben nem fogom tudni megérteni.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 09:00

      “Ez egy nagyon szar duma, hogy nem számít a papír. Olyan emberek mondják, akik nem akarnak elköteleződni. ”

      Ezt magam is így gondolom.:) Valójában kifogás, az illető nyitva akarja hagyni maga mögött a kiskaput. Hogy én nem akartam volna aláírni, annak csak az az oka, hogy amit ma a törvény “házasságnak” nevez, az egy karikatúra. De hogy ne házasodtam volna össze az Úr előtt, arra soha nem gondoltam. Nekem az a házasság. Az igazi. Aki viszont nem hívő mint jómagam, annak ez a papír jelenti az elköteleződést, és ennek görcsös kerülése az elköteleződés kerülését, attól való félelmet.

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 13:01

        Na jó, ez így túl szigorú, bár mindenki elvek mentén éli az életét. Természetesen létezik az az eset, hogy valamilyen seb miatt fél valaki attól a papírtól. Mondjuk mert volt házastársa semmibe vette azt a papírt, vagy a szülei a feje fölött tépték szét közös életüket.

        Reply
    • lovatlan herceg 2011. June 29. Wednesday 22:30

      “Azt hiszem, sok ember gondolkodásmódját soha az életben nem fogom tudni megérteni.”
      Ezt tökéletesen bizonyítod is azzal, amit írsz. Sokan gondolkodnak úgy (és úgy tűnik a számomra, hogy te is), hogy az ő gondolkodásuk normális, ami pedig attól jelentősen eltér, az nem normális. Persze lehet vitatkozni róla, hogy mit jelent a normális, de egy ilyen vitában, ha a résztvevői meg is hallgatnák egymást, az derülne ki, hogy mindenki számára mást jelent, vagyis valójában semmiféle általánosítható jelentése nincs a szónak.
      Úgyhogy megnyugodhatsz: a te gondolkodásod pontosan annyira normális, mint az enyém, és mint bármelyik hozzászólóé, még akkor is, ha semmiben sem értünk egyet.
      (Az is normális, hogy azt írod: “ezt olyan emberek mondják, akik…”. Te így gondolod, és ez normális. Ők egyáltalán nem így gondolják, és ez is normális. Te tévedsz, és ez pont ugyanolyan normális, mint bármi más… 🙂 mert előítéletesnek lenni, bár nem szimpatikus, mégis normális. Én meg marhára szeretem, amikor mások megmondják, hogy mit gondolok 🙂 Emlékezz Arany Jánosra, amikor azt mondta: “Gondolta a fene!”)
      Te természetesen azt vársz el és attól, amit és akitől akarsz. De elvárni, hogy mások is ezt lássák helyénvalónak: na ez nem normális. Biztosan láttad már a tévéreklámot, amelyben egy láthatóan értelmi fogyatékos lány mondja: “Mi az, hogy normális? Én SPECIÁLIS akarok lenni!”
      Hát ez itt a lényeg: te azt várod el másoktól, hogy normálisak legyenek, én meg azt, hogy speciálisak. És biztos, hogy én hamarabb találok egy speciálisat, mint te egy normálisat!

      Reply
  71. véleményke 2011. June 29. Wednesday 06:57

    Az előző hozzászólásomat lovatlan hercegnek címeztem.

    Eszembe jutott, hogy egyszer ismerkedtem társkeresőn egy férfival, akiről tudni lehetett, hogy már elvált.

    Amikor közölte, hogy a volt felesége a szomszéd lakásban lakik, sürgősen abbahagytam vele az ismerkedést. Még neki állt feljebb persze.

    Eszméletlen, mennyire hülyének nézik egyesek a másik embert.

    Reply
    • Ilu 2011. June 29. Wednesday 09:32

      Egyetértek Véleménykével!
      Hülyének csak azt lehet nézni, aki hagyja.:)
      Egyébként már én is feladtam: mindenki úgy rontja el az életét ahogy akarja, szíve joga hozzá! De akkor ne panaszkodjon!
      Az a papír nem csak egy papír. Annál sokkal- sokkal több -tapasztaltam-, benne lehet egy olyan töltet is, hogy “Ő most már az enyém, tehát mindent megbocsát, hisz engem választott”. Mégis azt mondom, hogy akik együtt élnek, szeretik egymást, -állítólag- minden teljesen harmonikus, mégsem házasodnak össze, az az elkötelezetlenség biztos jele (legalábbis bizonyos kor felett), 20 évesen még valóban nem kell annyira erőltetni:)

      Reply
      • lovatlan herceg 2011. June 29. Wednesday 23:24

        Csak egy igaz történet.
        Egy férfi szerette a feleségét, papírral megpecsételve. Egy nap a feleség lelépett a férj legjobb barátjával, otthagyva két gyereküket. A “legjobb barát” csak annyit mondott: “Nőben, pénzben nincs barátság”.
        A férfi talált másik nőt, megszerette, elvette, papírral. Egy nap a nő lelépett a közös gyerekükkel együtt, és eltűnt a világ sűrűjében, sose került elő. A férfi ismét talált másik nőt, megszerette, elvette, papírral. Két gyerek után a felesége megcsalta egy másik – nővel! Merthogy igazából leszbi volt a lelkem. A leszbi partner még oda is költözött egy időre…

        De volt még egy nő a képben, aki gyereket is szült tőle. De őt sohasem vette el a férfi, sőt elhagyta, és elvette a gyereket is. És ez a nő szerette annyira, hogy nemcsak odaadta a gyereket, de a szakítás előtt épp megfogant második gyereket is megszülte, lányanyaként felnevelte, és a férfira sohasem volt egy rossz szava élete végéig, sőt… Bár őt semmi papír nem kötötte a férfihoz, “csak” a szeretet, amely nem volt eléggé kölcsönös.
        Szóval három feleség tönkretette, megalázta, míg azt a nőt, aki tényleg szerette, sosem vette el.

        Hogy is írtad, Ilu? “Hülyének csak azt lehet nézni, aki hagyja.:)” Ennél jobban nem tudom bizonyítani, mennyire igazad van.

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 23:31

          És ez a nő nagyon hagyta, hogy kihasználják és hülyének nézzék… A férfi viszont pont azt nem tudta értékelni, aki ennyire szerette őt, de mi a tanulság? Melyikük a hülyébb?

          Reply
        • Ilu 2011. June 30. Thursday 11:52

          Három házasság? És mind a háromban lekoccolt a nő? Ezeknek valami oka volt! A férfi soha nem nézett magába, hogy vajon miért az ilyeneket vonzotta be? Mindennek oka van, csak meg kell keresni!
          Egy időben én is egy bizonyos típust vonzottam be, aztán el kezdtem elemezgetni, hogy miért. Megtaláltam a megoldást, azóta nem vonzom be őket.

          Reply
          • Napradyne 2011. June 30. Thursday 16:47

            A negyedik mégis szerette, bár úgy tűnik, nem lehetett jó ennek a közelében lenni, szörnyen bánhatott azokkal, akik a közelében voltak. Akik hozzámentek és vele éltek, azok leléptek inkább, a negyedikkel meg lássuk be, nagyon rohadékul bánt el… Szerencsétlen negyedik, lehet, hogy ő is egy ilyen áldozat típus volt, aki bevonzotta, hogy így bánjanak vele. Érdemes lett volna megnézni az apját, hogy bánt az anyjával. Családállítás (és most befogtam, mert magam is tartanék tőle, inkább nem propagálom).

            Reply
          • Napradyne 2011. June 30. Thursday 19:16

            Motoszkál bennem azért… bevonzás, vagy rossz tecnika? Közhely, de így van: nem elég megszerezni, meg is kell tartani. A házastársa is igaz. Lehet, hogy ez a férfi nem kezelte ezeket a nőket egyenrangúnak? GYakorolta-e az egyik bűvös szót: “És te mit szeretnél?” Észrevette-e a feleségeit, gyakorolta-e a szeretet nyelvüket? Vagy más kellett észre vegye őket? Mert akkor… akkor akkor van. Aki mellől három is elment, annak tényleg nem árt gondolkodni.

            Férj, feleség ülnek az asztalnál. Feleség:

            – Drágám, nem veszel észre rajtam semmi furcsát?
            – Ööö.. új ruhád van?
            – Nem, gondolkozz csak.
            – Talán… a cipőd új?
            – Nem talált…
            – Akkor új ruhád van?
            – Nem. Ma gázálarcot vettem fel. Kíváncsi voltam, észreveszed-e.

            Reply
          • lovatlan herceg 2011. June 30. Thursday 23:53

            “Nézd meg az apját?” Ismertem a szüleit: 56 évig éltek szeretetben, békességben, boldogságban, és szépen felneveltek négy gyereket.

            Egyszerűbb a válasz: a pasi a viktimológia alapesete volt, a tipikus balek. Van ilyen… de még mennyi… 🙂
            (Ja, az első házassága Isten előtt köttetett, ebből lépett meg a nő a “legjobb baráttal”. Na nem mintha a pasi angyal lett volna, csak egy esendő hétköznapi ember volt, aki szerette a nőket – jobban, mint azok őt.)

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 07:17

            Nem a férfi apját, kedves herceg…:) a nőét, akit így ki tudott használni.

            Két adalék saját életemből:

            egyszer előfordult, hogy valaki megrázta a házasságom. Nem tudott és nem is tudhatott róla. Mikor erre rádöbbentem, és hogy nem bírok ezzel egyedül, ész nélkül rohantam egy idősebb nőtestvérhez, annyi idős lehetett, mint most én, hogy hogy lehet ez? Hát elköteleztem magam, tényleg békében élek a társammal, hogy lehet, hogy valaki közénk tolakodjon?! Nagyon bölcs választ kaptam: “Nem ő tolakodott közétek, hanem a TE lelki igényed, amit a férjed nem tölt be.” Valóban, mindent elkövetett az én egyetlenem, de azt a lelki igényt amit a másik betöltött, ő egyszerűen nem tudhatta, a másikkal az életem egy olyan területét tudtam megosztani, amit a férjemmel nem. Hasonlóan járt egy rokonom: a férjével van egy rés (a zene), amit nem tud megosztani. Hamar vibrálás lett a gitártanára és közötte, amiből aztán nehezen kezelhető vonzalom, és olyan szerelem, ami soha nem teljesülhet. Ha rés van, akkor egyszerűen a résen valaki be fog jönni. SZERINTEM.:)
            Sokszor kérdeztek, hogy nem féltékeny a párom? Hát egyszer megkérdeztem tőle, ezt felelte: Annyira szeretem a párom, és annyira figyelek rá, hogy oda úgysem fér senki más:))) Mikor egyszer ezt feleltem egy engem kérdező, idősebb nőnek, ezt válaszolta rá: nagyon bölcs. HA egy nő mindent megkap, akkor nem fog félrelépni. Nehogy azt mondd erre, hogy “persze, kocsi, nerbunda”:))) Mert valaki még lovatlanul is pont elég vonzó lehet, mert nem a kocsitól lesz boldog az ember, és tapasztalataim szerint nem igazán erre vágynak a nők, aki igen, az meg… az meg azt építi magának, viselje azzal.
            Más: egy barátnőm házassága ropog. Mindent elkövet, hogy ne így legyen! Ott az a férj, drága csendes, jámbor ember, és mégis. Majd mondhatja, ha valaki lenyúlja igen szép feleségét, hogy dehát mennyire szerette. Igen, de meg is hallgatta? Figyelt a szeretetnyelvére? Mert ha figyelne, észre venné, hogy az asszony szeretet nyelve a minőségi idő, engem is mindig rángat, menjünk ide, menjünk oda… A férj meg nem megy. Otthon ül és festeget. Az asszonynak természetesen már van kísérője, aki fülig szerelmes belé, és azonnal ugrik, hogy vele menjen ide, vagy amoda.Mikor fog átbillenni az a férfi a “barát” státusából? Mikor fogja a barátnőm megelégelni az elhanyagoltságot? Apám is megtett mindent, persze, a maga szempontjából! Csak az ajándék volt a szeretet-nyelve, meg a szolgálattétel, anyám meg dícsérős-érintős. Mi lett belőle? Elmondtam. Meg ugye nem az anyjával kellett volna házasságban éljen apám, hanem az édesanyámmal. Meg mondjuk néha meg kellett volna hallgatni, hogy ő mit szeretne, és nem úgy kezelni, mint egy bútordarabot, én ezt mondtam, ez van, és punktum! Szóval aki mellől három is elmegy, annak azért jó gondolkodni, aki pedig így elbánik egy nővel, mint a negyedikkel ő, hogy azért a tetejébe csinál neki két gyereket, az ne haragudj, de szerintem nem akkora balek. A nő, az az volt, a negyedik. Apró dolgokon tud múlni a házasság. Meg olyan aprókon, mint a másik tisztelete és becsülése.

            Reply
          • Napradyne 2011. July 1. Friday 07:38

            Na, ne csak a férjeken csattanjon az ostor, ez kicsit sikamlósabb, de szintén tapasztalat: mint említettem, egyvégben ismerkedem, mert érdekelnek az emberek, szívesen meghallgatom őket, és sokat tanulok tőlük, nézőpontot is, amit én nem tudok látni ezzel a pusztán két szememmel. Belefutottam egy emberbe, akit szintén említettem, hogy tekintve, hogy házas vagyok, úgy gondolta, ez így még egyszerűbb is. Egyébként szereti a feleségét. Nagyon, és nem is akar válni, eszébe sincs. De valamire az asszony nem hajlandó, hát hogy mondjam szalonképesen… Idegenkedik a franciák ágybeli találmányaitól. A férj viszont majd megőrül érte, és ez a testi vágy lassan annyira erős lett, amitől a felesége, nem tudni miért, viszolyog, hogy nekiállt egy szeretőt keresni. Azóta találkoztam vele, megkérdeztem, hogy mi lett a dolog vége? Talált egy szeretőt, aki khm… nagyon ügyes. Persze, igyekszik titkolni otthon a dolgot, de kérdés, hogy meddig lehet, és hogy valójában ki lesz a hibás? Kár, hogy ilyenkor nem tudok a feleséggel is váltani néhány baráti szót.

            Reply
  72. Diki 2011. June 29. Wednesday 09:47

    Sziasztok!

    Elolvastam ezeket a hozzászólásokat, és eléggé érzékenyen érint a téma, mert azt hiszem, hogy szinte már minden oldalán voltam a szerelmi történeteknek. Voltam megcsalt, és voltam, aki csalt. Nem azért, mert be akartam csapni a másikat, sokkal inkább egy csapdában vergődtem, amiből nem találtam akkor éppen ki. Voltam olyan, akit dobtak egy volt barátnőért, dobtak az aktuális házastársért, dobtak azért, mert nem voltam az igazi, bár egy ideig úgy tűnt, mintha… voltam elvált férfi kedvese, aki siratta a volt házasságát, voltam olyan férj kedvese, aki nem tudta, hogy jó, vagy rossz a házassága, és voltam olyan férfi mellett is, aki csak simán nem tudta, hogy mit is akar. Akarva, vagy akaratlanul, magam hibájából, vagy anélkül kerültem bele ezekbe a helyzetekbe. Úgy tűnik, hogy volt itt valami, amit nagyon nem akartam meglátni.
    Voltam házas, és elváltam két gyermeket nevelek azóta is egyedülálló anyukaként többé-kevésbé egyedül. Az én meglátásom szerint a legfőbb vezérelv talán az lehet, hogy mindenkinek magának kell ismerni önmagát ahhoz, hogy tudja, hogy mit szeretne, és nem szeretne egy szerelmi kapcsolatban. Mi, az, ami bevállalható és mi nem. Nincs okom haragudni senkire, azért, mert ő valamit vállal, amit én nem tennék, és azért sem, kell rosszul éreznem magam, mert én vállalok valamit, amit ő nem.
    Nekem kell ezt megélnem és éreznem, nem pedig valaki másnak. Ez a döntés az enyém, és csak rám tartozik, és nem kell elszámolnom róla senkinek, csak magamnak. Az emberek annyi mindenen mennek keresztül az életben, lelki válságokat élnek meg, és megoldásokat keresnek, máskor meg úgy tesznek, mintha keresnének. Bele szorulnak helyzetekbe, amiből kitalálnak, vagy sem. Mindenki írja a maga történetét, és vagy tanul belőle, és később okosabb lesz, vagy újra ugyanazt a hibát gyártja le magának, csak a férjét, most nem Csabának hívják, hanem Gézának, és a felesége nem Éva, hanem Jolán. Az élethez talán szükség van a válságokra, ahhoz, hogy tanuljunk belőlük, vagy az is lehet, hogy van, akinek szüksége van rá. Azt hiszem, hogy lehet ezt megküzdeni egyedül, vagy lehet valaki mással, kinek-kinek választása szerint. Egy biztos, hogy becsapva lenni sosem jó, és mindig fájdalmas dolog, ha a partnerünk nem őszinte velünk, és később derül ki, hogy igaziból még van egy másik, vagy még kötődik valaki máshoz, nyilvánvalóan nem esik jól. Az elutasítás egyetlen formája sem jó, és a csalás egyetlen formája sem jó, és az őszinteség és egyenesség a legjobb út, ez biztos.

    Egy kapcsolat alakulására sosincs garancia.

    A férjemmel amikor megismerkedtünk, láttuk egymást valamilyennek. Amit láttunk sajnos nem a valóság volt, csak amit mi oda képzeltünk, és rávetítettünk a másikra. Aztán a képzelt valóság egyszer csak eltűnt, és ott találtuk az igazi valóságot, és rájöttünk, hogy ez nekünk nem tetszik. Aztán elkezdtünk az élet eseményei miatt, vagy talán a saját belső késztetéseink miatt változni, és ez a megváltozott személyiség még kevésbé volt kedvünkre. Elidegenedtünk egymástól, és harcoltunk. Ahelyett, hogy megálltunk volna, és elgondolkoztunk volna, hogy most hol tartunk, valakit hibáztattunk, ha nem a másikat, akkor saját magunkat. Most tanulom. Nincs szükség rá, hogy bárkit is kikiáltsunk hibásnak, mert ez nem segít sem rajtam, sem rajta. A kérdés sokkal inkább az, hogy ami most van, azzal tudunk-e valamit kezdeni, hogy jobb legyen? Ha pedig nem, akkor az ember szépen felismeri, hogy nincs mit tenni, és fogja magát, és teszi, amit kell. Én azt mondom, hogy minden veszteséget meg kell gyászolni, és minden fájdalmat át kell élni, aztán szépen letenni, és otthagyni, elengedni. Volt sok veszteségem, voltak szerelmi csalódásaim, és teljesen feleslegesnek érzem, hogy azt mondjam, hogy a “férfiak a hibásak”, vagy azt, hogy a “nők tehetnek mindenről” Szerintem az általánosítás nem segít abban, hogy megoldást találjak, vagy jobban tudjam, hogy adott helyzetben mi helyes, vagy helytelen. Én azt tanultam meg az összes helyzetből, amibe bele keveredtem, és benne ragadtam, hogy minden emberben van egy belső beépített önvédelmi rendszer, ami érzések formájában szól, ha nem jó irányba megyünk. Valahol belül érzem az igazságot, hogy ez jó vagy sem, akarom, vagy sem. boldog leszek vagy sem. Én akkor kerültem bajba, amikor elfelejtettem figyelni ezekre a belső üzenetekre. Arra mentem, amerre nem kellett volna, hozzá mentem egy férfihoz, akihez nem kellett volna, randiztam valakivel, amikor figyelmeztetett a belső riasztó rendszerem, hogy itt baj van, a férfi valamit elhallgat, nem őszinte, nem akarja igazán, amiről azt állítja, hogy akarja. Én pedig MINDEN ESETBEN LÁTTAM, ÉS TUDTAM, úgy tűnt, jobb nem látni, és nem tudni, mert így van még esélyem a helyzetet fenntartani. Nem gondolkoztam azon, hogy mi lesz az ára, és hogy tényleg meg akarom-e fizetni. Azt hiszem, hogy teljesen lényegtelen, hogy más milyen kockázatot akar, vagy mer bevállalni, mert az én életemet nekem kell élnem, és én leszek benne boldog, vagy boldogtalan. Az én utamat magamnak kell megválasztani, olyan elvek szerint, amilyenek szerint csak élni akarom. Mindegy, hogy ki mit gondol. Szóval, szerintem igaz az, hogy minden helyzet más és más, és az ember egyfolytában kockázatot vállal azzal, hogy kapcsolatot teremt, és találkozunk benne mindenfélével. Tisztelnünk kell egymást annyira, hogy megengedjük a másiknak a saját válságait, azt, hogy veszélyes életet éljen, vagy olyan kis nyugisat, amiben csekélyke kockázatok vannak, de lehet az is, hogy kevesebb öröm is.
    Én most egy tornádó nagyságú személyes válságból próbálok épp kikeveredni, és azt tanultam meg belőle, hogy szabadságomban áll eldönteni, hogy mitől halok bele az életbe, vagy mitől élek boldogan. A dolgok nem csak úgy megtörténnek velünk, hanem engedélyt adunk rá mi magunk, hogy megtörténhessen. Nem mások hozank minket hülye helyzetbe, hanem mi magunkat. Amikor találkozunk valakivel jogunk van, hogy döntéseket hozzunk, és felismerjük azt, hogy erre akarok menni, vagy sem, vállalom, vagy sem veszélyt. De nem kudarc az, hogy találkoztam valakivel, és nem kudarc az, hogy esélyt adtam, és megismertem belőle valamit, és döntöttem. Szabadságában áll mindenkinek meghozni a maga döntéseit, és tisztelnünk kell egymást érte. Szabadságában áll boldogtalan utat választani, nekem meg szabadságomban áll nem megosztani, ha épp nem akarom. Szabadságomban áll, megválasztani a harcaimat, és azt is, hogy kivel harcolok. Nincs probléma mentes kapcsolat, és vagy vállalom vagy nem. Eldönthetem.
    Megtanultam, hogy az élet nem hasonlóságokból áll, és egyik férfi nem azonos a másikkal, és egyik szerelmi történet sem hasonlít a másikhoz, mindegyik egyedi, egyszeri, és megismételhetetlen, attól, hogy épp ki van az egyik oldalon, és ki a másikon. Ami az egyiknek boldogság, a másiknak szomorúság, ami egyiknek bevállalható, a másiknak nem, és nem a mi dolgunk, hogy ítélkezzünk, hogy mi helyes és mi nem. Ha úgy találjuk, hogy nem vagyunk hitelesek egy helyzetben, nem hiszem, hogy a világot kellene okolni érte. Ha mást akarunk mutatni magunkról kifele, dönthetünk úgy, hogy változtatunk rajta, és dönthetünk úgy, hogy nem. De nem a világ a hibás azért, hogy ezt hogyan reagálja le. Dönthetünk úgy, hogy nem tetszik nekünk, ahogy a világ reagál, és dönthetünk úgy is, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Viszont megkérdezhetjük azt is magunktól, hogy melyik magatartás juttat közelebb a saját célunkhoz, és miközben oda tartunk, boldogok, vagy boldogtalanok vagyunk? Megkapjuk azt, amire vágyunk vagy sem? Szerintem okosabb feltenni magamnak a kérdést, hogy mit akarok, és amit teszek, az segít-e nekem abban, hogy megkapjam, vagy elérjem amit akarok. Vannak, akik a boldogtalan életet választják, tudatosan, és szerintem meg lehet nekik engedni ezt, de nem kötelező megosztani a bánatukat. Ha nem tetszik nekünk amit tesz, legfeljebb elfordítjuk a tekintetünket, és választunk valami kedvünkre való szemlélni valót.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 10:07

      Ha mást mutatunk magunkból, csalódást fogunk okozni. A másik nem minket választ, hanem a képet, amit mutatunk kifelé, azért, hogy meghódítsuk. Mire a férjem jött, eszembe sem volt “tenni” magam. Ez vagyok, kell? Nem is lépett fel az általad említett csalódást. Na, ennek ára esetleg néhány szörnyű, kínzó reménytelen szerelem, de aki a kialakított képbe szeretne bele, az úgysem szeretne bennünket, a valóságot, csak bajt hozna a fejünkre, jobb kicsit megkínlódni, mint éveket tenni bele. És persze az sem árt, ha a fejünk irányít, és mielőtt keresni kezdünk, tudjuk, hogy kit keresünk, hiszen bármit keresünk, előbb tudni kell, mit is keresünk, nemcsak úgy, találomra. Milyen az a dolog, amit keresünk, milyen céllal keresünk. Csavarhúzó helyett sem elégszünk meg egy árral, az nem arra való, ha még annyira szép a nyele és csillogó is. Kegyetlenül hangzik, de a pártalálásnak mégis egy kulcsa, hogy az ember először megy a feje után, minden egyéb csak azután jön.

      Reply
      • Ilu 2011. June 29. Wednesday 10:23

        Nem attól leszünk érett emberek, hogy nem követünk el hibákat, hanem,ha szembe merünk nézni a saját hülyeségünkkel, és tudunk, merünk belőle tanulni!

        Reply
    • Ilu 2011. June 29. Wednesday 10:16

      Kedves Diki!
      Amiket írtál, ezt hívják úgy, hogy fejlett érzelmi intelligencia!

      “A dolgok nem csak úgy megtörténnek velünk, hanem engedélyt adunk rá mi magunk, hogy megtörténhessen. Nem mások hoznak minket hülye helyzetbe, hanem mi magunkat.” Igen ez így van, és nagyon nehéz ezt magunknak beismerni! De ha már beismertük, akkor az azt jelenti, hogy jó úton haladunk!:)

      “Vannak, akik a boldogtalan életet választják, tudatosan, és szerintem meg lehet nekik engedni ezt, de nem kötelező megosztani a bánatukat.” Egyetértek!. Van aki csak panaszkodik, de még sem akar lépni, ezt hívják játszmának! (ERich Berne) de ebben sem kell részt venni annak aki nem akarja.

      Szerintem nagyon-nagyon jó úton haladsz, hogy abból a személyes válságból kilábaljál, hidd el, innentől már csak jobb lehet, mert ráléptél az útra, csak folytatni kell tovább, és ne hagyd magad eltántorítani olyan emberek miatt akik azt sem tudják mit beszélsz! Mert sajnos sok ilyennel fogsz találkozni, de ne keseredj el! ÉS soha ne add fel! Hajrá!!!:)
      Szeretettel:
      Ilu

      Reply
    • Regina 2011. June 29. Wednesday 14:36

      Nagyon köszönöm mindannyiunk nevében ezt a gyönyörű megosztást Diki!
      hiszem, hogy vagyunk még néhányan, akik tudjuk vállalni magunkat – pro és kontra – teljességgel (csupa nagybetűvel) – árnyékaink éppúgy hozzánk tartoznak, mint a szépen sminkelt maszkjaink is…

      a tudatosságod gyönyörű, fénylik, és keresi a visszavillanást… ami nem késhet soká!

      jó repülést!

      Reply
  73. Napradyne 2011. June 29. Wednesday 10:08

    Garancia nincs, de bizonyos dolgokat, lehetséges csapdákat jó eleve tudatosan elkerülni, amik amúgy is szétvinnék az egészet.

    Reply
  74. Magdolna 2011. June 29. Wednesday 10:16

    Egy kapcsolatot,házasságot nem a válás zár le. Több hónapos gyötrődés után hoztam meg a döntésemet,ezután könnyű volt,hiszen pontosan tudtam mit akarok csinálni!!A válóperes papírok beadásakor még aznap regisztráltam egy társkereső oldalon. Minden érdeklődőnek megírtam,hogy a válásomat intézem-őszintén.Ezt a nehéz időszakot sokkal könnyebb volt elviselni,hogy volt valaki aki támogatott lelkileg, aki mellett kívánatos nőnek éreztem magam. A válást az első tárgyaláson kimondták.Kedvesemmel jól megértjük egymást.Szerintem jó volt,hogy nem vártam tovább!!Tudtam,hogy egy megbízható,udvarias ,vidám pasit szeretnék,semmi más extrát:)!Ha valaki sokáig van egyedül,akkor olyan vágyakat fogalmazhat meg,ami nehezen válhat valóra.További szép napot és sok boldogságot kívánok mindenkinek!:)

    Reply
  75. Cseppkő 2011. June 29. Wednesday 10:25

    Sziasztok! és várom a kőzuhatagot…. 😀

    Én ezt a “külön él” kategóriát, egyszerűen szánalmasnak tartom. Manapság pár ezer forintért el lehet válni- tehát papíron már nem kell együtt legyenek. Aztán, ha a pénz, a vagyon, akkora úr, azon lehet vitázgatni, vagy belátni, hogy a szabadságnak ára van, vagy áldozattal jár- De!!! papíron már nincsenek összekötve. Hogy nincs erre max. 15ezer? Ennyit nem ér meg, hogy legalább ez a része le legyen zárva egy házasságnak?

    Mit várhat egy ilyen embertől az új fél a kapcsolatban?

    Butácskán, kérdem én: a külön él, hová megy haza??? 😀
    Ja- ahhoz akitől külön él 😀 – vagy a szeretőjéhez….

    Az ilyen “kategóriájú” társkeresőknek azt szoktam válaszolni, hogy: tőlem, mindenképp akarjon külön élni 😀 .

    És ezt tudom ajánlani másoknak is- ne érdekeljen a blabla.

    Legyen mindenkinek lezárt múltja, és tiszta jelene :)- mert még így is nagyon nehéz társat találni – de legalább az alapok megvannak ahhoz, hogy egy jó kapcsolat épülhessen.

    Mert úgy-e nincs olyan sem, hogy kicsit vagyok tisztességes, kicsit vagyok becsületes, kicsit vagyok szűz 😀

    – és kicsit vagyok elválva 😀 😀 😀

    Részemeről- inkább egyedül, mintsem a “töketlen” külön él pasik bármelyikével.

    Szép napot mindenkinek 🙂

    Reply
    • Ilu 2011. June 29. Wednesday 10:32

      “Mert úgy-e nincs olyan sem, hogy kicsit vagyok tisztességes, kicsit vagyok becsületes, kicsit vagyok szűz :D”

      Egyetértek! Eszembe jutott erről egy jó poén: “Szűz vagyok! csak már nem a legtökéletesebb…:)”

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:12

      Magam sem szeretem a “félig” helyzeteket. Félig igen, félig nem. Vagy igen, vagy nem. Ezek a tiszta, egyszerű helyzetek.

      Reply
    • Regina 2011. June 29. Wednesday 14:39

      az is szánalmas – számomra – ha csupa sztereotípiában közelítek az élet dolgaihoz – ezek kategóriák csupán.
      aki azt állítja, hogy az élet fekete és fehér döntésekből áll – sohasem láthatja a szivárványt!
      hogyan tudod felvállalni magadat, ha a hibáidat nem tudod bevállani?
      én azokkal együtt vagyok kerek, hozzám tartoznak, az is én vagyok – mégha nem is mindig tetszik az árnykép a falon…

      én önismeretnek hívom, amíg eljutok a lencse-válogatásból a tükörkép felismeréséig… mint a gyönyörű mesékben a hamupipőkék vagy királylányok…

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 14:46

        Igazad van, de tudom, hogy ezek hibák, és nem relativizálom magát az értékrendet. Azzal persze, hogy ember vagyok, ahogy mindenki más, és nem vagyok tökéletes. Mindenki esik néha a saját ítéletei alá. Aki nem, azt külön irigylem. Én sajnos nem tartozom közéjük.

        Reply
  76. Ilu 2011. June 29. Wednesday 10:28

    Mellettem nincs senki, mégis kívánatos nőnek érzem magam!:)
    Nem attól leszek nő, hogy van-e mellettem egy pasi, vagy sincs…

    Reply
  77. Judit 2011. June 29. Wednesday 10:41

    Én úgy gondolom,minden embernek szüksége van arra az időre mialatt valamit lezár,véglegesen,aztán egyedül van,szabadon,majd kitalálja,hogyan tovább ,majd elkezd keresgélni.Ezzel tartozik a másik embernek,hiszen még saját maga sincs rendben,még gyenge,máris belerángatvalakit az életébe.Ha biztos alapokon állsz,nem inogsz meg attól ha elrepül melletted egy lepke(nem éjjeli lepke!)eljött az ideje annak,hogy az intim szférádba újra beengedjél valakit.

    Reply
  78. Cseppkő 2011. June 29. Wednesday 10:54

    Még lemaradt egy gondolat:
    Sokan előszeretettel mondogatják, hogy nem házasodnak össze, mert nem egy “papírtól” lesz jó a kapcsolatuk.
    Számomra az a bizonyos papír azt jelenti: “Vállalak kedvesem, kellesz nekem, legyünk egymás életének a részesei”

    Váláskor: ” Nem kellesz, nem akarok semmilyen formában az életed része lenni és te se légy az én életem része többé”

    Úgy-e, úgy-e? Mégsem csak egy papírról van szó….

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 11:14

      Így van. Az a papír egy szimbólum. Ha “csak egy papír” Vajon miért félnek tőle annyira egyesek? Talán mégsem csak az?

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 23:40

        Na még ehhez, többször előkerült, hogy összeköt-e azapapír. Nem, természetesen egy papír nem köt össze, hacsak nem valami papíból sodrott kötélről van szó. Nem a papír köt össze. Az szimbóluma az elköteleződésnek, azért van a papír, mert összekötöttem magam valakivel, ez erről papír, nem az köt össze. Mintha néhányan kevernék az ok- és okozatot. Meg egyébként jogi védelem is, hogyne, és ilyen módon azért komoly szerepe van.

        Reply
  79. Emi 2011. June 29. Wednesday 11:20

    Kedves Kommentelők!
    Sajnos szintén jártam már hasonló cipőben (válófélben lévő úriember). Tapasztalatként csatlakozom azokhoz a hozzászólókhoz, akik arról írnak, hogy szerintük egy házasságot teljesen le kell zárni, önmagunkat megtalálni, a sorokat letisztázni, mielőtt párt keresnénk. Ezt én is így gondolom. Biztos, hogy többé nem kezdenék egy ilyen viszonyba. DE! Ez én vagyok, s nekem negatívok a tapasztalataim. Véleményem szerint mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy belemegy-e ilyen szituációba vagy nem. Egyik sem jó vagy rossz döntés hiszen a “minősítés” úgyis csak utólag derül ki. (Akik “jól jártak” azt tanácsolják hajrá, akik nem, azok pedig nemmel szavaznak, de ez az ő tapasztalatuk!!!)
    Az elvált kategóriával kapcsolatban. Lehetek még én is az(bár őszintén szólva nem is értem, hogy miért kell ezt feltüntetni pl.: egy társkereső adatlapon, ha szabad, és független az ember) így tehát én biztosan nem különböztetek meg senkit hátrányosan emiatt. Egy viszont biztos. Ha férjhez megyek, egyrészt biztosan házassági szerződést kötök majd, hogy az anyagiak miatt még véletlenül se kelljen együtt élnem valaki olyannal, akivel nem akarok. (köszönöm az ilyen helyzetben lévők nyilatkozatát, mert megerősítettek ebben az elképzelésemben) Másrészt viszont én is úgy érzem, ha tényleg válásra kerülne sor, az eljárás alatt biztosan nem keresnék még Társat. De! Ismétlem, ez én vagyok!
    Minden helyzet más, és más, speciális, és egyedi. Vannak jó és vannak rossz kimenetelű történetek (ahogy olvashattuk is). Döntse el tehát mindenki a saját “szájíze” szerint, hogy mi az amit még bevállal, vagy mi az amit nem! S mi pedig fogadjuk ezt el, és ne akarjunk senkit befolyásolni! Mert sosem lehet tudni, hogy kinek mit hoz az Élet. “Az egyiknek sikerül a másiknak nem…” Ahogy ebben a témában, úgy mindennel így van. (szerintem)

    Reply
  80. Randi Andi 2011. June 29. Wednesday 11:27

    Kedves Hozzászólók!

    Itt szeretném kifejezni afeletti örömömet, hogy ismét kulturált hangnemben zajlik a vita és a tapasztalatcsere, pedig a téma igazán “forró”.

    Nagyon örülök, hogy a más fórumokon eluralkodó durva hangnem helyett itt mindenki udvariasan írja le a véleményét, a másikat nem leszólva és becsmérelve.

    Lekopogom, de nagyon remélem, hogy sokáig ilyen jó kis közösség lesz még itt a Kalauzon!

    megérteni vagyunk itt a többieket, nem pedig megítélni! 🙂 Örülök, hogy ezt mindenki így gondolja.

    Szóval: KÖSZÖNÖm!!!! Van értelme csinálni, rengeteget tanulunk egymástól!

    Reply
    • Gábor_40 2011. June 29. Wednesday 16:49

      Andi, szuper, hogy ezt így látod. De, hogy is mondjam, jobb lenne boldog párkapcsolatban élni, mint itt társalogni. Természetesen pozitív értelemben értem a társalgást.

      Andi, van értelme csinálni, mindig lesznek olyanok akiknek hasznára válnak azt itt leírtak.

      Reply
  81. Katkamanó 2011. June 29. Wednesday 12:52

    Vegyes érzésekkel szólok hozzá a témához, mivel én is érintett vagyok benne.
    Elveim szerint én is egy minden tekintetben független párt szeretnék, mégis egy (papíron még) házas férfival élek együtt több mint 2 éve. Nem mondom, hogy ez nem okoz rossz érzéseket, mégis megpróbálom tolerálni az alábbiak miatt:
    1. A kiindulás szerintem is az, hogy minden eset “egyedi elbírálást” igényel. Vagyis nem tudok egyetérteni azokkal a nőtársaimmal, akik információ nélkül esélyt sem adnak egy válófélben lévő férfinak.
    2. Egyetértek továbbá azzal, hogy egy párkapcsolat működtetésére hosszú távon csak 2 felnőtt személyiség képes, akik képesek teljes őszinteségre egymás iránt, és közösen keresik a megoldásokat a felmerülő problémákra. Ez vonatkozik úgy a házastársakra, mint a “külön múlttal” rendelkező párokra.
    3. A párom esetében ez azt jelenti, hogy miután a házasságát minden igyekezete ellenére sem tudta “működővé” tenni, és belátta, hogy a gyereke érdekét nem az szolgálja, ha állandó feszültségben, a szülői békétlenség légkörében nő fel, megválasztva az időt, amikor a gyerek önállósodása lehetővé tette a mindennapi érintkezésből történő kiszakadását, a különválás mellett döntött. Ezt a gyerekkel előtte alaposan végigbeszélte, aki (a jelek szerint) ezt feldolgozta, és amennyire ezt elfogadni lehet, el is fogadta. Ezt bizonyítja, hogy több mint 2 éve (is) töretlenül közeli, őszinte és meghitt a kapcsolatuk, amit a gyerek rám is kiterjeszt (a jelentős földrajzi távolság ellenére minden hétvégét nálunk tölt).
    4. Habár a válás a feleséggel együtt eldöntött tény, véghezvitelét alapvetően 2 tényező akadályozza: 1. A lakás helyzete, melyben a feleség él a gyerekkel, válás esetén jogilag egyelőre nem rendezhető, rajtuk kívül álló okból. 2. A feleség külföldi állampolgár, és a párom fél, hogy válás után esetleg külföldre vinné a gyereket.
    Bármennyire is rosszul érint a házasságuk hivatalos lezáratlansága, a fenti érveket el kell fogadnom.
    5. Talán a fentiekből kitűnik, hogy a párom a jogilag rendezetlen helyzet ellenére felelősen gondolkodó, elkötelezettséget felvállaló ember. Ebből kifolyóan maximálisan megbízom benne.
    Kapcsolatunk legelejétől minden társas kapcsolati szinten (családja, barátai, munkatársai előtt) nyíltan vállal engem, illetve családomat és barátaimat a magáénak is érzi.
    Kívülállók számára mi hárman a gyerekkel valódi családot alkotunk.
    A legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy a gyerek makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy neki 2 anyukája van (holott tőlünk soha nem hallott még csak hasonló utalást sem).
    Nem mondom, hogy a mi történetünk követendő példa, vagy helyes megoldás. De az élet megtanított arra, hogy semmi sem fehér vagy fekete, hanem a szürke megannyi árnyalata.

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 13:04

      Hm.. ez szép, ám igen kivételes. Csak aztán így is maradjon.

      Reply
  82. Regina 2011. June 29. Wednesday 13:30

    Azt hiszem, érdemes volt végig olvasni a hosszú listát… sok és sokféle véleményt hallhattunk…
    Leginkább a végén Lovatlan Herceg hozzászólása fogott meg – talán mert a legjobban hasonlít az én történetemhez – és mert okos, józan, letisztult „felnőtt” állásfoglalást hallhattunk tőle, „előítéletmentesen”.

    Úgy érzem, ez egy nagyon fontos kifejezés – és a tartalma méginkább az… hiszen ami bennem VAN, az határozza meg, hogy mit Vonzok be magamhoz, és AZT KAPOM, AMIT VONZOK!!!! – tetszik, nem tetszik ez a törvény erősebb bárminél… álmodozhatok én szőke hercegekről lovas íjászról, vagy csak jómenő üzletemberekről… pontosan az a kapcsolat fog megtalálni, amire most van szükségem a felismerésekhez, a tanuláshoz, az önmagamra való rálátáshoz!
    Ha előítéleteim vagy lezáratlan dolgaim vannak – mindegy melyik, mindenképpen akadályozni fog a pártalálásban.
    Ha előítéleteim vannak a Másikkal kapcsolatban, miért csodálkozom, hogy csalfa hitszegőkkel találkozom? Hiszen csak arra válaszolnak, ami bennem mozog…

    Amíg nem tudom, ki vagyok, és mit akarok az élettől, addig csak zsákutcákat találok.
    Nekem is három válásom volt, bár házasságom csak egy… ez is egy nem szokványos helyzet…
    Három és féléves együttélésünket egyetlen perc alatt döntöttem el, egy hét múlva költöztem, és két hét alatt hagytam magam mögött – ez egy kész lezárt dolog volt akkor, és azóta is…
    Hétévi házasságból, kétévnyi őrlődés után költöztem albérletbe a gyermekemmel, otthagyva közös otthont, házat, kocsit, mindent… és kezdtem egyedül a nulláról, nagyon nehezen, de nagyon felszabadultan! Két évig tartott a teljes leválásunk, addig csak futó kapcsolataim voltak – nem is nagyon kellett más, kellett egy kis kihagyás…

    A harmadik eset mondhatni formabontó… sosem voltunk házasok – ezért elválni sem tudunk – lassan harminchat éve űzzük-keressük egymást át a világon – legyen a távolság akár húsz méter, akár kétezer kilométer – nem számít…
    Külön éltünk tíz évet, más-más házasságban, gyermekeink kötnek össze is – máshoz is, családjaink sem elválasztani, sem összefűzni nem tudnak jobban, mint ami érzelmileg még mindig köztünk van…
    Most éppen hét éve vagyunk külön – terápiáztam érte öt évig, majd elválásunkra is már vagy két évet – mégis egy hirtelen felbukkanó hevesen érintő flört volt az, ami megmutatta: összetartozásunkat másik fél fel nem boríthatja… jöhetnek intermezzók, élhetek mással, tehetek ígéretet, köthetek házasságot, válhatok is… ez az összetartozásunkat nem érinti mélyen…

    Mit ígérhetek hát én egy eljövendő kapcsolatnak? Semmit – és mégis mindent adhatok, ha élni tudok a mának MOST mindig csak ebben a pillanatban!
    Hisz éppen ezt a varázst keressük mindannyian! – ezt hívjuk szerelemnek – s próbáljuk utána megkötözni, rabláncon nyakunkba fűzni – karikagyűrűvel pecsételni – s nevezzük szebben biztonságnak, házasságnak
    A kapcsolat egészen más dolog. Kapcsolat csak ott van, ahol teljes odaadás van, kockáztatás és kockázat! Merni kell vállalni hogy valaki, egy Másik – teljesen átlásson rajtam, és merni kell odaadni is magam… kockázat nélkül nincs kapcsolódás… nincs ami megperzselje a szívet…
    És persze álmodozhatom biztonságról és stabilitásról, amelyben majd szép lassan elsorvad – vagy épp összeérik, s szeretetté megértéssé formálódik a kapcsolat…

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 13:49

      HA annyira összetartoztok, miért a másik intermezzói? Miért a különválások? Te például szabad vagy tőle? Mert nem az jön le az írásodból. A “Pillanat” gyereket felnevelni nem egy pillanat. S aztán: adhatom magam a másiknak, valakinek, akinek csak a “pillanat heve” vagyok? Ez lenne a szerelem? Egy barátom szerint a szerelem az, mikor egy idős ember beteg házastársát eteti a kórházban. Számomra a legszebb szerelem amit családomban láttam: mikor egy idős, nyolcvan éves ember, mikor nála jártam és átbeszélgettünk hat órát, mindig, óránként felhozta a társát, aki évek óta halott volt. Végül azzal búcsúzott tőlünk: “Ha élne a nejem… mennyire boldog lennék most…”
      EZ szerelem. Több, mint a hangulat. Én adtam valakinek magam. De annak, aki engem nem hagy el soha, semmiféle bajban. Bízom benne, mert megbízható. Bizonyított. Nem godnoltam, hogy minden férfi szemét, ezért tudtam felismerni, hogy ő más “mintatöbbi”. Ahhoz, hogy ne égessük meg a kezünket, tudnunk kell, hogy a tűz forró. Elég egyszer belenyúlni? Elég. Előítélet ez, vagy ismeret? Ahhoz, hogy egy veszélyt elkerüljünk, kell tudnunk, mi az? Merre van az ösvény a hegyen, és milyen a kő, amire ha lépünk megomlik a lábunk alatt, és szakadékba zuhanunk? Ahhoz, hogy valamerre menj, kell tudnod, merre az a merre, és milyen az útjelző? Hogy meg ne mérgezd magad, kell tudnod, mit ehetsz meg, és mit nem? Hát így vagyunk a másik nemmel is. Persze, ha mindenkire kivetíti valaki, hogy “szemét”, akkor nem is fog mást találni, bevonzza. De ab ovo nem tudjuk valakiről, hogy igen-e, vagy nem, tehát nem lehetünk mindenki felé bizalommal, mint a gyermek, és nem is kell. REngeteg sebet szerez az ember, aki kiadja magát oda, ahová nem lenne szabad. Ahhoz, hogy meg tudjunk becsülni egy drága, becsületes és melegszívű embert, ahhoz kell tudnunk az értékét, nem árt a viszonyítási alap. Persze, kell nyitottság, de más a nyitottság, és megint más a gyermekei naivitás. Beengedsz egy idegent az otthonodba csak úgy? Vagy figyelmezteted a gyerekedet is, mikor elmész otthonról, hogy idegeneket ne engedjen be?
      Fel lehet homokra, pillanatnyi hangulatra “szerelemre” (puszta testi vonzalomra) építeni egy olyan kapcsolatot, amiből aztán gyereket kellene együtt felnevelni? Mert a válási árva nagyon jó kifejezés. Én megfogadtam valamikor: az én gyerekeim nem fogják átélni azt, amit én. Ezek az ész nélküli “hangulatok” gyarapítják aztán a válóperes ügyvédek zsebeit. Ha valaki gombát szed az erdőn, elég “beleszeretni” hogy meg is egye? Mert sok szép gomba van ám, ajaj!
      A gyűrűvel az ember nem a másikat láncolja meg, hanem saját maga köteleződik el a másik mellett, ahogyan ő is mellette. Kölcsönösen, saját szabad akaratából. A férjem elköteleződött mellettem, és teljesen átadta magát – de én is. Ő önmagát, és én önmagam. Mert így akartam cselekedni, és ő maga ezt akarta. Így már tudom, hogy nyugodtan átadhatom magam, ő a szövetségesem, saját elhatározásából. Nem keresett kiskapukat, és én sem. Beleadnád magad valamibe, amibe a másik nem?

      Reply
      • Regina 2011. June 29. Wednesday 14:47

        köszönöm az őszinte hozzászólásodat,
        nem ítéletre vágyom, mindössze megosztottam egy élet tapasztalatait… és vállalni tudom minden percét…
        és felneveltem mindkét gyermekemet – egészen jól bírják a viharokat, jobban, mint olyanok, akik sosem voltak kitéve ilyesminek… már vívják a saját harcaikat – hogy megláthassák valódi arcaikat
        nem is kívánom, hogy olyasvalaki megértse egy ilyen élet zűrzavaros és gyönyörteli viharait – akinek a boldog házasság jutott osztályrészül – már biztosan megszolgáltad valamikor
        ez mindössze egy szín a palettánkon…
        ami én vagyok

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 15:39

          Ugyan! Eszembe sincs ítélkezni. Tipikus esete annak, amit egy másik hozzászólásomban mondtam: amikor az ember mond valamit, teljese nem az a szándék, de a másikhoz rosszul ér el. Csak kérdeztem, és feleltem a hozzászólásodra egy másik szempontot. Mindenkinek megvannak a gyengéi, nekem is, jaj nékem, ha mérlegre tétetem, pedig egyszer mérlegre tétetem. Valóban, húsz éves voltam, mikor egy idegbeteg, alkoholista szexmániás férfival végre két év után szakítani tudtam, és akkor kaptam meg egy kollegámtól: megöregedtél. Nem véletlen, hogy a férjemet már úgy kerestem, hogy tudtam, kit keresek. Néhány pontos lista, aminek a pontjaiból nem lehet engedni, mert úgysem működne. Jött, kipipáltam a pontokat, és utána beleszerettem. Az eljegyzésünk napján, utolsó tőrdöfésként öngyilkos lett az exem. Szóval átvitt egynémely tűzön az Úr, magam is eljutottam oda egy úton, hogy ésszerű szerelemből válasszak, és figyeljek, hogy mitől lesz a kapcsolat jó. Ebben nagyon sokat tanulok tőletek is. Mert nem elég a társunkat megtalálni, a jó kapcsolat napi figyelem és munka. A megtalálásnak meg vannak technikái, például hogy az ember tudja, hogy kit keres, milyen célra. Nem azért találtam meg, mert különleges volnék, hanem mert követtem néhány egyszerű szabályt, nagyon tudatosan, és ebben a dologban teljesen Istenre hagyatkoztam.

          Reply
          • Regina 2011. June 29. Wednesday 17:06

            köszönöm. amúgy nagyon kedvelem a hozzászólásaidat… bár néha csodálkozom, mit keresel egy ilyen “vadász”oldalon, no jó nem vadász, de mi mégiscsak keresgélünk valami miatt…

            Reply
          • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 17:43

            Egyik kedvenc témám a kapcsolat, és hogy mitől jó, vagy nem. Szerintem a házasságom is ettől jó. Ennek biztos oka a szüleim házassága is, ami meghatározta az életemet. Ezért ez egy központi téma az életemben, és nagyon jü dolgokat olvasok Andi leveleiben. Szívesen beszélgetek erről, és szívesen is osztok meg a témában magam is ezt azt, ami tudom, hogy a gyakorlatban működik, és sokat tanulok abból is, amit elmondtok. Hogy mitől tud megroppani valami, vagy mitől lesz stabil. Nagyon vigyázok a házasságomra, mert kimondani, hogy “többé semmiféle bajban” nem elég, az csak közös indulás egy úton, de végig is kell menni. Másrészt meg egyfolytában ismerkedem, érdekelnek az emberek, szívesen vagyok intelligens társaságban, és itt egy jó csapat jött össze. Megjártam már az index HUSZ topicját is, el is menekültem egy idő után.:)

            Reply
  83. Napradyne 2011. June 29. Wednesday 13:51

    Szóval röviden: ha tudom, mit keresek, a társam keresem, akkor is kell tudnom ki az, aki erre a szerepre alkalmatlan. Aki például még nem zárt le magában egy előzőt.

    Reply
  84. Tizenegyes 2011. June 29. Wednesday 14:04

    Én minden esetre olyan személyel aki nem vált el a feleségétől nem tartanák komoly kapcsolatot. Ezt mint a fenti példák is mutatják teljesen bizonytalan a jövőbeni kimenetele mind a nők és mind a férfiak részéről. Ha válás/suk után csak kapcsolatot létesitenek különösen 60 év felett az számomukra jobban érthető. Erre a kora az emberek általában már szeretnek békeségben, nyugalomban és szeretetben élni. A problémáikat jobban megtudják beszélni és ha kell engednek is az elveikből a kapcsolatuk érdekében. Mind a két fél tudja a gondokat együtt könyebb elviselni különösen a mai gazdasági helyzetben.

    Reply
  85. tulip 2011. June 29. Wednesday 14:22

    Ejha, micsoda téma! És micsoda hozzászólások – tanulságosak, köszönöm nektek!
    Semmi újat nem mondok: egy bírói végzés még nem jelenti azt, hogy magunkban lezártuk a múltat, mint ahogy a papír hiánya sem jelenti, hogy nem. Vagyis a hivatalos válás és az érzelmi (le)válás ideje szinte sosem ugyanaz. Az emberi kapcsolatok annyira finomak, olyan árnyaltak és gazdagok (hál’ Istennek!!) – nagyon nehéz általános igazságokat megfogalmazni. Szerintem itt is (mint mindig) az adott ember a lényeg. Az meg, hogy ki mennyit vállal (vagy nem vállal) föl egy válófélben lévő emberből (a hivatalosan válóból) – mindenkinek a saját döntése. A következményekkel együtt. Vagyis kettőjüké, mert az sem igaz, hogy mindenki új kapcsolatot keres a válás közepén (elején, végén): van, aki inkább elbujdokol a világ elől és ezt is tiszteletben kell tartani (na, nem mintha tudna az ember mást csinálni…).
    Ismét csak bebizonyosodott, hogy, milyen óriási feladat, amit vállaltál, Andi. És persze, milyen jól csinálod :-)!

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 14:31

      Hm… Eszembe jutott egy jelenet William Gibson: Libikóka c. darabjából, csak mert szép. 🙂 A férfi főhős válófélben van, rakodnak, mert odaköltözne a nőhöz. A nő megtalálja a holmijai között a válási papírokat, vagyis rájön, hogy a házasságot felbontották, csak Jerry ezt előtte titkolta.

      “Szerelemmel szeretni annyi, mint benne élni valakiben. Mélyen, nagyon, igazán. Nap mint nap. Hogy a férfi és a nő a másik szemével lát, érez, tapasztal, ízlel. Aki belémnőtt. Nem barát, inkább egy életre szóló ellenség. Feleség. Mit mondhattam volna neked erről a darab papírosról, mikor a házasság valójában nem bomlott fel? Mért szereti az ember a jobb karját akkor is, ha már elvesztette?”

      Reply
      • tulip 2011. June 29. Wednesday 14:49

        Ez egy több papírzsebkendős idézet volt, tudtad, Napradyne? Egy merénylet 😛 !!!

        Reply
        • tulip 2011. June 29. Wednesday 14:53

          ufff…hát, nem pont ezt a smájlit akartam a végére…

          Reply
          • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 15:41

            Bocsááánaat…:(

            Reply
          • tulip 2011. June 29. Wednesday 17:05

            Dehogyis bocsánat, Napradyne! Úgy értettem, kár lett volna kihagyni 🙂 …

            Reply
  86. Árpád 2011. June 29. Wednesday 14:36

    Kedves Mindenki!
    A mellékelt néhány ezer írás azt jelzi, hogy 3 féle ember létezik Magyarországon. ( ez lehet , hogy magyar találmány) aki már elvállt, aki most van vállófélben illetve aki még házas de úgyis el fog vállni. Kedves olvasó ne haragudjon az imént epés megjegyzésemhez, de nagyon le kellett írnom.
    Talán mondanom sem kell, melyik csoportba tartozom. Ha valaki írni akar tippeljen, szívesen válaszolok. ( legalább lesz közös témánk )
    Hogy konkrét legyek én a következő lépéseket fogom követni, ha válló félbe lévő ( reményeim szerint ) Hölggyel hoz össze a sorskeze. Egyszerűen megvárom amíg, rendezi a múltját. Nyílván ennek vannak és meg is szabunk idő korlátot. A többi rajtunk múlik.
    Én azt gondolom, hogy akinek vannak előitéletei a válló félben lévő akár hölgyek akár férfiakról az álszent.
    1. Egy kapcsolat felbomlása ( durva eseteket kivéve pl. alkohol…) mindig két ember “műve”. Tehát mindenképpen érdemes megvizsgálni az “ex” álláspontját is. Az álszentséget úgy értettem, hogy egy középkorú valaki, ha ez az első próbálkozása valakivel akár házasságig is elmenni, akkor az már gyanús, mert eddig az anyuci egyszem gyermeke megbújt a biztonságos szülői házban. Ha meg viszont már túl van egy vagy több tartós és komolyabb kapcsolaton, akkor nincs miről beszélnünk.
    2. A mai felgyorsult rohanó világunk másik nagy találmánya, hogy az embereket elidegeníti egymástól. Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez csak ismeretlen emberekkel történhet meg. Önök szerint mi játszódik le egy átlagos férfi fejében, amikor minden reggel meg veszi a kedvenc blikk-jét és a címlapon minden reggel egy kedevs fiatal lány moslyog rá? Talán egy idő után nem fogja ez a férfi minimum összehasonlítani a párját a látott modellel? Azt javaslom ezúttal legyünk egy kicsit őszínték magunkhoz. Vajon mi a válasz?
    Én egyébként most is ahhoz tartom magam, hogy előbb elvállok és majd utána keresek társat magamnak, mert egy jogi kapcsolat kisebb nagyobb mértékben de fel tudja borítani a kialakult új kapcsolatot. Erőltetni meg nem szabad. Éljenek a gitárosok! ( azok akik tudnak gitározni és azok is akik nem )
    Szép napot!

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 14:37

      És mi van azokkal, akik megözvegyülni fognak, vagy akik után megözvegyülni fognak? Ilyenek nincsenek?

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 14:38

      “Én azt gondolom, hogy akinek vannak előitéletei a válló félben lévő akár hölgyek akár férfiakról az álszent.”

      Ez ugye nem előítélet, és nem sztereotípia?:)

      Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 14:43

      Természetes, ahogy az ember megnéz egy festményt, úgy egy szép arcot is. De ettől mindjárt összehasonlítja a társával? Tényleg? A társammal talán csak az arca köt össze? Nem a közös gondolkodás? Egymás egyre mélyebb ismerete, ahol már szinte szólni kell a másikhoz, mert ugyanaz jár a fejében? Nem az együtt végigcsinált dolgok? Nem az, hogy maximálisan támaszkodhatok rá, már amennyiben persze igen?

      Nagyon jó jelenet volt erre, mikor egy a fiatal szerető beállít a feleséghez, hogy márpedig engedje el a férjét, mert ők szeretik egymást. Az asszony pillanatok alatt rájön, hogy ez ugyan kaland, de a férj nem tud a szerető megjelenéséről, ez magánakció. Erre elétolja a férje összes gyógyszerét, és elkezdi sorolni, hogy mikor mit kell neki beadni, mivel kell kezelni a lábgombáját, mivel kell kenni a fájós hátát, stb… szerető úgy elpucol kb. negyed óra múlva, mintha soha ott sem lett volna: “Nem fogod rámsózni a kehes férjedet!”:)

      Hát valahogy így…:)

      Reply
    • tulip 2011. June 29. Wednesday 15:09

      Árpád! Időkorlátot szabsz, hogy rendezze a múltját??? Jól értem? Mégis hogyan? Adsz neki 2 hónapot vagy egy évet – “megegyezés szerint”? De hát ez nem így működik (szerintem – hogy a varázsszót is használjam)…

      Reply
    • kormi 2011. July 1. Friday 20:05

      Kedves Árpád!

      Kiváncsi lennék, hogy maga már túltette-e magát a múltján? És szó szerint a gitárosokat élteti, vagy emögött kell valami másodlagos jelentést keresni, mert ha nem kell, akkor én is egyetértek magával.

      Reply
  87. tulip 2011. June 29. Wednesday 14:56

    A “szerintem” az egy varázsszó, tudtátok :-; ???

    Reply
    • Regina 2011. June 29. Wednesday 15:27

      jó kis varázsszó… tudsz még többet is?
      jók a hozzászólásaid… ne fukarkodj velük!

      Reply
      • tulip 2011. June 29. Wednesday 17:25

        Nem a témához tartozik éppen (remélem, nem köveznek meg érte), de mert kérdezted:
        Varázsszó? Az van – csak keveset, túl keveset használjuk őket (sztem). Az „igazad van” például csodákra képes, a „köszönöm”-ről meg a „bocsánat”-ról nem is beszélve :-)! Persze, értelme meg értéke ezeknek is csak akkor van, ha őszintén úgy is gondolja az ember lánya (meg a fia is)…

        Regina! Ezt meg az előbbi bíztatásért: köszönöm (mert jólesett)!
        *
        (Jó kis csapat ez, már látom 😀 )

        Reply
        • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 17:34

          Még van néhány:
          büszke vagyok rád, tévedtem, szeretlek

          legalábbis egy kapcsolatban elengedhetetlen, bűvös szavak.

          Reply
          • tulip 2011. June 29. Wednesday 17:59

            Pontosan erről van szó!

            Reply
        • Regina 2011. June 29. Wednesday 17:54

          Köszönöm, máris hatott!

          Reply
  88. ica 2011. June 29. Wednesday 16:52

    Ebben a témában mindenkinek megvan a maga véleménye és talán a maguk igazuk is. 17 év után léptem (menekültem,sajnos a pia miatt)ki a házasságból.Az utolsó 3-4 év maga volt szinte a pokol,de mindig reménykedtem.A válásom után 4 évvel sikerült elhatároznom magam,hogy végre tovább lépjek.Talán most jött el az idő,hogy barátkozzam.A baj talán az,hogy túl lelkis vagyok.Ha eddig nem kerestem a “másik felem”,az nem azért volt,mert összehasonlítási problémán volt.Sőt, nem is akarom,hogy a “múltra” hasonlítson.Én úgy gondolom,hogy ha egy kapcsolatot le tudunk zárni, ne hátra nézzünk,hanem előre.Természetesen nem megy semmi egyik napról a másikra.Ahol pedig van gyerek,ott még nehezebb.Ha csak a külön élésnél ragadtunk le,az nem előre visz,hanem helyben topogunk érzelmileg és anyagilag is.Ezt mindenki maga dönti el,hogy mi a jobb neki.Kivülről minden más,mint aki benne van a válási ill.a különélési helyzetben.Akik válófélben vannak és közben randiznak,nem szabad elítélni,mert nem tudjuk miért teszik.Nem mindenki a kalandot keresi(na ezért sokan utálni fognak),lehet,hogy talán igázán csak beszélgetni akar,vagy éppen egy-egy “randi”fogja megadni azt a bizonyos erőt a következő lépéshez a válás felé.A környezetemben elég sok az elvált nő.Mindenki másképp dolgozta fel és mindenkinek másképp zajlott le.Kinek előbb,kinek tovább.Volt olyan is,aki már pár hét után komoly kapcsolatba keveredett.Mindent magunknak kell eldönteni,feldolgozni és nem másnak.Mert minden kapcsolat,házasság más és más,úgy ahogy a befejezése is.

    Reply
  89. Cseppkő 2011. June 29. Wednesday 17:03

    Kedves Regina,

    Meglepő, hogy szánalmasnak találod, hogy valaki szereti a letisztult dolgokat.

    Tudtad, hogy a szivárvány akkor látható, amikor már a vihar majdnem elült és kitisztul az ég? :O

    Úgy vélem, hogy az életben vannak “dolgok” melyek tiszták kell legyenek- mint ahogy már korábban is jeleztem.

    A második irományodban érdekes történetet mesélsz magadról….

    Hát persze- kicsit, sokszor voltak intermezzóitok- amit én nemes egyszerűséggel félreku…nak tartok – mert leválni sem tudtatok egymásról, de a másiktól sem akartál lényegében semmi mást, szexen kívül. Kb. ilyenek a különélők…. Reménykednek, hogy találnak vmi qrva jó kapcsolatot, és akkor leválhatnak a másik félről- ha meg nem, akkor még mindig vissza lehet kúszni alája 🙂

    Ez mégis micsoda? Számításból keveredni kapcsolatba….ás a másik fél tudja, hogy használati célra van vagy bűvös szavak tömkelege van rázúdítva?

    És legyen meg a te akaratod- nem szánalmasak a külön élők- hanem Energiavámpírok….

    És az a szánalmas, aki szeretné, ha a világban még fellelhető lenne az egymás iránti tisztelet….

    + nem lehet kicsit félredugni sem :D!

    Szép estét! 🙂

    Reply
    • Regina 2011. June 29. Wednesday 17:08

      elég érdekesen kívánsz szép estét. sajnos az ítélkezéseink mindig visszahatnak ránk… bizonyosan te is azért vagy ilyen keserű… kívánok több édes élményt az életedbe…

      Reply
      • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 17:32

        Bocsáss meg a szóért, de az ítéletet: szánalmas, Cseppkő kezdte?

        Reply
        • Regina 2011. June 29. Wednesday 17:55

          nem kezdte… folytatta… én meg észrevettem, s talán javíthatom…

          Reply
  90. Cseppkő 2011. June 29. Wednesday 17:12

    Az időkorlát megszabása a minimum, ha már egy ilyen kapcsolatba megy bele valaki.

    Mert a külön élő- legalább akkor szembesül azzal, hogy rendeznie kell a még le nem zárt múltját- vagy pedig ugrik az új kapcsolat 😀

    Nagyon szeretnék légy lenni a falon, hogy megnézzem egy ilyen időkorlát elé állított személy ábrázatát….
    És akkor már sok minden kiderül, hogy mi is a helyzet azzal a nagyon megromlott “különél” kapcsolatával 😀

    Reply
    • Napradyne 2011. June 29. Wednesday 17:30

      Mindig jogtalan az időkorlát? Az exemnél egyszercsak arra jöttem rá, hogy csal a drágám. Valahogy el tudta érni, hogy még ezen is átnézzek. Na, akkor állítottam választás elé. Persze ő csak engem, meg a szokásos csajbolondító szöveg. Mondom, van egy heted dönteni, de ezt az édeshármast nem csinálom. Na erre, hogy én az ő szabad akaratát megkötöm. Dehogy! Hát te döntesz! Az én akaratom viszont az, hogy nem leszek háremtag. Jaj, ezt nem lehet ilyen gyorsan, mert hát hogy ez így meg úgy.. na, jó, akkor öt nap. Visszabeszélt, mondom négy. Akkor elhallgatott, és még aznap este felhívott, hogy szakított a másikkal. Biztos jogtalan volt az időkorlát?

      Reply
      • tulip 2011. June 29. Wednesday 20:34

        Mostanában állandóan belefutok itt-ott olyan bölcsességekbe, amiknek ugyanaz a summája: az ember hihet, gondolhat, akarhat sok mindent, de valójában egyedül a cselekedetei számítanak. Valahogy ezek jutottak most megint eszembe, ahogy olvastam a történeted, Napradyne. Fentebb én is azt írtam, hogy időkorlátot szabni a másiknak képtelenség. Pontosítok: a konkrét lépések megtételében nem az (mint ahogy a te példád is mutatja)! Én inkább arra gondoltam, hogy az ÉRZELMI elválás idejét nem lehet egy előre eltervezett időponthoz kötni – és ezt azért továbbra is fenntartom…

        Reply
        • Betti 2011. June 30. Thursday 10:05

          Még sosem szóltam hozzá ehhez hasonló témához, viszont az én esetem olyan, hogy más is tanulhat belőle – én is azt tettem,de a saját káromon…

          “Teljesen független”, elvált emberrel jöttem össze, aki kizárólag “gazdasági” kapcsolatban állt az exfeleségével. Közös volt a ház, de önállóan élték az életüket.
          Ebben a tudatban voltam egészen addig, míg ő nem ragaszkodott hozzá, hogy azért ismerjem meg az exet. Ekkor már 6 hónapos terhes voltam tőle (a gyerek tervezett volt!). Beleegyeztem, és kíváncsian vártam a találkozót. Ehhez képest majdnem hanyatt estem a meglepetéstől, mikor a volt feleség elfúló hangon így fogadott: “Ne haragudj, de nem könnyű a férjem barátnőjét fogadnom az otthonomban.”
          Mi??? Én barátnő? Azt hittem, társa vagyok. A férje? Azt hittem, függetlenek egymástól.
          Persze, a “párom” azt mondta nekem, csak féltékenységből teszi, amit tesz.
          Nem mesélem el az egész történetet, de már 8 éves volt a gyerekünk, mikor végleg megszakítottam ezt a kapcsolatot. Ezen időszakig kétkulacsos politikát folytatott. Fogalmam sincs, miért tűrtem ennyi ideig, mikor se előtte, se utána nem engedtem meg senkinek, hogy megalázzon.
          Mindenesetre sokat tanultam, és ma már szagról felismerem az ehhez hasonlókat!

          És papíron elvált ember a mai napig!!

          Reply
          • Napradyne 2011. June 30. Thursday 16:50

            Egy feleség az szerintem általában mindig feleség marad… egy férj meg férj, persze. Hogy lehetne vele versenyezni? A házasságnak egyszerűen van egy mélyebb, spirituális tartalma. (SZERINTEM, mielőtt megrónak egyesek:)

            Reply
          • tulip 2011. June 30. Thursday 19:09

            Az, hogy minek tekinti valaki a házasságát (netán Istentől kapott ajándéknak-e), mindenkinek a saját meggyőződésén múlik. Nekem mindenesetre szívet melengető, hogy van itt valaki, aki (szintén) így gondolja és ezt fel is vállalja 🙂 !

            Reply
          • Ilu 2011. July 1. Friday 22:14

            Húúú de durva történet!!!
            Egyszer egy barátnő leszólt engem, hogy mennyire nem érdekelnek az emberek. Én vissza kérdeztem, hogy miii?! Erre mondta, hogy fogadjunk a volt férjeddel sem tudod, hogy mi van. Erre válaszoltam, hogy valóban nem, és nem is érdekel. Nem azért váltam el, mert érdekel mi van vele, ha érdekelne, akkor soha nem válok el.

            Én is belebonyolódtam egyszer egy kapcsolatba, ahol a férfi még házas volt. Aztán a feleség 2 hónap múlva, anélkül, hogy tudott volna rólam beadta a válópert. De utána kb 3 hónap múlva mégis szakítottam, mert többször is hazudott, valamint feltűnően tartotta a kapcsolatot a feleséggel. Nem rég összefutottam egy közös ismerőssel aki mondta, hogy azóta vissza költözött a volt feleségéhez.
            Tanulság: Ha valaki túl gyakran emlegeti az exét, ott valami nincs rendjén!!!

            Reply
        • Napradyne 2011. July 6. Wednesday 22:05

          Sajnos velem már előfordult, hogy valakitől, akit barátomnak tartottam, olyan ítéleteket kaptam gondolataim és szavaim alapján, amiket a tetteim alapján soha nem mondhatott volna, hogy az elképesztő. Hihetetlen bélyegragasztásokat, gondolkodás nélkül, évtizedes ismeretség után, amiket a tetteim alapján, az évtized alapján eszébe nem jutott volna soha. Na persze, kellett megosztanom belső gondolataimat, hát így jártam. Hihetetlen, mennyire nem gondolkodnak egyesek, és maradnak az igazság adósai. Döbbenetes rágalmakat kellett kiállnom. Persze kár keseregni ezen, jó, hogy időben kiderült, hogy nála kivágható vagyok neki nem tetsző gondolatokért. Hát azóta a “liberalizmus” szón legfeljebb keserűen mosolygok, és nekem ne beszéljen toleranciáról senki, mert én nem beszéltem róla, hanem gyakoroltam, a másik csak a szavakig jutott el. Ez is olyan, mint a szex: nem beszélni kell róla, hanem csinálni. Elnézést, még nagyon friss gyász, és elég keserű, nem tudott a megjegyzésről nem eszembe jutni. Tanulság: sose add ki magad a más politikai táborba tartozónak, barátaid csak a magadfajták között vannak.

          Pedig így van, amint mondtad, a cselekedetei jellemzik az embert, nem a szavai. “hogy mi van a szívben, nem a szavak, hanem a tettek mutatják meg” Néhányszor eltöprengtem azon, hogy akik a fórumokon néha ordítanak, azon nem-e épp tök szelídek a családjukkal, mert szóban kiadták a frusztrációt? És hány fórumos “széplélek” van, aki pedig olyannyira lefojtja a feszültségeit, ahogy azok egyszer vulkánként, a tetteiben törnek majd elő?

          Na, jó éjt, csak kis eszmefuttatás volt.

          Reply
  91. Cseppkő 2011. June 29. Wednesday 17:58

    Igen, én neveztem szánalmasnak a különélőket – kiegészítem azzal, hogy én a “különélők”- höz azokat sorolom, akik csak mondják, hogy már leváltak, készülnek, bla-bla- de érdemi lépést nem tettek a dolgaik rendezésére.

    + nem lehet kicsit hülyének sem nézni a másikat 😀

    És jó a kedvem, ezért kívánom, hogy nektek is az legyen 🙂

    Reply
  92. noparticular 2011. June 29. Wednesday 18:00

    Érdekes olvasni mindazt, ami az ember fejében lezajlik, csak éppen egyszemélyes párbeszédben.:D

    Mindenkiben megvannak a kételyek, mindenki hajlik erre-arra gondolatban, megvannak a maga tapasztalatai a sikersztorikkal és a csúfos kudarcokkal. Legnehezebb dolgok egyike dönteni.

    Szerintem a döntés akkor jó, ha utána megnyugvást és magabiztosságot érez az ember, nem pedig lelkiismeretfurdalást és a “mi lett volna ha” érzést.

    Reply
    • SzilviSzilvia 2011. June 29. Wednesday 20:53

      Nálad van a pont… 🙂

      Reply
    • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 18:53

      Hát igen az a bizonyos magunkban vívódás,aztán a döntés jól vagy rosszul,mert sokszor nem egyértelmű,hogy mit is szeretett volna tudatni az a másik személy és ráadásul(amint írod) az ilyen olyan tapasztalatok emlékei is jönnek,de megnyugvással csak akkor zárulhat igazán,ha elfogadtuk a közeledését és tartósan tapasztalhatjuk,hogy jól döntöttünk!

      Reply
  93. Napradyne 2011. June 30. Thursday 00:02

    Papír témában még egy történet eszembe jutott: nem hívő férfi, mélyen hívő nő. Szerelem, ész tova, összeházasodnak, egyházilag nagyon nehezen, mert a férfi a házasságot “csak egy szerződés”nek tartja. Társadalmi státusza miatt szép lassan kiveri ártatlan felesége fejéből hitének gyakorlását, hanem inkább reprezentálnia kell az ő oldalán. Mi lett a vége? Hogy egy szép napon a férj talált az asztalon egy levelet a feleségétől akit egyébként imádott, hogy mivel ez szerinte úgyis csak egy szerződés, ő ezt most felbontja, és részéről elment valaki mással. A férj öngyilkos lett. Kommentálni nem kívánom.

    Reply
    • Ilu 2011. June 30. Thursday 12:06

      Imádta a feleségét? Közben meg korlátozta a hite gyakorlását? Meg csak reprezentálni kellett a feleségnek? Erre a férfira mondjuk hogy himsoviniszta… Mindent megtett azért, hogy a nő lelépjen! Én is ezt tettem volna a feleség helyében!
      Ezeket a dolgokat egyetlen öntudatos (esetleg feminista) nő sem tűrné el senkitől!

      Reply
      • Napradyne 2011. June 30. Thursday 15:53

        Ezt ő bizonyára észre sem vette. Úgy gondolta, hogy ő, felvilágosult majd megszabadítja a feleségét az ilyen elavult gondolkodástól, és “korlátoktól”. Nem korlátozta, csak addig sertepertélt körülötte és addig beszélt és befolyásolta, hogy sikerült “felvilágosulttá” tennie. Biztos a legjobb szándékkal, csak hát maga alatt vágta el a fát.
        Hasonló állhat elő az elköteleződés hiányával: Én nem akarok elköteleződni, csak épp nem gondolok rá, hogy akkor a másik sincs elkötelezve, aztán egyszer csak azt mondja, miért? Nem vagyunk házasok. A felvilágosult meg rádöbben, hogy ja, hát ha a másik lép le, az már nem is olyan buli. Vedd el a másik elveit, kérdőjelezd meg és fúrd meg az értékrendjét, és melletted sem lesz, ami megtartsa. A férfi egyébként ott is elszúrta, hogy ő egy ártatlan, keresztény nőbe szeretett bele. Aztán mindent megtett, hogy a felesége ne az a nő legyen, akit megszeretett, hanem saját képére formálja. Sikerült.

        Reply
  94. Györgyi84 2011. June 30. Thursday 03:57

    Hát, itt már mindent elmondtak, azt is, amit én is el akartam mondani… 🙂
    Én az a kategória vagyok, aki az ilyen adatlapokat rögtön “kiszórja”, mert tényleg, honnét tudhatom, hogy valóban válófélben van-e, vagy csak móndja? Oké, tudom, hogy a válás nem mindig könnyű procedúra, de kérem szépen, tiszteljük meg már azzal a másikat, hogy előbb lezárjuk a régi kapcsolatunkat, és csak utána kezdünk bele egy újba!

    Reply
    • lovatlan herceg 2011. July 1. Friday 00:20

      Tényleg, honnan is tudhatod… és rólad honnan tudhatja valaki, hogy az vagy-e, akinek állítod magad, vagy csak mondod?
      Kérem szépen, tiszteljük meg már azzal a másikat, hogy annyira hiszünk neki, amennyire elvárjuk, hogy ő higgyen nekünk. Jobban nem kell!

      Két eset:
      1. elfogadom, amíg nem ad okot a kételkedésre;
      2. kételkedem, amíg nem ad okot az elfogadásra.
      Bűnös, amíg nem bizonyítja ártatlanságát, vagy ártatlan, amíg nem derül ki a bűnössége?
      Györgyi, melyiket választanád, hogy veled bánjanak?

      Reply
      • Ilona (Bp.) 2011. July 1. Friday 11:47

        Uff, nagyon jól szóltál!!
        Nem kenyerem a hazugság, így először én is úgy állok hozzá, hogy nem feltételezek róla semmi rosszat, tiszta lappal indul mindenki.
        Viszont nagyon gyorsan rájövök a sumákolásra…oszt annak annyi.

        Reply
        • Ilona(Ica) 2011. July 1. Friday 18:31

          Ez így igaz,tiszta lappal indul mindenki,de pár levélváltás 1-2 találkozás elég ,hogy rádöbbenj a sumákolásokra(szerencsére legtöbben nem elég okosak ahhoz,hogy emlékezzenek arra,amit előzőleg mondtak,írtak pedig a levelekben még vissza is lehetne nézni,ha nagyon akarnák)és természetesen ennyi volt…mert mi értelme lenne a továbbinak…

          Reply
      • Napradyne 2011. July 1. Friday 20:19

        Tökéletesen igaza van, kedves herceg, de engedd meg, hogy ányaljam: nem tudom, hogy bűnös-e, vagy ártatlan. Természetesen a jóhiszeműség jár, hiszen nem ismerem. Az óvatosság fenntartásával.:)

        Reply
  95. Ilu 2011. June 30. Thursday 12:15

    Ha valaki nem kezd olyan emberrel aki “válófélben van”, az nem előítélet, hanem -már nagyrészt- tapasztalat. A kettő között van egy kis árnylatnyi különbség! A tapasztalat azért van, hogy tanuljunk belőle, és legközelebb már okosabban csináljuk. Bölcs ember más hibájából tanul, az okos sajátjából, a buta meg sajátjából se…:)

    Reply
  96. Péterdi Istvánné Gabi 2011. June 30. Thursday 14:27

    Hát igen, válófélben vagyok, mondja a férfi, aztán 18 évig jár egy másik hölgyhöz, majd vissza somfordál az első feleséghez, leírja, (nem választottak el, ha akarsz megtalálsz) Jó buli, csak a nőnek közben elillant az élete a válófélben lévő pasi meg éli a víg életét, hát itt a nagy átverés hölgyeim ne dőljetek be! Legyen egyedül legalább 2 évig!!!!!!!!!!!!!

    Reply
    • Ilu 2011. June 30. Thursday 14:34

      hát igen….!

      Reply
  97. tulip 2011. June 30. Thursday 18:39

    Tegnap este még ezen a témán agyalgattam…Naná, majd’ 300 komment elolvasása után :-)… Rengeteget tanulok tőletek józanságból meg tudatosságból (hiába, na: a tudatos párkeresés oldalán lennénk, vagy mi a szösz), bár előre mondom, a mostani történetnek köze nincs a józansághoz. És akkor most vettem egy nagy levegőt, tessék:
    Veletek soha nem fordult még elő, hogy csak úgy egyszerűen beleszerettetek valakibe? Tudjátok: olyan „nem tervezett” módon… Mondjuk egy válófélben lévő emberbe…
    Vajon mikor lesz egy szimpátiából bizalom, a bizalomból meg….? Hányadik levélnél döbbensz rá, hogy alig várod a hajnalt (mert tudod, hogy akkor van fönn és akkor jön az e-mail)? Egy kirándulás melyik pillanatában fogalmazódik meg benned, hogy jó, jó, hogy együtt vagy a barátaiddal, de ez az egész nap igazából attól a legszebb, hogy ő ott van? Egy beszélgetés hányadik órájában gondolod azt, hogy ezt az embert biztosan most ismerted-e meg, vagy inkább ezer éve… Hogy egyszer csak aggódsz érte – mert valamikor te is ugyanezeken mentél át, amin most ő…Hogy valahogy meglátod benne AZT az Embert, aki VALÓJÁBAN ő (és aki LESZ, hisz amiben most van, az „csak” egy állapot, ha ő még ezt nem is tudja) – annak ellenére, hogy most még annyi a zűr meg az űr körülötte és benne…Hogy elfogadod úgy, ahogy van (Napradyne, a lábgombáival együtt :-)! Na, jó, az lehet, hogy pont nincs neki, csak eszembe jutott az egyik fenti történeted – írhattam volna aranyeret is. Vagy mindkettőt :-)). És elfogadod azt is, hogy ehhez az emberhez hozzátartozik a múltja is – a megélt házasságával, a gyerekeivel, a válás körüli gyötrelmeivel együtt – egyáltalán: mindennel együtt (mert lezárni lehet valamit, de szerintem meg nem történtté tenni nem – így vagy úgy de az életének ez a szakasza is jócskán benne van/lesz abban, hogy azzá lett/lesz, akivé lett/lesz). És mindezt úgy, hogy még csak egymáshoz sem értetek…(na, nem mintha nem pusztulnál meg egy szimpla ölelésért…)

    Csak oda akarok kilyukadni, hogy az emberi érzelmek területén mennyire borotvaélen táncolunk, és szerintem igen nehéz meghatározni azt a pillanatot, mozzanatot, amikor már egy kapcsolat több mint barátság és bizalom. Igen, egy válófélben lévő, önmagát kereső emberrel.

    Valami ilyesmi, kedveseim – csak mert úgy kikívánkozott belőlem… Biztosan nem teljes a kép, hisz ahogy írtam is, a kapcsolataink olyan árnyaltak, finomak és gazdagok (szerencsére!), hogy nehéz lenne egészen mondattá formálni őket.
    Persze, mindez nem velem történt (vagy történik), hanem a barátnőm barátnőjével 😀 …
    És akkor most várom a megkövezésemet…

    Reply
    • Napradyne 2011. June 30. Thursday 19:07

      Dehogynem… Az a bizonyos kétszer kettő ugye, ami néha…:)

      Reply
      • tulip 2011. June 30. Thursday 19:16

        Te egy kincs vagy itt, Napradyne 😀 !!!

        Reply
    • Randi Andi 2011. July 1. Friday 08:30

      Szia Tulip!

      Megkövezés, az nincs és nem is lesz. 🙂
      Tökéletesen érthető, amiket leírsz, és tudatos társkeresés ide vagy oda, mindent nem lehet 100%-ig tudatosan csinálni! 🙂

      Reply
      • Napradyne 2011. July 1. Friday 08:55

        Azért ha az érzelmeinket irányítani nem is lehet, kontroll alatt lehet tartani, és lehet egy szerelmi érzésre nemet mondani, még akkor is, ha az ember úgy érzi pillanatnyilag, hogy belé is hal.

        Reply
    • Dreen 2011. July 1. Friday 22:18

      Nagyon szép történet… 🙂 Régen éreztem ilyet, de volt ilyen..

      Vannak emberek, akik szeretnek minket, de nem tudják hogyan mutassák ki. Vannak akiket szeretünk, minden lehetséges módon ki is mutatjuk ezt számukra, de még csak nem is tudatosodik bennük, hogy mekkora biztonságban is vannak a szívünkben.
      És vannak olyanok, akiknek még csak el sem mondhatjuk, hogy milyen tökéletes velük minden perc. Hogy mellettük a világ kifényesedik, a színek élesebbé válnak és a dolgok hirtelen egy új rendbe állnak össze. És hogy nem kell több, csak egy újabb perc… 🙂

      Reply
      • tulip 2011. July 2. Saturday 12:33

        Meglásd, Dreen, egyszer még idézni fognak tőled 😀 ! Én mindenesetre ezt az utolsó pár mondatot megosztottam az ismerőseimmel az egyik közösségi portálon. Csodálkozom is, hogy még egyetlen magyar tanár barátom sem kérdezte meg, hogy ki is az a Dreen és hányadik században alkotott, mert szégyellik, de még soha nem hallottak róla :-P… Viszont mindenki imádja, úgyhogy köszönjük!

        Mindez csak egy korábbi bejegyzésedről jutott eszembe (vagy későbbi? számomra már követhetetlen ez a 300 feletti hozzászólás, bár nektek biztosan van egy jó módszeretek erre is…). Szóval, hogy a kedves és értelmes leveleid miért nem jutnak el a normális férfiak után síró nőkhöz. Tényleg: miért is nem???

        Reply
        • Dreen 2011. July 2. Saturday 13:06

          😀 Ezen nagyon nevettem, de nevetni fogsz Te is: idéznek tőlem, csak a Dreen ugyebár egy itteni nicknév. A Wikipédián is fent van idézet, irodalmi rendezvényen szavalja a versemet szinkronszínész. Feltörök mint bányarém.

          Komolyra fordítva a szót: megtisztelő hogy megosztottad. Köszönöm az elismerésedet. 🙂 Ha így megy tovább, híres leszek – és egyedülálló. 😀

          (Csak nem tudok komoly maradni…)

          Hogy miért nem jutnak el a… Van egy elméletem, ami ha igaz, az elszomorító: nem a nekem tetsző nők (tehát akiknek így aztán írok) sírnak a normális férfiak után. Vagy ha mégis volt köztük ilyen, az valamiért a harsányabbat, “bunkóbbat” vette előre. (Három: olyan ronda vagyok, hogy a disznótoron is engem pörkölnének meg.)

          Reply
          • Napradyne 2011. July 2. Saturday 13:24

            Bízzál Dreen..:) A kórusban, ahová évekig jártam, volt egy férfi, ötven körüli, elég előnytelen külsejű. De olyan feje volt, hogy bizony húsz évesen magam elgondolkodtam… De az a harminc év azért riasztó volt számomra. Eléggé bogarasodott már, szóval sok kibírni való volt vele, rám is megsértődött teljesen ártalmatlan dolgon és alig tudtam kiengesztelni, pedig a vonzalom köcsönös volt:) Szóval, sokan voltunk vele úgy, hogy hát, ez az ember, ha így folytatja, csak rosszabb lesz, egyre bogarasabb, egyre jobban befordul, hiába a kivételes szellem, már így marad. Egyszer egy barátunk megkérdezte, hogy hogy egyedül, hát ilyen szellemmel? A válasz ez volt: “Tudod fiam, minden első nőbe beleszerettem, de én minden másodiknak tetszettem” Hát, pár éve mit hallok: Hogy megházasodott.:))) Pedig se fiatalabb, se rugalmasabb nem lett az évek során, de mégis, ő így, ilyen későn, ötvenegynehány éves korában, de elkelt, és boldog házasságban él. Dobtam egy hátast, mikor hírét vettem a házasságának, de nagyon örültem:)) Másik ilyen az orgonatanárom volt: anyukával élő negyven felé ballagó alacsony, törékeny, szakállas, sebhelyes arcú ember, szódásüveggel a szeme előtt. Nem is volt benne semmi vonzó, de igazán semmi, az embersége legfeljebb. Olyan zárkózott, hogy szinte fel sem néz soha, csak ha tanít. Szemvedélye az orgona, beszéltük is a háta mögött, hogy neki az orgona a felesége, és mikor orgonaismeretet tanít, a házaséletét taglalja. Hát volt még egy szenvedélye: a gregorián. És (és itt jön a hasonló érdeklődésű társaságba járni c. törvény a társkereséshez)egy gregorán schola szervezésekor talált egy hasonló, kis szerény, rendkívül apácás megjelenésű kis nőt, akivel egyszercsak együtt jöttek scholát vezetni. Aztán mindig együtt jöttek. Aztán kitörő örömmel vettem észre a gyűrűt az ujjukon, és örömmel vettem az esküvőjükre szóló meghívást, hogy áldja meg őket az Úr. És mikor legutóbb találkoztam kedves egykori tanárommal, már szakáll sehol, kérdeztem is: András, megszületett a gyerek?:) Igen, egy kislány.:) Meg szoktam látni a szépséget a férfiakban, de őbenne ugyan nem láttam, hacsak nem elkötelezett, mély hitét, és rendíthetetlen becsületességét. De neki is el kellett menni szervezni egy scholát, hogy találjon egy hasolóan mélyen hívő, gregoriánfüggő társat:)

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 14:09

            😀 Kedves Napradyne, ha nem is mondtam eddig, de nagyon szeretem a kommentjeidet, és nem Te vagy az egyetlen, valamint én nem vagyok ezzel egyedül. (Ezt jól megfogalmaztam. :D)

            Igazad van, tudom hinni kell. Jót tett a két kedves történeted, mert ha nekik sikerült, akkor 33 évesen, 25-nek (néha 18-nak) nézett testben csak van esélyem..

            Reply
          • tulip 2011. July 3. Sunday 15:39

            Ez TÉNYLEG nagyon jó 😀 😀 😀 !
            Dreen, te vagy a mi különbejáratú Varró Danink :-)! Na, ez csak azért jutott eszembe, mert V.D. szerintem már régen sokkal érettebb verseket írt, mint pl. én valaha is fogok, de a kora miatt mindenki varródanija maradt (ez egy utalás volt arra a 33-ra).
            És akkor egy szösszenet Varró Dánieltől (!), semmi köze a támához, de ha már említettem (na, meg azért is, mert az én tollamból utoljára 18 éves koromban született “vers”, de ma már az is inkább megmosolyogni való).

            “A tévéhez leültünk
            megnézni azt a filmet,
            miről a műsorújság
            megírta, hogy nagyon sok
            vér fog majd folyni benne,
            és ennek mind a ketten
            örültünk, mert szeretjük
            a filmeket, amikben
            nagyon sok vér folyik. Te
            két fázós lábad akkor
            pólóm alá bedugtad,
            kis talpad ráhelyezted
            kövér, meleg hasamra,
            úgy néztük ezt a filmet,
            pisztáciát is ettünk.
            De gyorsan elfogyott, és
            félóra múlva kábé
            szép, szőkített fejecskéd
            a mellkasomra tetted,
            én kissé hátradőltem,
            a vállad átkaroltam,
            és elnyomott az álom.

            Most arra ébredek fel,
            hogy vége már a filmnek,
            a farpofák sajognak,
            jól elzsibbadt a lábam,
            és el van gémberedve
            a vállam is rohadtul,
            fejem nem dönthetem meg,
            nincsen mögötte támasz,
            valami ócska pornót
            sugároz a csatorna,
            éjfél is régen elmúlt.
            A távirányitóért
            nyúlnék, de el nem érem,
            van egy pohárnyi kólám,
            miből kiment a szénsav,
            de azt sem érem el, mert
            te rajtam fekszel éppen,
            szemed becsukva tartod,
            a szád kinyitva félig,
            meleg fuvallatocskák
            szállnak nyakamra onnét.

            Kívánhatnék-e többet?”

            Reply
          • tulip 2011. July 3. Sunday 21:40

            Még a V.D.-versről: azért mégis van köze a témához… Mert mi egyedülállók, elváltak, özvegyek, válófélben lévők és házasok (igen, házasok: ők is vannak – és milyen jó!- legalább valaki éli is, amit mi nem (MOST ÉPPEN nem), úgyhogy külön köszönöm, Napradyne!), szóval hogy mi, így mindannyian azért mégiscsak erre vágyunk. Szerintem 🙂 .
            Köszönöm nektek ezt az „együtt töltött” néhány napot itt a téma körül. Jó volt veletek!
            Legyen szép hetünk (Andi, neked is!!)!
            T

            Reply
          • Dreen 2011. July 3. Sunday 21:45

            😀 Merem remélni, hogy Varró Danit nem fenyegeti a téves megpörkölődés veszélye (és így nem ezért hasonlítandók tenmagamat)… 😉

            Varró Dani nagyon tehetséges! 🙂 (Shakespeare 18. szonettje az ő fordításában a tökéletes.) Nagyon plasztikus a “verse” a hétköznapiság ellenére is; játszi könnyedséggel emeli fel.

            Ha már így verseket vagdosunk egymás fejéhez, hadd dobjalak meg az egyik kedvencemmel, a címe Éjjeli vendég. Egy súlyosan beteg lánynak írtam még tavaly télen.
            hissua pont com/ejjelivendeg.mp3

            Reply
          • tulip 2011. July 3. Sunday 22:21

            🙂 az ablak jegén 🙂
            .
            .
            De jól tette, hogy elvette azt a kalapot!!!! Egyébként még visszajár a lányhoz?

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 09:08

            Igen, vissza-visszajár, de sajnos nem nyitja ki az ablakot… 🙂 Pedig akár még csoda is történhetne, nem ez volna az első eset…

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 09:20

            Képzelheted mekkorát koppan mikor felkenődik az ablaküvegre. Már tiszta maszat az üveg meg minden!!! A csajban meg persze fel sem merül, hogy azért kell minden héten külön lemosnia azt az ablakot, mert még nyáron se nyitja ki nekem.. Pfff…. Biztos azt hiszi, tojással dobálják az ablakát..

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 12:06

            Hűha… Akkor én ezt nagyon de nagyon….Bár lehet,hogy ezt hívják olvasói szabadságnak. Vagy valami ilyesminek :-)…
            Bízzál Dreen, de tényleg! Tudod, volt már olyan, hogy egy asszony mellett az első (meg a második) NEM után is kitartottak, aztán egyszer csak kinyitotta azt az ablakot – és lett belőle hat év csoda! Mert ha hiszed, ha nem: néha be vagyunk ám mi is sz@rva attól a beengedéstől 🙂

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 12:34

            Na, várj csak!
            “A csajban meg fel sem merül”, meg “biztos azt hiszi”????
            Dreen, te egyáltalán mondtad már neki, hogy be akarsz menni???
            Mert ha nem, akkor még ki tudja meddig fogsz az üvegen landolni, ő meg mást se csinál majd, csak ablakot pucol, és ettől aztán egyikőtök se lesz valami túl boldog…

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 15:17

            Tulip, :-DDDDDD
            Mondtam neki igen. 🙂 Azt mondta hogy amíg így beteg, addig nem akar kapcsolatot. De mondom, én aki nálunk a gyógyító vagyok, ha a rákos meggyógyul a kezem alatt hetek alatt (szóismétlés), akkor talán ő is. Igazad van, tényleg be lehet sz****. 🙂

            Köszi a biztatást. Előbb-utóbb csak elhiszem..

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 15:55

            Jól van, na 😛 ! Hát persze, hogy tudtam, hogy mondtad – de legalább 😀 egyet.
            (és mostmáraztándetényleg elnémultam)

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 16:17

            Denenémújjáel! 😀

            Rendben, írok Neki ismét, sokadjára. A kitartással nincs gond, de az ember nem tudhatja hogy az imponál-e a másiknak vagy már idegesíti.

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 16:31

            És Te, tulip? Te hányadán állsz a pasikkal? Most miután az én aktuálisan kialakult kisebbségi komplexusomat kezelgeted, és miután látom csak reagálsz itt mások gondolataira, remélem neked nincsenek ilyen gondjaid és hogy mint Napradyne, nem társkeresőként vagy itt a blogon.. 🙂

            Reply
          • Napradyne 2011. July 4. Monday 17:59

            Na, most látom, hogy azzal, hogy szemüveges, alacsony, negyvenes anyukával élő, oda találtam, ahová nem akartam, mert én is egy ilyet gyűjtöttem be. Szóval korrigálok gondolva rá: Az orgonatanárom nem elég, hogy így nézett ki, még csak ki sem jött belőle semmi soha, ami vonzó lehet, a szeme ugyanaz zárt ablak mindig, a hangja színe soha nem változott, nevetni egyszer nem hallottam, szóval semmi, de semmi ÉLET, vagy kisugárzás, ami annyira vonzóvá tud lenni még egy részeges mikulás külsejű hatvanast is, mint amint a másik blogból írtam. Ma találkoztam egy ilyen férfival, még mindig ver a szívem. Az a férfi basszus… Képről ugyan nem okozna álmatlan éjszakákat, de élőben olyan kisugárzása van, hogy…

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 18:20

            Napradyne kedves, nem kapcsolok hogy mire is írod ezt, vagy kinek is, vagy mostmivan. 🙂

            Reply
          • Napradyne 2011. July 4. Monday 18:22

            Nézzél följebb, és megtalálod. Még reflektáltál is rá, két történetet írtam két férfiról, aki elkélt, bár sem fiatal, sem atléta. Már emlékszel?:)

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 18:56

            Hát, ez a korrekció nagggyon jó, Napradyne 😀 😀 !!! És “A” Nő, aki végigmegy az utcán és még mindig rosszul van tőle (vagyis jól) :-D…
            Bocs, de belekeveredtem egy nagyon vicces beszélgetésbe a…ööö…az egyik közösségi portálon (nem tudom, ki szabad-e írni, inkább nem…), és ez most azt hiszem meghatározza a ma esti lelkiállapotomat – előre is elnézést!
            És akkor mindjárt válaszolok a kérdésekre is, Dreen.
            Egyébként minden válasszal szűkül az életterünk, figyelitek 🙂 ?

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 19:52

            Akkor kezdjük a könnyebbel:
            Dreen! Én nem mondtam, hogy írj annak a lánynak (ehhez se bölcsességem, se jogom, se semmim nincs), csak azt (a saját példámon, ami nem biztos, hogy kiderült), hogy vannak élethelyzetek, amikor érdemes kitartani. Amikor én megismertem a páromat, nagyon zűrös volt az életem. Jólesett, hogy “megjelent”, de szerettem volna megkímélni őt a nyavalyáimtól: épp akkor mondták ki a válásom (végre valami, ami a témához kapcsolódik!) és bár én voltam, aki kiszállt belőle, de megviselt. Egyébként máig rejtély számomra, hogy két normális (aránylag 🙂 ), felnőtt ember miért nem képes megoldani a problémáit, amit ketten produkáltak – és most lehet velem vitatkozni, de ebből nem engedek: egy házasságot, bizony ketten tesznek tönkre, úgyhogy a sárdobálásnak helye nincs (szerintem, persze). Talán ebből is érződik, hogy máig nem vagyok büszke arra, hogy elváltam, de hát ez van, ez is hozzám tartozik.
            Na, még ehhez: aznap, amikor hazaértem a Bíróságról, a szomszédaim gratuláltak nekem. Értitek? GRATULÁLTAK. Csak annyit mondtam nekik, hogy hát, igen…ez aztán tényleg óriási dicsőség…még egy család széthullott, ennek aztán tényleg nagyon lehet örülni…
            De a párom (a leendő) csak nem tágított. És nekem pont erre volt szükségem, hogy úgy fogadjanak el, ahogy vagyok – csak nem akartam elhinni, hogy van ilyen. Aztán soksoksok idő után elhittem – és volt hat csodálatos évünk. Egy ajándék volt ő nekem (és én is neki, ezt csak azért merem írni, mert állandóan mondta, de legfőképpen élte!). Tavaly veszítettem el egy infarktusban. És most nem kell sajnálni: én nem úgy élem ezt meg (talán a hitem miatt van), hogy mi lehetett VOLNA, hanem hogy mi volt – és az egy csoda volt! Most ebbe megint nem akarok belemenni, mert egy csomó nyűgünk volt (pl. anyagi), de azt az EGYséget én még sosem éltem át – és hálás vagyok Istennek, hogy a részese lehettem.
            Ennyit a kitartásról, Dreen, meg hogy van-e értelme. Persze, most százan mondhatják majd a saját példájukon épp az ellenkezőjét és nekik is igazuk lesz. Azt a lányt TE ismered, így TE tudod azt is, hogy mi a helyes lépés – SZERINTEM :-9.

            És a jelen…Bírjátok még, kedveseim? Én mindenestre iszom 1 teát…

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 20:18

            Napradyne, igen, az volt a tippem hogy arra reagálsz, de így sem mentem sokra. Lehet hogy valahol nem olvastam egy olyan hozzászólásodat, ami alapján érteném.

            Tulip, várom a folytatást. 🙂 A történeted ismerős. Ugyanezt éltem meg a volt párommal. Azóta (nem őt, csak) ugyanazt a nívót keresem…

            A néhai Biegelbauer Pál mesélt egyszer egy anekdotát, ami a történetedről most eszembe jutott. Egy öreg néninek meghalt a férje. Ahogy közeledett a temetés ideje, a gyermekei furcsállták hogy a néni nem sír, nem gyászol, kérdezték is tőle, hogy hogy érzi magát, segíthetnek-e valahogy, de az édesanyjuk csak el-elmosolyodott és nem szólt semmit. Mindenki szomorú volt, sírt, gyászolt, de ő csak derűsen hallgatott. Aggódtak érte, hátha megháborodott, talán a temetésen fog összeomlani.. Eljött a temetés ideje, a rokonok gyászoltak, de a néni csak derűsen nézelődött, azonban nem szólt senkihez. Mondogatták neki, hogy de nyugodtan engedje ki az érzéseit, ne tartsa bent, de ő nem válaszolt. Eljött a szertartás, a gyerekek is, az unokák is sírdogáltak, de ő még ott sem fakadt ki. Felmerült bennük, hogy talán nem is szerette annyira a nagypapát. A földbehelyezés után ismét kérdezte az egyik fia, hogy miért nem sír, miért nem gyászol, mire az özvegyasszony csak rámutatott egy közeli kripta homlokzatára, amin ez a felirat állt:

            “Köszönöm hogy voltál.”

            Ez persze valószínűleg egy kitalált vagy finomított történet ahogy általában minden anekdota. Ami viszont biztos, hogy az én sírfeliratom a következő lesz: “Nem megmondtam hogy hamvasszatok el?!” vagy hogy: “Így még nem jártam!”

            Na jó, a hülye vicceket mellőzve, valószínűleg ez lesz: “Csak a testem.”

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 21:57

            Ja, közben látom nagyon félreérthető voltam. A volt párom nem halt meg, él és virul külföldi főiskolán. A szeretet és a boldogság és a csoda tekintetében értettem hogy “ugyanezt éltem meg”.

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 22:10

            Értettem 😀 😀
            (és ez a választ most oda megy, ahová én szeretném, a sor aljára???)

            Reply
        • Napradyne 2011. July 4. Monday 20:53

          Hogy mért nem képes két felnőtt ember megoldani a gondjait, amit ketten okoztak? Sokszor azért, mert mindkettő inkább véresre harapja az ajkát, minthogy azt mondja a másiknak: Bocsáss meg, hülye voltam, vagy hogy: ebben és ebben neked volt igazad, vagy hogy: és NEKEM miben kellene változtatnom? A Superego abszolút véres védelme, még annak az árán is, hogy széthullik a házasság.

          Reply
          • Napradyne 2011. July 4. Monday 20:56

            Azt tapasztaltam, hogy ahány széthullott házasság, mindkét fél pontosan tudja, hogy ki a hibás: természetesen a MÁSIK. Még sosem hallottam olyat, hogy elszúrtam a házasságom, mert ezt vagy amazt nem úgy kellett volna tennem, vagy nem figyeltem a férjem/feleségem igényeire jobban.

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 21:48

            Igazad van, Napradyne, de azért nem mindig van ez így. Én pl. sose mondtam, hogy csakis a volt férjem az oka annak, hogy a házasságunk széthullott. Ez egyszerűen baromság! És mástól sem szeretem hallani a sárdobálást. Sőt, az ellensége sem lettem (meddig magyaráztam neki, hogy nem is leszek az soha! Ő a fiaim édesapja – mégis hogy tehetném ezt???). A válás nekem az utolsó utáni “megoldás” volt, ha ezt egyáltalán illő megoldásnak hívni. De van, amikor helye van, Napradyne, annak ellenére, hogy szerintem a kapcsolatok jórészét símán meg lehetne menteni – én legalábbis ezt tapasztalom magam körül. Igen, a szuperego védelme, meg a kommunikáció hiánya, meg a nulla odafigyelés (nemcsak a párunkra, neeeem: úgy egyáltalán a kapcsolat ápolására), meg a szeretet nyelv gyakorlása (én ezt egyébként szívem szerint tananyaggá tenném, ha lenne pl. hiteles jegyesoktatás), meg a…Még sorolhatnám.
            (Nem cenzúráztam magam, túl nagy a lendület bennem ebben a témában – bocs a gépelési hibákét 🙂 )

            Reply
        • tulip 2011. July 4. Monday 22:18

          ODA!
          (és nem választ, hanem válasz – bocs, de így 0 óra 10 perckor :-)…)

          Reply
          • Napradyne 2011. July 4. Monday 22:29

            Hm. Kötelezővé a jegyesoktatást, köszönöm.:) A katolikus egyházban van kötelező jegyesoktatás. Mikor a mi papunk látta, hogy a hittanosai bizony párokba rendeződtek, illetve már nem egyedül járnak jórészt hittanra, akkor elkezdte a jegyesoktatást, csak úgy, a hittanóra keretében. Egy éven keresztül arról folytak az órái, hogy hogyan?! Hogyan folytassunk le egy vitát jól (pl: tilos a Merttemindig, merttesoha), ha a párunk hazaér, akkor hagyjunk neki egy negyed órát, mire lélekben is hazaér, és utána öntsük rá a dolgainkat, stb… az apró dolgokról. A kapcsolat legfontosabb szavairól, pl.: ne haragudj az én hibám volt, büszke vagyok rád, szeretlek, köszönöm meg ilyesmi. Többször megállapítottuk már a párom és én, hogy amitől a házasságunk jó, azt mind ettől az atyától tanultuk. Népzene tanárom mondta egyszer, hogy milyen nagy baj, hogy szétesett a falu közösség, ahol az öregek kéznél voltak, és segítettek, meg a fonóban adták tovább a helyes párválasztás, és a jó házasság technikáit. “A házasságok fele válással végződik, az enyém is, az első! Ez tragédia! Nem tanítottak meg minket házasságot csinálni!” Amit mondtam fentebb, hogy bizony, ha nem adok meg a társamnak valamit, akkor más fogja, és nem biztos, hogy csak ő lesz a hibás, azt is ettől az atyától tanultam. Mindent, amitől a házasságom jó. Mert kimondani a holtomiglan-holtodiglant nem elég, azt végig is kell csinálni.

            Reply
          • Dreen 2011. July 4. Monday 22:36

            🙂

            Reply
          • tulip 2011. July 4. Monday 22:58

            Tökéletesen egyetértek veled! Majd holnap azért ennél az egy mondatnál kicsit többet is írok – vagyis ma -, de én már menten elalszom, és egyáltalán nem azért, mert unalmas lett volna ez az este, sőt, SŐŐŐT!!! Jó éjt :-)!

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 07:55

            Jó reggelt Napradyne és Dreen! Meg akik még itt vagytok, bár olyan érzésem van, mintha hárman maradtunk volna :-)… (ami, persze, nagyon élvezetes!!)
            És akkor most melyik szálon is haladjak tovább? Érdekes ez a téma (ti. miért megy tönkre egy házasság), megérne egy külön beszélgetést (jó, jó: ezen az oldalon már előre nézünk, nem hátra), de ha másért nem, hát azért, hogy lássuk, ki hogyan beszél az exéről. Az azért sokat elárul az emberről, meg a lezárt/lezáratlan múltjáról, meg arról, hogy mire lehet számítani tőle a jövőben. Érdekes lenne, nem? Vagy csak nekem 🙂 ?
            És akkor, ha nem kérdeztek, a magam részéről rövidre zárom (csak hogy ne legyek már annnnnyira unalmas): ahogy egy házasság tönkretételéhez két ember kell, úgy a működéséhez is. Igen, egy jó kapcsolat odafigyelés, energia, munka, idő. Tuuudom, tudom: lerágott csont, de az már annyira nem, hogy mindkét fél részéről! És az meg főleg nem, hogy a soksoksok tudás mit ér, ha nem tudjuk megélni?? Egy ember képtelen megmenteni a kapcsolatot, de még kettő sem, ha nem egyfelé húzzák azt a szekeret. És most teljesen jól érzem magam, mert nem kellett sarat dobálnom a volt férjemre 😛 !
            Olyan jókat írtál, Napradyne, de olyan jókat (az atyától tanultakat, tudod)!!! Én ezek megéléséhez a válásom után, a páromban találtam TÁRSra – és mondhatom: remekül élhető, MŰKÖDIK!!! És ez olyan nagyszerű hír!!!!!
            Egyébként pedig optimista vagyok, mint Popper Péter (imádom ezt a gondolatát, ez az én ars poeticám 🙂 ):
            „Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit CSAK meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne “igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.”
            (egyébként én ebben semmi szomorút nem találok  )
            És még mindig nem válaszoltam arra, hogyan is állok a férfiakkal…Még aktuális, Dreen?

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 09:24

            Még a jegyesoktatáshoz: a reformátusoknál is van (és nemcsak ott), csak sok helyen formaság és hiteltelen. Ti jó helyen voltatok, Napradyne – mázlisták 😀 😀 !!!
            (egyébként szerintem mi is, és akkor kiderül, hogy még ez sem garancia semmire…)
            Azért hadd keveredjek ki ebből is valami pozitív gondolattal: legalább tanulható, “hogyan kell házasságot csinálni” (hogy a tanárodat idézzem), úgyhogy: HAJRÁ 😀 (mondom mindenkinek, így magamnak is).
            És most némultam el.

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 09:53

            Persze, aktuális, nem vagy egyébként unalmas. 😀

            Akkor én és az exem…

            Ő egy angyal volt. 26 éves voltam, ő 15 amikor összejöttünk (tudom, ez durva, de olvass tovább, rendhagyó eset). Ő volt a legkifinomultabb, legbölcsebb, legkülönlegesebb ember akit ismertem. Olyan hihetetlen szellemi nívója volt, hogy én 26 évesen, találmányokkal, zenékkel, versekkel, tudományos előadásokkal a hátam mögött minden pillanatban képes voltam felnézni rá. 15 évesen már olyan rálátása volt az emberekre és az életre, amilyen többeknek soha nem jön létre; azért jöttünk össze, mert mindketten a másikban találtuk meg azt a nívót, amit kerestünk, neki én voltam az első, pont azért, mert nem talált – azt hitte nem is fog találni – senkit, akivel értelme volna. Amikor belépett a szobába, kisütött a Nap, akkor is ha szomorú volt. Ez volt az első kérdésem is hozzá: “Te mindig így ragyogsz?” Azt mondta igen. 😀 Vele éltem meg azt, hogy minden pillanat, tényleg minden pillanat tökéletes.
            Én tanítottam meg rá, hogy milyen tiszteletreméltóak is az álmai és hogy ő milyen csodálatos ember is, és hogy milyen szabadnak lenni. Az élete akkor épp egy lejtőn indult el, de mellettem újra jótanuló lett, barátokra lelt és végül leérettségizett (ami addig veszélyben volt). Nagyon tiszteltük egymást. Öt évet éltünk végül együtt. Soha nem veszekedtünk, és volt olyan hogy azért szakítottunk, mert úgy ítéltük meg, hogy a másiknak úgy lesz jobb egyéb más körülmények miatt – de aztán ez nem tartott 1 napig sem, mert rájöttünk, hogy de akkor is kitartunk egymás mellett. Amikor végül összeköltöztünk 3 évre, akkor én felvállaltam a közös életünket, és minden erőmmel a közös jövőnk megteremtésébe fogtam. De sajnos túl sok időt kellett ezzel töltenem és túl kevés jutott Rá. Talán lehettem volna ügyesebb is. Ha újra megpróbálhatnám, megkeresném a megoldást. Szóval végül elfakultam benne az évek során. Kiütközött a korkülönbség és Ő végül nem állt ki mellettünk az élettel szemben, és amikor eljött a felsőfokú továbbtanulás ideje, szakított velem és kiment külföldre. Csak azt tette amire tanítottam: én tanítottam rá, hogy az akarata tiszteletreméltó, hogy az álmai értékesek. Megmentette az életemet (erre a részre nem tértem ki), én pedig megmentettem az övét – kétszer, ebből egyszer minőségi értelemben.

            És ami igazán élővé és erőssé tesz az embert, az egy ajándékba kapott élet és a kihívás hogy váljon rá méltóvá. Ez az Ő öröksége amit őrzök. 🙂

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 10:24

            Azért szólhattál volna igazán, hogy papírzsebkendőt is készítsek…

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 10:36

            😀

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 12:02

            Kitartás, Dreen – olyan hosszú lett, hogy most húzgálom ki a fölösleget…

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 12:07

            Okés, várok. 🙂

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 12:27

            Tessék, kedveseim! Már előre szégyellem magam a hossza miatt – így néha azért tartsatok szünetet is 🙂 :
            Most látom, hogy teljesen lemaradtam: még az anekdotádra sem mondtam semmit… TÖKÉLETES, Dreen! Azzal együtt is, hogy egészen biztosan finomított (a kitaláltat azért nem kérdőjelezném meg – ha tudod még melyikről beszélek, mert én már nehezen tudom ezt a tömérdek hozzászólást követni). Mert hát azért IDŐ az kell. Nekem is kellett. Az elején azt gondoltam, ez nem is velem történik éppen. Csak az Úristen az, aki tartott és erőt adott, én különben képtelen lettem volna megbirkózni a hiányával. ERŐ – először is ahhoz, hogy föleszméljek az első zsibbadásból, hogy mégsincs itt vége a világnak. Aztán hónapok múlva elraktam a pizsamáját, amivel addig aludtam (mert benne volt az illata), aztán úgy éreztem, itt az ideje, hogy levegyem a jegygyűrűt és így, szépen minden a helyére került. De ehhez kellett majd’ egy év (ezért nem is hülyeség az a népi bölcsesség a gyászévről – és ez szerintem mindenféle elválásra igaz, így a tiédre is).

            Sokat beszélgettünk arról, hogy egy ajándék az, ahogy mi együtt vagyunk. Olyan mélységű (vagy magasságú?) EGYÜTT-LÉTEZÉSBEN éltünk, amit nem is tudok szavakkal leírni. Öröm volt vele minden nap – és hidd el, ez nem túlzás. Még egymás mellett sem tudtunk elmenni úgy, hogy meg ne érintsük a másikat. Nekem ilyenben még sohasem volt részem, és a legcsodálatosabb az, hogy neki sem (ezt most nem részletezem, miért merem ilyen bátran leírni, mert akkor sose érek a végére). Egyszerre éreztem magam mellette asszonynak, nőnek, barátnak, bizalmasnak, szeretőnek – MINDENNEK. Mint egy termékenység istennő – és most ne nevess, légy szíves!!! Csodás ember volt! Olyan gazdag érzelmekben, hogy az bámulatos! És ezt a gazdagságot, a titkait, az érzéseit, a gondjait megosztotta velem – ez a legnagyobb boldogság, amit egy asszony kaphat: bírni a kedvese bizalmát! Azt hiszem, az tette napról napra, évről évre mélyebbé a kapcsolatunkat, hogy mindketten csalódtunk már eleget, és ezért hálásak voltunk minden jóért, amit adhattunk és kaphattunk egymástól. Aztán meg az, hogy olyannak fogadtuk el a másikat, amilyen, sosem akartunk egymáson változtatni. Nem volt egyikünk sem tökéletes, de egymás számára mégis azok voltunk. És a szerelmünkön kívül annyi más érzelem kötött még össze, ami annyira fontos: például a másik tisztelete, igen, ez annyira jellemző volt ránk. Egyszerűen szerettem: a gyönyörű ezüstfehérbe boruló haját, az arcának minden redőjét, ami csak egy érett férfiember kiváltsága, az édesen elálló füleit, a bőre illatát, mikor izzadtan hazajött a munkából, a humorát, a nevetését, a sírását, azt a drága kis művészes szórakozottságát, amivel rendszeresen elhagyta a telefonját, az érzékeny kis lelkét, a szent őrületét, amikor borozgatás közben megváltották a világot a cimboráival… Még azt is imádtam, hogy nem értett a számítógéphez, mert tudtam, ő más dolgokra hivatott…
            És még valami: aznap, amikor meghalt, emlékszem azon gondolkodtam, vajon mondtam-e, éltem-e jól, hogy mennyire szerettem? Vajon boldog volt-e mellettem? És tudod milyen jó érzés volt azt mondani, hogy IGEN? Hogy nem mulasztottam el semmit és olyankor ment el, amikor elégedett volt az élettel. És boldoggá tehettem az utolsó hat évét – megtiszteltetés volt számomra! De vége – hat év volt és kész.

            És “A MOST” még ebbe se fért bele, pedig már a fórumon van a fél életem – meg a tiétek is 😛 !!!

            Reply
          • Napradyne 2011. July 5. Tuesday 13:00

            Nagyon szíven talált, amit írtál, mert pont ezt érzem, és élem meg én is: “Még egymás mellett sem tudtunk elmenni úgy, hogy meg ne érintsük a másikat. Nekem ilyenben még sohasem volt részem, és a legcsodálatosabb az, hogy neki sem (ezt most nem részletezem, miért merem ilyen bátran leírni, mert akkor sose érek a végére). Egyszerre éreztem magam mellette asszonynak, nőnek, barátnak, bizalmasnak, szeretőnek – MINDENNEK. Mint egy termékenység istennő – és most ne nevess, légy szíves!!! Csodás ember volt! Olyan gazdag érzelmekben, hogy az bámulatos! És ezt a gazdagságot, a titkait, az érzéseit, a gondjait megosztotta velem – ez a legnagyobb boldogság, amit egy asszony kaphat: bírni a kedvese bizalmát! ”

            Ez persze szerencsés, mert azonos szeretet-nyelv, érintés. Nálunk is így van:) Ha csak elmegyünk egymás mellett, valamelyikünk a másikhoz hozzáér. És a kapcsolat csak mélyül. A legsötétebb félelmem az a tizennyolc év, amivel idősebb: hogy milyen táplálékkiegészítővel tömjem még, hogy vigyázzak rá, mert iszonyú a gondolat: az Úr előbb szólítja el, mint engem. Édesanyámat túlélni rettenetes volt. De a párom!!! Ezért tulajdonképpen ennyivel idősebb társat választani nem is volt tőlem túlságosan bölcs, és az úgy 10-15 évvel nagyobb korkülönbséggel levő kapcsolatokról éppen ezért le szoktam másokat beszélni. Az enyém most csak pár évvel fiatalabb, mint az apja volt a túlvilágra lépésekor. Nem is értem, hogy lehet ezt túlélni?

            Reply
            • Liza 2011. July 16. Saturday 19:24

              Szeretettel üdvözlök Minnenkit aki még itt van!Én csak hétvégeken vagyok gépközelben.
              Napradynnak
              Hogy hogy lehet kibirni ha elvesztünk Valakit.
              Az én párom 23 évvel volt több.Én mindazt átéltem .Már 4 éve nincs itt,és mégis én vagyok az egyetlen aki még érezhetem Őt.Nem gyászolok,boldog vagyok.Boldog hogy mellette minden lehettem.Talán erre volt jó a korkülönbség.HÁLÁS vagyok hogy kölcsönösen adhattunk egymásnak SZERETETET.Kortalanok voltunk.Azóta a velem egykoruak is féltékenyek rá.A 18 évig tartó házasságomban bírtokoltuk egymást.Azota tudom,hogy a szeretet és a hála mindenért amit kapunk és amit elfogadnak tőlünk teszi harmonikussá életünket.
              Köszönöm,hogy ilyen szép és tartalmas gondolatokat megosztotok egymással.Ez egy igazán nagyszerű csapat !

              Reply
          • Napradyne 2011. July 5. Tuesday 13:12

            “Érdekes ez a téma (ti. miért megy tönkre egy házasság), megérne egy külön beszélgetést (jó, jó: ezen az oldalon már előre nézünk, nem hátra),”

            Előre, vagyis egy új kapcsolatba, amit már nem kéne elszúrni. Ezért igenis kell beszélni arról, mitől megy tönkre, vagy nem. Mert ugyanazzal a viselkedéssel az ember ugyanazt fogja elérni a következő kapcsolatában is.

            A katolikus egyházban a házasság felbonhatatlan, ezért is nagyon nagy figyelmet szentelnek a fiatalok oktatásának, házasságra való felkészítésének. Mert nincs válás. Érvénytelenítés van bizonyos esetekben, de annak már az esküvő napján fenn kellett állnia. Az én szüleim házassága például nem volt érvényes, de egyikük sem lett volna képes arra, hogy ezt a szálat is elvágja, és egyházi bíróság elé vigye a dolgot (édesanyám nem hitt az egészben, így nem lehetett érvényes a szentség). Elhangzik az esküvő elején néhány kérdés, amire ha hamisan válaszol az illető, akkor hazudott, és nem érvényes a házasság. pl.: kiderül, mint egy általam említett esetben kiderült, hogy a másik nem akar gyereket. Na, az esküvőn megkérdezik még a szertartás elején: “Elfogadod-e a gyerekeket, akiket Isten ad?” A férj persze, felelt, hogy “elfogadom”, de nem így gondolta, mint kiderült. A rokonom a lánya esküvője után érvénytelenítette is az első házasságát, és végre egyházilag is megesküdött a férjével. Másik: “szabad akaratodból jöttél-e ide?” A kényszer megint érvénytelenítő ok, ahogy a kényszeres hűtlenkedés is. Szóval ami érvénytelenít, az eleve fenn álló ok, hazugság kellett legyen, kényszer, vagy a másik megtévesztése, pl. ha az egyik átörökíthető betegségben szenved, de eltitkolja a másik elől.
            A “holtomig-holtodig” viszont így kevés. Ezért a katolikus egyházban nagy gondot fordítanak arra, hogy megtanítsanak házasságot csinálni. Van egy halom nagyon jó kiadvány is, protestáns szerzők tollából is, amit csak ajánlani tudok. Ilyen Chapman: Egymásra hangolva – az öt szeretet nyelv a házasságban, Egy másik szerzőtől a “Holtomidilan-holtomiglan”, A “lesznek egy testté”, a “Szerelemről minden házapsárnak”, hogy csak néhányat említsek.

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 13:21

            “Csak az Úristen az, aki tartott és erőt adott, én különben képtelen lettem volna megbirkózni a hiányával.”

            Hogy Nélküle hogyan lehet túlélni, azt elképzelni sem tudom… De én azt hiszem, ezen nem kell gondolkodnod (ha eszedbe is jut), mindig csak arra kapunk erőt és annyit, amire éppen kell – legalábbis én így tapasztalom. És neked erre még nem kell 🙂 🙂 .
            Jó volt, hogy elmondtad, Napradyne, köszönöm!!!

            Reply
          • Napradyne 2011. July 5. Tuesday 13:21

            “Nem hülyeség a népi bölcsesség a gyászévről” bizony nem! Pláne, hogy az elején az ember egyáltalán nem tud beszélni róla, de a fekete ruhával ki tudja fejezni a kifejezhetetlent. ÉS valahogy ki kell fejezni, vagy beleőrül az ember. Másrészt jelzi a külvilág felé, hogy közeli gyászod van, nagyon nagy trauma ért egy éven belül, vigyázat. Teljesen odavagyok a néprajzért, de ezt már láthattátok. Hogy mi mindent tudnak életről, halálról, MINDENT ami mi itt a városban pszichológus sarlatánok okoskodásaiból próbálunk megismerni! Hát ott a néprajz, a népdal és balladavilág, mindent tud az életről! Sirató: a gyászoló gyászában azzal, hogy mindenki előtt ordítva, üvöltve akár elsirathatta a másikat, sőt, el KELLETT siratnia, megadta a közösséggel való megosztását az egyébként elviselhetetlen fájdalomnak.

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 13:32

            “Ezért igenis kell beszélni arról, mitől megy tönkre, vagy nem.”

            Jó, jó, értem én, csak mivel már régen nem a vitaindító témánál tartunk, gondoltam, azért nem várnám meg, míg kimoderálnak minket 😀 😀 .

            Amiről pedig írsz: biztosan tudod, hogy a református egyházban nem így működik, de én meg nem elsősorban az egyházhoz tartozom, hanem Krisztushoz. Így aztán annakidején a legnagyobb lelkifurdalást pontosan EZ okozta: hogy tettem egy ígéretet az Úrnak és most…Va-e jogom mindehhez? Nagyon nehéz volt,NAGYON – a legnehezebb!!!!
            De amint mondtam is, nálunk az utolsó utáni “megoldás” volt a válás – és csak remélem, hogy most példák nélkül is elhiszed nekem (legalább az eddigi hozzászólásaimból 🙂 ).

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 13:40

            Chapman a kedvencem! De a magyarok közül Pálhegyi Feri bátyám könyvei is nagyszerűek!És az a Házassággondozó Szolgálat, amit ő és a munkatársai vezetnek!!! Uhh, az meg egyszerűen fantasztikus!

            Dreen, megvagy még??? Vagy csak mosolyogsz (a létező vagy nem létező bajszod alatt), mint tegnap 🙂 ?

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 13:41

            Látom nagyon hasonlókat éltünk meg, illetve nagyjából ugyanazt… 🙂 Jó tudni hogy mással is megtörtént és megtörténik, valóságosabbá teszi. 🙂

            Csak én persze a férfi-oldalról tudom ezeket leírni, és talán ez különösen érdekessé is teheti a történetet a számotokra, mivel nagyjából ugyanazt a dolgot szemléljük, valószínűleg a párotok ugyanazt a csodát éli/élte meg mellettetek, amit én és amit én leírtam, mégha írhattam volna részletesebben is.

            A tökéletességről… Nálam is megvolt az egyéves gyászidőszak, és másfél évvel a szakítás után tudtam csak újra szerelmes lenni, amikor ugyanazt a harmóniát és nívót véltem megtapasztalni a randikon, amelyek hosszúak és vidámak és harmonikusak voltak. Beleszerettem már az első randin az illető hölgybe, de úgy éreztem, óvatosnak kell lennem, titkoltam előtte. (Neki írtam akkor a fenti verset!) Azt hittem a leendő feleségemnek udvarolok. Amikor azonban kezdett kilógni a lóláb, éppen karácsony előestéjén bökte ki hogy igazából neki van valakije és nem akar tőlem semmit. 😀 Képzelhetitek milyen karácsonyom volt… De nem akartam elveszíteni őt, ezért – szerencsés vagyok, talán az egyetlen a világon, aki erre képes; most még… – akkor ott magamon is elvégeztem azt a bizonyos operációt. Bár neki azt mondtam a szerelmet operáltam ki, mert nem akarom elveszíteni, először csak a fájdalmat operáltam ki magamból (a 20 másodperc áll) ezzel érdekes módon “kiherélve” a szerelmet, később persze elmondtam ezt neki, és hogy azért csak a fájdalmat, mert túl nagy csoda volt az amit éreztem iránta – az igaz szerelmeket nem szokás csak úgy kihajigálni az ablakon. (Azért kellett egyébként, mert nem működött a gyógyítás, nem tudtam gyógyítani emiatt.) Szóval, hogy ne kalandozzak el nagyon: emlékszem újra találkoztunk és fél órán át azon nevettünk együtt és ő csodálkozott és nevetett és irigykedett hogy én ilyet tudok, szóval azon nevettünk hogy én szerelmes voltam belé és hogy miket tettem érte, miket csináltam amikről talán nem is tudott, mert végül nem került a szeme elé, nem nyilvánult meg előtte. Elmeséltem hogy egyetlen mosolya képes volt arra, amire addig semmi és senki: mindent átírt bennem. Az első randink után pedig állandóan csak a mosolyát idéztem, a nevetését, a tekintetének ezer árnyalatát. Újra és újra lejátszottam magamban ahogy rámnéz, rámmosolyog, ahogy nevetünk. Teljesen érthetetlen volt a számomra, hogy mi történik bennem, de mindent megváltoztatott. Valahogyan: képes volt erre. Szóval visszatérve a tökéletességre. Neki mondtam el először, ekkor, hogy a tökéletesség és a hibátlanság nem ugyanaz. Hogy lehet valaki tökéletes annak ellenére, hogy nem hibátlan. 🙂 És hogy ha egy nő hisz egy férfiban, akkor az a férfi megváltja világot.

            Ezt ő nem tudta! Talán egyetlen nő sem tudja… 🙂

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 13:45

            😀 Nincs bajszom. (Bár most gondolkozom egy borostás kivitelű bajszos állszakáll alkalmazásában…

            Egyébként az mp3 amit letöltöttél ott fent, az rejti ám a fényképemet. iTunes vagy Windows Media Player biztos kijelzi.

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 14:01

            🙂
            Többre nem futja, mert most mennem kell – egészen vicces, de úgy érzem, mintha már be kéne jelentenem 😀

            Majd este még benézek, hogyan cikáztak itt a gondolatok ide-oda.
            Jó volt veletek, köszönöm :-)!

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 14:04

            Hát végülis ez egy beszélgetés, valóban illendő jelezni ha félbeszakad valamiért.. 🙂 Szép napot tulip!

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 14:05

            HOGY MI??? Rejti a fényképedet??? El sem tudom képzelni, hogy képes erre egy mp3… Na, de majd utána nézek én ennek!
            Challenge day 😀 😀

            Reply
          • Dreen 2011. July 5. Tuesday 15:19

            😀 CD-borítóként. Nem kell megijedni, a fizimiskámnak még a téves megpörkölés előtti állapotát mutatja!

            Reply
          • tulip 2011. July 5. Tuesday 20:40

            Láttam 😀

            Reply
          • Dreen 2011. July 6. Wednesday 09:03

            Veletek is jó volt beszélgetni. 🙂 Köszönöm a sok biztatást!

            Ha valamiért szükség volna rám (vagy egy kedves, intelligens, impulzív, vékony, 155-165 cm közötti budapesti 20-30-as hölgy érdeklődne a csodabogár Dreen iránt, miután utólag elolvasta a sok sületlenséget amit összeírtam) a Facebook-on megtaláltok ha mögéje írjátok ezt (csak dekódolva, hehe, feladvány): ɹoqɐbǝɹpuǝɐbɹɐʌ

            Nyilván összefutunk még más témában, addig is vigyázzatok magatokra!

            Reply
          • Napradyne 2011. July 6. Wednesday 09:21

            Jaj, igen, nagyon jó volt végre értelmes emberekkel beszélgetni! Hónapok óta csak a hajtás megy nálam, már nagyon hiányzott értelmes szót váltani valakivel:) Most pótolom Andis olvasmányaimat is:)

            Reply
          • Dreen 2011. July 6. Wednesday 11:48

            🙂 (aszonta ezt már egyszer mondtam.. a kis intelligens..)

            Reply
          • tulip 2011. July 6. Wednesday 15:31

            Ti már mindent leírtatok előttem 🙂 ???
            Csatlakozom: nagyon élveztem ezt a pár estét veletek! KÖSZÖNÖM!!! Biztosan összefutunk majd itt a vadászmezőkön – főleg, ha nem változtattok nick nevet. Bár az is lehet, hogy egy-két hozzászólás után így is, úgy is felismerlek benneteket 😀 😀 .
            Egyébként Andi oldalát a Facebook-on is megtaláljátok – én ott vagyok.
            Minden jót nektek, vigyázzatok magatokra!
            Szeretettel: T

            Dreen, nem mondom, hogy nagyon túlbonyolítottad volna ezt a rejtvényt 😛
            (ne aggódj, csak vicceltem, nagyon aranyos!)

            Reply
  98. Octavia 2011. July 1. Friday 08:58

    Szó sincs megkövezésről. Lehet, hogy én vagyok az a barátnő barátnője? Mintha rólam
    írtad volna a történetet. Ilyesmit az ember
    nem tervez be, csak úgy jön,illetve elönti
    mint egy nagy hullám, nincs módja védekezni,nem is akar. Itt az akarat és az ész nem játszik szerepet.

    Reply
    • Napradyne 2011. July 1. Friday 09:36

      “Nincs módja védekezni, és nem is akar”
      “Itt az akarat nem játszik szerepet”

      Hát ha nem is akar, akkor tényleg nem.

      Reply
      • Ilu 2011. July 1. Friday 10:21

        Én is Napradyne-vel értek egyet!
        Érzelem és ész együtt! Talán még tini koromban hittem a “meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt”. De ma már úgy gondolom, hogy első pillanatra csak erős szimpátia, illetve vágy van. Szeretni csak akkor lehet valakit, ha már mélyen megismertük. Addig csak max egy képet szerethettünk, ami esetleg bele illik az általunk megálmodottba… De egy kép soha nem lesz valós ember… Nem vagyunk ösztön lények, ha már az elején megjelenik az a bizonyos vészcsengő (pl válófélben van, és még látszik, hogy keresi magát), akkor nem árt ha óvatosabb az ember.
        Egyébként én is azt az álláspontot képviselem, hogy válás/szakítás után éljen egyedül legalább 1, esetleg két évet. Ennyi idő alatt talán már megtanul egy rántottát összeütni:) Mert -sajnos- emancipáció ide-vagy oda, sokan még mindig gyakorlatilag egy takarítónő/szakácsnő/kurva keverékét keresik…Ahelyett, hogy maga takarítana ki. Így egyszerűbb. Persze az ilyen típusú férfinál ez abszolút nem tudatos!

        Reply
        • tulip 2011. July 1. Friday 17:27

          Octavia! Amiről te írsz, azt szerintem Ilu fogalmazta meg a legpontosabban: meglátni és megszeretni – és én ebben nem hiszek, és a barátnőm barátnője sem 🙂 …
          Igen, abban igazad van, hogy átjárja az embert az a bizonyos jó érzés, de ez a másik megismerése nélkül csak egy homokra épített vár (lenne). Szeretem – éppen azért, mert megismertem. Még pontosabban: annak ellenére, hogy megismertem.
          Úgyhogy, ne haragudj, de szerintem Ilu és Napradyne érzett rá arra, amire én gondoltam.

          Reply
    • tulip 2011. July 1. Friday 17:29

      Octavia! Amiről te írsz, azt szerintem Ilu fogalmazta meg a legpontosabban: meglátni és megszeretni – és én ebben nem hiszek, és a barátnőm barátnője sem …
      Igen, abban igazad van, hogy átjárja az embert az a bizonyos jó érzés (hogy ezt az embert szeretem), de ez a másik megismerése nélkül csak egy homokra épített vár (lenne). Szeretem – éppen azért, mert megismertem. Még pontosabban: annak ellenére, hogy megismertem.
      Úgyhogy, ne haragudj, de szerintem Ilu és Napradyne érzett rá arra, amire én gondoltam.

      Reply
      • tulip 2011. July 1. Friday 17:33

        Az a négyzet ott egy 🙂 akart lenni, bocs!

        Reply
  99. Dreen 2011. July 1. Friday 09:53

    Egyébként mindennek a jó oldalát kell nézni, fő a pozitív gondolkodás.

    “A többség akkor kukáz ki, amikor megírom nekik, hogy válás közben vagyok.”

    Engem a többség helyett mindenki akkor kukáz ki, amikor írok neki egy kedves, értelmes, nem sablon de nem is kisregény levelet. Miközben sírnak a nők hogy nincs egy értelmes pasi, akivel el is lehet beszélgetni nem csak meccsről, nőkről, autókról és Xbox-ról. Ja, évek múltán is. (Valószínűleg annyira ronda vagyok, ahogy aki nálam rondább, az már hazudik.)

    Szóval főhősünk csak örüljön annak amije van! 😉 😀

    Reply
    • Gábor_40 2011. July 1. Friday 20:03

      Dreen, nekem is ez a saját tapasztalatom, amit te is írtál. 100%-ban!
      Természetesen ettől még nem általánosítok, mert nőben is vannak olyanok, csak azok foglaltak. (Vagy neeeemmm????)
      Most már azt gondolom, hogy azok a hölgyek, akikre én gondolok, nincsenek, (vagy csak nagyon kis számban vannak) fent a társkereső oldalakon.
      Az olyan férfi, mint amilyen te is lehetsz, és amilyen én is vagyok, az, az igazság, hogy unalmas egy nőnek.
      Nekem is mindig elmondják, hogy mennyire figyelmes vagyok, értelmes, és hogy milyen jól lehet velem beszélgetni az érzelmekről, a napi gondokról és, hogy mennyire jó ötleteket, tanácsokat adok. És milyen klassz, hogy hajlandó vagyok magam után mosogatni, mosni, főzni…….és ezek után jön a hölgyek részéről a de,……………..pedig, én ezt láttam, tanultam el a szüleimtől, hogy ilyennek kell lenni…………………. és nem a haverokkal lógni, mecset nézni sörrel a kézben, tojni a házimunkára, elfeledkezni a születésnapról….stb.
      De, ez a modell nem az a férfi „kép” amire a nők vágynak, mert a többsége nem ezt az apa modellt látta gyerekkorában.
      Aztán se nem jóképü, se nem pénzes………..de teljessen jók vagyunk így ahogy vagyunk…………ahogy mindenki más is.

      Reply
      • Napradyne 2011. July 1. Friday 20:18

        Mért döntöd el, hogy anők többségében mire vágynak? Én azt látom nőként, s persze a magam példáján, hogy megértő, kedves, melegszívű és hűséges társra vágynak. Megdöbbenek néha, mikor férfiakkal beszélgetek, miket mondanak, hogy mi nők mire vágyunk…:)

        Reply
        • Napradyne 2011. July 1. Friday 20:46

          Kedvencem az volt, mikor egy férfibarát kifejtette nekem, hogy a nőknek az a fontos, hogy hány centi…:) Hát, drágáim, én olyan nővel még nem találkoztam. Hát basszus, nem is tudjuk! Hát ránézek egy férfire, honnan tudnám, hány centi, odáig el kell jutni, ugye.:)

          Reply
        • Dreen 2011. July 1. Friday 22:11

          Válaszom itt lentebb. 🙂

          Reply
      • kormi 2011. July 1. Friday 20:56

        Kedves Gábor!

        Lehet, hogy igazad van abban, hogy bizonyos hölgyek nincsenek fenn a társkereső oldalakon. Például én, mert egy-két honlapot megnéztem, de engem taszit a gondolat, hogy ott, akár csak regisztráltaknak is, kitegyem a fényképemet és egy csomó információt magamról, amiről percek alatt akárki felismer, az is aki nem akarom, hogy tudja, hogy most (még) házasként társat keresek. Én nem itélem el azokat, akik papirkapcsolatuk ellenére már társat keresnek, mert ez azt jelenti, hogy már meggyászolták azt a kapcsolatot, amiből papiron még nem léptek ki. Ha már beadták a válókeresetet és ők adták be, nem a párjuk, ez számomra a megbizhatóságot jelenti, hiszen akkor a párjukat sem akarják tovább hitegetni azzal, hogy minden rendben van. A papir megszerzése, ha folyamatban van, akkor csak egy adminisztrativ állomás az egész leválási folyamatban. Biztos, hogy ennek ellenére még okozhat fájdalmat, de visszafordulásra szerintem ilyenkor már kevés az esély. Persze én magamból indulok ki. Nekem három év kellett ahhoz, hogy eljussak arra a pontra, ahol most vagyok. Vagyis, hogy bejelentsem a férjemnek, mindkettőnk próbálkozásai ellenére nincs értelme tovább együtt boldogtalanitani egymást, hiszen külön mindkettönknek van esélye egy újabb boldog hosszú kapcsolatra. Szerintem nincs szégyelnivalónk sem, hiszen 20 évig harmonikus volt a kapcsolatunk, legalábbis úgy éreztük, és szerintem ez a mai világban sikeres házasságnak számit, akkor is ha most vége van.
        Ja, és egy olyan férfit nem láttam a társkereső oldalakon, akivel szóba tudnék állni. Igaz, ez egy fénykép alapján nehezen itélhető meg. Inkább élőben keresnék párt magamnak.

        Reply
      • Dreen 2011. July 1. Friday 22:00

        Kedves Napradyne, fontos most itt az elején tisztázni, hogy szó sincs általánosításról. Az ilyen férfiakban ott bujkál némi keserűség, és a felrázó megjegyzésük sajnos nem azt éri, akinek járna.

        Valójában arról van szó, hogy amikor “általánosítunk”, csupán azt jelezzük, hogy a tapasztalatok mire engednek következtetni. (Ahogy ez a nők esetében is igaz amikor általánosítanak, akár tudatában vannak ennek, akár nem.) Nem igaz, hogy nincsenek olyan nagyszerű és igaz nők, akik tisztán látnak és nem dőlnek be a macsó-feeling-nek, bár most úgy érzem, nincsenek, de ez egy dolog, mert akkor is vannak. Csak valahol, valami elromlott, mert nem találjuk meg egymást, elrohanunk egymás mellett, talán épp a keserűség miatt, talán a fáradtság, a pillanatnyi rosszkedv, vagy valami más, nem tudom. Egy kapcsolathoz két ember kell, az elkerüléséhez egy is elég.

        Ma megtörtént velem a csoda, egy nő elegyedett szóba velem. Nem volt rámenős, csak nyitott és kommunikatív, de látszott rajta hogy tetszem neki (és ez még kölcsönös is volt, halleluja), jelezte hogy közeledhetem, valószínűleg tudta, hogy aki anélkül is közeledik hogy jelezné neki, annak a szándékai nos… Szomorú voltam, mert csak két hetet késett. Amikor már kilógott a lóláb, elmondtam neki. Elmondtam hogy nagyon hálás vagyok a megtisztelő érdeklődéséért irántam és hogy ő egy nagyszerű nő és nagyszerű amit tesz, de nem járna velem jól most, mert ha ránézek, csak egy újabb szép nőt látok, aki nem tudja mit is akar valójában, nem ismeri önmagát és halovány fogalma sincs arról, hogy mekkora csoda is ő valójában és hogy mekkora hatalma van az élete felett, de azt sem tudja mi a boldogság amit annyira keres, csak összetéveszti az elégedettséggel és az örömökkel, és a vége úgyis az lenne, hogy végül elhagy, nem tart ki a közös álmaink mellett, hiszen hogyan is tarthatna ki, ha még mindig önmagát keresi. És hogy tudom hogy ez nem igaz, de nem volna fair vele szemben ha eljátszanám hogy nyitottam feléje, mikor nem tudok. Nem tudom hibáztatni azért, mert nem tűnt fel neki, hogy a varázspálca ott van a kezében, és csak nemet kellett volna mondania és kiállnia a pillanat mellett, kiállnia mellettem. (Megcsókolnia a varangyosbékát, hogy az visszaváltozzon herceggé.)

        De mindez nem számít. Marad az az általános helyzet, amit Gábor_40 fogalmazott meg helyettem: az igazi férfi (mármint a tényleg igazi, nem az igazit látványosan eljátszó) “unalmas” a nők többségének. Unalmas, mert ahogy azt fent írtam Gina soraira, nem harsány, nem manipulál, nem tolakszik a figyelmedbe még akkor sem, ha sokan ezt neveznék “férfias”-nak. Az igazi férfi nem akar birtokolni: úgy gondolkodik, hogy légy boldog – mindegy hogyha nem vele. Miért nem akar birtokolni? Azért, mert ismeri önmagát, tudja a választ a legvégső kérdésre: “Ki Vagyok Én?” A válasz ez és nem több: “Én egy szerepvállalás vagyok; egy akarat, mely túllép az egyéni szempontokon.”

        Persze az aki a szívével néz és nem a szemével, fülével, orrával, bőrével, nem is lát mást, csak ezeket a férfiakat, mindenki más láthatatlan a számára.

        Reply
        • Napradyne 2011. July 2. Saturday 00:27

          Kedves Gábor, távol álljon tőlem, hogy most mondjak néhány szokásos általánosítást – ami a férfiakat érni. Tudnék, és ezzel bizonyára te is tisztában vagy. Olyat is, ami mélyen sértené a társaság tisztességes férfitagjait, ezért tartózkodom ettől. Azt azonban mondhatom, hogy az Igazi férfi mindenkinek mást jelent, és sokféle lehet. mondhatom, hogy majd magam alá, mikor azt láttam, hogy egy férfi puszta kézzel fog vissza egy lovat! Aztán rápattant, és addig hajtotta, míg ki nem dőlt alóla az állat. Igazi férfi? Hát persze. De ha az ember jobban megismeri, egy gyerek, aki ahogy a feleségével bánik mások előtt is, hát… és innentől megcsodálom az erőteljesítményt és elhagyja a számat egy Wahoo… de ennyi. Ami pedig téged illet, épp mos voltál kedves megosztani velem, hogy bizony bejöttél volna valakinek, csak te nem voltál elég nyitott. Sokszor találkozom azzal, (és az enyém is ilyen volt, szerencséje volt, mert valaki befújta nekem, hogy ne baráti közeledésnek vegyem, ami tisztán annak látszik, valaki, akinek beszélt az érzésiről) hogy zavar van a kommunikációban, sokan maradnak, mert egyszerűen nem tudnak jelezni. Valami flörttechnika kéne, mert a jelzéseknek nagyon finom és fokozatos rendszere van, emlékszem, mikor egy férfi úgy kommunikált le, hogy mellém állt, és mintegy véletlenül úgy támaszkodott a falra, hogy az én kezemre. Elhúztam, és a dolog le volt kommunikálva. Ha a párom nem fújják be, akkor valószínűleg most is koncertjegyekkel bombáz, és ma talán a legjobb barátom, és egymás vállán sírjuk el, hogy nem találjuk az igazit. Kezdeményezni azért még mindig a férfinak kell, mi ugyanúgy be vagyunk szarva, és félünk a visszautasítástól.

          Reply
          • Gábor_40 2011. July 2. Saturday 05:38

            Hé, Ezt íróm a második soromban:
            “Természetesen ettől még nem általánosítok, mert nőben is vannak olyanok…… ”

            Tehát nem, mondom nem általánosítok.Mert magam is ismerek sok remek, és klassz nőt:-))
            Da ahogy Dreen is írta, egyszer a tapasztalat + bizonyos női csoportok véleménye, és ebből kialakul egy „kép”, hogy milyen férfira is vágynak a „nők”. Milyen legyen a „férfi”.
            Persze figyelmes, kedves…..stb, de ez nem elég a nőknek………mellette legyen macso, anyagi biztonságot megteremtő, és néha bunkó, kemény és rossz fiú………stb.

            Reply
          • Dreen 2011. July 2. Saturday 10:51

            Napradyne,
            Igen, a kommunikációval tényleg gondok vannak. (Ennek részeként, amikor suttyónak néz a hölgy. Engem… 😀 íróköltőzeneszerzőfeltalálógyógyító-suttyó, igennnn :D) Én most (is) őszinte voltam a hölggyel. Ha két héttel korábban történik ez, teljesen máshogy alakult volna a találkozás, de most hányingerem lett volna magamtól, ha nem mondom meg az igazat, és az sokkal rosszabb lett volna mint amilyen rossz volt elszalasztani ezt különleges alkalmat. És valószínűleg két hét múlva már újra a régi mederben leszek.

            Rosszfiú… Voltam már rosszfiú, egyszer. Soha többé nem leszek, mocskosnak éreztem magam. Aki rosszfiút akar, az keressen magának egy majmot, van egy csomó a dzsungelben és nézze meg milyen apa és milyen férj lesz belőle, no meg milyen házasság – vele. Ha eljut odáig a dolog. Jófiú is tud anyagi, lelki, emberi biztonságot nyújtani. Na jó, nem dohogok itt tovább. 🙂

            Reply
  100. Ilona (Bp.) 2011. July 1. Friday 11:38

    Na, akkor engem se kövezzetek meg…de! Én igenis úgy állok a dolgokhoz, hogy (elsőre) hiszek a válásban lévőnek. Miért is?…mert én ugyanebben a cipőben jártam. Sajna a volt férjem kategórikusan kijelentette, nem válik. No, akkor várjunk…aztán (öt év múlva) megtalálta az “igazit”…és végre ő könyörgött, hogy adjuk be közös megegyezéssel. Pár hónap alatt, zökkenőmentesen lezajlott, azóta is normális a viszonyom vele, sőt még az új asszonnyal is…meg ne mondjátok neki, de hálám üldözi!!
    Viszont nem bántam meg, hogy így döntöttem és vártam, mert szerintem igen sok kellemetlen szituációtól, idegeskedéstől kíméltem meg magam.

    Reply
  101. Brigi 2011. July 1. Friday 12:50

    Sziasztok!

    Én is “kikukáznám”…

    Egy induló kapcsolat két felnőtt ember között rengeteg energiát kíván, amit nem tud megadni az, aki épp az élete romjain üldögél összetörten és követelőző férjekkel/feleségekkel, labilissá vált gyerekekkel, anyagiakkal stb. küzd…

    Arról nem beszélve, hogy ilyenkor az emberek szerintem nincsenek abban a stabil érzelmi állapotban, hogy eldönthessék, valóban a másikba szerettek bele, vagy csak kapaszkodót keresnek. Mankónak használni a másikat nem tisztességes.

    Aki meg házas, és valójában esze ágában sincs elválni, csak kalandot keres és ezért behülyíti a rendes, társát kereső másik felet, az egyszerűen egy utolsó szar alak.

    Szerintem meg kellene tisztelni a másik embert azzal, hogy lezárjuk a múltat (jogilag is!) és AZUTÁN keresünk új társat…aki meg nem bírja ki addig sem, az keressen egy másik “átmeneti állapotban” levőt…

    üdv
    Brigi

    Reply
  102. Ilu 2011. July 1. Friday 14:44

    “Sajna a volt férjem kategórikusan kijelentette, nem válik.”
    Ilyen szerintem nincs!
    A váláshoz egy ember is elég! Ha valaki el akar válni és beadja a válópert akkor túl sokat nem tud csinálni a másik. Én is megkérdeztem az ügyvédet, hogy mi van, ha nem jön el a férjem (mert egyébként Ő sem akart válni, de ez engem nem érdekelt, én akartam és kész!). Az ügyvéd azt mondta, hogy kicsit megnehezíti ugyan a dolgot, meg hosszabb lesz a cécó, de attól még elválunk, nem tudja megakadájozni. Ugyanis nincs az a bíróság, akit akarata ellen hagyjon egy házasságban benne. Csak előbb be kell adni azt a bizonyos válópert…

    Reply
    • Ilu 2011. July 1. Friday 14:47

      megakadályozni -t akartam írni, csak siettem, Bocsi

      Reply
    • Ilona (Bp.) 2011. July 4. Monday 17:42

      Ok, igazad van…de, mérlegeltem! Vagy most beadom és az sok pénz, idő és energia, a sárdobálásról már ne is beszéljünk…vagy várok és aztán emberien, kultúráltan elválni.
      Én az utóbbit választottam és nem bántam meg. Nem tudtam volna a papírt mosolyogva lobogtatni, mikor a lelkem romokban, a hosszú hercehurca után.

      Reply
      • Ilu 2011. July 5. Tuesday 17:26

        És az idő csak múlik, és múlik… És nem leszünk fiatalabbak… Én ezért nem vártam. Mire? Tudtam, hogy már úgysem fog megváltozni, max ideig- óráig.
        De amíg eljutottam odáig, hogy válni kell az egy fél év nagyon kemény időszakom volt! nem a válás nehéz, hanem az oda vezető út, mikor rádöbbensz, hogy gyakorlatilag már nincs más út csak a válás.

        Reply
  103. zsuzsi 2011. July 1. Friday 19:47

    Én is szeretném megtalálni a társamat,
    de olyan társra vágyom,aki ha nincs is elválva,független.
    . Nem az anyagiak érdekelnek.Csak
    lukszus egyedűl élni.

    Reply
  104. Írisz 2011. July 1. Friday 21:42

    Szintén elvált nő vagyok, két gyermekkel…de nem is ez a lényeg. Keresem azt a férfit azóta is, aki párom lehetne, de hasztalan. Egyetértek abban, ha a házasság felbontását valamelyik fél halogatja, annak valami oka /érzelmi, anyagi/ van és ezzel már az egész “új” kapcsolat esetleg rosszul indulhat. Na de legyünk őszinték: ez a dolog, leginkább az érzelmi kötődés szintúgy fennállhat egy olyan férfinál ill nőnél, aki ugyan nem házasságból szállt ki, de mondjuk éppen a közelmúltban volt a szakítás! Lehet, hogy keresi az illető az újat, de közben a szíve mélyén még reménykedik, hogy talán vissza lehet csinálni az ex-szel-akármelyik, az alaplevélben leírt indokok miatt!!! A lényeg: esélyt kell/ene adni, előbb-utóbb úgyis kiderül, mi a helyzet. Arra kell csak nagyon vigyázni, hogy pont emiatt ne másszunk bele túlságosan, legalábbis az első időkben, érzelmileg a kapcsolatba. Tudom, mert én jártam így…és nehéz, ha az ember őszintén megszereti a másikat…

    Reply
    • Náprádiné 2011. July 12. Tuesday 10:00

      Persze. Csak míg ezt egy függetlenről nem tudom, egy válófélben lévőnél tudom, hogy erre óriási a esély.

      Reply
  105. Magdolna 2011. July 1. Friday 21:43

    Én is belefutottam,csak más volt a szitu.
    Az uriember házas,tehetetlen beteg feleségét hosszú évek óta ápolja.Ő csak egy szex partnert keresett.Én mást is várok a páromtól.
    Ha valaki válló félben van és szabad,az nyugodtan keressen magának párt.Tudjuk, hogy hiányzik valaki az életünkből.Kényelmes egyedül,de nem jó,nem elég!

    Reply
  106. Várkonyi Emília 2011. July 8. Friday 19:24

    Ha végleg eldöntötte, mit akar, akkor semmi gond. De utána ne sírjon a párja után.

    Reply
  107. Náprádiné 2011. July 12. Tuesday 09:56

    Most megy a Kossuth Rádión egy műsor pont az elváltak és új partnereikről, hogy mekkora a zavar az ügyben, már, ha gyermek van. Volt egy interjú óvodás korú gyerekekkel az ügyben, bizony elsírtam magam, ahogy hallgattam a kis óvodást, aki nem is értette, hogy az anyukájának az új apukájától lesz gyereke. Hogy ő nagyon várja a kistestvért, de az igazi apukájától szeretné, hogy legyen. Mert hogy néz ki, hogy akkor külön apukája lesz az ő testvérének, és hol fog lakni? Mert ha az új apukánál, akkor az olyan, mintha nem is lenne kistestvére, pedig annyira szeretné… A riporter negyed órán keresztül sem tudta a kis fejével megértetni a helyzetet, pedig nagyon igyekezett, és nagyon jól értett a kicsi nyelvén. Aztán még néhány ilyen interjú, hát mit mondjak, sírtam. Fogalma sincs a válóknak, mit tesznek a gyerekeikkel… Ahelyett, hogy megpróbálnák a helyzetet megoldani, az ahhoz elengedhetetlen alázattal. Keresztapám akart elmenni valami fiatalabb és szebbel, mint a felesége, ja hát a másik nem volt túl három gyerek szülésén tőle! Mikor nagyanyám megtudta, azt mondta neki: ha te ezt a három gyerekeddel megteszed, többé nincs anyád. Hogy hogy nem, meg tudta oldani a helyzetet! A feleség, a gyerekek mind nem jelentettek annyit, mint izgatott férfiassága, de úgy tűnik, az anyja igen. És láss csodát: meg tudta a házasságát menteni, mikor az anyjáról volt szó! Született aztán még egy gyerekük, és egyébként nagyon jól megvoltak a keresztapám haláláig.
    Utána egy érdekes interjú jött: Mit is lehet kezdeni az új társsal? Mi az a gyerek életében? Mostohaapa, anya? Ez pejoratív. Nevelőapa, anya? Nem dolga, hogy neveljen, nem is teheti, arra ott a vér szerinti szülő. Akkor tulajdonképpen mi? Hát gondolja meg minden független, belelép-e egy ilyen zavaros helyzetbe.

    Reply
    • Andi 2011. July 26. Tuesday 09:47

      Fogalma sincs a válóknak, mit tesznek a gyerekeikkel…

      Inkább maradjanak rossz házasságban a szülők?! És azt lássa a gyerek, hogy a szülei hogy marják egymást? Megbocsáss, de ezzel nem értek egyet. Hogy anya tartsa el apát is, meg a szeretőjét? Ne viccelj! És a gyerektől vegyem el, mert az apja elhordja a pénzt?! Na neeee!Ennél azért többre vagyok hivatott, úgy érzem. Félreértés ne essék, nem vettem személyes sértésnek, csak ez a véleményem 🙂 .

      Reply
      • Náprádiné 2011. July 26. Tuesday 10:27

        Győzzék le a büszkeségüket, üljenek le, nézzenek magukba, és oldják meg a problémáikat, közösen. Tudom, hogy mindenkinek nehéz elismerni a maga hibáját, hogy nem csak a másik a hibás. Az én fejem fölött egy pokoli házasság ment szét. Aztán eljött az idő, mikor mindkettő alázatosabb lett, és elismerte, hogy hol szúrta el. Végül barátok lettek, és anyám temetésén ott volt az apám legjobb barátja is, hogy a együtt legyen vele a gyászában, hogy elveszítette a feleségét. Minden házasságtörésnek van gyökere és oka. Ahol a gyökereknél a saját hibát is keresni kell. Mért jó a házasságom, és a bátyámé is? Mert a szüleink házassága állatorvosi ló volt. Miért nem tudtak előbb magukba nézni, előbb észrevenni, hogy az “anyáddalnemlehetettbeszélni”, “apáddalnemlehetbeszélni” azt takarja, hogy nem hajlandóak meghallgatni a másikat, csakis azt várják, hogy a másik hallgassa meg őket? Mindent rendbe lehet hozni, csak épp akarni kell. Fenntartom a véleményem. Bocsásson meg a szüleinknek az Örökkévaló. Az a hatalmas büszkeség, a bocsánatot kérni nem tudás, a saját hiba el nem ismerése, mind-mind rajtunk csattant. Aztán minket akartak kettévágni, felhasználni egymás ellen. Emlékszem apám arcára, mikor rájött, hogy mit tett velünk, miközben anyámon akart bosszút állni. Mi megtértünk, felnőttünk, némi maradandó károsodással, ami vissza-visszatér, de megtanultuk az ő hibáikon, hogy mit nem szabad elkövetni, a sok apróságot, no meg egy paptól. Egyik rokonom nem volt ilyen szerencsés, meghalt, miközben a szülei váltak. Mikor megkérdezte az apja a lányát kezelő orvos barátját, hogy miért halt meg a gyerek, ez volt a válasz: “a másik kettőnek is ezt a sorsot szánod?”

        Reply
  108. Enikő80 2011. July 13. Wednesday 09:22

    Sziasztok!

    Először is nem olvastam el az összes hozzászólást csak az elsőket!
    Én azt mondom, igaza van mindenkinek!
    Én is külön élek a férjemtől 3 éve a gyerekeimmel! Nem váltunk el még az anyagiak miatt, de különélési nyilatkozatunk van! Úgy gondolom, ettől még Nekünk is jogunk van ismerkedni, Én pl nem azt mondom, hogy elfelejtettem a házasságot, mint ahogy itt valaki írta, de lezártam!
    Viszont itt van, a másik tábor, Nekik is igazat kell adnom, mert pl Én is kétkedve fogadnám, ha valaki azt mondaná, nős vagyok, de külön élek! Viszont, díjazni kell, hogy őszinte, és esélyt lehet adni mindenkinek! Ha már az elején nincs bizalom, akkor abból kapcsolat tényleg nem lehet! Bízom benne, Én is megtalálom majd azt a férfit, aki elfogad engem a gyerekeimmel, és akinek bearanyozhatom a mindennapjait! Mindenkinek szép napot kívánok!;)

    Reply
    • Dreen 2011. July 13. Wednesday 13:18

      Ez egy nagyon középrehelyezett gondolkodásmód. Szerintem nagyon korrekt. Sok sikert kedves Enikő! 🙂

      Reply
      • Enikő80 2011. July 14. Thursday 04:51

        Köszönöm szépen, viszont kívánom! Szép napot!:)

        Reply
  109. Andi 2011. July 26. Tuesday 09:05

    Nem tudom,miért gondoljátok, hogy a válófélben lévők életük romjain ücsörögnek. Egy nyamvadt papír az egész, amit a mai törvények miatt ilyen lassan állítanak ki. Már több, mint egy éve élünk külön. Ha egy szimpla szakítás után telik el egy év, arra nem mondja senki, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra az illető. Persze, csak a magam nevében beszélek, de nálam régóta nincs érzelmi kötődés. Ilyen “kikukázó” megnyilvánulások után felmerül a kérdés: mi van, ha meg sem mondom az illetőnek, hogy is állok. Szemét és tisztességtelen lenne, igen, ezért nem is tettem meg. De ha tisztességes vagyok, kikukáznak.Egy másik ember miatt várjak éveket adott esetben? Mert még válni is lusta?? Nem igazság!

    Reply
  110. Pingback: "Házas férfival ne!" | Társkereső Kalauz

  111. Guesswho 2011. August 29. Monday 06:26

    Nekem volt pasim, akitől vált a felesége ÉS ITT A HANGSÚLY!, egy tárgyaláson túl voltak, a lelkem bőszen társkerizett. Aztán hónapok múlva kiderült, ő egyáltalán nem akart válni, csak lazán csalta a nejét egész házassága alatt, de ezt letagadta, évek múlva árulta el, aztán velem görénykedett, mert hát rajtam csattant az ostor azért, hogy tőle válni akartak. Na! Ha hozza a pasi a válókeresetet, amin a benyújtó félként van jelen, úgy talán elgondolkodnék, de nem komolyan, amíg a válástól el nem telt egy év. Ennyi. 99%uk hazudik uis.

    Reply
  112. Anna 2012. February 6. Monday 00:23

    3 hete mondták ki a közös megegyezéses válásomat, másfél éve nem éltünk együtt, kb 3 évvel előtte úgy éltünk egymás mellett mint lakótársak, mégis felkavart lelkileg mikor kimondták,és majdnem elbőgtem magam, mikor a bírónő meg kérdezte, hogy szemmel láthatóan tudunk értelmes emberek módjára beszélni, akkor gyerekek miatt miért nem próbáljuk meg….. Ő sem értette, hogy pont azért váltunk el, hogy tudjunk értelmesen beszélni. Teát saját tapasztalat: a házasság NEM “csak egy papír”. Sokkal többet jelent annál, főleg ha jó pár évig tartott.
    Ha valaki társat akar, teremtsen tiszta helyzetet.

    Reply

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.