30 felett

06 Nov

Rapid randi kicsit másképp!

with Comments Off on Rapid randi kicsit másképp!
Szabad Vagyok Rapid Randi

Nagyanyáink idejében még a szülők hozták össze a párokat, akik aztán örökre együtt is maradtak. De mit csináljunk mi, a 21. században társat keresni próbálók, amikor már nincsen összeboronálás és egyre több az egyedülálló?

Rapid randi – egy este 7 randi!

Az online társkeresőkben rengetegen csalódtak – sok “kamu” regisztrált van fent és iszonyat nagy a “zaj” – sok-sok levelet kell ahhoz megírni, hogy választ is kapjunk. Akik személyes ismerkedésre vágynak, azoknak nagyszerű alternatíva lehet a rapid randi. A Szabad Vagyok komplex társkereső program éppen ezért 2010 év végétől a rapid randikat is felvette a palettájára, hogy minél átfogóbban tudja segíteni a társkeresőket.

Hogyan működik a rapid randi?

Pszichológusok szerint 7 perc elég arra, hogy eldöntsük: tetszik-e a másik, vagy sem, akarunk-e tőle bármit is, vagy sem. Éppen ezért a Szabad Vagyok Rapid Randi 7 perces villámbeszélgetésekkel indul: 7 férfi és 7  nő ismerkedik egymással. Hogy ne felejts el semmit, kapsz egy papírlapot, amelyre jegyzetelhetsz – legalább a másik nevét, hogy aztán be tudd jelölni, ki tetszett Neked.

A beszélgetések végén beszedjük az értékeléseket, és ha egyezést találunk – tehát ha Te bejelöltél valakit, hogy tetszett neked és ő is bejelöl Téged, hogy tetszettél neki, akkor másnap értesítünk és megadjuk nektek egymás elérhetőségeit.Tehát ha bátortalan vagy, nem is kell, hogy kimutasd a másik felé a szimpátiádat – semmit sem kockáztatsz hiszen Ő csak akkor tudja meg hogy tetszik Neked, ha ez kölcsönös!

Szabad Vagyok Rapid Randi

Egész estés villámrandi

Szedd össze a bátorságod! Gyere el!

Adj egy esélyt magadnak és a Szabad Vagyok Rapid Randinak, és gyere el! 40-es korosztálynak is szervezünk!

Eljönnél? A részletekhez és a jelentkezéshez kattints ide >>>

 

Learn More
06 Oct

Akár szingli vagy, akár elvált, vagy özvegy, 30 felett a társkeresés számos okból roppant nehéz lehet.

Társkeresés 30 felett? Jajj csak ezt ne!!

Először is, ha hosszútávú kapcsolatban voltál eddig, a randikészségeid minden bizonnyal berozsdásodtak már és maga a gondolat is elborzaszt, hogy ismét a startvonalra állj és nekikezdj a 30 feletti társkeresésnek. Talán a baráti körödet is teljesen kiaknáztad már és senki sem jöhet szóba így 30 felett. Az is lehet, hogy a karrieredbe temetkezve nem is állsz egyáltalán kapcsolatban 30 feletti társkeresőkkel.


Társkeresés 30 felett: a valóság

Most, hogy 30 felett vágsz bele a társkeresésbe, szomorúan látod, hogy a legtöbben körülötted már megállapodtak. Bármerre nézel, jeggyűrűket és babakocsikat látsz. Aki pedig egyedül van, úgy tűnhet, hogy túl fiatal, túl éretlen és általában véve, teljesen alkalmatlan arra, hogy a párod lehessen. Tény, hogy ebben az életkorban, 30 felett a legnagyobb azok száma, akik megállapodtak már vagy komoly kapcsolatban vannak.


Társkeresés 30 felett: kemény dió?

Ha eddig vigyáztál az egészségedre és az alakodra, akkor nem sok különbség van közted és egy huszas éveiben járó társkereső között a “csomagolást” tekintve. Mégis, mitől válik nehézzé a 30 felett a társkeresés és miért olyan nehéz bevonzani a megfelelő partnert, annak ellenére hogy még mindig nagyon vonzó és fiatal vagy?

Amikor a huszas éveidet tapostad, akármerre mentél, mindenfelé szingliket láttál, társkeresőként nem volt valami nehéz dolgod. Népes baráti társaságod volt, akik szintén rengeteg más egyedülálló társkeresőt ismertek, nem volt nehéz összejönni bárkivel.

30 felett azonban társkeresőként nehéz dolgod van: valószínűleg nem jársz el annyit bulizni, és főleg csupán a közeli barátokkal és ismerősökkel találkozol. A hétköznapokból kitörni, vagy új ismeretségeket szerezni egyre nehezebbnek tűnik. (forrás: beauty-secrets4u)

 

Társkeresés 30 felett

Társkeresés 30 felett

Társkeresés 30 fölött: hozzáállás

Mindezek tetejében már egyáltalán nem vagy olyan laza, mint a huszas éveidben, amikor minden csupán a mókáról szólt. Akkor még nem volt probléma, ha hónapokat elpazaroltál a nem megfelelő társra, hiszen amint lelépett, már jöhetett is a következő. A társkeresés nem volt annyira problémás, mint most.

30 feletti társkeresőként azonban már mindenki poggyásszal érkezik egy kapcsolatba, különféle múltbéli csalódások, terhek nyomják a vállát. Érzelmi sérülések, sokszor válás, gyerekek, esetleg a ketyegő biológiai óra “súlyosbítja” a 30 feletti társkeresés körülményeit. A társkeresés akár elkeseredett, kétségbeesett színezetet is kaphat, nem úgy, mint huszonévesen. Ráadásul a kor i egyre jobban számít. A Velvet szerint:

Egy férfi 23 éves korára még mindig keres partnert a nála 5 évvel fiatalabb 18 évesek között, míg felfelé csak 3 év eltérést enged, azaz 26 éven felüliekkel szóba sem áll. .. Ráadásul megfigyelték, hogy az idősebb férfiak a társkeresőn rengeteg üzenetet küldözgetnek olyan csajoknak, akik a saját maguk által megadott korhatárnál is fiatalabbak – hátha szerencséjük lesz. Természetesen az idősebb nőknek próba-szerencse alapon sem írnak egy sort sem. (Velvet)


Társkeresés 30 felett: hol érdemes?

A következőkben a teljesség igénye nélkül lehetséges ismerkedési helyszíneket sorolok fel:


5 tipp 30 feletti társkereséshez


1. Szórakozóhelyek: A szórakozóhelyek általában nem kedveznek a 30 feletti társkeresőknek. Egyrészt ezer olyan huszonéves csaj rohangál fel-alá sokkal nálad sokkal lengébb ruhában, ami eltereli lehetséges jelölted figyelmét, másrészt pedig lehetséges jelölted valószínűleg máris többet ivott a kelleténél ezért nem éppen egy komoly kapcsolat elkezdésén gondolkodik. Túl sokan esnek bele az egyéjszakás kaland hibájába is, ahonnan az esetek 99%-ban szintén nem az oltár elé vezet az út.


2. Munkahely: Házinyúlra nem lövünk! De azért ha muszáj… A kollegiális viszonyból kialakuló szerelmi viszony számos kockázatot rejt magában, de sokszor új munkahelyet találni mégiscsak könnyebb, mint társat, ezért megfontolandó. 30 feletti társkeresőként természetesen muszáj a józan eszünket is elővenni néha…


3. Közösségi oldalak: Az iwiwen és a Facebookon is számos kapcsolat született már, és a 30 feletti társkeresőknek is kitűnően alkalmas a terep. Ezek a virtuális helyek nagyszerűen alkalmasak arra, hogy új ismeretségeket szerezz, és kötetlenül ismerkedhess. Tipp: regisztrálj be az iwiwen található társkereső alkalmazásokba, illetve jelölj be a Facebookon bátran ismeretleneket is, hogy bővüljön a lehetőségek köre.


4. Konferencia, kiállításmegnyitó: Ezeknek az eseményeknek nagy előnyük, hogy kapásból van közös érdeklődési köröd minden odalátogatóval. A svédasztalnál kötetlenül szóba elegyedhetsz bárkivel, és az adott műről vagy előadásról való véleménye mellett kipuhatolhatod azt is, szabad-e a pálya. 30 feletti társkeresésnél különösen érdemes ezekre a helyekre járni, hiszen főleg az “idősebb” korosztály látogatja ezeket.


5. Sport, túraklub: Aerobic órák helyett válassz olyan sporttevékenységet, ahol férfiak is megfordulnak. Csatlakozz egy túraklubhoz és vegyél részt szervezett kirándulásokon. Legrosszabb esetben is rengeteg barátra tehetsz szert – akik talán tovább segíthetnek majd saját ismeretségi körükből a 30 feletti társkeresési gyötrelmeiden.

Társkeresés 30 felett

Csatlakozz túraklubhoz!

Te hol ismerkedtél már 30 fölött? Írd meg a tippjeidet!

Társkeresés indul!Ha a társkereséshez szükséged van egy kis lelki támaszra, kérd az ingyenes “Társkeresés indul!” leckéket! >>>

Learn More
  • Videók

    Tippek, hogy eljuss a második randiig

    A randizás hidd el, nem agysebészet, de azért van néhány alapkészség, amelyet el kell sajátítanod ahhoz, hogy sikerrel vedd az akadályokat. Fontos, hogy képes legyél a jelenben lenni, és odafigyelni a másikra (ahelyett, hogy folyamatosan elemeznéd a fejedben a helyzetet, a másik személyét, illetve azzal foglalkoznál, hogy biztosan valamit el fogsz szúrni.) Míg a “való […]

    Az online társkeresés veszélyes üzem?

    A TV2 Mokkában az online társkeresés veszélyeiről, és az online társkeresős csalásokról beszélgettem.
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.