önismeret

04 Mar

Egy nemrég közölt flört kutatás szerint a flört készségek sokkal fontosabbak, mint a kinézet. Magyarul: hiába vagy szép és csinos, esetleg jóképű és izmos, ha nem tudsz flörtölni, nagyobb valószínűséggel maradsz egyedül, mint a nálad kevésbé vonzó, de a flört terén járatosabb vetélytársaid.

Flört – elfeledett “tudomány”?

A flörtölési technikákat legtöbben már az általános iskolában, vagy a középiskolában sajátítjuk el. Ilyenkor kezdjük el gyakorolni a szemezést, csábítgatást illetve az ismerkedési szövegeket. A flörtölés alapjai ugyan belénk vannak kódolva genetikailag, ugyanakkor jó része tanult készség. Vannak nagyon ügyes nőcsábászok, akik mesterfokon űzik a flört művészetét, és vannak, akik egész életükben nem tanulják meg megfelelően és hatékonyan kimutatni érdeklődésüket a másik nem felé.

Idősebb korban számos társkereső úgy gondolja, ő már “kinőtt” a flörtölésből – ennek az eredményei a dögunalmas randik, a kétségbeesés és a maratoni panaszok arról, hogy az illető már senkinek sem tetszik. Ahogy egyik tanfolyamosom írta:

“Az “én nem kellek senkinek” igazából legtöbbször ezt jelenti: “senkinek sem mertem jelzéseket leadni, hogy szabad vagyok, és senkinek sem mertem eddig kimutatni, hogy tetszik nekem, sőt, egyáltalán nem is próbálkoztam eddig semmivel és nem esett a karjaimba véletlenül a párom”

A flört tehát nem afféle csacska játék, hanem elengedhetetlen része a társkeresésnek. dr. Monica Moore flört kutató szerint a flört “az az eljárás, amelyben a nő kiválasztja a neki tetsző férfit és magához csábítja.” Szerinte tehát

a nők kezdeményeznek – kiválasztják a nekik tetsző férfit, a flörtjelzésekkel tudatják vele, hogy elérhetőek, illetve a válaszjelzések alapján tesztelik, hogy az illető férfi érdeklődése mennyire komoly irányukban.

A nők 52-féle flört jelzéssel tudatják a férfiakkal, hogy érdemes rájuk kicsit jobban odafigyelni. A jelzések között a mosolytól és szemezéstől kezdve a hajjal való játszadozást egyaránt megtalálhatjuk dr. Moore szerint. A férfinak csupán annyi a dolga, hogy veszi a jeleket, és reagál rájuk.

A mosoly a legnépszerűbb flörtjelzés

A fent említett 5000 fős mintán (19 és 39 év közötti egyedülállókon) végzett flört kutatás érdekes eredményeket hozott, 5-féle flört stílus rajzolódott ki:

Az 5-féle flört stílus

Az 5-féle flört stílus a következő:

1. Fizikai flört stílus: az ebbe a csoportba tartozó emberek hamar alakítanak ki kapcsolatokat, erős a szexuális kisugárzásuk és nagy az érzelmi és testi kötődésük a partnerükhöz.

2. Hagyományos flört stílus: ők úgy gondolják, az első lépést a férfinak kell megtennie, a nők pedig csak ne kezdeményezzenek. Az ebbe a csoportba tartozó nők és férfiak egyaránt zárkózottabbak és introvertáltak.

3. Udvarias flört stílus: ők az illendő viselkedésre és a szexuális célzásoktól mentes kommunikációra esküsznek

4. Őszinte flört stílus: ők az érzelmi kötődésre helyezik a hangsúlyt, így kapcsolataikra az érzelmi és szexuális harmónia a jellemző, értelmes párkapcsolatokra törekszenek az egyéjszakás kalandok helyett. Ez a típus a leggyakoribb.

5. Játékos flört stílus: Nem a hosszútávú kapcsolatra törekszenek, hanem arra, hogy jól érezzék magukat és növeljék az önbecsülésüket. Nem törekszenek komoly kapcsolatra, inkább csak szórakoznak. Ez a típus a legritkább.

Melyik flört stílus a tiéd? Ha tudsz angolul, akkor megtudhatod a University of Kansas flört tesztjéből!

Learn More
23 Feb

Nemrég írtam a társkeresők 3 típusáról, most következzen a társkeresés 4 akadálya. Ezek azok a fő területek, ahol gondok szoktak általában lenni, ha valaki már nagyon régóta társkereső de nem találja a párját. Sok társkereső olvasó kérdezi, hogy mi lehet a probléma, hiszen hónapok óta nem talál senkit. Nos, egy-két hónap társkeresés, esetleg fél-egy év még nem a világ, a gondok ott kezdődhetnek, ha valaki már több, mint két éve van egyedül.

Itt a Társkereső Kalauzon azzal foglalkozunk, hogy mi mit tehetünk a pártalálásért, de mindannyian tudjuk, hogy ez csak az egyik fele a dolognak. Mint az élet minden területéhez, ehhez is szerencse kell. A mondás azonban igaz: “a szerencse sokszor nem más, mint a lehetőségek észrevétele, a lehetőséggel való élés tudománya”, tehát még a szerencsére is fel kell készülni.

Lássuk tehát a társkeresés 4 akadályát:

Társkereső akadály 1: Kísért a múlt.

Sokan már azelőtt elkezdenének társat keresni, mielőtt még lezárták volna magukban előző kapcsolataikat. Rengeteg szakítás előtt álló, vagy válófélben lévő “társkereső” olvasóm van, nekik csak annyit tudok javasolni, hogy foglalkozzanak az első lépcsővel, tehát a megfelelő Érzelmi Fitnesz kialakításával, mielőtt még nekiállnak keresni. Tudom, hogy praktikus lenne úgy otthagyni az előzőt, hogy már rögtön össze is tudnánk bútorozni a következővel ezáltal csökkentve a rezsiköltséget, de az esetek legnagyobb százalékában nem működik a megélhetési társkeresés!

Amíg még nem zártad le az előző kapcsolatodat, meg fogja keseríteni az újakat. Nem lehetsz egyszerre szerelmes az exedbe és az új partneredbe. Ha nem megy az elengedés, többféle elengedési technikával próbálkozhatsz, itt van például a meditáció, vagy a sokak által javasolt érzelmi felszabadítás (éft). Ne törődj a visszaesésekkel és a hullámvölgyekkel, szépen lassan helyre fogsz jönni, és akkor elkezdheted a társkeresést. Amíg csak “bosszúból”, “csakazértis” keresel társat, addig zsákutcában vagy.

Kísért a múlt?

Társkeresés akadály 2: Korlátozó hiedelmek.

A korlátozó hiedelmek az egyik legproblémásabb terület, amivel foglalkozni kell a társkeresés témakör kapcsán. Elég, ha csak beleolvasunk egy-két olvasói hozzászólásba itt, a Társkereső Kalauzon, és máris láthatjuk, hogy mennyire nehéz a berögzült gondolkodási sémáktól és sztereotípiáktól szabadulni, illetve mennyire szeretjük ezeket ismételgetni és megosztani másokkal is.

Nem csupán a társkeresés esetén, de minden más területen is a gondolataidnál a legelső kritérium amit át kell gondolnod (a híres sikercoach, Tony Robbins nyomány), a következő: “erősít, vagy rombol engem ez a gondolat”? Ha azt gondolom, hogy minden férfi “disznó” és minden nő “csak a pénzre hajt”, az vajon segít engem a társkeresésben, vagy akadályoz? Mit gondolok a párkapcsolatokról? Mit gondolok a társkeresés folyamatáról?

Egyik VIP társkereső tanfolyamosommal jöttünk rá közösen egy coaching ülés alkalmával, hogy bár társat keres, de igazából a fő problémája az, hogy nagyon tart a párkapcsolatoktól. Egészen addig bele sem gondolt, hogy mennyi negatív sztereotípia van a fejében, amíg el nem kezdtük szépen sorra leírni egy papírlapra ezeket. Szinte az egyetlen pozitívum a párkapcsolattal kapcsolatban az volt nála, hogy van rendszeres szex. Ugyanakkor legalább 10 dolgot fel tudott hozni negatívumként: a kötöttséget, bekorlátozást és az együttélés nehézségeit. Belátható, hogy ameddig ezeket nem teszi helyre magában, hiába álmodozik családról és gyerekekről, mert szabotálni fogja saját magát ezek elérésében – a korlátozó hiedelmei miatt. Így aztán a társkeresés sem fog menni.

Szintén jellemző korlátozó hiedelem, hogy “nem vagyok elég jó”, vagy “nem akarok megint érzelmileg sérülni”. Ezek a gondolatok roncsolják a kisugárzást, és elriasztják a lehetséges társkereső jelölteket.

A belső meggyőződéseket, korlátozó hiedelmeket, belső blokkokat feloldani és átalakítani hatalmas, napról napra elvégzendő munka, amelyhez rengeteg gyakorlat van szerencsére, amelyek mankóként szolgálnak. Ilyenek az Identity önismereti játék, és ezernyi más dolog, amelyekkel a Társkereső Műhelyen is találkozhatsz. Ha komolyabb akadályokat építettél magadban, érdemes szakemberhez fordulni.

Téged is korlátoznak a hiedelmeid?

Társkeresés akadály 3: Nem vagy szinkronban a másik nemmel

Tipikus probléma vezető beosztású társkereső nőknél, hogy ha van is idejük egy randira, úgy esnek be a munkahelyükről. A munkahelyi “üzemmód” pedig teljesen alkalmatlan egy randi szituációra. A munkahelyen teljesíteni kell, hozni a számokat, érvelni, vitatkozni, kikérdezni, beszerezni. Alapvetően egy proaktív, “gyerünk és csináljuk” hozzáállás a jellemző, egy randi helyzet azonban teljesen mást kíván meg. A munka üzemmódot és a randi üzemmódot tehát élesen szét kell választani. A randin lazítani kell, beszélgetni, meghallgatni és jól érezni magunkat. Az első randi nem interjú szituáció, márpedig sok férfi panaszkodik, hogy úgy érzi, vallatáson vett részt.

Férfi társkeresőimnek pedig azt javaslom, hogy ne az első randin öntsék ki a szívüket és panaszolják el az exekkel kapcsolatos ellenérzéseiket, továbbá hagyják az adott hölgyet szóhoz jutni, és higgyék el nekem, nem kell az összes eddigi eredményüket és teljesítményüket felsorolni azért, hogy megnyerjék az illető hölgy szimpátiáját!

Így mész randira?

Társkeresés akadály 4: Randi készségek hiánya

Hát igen, az a bizonyos rettegett komfortzóna-átlépés… Amikor rádöbbenünk hogy jajj, sok-sok éve egy randin nem voltam, illetve hogy jajj, csak az online társkeresés maradt, hiszen a baráti körben nincsen senki. Jó hír! Ezt az akadályt lehet a legkönnyebben leküzdeni. Elég megérteni a Tölcsér-elvet, hogy egy kis önbizalmat kapjunk. Az online és offline társkeresés tanulható, a randikészségek fejleszthetőek!

Hiányoznak a készségek?

Nos, társkeresés terén nálad mi a legfőbb akadály?

ezert-vagy-meg-egyedul-r

Megjelent a könyv!!! Olvass bele itt!

Learn More
04 Jan
a mindig rosszul választó társkereső

Nagyon sok társkereső, aki engem olvas, már több, mint két éve van egyedül. Ennyi idő és próbálkozás után az ember elgondolkodik, hogy akkor most hol lehet a hiba? Bennem, vagy mindenki másban? Miért nem találok párra?

Ha Te is régóta vagy egyedül, gondold végig, hogy vajon a következők közül melyik típusba lehet besorolni Téged!:

1. A túl válogatós társkereső.

Ha már ennyi évet várt, akkor már tényleg a legjobbat akarja, és az első apróbb gikszernél elmenekül. Eleve gyanakvó és rögtön a hibát keresi a másikban, a kisebb bakikat sem bocsátja meg (pl, randikon), azonnal ítél. Szinte egyetlen férfi (vagy értelemszerűen nő) sem felel meg a kritériumainak, ő mondogatja állandóan, hogy “nincs egy normális pasi/nő sem a világon”.

Tipikus levél a túl válogatós társkereső tollából:

“Most végeztem egy újabb online társkereső megnézésével. Végignéztem a férfiakat.
271 férfi felelt meg a keresési feltételeimnek, és összesen 2 tetszik közülük a reglapok alapján.
Korábban 6 online társkereső kínálatát néztem végig, es hasonló eredménnyel jártam, azaz 0-2 fő volt, aki tetszett.
A házi feladatban kapott 10 fő, akit meg kell szólítani, az egész életemben nekem megtetszett férfiak létszáma nagyságrendileg.”

A túl válogatós társkereső

A túl válogatós társkereső

2. A társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső.

Ő az a társkereső, aki igazából nem is ér rá a társkeresésre, vagy nem alkalmas rá:

  • túl elfoglalt,
  • túl negatív és ezzel riasztja el a másikat,
  • túl szégyenlős,
  • túl passzív.

Ő az, aki itt a Kalauzon elmondja, hogy minden férfi/nő egyforma, hogy teljesen reménytelen a helyzet és akár el is áshatná magát úgysem lesz senkije, ő az, aki bár ott van az online társkeresőkön, mégsem tesz semmit, csak várja a sült galambot, illetve ő az, aki napi 5 percet tudna szánni a munkája mellett a társára, már ha lenne neki. A coaching alkalmakon is sokan ráébrednek, hogy igazából a kötött beosztásuk mellett nekik nincs is idejük a társkeresésre és hogy talán változtatni kellene az életstílusukon, hogy beleférjen egy társ is.

Tipikus levél a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső tollából:

“Az az igazság ,hogy annyira elfoglalt vagyok mostanában ,hogy tényleg nincs időm ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni . A saját létfenntartásom is elvesz minden időmet. Sokszor félhullaként esem be az ágyba. Talán most nincs az itt az ideje hogy férfiakkal foglalkozzam”

a társkeresésre alkalmatlan társkereső

A társkeresésre alkalmatlan társkereső

3. A mindig rosszul választó társkereső

Ő az a társkereső, akivel alapjában véve nincsen gond, bele is férne egy társ az életébe, viszont szisztematikusan és módszeresen rosszul választ. Száz közül is megérzi a társkereső oldalakon, hogy ki az, akinek nem szabadna írni, és természetesen pontosan ő lesz az az illető, aki neki kell. Egyszerűen vonzza a bajt, és a hideg futkorászik a hátamon, amikor nekem beszámol legfrissebb hódításáról.

Tipikus levél a mindig rosszul választó társkereső tollából:

“… a pasi komolyan paranoid. Bizonyos paranoia talán mindenkiben van – de benne elég sok, emiatt a jelleme nagyon durva és kellemetlen. Ő az, akiről mindenki lebeszélne. Mert ilyen pasi verte Papadimitriu Athinát, az ilyen Bicska Maxi ölte meg a maga Pollyját stb. Szóval ő egy igazi kötekedő rosszfiú – csakhogy a nők mégis odáig vannak az efféle alakokért. Felkavaró és szexi, jó lenne nem várni rá; de tudom, hogy muszáj.”

a mindig rosszul választó társkereső

Te is a rosszfiúkat választod mindig?

Min kellene változtatnod?

A legkeményebb dió az első kategória, a túl válogatós társkereső. Mondhatok neki akármit, úgy érzi, ha csak egy icipicit is változtat a kiválasztási kritériumain, már lejjebb ad az igényeiből és máris “megalkuszik”. A fejében ott él a tökéletes férfi, illetve nő, akiről pontosan tudja hogy hogyan is kellene viselkednie. Az a kár, hogy még egy ilyennel sem találkozott, de nem adja fel és tovább kergeti a légvárakat amiket egyedülléte alatt felépített és emiatt egy csomó nagyszerű lehetőséget szalaszt el. Bármilyen kritikát nehezen fogad el és ezért nagyon nehéz dolgom van vele, hiszen mindent jobban tud, csak valahogy a világ nem alkalmazkodik az ő elképzeléseihez… Ennél a típusnál a helyes önértékelés fejlesztésén kell dolgozni.

A második legnehezebb kategória a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső: nála életmód és szemléletbeli változásokat kell elérni és ez sem egy leányálom. Főleg azoknál nehéz, akik negatív, pesszimista szemlélettel állnak neki a társkereséshez, tudod, a “cseszd meg a létrádat”-féle Nyuszika-hozzáállással. A karrierjükbe szerelmesekkel sincs könnyű dolgom, hiszen ők úgy gondolják, miért hagynák ott a munkájukat korábban egy-két bizonytalan randiért? “Majd ha komolyabb lesz a kapcsolat, akkor változtatok” -mondják és végig sem gondolják, hogy rossz a sorrend. Ennél a típusnál a helyes hozzáálláson, szemléleten és a megfelelő életstílus kialakításán kell dolgozni.

Talán könnyebb sikert elérni a harmadik kategóriánál, a mindig rosszul választóknál. Sajnos náluk egyfajta perverzió figyelhető meg: elfogadják (sőt, igénylik) hogy rosszul bánjanak velük, szeretik, ha “küzdeni kell”, ha “szenvedélyes” egy kapcsolat, illetve egyfajta Terézanya-tudattal rendelkeznek, azzal, hogy majd “ők megváltoztatják” az illető férfit vagy nőt. Náluk azt kell megértetni, hogy muszáj hogy önmagukat értékeljék annyira, hogy egy őket értékelő párt válasszanak maguknak. Hogy igenis létezik olyan kapcsolat, amelyben szeretetet kaphatnak, és a fájdalom nem kell, hogy velejárója legyen a szerelemnek. Hogy van olyan partner, aki következetesen jól bánik velük. És hogy érdemes őket választani. Ennél a típusnál tehát az önértékelés és önbizalom fejlesztésén kell leginkább dolgozni.

Mindhárom típusnál a javasolt recept: dolgozz magadon! Akár könyvek, akár tanfolyamok, akár személyes találkozók során foglalkozz az önismereted, önbizalmad és a megfelelő hozzáállásod fejlesztésén!  Sok munka, de megéri!

Nézz a tükörbe!

Nézz a tükörbe! Te melyik típus vagy?

Nézz a tükörbe! A fenti három típus közül Te melyik társkereső kategóriába tartozol?

Learn More
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.