06 Sep

Rengetegszer hallom ezt: “úgy bánt velem a volt párom, mint egy lábtörlővel.” A lábtörlő-állapot után újra felépíteni magunkat pedig nem kis feladat. Jobb tehát megelőzni a lábtörlő-szindróma kialakulását.

Lábtörlő-szindróma: Az az állapot, amikor az irreálisan alacsony önértékelésed miatt hagyod, hogy úgy bánjanak veled, mint egy lábtörlővel. A “te jó ég, csak el ne veszítsem, úgysem kapok jobbat” pánik miatt erődön felül próbálsz küzdeni a nem működő kapcsolatodért, ahelyett, hogy elengednéd. Teljesen átadod a kontrollt a másik félnek, aki ezzel szépen vissza is él, és csak tovább döngöli az önbizalmadat a földbe. Úgy érzed, akármit is teszel, az sosem elég. A másik egója hízik, hiszen van egy ember akivel azt csinál, amit akar, a tiéd pedig összezsugorodik. Elveszíted a ragyogásodat, a fényedet, a másik pedig fölényesen csak annyit mond: “megbánod, ha elhagysz!”.

Ismerős állapot? Hogy honnan ismerem ezt ennyire jól? Hát onnan, hogy én is voltam lábtörlő… 🙂 Az ebből az állapotból való kikecmergésből születtek az online és offline tanfolyam érzelmi fitnesz részei…

Lábtörlő-lét

Persze, a lábtörlő-szindróma rengeteg állapotot mutathat: az enyhébb esetekben csak megtépázza az önbizalmadat egy kapcsolat, és teljesen kilúgozva hagy ott a padlón, aztán meg érzelmi fitneszkedhetsz hónapokig, hogy helyreállítsd magad. A súlyosabb esetekben évekig tarthat, a párod nem vállal fel, szóban megaláz, és aztán persze ott a legdurvább változat, amikor lelkileg, anyagilag kihasznál, sőt, tettlegességig is fajulnak a dolgok. (Figyelem! A fizikai agressziót majd minden esetben szóbeli agresszió előzi meg. Ha nőként a párod szóban megaláz, beszólogat, veszekszik veled, számíthatsz arra, hogy nem fognak itt megállni a dolgok. Ha úgy érzed, személyesen érint ez a téma, ajánlom figyelmedbe ezt a kiadványt!) A férfiakból is nagyszerű lábtörlők válhatnak – viccesebb megnevezéssel ők a papucs-állatkák. A valóságban azonban sokkal kevésbé humoros ez a létforma, és rengeteg férfival találkozom, akit durván kihasználtak, kiszipolyoztak aztán pedig eldobtak, mint valami használt papírzsebkendőt.

Külső szemmel persze könnyű megmondani, hogy valaki épp sodródik bele a lábtörlő-létbe, viszont ha benne vagy, sokszor észre sem veszed, ahogy szépen lassan, napról napra kikezdi az önbizalmadat egy kapcsolat, és ahelyett, hogy gazdagítaná az életedet, inkább elvesz belőle.

Lábtörlő és önbizalomhiány

Az, hogy kiből lehet lábtörlőt csinálni, attól függ, hogy az illetőnek mennyire van rendben az önértékelése. Például, ha neki nem tetsző állapot/helyzet áll fent, tudja-e azt mondani, hogy “na jó, elmész te a francba…”, és mindezt olyan meggyőződéssel, hogy ha a másik ténylegesen lelép, ne rohanjon a maradék méltóságát is eldobva, fejvesztve utána.

Pólófelirat: gyógyulófélben lévő lábtörlő

Melyek az önbizalomhiány és a helytelen önértékelés következményei, ami a társkeresést és párkapcsolatokat illeti?

1. “Saját szint alatti” partner választása.

Nagyjából minden reális önértékeléssel bíró ember meg tudja állapítani, hogy mik az értékei, ki illik hozzá. Nem titok, hogy a legtöbb ember a saját társadalmi-kulturális-gazdasági szintjéről szokott párt választani. Ha a saját szintjénél jóval alacsonyabb szinten lévőt választ, akkor szinte elkerülhetetlenek a konfliktusok. Az alacsonyabb szinten lévő érzi, hogy a másik nem illik hozzá, és ezt általában azzal kompenzálja, hogy próbálja lehúzni magához a párját. Módszeresen teszi tönkre az önértékelését. Ismerős?

2. Érzelmileg/fizikailag romboló párkapcsolatok

Ha nincs rendben az önértékelésed, akkor olyan dolgokat is megengedsz a másiknak, amelyek sértőek, és megalázóak. Például eltűröd, hogy nem vállal fel mások előtt, nem mutat be a szüleinek, hagyod, hogy becsméreljen mások előtt, és kimagyarázod neki azt is, ha esetleg idegességében elcsattan egy pofon.

3. Szeretői státusz

Nem vagyok erkölcscsősz, nem fogok belemenni etikai és morális elemzésekbe. Tudom, hogy az ember esendő, pláne, ha szerelmes, és az merjen ítélkezni, aki még sohasem követett el hibákat – de inkább az se. Ugyanakkor ha képtelen vagy tanulni a hibáidból és évek óta csak szeretői kapcsolatokban vagy, ahol arra vársz, hogy vajon mikor lép le végre a másik, akkor ott bizony komoly gondok vannak. Megérdemled, hogy saját párod legyen, egy egész ember, aki veled tölti a szabadidejét és felvállal mások előtt is. Minél tovább vagy benne egy viszonyban, annál kisebb a valószínűsége, hogy a másik otthagyja a “hivatalos” párját – túl kényelmes neki a helyzet ahhoz, hogy ezt tegye.

4. Folyamatos féltékenykedés

Ha nincsen szilárd önértékelésed nem hiszel magadban, akkor azt sem leszel képes elfogadni, hogy valakinek csak Te kellesz. Elkezdesz gyanakodni, hogy vajon mit ehet rajtad, ha egyszer Te úgy érzed, hogy egy értéktelen, unalmas kis senki vagy. A gyanakodásból féltékenykedés lesz, a féltékenykedésből veszekedés, a veszekedésből pedig egy borzalmas párkapcsolat, aminek aztán hamar vége is szakad.

Magadra ismertél? Mit lehet tenni?

Ha magadra ismertél a fentiekből és felfedezted magadon is a lábtörlő-szindróma tüneteit, akkor itt az ideje, hogy eldöntsd: a következő párkapcsolatodban is ugyanezt a szerepet szeretnéd-e betölteni. Ha nem, akkor van egy rossz hírem: ha évek óta hagytad, hogy lábtörlőt csináljanak belőled, akkor bizony nem két perc lesz ebből kikeveredni, és komoly munkát igényel. Nem lesz elég egy-két jó tanács, trükk és hasonlók: ez bizony munka amit nem lehet megúszni. Újra fel kell építened önmagadat. Ehhez próbálok Neked minél több segítséget adni itt a Szabad Vagyok Program keretében. Tudom, hogy nem könnyű végigcsinálni sok párkapcsolati csalódás után ezt az utat, de hidd el, megéri!

Te hogyan keveredtél ki a lábtörlő-szindrómából? Írd meg és segítsd a többieket a történeteddel!

271 Comments

  1. Dreen 2011. September 6. Tuesday 16:00

    Nagyon jó, nagyon helyes, támogatom! Andi, ments meg/ki minél több férfit/nőt a lábtörlőléttől/ből!

    Engem szerencsére nem kell megmenteni, de én is voltam… 🙂

    Vigyázat, a másik fél mindig igazolja a viselkedését, és még csak nem is hazudik, csak úgy közelíti meg a dolgokat, hogy azok igazolják őt.

    Reply
    • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:41

      Hogyne, magyarázat mindig van mindenre, sőt, mindig szerencsétlen lábtörlő a hibás. Aki “felidegesítette” a másikat. Aki “kiprovokálta”, hogy nyilvánosan megalázzák.

      Nos, én csak majdnem lettem lábtörlő, de szerencsére voltak mellettem barátok, akik figyelmeztettek rá, hogy: “miért tűröd ezt, nem vagy te lábtörlő!” és így aztán némi lelki és szellemi vér árán (nem akartak elengedni sehogyan, hozzá is tenném a féltékenységhez, hogy azzal is vigyázat, ha a másik oktalan féltékenykedik, annak vagy vészes az önértékelése, vagy olyan birtokló, hogy jobb odébbálni, mert csak rosszabb lesz) sikerült időben szabadulnom. Nagyon jó írás Andi, minden szavaddal egyetértek, nem is tudom, lehet-e egyáltalán hozzátenni. Talán ennyit: valahogy a lábtörlő általában újra olyat választ, ha nem kecmereg ki. Egyik nagyon szeretett barátnőm lábtörlő, amióta csak ismerem, és még hozzá is ment valakihez, akire azóta is csak ömlik a panasz. Úgy gondolja, hogy ő maga ezt érdemli. Pedig… ezt senki nem érdemli meg.

      Még annyi talán: bizonyos viselkedések, amiket Andi felsorolt, egyszerűen megengedhetetlenek, kapcsolatellenesek. Nincs olyan, hogy a másik úgy felidegesít, hogy megütöm. Ez “válóok”, mégpedig azonnal. Olyan sincs, hogy megalázom a másikat nyilvánosan. Semmiféle ok nincs erre, akárhogy próbálja rád kenni viselkedése okát az, aki úgy vélte, hogy ezt megteheti. NINCS olyan, hogy mások előtt rombolom a másikat. Azonnali “válóok”, semmiféle magyarázat, mentség el nem fogadható. Legfeljebb a töredelmes bocsánatkérés, egyszer. Másodszor meg lehet bocsátani, de az utak szétválasztásával.

      Reply
  2. Kata 2011. September 6. Tuesday 16:07

    Kétszer is sikerült leküzdeni magam idáig, mindkétszer az első verés után léptem. Előbb kellett volna…..
    Mindenkinek csak azt tudom javasolni: ne várja meg a verést, ha elcsattant egy pofon, jön a következő, aztán mindennapossá válik a bántalmazás…..

    Reply
    • árpád 2011. September 10. Saturday 10:28

      Kedves Kata! Sajnálom, hogy volt már ilyenben részed. Valahogy meg kéne találnod azokat az embereket, akik ilyesmire nem hajlandók. Pl. Nekem van egy ismerősöm, aki sajna még terhesen kapta az első ! rugást ! és ami sokkal szőrnyűbb a gyermek látta kárát, mert sérültejn született. Persze bíróság elmarasztalás stb… jogosan. Így aztán az ismerősöm már teljesen elzárkozott a férfiaktől.

      Reply
    • butcher 2016. January 14. Thursday 17:03

      Mert megérdemelted.

      Reply
      • hozzászóló 2016. January 14. Thursday 20:56

        Ugyan nem nekem szólt, de megkérdezném. Mi vagy te? Ítész?

        Reply
  3. sea970 2011. September 6. Tuesday 16:13

    Én a lábtörlő kifejezést azért erősnek érzem. De valamennyiben igaz rám az 1. csoport leírása. És erre csak akkor jöttem rá, amikor 14 évi együttélés után szakítottam, és félve mertem csak Apukámnak a dolgot bevallani. Ő pedig csak ennyit mondott: – Na végre!
    Vagyis ő már sokkal előbb látta, hogy én szint alatti partner választottam…

    Reply
  4. Kata 2011. September 6. Tuesday 16:13

    Az első esetnél beadtam a válópert, a másodiknál visszaütöttem, sőt, a kutya kajáját is a fejére húztam…..és beadtam a válópert.
    Ennek már 20 éve, és azóta “látszik rajtam” hogy nem fogom hagyni magam….viszont valószínüleg nem véletlen, hogy többször nem mentem férjhez….
    Úgy érzem, bennem (is) lehet a hiba, mert ha egyszer rosszul választottam, az pech, ha kétszer, ott már valami nem stimmel, és ha harmadszor is…akkor az “ilyeneket” vonzom be, akkor pedig inkább egyedül maradok.

    Reply
    • Dreen 2011. September 6. Tuesday 16:23

      Hm…

      Hogy ne csak hölgyek írjanak bántalmazásról: Engem először egyszer ütött meg. Másodjára nyolcszor. (Egyszer se talált, de ez másodlagos. Lelassult az idő: védekeztem, de az ő kezét is védtem.)

      Nagyon érdekes hogy most találkoztam egy hölggyel, aki csak ilyen palikat fogott ki: iszákos, verekedős. Évek óta egyetlen pali se vette észre, hogy milyen csodálatos és különleges nő ő, ezért ő maga se tudja ezt magáról. (Én mondtam, de meg se hallotta, láttam a szemében.) És képzeljétek: képtelen férfinak nézni a normális férfiakat. Mekkora csapda…

      Reply
      • sea970 2011. September 6. Tuesday 16:28

        Engem egyszer az exem nekinyomott a falnak, de nem ütött meg. Nem szóltam semmit, de a szemem szikrázásából kiolvasta, hogy ha most nem enged el, akkor itt vége a dolognak. Ezután még sokáig együtt éltünk. Ha nem is teljes boldogságban, de fizikai erőszak többet sosem volt…

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 11:39

          Érdekes engem egyszer egy volt exem egyszercsak elkezdett folytogatni. (Biztos volt előzménye, csak nem vettem észre?) Egyből lefejettem magamról, mégiscsak jóval erősebb voltam nála. Az első pillantban nevettem rajta, hogy ezt, mégis hogy gondolja? Aztán sírni kezdett és azt mondta: most mit fognak szólni a munkahelyen, hogy a kezén meglátszik a folt, ahol megfogtam. És én mégis mit gondoljak? Már meg sem védhetem a saját testi épségemet?… no comment
          Ezt követően már nem jött helyre a kapcsolatunk, a bizalom elszállt, örökre. Ha fontos lettem volna neki, akkor megbeszélhettük volna, bármi is a probléma. E helyett, lehet csak kaffogott magában, aztán kitört a vulkán.
          Csak később jöttem rá, hogy kapcsolatunk csak őróla szólt. Lábtőrlő voltam. Valahogy akkor nem tűnt fel. Most így visszagondolva, hm…
          Mindenesetre elég megalázónak tartom azt, hogy egy törékeny nő ilyen módon megtámadjon. Pedig elég nagy darab vagyok és nem annyira derékban;) Szóval, mi vezethet rá valakit arra, hogy ilyet tegyen? Sőt miután ugye nem sikerül, megmagyarázza, hogy én voltam az agresszor.
          Szóval hölgyeim, mindig csak olyat olvasok, hogy a férfi veri a nőt. Hogy is van ez?
          Nekem még soha nem jutott eszembe megverni a párom. Egy párkapcsolat nem erről szól. Van odakint az üzleti életben is elég “verekedni” való.
          Az volt a bűnöm, hogy kevésnek érezte magát hozzám?
          Vicces, hogy rengeteg alkalmam lett volna félre lépni, de nem tettem. Miért? Azért mert szerettem.
          Azóta férjhez ment, de el is vált. Vajon miért? Mindenki a saját sorsának kovácsa. Különösen érvényes erre a helyzetre.

          Reply
          • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:49

            Mert általában kedves Winy, a férfi veri a nőt, visszaélve azzal, hogy erősebb. A nőknek is vannak persze eszközei, gyilkos és fullánkos eszközei, amikkel nem szabad visszaélni. De a fizikai terror az bizony a férfiakra jellemző. Tessen körülnézni a NANE egyesület honlapján.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:56

            Ennyi erővel ki lehet mondani azt is, hogy a lelki és érzelmi manipuláció meg a nőkre jellemző. Csak azt nehezebb felismerni, kimutatni és csak a személyiségeden marad nyoma, nem a testeden. Ja és nincs NANE egyesülete.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Anita 2012. May 24. Thursday 09:15

            Wininek!
            Kedves Wini tetszik ahogy gondolkodsz,érzel,cselekszel!Hol lehet téged megtalálni?:)

            Reply
        • Aranka 2011. September 7. Wednesday 16:08

          Nálunk a válás után fordult a kocka,ő lett egy nagy lábtörlő és háziasszony férfi létére.

          Reply
          • Winy 2012. May 27. Sunday 04:40

            Kedves Anita!

            Ezen teljesen ledöbbentem! Már vagy fél éve nem jártam ezen a fórumon. Most egy ilyen üzenetet kapok tőled, vajon véletlen ez? Bevallom nagyon kíváncsivá tettél.:)
            solution{akukac}acousticbank.in

            Reply
      • Dreen 2011. September 6. Tuesday 16:42

        Sajnálom… Eredetileg egy párkapcsolatnak a tökéletes harmóniáról kellene szólnia. Ha nem erről szól, akkor ott mindig önismerethiány van a háttérben, mert az egyik önismerethiány miatt követett el hibát, a másik meg önismerethiány miatt volt képtelen a helyén kezelni azt.

        Reply
        • sea970 2011. September 6. Tuesday 16:51

          De ki rendelkezik 23-24 éves korában teljes önismerettel? Még most is csak tanulom a dolgot, pedig már 41 vagyok…

          Reply
        • Dreen 2011. September 6. Tuesday 16:54

          Hát igen, csak segítséggel megy. Iskola nélkül sem tudhatnánk összeadni 16 évesen.. Csak pont az önismeretet nem tanítják sehol, pedig ez lenne a megoldás számtalan problémára. Ez még a klímaváltozásra is kihatna.

          Reply
          • sea970 2011. September 6. Tuesday 17:01

            Lassan annyit tanulunk ezen az oldalon, hogy hamarosan már azt is megoldjuk! 😀 😀 😀

            Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 11:56

            Szerintem meg nincs tökéletes harmónia. Legfeljebb csak törekedni lehet és kell is rá.

            Amit tanulni lehetne az egymás kölcsönös tisztelete. Sőt minden ember tisztelete és nem lábtörlőnek nézése. Nem lököm félre a járókerettel közlekedő nénit csak azért, hogy fél másodperccel előbbre legyek.
            Ez a probléma az egész magyar társadalomban, nemcsak a párkapcsolatokban, egyre jobban elhatalmasodik.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 12:56

            Én még nem láttam olyat, hogy valaki félrelökte volna a járókerettel rendelkező nénit, tiszteletlenségből.
            Viszont a tisztelet az egy olyan dolog, amit ki kell érdemelni a párkapcsolatban. Kötelességből senki nem fog tudni felnézni, tisztelni. Viszont ha ezt hangsúlyozza valaki, akkor lehet lelkiismeret furdalása lesz, hogy ő milyen szar ember, hogy nem tudja tisztelni a párját.
            Egy kapcsolatnak a tökéletes harmóniáról kellene szólni?:) Minden dolognak, minden éremnek két oldala van. Diszharmónia nélkül nincs harmónia. Maximum egy idealizált világban.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:46

            Zsolt, ha nem tisztelem a másikat, akkor tőle sem várhatom, hogy tiszteljen. Csak azt várhatom el tőle, amit én is megadok. Ha meg nem tisztelem, akkor nem vagyok vele. Kölcsönös tisztelet nélkül nincs. Ez ilyen. Nem működik.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:05

            Nem várhatom el, hogy tiszteljen ha én nem tisztelem? Oké, mondjuk azt, hogy nem illendő elvárni, mert egy kapcsolatnak a kölcsönösségen kellene alapulnia. Igen, ez így van. Mégis hány kapcsolat van, ahol csak az egyik tiszteli a másikat, vagy éppen egyik sem, majd azt vágják egymás fejéhez, hogy te szar ember vagy, mert még a tiszteletet sem adod meg. A tiszteletet ki kell érdemelni, ez lett volna a bejegyzésem mondanivalója. És senki sem fog tudni tisztelni csak azért mert ez így lenne korrekt, szép és jó a másikkal.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:24

            Ha nem érdemli meg a tiszteletedet, miért vagy vele? Magadat sem tiszteled, ha olyan a párod, akit nem tisztelsz.
            És igen, ha nem adod meg a tiszteletet, te sem érdemled meg. Ab ovo nem érdemled ki. Az ilyen kapcsolatok meg nem éppen tartósságukról híresek. Ha nincs kölcsönös tisztelet, akkor tulajdonképp semmi alapja az egésznek.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 16:15

            Nem tudom miért vannak együtt emberek, akik nem tisztelik egymást. Jah, de mégis, szükségből.

            Zsolt

            Reply
      • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:44

        Mint az én barátnőm is. A rendes férfiak “unalmasak” Nem érzi “azt” na tessék, ott a boldogtalan élete. Szerető státus évekig, ahol nem vállalták, aztán ez a férfi, aki nemcsak lábtörlőnek nézi, hanem még el is tartatja magát…
        Persze ha valaki azt látta, hogy a nevelőapja, aki hat éves kora óta volt, így bánik a családjával, az viszi a mintát… 🙁 De ettől is meg lehet szabadulni.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:10

          Ebben egyébként igaza van a barátnődnek. A “normális” férfiak általában rettentően unalmasak. Nem tudnak semmit, ami egy nőt lázba hozna. Nem értenek ahhoz, hogyan csavarják el a fejét. Persze sok esetben tényleg az van, hogy hozza otthonról a nő a mintát és nem a férfiban van a hiba.

          Üdv: Zsolt

          Reply
        • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:30

          Unalmasak? Mert nem tudnak hantálni? Épp ez bennük az izgalmas, ettől nem olyanok, mint a többi. Engem még soha egyetlen hantabajnok sem hozott lázba, legfeljebb megmosolyogtam a hatalmas egot és a kakaskodást. Pont azok érdekesek, akik nem akarnak “fejet elcsavarni”, hanem tiszta és őszinte érzéseik vannak. A hantabajnokokkal, fejcsavarókkal való kergetőzést nagyon élveztem, főleg, mert tudtam, hogy nem érnek utol úgysem. Unalmas?! Olyan gazdag világot pillantottam meg “unalmas” társam által!!! Ez soha, egyetlen fél pillantással sem hazudott, és olyan okos, nyílt látású, hogy soha, egyetlen percet nem unatkoztam mellette. Az igazán gazdag világú emberek nem álnokok, az álnokságban semmi izgalmas nincs, legalábbis számomra. Tizenkettő egy tucat.

          Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 15:51

            “Az igazán gazdag világú emberek nem álnokok.”

            Ezt akár William Blake is mondhatta volna.

            Megér egy aranyba vésést.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 16:28

            Nem csak hantázva lehet fejet elcsavarni. Unalmasan, sablonosan viszont biztos nem. A legtöbb jó fiú ilyen, ezért is szereti sok nő a rosszfiúkat. Meg azért mert nem görcsölnek, nem futnak a nők után. Lehetne ezt még ragozni, de az hosszú lenne.

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 11:14

      Na igen! Rosszul érezni magad egyedül is tudod, nem kell ehhez aszisztálni.

      Reply
    • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:52

      Kedves Kata,

      ha szembenéztél ezzel, akkor legközelebb egyáltalán nem biztos, hogy ezeket fogod bevonzani. Nem a férjhez menéssel van a gond, hanem a “rossz férfivel”, ahogy a népdal mondja: “az igazmondás, nem emberszóllás, hogy a rossz férfi hóttig való gyász”.

      (Jól tetted, elképzeltem a kutyakajával a fején;)

      Reply
    • Edit50 2011. September 27. Tuesday 17:42

      Mintha csak én írtam volna ezeket a sorokat! Valahányszor ” párkapcsolatba
      bonyolódtam” v. megszerettem valakit, mindig kiderült előbb-utóbb, hogy valamilyen szempontból sérült, lelkibeteg, v. hazug, tisztességtelen, kihasználós, stb. volt az illető. Pedig alapjában véve optimista voltam mindig, de az utóbbi 10 évben már felhagytam a próbálkozással.
      Engem ugyan nem vert meg senki, de lábtörlőnek már éreztem magam, meg buta, igénytelen nőnek is! Hát hiányzik ez nekem?
      Na, azóta nyugalomban élek, az önértékelésemmel sincsen gondom, és kösz, jól érzem magam.
      Nem kell mindenáron párkapcsolatban élni!
      Mások is gondolják így?
      Üdv. mindenkinek.

      Reply
      • Edit50 2011. September 27. Tuesday 17:55

        Kata keddi hozzászólásához reagáltam.

        Reply
  5. sea970 2011. September 6. Tuesday 16:25

    Én sajnos nem tudok tanácsot adni, hogy hogyan lehet kimászni egy ilyen helyzetből. nekem 14 év után egyszer csak leesett a tantusz, hogy úristen, én nem is vagyok boldog, és persze az exem sem volt az. És akkor megbeszéltük, hogy adjunk magunknak még egy esélyt valaki más oldalán. Ennyi…

    Reply
  6. atro 2011. September 6. Tuesday 18:30

    Szerintem kétféle ember van a világon:
    1. aki képes megütni a párját, és meg is teszi.
    2. aki nem.
    Az, hogy miért milyen indokkal teszi, már mellékes, felesleges magyarázkodás. A családon belüli tettlegességre nincs mentség!

    Reply
    • Róbert 2011. September 7. Wednesday 08:03

      Szerintem az nem Férfi, aki megüt egy Nőt. Egy gyenge ember. Néha azonban kiprovokálja a másik nem, de akkor sem szabad, hogy tetlegességig fajuljon a dolog. A hallgatás sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint a fizikai kontaktus.

      Azonban vannak olyan Nők, akik ezt igénylik, mert kell, hogy irányítsák őket, az ilyeneket messze elkerülöm.

      Reply
      • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:54

        Azt igen, hogy irányítsák. De azt nem, hogy verjék, megalázzák. (Kivéve a mazochisták ugye. “Mazochista: KÍNOZZ!
        Szadista: Neeeeem…”:)

        Reply
        • Bobajka 2011. September 7. Wednesday 15:15

          :DDD

          Reply
  7. Zsolt 2011. September 6. Tuesday 19:22

    Én sem azt mondom, hogy ütni-verni kéne egymást, de azt szokták mondani, hogy pl. a mediterrán családban egy nézeteltérés sokkal hevesebb. Üvöltöznek, de úgy, hogy egy kelet-európai csak néz rémülten. A szenvedélyesebb párok még egymáshoz is vágnak dolgokat (fizikailag). És azt mondják, hogy pont ennek köszönhetően (kiadják és visszaadják a dolgokat) sokkal több időt vannak együtt és boldogabbak ezidő alatt.

    A fizikai bántás pedig elég egyértelmű dolog, ellentétben a lelki manipulációval. Szerintem az utóbbi érdemelne nagyobb figyelmet.

    Üdv: Zsolt

    Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 12:01

      De nem megveri az egyik a másikat, hanem röpködnek a tányérok oda-vissza;)
      Nekem van pár olasz ismerősőm, de ilyenről még nem hallottam. Csak filmen láttam ilyet. Ez a déli temperamentum. xD
      Nem lehet, valaki csak úgy kitalálta, hogy feldobja az amúgy szerény költségvetésű filmjét? hm? 🙂

      Reply
      • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 12:28

        Biztos feldobja a filmet is, nem tudom:). Azt viszont, hogy kiadni és visszaadni a sérelmeket egészséges és jót tesz a kapcsolatnak olyan emberek állítják, akik ezeket tanulmányozzák.
        Mint írtam én sem azt mondom, hogy agyba-főbe kéne verni a másikat, hanem, hogy meg kellene nézni, hogy a mediterrán országokban hogyan csinálják, mert a magyarok sok mindent magukba fojtanak és az meg lelki terrorhoz vezet. Ha már választani kell, hogy hozzám vágnak egy poharat vagy megkeserítik az életem hosszú ideig apró, akár tudattalan törlesztésekkel, szurkálódásokkal, megjegyzésekkel, vitákkal, akkor inkább a fizikai bántást kérném.

        Üdv: Zsolt

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 14:13

          Á rájöttem, te vagy Csernus Zsolt 😀

          Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 14:53

            Megtisztelsz:) Egyébként bírom a Csernust, de ha nő lennék biztos nem tudnék vele élni:).

            Zsolt

            Reply
        • sea970 2011. September 7. Wednesday 14:18

          Én már vágtam földhöz poharat. Igaz nem pasival, hanem a fiammal veszekedtem. De tudjátok mennyi időbe telik egy pohárnyi szilánkot a padlószőnyegből kiporszívózni? Azóta inkább elszámolok tízig…
          😀 😀 😀

          Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 14:53

            Na most lebuktál Sea 😀
            Nem is a fiadat vágtad földhöz, hanem a poharat.
            😀

            Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:57

            Az ablakon kellett volna kidobni a poharat:) Persze ha kert van ott:). Jah és ha nyitva van az ablak:).

            Reply
        • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:57

          Olyan emberek állítják, hogy jó egymáson leverni a frusztrációt, akik ilyenek, és magukat mentegetik vele. Nem verjük le egymáson a frusztrációt. Illetve lehet, persze, de hogy hosszú, boldog kapcsolathoz nem vezet, az biztos. Ki kell adni, persze! De nem egymáson levezetni, a másikat bántani. Építenünk kell egymást, nem rombolni.

          Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 15:23

            Vagy talán már eleve nem is kellene egymást frusztrálni és akkor nem is kéne ezt egymáson leverni. hm?

            Reply
          • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:33

            Nem feltétlenül egymást frusztrálják, keletkezik az a munkahelyen, a buszon, bárhol. De haza lehet menni, és eldogni a páromnak szépen, hogy képzeld szivecske, a főnököm már megint, vagy az ügyfelem, vagy az iskolában, vagy a… és meghallgatni a másikat, és azt mondani, ha kidhogta magát: édesem, nem baj.
            Ha meg baj van, akkor melette lenni, bátorítani, és közösen megoldani. Nem pedig bántani a másikat, mert egy munkatársam csúnyán nézett.

            Reply
          • sea970 2011. September 7. Wednesday 15:48

            Az én fiam már felismeri, hogy mikor vagyok frusztrált:
            – Anya! Most miért velem veszekszel?
            – Azért fiam, mert te vagy itt!
            Ekkor persze már mindketten röhögtünk…

            Reply
        • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:06

          Kedves Zsolt, igazából két nagyon jó barátom van, mindkettővel azért működik, mert soha, semmit nem hagynak kimondatlanul. Volt egy harmadik is, de ő aztán elkezdett befojtani, elhallgatni, egyszerűen lehetetlen volt rendezni a konfliktusokat, na ő befojtó és haragtartó, nagy kivagdosó ember, jó ég tudja, hogy mikből csinál magának sérelmeket, amit a másik talán nem is úgy gondolt. Inkább ordítana, kevesebb embert veszítene el, és egészségesebb volna. A másik kettő mindent kimond, egyébként a férjem is, ha valami bántja, megmondja azonnal, de soha nem indulatosan, így szépen megbeszéljük. Szóval a másik kettő: Soha nincs olyan, hogy bántja valami, és nem mondja meg azonnal. Ezek a tartós, mély, és szívós barátságaim, és akikről tudom, hogy azt mondják, amit gondolnak. Volt egyikkel, hogy nyilvánosan ordítottunk egymással, aztán megkövettük egymást. A másik volt, hogy felhívott, ordított velem egy sort, azt kivártam, és mikor lecsillapodott, szépen megbeszéltük, és szent volt a szeretet, és a béke. De megütni, bántani?! Na, azt nem. A kettő egymástól fényévekre van. Hogy ki kell mondani, ha valami bánt, és meg kell beszélni, azzal egyetértek. Drága gyémántom ez a két barát és persze a férjem, akik mindig őszinte szívvel szólnak hozzám, és sosem kell rébuszokat fejtenem, vagy homályt látnom a szavaik mögött, szívükből beszélnek. DE! Sosem azért, hogy megbántsanak vele, inkább, hogy építsenek, vagy figyelmeztessenek valamire. Elképzelhetetlen, hogy simán frusztrációt verjünk le egymáson. Ha valaki idegesebb, azt is meg lehet mondani: bocsáss meg, most ezért, vagy amazért nagyon feszült vagyok, esetleg ezt ne most beszéljük meg. De elfojtani a sérelmeket valóban, megöli szépen a kapcsolatot, először a bizalmat, aztán az egészet. Meg amit nem mondok meg, azt rendbehozni sem lehet, mert a másik bizony nem gondolatolvasó. De ez egészen más, mint az, hogy direkt bántom a másikat. NEM bántom a másikat, ahogy én sem akarom, hogy engem bántson.

          Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:41

            Kedves Náprádiné,

            Alapvetően egyetértek veled. Én is inkább megbeszélni szeretem a dolgokat normálisan és mindent kimondok, ami zavar. Illetve majdnem mindent. Azonban nem vagyunk tökéletesek. Egy veszekedés közben gyakran elönti a düh az embert (ha nem fojtja el), ami elvezethet egy pofonhoz, egy nagyon bántó megjegyzéshez, gúnyhoz, vagy, hogy hozzám vágjanak valamit.
            Engem pl. pofozott már meg nő, bár ezen talán nem lepődtök meg:). Volt mikor visszaadtam (enyhén), volt mikor nem. Semmi baja nem lett tőle és nekem sem. Egyszerűen kiadta magából a felgyülemlett negatív energiát és nyilván rám, mert én voltam ennek az okozója (a saját szemében). Van úgy, hogy egy veszekedés, vagy egy probléma elér egy határt és ott bekövetkezik ilyen. Ezt tudják szerintem a mediterrán emberek jobban megoldani, mint mi, akik többségében szörnyülködünk ezen. És egyébként nagy többségében szerintem a nők szoktak pofozkodni. Társadalmilag ez elfogadottabb, mint ha a férfi tenné.
            Viszont ez nem azonos azzal ha valakit szándékosan és folyamatosan vernek. Ott ki kell lépni a kapcsolatból. Egyébként nekem is volt egy barátnőm, akit a volt pasija rendszeresen megvert. A csaj a mai napig szerelmes belé. Csak elgondolkodott azon, hogy mi lesz ha teherbe esik és a hapsi megveri. Egyébként mivel ismerem a lányt elmondhatom, hogy tökélyre fejlesztette az érzelmi és lelki manipulációt, és nem csodálkozom rajta, hogy a pasi nem tudta ezt kezelni, csak fizikai úton. Tehát sok esetben kettőn áll a vásár ebben is.

            Üdv: Zsolt

            Reply
        • Bobajka 2011. September 7. Wednesday 15:20

          Kivételesen egyetértek veled Zsolt…valamennyire:-) -mert az ugye nem biztos h én szívesen lennék ilyen kapcsolatban- de valami van ebben a kitöltöm a dühömazedényekencsapkodjunksjobbanérezzükmagunkat dologban…Viszont csak rövid ideig működik szerintem… aztán ugyis befuccsol a dolog…ez ugysem vezet jóra…bár lehetséges h van akiknek működik…de az ritka lehet.

          Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 16:33

            Délen úgy tűnik működik:).

            Reply
          • Betti 2011. September 8. Thursday 11:48

            Hát, nekem hányingerem van a déli mentalitástól, rendkívül primitívnek gondolom, annak ellenére, hogy 18-20 éves koromban ugyanilyen voltam (röpködtek a tárgyak és pofonok, melyeket osztogattam, a pasik meg tűrték, mert nagyon szép voltam).
            Az viszont már igencsak szomorú lenne, ha ma is, több, mint 20 év elteltével, ugyanígy gondolkodnék. Az azt jelentené, hogy semmit sem fejlődtem sem szellemileg, sem érzelmileg az évtizedek alatt.
            Hogy ez mediterrán családokban működik?? Biztos? Ott pl. az a megszokott, hogy a férfiak kuplerájba járnak és bárokba a feleségük mellől (az asszony meg szorgoskodik otthon, csak néha csapkodja a tányérokat…). Akkor ez lenne az etalon? Igenis, a délvidéki mentalitás abban is különbözik az északitól, hogy híján van a szellemi tisztánlátástól. De ne ez legyen a példa, ha már – szerencsére – nem oda születtünk!

            Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 16:10

            Nem ismerem a mediterrán mentalitást részletesen, csak munka kapcsán felületesen. Azt mindenesetre tudom, hogy pl. a magyar nők közül sokan (akárhogy néz ki) odavan azért a figyelemért, amit Olaszországban kap a férfiaktól. Királynőnek érzi magát, és ezt ők mondják.
            A többi részét a bejegyzésemnek pedig arra alapoztam, hogy olvastam arról, hogy délen a fenti okok miatt jobban kiadják és nem elfojtják a problémáikat az emberek.

            Én egyébként szívesebben élnék és remélem később élek is majd Olaszországban. Harsányak, igen, de sokkal szórakoztatóbbak, közvetlenebbek és társaságibb emberek mint idehaza. Persze együtt dolgozni velük, azt inkább kihagynám:).

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 16:13

            Híján van a szellemi tisztánlátásnak? Egy egész ország? Érdekes:). Egyébként konkrétan mire gondolsz?

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Bobájka 2011. September 8. Thursday 21:46

            Igen Zsolt! Híján vannak…ugyan én nem ott élek…de már sokszor voltam látogatóban, és remélem még leszek is. De a lényeg az h Bettinek igaza van…élesben. A nővéremnek görög férje van és bizony mindig is okosabb volt tőlem és ha ő azt mondja h gondolkodásban le vannak maradva vagy 100-200 évvel akkor elhiszem…másak.
            A másik pedig…egyszer ott nyaralván…éjszaka háromkor is arra ébredtünk h csörögtek a tányérok az alsó szomszédnál, azt hittem kinyírják egymást…aztán egy idő után ugyan nem ölték meg egymást, de a válás csak megtörtént. És annyira ragadós volt ez a mindennapos terror a házban h hatásukra még majdnem a sógor is átvette a stílust…de szerencsére időben megoldódott.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 22:23

            Oké. Híján vannak a szellemi tisztánlátásnak és le vannak maradva 100-200 évet. Én elhiszem, hogy ha valaki mond végre egy gyakorlati érvet.

            A másikhoz: ezt a stílust, aki nem ebben nőt föl elég rémesnek, félelmetesnek találhatja, de ez csak a látszat. Én voltam párszor olaszokkal és ha veszekszenek akkor az sokkal durvább mint északabbra. Olyanokat mondanak egymásnak, tesznek, ami itt megbocsájthatatlannak számít. Persze ott is van válás, én csak azt mondtam, hogy akik értenek hozzá azt mondják, hogy délen jobban csinálják.

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 14:55

      A fizikai bántás mindig együtt jár a lelki manipulációval. Eleve a megfélemlítés eszköze, maga manipuláció. És nincs olyan, hogy verem a másikat. Olyan van, hogy ezt-azt összetör az ember, de nem a másikon!!! Ugyanúgy nem bántom, ahogy én sem tűrném.

      Reply
  8. Márta 2011. September 6. Tuesday 20:01

    Akkor egy ellentétes példa: válás 21 év után, na most mit mondjak? ugy szar az egész, ahogy van! hova menni? a ház a férjemé, a kocsi szintén…….. apámnak van egy háza talonban, albérlők lakják, ki kéne őket paterolni, hogy a hires-nevezetes válni készülő lányuk beköltözzön!

    Két-három beszélegetés a testvéremmel:ugye… soha nem fogunk jogi dolgokat felhozni, ha én beköltözök abba a házba, aki végeredményben “senkié”

    na, ez is lement, a hugom hál istennek normális volt ( mit is várhattam volna tőle 🙂

    aztán a renoválás: apám végig a hátát mutogatta, nem érdekli semmi, falakat bontottam, kerámia-lapoztam……. ingem -gatyám ráment arra a házra, ami végülis nem is az enyém, de FUNKCIONÁLISSÁ TETTEM, két lányom van, kellettek a külön bejáratok, stb………….

    az egész arra menti ki: minek válni???? miért nem tűrök, miért nem jó az, ami van?

    Ennek három éve, ma már a ház, ami lényegében nem az enyém legalább tiz ezer euroval többet ér, mint eredeti állapotában.

    Ma már megtaláltam a párom, nem fog ideköltözni, a házat nem birom eladni, mert nem az enyém, új életet kezdenénk, persze ehhez kellene valami ÖNRÉSZ IS, ami nincs!

    na…. erre varrjatok gombot !

    Reply
    • Magdi 2011. September 8. Thursday 20:09

      Márta!”részvétem”! Nekem a tulajdonomban van ház,haszonélvezővel(szülök)3vé,csak azt kapom kicsaltam,elloptam a házat….mindegy..Te legalább megtaláltad a párod,nekem erre sincs esélyem,mert ez rosszabb minha kiskoru gyerekem lenne!!!!

      Reply
  9. joci85289 2011. September 6. Tuesday 20:52

    Kedves Zsolt!Tévedsz!A lelki bántalmazás sokkal rosszabb,mint a fizikai.A elsö évekig is kihathat,mig a másodikat két hét mulva ki lehet heverni.Engem már 44 éve mindenben sárba taposnak,ezért is mentem már el otthonról.Tudjátok mi a leggrosszabb?Hogy senkivel nem tudok ezzekröl beszélni,mert senkim nics!Nem tudok egy kapcsolatott sem kialakitani,mert már annyira padló alatt vagyok,és felettem már deszkázzék az eget.

    Reply
    • Zsolt 2011. September 6. Tuesday 21:07

      Kedves Joci!

      Én is úgy gondolom, hogy a lelki manipuláció az sokkal gyakoribb, nehezebben észrevehető és károsabb mint a fizikai.

      Nem hiszem, hogy jó lenne az amit sokszor tesznek az emberek, hogy elfojtják a fizikai “bántásukat”, hogy utána lelki terrorként, manipulációban adják vissza. Mert vissza fogják adni, csak a társadalom nem nézi el a fizikai bántást ezért jön a lelki manipuláció.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:09

        Csudát! Egy nő nem tudja úgy megverni a férfit, ezért aztán más eszköze nem marad. De mint mondtam, a fizikai bántalmazás már egy lelki terror vége szokott lenni, sőt, maga a legdurvább erőszakos lelki terror, ahol te semmit nem érsz, a másik kommunikálja neked, hogy egyáltalán ne merj ellentmondani, csak az ő akarata számít.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 15:53

          Én meg nem így látom. Szerintem ez két külön megközelítési mód. A fizikailag gyengébbek vagy jobban szocializáltak a lelki és érzelmi manipulációt részesítik előnyben, mert az a társadalom számára is elfogadhatóbb, mint a fizikai. Nem annyira egyértelmű és direkt. Elvan a színfalak mögött.
          A fizikailag erősebbek, kevésbé szocializáltak pedig a fizikai erőszakot favorizálják. Szerintem ritka ha valaki a kettőt váltogatja, mert többnyire az életben csak az egyik szükséges az érvényesüléséhez. Illetve sokszor csak az egyik alapján érvényesíti az akaratát. Persze nem feketén és fehéren, hanem hangsúly alapján. Meg ezeket a dolgokat simán megkeverheti még az is, hogy kinek milyen kisebbségi érzései, fóbiái vannak. Milyen egészséges lelkileg.
          Normális ember szerintem a win-win elven alapuló enyhe manipulációt használja, ötvözve a korrektséggel és csak nagyon ritkán alkalmazza a fizikai érdekérvényesítést.

          Üdv: Zsolt

          Reply
      • Erika 2011. September 9. Friday 09:05

        Most keveredtem erre az oldalra, olvasgatom a “párbeszédeket”. Meglepő és feldobó élmény számomra, hogy a véleményem teljesen egyezik Zsoltéval, amit eddig megtudtam a gondolkodásáról. Köszi a nem vagyok egyedül-érzést.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 9. Friday 13:33

          Szia Erika,

          Ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezném, hogy melyik korosztályba tartozol. Örülök, hogy egyezik a véleményünk. Szerintem egyébként sokan gondolják hasonlóan azok közül akik már megtalálták a párjukat. Illetve egy netes közösség szerintem nem feltétlenül reprezentatív. Meg a korosztályhoz tartozás is befolyásol, a konkrét téma, illetve még egy dolog, ami itt szinte mindenkit vérig sértene, úgyhogy nem tanácsos kimondanom:).
          Neked egyébként milyen tapasztalataid vannak az ismerkedés terén?

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Erika 2011. September 9. Friday 18:19

            48 éves vagyok. Hülyén hangzik, de tíz éve egyedül élek, és eddig csak összeszedtem magamat, nem próbáltam randizni. Egyszerűen nem voltam rá kész.Értsd: rendbe kellett raknom magamat, úgy gondolom addig nem lett volna értelme. Most jött el az ideje. Viszont jó néven venném a további eszmecseréket.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 10. Saturday 20:47

            Tíz évig kellett feldolgoznod a szakítást? Miért kellett ennyi idő?
            Bár ha úgy érzed, hogy ez túl személyes, akkor azt is megértem.

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • Bobájka 2011. September 8. Thursday 21:55

      Joci!
      Kitartás!!! És pozitív gondolkodás! Más nem működik! Lehet egy ideig ki kell hevernie az embernek a dolgokat és sajnálgatni magát egy kicsit, de túl sokáig nem érdemes…bármilyen is az életed..ezt ismerem… de a lényeg h az ilyen embernek mint te vagy én vagy sokan mások csak az agymosás használhat. Olvasd el a Titok című könyvet, hallgass meditációs cdket folyamatosan amik a pozitív gondolkodásról szólnak, esetleg ajánlom Schri Chinmoy weboldalát irományait, meditációit…bármit ami jó hatással lehet az ember kedélyállapotára, no meg persze a sport…gyaloglás biciklizés…bármit. Egyébként Andi is ezen dolgozik, és ez az oldal is azért van h megpróbáljon bennünket támogatni.
      Üdv: Bobájka

      Reply
  10. Inci 2011. September 6. Tuesday 21:35

    Sziasztok!
    Igen sajnos azt kell írnom a pasikkal van a baj.Nagy az önbizalmuk,tudják van nő akit betudnak hálózni.Rendesen benne vagyok a lábtörlős helyzetben,egy év után itt tartunk.Semmi nem jó,eltart,holott adok neki pénzt de nem elég,amit a fejemhez is vág.Neki sokkal több bejön,mégis adnom kell a kosztba és a rezsibe,én főzök mosok tajarítok,nő vagyok,és tűröm,hogy napjába többször megalázzon akár más előtt is.Nála lakom,ő hívott edesgetett magához,ott hagytam az otthonom a munkámat miatta,úriembernek muatta magát,aztán sajnos egy kiderült,hogy egy anyagias paraszt.Többször haza küldött már,és valahogy mégsem tudok szabadulni tőle,én vagyok a békülésen nem ő,ez a fura benne.Hozzá teszem szépen beolvasok neki,így alaklunk egymáshoz talán?.)Ha ő kap akkor ad,ilyen elven működik és csak annyit amennyit ő kap.Van,hogy másoknak szivességet tesz,sőt felajánlja,így gyűjti maga köré a hódolóit,fürdik a mámorban,mert élvezi ha lekötelezhet valakit..Aztán nekem beszéli ki őket,én hallgatom,mindenki csak kihasználja,ő csak ad.Nem érzem nőnek magam mellette,nem lep meg egy szál virággal,magamnak veszek ruhát cipőt,egy cselédnek és p….nak érzem magam,aki még fizet is,hogy vele éljen már nem vagyok boldog,és szerintem nem sok van hátra és vége,betelik a pohár.

    Reply
    • Zsolt 2011. September 6. Tuesday 22:04

      Nahát, a saját dolgaid után neked kell fizetned, micsoda egy világ ez:).

      Reply
      • Dreen 2011. September 6. Tuesday 23:44

        Zsolt, szerintem disztingválnod kellene. A szkalapság nem menő.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 01:11

          🙂 Jaj, Dreen:)! Olyat nem mondanak, hogy szkalap teee …
          Olyat mondanak, hogy fkalap. Ha már menő akarsz lenni:).

          A hölgy hozzászólásához pedig nem lehet véleményt mondani? Pedig úgy meghallgatnám a te magasröptű, elméletből kitűnő hozzászólásodat is:).

          Dreen, részemről ennyi volt ez a beszélgetés. Ha nem akarsz tovább kakaskodni, lezárhatjuk.

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Randi Andi 2011. September 7. Wednesday 10:49

            A kakaskodást valóban kéretik a Kalauz berkein kívül elintézni! 🙂

            Reply
        • Dreen 2011. September 7. Wednesday 10:39

          😀 Csak tudnám honnan szeded ezt az arroganciát.

          Reply
          • Randi Andi 2011. September 7. Wednesday 10:50

            Dreen, csitt! 🙂 Nem kezdjük el a beszólogatást – egyik fél se! 🙂

            Reply
          • Bobajka 2011. September 7. Wednesday 15:26

            Ne is törődj vele Dreen!!!

            Reply
      • Inci 2011. September 7. Wednesday 20:57

        Addig is fizettem és magam tartottam el,amíg ő nem volt,csak nyugodtabban éltem.

        Reply
    • Luca 2011. September 7. Wednesday 06:27

      Sziasztok !

      Sajnos, lakva ismerni meg. De ki kell lépni.
      Sokkal szolidabb beszólásért, leléptem.
      Mindenkit leinformáltam. Volt akit az ex feleségtől, ex barátnőtől, gyerekeitől. Így nem vesztegetem az időm. A szavak is súlyosak, a gondolat is.

      Reply
      • Winy 2011. September 7. Wednesday 15:45

        Kedves Luca!

        Meg lehet tudni mi volt ez a beszólás?

        Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 12:09

      Inci, had kérdezzek valamit? Ez amiket leírtál ő tudja? Vagy csak fortyogsz magadban. Lehet más az értékrendje, de ki tudja? Ha szeret megpróbál vátoztatni, ha nem, akkor meg úgyis mindegy. Szerintem add meg az esélyt magadnak, magatoknak;)

      Reply
      • Inci 2011. September 7. Wednesday 20:44

        Szia Winy!
        Szerintem más az értékrendje,és persze megis mondtam neki,de hiába.Neki van igaza,és sajnos nem hiszem,hogy változik.
        Igen jól érzed fortyogok is magamban,amikor már besokalok.

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 21:30

          Inci, ha már megpróbáltad, megmondtad neki számodra mi nem jó és nincs semmi eredménye, akkor nincs mit tenni szerintem. Szerintem! Egyébként meg te tudod. Én éveket és kissebb vagyonokat pazaroltam arra, hogy olyan kapcsolatokat javítsak meg, amiben lábtörlő vagyok. Ma már úgy gondolom, hogy ezt bizony figyelni kell. Ha a másik fél egyre jobban kihasznál és csak kivesz a párkapcsolatból, bele nem tesz semmit, akkor bizony lábtörlők vagyunk. Minél előbb véget kell vetni egy ilyen kapcsolatnak, mert mindenképp vége, csak többe kerül: érzelmileg és években számolva, hogy az anyagiakról már ne is beszéljünk. Aki kihasználja másikat az nem szeret, csak tudja, hogy érzelmi fölényben van.
          Zsolt félreértelmezésére:
          A terror fogalmára visszatérve. A fizikai és/vagy érzelmi terror már a végkifejlet. Az még nem terror, hogy elcsattan egy pofon, de az már igen, ha azért csattan el, mert 2 percet késett a vacsora, pláne ha állandósul.
          (Most nehogy azzal jöjjön valaki, hogy reggeli elmaradása;))
          Tegyük fel hogy az egyik fél ezt szeretné, a másik meg az. Jó oké kedvezzünk a másiknak, majd legközelebb azt csináljuk inkább, amit én szeretnék jobban. De legközelebb meg fáj a fej vagy akármi más, vagy megint arra hajaz, hogy ő mit akar. Ha ez rendszeres vagy hirtelen nem is jut eszünkbe mikor is volt az, amikor azt csináltuk, amit javasoltam vagy szerettem volna inkább, akkor bizony már lábtörlők vagyunk. Nem kell ahhoz veszekedni, hogy kialakuljon a lábtörlő szindróma. Elég, ha az egyik fél csak magával törődik. Néha nem könnyű ezt észrevenni, de azért oda kell figyelni, mert tömény boldogtalanság az ára.

          Ja és Zsolt! Igazán érdekes az észrevételed arra vonatkozólag, hogy én mit szeretek, és mit nem. Elöször is ezt nem igazán tudhatod, másodszor meg az én dolgom, hogy én mit szeretek, nem tiéd. Nem vagyok ugyanis a lábtörlőd. Remélem most már világos számodra is mi az álláspontom. 😉
          😀

          Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 22:13

            Winy,

            “Zsolt félreértelmezésére:
            A terror fogalmára visszatérve. A fizikai és/vagy érzelmi terror már a végkifejlet. Az még nem terror, hogy elcsattan egy pofon, de az már igen, ha azért csattan el, mert 2 percet késett a vacsora, pláne ha állandósul.”

            Ezeket én is különválasztottam, sosem írtam egy kategóriának a kettőt. A témában másfajta dolgokról és azok kapcsolatáról beszéltem, de nem szeretném megismételni.

            “Ja és Zsolt! Igazán érdekes az észrevételed arra vonatkozólag, hogy én mit szeretek, és mit nem. Elöször is ezt nem igazán tudhatod, másodszor meg az én dolgom, hogy én mit szeretek, nem tiéd. Nem vagyok ugyanis a lábtörlőd. Remélem most már világos számodra is mi az álláspontom.”

            Én erre az írásodra reagáltam, mikor azt mondtam, hogy fogalmak, amiket nem szerettek:

            “Fizikai, meg lelki terror. Már ez a szó is összeegyeztethetetlen a szerelemmel. Terror.
            Mégis mennyit olvasok itt erről.”

            Elnézést ha tévedtem és te szereted a fizikai és lelki terrort. Én a szövegkörnyezetből azt feltételeztem, hogy nem, de hát tévedni ember dolog:). Természetesen a bocsánatodat kérem:).

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:12

      Én a helyedben azonnal szakítanék, de természetesen ez én vagyok. Vagy úgy aláznám meg figyelmeztetésül legközelebb mások előtt, hogy az orrával törli föl a padlót. Mert én is tudok paraszt lenni. Csak pedagógiából, vegye már észre, mit csinál.

      Reply
      • Winy 2011. September 7. Wednesday 15:34

        Nahát ez az! Ha pofán vágnak rögtön add vissza! Még véletlenül sem kérdezni, most mi bajod, miért is vágtál pofán?
        Még a végén kiderülne, hogy nem is úgy van ahogy gondoljuk.
        Az ember állítólag egy értelmes, intellektuális lény. Kivéve a párkapcsolatokban? Fizikai, meg lelki terror. Már ez a szó is összeegyeztethetetlen a szerelemmel. Terror.
        Mégis mennyit olvasok itt erről.

        Reply
        • Magnesbig 2011. September 7. Wednesday 19:54

          Pont erre gondoltam. Másról sem szól a párbeszéd, mint “jogos” a terror vagy sem. Melyik a lelki, vagy a fizikai a rosszabb. mintha a párkapcsolat lényege lenne. Ki kezdeményezheti egyáltalán. a férfi, vagy a nő?

          Reply
          • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 20:26

            Winy, Magnesbig!

            Szerintetek a topic mennyire szól a párkapcsolatról és a szerelemről? Itt alárendelt kapcsolat van, ami egyik fél részéről szerintem eleve kizárja a szerelmet. A párkapcsolat pedig szintén csak látszólagos, gyakorlatilag nem alkotnak egy párt. A hozzászólásokban ezért van szó olyan fogalmakról, amiket ti nem szerettek és összeegyeztethetetlennek tartotok a szerelemmel. Mivel nem a szerelemről és a párkapcsolatokról beszélünk most ezért ez talán rendjén is van.
            Náprádiné pedig szerintem ezt nem gondolta igazán komolyan, nem hiszem, hogy pont ő a szemet szemért elvet vallaná.

            Üdv: Zsolt

            Reply
      • Inci 2011. September 7. Wednesday 21:27

        Megtettem,hogy rászóltam mások előtt,állítsa le magát nem tartozik másra a kettőnk baja.Fel volt háborodva,hogy nekem milyen nagy szám van a saját házában.Kulcsom nincs a lakásához,nem ad,mivel neki sincs az enyémhez,..holott én felajánlottam neki.De ő nincs az én otthonomban 25 napot,mint én nála,sőt úgy alakította,hogy ő nem is jön.Ő nem alaklmazkodik senkihez a fiamhoz,aki dolgozik és végez a fősulin egy rendes gyerek.De nekem alkalmazkodni kell az ő nővéréhez,akit haza hoz az otthonból 4-5 napra,szellemileg elmaradott szegényke.Aki ha kidobok egy darab rongyot a kukába és meglátja,derékra tett kézzel kérdőre vont,hogy miért dobtam ki,?ne dobjak ki semmit.Szelektáltam,mert sok ruha felhalmozódott és nem is jók már,a kidobott rongy egy függöny darab volt.Bizony az volt a válasz,hogy Erzsikének joga van itt,mert a ház negyed részben az ővé,örökség után.Nézzem el neki,vagy dugva dobjam ki.

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 21:48

          Ez bizony nagyon úgy néz ki lábtörlőnek néznek.
          Miből gondolod, hogy nem találsz olyat, aki nem néz annak?

          Reply
          • Inci 2011. September 8. Thursday 09:50

            A kérdés jogos,egyszerűen nem tudok elszakadni tőle.Biztos,hogy jobban beleestem mint ő belém,és ezzel vissza is él,csabdában vagyok….amikor normális,akkor nagyon jó.Érzi már ő,hogy nem stabil a dolog kettőnk közt,de miért lenne másabb,ő nem alkalmazkodik hozzám ,van más alapon van összerakva.

            Reply
    • Magnesbig 2011. September 7. Wednesday 19:47

      Na ebből a kapcsolatból kell menekülni minél hamarabb. Egy pszichpatával élsz együtt. Jobb soha nem lesz.

      Reply
  11. Erzsinjo 2011. September 7. Wednesday 06:29

    Szerencsémre valamiért én nem tartozom ebbe a kategóriába, de ismerek olyan, már 35 év együtt élő házaspárt, ahol mind a lelki terror, mind a fizikai előfordul. Tanácsot hiába adok, már párterápia is szóba került, de mindkét fél csak a másik hibáit látja, így nagyon nehéz. Valószínűleg előbb-utóbb válás lesz a vége.

    Reply
  12. Anita 2011. September 7. Wednesday 07:49

    Kérdés:
    Azt is ide kell sorolni, aki saját elhatározásából megy bele társadalmilag nem éppen elfogadott kapcsolatba? (Ha mindkét fél szabad, csak jelenleg nem akarnak komolyabb elköteleződést.)

    A lelki terror borzalmas, én is évekig hagytam, és nem is tudtam neki véget vetni, mert nem költözött el… Szerencsére jött egy másik nő, aki elvitte:D

    Reply
  13. Zsu666 2011. September 7. Wednesday 07:53

    Sziasztok!

    Örömmel osztom meg veletek, hogy nekem sikerült kimásznom a lábtörlő létből. Na nem volt egyszerű, pár évbe tellett, de tudatosan építettem föl az “új” személyiségemet, amiről aztán kiderült, hogy nem is annyira új, csak jó mélyen volt eltemetve. Az én tapasztalatom ebben a témában: csak magaddal foglalkozz!!! Ha lábtörlő-szindróma miatt szakítottál, ne keress új párt, amíg magadban nem vagy biztos. Erősítsd az önbizalmad, tanulj meg egyedül élni, ne egy másik embertől várd, hogy dédelgessen, és elhitesse veled, hogy klassz vagy. Hidd el mindezt MAGADNAK! Én legalábbis így csináltam, jól működött, és olyan alapokat sikerült leraknom, amelyeket már senki nem ingathat meg, mert hiszek magamban. És ha én hiszek magamban, más is fog. Az új párommal másfél éve vagyunk együtt, még soha egy hangos szó el nem hangzott, és nem kopott meg a kezdeti eufória sem. Na persze ehhez ő is kell, hasonlókon ment keresztül, mint én, lehet, hogy ezért vagyunk meg ilyen jól.
    Zsoltnak:
    Incinek írt gúnyos válaszoddal nem értek egyet. Számolj egy kicsit, én megtettem. Amikor a volt férjem azt mondta, hogy “miért olyan nagy dolog az, hogy összeütsz egy vacsit”, akkor kiszámoltam neki, hogy az akkori legalacsonyabb órabérrel szorozva a heti szinten, a háztartásban ledolgozott óráim számát dupla annyit keresek mint ő, akkor kicsit meglepődött. Szerinted a nőknek nem 24 órából áll a nap? Miért nem ismerik el a férfiak azt a munkát amit egy nő a háztartásban végez? Miért természetes, hogy amíg én munka után vacsit főzök, addig ő tv-t néz? És amíg én vacsi után mosogatok, addig ő tv-t néz? Kedves Zsolt! Probáld ki fordítva! Próbálj te gondoskodni a családodról egy hónapig úgy, ahogy azt a párod teszi, és akkor beszéljünk majd újra!

    Sziasztok
    Zsu

    Reply
    • Randi Andi 2011. September 7. Wednesday 10:39

      Kedves Zsu!

      Köszönöm az erőt adó történetedet!

      Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 12:27

      Zsu, csak ennyi: pontosan!

      Másrészt, férfi létemre tudok mosni, vaslani és főzni is ezt-azt. Nem azért mert papucs lennék, csak jó érzés, hogy nem függök semmitől és senkitől. Nekem ne verje ki a biztosítékot valaki azért, mert ki kell vasalnia. Nem vagyok óvodás, aki nem tudja bekötni a cipőjét. Az a poén, hogy akkor meg keresnek valami más okot…

      Szóval a férfiakkal van a baj? Igen előfordul, úgy mint a nőkkel. A férfiakkal és a nőkkel is van baj, de vannak olyanok, akikkel lényegsen kevesebb. Fejlődni kell érzelmileg, mert a nők és férfiak is csak magukkal szúrnak ki, ha nem teszik.

      Egyszerű lenne a képlet. A párkapcsolat nem egy olyan verseny, ahol azon vetélkedünk, hogyan tudjuk a másikat jobban kihasználni.
      Csak hát az emberi gyarlóság…

      Reply
      • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:15

        Egyetértek. A párkapcsolat két egyenlő ember szövetsége, az élet nehézségeinek közös leküzdésére. Ahol egymást építjük, és közösen küzdünk, nem pedig még gyengítjük egymást. Erőt kell adni egymásnak, nem pedig elszívni a másikét.

        Reply
    • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 12:48

      Kedves Zsu,

      Miért gondolja bármelyik nő is azt, hogy ha ő otthon vacsit főz és mosogat, akkor azért a párjának fizetnie kellene? Bár ha egy órabérben dolgozó fizetett cseléd akar lenni, akkor érthető ez a hozzáállás. Az ilyen nők utána a sexért is pénzt kérnek? Vagy azért csak ajándékokat? Ruhákat, ékszereket, szépségápolási dolgokat, wellness-t, stb?
      Biztos vagyok benne, hogy nagyon kevés férfi tiszteli azokat a nőket, akik a férfitől várják, hogy kifizesse a dolgaikat.
      Inci pasija helyében én sem tenném, és ha nem tetszik ez neki, akkor menjen isten hírével.
      Egy kapcsolatnak a kölcsönösségen kellene alapulnia, ennek pedig ellentmond, hogy ha a férfi eltartja a nőt és az is ha a nő minden házimunkát elvégez. Ezeket a dolgokat meg kell osztani és butaság azt gondolni, hogy mert a nő házimunkát végez, azért neki járnak anyagi juttatások, ajándékok. Persze lehet ezt így csinálni és meg is kaphatja ezt a nő, csak tiszteletet nem fog kapni.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:16

        Amelyik férfi nem tiszteli párját, a nőt, az a férfi maga se várjon tiszteletet. Milyen alapon? A házimunka megosztásával egyetértek.

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 19:26

          Amelyik nő nem tiszteli párját, a férfit, az a nő maga se várjon tiszteletet. Milyen alapon? A házimunka megosztásával egyetértek.

          🙂
          Bocs, ahogy ti nők, nem szerettek lábtőrlők lenni, úgy mi férfiak sem;)

          Reply
        • BernieErzsesztone 2011. September 7. Wednesday 22:04

          Sziasztok,
          Jó téma ez a tisztelet. Tiszteld apádat és anyádat :))))
          Az a rákfene ebben a világban hogy ezt mindig kétféleképpen értelmezik.
          1. tiszteld apádat anyádat mert ha nem!!!!!! kitagadunk, megverünk, feldarabolunk stb.
          2. tiszteld apádat anyádat mert mi is szeretünk és tisztelünk (alapban)mert a mi szeretetünkből jöttél létre és mindig szeretni fogunk.

          Ki tudja melyik a helyes válasz?

          Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 22:36

            Hahahaha. Leesett. Eztán kerülöm a tisztelet kifejezést. Inkább csak a kölcsönös tisztelet kiefejezést alkalmazom.

            Reply
      • sea970 2011. September 7. Wednesday 15:29

        Kedves Zsolt!
        lehet, hogy neked alap, hogy a házimunkát meg kell osztani, és ezért vagy ennyire felháborodva. De hidd el, hogy sok pasinak ez eszébe sem jut. Amikor én otthon voltam a gyerekkel, akkor természetesen én végeztem el mindent egyedül. De amikor visszamentem 8 órában dolgozni, akkor az exemnek nem tűnt fel, hogy ez már egy új felállás. Nagy veszekedések árán tudta magát rávenni, hogy ő is beszálljon. De szerencsére aztán belejött. 🙂

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 16:06

          Kedves Sea,

          Nem vagyok felháborodva:). Egy férfinak ritkán jut ez eszébe, mert nem igazán izgatja a téma. Az anyák sem úgy nevelik a fiúkat, hogy a megosztása ezen munkának természetes legyen. Ha majd ez változik akkor változnak a férfiak is. De ez a nőkön múlik. Jól tetted, hogy nem törődtél bele és megbeszéltétek a férjeddel, hogy segítsen ő is. Mindenben csak a kezdet nehéz:).

          Üdv: Zsolt

          Reply
      • Tibor71 2011. September 7. Wednesday 15:47

        Zsolt, szerintem félreértetted Zsu-t. Nem kért ő pénzt, csak kiszámolta, hogy ha “fizetett munkakörben” végezné a házimunkát, akkor mennyi pénzt kapna érte. Véleményem szerint ez akkor szokott előfordulni, amikor mindketten keresnek, bedobják a közösbe a fizetésüket, aztán este a nő főz, mosogat, mos, vasal stb., míg a férfi kimegy a konyhába (már ha kimegy), megeszi a vacsorát, böffent egyet “jobb kint, mind bent” alapon, mert művelt, és látta a Shreket, majd visszafekszik a TV elé. Ezzel kapcsolatban egyébként én gimnáziumban kötelező olvasmányként elolvastatnám Allan és Barbara Pease könyveit, sokat lehet tanulni belőlük. Persze nem csak gimnáziumban lehet olvasni.

        Hozzáteszem meg kell nézni az utat is, hogy miért alakult így. Én anno megmondtam a feleségemnek, hogy engem nem zavar, ha ő szed nekem, és elém teszi az ételt, de ne legyen baj, ha nem eszem meg mindet, és 25 év múlva ne vágja a fejemhez, hogy milyen tehetetlen alak vagyok, mert még arra sem vagyok képes, hogy a kész ételt magam elé vegyem, és mindent neki kell csinálnia.

        Reply
      • ernabo 2011. September 7. Wednesday 20:29

        Kedves Zsolt!

        “a dolgokat meg kell osztani és butaság azt gondolni, hogy mert a nő házimunkát végez, azért neki járnak anyagi juttatások, ajándékok.”

        A dolgokat meg kell osztani és butaság azt gondolni, hogy mert a férfi többet keres (ez társadalmi probléma egyébként, nem a nők hibája), azért neki járnak: főzés, mosás, takarítás 😀

        Üdv: Erna

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 21:06

          Kedves Erna,

          Van olyan férfi aki azt hiszi, hogy azért mert ő többet keres a nőnél ezért járnak neki a főzés, mosás takarítás? Jah, arra gondolsz, hogy a férfi többet ad bele a közösbe. Én sosem rajongtam a közös vagyonért. Közös dolog a rezsi és az élelmiszer, aztán kész. Mindenki azt vesz a fizetéséből, amit akar. Utazást közösen fizetik, a férfi pedig néha meglepi a nőt ajándékokkal, éttermi vacsival, stb. Szerintem ez így normális. Aki férfiként hazaviszi a keresetét és beteszi teljes egészét a közös kasszába az vagy nagyon szegény és csak rezsire, élelmiszerre és kis megtakarításra futja vagy egyszerűen csak így szocializálódott. Én szeretek a saját pénzemből gazdálkodni és ugyanezt várom el a páromtól is.

          A férfiak többet keresnek? Nahát. Én úgy vettem észre, hogy azok az emberek keresnek jobban akik több és hasznosabb dologhoz értenek. Akik a munkahelyükön jobban megállják a helyüket és jobban dolgoznak. Illetve jobban el tudják adni magukat.

          Ha ezekben a dolgokban a nő jobb, akkor többet fog keresni a férfinél. Ha nem akkor miért kapna ugyanannyit? Nyilván karrier szempontból nehezebb helyzetben van egy nő, a gyerekvállalás miatt. Ezért olykor inkább a férfit léptetik elő. De mivel manapság a fejlett világban a népességnövekedés elért egy szintet, amit nem tud túllépni, ezért egyre több nő kerül olyan helyzetbe, hogy nem vállal gyereket. Így sok esetben ez sem akadály.
          Persze normális esetben egy nőnek sokkal több tennivalója van a családdal (mert ezeken a feladatokon nem osztozik a férfival). Ő jobban szeret a gyerekkel, a családi élettel foglalkozni, a férfi meg a munkájával. Ezért a nő a munkahelyen nincs ott mindig 100%-ban és sokkal kevésbé is motivált. Ezért kevesebbet is keres.

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Ammy 2011. September 7. Wednesday 23:11

            Kedves Zsolt!

            Több hozzád hasonló fiataltól hallottam már ezt a nem vagyunk közös kasszán témát.
            Írtad,hogy “Közös dolog a rezsi és az élelmiszer, aztán kész.”

            Én ezt sajnos sehogy sem értem. Ennyi közös költség merül fel egy együttélés során, hogy rezsi, meg élelmiszer? És akkor valami arányokat kell felállítani, hogy ki mibe hány százalékkal száll be, a keresete arányában, vagy ki mennyit iszik, eszik, tévézik stb?
            Vagy csak akkor éljen két ember együtt, ha pontosan egyforma anyagi javakkal rendelkeznek? Ha esetleg nekem mint nőnek nem jut az általad vágyott üdülés felére, akkor inkább itthon maradok, TE meg elutazol?
            Őszintén kiváncsi vagyok erre a módszerre, mert mint tudod, én még otthonról azt a mintát hoztam, amikor mindenki beletette abba a bizonyos csuporba a jövedelmét.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 00:09

            Szia Ammy!

            Igen, ez egy elég kényes téma és többnyire megoszlanak a vélemények arról, hogyan kellene csinálni. Nagyon sok alternatíva lehet szerintem. Én a közös költség alatt azért értem csak a rezsit és az élelmiszert, mert a komolyabb vagyontárgyakat, mint lakás és autó szerintem mindenkinek magának kellene megvennie. Ha a lakás nem megy, akkor ott is rögzíteni kell, hogy ki mekkora hányadában tulajdonos. De szerintem az lenne a követendő, hogy mindkét félnek legyen lakása vagy háza. Persze ez most nehezen megvalósítható, de ha ez lenne, akkor sokkal kevesebb gazdasági kapcsolat lenne.

            Ha egy autó van, akkor az szerintem általában a férfié. A nő is nyilván használhatja, bár ha elmegy vele a 200 km-re lévő barátnőjéhez, akkor azért mikor visszajön legyen már tele újra a tank. Viszont az autó biztosítását, szervizelését a férfi fizeti, mert az övé.
            A mindenféle háztartási gép, tv, bútorok megint megoszthatók. A nő rendezi be a konyhát, fürdőszobát, hálót, míg a férfi a nappalit, kertet, garázst. Vagy megoszthatják máshogy is, de én mint férfi tuti olyan tv-t és számítógépet akarnék, ami nekem jó, és a nőket ez többnyire amúgy sem érdekli, ezért szabadkezet kapok, míg a háztartással kapcsolatos dolgokhoz meg ő ért jobban.

            Nyilván azok az emberek tudnak sokáig együtt élni, akik hasonlóak. Ez miért ne lenne igaz anyagi tekintetben is? Nem hiszem, hogy sok esetben működne az jól, hogy a nő keres 100e-t a férfi pedig fél millát egy hónapban. És ez nyilván más különbözőségeket is felvet (pl. iskolai végzettség). Szerintem nagyságrendileg azonos keresetnek kell lennie pl. nő keres 200e-t férfi 300e. De volt olyan kapcsolatom, ahol én kétszer annyit kerestem mint a lány és semmi gond nem volt ebből. Ő hozta a saját részét és én is az enyémet. Nem volt vita, hogy ennyi pénzből ő nem tud elmenni és manikűröztetni és én úgyis sokkal többet keresek. Beosztotta jól és jutott mindenre. Persze nyilván ha valaki 100e-ből él annak ezt nehéz megoldania, ott elhiszem, hogy szeretné ha a férfi támogatná. Én ezt nem akarom csinálni, mert nem látom értelmét. Annak a híve vagyok, hogy ne legyen ebben a témában sem ég és föld két ember.

            Az arányokat tekintve pedig szerintem rezsi 50-50%, élelmiszer pedig kb. 70-30%, ahol a férfi fizeti a többet, hiszen ő miatta kell többet vásárolni. A keresetük aránya nem számít.

            Utazás: nem feltétlenül kell mindenhova együtt menni. Hiszen az embernek vannak barátai, lehetnek hobbijai, elutazhat olyan helyre, ami a párját nem érdekli, stb. Pl. ha valaki szeret hegyet mászni vagy szörfözni, de a nő nem akkor most minek mennének együtt? Elmegy a barátaival a férfi. Ha viszont valami olyan drága helyre akarnak menni, amit az egyik nem tud megfizetni, akkor talán érdemes kipótolni a másiknak. Bár engem ez zavarna és ha nekem pótolnák ki, akkor amint tudnám visszaadnám. Viszont nagyon kevés hasonló gondolkodású nőt ismerek. Általában egy köszönömmel elintézik.

            Amit leírtam az csak az én véleményem és sokan nem így gondolják. Vannak olyan férfiak, akik szívesen eljátsszák a támogatót mert sok pénzük van. Vagy mert így szocializálódtak.

            Illetve még jópár különleges esetről nem beszéltünk, ami érintheti a témát (gyerek, munkanélküliség, betegség, stb).

            Üdv: Zsolt

            Reply
      • Zsu666 2011. September 8. Thursday 08:04

        Kedves Zsolt!

        Vagy félreértettél valamit, vagy én nem fogalmaztam világosan. Nem arra akartam kilyukadni, hogy fizetség jár a házimunkáért és a szexért, pusztán csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy könnyű azt mondani, hogy “én tartalak el”, ha olyan munkákat, amelyeknek pénzben kifejezhető értékük van egészen egyszerűen nem veszünk figyelembe. Ha egy fizetett cselédnek (a te szavaiddal élve) kellene megfizetni azt a munkát, amit egy feleség elvégez a háztartásban, lehet, hogy erre már nem lenne anyagi keret a családban. Akkor ki tart el kit?
        AZ én személyes példám: mindig kerestem annyi pénzt, mint a férjem, sőt, volt időszak, hogy többet. 18 éves korom óta tartom el magam, soha senkitől nem kértem, és nem kaptam segítséget e témában, de még a szüleimtől sem kértem soha 5 forintot sem, mióta 19 évesen elköltöztem otthonról. Pedig jómódúak, és szívesen segítettek volna, többször fel is ajánlották, én nem fogadtam el. A mostani párom jövedelmének a másfélszeresét keresem. És mosok, főzök, mosogatok, ablakot pucolok, stb. JÓKEDVVEL ÉS ÖRÖMMEL! Mert most megbecsülnek, értékelnek, elismerik és megköszönik a munkámat. Szemben azzal, amikor szintén nem tartott el senki, csak éppen cselédnek néztek. A házimunka nem feltétlenül és nem elsősorban pénzről szól, de ha eljut odáig egy pár, akkor igenis, van pénzbeli értéke, nem is kevés, amit nem kellene figyelmen kívül hagyni. És hidd el, inkább végzem a házimunkát jókedvűen, úgy, hogy fel sem merül semmiféle anyagi ellenszolgáltatás kérdése, mint pénzért. Többek között erről is szól a lábtörlő-szindróma. Szerintem.

        Sziasztok
        Zsu

        Reply
        • sea970 2011. September 8. Thursday 08:37

          Én is kiszámoltam, hogyha nekem nem lenne lakásom, és albérletet kellene fizetnünk, és ezt az összeget hozzáadjuk az én bevételeimhez, akkor kiderül, hogy máris több az én jövedelmem. De ezt én is csak akkor csináltam, amikor az exem pampogott, hogy ő többet keres. Különben eszembe se jutott volna ezt méricskélni…

          Reply
        • Zsolt 2011. September 8. Thursday 15:52

          Kedves Zsu,

          Tudom, hogy nem oda akartál kilyukadni, hogy fizetség jár a házimunkáért. Csak előadtad neki, hogy ha fizetnének a házimunkáért akkor te több pénzt vinnél haza. És ettől történt valami változás? Nem hozta szóba többet, hogy ő jobban keres? A házimunka szerintem nem pénzkereset. Úgy vélem ezt felesleges előadni. Meg kell beszélni, hogy végezzen a pasi házimunkát. Ha ez nem megy, akkor csak magadnak végzed el és kész. Nem hiszem, hogy sokáig bírja kaja nélkül. Bár ez meg kicsit játszma feeling, úgyhogy lehet, hogy van rá jobb megoldás is.
          Megbecsülnek, értékelnek, megköszönik a munkádat? Ezt mind megteszi, csak éppen nem segít benne? Ügyes a hapsi.

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Zsu666 2011. September 9. Friday 09:49

            Kedves Zsolt!

            Nem tudom eldönteni, hogy szándékosan érted-e félre a szavaimat, vagy tényleg ennyire nem értjük egymást. De azt hiszem, nem is érdekes.

            Zsu

            Reply
    • Bobájka 2011. September 8. Thursday 22:02

      Köszönjük az irományt Zsu! Tegnap rengeteg erőt merítettem belőle miután elolvastam. Pont erre volt szükségem!:-)

      Reply
    • Csokeni 2013. October 14. Monday 18:16

      Hát ez nagyon tetszik!
      Épp ma gondolkodtam el hogy a háztartási munkának nincs semmi becsülete míg az ember a családjának csinálja de idegenek nagyon jol megélnek belőle!

      Reply
  14. Martin Viktória 2011. September 7. Wednesday 08:33

    Szervusztok,

    sokat tanultam már a ti tapasztalataitok olvasásából is! Életünk során különféle hibák sorát követjük el, a tanulás életvégig tart, fontos, hogy honnan indultunk el gyerekkorban, és ott mit “kaptunk”. Felnőttkorban ehhez hozzájöttek a jó és kevésbé jó élményeink. Az önbizalomhiány ellen folyamatosan küzdenem kell.Minden kapcsolatomban felmerül, tehát a tét nagy. Tanuljunk Andi, és segítsünk egymásban ebben, azt kívánom.
    Viktória

    Reply
  15. Helén 2011. September 7. Wednesday 08:56

    Sziasztok !

    Azt azért elfelejtettétek – fiúk és lányok egyaránt- , hogy ha gyerek(ek) is van(nak) abban a lábtörlős kapcsolatban, akkor azért nem csak rólunk szól a történet. Mert ha az anya már be is látja, hogy ez a kapcsolat alá-fölé rendeltségről szól, mert azt emlegeti a férje, hogy ő az aki többet visz haza, akkor sem lehet rövid időn belül kilépni….Mert a gyerekei sorsáról is kell, hogy döntsön…..De ki kell lépjen,
    mert a mintát (amit a viselkedésünkkel közvetítünk) nem szabad “normálisként” megélni-mutatni a gyerekeinknek…..mert akkor tuti Ők is hasonló szituban normálisnak élik meg……jó esély van rá!
    Azt olvastam valahol, hogy az agresszív, iszákos apák lányai szemében a jó fiúk nem vonzóak.

    Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 12:36

      “Azt olvastam valahol, hogy az agresszív, iszákos apák lányai szemében a jó fiúk nem vonzóak.”

      Helén, és tényleg így van?

      Attól még lehet valaki “rossz” fiú, hogy nem iszik mint a gödény és nem boxzsák a nője;)

      Én például ilyen lennék 🙂
      Virágot ne küldjetek, csak bon-bont. Persze csak kalóriaszegényt, mert vigyázok a szálkáimra xD

      Reply
      • sea970 2011. September 7. Wednesday 12:41

        Én legalább nem magamat reklámoztam…
        😀 😀 😀

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 14:47

          Hát tudod én sem. 🙂 A szálkáimat reklámoztam, de az meg valójában nem én vagyok 😉

          Reply
    • Erika 2011. September 9. Friday 19:01

      Az a tapasztalatom, hogy legtöbb ember azt a férfi-női mintát viszi magával a nagy betűs életbe, amit otthon látott. Ebben nőtt fel, ilyen helyzetekben tanult meg viselkedni, ezt viszi tovább. Ehhez keres párt magának. Aztán ha egy rosszul sikerült kapcsolat után maga marad, és nem gondolkodik mélyen el, megint egy hasonló párt talál, és így tovább, egy kissé leegyszerűsítve. Igen, és ott a gyerek! Nagy felelősség, mit lát, mit él meg, rosszabb esetben mire én megtalálom a válaszaimat, ő megtanulta a rossz magatartásmintát.

      Reply
  16. sea970 2011. September 7. Wednesday 10:41

    Én pont a gyerek miatt szakítottam. Mert nem akartam, hogy azt lássa, hogy a szülei egy kihűlt kapcsolatban pusztán gazdasági közösségben élnek együtt. Szerintem abból sokkal többet tanult, hogy azt látta, hogy felelősséget vállalva a döntéseinkért sohasem késő újra kezdeni.
    És a szakítás után pedig a következők segítettek talpra állni: pszichodráma, Soma előadások, Csernus könyvek és persze Randi Andi. 🙂

    Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 12:32

      Ez itt a reklám helye xD

      Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 14:03

      Ez érdekes: Az egyik nő azt mondja: nem válik, mert ott vannak a gyerekek. Nem akar sérülést okozni a gyereknek. A másik, meg ugyanezt az ürügyet hozza fel. A gyerek tanuljon inkább a példából és tudja meg, hogy lehet újrakezdeni, nem érdemes magunkat tönkretenni magunkat senkiért.
      Mert ugye a nők ilyenek, hogy a férjükkel maradnak, mert ott a gyerek és lábtörlők lesznek inkább. Vagy mégsem?
      Általánosítással nem megyünk semmire, legfeljebb jó önigazolás.

      Azonban Sea970 gondolatmenete érdekes, mert a gyereket (vagy bárki mást) nem lehet megvédeni attól, hogy trauma érje. Lehet, hogy nem válok és megóvom a gyereket egy traumától. Aztán meg, elmegy az iskolába és jól kicsúfolják. Tessék ott van a trauma megint… stb…stb
      Szerintem inkább azt kellene megtanulni, hogy dolgozzuk fel a traumákat. Az élet kemény, de egyszersmind csodálatos is. Ha azon rágódunk, hogy jaj, a másik milyen jól kihasznál, átver bennünket, akkor megfosztjuk magunkat attól, hogy észrevegyük az élet apró csodáit.

      Reply
      • sea970 2011. September 7. Wednesday 14:33

        A tapasztalat mondatja velem ezt. Láttam én már olyan házasságot, ahol a gyereket miatt voltak együtt. Csak azt nem vették észre, hogy a gyerekek felváltva lettek két hetenként betegek…

        Reply
        • Winy 2011. September 7. Wednesday 14:44

          Egy kis párkapcsolati Feng Shui 🙂

          Reply
        • Náprádiné 2011. September 7. Wednesday 15:20

          Feltehetően nem azért, mert a szüleik együtt maradtak, hanem azért, mert csak együtt maradtak, de ugyanúgy nem hallgatták meg egymást, és ugyanúgy játszmáztak tovább, ahelyett, hogy rendbe hozták volna a kapcsolatukat.

          Reply
    • Randi Andi 2011. September 7. Wednesday 15:23

      Köszönöm az elismerést 🙂 Örülök ha segíthetek! 🙂

      Reply
  17. Éva 2011. September 7. Wednesday 13:38

    Sziasztok!

    Bár eddig nem volt részem a “lábtörlő” szerepben,de valószínűleg a legkisebb jel után lépnék is…Egyszer saját anyám mondta,hogy Ő nem tudott volna egyedül élni(ahogy most én,igaz,ezt nem én akartam,ezt dobta a gép),mert félt volna,hogy nem tud felnevelni bennünket(3 lányt),ezért inkább tűrt(a fizikai és a lelki terrort is).Én talán ezért sem tudnék ebben élni…Egyébként egyetértek a Róbert megfogalmazásával: “Szerintem az nem Férfi, aki megüt egy Nőt. Egy gyenge ember.” Igen,már csak a fizikai különbségek miatt is…Az pedig,ahogy fentebb olvastam,hogy a kapcsolatban megjelenő problémákat miért nem tudják megbeszélni a felek…nem értem…nem azért vagyunk gondolkodó emberek(?),hogy megoldást keressünk és találjunk? Miért kellene ehhez pl. tányért dobálni? Vagy épp “csak” kiabálni?
    További minden jót mindenkinek!

    Reply
    • Enikő80 2011. September 7. Wednesday 14:55

      Nagyon egyet értek, gondolkodó intelligens emberek vagyunk, és igen legalább próbáljuk meg megoldani a felmerülő problémákat, beszéljük meg…nem kell egymásra kígyót békát kiabálni…tetelegességig meg főleg nem szabad eljutni! Én azt vallom, egy kapcsolatban nagyon fontos a beszélgetés, a másikra való odafigyelés, megértés és a szeretet!

      Szép napot mindenkinek!:-)

      Reply
  18. Katz lelkész 2011. September 7. Wednesday 15:37

    A nők inkább a verbális agresszióban jobbak, de a fizikai beavatkozásra is akadhat példa:/

    Ivócimboráinak meséli egy férfi a kocsmában:
    – Képzeljétek,tegnap este,amikor itt iszogattam veletek,egy fickó betört a házamba!
    – És mi történt?-kérdik a többiek.
    – Agyrázkódást kapott, kitört hat foga. A feleségem azt hitte,én érkeztem haza a kocsmából…

    Józsi betámolyog a kocsmába. A haverja így szól hozzá:
    – Ajha, hogy nézel ki?! Szakadt a kabátod,vérzik az orrod, a szemed alatt monokli. Gyere, hazaviszlek!
    – Dehogy megyek… Otthonról jövök…

    Reply
  19. audrey 2011. September 7. Wednesday 16:04

    Hogy érint-e a kérdés? Igen. Úgy gondolom valamilyen formában mindenki érintett vagy érintett volt valamikor.Én a szeretői “státuszban” vagyok érintett, mégsem érzem magam ” lábtörlőnek”.A történet a következő: A válásom után(én léptem ki a házasságból, nem elhagytak) 6 évig egyedül éltem,nem vágytam kapcsolatra,lehetett volna,de nem akartam. Még a lehetőséget sem adtam meg egyetlen férfinak sem,hogy mint férfi közeledni próbáljon.Az elutasítás olyan mértékű és komoly volt,hogy testi tüneteket is produkált.Sosem voltak súlyproblémáim,csinosnak mondott, életvidám nő voltam.Rövid időn belül,két hónapon belül “híztam” 20 kg-t,majd kicsit lassabban,de folyamatosan 2 hónap alatt még nyolcat,bármit csináltam,úsztam,tornáztam,kerékpároztam 1000 kalória bevitel mellett, nem állt meg a súlynövekedés. Eltorzulva,komoly fájdalmakkal,jártam az orvosokat,a kórházakat,eredménytelenül.Már szinte az életem volt a tét. Egyetlen eredmény az volt,hogy 105 kg-nál megállt a súlyom.Továbbra sem akartam párt,de már a külsőm miatt is biztonságban érezhettem magam. Akkor jelent meg az életemben Ő,akit már legalább 8 éve ismertem,aki sportos, 183cm magas,fekete szem,fekete haj, és tíz évvel fiatalabb nálam,”egyetlen” hibája,hogy nős.Egy beszélgetést követően a kapuban,minden előzetes jel nélkül váratlanul megcsókolt.Éreztem a vágyát, a zavarát, a félelmét.A csók után hazament.Össze voltam zavarodva,miért pont én kellek neki 52 évesen, “elhízva”.Hazudnék ha azt próbálnám elhitetni nem esett jól a csókja, ölelése,de mindig ott zakatolt NŐS, NŐS, NŐS…Hetekig semmi nem történt,csak találkoztunk,beszélgettünk és csókolództunk.Féltem, nem akartam,végül mégis elfogadtam a helyzetet azzal a feltétellel,hogy addig tarthat a kapcsolatunk amíg meg nem fogalmazódik meg benne,hogy válni akar.Könnyed kalandnak indult, fél év után szerelem lett belőle.Ahogy anno ok nélkül jöttek rám a kilók,most ugyanúgy ok nélkül olvadtak le a kilók.Most 21 mínusznál tartok,pedig csak annyi a változás,hogy Ő van az éltemben.Sajnos egy év után eljött az a pillanat amikor válni akart.Emlékeztettem a feltételemre.Rosszul viselte,azóta megtört a varázs,nem érti miért nem akarom,hogy váljon.Én is gondolkoztam,miért nem akarom.Valószínű azért,mert még nem voltam érett egy igazi kapcsolatra,nagy volt bennem a félelem.Azért mentem bele ebbe a kapcsolatba,mert biztonságban érezhettem magam, nem kell attól félnem,hogy ” nálam marad”.Azért sem akarom,hogy elváljon,mert a könnyek árán jött boldogság soha nem lehet igazi boldogság.Jó apa, úgysem tudna,nem merne maradéktalanul boldog lenni a gyerekeivel szemben érzett lelkiismeretfurdalása miatt.Adtam neki szeretetet,törődést,megbecsülést, erőt,lopott boldogságot,hogy viselhetővé tudja tenni a házasságát,legyen ereje tovább vívni a harcát.
    Most másfél év után jött el az idő,hogy elengedjem.Sokat köszönhetek neki,jó volt érezni a rajongását, a vágyát,jó volt beszélgetni,visszaadta a hitem,tudtam újra bízni,mertem megnyílni,rájöttem képes vagyok szeretni,nemfélek már a szerelemtől.Megértem arra,s már akarom is,hogy teljes értékű kapcsolatom legyen.
    Természetesen el lehet ítélni,mint szeretőt,morálisan meg lehet bélyegezni,de az életben nem minden szertő egyforma,nagyon sokrétű a motiváció.Az életben soha semmi sem csak fekete vagy fehér.

    Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 16:18

      Szerintem szép történet. Miért is kellene elítélni? Az vesse az első követ, aki maga is ártatlan.

      Reply
    • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 21:50

      Szép történet, meg filmbe illő? Azt hiszem kissé más elképzelésem van a szépről. Érteni meg aztán végképp nem értem.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Winy 2011. September 7. Wednesday 22:16

        Zsolt, nem szokásom ismeretlenül véleményt alkotni, de az ilyen beszólásoktól sokaknak alakul ki kétes véleménye rólad. Bár a te dolgod.

        Most jöhetsz kicsit kakaskodni, ha akarsz. Részemről zárt a téma 😉

        Reply
        • Zsolt 2011. September 7. Wednesday 22:44

          Nem szoktam kakaskodni, csak elmondom amit igaznak gondolok.

          Ezzel a történettel rengeteg probléma van. Az, hogy ezt emberek fel sem ismerik, végül is nem az én gondom. Ezért nem is kommentáltam részletesen. Szépnek semmiféleképpen nem nevezném. Ez a szó nagyon messze van ettől a dologtól és most nem csak a megcsalásról beszélek. Elítélni nem ítélem el, mert az ember esendő, de erről egy Popper idézet jut eszembe. Sajnos nem emlékszem rá szó szerint de kb. úgy fogalmazta meg, hogy régen, aki k***a volt legalább nem volt rá büszke. Nyilván itt nem erről a státuszról beszélünk, de a morális párhuzam talán érthető.

          A lényeg, hogy nincs ezzel túl nagy gond, csak nem szép. És ha ettől valakinek kétes véleménye alakul ki rólam, az nem az én problémám, hanem az övé.

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Winy 2011. September 7. Wednesday 23:08

            Zsolt, azt írtad szerinted nem szép. Aztán meg azt, hogy nem érted.
            Felőlem lehet nem szép a történet szerinted, de ha nem érted, miért alkotsz véleményt valamiről?
            Logikailag nem jön össze nekem.

            Egyébként nem az a lényeg benne, hogy nős férfival kezdett. Hanem Audrey, hogy szerezte vissza önbecsülését ennyi idő után (és még pár más dolog;))
            Különben sem azt írta, hogy bekapta dzsengát, hanem azt, hogy mindennek ellenére inkább lemondott róla. Nem könnyű ezt megtenni.
            Másrészt:
            Szerinted ez nem szép?

            “…a könnyek árán jött boldogság soha nem lehet igazi boldogság.”

            Szó szerint nem értek vele egyet, mert lényeges, hogy mi miatt vannak azok a könnyek, de abban a szövegkörnyezetben azért már más a leányzó fekvése.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 00:44

            Winy,

            A történet egy két részét nem értem, de a morális és az önigazolásos részét megértettem. Persze meg is kérdezhettem volna a hölgytől a meg nem értett dolgokat, de valószínűleg megsértődött volna és nem is volt kedvem részletesen belemenni. Illetve a válasza nem változtatott volna alapvetően a véleményemen, hogy ez nem szép.

            Szóval az a lényeg számodra ebben, hogy Audrey, hogy szerezte vissza az önbecsülését ennyi idő után és még pár dolog?
            Ha neked ez jött le, ki vagyok én, hogy elmagyarázzam neked? Mindenesetre azért örülök, hogy a hölgy nem tartotta soknak ezért az eredményért azt az árat, amilyen fájdalmat okozott két másik embernek. Illetve egy harmadiknak is, mert gyerek is volt a családban. Nem mintha ez a család jól működött volna, de a saját döntéseinkért a felelősséget önmagunknak kell vállalni.

            “mindezek ellenére lemondott róla” Mondd te tényleg nem érted? A nő soha nem akart ezzel a hapsival összejönni, és a család csak egy jól álcázott indok volt arra, hogy miért nem. Ha a pasi és a családi harmónia olyan fontos lett volna neki, mint ahogy említi akkor nem jött volna vele össze, vagy egy rövid idő után szakít.
            Ehelyett azt mondja “Adtam neki szeretetet,törődést,megbecsülést, erőt,lopott boldogságot,hogy viselhetővé tudja tenni a házasságát,legyen ereje tovább vívni a harcát.”

            Ezt az álszent, önigazoló dumát…

            “…a könnyek árán jött boldogság soha nem lehet igazi boldogság.”

            A szövegkörnyezetben nézve baromi gáz ez a mondat. Ezt hívják, meg az egész bejegyzést önigazolásnak, lelki manipulációnak. Az meg, hogy ki milyen szép szavakkal adja ezt elő az pont nem érdekel, mert csak a tetteket nézem.

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • Zsu666 2011. September 8. Thursday 08:28

      Kedves Audrey!

      Tökéletesen megértelek, én is jártam hasonló cipőben. Szerető voltam, és én sem akartam hogy váljon, pedig nagyon szerettem. Nem értette, miért. Mi hosszabb ideig voltunk együtt, és 1-2 év különbséggel még kb. egy idősek is voltunk. Végül is nem vált el, mi pedig szakítottunk, persze nem ezért.
      Rég volt, és szép emlék. Azt gondolom, hasonló ez a lábtörlő szindróma utáni lelkiállapothoz. Ahogy arról azt mondtam, maradj egyedül, találd meg magad, ha kikeveredtél belőle, én ugyanezt állítom a válásról is. Lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert nálam egybe esett a kettő, én épp a lábtörlő miatt váltam el. De egy válásnál mindig felmerül a kérdés: jól tettem-e? Biztos ezt kellett tennem? Ez a megoldás? És ezek megint olyan kérdések, amelyeket csak visszavonultan, egydül tudsz megválaszolni, a választ elfogadni – egy idő után.
      Nem értem, miért félnek az emberek az egyedülléttől. Amikor az olyan sok mindenre választ adhat. Pl. arra is, mennyire vagy tökös legény/csaj, mennyire tudsz megállni a saját labadon, pl. érzelmileg is. Szerintem érdekes dolgokat tud meg magáról az ember, amiket korábban, más élethelyzetekben nem is gondolt volna. Mindenkinek ajánlom, akármilyen lelki baja is legyen, töltsön egy kis (sok) időt egyedül.
      Neked Audrey meg sok sikert a továbbiakban!

      Szia
      Zsu

      Reply
      • Ammy 2011. September 8. Thursday 09:25

        Szerintem nem egyedülléttől való félelemről van szó. Hanem az, hogy már megmutattuk magunknak, hogy egyedül is minden oké, mindent meg tudtunk oldani, el tudtunk rendezni. Lehet így is élni. De egy idő után az embernek már elege van ebből a megmutatom hogy egyedül is boldogulok, vagyok valaki, állapotból. És hiányzik a társ.

        Reply
      • Winy 2011. September 8. Thursday 10:00

        Hogy miért félnek az emberek az egyedülléttől? Mert közben helyrehozhatatlanul múlik az idő.
        Amúgy egyetértek veled. Szükséges időt rá kell szánni, hogy mentálisan helyre tegyük magunkat. Érzelmi fitnesz 🙂

        Reply
  20. Inci 2011. September 7. Wednesday 21:44

    Valóban szép,filmbe illő történet.

    Reply
  21. János 2011. September 7. Wednesday 21:50

    Szia Andi!
    Elgondolkodtatott a mai irományod, és azt kell mondanom, hogy ezek a “tünetek” nem csak egy párkapcsolatban léteznek, hanem gyerek- szülő közötti viszonyban is.
    A csajok terén nálam más volt a helyzet. Még nem voltam papucs. Minden csaj méterekre elkerült. Alapjáraton elég szúrós tekintetem van, és ezért nem mertek velem szóba álni. Féltek egy esetleges veréstől, de inkább törtem volna el mindkét kezem, minthogy bántsak egy csajt. Kár, hogy ezt senki se tudta. Vagy mégse? Lehet meg kéne tanulni barátságos képet vágni? Az se mindig jó, mert általában a szelíd kinézetű emberkéket csípik fel papucs szerzés céljára a csajok, legalábbis eddig ez a tapasztalat.
    Egy viszont biztos, meg kell tanulni egyedül és párosan élni, így bármelyik életvitel is jut nem fog gondot okozni a váltás. Azt kell nézni, hogy mi a jó mindkét életvitelben.
    A mottóm is lehetne: egyedül is jó, meg párban is jó. Kérdés melyikkel jársz jobban? Ezt viszont az embernek egymagában kell lejátszania. Kedves Andi, kiváncsi vagyok a véleményedre. Neked mi a meglátásod?

    Reply
    • Winy 2011. September 7. Wednesday 22:11

      “A mottóm is lehetne: egyedül is jó, meg párban is jó. Kérdés melyikkel jársz jobban?”

      Ez király, erre rendesen lehet rázni a csipeszt 🙂
      Úgy hangzik, mint egy boldogság számítás. Ha már egyedül is jobb mint abban a bizonyos kapcsolatban, akkor már vége is van.

      Egyébként szerintem nemcsak a párkapcsolatban lehetünk lábtrölők.
      A kormány nézheti az állampolgárt lábtörlőnek, a munkaadó a munkavállalót, az erősebb gyerek a gyengébbet, stb.

      Reply
    • Erika 2011. September 7. Wednesday 22:32

      Sziasztok!
      Na itt van János mondatában a kutyafüles elásva, szerintem. Ez a bizonyos szülő-gyerek kapcsolat. Az én anyukám tanítónő volt 41 évig. Szernintetek milyen mintát hoztam? Apu sokszor mondta:úgy kezelsz minket, mint az elsőseidet.
      Gyakorlatilag kb. másfél évvel ezelőttig ő mondta meg mi legyen velem. Szóval Andi igazad van, hogy az út – hogy kiállsz magadért, képviselni tudod magad, képes vagy mondani, hogy köszi, de NEKEM ez nem tetszik – hosszú, munkával teli, sokszor fájdalmas és zokogós. De tényleg megéri, mert a mostani hódolóm – párkresős – úgy néz és tekint rám, amit szinte soha nem tapasztaltam még. Annyira jólesik!. Tehát a munkának, a cselekvésnek van eredménye, ha motivált vagy. Akarsz-e társat, vagy várod, hogy majd elhozza a sors.

      Reply
  22. Winy 2011. September 8. Thursday 01:55

    Zsolt, így már érthető, miért írtad a történetre nem tetszésed.
    Szived joga és meglehet van is igazság abban amit írtál. Ám továbbra is ilyesmit leírni: nem tetszik és nem is értem.
    Megjegyzem, ahhoz képest elég jól megértettél belőle ezt-azt vagy nem 😀
    A te dolgod. Nem tetszik, hát mert csak. 😀 Magasröptű.

    Fentebb próbáltál nevetségessé tenni, erre még mindig ugyanaz a válaszom: nem vagyok a lábtörlőd. Úgyhogy meg kell kérdeznem nem tudsz olvasni, vagy nem tudsz magyarul? Vagy akarsz egy kis szellemi terrorban részesülni?
    Szerintem te pont az a fajta vagy, aki a másikat lábtörlőként kezeli. Ez a te bajod igazán, nem az enyém. Sajnálatos, hogy nem érted mire céloztam a terrorral kapcsolatos hozászólásomban.
    Hm… tudod ez is csak ok-okozat Zsoltika 😀

    Reply
    • Zsolt 2011. September 8. Thursday 02:24

      Kedves Winy,

      Én nem próbáltalak nevetségessé tenni téged, csak leírtam, amit mondtál. Szerintem elég jól megoldottad ezt te magad abban a hozzászólásodban.
      Nem tudom mit jössz megint ezzel a lábtörlővel. De ha szeretnéd levezetni a túlkompenzálásodat, akkor nem biztos, hogy én vagyok a megfelelő ember számodra.
      Akarok-e egy kis szellemi terrorban részesülni? Talán még nem tudod, mert új hozzászóló vagy, de ez a fórum és a látogatói nem ezen a szinten mozognak. Persze azt csinálsz, amit akarsz, de nem hiszem, hogy nagy vitapartner lennél. Legalábbis az eddigi hozzászólásaid alapján. És azt sem, hogy Andi engedne ilyen stílust a fórumán.
      Az, hogy szerinted én milyen fajta vagyok, az kevéssé érdekel. Tudod nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem, hogy ki mondja.

      A nem tetszik témához: egy film címe jut erről eszembe: Vinny az 1ügyű. Egyébként jó film, érdemes megnézni.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Randi Andi 2011. September 8. Thursday 07:15

        Kedves Zsolt és Winy!

        Zsolt – Egy cikkre adott hozzászólások közül ez már a második eset, hogy “bajod gyűlik” valakivel. Az előbb Dreen, most meg Winy.

        Tehát kérlek, hogy a továbbiakban ne keveredj ehhez hasonló “vitákba”, itt nem az a lényeg, hogy ki jobb vitapartner, vagy kinek nagyobb az egoja és ha már két embernek sem tetszik a reagálásod, talán lehet, hogy oka van és jó lenne elgondolkozni.

        Winy, téged is szeretnélek megkérni, hogy ne keveredj ilyesmikbe, és felejtsd el a “szellemi terrort”, már csak azért sem működne, mert az első további beszólásnál ki foglak moderálni.

        Nem tűröm a beszólogatást és a személyeskedést, kérlek, tartsátok ehhez magatokat. Ez egy érzékeny téma, és senki sem azért jön ide, hogy fölényes stílusban még jobban a földbe döngölje valaki.

        Köszönöm a megértéseteket, remélem, nincs harag 🙂

        Reply
        • Winy 2011. September 8. Thursday 09:24

          Kedves Andi!

          Nem állt szándékomban fojtatni ezt a “szellemi terrort”. Csak elvi szinten említettettem, hogy ennyi erővel lehetne ezt is.
          Magam sem szeretem a flamet. Nem is azért jöttem ide.

          Ezzel együtt megkövetlek. Sőt ha gondolod, nyugodtan töröld ki.

          Reply
        • Zsolt 2011. September 8. Thursday 15:32

          Kedves Andi,

          Elnézést, hogy ha a sértegetést nem hagytam válasz nélkül. Igyekeztem kulturáltan válaszolni.
          Persze, el is gondolkodtam az okon. Rájöttem, hogy nem tetszik nekik a hozzászólásaim tartalma és stílusa. Én így gondolom és elég direkt, olykor pikírt módon ki is mondom. Ha ez nem tetszik nekik és ennek sértő módon hangot adnak azzal mit csináljak? Max. ezek után nem reagálok rá.

          Persze, nincs harag, egy moderátornak ez a dolga.

          Üdv: Zsolt

          Reply
      • Winy 2011. September 8. Thursday 09:29

        Zsolt, csak ennyi:
        ““Ja és Zsolt! Igazán érdekes az észrevételed arra vonatkozólag, hogy én mit szeretek, és mit nem. Elöször is ezt nem igazán tudhatod, másodszor meg az én dolgom, hogy én mit szeretek, nem tiéd. Nem vagyok ugyanis a lábtörlőd. Remélem most már világos számodra is mi az álláspontom.”
        Én erre az írásodra reagáltam, mikor azt mondtam, hogy fogalmak, amiket nem szerettek:
        “Fizikai, meg lelki terror. Már ez a szó is összeegyeztethetetlen a szerelemmel. Terror.
        Mégis mennyit olvasok itt erről.”
        Elnézést ha tévedtem és te szereted a fizikai és lelki terrort. Én a szövegkörnyezetből azt feltételeztem, hogy nem, de hát tévedni ember dolog:). Természetesen a bocsánatodat kérem:).”

        Reply
        • Randi Andi 2011. September 8. Thursday 10:52

          Winy, csak nem tudtad megállni!!! De mostmár aztán elég legyen! Köszi!

          Reply
          • Winy 2011. September 8. Thursday 11:45

            Bevallom csak hülyéskedtem 🙂
            Légyszives töröld ki, nem szeretném szétoffolni a topicot. Jó témát találtál.

            Reply
  23. sea970 2011. September 8. Thursday 07:53

    Tudod Zsolt, a Te általad által leírt együttélés inkább két ismeretlenül összeköltöző albérlőre emlékeztet, nem pedig egy szerelmespárra. Jó lenne, ha mindent ilyen patikamérlegen mérhetnénk, de azért a dolog nem ilyen egyszerű. Nekem az exem jó néhányszor a fejemhez vágta, hogy ő sokkal többet hozzátesz a közös kasszához, amíg én gyeden / gyesen voltam. Aztán két év múlva visszamentem dolgozni, és többet kerestem, mint ő. Érdekes módon ebben a 12 évben már soha többet nem hozta szóba a jövedelmeink közti különbséget. :S

    Reply
    • Zsolt 2011. September 8. Thursday 14:51

      Patikamérleg? Azért mert a közös költségeket megosztják, de utána a saját pénzükből azt vesznek, amit akarnak? Szerintem ez a normális. Nem egyszerű? Szerintem ennél egyszerűbb mód nincs. Mi benne a bonyolult?
      Két albérlőre emlékeztet és nem egy szerelmespárra? A pénznek mi köze van a szerelemhez? Nekem teljesen természetes, hogy nem nyúlok a máséhoz és attól mert szerelmesek vagyunk még nem osztottuk meg a vagyonunkat. És az elveken kívül tök hülyén érezném magam, mikor pl. néhány év együttélés után szétmegyünk és én ott állok nem túl jó anyagi helyzetben, mert a pénzem egy jelentős részét elköltötte a nőm. Vagy csesszem le, hogy ne költs ennyit a közös pénzből. Akkor már megint én leszek a spúr. Inkább megelőzöm. És nem fordulhat elő az, hogy több tíz év házasság után közel nulla bankszámlával és lakás nélkül leszek, mint ahogy az sokszor lenni szokott. Aki ezt akarja az tegye, én nem fogom. Szerintem egy nőre sokat költeni a legnagyobb butaság, amit egy férfi tehet. A kölcsönösségnek itt is meg kell jelennie, ami akár abban is megnyilvánulhat, hogy olykor az egyik hívja meg a másikat, a szabadidő alatt olykor a másik vagy az, hogy nincsenek közös kasszán. Persze azért egy férfi vigye el és lepje meg a nőjét néha, legyen gáláns, de nem folyamatosan, mindig. Úgy talán jobban is fogják értékelni a gálánsságát.
      Egyébként meg találkoztam olyan nővel is, aki jól keresett és ugyanígy gondolkodott. Illetve olyannal is, aki rosszul és pont ellenkezőleg. Talán ez is befolyásolja a gondolkodásmódot:). Nőt pedig azért mondtam, mert nálam ez az oldal játszik, nyilván férfiaknál is előfordul ez.
      A gyed/gyes résszel nem lehet mit csinálni. Ott a férfi tartja el a nőt.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Ammy 2011. September 8. Thursday 19:46

        A pénznek nem a szerelemhez van köze szerintem, hanem az együttéléshez.
        Ha nem éltek együtt, csak néha kellemesen együtt múlatjátok az időt, jó gondolkodás. Együttélés esetén nekem ez nagyon anyagias gondolkodás, viselkedés. És ebben az esetben az érzelmeket mindig megelőzi a racionalitás, az anyagi értékek előbbre helyezése. Mintha csak azt tudnád elképzelni, hogy két ember közül az egyik mindig lenyúlja a másikat anyagiakban.

        Csak annyit: rettentő jó érzés adni, és látni, hogy a másik mennyire örül. (Azt is tudom, hogy nem csak anyagiakban merül ki az adás, de abban is.)

        Talán neked van igazad, talán másnak 🙂

        Reply
        • Zsolt 2011. September 8. Thursday 20:37

          “Mintha csak azt tudnád elképzelni, hogy két ember közül az egyik mindig lenyúlja a másikat anyagiakban.”

          Nem előzi meg ilyen esetben az anyagi rész az érzelmeket. Miért előzné meg?

          “Mintha csak azt tudnád elképzelni, hogy két ember közül az egyik mindig lenyúlja a másikat anyagiakban.”

          Nem csak ezt tudom elképzelni, de láttam elég példát erre. Ezzel a módszerrel nincs ilyen gond. A lenyúlás lehetősége kihúzva. Nincsenek félreértések, nincsenek problémák, elfojtott dolgok (már megint miért veszi meg ezt, mikor tök fölösleges). Ráadásul én nem fogok kérni a saját pénzemből, hogy megvegyek valamit.

          Anyagias lenne ez a hozzáállás? Szerintem pedig korrekt. Nekem nem kell más pénze, neki se kelljen. Ráadásul ezzel nem leszek vonzó azoknak a nőknek, akik a magasabb egzisztencia lehetőségét látják egy hapsiban.

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • Zsolt 2011. September 8. Thursday 20:37

            a felső három sor csak benne maradt:).

            Reply
          • Ammy 2011. September 8. Thursday 21:24

            Kedves Zsolt!

            Megbeszéltük! 🙂

            Védd magad 🙂

            Ammy

            Reply
      • Tibor71 2011. September 8. Thursday 21:07

        Zsolt, ha így gondolod, olvasd el a Csjt. vagyonközösségről és vagyonmegosztásról szóló részét, hogy adott esetben érvényt tudj szerezni a nézőpontodnak. Hiába a szóbeli egyesség, hogy mindenki a saját pénzét költi, azt vesz, amit akar, ha egy válásra kerül sor, nagy valószínűség szerint meg kell osztani a “te” tulajdonodat is. És ehhez még csak házasság sem kell, elég jó pár évig együtt élni.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 8. Thursday 21:29

          Nem tudom így van-e, de ha az én nevem van a szerződésen vagy a számlán, akkor nem hiszem, hogy a törvény szerint a nőnek járna a fele ház, a fele autó, meg a fele egyéb vagyon. Saját bankszámlámról nem is beszélve. Házasság esetén pedig házassági szerződést kötünk. A házasság során bevitt új vagyontárgyak tulajdoni joga pedig ugyanúgy szerződéssel és számlával igazolható. De érdekel, hogy így van-e, ahogy mondod, bár a fentiek esetében nem hiszem.

          Üdv: Zsolt

          Reply
  24. Ammy 2011. September 8. Thursday 09:11

    Kedves Zsolt!

    Köszönöm, hogy leírtad nekem a Te elképzeléseidet, szokásaidat, komoly tapasztalataidat, a kapcsolat anyagi vonatkozásában.
    Eddig is tudtam, de az általad leírtak után is bátran jelentem ki, hogy én nem fogok ilyen kapcsolatban élni senkivel sem. Aki úgy gondolkodik egy kapcsolatban, hogy ez az enyém, ez a tiéd, az valóban tartsa meg a pénzét, és bocsánat, de költse patikára, meg magára, barátaira, a saját szórakozására és üdülésére. (a hogyan üdüljünk, azt meg már végképp nem is értettem:-))
    Még elképzelni sem tudom, hogy egy együttélésben olyan forduljon elő, hogy néha meglep a párom, és oly kegyes hozzám, hogy ő fogja fizetni a romantikus vacsi árát, nem pedig mindenki külön külön a részét. (mellesleg a “régi” illem szerint egyébként is a férfi fog fizetni)
    És igazad van. Nagyon sok problémát jelent ez, mint ahogy írtad a végén.
    Én egy kapcsolatban, amit én hívok annak, nem ismerem azt hogy enyém – tiéd.
    Nyilván nem beszélek a kapcsolatba bevitt komoly értékekről, ami a tulaj dolga, hogy közössé teszi e. És hogy a kb azonos fizetésű párok vannak meg jól egymással? Hát…
    Ne, ne tartson el egy férfi! Jó lenne, ha soha senki nem szorulna rá semmilyen helyzetben, hogy “eltartsák”. Vannak ám az életben érdekes helyzetek 🙂

    Sok megjegyzést tudtam volna még tenni ehhez a dologhoz. Általánosságban kívánom mindazon férfiak és nők számára, akik az anyagiak vonatkozásában így gondolkodnak, soha ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, és tudják magukat tartani az “ez az én vagyonom, én keresetem” gyakorlathoz.
    Az meg hogy mi lenne jó, ha kinek mennyi pénze, lakása, vagyona lenne, erről kár is lenne beszélni.

    Én mindenesetre nem akarok ilyen kapcsolatot.

    Reply
    • Winy 2011. September 8. Thursday 09:38

      Ez a kérdés távolról sem olyan egyszerű ám. A férfinek igenis szüksége van mentális támogatáshoz ahhoz, hogy sikeres legyen. Szokták mondani: “Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.” és tényleg így van.
      Akkor most, ki, mennyit is keres?
      Persze az lehet, hogy a nő csak zsémbel és nem támogat. Na az például lábtörlő szindróma. 🙂

      Reply
    • Zsolt 2011. September 8. Thursday 15:14

      Engem már hívott meg nő, romantikus vacsin. Természetesnek gondolta, hogy ne mindig csak én fizessek az ilyen alkalmakkor. Viszont idegenkedett attól, hogy felesben fizessünk. Teljesen igazat adtam neki és nem volt semmi gond az anyagiakkal. Akinek ez problémát jelent az pedig bizonyos dolgokban nem értette meg a kölcsönösség fogalmát, illetve csak a házimunka tekintetében.
      Érdekes helyzetek vannak, arra való a tartalék. A huzamosabb ideig tartó érdekes helyzetekben pedig nyilván más szabályok érvényesek mint normál esetekben.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Tibor71 2011. September 8. Thursday 21:47

        Az, hogy hívott meg már nő, és fizetett, az egy egyszeri helyzet. De ha például életed párja történetesen négyszer annyit keres, mint te, akkor elviseled azt, hogy férfiként téged visz el ő vacsorázni, és nem fordítva? Ha azt mondja, hogy drágám, vettem magamnak egy kisestélyit, de hogy ne nézz ki olyan bénán mellettem, vettem neked is egy szmokingot? Belegondoltál abba, hogy ha ebben a szemléletben neveled fel a gyerekeidet, akkor majd ha te 80 leszel, akkor esetleg azt mondják neked, hogy köszönünk mindent, amire megtanítottál bennünket, nagyon szeretünk, adunk annyit, hogy ne halj éhen, de ne gondold, hogy még az ápolónőt is kifizetjük?

        A gondolataid alapján olyan érzésem van, hogy még nem igazán tudsz felelősséget vállalni. Nem csak másokért, a saját tetteidért, döntéseidért sem. Amikor két ember összeházasodik, a házasságKÖTÉS során egy új egység jön létre. Két ember összeköti az életét, vállalják, hogy jóban-rosszban együtt maradnak, mindent közösen oldanak meg. Nem csak érzelmileg lesznek egyek, hanem gazdaságilag is, és a döntéseik nagy részét is együtt hozzák meg. Például autót sem úgy vesznek, hogy mindenki magának, a másik megkérdezése nélkül. Ha külön vesznek lakást, akkor hogy lesz közös otthonuk?
        Azt el tudom képzelni, hogy amikor két ember összeköltözik, akkor megbeszélik, hogy hogyan osztják meg például a lakás rezsijét. De furcsa lenne, ha ez sokáig fennmaradna. Talán ez is egy ok arra, hogy miért nem költöznek össze emberek a megismerkedésük napján. Azt már kicsit nehezebben tudom elképzelni, hogy hazafelé menet bemegyek a boltba, bevásárolok, majd amikor hazaérek, akkor azt mondom a páromnak, hogy vásároltam 10e Ft-ért, mivel ő feleannyit keresel, mint én, elég, ha 3e Ft-ot ad. Vagy fordítva, adjon 7e-et.

        Szerintem a külön pénzkezelés egyik következménye a külön szórakozás, a külön élmények, amiből egyenesen következik az elhidegülés, a külön szerető, majd az elválás. Nagyon jó recepted van a sok rövid távú kapcsolatra.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 8. Thursday 23:42

          Honnan veszed, hogy csak egyszeri helyzet volt?
          Miért ne viselném el ha a nő többet keres és olykor ő, olykor én fizetek egy vacsorán? Vagy attól vagyok férfi, hogy én keresek többet és én fizetek?

          A nőm nem venne nekem szmokingot, mert tudná, hogy magam szeretném megvenni még akkor is ha kevesebbet keresek. Vagy bérelnék egyet. Vagy megmondanám neki, hogy nem érdekel az adott szmokingos összejövetel (mert mondjuk tényleg pont hidegen hagy), de nyugodtan menjen el a barátaival. Nem tudom miért kéne mindenhova együtt menni. Elég unalmas lenne.

          Na és te belegondoltál már abba, hogy vannak olyan emberek, akik idősebb korukban is a saját keresetükből akarnak és fognak megélni és nem szorulnak a gyerekeik támogatására?

          “A gondolataid alapján olyan érzésem van, hogy még nem igazán tudsz felelősséget vállalni. Nem csak másokért, a saját tetteidért, döntéseidért sem.”

          Mond már el nekem, hogy mit jelent számodra a felelősségvállalás abban a kérdésben, hogy közös kassza és vagyon vagy külön kassza? Miért vagy te felelősebben gondolkodó, azért mert a közös kasszát favorizálod? A sok gazdasági kapcsolatban élő ember felelősebben gondolkodik annál, aki nem a párjától teszi függővé az egzisztenciáját?
          Mert szerintem sok ember van, aki megszokja a másik ember keresete és vagyona által biztosított egzisztenciát és ezért nem rúg fel egy nem működő kapcsolatot. És ez nem csak a felső tízezerre lehet jellemző hanem hétköznapi emberekre is. Akkor is ha mindkét fél dolgozik és pénzt keres, csak az egyik jelentősen kevesebbet a másiknál. De ha mindkét ember ugyanannyit keres én akkor sem mennék bele a közös kasszába. Mondom, nem vagyok az a saját pénzemből kéregetős típus. Ráadásul utálok olyan dolgokra költeni, ami szerintem felesleges. De pont nem érdekel ha a nő a saját pénzéből teszi mindezt.

          “Amikor két ember összeházasodik, a házasságKÖTÉS során egy új egység jön létre. Két ember összeköti az életét, vállalják, hogy jóban-rosszban együtt maradnak, mindent közösen oldanak meg. Nem csak érzelmileg lesznek egyek, hanem gazdaságilag is, és a döntéseik nagy részét is együtt hozzák meg.”

          Értem, akkor te a pap előtt majd ezt fogod mondani, én meg kihagyom a gazdasági részt.

          Miért ne vehetnének autót? Persze megkérdezik a másikat, hiszen elég fura lenne, hogy hetekig tervezgetik a dolgot, a paramétereket és közben eltitkolják a kedvesük előtt. Kivéve persze ha ajándék lesz:). De nem azért kérdezik meg, hogy ő engedélyt adjon rá. És ha ő nem ért egyet a döntésemmel vagy a választásommal, attól még megveszem a kocsit. Nyilván csomószor lesz, hogy nem fogunk egyetérteni valamiben és olyankor egyszer az ő akarata, egyszer az enyém fog érvényesülni. Mivel saját pénzből veszem így itt szerintem nem kérdés kié érvényesül.

          “Ha külön vesznek lakást, akkor hogy lesz közös otthonuk?”

          Gondolom az egyikben. Viszont kiesik a szükségből együtt élés realitása.

          “Azt már kicsit nehezebben tudom elképzelni, hogy hazafelé menet bemegyek a boltba, bevásárolok, majd amikor hazaérek, akkor azt mondom a páromnak, hogy vásároltam 10e Ft-ért, mivel ő feleannyit keresel, mint én, elég, ha 3e Ft-ot ad. Vagy fordítva, adjon 7e-et.”

          Nem ilyen körülményes ez. Lehet írni a bevásárlások összegét és havonta egyszer kompenzálni őket, majd a különbözetet kifizetni a másiknak. Ugyanez a rezsi is.

          “Szerintem a külön pénzkezelés egyik következménye a külön szórakozás, a külön élmények, amiből egyenesen következik az elhidegülés, a külön szerető, majd az elválás. Nagyon jó recepted van a sok rövid távú kapcsolatra.”

          A külön szórakozásban és élményekben igazad van. És ezzel mi a gond? Baromi unalmasnak gondolom azt, hogy ha összejövök egy nővel, akivel komolyan gondoljuk akkor már külön nem is lehet szórakozni vagy élményekben részesülni. Szerintem aki így fogja fel annak az élete egy idő után szürkévé és unalmassá válik. Ez pedig a házasságának, kapcsolatának a rovására megy majd.

          Ha a párunkon kívül másokkal is eljárunk szórakozni, élményeket szerezni (pl. barátok, családtagok, ismerősök), akkor abból miért következik egyenesen az elhidegülés, szerető majd elválás? Én nem látom azt az egyenes kapcsolatot, amit te. Szóval?

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • sea970 2011. September 9. Friday 12:30

            Zsolt!
            Elképzelem ahogy közösen nyaralni megyünk. Te laksz az ötcsillagos szállodában, én a háromcsillagosban. Napközben a strandon találkozunk. Hazafelé a repülőn elszámolunk ki hány gombóc fagyit fizetett…
            😀 😀 😀

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 13:23

            Kedves Sea,

            Hát ha így szeretnél menni akkor így megyünk:). Bár én nem szeretem az ötcsillagos szállodát, mert általában nem a szállodában töltöm az időt, csak ott alszom. Napközben csak rövid ideig fogunk a strandon találkozni, mert a parton döglődés nekem nem kifejezetten pihenés, persze mivel a nők szeretik ezért ez is a program része lesz. De ha nem szeretnél jönni robogóval vagy kocsival jobban felfedezni a helyet attól én még a barátaimmal megteszem.
            Természetesen meg tudlak hívni fagyizni. Na és te engem? Vagy neked derogál?

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 13:27

            Egyébként sok embernél már az is nagy előrelépés lenne, ha kifizetné a saját repülőjegyét, a szállás és étkezés, a programok rá eső részét.
            Biztos én vagyok az anyagias, hiszen ez neki jár, csak tudnám miért.
            Ha már csak a fagyi lenne a téma…:)

            Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 9. Friday 14:12

            Kedves Zsolt!
            Komolyra fordítva: sok mindenben igazat adok Neked. Az én zsebemben is kinyílik a bicska, amikor egy nő élete céljának tekinti azt a tevékenységet, hogy a pasija pénzét elköltse. (Nem mellesleg férfiban is van olyan, aki anyagilag ki szeretné használni a nőjét.)
            És előző együttélésem tapasztalata alapján én is gondolkodom valami olyan megoldáson, amikor jövedelmünknek csak bizonyos részét tesszük be a közösbe, és a maradékkal mindenki maga gazdálkodik. Ezt nem is annyira magam, hanem inkább a fiam miatt tenném…
            De azért az általad felvázolt szigorú elszámoláson alapuló együttélést enyhén túlzónak érzem. Szerintem ennél sokkal lazábban kellene kezelni. 🙂

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 14:21

            Értem én, hogy számodra túlzó. Akkor írd le, hogy te mit gondolsz megfelelőnek.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 9. Friday 14:30

            Egyelőre nem tudom, még kidolgozás alatt van. Az előző kapcsolatomba én tettem bele többet anyagilag, és ezt legközelebb már nem szeretném. De persze azt sem várom el, hogy eltartsanak.
            És akivel már többször randiztam, és többször meghívott, azt én is megszoktam néha hívni, de nem szigorúan minden második alkalommal. Attól függetlenül, hogy tudnám mennyit keres, mert azt nem szoktam megkérdezni. 😛

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 14:38

            A randi az teljesen más dolog. Én arról beszéltem, mikor két ember együtt él. Udvarlási szakaszban sajnos a férfi fizet:). De volt már itt is, hogy meg akartak hívni. Egyébként talán jó is, és legközelebb elfogadom, mert azt fejezi ki, hogy két egyenrangú ember randizik.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 9. Friday 14:54

            Akkor pedig valóban az lenne az ideális, ha mindenkinek egyforma jövedelme, egyforma értékű lakása, autója lenne. De ennek a valószínűsége szinte lehetetlen…

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 16:12

            Az egyenrangú szerintem azt jelenti, hogy közösek a jogok és a kötelezettségek is. Nem azért lesz két ember egyenrangú mert teljesen azonos az anyagi helyzetük vagy mert közös kasszán vannak. Az én véleményem szerint.

            Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 9. Friday 16:17

            Csakhogy a felmérések azt mutatják, hogy a nők ugyanolyan kor, végzettség és gyakorlat mellett is kevesebbet keresnek a férfiak…

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 16:29

            A férfiak sokszor karriert akarnak építeni, ezért nagyon motiváltak. A nők olykor nem. Egy karrierista nő viszont szerintem olykor többet keres mint a férfi kollégái. Az egész azon múlik mennyire rátermett és mennyire tudja magát eladni. Illetve, hogy teljesít. A nőknek általában nem olyan nagyon fontos a munkájuk, vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem abban teljesednek ki. Emiatt kevésbé motiváltak (pl. a pénz sem érdekli annyira őket mint a férfiakat). Ezért a munkahelyén átlagos teljesítményt nyújt. Ezenkívül sokszor elmegy a gyerekért, intézi a családi ügyeket és ezért olykor kevesebbet van bent. Kevesebb túlórát vállal, stb. Egy férfi többségében nézve mindig sikeresebb lesz a mhelyén. Illetve ez elég sok nézőpontos. Pl. iparág is. A divatszakmában gondolom sokkal több nő van és jól is keresnek, míg az informatikában kevesebb és rosszabbul. Vagy a pénzügy-számvitel területén. Ez egy elég bonyolult téma, de én azt vettem észre, hogy a hasonló tudású és tapasztalatú hölgyek az én szakmámban nem keresnek kevesebbet. Illetve a barátaimnál sem, akik multinál dolgoznak. Én kkv-nál.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Tibor71 2011. September 9. Friday 17:15

            Ok, igazad van, nem tudom, hányszor hívott meg. Elárulod, meddig voltatok együtt?

            Nem attól vagy férfi, hogy többet keresel, hanem – többek között – attól vagy valakinek a párja, hogy nem nézed, mennyit keres. Nagy különbség van aközött, hogy az egyik fél meghívja a másikat vacsorázni, és aközött, hogy közösen elmennek vacsorázni. Jó, ha megleped, és elviszed valahova, de közben nem szerencsés, ha azt érezteted vele, hogy te fizetsz.

            Igen, a nőd nem venne neked szmokingot, mert nem érdekelné, hogy elmész vele, vagy sem. Kell külön program, és kell közös program is. A közös programok alkalmával viszont nem árt, ha egységet képeztek, mert előbb vagy utóbb frusztráló lesz a keveset kereső számára az, ha ő kevésbé tud kiöltözni, mint a sokat kereső. Pláne egy nő esetében. Ha meg te megveszel neki mindent, akkor ő könnyen megkaphatja azt a címkét, hogy csak a pénzedért van veled.

            Idős korában is mindenki saját erőből akar megélni, de ez nem mindenkinek sikerül. A mai világban senki sem tervezi azt, hogy a gyerekei tartják majd el. Szépen megkerültél egy olyan kérdést, amire nem tudsz válaszolni. 🙂

            Ha a másik tényleg a társad, akkor nagyon sok dologban támogat, biztonságot ad. Írtad, hogy a tv-t te veszed, de a háztartási berendezéseket ő. Vennél képet, cserepes virágot, lecserélnéd a függönyt? Ő az, aki a lakásodból otthont varázsol. Elosztjátok a házimunkát, de ki tudjátok mérni patikamérlegen, hogy az egyenlő legyen? Itt jön be az, hogy nem fele-fele arányban osztjátok a rezsit, 2:1 arányban a kaját, és nem egyikőtök lakásában laktok. Hozol egy döntést, hogy összeköltözöl vele. Először csak közösen laktok, aztán közösen éltek. A kettő között számomra nagy különbség van. És ezért mondom, hogy felelősséget vállalok a döntésemért, hogy kivel költözök össze. Kell külön keret, amiről mindketten külön döntenek, mondhatjuk zsebpénznek. Ez lehet annyi, hogy vegyél belőle magadnak autót, motort, lakást stb, de ehhez elég sokat kell keresni.

            “A sok gazdasági kapcsolatban élő ember felelősebben
            gondolkodik annál, aki nem a párjától teszi függővé az egzisztenciáját?”

            Mi a gazdasági kapcsolat fogalma? Számomra az, amikor a kapcsolatban a pénz sarkalatos kérdés. Te pont egy ilyen kapcsolatot írtál le. Ha jelentősen többet keresel, akkor a rezsibe is jelentősen többet teszel bele, szinte elhanyagolható az, amit ő ad hozzá. Innentől eltartod. Megint csak ott tartunk, hogy a pénzedért van veled, hiszen olyan lakásban él, amit egyébként nem engedhet meg magának.

            Az egzisztenciám mindig függ a másiktól, hiszen nem vagyok tőle független. Ezen nem csak azt kell érteni, hogy nélküle nem tudok megélni. Az egzisztencia számomra azt jelenti, hogy milyen körülmények között élek, mit engedhetek meg magamnak anyagilag. Ha a lakásrezsit megosztjátok, akkor te kevesebbet fizetsz, mint ha ő nem lenne, így többet költhetsz másra, többet engedhetsz meg magadnak, vagyis befolyásolja az egzisztenciádat. Ha az általad felvázolt helyzet van, vagyis mindenki olyan autót vesz magának, amire futja a pénze, de el tudod képzelni azt, hogy két külön helyről megérkeztek valahova, te egy 1-2 éves Mercedesben, ő meg egy 10-15 éves Suzukiban? Kedve sem lesz elmenni, vagy csak lábtörlő.

            “És ha ő nem ért egyet a döntésemmel vagy a választásommal, attól még megveszem a kocsit.”

            Vagyis ha egyetért veled, akkor az jó, ha nem ért veled egyet, akkor meg nem érdekel. Ez ám a kapcsolat!

            Kellenek a külön programok, élmények, de ezzel a pénzkezeléssel hogy fogtok együtt szórakozni? Te a te szintednek megfelelő barátokat szerzel, ő az ő szintjének megfelelőt, akkor hogy lesznek közös barátaitok? A közös élmények csak olyan alkalmakból jönnek, amikor kettesben vagytok? Elmész az ő társaságába? Elmegy a te társaságodba? Hogy érzitek majd magatokat?

            Azok alapján, amit leírtál, szerintem olyan társat keress, akinek nagyjából akkora a havi jövedelme, mint neked. Ezen a szinten nem sok értelmét látom a külön kasszának, de nem okoz problémát. Viszont ha nagy a különbség, akkor szerintem rá fogja nyomni a bélyegét a kapcsolatra.

            Mi ezt úgy csináltuk, hogy közös kassza volt, de mindenkinek volt zsebpénze. Ebből lehetett pl. ruhát, könyvet, ajándékot venni, külön szórakozni menni. De a nyaralás, a közös programok a közös kasszából voltak finanszírozva. Nem szóltunk egymásnak, hogy miért vett ezt vagy azt, amíg futotta rá a zsebpénzéből. A zsebpénz összege közös megegyezésen alapult. Azt el tudom képzelni, hogy a zsebpénz összege más, de azt, hogy én azért költhessek havi 60e Ft-ot, ő meg csak 20e Ft-ot, mert én háromszor annyit keresek, mint ő, azt nem. Ha én keresek többet, akkor megengedhetem magamnak azt a nagyvonalúságot, hogy a közös kasszába nagyobb arányba tegyek pénzt annál, mint amit te írtál. Viszont meg kell adnom neki a lehetőséget, hogy ő felajánlja, hogy én költségesebb programokra menjek. Ezzel talán el lehet érni, hogy ő is érezze magát valakinek, és nem azzal, hogy amíg én lazacot eszek vacsorára, addig ő büszkeségből zsíros kenyeret, mert másra nem futja.

            Reply
          • Tibor71 2011. September 9. Friday 17:17

            “Az egyenrangú szerintem azt jelenti, hogy közösek a jogok és a kötelezettségek is.”

            Persze, lesz joga saját autóhoz, meg elmenni a Bahamákra, csak pénze nem. 🙂

            Reply
          • Zsolt 2011. September 10. Saturday 05:13

            Nah ezt már szeretem, konkrét gyakorlatias megközelítés, példák és érvek. Igazán köszönöm az értelmes hozzászólást.

            Persze, szívesen elmondom. Akit említettem, vele 3 hónapot randizgattunk, sosem voltunk együtt igazán, kimondva, mert először ő nem volt biztos a dolgában, aztán pedig már én nem. De pl. voltam együtt egy lánnyal 5 évig és vele felesben mentek a dolgok.

            Nem szoktam éreztetni senkivel, hogy én fizetek. De nyilván ez kényes szituációban előkerül olykor. Mármint az, hogy ki visz haza több pénzt. Erre szerintem olykor mindenki utal, rá utaló magatartást tesz, tudat alatt érezteti. Voltak nálunk is problémák ebből, de nem szignifikánsan.

            A közös programok alkalmával szerintem nem a pénz lesz a mérvadó. Persze van olyan eset, hogy előfordulhat, de ezt erősen le lehet redukálni. Szmokingból is lehet venni nagyon drágát és normális árút. Én nem tartom derogálónak ha a nőm nem a legújabb divat szerint öltözik fel az operába, én sem fogom azt tenni. Nekem éppen elég az, ha az a ruha olyan testen feszül, hogy minden rongyrázós pasinak csorogni kezd a nyála:). De nyilván abban igazad van, hogy ha én a többszörösét keresem annak a pénznek, amit a nő és én ezt nem kompenzálom számára, akkor ott komoly gondok lesznek. Vagy nekem kell lejjebb adni vagy őt kell felhoznom. A pároknak közel egy szinten kell lenniük. Ezért is mondom azt, hogy ez a paraméter sem sokban különbözik a többitől. Van olyan intelligens ember, aki csak ugyanolyan intelligens vagy nála okosabb partnert választ. Azzal nincs semmi gond, hiszen ez társadalmilag elfogadott. Én meg azt mondom, hogy az anyagi szempont is ugyanolyan szempont mint ez.

            A mai világban senki nem tervezi azt, hogy a gyerekei tartják el? Én pedig úgy látom, hogy a mai világban vágják a centit, hogy mikor jön már végre a nyugdíj és a megérdemelt pihenés. És ha ez eljön akkor nem csinálnak semmit. Persze meg is lehet indokolni a semmittevést, mégpedig azzal, hogy senki nem alkalmazná őket. Ebben van is ráció, de erről egy evolúciós mondás jut eszembe. Nem a legokosabb, legerősebb fogja túlélni a változást, hanem aki a legjobban tud alkalmazkodni. Lehetőség van, meg kell ragadni és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A válaszom pedig az, hogy ha nem akarsz a gyerekeidtől függni, akkor tegyél érte. A mai világban az emberek 1-10%-a birtokolja a felosztható javak 90%-át. Meg kellene nézni, hogy csinálja az a 10%, mit lehetne tanulni tőlük, és nem előítéletek mondani. Rengeteg mindenben tud egy ember fejlődni élete során, csak a legtöbb szarik rá. Gondolkodni meg főleg nem fog, az a legnehezebb. De egyébként ez olyan mint a társkeresés. Itt van ez a rengeteg tanács, az oldalon. Ki fogja éveken át tartó következetes munkával alkalmazni őket és kifejleszteni magában azokat a tulajdonságokat amik sikeressé teszik? Az itteni látogató 1-10%-a, de lehet, hogy sokat mondok. Ilyenek az emberek.

            Persze, hogy vennék képet, cserepes virágot meg főleg. A növény tisztítja a levegőt és egészségesebbé, barátságosabbá teszi a lakást. Függönyt is vennék, de nem csak én, hanem közösen. Az, hogy a hálóba ő veszi, míg a nappaliba én fizetem szerintem teljesen mindegy. Illetve nem tudom, hogy miért zavarna bele a családi idillbe. Mindent közösen tervezünk, beszélünk meg csak ő az 1-es kasszához én meg a ketteshez megyek.
            Ő varázsol a lakásomból otthont? Mint mondtam, ketten varázsolunk, hiszen egy család vagyunk, aztán a lakás egyik szobáját ő fizeti, míg a másikat én. Ha neki erre nincs pénze akkor fizetem én, vagy fordítva. De ha elválunk és pl. ő fizette a lakást és a berendezést akkor az az övé és nem 50%-ban az enyém, mikor én két forintot nem tettem bele.

            Miért ne tudnánk elosztani igazságosan a házimunkát? Én speciel úgy gondolom, hogy ő főz, vásárlás megosztva, mosogatás mosogatógéppel közösen behelyezve az étkészleteket, mosás, teregetés, vasalás egyik héten ő másikon én. De pl. a ruháimat én vasalnám. Takarítás leosztva a helységeket. Kocsit férfi takarítja, szemetet férfi viszi le. Ez egyenlőtlen?
            Nekem ne adjon senki a fizetésemből zsebpénzt, amit elkölthetek. Nem vagyok én gyerek.

            A gazdasági kapcsolat fogalmát szerintem rosszul ismered. Nekem azt jelenti, amikor a felek csupán anyagi okokból vannak együtt. Mert ha különköltöznének akkor jelentőse csökkenne az egzisztenciájuk, életszínvonaluk (mindkettőjüknek). Én egy olyan kapcsolatot írtam le, ahol a felek megosztják a költségeket, de az egzisztenciájukat megőrzik és a lehetőségeikhez mérten növelik. Ha elválásra kerül sor, akkor nincs vita a vagyonról, mert tudják, hogy ki a tulajdonosa a vagyontárgyaknak. Ebben a kapcsolatban az egyik nem húzza fel a másikat anyagilag, így a vagyonosabb és jobban kereső fél haszonélvezője, míg a kevesebbet kereső nem szenved kárt. A közös kasszánál a vagyonosabb és többet kereső fél anyagi kárt szenved el, míg a másik fél nyer rajta. Az együttélések, házasságok szerintem túlnyomó része (80-90%) elválással fejeződik be, így a többet kereső félnek nagyon nem mindegy, hogy melyik változatot választja. Ahogy a szegényebbnek sem. Nyilván a gazdagabb az egyik felé, a szegényebb a másik felé fog tendálni. Ez anyagi szempontból ilyen egyszerű.
            Ebben a kapcsolatban egyébként a pénz nem sarkalatos kérdés. Nincs vita a pénzről, mert mindenki a sajátját költi. Ez viszont olyan embereket feltételez, akik tiszteletben tartják a másik tulajdonát és a saját forrásaik alapján szeretnék felépíteni a közös és saját életüket. Ha pl. a barátom gazdagabb mint én, akkor sem nyúlom le és hagyom, hogy mindent ő fizessen, mert a saját részemet én akarom fizetni.

            Ha többet keresek, akkor nem teszek többet a rezsibe. Ezt félreértetted. Azt írtam, hogy a közös költségek nem a felek jövedelmének arányában oszlanak meg, hanem a rezsi az 50-50%, míg az élelmiszer 70-30%. A férfi fizet többet, mert többet is fogyaszt.

            A rezsi megosztása az egzisztencia szempontjából nem szignifikáns (30-55e lehet egy átlag rezsi két embernél, gyerekkel nem tudom). Vagy csak a nagyon nagyon szegény embereknél. Tehát az egzisztenciám csak marginális szinten (rezsi fele) függ a másik embertől.
            1-2 éves Mercedes és 10-15 éves Suzuki semmilyen más szempont alapján nem jön össze tartósan. Vonatkoztasd a példát a külsőre, intelligenciára, lelki beállítottságra, közös célokra, világnézetre, iskolai végzettségre, stb. Az anyagi rész ugyanilyen szempont.

            Igen, ha nem ért velem egyet abban, hogy az általam megkeresett pénzből mit veszek, akkor az nem különösebben érdekel. Igen, ez egy jó kapcsolat. Vagy te inkább papucs akarsz lenni? Azt hiszem, hogy itt most van egy kis érintettség a jelen topic témájához. Egyébként meg ki mondja, hogy mindig kompromisszumot kell kötni? Szerintem a legrosszabb az ha mindig kompromisszumot kötnek, néha teljes egészében az egyiknek, néha teljes egészében a másik akarata kell, hogy érvényesüljön.

            Talán meglepő, de a barátaim anyagi helyzetének semmi köze sincs ahhoz, hogy a barátaim. Természetesen megismerjük egymás barátait és közösen is szórakozni fogunk. Jól fogjuk érezni magunkat, illetve ez a társaságtól függ és nem attól, hogy az adott társaságban ki mennyit keres. Ez soha nem volt probléma. A legtöbb baráti program egyébként olcsó vagy megfizethető. Vagy te nem tudom mire gondolsz, mikor azt gondolod, hogy ilyen esetben közbeszól a pénz. Kifejtenéd?

            Igen, a nagy anyagi különbség minden esetben rányomja a bélyegét egy kapcsolatra. Nem csak akkor ha nincs közös kassza. Vagy te szívesen berakod a mondjuk 400e ft-os fizetésed a párod 100e ft-os fizetése mellé és utána szó nélkül benyeled, hogy hónap végén nullára jöttök ki, míg te kb. 250e-t költöttél? Bár, ahogy írtad a Ti módszereteket, talán igen. Én rosszul érezném magam a helyedben a szakítás vagy a válás után, mikor kiszámolnám, hogy mennyi pénzt költöttem a feleségemre, barátnőmre. Főleg ha mondjuk megcsalt. De mindegy, mindenki úgy gondolkodik ahogy neki jó, csak általában egy 40-es hapsitól elvárja majd az új élettárs jelölt, hogy rendezett egzisztenciája legyen és pont nem fogja érdekelni, hogy te egy másik nőre költötted a pénzed.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • Tibor71 2011. September 10. Saturday 16:08

            Én eddig azt hittem, hogy egy kapcsolat alatti pénzkezelésről beszélünk. Ha így van, akkor hogy jön ide egy olyan hölggyel kapcsolatos példa, akivel nem volt kapcsolatod? A munkatársaimmal én is felesben fizetek, van köztük nő is.

            Az, hogy te mit éreztetsz mással, és az, hogy ő mit érez, nem feltétlenül ugyanaz.

            “A közös programok alkalmával szerintem nem a pénz lesz a mérvadó.”

            “Zsolt 2011. szeptember 9. péntek – 13:27 Egyébként sok embernél már az is nagy előrelépés lenne, ha kifizetné a saját repülőjegyét, a szállás és étkezés, a programok rá eső részét.”
            No comment

            “De nyilván abban igazad van, hogy ha én a többszörösét keresem annak a pénznek, amit a nő és én ezt nem kompenzálom számára, akkor ott komoly gondok lesznek.” A közös kassza a kompenzáció. Az az összeg, amit magada költesz, valamilyen formában tükrözi a jövedelmedet.

            Az idős korra vonatkozó kérdés elől ismét kitértél. A 10/90-es szabályt ismerem, de sokkal inkább illik a gazdag papa-szegény papa klubba, mint ide.

            “Mint mondtam, ketten varázsolunk, hiszen egy család vagyunk, aztán a lakás egyik szobáját ő fizeti, míg a másikat én. Ha neki erre nincs pénze akkor fizetem én, vagy fordítva.” Nem ez a közös kassza?

            Zsebpénz vagy költőpénz vagy a te pénzed, teljesen mindegy, minek hívod, azt az összeget jelenti, amivel te rendelkezel, és nem a társad.

            Nem ismerem rosszul a gazdasági kapcsolat fogalmát, hanem mást értünk rajta. Találkoztam olyan profillal, amikor a hölgy beírta, hogy milyen összegű havi jövedelemmel rendelkezzen az érdeklődő. Nem írtam neki, mert kicsivel többet kerestem, mint amit leírt. Viszont felmerült bennem, hogy mi történik, ha munkahelyet kell váltanom, de kevesebbet viszek haza, mint az ő igénye? Kidob?

            A válással kapcsolatban pedig komolyan mondom, hogy beszélj egy ügyvéddel, mert nem egyszerű az, amit leírsz. Váláskor mindenképpen sok kerül vagyonmegosztásra. Ha válásra kerül a sor, és meg tudtok egyezni, akkor semmi gond. Viszont ha nem tudtok megegyezni, akkor a bíróság dönt. Ott kell bizonyítanod, hogy mi a tiéd. Ha azt akarod, hogy amit te veszel, az a tiéd legyen, akkor minden vásárlás után módosítani kell a házassági szerződést, amiért mindig fizetned kell. Ráadásul úgy fog tűnni, hogy a válásra készülsz. Nekem legalábbis úgy tűnne. Hogy jön ide a barátod? Nekem a párod annyit jelent, mint a barátod?

            Nem szignifikáns a rezsi megosztása? Neked mindegy, hogy 50e Ft-ot fizetsz, vagy 25e-et? Pont ez a 25e elem bele abba a bizonyos 10%-ban, legalábbis jelentősen hozzájárul! Szerintem 50e alá menni rezsibe elég nehéz, persze kérdés, mit jelent neked a rezsi, és milyen lakásról, házról beszélünk.

            Ezek szerint egy bombázó tanítónéni ne is keressen téged, mert az a 100e Ft havonta, amit hazavisz, nem nagyon elég csak egy 10 éves Suzukira, ha nem adsz bele pénzt. Márpedig nem fogsz, eddig ezt mondtad.

            Nincs érintettség a topichoz. Szemléletbeni különbségek vannak, és mások a tapasztalataink. A te pénzkezelésedben az az alap, hogy csak ketten vagytok, a gyerekre is azt mondtad, hogy az specialitás. Én 18 évet éltem valakivel, és van egy 15 éves lányom. Vagyis a te besorolásod szerint 3 évet éltünk az alap felállással, 15-öt specialitásban. Nekem az az alap, hogy van gyerek, innentől sokkal több költséget kell megosztani.

            Nem kell mindig kompromisszumot kötni. Úgy kell társat válaszani, hogy egyezzen a gondolkodásmódunk, és akkor a kérdések nagy részében egyet fogunk érteni. Akkor kell kompromisszumot kötni, ha van egy fontos kérdés, amiben nem értünk egyet. Például tényleg most kell venni egy második autót, és jövőre lakást cserélni, mert a jelenlegibe nem fér el a második gyerek, aki a következő hónapban fog megszületni?

            Ahogy említettem, szerintem sokkal fontosabb az, hogy a pénzről alkotott elképzelés és a költekezési szokások egyezzenek meg, mint az, hogy ki mennyit keres. A jövedelem mennyisége változó. Te írtad, hogy a férfiak sokkal inkább a karrierjükre koncentrálnak, mint a nők. Amikor összekerülsz egy nővel, akinek nincs gyereke, még egymáshoz mérhető a fizetésetek. Aztán szül egy gyereket, esetleg kettőt. Míg visszamegy dolgozni, te építed a karrieredet, előléptetnek egyszer, esetleg kétszer. Ő visszamegy, jó esetben nem rúgják ki, de elő sem léptetik. Ott tartunk, hogy kb. kétszer annyit keresel, mint ő, mert az ő fizetése nem nőtt. A kiadásai nőttek, hiszen közben ott a két gyerek, akik után fizetni kell, vagyis kevesebb pénz jut magára. Nem fogja tudni meginni a napi öt energiaitalát, megvenni a havi 8 női magazinját, ami téged akkor nem zavart, amikor a saját pénzéből költött erre, de most, hogy neki nem futja rá, és most tőled kér ezekre, a te pénzedet csökkentve, már zavar. Engem is zavarna. Ezért fontosabb a gondolkodásmód, mint a számszerű összeg.

            A barátaid anyagi helyeztének természetesen nincs köze ahhoz, hogy a barátaid, de a baráti kör általában összemérhető keresetű emberekből áll. Ennek az az oka, hogy különböző keresetű embereknek különböző anyagi lehetőségei vannak, nem engedhetik meg ugyanazt, így nehéz közös programokat szervezni. Arra gondolok, hogy ha neked nem okoz gondot a hónap utolsó hetében elmenni egy olyan programra, ami 2e Ft-ba kerül, akkor a barátiadnak sem okoz. Akinek gondot okoz, az előbb vagy utóbb kikopik a társaságból. Nem te küldöd el, nem te nem hívod, ő fog lépni, mert nem tud úgy szórakozni, hogy közben azon gondolkozik, honnan pótolja ki a 2e Ft-ot, vagy egyáltalán honnan teremtse elő. Az, hogy mi olcsó, mi megfizethető, a jövedelemtől és gondolkodásmódtól függ.

            A vagyonmegosztás nekem nem okozott problémát. Talán azért nem, mert sosem gondoltam úgy, hogy költenék a feleségemre. Ha így tettem volna, akkor nem nősültem volna meg, hanem igénybe vettem volna egy hivatásost, hiszen az kevesebbe kerül. A 40-es hapsitól a jelölt azt várja el, hogy fogadja el a két gyereket, aki a korábbi házasságából való. Persze, nem jó indítás, ha a híd alól jön az ember, nem hátrány, ha az ember rendelkezik valamivel. A vagyonmegosztás nem arról szól, hogy a férfit kisemmizik, és mindent megkap a nő, bár erre is sok példa van.

            Reply
  25. Erika 2011. September 8. Thursday 23:02

    3-4 ember szócsatája!
    Itt már hozzászólni nem nagyon érdemes.
    Kár!

    Reply
    • Tibor71 2011. September 8. Thursday 23:07

      Ha van véleményed, akkor azt elmondhatod bármikor. Szerintem sokan kíváncsiak vagyunk rá.

      Reply
      • Zsolt 2011. September 8. Thursday 23:45

        Egyetértek Tiborral!

        Reply
        • Galathea 2011. September 9. Friday 09:26

          Ez már Zsolt nézeteinek fóruma lett.

          Reply
          • Erika 2011. September 9. Friday 10:04

            Igazad van.
            Amúgy meg elmondtam.

            Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 13:00

            Galathea,

            Szerintem neked is megvan a lehetőséged, hogy hozzászólj a témához. Vagy tévednék?
            Ha pedig azt szeretted volna burkoltan kifejezni, hogy sokat szólok hozzá, illetve sok kérdésre válaszolok, akkor azzal sincs semmi gond. Szerintem is sokat. A jövőben szerintem kevesebbet fogok, mert emberek még a végén nem mernek majd írni:).

            Üdv: Zsolt

            Reply
  26. Ammy 2011. September 9. Friday 10:10

    Én a Zsolt által írott vélemény után kialakult szócsatáktól kicsit kezdek megvilágosodni.
    Gondolom ide, Andi oldalára elsősorban azok az emberek járnak akik nehezen teremtenek kapcsolatot, nincs partnerük, és segítségre, jó tanácsokra van szükségük.
    Sokkal kevesebb olyan ember van itt, aki most is boldog párkapcsolatban él.
    Olvasván Zsolt hozzászólásait, ami alig egyezik az ide járók néhány százalékának véleményével, kezdem látni a kudarcaim okát. Biztos hogy nem egy-két férfi van aki ugyanúgy gondolkodik mint Ő. Ha viszont ilyen emberekkel hoz össze a sors, akkor esélyem sincs egy általam jónak ítélt kapcsolatra. Jó lenne egy társ, de nem minden áron. Ennyire nem akarok megváltozni.
    Ammy

    Reply
    • Randi Andi 2011. September 9. Friday 11:06

      Ammy, kérlek, ne vonj le messzemenő következtetéseket abból, hogy egyvalaki körünkben imád vitázni 🙂

      Reply
      • Zsolt 2011. September 9. Friday 12:47

        Andi, vitatkoznék:) Érvelni szeretek és csak akkor ha más a véleményem, gyakorlati tapasztalatom. Az általánosságban, erkölcsi elvekben, elméleti úton, pragmatikusság nélkül folytatott érveléseket én sem szeretem.

        Üdv: Zsolt

        Reply
        • Winy 2011. September 9. Friday 15:35

          De igen szereted, mert én azt mondom!
          😀 😀

          Ez olyan érvelés, amit szeretsz 😀

          Reply
          • Zsolt 2011. September 9. Friday 16:17

            Kedves Winy!

            Nem szeretnék “vitába” bonyolódni veled, mert nem érted az érveket. Vagy csak az enyémeket nem, végül is teljesen mindegy. Andi megkért minket, én pedig megkérlek téged, hogy a gyermeteg stílusoddal ne engem provokálj.

            Üdv: Zsolt

            Reply
      • Ammy 2011. September 9. Friday 13:00

        Rendben! 🙂

        Reply
    • Zsolt 2011. September 9. Friday 13:53

      Azért annyira nem kell aggódnod Ammy. Teljesen más korosztály vagyunk, és részben emiatt is máshogy szocializálódtunk. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg férfi van, akinek hasonló az értékrendje a tiédhez.
      A hozzászólásaimból látod, hogy milyen férfit nem szeretnél és a gondolkodásomat olvasva talán hamarabb felismered ha egy ilyen emberrel találkozol. A társkeresés egy tudatos dolog, nem csak szerelem. Sőt talán ez utóbbit bizonyos esetekben ki is lehet húzni a képletből. Talán a beszélgetések után jobban tudod, hogy mit szeretnél vagy mit nem és mire kell odafigyelned az ismerkedés során.
      Minden éremnek két oldala van és én itt előfordul, hogy sok széplelkű ember szemében az ördög ügyvédje vagyok. Nem direkt, az a véleményem, amit elmondok.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Ammy 2011. September 9. Friday 14:11

        🙂

        Reply
  27. Winy 2011. September 9. Friday 14:27

    Azért arra kiváncsi lennék, hogy azok a nők és férfiak, akik olyan nagyon elszámoltatnák a párjukat hóvégén a kereset arányában. Mit szólnának, ha az édesanyjuk egyszercsak benyújtaná a számlát nekik, hogy vajon mennyi is volt a pelenka vagy az iskolatáska, a tízórai, a taníttatás költsége, vagy a “munkaidő” stb…

    Persze amíg nem szilárdult meg a kölcsönös bizalom, nem költözünk össze, de azután már a család a lényeg vagy annak tervezése. A családban meg az lényeg gazdasági szempontból is, hogy megbízunk egymásba és nem azt nézzük, hogy ki költ többet a fizetésénél 10 forinttal. Pont az ilyen kicsinyes emberektől lesz a többi családtag lábtörlő. Úgyhogy témánál vagyunk 😉

    Reply
    • Zsolt 2011. September 9. Friday 14:40

      Erre Andinak tett ígéretem miatt sajnos nem áll módomban érdemben reagálni:).

      Reply
      • Winy 2011. September 9. Friday 15:14

        Szerintem itt bőségesen tájékozódhat mindenki az álláspontodról. 🙂

        Reply
        • sea970 2011. September 9. Friday 15:35

          Nyugi, Winy! Zsoltnak sok mindenben igaza van. A vadhajtásait meg majd lenyesegetjük. Engem például már fagyizni is meghívott. Bííí! 🙂

          Reply
          • Randi Andi 2011. September 9. Friday 15:37

            bölcsebb dolog is mint itt vitatkozni! 🙂

            Reply
          • Winy 2011. September 9. Friday 15:59

            Szuper 😀

            Reply
          • Winy 2011. September 9. Friday 16:02

            Márminthogy meghívot fagyizni, az szuper! 😀

            Reply
  28. Winy 2011. September 9. Friday 16:16

    Na szóval! Engem az érdekelne:
    Hogy ismerjük fel időben, hogy a párunk lábtörlőnek néz-e?
    Hogy dolgozzuk fel, ha már azok vagyunk?
    Meg lehet javítani a párunkat, ha az a szokása, hogy belénk törli a lábát?
    S talán nem utolsó sorban. Ha már sikerül jól kiérzelmifineszeznünk magunkat a lábtrölő létből, akkor ne essünk át a ló másik oldalára és mi legyünk azok, akik lábtörlőnek nézzük a másikat. Sőt továbbmenve, ha mi lennénk akik a lábtörlőnek nézzük a másikat, honnan tudjuk?
    Kívülről mindig olyan könnyű jól látni a dolgokat, de belülről már nem is annyira.

    Reply
    • sea970 2011. September 9. Friday 16:36

      Jó kérdés, Winy! A kulcs ott van, hogy legyünk nagyon őszinték magunkhoz. Ha egy rossz kapcsolatban vagyunk, akkor azt már elég hamar észrevesszük, csak mindig gyártunk valami kifogást / mentséget akár magunknak, akár a másiknak, amivel halogatjuk a kilépést. Pedig általában elég kevés az esély a változásra. Szóval, szerintem kíméletlenül őszintének kell lenni önmagunkhoz…

      Reply
    • Tibor71 2011. September 9. Friday 17:41

      Szerintem időben nem lehet felismerni. Akiből nem lehet lábtörlőt csinálni, azzal vagy nem is próbálkoznak, vagy az első próbálkozásnál ösztönösen megelőzi a dolgokat. Akiből lehet lábtörlőd csinálni, az viszont csak akkor veszi észre, ha már késő.

      Talán abból lehet felismerni, hogy lábtörlőt csináltam valakiből, ha egyszer csak rádöbbenek, hogy elnyomom, mindig az van, amit én akarok. Legyőzöm, nem meggyőzöm. Folyamatosan az van, amit én akarok, ő már nem is akar semmit. Nem kérem ki a véleményét egy fontos döntés előtt, vagy ha kikérem, akkor sem törekszek a kompromisszumra, egyszerűen nem veszem figyelembe, mit mond.

      Szerintem ilyen helyzetnem minimális az esély a kapcsolat helyrehozatalára. Ha belőlem csináltak lábtörlőt, a másik nem fog meghallgatni. Ha én nyomtam el valakit, akkor is egy olyan kapcsolatban élek, amelyikben el tudom nyomni a másikat, és akármennyire is figyelek, ez ismét elő fog jönni.

      Egy ilyen kapcsolatban az, akit elnyomtak, annyi sérülést szerzett, hogy szerintem nem lesz képes őszintén szeretni a másikat, nem fogja tudni tisztelni, az a kapcsolat sosem lesz igazi. Innentől önámítás az együtt maradás.

      Reply
      • Erika 2011. September 9. Friday 20:07

        Nem vettem észre, hogy lábtörlő vagyok hosszú évekig, mert ezt a mintát hoztam otthonról, és természetesnek éltem meg. Sokáig próbálkoztam, hogy még jobban megadjam magam, hogy megfeleljek, de csak azt értem el, hogy a férjem egyre inkább basáskodott felettem. Sok évvel hamarabb kellett volna elválnom. Nem hiszem, hogy érdemes sokat kínlódni így egy kapcsolatban. Persze, mindenképp meg kell előbb beszélni a dolgokat, hátha változtatható a helyzet. Nálunk megbeszélni is képtelenség volt. Ilyen is van.

        Reply
    • Ammy 2011. September 9. Friday 19:30

      Egy kívülálló jó barát, barátnő hamarabb észre veszi. Lehet finoman céloz is rá, de mi nem akarjuk érteni a célzást. Nagyon nyíltan pedig valószínűleg nem fogja mondani, mert tudja, hogy mennyire fáj, és egyébként is ez beleavatkozás a magánéletbe.
      Tényleg mentegetünk, meg majd megváltozik, meg hogy más rosszul látja.

      Reply
  29. Horváth Zsuzsanna 2011. September 10. Saturday 09:32

    Egyetértek Erikával. Nagyon fontos, mit hoztál otthonról, ahhoz tartod te is magad, és még csak nem is tudatosan. Ha a kapcsolatod nem úgy működik, mint az otthonról hozott értékek szerint kellene, akkor kezdj azonnal gyanakodni! És ha észreveszed, hogy kezdesz lábtörlő lenni, azonnal lépj! Ne próbáld megváltoztatni, és te se próbálj változni a kedvéért, mert ez csak a te végleges elnyomatásodhoz vezet, ő pedig azért nem fog változni, mert igazolva látja magát. Felnőtt emberek különben sem változnak alapvetően más kedvéért, csakis a maguk elhatározásából, ezzel nem érdemes kisérletezni. Ne pazarold a saját időd, lépj!

    Zsu

    Reply
    • Winy 2011. September 10. Saturday 18:26

      Zsu,

      Ezzel az azonnal lelépéssel csak az a gondom, hogy ha az ember szereti a másikat, nem olyan könnyű azonnal lelépni. Még akkor sem, ha már észre vettük a lábtörlést. Bár be kell látnom, előbb-utóbb úgyis szakítás van belőle.
      A lábtörlő szindrómának az a lényege, hogy az egyik fél nem törődik a másikkal csak magával. Így az nem is szerelem a részéről, de másik részről még lehet az. Pont ettől olyan kegyetlen dolog szerintem.

      Reply
  30. Gina 2011. September 10. Saturday 09:40

    Üdvözlök Mindenkit !

    Szerintem az egyik ember legtöbbször erősebb akaratú a másiknál, és az előbb-utóbb az uralkodó lesz a kapcsolatban.
    Résen kell lenni, hogy ne uralkodjanak rajtunk, és mi se tegyük ezt a másikkal.
    A családból hozott minta meghatározó, ez nálam is így volt.
    Anyám ma is együtt van az apámmal, az apám uralkodott mindenkin, kivétel nélkül. Nem csak anyámon, rajtam, a saját anyján testvérén….akin csak lehetett.

    Rajtam is uralkodott a férjem, a lábtörlője voltam 18 éven át. Egyszer azt mondtam, na most már aztán elég, és elköltöztem a két lányommal együtt.
    Nagyon jól érzem magam egyedül, imádok haza jönni, mert nem piszkál senki,…..igen , tudom, akkor keresek e egyáltalán valakit? NEM. Nem keresek, de fent vagyok 2 társkeresőn, és jó néhány közösségi oldalon ahol ismerkedni lehet, és reménykedek, hátha mégis van olyan ember akivel azonos hullámhosszon lennénk, és pozitív hatást tudunk egymásra gyakorolni…ki tudja, talán megtalálom. A lehetőséget nyitva hagyom, de egyáltalán nem görcsölök rajta. Boldog vagyok így is.
    ….tulajdonképpen sokáig féltem, hogy újra lábtörlő leszek, és kerültem a kapcsolat kialakítás lehetőségét is. Most már tudom, hogy az emberek nem változnak, ha tehát bárki a környezetemben irányítani akarna, lépek. Nincs értelme vitázni. Gondolok most kollégákra, ismerősökre, vagy akár egy férfira.

    Van bennem türelem, tisztelet a másik ember iránt, tolerancia, de, ha a másik emberben ezt nem látom az elején, én ezt már nem tudom bele plántálni.

    Zsoltnak üzenem, hogy szörnyen irritáló, hogy mindenkit helyre akar tenni, és azt gondolja, hogy az ő véleménye mindenkit érdekel. Ez nem így van. Aki ennyire szükségét érzi, hogy állandóan vitázzon, nagyon magányos ember lehet, és senki nem figyel rá a környezetében, ezért itt kommentál mindent, hogy figyeljenek rá. Szomorú lesz az élete, ha így éli.

    Zsolt !

    Nagyon ritkán olvasom a megjegyzéseidet, mert SOK vagy.
    Nem csak Zsoltból áll a világ.
    —————————————–

    Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne “igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
    /Popper Péter/

    Reply
    • Zsolt 2011. September 10. Saturday 20:43

      Kedves Gina,

      “Nagyon ritkán olvasom a megjegyzéseidet, mert SOK vagy.”

      Szerintem ne is olvasd egyáltalán.

      “Aki ennyire szükségét érzi, hogy állandóan vitázzon, nagyon magányos ember lehet, és senki nem figyel rá a környezetében, ezért itt kommentál mindent, hogy figyeljenek rá. Szomorú lesz az élete, ha így éli.”

      Nem érzem szükségét a vitának, ha valakivel egyetértek. Gondoltad volna?:)
      Ha meg nem értünk egyet akkor szeretek érvelni az elképzeléseim mellett. Miért lenne magányos ember az, aki kíváncsi arra, hogy mások mit gondolnak dolgokról és elbeszélget velük az álláspontokról, hogy jobban megértsék egymást? Van akivel el lehet beszélgetni, mert kellően intelligens pl. Tibor, Ammy, Náprádiéné, Dreen, Brigi, Judit és van akivel nem. És most meg ne sértődj, nem rád gondoltam, hiszen nem nagyon emlékszem közös beszélgetésünkre. Én szeretek sok embert meghallgatni, beszélni velük az elképzeléseikről és nem csak a barátaim esetében. A nyitottsághoz és tájékozottsághoz ennél nagyobb halmaz kell. Mindenesetre, szerencsére a fenti, általad említett dolgokkal nincs problémám.

      “Zsoltnak üzenem, hogy szörnyen irritáló, hogy mindenkit helyre akar tenni, és azt gondolja, hogy az ő véleménye mindenkit érdekel.”

      Engem nem zavar ha nem értesz egyet velem és nem is akarlak meggyőzni semmiről. A konkrét véleményedet, tapasztalataidat te is megoszthatod itt. Ha pedig olyan hozzászólásod lesz, amire az emberek reagálnak, kérdeznek, akkor gondolom te is válaszolni fogsz rá. De azt tény, és igazad van, hogy mostanában túl sok témához szóltam hozzá.

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • sea970 2011. September 11. Sunday 09:50

        Én most viszont megsértődtem, mert hiányzom a felsorolásból! 😀 😀 😀

        Reply
        • Zsolt 2011. September 11. Sunday 23:09

          Az az igazság, hogy én hibáztam:). Természetesen Te is az intelligensek között vagy. Ezer bocs:)

          Zsolt

          Reply
          • sea970 2011. September 12. Monday 10:46

            Megbocsátva! Melyik tengerparton szeretnél fagyizni vinni? Csak hogy tudjam, hogy mennyit kell a repjegyre összegyűjtenem. 😛

            Reply
          • Zsolt 2011. September 12. Monday 16:22

            Szerintem Olaszországban csinálják a legjobb fagyit, így olyan sokat nem is kell gyűjtened:) A déli részén még nem voltam.

            Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 12. Monday 16:53

            Jó! Én még az egyáltalán nem voltam Olaszországban. Oda még repülő sem kell, kocsival is ki tudok menni. Már amennyiben kibírja a kocsim odáig. 🙂

            Reply
          • Zsolt 2011. September 12. Monday 17:30

            Felesleges két kocsival menni, az úgy drágább:)

            Reply
          • sea970 2011. September 12. Monday 18:23

            🙂

            Reply
  31. árpád 2011. September 10. Saturday 10:30

    Kedves Mindenki! Engem már a családom kezdett lehuzogatni, így nem csoda, hogy jól fejlett papucs VOLTAM! Igaz közben eltelt 43 év, de sikerült kikecmeregnem, persze segítséggel. Nekem a vallással sikerült, amit egyáltalán nem bánok.

    Reply
    • Winy 2011. September 10. Saturday 18:32

      Árpád,

      Tudható, hogy melyik vallás segítet?

      Mert ez “Zsolt” Buddhizmus, szerintem annyira nem célravezető. 😀

      Reply
  32. Winy 2011. September 10. Saturday 18:54

    Hm…, ahogy itt olvasgatom a sorokat az az érzésem támadt ez a lábtörlő szindróma egy paradox. Nem lehet, hogy hajlamunk van rá és mindenképp belelépünk, valamelyik végletbe?
    Vagy mi vagyunk a lábtörlők, vagy mi töröljük a lábunkat valakibe. Mi van ha valójában a párunk éppen durrog magában, hogy már megint jön és most mi lesz a földbedöngöl a semmiért, vagy mindig csak az van amit ő akar, már nem is emlékszem én mit is szeretek vagy milyen is vagyok. Közben meg lehet, hogy én csak úgy élem meg, hogy el vagyok nyomva pedig nem is, vagy másik fél nem is tudja hogy elnyom éppen.
    Na ekkor lehet értelme megbeszélni a dolgokat. Kiderülhet, hogy azért még működik a kapcsolat. Ha szeret meghallgat és magába száll kicsit, ha nem akkor elzárkózik és még rosszabb lesz.

    Egyszer régebben engem a párom nem hallgatott meg ezügyben, valahogy “sosem” volt rá alkalom. Ismerős nem? Na szóval nem sikerült megbeszélnünk. De annyira zavart már, hogy rólam soha semmi nem szól, mintha én nem is lennék, hogy egyszercsak úgy döntöttem, nem foglalkozom vele. Mindegy mit csinál, mit akar. Éppen csak vele voltam. Képzeljétek: egyre többet kezdett hisztizni, jöttek a veszekedések és végül némi tetlegesség is. Aztán egyszer csak bejelentette, hogy már nem szeret. Én meg nem bírtam megállni és nem átallottam azt mondani neki: hiszen eddig sem szerettél. Kapcsolatunk így véget ért. A mai napig úgy érzem, hogy még szerencse, hogy nem házasodtunk össze, nem lettek gyerekek stb.
    Persze biztosan szükségem volt erre a tapasztalatra is, de nem lehetne, hogy ne tartson évekig egy ilyen lecke?

    Reply
  33. Zsolt 2011. September 10. Saturday 21:57

    Kedves Tibor!

    Itt válaszolnék, mert ott már túl hosszú az egész.

    A hölggyel laza kapcsolatban voltunk.

    Azért hoztam fel példának, mert általában egy kalap alá vonják a randizás, laza és komoly kapcsolat alatt azt a dolgot, hogy fizessen a férfi. Illetve a komoly kapcsolatban csak az idősebb korosztály teszi ezt, a fiatalok már inkább megosztják a fizetést. Bár ott sem mindenki.

    “A közös programok alkalmával szerintem nem a pénz lesz a mérvadó.”
    “Zsolt 2011. szeptember 9. péntek – 13:27 Egyébként sok embernél már az is nagy előrelépés lenne, ha kifizetné a saját repülőjegyét, a szállás és étkezés, a programok rá eső részét.”
    No comment

    Ha te ugyanolyan közös programként veszed figyelembe az évente egyszeri nyaralást (jó esetben), illetve a hétköznapi, hétvégi programokat, akkor durván egybemosol dolgokat. Frappáns, csak éppen nincs értelme.

    „Az idős korra vonatkozó kérdés elől ismét kitértél.”

    A válaszom pedig az, hogy ha nem akarsz a gyerekeidtől függni, akkor tegyél érte. Korábban ezt írtam és most is ezt gondolom.

    „Neked a párod annyit jelent mint a barátod?” Igen. Egyiket sem akarom lehúzni anyagilag.
    A válásnak meg majd utánanézek, de ha így lenne, amit kétlek, akkor valószínűleg nem fogok házasodni. De szerintem meg lehet ezt oldani papíron, házassággal és nem olyan körülményesen, ahogy állítod. Bár ebben nem vagyok kompetens.

    „Ezek szerint egy bombázó tanítónéni ne is keressen téged, mert az a 100e Ft havonta, amit hazavisz, nem nagyon elég csak egy 10 éves Suzukira, ha nem adsz bele pénzt. Márpedig nem fogsz, eddig ezt mondtad.”

    Dehogynem, el ne riaszd itt nekem őket:). Bár valószínűleg nem fogunk közösen családot alapítani.

    Ha van gyerek, akkor vele kibővül a közös költség. Egy elég nagy összeggel.

    Hát szerintem ha a gyerek után visszamegy a nő dolgozni és olyan mázlista a hapsi, hogy közben előléptetik akkor sem fog dupla annyit keresni. Nagyon szélsőséges esetben persze előfordulhat, de szerintem nem ez az általános. Bár ez sok mindentől függ. Ha kkv-nél dolgozik akkor ott pl. nem nagyon fogják előléptetni, multinál van egy kis esélye és a közigazgatásban is. Na de a terhesség kiesése az csak 2 év. Persze ha több gyereket vállalnak, akkor megint más. Az a baj, hogy rengeteg forgatókönyv lehetséges ebben az esetben. És van olyan, ahol csak úgy lehet tovább élni, hogy közös kassza vagy eltartás. Egy gyereknél viszont még szerintem nem.

    Egyébként a pénzkezelési gondolkodásmódban vagy pénzügyi kultúra tekintetében egyetértünk. Sokkal jobb ha ebben egyezik a gondolkodásmód, mint az összegben. Viszont ezek általában összefüggnek. Akinek a pénzügyek területén lévő gondolkodása hasonlít az enyémhez az nem keres rosszul és általában van pénzügyi kultúrája.

    A barátok és az anyagi helyzet kapcsolatában viszont teljesen más véleményen vagyok. Az a tapasztalatom, hogy abszolút nem számít a pénz. De az tény, hogy én szívesen elmegyek a legolcsóbb programokra is, hogy a barátaimmal legyek és a mindennapos programokhoz nem is kell túl sok pénz. Most egy szórakozóhelyre, egy moziba, egy pizzára, sörözni, strandra, kerti partira, vidámparkba, állatkertbe, bicikli túrára, balcsira, stb. mennyi pénz kell? Nem sok. Persze külföldre nem biztos, hogy az összes barátom velem tud jönni mindig, amikor szeretném. A 2e ft-os példa már megint szélsőség. Ez azért ritka. Akinek nem marad ennyi pénze sem az tényleg sehova nem tud elmenni.

    A vagyonmegosztás nem okozott problémát? Havonta mennyi pénzedet költötte el a feleséged? Egy 40-50-es hapsitól lakást, autót, kialakult egzisztenciát várnak el. Legalábbis én úgy olvastam itt a fórumon a hölgyek véleményeit, valamelyik topicban. Persze egy ilyen fórum nem biztos, hogy reprezentatív, meg én nem ismerem annyira ezt a korosztályt.

    Igen, nem semmizik ki mindig a férfit a vagyonból. Megkapja az 50%-át annak, amit sokszor 100%-ban ő fizetett. De ha nem akarok szélsőséges lenni, akkor 75%-ban fizette csak ő. Szerintem ez nem igazságos. És nő is járhat ugyanígy.

    Üdv: Zsolt

    Reply
    • Tibor71 2011. September 10. Saturday 22:49

      Szia!

      Pénzkezelés tekintetében mi különbséget látsz a nyaralás és a hétvégi program között?

      Sok tényezőtől függ, mennyi a kiesés szülés esetén. Lehet két év, sőt, ennél rövidebb is. De lehet négy év is. Egyébként két év sok mindenre elég. Egy vállalkozó nyugodtan meg tudja ennyi idő alatt duplázni a jövedelmét, attól függően, milyen területen tevékenykedik, és előtte mennyi ideig építette a vállalkozását.

      Nem látom az összefüggést a pénzkeresési kultúra és a jövedelem között. Attól, hogy valaki tudja, hogy kell bánni a pénzzel, még nem kap többet. Ha valaki hivatásának tekinti a tanítást vagy a szociális munkát, nem fog állást változtatni a nagyobb jövedelemért.

      Nekem meg az a tapasztalatom, hogy például nem tudtunk a XIII. kerületből elmenni a várba, mert volt olyan munkatársam, aki azt mondta, hogy nem tudja megvenni azt a négy jegyet, amibe ez kerülne. Volt idő, amikor én sem jártam sehova. Nem is nagyon voltak barátaim. Neked mi a nem sok pénz, amit havonta szórakozásra költesz, ha a vidámparkot meg a Balatont az olcsó programok között említed? Mivel egyedülálló vagy, biztosan több, mint amit egy átlagos családos férfi magára költ.

      Ahogy korábban mondtam, a feleségem nem költötte el az én pénzemet. A feleségem a mi pénzünket költötte, még ha neked ez kicsit furcsa is. Már csak azért is, mert nálunk elég kemény specialitás volt. Nem okozott problémát a vagyonmegosztás, nem volt belőle vita, arról beszéltünk a legkevesebbet, nagyjából egy óra alatt megállapodtunk. A gyerekelhelyezés és a kapcsolódó kiadások úgy három hetet vettek igénybe.

      Zsolt, én elég anyagias vagyok, ezt már a barátaim is mondták, de te túlteszel rajtam. Az pedig senkit nem érdekel, mi az igazságos, azt nézik, mi a törvényes. Kérdezz meg erről egy bírót, de ha lehet, ne a Puhl Sanyit.

      Egyébként nem áll olyan messze a kettőnk pénzkezelése, ahogy az ebből a beszélgetésből látszik, csupán máshogy kommunikálunk dolgokat. Több hozzászólásodból is kiderült, hogy nem csak a rezsin meg az étkezési pénzen vagy hajlandó osztozni, és szerintem ha megtalálnád az igazit, akkor szívesen kifizetnél neki bármit.

      Reply
      • Zsolt 2011. September 12. Monday 19:05

        “Pénzkezelés tekintetében mi különbséget látsz a nyaralás és a hétvégi program között?”

        Az összeget és a gyakoriságot. Nyaralni mondjuk évente egyszer-kétszer megy el a család (mert mondjuk telelnek is). Annak a költsége fejenként 2-300e ft körül lehet. Tehát 5-600e egy alkalom, kettőt vegyünk 1 milliónak.
        Ezzel szemben ha minden héten elmennek valahova (ami azért életszerűtlen) és költenek 10-15e ft-ot, akkor 50×10-15e=500-750e ft. A két dolog (hétvégi kiruccanás, nyaralás) nem egy kategória. Így egy kalap alá sem célszerű venni őket.
        Bár alapvetően én minden közös programot megosztanék, és úgy gondolom, hogy ha valaki kevesebbet is keres, annak is bele kell férjen az, hogy hétvégente van 5-7e ft-ja szórakozni. Ha nincs az gáz, de akkor pénzügyi kultúrája sincs. Mert akinek ilyen van, az tudja, hogy a szórakozásra költött pénz mennyire fontos részét képezi a kiadásoknak.

        Persze, egy vállalkozó igen. Azt kihagytam a felsorolásból. Csak ez megint a társadalom egy kis részére igaz (mármint, hogy vállalkozó lenne – és nem kényszervállalkozó). A vállalkozói életforma szerintem megint egy szélsőséges eset, mert nagy tömegekre nem jellemző csak kevés emberre. Persze abban igazad van, hogy nem mindenkire lehet ráhúzni azt, amit mondtam. A szülés után pedig tényleg sokféle forgatókönyv előfordulhat.

        “Nem látom az összefüggést a pénzkeresési kultúra és a jövedelem között. Attól, hogy valaki tudja, hogy kell bánni a pénzzel, még nem kap többet. Ha valaki hivatásának tekinti a tanítást vagy a szociális munkát, nem fog állást változtatni a nagyobb jövedelemért.”

        A pénzkezelés kultúra számomra nem csak arról szól, hogy nem szórja el a pénzét hülyeségekre és nem vállalja magát túl adósságokkal. Hanem arról is szól, hogy ismeri a módot vagy tudatosan keresi, hogyan keressen több pénzt. Akár passzív jövedelemként, akár aktívként. Tudja, hogy miben kell fejlődnie, hogy jobban keressen. Ezért pl. nyelvet tanul, beiratkozik továbbképzésekre, főiskolára, egyetemre jár munka mellett (pl. távoktatásban), egyéb tanfolyamokat sajátít el. De önmagát is képezheti. A lehetőség mindenkinek adott.
        Hivatástudatról szerintem ritkán beszélhetünk, általában szükség van. Bár ez sem teljesen igaz, csak nagyon nagy kockázattal és fájdalommal járna váltani és ezt nem tudja megtenni sok ember.

        Akkor miért nem maradtatok a XIII. kerületben? Nekem is volt pont múlt héten, hogy az egyik srác nem akarta kifizetni a 250ft-os belépőt, mert volt egy lakáshitele és alig van pénze. Mondjuk ő elvekre hivatkozott, de szerintem anyagi problémája volt. Persze azért a napi egy doboz cigire volt pénze. Nah mindegy, nem jött be. Előtte mondta, hogy nem jár sehova és már elege van ebből az egészből. Előtte nem gondolkodott, bepalizták a CHF lakáshitellel és most szív mint az ország nagy része. Aztán egyszer majd megunja és a sok ember szétcsapja a bankokat.
        De ez megint csak szélsőséges eset. Nem hiszem, hogy sokszor előfordult volna veled. Vagy ha igen, akkor csak egy rövid likviditási problémája volt a barátodnak és következő hónapban már el tudott menni a várig.

        Én értem, hogy a feleséged nem a te pénzedet költötte el, hanem a közös pénzeteket. De ha eltekintünk attól, hogy játszunk a szavakkal, akkor te is érted, hogy mit kérdezek. Az általad berakott pénz mekkora részét költötte el a feleséged magára vagy te a feleségedre (nem közös költségekre)? Bár valószínűleg nem tudod, mert a közös kasszából ez nem derül ki.

        “Az pedig senkit nem érdekel, mi az igazságos, azt nézik, mi a törvényes. Kérdezz meg erről egy bírót, de ha lehet, ne a Puhl Sanyit.”

        :)) Ok, nem a Puhl Sanyit fogom megkérdezni, kösz, hogy szóltál:). Hát sajnálom, engem még érdekel az, hogy mi az igazságos és kevésbé az, hogy mi a törvényes.

        Igen, nem csak a rezsin és az élelmiszeren vagyok hajlandó osztozni hanem bármilyen közös költség alá eső dolgon, pl. gyerek. De nem én fogom a nőmnek venni a különféle hülyeségeit és ne az én pénzemből ruházkodjon, költsön kozmetikára, fitnessre, szórakozásra, hanem a sajátjából. Ha pedig ezt nem érti meg, akkor ott szerintem jellembeli gondok is vannak, és olyan nő nekem nem kell, aki a pénzemből akarja magának a magasabb életszínvonalat megteremteni. Persze ennek van egy előnye is, mégpedig, hogy tőlem függ sok tekintetben a nő, így sok mindent megtehetnék vele. Csakhogy én nem vágyom alárendelt nőre, hanem olyanra, akire én is fel tudok nézni és ott van mellettem, nem a lábaimnál.

        Üdv: Zsolt

        Üdv: Zsolt

        Reply
        • Tibor71 2011. September 12. Monday 20:09

          Egyre inkább látszik, hogy külön világban élünk. Nem csak az életkorunk más, a körülmények is. Két gyerekkel kicsit másként gondolkozik az ember, bár én sosem gondolkoztam úgy, mint te.

          5-7e Ft hétvégente? Mondjuk havonta, esetleg havonta kétszer.

          Senkit nem fog érdekelni, hogy te az igazságot nézed, ha a bíró ellened ítél.

          Egy nő akkor fog melletted állni, ha egyenrangúnak érzi magát veled. Amíg összemérhető a fizetésetek, addig akár működhet is az, amit mondasz, bár akkor is érdekes számomra. De onnantól, hogy különböznek a fizetések, és te nagy kegyesen kipótolod a hálóba vett függöny árát, már nem fogja magát egyenrangúnak érezni.

          Írtad, hogy a gyereknevelésben is fele-fele arányban kivennéd a részed. Meg azt is, hogy önállóságra nevelnéd a gyereket. Na itt a bibi, ugyanis amikor te önállóságra neveled, és nem mész el érte az iskolába, akkor fog előjönni az anya, és azt mondja, hogy az ő csöpp gyermeke, aki már másfél fejjel magasabb nála, igényli, hogy elmenjenek érte. Innentől vagy bukik a feles gyereknevelés, vagy te fogod magad kellemetlenül érezni, mert bele vagy kényszerítve egy szituációba.

          Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 01:16

            5-7 ezer hetente sok? Akkor lehet, hogy sok olyan másfajta dologra költenek az emberek, ami felesleges. Érdemes lenne átvizsgálni a kiadásokat és változtatni a hangsúlyokon.

            Szerintem hagyjuk a bírót. Semmi köze nincs hozzá. Illetve némi köze van akkor ha házasságot kötnek emberek. De mivel ennek jogi hátterét egyikünk sem ismeri megfelelően, így felesleges ebbe belekeverni a bíróságot. Másrészt pedig egyre kevesebben kötnek házasságot, talán nem véletlenül. De ha mégis a bíró odaadná a vagyon felét az asszonynak, akkor sem mindegy, hogy azt 100-ban fizetted te vagy 50%-ban. Ha 50, akkor tökéletesen igazságos a bíró:). Talán a bíróság is abból indul ki, hogy a felek egyenlő arányban osztoztak, osztozzanak a vagyon megteremtésének költségében? Akkor egyetértek velük.

            Nem, a nő nem akkor fog mellettem állni ha egyenrangúnak érzi magát velem, hanem akkor ha én egyenrangúnak gondolom magammal. Az én szemszögemből. Az övéből pedig akkor leszünk mellérendelt szerepben ha ő egyenrangúnak gondol engem magához. Tehát fordított ez a dolog szerintem, mint ahogy mondod. Ha pedig nem érzi magát egyenrangúnak velem, akkor az többnyire azért van, mert én nem gondolom egyenrangúnak magammal és ez akármit is csinálok előbb-utóbb meg fog jelenni, érezni fogja.
            Akkor is ha közös kassza van és akkor is ha nem.

            Miért pótolnám ki a hálóba vett függöny árát, mikor ő mittudomén milyen flancos szart akar venni, miközben nekem a sima normál is megfelelő. Ha flancolni akar vegye meg a drágábbat a saját pénzén. Normális berendezési tárgyakat pedig egy nem túl jó keresetű ember is meg tud engedni magának. Csak többnyire márkás, meg flancos, meg mittudomén milyen kell. Hát nekem nem feltétlenül. Tehát nem nagyon kell kipótolnom ha a lehetőségeihez mérten válogat és nem érzi magát elszállva attól, hogy más ember pénzét költheti. Hiszen abból semmi nem drága.

            A gyereknevelésben valószínűleg saját példát mondtál vagy ismerőseid példáját. Lehet, hogy igazad van, én ebben nem vagyok annyira otthon. Abban viszont biztos vagyok, hogy a nők sokszor elkényeztetik a gyerekeiket és túlkompenzálnak velük. Vicces, mert sok nő panaszkodik a férfiakra, de nem jut eszébe, hogy azt a férfit szinte minden esetben egy nő nevelte ilyenné. (a férfiak általában kevéssé vesznek részt a gyereknevelésben).
            Tehát én ilyenkor elbeszélgetnék a feleségemmel a nevelésről és talán belátná, hogy a pici fiának, lányának mivel segítene a legtöbbet. Ez is egy konfliktus, amiből lesz ezer, amit meg kell tudni beszélni.

            Üdv: Zsolt

            Reply
          • sea970 2011. September 13. Tuesday 12:12

            Az én nappalimban nincs függöny, mert imádom a kilátást. Kaptam is értem az anyámtól eleget, hogy az már milyen, hogy nincs. 😛

            Reply
          • Tibor71 2011. September 13. Tuesday 15:03

            5-7e Ft hetente szórakozásra: az is lehet, hogy keveset keres, én nem költi el a pénzének több, mint 10%-át szórakozásra. Mondom, hogy külön világban élünk! Tisztában vagy azzal, hogy mennyi az átlagfizetés?

            El kell, hogy keserítselek, mert ha nem házasodtok össze, akkor élettársi vagyonközösség jön létre, amiből kilépve szintén kérheti a közös vagyonotok egy részét. Tény, hogy ekkor kicsit más szabályok vannak, de akkor is osztozni kell.

            Bocs, de magasról tesz a nő arra, hogy te mit gondolsz az ő egyenjogúságáról. Az számít neki, hogy ő mit gondol erről. Nem a gondolataidon múlik, hanem a tetteiden, és hogy ő ebből milyen következtetéseket von le. Ez fordítva is igaz. Ráadásul a flancos szar azt mutatja, hogy te nem ismered el az ő igényeit, nem segítesz neki, hogy jól érezze magát abban a lakásban, amelyikben éltek. Ha ez így van, akkor pedig jön a kérdés: miért éljek én Zsolttal? Olyan, mintha neked csak a szex számítana, meg a közös élmények. A közös élet, a mindennapok kevésbé. Pedig ez az, ami az életünk nagyobb részét kiteszik.

            A gyereknevelési tanácsadáshoz sok sikert kívánok.

            Az az igazság, hogy már az előző bejegyzésemnél is gondolkoztam, hogy válaszoljak-e, végül megtettem. Most leírom, ezt a vitát nem folytatom, mert olyan gondolataid vannak, amelyekről már nincs értelme beszélni. Sok jó hozzászólásod van, de ez az elképzelés utópia. Annyit nem tettél meg, hogy a csjt-t kikeresd a google-ban, azt sem nézted meg, hogy működik ez élettársak esetében. Egyszerűen ismételgeted az elgondolásaidat, és közben nem veszed észre, hogy egy olyan életet vázolsz fel, amiben egy nő könnyen lábtörlőnek érezheti magát. Úgyhogy egy korábbi megjegyzésedre visszautalva igen, itt személyes érintettség van, illetve lehet, ha nem figyelsz, és tényleg úgy alakítod ki az életedet, ahogy leírtad. Persze az is lehet, hogy csak vitázni szeretsz, amit egyébként gyanítok, de akkor legalább néznél utána dolgoknak, mert most csak lesöpröd azokat, amiket mondok, ahelyett, hogy alátámasztanád a véleményedet, de ez is csak az érintettséget támasztja alá. Sok sikert hozzá!

            Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 17:25

            “Tisztában vagy azzal, hogy mennyi az átlagfizetés?”

            Melyikre gondolsz, a bejelentettre vagy a fekete, illetve szürke résszel együtt? Mivel elég sokat foglalkozom gazdasági adatokkal ezért elég jól ismerem a magyar átlagkeresetet. Ha jól emlékszem, akkor nettó 135 körül van. Diplomásoknak 180e, fizikai dolgozóknak 100e közelében. De ez persze tök lényegtelen mert ennél többet kapnak, hála a fekete és a szürke fizetésnek, illetve az sem mindegy, hogy melyik szektorban dolgozik az ember.
            Én nem azt mondom, hogy nincsenek szegény emberek, hanem azt, hogy kb. havi 20e ft szórakozással számolni kellene, mikor terveznek a költségekkel, mert a pihenés, szórakozás, feltöltődés alapvető hatással van a magánéleti és a munkahelyi teljesítményükre.

            Nem keserítesz el, mert abban az esetben, amit említesz a vagyontárgyak szerzésének arányában szereznek tulajdont a felek, az elválást követően. Gondolom számlával vagy szerződéssel igazolni kell és ennyi.

            „Bocs, de magasról tesz a nő arra, hogy te mit gondolsz az ő egyenjogúságáról. Az számít neki, hogy ő mit gondol erről. Nem a gondolataidon múlik, hanem a tetteiden, és hogy ő ebből milyen következtetéseket von le.”

            Szerintem egyik értelmes nő sem tesz arra, hogy én mit gondolok az ő egyenrangúságáról. A tetteimet pedig a gondolataim határozzák meg. Az, hogy ő a tetteimből milyen következtetést von le az persze rajta múlik.

            „Ráadásul a flancos szar azt mutatja, hogy te nem ismered el az ő igényeit, nem segítesz neki, hogy jól érezze magát abban a lakásban, amelyikben éltek. Ha ez így van, akkor pedig jön a kérdés: miért éljek én Zsolttal?”

            Miért ne ismerném el az igényeit, vagy azt, hogy ő jól érezze magát a lakásban? Ha ő csak a flancosban érzi jól magát akkor vagy nem igazán egyezik az értékrendünk és teljesen jogos a felvetése, hogy miért éljen velem. Vagy ha egyezik az értékrendünk csak neki most ez kell, akkor megveheti a saját pénzéből.

            „Olyan, mintha neked csak a szex számítana, meg a közös élmények. A közös élet, a mindennapok kevésbé. Pedig ez az, ami az életünk nagyobb részét kiteszik.”

            Lehet, ezen majd elgondolkozok.

            A gyereknevelési tanácsadáshoz sok sikert kívánok.

            Köszönöm:) Bár ha baj, hogy beleszólok a gyereknevelésbe, akkor nem tudom, hogy miért sopánkodik sok nő, hogy a férfiak nem foglalkoznak a neveléssel.

            Az az igazság, hogy én is, még az elején gondolkodtam azon, hogy van-e értelme beszélni erről, hiszen látszott, hogy nagyon távol állnak az álláspontok. De aztán mégis reagáltam, mert szívesen hallgattam a gyakorlati tapasztalataidat, érveidet. Ha az elképzelés utópia, akkor miért hallott Ammy több fiatalnál is arról, hogy ők nincsenek közös kasszán? Azért mert a te múltad így alakult és nehezen tudsz elfogadni egy másik módszert még nem biztos, hogy ez másoknak nem megy. Talán pont azért mert nekik nincs olyan múltjuk vagy szerintem jópár embernél pont azért mert olyan múltja van és megszívta.
            Valószínűleg azért nem kerestem ki a csj-t, amiért te sem. Mert jelenleg nem túl aktuális a dolog, illetve mert a házassággal kapcsolatos vagyonmegosztás törvényi betűje nem fogja megváltoztatni a véleményem. De most csak a kedvedért elolvastam. Csak annyi van benne, hogy a házasság felbontásakor a vagyon közös, így 50-50%-ban részesülnek belőle. Így főleg nem értem azokat az embereket, akik amellett kardoskodnak, hogy a magasabb fizetésű adjon többet, mikor egyértelmű, hogy a váláskor rosszul fog járni.

            „Egyszerűen ismételgeted az elgondolásaidat, és közben nem veszed észre, hogy egy olyan életet vázolsz fel, amiben egy nő könnyen lábtörlőnek érezheti magát.”

            Sajnálom, hogy ha egy nő lábtörlőnek érzi magát attól, hogy nem költheti szabadon azt a pénzt, amit én keresek meg. Biztos velem van a gond, hogy úgy érzem a máséhoz nem nyúlunk, még akkor sem ha együtt élek vele és szíve szerint odaadná.

            Köszönöm a beszélgetést Tibor, jó volt hallani gyakorlati tapasztalatokon alapuló érvelést.

            Üdv: Zsolt

            Reply
    • sea970 2011. September 11. Sunday 09:59

      Zsolt, nekem ott van egy logikai bukfenc az okfejtésedben, hogy ha nincs közös pénzünk, de én a feleségedként azért keresnék kevesebbet, mert én megyek el előbb a munkahelyemről, hogy elhozzam a gyereket az óvodából, és ezért a jövedelmemet Te pótolod ki. De akkor én pont azt érezném, hogy zsebpénzt kapok Tőled, ami nekem elég megalázó lenne, már lassan a lábtörlő szindrómához is elvezethet…

      Reply
      • Zsolt 2011. September 12. Monday 18:26

        Nem így gondoltam. Egyszer te mész el a gyerekért, egyszer én. A gyereknevelés is közös kellene, hogy legyen. Némely esetben pedig megoldható, hogy a gyerekért nem kell menni, mert haza tud jönni egy idő után, illetve akkor ha nem a város másik végében van az iskolája. És ezt támogatom is, mert szerintem önállóságra kell nevelni a gyerekeket. Bölcsödébe, óvodába érte kell menni, de utána már nem feltétlenül. Ha meg olyan lenne a munkám, hogy neked kell folyamatosan érte menni akkor arra ki kell találni valamit. Valami kompenzációt, úgy, hogy az ne legyen megalázó egyik félnek sem. Szerintem ez megoldható, megbeszélhető. A gyerek az amúgy is egy csomó plusz költséggel jár, amiből egyfajta dolog ez, amiről beszélünk. Én úgy csinálnám, hogy magasabb hányadot fizetnék a gyerekkel kapcsolatos költségekbe, mert a feleségem foglalkozik vele többet. Pl. akkor 60-40%.

        Végül is szerintem a közös kassza nem sokban különbözik a külön kasszához képest. Annyi a különbség, hogy nem hó elején rakják egybe a pénzüket és adnak maguknak zsebpénzt, hanem hó végén kompenzálnak és közben a saját pénzüket költik. Aki többet keres az a közös kassza címen is adhat magának nagyobb összeget zsebpénzbe és ha külön kasszán vannak akkor is a többet kereső kipótolhatja a másiknak az összeget. Igaz ez utóbbi tényleg lábtörlő szindrómához vezethet. Ezért mondtam, hogy az anyagi rész ugyanolyan szempont mint mondjuk az intelligencia vagy a külső. Ha ezekben nagy az eltérés akkor ott is megjelenhet a lábtörlő szindróma.

        Üdv: Zsolt

        Reply
        • sea970 2011. September 12. Monday 19:27

          Logikus, csak nekem elég bonyolultnak tűnik. Remélem, hogy találsz majd egy olyan lányt, aki ezekkel az elveiddel teljesen azonosulni tud, és majd a gyakorlatban is meg tudjátok valósítani. 🙂
          Én holnap randizom először egy pasival, aki egyelőre még a telefon költségeket is magára vállalja. Ha hívom, akkor kinyom, és utána rögtön visszahív. Nem mintha nem engedhetnék meg magamnak heti 1-2 mobilhívást, de mégis nagyon tetszik ez a hozzáállása. 😛

          Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 00:37

            Sok minden bonyolultnak tűnik elsőre, amit az ember még nem csinált:).
            A hapsi meg valószínűleg ingyen telefonál:), de ha nem akkor néhány sikertelen randi után már nem lesz ilyen. De ha összejöttök, akkor persze más a téma:). Sok szerencsét a randihoz.

            Zsolt

            Reply
  34. Galathea 2011. September 11. Sunday 19:09

    Előkerült itt, hogy hány év megy el az ember (lánya) életéből a gyerekekre. Mi 20 évvel ezelőtt házasodtunk, friss diplomás tanárokként (egyenlő jövedelem, nincs probléma:)). A férjem egy gyönyörű, hagyományos családmodellt rajzolt fel nekem, ahol az anya otthon marad a gyerekekkel, mert 5-6 gyereket akart, a férj eltartja a családot, így a gyerekek nyugodt életet élhetnek, nincs a délutáni-esti rohanás, nem a tv neveli fel őket. Nem akarom részletezni, hogyan szültem 4 gyereket, mert már 1-nél láthattam volna…(de akkor a másik 3 nincs…), a lényeg, hogy mire észbe kaptam, be voltam zárva a 4 fal közé, nem dolgoztam, nem építettem karriert, nem alakítottam ki értékes kapcsolatokat, teljes függő viszonyba kerültem tőle, a lábtörlője lettem. Pont a fenti okok miatt ő biztos volt benne, hogy én soha nem fogom elhagyni, hiszen nincs hova mennem, nincs miből élnem nélküle. De: az utóbb 10 évben egyik rossz döntést a másik után hozta (mert talán mondanom se kell, hogy nem beszélte meg velem, hiszen én csak otthon vagyok, nem értek az üzlethez), ami miatt hatalmas adósságokba keveredett, közben engem hibáztatott, hogy azért nem tud kijönni a krízisből, mert én nem adok neki megfelelő érzelmi hátteret. Valóban, amikor nagyritkán itthon volt, nem azt mondtam, hogy mekkora király vagy, szívem, hanem hogy fizetni kéne valamennyi villanyszámlát, mert kikapcsolják… Hogy rövidre zárjam, mégis elváltam, igaz, most egyedül vagyok, de minden nap szemérmetlenül ünneplem magam, mert ki mertem lépni abból, amiből nem sokan. Hogy hogyan értem el, hogy végül mégis elmenjen, az egy másik történet, ha valakit érdekel, szóljon:)!

    Reply
    • Gina 2011. September 12. Monday 09:55

      Szia Galathea !

      Engem érdekel, hogyan érted el, hogy elmenjen.
      Ámbár 4 gyermekkel még jó, hogy nem te mentél el.

      Nálunk én mentem el a 2 gyerekkel.

      Reply
    • sea970 2011. September 12. Monday 10:37

      Szerintem sok mindenkit érdekel. Írjad nyugodtan. 🙂

      Reply
      • Galathea 2011. September 12. Monday 18:07

        Ok csajok!

        Szóval: én kerestem neki nőt!:) Mert amúgy hiába szapult engem minden sikertelenségéért, ennek ellenére sohase ment volna el, mert tökéletesen kényelmes volt a helyzete, megvolt az otthona, ki volt szolgálva, ő élhette a szabad életét. Tavaly tavasszal körülnéztem a piacon, és az egyik barátnőmre esett a választásom. Annyira jól sikerült, hogy 2 nap alatt az ágyában volt, azóta is együtt vannak. Bár profi megcsaló barátaim azt mondják, életszerűtlen, hogy ez ilyen símán menne, többen a nyakukat tették rá, hogy már előtte is volt köztük valami… Ezt már sohase fogom megtudni, de nem is érdekel. A lényeg, hogy nem kell az energiavámpírommal tovább élnem!
        Azt látom, tapasztalom, ha hozol egy jó döntést, minden, amiről azt gondolod, úristen, mi lesz ekkor meg akkor, ki fog alakulni. Mert valahogy megjutalmaznak azért, ha felemeled végre a fejed:)!

        Üdv,
        Galathea

        Reply
        • sea970 2011. September 12. Monday 18:12

          De komoly! Ügyes vagy! Ha ezt egy szappanoperában látnám, akkor röhögnék, hogy ilyen nincs. 😀 😀 😀

          Reply
          • Galathea 2011. September 13. Tuesday 07:30

            Nem volt ez ennyire előre eltervezett, mint ahogy a gonosz nők csinálják Mexikóban, csak az élet hozta. Mert eleinte tényleg az volt a szándékom, hogy érzelmi biztonságot szerezzek neki, mert éreztem, egy lefelé húzó spirálban vagyunk. Tavaly nyár elején megállapodtunk, hogy együtt neveljük tovább a gyerekeket,(ezt ő mondta így, mert addig se nevelte őket) minden úgy lesz, mint régen, csak neki lesz a nő. Aztán az élet felülírta, mert egész nyáron b…szogatott, mindenért, plusz örjöngésig féltékenykedett, ha gyanította, hogy randizom én is valakivel. Szóval nem volt meg a béke, ezért közösen a gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy jobb külön élni. Ő akkor már gyakorlatilag sose aludt itthon, de ha kedve támadt, bármikor játszhatott családosat. Beláttam, hogy ez az itt is vagyok, meg nem is, ez nem működik. Persze utólag ezt úgy interpretálja, hogy fondorlatosan, előre kitervelt módon kitúrtam a családból. Bár hízelgő, hogy ekkora stratégiai zseninek tart, ezt az élet csinálta, kb 20% volt benne az én részem:)

            Reply
  35. Zorka 2011. September 12. Monday 22:30

    Sziasztok!

    Addig rendben van, hogy az ember saját szintjén válogasson, de sajnos azt látom, hogy sokan – túl az érzelmi fittneszen, ámde hosszas egyedüllét, rengeteg félresikerült randi és csalódás után – bizony bevállalnak szinten aluli kapcsolatot. Egyszerűen azért, mert elegük van a magányos estékből, karácsonyokból, nyaralásokból és vágynak a szeretetre, kapcsolatra.

    Ezt a visszasüppedést vajon hogy lehet megakadályozni?

    Nem az iszákos, verekedős típusra gondolok, hanem olyan ismérvekre, amelyekkel kapcsolatban az érzelmi fittnesz során már egyértelműen leszögeztük magunkban, hogy na ilyet és ilyet még egyszer soha.

    Reply
    • Éva 2011. September 13. Tuesday 23:21

      Amit leírsz, azt úgy fordíthatnánk, hogy – mit tegyek, hogy ne meneküljek a magány elől egy rossz kapcsolatba?
      Érezd jól magad. Ez persze hullámzik, mert van mikor az ember magányosnak érzi magát, de az nem örökké tartó állapot.

      Reply
  36. Galathea 2011. September 13. Tuesday 07:36

    Kedves Zorka!

    Szerintem meg kell húznni a határt, hogy mennyi fér bele, az alá menni nem szabad. Mert nézd meg, mi van a mérleg két serpenyőjében! Érdemes elviselni egy szint alatti pasit néhány jó estéért?
    Volt régen egy vicc,amit férfiak élvezettel mondogattak egy időben, hogy minek vegyem meg a tehenet, ha ingyen van a tej, ennek megszületett már régen a női változata, minek tartsak disznót azért a 10 centi kolbászért:)?
    Fel a fejjel,
    G.

    Reply
    • Zorka 2011. September 13. Tuesday 09:34

      Itt nem(csak) rólam van szó, ezt látom a 30-as barátnőim körében: hiába fektették le a játékszabályokat önbizalommal tele szingliségük során, azért a 2-3 év egyedüllét után csak belementek súlyos kompromisszumokba. És valahogy boldogabbak, mint egyedül. Mert ugye szép-szép a büszkeség és az önbizalom, de mondd ezt annak, aki több éve egyedül kénytelen mindenhová menni, maximum a bútorokkal beszélgethet otthon.

      Reply
      • Galathea 2011. September 13. Tuesday 10:41

        Ha boldogabbak, mint egyedül, akkor nincs probléma, mert akkor olyan a pasi, aki még belefér. Senki se hibátlan!

        Reply
      • Tibor71 2011. September 13. Tuesday 15:26

        Az jó, hogy az ember felállítja a játékszabályokat, illetve kritériumokat, de azokat néha felül kell vizsgálni. Ha túl magas a mérce, vagy nem túl magas, de én csak alacsonyabb szintet ütök meg, akkor lejjebb kell adni. Ráadásul sokan az előző kapcsolatból kiragadnak egy-egy tulajdonságot, ragaszkodnak hozzá, és kiderül, hogy csak egy elemét vették ki a rendszernek, nem sikerült megragadni a lényeget. Mondok erre egy példát. Apám rendszeresen ivott, bár nem lehet alkoholistának nevezni. Amikor a szüleim elváltak, akkor anyámnál ez volt az egyik érv, hogy sokat iszik. Anyám következő élettársa szintén rendszeresen ivott, mégis jól éltek. Nem azért, mert anyám lejjebb adta, hanem azért, mert apám esetében nem az verte ki a biztosítékot, hogy ivott, hanem az, ahogy akkor viselkedett, amikor ivott. Lacival nem volt semmi gond akkor sem, ha ivott, ráadásul anyámmal élt, nem mellette. Laci sajnos meghalt, nem a pia vitte el. Anyám most egy olyan férfival él, aki naponta megiszik 8-10 doboz sört. Nagyon jól megvannak, megvagyunk, jó fej. A lényeg, ha anyám kiköti, hogy nem ihat a következő társa, akkor lehet, hogy 20 éve egyedül lenne, így viszont elmondható, hogy 20 éve boldog. (Bár ez lehet azért van, mert 20 éve elköltöztem otthonról. 🙂 ) Nagyon nem mindegy, milyen feltételeket állítunk a leendő társunkkal szemben!

        Reply
        • sea970 2011. September 13. Tuesday 15:35

          Én is ezért fogadtam szót Andinak, és nyitottam magasságban. A pasi, akivel ma talizom 3 centivel alacsonyabb nálam. Fiatalabb barátom már volt, de alacsonyabb még soha. De soha ne mondd, hogy soha. 😛

          Reply
          • Ammy 2011. September 13. Tuesday 19:52

            Majd a sikerekről számolj be ha lehet 🙂

            Reply
        • Ammy 2011. September 13. Tuesday 19:51

          Kedves Tibor!

          A példa számomra nagyon érdekes volt, de nem tudom, hogy én ezt a kritériumot tudom e mellőzni.
          Én is azt láttam otthon, hogy apukám iszik, sokat iszik, és ez még ma is elborzaszt, ha rágondolok. Ez kiváltotta belőlem hogy én soha nem akarok olyan emberrel együtt élni, vagy külön élni de társként, aki nap mint nap iszik. És úgy tűnik, ezen ennyi év után sem vagyok túl. Még ma is azt mondom, hogy nekem ez a legfontosabb szempont. Egyszerűen belém rögződött, hogy a naponta rendszeresen alkoholt fogyasztó emberekből előbb – utóbb alkoholista lesz.
          Sajnos a közelemben sok volt, van, és lehet hogy lesz is 🙁

          Ammy

          Reply
  37. Ammy 2011. September 13. Tuesday 07:39

    Szép jó reggelt mindenkinek!

    Kedves Zsolt!

    Legutolsó hozzászólásod alapján azt tudnám tanácsolni (persze ezt nem kell megfogadni), szerintem hagyjuk az anyagi javak további részletezését.
    Azért javaslom ezt, mert azt gondolom, most már nagyon konkrétumokról beszéltek. Konkrétan mire mennyit kell, illik, lehet költeni. Valószínűsítem, hogy nem ismered az átlag magyar ember anyagi helyzetét. Bár nem tudom, hogy milyen anyagiakkal rendelkező emberek járnak erre az oldalra, de sokaknak okozol, okozhatsz rossz napokat az általad leírt, és természetesnek vélt költéssel.

    Kérlek, ne próbálj meg meggyőzni hogy Te ismered az átlag magyar ember anyagi helyzetét, lehetőségeit. Hagyj meg engem inkább ebben a tévhitben, hogy én többet látok, láttam, tapasztaltam már a hétvégi programra költeni nem tudó emberekből.
    🙂

    Köszönöm!

    Üdv. Ammy

    Reply
    • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 11:04

      Kedves Ammy,

      Sajnálom, hogy az általam leírt nagyságrendű hétvégi és utazási költések rossz napokat okoztak neked. És ha neked igen, akkor biztos másoknak is.
      Én szeretek konkrétumokról beszélni, mert annak látom értelmét.
      Egyébként szerintem Tibor és én meg tudjuk állapítani, hogy mikor fejezzük be a beszélgetést. Köszönöm szépen, de ehhez nem kérek tanácsot tőled. Ha hozzászólásod van, akkor azt sokkal szívesebben meghallgatom. De egyébként én úgy érzem, hogy Tiborral lassan megbeszéltük a dolgokat, így voltaképpen le fogjuk zárni a témát.

      “Kérlek, ne próbálj meg meggyőzni hogy Te ismered az átlag magyar ember anyagi helyzetét, lehetőségeit. Hagyj meg engem inkább ebben a tévhitben, hogy én többet látok, láttam, tapasztaltam már a hétvégi programra költeni nem tudó emberekből.”

      Meghagylak:).

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Ammy 2011. September 13. Tuesday 12:26

        Andi miatt, és a többiek miatt is csak ennyi.

        🙂

        Reply
        • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 13:50

          Már megint valami rosszat mondtam?:)

          Reply
      • sea970 2011. September 13. Tuesday 12:31

        Kedves Zsolt!

        Van egyáltalán olyan dolog, amiben Te tanácsot szoktál kérni valakitől?
        Milyen csillagjegy vagy??
        🙂

        Reply
        • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 14:01

          Persze, hogy van, rengeteg dologban. Főleg nőktől, nőkkel kapcsolatban. Csak az a baj, hogy sokszor kiderül, hogy még a nők sem értik a nőket:).
          Jaj, neee, nem szeretem ezt a csillagjegyes dolgot. Nem mintha nem határozna meg sokszor egy beállítottságot, de akkor sem. Ehhez azért egy kicsit komolyabb elemzésre lenne szükség.
          De, hogy válaszoljak a kérdésedre: vízöntő+rák aszcendens. Nah mire jöttél rá?:)

          Üdv: Zsolt

          Reply
          • sea970 2011. September 13. Tuesday 14:07

            Akkor semmire. Azt hittem, hogy valamilyen tüzes jegy vagy, mondjuk kos. 😛

            Reply
          • sea970 2011. September 13. Tuesday 14:11

            És ezt írja rólunk a párhoroszkóp: “Gyakran egészen jó köztük a szex, azonban pénzügyekben minden hónap végén vita lesz közöttük.” Szerintem ezek olvasták a kommentjeinket. 😀 😀 😀

            Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 14:13

            Jaj, a kosok kiborítanak:). Mindig csak a saját fejük után mennek, fejjel a falnak. Gondolom ezért hitted, hogy kos vagyok:).

            Zsolt

            Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 14:15

            :)) És a sex részét honnan tudják?:)
            Miért te milyen csillagjegy vagy?

            Reply
          • sea970 2011. September 13. Tuesday 14:22

            Ezért hittem, igen. 😛
            Én egy földhöz ragadt bak vagyok. Az aszcendensem nem tudom hogy mi, de úgy sejtem, hogy az is valami föld jegy lehet…

            Reply
          • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 14:33

            Akkor rád gondoltak, mint balhézóra a pénz kapcsán:). A Bak úgy tudom sokkal jobban az ellenőrzése alatt tartja a pénzügyeket, míg a vízöntő szeret költekezni.
            Egyébként érdemes megnézni az aszcendenst. Nálam a rák és a vízöntő nem túl szerencsés, mert a rák érzelmes a vízöntő pedig logikai megközelítést használ. Általában keresztbe vernek egymásnak.

            Reply
          • sea970 2011. September 13. Tuesday 14:38

            Anyukám halála után jöttem csak rá, hogy az aszc-nek jelentősége van. Apukám meg nem emlékszik, hogy hány órakor születtem. 🙁

            Reply
  38. Galathea 2011. September 13. Tuesday 14:50

    Kedves Zsolt!

    Ha már a konkrétumoknál tartunk: mi 174 ezer ftból élünk öten, a 4 gyerek (19, 14, 12 és 8 évesek) és én. Tudnál tanácsot adni, hogyan tegyük másfelé a hangsúlyokat, hogy legyen hetente 5-7 ezer ft-om szórakozni? Ha esetleg abban is tudnál segíteni a tanácsaiddal, hogyan hozzak ki a gyerekeimnek havi 1-2 mozit,koripályát télen, strandot, fagyizást nyáron, akkor nagyon hálás lennék!
    Köszi:)
    G.

    Reply
    • Zsolt 2011. September 13. Tuesday 17:45

      Persze, egy pénzes pasit tanácsolnék:).
      Szerintem a költségekkel egész jól tudsz bánni. 174-ből 5 embernek, ezt nem hiszem, hogy érdemben lehet tovább finomítani. Inkább a bevételek növelését tanácsolnám:).

      Üdv: Zsolt

      Reply
      • Galathea 2011. September 13. Tuesday 22:20

        Szia !

        A pénzes pasihoz én nem vagyok elég pénzes:)! A bevételek növelésén vagyok!!:)
        Üdv,
        G.

        Reply
        • Zsolt 2011. September 14. Wednesday 00:27

          Helyes:)

          Reply
  39. Martha 2017. February 8. Wednesday 20:33

    Én asszony Martha Botswana, szeretnék megosztani bizonyságot életem mindenkinek. i házas volt férjem Mark, én szeretem őt annyira, mi már házasok 7 éve a két gyerek. amikor elment a nyaralást Franciaország azt jelentette, egy hölgy hívott Ashley, ő azt mondta, hogy ő már nem érdekli a házasság már. Annyira összezavarják és keresi a segítséget, én nem tudom, mit kell csinálni, amíg nem találkoztam a barátom Farica és azt mondta neki a problémámat. ő azt mondta, hogy ne aggódj, hogy ő volt egy hasonló probléma előtt, és be nekem, hogy egy ember nevű próféta Ogbe aki egy varázsigét a lány volt barátja, és hozd vissza a 3 nap után. Farica kérdezni, hogy kapcsolatba Próféta Ogbe. Felvettem a kapcsolatot, hogy segítsen nekem, hogy vissza a férjemet, és kér, hogy ne aggódj, hogy az istenek az ő mellső apák fog harcolni értem. Azt mondta, három nap múlva újra egyesül férjemmel együtt. Három nap a férjem hívott, és azt mondta, ő jön vissza, hogy felkereste a dolgok velem, meglepetés volt, mikor láttam, és elkezdett sírni bocsánatát. Most én vagyok a legboldogabb nő a világon, amit ez a nagy próféta volt számomra, és a férjem, akkor forduljon az e-mail: theangelsofsolution@gmail.com. Kapcsolat neki semmilyen problémát, mint például:

    (1) Ha azt szeretné, hogy az ex vissza
    (2) ha mindig rossz álmok.
    (3) Azt szeretnénk, hogy elő kell mozdítani az irodájában.
    (4) Ha egy gyerek.
    (5) A növényi ellátás
    (6) Azt akarom, hogy gazdag.
    (7) Azt szeretné kötni a férje / felesége lenni örökre a tiéd.
    (8) Ha a pénzügyi segítségre van szükségük.
    (9) Legyen az emberek engedelmeskednek a szavak és nem a kívánság
    (10) A tok megoldására E.T.C

    Kapcsolatba lépni vele újra theangelsofsolution@gmail.com és áldott …

    Reply

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.