Author Archives Randi Andi

23 Aug

Rengetegszer hallom klienseimtől a panaszt, hogy olyan férfit sikerült összeszedniük, aki csak féllábbal van a kapcsolatban, kifelé tekintget, előző szakítás során szerzett sebeit nyalogatja, nem jelentkezik, csak amikor kedve van, nem lehet rá számítani, és egyáltalán, mi ez az egész?! Kérdezik tőlem, hogy mire számíthatnak.

Nos, az esetek nagy részében az illető férfiú már jó előre közölte, hogy semmire. Csak persze ezt a másik fél nem szeretné meghallani, reménykedik, hogy hátha mégsem úgy van, és amikor a végén nagyot csalódik, mert a férfi lelép, szerelmes lesz másba, stb. akkor még csak nem is reklamálhat, mert legfeljebb annyit kaphat az arcába, hogy “de hát én megmondtam!”

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

Nézzünk csak egy picit e jelenség mélyére. Kezdjük a kóbor macskákkal, már csak azért is, mert én nagy macskabolond vagyok, ha valaki nem tudná. Gyerekkoromban mindig akadt olyan macskánk, aki szépen otthon durmolt a pamlagon, dorombolt ha szóltunk hozzá, dörgölőzött (és nem csak akkor, ha volt kaja), egyszóval tökéletes házimacska volt. Aztán mindig volt olyan macska is, aki olyan senkimacskája volt, néha jött, néha ment, ha jött, megengedte, hogy simogassuk, de hívásunkra nem válaszolt, legfeljebb, ha volt nálunk ennivaló. Nem kezeltük házimacskaként, mert nem is lehetett, nem álltunk ki az udvar közepére hívogatni, mert úgyis tudtuk, hogy semmi értelme, és nem akartunk belőle házimacskát faragni, mert reménytelen lett volna. Biztosak voltunk benne, hogy nem csupán hozzánk jár, mások is etetik, de ez így volt rendjén, így fogadtuk el az illető macskuszt.

Naszóval. Vannak férfiak, akik éppen házimacska üzemmódban vannak, mások meg kóbormacska üzemmódban. Ha valaki komoly kapcsolatot emleget, és nem csak emlegeti de tesz is érte, időt, energiát nem sajnálva, rendszeresen jelentkezik, előre egyezteti a programokat, bemutat másoknak, és akkor is elvisel, amikor éppen fáradt vagy és nyűgös és egy lógó mackóalsóban fogadod, akkor az a legnagyobb valószínűséggel házimacska.

De ha az illető közli, hogy nem akar komoly kapcsolatot, csupán egyszer-kétszer jelentkezik, hébe-hóba felugrik egy gyors szexre, vagy esetleg visz ugyan programra, de csak ami neki kényelmes (hallottam olyat, hogy egy ilyen kóbormacska balatoni program fedőnév alatt kitakaríttatta a nyaralóját a szerencsétlen áldozattal!!!), állandóan kifizetteti veled a ceh felét és egy cseppet sem gavallér, nagyon vonzó és sármos ugyan, de a te problémáidat sosem hallgatja végig, és csak magával foglalkozik, akkor ugye nem nehéz kitalálni, hogy bizony egy kóbor kandúrt fogtál ki. Persze a kóbor kandúrok tisztában vannak azzal, hogy hiába mondják neked, mi a helyzet, attól még te ugyanúgy a karjaikba fogsz zuhanni, mert magányos vagy, és jobb mint a semmi alapon belemész ebbe a méltatlan helyzetbe is. Cinikusak, na.

Világos, hogy ő kóbor macska!

Világos, hogy ő kóbor macska!

Ami alapjában véve nem baj. Ha Te pont arra vágysz, hogy egy ilyen hol-feltűnik-hol-eltűnik férfi legyen az életedben, nagyszerű! Meg ne próbálkozz komoly kapcsolatot akaró házimacskákkal! De ha életed álma, hogy komolyra forduljanak a dolgok és családot alapíts, akkor bizony tedd ki a szűrét az illetőnek és ne áltasd magad, hogy majdcsak domesztikálódik, megszelídül, és otthon fog neked dorombolni. Ne várd ki, hogy elmúljon a kalandozós korszaka, mert az évekbe is beletelhet. Ne gondold, hogy majd te fogod megváltoztatni. Majd megváltozik, ha akarja. De addig te rengeteg időt, energiát pazarolsz el, amit sokkal hasznosabban és kellemesebben is eltölthetnél – mással.

Miért csinálja?

Miért vannak egyes férfiak kóbor kandúr üzemmódban? Ennek számos oka lehet, mazsolázz nyugodtan!

  • nem heverte ki az előző kapcsolatát, és Te csak afféle gyógykapcsolat vagy neki
  • nincs megfelelő önértékelése, fél a párkapcsolatoktól
  • van valakije
  • nem vagy elég jó neki, de a szex az hiányzik
  • “ki akarja élni” magát, skalpokat gyűjt, kalandozik, élményeket szerez (nem csak nálad)
  • … a sor nyugodtan folytatható

ui: a klienseim általában azért szabadulnak nehezen a kóbor kandúroktól, mert sokkal vonzóbbnak találják őket bárki másnál. Persze, mert működik a szűkösség pszichológiai elve, mely szerint az a dolog vonzó, amelyet nehezen érhetünk el és amely felett nincs kontrollunk. Egy kóbor kandúr ezért érthetően tűnik izgalmasabbnak, hiszen nem tudni, merre jár, meg kell érte dolgozni, lehet érte epekedni és nem kiszámítható. Vedd ezt a tényezőt figyelembe, mielőtt megítéled az illetőt. 

 

Mik a te tapasztalataid a kóbor kandúrokkal?

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

Learn More
10 Jul

A Program, amely segít továbblépni

with Comments Off on A Program, amely segít továbblépni

Ha a szakítás után szeretnél végre új lappal indulni, de visszahúz a múlt és a félelmeid

Íme a megoldás!

Hadd találjam ki…

  • most szakítottak veled, ezért a padlón vagy
  • most szakítottál vele, ezért a padlón vagy
  • nem tudsz rendesen aludni
  • nem tudsz rendesen enni
  • nagyon sokat sírsz
  • barátaid tehetetlenül nézik a szenvedésedet
  • szeretnél ebből a helyzetből minél hamarabb kilábalni, de

 

Miért ilyen nehéz kigyógyulni az exből?

 

szakításSzakítani és kilépni egy kapcsolatból traumatikus élmény, amelynek emléke sokáig kísérthet. Egy gyászfolyamaton kell végigmenned, ami már önmagában sem kis feladat. Tapasztalataim szerint a hozzám fordulók mindannyian szeretnének minél hamarabb kilábalni és meggyógyulni egy fájdalmas szerelem után, és lehetőleg minél hamarabb új párkapcsolatba kezdeni, de ez nem egyszerű, hiszen

gyötörnek a félelmeid

 

A következő és ezekhez hasonló kérdések és kételyek leállíthatatlan lemezként pörögnek az agyadban, nem hagynak nyugtot, rombolják az önértékelésedet és az újrakezdéshez elengedhetetlenül fontos önbizalmadat:

 

  • “Mi lesz, ha örökre egyedül maradok?”
  • “Mi lesz, ha életem kapcsolatát rontottam el?”
  • “Az egész kapcsolat hazugság volt”
  • “A Sors megbüntetett”
  • “Soha többet nem lesz normális szexuális életem.”
  • “Soha többet nem leszek boldog.”
  • “Ő volt az igazi.”

Mihez kezdj a félelmeiddel?

Úgy érzed, egyedül nincs erőd megküzdeni a fájdalmaddal és a félelmeiddel, ráadásul amint az egyiket legyőzöd, mint a sárkánynak amelynek újranő a feje, azonnal ott a másik.

Barátaid már kezdik picit unni
a folyamatos panaszkodást,

és Te is szeretnél leállni.

Szeretnél már végre fellélegezni és lenyugodni kicsit?

Magadhoz térni, újra kiegyensúlyozott önmagad lenni, esetleg újult erővel nekivágni a társkeresésnek?

Ha igen, akkor neked találtam ki:

 

30 napos gyógyító

“Újratervezés szakítás után”
online program!

 

hála3 Ha részt veszel a 30 napos programon, amelynek keretében minden nap egy könnyen feldolgozható leckében győzünk le egy adott félelmedet, a következők fognak történni:

  • tudni fogod, hogyan kezeld a legfőbb félelmeidet
  • nyugodtabb leszel, könnyebben fogsz tudni enni és aludni
  • jól működő praktikákat kapsz, amelyekkel még jobban felgyorsíthatod a gyógyulásodat
  • hamarabb kezdhetsz a társkereséshez (de csak ha szeretnéd 🙂

Mit tennél, ha azt mondanám, hogy egy hónap múlva sokkal jobban leszel, mint most?

Mi fog történni a 30 napos gyógyító “Újratervezés szakítás után” online programban?

  • átvesszük a 30 legjellemzőbb tévhitet és félelmet, amely az egyedülállókat gyötri szakítás után, képes leszel kezelni őket, ezáltal nyugodtabb leszel

 

  • módszereket mutatok, amelyek erősítik lelki immunrendszeredet, és amelyek lehetővé teszik, hogy minél hamarabb talpra állj.

 

  • működő példákat mutatok arra, hogy mások (akik talán sokkal reménytelenebb helyzetben voltak, mint most Te) hogyan értek el sikereket a társkeresés terén és ezekből mit tudsz Te alkalmazni a saját életedben

 

  • 30 nap után újra “régi” önmagad lehetsz – erőt kapsz ahhoz, hogy átgondoltan, energiával tele tervezd újra az életedet

 

Megér neked napi egy kávé árát az,
hogy jobban legyél?

 

hála boldogságVajon mennyit érne meg neked, ha 30 nap múlva nyugodtabban alhatnál és nem gyötörne az összes félelmed, kételyed és újra energiával tele vághatnál neki a napodnak? Vajon mennyit érne, ha nem állandóan a múltadon és a szakításon rágódnál?

Tisztában vagyok benne, hogy szakítás témában számos félrevezető, olcsó megoldást, ex-visszaszerző praktikákat árusító könyv és egyéb termék született már, amelyek nemhogy megkönnyítenék, de még meg is nehezítik a dolgodat. Akkreditált life coachként évek óta foglalkozom társkeresőkkel, köztük rengeteg frissen szakított emberrel. Ezért vagy még egyedül című könyvemben is foglalkozom azzal az akadállyal, melyet a múlt poggyásza jelent. Ezt segítek letenni neked a következő 30 napban. Nem kell kísérletezgetned nem működő módszerekkel – a lényegről, a legbensőbb félelmek feloldásáról fogsz napi inspirációt és megoldást kapni a következő hónapban.

Hogyan néz ki a 30 napos gyógyító
“Újratervezés szakítás után” online program?

 

gyogyito szakitas 2Megrendelésed után 30 napig minden nap egy újabb leckét kapsz email fiókodba.

A leckék tartalma:

  • Napi önbizalomrontó tévhit és kezelése
  • Működő Megoldási javaslatok
  • Gyógyító gyakorlatok az újrakezdéshez

Ára: 4990 Ft Áfával (napi egy kávé ára)

 

Ez nem csupán egy leckesorozat,
hanem valódi segítség elérhető áron.

 

Gyorsasági bónusz!

És, ha most rendeled meg a programot és 3 napon belül kifizeted, akkor még ezt is ajándékba kapod:

érzelmi fitnesz napló

Érzelmi Fitnesz Napló

A Szabad Vagyok Program egyik legnépszerűbb önismereti-gyógyító eszközét ajándékba kapod a 30 napos “Újratervezés Szakítás Után”

 

 

 

 

Rendeld meg most!

FONTOS: A megrendelést követően e-mailben visszaigazoljuk a rendelést majd elküldjük a fizetéshez szükséges adatokat. Fizetni átutalással, postai rózsaszín csekken, utánvétellel vagy PayPalon keresztül lehet. A fizetés módját a megrendelés után e-mailben egyeztetjük.
A Gyorsasági Bónuszt akkor tudjuk számodra biztosítani, ha 3 napon belül fizetsz.

 


gyogyito szakitas 2

 

Apróbetű: Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 8 napon belül e-mailben jelezheted az ugyfelszolgalat [kukac] tarskeresokalauz.hu címen. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Megrendelem gombra való kattintással a Mayavi 3.0 Kft-vel kötöd.

Fizetési feltételek: Megrendelésed után azonnal visszajelzést küldünk a megrendelés adatairól, valamint elküldjük a fizetési információkat.

560503_275482829228561_1296270156_n

 

 

 

Hamarosan jobban leszel!

Üdvözlettel,

Randi Andi

 

 

Itt már találkozhattál velem:

Phir24class fmbors_logologommirandivonal mokka_logomorning_show (1)supertv2

Learn More
03 Jul

Örök panasz klienseim körében, hogy negyven felett már sehol sem lehet ismerkedni.

Ugyanezt a kifogást alsóbb korosztályoktól is megkapom, volt, hogy huszonéves egyetemista panaszkodott erre.

Amikor az online társkeresést javaslom, arra azt kapom, hogy “na, csak azt nem”, amikor pedig azt mondom, jó, próbálkozzon az illető offline, arra meg az a válasz, hogy nincsenek lehetőségek.

Egyik ismerősöm nemrég elvált, saját elmondása szerint keményen ledolgozta a házassága alatt felszedett “bánathájat”, elkezdett társaságba járni a konditermen kívül is, kórust talált magának, salsázott, és rákapott az online társkeresésre. Rengeteg próbálkozás után azt ugyan feladta, de amikor elengedte az egész görcsölést azon, hogy örökre egyedül marad, véletlenül egy állatorvosi váróteremben futott össze jelenlegi párjával. A férfi hazakísérte, azóta együtt vannak. Az illető egyébként negyvenöt feletti, párja egy évvel idősebb.

Ha a véletlen segített a fenti illetőnek, akkor ebből az a tanulság, hogy felesleges bármit is direkt csinálni, tudatosan keresni, online adatlapokat kitöltögetni?

Nem, semmiképpen sem.

A tanulság az, hogy az illető mentálisan már régóta készült arra, hogy társra találjon a válás után, és élt egy adódó lehetőséggel.

Valószínűleg ha nem dolgozik előzőleg az önbizalmán, és nem büszke arra, amit elért a táncórákon, a kórusban, és nem erősödött volna meg picit a hatalmas törés után, egészen más lett volna a kisugárzása amikor bemegy abba az állatorvosi váróba.

Talán észre sem veszi azt a férfit.
Ha észre is veszi, talán rá sem mer nézni.
Ha a férfi esetleg kérdez is tőle valamit, talán mogorván, visszahúzódóan válaszol.
Akkor talán a férfi haza sem kíséri…

Ha nyitsz a világra, bárhol, bármikor lehet ismerkedni.
Ha zárkózott és összetört vagy, akkor teljesen mindegy, hová mész. (Persze kifoghatsz egy Terézanyut vagy Terézaput, aki meg akar váltani és menteni téged, de ez viszonylag ritka)

Továbbá az is segít, ha néha kimozdulsz otthonról és elhagyod a megszokott kis köreidet. Rengeteg magát nyitottnak gondoló emberrel találkozom, aki évek óta ugyanazt a rutint futja nap mint nap, saját társaságán túl sosem néz és nem érti, miért nem lát senkit akivel valamit lehetne kezdeni. Lehetőségek mindig adódnak, ha nem veszel észre egyet sem, akkor picit beszűkült a látótered az utóbbi időben, ideje szélesíteni!

Ötletek kimozdulásra:

szervezett túrák, sporttárskereső, különböző fórumok ahol ismerkedni lehet, önkéntes munkák, egyesületek, sportklubok, beszélgetős estek, kreatív szakkörök, stb. stb. – nézz körül a környezetedben és ne várd, hogy bárki is elvisz. Indulj el egyedül! Bármilyen életkorban lehet társaságot, közösséget szervezni, de dolgozni kell rajta! Google a barátod, keress rá a lehetőségekre!

Mozdulj ki! Ilyen “egyszerű”. Én abban tudok segíteni neked, hogy erősödj meg egy picit, lendülj túl a múltadon, töltődj fel társaságban és legyen egy hely (ez) ahol megoszthatod a tapasztalataidat másokkal is.

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.