Author Archives Randi Andi

31 Jan

A 2 hetes ingyenes leckesorozatban bemutatott Tölcsér-elv mindig megosztja a közvéleményt. Vannak, akik megvilágosodnak tőle, mások pedig elbizonytalanodnak. Egyesekből pedig igazi online Don Juan válik, akik azt sem tudják, mit kezdjenek a rengeteg érdeklődőkkel. Tudom, hogy sokan arról panaszkodnak, hogy hiába töltik fel az adatlapjukat, a kutya se néz feléjük, másoknak viszont valóban az a problémájuk, hogy túl sok a jelentkező.

Mit lehet ilyenkor tenni? Íme egyik olvasóm esete:

“Letöltöttem és nem csak elolvastam az ingyenes “Társkeresés indul” tananyagodat, hanem kiegészítve a honlapodon levő tanácsokkal úgy tűnik, meglehetősen jó hatékonysággal sikerült is gyakorlati eredményekre váltanom az elméleti ismereteket.
Ha úgy tetszik, ügyes kezekben már az a tudás is, ami abban a modulban van, igen értékes eszköz lehet. Köszönet érte!
Éppen ez a bajom, a túl nagy hatékonyság.
Mármint az, hogy a számomra roppant fontos szempont a társkeresésben a korrektség.
No, már most, a hatékonyságnak köszönhetően egyazon rövid időintervallumban több hölgy is pozitív válaszokat adott a megkeresésemre, sőt spontán módon is rám találtak és elolvasva a bemutatkozómat, ismerkedést ajánlottak fel.
Hát erre a szimultanitásra bizony nem voltam, vagyok igazán felkészülve.
Valahogy abban a tévhitben ringattam magam,hogy majd szép sorban jönnek az esetleges jelöltek, én meg majd egyenként felveszem velük a kapcsolatot, s ha nem találjuk megfelelőnek egymást, akkor továbblépünk, mert éppen akkor vagy valamikor később előbukkan a következő jelölt.
Az élet persze nem így működik, a hölgyek néha bizony csapatostul esnek be és nagyon ciki lenne bármelyiknek azt írni, hogy kis türelmet kérek, csak még előbb lerendezem az előző ismerkedést, azután majd jelentkezem önnél is.
Egyetlen lehetőséget sem szeretnék kihagyni az ismerkedésre, hoppon sem akarok maradni csak azért mert elküldtem valakit, hogy várjon a sorára.
Igazából  a szimultanitás akkor baj, ha “összejött valami” az egyik hölggyel és én ennek ellenére tovább ismerkednék a többiekkel is. Ezt te is írtad, mint tipikus zsákutca szituációt.
Nem akarok senki számára zsákutca lenni, de nem tudom, hol lehet vagy kell meghúzni azt a határt, amikor egy kialakuló kapcsolatról el lehet mondani, hogy “összejött valami” annyira, hogy most már nagyon, de nagyon nem illő egyidőben több nővel is tartani a kapcsolatot, találkozgatni ismerkedési céllal. Mert bizony az egyik hölgy kifejezetten a tudomásomra hozta, hogy ő egyáltalán nem bánja az ilyesmit, úgymond “győzzön a jobbik” módon viszonyul az ilyesmihez, míg egy másik hölgy már a kezdeti levelezést is beszüntette velem, amikor szóba került, hogy nem ő az egyetlen nő, akivel ismerkedési céllal levelezek, telefonon beszélgetek, netán némelyikkel már találkoztam is.

A kérdés tehát: mi a francot lehet ilyenkor tenni, hogy egyrészt én se maradjak hoppon, másrészt a lehető legkisebb számú hölgy érzelmeit, lelki világát  bántsam vagy sértsem meg?”

Az illető olvasó esetében több nagyon fontos kérdés is felmerül.

1. Korrektség a társkeresésben

A múlt hétvégi tanfolyami résztvevők is szóba hozták ezt a kérdést. Miért nem őszinték és korrektek a társkeresők? Mit jelent egyáltalán az, ha valaki korrekt? Én úgy gondolom, ha látod, hogy a másik komoly kapcsolatot szeretne, Te pedig csak szórakozni, akkor a korrekt az, ha ezt közlöd vele. Az is korrekt, ha összejöttök a legjobb szándékkal, aztán nem lesz belőle semmi és szakítasz vele. Nem játszottál vele, Te is komolyan gondoltad, de sajnos nem jött össze. Az nem korrekt, ha azzal eteted, hogy szerelmes vagy belé, miközben csak szexre kell az illető. A korrektség számomra azt jelenti, hogy nem csapod be a másikat azzal, hogy áltatod, “felülteted” és hazudsz neki a szándékaidról.

Az online társkeresés máshogy működik, mint a “hagyományos”. Offline módokon a legtöbb embernek komoly nehézséget okozna leszervezni egy hétre több randit is különböző emberekkel, míg online ez pár óra alatt megoldható. Ilyen esetekben fordul elő az olvasó által is leírt “torlódás”.

2. Szimultán ismerkedés

Az online ismerkedésnek velejárója a szimultán ismerkedés. A társkeresők 99%-a egyszerre több másik társkeresővel ismerkedik, levelezik, randizik. Az ismerkedés kezdeti szakaszában ezt nem is nagyon lehet a másik szemére vetni, aki emiatt hagyja abba már az elején a levelezést, az rózsaszín álomvilágban él. Nyilván ha már előrehaladottak a dolgok egy illetővel, akkor következik a 3. kérdés…

3. Honnantól kapcsolat egy kapcsolat?

Ez bizony kacifántos kérdés, embere válogatja. Van, aki az első csóktól számítja a kapcsolat kezdetét, és onnantól kezdve tartja inkorrektnek a másokkal való randizást, van, aki még a szex után sem tart itt “fejben” és tovább keresgél. Itt is akkor van probléma, ha a két fél eltérő állásponton van. Érdemes kipuhatolni, hogy ki mit gondol az adott helyzetről a felesleges nyomozgatás helyett (“vajon fent van még a társkeresőn?”, “mikor lépett be utoljára?” és társaik). Meg lehet tudakolni akár nyíltan is, nem kell vérkomolyan, akár egy viccel elsütve “akkor mi most járunk?”. Ha már itt tartunk, kíváncsi vagyok a véleményedre: honnantól kezdődik egy kapcsolat?

4. Odafigyelés a másik érzelmeire

Ha társkeresésről beszélünk, érzelmekről beszélünk. Abból, amiket ír, és amiket mond valaki, látszik, hogy mit szeretne és mit vár el tőled. Ha te nem tudod teljesíteni (vagy nem is akarod) ezeket az elvárásokat, a legtisztább, ha megmondod neki. Amennyiben komoly párkapcsolatot keresel, feleslegesen játszmázod el az idődet. Ilyen esetben, amikor “csapatostól” esnek be a jelöltek, azt javaslom, találkozz mindenkivel a lehető leghamarabb, így hamar leszűkíted a kört: élőben sokkal könnyebb dönteni, mint emailek alapján.

Mi a véleményed?

Ilyen és hasonló témákról beszélgetünk a Társkereső Műhelyeken, Budapesten. Iratkozz fel, ha érdekel!

Learn More
31 Jan

Identity játék a Társkereső Műhelyen

with Comments Off on Identity játék a Társkereső Műhelyen

Identity önismereti játék – a lelki felkészüléshez

Hogyan indulsz neki a társkeresésnek? Tele félelmekkel és önbizalomhiánnyal, a béka feneke alatti önértékeléssel? Ha igen, akkor nehéz dolgod lesz!
A társkeresés és az egyedüllét megtépázhatja az önbizalmadat és az önértékelésedet, ezért nagyon fontos, hogy erősítsd magad. Nézd meg a kincseidet, vedd számon, miben lehetne fejlődni, dobd el káros hiedelmeidet. A dr. Füzesi Györgyi által kifejlesztett Identity társasjátéknak pont ez a célja: alapos tükörbenézés amelynek során olyan kérdéseken gondolkozunk el, amiket a hétköznapok során nem szoktunk feltenni sem magunknak, sem másoknak.

Ez tehát egy különleges Műhely, amelynek során egy pszichológiai társasjátékkal, az Identityvel játszunk.

A játék segíteni fog neked abban, hogy

  • többet megismerj önmagadból
  • bensőségesebb kapcsolatba kerülj másokkal
  • rálelj az életfeladatodra
  • új örömöket fedezz fel
  • önbizalmadat építsd
  • megvalósítsd a vágyaidat
  • kezedbe vedd az életed irányítását

Társkeresés és önismeret

Amire számíthatsz: ez NEM egy társkereső rendezvény, hanem egy workshop.
A nemek arányát sosem tudom besaccolni előre, férfiak és nők vegyesen szoktak lenni,  de olyan is van, hogy csak nők vannak.

A hangulat családias, igazán otthon érezheted magad nálam, nevetni is fogunk 🙂

Learn More
27 Jan

Szakítástörténetek – Társkereső Műhely

with Comments Off on Szakítástörténetek – Társkereső Műhely

Szakítástörténetek- hogy feldolgozd a múltat

A társtalálás egyik nagy akadálya, illetve az esetlegesen kialakuló párkapcsolat buktatója lehet, ha még nem vagy túl az előző szakításodon, válásodon.

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

Biztosan lezártál mindent? Esetleg csak most vagy gyógyulófélben és gyógyírt keresel a fájdalmaidra? Talán évekkel ezelőtt úgy megbántott valaki, hogy még mindig nem tudsz neki megbocsátani, pedig nagyon szeretnéd már elengedni?

Egyáltalán: hogyan kell, hogyan érdemes elengedni az exet?

Ha szakítás után vagy és jó lenne ha lenne kivel megosztani a történetedet, vagy erőt meríteni a folytatáshoz, gyere el!

  • A szakítás utáni gyógyulás 7 fázisa – Te hol tartasz?
  • Hogyan gyorsítsd meg a gyógyulási folyamatot? Egy egyszerű szabály, amit annál nehezebb betartani
  • Az ex visszaszerzése és a többi “szakirodalom” – veszélyes játék, amire csúnyán ráfázhatsz
  • Élet egyedül – ötletek az üres hétvégékre
  • Szakítástörténetek – nem vagy egyedül…
  • A gödör alján vagy, indulj el felfelé – napló technika
  • megbocsátás – mit csinálj, ha nem megy?

Túl leszel rajta!

A Műhely célja, hogy segítsen Neked feldolgozni és lezárni a múltat, és újult erővel folytathasd a társkeresést utána.
Amire számíthatsz: ez NEM egy társkereső rendezvény, hanem egy workshop.
A nemek arányát sosem tudom besaccolni előre, férfiak és nők vegyesen szoktak lenni, vegyes korosztály 18-81-ig. Ez a szép a Műhelyekben!
A hangulat családias, igazán otthon érezheted magad nálam, nevetni is fogunk 🙂

A Társkereső Műhely helyszíne Budapest, Király utca 18.
Időpont: február 2, csütörtök, 18:00-20:00
Részvételi díj: 3000 Ft, a helyszínen fizetendő

FIGYELEM, TELTHÁZ! Ez a Műhely már sajnos betelt, ha legközelebb ott szeretnél lenni, elsőként értesítelek, ha feliratkozol az alábbi listára. A Társkereső Műhelyek programját és tartalmát itt tudod megnézni (figyeld a naptárat!)

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.