25 Nov

A tanfolyamokon rengetegszer felmerül az a kérdés, hogy milyen a jó párkapcsolat? Sőt, vannak olyanok is, akik, mivel rengeteget csalódtak, azt is megkérdőjelezik, hogy kell-e párkapcsolat egyáltalán. Külön szakirodalom kezd már kiépülni olyan egyedülállók számára, akik nem akarnak társat és nagyon jól elvannak egyedül is. Sőt, egyes könyvek egyenesen azt állítják, hogy az egyedülállók jobb testi és lelki egészségnek örvendenek, ráadásul hasznosabb tagjai a társadalomnak, mint a családosok (lásd A magam útján című könyvet).

Nekem teljesen mindegy, egyedül élsz vagy párban, ami fontos számomra, az az, hogy boldog legyél. Márpedig én a magánéletemben elég kevés olyan szinglivel találkoztam, aki repes az örömtől, hogy egyedül van (nyilván a praxisomba csak olyanok jönnek, akik változtatni szeretnének és párt keresnek.) Hiszek a párkapcsolatokban, hiszek annak az erejében, amikor egy ember helyett kettő él és dolgozik együtt csapatot alkotva. Hiszek abban is, hogy megéri a küzdés, amikor épp hullámvölgyben evickélünk, hogy aztán együtt örülhessünk, ha túl vagyunk rajta. Szeretek párkapcsolatban élni, ez van. (Biztos kommunában is jó lenne, de ott sem úszod meg konfliktusok, meló és mosogatás nélkül a dolgot, az is biztos.)

Túl sok az elvárás, túl kevés a türelem

Ugyanakkor tudom, hogy a modern kori párkapcsolat és házasság mesterséges koncepció, amely kevésszer képes a felé irányuló irreális elvárásokat beteljesíteni. A tanfolyami résztvevők és az olvasóim egyszerre akarnak mindent: legyen például az álomférfi izgalmas, intellektuális kihívásokat tartogató, magas, jóképű, karriert építő, biztos egzisztenciával bíró ember, aki ugyanakkor sírig hűséges és lehetőleg délután ötre otthon van és eljátssza a tökéletes apuka szerepét. Ugye érzel ebben némi ellentmondást? Olyan dolgokon akadunk fent, mint a magasság, haj megléte vagy meg nem léte, súly, vagy épp az anyagi helyzet, emiatt aztán rengeteg lehetőséget szalasztunk el, hogy olyat találjunk, ami megfelelő lenne: társat, akinek lehet, hogy ezerszer kell elmondani, hogy ne felejtsen el feltörölni a fürdőszobában zuhanyzás után, de aki velünk tart az utunkon, támogat, biztat, akivel közös értékeket vallunk és akivel szórakoztatóan lehet megosztani a szabadidőnket.

 

“Mert megérdemlem”

Negyvenes nők hagynak ott egyébként egészen jól működő párkapcsolatokat, amelyekkel annyi a gond csupán, hogy nem elég izgalmasak. A “mert megérdemlem!” érában ez teljesen logikus döntésnek tűnik, azzal nincsenek tisztában csupán, hogy mennyire nem lesz egyszerű másik, a jelenlegi szintet minimum hozó társra találniuk. Óva intek attól mindenkit, hogy jól működő párkapcsolatát annak reményében meggondolatlanul dobja, hogy majd egy még jobbat és izgalmasabbat talál. A még jobbnak és izgalmasabbnak tűnő párnál is ki fog derülni, hogy neki is vannak hétköznapjai, amikor is nehéz (és roppant fárasztó) állandóan izgalmasnak, szenvedélyesnek és szexisnek lenni. Az eredmény az lesz, hogy a hatalmas elvárásokkal bírók és hosszú listákat hurcibálók egyedül maradnak, mert például olyan apróságokkal nem számoltak, hogy már nem huszonnégy, hanem negyvennégy évesek, tehát az esélyek teljesen mások és már nem akad száz jelölt egy ujjukra.

A sallangok helyett ideje a kor előrehaladtával egyre inkább a lényegre összpontosítani: olyan társat találni, akivel közösek az értékek, hasonlóak a célok, megvan benne az az öt tulajdonság, amely fontos számodra és még esetleg a hobbijaitok is kompatibilisek egymással. Ilyet igenis lehet találni bármely életkorban, és ezek az igazán fontos kritériumok. Ha nekem nem hiszel, akkor elárulom, hogy ezek Lisa Clampitt, az egyik legmenőbb new yorki társközvetítő iroda vezetőjének a keresési feltételei. Nem a haj meg az anyagi helyzet! Párterapeuták is azt vallják egyébként, hogy az a fontos, hogy az alapok rendben legyenek, azokon kívül úgyis lesz majdnem mindig tíz-tizenöt roppantul idegesítő dolog, amit csak nehezen viselünk el a társunkban. Ha otthagyjuk, akkor a következőben is megtalálunk ugyanennyi hibát, csak épp mások lesznek.

 

Kandalló vagy tábortűz?

Összefoglalva: számomra egy jó kapcsolat olyan, mint egy kandalló: felmelegít, barátságos fénye van amiben lehet sütkérezni, szívet melengető látvány, megbízhatóan adja le a hőt, és nem kell folyamatosan fát rátenni, és vigyázni rá. Persze megfelelő időközönként kell, de nem vagy a rabja, csinálhatod a saját dolgaidat is, miközben nekidöntöd a hátad. Néha pedig az alapoktól újra is kell rakni, hogy még tovább működjön.

Ezzel szemben rengeteg nő és férfi nem kandallót akar, mert az neki túlságosan unalmasnak tűnik. Ehelyett inkább tábortüzet szeretne, nagy lánggal égőt, ami romantikus, izgalmas, ugyanakkor jól megperzsel, ha nem vigyázol. Elöl szétéget, a hátad lefagy, ráadásul az otthonodba nem viheted be. Legfeljebb szalonnasütésre és bográcsozásra alkalmas, de nyugodtan nem alhatsz mellette annyi szent.

 

A dolog egyszerű, és azzal a kérdéssel kezdődik, hogy mit szeretnél? Biztonságos családi légkört? Akkor ne akarj tábortüzet. Vagy izgalmas, szenvedélyes kapcsolatot, amelyben sosem tudod, mi a következő lépés? Ne rakj kandallót!

(Szeretettel ajánlom egyébként Lori Gottlieb Légy a felesége! című könyvét a női olvasóknak, ha a fenti téma bővebb kifejtésére vágynak.)

Ugye jössz a december 2-i JÁTÉKonysági Estre? Azt sem tudod, mi az??? Sebaj, íme a részletek!>>>

11 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published.

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.