24 Feb

TV2 Élet Újra: Timi leckéje – kezdeményezni ér!

with Comments Off on TV2 Élet Újra: Timi leckéje – kezdeményezni ér!

A TV2 Élet Újra című adásának első szereplője, a csornai Timi nemrég vált el, és most önmagát keresi.

Nagyon becsültem benne már az első találkozásunktól kezdve, hogy ő igazán akar változtatni, és csinálja is azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk.

Mankók az újrakezdéshez

Megkapta “kötelező olvasmányként” az Ezért vagy még egyedül című könyvemet , Szűcs Ildikótól, az EdzésMester Program háziasszonyától kapott egy személyre szabott edzéstervet, Illéssy Kata stylist, az ille-olla márka (engem is főként az ő ruháikban láthattok a műsorban) és a Link designtér képviseletében pedig randiszettet választott ki neki. Új frizuráját a Wella mesterfodrásza vágta (kár hogy a randin az esős idő miatt nem láthattuk).

 

Krízis után hagyj időt magadnak!

Az, hogy komolyan veszi a célját, abban látszott, hogy valóban elkezdte az otthoni edzéseket, illetve elolvasta a könyvet is, levonva belőle a tapasztalatokat. A legnagyobb tanulság számára az volt, hogy a szakítás utáni időszaknak megvannak a maga fázisai, és teljesen rendben van az, ha valaki nem azonnal találja meg élete párját egy ilyen krízis után (mint ahogy azt főleg vidéken “elvárják” a harmincas nőktől.) A gyógyulásnak időt kell adni, és nem szabad elbizonytalanodni a környezetünkben élők nyomásának engedve.. Timitől ezt az emailt kaptam:

“Bár a fősulin mi is tanultunk a gyászidőről, de nem a párkapcsolatokra kivetítve. Szóval mikor ezeket a folyamatokat olvastam, olyan volt mintha az én gondolataimat olvasnám vissza. Totál magamra ismertem és hihetetlen volt ezzel szembesülni. A pániktól kezdve az önismereti tréningekig mindent csináltam én is. De most csak azt bánom, hogy nem egy évvel ezelőtt került a kezembe. Szóval, ha most szakít valaki a környezetemben biztos, hogy a kezébe nyomom ezt a könyvet.”

 

Nőként is lehet kezdeményezni!

Mi kell még a társtaláláshoz? Ja, egy csipetnyi önbizalom és kezdeményezőkészség is! Nagy tévhit, hogy minden, nők általi kezdeményezést azonnal nyomulásnak vesznek a férfiak. Főleg online társkeresőkön lehet (sőt, kell is!) ráírni a másikra, ha esetleg megtetszik egy fotó az adatlapján, vagy egy gondolat, amit magáról írt. Timi idáig sosem csinált ilyet, de most merész volt, és kezdeményezett.

A kezdeményezésből még aznap este két órás csetelés lett, a műsor ideje alatt pedig egy másik randi is összejött, ami 10-ből 7-es pontszámot kapott, és Timi kellemesen érezte magát randi partnerével. Míg máskor egy 7-es randi nem érdemelt volna folytatást, addig most biztatásomra vállalt egy újabb randit is az illetővel. Ez volt a harmadik lecke: nem szabad rögtön a szikrát várni, pláne nem egy online leszervezett randin. Ha jól érezted magad a másikkal, adj neki újabb esélyt!

A műsor online is megtekinthető a TV2 honlapján, Élet Újra címmel. (az 1.resz, a 2. resz, 3. resz itt)

Timinek nagyon köszönöm az együttműködést és azt, hogy amit elvállalt, azt meg is csinálta. Öröm volt vele coachként dolgozni!

Nagyon sok boldogságot kívánok neki az elkövetkezőkben!

Timivel és a stábbal

Timivel és a stábbal

Nagyon köszönöm még a következők munkáját:

Szűcs Ildikó személyi edző EdzésMester Program (ha kamuszövegek és minden alap nélküli diétás ígéretek nélküli edzéstervet szeretnél magadnak, őket ajánlom)

Illéssy Kata, stylist, ille-olla (testvérével együtt viszik a fantasztikusan egyedi ille-olla márkát, ami nekem is a kedvencem, ha jól fel vagyok öltözve, akkor majdnem tuti, hogy ille-olla van rajtam 🙂

Link designtér (magyar designerek megfizethető áron az Árkádban, csodadolgok vannak!)

Csernek Szilvi mesterfodrásznak az új frizurát!

és természetesen a stáb munkáját – nagy élmény volt velük dolgozni!

Comments are closed.

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.