29 Jul

Legutóbbi FiftiFifti Műhelyünkön Sólyom Ágnes párkapcsolati kommunikációs tanácsadó volt a vendégünk, aki a felnőttkori kötődési stílusokról tartott nekünk előadást egy-két kommunikációs gyakorlattal megfűszerezve. Íme egy rövid összefoglaló előadása alapján!

Kötődés-elmélet

 

A kötődési stílus elmélet szerint kisgyermekkorban alakulnak ki bennünk azok a prekoncepciók és minták, amelyek alapján később a párkapcsolati kötődést is megéljük. Attól függően, hogy hogyan bántak velünk gyermekként szüleink, vagy az elsődleges gondozó személy,  a későbbiekben is úgy fogunk kötődni. Gyermekkorban elhagytak bennünket, nem törődtek velünk, állandóan meg kellett dolgozni a figyelemért? Vagy esetleg teljes érzelmi biztonságban nőttünk fel? Ezek azok az alapkérdések, amelyekből kideríthetjük, nagy valószínűséggel a következő csoportok melyikébe tartozunk.

Biztonságosan kötődő az, aki könnyen alakít ki kapcsolatokat, a párkapcsolataiban kizárólag akkor féltékeny, ha alapos oka van rá, egyébként magabiztos és a társában is képes megbízni. Ha megkérdeznénk, ezt mondaná:

Viszonylag könnyen kerülök közel másokhoz és nyugodtan rájuk merem bízni magam, illetve nem zavar, ha mások támaszkodnak rám. Nem igen szoktam azon aggódni, hogy elhagynak, vagy, hogy valaki közel kerül hozzám.” (paramedica)

A szorongó-aggodalmaskodó fő kérdése az: “tényleg szeretsz te engem?”. A párkapcsolatban sokszor szorong, nem érzi magát biztonságban még akkor sem, ha a másik igyekszik mindent megtenni. Nagyon szoros kapocsra vágyik, amivel sokszor a másikat szinte megfojtja. Belső monológja így hangzik:

“Úgy érzem, mások nehezen kerülnek hozzám olyan közel, ahogyan szeretném. Gyakran aggódom amiatt, hogy a partnerem nem igazán szeret, vagy nem akar velem maradni. Teljesen össze akarok olvadni a másik emberrel, és ez a vágyam gyakran elijeszti az embereket.” (paramedica.hu)

Elutasító-elkerülő az, aki nagyon nehezen enged fel egy párkapcsolatban, a szoros érzelmi kötelék pedig terhére van. Független, önálló ember, akit nehéz “megfogni”. Így gondolkozik:

“Egy kicsit zavar, ha közel kerülök másokhoz; nehezen tudok teljesen megbízni valakiben, átengedni magamat egy függőségnek. Idegesít, ha valaki túl közel jön, és gyakran a partnerem intimebb viszonyt vár el, mint amiben én jól érzem magam.” (paramedica.hu)

Bizalmatlan-elkerülő az az ember, aki bár szeretne kötődni, sőt, ez az egyik legfőbb vágya, de előző párkapcsolataiban sok kudarcot, bántalmazást élt át, ezért bizalmát nagyon nehéz megszerezni. Állandóan gyanakszik, hogy mikor fordulnak rosszra a dolgok, sokszor épp ezzel a viselkedésével vált ki negatív reakciókat a másikból, így újra és újra “igaza lesz”. Így éli meg a párkapcsolatot:

“Eddigi párkapcsolataimban sokat csalódtam, ezért már kezdem elveszíteni a hitemet, hogy egyáltalán létezik boldog párkapcsolat. Úgy érzem, ennek az esélye akkora, mint a lottó ötösnek, ezért mindig résen vagyok és éberen odafigyelek, nehogy megint baj legyen.”

Te hogyan kötődsz?

Te hogyan kötődsz?

Mit lehet tenni, ha én biztonságosan kötődnék, de a párom nem?

Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogy gyermekkorát érzelmi biztonságban élte meg. Mit tehet az a pár, ahol az egyik fél biztonságosan kötődne, de a másik fél erre képtelen? Sólyom Ágnes szerint roppant nehéz – szinte lehetetlen – felnőttkorban megváltoztatni kötődési stílusunkat, ettől függetlenül azonban már azzal is rengeteget lehet segíteni, ha valaki felismeri, hogy ő maga hogyan kötődik. Az önismeret és saját stílusunk felismerése után következik a kommunikáció, tehát az, hogy közöljük a másikkal, mit és hogyan szeretnénk a párkapcsolatban.

Szép példája ennek az útnak az a pár, amelyik mediáción derítette ki, hogy a nő szorongó-aggodalmaskodó, míg a férfi biztonságos kötődésű, és legtöbb konfliktusuk épp ebből a különbségből adódik. A szakember megértette a nővel, hogy soha nem lesz képes párja annyi figyelmet adni neki, amennyire vágyik, hiszen az lehetetlen: a gyermekkori hiányt és veszteségérzetet képtelenség felnőttkorban pótolni. Ugyanakkor a párja is kapott egy “használati utasítást”, hogy megértse, milyen lehet az, ha valaki máshogy kötődik, mint ő.

A kötődési stílus megállapítására rengeteg teszt és felmérés létezik, de már a fentiek alapján (és a párkapcsolataidban kapott eddigi visszajelzések alapján) is be tudod határolni, hogy körülbelül Te melyik lehetsz. 

 

 

39 Comments

  1. anonym 2015. July 30. Thursday 12:51

    Egyik sem! Többi kategória?

    Megbízok másban, de ennek ellenére nem érzem szükségességét a kötődésnek/nem kötődök?

    Reply
    • Randi Andi 2015. July 30. Thursday 16:43

      Ha nem érzed szükségességét a kötődésnek, akkor elég nehezen hozol létre párkapcsolatot. Látatlanban az elkerülőt mondanám, de nem biztos persze.

      Reply
  2. Judit 2015. July 30. Thursday 14:02

    Na jó, még egyszer nem gépelem be, amit akartam 🙁

    Reply
  3. Ági 2015. July 30. Thursday 17:00

    Én sem vagyok egyik sem, mintha több kategória lenne, már olvastam erről az elméletről korábban.

    Reply
  4. Éva 2015. July 30. Thursday 19:45

    Sziasztok!

    Minden emberi kapcsolat alapja a bizalom.
    Valóban szüleinktől is ezt láttuk.
    Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mit akar a társam tőlem, ha nem bízik meg bennem.
    Az állandó kételkedés és ellenőrizgetés megmérgezi a kapcsolatot. Persze én is sokat csalódtam, de aki el akar menni azt el kell engedni.

    Szép estét!

    Reply
    • Randi Andi 2015. July 31. Friday 08:32

      Éva! Magadból indulsz ki, amikor azt írod, hogy a bizalmat a szüleinktől láttuk.
      A kérdés az, hogy mi van akkor, ha nem biztonságos légkörben nevelkedett valaki? Olyan légkörben, amit a bizalmatlanság és szeretetlenség jellemzett?

      Reply
      • Éva 2015. July 31. Friday 19:22

        Kedves Andi!

        Mindenki magából indul ki. Ez a vetítés. Szerencsés vagyok, mert szerető, gondoskodó családban nőttem fel és ezt láttam otthon. Ez a minta, ezt keresem.
        Igazad van, hogy nem minden család ilyen. Nem is értem, ha nincs szeretet miért maradnak együtt.

        Szép estét!

        Reply
  5. Csaba 2015. July 30. Thursday 20:21

    Jó estét!

    Szerintem tiszta típusokról nem lehet beszélni. Magamból kiindulva mondom ezt. Én valahol a a szorongó-
    aggodalmaskodó és az elutasító-elkerülő között lehetek.

    Reply
    • Éva 2015. July 30. Thursday 20:38

      Kedves Csaba!

      Megpróbáltad már elhessegetni a negatív gondolataidat?
      Nem vagyok pszichológus, de ha valaki nem vert át, akkor miért nem bízol meg benne?

      Szép estét!

      Reply
      • Csaba 2015. July 30. Thursday 21:01

        Kedves Éva!

        Nincsenek különösebb negatív gondolataim. Csak visszagondoltam az elmúlt kapcsolataimra és abból vontam le ezt a következtetést. Általában lelkes vagyok a kapcsolataim elején, de sokszor éreztem, hogy valami nem stimmel. Próbáltam elnyomni ezt az érzést, de aztán előbb-utóbb kiderült, hogy mégis helyes volt az a megérzés.
        De amúgy számomra nem nagyon léteznek pozitív meg negatív gondolatok.

        Szép estét Neked is!

        Reply
        • Éva 2015. July 30. Thursday 21:30

          Kedves Csaba!

          Sajnálom, hogy ilyen kapcsolataid voltak.
          Én is megérzem, ha valami nem stimmel, úgy hogy még nem is kell látnom…. aztán kiderül. Ettől függetlenül először megszavazom a bizalmat.

          Reply
          • Csaba 2015. July 30. Thursday 22:04

            Kedves Éva!

            Én is sajnálom, hogy úgy alakultak, de talán jobb is így. Egyszer talán más lesz… 🙂

            Reply
            • Éva 2015. July 31. Friday 19:23

              Reménykedjünk…. 🙂

              Reply
      • Randi Andi 2015. July 31. Friday 08:33

        Kedves Éva!

        Ahogy a cikkből is látszik, a dolog nem olyan egyszerű és nem elég csupán annyi, hogy “el kell hessegetnünk a negatív gondolatokat”. Ha valaki már gyermekkorában sem tanulta meg, milyen biztonságosan kötődni, annak később nagyon nehéz dolga lesz.

        Reply
        • Eper 2015. July 31. Friday 11:02

          Tulajdonképpen nem is a gyerekkora miatt, hanem az ilyen és hasonló bélyegek következményeképpen.
          Sajnálatos számomra, hogy mindent címkézni kell, hogy mindenre kell egy mértékegység, egy viszonyítási szám, kategorizálni és be kell sorolni. Miért?
          Miért kell mindenre egy magyarázat? mert akkor jobban el tudjuk fogadni? vagy lesz egy jól megkomponált magyarázat, amit rá lehet húzni és kész?

          Reply
          • Csaba 2015. July 31. Friday 23:28

            Kedves Eper!

            Ez egy nagyon jó meglátás! Köszönöm! Fiatalon is nagyon zavart ez. Akkoriban éppen Szepes Mária nyomán kezdtek el egyesek másokat pozitív és negatív embernek nevezni (ezzel nem minősíteni akarom Szepes Mária munkásságát és az is igaz, hogy fiatalon könnyen megy a minősítés). Nem akarták megérteni, hogy ez nem ilyen egyszerű: nem kell és nem is érdemes feltétlenül embereket ilyen vagy olyan kategóriákba besorolni. Nagyon könnyen a partvonalra lehet emiatt kerülni.

            Reply
            • Eper 2015. August 1. Saturday 18:34

              Szép estét Csaba.

              Örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk.:)

              Reply
          • Éva 2015. August 1. Saturday 10:45

            Kedves Eper!

            Nem értek Veled Egyet. Ismereteim szerint az alapvető viselkedési formákat igenis otthonról, a családból hozzuk.

            A cikk szerintem a párkapcsolati problémák, nehézségek okait keresi segítő szándékkal és nem az a célja, hogy mindenáron beskatulyázzon embereket.

            Szép napot!

            Reply
            • Eper 2015. August 1. Saturday 18:33

              Szép napot neked is kedves Éva.

              Nem is azért írtam, hogy bárki egy véleményen legyen velem.

              A család egy dolog, utána van az ovi, majd a suli, majd a barátok, munkatársak….a többi ember. Nincs itt semmi kőbe vésve. Ha kitalálunk hangzatos “fogalmakat” mennyivel vagyunk előrébb? Mi változott meg?:)

              Reply
              • Éva 2015. August 1. Saturday 20:53

                Kedves Eper!

                Semmi nem változott meg. 🙂
                Csupán annyi, hogy a “homok a szélben” típusú pasik viselkedését, ha nem is ujjongva elfogadjam, de legalább megértsem.

                Reply
                • Csaba 2015. August 1. Saturday 23:19

                  Kedves Éva!

                  Látom a tipizálás nagyon megy. Talán jobb lenne ha elengednéd őket, hadd vigye el őket a szél. De biztosan léteznek más típusú férfiak is…

              • Randi Andi 2015. August 3. Monday 12:44

                Sokat számít, ha észrevesszük egy párkapcsolatban, hogy a másiknak eltérő igényei vannak. A pszichológia mindig is próbált kategóriákat felállítani, nem azért, hogy beskatulyázzon, hanem inkább azért, hogy ezeket mankónak lehessen használni. Ha a fenti cikk segíti a megértésedet párkapcsolatok terén, klassz, ha nem, nem kell elfogadni. Sokaknak viszont igenis nagy segítség tisztába jönni a saját és a másik kötődési stílusával.

                Reply
                • Eper 2015. August 3. Monday 18:36

                  Szerintem a legtöbben szakorvos nélkül, ha lehet úgy fogalmazni találomra állapítanak meg egy öndiagnózist. Igazából nem is a probléma gyökerét keresik, vagy szeretnék megtudni, hanem sokkal inkább egy kifogást, mi felmenti a felelősség alól. Ha azt állapítjuk meg, hogy én ilyen és ilyen vagyok, akkor kész, ez van, szeress így, de nem arra ad iránymutatást, hogy miben kellene változnom, hol vétettem hibát.

                  A másik dolog párkapcsolatban, vagy bárhol, nagyon ritka az az ember, aki felmeri vállalni őszintén, hogy mit szeretne. A legtöbben teljesen mást kommunikálnak, mint amire valójában vágynak, ha egyáltalán tisztában vannak azzal, hogy tulajdonképpen mit is szeretnének a másik embertől.
                  Aztán ott van a türelem. Amikor már csak a vágyainkra összpontosítunk, valahogyan minden más feledésbe merül, elveszik a realitás és sokszor látni, hogy ez visz vakvágányra mindent.
                  Nem tudok hinni ezekben a dolgokban, mert igazából a múlt csak a fejünkben létezik, nincs, eltűnt, ezért bármikor ott a lehetőség, hogy másképpen legyen. A nyitottságban hiszek a szónak abban az értelmében, hogy nem csak nézünk, hanem látunk is. Figyelünk, figyelmesen.

                  Az első mondatodban számomra az a probléma, hogy oké, felismertem, hogy mire és hogyan lenne szüksége a társamnak. Valóban megváltozom a kedvéért, úgy, hogy közben boldog maradok, vagy változzon meg Ő, hogy nekem könnyebb legyen, vagy elmondom emberi hangon, normális körülmények között, hogy bocsánat, mégsem egymásnak teremtettek minket és felsorolom, hogy mi okoz problémát és békésen mindenki távozzon a maga útján. Szerinted melyik verzió életszerű?
                  Mert szerintem a legtöbb esetben játszmák alakulnak ki. Ki így, ki úgy megpróbálja elérni a célját, de nem láttam még olyat, hogy szemtől szembe szépen megbeszélték volna és ha fogékonyak rá, akkor próbálnak javítani a helyzeten és ha úgy sem jutnak semerre, akkor belátják, hogy nincs dolguk egymással.

                  De ez csak az én véleményem.:)

  6. Molnár Mónika 2015. July 31. Friday 15:32

    Úgy érzem a biztonságosan kötődő csoportba sorolnám magam. Könnyen ismerkedek, viszont már megnézem kire bízom rá magam.

    Reply
  7. Amidala 2015. August 1. Saturday 20:42

    Sziasztok!
    Én meg azt tapasztaltam, hogy egy boldog gyerekkor után volt egy nehéz kamaszkorom, amikor a szüleim nem tudták feldolgozni, hogy felnövök, és iszonyúan és bántóan, ráadásul alaptalanul folyamatosan bizalmatlanok voltak velem. Ennek csak úgy tudtam véget vetni, hogy 18 éves koromban sürgősen a saját lábamra álltam, hogy ne tehessék tönkre a hátralévő életem. Ne értsetek félre, szeretem a szüleimet, de én voltam az első gyerekük, akit ráadásul túl korán hoztak össze, és ez a túlféltés szinte megfojtott. Ráadásul meg volt a saját tervük arról, hogy nekem kivel kéne járnom, meg hasonlók…ezért inkább önállósitottam magam, hogy én saját magam követhessem el a saját hibáimat, hogy aztán csak magamat kelljen okolni, ha valami nem jó. Ez meg is történt. 20 évesen férjhez mentem a volt férjemhez, aki már akkor is iszákos és hisztériás volt, de egy tapasztalatlan fiatal lány még nem tudja, hogy a szerelem nem változtat meg végleg senkit, legfeljebb egy ideig visszafogja magát. 33 éves voltam, amikor elváltunk. Én biztonságosan kötődő voltam, de ő végig szorongó-aggodalmaskodó. Ilyen mondatok rendszeresen elhangzottak a szájából: hogy ha elhagysz, én megölöm magam…és ennek a nagy szerelemnek és kötődésnek az lett a vége, hogy megcsalt, és elhagyott minket az akkor 9 éves kisfiammal. Na, ezután lettem bizalmatlan-elkerülő, de olyannyira, hogy 6 évig senkit nem engedtem a közelembe. Aztán volt még pár próbálkozó, de a bizalmatlanságom, meg az ő alkalmatlanságuk a párkapcsolatra megpecsételte ezeknek a kapcsolatkezdeményeknek a sorsát. Viszont most, 15 évvel a válásom után végre gyógyultnak tekintem magam. Tudok újra biztonságosan kötődni, és meg is van az eredménye a gyógyulásomnak, mégpedig egy kifejezetten boldog párkapcsolat egy imádnivaló emberrel. Az elején sokszor le kellett állitanom magam, hogy ne sodródjak el megint a bizalmatlankodás felé, de aztán visszataláltam a régi önmagamhoz, és végre azt érzem, hogy újra tudok bizni és szeretni.
    Csak ennyi a történetem. Minden jót nektek.

    Reply
  8. Éva 2015. August 2. Sunday 08:52

    Kedves Csaba!

    Köszönöm a jó tanácsokat!
    Én már rég elengedtem mindenkit, aki nem illett hozzám.
    De azért örülök, hogy valaki cenzúráz… 🙂

    További szép napot!

    Reply
    • Csaba 2015. August 2. Sunday 20:13

      Éva!

      Nem akarok a szavakon lovagolni, de én nem cenzúrázok (nem is akarnám és nem is tudnám ezt megtenni, ezt legfeljebb az oldal gondozója tehetné meg), legfeljebb bírálok. 🙂

      Szép napokat Neked is!

      Reply
      • Éva 2015. August 2. Sunday 20:30

        Kedves Csaba!

        Talán egy bíróhoz van szerencsém? 🙂
        Feltehetem újra azt a kérdést, ami kíváncsivá tesz(, hogy tanuljak… :)), mégpedig azt, miért nem bízol meg abban, aki nem vert át?

        További szép napokat Neked is!

        Reply
        • Csaba 2015. August 2. Sunday 22:01

          Kedves Éva!

          Nem arról van szó, hogy attól tartanék, a másik átver. Ez így meg sem fordul a fejemben. Inkább valami olyan érzésről, vagy sugallatról, hogy a másik fél nem fog tudni engem szeretni, vagy nem tudok neki megfelelni.
          [Nem vagyok bíró. Elég egyszerű ember vagyok.]

          Reply
          • Éva 2015. August 3. Monday 19:53

            Kedves Csaba!

            Ezt gyorsan elfelejtheted szerintem. Miért gondolod azt, hogy nem vagy szerethető?

            Szép estét!

            Reply
            • Csaba 2015. August 3. Monday 23:01

              Kedves Éva!

              Eddigi élmények, tapasztalatok, benyomások alapján. De mélyebben egy nyilvános blogoldalon nem akarok ebbe belemenni.

              Reply
              • Éva 2015. August 4. Tuesday 20:00

                Ezt megértem. 🙂

                Reply
  9. Gábor 2015. August 2. Sunday 13:28

    A kötödés egyéni és minedkinél más és más. Én olyan családban nöttem fel ahol erös kötödéseket láttam, ennek következménye, hogy a párkapcsolataimban én is mindig erös érzelmi köteléket alakitottam ki, ami egy átok akkor, amikor véget ér az adott kapcsolat, mert utána évek kellenek az érzelmi kötelék lerombólásához.
    Tapasztaltam, hogy akinek a lánya, vagy a fia olyan környezetben nött fel, ahol apuka, vagy még inkább az anyuka már az a sokadik férjét fogyasztotta, az ezerszer könyebben lép egyik kapcsolatból a másikba, pont ugy, ahogy azt a szüleitöl látta.
    Persze ezek az én tapasztalataim, amitöl még kialakulhat pont ennek az ellenkezöje is.

    Soha nem értem, azt, amikor valaki azt mondja “kiszerettem belöled”. Mi az, hogy kiszeretni? Ha én valakit szeretek Májusban és jól érzem magamat vele, és ő is velem, akkor azt szeretni fogom következő év Januárban is, a kapcsolatokban jelentkező esetleges problémák nálam soha nem rombolják le az érzelmeket, föleg ha sokkal több egy kapcsolatban a jó érzéseket tápláló közös élmények, mint a negativak.
    Érdekes, hogy én egy – két hét együtt töltött idő után el tudom dönteni, hogy az illetöt el tudom fogadni akár éveken át, vagy sem, mások meg 5-6év után jönnek rá, hogy “mégsem szeretik”.

    Nekem mindig nehéz elvágnom az érzelmi kötödéseket, általában évek telnek el két kapcsolatom között, amire sikerül, de igazából csak egy új szerelem az, ami teljessen semlegeseiteni tudja a korábbiak iránt érzet érzelmi kötödést.

    Reply
    • Csaba 2015. August 2. Sunday 20:24

      Kedves Gábor!

      Szerintem a szakítás során a nők nem biztos hogy az igazi indokot , vagy indokokat mondják el. Lehetséges, hogy a “kiszerettem belőled” mögött más dolog vagy dolgok voltak.
      Egyébként nálam is könnyen jönnek az érzelmek.

      Reply
      • sea970 2015. August 4. Tuesday 07:19

        Sziasztok! Szerintem szeretni valakit és szerelmesnek lenni valakibe, az két külön dolog. Én még szerettem az exemet, amikor 14 év után szakítottunk. De úgy éreztem, hogy már nem vagyunk szerelmesek. Nem várjuk izgulva, hogy ujra együtt legyünk. Hogy annyit és olyan irányban változtunk, hogy nem szeretnék újabb 14 évet kéz a kézben, egy ágyban eltölteni vele. Ezt szépen megbeszéltük, és nyugodtan elváltunk.
        De volt hogy pár hetes vagy hónapos kapcsolat esetén nem nagyon magyaráztam meg a szakítás okát. Vagy nem is tudtam volna, csak azt éreztem hogy ez köztünk nem működne. Vagy nem akartam megbántani az illetőt. Nem akartam szemébe mondani, hogy már az első randin határozatlannak, bizonytalannak láttam. Lehet, hogy nem mindig vagyunk őszinték, de higgyétek el, hogy olyankor nem is akarjátok tudni a véleményünket. 🙂

        Reply
        • Éva 2015. August 4. Tuesday 22:08

          Hát igen a bizonytalanság, ebbe én is belefutottam. Jobb az elején egy nem, mint hónapok-évek múlva a talán. 🙂

          Reply
  10. L.D. 2015. August 10. Monday 21:49

    Olyan létezik, hogy kettő típus keveréke?

    Reply
    • Randi Andi 2015. August 11. Tuesday 15:53

      Természetesen igen! De állítólag van egy alaptípusunk amelytől csak nagy munka vagy különleges körülmények között térünk el.

      Reply
  11. dr.Fehér László Csongor 2016. August 12. Friday 19:47

    Megvan az ideje a párkapcsolaton belül a teljes összeolvadásnak.A kezdeti szakaszok általában ilyenek.A kijózanodás után a párkapcsolat viselhetőségéhez kellenek különálló töltődési szakaszok is.Viszont az előző kapcsolati hibákat az új partneren leverni:ízléstelen figyelmetlenség.Megvannak neki a saját tulajdonságai,és épp elég az azokból fakadó súrlódásokat kezelni.

    Reply

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.