párkapcsolat

29 Jan

A rossz párkapcsolatok 10 ismertetőjegye írásomra rengeteg visszajelzés érkezett, számos esetben férfiaktól, akik – bár a 10 jegy közül csak 2 esetben írtam, hogy főleg rájuk jellemző “tünet”, úgy tűnik nagyon a lelkükre vették a dolgot.

Egyikük meg is írta a saját listáját arról, hogy mi a problémája a nőkkel (azt most nem tudjuk meg sajnos, hogy a nőknek mi baja van vele, pedig de érdekes lenne! :-). A Társkereső Kalauzon az a célom, hogy mindkét oldalt bemutassam és szóhoz juttassam, hogy egy picit több megértést tanúsítsunk egymás iránt.

Learn More
28 Jan

“Nekem eddig minden kapcsolatom egy nagy kalap sz@r volt!” – jelentette ki egyik kliensem. Harmincas nő, szolidan felöltözve, ránézésre inkább kislányosnak mondanám, mint nőiesnek. Úgy érzi, valahogy nem jönnek össze neki a párkapcsolatok, mintha mindegyik egy mintára lenne megírva. (Óvakodj a mintázatoktól – erről itt írtam cikket) “Azt sem tudom, milyen egy jó párkapcsolat” – tette hozzá, mire én csak annyit mondtam: “Viszont jó hír, hogy a sz@r párkapcsolatok profi szakértője lettél az elmúlt évek alatt. Így, ha összegyűjtjük az intő jeleket, amelyeket Te már pontosan ismersz, legközelebb mielőtt jobban belebonyolódnál egy kapcsolatba, rövid időn belül fogod tudni, hogy az milyen lesz.” Közösen meg is írtuk a listánkat, amelyet ezennel megosztok veletek, hátha tanultok belőle. Esetleg készíthettek sajátot is, vagy kiegészíthetitek hozzászólásokban ezt itt.

Learn More
09 Oct

Akadályok a szexben – mit tegyünk velük?

with Comments Off on Akadályok a szexben – mit tegyünk velük?

Kedves Társkereső!

Rengeteg probléma van manapság a szexszel – klienseim, tanfolyamosaim közül többen is elakadásokkal, akadályokkal küszködnek ezen a téren. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Mester Dóra munkásságát, aki szex oktatóként végez felvilágosító és segítő munkát az újságok hasábjain kívül kamasz és felnőtt csoportokban. Dóra igazi jelenség, akivel könnyű felszabadultan beszélgetni a legintimebb témákról is, az interjúban hallani is fogod, milyen hangulatra és stílusra lehet számítani :-).

Dóra két éve dolgozik Magyarországon mérföldkőnek számító könyvén, amely a szex és anyaság kapcsolatával foglalkozik, és idén novemberben jelenik meg. A II. Szabad Vagyok Napon, amikor is az akadályok elhárításával fogunk foglalkozni, rengeteg szexkérdés lesz kivesézve. Ráadásul a nap interaktivitásának köszönhetően pontosan a Te kérdésedre is választ kaphatsz!

Délelőtti előadása a múltbéli szexuális gátakon való áttörésről fog szólni, míg délután kisebb csoportokban fognak zajlani Szexbeszélgetés című workshopjai.

Ha csak ezt az egy előadást hallgatod meg és eljössz egy workshopra, már hatalmas lépést tehetsz előre akadályaid elhárítása felé! Hallgasd meg beszélgetésünket Dórával , amelyben a következő témákat jártuk körbe:

 

“Engedd el magad!” – de hogyan?

Mitől félünk, miért nem megy a szex?

El kellene engedni magunkat, de hogyan?

Miért nem látjuk a fától az erdőt?

Mi az hogy normális? És mit mondanak a statisztikák?

és egyáltalán, mi az a szex?

 

“]

Mester Dóra, szex oktató

Kattints és hallgasd meg a szexbeszélgetést!

 

 

II. Szabad Vagyok Nap – Az Akadályok Elhárításának Napja!

Ha még nem lennél tisztában az akadályaiddal, töltsd ki a NÉGY AKADÁLY TESZTET itt >>>

Ha már tisztában vagy, hogy mik az akadályaid, vagy a teszt sem mondta meg, de mégsem találsz párt, október 20-án, szombaton ott a helyed velünk együtt!

Miért jó ez az egész nekem?

Feltétlenül gyere el, ha

  • pontosan tudod, miért nem találsz társra
  • ha fogalmad sincsen, miért vagy még egyedül
  • ha úgy érzed, szükséged van motivációra ahhoz, hogy belekezdj a társkeresésbe
  • ha végre szabadon szeretnél beszélni a problémáidról
  • ha végre szeretnél olyan dolgokat hallani, amik valóban segítenek
  • MÁR NAGYON UTÁLOD, HOGY EGYEDÜL VAGY!!!

Milyen akadályokat fogunk elhárítani?

1, Múltbéli akadályokat

2, Korlátozó hiedelmeket

3, A másik nemmel kapcsolatos előítéleteidet, sztereotípiáidat

4, Randi készségbeli akadályaidat

A cél: szabad út leendő párod felé!

 

Kik fognak segíteni nekünk ebben?

Mester Dóra, szex oktató – róla fent olvashatsz

dr. Füzesi Györgyi, önismereti és kommunikációs tréner, egyik nagy kedvencem, az Identity játék feltalálója – interjú jövő héten

Jaczenkó László, ismeretelméleti szakember és üzletember, a BoldogságTervezés program elindítója és társszerzője – interjú jövő héten

és végezetül Randi Andi, a társkeresők személyi edzője, life coach, a Szabad Vagyok Program megalapítója, a Randivonal felkért külső szakértője, a nap háziasszonya – interjú hamarosan

(Hamarosan minden előadótól hallgathatsz egy kis ízelítőt.)

 

Mit fogunk csinálni az Akadályok Elhárításának Napján?

kérdéseidre választ kapsz!

A Te kérdéseid számítanak!

Idén a hangsúly az interaktivitáson van.

A jó tréner és coach ugyanis akkor igazán jó, ha a kliensei, a hallgatóság dolgozik, és nem ő. Nem hiszünk a tuti megmondásban, a guruskodásban, a személyes fejlődésben annál inkább!

Éppen ezért nem száraz előadásokat fogsz hallgatni egy napig, hanem jó hangulatú, gyakorlatokkal, feladatokkal teli, együttgondolkodós programon veszel részt, amilyet sehol máshol nem találsz!

Délelőtt a négy akadály kapcsán egy-egy szemfelnyitó előadás, délután pedig két workshop vár, ahol a Te kérdéseiddel és problémáddal foglalkozunk többedmagunkkal.

 

Hol leszünk?

A helyszín ismét a fantasztikus Tahitian Noni Aréna, ahol tavaly is nagyszerűen éreztük magunkat! Csak a miénk lesz egy teljes napra, reggeltől estig!

Az időpont tehát: október 20, szombat 10-18-ig (plusz extra: utána még ott vár egy teljes hétvége!!)

Helyszín: Tahitian Noni Aréna a MOM Parknál: 1123 Budapest, Alkotás út 53/b. I. emelet. (A Tahitian Noni Aréna a MOM Park irodai részében található (Széll Kálmán térről és a Déliből 61-es villamossal tudsz jönni), bejárata az épülettömb Alkotás úti oldalában van.

 

Út a társadhoz

Mennyibe kerül?

A II. Szabad Vagyok Nap árát nagyon kedvezményesen alakítottuk ki, úgy, hogy mindenki számára elérhető legyen.

Fontos! Ez a nap befektetés, hatása pedig hosszútávú, lesz min dolgoznod utána is! Persze, ez csak rajtad múlik, mi mindent megteszünk érted!

Bármely előadónál egyetlen óra többe kerül szinte, mint ez az egy nap.

Ha jártál már kineziológusnál, pszichológusnál, egyéb tanfolyamokon, Te is tisztában vagy az árakkal.

A II. Szabad Vagyok Nap ára csak: 9900 Ft! (bruttó)

Az ár tartalmazza:

  • Négy előadás és délutáni workshopok
  • Hathatós segítség akadályaid elhárításához
  • Kérdezési lehetőség az előadóktól
  • Egy tipikus “Randi Andis” jó hangulatú nap, ami után feltöltődve mész haza!

 

Hogyan jelentkezzek?

Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudsz, jelentkezésed után hamarosan visszaigazoló emailben írjuk meg neked a részleteket.

Hogy biztosítsd a helyedet, banki átutalással kell befizetned 2900 Ft regisztrációs díjat a szervező Mayavi 3.0 Kft számlájára, a többit a helyszínen tudod majd rendezni személyesen a munkatársaknál. Kizárólag a regisztrációs díj befizetésével érvényes a jelentkezésed!

A II. Szabad Vagyok Nappal kapcsolatban itt kérdezhetsz: ugyfelszolgalat (kukac) szabadvagyok (pont) com

Szeretettel várlak jövő hét szombaton!

Üdvözlettel,

Randi Andi

Learn More
  • Videók

    Tippek, hogy eljuss a második randiig

    A randizás hidd el, nem agysebészet, de azért van néhány alapkészség, amelyet el kell sajátítanod ahhoz, hogy sikerrel vedd az akadályokat. Fontos, hogy képes legyél a jelenben lenni, és odafigyelni a másikra (ahelyett, hogy folyamatosan elemeznéd a fejedben a helyzetet, a másik személyét, illetve azzal foglalkoznál, hogy biztosan valamit el fogsz szúrni.) Míg a “való […]

    Az online társkeresés veszélyes üzem?

    A TV2 Mokkában az online társkeresés veszélyeiről, és az online társkeresős csalásokról beszélgettem.
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.