10 Jul

A Randivonal blogján nemrég jelent meg cikkem ex-témában. Egy olvasó kérdésére válaszoltam, amely így hangzott:

„Hogyan kezeljem ha a párom jóban van az exével? Rettenetesen zavar, féltékeny vagyok, egyelőre úgy érzem, hogy nem fogom tudni kezelni normálisan és előbb-utóbb robbanni fog a bomba részemről.”

Férfi és nő között nincs barátság?

A válaszomban leírtam, hogy számomra nagyon furcsa már eleve az az elgondolás is, mely szerint egy férfi és nő között nem lehet barátság. Ezzel a huszárvágással ugyanis az emberiség felét zárjuk ki annak lehetőségéből, hogy a barátunk legyen. Én szentül hiszek a férfi-női barátságban, nekem is van ilyen, több is. Az sem igaz, hogy egy idő után mindenképpen átcsap a dolog szerelembe legalább az egyik fél részéről – egyes “vegyes” barátságaimban fel sem merült ennek eshetősége, másokban pedig az elején tisztáztuk a dolgokat, és később sem gyúltunk vad szenvedélyre egymás iránt. Nem csak én vagyok az egyetlen példa – van még jó pár ilyen barátság a környezetemben.

Ex, mint barát?

A fenti “ellenkező neműek között nincs barátság” nézetet osztó tábor fejében már csak egyvalami csapja ki jobban a biztosítékot: méghozzá az exek közötti barátság. Na ezt aztán végképp képtelenség felfogni – hogyan lehetne jóban valaki azzal, akivel… tudjuk miket művelt?! És utána semmi? Egyáltalán? Ki hiszi el ezt!

Erre is akad pedig számos ellenpélda: van olyan ismerősöm, aki néha exe gyerekére vigyáz, ha az szépen megkéri, a másik ex a ház körüli teendőkbe segít be olykor, megint más exek céget alapítottak együtt, sőt, olyan példát is hallottam már, amikor az ex házastársak a gyerekek kedvéért ugyanabban a társasházban maradtak új párjukkal is, sőt, egymás szomszédai, sőt, még az egyik falat is átnyitották, hogy szabad legyen az átjárás. Az új partnerek pedig ezt abszolút elfogadják, mindenki boldog!

Miért kellene éveket kidobni és lenullázni a közös életünkből azért, mert szakítottunk a másikkal? Számomra inkább az a furcsa, ha egy hosszú kapcsolat után még csak nem is beszélnek egymással a felek. Mennyit ér az a párkapcsolat, ami után semmilyen emberi interakció, egymásra figyelés, barátság nem marad? Miről szólt vajon az az együtt töltött sok év, ha utána úgy tudunk elköszönni egymástól, hogy soha többé nem akarunk még csak beszélni sem?

Létezik barátság exek között?

Létezik barátság exek között?

Bár hiszek tehát az exszel való barátságban, vannak azonban helyzetek, amikor a barátkozósdi tényleg nem jó ötlet. Íme 5 ok, amikor inkább ne próbálkozz ezzel:

 

Mikor tilos barátkozni az exszel?

1. Csak azért, mert közösek a barátok. Csak azért, mert közösek a barátaitok, még nem kell feltétlenül az exeddel is barátkoznod. Persze, érthető ha mindenki azt szeretné, hogy béke legyen, de ha neked ez nem megy, akkor ne erőltesd! Idővel beáll az új egyensúlyi helyzet, amikor külön-külön is eljártok majd a régi barátaitokkal, ha nem szeretnél állandóan az exedbe futni a különféle eseményeken, nyugodtan közöld a többiekkel!

2. Lelkifurdalást érzel. Te szakítottál vele, és ezzel összetörted a szívét. Érthető, hogy nem érzed a legjobban magad ettől. Viszont ha szánalomból akarsz vele barátkozni, azzal még meg is alázod a szerencsétlent. Ne tedd – adj neki időt a gyógyulásra és addig ne keresd, még akkor se, ha esetleg neked is hiányzik (sőt, akkor pláne ne!)

3. Magányos vagy. Hű, ez a legrosszabb érv arra, hogy pont az exeddel barátkozz! Szedd össze magad, keress más társaságot! Ugye nem kell magyaráznom, hogy miért? A lényeg: ha eddig elhanyagoltál mindenki mást miatta, akkor ez egy jó lecke volt. Egyetlen emberre tilos az egész életedet felépíteni és dobni miatta a társaságodat. Most aztán gyerünk, kezdheted újra!

4. Abban reménykedsz, hogy meggondolja magát. Ha az a taktikád, hogy csak azért, hogy közel tudd magadhoz az exedet, inkább barátságot színlelsz abban reménykedve, hátha meggondolja magát, rossz ötlet! Hosszú ideig nem fogsz tudni kigyógyulni belőle, ráadásul – hiszen barátok vagytok – neked fog elsőként beszámolni legfrissebb hódításairól. Fájdalmas lesz…

5. Bosszúból. Az előző pont, csak pepitában: azért akarod a magad közelében tudni az exedet, hogy lássa, neked mennyire jól megy az egyedüllét, és Te milyen ügyesen tudsz nélküle is ellenni, bepasizni vagy becsajozni. Erre energiát fecsérelni teljesen felesleges, keress inkább más szórakozást!

 

És mi van az új partnerrel?

És akkor beszéljünk egy kicsit az új partnerekről is: hogyan lehetne számukra megkönnyíteni az elfogadást? Hogyan lehetséges megteremteni egy olyan légkört, amelyben fel sem merül a gyanú, hogy esetleg az exszel való barátságon kívül más is van? Le lehet-e győzni a féltékenykedést, vagy sem? Esetleg típus, alkat kérdése? Várom a véleményeket!

Ti mit gondoltok erről?

12 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published.

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.