Mint mindenkit, aki dolgozik vagy alkot valamit, engem is rengeteg kritikus vesz körül. Vannak kritikák, amelyekre nem érdemes reagálni sem, vannak viszont olyanok is, amelyeket érdemes megfontolni. Sok kritika abból születik, hogy némileg félreértik az olvasók a mondanivalómat, ilyenkor érdemes tisztázni ezeket. A következő levélben pont egy ilyen félreértésről van szó:
“miért gondoljátok azt, hogy az ember csakis akkor ér valamit, ha van “párja”, mint a madárnak (a szótól magától is rosszul vagyok!)? Hidd el, semmi másról nem szól ez az egész, mint egy bizonyos életkor felett a szociális háló lyukainak a befoltozásáról (“legyen mellettem valaki, ha baj van”), egy bizonyos életkor alatt viszont csakis és kizárólag a presztízsről (kinek milyen a “párja”, mije mekkora, hol operáltat, hol vásárol, mibe öltözködik, mit ken magára, hogy néz, kivel tudná – érné meg – lecserélni az éppen aktuálist, mert hogy: na bumm…és akkor mi van? ugyanez elölről…stb. stb.). Vagyis valljuk meg magunknak – és egymásnak is – őszintén: bizony a Hiúság (a testek, a lehetőségek) vására az, amin sétafikálni próbálunk. És bizony nem nagyon szívderítő ez az egész, mint ahogy a hozzá kapcsolódó perspektíva sem. Kérlek, gondold át mindezt. (Emi)”
1. “Csak akkor érsz valamit, ha van párod”
Minden ember más és más életszakaszban jár, van, amikor egyáltalán nem igényli, hogy legyen párja, de van, amikor ez a legfőbb vágya, mert úgy érzi, ez az, ami hiányzik a boldogságához. Én utóbbi csoporttal foglalkozom.
Van, amikor az utóbbi csoportban is kiderül, hogy az illető csak azért szeretne társat, mert “illik”. Nekik is azt szoktam javasolni, hogy nem kell erőltetni a társkeresést, csak azért, hogy “legyen valaki”, és hogy végre ne szólják meg őket a többiek (család, ismerősök).
Aztán vannak a párkapcsolat-halmozók, akik egyik kapcsolatból ugrálnak a másikba, egyszerűen azért, mert félnek egyedül lenni és úgy érzik, hogy semmit sem érnek, ha nincs senkijük. Nekik is azt szoktam tanácsolni, hogy próbáljanak meg kicsit egyedül is lenni, megnézni, hogy mi az, amit igazából szeretnek, ki az, akit igazából szeretnének ahelyett, hogy mindig csak az első adandó jelölttel beleugranának egy zsákutcás kapcsolatba.
Ha nincs párod, nem érsz semmit?
Teljességgel ellene vagyok minden olyan elvnek és szólamnak, amely az egyedülállókat, a szingliket beskatulyázza, megbélyegzi, önzőnek és minden egyébnek titulálja. Ha valaki egyedül szeretne élni, joga van hozzá. Ha viszont társat szeretne, de semmit sem tesz ezért, akkor itt az ideje a cselekvésnek! Van, akinek hamarabb sikerül, van, akinek sok-sok idő után – nekik hoztam létre ezt az oldalt, hogy legyen hol megosztani a gondolatokat, tapasztalatokat és a problémákat.
Az meg, hogy ki társnak, ki párnak, ki kedvesnek hívja a másikat, egyéntől függő szóhasználat, és engedd meg nekem azt a szabadságot, hogy azt a szót használjam, ami nekem tetszik. Mindenki érteni fogja 🙂 De azért egye fene, megszavaztatom 🙂
2. “Hidd el, semmi másról nem szól ez az egész, mint egy bizonyos életkor felett a szociális háló lyukainak a befoltozásáról, egy bizonyos életkor alatt viszont csakis és kizárólag a presztízsről…”
Kedves Emi, ezt bizony már csak a tapasztalataim alapján sem hiszem el, és elég szomorú, hogy Te viszont igen. Tényleg komolyan gondolod, hogy egyik generáció tagjaiban sincsenek őszinte érzelmek? Komolyan gondolod, hogy idős korban kizárólag gondozói posztra keresnek társat az emberek, fiatalkorban pedig kizárólag azért, hogy legyen kivel villogni? Biztosan vannak ilyenek is, de ez egy nagyon-nagyon káros általánosítás, ami természetesen Neked okozza a legtöbb kárt. Elég szomorú ez a világkép, talán érdemes lenne módosítanod rajta.
Egyik sikersztoriban sem azt írják meg nekem a társra találtak, hogy “hurrá, végre eltartanak…”. Pontosan az ilyen korlátozó hiedelmeket próbáljuk itt közösen gyomlálni, ugyanis ha így indulsz neki a társkeresésnek – hogy mindenki csak ki akar használni – el tudod képzelni, milyen eredménye lesz annak…
3. “bizony a Hiúság (a testek, a lehetőségek) vására az, amin sétafikálni próbálunk”
A testek vására valami egészen mást takar, mint amivel mi itt foglalkozunk. A társkeresés annak hiúság vására, aki kizárólag azért van fent például az online társkeresőkön, hogy bókokat gyűjtsön be magának. Ilyen is van persze, de nem ezzel foglalkozik a Kalauz. A lehetőségekkel viszont igen – de a vásárnak ehhez semmi köze. Csak nézd meg a megfogalmazásod, mennyire negatív. Ezt a negativitást “őszinteségnek” titulálod, miközben nem más, csak durva általánosítás (amikor egy létező jelenséget mindenre kivetítesz és igazságként hirdeted – ugyanez pl. a “minden nő csak a pénzemet akarja”- típusú gondolat is), ez egy tipikus gondolkodási hiba. Ha így gondolkozol a társkeresésről, egyáltalán, miért olvasod a leckéket? Illetve ha szeretnél társat, és így gondolkozol, akkor itt az ideje ezen változtatni!
Te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
295 Comments