szerelem

13 Sep

Visszajöttünk Görögországból, ahol nagyszerűen sikerült a Színezd újra! önismereti tábor. Minden évben fejlesztek rajta valamit a visszajelzéseknek megfelelően, az idei úgy gondolom, nevéhez méltóan igazán színesre sikerült, hiszen edzéseken, kirándulásokon túl aki szeretett volna, belekóstolhatott a szabadtüdős búvárkodásba is, sőt, beöltözős Krimi Est is volt, ahol valaki sajnálatos módon elég korán elhalálozott… (De meglett a gyilkos, nyugi!)

Természetesen az önismereti kérdésekhez szorosan tartozik a pártalálás témakör is, ezt is alaposan kiveséztük. Felötlött például a kémia és a szikra kérdése, tehát az, hogy honnan lehet tudni, hogy a másik hozzánk való? Mikor kellene érezni azt a bizonyos szikrát? Ha nincs szikra, akkor az a kapcsolat felejtős-e vagy sem? A másik kérdés az volt, hogy vajon élhet-e két fél boldog párkapcsolatban, ha nincs közös érdeklődésük?

Learn More
03 Jul

Úgy érzed, Te is rá vagy görcsölve a társkeresésre? Íme egy olvasói levél, amely épp erről szól:

“Igazából pont az a baj szerintem, ha valaki számára a társkapcsolat a legfontosabb dolog. Ez sokkal nagyobb baj (az ismerkedés során is), mint az alacsonyság. Akinek a párkapcsolata a legfontosabb az életben (főleg ha férfi az illető), az nekem alapból nem kéne, ez biztos. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de valószínűnek tartom, hogy még sok nő van így, mint én, legfeljebb nem tudatosul bennük (egy ideig).”

Nagyon sok egyedülálló teljesen rágörcsöl a társkeresésre. Szinte ez válik életének egyedüli és kizárólagos fókuszává. Mi a baj ezzel? Csupán annyi, hogy beszűkül a gondolkodásod és az életed többi területére sem figyelsz, be vagy pánikolva, és állandóan az jár a fejedben, hogy “úristen, örökre egyedül maradok”!

Íme a 22-es csapdája randi kivitelben: minél jobban rágörcsölsz a társkeresésre, annál kevésbé fog menni. Nálam azt olvasod ugyebár, hogy tenni kell a párkapcsolatért, tenni kell a szerelemért.

A “tevés” alatt azonban nem azt értem, hogy állandóan panaszkodj arról, hogy neked nem jön össze semmi, egész nap paráztasd magad szintén ezen és állandóan randi tanácsokat olvasgass női magazinokban, hátha attól jobb lesz. Ezektől egyáltalán nem lesz jobb ugyanis!

Amikor a fókusz máshol kellene, hogy legyen

Az sem feltétlenül szerencsés, amikor klienseimről kiderül már az első beszélgetésnél: nemcsak párkapcsolatuk nincsen, de tulajdonképpen magánéletük se. Van, aki társra vágyik, de társasága sincsen egyáltalán, és leendő kedvesétől várja, hogy minden legyen egy személyben. Más szintén “komoly párkapcsolatot, akár házasságot is” szeretne, csak éppen non-stop dolgozik és nincs rá ideje. Megint más pedig tisztában van vele: még mindig exéről álmodozik, csak hát az már azóta árkon-bokron túl jár.

Tehát van, amikor hiába próbálod fókuszba hozni a párkapcsolatosdit, ezer akadály áll az utadban amelyeket először el kell távolítani ahhoz, hogy nyugodtan kezdhess újra valakivel.

Amint elhárultak az akadályok, rendben van az életed nagy része (tökéletes sosem lesz minden egyszerre), nekiállhatsz a randizásnak. Akkor is hagyj még más dolgokat is, tartsd meg a barátaidat és a hobbijaidat, ha van valakid, ha nincs. Azt semmiképpen se várd a társtalálástól, hogy majd ha lesz valakid, megoldódik az életed.

Amikor a fókusz picit túl sok…

Biztosan ismered azokat a párokat, akik eltűnnek a Föld színéről, amint összejönnek, szakítás után pedig kétségbeesve próbálják visszaszerezni a párkapcsolat alatt elhanyagolt barátaikat.

Nagyon sok férfitől hallom például azt a panaszt, hogy a párja teljesen megváltozott: otthonülő lett, állandóan csak rajta lóg pedig pont azt szerette benne, hogy aktív, társasági ember, akinek mindig van valami érdekes programja. Eközben a nő valami láthatatlan normának megfelelve próbálja a “jó barátnő/jó feleség” szerepet játszani. A férfi szemében unalmassá válik, a nő pedig úgy érzi, mindent megtett a kapcsolatért, mégsem volt elég.

Ugyanígy ijesztő az a férfi, aki a nő nyakán lóg és pincsikutyaként követi mindenhova saját élet, barátok és célok nélkül.

Tanácsom: mielőtt párkapcsolatot szeretnél, vizsgáld meg, hogy a magánéleted rendben van-e. Vannak-e hobbijaid, amiket szeretsz, vannak-e barátaid, akik inspirálnak és melletted vannak. Ha ezek megvannak, nyugodt lehetsz: érdekes és vonzó leszel a másik szemében. Ha nincsenek, akkor itt az ideje picit fókuszt váltani és ezzel foglalkozni kétségbeesett társkeresés helyett. És ki tudja – talán pont ott találod meg Őt, ahol a hozzád passzoló, azonos érdeklődési körű emberek vannak…

Learn More
09 Jan

A szerelem néha zavarbaejtő is tud lenni, ilyenkor felteszed magadnak a kérdést: “tényleg szerelmes vagyok?” És ő vajon szerelmes belém? Íme 9 jel, hogy igen:

1. Szerelem,ha … szeretném megismerni a szüleit.

A szülőkkel való megismerkedés eléggé rizikós pont, naná, hogy mindenki igyekszik minél későbbre halasztani. Ha párod szeretné megismerni a szüleidet, illetve érdeklődik a gyerekkorod, barátaid iránt, valószínűleg szerelmes!

2. Szerelmes vagyok, ha … másokkal is közlöm hogy már nem vagyok szabad.

Azzal, hogy kijelented, van párod, mindenkivel közlöd, hogy szerelmes vagy és ne is próbálkozzon. Ha van párod, de nem tud róla senki, nos, az még nem az igazi szerelem…

3. Szerelem, ha nem flörtölük senkivel és lezárok minden eddigi kapcsolatot.

Ha törlöd az online profilodat a társkeresőkön, befejezed a flörtölést a szexi kolléganővel vagy a cuki eladósráccal, rá sem nézel másra, akkor szerelmes vagy. Ha több vasat tartanál még a tűzben, akkor nem.

4. Könnyebbnek tűnik minden, ha együtt vagyunk Szerelmes vagyok!

Valahogy minden olyan könnyebb lett. Nem érdekelnek a svájci frank árfolyamok, az sem, hogy már megint morgós a főnök. Fűt a szerelem, könnyebben veszed a levegőt, úgy érzed, minden a legnagyobb rendben van, és semmi és senki sem billenthet ki ebből a szerelmes állapotból.

5. Szerelmes számokat dúdolok

Nem bírsz magaddal: szerelmes vagy, és ha nem épp rá gondolsz, akkor is mindenféle amúgy nyálasnak gondolt szerelmes nótákat dúdolsz.

6. Szerelem? Tele vagyok energiával!

Ha szerelmes vagy, tele vagy alkotó, kreatív energiákkal. Jóindulatú vagy, kedves másokkal, jól teljesítesz mindenhol (kivéve az első rózsaszín szakaszban, amikor másra sem tudsz gondolni, mint rá.

7. Szerelmes vagyok, ha… olyan helyekre is elmegyek ahová amúgy be sem tenném a lábam

Ha szerelmes vagy, kedvesed bármire rávehet – opera? színház? focimeccs? Nem érdekel, csak legyetek együtt.

8. Szerelem? Ha nem csinálunk semmit, az tűnik a legjobb programnak

Nincs ötletetek, hogy mit csináljatok? Az tűnik a legjobb ötletnek. Ha szerelmes vagy, órákig elvagy a másikkal anélkül, hogy bármi érdemlegeset csinálnátok.

9. Ha szerelmes vagyok, merek önmagam lenni.

Ha mersz önmagad lenni egy kapcsolatban, és úgy érzed, a másik elfogad, akkor az tényleg szerelem!

Társkeresés indul!

Te is szeretnél végre szerelmes lenni? Segít neked a “Társkeresés indul!” leckesorozat! >>>

Learn More
  • Videók

    Tippek, hogy eljuss a második randiig

    A randizás hidd el, nem agysebészet, de azért van néhány alapkészség, amelyet el kell sajátítanod ahhoz, hogy sikerrel vedd az akadályokat. Fontos, hogy képes legyél a jelenben lenni, és odafigyelni a másikra (ahelyett, hogy folyamatosan elemeznéd a fejedben a helyzetet, a másik személyét, illetve azzal foglalkoznál, hogy biztosan valamit el fogsz szúrni.) Míg a “való […]

    Az online társkeresés veszélyes üzem?

    A TV2 Mokkában az online társkeresés veszélyeiről, és az online társkeresős csalásokról beszélgettem.
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.