28 Jul

Rengeteg társkereső jön hozzám a Társkereső Műhelyekre és a tanfolyamokra is, akik válás után próbálják újra felépíteni a magánéletüket.

Egy válás mindig trauma, amit fel kell dolgozni. Feldolgozása során hasonló fázisokon mész át, mint amiket a szakításról írtam. Sokan egyből a válásuk után, “izomból” próbálnak belevágni a társkeresésbe, pedig érzelmileg egyáltalán nincsenek még erre felkészülve. Ebben az esetben csak még több csalódást kell elszenvedniük és még több visszautasítást. Amíg nem vagy túl az előző kapcsolatodon, felesleges belekezdened a társkeresésbe, először dolgozz inkább kicsit magadon, erősödj meg lelkileg.

Tehát az első kérdés amit válás után tisztáznod kell: Válás után készen vagy már a társkeresésre?

Ami még fontosabb: miért akarsz randizni? Úgy gondolod, hogy a randizással és társkereséssel be tudod tölteni azt az érzelmi űrt, ami a párod után maradt benned? Ebben az esetben gondold át a dolgot, mert senki sem tudja betölteni az exed helyét, hiszen minden kapcsolat más és más. Tehát: mit vársz az új kapcsolatodtól?

A Társkereső Műhelyeimen rengeteg elvált társkereső vesz részt. Látom rajtuk, hogy kik azok, akik már készen vannak a randizásra, és kik azok, akik még mindig nincsenek túl a váláson. Ők azok, akik a “minden férfi/nő ilyen/olyan” kezdetű szólamokat használják és bólogatnak ha arról esik szó hogy kivel hogyan lett kiszúrva, ők azok, akiknek rá van írva az arcukra még a fájdalom. Egy ötvenes társkereső férfi szerint (sokkoló lesz, amit mondok) a korban hozzávaló nők nagy része “úgy néz ki, mint a kivert kutya”. Negatívan állnak hozzá a dolgokhoz, a randikon egyáltalán nem szórakoztatóak, látszik, hogy még mindig nem gyógyultak be a lelki sebeik, “rá vannak görcsölve” a társkeresésre. Ha őszintén ki tudod mondani: “köszönöm, jól vagyok”, akkor elkezdhetsz gondolkozni a társkeresésen. Ha még mindig keserű, cinikus és depressziós vagy, akkor az érzelmi fittségedet javítsd!

Lássuk, mi segíthet neked abban, hogy válás után könnyebben menjen a társkeresés!

1. Építs ki támogató hátteret!

Rengeteg elvált panaszolja, hogy a barátok a másik félhez húznak inkább. Sokan nem pusztán a párjukat veszítik el a válással, hanem a baráti körüket is. Most ne menjünk bele abba, hogy ezek milyen barátok lehettek, ha épp a bajban fordítanak hátat, hiszen az ezen való elmélkedés nem visz előbbre.  Gondold végig alaposan, hogy kik azok, akikre számíthatsz? Kik azok, akikkel megbeszélheted majd a társkeresés projekt részleteit, viszontagságait és sikereit? Kikkel járhatsz el lazítani egy-egy fárasztó hét után? Újra fel kell építened a társasági életedet, és nem számíthatsz arra, hogy a gyermekeid/unokáid vagy a munkád teljes mértékben ki fogják majd tölteni azt az érzelmi űrt, amit a férjed/feleséged hagyott benned. Rengeteg helyen lehet elkezdeni társaságot építeni, a túracsoportoktól kezdve a különféle klubokon át az online fórumokig/blogokig. Örömmel jelenthetem, hogy a Társkereső Műhelyre járók között is alakultak már ki társaságok. Használd ki ezeket a lehetőségeket!

2. Alacsony az önbecsülésed? Fejleszd!

Egy válás eléggé meg tudja tépázni az ember önbecsülését. Ha amúgy sem voltál az önbizalom bajnoka, akkor most különösen oda kell figyelned magadra. Az egészséges önértékelés, önbizalom ugyanis a sikeres társkeresés kulcsa. Ha nem értékeled saját magad, akkor garantálom, hogy mások sem fognak. Gondold végig, hogy magaddal kapcsolatban mire vagy büszke, mik az eddig elért eredményeid, mások mit szoktak becsülni benned. Esetleg készíts listát ezekből és tűzd ki mindenhová a lakásban post-itekre írva, hogy mindennap erősítsd magad.

3. Mozdulj ki!

Az első ponthoz kapcsolódóan válás után alapvetően fontos a gyógyuláshoz, hogy mozdulj ki otthonról. Ha megvan a támogató háttér, akkor ez nem is lesz olyan nehéz. Gondolj arra, hogy most végre olyan dolgokba is belekezdhetsz, amelyekre eddig nem volt lehetőséged a házasságod miatt. Megint vegyél elő egy papírt és írj össze 20 dolgot amit szívesen csinálnál a tökéletes partnerrel. Figyeld meg, hogy a 20 dologból legfeljebb 4-5 olyan van, amit nem lehet egyedül csinálni. A többit tehát máris elkezdheted! Könyörgöm, ne legyél már olyan kishitű!!!

4. Figyelj oda magadra!

Válás után nagyon sokan elhanyagolják magukat, pedig épp ez az az időszak amikor igazán oda kellene magadra figyelned. Ha felszedtél egy kis súlyfelesleget, itt az idő, hogy megszabadulj tőle. Ne kend a körülményekre és a génekre az alakodat – nagymértékben függ az étkezésedtől és a rendszeres testmozgástól, hogy hogy nézel ki. Ha edzéstervre vágysz, próbáld ki az Edzésmester.com anyagait! Nemcsak testileg, de lelkileg is jobban leszel, és még hamarabb tudsz a gödörből kimászni.

5. A rettegett ünnepek

Válás után az ünnepek a legtöbb társkereső számára rémálomnak számítanak. “Nem tudok már ünnepi vacsorát főzni, mert nincs kinek. A Karácsony számomra teljesen elveszítette a régi fényét” – mesélte az egyik résztvevő a Társkereső Műhelyen. Készülj fel lelkileg jó előre az ünnepekre! Ha megfogadtad az egyes pontot, akkor már találtál hozzád hasonló cipőben járó társkeresőket. Miért ne hívhatnátok meg egymást az ünnepek előtt (vagy akár alatt is) egy jó vacsorára? Meglátod, még jobb is lehet a hangulat, mint az egykori családi karácsonyokon, amelyeket sokszor csak az emlékezeted színez olyan rózsaszínre.


gyogyito szakitas 2Szeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító “Újratervezés szakítás után” online program! Kattints a részletekért! >>>

4 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.