22 Nov
Társkeresés és önbizalom

“De nekem nincsen önbizalmam a társkereséshez!” – folyamatosan felmerülő panasz ez a társkeresőim között.

Önbizalom kutatói szemmel

Nincsenek egyedül – egy német tanulmány szerint a nők ötöde, a férfiaknak pedig a hetede önbizalom hiányos, sokszor az elért sikereik és eredményeik ellenére is.

Az önbizalom – tanulmány szerint a válaszolókra általában az volt a jellemző, hogy félnek a kudarcoktól, a kritikától, továbbá problémáik vannak magukkal, ha a tükörbe néznek. És amint említettem: hiába vannak sikereik, mégsem érzik magukat sikeresnek, legnagyobb félelmük, hogy másik mit fognak gondolni vagy mondani róluk.

Az önbizalom a sikeres társkeresés alapja!

Az önbizalom témáját sokan elintézik azzal, hogy nekik vagy van, vagy pedig nincsen.  Márpedig a sikeres társkeresés egyik alapja az, hogy mennyire vagy magabiztos.

Hiszen mivel is kell megküzdeni a társkeresési folyamat során?

  1. Először is, a kudarcokkal. Nem jelöl vissza, nem ír vissza, nem hív fel az első randi után, elmarad a második találkozó. Ha nincs önbizalom, abbahagyod a társkeresést az első “nem” után.
  2. Másodszor, a kritikákkal is meg kell küzdeni. “Nem illünk össze”, “Nem ilyet képzelek magam mellé”, “Kicsit túl nagydarab vagy nekem” és társaik. Ha nincs önbizalom, személyes sértésnek fogsz venni minden visszajelzést.
  3. Harmadszor pedig (és ez a legnehezebb), saját magunkkal: “öreg vagyok”, “kövér vagyok”, “csúnya vagyok”. Ha nincs önbizalom, folyamatosan rombolod saját magad az ilyenekkel.

Ha van önbizalom a raktáron, nem állsz meg egy kudarcnál, nem veszed személyesnek a visszautasítást, mersz kezdeményezni, és tudsz újrakezdeni, újratervezni. És nem fogod azt gondolni, hogy csak azért, mert nincsen éppen senkid, kevesebb lennél a többieknél.

Társkeresés és önbizalom

Van önbizalmad a társkereséshez?

Önbizalom hiány – külső kontroll, belső kontroll

Sokszor találkozom bámulatra méltó eredményeket elért emberekkel, akik azt állítják magukról, hogy nincsen önbizalmuk. Máskor semmit el nem ért embereken látom, hogy magabiztosak, határozottak és meggyőződésük, hogy ők a világ közepe, csak úgy süt róluk az önbizalom. Mégis, hogyan lehet ez? Megkérdeztem Vidi Ritát, a Hősnők.hu szerkesztőjét erről, akinek egyik kedvenc témája az önbizalom és annak fejlesztése.

A jelenséget a külső-belső kontrollos attitűd alapján magyarázza. (Leegyszerűsítve: a külső kontrollos személyiség cselekedetei megerősítésére és értelmezésére a külső környezettől vár visszajelzést, míg a belső kontrollos saját viselkedése, érzései és belső világa alapján ítéli meg önmagát.) Rita a fa gyökereihez és leveleihez hasonlítja a két személyiség típust:

“Aki külső kontrollos, az nem tud belső kontrollossá válni, mert átfogó értelemben fogalma sincs, hogy mi a két különböző dolog lényegi eltérése.
És itt jön be a másodsorba sorolt gondolatom erről az egyébként abszolút szokványos jelenségről, amikor egy hihetetlenül sikeres ember önbizalom hiánnyal küzd: a sikereink és az önbizalmunk olykor olyan mélyről táplálkoznak, amikről fogalmunk sincs. Az, akinek a saját működéséről, a saját sikerének belső eredetéről nincs tudomása, tudása, az hiába akar önbizalmat, semmilyen eredmény nem fogja számára meghozni, mert nem tudja, MITŐL javulnak a dolgok.
Mint a faleveleknél: a falevél tudja magáról, hogy sikeres, mert egészséges, zöldellő, csodálatosan fényes felületén megcsillan az életadó napfény. Csakhogy a falevélnek nincs ismerete a fa gyökeréről. Nem tud róla. A lényeg viszont ott van a gyökérnél, mert ha az vizet kap és kellő tápanyagokat, akkor a levél attól könnyedén sikeres lesz.
A külső kontrollos emberek falevelek. A belső kontrollosak viszont ismerik a saját fájuk gyökerét falevélként is.

Ezért nehéz dolog ez.
Ilyenkor kell a hit, a megelőlegezett önbizalom, a rendszeres önbizalom növelési technikák alkalmazása, gyakorlása, míg egyszercsak rá nem ébredünk, hogy hol van a mi gyökerünk.
Nem azon kell rugózni, hogy “nekem nincs önbizalmam”, hanem azon kell rugózni, hogy “nekem nincs meg a kellő információm”. Ég és föld a különbség a két hozzáállás között. Ez utóbbi fejleszt, míg az előbbi csak rombol.” Vidi Rita, Hősnők.hu

A legutolsó mondatot külön is kiemelném, azaz annak a fontosságát, hogy saját magunkat fejlesztő, azaz erősítő, vagy pedig saját magunkat gyengítő, azaz romboló gondolatokat “dajkálunk”.

A társkeresés az élet más területeihez hasonlóan nem mindig egyszerű dolog. Van, akinek könnyen megy, mások évekig keresgélnek. Az önbizalom és a megerősítések mindenképpen kellenek a sikerhez! A Társkereső-Kalauz arra kínál fórumot, hogy a társkeresők egymást segítsék és erősítsék – sőt, hogy esetleg ezen keresztül találják meg a társukat. Természetes, hogy sokaknak jól esik kipanaszkodni magukat, de figyelem!

Túlzásokba sem szabad esni – a panaszkodásnak kell, hogy adj egy határidőt (“eddig panaszkodok és utána befejeztem”) – nem süllyedhetsz a folyamatos önsajnálatba, hiszen ha még ebben az állapotban vagy, akkor nem vagy készen a társkeresésre! Jól gondold át tehát, hogy az itteni hozzászólásaiddal erősíted, vagy rombolod a saját belső világodat – és a többiekét. Ez is az önbizalom fejlesztés egyik eszköze lehet!

Önbizalom – te hogy állsz vele?

Társkeresés indul!Ha nem csak önbizalmad sincsen, de fogalmad sem, hogy hogyan kezdj neki a társkereséshez, tudok segíteni! >>>

5 Comments

  1. Éva 2011. January 26. Wednesday 09:29

    Az önbizalom számomra egy fura érzés.Olyan mint a két arcú bohóc.Kell,hogy legyen,de vigyáznom kell,hogy a világom ne lásson önteltnek,beképzeltnek,arrogánsnak.Szeretekemberek között járni,főleg nyilvános helyen.Sokszor látom egyes emberek arcán test tartásán az/én vagyok a világ ura félre az utamból)vagy

    Reply
  2. Éva 2011. January 26. Wednesday 09:39

    Bocsánat folytatom.Vagy(Én megközelíthetetlen,és senki vagyok rám se nézzetek)tipusu embereket.Ezzel úgy vagyok ,mint a tanulással.Minél többet tanulok annál kevesebbet tudok.Viszont nyugodtan megbízhatok a megérzéseimben,mert eddig ritkán csapott be.Most akkor van önbizalmam vagy nincs?Ez az örök problémám.Szerinted?

    Reply
  3. szilvi 2011. February 8. Tuesday 18:11

    én úgy vagyok az önbizalommal, hogy néha van, néha nincs. Hangulatfüggő. Ha épp jókedvem van, akkor úgy érzem hegyeket tudnék megmozgatni és félszegen de azért rámosolygok egy szemben jövő helyes srácra. Ilyenkor rájövök, h mégiscsak van esélyem. Néha viszont amint kilépek az utcára ez az érzés elszáll, mintha soha nem is lett volna. Ilyenkor jönnek a gondolatok: h biztos megint szörnyen nézek ki, össze-vissza áll a hajam, neki biztos nem tetszenék… De amint mondtam, vannak jó pillanataim is. épp csak hangulatfüggő:)

    Reply
  4. Ilona 2011. February 8. Tuesday 19:55

    Tudjátok, mikor van hatalmas önbizalmam? Amikor boldog vagyok!! Ezt persze nem tudom titkolni (minden az arcomra van írva)és ragyogok. Na, akkor szinte alig tudom levakarni az ismerkedni akaró pasikat…de könyörgöm,ki akar akkor ismerkedni, amikor vár az, akinek mindezt köszönhetem????

    Ilona (Bp.)

    Reply
  5. Pingback: “Hogyan lehet önbizalmam?” | Társkereső Kalauz

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.