Szerelem – az meg mi? A következő szerelmes idézetekből kiderül.
“Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.”
Coelho, Paulo
“Régóta vársz valakire, majd rád talál a szerelem. Rózsaszín köd, álomvilág. Azt akarod, hogy mindez soha ne érjen véget. Az elején mindent megteszel, hogy megfelelj, ha kell változol is. Igen! Átváltozol, kivetkőzöl önmagadból, csak azért, hogy megfelelj. Majd te is megpróbálod az illetőt saját ízlésed szerint alakítani. A hibát itt követjük el! Hiszen alkalmazkodni valóban kell. De nem mindenáron! Ne másnak akarj megfelelni első sorban, hanem önmagadnak. Találd meg a lelki egyensúlyodat. Ha mindezt megtaláltad, akkor majd nem akarsz mást megváltoztatni és más sem akar majd téged. Ezek után a rózsaszín köd is felszállhat. Nem marad a helyén más, csak szín tiszta érzelmek: szeretet, és szerelem…”
Kucsera Bettina
“Minden, ami szerelem, az szép és fáj, felemel és földbe döngöl, valós játszadozás, félelmesen izgalmas és igaz. Örök.”
Fodor Annamária
“Amíg nem vagyok szerelmes, addig nem kötelez semmi.”
Lenkó Júlia
“Csak azért nem unlak meg soha, mert beleszerettem a mosolyodba.”
Lenkó Júlia
“Gondolom, ha az igaz szerelem könnyen jönne, már mind átéltük volna.”
Once Upon a Time c. film
“A barátságot arról ismerem fel, hogy nem csalatkozhat, az igazi szerelmet pedig arról, hogy nem sértődhet meg.”
Antoine de Saint-Exupéry
“Az igazi szerelem az, ha az ember nem érez kísértést a hűtlenségre.”
Francois Lelord
“Azt hiszem, álmaink férfijába mindig első látásra beleszeretünk, bár az eszünk azt súgja, hogy hibát követünk el. És elkezdünk harcolni az ösztöneikkel, de nem akarjuk ám igazán legyőzni őket. Aztán egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat az érzéseinknek.”
Paulo Coelho
“Egy igazi szerelemben csak erogén zónák vannak. Bárhol is értek egymáshoz, bele kell borzonganotok.”
Moldova György
“A szerelem gyorsan fellobbanhat, de az igaz szerelemnek időre van szüksége ahhoz, hogy erőssé és tartóssá váljon. A szerelem mindenekelőtt elkötelezettségről, odaadásról szól, és arról a hitről, hogy együtt sokkal többet elérhetünk, mint külön-külön. De valójában csak az idő dönti el, hogy az ember jó döntést hozott-e.”
Nicholas Sparks
“A szemét látom magam előtt. A leggyönyörűbb szemek. Sem életben, sem filmvásznon ilyet nem láttam. Bámulatos mélység és tisztaság. A haja is gyönyörű, azokkal az ősz csíkokkal a feketében, de a szeme, az leírhatatlan. És ezek a szemek engem néznek. Úgy szeretnek, ahogy szeretni lehet, feltétel nélkül. Három éve. Ilyenben nem téved az ember. Három éven át, amíg nem mehettem hozzá, mert végig kellett csinálnom egy másik kapcsolatot, mindvégig tudtam, hogy ezek a szemek rám várnak, bármikor elmehetek hozzá, szerelemmel fog fogadni. És elmentem hozzá három év múlva, és szerelemmel fogadott. Ilyen egyszer adódik az életben. Mert úgy szeret, ahogy szeretni lehet.”
Spiró György
“Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyűvé párolja a kötelékeket. És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fűzhet: a bizalom. Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, egymás szemében mereven megbűvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. Az igazi szerelmesek szabadon, derűsen mennek a maguk útján még akkor is, ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennök. A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennök, ez teszi őket olyan derűsekké. És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj sincs.” Nagy Endre
Learn More