Társkereső coachként nincs is olyan könnyű dolgom, mint azt két éve gondoltam. Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy egyrészt a társkeresés problémakör sokkal súlyosabb és mélyebb társadalmi probléma, mint azt sejteni véltem, ennek megfelelően súlyos és mély következményekkel. Amit a média laza szingliségnek állít be, az a valóságban a legtöbb esetben tömény elkeseredést, és rengeteg fájdalmat takar. Ráadásul szingliségben általában 35-ig gondolkozunk, míg a valóságban a negyvenes, ötvenes és hatvanas korosztály is úgy érzi, semmit sem ér az élete, ha nincs valaki mellette. Minderre rátesz egy lapáttal a társadalmi megbélyegzés, ami főleg az egyedülálló nőket érinti, bár a férfiak sem érzik valami jól magukat a bőrükben egyedül.
Rengeteg levelet kaptam, ezernyi embert hallgattam meg. Panaszkodás, a másik nem képviselőire való mutogatás, sőt, öngyilkosságra való utalgatás is volt bennük. Őszintén megmondom, a hideg kiráz az ilyenektől. Azonban mégsem ez, hanem egy friss hozzászólás adta meg a mottóját ennek a bejegyzésnek.
“Ahogy olvastam ezeket a szakítós történeteket elment a kedvem az egész szerelem dologtól. Csak felesleges szívfájdításnak és önámításnak látszik. Közben meg elmegy az ember fiatalsága a nagy büdös semmibe mire egy valamire való kapcsolatban lehet része. Mert egy valamire való kapcsolatot max a halál választ el. Ennyiből jobban jár akinek az érzelmi szinte annyi, hogy mindegy kivel fekszik le és ezért talán még pénzt is kér. Bocs ha valakit megbántottam, de így gondolom.”
Ez a hozzászólás csapta ki végleg a biztosítékot. 🙂 És most, itt előttetek ízekre is szedem…
Nem panaszláda!!!
“Elment a kedvem az egész szerelem dologtól. Csak felesleges szívfájdításnak látszik.”
Ennyi erővel teljesen felesleges megszületni is. Ismered a mondást, hogy “az élet nem habostorta”, illetve “egyszer fenn, egyszer lenn?” Az élet szerves része a fájdalom és egy csomó probléma. Egy párkapcsolatba mégiscsak azért megy bele az ember, mert van benne valami jó. Ha ez a jó elmúlik, vége a történetnek. Naná hogy fáj. Veszettül. De ez van. Ismétlem: az elmúlás bele van kódolva az életbe. A szakítás bele van kódolva egy párkapcsolatba. Persze, van olyan is, amikor nem szakítással végződik a kapcsolat, de általában az egyik fél hamarabb távozik, mint a másik. Csak felesleges szívfájdítás lenne?
“Közben meg elmegy az ember fiatalsága a nagy büdös semmibe”
Hja kérem, ha valakinek kizárólag a párkapcsolata tölti ki minden idejét és önmagától egyáltalán nem fejlődik mert minden problémájának a megoldását a másik fél megszerzésében illetve megtartásában látja, akkor valóban úgy érezheti, hogy a másikra “pazarolta” a fiatalságát. A valóságban azonban túl gyáva volt a sarkára állni és elindulni a saját útján, megtalálni azokat a dolgokat, amelyek akkor is lelkesítik és építik, ha egyedül van. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a másik a “mindenük”. Ennek nagy pofáraesés a vége, mert ha a “mindenük” angolosan távozik a kapcsolatból, ott maradnak a nagy semmivel. Rengeteg emberrel találkozom, akinek a hobbija tulajdonképpen a párja. Azonkívül semmi más nincsen – nincsenek barátok, barátnők, nincsenek egyéb szabadidős tevékenységek. Ha a másik nincs, meg van lőve az illető. Az életed kiszínezése a Te feladatod. Ráadásul ha egyedül vagy, olyan színeket festhetsz bele, amilyeneket csak akarsz. Miért mindig a szürkét és a feketét választanád?
“jobban jár akinek az érzelmi szintje annyi, hogy mindegy kivel fekszik le és ezért talán még pénzt is kér”
Persze, kedves hozzászóló, álljunk be inkább prostituáltnak, merthogy az mennyivel jobb és különben is milyen irigylésre méltó a szexmunkások élete. Ekkora marhaságot! Tény, hogy van olyan élethelyzetű és érzelmi szintű ember, aki úgy váltogatja a partnereit, mint mások az alsóneműjüket. Ennek megvan a maga büntetése – ezek az emberek általában kiégnek és rengeteg idő kell, hogy újra töltődjenek. Elveszítik a hitüket is a másik nemben, aztán a normális párkapcsolatban is. Biztos vannak kivételek, csak én még nem láttam egyet sem.
“bocs, ha valakit megbántottam, de így gondolom”
Meglepetés: ezzel a gondolkodásmóddal elsősorban magadat bántod és bünteted. De másokat is megfertőzöl a negatív gondolataiddal. És a végén ki jár jól ezzel? Senki. A gondolataidat megválogathatod: lehetnek építő jellegűek illetve rombolhatnak. Miért gondolnál káros, romboló jellegű gondolatokat, ha ugyanannyiba (semennyibe sem) kerül, hogy pozitív, építő gondolatokkal töltsd fel magad? A Társkereső Kalauz azért született, hogy támogató közösséget, pozitív energiákat adjon a társkeresőknek. Nem panaszláda, bár sokan összekeverik azzal!!!
És most komolyan (és ez a kegyelemdöfés…)- tényleg akkora hatalmas probléma, hogy momentán nincsen senkid? Ilyen hozzáállással szerinted pont egy párkapcsolatra van most szükséged?
Természetes, hogy mindenkinek a saját problémája fáj a legjobban. Az viszont nem természetes, hogy keresés helyett másokat tömünk negatív gondolatokkal és panaszáradattal. Őszintén – megyünk vele valamire?
A családomban sajnos van egy rákbeteg, remélhetőleg most, hogy túl van a kemoterápián, meggyógyult. A betegség kapcsán tanultam meg, hogy a gyógyulásnak legalább fele a helyes gondolkodás. Ha elengeded magad, rettegsz, szorongsz és állandóan panaszkodsz, nagyobb valószínűséggel halsz bele. Amikor bementem a kórterembe, többek kezében is pozitív gondolkodás könyveket láttam. Nem akarok hatásvadász lenni ezért nem adok részletes leírást a folyamatokról meg azokról amiket a kórházban láttam és tapasztaltam. A lényeg: a betegek nem azzal szórakoztatják odabent egymást, hogy ki tud jobban panaszkodni. Tudják, hogy semmi értelme, a jövőre és a gyógyulásra kell koncentrálni. Mi lenne, ha mi, egészséges emberek (többeknek itt igazából mindenük megvan: állás, lakás, csak egy pár hiányzik) is ugyanezt tennénk?
Bocs, ha valakit megbántottam, de így gondolom. 🙂
11 Comments