Társkereső Tanfolyam
Online és offline egyaránt!
Míg azt mindenki természetesnek veszi, hogy a diplomáért vagy a karrierért meg kell dolgozni, addig az az elvem, hogy a társért is meg kell dolgozni, a legtöbb olvasómat alaposan meglepi.
A legtöbben inkább ülnek otthon a babérjaikon, és megvárják, míg betoppan a Nagy Ő, véletlenül, spontán és végtelenül romantikus módon (egy csokor vörös rózsával – férfi fantázia esetében hűtött sörrel – a kezében, természetesen). Nos, sajnos ezek a várakozók azok, akik már évek óta egyedül vannak. “Régebben nem így volt” – siránkoznak, ahelyett, hogy tudomásul vennék, hogy a dolgok megváltoztak társkeresés terén, és nekik is változtatniuk kell. Mások “be vannak rozsdásodva”, és már elfelejtették, hogyan kell ismerkedni és randizni. Megint másoknak bátorításra van szükségük, mert a padlón vannak egy szakítás vagy válás után. Egy biztos:
Ha az életed az elmúlt hónapokban, vagy akár években nem hozott Neked senkit, az azt jelenti, hogy valamin változtatnod kell. Vagy az önbizalmadon és a kisugárzásodon, vagy azon, hogy hol és hogyan keress társat, vagy pedig a randizási stílusodon. Ha úgy érzed, fogalmad sincsen, mit is kellene csinálnod, akkor nézd meg, hogyan tudok segíteni!
1. Újratervezés Szakítás Után
– 30 napos gyógyító program az újrakezdéshez
Sokan úgy szeretnének társat találni, hogy még az előző kapcsolatukat sem heverték ki. Nekik írtam az Újratervezés Szakítás Után 30 napos gyógyító online programot, amelyben minden nap kapsz egy kis útravalót, feladatot, gyakorlatot, hogy minél hamarabb jobban legyél és készen állj az újrakezdésre.
A 30 nap során átvesszük az összes tévhitet a szakítással és az exeddel kapcsolatban, így nagyobb tudatossággal és önbizalommal tudsz nekivágni a jövőnek.
Az Újratervezés Szakítás Után program részleteihez és megrendeléséhez kattints ide >>>
2. Online társkereső tanfolyam ingyenes Társkereső Iránytű modullal
– A “legendás” online társkereső tréning férfi és női változatban
A társkeresők kedvenc online tanfolyama, amelynek segítségével rengetegen találták meg a párjukat.
Rengeteg lecke, több száz oldalnyi anyag, amely átvesz A-Z-ig mindent, amit csak a társkeresésről tudni szeretnél.
Ráadásul a tanfolyamból az első, nulladik modult, a Társkereső Iránytűt ingyen elolvashatod, így aztán nem fog problémát okozni a döntés, hogy megrendeld-e a programot.
Kattints ide az ingyenes modul igényléséhez!>>>
Akik elvégezték, ezt mondják a társkereső tanfolyamról:
“Nagyon jó anyag amit naponta lehet használni és kell is.” R. Veronika
“Rendesen motiválja az embert, de ami fantasztikus benne, hogy kilöki a komfortzónájából. Ma reggel SZEM-eztem is!!! Én ilyet egészen fiatal koromban csináltam utoljára. Most ugyebár 54 éves vagyok. Szóval, már senki se menti meg a nekem rendelt pasit tőlem!!!” (Andrea)
“Csak pozitívan tudok nyilatkozni róla. Számomra leginkább megerősítést jelentett – és persze rengeteg apró (vagy nem is csak apró) plusz információt, hogy jó úton haladok, és nem vagyok egyedül ezen a téren. Növelte az önbizalmamat és új lehetőségeket is adott a kezembe.” M. Móni
“Hihetetlenül sokat nyújtott számomra a tanfolyam.” C. Ágnes
“Bátrabb lettem….Még nem kezdtem el aktívan párt keresni, de már nem vagyok kétségbeesett… szabad vagyok, de már nem sokáig! :)” F. Erika
“Mikor jelentkeztem a tanfolyamra, azt hittem, hogy 2 hét és máris pasim lesz. Azt hittem, hogy az bőven elég,ha van valaki mellettem. Ez alatt a 2 hónap alatt sikerült bebizonyítanod nekem, hogy azért 1 kapcsolat többről szól. Az biztos, hogy azért már nem fogok összejönni senkivel, mert nincs más.” M. Veronika
“Tudatosabb lettem, jobban merek próbálkozni.” H. Katalin
“Már eddig is hasznos volt. Ha randizni fogok, majd méginkább. Már az nagy változás, hogy nekikezdtem a társkeresésnek, miután véletlenül rákattintottam az ajánlásodra. Már az utcán is nyitottabb szemmel járok, megnézem a férfiakat. Eddig ezt nem nagyon tettem.” M. Szilvia
“Nagyon tetszett a tanfolyam. Kicsit el is szomorodtam, hogy vége, mert mindig nagy várakozással nyitottam meg a postámat.” N. Brigitta
“Biztatást adott. Növeli az ember önbizalmát, még ha nem is voltak ilyen problémáim, de én 62 éves vagyok és ilyenkor már nagyon nehéz… Segített abban, hogy a magánéletemre koncentráljak, a saját boldogulásomra, tudatosan, okosan próbáljam megoldani a társkeresést. Meg vagyok elégedve a tanfolyammal.” T. Mária
3. Offline társkereső tréning
– ha személyesen szeretnél dolgozni velem
Egynapos intenzív társkereső tréningjeimen szintén végigvesszük az összes fontos dolgot, amit csak tudnod kell, mielőtt belevágnál a társkeresésbe. Ráadásul itt személyesen a Te kérdéseddel és problémáddal is tudok foglalkozni.
A hátránya az, hogy évente kétszer szervezek tréninget. Addig is, kérd a fenti Társkereső Iránytű online lecke sorozatot!
A következő tréning 2017 tavaszán lesz.
4. Színezd újra! Nyári tábor Horvátországban
– hogy ne legyen kérdés, idén kivel és hol fogsz nyaralni
Kikapcsolódás és fejlődés egyben – a nyári görög tábor nagy kedvenc a résztvevők körében.
Van benne önismereti munka, társkereső tudnivalók, játék, kirándulás, buli, tenger és napfény, sőt tavaly óta az EdzésMester Program jóvoltából naponta edzések is, hogy teljesen feltöltődve érkezz haza.
A következő tábor 2017 augusztusában lesz.
Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel, hogy elsőként értesítselek a részletekről!