sztereotípiák

17 Jun

Elvileg minden olvasóm és minden hozzám forduló coach kliens párkapcsolatot szeretne. Legalábbis ezt állítják magukról. Aztán elbeszélgetünk és néha kiderül, hogy igazából, legbelső szándékaik szerint eszük ágában sincs elkötelezni magukat. Már akkor elkezdek például gyanakodni, ha a coaching során minden második mondat a kliens munkájáról, játékszenvedélyéről, a legújabb nagy projektjéről szól.

Learn More
08 Jun

 

Ugye tudod, hogy a gondolkodásod alapvetően határozza meg az életedet? Gondolkodási korlátaid pedig életed korlátait. Ez nem csupán a karrieredre, de a magánéletedre és a párkapcsolatodra is igaz. Számos nemzetközi programban vettem már részt, és ilyenkor a nemzetközi résztvevőket látva nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze az ő mentalitásukat a miénkkel. Nem állítom, hogy kolbászból van a kerítés máshol, de tény és való, hogy mintha a magyarok egyszerre lennének visszahúzódóak ami az ismerkedést illeti, ugyanakkor pedig túl durvák és harsányak, ami a kommunikációt illeti.

Sokszor olyanok vagyunk mi, magyarok, mintha állandóan dodzsemeznénk – puff neki a másiknak – így közlekedünk. Nem is lenne egyébként baj a dodzsem, ha mindenki be lenne kötve, mindenki autóján lenne ütközésvédelem és senki sem sérülne a játék közben. De sokan hiába vannak a pályán, mintha semmi védelem nem lenne rajtuk, emiatt rengeteget sérülnek. A legtöbb vezető pedig nem látja be a saját hibáját és nem kér elnézést az ütközésekért.

A párkapcsolatokban, a randizás és társkeresés során különösen vigyázni kellene a másikra. Itt sérülhetünk ugyanis a legnagyobbat. Nem véletlen, hogy én is ahelyett, hogy instant csábítási technikákat oktatnék (amelyekről sorra kiderül általában, hogy nem is olyan könnyű kivitelezni őket, hiszen “csupán” komplett személyiségváltás kell ahhoz, hogy működjenek, ahogy azt jó pár tanfolyamosom mesélte), két-három lépéssel hátrábbról indítok: a gondolkodástól.

Ne zárd ketrecbe!

Nagy probléma például, hogy sokszor túl hirtelen ítélünk, aztán pedig “de az első benyomásom ezt meg azt mondta” szólammal rázunk le olyan valakit, aki esetleg csak lefagyott az első randin. Szintén elvárjuk, hogy azonnal működjön a kémia, ott legyen a szikra, holott ha picit belegondolunk, rengetegszer alakul ki szépen lassan egy kapcsolat, úgy, hogy a szikra az elején fel sem tűnik, talán nincs is ott, hanem csak szépen lassan gyúlnak lángra az érzelmek. Arról nem is beszélve, hogy máskor meg hiába van ott a hatalmas szikra, szenvedély és tűzijáték – az ilyen kapcsolatok a legtöbb esetben nem tartanak tovább pár hónapnál.

Ha korlátok vannak a fejünkben, akkor az életünkben is korlátokat állítunk fel úgy, hogy észre sem vesszük, hogy az általunk épített karám egyik falától ballagunk csak a másikig, de sosem jutunk ki belőle. Nézzük például a társkeresést – milyen korlátokat építünk magunknak?

Vegyük például azt az esetet,

amikor a férfi alacsonyabb.

Puff, máris a nők 95%-a nyilatkozik úgy, hogy “na, alacsonyabbat sose!!” – merthogy az nem férfias. Inkább szenvednek egyedül, csak alacsonyabb ne legyen a másik. Erre mindig a saját családi históriát hozom, hiszen nem írnám most ezt a cikket, ha édesanyámnak ilyen aggályai lettek volna…

amikor a férfi kopasz.

Igen, vannak olyan nők, akik már előre kijelentik, hogy na, kopasz férfival sosem. Mintha a párkapcsolati boldogság legalábbis a hajszálak számától függene. Ha tekintetbe vesszük, hogy az európai férfiak több, mint 50%-a kopaszodik 40 felé valamilyen mértékben, akkor láthatjuk, hogy eléggé értelmetlen ez a szűrő.

amikor a férfi kevesebbet keres.

Természetesen van egy szint, ami alatt már nagyon nehézzé válnak a dolgok tehát nem árt, ha van egy minimális elvárás a másik felé: legalább magát képes legyen eltartani. De ha az alap életszínvonal megvan, akkor a többi már csak hab a tortán, nem feltétlenül kell minden évben a tengerentúlra menni, illetve jobb egy olyan párkapcsolat, ahol kevesebb pénzből kell kijönni de azért minden megvan, mint egy semmilyen. Ha pedig nagyon jól kereső nő vagy, akkor megint csak magad ellen dolgozol, ha a saját bevételeidhez teszed a mércét.

amikor a férfi alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik.

Az egyedülálló nők nagy része diplomahalmozóvá válik: még egy kis esti suli, meg egy-két tanfolyam, vagy egy másoddiploma, és már el is megy az a szabadidő, amikor úgysem tudnának mit kezdeni magukkal. Namármost sok férfi inkább a vállalkozását építi, vagy dolgozik a szakmájában, esetleg diploma nélkül is. Miért kellene elvárni a másiktól, hogy ugyanannyi diplomája legyen (vagy legyen egyáltalán)? Ezen sem múlik a párkapcsolati boldogság. A közös érdeklődésen, a nyitottságon már annál inkább – de ezt nem mindig adják a diplomával sem, elég csak körülnézni.

Következő eset:

a kiszemelt nőnek gyermeke(i) van(nak).

A férfiak 95%-a megintcsak továbblapoz. Pedig manapság sajnos már gyakoribb a mozaikcsalád, mint az “eredeti felállás”. Egyik ismerősömnek is volt már egy kislánya, amikor elkezdett társkeresőzni. Jelenlegi férje mesélte, hogy rengeteget keresgélt az online társkeresőkön, de csak nem talált senkit. Erre édesanyja rászólt, hogy ugyan adjon már egy esélyt azoknak a nőknek is, akiknek van már gyermeke. Kibővítette a keresést, és hogy-hogy nem, megakadt a szeme valakin. Több mint 5 éve házasok már, és azóta megszületett a közös gyermekük is.

Aztán:

a nő picit ducibb az átlagnál.

Az online társkeresőkön “ha már itt vagyok”-alapon mindenki agyonszűri az esetleges jelölteket, és szinte a tökéleteset keresi. Öt kiló plusz – már rá sem kattint az adatlapra “kövér!” felkiáltással. Pedig ki tudja, hogy az illető nővel milyen jókat beszélgetnének, mennyit nevetnének együtt, és talán miután kiderülne hogy az ágyban egy vadmacska, biztosan nem számítanának a fölös kilók sem… Persze nem derül ki semmi, hiszen az adott férfi még csak rá sem kattint az adatlapra.

Szintén tipikus:

a férfi fiatalabb.

Itt is rengeteg a sztereotípia. A fiatalabb férfi az idősebb nő pénzére bukik, úgyis elhagyja, stb. stb. Számos olyan párt ismerek, ahol a nő sok évvel idősebb a férfinál. Láss csodát: működnek ezek a kapcsolatok, ugyanúgy, ahogy a fordított felállás is működőképes lehet (amikor a férfi idősebb, a nő pedig fiatalabb). Szóval miért akkora probléma a korkülönbség?

Valóban a magasságunk,
a korunk,
a kilóink és
a gyermekeink száma

határozza meg a személyiségünket és azt, hogy mennyire tudunk valakivel egészséges, örömteli párkapcsolatot kialakítani, mennyire tudunk boldoggá tenni valakit és mennyire tudunk mi magunk is boldogok lenni egy ilyen kapcsolatban?

Ha idős házaspárokat kérdezünk meg arról, hogy vajon miért és hogyan tudtak ilyen sokáig együtt élni békességben, illetve melyek a legmeghatározóbb, legfontosabb elemei a sikeres párkapcsolatnak, ők sohasem a fentieket fogják felsorolni. Sokkal inkább ilyen dolgokat: szeretet, megértés, türelem, bizalom, kitartás. Ezek egyikének sincsen köze sem a magassághoz, sem a korhoz, sem pedig a kilók vagy gyermekek számához.

mi a fontos?

mi a fontos?

Egy valami azonban nagyon fontos: hogy ha leépíted a korlátaidat, higgy is ezekben az értékekben. Emlékszel ugye a Nyuszikás viccemre? Nyuszikaként, “úgysincs olyan amilyen nekem kéne felfogással nem lesz sose létrád! 🙂

Tehát: higgy abban, hogy létezik az akire szükséged van (és abban is, hogy Ő nem feltétlenül olyan, mint amilyennek most elképzeled!)

Learn More
08 Mar

Sokszor hallom, hogy a társkeresés azért olyan nehéz manapság, mert a nők “emancipálódtak”, a férfiak pedig nem tudták lekövetni ezt a változást. Ahogy egyik olvasóm írta:

“A hölgyek illúzióktól átitatott igényeit kellene szabályozni. A feminizmus és az emancipáció tönkretette a család fogalmát, tradícióját, hegemóniáját.”

Mit akarnak a nők?

Itt van például a Nőnap. Tudtad, hogy eredetileg egyáltalán nem a hóvirágokról szólt?

“1857 március 8-án 40ezer textilipari munkásnő tüntetett New Yorkban magasabb, a férfiakéhoz közelítő fizetést, emberibb munkakörülményeket és a munkaidő csökkentését követelve….  Három évtizeddel később (1889) Clara Zetkin baloldali politikus a Párizsban megtartott II. Internacionálé kongresszusán szót emelt a nők helyzetének javítása, az alulfizetett anyák és gyerekek védelme érdekében, síkra szállt a nők munkához való jogáért, és sürgette a nők széles körű részvételét a helyi, országos és nemzetközi eseményekben. Újabb húsz évnek és megszámlálhatatlan sztrájknak kellett eltelnie, hogy 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt javaslatára megszülessen az első Nőnap, méghozzá egy 1908-as nagyszabású tüntetésre emlékezve február 28-án. Az amerikai nők egészen 1913-ig február utolsó vasárnapján ünnepelték az ilyesmit. … Magyarországon Ladányi Szeréna, a szociáldemokrata nőmozgalom egyik megalapítója és vezetője kezdeményezte a Nemzetközi Nőnap megünneplését 1914-ben. A szavazójog kiharcolása után megkopott az ünnep fénye, majd a szocialista kurzus sajátította ki magának, és az erőszakos egyenlősítősdi keretében egyentörölközőkkel és szoros fojtókötésbe fogott hóvirágokkal árasztotta el a kiváló női dolgozókat. Tény, a Nőnap megünneplése és tartalma országonként változó jelleget mutat a helyi nőmozgalmak erejétől, a főbb céloktól, a kulturális közegtől, és a politikai berendezkedésétől függően. Az autonóm női szervezetek eszköztárában előfordul filmvetítés és takarószövés, bojkott és meztelen futás, virágültetés és babakocsis maraton, környezetvédő séta és AIDS elleni vitorlás buli – bármi, ami örömet okoz, kreatív és széles körben rámutathat a nők visszás helyzetére.
” (Forrás: Tűsarok)

A fentiekből kiderül, hogy a mozgalmak egyáltalán nem arra irányultak, hogy tönkretegyék a család fogalmát: alapvetően a nőjogi harc emberjogi harc volt mindig is: ugyanazért a munkáért ugyanolyan fizetést, ugyanabban az országban ugyanolyan választási jogokat akartak a nők.

A traktoroslány – a szocializmus nőideálja

Az egykeresős családmodell felbomlik

Az “apu dolgozik, anyu otthon marad” családmodellt nem a feminizmus buktatta meg, hanem a gazdasági helyzet. A gyáraknak szükségük volt a rengeteg munkaerőre, és a férfiak mellett nem csupán a nőket, de a gyerekeket is bevonták a kemény munkába. Ha viszont már dolgozni kell a nőknek is, mert az egykeresős családmodell nem működik, akkor jogosnak tűnik ugyanolyan béreket is kérni…

Az egykeresős családmodell felbomlása magával hozta a szerepváltozásokat is. A nőknek addig férfiasnak számító terepeken is bizonyítaniuk kellett, a férfiaknak pedig bele kellett vonódniuk a házimunkába (több-kevesebb sikerrel), hogy megosszák a terheket.

A kenyérkereső családfő imidzs meggyengült, hiszen többé már az esetek többségében nem volt igaz. Ezzel az a fő probléma, hogy a férfi hagyományos szerepe a család eltartása volt, ez számított a férfias szerepnek, csakhogy ez a szerep most megrendült, hiszen a nő is a család eltartójává lépett elő a gazdasági szükségszerűségeknek köszönhetően.

Férfi szerep, női szerep

Felmerült tehát a kérdés: innentől kezdve ki a férfi, ki számít férfiasnak, melyek a férfi szerepek? Ez a szerepválság érezhető ma is, a társkeresés terén is.

A férfiak keresik önmagukat. Ez az újradefiniálás időszaka. Sokan közülük önbizalomhiánnyal küzdenek, nem mernek kezdeményezni a nőknél, túl erősnek, “férfiasnak” látják a nőket. A nők pedig csak néznek, hogy megszereztek több diplomát, számos nyelvvizsgát, csinosak és okosak, szeretetre vágynak és még így sem elég jók a férfiaknak, még így sem kellenek. A frusztráció kölcsönös mindkét nem részéről, holott a többség csupán egyet szeretne: szeretetteljes, harmonikus párkapcsolatot. Én meg, mint társkereső coach csak állok, nézek, és fogom a fejem… 🙂

Míg az előző rendszerben mindenkinek volt munkája, addig manapság rengeteg esetben fordul elő, hogy a férfi munkanélküli, míg a nő jól keres – itt, a Társkereső Kalauzon is rengeteg kérdés fordult már elő ezzel kapcsolatban. Ez egyértelműen frusztrált helyzet a még hagyományos értékrendhez ragaszkodó férfiak számára (de a nők fejében is élnek ezek a szerepelvárások).

Kutatások mutatták ki, hogy egy férfit sokkal súlyosabban érint munkahelye elvesztése, mint egy nőt. Nem véletlen, hogy a férfiak gyakrabban lesznek alkoholisták (és öngyilkosok) ilyen esetben. A hagyományos szerepelvárások sokszor láthatóan, mérhetően károsak. Ugyanis ha a férfiasság definíciójába szervesen beletartozik, hogy az a férfi aki képes eltartani a családját és jó munkahelye van, egyértelmű, hogy egy munkanélküli férfi nem számít férfinak a társadalom szemében. Körülbelül, mintha kasztrálták volna. Ugyanígy, a nőiesség definíciójába szervesen beletartozik a gyermekvállalás, ezért az a nő, akinek nincsen gyermeke 40 felett, nem számít nőnek a társadalom szemében. Ezek miatt az elvárások miatt aztán jól kibabrálunk egymással mi nők, és férfiak…

Ki a nő és ki a férfi?

Ki a nő és ki a férfi?

dr. Csernus Imre írt két könyvet: A férfi és A nő címmel, ezekben próbálja boncolgatni, hogy ki számít férfinak és ki számít nőnek. Őszintén szólva számomra csak annyi derül ki a két könyvből, hogy ki számít felnőttnek. De konkrétan mitől nő a nő és mitől férfi a férfi, arra nem kaptam választ.

A lényeg: neked magadnak kell végiggondolni a következő kérdéseket és megtalálni rájuk a saját válaszaidat:

Ki számít neked nőnek? (Mik a női szerepelvárásaid? Változtak-e ezek az évek során?)

Ki számít neked férfinak? (Mik a férfi szerepelvárásaid? Változtak-e ezek az évek során?)

Mit vársz el a másiktól egy párkapcsolatban?

Írd meg a hozzászólásban!

Learn More
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.