15 Jul

Akármennyit írok a kezdeményezés fontosságáról, még mindig sokan reménykednek, hogy a szerelem társkeresés nélkül is lehetséges. Itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba:

Szerelem társkeresés nélkül: lehetséges?

“Hány éves vagy, királylány?” – szeretném kérdezni sok 30 felettitől, aki bár évek óta egyedül van és családot szeretne, mégsem akarja a kisujját sem mozdítani azért, hogy megtalálja a párját. “A szerelemnek magától kell jönnie” – magyarázzák a bizonyítványukat, majd hozzáteszik: “a társkeresés nem romantikus, szerelem és társkeresés kizárják egymást.” Én pedig társkereső coachként egyre frusztráltabban hallgatom annak racionalizálását, hogy miért is nem tesznek egy lépést sem. Így aztán hiába igyekszem! 🙂

Szóval tisztázzuk: igen, lehetséges “csak úgy” megtalálni a párod: lehetséges belebotlani akárhol. A sarki közérttől kezdve a pénteki buliban. Persze, hogy lehetséges – szerencse kell hozzá és kész. De ha az elmúlt években ez nem történt meg, mégis, mennyit szeretnél még várni erre a típusú szerencsére?

Nyilván sokan szeretnének lottón is nyerni, de azért nem bízzák a megélhetésüket erre – naponta eljárnak dolgozni, tehát tesznek azért, hogy legyen pénzük. Ugyanígy tenni kell azért is, hogy megtaláld a társad. Ha például annyi merszed sincs, hogy rámosolyogj valakire, akkor ugyancsak kicsi az esélyed arra, hogy bárki odamenjen hozzád.

Társkeresés ÉS szerelem

A társkeresés pusztán annyiról szól, hogy felismered, a jelenlegi életmódodban nincsenek olyan alkalmak, amikor ismerkedni tudnál, ezért kicsit “elémész” a dolgoknak és teszel azért, hogy teremts magadnak ilyen alkalmakat. Ez lehet online társkeresés, vagy offline randirendezvények – teljesen mindegy, a lényeg, hogy teszel valamit. Alkalmat teremtesz arra, hogy beszélgess és találkozz lehetséges jelöltekkel, alkalmat teremtesz a munka mellett magadnak a randizásra, és elkezded tölteni azt a bizonyos tölcsért is a Tölcsér-elv szerint (lásd a “Társkeresés indul!” leckesorozatban). Ha pedig annyi önbizalmad sincsen, hogy kezdeményezz vagy ismerkedj, akkor fejleszted picit az önismeretedet és az önbizalmadat. Végül is eddigi életedben ha nagyon szerettél volna valamit, mégiscsak tenned kellett érte, nem igaz? Miért lenne ez másként a társkeresésben?

A szerelem pedig az esetek nagy részében nem első látásra alakul ki (bármilyen kiábrándítóan is hangozzon ez a javíthatatlanul romantikusok számára), és hidd el nekem: utólag már teljesen mindegy, hol és milyen körülmények között találkoztatok. Az a lényeg, hogy találkoztatok valahogy – akár “természetes”, akár “mesterséges” körülmények között. Hidd el nekem: a szerelmet ez egyáltalán nem érdekli. Ha akar jönni, akkor jön és elsodor, ha meg nem, akkor meg nem és kész.

Tehát kössünk kompromisszumot: meghagyom neked a rózsaszín romantikát és a véletlenül egymásba botlást, cserébe viszont Te megígéred nekem, hogy aktívan és tudatosan is elkezded keresni a párod.


Társkeresés indul!Hogy hogyan? Az ingyenes “Társkeresés indul!” leckékből kiderül – kérd őket most! >>>

67 Comments

  1. Gábor_40 2011. July 15. Friday 17:11

    Igen lehetséges a szerelem, társkeresés nélkül! Erre mondják, egyszer csak ott ült mellettem a buszon. Egyszer csak neki toltam véletlenül a bevásárlókocsit a boltban. Egyszer csak megkérdezte, hogy hol van az xy utca, hivatal, buszjárat…stb.
    Sokszor ilyen apróságokból lettek nagy kapcsolatok, ezért mondom én a mai napig, ha sors úgy akarja, akkor esély sincs elkerülni, hogy találkozzunk „vele”.
    De ha sors nem akarja, akkor lehet társkeresőzni éveken át, mert nagyon sokan évek óta aktívan keresik a társat, újabb és újabb praktikákkal, és sehol senki.
    Más meg a kisujját sem mozdítja és mégis mindig ott van egy társ mellette.
    A fent leírtak a saját tapasztalataim, és a másoktól olvasott tapasztalatok alapján fogalmazódtak meg. Ahogy Andi is írta, alkalmakat teremthetünk, tízet, százat, ezret, aztán vagy összejön belőle valami, vagy nem. Kicsit ez is olyan lett, mint az állás keresés, keresünk, adatlapozunk (ami majdnem olyan mint egy „önéletrajz”), és remélünk, hogy sikerül.
    Andi, jó tanács adó vagy, ez tény! De amióta eszem ágában sincs, hogy tegyek valamit azért, hogy legyen társam, azóta sokkal könnyebbek a napjaim. Ha lesz társ, akkor lesz, ah meg nem, akkor nem. Tettem épp eleget érte az elmúlt éveimben, ennél többre, most már csak azért sem vagyok hajlandó. Ezer helyen összehozhat vele a sors, ha úgy akarja.
    Hát így gondolom, akinek pedig kellek, annak ez egy szimpatikus gondolkodás, mert ő is hasonlóan vélekedik erről.
    🙂

    Reply
    • Náprádiné 2011. July 15. Friday 18:28

      🙂 Erről saját példám jutott eszembe: mikor romjaimban hevertem, és azt mondtam, Uram, romokban a magánéletem, te jössz! Felnéztem, és az ágyam fölött megláttam a következő mondatot, ami egy plakáton szerepelt: “Keressétek előbb Isten országát és az Ő igazságát, és minden megadatik néktek” Akkor felálltam, és azt mondtam: Értettem, Uram. A Te országodat fogom keresni.

      Még nem tudtam, hogy két hónap, és a szabadságomnak örökre vége…:( 🙂

      Reply
      • Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:32

        Ebből azt akartam kihozni, hogy akkor jött a párom, amikor én saját magam lényegében beszüntettem a keresést.

        Reply
        • Gábor_40 2011. July 15. Friday 21:03

          Igen, ez így szokott történni:-)

          Reply
      • Dreen 2011. July 15. Friday 20:44

        Én is így jöttem össze az előző párommal. Amikor már teljesen meg voltam győződve hogy én soha többé és engem úgyse és soha és senki, jött és átvitt a túlsó partra. (Na de ezt megelőzte több évnyi pokol valaki mellett, nem egy sima kisfiús hiszti volt.)

        Reply
        • Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:46

          Pont így voltam én is, két év pokol után. (Megjegyzem, már másnap szakítani akartam, csak az illető mindig visszarángatott a kapcsolatba, két év kőkemény lelki héja-nász az avaron)

          Reply
      • Dreen 2011. July 15. Friday 20:46

        A két történet persze egyrészről egymás ellentétei, de a keresés hiánya, a feladás és a teljes elengedés közös. Érdekes… Talán most is ezt kéne tennem? 🙂

        Reply
        • Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:51

          Azért ami engem illet: jártam társaságokba közben, tehát találkozhattam hol azigazival, ha nem is ezért, hanem a közös zenélés, vagy a közös hit, vagy mindkettő miatt. El kellett menjek ezekbe a társaságokba, hogy találkozhassam a párommal.

          Reply
        • Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:55

          Erre kinyitom az emailjeimet, és a következő jött, mindenkitől elnézést, csak annyira a történetemhez vág pontosan:

          “„Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr.”

          A fenti igevers előtt közvetlenül a következő igeversek olvashatók (Jer. 17:5,6.) „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.””

          Hát, én valahogy így…:)

          Reply
          • Dreja 2011. July 19. Tuesday 12:20

            Jó, de mi van, ha nekem az van megírva, hogy ne legyen társam? Akkor tilos is megint összejönni valakivel. Vagy az van megírva, hogy húsz év múlva rám mosolyog az utcán. És ha tudok 20 évet várni, akkor még 40 évig együtt lehetünk, de ha közben összejövök valakivel, akit én hajszoltam, én jártam társkeresőbe, és már lesz tőle családom, akkor hiába mosolyog 20 év múlva rám az, akit pedig nekem szántak.

            Szabad akaratunk van, ezért ha türelmetlenek és élvhajhászak vagyunk, akkor el is tévedhetünk a nekünk megírt útról.

            Én nem vagyok hívő, de mindenről ami fontos az életemben, úgy éreztem, hogy nekem ezt kell tennem, ez nekem meg van írva, gondolok itt mondjuk a szakmámra, nem mérlegeltem az előnyeit, a hátulütőit, hanem mindig tudtam, hogy nekem ez a szakma a Szerelem, az Igazi, és ha beledöglök, akkor is jobb így, mintha bármi más lennék és mindig azt kérdezném, hogy mért nem ez vagyok…

            Szóval nem tudom. De érdemes Andi szavain gondolkozni, valójában még én sem tudom, hogy mit gondoljak erről. Én elméletben társat keresek, de nemhogy nem teszek semmit, hanem még meg is akadályozok minden lehetőséget, mert egyszerűen nem tesz rám egyik pasi sem hatást mostanában, nem érdekelnek, nem akarok velük sem beszélgetni sem kézenfogva sétálni. Mostanában egészen tetszik egyedül, és most sokkal alkalmasabb lennék társnak, mint amikor kétségbeesetten akartam.

            Reply
          • Edit 2011. July 20. Wednesday 12:38

            Egyik énem tudatosan tesz meg mindent, hogy jól csináljam a társkeresést, a másik énem pedig elengedi az egész témát.
            Ebben a kettősségben hintázok.Bízom a Gondviselőmben, de azért nekem is tennem kell az ügy érdekében valamit.

            Most éppen elengedő állapotomban vagyok.

            Reply
  2. Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:47

    Minden szavaddal egyetértek Andi, hozzátennék, ha megengeded: Lehetséges-e a szerelem társkeresés nélkül? Igen.

    Lehetséges a társkeresés szerelem nélkül? Ugyanúgy. Sőt, nevében is benne van: ez egy aktív valami, és nem fellángolás, vagy lángolgatás, hanem a társ keresése. Nagyon tudatos dolog.
    Ezért kell előbb meghatározni kit keresel, és az előre lefektetett szempontok alapján már nem is olyan nehéz. A vibrálások után menni sűrű, sötét erdőbe menni. Ha bármit keresek, nem kell előbb tudjam, mi az, milyen célt szolgál? Milyen az én értékrendem, mik az érdeklődési köreim, a társadalmi hátterem, a kulturális hátterem, a gyökereim, sőt, sajnos most már hozzá kell tennem: a politikai meggyőződésem? Mert ugye TÁRSat keresek, akinek bizonyos kritériumoknak ahhoz, hogy egy életen keresztül is akár együtt tudjunk működni, ezeknek stimmelnie kell. Valamikor a házasságközvetítő szerezte össze a fiatalokat, vagy a család, és persze olyat keresett, aki kulturális háttérben, meggyőződéseiben azonos volt a családdal, és persze a fiatal is ezeket vitte magával. Ez már alap.

    Kedvencem a témában a Hegedűs a háztetőn jelenete, mikor 25 év házasság után fordul Tevje a feleségéhez: Tényleg, te… szeretsz engem? Végül arra jutnak, hogy igen, 25 éve együtt küszködnek, közös a párnájuk és mindegy egyéb, mi ez, ha nem szerelem?

    ttp://www.youtube.com/watch?v=h_y9F5St4j0

    Le tudtak élni egy életet? Le, mert azonos nyelvet beszéltek, egy hiten voltak. “Nem azzal kell összeházasodni, aki nélkül nem tudsz élni, hanem azzal, akivel tudsz” Vagy ahogy Michael Quoist megfogalmazta: “ésszerű szerelemből” Mert olyan lesz néhány az életünkben, akiről úgy érezzük, hogy “nemtudunknélküleélni” aztán dehogynem…

    Ami engem illet, választottam, aztán beleszerettem abba, aki megfelelt a kritériumoknak, de a szerelem hetekkel később jött, és azt igazából csak bónusznak gondolom, ami jó, hogy van, de simán hozzámentem volna a megfelelő személyhez enélkül is. 15 év igazol, és adja meg az Úr, hogy megérjük az ötvenediket!:)
    Bele szerethet az ember olyanba, aki totál nem hozzávaló, és tönkretenné az életét? Hát, igen. Egy barátnőm mindig csak azzal ment el, aki iránt érezte “azt”, mert ha nem érzi “azt”, akkor már nem… Eredmény: egy házasságtörő viszony, ami után alig állt talpra, egy háromgyerekes apával, egy olasz fiú, aki természetesen hazament, és ma egy idegbeteg ember oldalán szenved, akihez hozzáment, mert érezte “azt”. Talált társat? JA, azt nem.

    Nagyanyáink még tudták, mitől működik a házasság, hogy megszerethet egy galamb egy vércsét, de fészket aligha rakhat vele, illetve hogy “suba subához, guba gubához” való. Minket elrontott a sok romantikus, nyálas, szentimentális szappanopera és regény, amik azt sugallják, hogy a szenvedély a szerelem, és a szenvedély nevében mindent lehet. Pedig a házasság nem romantika, hanem együtt átélt apró örömök, együtt végigküzdött dolgok, és végigcsinált mindennapok. A lángolások meg úgyis jönnek és mennek, kisebb, vagy nagyobb tüzek. Gyűrű volt már az ujjamon, mikor megcsapott egy színészkollegámból áradó valami (nem az izzadságszagra gondoltam), pedig épp férjhez menni készültem, ésszerű szerelemből. Átéltem, hogy az ember szíve osztott is lehet, mert viaszból van, és hogy futó vonzalmak később is lehetnek, és egyáltalán nem függenek attól, hogy a másik hozzám való-e, vagy sem. Szeretet, nagyrabecsülés, közös fundamentum. EZEK nélkül nem megy, és persze bizalom nélkül. Szerelem az nem árt, ha van, de nem szükséges feltétlenül. Én így látom.

    Reply
    • Náprádiné 2011. July 15. Friday 20:47

      Másik nagyon aranyos ehhez:

      ttp://www.youtube.com/watch?v=L8JK3ve2Pik

      Reply
  3. Brigi 2011. July 15. Friday 23:59

    Sziasztok!

    “A szerelem pedig az esetek nagy részében nem első látásra alakul ki (bármilyen kiábrándítóan is hangozzon ez a javíthatatlanul romantikusok számára)”

    Na de ez éppen a szervezett társkeresés ellen szóló érv és nem mellette…
    ha spontán találkozik az ember valakivel, akkor van idő arra, hogy az érzelmek szépen kialakuljanak, ha meg egy adatlapról odapenderítenek az ember elé valakit, hogy “kell e vagy nem”…hát akkor biztos, hogy nem, mert ennyi idő alatt nincs szerelem…én nem elvi, hanem totál gyakorlati okokból vetem ezt el, nem vagyok 30 éves királylány, de 30 éves átjáróház sem. Nem akarom, hogy “felpróbáljanak”, és nem tudok érezni 2 db találkozás után. És a másik félnek sem hinném el, hogy ő érez.

    Nem annyira bárgyúak a nők, ahogy ez a cikk sugallja, egyszerűen van, aki régimódi, képtelen érzelmek nélkül szexelni, és van, aki nem érzi magát nőnek, ha neki kell kezdeményeznie. És akárki akármit mond, én azt látom, hogy a féárfiak elsöprő többsége nem becsüli azt a nőt, aki kezdeményez, hanem azt becsülik, akit ők hajtottak fel maguknak, akit ők akartak, akiért ők küzdöttek. A másik, ha én kezdeményezek, akkor nem fogom tudni, hogy tényleg tetszem e az illetőnek, vagy csak kihasználta a kínálkozó alkalmat.

    De várom a tömeges cáfolat-tapasztalatokat.

    Reply
    • Náprádiné 2011. July 16. Saturday 06:51

      Kérdés, hogy hogyan kezdeményezek. Úgy, hogy jeleket küldök, vagy úgy, ahogy a testvéremet akart fölszedni egy hölgy a solymári éjszakában: “Akarsz baszni?”

      Hát ugye, így is, meg amúgy is lehet…:)

      Reply
    • Náprádiné 2011. July 16. Saturday 06:53

      Akit adatlapról odapenterítenek, azzal megismerkedhetsz, és vagy kialakul, vagy nem. Ha nem, attól még nem vagy “átjáróház”. Viszont lehet, hogy a másik azért adatlapol, mert mondjuk például a munka és az otthona között éli az életét, és nem tud hol találkozni a királylánnyal.

      Reply
    • Orsi 2011. July 18. Monday 07:51

      Brigi, minden szavaddal egyetértek! Amúgy az a baj ezzel az egésszel, hogy túl direkt. Olyan, mintha étlapról vagy katalógusból kéne férfit “rendelnem” magamnak. Egy társat viszont nem úgy választ magának az ember, mint egy mosógépet vagy porszívót. Már persze lehet úgy is, ha valakinek a paraméterek számítanak.

      Reply
      • Náprádiné 2011. July 18. Monday 08:37

        Én másképp látom… a társkeresőn egyszerűen látod, hogy kik azok, akik szabadok, és szintén társat keresnek. Paraméterek? Mind paraméterek alapján választunk, kérdés, hogy MIK ezek a paraméterek. Van, akinek a 25 cm-es férfiasság, van, akinek a csíkozott hasizom, vagy a 180 cm magasság, van, akinek a lenyűgöző intellektus, van, akinek a színes, szórakoztató egyéniség, van, akinek a közös értékrend, a másik megbízhatósága, van, akinek a végzettség, de paraméterek, azok vannak.
        Még jobban lehet tudni egy társkeresőn a paramétereket, amik fontosak (már, ha megadja az illető), mint egy véletlen találkozáskor, ahol egy hirtelen támadt vonzalom olyan iránt is fellobbanhat, aki egyetlen paraméternek sem felel meg, talán még csak nem is szabad. A társkeresőn őket ki lehet mindjárt szűrni, velük nem találkozol, és kész, ilyen veszély nem fenyeget. Egyszerűen meg lehet ismerkedni más társkeresőkkel, eleve a legfontosabb paraméterek alapján szűrve. Aztán vagy kialakul valami, vagy látszik a valaminek az ígérete, vagy akár egy jó barátság is alakulhat így, de még ez sem muszáj. Ha kereső volnék, bizony azt mondanám, inkább a társkereső, mint vaktában, vakon lövöldözni, azt sem tudom kire. (Persze én az értékrendemnek megfelelő társkeresőt választanék, egyházamon belül, ami már megint egy paraméteri szűrés)

        Reply
        • Náprádiné 2011. July 18. Monday 08:43

          Egyébként is: ismerkedni jó, és nagyon izgalmas!:) 15 éve vagyok foglalt, de szüntelen ismerkedem, csak az ismerkedés öröméért. Egyszerűen kíváncsi vagyok más emberekre, és itt is például, olyan jó beszélgetések alakulnak ki néha! (nem is olyan ritkán)

          Reply
          • Dreen 2011. July 18. Monday 14:39

            Nem ellenzem! Izé, támogatom!

            Reply
          • Dreja 2011. July 19. Tuesday 12:59

            Igen. Én nem vagyok kíváncsi más emberekre. Egyikre sem. A barátaimra vagyok kiváncsi, és néha ismeretlenekkel is összebarátkozódom, de utálom azt a részt, ami a barátság előtt van.

            Reply
            • Dreja 2011. July 19. Tuesday 13:01

              Úgy kiváncsi vagyok, hogy érdekel, mit gondolnak, hogy kicsodák, de utálom, hogy ehhez személyes kapcsolatba kell velük lépni. Neten például szeretek ismerkedni, ott nincs ott az arcom, nem néznek rám meg ilyenek.

              Reply
        • Orsi 2011. July 18. Monday 13:43

          Szia,
          ez szép és jó, viszont vonzalom nélkül hozzáérni is képtelen volnék valakihez. És sajnos simán előfordulhat olyan helyzet, hogy kinézek vkit aki minden elképzelt és definiálható paraméternek megfelel és mégsem támaszt fel bennem semmiféle vágyat, sőt, mert pl nem vonz fizikailag. Persze értem, hogy ez nem mindenkinek fontos, vérmérséklet kérdése. Ugyanakkor ahogy írod is, fellobanhat az ember olyan vki iránt is tök véletlenül, aki semmiben nem illik hozzá. Viszont még mindig azt gondolom, hogy két független és felnőtt ember esetében, aki kívánják egymást, még mindig könnyebb az esetleges értékrendbeli, stb problémákat áthidalni, mint mesterségesen feltámasztani azt a vágyat ami az elejétől fogva sem volt meg. Nálam sajnos itt dőlt meg a paraméterek szerinti választás kérdése, ehhez én túl spontán vagyok. Abban egyetértek hogy új emberekkel mindig jó ismerkedni, bár ha lenne vkim, ez az ismerkedősdi csakis kizárólag a barátkozásra szorítkozhatna, és a másiktól is ezt várnám.

          Reply
          • Dreen 2011. July 18. Monday 15:44

            Kedves Orsi,
            Lett mégegy tisztelőd. 🙂

            Reply
            • Orsi 2011. July 19. Tuesday 09:53

              🙂

              Reply
          • Náprádiné 2011. July 18. Monday 16:14

            Kedves Orsi, természetes, hogy valami nem csak fekete és fehér, még ha néha nagyon sarkos álláspontot is képviselünk, legalábbis szavakban. Sőt, egyformák sem vagyunk. A kérdésben abszolút Andival értek egyet, és tulajdonképpen ezt próbáltam kommunikálni: hogy attól, hogy valakivel “tervezett módon” találkozol, még lehet, hogy kialakul az a valami. Ha nem, akkor lehet, hogy egy jót beszélgettek, és legközelebb is akartok találkozni, vagy társat találsz benne mondjuk ahhoz, hogy legalább valakivel kirándulni menj, vagy egy kiállításra valakiére, aki végre még valakit érdekel rajtad kívül. Aztán kialakulhat még mindig az a valami, vagy nem. Ha nem, maradt egy értékes embered, akivel jó együtt lenni, mint ismerőssel, vagy nem. Attól, hogy találkozol vele, még semmi sem kötelező.:) Michael Quistnek van egy könyve: Beszélj nekem a szerelmről. Ebben ír arról, hogy “ésszerű szerelemből” válasszunk. Ami nem zárja ki a szerelmet, és azt sem mondta senki, hogy feltétlenül össze KELL jönnöd valakivel, akihez nem vonzódol.

            Aztán meg… Biztos, hogy minden áthidalható a spontanaitáskor? Ha mondjuk kiderül…hogy a “rezonátor” házas? Vagy mondjuk te a dohányzásellenes liga aktivistája vagy, a másik pedig aktív dohányos? Vagy te természetvédő vagy, és egyszer csak meglátod, hogy az álompasi a feszültségeit állatkínzásban vezeti le?

            Reply
            • Náprádiné 2011. July 18. Monday 16:19

              Elírtam, bocs: Michael Quoist

              Reply
              • Orsi 2011. July 19. Tuesday 09:59

                Szerintem a szélsőségeket ne keverjük ide, mert pl egy állatkínzás már orvosi eset. Amúgy az igazi pszichopaták teljesen normálisnak tűnnek, és tökéletesen megnyerőek tudnak lenni, úgyhogy ha paraméterek alapján nézem ki, akkor is simán átverhet. Sajnos az, hogy pl foglalt-e vki,az nincs a homlokára írva, de egyébként lehet vonzódni foglalt illetőhöz is, ez alapból “biológiailag” nem kizáró ok, csak nem érdemes.

                Reply
        • Orsi 2011. July 18. Monday 13:46

          Hú, még valami: én megpróbáltam kifejezetten az értékrendemnek megfelelő, identitásomnak, egyházamnak, stb nevezzük bárminek társkeresőt választani, nos komolyan mondom hogy annyi orvosi értelem véve is komplett őrült írogatott nekem, hogy nem is gondolnád. Pedig azt hittem a speciális kereső, majd jó kis szűrő lesz. Hát nem. Még több volt a bolond, mint máshol.

          Reply
          • Náprádiné 2011. July 18. Monday 13:48

            És ha nem is szűrsz, hány bolond lett volna?:)

            Reply
        • Dreja 2011. July 19. Tuesday 12:54

          A paraméterek, amiket mondasz változnak, az én nem túl hosszú eddigi életemben általában a jelölthöz igazodtak aki tetszett. Volt meleg barna szem, hideg szürke szem, csak szőke, csak barna, csak romantikus és gyengéd, csak férfias és következetes, csak mérnök, csak orvos, csak biológus, csak verseket kedvelő, csak binomiális rendszerben gondolkozó, csak világutazó, csak otthonülő, csak liberális, csak konzervatív.

          A szerelem alatt nem azt a klasszikus lónyálat értem, amit a filmekben belöknek. Én nem leszek legelső látásra szerelmes, de már az elejétől különleges nekem az illető, és szépen lassan megszokom és megszeretem. Ezt már leírtam egyszer itt.

          Akkor akarhat valaki megcsókolni, ha már kezdetben különleges volt, aztán már ismerjük egymást az ideje, és már kedvelem minden mozdulatát.

          Ha először meg akar csókolni, vagy kapásból az a kérdés, hogy a társam lesz-e vagy nem, akkor bukta az egész.

          Nem az a lángoló izé kell, hanem az az érzés, hogy valami megfoghatatlan okból nekem közöm van ehhez az emberhez. A paramétereit úgyis megszeretem akkor (nyilván szélsőségeket leszámítva, azért én is azt gondolom, hogy direkt öngólt nem kell rúgni, drogossal, házasemberrel, afganisztáni légióssal stb nem kezd az ember, ha nem akarja kicsinálni magát. De azt még akkor fel kell ismerni a különleges nekem, de még elviselem ha elveszítem fázisban 🙂 )

          Reply
    • Randi Andi 2011. July 18. Monday 15:26

      Kedves Brigi!

      Éppen ezért javaslom, hogy többször kell találkozni azzal a jelölttel, akire nem mondasz egyértelműen nemet!

      Reply
      • Dreja 2011. July 19. Tuesday 12:57

        Igen, csak az ember nemet mond rá, mert akar valamit (tegyük fel). Ő idegen. Nem fogadom el tőle, ha nőnek tekint. Utálom, nem akarom, már azért is meg tudnám ütni, ha azt mondja, hogy szép a hajam.

        Nem igazán van olyan férfi, aki úgy keres társat, hogy nem érezteti, hogy vagy társnak kellesz vagy semminek; és nem közeledik sehogy, hanem barátkozunk egy ideig, de azt sem úgy, hogy ő közben akarja és vár rám, mert az megint ijesztő, hanem csak úgy véletlenül egy baráti társaság tagjai leszünk, aztán egy idő után valahogy véletlenül lesz valami.

        Reply
      • Orsi 2011. July 19. Tuesday 14:05

        Na ez az, erről írtam én is lentebb, hogy ha az illető “határeset” (amolyan egyefene adjunk neki 1 esélyt típus), abból nálam rendszerint a 2-3. randin ahelyett hogy megtetszene jobban, általában az jön ki, hogy a hátam közepére sem kívánom. (sajnos többször volt már ilyen)Ami aztán akkor válik igazán kínossá, ha közben ő meg elkezdi beleélni magát, na akkor tör csak rám igazán a menekülőfrász. 🙂

        Reply
      • Brigi 2011. July 20. Wednesday 19:15

        Kedves Andi!

        Ezt értem.
        A gondom a másik fél. Ő vajon hány találkozásig enged engem “gondolkodni”, “hozászokni” “megszeretni”? 2-3…esetleg 4?
        Na hát nekem az nem elég.

        Ez tulképp az, amit a csajok is mondtak itt (Dreja talán), hogy a férfiak nem szeretik vesztegetni az idejüket, vagy társnak akarnak, vagy semminek – vagyis magyarul szex legyen mihamarabb, különben kocc…
        Nincs idő arra, hogy bármi kialakuljon, kivéve az olyan nőknél, akiknek erre elég 2 db randi, de szerintem a többség nem olyan…

        Reply
        • lovatlan herceg 2011. July 21. Thursday 03:10

          “Tetszik a tested, úgyhogy ha nem akarod, nem kell beszélgetnünk!”
          Minden viccnek van valóságalapja, de ha ezen nevetni tudsz, akkor nincs gond. Nem minden férfi egyforma, vannak még egyformábbak is 🙂
          És vannak olyanok is, akiket te keresel (például akár 5 randiig is kibírják 🙂 ), csak fel kell kutatni, és – mert ez nem elég! – fel kell ismerni őket. Bizony: ha ha kenyeret akarsz, le kell menned a boltba, és ha pasit akarsz, neki kell indulni, mert ha “úgysincs olyan” felkiáltást sűrűn ismételgetve befordulsz a falnak, akkor bizony éhen maradsz. És ami rosszabb: más viszi haza és eszi meg azt a meleg, illatos, friss kenyeret, ami szerinted nem létezik.

          Reply
          • Brigi 2011. July 22. Friday 10:03

            Ez egy jól hangzó nagy semmi, ez a szöveg. De jól hangzott, az tény:-)

            A kenyeres példa amúgy teljesen rossz, mivel 1. a “kenyér” létszükséglet, meghalunk nélküle 2. kenyeret garantáltan kapok, ha lemegyek a boltba 3. a kenyérnek nem kell akarnia…

            Reply
          • Dreen 2011. July 22. Friday 15:15

            Kedves Brigi, lovatlan herceg szerintem nem Neked írta ezt elsősorban, hanem néhány más nőnek, csak rajtad csattant. De tény hogy tényleg vannak rendes palik, csak nehéz meglátni őket, mert a férfiasságuk (amit a Te szíved akár még növelni is tud) nem abban nyilvánul meg hogy ügyesen és látványosan tudják fűzni a csajokat.

            De megvallom most csak belekotyogtam, nem olvastam a teljes párbeszédet, szóval nem kizárt hogy akár be is foghatnám. 🙂

            Reply
        • Náprádiné 2011. July 21. Thursday 08:58

          Nézd, aki nem, az máris kihullott a rostán, nem őt kerested. Tovább.
          A probléma inkább az lehet, amit egyikőtök mondott, hogy az egyiknél nem alakul ki, de a másik meg reménykedni kezd… és ez nem a legjobb állapot.

          Reply
  4. Gábor_40 2011. July 18. Monday 17:42

    Ma is megtalált egy „leányzó”, pontosítva egy válófélben lévő kétgyermekes anyuka. Nem tudnék rá semmi rosszat mondani. Viszont ahogy beszélgettem vele, nem éreztem iránta semmi vonzalmat, aztán ahogy beszélt, bele gondoltam, hogy ha vele élnék akkor hallgathatnám öt minden nap, láthatnám, és abban a pillanatban az a gondolat futott át a fejemen, hogy kell-e egyáltalán nekem társ?
    Mert ma is hazajöttem, és mert fáradt voltam, ledőltem aludni, és senki nem szól, csend van és nyugalom. Vagyis szabad vagyok, nem kell senkihez alkalmazkodnom, hogy mikor, mit és miért teszek, vagy nem teszek. És ez azért nagyon jó.
    Szóval nem tudom találkozom-e olyan nővel, akivel jó lesz beszélgetni, szívesen töltöm vele az időmet, és fordítva, azaz ő is velem, mert lassan kiépítek egy olyan megszokássá váló kényelmes életmódot, amibe talán már bele sem fog férni a „társ”.
    És ahogy Orsi is írta, vonzalom nélkül, esélytelen, hogy valakit átöleljek, netán megpusziljam, és kedveskedjek neki szép szavakkal. Nálam ezek a dolgok csak akkor jönnek, ha van vonzalom.

    Amikor jó párkapcsolatban éltem, én is könnyen adtam a tanácsokat és ötleteket. De mennyivel másabb ez amikor már nincsen jelen társ az életünkben.

    Reply
    • Dreen 2011. July 18. Monday 17:56

      Szerintem Te is túlságosan csak egy képernyőre koncentrálsz most, és azon kívül nem látsz semmit. (Sarkítva a hasonlatot.) Legalább is ez alapján az általánosításod alapján ez lenne megállapítható, szóval ríng-ríng-ríííng.. 🙂

      Miért baj ha alkalmazkodni kell valakihez? Olyan nehéz áldozatokat hozni? Valaki csodaként éli meg. Az Univerzum hatalmas, mi pedig parányiak vagyunk, mégis ott lehet néhány méterre tőlünk egy másik lény, akiért tehetünk valamit, akinek a boldogságában szerepet vállalhatunk; ez önmagában már egy csoda.

      Az hogy még meg is ajándékoz azzal, hogy ránk figyel, szól hozzánk, számít ránk, bízik bennünk – ez már csoda a négyzeten.

      Hogy miért ne csak hazamenj és kényelmesen ledőlj és “senkihez se kelljen alkalmazkodnod”? Azért hogy az életed meg is történjen. Mert az a másik ember változtatja a házakat otthonná és az életet többé mint csak egy bejárt út.

      Reply
      • Náprádiné 2011. July 18. Monday 18:09

        S az pedig elvisel MINKET, és MINKET hallgat.:) Akivel összekapaszkodva lehet küzdeni. Legjobb barát, munka, és harcostárs. Aki hazavár, és kíváncsi ránk.

        Gábor, lehet, hogy… egyszerűen még nem vagy túl?

        Reply
      • Gábor_40 2011. July 18. Monday 19:07

        Mint írtam, nem minden áron akarok párkapcsolatot. Akivel nem esik jól beszélgetni, akihez nem érzek vonzalmat……..nos…azzal nem szabad belemeni egy párkapcsolatba.
        Arra szeretem volna rávilágítani, hogy egy idő után megtanul az ember egyedül élni, és felfedezi az egyedül létnek a pozitív oldalait, mert pozitív oldala is van neki.
        Pld, Itt is volt már arról szó, hogy tanuljunk meg egyedül is boldogok lenni. Aszem, megtanultam.
        Hogy lesz olyan személy, akinek a boldogságában szerepet válhatok? A fene sem tudja, nem látok a jövőbe, de egyenlőre nem bukkant fel olyan, akinek az életében egy csöpp szerepet is játszani szeretnék. És ez egy társas játék, hiába akarom én, ha a másik nem akarja, és hiába akarja a másik, ha én nem akarom vele.

        Reply
        • Náprádiné 2011. July 18. Monday 19:15

          Biztos, hogy AZONNAL kell vonzalmat érezned? Nem éreztem vonzalmat a társam iránt, szimpatikus volt, de semmi több. Persze, hát kellemetlen nem volt lenni azért, dehát mindjárt AZT nem éreztem. Ő volt előbb szerelmes, én csak két hét múlva lettem. (ő is ismert már fél éve előtte minden egyéb nélkül) De tudtam, hogy kb. hozzám való. Ahogy Andi írta, lassan alakul ki általában. Nos, én a lassú típus vagyok. 🙂 Talán ezért is nem értem ezt a “szikrát de rögtön” hozzáállást. Persze, a világ úgy színes, különbözőek vagyunk.:)

          De persze, jó, hogy felfedezed, hogy így is jól megvagy, vagy teljes vagy. Hiszen minél teljesebbnek tűnsz, annál inkább vonzhatsz valaki mást.

          Reply
          • Orsi 2011. July 19. Tuesday 10:06

            Amúgy ha jön az a bizonyos érzés, akkor úgysem lesz nyűg “megfelelni”, mert létezni sem tudsz majd nélküle. 🙂

            Reply
          • Orsi 2011. July 19. Tuesday 10:14

            Nem kötelező azonnal érezni a szikrát, de arra már rájöttem, hogy minden ember másképp működik. 3 hosszú kapcsolatom volt (8 év, 5 év, 2,5 év) és mindhárom esetben hatalmasat dobbant a szívem, az ELSŐ pillanatban, amikor megláttam az illetőt. Nem, ez még nem szerelem, az valóban később jön. De biztos jele annak, hogy az is lehet belőle. Akinél ezt nem éreztem, azoknál nem jött meg később sem ez az érzés. Sőt, volt úgy többször, hogy “adjunk esélyt annak a fiúnak mert olyan aranyos és még csak nem is csúnya” megfontolásból randiztam valakivel és a tapasztalat az lett, hogy a kezdeti szimpátia heves taszításba csapott át, amint elképzeltem, hogy hogy is mondjam csak, fizikai kapcsolatba kellene kerüljünk. Magyarán hiába volt jó fej és kedves és aranyos, nem működött a kémia elsőre sem és másodikra meg harmadikra sem. Ekkor hagytam fel a “majd csak beleszeretek előbb-utóbb” című önámítással és szomorúan beláttam, hogy én sajnos másképp működöm, ez van. De ez cseppet sem könnyíti meg a helyzetet, ez igaz, mert biztosan sokkal több lehetőségem lenne párt találni, ha azok a fránya ösztöneim nem diktálnának mást.

            Reply
            • Náprádiné 2011. July 19. Tuesday 12:07

              Érdekes, mert nálam pont azokból a dobbanásokból, első szikrákból nem lett szerelem egyszer sem. Éreztem már ilyet, persze, de nem mélyült el. Jó színes paletta vagyunk:)

              Reply
            • Dreja 2011. July 19. Tuesday 13:07

              Én is így működöm. Az első percben nem tudod, hogy lesz-e belőle szerelem. De azt tudod, hogy ebből LEHET, ebből meg NEM.

              Reply
        • Orsi 2011. July 19. Tuesday 10:04

          Én teljesen megértem, mert ha az ember egyedül van, akkor 3 utat választhat: vagy rágörcsöl, és megpróbál mindenáron összeszedni valakit (= egyenes út a csalódásokhoz és önámításokhoz), vagy befordul és kesereg, vagy megpróbálja az adott szituból kihozni a legjobbat és elfogadni, hogy a boldogság rajtunk múlik és nem egy másik embertől függ és jól érezni magát egyedül is.(magyarán elkezd az élete nem a foglalt vs szingli vagyok kérdéskör körül forogni). Szerintem még mindig az utolsó a legjobb választás, de a rossz hír az, hogy könnyen rá lehet szokni. 🙂

          Reply
          • Dreja 2011. July 19. Tuesday 13:10

            Ezzel is teljesen egyetértek. Egy ideig folyton ezen rágódik az ember, minden este szomorú, ha lát egy filmet, fáj, hogy nincs kinek elmesélni, nincs kinek főzni stb.

            Aztán elkapja a hangulatát az egyedüllétnek, és hirtelen a világ minden eleme, a gépek működése, a hírek az újságban, a szakmában, a barátok újra olyan érdekesek lesznek, ami a “jajj, egyedül vagyok, hol keressek társat” korszakban elképzelhetetlennek tűnt.

            Reply
    • napsugár 2011. July 18. Monday 22:39

      Kedves Gábor_40!

      Nagyon sajnálom, hogy így érzed, mert úgy érzem, egy csodától fosztod meg magad.
      Lehet, hogy könnyű tanácsokat osztogatni meg ötleteket, amikor az ember boldog párkapcsolatban él, mert ő tényleg tudja, hogy ő a párjával ezt és ezt a problémát így és úgy oldotta meg, vagy éppen így semmiképpen se lehetett. Erre én azt tudom mondani, hogy igen NEKIK. Más párkapcsolatban pont ugyanez az ötlet éppen szakítással fog végződni, mert más személyiségek vagytok.
      De az emberek többsége – különösen ebben a blogban – szívesen adnak tanácsot, vagy nyújtanak “támaszt”, segítséget néhány kedves szóval, hogy éppen nincsenek a toppon. Ahogy én se élek boldog párkapcsolatban, mégis úgy gondolom, a történetemmel vagy a hozzászólásommal segítek másoknak. Van, aki éppen ettől viszolyog, miért szólok bele, van, aki pedig nagyon várja vagy éppen örül, hogy valaki gyorsan ír neki valamit, amitől jobban érzi magát. Lehet ez egy biztatás, vagy kérdések tömkelege, hogy gondolkozz el a cselekedeteiden; de sokunknak jól esik.

      Persze, egyet lehet veled érteni, meg lehet szokni a magányt, elkényelmesedhetünk, hogy így legalább nem kell valakinek megfelelni, vagy ahogy te írtad, elviselni.
      De ahogy Dreen írja, ez egy csoda. És nem tanácsolja itt szerintem neked senki, én sem – hiszen én sem tudok valakit megérinteni anélkül, hogy vonzódnék hozzá vagy hogy kedveljem/szeressem. Erre senki sem kér, ahogy arra se, hogy változz meg.
      Én úgy gondolom, hogy ha találkozol az igazival, akkor nem fogod nyűgnek érzeni, ha meg kell hallgatnod vagy pl főznöd kell egy vacsit vagy el kell menni vele egy buliba. Mert örülni fogsz annak, hogy vele lehetsz, hogy meghallgathatod, hogy segíthetsz neki, hogy rád fog úgy pillantani, mint senki másra.
      S hogy ennek vannak árnyoldalai is? Hogy aki egy szavával egy érintésével a mennybe juttat, az ugyanígy a pokolba is, ahonnan sokáig nincs kiút? Ezt vállaltuk. Ez a “társas lény” átka. Én nem hiszem, hogy te magányra “átkozódtál”, csak még félsz vagy nem léptél túl az előző kapcsolatodon. Még akkor is, ha tudatosan igen.
      A lényeg, hogy harcolj magadért! A téged szeretőkért! És azért, akinek boldoggá tudod változtatni a mindennapjait a létezéseddel, a mosolyoddal! Még ha most nem is ismered!
      Nehéz újra talpraállni, megbízni egy másik emberben, talán naivnak tűnik, aki úgy gondolja, megpróbálja újra. De harcolnod kell. Hogy ne ébredj úgy, mint a XIX. századi orosz hősök (a csinovnyikok): “Nem úgy éltem, ahogyan kellett volna!” “Bármit tegyél, mindig tartsd szem előtt a véget!”
      Kitartás és sikerülni fog!

      Sugi (napsugár)

      Reply
      • Náprádiné 2011. July 18. Monday 22:51

        Annyit tennék hozzá, hogy mint az általános pszichológiában, a párkapcsolat pszichológiájában is vannak “általánosságok”, amint a gyermeklélektanban is. A párkapcsolati problémák sokszor hasonlóak, vagy hasonló gyökerűek, még ha az ember más és más, attól mégiscsak “örök ember”. Gábor majd talpra áll, hogy most úgy érzi, jól megvan, az nem is olyan nagy baj. De így van, amint mondod: a társáért az ember sokmindent megtesz, és az is őérte. Hozzáérni valakihez? Alig ismerek olyat, akihez ne érnék hozzá. Persze, aki közelebb áll, ahhoz szívesebben, vagy intenzívebben. 🙂 De hacsak nem kifejezetten taszít az illető, akkor nem probléma. Akit meg megszeretek, azt szeretem. Úgy kinézőnek, olyannak. Széppé válik, mindig. A legszebbé.

        Fenti hozzászólásomban még a téma elején betettem két linket ezzel kapcsolatban, az egyik épp a “Menyasszonytánc” egyik jelenete. Én egyetértek.:)

        “Egy kocsmáros nem kijevi nagyherceg
        Másrészt mégis valaki!
        A semminél egy fokkal több legfeljebb.
        Egy fok, az is valami!

        Egy héten egyszer megmossa a hátad,
        Lábad megmelengeti.
        Háza, mint az istálló,
        Dolgos, mint a húzó ló,
        Fújtat, mint egy vaddisznó,
        Nyög és harákol, de mégis férfi!

        Nem baj, ha lúdtalpas és nem baj, hogyha mafla.
        Legyen, kit megszidhatsz, ha későn jön haza.
        Mit ér a legszebb arc, ha nem több már egy képnél?
        Csak az a jó férj, aki él!”

        Egy özvegyet akarnak a jelenetben rávenni, hogy menjen hozzá valakihez.

        Reply
    • Brigi 2011. July 20. Wednesday 19:35

      Kedves Gábor!

      Nem kell ide ideológia, itt csak annyiról van szó, hogy nem tetszett neked az a nő…
      Ha tetszene, akkor nem lenne teher hallgatni, beszélgetni, alkalmazkodni…akkro másra sem vágynál, csak hogy megtehesd ezeket.

      Csak sajnos a vonzalom, szerelem akaraterővel vagy parancsra nem megy, pont ezen szenvedünk mi is.

      Reply
      • Gábor_40 2011. July 21. Thursday 17:04

        Kedves Napsugár, Kedves Brigi,

        Köszönöm a szép, és jó szavakat, nagyon kedvesek vagytok és ti is nagyon jókat írtok!
        Napsugár, igen, valahol a pozitív oldalát is nézhetném, biztosan lenne benne valami szép is, de én nem vele képzelem el, ezen szépségek megélését.
        Brigi, te nagyon jól megfogalmaztad azt, amit nekem nem sikerült ennyire egyszerűen.

        Gábor.

        Reply
  5. Orsi 2011. July 19. Tuesday 13:58

    Amúgy tényleg sokfélék vagyunk. 🙂 Viszont jó olvasni a ti véleményeteket is! 🙂

    Reply
  6. Rózsa 2011. July 19. Tuesday 18:01

    Itt épp most kezdett el esni az eső.Egy kis felüdülést hozott a kánikulába.Az életünk is hol napsütéses hol pedig esős,de azt hiszem az a lényeg hogy mindig meglássuk benne azt ami nekünk jó.Mert akár süt a nap akár esik,csak rajtunk múlik hogy azt hogy éljük meg.A barátnőm mikor gyerekek voltunk mindig a tűző napon szeretett játszani én inkább az árnyékban.Amikor eleredt az eső Ő berohant én pedig az esőben ugráltam, szerettem ahogy a víz végigfolyt rajtam.48 éves vagyok.27 évig éltem házasságban amiből másfél éve léptem ki.Most boldog vagyok,annak ellenére hogy még egyedül élek.A lelkünknek szüksége van nagytakarításra,mielőtt beengednénk az újat.El kell engednünk régi fájdalmakat,félelmeket,és tudnunk kell megbocsájtani.Ami nekem a legnehezebben ment az az hogy végre megtanuljam elfogadni és szeretni önmagam.Az életemből a napi érintések amik a legjobban hiányoznak,de azt is tudom hogy még akad takarítani valóm.A leendő társam megérdemli hogy a lehető legjobbat kapja belőlem.És én is megérdemlem hogy azt kapjam ami számomra a lehető legjobb.Valahol olvastam:Ha új bútort veszel mielőtt bevinnéd a lakásba előbb a régitől meg kell válnod.Egy pillanatra elképzeltem milyen lenne a szobám ha a régi bútoraim mellé betenném az újakat.Szerintem mindenki társra vágyik még ha tagadja is.Az egyedülléthez hozzá lehet szokni,de a társaslét a lételemünk. Így vagyunk bekódolva.Szeretni és szeretve lenni!A tudatos társkeresés is egy módja hogy ezt elérjük.Tény hogy a nagy számok törvénye itt is működik mint bármi másban.De ha valakinek ez nem jön be keressen más utat.Egy a fontos hogy a célt mindig tartsa szem előtt. A szerelem meg bárhol ránk találhat.

    Reply
  7. nade 2011. July 19. Tuesday 18:46

    Sziasztok,
    egyetértek a kommentelők többségével. Valahogy én is idegenkedem a netes társkereséstől. Volt egy-két próbálkozásom, de csak egyetlen egyszer randevúztam így valakivel, az sem egészen netes dolog volt, de vakrandi. Nagyon rosszul éreztem magam. Valami megmagyarázhatatlan ösztön engem taszít ettől a dologtól, mert végülis nem a természet rendje, hogy így keressünk társat.
    Nekem kell a fizikai vonzalom, nem tudok racionális úton társat keresni. Nem tehetek róla, én is a természet része vagyok. Vannak olyan férfiak, akik hosszabb-rövidebb idő után kiváltják belőlem ezt a mágnes-szerű vonzalmat, mikor a természetes közegükben látom őket, és nem valami mesterségesen kialakított ismerkedéskor. Szerintem ezt a fajta vonzalmat nem lehet kierőltetni, meg esélyeket adni, meg nem tudom, mi. Ez jön, és kész, és én ezt keresem, ennél nem tudom alább adni, mert nem érdemes. Persze, nyilván másoknak bejön ez a netes módszer, de szerintem, ha valaki berzenkedik ellene, az nem véletlenül van így, annak erőltetni nem szabad. Szerintem nem árt az ösztöneinkre is hallgatni, nem véletlenül vannak.
    Másrészt, mire egy ember megtalálja a párját neten, addigra ki tudja, hány randevún van túl, ahol rosszul érezte magát. Én nem akarom társkeresés közben (sem máskor) rosszul érezni magam, ennek egy örömteli folyamatnak kellene lennie.

    Reply
    • Náprádiné 2011. July 19. Tuesday 19:38

      Ehhez túl sok házasságot láttam, amit mágnes alapján kötöttek, aztán válóperi tárgyalson kötött ki, gyerekekkel együtt. Mert a mágnes megy, de a másik marad. Azokkal a sokszor elsőre nyilvánvaló hiányosságokkal, egyet nem értésekkel, egymás mellett elbeszéléssel, közös érdeklődés hiányával, amit elsőre eltakart a “mágnes”.

      Kövezettek meg, de egyetlen pasimba sem voltam szerelmes a férjem előtt (belé is később), és nem ezen mentek szét, hanem azon, hogy nem tudtunk együttműködni, súlyos különbözőségek derültek ki. Sőt, olyan is volt, hogy másba voltam szerelmes, nagyon, de tudtam, hogy az reménytelen, ez meg itt van, és szeretne valamit. Csak hogy színesítsem a palettát.:) Lehet kövezni.:)

      Nem értem, mi a baj a netes társkereséssel? Egyszerűen ismerkedik az ember, csak a találkozás a virtuális térben történik, hát ez is már az életünk része.

      Reply
    • Náprádiné 2011. July 19. Tuesday 19:42

      Ezzel az erővel mondhatom én: “Szerintem nem árt az ösztöneinkre is hallgatni, nem véletlenül vannak.”,
      Nem árt a fejünkre hallgatni, nem véletlenül van:)

      Reply
      • nade 2011. July 19. Tuesday 20:29

        Ha a józan észre hallgatok, én is lehetnék már egy rossz házasságban. Ahol kellemes anyagiak, hasonló háttér, ugyanolyan vallás, könnyen kezelhető férj, stb. minden meglenne. Csak a boldogság nem, részemről biztosan nem.

        Azt pont nem mondtam, hogy ész nélkül, nem most jöttem le a falvédőről. mire kialakul bennem valami, addigra úgyis indirekt módon megismerem az embert, hogy gondolkodik, milyen az értékrendje. Nekem ez is hozzá tartozik. Az, hogy az ösztöneimre hallgatok, nem zárja ki, hogy egy kerek egészet nézzek, sőt. Nagyot még nem tévedtem. Szerintem mi mást értünk mágnes alatt egyébként.

        Szerintem a netes társkeresés, főleg egy nő szempontjából sokkal kockázatosabb, mert nem ismerjük az ember környezetét, barátait, nincs közös kapocs, ami a való életben általában van, mondani meg azt mond, amit akar, és bőven hallottunk már nagy átverésekről.
        Persze, ha Neked a netes keresés tetszik, csináld, illetve, ha sok éve van férjed, akibe szerelmes vagy, gondolom, nem próbáltad, és el sem kellett gondolkoznod rajta, szóval nem értem. Nekem mindenesetre biztos, hogy nem való, másképp vagyok összerakva.

        Reply
        • Náprádiné 2011. July 19. Tuesday 21:04

          Semmi baj nincs ezzel, csak erről beszélgetünk. Ami engem illet, amiről autentikusan tudok beszélni: volt néhány olyan szerelem, vagy kapcsolat az életemben, amiből pokoli házasság lett volna, hiába voltam szerelmes. Ezért, bár majd belepusztultam, nemet mondtam ezekre az érzésekre. Örülök neki nagyon, mert ha egy ilyenben vagyok, elszalasztom a páromat. Három szempont volt, amiből nem lehetett engedni, mert úgysem működött volna, a közös érdeklődés, és a közös hit (közös érdeklődés, mint a természet szeretete, illetve a művészetek a komolyzenével az élen. Zenével foglalkozom, megöltük volna egymást egy rockerrel hosszú távon, bár vannak rocker barátaim, de az más). A férjemnél ezeket leteszteltem, aztán fogadtam, és bele is szerettem. Ez ésszerű szerelmi házasság. De egyik nélkül sem volna tartós és boldog, ezzel el is ismertem, hogy szerelem nélkül sem.

          Társkereső: hát, ez is van. Van, akinek más lehetősége nincs is, mert mondjuk annyit robotol, hogy nem tud társaságokba járni. Társkereső barátaimnak azt szoktam mondani, hogy keressenek a hobbijuknak megfelelő társaságot, akár egy kórust (esetemben ott volt a párom), akár egy kiránduló csapatot (ma láttam egy ilyen csoport hirdetését a Kálvin téren, eszembe is jutottatok, túrázók 18-35 év között, tagokat keresnek). De akinek nincs erre ideje, vagy nem elég rugalmas egy új társasághoz, annak még mindig ott a net. Miért ne? Szélhámos mindig, mindenhol akad. Netes társkereső dolgában pedig teljesen egyetértek Andi cikkével. Valaki emlegette a sorsot. Mi van, ha az a sorsod, hogy a neten találkozz AZZAL? (persze aki nagyon idegenkedik tőle, annak nem valószínű, hogy éppen ez lenne “megírva”).

          Reply
        • Náprádiné 2011. July 19. Tuesday 21:06

          Kiigazítom: “Nem árt a fejünkre IS hallgatni, nem véletlenül van”.:)

          Reply
          • Brigi 2011. July 20. Wednesday 19:43

            Szerintem te egy kicsit véglet-modelleket állítottál itt fel. “Ösztön” és “Fej”. Vagy van az elsöprő vonzalom-szerelem a hozzánk-nem-illővel, vagy a megfontolt jó választás a passzolóval? Szerintem ez nem így működik. Én például beleszeretni mindig olyanokba szerettem bele, akikkel emberileg is sok volt a közös (pl gondolkodásmód, értékrend, stílus stb.), részben pont ezért is szerettem beléjük.
            Szerintem “hasonló a hasonlónak örül”, ahogy a mondás tartja…
            az “ellentétek vonzzák egymást” egy nettó baromság…
            Az ilyen “szerelem” egyszerű fizikai vonzalom, amit megideologizálnak utólag.

            Szóval az lenne a lényeg, hogy attól nem tartok, hogy a “mágnes” rossz irányba húzna, úgyis olyanhoz húz, aki alapjaiban hasonló hozzám.

            A probléma “csak” annyi, hogy hol találhatók ilyenek, szabadok e, és őket is húzza e a mágnes.
            Ami engem illet, az utóbbi pár évben akárki megtetszett, nős volt…

            Reply
            • Náprádiné 2011. July 20. Wednesday 19:55

              “az “ellentétek vonzzák egymást”

              VAn ebben igazság azért, csak kérdés, milyen téren. Persze, én is jó ideje csupa olyanba szerettem bele, akinek a jelleme, feje, szíve olyan volt, amiben nagyon bele lehetett szeretni.

              Ellentétek? Hát, ha a temperamentumra gondolsz, azért nagyon is sok igazság van benne…

              Reply
              • Randi Andi 2011. July 20. Wednesday 20:01

                A Társkereső Tréningen külön előadást tartok arról, hogy mi az igazság – “ellentétek vonzzák egymást”, vagy “a hasonló hasonlónak örül”. Nem kell elmélkedni tovább, a tudomány és egy fantasztikus kutatás ezt is kiderítette! 🙂

                Reply
              • Brigi 2011. July 20. Wednesday 20:18

                Szerintem az a helyzet, hogy azzal érezzük jól magunkat, aki hasonló hozzánk. Pl. alapvető szocializációban, intellektusban, humorban, értékrendben.

                Az “ellentétes-szöveg” része akkor áll meg, ha az ellentétet úgy értelmezzük, hogy olyasvalaki, akiben megvannak a belőlünk hiányzó minőségek közül azok, amiket birtokolni szeretnénk.
                Pl. a te példád a temperamentumról: passzív, csöndes emberek pl sokszor szeretnének impulzívak, szenvedélyesek, életteliek lenni, csak nem azok, de vágynak ezekre a tulajdonságokra, és beleszeretnek a tulajdonosukba.

                Szóval összefoglalom:-) Szerintem abba szeretsz bele, aki ALAPVETŐEN hasonló hozzád, és a vágyott tulajdonságokban KIEGÉSZÍT téged.
                De nem az ellentétedbe…

                Nekem pl mindig olyan férfiak tetszenek, akik gyakorlatiasak és kiegyensúlyozottak, mivel én elszállt és instabil vagyok, és ennek nem örülök. Viszont intellektusban, humorban, világlátásban stb. mindig hasonlóak hozzám.

                Reply
                • Randi Andi 2011. July 21. Thursday 05:46

                  Brigi, van igazság abban, amit mondasz, de a kutatás eredménye ennél is meglepőbb! 🙂

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.