társkeresés

25 Feb

Nemrég egy érdekes beszélgetés közben (amiről még lesz szó…) a kezembe került egy nagyszerű mesekönyv Mosonyi Aliz és Háy Ágnes tollából. A címe:  Szekrénymesék. Jobbnál jobb, játékos, különleges és elgondolkodtató történet van benne szívmelengető rajzokkal. Az egyik mese úgy érzem, ide illik a Társkereső Kalauzra, mindenki vonja le belőle a saját tanulságát:

“Volt egyszer egy Mari nevű szekrény. És ebben a szekrényben, egy lyukas cipőben bujdosott a Birsképű Herceg: – Ki szeret engem? Senki – sóhajtozott. – Ki gondol rám? Senki. Ki mondja nekem, “kedves, kedves, kedves”? Senki.

Egy nap levelet kapott: “Kedves, kedves, kedves Birsképű Herceg! Csak rád gondolok. Szeretlek.” – Tréfa – gondolta a Birsképű Herceg, és még jobban sóhajtozott, és még jobban elbújt a lyukas cipőben. De másnap megint levelet kapott: “Nem tréfa.” – Nem? – gondolta a Birsképű Herceg. És ahogy ezt gondolta, már meg is kapta a harmadik levelet: “De nem ám!”.

Akkor a Birsképű Herceg előjött a cipőből, hajóra szállt, és elhajózott. Bejárta az egész világot, járt Kínában, Indiában meg Párizsban, de hiába, azt, aki a levelet írta, sehol nem találta. – Sehol nem találom – mondta végül, hajóját lehorgonyozta, és mászott volna vissza a lyukas cipőbe. De akkor megint kapott egy levelet: “Itt vagyok.” Körülnézett a Birsképű Herceg, és meglátta a Szerelmes Hercegnőt – , ült a szekrény sarkában, kezében toll. – Itt vagyok – mondta a Birsképű Herceg. – Végre – mondta a Szerelmes Hercegnő. – Épp kifogyott a levélpapírom.”

Szekrénymesék

Te melyik szereplő vagy? A Birsképű Herceg, vagy a Szerelmes Hercegnő?

Előfordult már olyan, hogy valakinek kifogyott a levélpapírja, mire rájöttél, hogy szeretett téged?

Nagyon sokszor a leendő párod/jelölted már jelen van az életedben, csak észre sem veszed.

Nézz kicsit jobban körbe!


Társkeresés indul!Szeretnéd, hogy valóra váljanak a mesék? Kérd az ingyenes “Társkeresés indul!” leckéket! >>>

Learn More
07 Jan

“Te vagy a mindenem” – romantikusan hangzik, nem? Társkereső coachként mégis azt javasolnám, hogy mielőtt társkeresésre adod a fejed, első lépésként alakíts ki magadnak olyan magánéletet a munkán kívül, amelyben jól érzed magad.

Te vagy a mindenem?

Nem várhatod el ugyanis leendő párodtól, hogy tökéletesen minden igényt kielégítsen, legyen ő az anyád/apád, testvéred, szeretőd, társad, legjobb barátod egyben. Persze, a szerelmes dalok erről énekelnek, de én mégis azt mondom, ezek a “legyél te a mindenem”-típusó elvárások túl nagy terhet tesznek a másikra, és könnyebben csalódáshoz vezetnek.

Fiatalabb korban is előfordul, de a 40-es, 50-es és 60-as korosztálynál még inkább, hogy a válás után semmilyen társasága nem marad a társkeresőnek és azért szeretne leginkább társat, hogy ne legyen magányos. Főleg a hosszú házasság és a gyermeknevelés ideje alatt leépülnek a társadalmi kapcsolatok, váláskor pedig az a kevés barát is, aki volt, általában vagy az egyik, vagy a másik felet támogatja, tehát ők is elvesznek.

Magányos is vagy vagy csak társtalan?

Társtalanság és/vagy magány?

Ha így marad az ember egyedül, az nagyon megnehezíti a dolgát. Egyrészt üresek a hétvégéi, a gyerekek kirepültek, nincs kivel programokat szervezni, nincs kivel kimozdulni. Egy társ tűnik az egyedüli megoldásnak.

Úgy gondolom, könnyebb a társkeresési procedúrát is végigcsinálni, ha van egy támogató közeg, vagy egy baráti háló az ember mögött, akinek lehet mesélni, és akikkel fel lehet oldani a magányt. Mit csinálj azonban, ha teljesen egyedül maradtál és minden hétvégén a négy falat nézed és kétségbeesetten szeretnél egy társat magadnak, aki kihúz ebből a magányos helyzetből?

Hogyan építs baráti kört a nulláról?

Összefoglaltam pár lépést, amellyel csökkentheted a magányodat, és “újraindíthatod” a baráti körödet. Igenis, abszolút nulláról is magad köré tudsz építeni egy ismerősi-baráti hálót – ami aztán megtart és melegít, ha magányosnak érzed magad.

1. Keresd fel a régieket. Igen, kicsit ciki lesz újramelegíteni a régi barátokat, miután elhanyagoltad őket, de ezt be kell vállalnod. Keresd fel őket, kérj elnézést (ha tényleg elhanyagoltad őket), hogy nem jelentkeztél eddig, és hívd meg őket akár egy baráti vacsorára, akár egy kávézóba kicsit beszélgetni.

2. Kezdj el sportolni. A legjobb, ha valamilyen klubhoz csatlakozol, ahová hétről hétre ugyanazok járnak. Tollas, hastánc, ping-pong, teljesen mindegy, csatlakozz hozzájuk. Előbb-utóbb minden klub szervez foglalkozáson kívüli rendezvényeket is, amelyek általában klassz kis programok. Továbbá minden héten ugyanazokkal az emberekkel találkozol, valószínű, hogy barátkozni is fogsz tudni velük. Ne legyél túl nyomulós, de nyugodtan bejelölheted őket az iwiw-en, vagy Facebook-on, ahol szorosabbra fűzheted a kapcsolatokat.

3. Tanfolyamok? Úgyis van elég szabadidőd, keress magadnak tanfolyamot, vagy valamilyen szakkört. Lehet az patchwork vagy rajztanfolyam, itt is mindig vannak kiegészítő foglalkozások, és egy csapat részének érezheted magad.

4. Társadalmi szervezetek. Vállalj önkéntes munkát. Mi érdekel? Környezetvédelem, esélyegyenlőség vagy valami más? Keress magadnak egy szervezetet és jelentkezz – mindenhol szívesen fogadják a segítő szándékot. Ráadásul hasonló érdeklődésű emberekkel vagy együtt, könnyű barátkozni.

5. Online közösségek. Amíg a fenti négy pontot nem mered meglépni, addig is lelkes tagja lehetsz online közösségeknek. Fórumozhatsz, csetelhetsz, vitázhatsz és beszélgethetsz. Keresd meg a neked való helyeket – a Nők Lapja Café fórumain például mindig pezseg az élet. Kevésbé érzed magad magányosnak, ha legalább online kapsz megkereséseket, és az ilyen közösségekből is sokszor szerveződik offline esemény.

Szintén javaslom számos társkereső olvasóm és tanfolyamosom által ajánlott online túraklubokat, úgymint a Túratárs, vagy a Sétafika, ahol ingyenes programokon vehetsz részt: szervezett sétákon és túrákon hétvégén.

Barátok

Attól még hogy nincsen párod, barátaid legyenek!

Én a következőket próbáltam ki, miután egyedül maradtam (csak ötletadónak): jobb agyféltekés rajztanfolyam, pókerklub, üzleti klub, sportklub. Mindegyik bevált, mindenhonnan jó kis programok szerveződtek és annyit mászkáltam mindenfelé, hogy észre sem vettem, hogy nagyon egyedül és magányosnak kellene éreznem magam.

“Zsarol a családom!”

Ha úgy érzed, a környezeted (szülők, gyerekek) azzal zsarolnak, hogy nem vagy eleget otthon, magyarázd el nekik, hogy neked ez fontos. Túl sok olyan levelet kapok, amelyben negyvenes-ötvenes embert érzelmileg zsarolnak a szülei vagy a gyermekei, hogy ne csináljon programot magának, hanem inkább üljön otthon velük. Íme egy közülük:

“A fiam két hete összeköltözött a barátnőjével. Ez természetes dolog, Viszont egyedül maradtam a szüleimmel és az anyám már az agyamra megy. Nagyon szeretem őket, de kegyetlen amit művel….Többször előfordult ha később jöttem haza, a anyám különböző ürüggyel rámtelefonált, és közölte, ha ide jön valaki elűzi. 4 éve együtt lakunk külön bejárattal, de percenkét bejön.”

Ha nálad is hasonló a helyzet, itt az ideje, hogy kicsit a sarkadra állj és megértesd velük hogy bizony, Te is fontos lehetsz és a Te kívánságaid is számítanak. Ha nagyon nem megy a megértés a másik oldalon, használd a “beakadt lemez” technikát: bármit mondanak, mindenféle magyarázkodás nélkül ismételgesd, hogy neked ez fontos, és mindenkinek az a legjobb ha te is jól érzed magad, ezért muszáj elmenned erre vagy arra a programra. És ha nagyon unatkozik (mint pl. a fenti anyuka), foglalja el ő is magát valamivel.

Először nem könnyű

Amikor idegen környezetbe kerülsz, először kellemetlenül, kínosan, esetleg zavarban fogod érezni magad. Ez teljesen természetes, adj esélyt egy legközelebbi alkalomkor is magadnak és az adott rendezvénynek! Egy összeszokottnak tűnő társaságba is bele tudsz kerülni, csak legyél türelmes! Ne rohanj le mindenkit elsőre, szépen lassan közeledj másokhoz, ismerkedj és beszélgess velük. Meglátod, ha nem mész, egy idő után már hiányolni fognak! Alakíts ki egy hetirendet amelyben mindig legyen valami kikapcsolódás, szórakozás és sport. Ja és természetesen a fenti helyeken ám társat is lehet találni 🙂

Szóval, a fentiek közül melyiket fogod kipróbálni először? 🙂

Társkeresés indul!Ha csak egy társ hiányzik már, akkor kérd Te is az ingyenes “Társkeresés indul!” két hetes leckesorozatot >>>

Learn More
04 Jan
a mindig rosszul választó társkereső

Nagyon sok társkereső, aki engem olvas, már több, mint két éve van egyedül. Ennyi idő és próbálkozás után az ember elgondolkodik, hogy akkor most hol lehet a hiba? Bennem, vagy mindenki másban? Miért nem találok párra?

Ha Te is régóta vagy egyedül, gondold végig, hogy vajon a következők közül melyik típusba lehet besorolni Téged!:

1. A túl válogatós társkereső.

Ha már ennyi évet várt, akkor már tényleg a legjobbat akarja, és az első apróbb gikszernél elmenekül. Eleve gyanakvó és rögtön a hibát keresi a másikban, a kisebb bakikat sem bocsátja meg (pl, randikon), azonnal ítél. Szinte egyetlen férfi (vagy értelemszerűen nő) sem felel meg a kritériumainak, ő mondogatja állandóan, hogy “nincs egy normális pasi/nő sem a világon”.

Tipikus levél a túl válogatós társkereső tollából:

“Most végeztem egy újabb online társkereső megnézésével. Végignéztem a férfiakat.
271 férfi felelt meg a keresési feltételeimnek, és összesen 2 tetszik közülük a reglapok alapján.
Korábban 6 online társkereső kínálatát néztem végig, es hasonló eredménnyel jártam, azaz 0-2 fő volt, aki tetszett.
A házi feladatban kapott 10 fő, akit meg kell szólítani, az egész életemben nekem megtetszett férfiak létszáma nagyságrendileg.”

A túl válogatós társkereső

A túl válogatós társkereső

2. A társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső.

Ő az a társkereső, aki igazából nem is ér rá a társkeresésre, vagy nem alkalmas rá:

  • túl elfoglalt,
  • túl negatív és ezzel riasztja el a másikat,
  • túl szégyenlős,
  • túl passzív.

Ő az, aki itt a Kalauzon elmondja, hogy minden férfi/nő egyforma, hogy teljesen reménytelen a helyzet és akár el is áshatná magát úgysem lesz senkije, ő az, aki bár ott van az online társkeresőkön, mégsem tesz semmit, csak várja a sült galambot, illetve ő az, aki napi 5 percet tudna szánni a munkája mellett a társára, már ha lenne neki. A coaching alkalmakon is sokan ráébrednek, hogy igazából a kötött beosztásuk mellett nekik nincs is idejük a társkeresésre és hogy talán változtatni kellene az életstílusukon, hogy beleférjen egy társ is.

Tipikus levél a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső tollából:

“Az az igazság ,hogy annyira elfoglalt vagyok mostanában ,hogy tényleg nincs időm ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni . A saját létfenntartásom is elvesz minden időmet. Sokszor félhullaként esem be az ágyba. Talán most nincs az itt az ideje hogy férfiakkal foglalkozzam”

a társkeresésre alkalmatlan társkereső

A társkeresésre alkalmatlan társkereső

3. A mindig rosszul választó társkereső

Ő az a társkereső, akivel alapjában véve nincsen gond, bele is férne egy társ az életébe, viszont szisztematikusan és módszeresen rosszul választ. Száz közül is megérzi a társkereső oldalakon, hogy ki az, akinek nem szabadna írni, és természetesen pontosan ő lesz az az illető, aki neki kell. Egyszerűen vonzza a bajt, és a hideg futkorászik a hátamon, amikor nekem beszámol legfrissebb hódításáról.

Tipikus levél a mindig rosszul választó társkereső tollából:

“… a pasi komolyan paranoid. Bizonyos paranoia talán mindenkiben van – de benne elég sok, emiatt a jelleme nagyon durva és kellemetlen. Ő az, akiről mindenki lebeszélne. Mert ilyen pasi verte Papadimitriu Athinát, az ilyen Bicska Maxi ölte meg a maga Pollyját stb. Szóval ő egy igazi kötekedő rosszfiú – csakhogy a nők mégis odáig vannak az efféle alakokért. Felkavaró és szexi, jó lenne nem várni rá; de tudom, hogy muszáj.”

a mindig rosszul választó társkereső

Te is a rosszfiúkat választod mindig?

Min kellene változtatnod?

A legkeményebb dió az első kategória, a túl válogatós társkereső. Mondhatok neki akármit, úgy érzi, ha csak egy icipicit is változtat a kiválasztási kritériumain, már lejjebb ad az igényeiből és máris “megalkuszik”. A fejében ott él a tökéletes férfi, illetve nő, akiről pontosan tudja hogy hogyan is kellene viselkednie. Az a kár, hogy még egy ilyennel sem találkozott, de nem adja fel és tovább kergeti a légvárakat amiket egyedülléte alatt felépített és emiatt egy csomó nagyszerű lehetőséget szalaszt el. Bármilyen kritikát nehezen fogad el és ezért nagyon nehéz dolgom van vele, hiszen mindent jobban tud, csak valahogy a világ nem alkalmazkodik az ő elképzeléseihez… Ennél a típusnál a helyes önértékelés fejlesztésén kell dolgozni.

A második legnehezebb kategória a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső: nála életmód és szemléletbeli változásokat kell elérni és ez sem egy leányálom. Főleg azoknál nehéz, akik negatív, pesszimista szemlélettel állnak neki a társkereséshez, tudod, a “cseszd meg a létrádat”-féle Nyuszika-hozzáállással. A karrierjükbe szerelmesekkel sincs könnyű dolgom, hiszen ők úgy gondolják, miért hagynák ott a munkájukat korábban egy-két bizonytalan randiért? “Majd ha komolyabb lesz a kapcsolat, akkor változtatok” -mondják és végig sem gondolják, hogy rossz a sorrend. Ennél a típusnál a helyes hozzáálláson, szemléleten és a megfelelő életstílus kialakításán kell dolgozni.

Talán könnyebb sikert elérni a harmadik kategóriánál, a mindig rosszul választóknál. Sajnos náluk egyfajta perverzió figyelhető meg: elfogadják (sőt, igénylik) hogy rosszul bánjanak velük, szeretik, ha “küzdeni kell”, ha “szenvedélyes” egy kapcsolat, illetve egyfajta Terézanya-tudattal rendelkeznek, azzal, hogy majd “ők megváltoztatják” az illető férfit vagy nőt. Náluk azt kell megértetni, hogy muszáj hogy önmagukat értékeljék annyira, hogy egy őket értékelő párt válasszanak maguknak. Hogy igenis létezik olyan kapcsolat, amelyben szeretetet kaphatnak, és a fájdalom nem kell, hogy velejárója legyen a szerelemnek. Hogy van olyan partner, aki következetesen jól bánik velük. És hogy érdemes őket választani. Ennél a típusnál tehát az önértékelés és önbizalom fejlesztésén kell leginkább dolgozni.

Mindhárom típusnál a javasolt recept: dolgozz magadon! Akár könyvek, akár tanfolyamok, akár személyes találkozók során foglalkozz az önismereted, önbizalmad és a megfelelő hozzáállásod fejlesztésén!  Sok munka, de megéri!

Nézz a tükörbe!

Nézz a tükörbe! Te melyik típus vagy?

Nézz a tükörbe! A fenti három típus közül Te melyik társkereső kategóriába tartozol?

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.