Author Archives Randi Andi

17 Apr

“Randiguruként”, coachként rendszeresen kapok olyan kérdéseket, amelyek azt firtatják, hogy a “szabályok szerint” vajon mi a helyes eljárás az ő esetükben? Hanyadik randi után kell megmondani valakinek, hogy nem szeretnél többet találkozni vele, hanyadik után kell csókolózni, illetve lefeküdni valakivel, hány hónap után kell szerelmet vallani, hány sms-t kell egy nap küldeni, hányszor kell telefonálni? Egészen elképesztő kérdésekkel is találkozom!

A “tuti”

Több kliensem állandóan párkapcsolati és randi könyveket olvas, hátha attól okosabb lesz. Hátha ezekben a könyvekben ott a “tuti”. Természetesen erre a piac rá is tesz egy lapáttal. Itt vannak például a “Titkos szabályok”, amelyből nagyszerűen el lehet sajátítani, hogyan tehetjük magunkat értékessé a másik szemében illetve hogyan játszmázhatunk egy életen át. De érvényesek-e ma még a lovagi udvarlás szabályai? Ma, amikor sokszor a fiúk a nyuszik és a lányok az oroszlánok? Vezető pozícióban lévő nők sokszor úgy gondolják, hogy a projektmunkáknál megszokott szabályok, keretek és ütemtervek lazán átültethetők a szerelmi életre is. Tőlem pedig a “tutit” várják: én majd pontosan megmondom, miből mennyit kell csinálni ahhoz, hogy életük párja rájuk találjon.

Szeretjük a szabályokat

Tudod, mit nyernék azzal, ha kiállnék, és elmondanám, pontosan mit hogy kell csinálni ahhoz, hogy “bevonzd” életed párját? Hírnevet és rengeteg pénzt secperc alatt! Én lennék a főceleb, tőlem zengene az ország. Az elméleteimet sokan szétszednék ugyan, de még többen követnének vakon. Tanfolyamaim, programjaim ára az egekbe szökhetne, akkora lenne rájuk a kereslet. De én nem egy szemfényvesztő vagyok, hanem Randi Andi, társkereső coach. Akit a szakma kötelez. Éppen ezért nem tudok szabályokat adni a kezedbe, hanem legfeljebb iránymutatást, megosztom veled a tapasztalataimat, motivállak és inspirállak arra, hogy lépj ki a kereteid közül, értékeld át picit a dolgaidat és nyiss az új felé.

Ahogy a kalózok mondták a Karib-tenger kalózai c. filmben a kőbe vésett szabályokra: “á,ezek inkább iránymutatások, mint szabályok”. Én is így vagyok vele.

Érted már?

Kövesd a saját szabályaidat!

Készülj fel lelkileg Érzelmi Fitnesz gyakorlatokkal, vesd le az eddig hurcolt lelki terheidet, és hallgass végre egy kicsit a belső hangodra is külsőleg rád erőltetett szabályok helyett. Miért gondolod, hogy bárki jobban tudná, hogy neked mi a jó, neked milyen szabályokat kell követned, mint Te magad? Nincs kell, nincs muszáj a társkeresésben! Iránymutatásnak viszont ott vannak online vagy offline tanfolyamaim, amelyekre szeretettel várlak Téged is!

Nincsenek szabályok, de végezetül íme egy történet Neked a mai napra:

Egyszer réges-régen két tudásra szomjazó vándor egy hatalmas hegyet mászott meg csak azért, hogy beszélhessen a nagy bölcs hírében álló szerzetessel, aki a hegytetőn lakott. Amint odaértek hozzá, alázatosan meghajoltak és feltették azt a kérdést, amely már évek óta foglalkoztatta őket:
– Mester, hogyan válhatunk hozzád hasonlatosan bölcssé?
A szerzetes, aki mély meditációban volt, nem válaszolt azonnal. Hosszú percek után kinyitotta a szemét, majd megszólalt:
– Úgy, hogy jó döntéseket hoztok.
– De mester, hogyan hozhatunk jó döntéseket? – kérdezte szinte egyszerre a két vándor.
– Tapasztalatból. – válaszolta a szerzetes.
– És hogyan szerzünk tapasztalatot? – kérdezték a vándorok.
– A rossz döntésekből. – válaszolta a szerzetes, majd lehunyta ismét a szemét.

Learn More
11 Apr

Múlt hétvégén fantasztikus élményben volt részem: találkoztam az Alfa-hímmel! Gondolhatod, hogy egy “randiguru”, társkereső coach számára ez mekkora élmény!

Az Alfa-hím 28 éves, multicégnél jó beosztással rendelkező, viszonylag jóképű, szépen kigyúrt férfi. Akinek a hobbija mellesleg az, hogy minél több nőt döntsön le a lábáról egy hét, de lehetőleg egy este alatt. Csodákat mesélt: egyszerre több nő, szállodai szobák, party helyek amelyek felére nem is emlékszik, telefonszámhegyek, Facebookon kialakult kapcsolatok – egyszóval mindaz az izgalom, amit egy átlagos külsejű és egzisztenciájú, kissé félénk, nehezen kezdeményező férfiú el sem tud képzelni.

Jó coachként természetesen félretettem minden előítéletemet és személyes véleményemet a “tömegdöntés” kapcsán, inkább arra voltam kíváncsi, hogy hogyan csinálja. Az Alfa-hím látta rajtam, hogy végre egy nő, akit tényleg érdekel az ismerkedés tudománya, nem pedig elítélően viszonyul hozzá, így egyre jobban belemelegedett a magyarázásba (Én tabu voltam számára mindenféle gyerekkori szálak miatt, ezért nem udvarlós-imponálós figurát vágott nekem, hanem tényleg kedvenc “hobbiját” ecsetelte.). Ő az a típusú természetes tehetség, aki nem olvasott mindenféle csábításos szakirodalmat (direkt rákérdeztem), hanem az évek során magától tanulta ki a kezdeményezés és csábítás mesterségét.

“Mutass rá egy csajra, és én leveszem a lábáról két óra alatt” – mondta nekem az este kezdetén. Körbenéztem, és rámutattam valakire. Ami ezután jött, az bámulatos volt: 5 perc nem kellett, már beszélgettek, az Alfa-hím pedig fél óránként jött vissza jelentést tenni. Néha én is a közelükbe mentem és hallgattam, miről folyik a szó.

Neked is Brad Pitté kell válnod ahhoz, hogy végre barátnőd legyen?

Hogy hogyan végződött az este, és milyen trükköket árult el nekem az Alfa, az kiderül az április 19-i Ismerkedés és Kezdeményezés Workshopon (kizárólag férfiaknak természetesen), amelyre szeretettel várlak. A Műhelyen átvesszük, hogy hogyan érdemes kezdeményezni és ismerkedni, milyen trükkök és módszerek vannak a figyelemfelkeltésre, és olyan eszközöket kapsz a kezedbe, amelyeket később is bátran alkalmazhatsz. Nem csupán elméletről lesz szó, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatod magad!

Férfi társkeresőim számára a nagy kérdés: “muszáj nekem is Alfa-hímmé válnom ahhoz, hogy végre normális párkapcsolatom legyen?”

Kell, hogy Alfa-hím legyél? Muszáj azzá válnod? Mit csináljanak a béták?
És egyáltalán, kik az Alfa-hímek?

Jövő héten lesz szó erről, de addig is kíváncsi vagyok, Te mit gondolsz a fenti kérdésekről!

Találkozzunk április 19-én, csütörtökön az Ismerkedés és Kezdeményezés Workshopon!

Learn More
04 Apr

Barátnőm albérletet keresett nemrég. Először is átnézte az idevonatkozó albérletes weboldalak hirdetéseit – iszonyat nagy munka volt, rengeteg telefonálás, nézelődés, mászkálás. Majd ezt megunta, és körbekérdezett ismerősei, barátai között, hogy tudnak-e kiadó albérletről.  Egy hónap múlva szólt neki valaki, hogy pont tud egy megüresedésről, pár hét múlva be is tudott költözni.

Hogy hol van az összefüggés a fenti eset és a társkeresés között?

A februári Társkereső Tanfolyamosokkal találkoztam múlt héten, hogy megnézzem, hol tartanak, mit sikerült elérniük társkeresés ügyben a tanfolyam óta, mit tudtak hasznosítani az átadott tudásanyagból. Van, aki motivációt szerzett, és az exe újra meg van őrülve érte. Más elkezdett randizgatni. Megint más “be is újított” magának időközben valakit. Ami azonban feltűnt, hogy a sikersztorikból jó pár úgy jött létre, hogy ismerősökön keresztül mutatták be a jelöltet. Merthogy ugye mennyivel egyszerűbb, ha olyan ember akar Téged valakivel összeboronálni, aki jól ismer, és ismeri a másik felet is? Ugye, hogy kényelmesebb? Sokszor hallom, hogy “de az én baráti társaságomban nincsenek egyedülállók.” Persze ki is derül azonnal, hogy körbe sem nézett, körbe sem kérdezett az illető igazából. Miért ne szólhatnál félig viccesen az ismerősöknek, hogy “ha tudsz valami jó partit, szólj, éppen felvételiztetek! :-)” Hátha tudnak valakit. Ha nem most, akkor majd egy-két hónap múlva – ha még akkor is szabad leszel…

Házi feladat: a következő napokban nézz alaposan körbe az ismeretségi körödben. (Akár a Facebookon is) Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik ezer más embert ismernek. Keresd meg őket, vedd fel újra a kapcsolatot velük, beszélgess és mondd el, hogy társat keresel. Lehet, hogy lesznek ötleteik!

Milyen lehetőségeid vannak még, ha tényleg nincsen senki facér az ismeretségi körödben és momentán nincs kedved az online társkereséshez, vagy szeretnéd kiegészíteni és felturbózni offline lehetőségekkel is?

Eljárhatsz különféle klubokba, rendezvényekre, beiratkozhatsz társkereső irodába (bár mivel ott úgy fizetsz legtöbb esetben, hogy nem tudhatod, konkrétan hány neked való férfi van, ezért ez igazából zsákbamacska), kipróbálhatsz szervezett randikat is.

Egy régi álom megvalósul: Borestek!

Nagyon régóta gondolkozom azon, hogy a Szabad Vagyok Program tagjainak hogyan szervezhetnénk randikat, hiszen már a kezdettől fogva volt erre igény. Nos, most megkeresett egy fantasztikus hely, a Domus Vinorum Borház (Budapest), összedugtuk a fejünket és elhatároztuk, hogy egyesítjük az ő missziójukat a Szabad Vagyok Programéval: nevezetesen, hogy megismertetjük a legjobb borokat, illetve a Szabad Vagyok Program tagjait egymással. Ez garantáltan stresszmentes randi rendezvény lesz, bórkostólással, pogácsával, és nagyszerű hangulattal. Feszengés nem lesz, ahogy azt már a Társkereső Műhelyeken és a tréningjeimen is megszokhattad. Legrosszabb esetben is rengeteg jó bort fogsz megismerni!

Tehát ha tényleg senki nincs az ismeretségi körödben, és szeretnéd kibővíteni a lehetőségeidet, nézz be hozzánk!

Bor estek? Miért jó az?

  • egyrészt minden alkalommal más és más borvidék borait kóstoljuk végig (aki nem szeretne inni, az üdítőt kap)
  • maga a Domus Vinorum pincéje fantasztikusan hangulatos, képzeld el, hogy egy középkori borospincében kóstolgatod a legjobb borokat szakavatott sommelier segítségével, nagyon hangulatos!!!
  • nincsen az a para, hogy “jajj, mit mondjak”, hiszen a téma adott, és ha voltál már nálam Társkereső Műhelyen, tudod, hogy nálam mindig jó a hangulat.
  • még témákat sem kell hoznod, abszolút lusta is lehetsz, mert mindenről gondoskodom – ennél stresszmentesebb lehetőséget már nem is tudnék kitalálni!
  • ha pedig tetszik valaki, nos, azzal beszélgethetsz kicsit még többet :-)

Itt lesznek a Borestek!

Az első Borestek időpontjai:

április 13, péntek, 19:00: 20-asok randija
április 14, szombat, 19:00: 30-asok randija
április 20, péntek, 19:00: 40-esek randija
április 21, szombat, 19:00: 50-esek randija

(Személyit nem fogom elkérni, oda jelentkezz, ahová érzed magad! :-)

Téma: az Egri borvidék kincsei (az est tartalmaz négyféle bort, pogácsát, és szódát, természetesen sommelier mutatja be a borokat, emellett én is ott leszek és garantálom Neked a jó hangulatot :-)

Ár: 7000 Ft (bruttó), a helyszínen fizetendő

Ha szeretnél jönni az első két alkalom egyikére (hidd el, én jobban fogok izgulni, mint Te :-), akkor az alábbi űrlap segítségével tudsz jelentkezni!!!

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.