25 Nov
Társkeresés és kosarazás összefüggései

Soha életemben nem tudtam kosarazni. Meg voltam győződve róla, hogy nekem ez egészen egyszerűen nem megy, merthogy nem találok bele a kosárba, és minden egyes alkalommal amikor mellémegy, biztosan mindenki azt gondolja rólam, hogy milyen béna vagyok és hogy már megint elcsesztem. Minden dobás előtt az járt a fejemben, hogy úgyse megy bele és már megint ciki leszek a csapatom előtt.

Szerencsére nem kellett sokáig szenvednem a kosárral – amint vége lett a gimnáziumi tesióráknak, többet nem is néztem a palánk felé, inkább elmentem aerobicra és jógázni.

Újra a pályán

Aztán idén megint a pályán találtam magam. Edzésre járok és az edzések utolsó fél órájában kosarazunk. Az elejétől utáltam az egészet. A többiek örültek, hogy milyen jó hogy kosarazhatnak végre valahol, én pedig nem értettem hogy mit lehet ebben élvezni. Mivel meg voltam győződve róla, hogy nekem nem fog úgysem bemenni a labda, ezért már meg sem próbáltam. Amint labdát kaptam, elpasszoltam másnak, inkább védekeztem és egyetlenegyszer sem támadtam vagy próbáltam rádobni a kosárra. Minek? Úgysem fog menni.

“Tudok kosarazni!”

Aztán fogalmam sincsen, hogy hogy történt, talán azért, mert nem volt ott a főedző, vagy a kosarazásban profi, általában a másik csapatban játszó barátnőm, akit állandóan fogtam ahelyett hogy megpróbáltam volna kosárra dobni, mindenesetre tegnap úgy gondoltam a labdával a kezemben egyszercsak, hogy na jól van, rádobom, nincs senki a közelemben és ha megpróbálom elpasszolni, biztos hogy elveszítjük a labdát. Akkor meg miért ne? Csodák csodája, bement a labda!

Ezen annyira meglepődtem, hogy fél perc múlva megint rádobtam gondolkodás nélkül – és megint bement. Ezen már a többiek is meglepődtek, mire én elkezdtem nevetni, és olyan felfokozott hangulatba kerültem, hogy a meccsek folyamán kb. még tizet bedobtam. Nem biztos, hogy mindegyik szép dobás volt, de bement, az a lényeg. Egy ponton annyira ellazultam, hogy egész messziről is bement, úgy, hogy nem is kellett görcsösen figyelnem, csak egyszerűen “behajítottam” a labdát. Soha senki sem tartott veszélyes “elemnek” az eddigi játékok során (mivel sosem dobtam rá), de most két “rajongóm” is akadt a másik csapatból, sőt, külön utasításnak adták ki hogy rám oda kell figyelni! Én pedig csak rohangásztam és iszonyatosan jól szórakoztam, nevetve dobáltam a kosarakat, azzal a tudattal, hogy hihetetlen, de mégiscsak tudok kosarazni.

A flow-állapot elérése

Mi történt valójában? Valamilyen oknál fogva sikerült az eredeti görcsös, “meg sem próbálom” és “nekem úgysem fog menni” állapotok helyett ellazulnom és a “miért ne?” állapotba kerülve szereznem egy apró eredményt (az első kosár), amin felbátorodva abba a tudatállapotba kerültem, hogy én ebben igenis jó vagyok és menni fog. Továbbra is dobtam mellé is, de nem azok a dobások határozták meg a nézetemet saját magamról, hanem a sikerek.

Emellett sikerült valahogy elérnem az úgynevezett flow-állapotot, amely állapotot Csíkszentmihályi Mihály írt le korszakalkotó könyvében. A flow nem más, mint a “tökéletes élmény”, a “csúcsállapot”, amelyben az egyén már nem koncentrál görcsösen, hanem rábízza magát az áramlatra, és egy megemelkedett tudatállapoti síkon lebegve nyújt csúcsteljesítményt. Elfelejti a korlátait, élvezi amit csinál, és átlépve saját határait fantasztikus eredményeket ér el.

A flow-állapotban így érzed magad

A flow-állapotban így érzed magad

Semmi nem változott, minden megváltozott

Tegnap nekem is sikerült átkerülni ebbe az állapotba, hiszen az elmúlt 30 évben összesen nem dobtam ennyi kosarat. Pedig mi változott? A pálya ugyanaz volt. A csapattársak ugyanazok voltak. Az erőnlétem és a kézügyességem is. Mi változott? Egyedül a tudatállapotom. Elhittem, hogy menni fog. Évekig úgy gondoltam, hogy nem megy. Tegnap elhittem, hogy én ebben jó vagyok.

Társkeresés és kosarazás – a közös nevező

És hogy mi köze mindehhez a társkereséshez? Annak idején évekig gondoltam úgy, hogy nekem a “pasizás” nem megy. Nem kellek senkinek, vagy ha igen, biztos csak szórakozik velem. Amikor párkapcsolatban voltam, hálát rebegtem az égnek, hogy végre nem kell pasizni. Aztán volt egy törés, egy minden mindegy állapot, felépülés és valahogy elhittem, hogy nekem ez megy. Tudok ismerkedni. Tudok rámosolyogni másokra. Tudok kezdeményezni. És ha kudarcot vallok, az sem baj.

A múltkori Társkereső Műhelyen az egyik résztvevő azt mondta: őt elborzasztja annak a gondolata is, hogy esetleg ne kapjon választ egy levelére amit megír az online társkeresőkön. Ő a sikerhez szokott, neki mindig minden sikerült az életben (szerencsés, mert a munkája a fent említett flow állapotban tartja állandóan). Ezért meg sem próbálta eddig a dolgot. Márpedig 10 dobásból nem találsz bele mind a tízszer a kosárba, egy online társkeresőn sem fogsz mind a 10 e-mailedre választ kapni.

Ne építs korlátokat!

Rengeteg hozzászóló itt a Kalauzon még a görcsös, “nekem nem fog menni”, “ez lehetetlen” állapotban van, erről árulkodik az összes bejegyzése. “Vagy a bíró, vagy a pálya, vagy a körülmények” – vagy a férfiakra, vagy az ismerkedési lehetőségek hiányára, vagy pedig saját korukra fogják azt, hogy nekik miért nem sikerül párra találni. Minden egyes bejegyzésük korlátokat állít fel azelé, hogy sikeresen párra találjanak.

Pedig itt vannak, a pályán, hiszen különben miért is olvasnák a Kalauzt? Feljöttek játszani, de ahelyett hogy elengednék magukat és megpróbálnának kosárra dobni vagy élvezni a dolgot, inkább kifogásokat találnak és behatárolják saját magukat. Pedig be lehet találni a kosárba és el lehet jutni a “jé, nekem ez megy!” flow-állapotba társkeresésben is. (Érdekes összefüggés: a “hogyan csajozzunk és nőcsábászkodjunk?” szakirodalom “state”-nek nevezi azt az állapotot, amikor minden összejön és nagyon jól megy az ismerkedés – ez kb. ugyanaz, mint a flow-állapot: amikor erőlködés nélkül megy a csajozás.)

Megérzik, hogy szívből játszol-e

Ahogy egy másik Műhely-résztvevő mondta:

“egészen egyszerűen még e-maileken keresztül is megérzik, hogy milyen a kisugárzásom. Ha magam alatt vagyok, sehol senki, amikor nagyon jól érzem magam, rengetegen jelentkeznek és írnak”.

Összeszorított foggal, “csak azért is!” alapon, “csessze meg az összes férfi/nő” fekiáltással nem lehet társat keresni -találni meg pláne. Gondold végig a fentiek alapján, hogy Te milyen játékos vagy? Te hogyan “kosarazol?” Görcsösen vagy nevetve? És hogy mi a mai bejegyzésem mondanivalója? Azt hiszem, csak ennyi:

Kosarazás és társkeresés összefüggései

Ha már a pályán vagy, játssz!

Ha már itt vagy a pályán, azt javaslom, érezd jól magad és játssz!


23 Comments

  1. Judit 2010. November 26. Friday 16:18

    Kedves Andi!

    Már amikor a címet olvastam, nagyokat mosolyogtam és mire a levél végére értem, fülig ért a szám 🙂 Ennek egyik oka az, hogy nagyon szeretem a kosárlabdát, igaz inkább nézni szoktam, mint játszani. Lassan 15 éve járok kosármeccsekre, azóta szurkolok a kedvenc csapatomnak. Mondanom sem kell, hogy a fiúk nagyon meg szoktak lepődni, mikor meghallják, hogy szívesen járok sporteseményekre. A kisebb döbbenet után, pedig már meg is van az egyik téma, amiről biztosan jót lehet velük beszélgetni.
    A másik dolog, ami mosolygásra késztetett, az a cikked igazságtartalma volt, ugyanis nem is olyan régen hasonló dolog történt meg velem is. Életemben először dartsozni mentem néhány ismerősömmel, már előre féltem, hogy milyen béna leszek. Aztán magam sem tudom hogy, valószínűleg a jó hangulat, vidámkodás hatására elmúlt a félsz és élveztem a játékot. A végén értem versenyeztek, hogy melyik csapatban játszak… 🙂

    Reply
  2. Lengyel Panni 2010. November 26. Friday 17:29

    Kedves Andi!
    Soraidat olvasva, mindig nagyobb önbizalmat , kapok a továbblépéshez!
    Most volt egy kapcsolatom, amit magam se tudom, miért lett vége, vagy még nincs is vége? Nem tudom, de már egy hete csend van a másik fél részéről! Holott eddig minden nagyon jól ment, közöttünk. Az utolsó találkozásunkkor egy nagyon jól sikerült ebéd volt, ahol Én úgy érzem minden tökéletes volt! Úgy is váltunk el.De ha az írásaidat olvasom, akkor rájövök, hogy lépni kell tovább!
    Ezek szerint valami nem klappol!Tehát érzelmileg nem volt erős a kötelék, a vonzódás. Ennek akkor így kellett lennie!
    :):)Azt mondta a Bohóc is “van másik!”

    Reply
    • Randi Andi 2010. November 26. Friday 17:39

      Szia Panni!

      Lehet, hogy még jelentkezik és még nincs veszve minden. Esetleg érdeklődj nála, hogy mi a helyzet? Mielőbb továbblépnél, érdemes lenne tisztázni a dolgokat – ha tényleg olyan jól sikerült az az ebéd, megéri.

      Reply
    • monicab 2010. November 29. Monday 08:40

      nekem is van egy hasonló sztorim.azt hittem minden rendben,amikor hirtelen vége lett és nem tudtam miért..aztán kibékültünk,adott egy magyarázatot 2 hét mulva és megbocsátottam.hisz még mindig érdekelt.1 hónap mulva újra lelépett,de
      már abszolut nem is jelentkezett és máig sem értettem semmit..

      vannak ilyen emberek,de ha őszinte lett
      volna,akkor elmondja,h.mi nem stimmelt az egésszben nem??

      Reply
      • Randi Andi 2010. November 29. Monday 08:46

        Sokszor azért nem mondjuk el a másiknak, hogy mi az igazság, mert nem akarjuk megbántani és még nagyobb fájdalmat okozni, mint amit már amúgy is okoztunk.

        Egyszerűbb csak úgy lelépni, mint odaállni és végignézni ahogy a másik szenved a szavaink miatt. Tény, hogy nem a legbátrabb és a legőszintébb megoldás, de a legkönnyebb a “lelépő” számára.

        Lehetséges, hogy volt a háttérben valami “párhuzamosan futó projekt”…

        Reply
  3. Orsi 2010. November 26. Friday 17:35

    Hatalmas igazságok vannak a leirtakban. A gond csupán az, hogy akiknek el kellene feltétlenül olvasni azok többnyire magyar nemesek (nem irnak, nem olvasnak) csak az adatlapokat nézegetik és várják a csodát- ami persze nem jön -. Ez meg legyen az Ő személyes problémájuk, mi meg tesszük amit tennünk kell.Szép estét! Orsii

    Reply
  4. Zotya 2010. November 26. Friday 18:04

    Köszi RandiAndim ezt a tartalmas leveled,de legnagyobb örömömre nem rólam szól annak ellenére,hogy még mindig független vagyok!!!!!:)
    Meleg estét minden társkeresönek!

    Reply
  5. Ági 2010. November 26. Friday 18:06

    Kedves Andi! és mindenki aki olvassa!

    Holnap lesz a szülinapom, de azt hiszem életem eddigi legnehezebb napja lesz.
    Közel 16 éve elváltam, felneveltem a gyerekeimet, de nem tagadom közben kerestem a párom. 3 sikertelen kapcsolaton vagyok túl, ismerték a gyerekek a társaimat, de nem éltünk együtt egyikkel sem, pontosan tudták, hogy mi volt a szakítások oka. Alkohol, alkohol,amin megpróbáltam változtatni, de nem sikerült, és a harmadik esetben a lelki terror. NEM A LÉHASÁGOM.
    Most 28, 29 évesek és elítélnek, a fiam még le is néz azért, hogy nem találtam egy gazdag férfit. Mert a mostani társam, egy végtelenül jó lelkű, de egyszerű ember. Vele talán leélhetném az életemet, de csak a megvetésüket kapjuk.
    Szülinapomra közös ebédet szervezett az én és az Ő gyerekeivel, akik egyébként már találkoztak egymással. A fiam nem jön el, mert nem az Ő családja , a lányom úgy ítéli meg, hogy ez olyan, mintha én nem hozzájuk tartoznék, hanem a páromhoz, és a lányához, a párom izgatottan készül, hátha ez közelebb hozza a “csapatot”, a lánya örül, és segít neki.
    Így játssz jól, ha tudsz.
    BOLDOG SZÜLINAPOT NEKEM

    Reply
    • Gyöngyvér 2010. November 26. Friday 19:51

      Kedves Ági! Mindenképpen BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

      Miután leveled mindenkihez szólt, úgy gondoltam, megosztom Veled a gondolataimat, mert nagyon átsül levélkédből a félelem s a kétségbeesés.
      Nem értem, hogy mi itt a baj?
      Elmondásod szerint, szeretnek, szeretve vagy! Ha Te képesnek érzed magad arra, hogy szerény körülmények között azzal az emberrel élj, akit szeretve becsülsz, akkor itt nincs más teendő, mint kitartani választottad mellett. Persze, számítanak a gyerekek véleményei is, de azért nem minden téren. Amikor az apjukkal házasságra léptél, Ők nem voltak ott. Miért? Buta kérdés ugye?
      Nos, én úgy vélem, a magánéleted csakis a Tiéd. Senki másé! Nem rendelkezhet fölötted vagy zsarolhat senki, még akkor sem, ha azok éppen a gyermekeid! Úgy gondolom, elég felnőttek már ahhoz, hogy a magánéleti felállást idővel belássák. Csupán türelemre van hozzá szükséged, tehát semmi áron ne ess kétségbe. Harcolj meg az alapvető jogaidért.
      Játssz jól, mert tudsz!
      Baráti üdvözlettel, szurkolok ezért a kapcsolatért!

      Reply
    • lovatlan herceg 2010. November 27. Saturday 05:17

      Kedves Ági!
      Lehet, és kell is előre meg hátra is nézni. Csak épp jó tudni, mikor melyik szükséges, jó, hasznos, kellemes. Ha most hátranézel, azt látod, hogy felnevelted a fiadat, lányodat – de közben nem volt minden rendben, hiszen nem harmonikus családban, hanem mindenféle ez meg az közepette nőttek fel. Talán nem is mindig jutott rá annyi figyelem, mint ő szerette volna, és talán nem is mindig a legjobb eszközöket alkalmaztad. De ettől még a fiad, és szereted. Hogy ő mennyire, majd elválik a következő 10-20-50 évben. Például amikor tényleg el kell döntenie, hogy mit kezdjen a boldogságoddal.

      Most azonban előre néznél. A kötelességeid csökkentek, a saját életed előtérbe kerülhet. Van most ennél fontosabb? A párod izgatottan készül, a lánya segít neki – ez klassz! Érted teszik – még klasszabb! Ez a lényeg, ami van, és nem pedig ami nincs, vagy éppen nincs. Azt élvezd, amid van, azt köszönd, amit megkapsz, és annak, aki ott van körülötted. A te születésnapod, nem?
      Az asztalnál annyi szék legyen, ahányan odaülnek (komolyan!) – és a fejedben, a képzeletbeli asztalnál is. És ha jön még valaki, aki le akar ülni, adj neki széket. Ők a te csapatod: aki eljön. És ez a te születésnapod: a mai nap.
      A holnapon meg holnap elmélkedj.
      Ha már kosárlabda volt a kiindulópont: egyszerre csak egy labdát, egy kosárra dobj. Akkor van esélye, hogy bemegy.
      Boldog szülinapot!

      Reply
    • Ilona(Ica) 2010. November 27. Saturday 10:48

      Kedves Ági!

      Először is MÉG NAGYON SOK BOLDOG-(A MOSTANIT IS BELEÉRTVE)SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK NEKED!
      Én is nagyon sok éve egyedül nevelem két gyerekemet(most már22 lányom,19 fiam)
      Közben én is próbáltam megtalálni a párom,sőt volt egy 7 éves együttélés is,amelyben együtt neveltük a párom két hasonló korú gyerekét is.Hat évig úgy gondoltam minden jól megy,de akkor új otthonba,városba készültünk költözni.Párom pár hónappal előtte odautazott és dolgozni kezdett,majd mi is követtük a gyerekekkel(azelőtt az én saját lakásomban laktunk,itt pedig egy közös házat vettünk.)Egy idő után rá kellett jönnöm,hogy van valakije és teljesen megváltozott.Habár kapcsolatunk megromlott,de a gyerekeink érdekében megpróbáltam egy további békés egymás mellett élést Az addigi együtt töltött évek alatt ugyanúgy megszerettem az ő gyerekeit is,mint a sajátjaimat.Sajnos ez így nem mehetett sokáig,mert egy véletlen során megtudtam,hogy távollétemben veri a gyerekeket(enyémeket és a sajátjait is és megfenyegette őket,hogy megöli ha elmondják nekem)

      Azonnal intézkedtem,ahogy megtudtam és habár nagy anyagi veszteséggel a legrövidebb idő alatt véget vetettem az együtt élésünknek.(gyerekeit nagyon sajnáltam,és mai napig tartom velük a kapcsolatot,de nem tehettem értük semmit sajnos)Akkor megfogadtam,hogy soha többé amíg a gyerekeim velem élnek,nem költözök össze senkivel.
      A történések ellenére pár évvel később,amikor megismertem valakit,gyerekeim természetesen és barátsággal fogadták,mint barátomat,de sajnos más okok miatt(lelki terror) nem működhetett a kapcsolat.

      SZERINTEM A TE GYEREKEID IS RÁJÖNNEK HAMAROSAN(ugyanúgy,mint az ő lánya)HOGY NEKED IS JOGOD VAN A BOLDOGSÁGHOZ(főleg miután annyi évig egyedül nevelted őket,amit magam is tapasztaltam,hogy nem könnyű)!
      Ha tényleg úgy érzed,hogy megtaláltad azt a társat,akivel jól érzed magad és egy hullámhosszon vagy vele,ne add fel a gyerekeid,talán meggondolatlan,hirtelen kitörései miatt,akkor sem,ha nem jönnének el az ünnepi ebédre,hanem élvezd ezt a lehetőséget,amit érted tesznek.Rá jönnek gyerekeid is arra,hogy hibáznak,mert szeretnek biztos vagyok ebben!(Gazdagság-Lelki terror a kettő általában együtt jár és az senkinek sem lenne jó!)Jó és egyszerű,őszinte embert nehéz találni manapság,ne szalaszd el a lehetőséget!
      Nagyon sok sikert és szerencsét!
      Ilona

      Reply
    • Randi Andi 2010. November 27. Saturday 12:51

      Kedves Ági!

      Sok boldog születésnapot kívánok!

      Innen nem látok bele, hogy miért az a nagy ellenérzés a gyerekeid részéről, de elég nagyok már hogy egy idő után belássák: boldog vagy a jelenlegi pároddal és neked ez jó. Talán féltenek, vagy félreértenek valamit, kívülről máshogy látják, mint Te belülről ezt a kapcsolatot. Hallgasd meg a véleményüket, de a saját belátásod szerint cselekedj.

      Drukkolok neked és remélem, nagyon szép születésnapod lesz!

      Reply
    • Ági 2010. November 30. Tuesday 14:35

      Kedves Ági druszám!
      Még beleesünk a 8 bűvös napba, ezért ismeretlenül is sok boldogságot kívánok Neked a születésnapod alkalmából.
      Remélem, jobban sikerült, mint ahogy tartottál ettől a naptól?!
      Tudod, a Gyerekeid valószínűleg sokkal többet kaptak Tőled, mint amennyit Te elvártál tőlük az évek folyamán. Nekem is 2 gyerekem van, koruk is a Tieid környékén, ezért gondoltam, hogy írok Neked. Nem vagyok “szakasszony”, csak gyakorló anya. Szeretnélek biztatni, hogy ha rátalátál egy jólelkű, Neked kedves párra, akivel jól érzed magad, akkor ne hagyd, hogy a gyerekeid véleménye eltántorítson! Nem a gyerekeidnek, NEKED kell, hogy megfeleljen. A gyerekeiddel pedig javaslon, hogy egyenként beszélgess el erről a születésnapi szituációról, mert talán Ők sem mérték fel, hogy nem a párodat, hanem Téged bántottak meg elsősorban, ha ragaszkodtak az általad leírt álláspontjukhoz. Ha ezt átgondolva marad a véleményük, akkor javaslom keress analógiát az Ő életükből, amikor Te, bár nem értettél velük egyet, mégis melléjük álltál az elmúlt években, mert ilyenre biztos vagyok, hogy minden anya talál példát, csak éppen nem szoktuk a gyerekeinknak felemlegetni, ha nem feltétlenül szükséges.
      Még egyszer szeretettel gratulálok: Ági

      Reply
  6. Évi 2010. November 26. Friday 18:33

    Kedves Andi!Köszönöm, hogy még itt vagy velem, sokat jelentesz nekem! Talán nekem is sikerül kapcsolatot találnom. Remek a hozzáállásod, nagyon sok embernek segítesz! üdv Évi

    Reply
    • Randi Andi 2010. November 27. Saturday 12:51

      Kedves Évi!

      Nagyon köszönöm, igyekszem! 🙂

      Reply
  7. Holecz Erzsébet 2010. November 26. Friday 19:53

    Én nem hiszem , hogy normális vagyok, nem tudom működtetni a dolgokat.Mindent elmondtál megértettem, és mégis csak várom mikor jelentkezik az az Egy, csak várom az összes többi tölcséres nem tud érdekelni.Már bezárkóztam, sejtheted mivel telik a napom.Hát ennyi.Erzsébet

    Reply
    • Randi Andi 2010. November 27. Saturday 12:53

      Kedves Erzsébet!

      Üsd el a várakozás unalmát azzal, hogy másokkal is szóba állsz 🙂

      Reply
      • Kardvirág 2010. November 29. Monday 15:03

        Kedves Andi!

        Van valami speciális jó tanácsod 50 feletti társkeresők részére?
        Válaszodat előre is köszönöm: Kardvirág

        Reply
  8. Szilvia 2010. November 27. Saturday 13:24

    Kedves Agi!

    Ez a TE szuletesnapod, teljen ugy, ahogy TE akarod! Fontosak a gyerekek, a velemenyuk, de nem nekik kell megfelelned, amikor a parvalasztasrol van szo. Neked kell boldognak lenned, s talan, idovel, ha ezt lajtak a gyerekeid, ok is engednek egy kicsit a makacssagukbol, s nem jelzik ellenerzesuket a jelenlegi paroddal szemben. Ez a szulinapi osszejovetel pedig eppen alkalmas lenne arra, hogy egy kicsit osszekovacsolodjon a “csapat”, a ket csalad.
    Az en anyum 16. eve el mar egyedul, elveszitettuk apumat. Tisztesseggel felnevelt bennunket, nem is tanakodott azon, hogy ez mennyire nehez,s egy tarssal talan konnyebb lehetne. En most is szoritok neki, hogy megtalalja 53 evesen is azt a ferfit, akivel boldog lehet hatralevo eleteben, en lennek a leboldogabb, ha ez igy is lenne. 30 evesen meg nekem sincs parom, de nem csuggedek. Keresgelek, nyitva tartom a szemem, s lepeseket is teszek ezugyben, hogy mielobb megtalaljam a tarsam.
    Kivanom a legjobbakat minden teren!

    Reply
  9. ági 2010. November 27. Saturday 18:49

    Szia,már nagyon hiányoztak a sorok,amelyeket írtál,és a bónusz hogy minden igaz,soraidból jöttem rá mennyire elrontottam nyáron egy leendő szép kapcsolatot,azért mert bástyát építettem magam köré,féltem megnyílni neki,de pont jókor jöttél az életembe a tanácsaiddal,köszönöm minden munkád,s remélem még sokáig velem maradhatsz!:)
    Egyébkéntlenne pár kérdésem a nyári sráccal kapcsolatban,hétfőn írok légyszi válaszolj majd rá,mert kíváncsi vagyok!puszika::)

    Reply
  10. Kardvirág 2010. November 29. Monday 07:23

    Kedves Andi!

    50 év felettieknek van-e valamilyen speciális tanácsod a társkeresésre vonatkozóan?
    Válaszodat előre is köszönöm: Kardvirág

    Reply
  11. Ica 2010. November 29. Monday 09:33

    Sziasztok!
    Én kosarazok! De nem azért hogy bedobom-e, vagy sem, hanem mert szimplán szeretem ezt a játékot!:)
    Végre megtaláltam a párom az internet segítségével. Vagyis Ő engem, én “csak” hagytam hogy rám találjon. Egy dolog marad amin dolgozni kell: megtartani, Őt érdemes!!!
    Mindenkinek kitartást és sok sikert kívánok! Érdemes várni!!!:)

    Reply
  12. Ági 2010. November 30. Tuesday 14:39

    Kedves Andi!

    Ha szépkorúaknak is szervezel randikat feltétlenül számíts rám, és azonnal jelezd! Egy optimista 61-es: Ági

    Reply

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.