Author Archives Randi Andi

04 Apr

Hol randizzak??!!!

with Comments Off on Hol randizzak??!!!

” Sehol sem lehet ismerkedni…” – állandóan ezt a kérdést kapom az olvasóktól.

Namármost ez a kezdeményezés-ismerkedés-randi téma ugyancsak kacifántos.

Kezdeményezz kreatívan!

Ugyanis ha megfelelő lelki állapotban vagy, akárhol összejön a dolog, ha meg nem, akkor meg sehol. Mondok egy példát, amit nemrég hallottam és nagyon tetszett: unalmas sajtótájékoztató, egy férfi és egy nő vadul jegyzetelnek egymás mellett. A nő észreveszi hogy a kollégája kockáspapírra jegyzetel, a tájékoztató közepén átnyúl és behúz az egyik kockába egy ixet. Elkezdenek amőbázni (miközben dolgoznak végig), majd amikor vége a tájékoztatónak, a nő odaszól a férfinak: “ezt a játékot még befejezzük”. A folytatást nem ismerem, de kezdeményezésnek nagyszerű: laza, játékos, amilyennek egy kezdeményezésnek lennie kell. Ha egy nő be mer ilyet vállalni, akkor Te, mint férfi is kísérletezz! Ja és ne feledd: ha nem jön össze, akkor sincs semmi. Majd legközelebb!

Te is túlagyalós vagy?!

Egyik kliensem is nagyon szeretne barátnőt magának. A probléma csak az, hogy egészen idáig több időt töltött az erről való ábrándozással és parázással mint a konkrét lépésekkel (egészen idáig, mert jó sok gyakorlati házi feladatot kapott tőlem és ha nem csinálja, akkor ki fog kapni :-). Tehát rendben van, ha fejben rá akarsz készülni a dolgokra, de hidd el, az akció mindig többet ér, mint az állandó agyalás és tépelődés.

SOS! Randi stressz!!!

Sokan panaszkodnak, hogy a levelezés még csak-csak megy, de a randikon lefagynak. Naná, ha már napokkal előtte paráztatod és túráztatod magad, hogy mi lesz, nem csoda, hogy a randi egy rémálom lesz! Egy-két roppant egyszerű dolog, amivel hatékonyan csökkentheted a randi előtti stresszt:

  • nézd a kedvenc sorozataidat előtte
  • nézd meg a kedvenc vicces oldalaidat a neten előtte (az enyémek a 9gag és az icanhazcheezburger, ezeken már kora reggel a metrón is hangosan nevetek néha)
  • menj el edzésre aznap (de fürödj utána!!!)
  • bármivel tereld el a gondolataidat amivel tudod!
  • persze kicsit készülhetsz is kérdésekkel: olvasd át amiket írt magáról, nézd meg az adatlapját és készülj fel belőle.
  • vedd úgy, hogy örülhet, hogy olyan nagyszerű férfival találkozhat, mint amilyen Te vagy! 🙂

Ja, és arra, hogy hol randizhatnál… van egy ötletem

Garantáltan stresszmentes randizás –

Bor estek a Szabad Vagyok Program és a Domus Vinorum szervezésében!

Régóta gondolkodom azon, hogy mi lenne a lehető legkellemesebb randi rendezvény, ahova mindkét nem tagjai szívesen elmennek, aztán egyszer csak beugrott: szervezzünk boresteket!

Bor estek? Miért jó az?

  • egyrészt minden alkalommal más és más borvidék borait kóstoljuk végig (aki nem szeretne inni, az üdítőt kap)
  • maga a Domus Vinorum pincéje fantasztikusan hangulatos, képzeld el, hogy egy középkori borospincében kóstolgatod a legjobb borokat szakavatott sommelier segítségével, nagyon hangulatos!!!
  • nincsen az a para, hogy “jajj, mit mondjak”, hiszen a téma adott, és ha voltál már nálam Társkereső Műhelyen, tudod, hogy nálam mindig jó a hangulat.
  • még témákat sem kell hoznod, abszolút lusta is lehetsz, mert mindenről gondoskodom – ennél stresszmentesebb lehetőséget már nem is tudnék kitalálni!
  • ha pedig tetszik valaki, nos, azzal beszélgethetsz kicsit még többet 🙂

Itt lesznek a Borestek!

Az első Borestek időpontjai:

április 13, péntek, 19:00: 20-asok randija
április 14, szombat, 19:00: 30-asok randija
április 20, péntek, 19:00: 40-esek randija
április 21, szombat, 19:00: 50-esek randija

(Személyit nem fogom elkérni, oda jelentkezz, ahová érzed magad! 🙂

Téma: az Egri borvidék kincsei (az est tartalmaz négyféle bort, pogácsát, és szódát, természetesen sommelier mutatja be a borokat, emellett én is ott leszek és garantálom Neked a jó hangulatot 🙂

Ár: 7000 Ft (bruttó), a helyszínen fizetendő

Ha szeretnél jönni az első két alkalom egyikére (hidd el, én jobban fogok izgulni, mint Te :-), akkor az alábbi űrlap segítségével tudsz jelentkezni!!!

 

Learn More
30 Mar

A múlt heti, kizárólag férfiaknak meghirdetett, ismerkedés és kezdeményezés tematikájú Társkereső Műhelyen rengeteg felismerés született a jelenlévők részéről. Rövid összefoglalás a tapasztalatokról:

Nem mindegy, mit gondolsz magadról

Amikor megkérdeztem, hogy ki tartja jó pasinak magát, csupán hárman jelentkeztek. Utólag írt egy résztvevő emailt (ott helyben nem merte felvállalni a véleményét, úgy tűnik), hogy nem az a fontos, hogy ő magát jó pasinak tartsa, hanem az, hogy a nők tartsák őt jó pasinak. Tévedés!!! Az, hogy Te mit gondolsz magadról, az önértékelésed messziről sugárzik, márpedig a nők listáján a jó pasi tulajdonságainak egyik legfontosabb eleme a határozott fellépés és a magabiztosság. Mégis honnan szednél ilyesmiket, ha nem tartod sokra magad?

Házi feladat 1: Kezdd el gyűjteni a múltbéli sikersztorikat és nőktől kapott dicséreteket, és erősítsd az önbecsülésedet nap mint nap, hogy legközelebb, ha esetleg Téged kérdezlek meg, egy pillanat gondolkodás nélkül tudd kijelenteni: “igen, jó pasi vagyok.”

Nem mindegy, hogyan kommunikálsz

Az egyik résztvevő mesélte, hogy ő teljesen úgy gondolta egy esti randiról, hogy jól sikerült, hiszen humoros és szórakoztató volt, és nem érti, miért nem akar vele találkozni az illető nő még egyszer. A Műhely során aztán szépen lassan kiderült számára is: hiába akar ő humoros lenni, ha állandóan szabotálja a saját poénjait azzal, hogy rögtön a viccek után hozzáteszi: “á, mindegy”, “hagyjuk”. Ezek szintén bizonytalanságról tanúskodnak és megint csak ott tartunk, mint az előbb: a másik nem képviselője azonnal leveszi, hogy ennek a férfinak nulla önbizalma van, hiszen saját magában, a saját vicceiben sem bízik. Ha nincs önbizalmad a humorizáláshoz, inkább ne tedd!

A bizonytalan férfi ismérvei a kommunikációban:
1. A fenti példa: a humort teljesen ügyetlen alkalmazod
2. Bizonytalan megfogalmazások. Ne csináld azt, hogy kijelentesz valamit, aztán attól tartva, hogy a másik nem ért veled egyet, rögtön kétségbe is vonod a saját kijelentésedet.
3. Bizonytalanságra utaló szavak használata: valahol, nem sok, valaki, nem mind, körülbelül, talán, nem is tudom. Ezeket is kerüld, hiszen a hallgató rögtön megérzi, hogy nyuszi vagy.
4. Töltelékszavak használata: esetleg, csaknem, olyanféle, tulajdonképpen, úgy látszik, úgy tűnik.

Házi feladat 2: Figyeld meg tudatosan magad, amikor a legközelebb az ellenkező nem egy tagjával kommunikálsz. Főleg akkor figyelj nagyon, amikor érzed, hogy kezdesz zavarba jönni. Milyen hibákat követsz el a fentiek közül? Ha odafigyelsz, korrigálni is tudsz és ez nagyban javít a fellépéseden.

Neked is inadba száll a bátorságod amikor ismerkedni szeretnél?

Nem mindegy, hogy nézel ki

A legjobb pasit is el lehet rondítani egy előnytelen lógó pulóverrel, csúnya színekkel, hozzá nem illő stílussal. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy a nők extra kritikusak, ami a kinézetedet illeti. És hidd el: nem kell olyan sok ahhoz, hogy egy szürke egérből jó pasi varázsolódjon! Ugyanez vonatkozik az online társkeresőkre is: ha előnytelen fotóval szerepelsz, sokkal kevesebb az esélyed arra, hogy randit kapsz bárkitől.

Egyik kliensem büszkén számolt be pont a héten arról, hogy indíttatásomra végre rászánta magát egy profi fotósorozatra, és azóta az online társkeresőkön összehasonlíthatatlanul nagyobb számban jelentkeznek nála a jelöltek. Gondolj bele, mennyivel kevesebb munka, ha eleve jó fotód van és nem kaszálnak el már a képed láttán! (Pont ebből az apropóból szervezünk a Szabad Vagyok Program keretében április 28-án kizárólag férfiaknak stílustréninget, ahol stylist mondja meg, mit szabad és mit tilos hordanod, a nap végén pedig pár profi fotóval távozhatsz, amivel már másnaptól hódíthatsz az online társkeresőkön. Részletek hamarosan) Még valami, és ez nagyon ciki, de muszáj: higiénia!!! Rendben vannak a fogaid? Tiszta a kezed, a körmeid? Le van rendesen vágva a hajad, ha szakállad van, ápolod? Nézd meg a lenti képet: még Brad Pitt is tud ronda lenni! Látod mennyit számít az ápoltság?

Házi feladat 3: Kérdezd ki nőismerősök véleményét arról, hogy min kellene javítanod a külsődet illetően (mondd meg nekik, hogy legyenek kíméletlenek a siker érdekében!). Csináltass egy-két jó fotót magadról, ha az a sejtésed, hogy amiatt nem írnak vissza (vagy tudd le az egészet egyszerre azzal hogy eljössz április 28-án)

Még Brad Pitt is tud ronda lenni!

 

Learn More
29 Mar

Milyen az ideális párkapcsolat? Egy olvasóm szerint olyan, mint egy háromlábú szék

“Régen rájöttem arra, hogy a férfi-nő kapcsolat olyan mint egy háromlábú szék, szellemi,lelki és testi harmónián alapszik. Ha valamelyik lába hiányzik a széknek, felborul, már nem tudsz ráülni. A kapcsolatok 80-90%-ból valamelyik tényező hiányzik, csak a maradék 10-20% felel meg a fenti követelményeknek. Vagy már a kezdeteknél nincs meg mind a 3, vagy az évek múlásával 1 vagy 2, vagy mind a 3 megváltozik. Ha ennek ellenére megmarad a kapcsolat, akkor ott valamelyik fél kompromisszumokat köt.”

Nemrég feltettem azt a kérdést a nőknek és férfiaknak egyaránt, miszerint “Ha gondolatolvasóvá válhatnál és bármely férfi fejébe belelátnál, mi lenne az az egyetlen dolog, amelyet a leginkább szeretnél megtudni vagy megérteni?” Rengeteg választ kaptam és folyik a feldolgozásuk, de azt már most elárulom, hogy rengeteg értetlenség, kommunikációs probléma és frusztráltság süt ki a válaszadók szavai mögül.

Úgy látszik, valóban nehéz egy háromlábú széket találni, azaz olyan kapcsolatot, ahol megvan a szellemi, lelki és testi harmónia is.

Illetve pontosan itt van a kutya elásva: nem találni kell egy ilyen kapcsolatot, hanem módszeresen felépíteni, dolgozni és küzdeni érte. Ha az alap megvan, az már fél siker, ám befektetett energia nélkül hiába a jó alap, nem lehet stabil építményt építeni.

Gyenge láb lehet például a szexualitás. Rengeteg szexuális gond merül fel a válaszokban. “Miért csak a szexet akarják a férfiak, mért így, mért úgy, miért van az, hogy mással szexelnek, pedig én kedves, aranyos vagyok, stb.” Hiába ömlik a csapból is a szex és a pornó, mégis nagyon nehéz egy párkapcsolatban a szexről beszélni. Ha az elején nem sikerül, a későbbiekben még problémásabb a helyzet, hiszen addigra már kialakulnak sokszor a “rutinok”. Természetes, hogy évek múlásával a szexualitás megváltozik, de ha már az elején is gond volt vele, az csak romlik a későbbiekben.

A tapasztalatok szerint sok nő inkább behazudja az orgazmust, nehogy az adott férfi büszkesége csorbát szenvedjen. Innentől kezdve aztán nagyon nehéz megmondani, hogy mire is vágyik igazán. Pedig mindenki jobban járna, ha rávezetéses, megbeszéléses technikával könnyítenénk meg párunk dolgát az elején. Ehelyett rengeteg a panasz, hogy “mindig csak az kell a férfinak”. Mintha a nők számára a szex nem lenne/nem lehetne a világ legjobb dolga! Muszáj itt is megismerni a másikat, nyitottan állni a dolgokhoz, bátran kísérletezni és közös szexnyelvet kialakítani.

Így is lehetne, görcsöktől, gátlásoktól mentesen…

“Hús nélkül semmi a szerelem” – énekli a Ghymes és ez igaz is. Szexualitás nélkül nincsen igazi szerelem és párkapcsolat. Mégis hányan gondolják, hogy akár több hónapos szexkihagyások sem fognak nyomot hagyni a párkapcsolatukon! Illetve hogy “megúszhatják” ezt a témát a párkapcsolatukban…

Volt már problémád a szexszel, amit sikeresen oldottál meg pároddal?
Hogyan sikerült megbeszélni a dolgokat és javítani rajtuk?

Panaszkodás helyett oszd meg velünk sikerélményedet és tapasztalataidat!

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.