09 Feb

Tegyük fel, hogy régóta vagy munkanélküli, és szeretnél egy állást megszerezni. Szerinted hogyan fog a legkönnyebben menni ez a dolog?

A. Megírod szépen az önéletrajzodat, rengeteg helyre beadod a jelentkezésedet, utána kutatsz hogy hol érdemes keresni, a hallottak alapján kiválasztod a neked legmegfelelőbbeket, elmész az állásinterjúkra, aztán a sok munka eredményeképpen végül megkapod azt az állást, amit szerettél volna.

B. Nem csinálsz semmit, rábízod a Sorsra, nem írsz és nem küldesz el egyetlen levelet sem senkinek, pláne nem mész el több állásinterjúra, mert hiszed, hogy majd a Sors kegyéből rögtön valahogy pontosan abba az állásba fogsz csöppenni, ami neked a legjobb. Valahogy rögtön benne találod magad az előzetes hercehurca megúszása nélkül.

Az utóbbi, a B változat eléggé őrültségnek tűnik, nem igaz? Hiszen hogyan lehetne úgy egy munkahelyen találnod magad, hogy semmit sem tettél érte, még csak nem is jelentkeztél az adott állásra? (Legfeljebb protekciós vagy, de ezt az esetet most zárjuk ki.) Hogyan érhetnél el sikert minimális energia és időbefektetés nélkül? Elmondom neked: sehogy!

Lehetséges, hogy az álláskeresős példánál teljesen világos a helyzet, és tudod, hogy csak az A változat lehet megoldás a problémádra, mégis, társkeresés terén mintha csődöt mondana a logika és a józan ész. A társkeresők nagy része a B változatban szeretne hinni, ahhoz ragaszkodik. Itt van például a következő levélíró:

“Nekem gondjaim vannak a flörtöléssel, az egymást követő, több pasival történő randizással, stb. Egyszerűen hiszem, hogy ha úgy van megírva a sorsom könyvében, hogy valahol találkozom valakivel, akkor oda fogok menni, és ő is ott lesz, ahol kell. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy ismerősünk mutat be majd egymásnak bennünket. És én itt egy személyről beszélek. Nem arról, hogy egyik héten Pista, másik héten Jancsi, aztán egy kicsit flörtölök a Zsolttal is. No nem. Ez nem én vagyok. Sajnálom. Én csak egy személlyel történő, hosszú távú kapcsolatot tudok elképzelni. Tudod milyet? Becsületes, őszinte, lojális, hűséges, boldog és sikeres társat keresek – és találok, ha eljön az ideje. Ebben hiszek. Nem a flörtölésben és randizásban. Sajnálom.
Egyébként, a főállásom mellett egy nagyon időigényes mellékfoglalkozást is végzek, így nincs időm sem leveleket olvasgatni, sem randizni, sem naplót vezetni. Még a levelezésemet is néha csak több napos késéssel tudom elolvasni. A válaszadásról ne is beszéljünk!”

Lefordítom Neked:

Nincs kedvem ismerkedni, nem is tudok, nem akarok egy férfival sem találkozni, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy amint a Sors iderendel nekem egy férfit, én azonnal fogom tudni, hogy Ő az, és abban a pillanatban komoly, hosszú távú kapcsolatban leszek vele, merthogy ugyan az ismerkedés/flörtölés/randizás nem megy, de a komoly kapcsolat biztosan azonnal menne. Természetesen mindezt nulla időbefektetéssel szeretném elérni, nincs nekem időm a párkeresésre. És természetesen azonnal egy tökéletes férfi fog az ölembe pottyanni, merthogy a Sors ilyen rendes velem.

Ugye, hogy őrültségnek hangzik?

A társtalálás szerencse kérdése. De mi a szerencse? A lehetőség találkozás a felkészültséggel.

Biztos, hogy fel vagy készülve a társtalálásra és egy új párkapcsolatra? Feldolgoztad a múltadat? Van megfelelő önértékelésed és önbizalmad? Jól megy a kommunikáció a másik nemmel? Meg mered egyáltalán szólítani, aki tetszik neked? Vajon Te magad milyen jelzéseket adsz le?

Én arra biztatnálak, hogy ha már elhatároztad, tegyél meg mindent a cél érdekében. Ne hallgass a jó szándékú károgókra (“a te korodban már nem lehet, nincs egy normális férfi/nő sem”), kezdj el ismerkedni, vagy ha már elkezdted és eddig nem voltak sikereid, gondold újra, hogyan csinálhatnád jobban. Nézegesd a blogot – rengeteg ingyenes anyaggal készültem neked! Gyerünk, adjunk bele mindent!

Hagyd a Sorsot! – Intézd te!

Itt vagyok, segítek!

Írd meg hozzászólásban, hogy szerinted Te hol akadtál el!

100 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.