07 May

Vasárnap érkeztem vissza a new york-i Matchmaking konferenciáról, amelyen minden évben a világ legismertebb randigurui vesznek részt és adnak elő.

Külön megtiszteltetés, hogy meghívtak és így Magyarország is képviselve volt a konferencián, méghozzá egy nemzetközi kerekasztal beszélgetésen, ahol 9 ország szakértője beszélgetett a társkeresés terén tapasztalható helyi különbségekről.

 

A banántól a férjcserélgetésig

 

Míg Magyarországon a fő probléma többek között az, hogy Budapesten több a családra vágyó, harmincas értelmiségi nő, vidéken pedig több a férfi ebben a kategóriában, addig Shanghaiban túl sokat dolgoznak a társkeresők, és még késő harmincas éveikben sem kezdik meg szexuális életüket. Ezért az ottani társkereső iroda külön szexoktatót foglalkoztat, aki banánon mutatja be a dolgok működését. Brazíliában erre nincsen szükség, Claudya Toledo népszerű brazil író szerint a tizenévesek nagyrésze átesik a tűzkeresztségen, a probléma pont az, hogy tízévente mindenki mintha szeretné lecserélni a férjét, a tökéletesre plasztikázott ügyfeleknek pedig teljesíthetetlen igényeik vannak. Görögországban, csakúgy, mint idehaza, egyre kevesebb pénze van az embereknek kimozdulni, így a spontán találkozások és kapcsolatok is nehezebben jönnek össze.

randiguruk a világ minden tájáról

randiguruk a világ minden tájáról

 

Házasságkötési bónusz több millióért

 

Svájcban és az USA-ban is külön társkeresőkre szakosodott fejvadászok segítik a pártalálást, a kuncsaftok átszámolva több millió forintot is kifizethetnek egy fél éves tagságért, egyes irodákban házasságkötés után bónusz is jár. Az USA-ban a piac hatalmas, tekintve, hogy az ország lakosságának egyharmada egyedülálló, a tavalyi bevétel a társkereső üzletágban pedig 2,5 milliárd forintot tett ki, ennek fele a roppant színes személyes szolgáltatásokból jött be. Például egyre népszerűbbek a csak meleg ügyfelekre szabott szolgáltatások. Ázsiában töretlenül terjednek a „csak ebéd” típusú szervezett randi események, amelyekre a jól menő, de időhiányos menedzserek a vevők Kanadában nehéz dolga van az ázsiai férfiaknak, míg a már említett Shanghaiban el vannak kényeztetve: több nő van, mint férfi, így nyugodtan válogathatnak.

Abban mindenki egyetértett, hogy egyre többen és fiatalabb korban keresnek fel társkereső oldalakat és társközvetítő irodákat, és hogy egyre több az olyan kapcsolat, ahol a felek különböző országokból valók. Úgy tűnik, az is univerzális, hogy a sikeres párkapcsolathoz az első lépés a megfelelő hozzáállás kialakítása, és a társtalálást megnehezítő akadályok legyőzése.

 

Magyar randiguru az élvonalban

 

Ebben segítek én is Ezért vagy még egyedül című könyvemmel, amit Rachel Greenwald, a New York Times bestseller írója is tart a képen a kezében 🙂

Rachel Greenwalddal

Rachel Greenwalddal

 Ha nem olvastad volna még a könyvet, itt megnézheted >>>

Neked milyen nemzetközi tapasztalataid vannak, miket hallottál külföldi ismerőseidtől?

Beszélgetés május 8-án a Class Fm-en reggel fél 7-től!

 

123 Comments

  1. Pingback: Társkeresés ain’t easy: Randi Andi a világ legnagyobb randiguru konferenciáján járt | SzuperBlog

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.