Author Archives Randi Andi

17 Apr

Amellett, hogy coacholok, rendszeresen tartok önismereti tréningeket is, ahol természetesen rengeteg szó esik párkapcsolati témákról. Egyszer olyan csoporthoz volt szerencsém, amelyben csupa stabil és boldog párkapcsolatban lévő nő vett részt, és arról kezdtünk el beszélgetni, hogy hogyan kezdődtek el ezek a nagy szerelmek.

Vajon tudták-e, hogy a másik lesz a Nagy Ő, vajon volt-e szikra és bizsergés rögtön az elejétől fogva. Ez azért fontos kérdés számomra, mert rengeteg társkereső vonja le elhamarkodottan a konklúziót akár már az első randi után, hogy “nem éreztem semmit”, “nem volt szikra”, és inkább hagyják az egészet, mert valami romantikus tévképzet azt mondatja velük, hogy ha rögtön az elején nem érzik a Sors kezét a dologban illetve a végtelen romantikát, akkor már nem is lehet az Igazi a másik. Nem tudom, hogy vajon az amerikai filmek, csöpögős lányregények vagy a magazinokban olvasható felfújt love storyk eredménye-e ez a tévképzet, mindenesetre elég káros.

Nemrég egyik kliensem a harmadik randi után türelmetlenkedett, és kérdezett hogy vajon lehet-e még valami az egészből, merthogy a férfi nagyon szimpatikus és passzolnának is egymáshoz, de sajnos ő “még mindig nem” halálosan szerelmes belé.

És itt jutunk vissza az említett önismereti csoporthoz. Egyik résztvevője már 22 éve van együtt a férjével, huszonévesen annak rendje és módja szerint összeházasodtak, és állítása szerint egyre szerelmesebbek egymásba. Amikor rákérdeztem, hogy mikor érezte, hogy a férje lesz az Igazi, tippeld meg, mit válaszolt! … ÖT évet!!!! Azt mondta, hogy ő bizony csak 5 évvel a házasságkötés után lett teljesen biztos abban, hogy jól döntött. Az anyakönyvvezető előtt is gondolkodott, hogy vajon jól teszi-e ezt az egészet, nem korai-e még, és csak annyiban volt biztos, hogy ez a férfi iszonyatosan szereti, imádja, mint még soha senki. Szerelmes volt, de az évekkel még szerelmesebb lett. “Most, 22 évvel később kerültünk igazán egy hullámhosszra, nagyon élvezzük egymás társaságát, most hogy a gyerekek kirepültek, végre van időnk egymásra.” El tudod képzelni? 5 év! Ha legközelebb már az első randi után türelmetlenkedsz, gondolj mindig erre. Vagy Te is úgy gondolod sok más társkeresőhöz hasonlóan, hogy azonnal meg tudod mondani, ki lesz álmaid nője, férfija?

Nézd meg a Fem3-mas beszélgetést is, amelyben többek közt szintén a szikráról beszélgettünk:

Te is abba a típusba tartozol, aki úgy gondolja, mivel jó emberismerő, azonnal képes megmondani, ki illik hozzá és ki nem? Egyik társkereső ezt írta:

„Merthogy a társkereső klubokban és online ismerkedésnél is ezt szajkózzák, hogy sok emberrel meg kell inni egy kávét, hogy az ember kifogja az aranyhalat… k. jó  emberismerő vagyok, kb. 10 másodperc után lehet tudni egy emberről hogy mint férfi és ember, szóba jöhet-e. Innentől kezdve nem tartom normálisnak olyanra pazarolni az időmet, akitől 2 perc után rosszul vagyok, vagy feszengve beszélgetni az időjárásról, vagy a metróról vagy, hogy milyen rossz a kávé, amit iszunk.” 

Én úgy gondolom, hiba azonnal ítélni, és fontos, hogy ha egyértelműen nem tudsz valakit elutasítani, akkor azzal találkozz még egyszer. Különösen online társkeresésre igaz ez.

A pszichológusok régóta ismerik a kitettség fogalmát: ez azt jelenti, hogy minél többször látsz valakit, az annál szimpatikusabb lesz számodra. Ezért van az, hogy sokszor munkahelyi ismeretségekből alakulnak ki szerelmek: bár első látásra nem jött a szikra, de többedikre már fellángolt a szerelem és kapcsolat lett belőle. Ezek a körülmények azonban nem adottak az online randizásnál, ezért ott türelmesnek kell lenned! Hagyd a szikrát, hajts a boldog párkapcsolatra!

 

Tanulság: Ha a randi után nem egyértelműen NEM a válaszod az illetőre, akkor találkozz vele még egyszer!

 

Te hogy állsz a szikra mítosszal?

Learn More
10 Apr

Válaszok és megoldások társkeresőknek! Magyar mintával, igazi gyakorlati kézikönyv társkeresőknek! Kattints a linkre, mert ajándék fejezettet találsz benne!

[button_1 text=”Inf%C3%B3k%20a%20k%C3%B6nyvr%C5%91l%20itt!” text_size=”32″ text_color=”#bc1036″ text_bold=”Y” text_letter_spacing=”0″ subtext_panel=”N” text_shadow_panel=”Y” text_shadow_vertical=”1″ text_shadow_horizontal=”0″ text_shadow_color=”#ffff00″ text_shadow_blur=”0″ styling_width=”40″ styling_height=”30″ styling_border_color=”#000000″ styling_border_size=”1″ styling_border_radius=”6″ styling_border_opacity=”100″ styling_shine=”Y” styling_gradient_start_color=”#ffff00″ styling_gradient_end_color=”#ffa035″ drop_shadow_panel=”Y” drop_shadow_vertical=”1″ drop_shadow_horizontal=”0″ drop_shadow_blur=”1″ drop_shadow_spread=”0″ drop_shadow_color=”#000000″ drop_shadow_opacity=”50″ inset_shadow_panel=”Y” inset_shadow_vertical=”0″ inset_shadow_horizontal=”0″ inset_shadow_blur=”0″ inset_shadow_spread=”1″ inset_shadow_color=”#ffff00″ inset_shadow_opacity=”50″ align=”center” href=”https://tarskereso-kalauz.hu/tanfolyamok/kurzus/ezert-vagy-meg-egyedul-kezikonyv-tarskeresoknek/”/]

Learn More
04 Apr

Ezért vagy még egyedül – Kézikönyv Társkeresőknek a 4 Akadály Leküzdéséhez és az Igazi Megtalálásához

 

ezert-vagy-meg-egyedul-rTe sem tudod, hogy miért vagy még egyedül?
Ha így van, akkor ez a könyv számodra a válaszok és megoldások könyve.

 

Ez a könyv Neked való, ha

 

  • 18-81 év között vagy és társat keresel
  • hiába próbálkozol, sehogy sem jön össze egy “normális” párkapcsolat
  • azt sem tudod, hol és hogyan kellene próbálkoznod
  • szeretnéd tudni, mi akadályoz Téged
  • kíváncsi vagy, más társkeresőknek hogyan sikerült
  • magyar tapasztalatokra vagy kíváncsi, nem amerikai jó tanácsokra
  • olyantól szeretnél útmutatást kapni, aki már évek óta ezzel foglalkozik, és tudása legjavát tette ebbe a könyvbe

 

[button link=”https://tarskereso-kalauz.hu/konyv” type=”big”]Megrendelem![/button]

 

560503_275482829228561_1296270156_nKérdezd Randi Andit!

 

A Társkereső Kalauzon, a tanfolyamokon, Műhelyeken is a társkeresőkről, a résztvevőkről van szó. Sokszor kapok olyan észrevételt, hogy kíváncsiak lennétek arra is, hogy én hogyan dolgozom, ki vagyok, milyen vagyok, de erre sosincs sem idő, sem lehetőség.

Éppen ezért most itt az alkalom, kérdezz a könyvről, rólam-tőlem!

Tedd fel kérdéseidet április 5-én délután 5 óráig!

 

A kérdezők között kisorsolok 1 dedikált példányt a könyvből! Nyertes kihirdetése április 5-én este ugyanitt!

Update: A könyvet sorsolás alapján Márti nyerte. Gratulálok!

A többieknek nagyon köszönöm a kérdéseket, hogy itt voltak és részt vettek az első online író-olvasó találkozómon! 🙂

Learn More
  • Videók

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.