04 Apr

Hol randizzak??!!!

with Comments Off on Hol randizzak??!!!

” Sehol sem lehet ismerkedni…” – állandóan ezt a kérdést kapom az olvasóktól.

Namármost ez a kezdeményezés-ismerkedés-randi téma ugyancsak kacifántos.

Kezdeményezz kreatívan!

Ugyanis ha megfelelő lelki állapotban vagy, akárhol összejön a dolog, ha meg nem, akkor meg sehol. Mondok egy példát, amit nemrég hallottam és nagyon tetszett: unalmas sajtótájékoztató, egy férfi és egy nő vadul jegyzetelnek egymás mellett. A nő észreveszi hogy a kollégája kockáspapírra jegyzetel, a tájékoztató közepén átnyúl és behúz az egyik kockába egy ixet. Elkezdenek amőbázni (miközben dolgoznak végig), majd amikor vége a tájékoztatónak, a nő odaszól a férfinak: “ezt a játékot még befejezzük”. A folytatást nem ismerem, de kezdeményezésnek nagyszerű: laza, játékos, amilyennek egy kezdeményezésnek lennie kell. Ha egy nő be mer ilyet vállalni, akkor Te, mint férfi is kísérletezz! Ja és ne feledd: ha nem jön össze, akkor sincs semmi. Majd legközelebb!

Te is túlagyalós vagy?!

Egyik kliensem is nagyon szeretne barátnőt magának. A probléma csak az, hogy egészen idáig több időt töltött az erről való ábrándozással és parázással mint a konkrét lépésekkel (egészen idáig, mert jó sok gyakorlati házi feladatot kapott tőlem és ha nem csinálja, akkor ki fog kapni :-). Tehát rendben van, ha fejben rá akarsz készülni a dolgokra, de hidd el, az akció mindig többet ér, mint az állandó agyalás és tépelődés.

SOS! Randi stressz!!!

Sokan panaszkodnak, hogy a levelezés még csak-csak megy, de a randikon lefagynak. Naná, ha már napokkal előtte paráztatod és túráztatod magad, hogy mi lesz, nem csoda, hogy a randi egy rémálom lesz! Egy-két roppant egyszerű dolog, amivel hatékonyan csökkentheted a randi előtti stresszt:

  • nézd a kedvenc sorozataidat előtte
  • nézd meg a kedvenc vicces oldalaidat a neten előtte (az enyémek a 9gag és az icanhazcheezburger, ezeken már kora reggel a metrón is hangosan nevetek néha)
  • menj el edzésre aznap (de fürödj utána!!!)
  • bármivel tereld el a gondolataidat amivel tudod!
  • persze kicsit készülhetsz is kérdésekkel: olvasd át amiket írt magáról, nézd meg az adatlapját és készülj fel belőle.
  • vedd úgy, hogy örülhet, hogy olyan nagyszerű férfival találkozhat, mint amilyen Te vagy! 🙂

Ja, és arra, hogy hol randizhatnál… van egy ötletem

Garantáltan stresszmentes randizás –

Bor estek a Szabad Vagyok Program és a Domus Vinorum szervezésében!

Régóta gondolkodom azon, hogy mi lenne a lehető legkellemesebb randi rendezvény, ahova mindkét nem tagjai szívesen elmennek, aztán egyszer csak beugrott: szervezzünk boresteket!

Bor estek? Miért jó az?

  • egyrészt minden alkalommal más és más borvidék borait kóstoljuk végig (aki nem szeretne inni, az üdítőt kap)
  • maga a Domus Vinorum pincéje fantasztikusan hangulatos, képzeld el, hogy egy középkori borospincében kóstolgatod a legjobb borokat szakavatott sommelier segítségével, nagyon hangulatos!!!
  • nincsen az a para, hogy “jajj, mit mondjak”, hiszen a téma adott, és ha voltál már nálam Társkereső Műhelyen, tudod, hogy nálam mindig jó a hangulat.
  • még témákat sem kell hoznod, abszolút lusta is lehetsz, mert mindenről gondoskodom – ennél stresszmentesebb lehetőséget már nem is tudnék kitalálni!
  • ha pedig tetszik valaki, nos, azzal beszélgethetsz kicsit még többet 🙂

Itt lesznek a Borestek!

Az első Borestek időpontjai:

április 13, péntek, 19:00: 20-asok randija
április 14, szombat, 19:00: 30-asok randija
április 20, péntek, 19:00: 40-esek randija
április 21, szombat, 19:00: 50-esek randija

(Személyit nem fogom elkérni, oda jelentkezz, ahová érzed magad! 🙂

Téma: az Egri borvidék kincsei (az est tartalmaz négyféle bort, pogácsát, és szódát, természetesen sommelier mutatja be a borokat, emellett én is ott leszek és garantálom Neked a jó hangulatot 🙂

Ár: 7000 Ft (bruttó), a helyszínen fizetendő

Ha szeretnél jönni az első két alkalom egyikére (hidd el, én jobban fogok izgulni, mint Te :-), akkor az alábbi űrlap segítségével tudsz jelentkezni!!!

 

Comments are closed.

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.