sikersztori

17 Feb
“Üdv Kedves Andi!
Végigolvastam az E-maileket, s igyekeztem a leírtakat betartva nézni a világot és élni benne.Nagyon tanulságosak a leckéid és símán magamra ismertem 1-2 ben.Most úgy néz ki találkoztam azzal akit keresgéltem.3 hónapja vagyunk együtt.
Ezúton szeretném megköszönni a segítséget mellyel könnyebb átvészelni a nehezebb (egyedül) időszakot.
Üdvözlettel.”
Learn More
14 Feb

Szia Andi !!

Már írni akartam Neked, de vagy időm nem volt, vagy csak egyszerűen nem tudtam hol kezdjem.
Hogy miért is nem volt időm, az mindjárt kiderül levelemből.
Tavaly ősszel maradt végleg, abba a kapcsolatom, így egyedül maradtam. Nem bántam, éreztem és tudtam jobblesz ez így. Azóta kiderült, életem egyik legnagyobb JÓ döntése volt.  Egy hónapja megtaláltam azt a “pasit” , akire mindig is vágytam !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Volt két hosszú kapcsolatom ( exférj és gyermekem apjával 13 év, és egy másik 7+2 év ,ezt most nem részletezem ).
Szóval, szerettem volna minden jót, szépet boldogságot… , bíztam is benne meg nem is. Aztán elkezdtem tudatosan ispozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és “felépíteni” magamat. Kerestem a boldogságot, mindig is nyitott és vidámvoltam ( persze elég sok viharos időket éltem át, sokszor nem így alakult), de hittem benne. Leveleid nagy erőt adtak,és ez segített át a holtpontokon, nehéz napokon.
Ami a lényeg az e-mail-ek amiket kaptam, elolvastam, átgondoltam és hozzájuk igazítottam az életemet.
Nagyon sokat köszönhetek Neked, biztos hogy egyedül, segítség és tanács nélkül mindez a jó, nem lenne !!!!!!!!!!
A napjaim, heteim teljesen megváltoztak és ami a legfontosabb megtaláltam a nagy ŐT. Most már lemerem írni, hiszen eltelt majd egy hónap. Ezért írok csak most.
Én most töltöttem a 42-őt, de bárkit kérdezek, 35-nél nem gondolnak többnek. Sokkal többet adok magamra, vettem pár új ruhát,lefogytam kb:5-6 kg-ot (ez csak úgy jött, nem fogyóztam), felpörgött az életem. Munkahelyemen is pozitív visszajelzéseket kapok  (vendéglátó, cukrászda).
Egyszóval most minden rendben, jól érzem magam, és így is folytatom.
A “pasim”  9 évvel fiatalabb, komoly beosztásban dolgozik, okos, intelligens és ami a fontos SZERET, 1 hét után ezt ki is mondtaNekem. Nagyon büszke vagyok Rá, ő az aki mellett Nőnek érzem magam, életemben először.
Nagyon köszönök mindent, minden szót, minden mondatot, ez változtatta meg az én Életemet.
Még egy: mindenkinek kívánom azt, ami most nekem van…….. 🙂 🙂 🙂
Szia
Piroska
Learn More
14 Feb
“Szia Andi!
Teljesen biztos, hogy a segítséged is szükséges volt bevonzani az életembe a vágyott férfiút. Életemben (53 év) először élem meg a feltétel nélküli szeretetet, be- és elfogadó lét élményt. Én és ő is kellett a dologhoz természetesen, a csillagok állásáról már ne is beszéljek.
Hálás vagyok érte! Köszönöm! Tedd továbbra is a dolgod, mert  okosan átgondolt segítségedre nagy szükség van.
Szeretettel: Ildikó (egy tanítvány)”
Learn More
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.