önbizalom

08 Jun

 

Ugye tudod, hogy a gondolkodásod alapvetően határozza meg az életedet? Gondolkodási korlátaid pedig életed korlátait. Ez nem csupán a karrieredre, de a magánéletedre és a párkapcsolatodra is igaz. Számos nemzetközi programban vettem már részt, és ilyenkor a nemzetközi résztvevőket látva nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze az ő mentalitásukat a miénkkel. Nem állítom, hogy kolbászból van a kerítés máshol, de tény és való, hogy mintha a magyarok egyszerre lennének visszahúzódóak ami az ismerkedést illeti, ugyanakkor pedig túl durvák és harsányak, ami a kommunikációt illeti.

Sokszor olyanok vagyunk mi, magyarok, mintha állandóan dodzsemeznénk – puff neki a másiknak – így közlekedünk. Nem is lenne egyébként baj a dodzsem, ha mindenki be lenne kötve, mindenki autóján lenne ütközésvédelem és senki sem sérülne a játék közben. De sokan hiába vannak a pályán, mintha semmi védelem nem lenne rajtuk, emiatt rengeteget sérülnek. A legtöbb vezető pedig nem látja be a saját hibáját és nem kér elnézést az ütközésekért.

A párkapcsolatokban, a randizás és társkeresés során különösen vigyázni kellene a másikra. Itt sérülhetünk ugyanis a legnagyobbat. Nem véletlen, hogy én is ahelyett, hogy instant csábítási technikákat oktatnék (amelyekről sorra kiderül általában, hogy nem is olyan könnyű kivitelezni őket, hiszen “csupán” komplett személyiségváltás kell ahhoz, hogy működjenek, ahogy azt jó pár tanfolyamosom mesélte), két-három lépéssel hátrábbról indítok: a gondolkodástól.

Ne zárd ketrecbe!

Nagy probléma például, hogy sokszor túl hirtelen ítélünk, aztán pedig “de az első benyomásom ezt meg azt mondta” szólammal rázunk le olyan valakit, aki esetleg csak lefagyott az első randin. Szintén elvárjuk, hogy azonnal működjön a kémia, ott legyen a szikra, holott ha picit belegondolunk, rengetegszer alakul ki szépen lassan egy kapcsolat, úgy, hogy a szikra az elején fel sem tűnik, talán nincs is ott, hanem csak szépen lassan gyúlnak lángra az érzelmek. Arról nem is beszélve, hogy máskor meg hiába van ott a hatalmas szikra, szenvedély és tűzijáték – az ilyen kapcsolatok a legtöbb esetben nem tartanak tovább pár hónapnál.

Ha korlátok vannak a fejünkben, akkor az életünkben is korlátokat állítunk fel úgy, hogy észre sem vesszük, hogy az általunk épített karám egyik falától ballagunk csak a másikig, de sosem jutunk ki belőle. Nézzük például a társkeresést – milyen korlátokat építünk magunknak?

Vegyük például azt az esetet,

amikor a férfi alacsonyabb.

Puff, máris a nők 95%-a nyilatkozik úgy, hogy “na, alacsonyabbat sose!!” – merthogy az nem férfias. Inkább szenvednek egyedül, csak alacsonyabb ne legyen a másik. Erre mindig a saját családi históriát hozom, hiszen nem írnám most ezt a cikket, ha édesanyámnak ilyen aggályai lettek volna…

amikor a férfi kopasz.

Igen, vannak olyan nők, akik már előre kijelentik, hogy na, kopasz férfival sosem. Mintha a párkapcsolati boldogság legalábbis a hajszálak számától függene. Ha tekintetbe vesszük, hogy az európai férfiak több, mint 50%-a kopaszodik 40 felé valamilyen mértékben, akkor láthatjuk, hogy eléggé értelmetlen ez a szűrő.

amikor a férfi kevesebbet keres.

Természetesen van egy szint, ami alatt már nagyon nehézzé válnak a dolgok tehát nem árt, ha van egy minimális elvárás a másik felé: legalább magát képes legyen eltartani. De ha az alap életszínvonal megvan, akkor a többi már csak hab a tortán, nem feltétlenül kell minden évben a tengerentúlra menni, illetve jobb egy olyan párkapcsolat, ahol kevesebb pénzből kell kijönni de azért minden megvan, mint egy semmilyen. Ha pedig nagyon jól kereső nő vagy, akkor megint csak magad ellen dolgozol, ha a saját bevételeidhez teszed a mércét.

amikor a férfi alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik.

Az egyedülálló nők nagy része diplomahalmozóvá válik: még egy kis esti suli, meg egy-két tanfolyam, vagy egy másoddiploma, és már el is megy az a szabadidő, amikor úgysem tudnának mit kezdeni magukkal. Namármost sok férfi inkább a vállalkozását építi, vagy dolgozik a szakmájában, esetleg diploma nélkül is. Miért kellene elvárni a másiktól, hogy ugyanannyi diplomája legyen (vagy legyen egyáltalán)? Ezen sem múlik a párkapcsolati boldogság. A közös érdeklődésen, a nyitottságon már annál inkább – de ezt nem mindig adják a diplomával sem, elég csak körülnézni.

Következő eset:

a kiszemelt nőnek gyermeke(i) van(nak).

A férfiak 95%-a megintcsak továbblapoz. Pedig manapság sajnos már gyakoribb a mozaikcsalád, mint az “eredeti felállás”. Egyik ismerősömnek is volt már egy kislánya, amikor elkezdett társkeresőzni. Jelenlegi férje mesélte, hogy rengeteget keresgélt az online társkeresőkön, de csak nem talált senkit. Erre édesanyja rászólt, hogy ugyan adjon már egy esélyt azoknak a nőknek is, akiknek van már gyermeke. Kibővítette a keresést, és hogy-hogy nem, megakadt a szeme valakin. Több mint 5 éve házasok már, és azóta megszületett a közös gyermekük is.

Aztán:

a nő picit ducibb az átlagnál.

Az online társkeresőkön “ha már itt vagyok”-alapon mindenki agyonszűri az esetleges jelölteket, és szinte a tökéleteset keresi. Öt kiló plusz – már rá sem kattint az adatlapra “kövér!” felkiáltással. Pedig ki tudja, hogy az illető nővel milyen jókat beszélgetnének, mennyit nevetnének együtt, és talán miután kiderülne hogy az ágyban egy vadmacska, biztosan nem számítanának a fölös kilók sem… Persze nem derül ki semmi, hiszen az adott férfi még csak rá sem kattint az adatlapra.

Szintén tipikus:

a férfi fiatalabb.

Itt is rengeteg a sztereotípia. A fiatalabb férfi az idősebb nő pénzére bukik, úgyis elhagyja, stb. stb. Számos olyan párt ismerek, ahol a nő sok évvel idősebb a férfinál. Láss csodát: működnek ezek a kapcsolatok, ugyanúgy, ahogy a fordított felállás is működőképes lehet (amikor a férfi idősebb, a nő pedig fiatalabb). Szóval miért akkora probléma a korkülönbség?

Valóban a magasságunk,
a korunk,
a kilóink és
a gyermekeink száma

határozza meg a személyiségünket és azt, hogy mennyire tudunk valakivel egészséges, örömteli párkapcsolatot kialakítani, mennyire tudunk boldoggá tenni valakit és mennyire tudunk mi magunk is boldogok lenni egy ilyen kapcsolatban?

Ha idős házaspárokat kérdezünk meg arról, hogy vajon miért és hogyan tudtak ilyen sokáig együtt élni békességben, illetve melyek a legmeghatározóbb, legfontosabb elemei a sikeres párkapcsolatnak, ők sohasem a fentieket fogják felsorolni. Sokkal inkább ilyen dolgokat: szeretet, megértés, türelem, bizalom, kitartás. Ezek egyikének sincsen köze sem a magassághoz, sem a korhoz, sem pedig a kilók vagy gyermekek számához.

mi a fontos?

mi a fontos?

Egy valami azonban nagyon fontos: hogy ha leépíted a korlátaidat, higgy is ezekben az értékekben. Emlékszel ugye a Nyuszikás viccemre? Nyuszikaként, “úgysincs olyan amilyen nekem kéne felfogással nem lesz sose létrád! 🙂

Tehát: higgy abban, hogy létezik az akire szükséged van (és abban is, hogy Ő nem feltétlenül olyan, mint amilyennek most elképzeled!)

Learn More
19 May

A társkeresés alapja az ismerkedés. Ha nem megy az ismerkedés, akkor nagy valószínűséggel a társkereséssel is problémáid vannak. Jó hír, hogy az ismerkedés egy készség, amely elsajátítható!

Ismerkedés – hogyan kezdjek neki?

“Ismerkedés során nehézséget jelent valakinek a megszólítása, ha nem adódik valami rendkívüli ami beszédtéma lehetne. A próbálkozásaim esetlenek, a visszajelzések pedig közönyösek, vagy visszautasítóak.
A rendszeres gyakorláson kívül lehet más módon is fejleszteni a kommunikációs kezdeményező készséget, hogy könnyebb legyen az ismerkedés?”
A fenti olvasó számára is mumus az ismerkedés. Hogyan lehetne a döcögős kezdeteket könnyebbé tenni?
Az ismerkedés művészete gyakorolható! Nem kell azonnal mélyvízbe ugrani, tehát nem kell azonnal azokon az ellenkező neműeken gyakorolni, akik tetszenek és akiktől picit többet szeretnél velük mint egy könnyed csevejt. Az ismerkedés három lépésre bontható le.

Ismerkedés első lépés: szemkontaktus

Az ismerkedés lényege alaposan megfigyelni a másik visszajelzéseit, és reagálni rájuk. Bármit is teszel, figyeld, hogyan reagál a másik. Ebből tudni fogod, hogy van-e értelme ismerkedned az illetővel, vagy sem. Az ismerkedés kezdetén döntő szerepet kap a nonverbális kommunikáció.
Magyarul mielőtt megszólítasz valakit, fel kell vele venned a szemkontaktust. A szemezés hátteréről itt olvashatsz, ennél a lépésnél – és az összes többi ismerkedés szakasznál is – nagyon fontos, hogy mosolyogj!

Ismerkedés második lépése: az ürügy

Ha a másik rád néz, pláne, ha viszonozza a mosolyodat, itt az ideje az ismerkedés második lépésének: szólítsd meg! Mielőtt megszólítasz valakit, találj egy jó ürügyet rá, hogy megszólítsd! A jó ürügy függ az illetőtől és a környezettől, amelyben vagytok. Legegyszerűbb az ismerkedés olyan közegben, ahol rendszeresen találkoztok. Ilyen lehet egy sportklub, túraklub, vagy bármilyen más, szabadidővel és/vagy munkával összefüggő esemény. Ilyenkor az ismerkedést az a pszichológiai jelenség is elősegíti, amely szerint minél gyakrabban látsz valakit, annál szimpatikusabb lesz számodra (amennyiben semmi okod nincsen ellenérzésekre). Pár alkalom után teljesen természetes, hogy megszólítasz valakit. Sok helyen javasolják az úgynevezett 3 másodperces ismerkedés szabályt – a lényege, hogy ha valaki megtetszik, ne gondolkozz, hanem szólítsd le azonnal! Így aztán nincs időd mérlegelni és elszalasztani az alkalmat.

Ismerkedés – egy idő után belejössz!

Amennyiben most látod először, akkor se csüggedj, az ismerkedés könnyebb, mint gondolnád. Ürügyként tehetsz megjegyzést a körülményekre (pl. konferencián a hidegtálakra, buszmegállóban arra, hogy késik a busz, túraklubban a túra nehézségére), vagy az illetővel kapcsolatban is megkérdezhetsz valamit (mit olvas, mit visel, találkoztatok-e valahol, stb.) A másik reakcióján pontosan látni fogod, hogy nyitott-e a beszélgetésre, vagy sem. Ha nem, akkor itt megakad az ismerkedés, ha viszont igen, akkor könnyen beszélgetéssé tudod alakítani a kezdeti kérdés-választ.
Nem kell, hogy valami nagyon rendkívüli témát találj – bármi megteszi, amennyiben az illető nyitott a beszélgetésre, és szimpatikus vagy neki. Az ismerkedés fontos szabálya, hogy olyan kérdéseket tegyél fel, amelyek továbbviszik a beszélgetést (tehát amelyekre nem “igen” vagy “nem” a válasz) és alaposan figyeld meg, hogy a másik mennyire érdeklődő, illetve mennyire válaszol szívesen a kérdésekre. Van úgy, hogy jobb visszavonulót fújni.
Az elején lehet, hogy a megszólításaid görcsösek lesznek, de ne add fel. Minél többet próbálod, annál könnyebben fog menni az ismerkedés. Ha gyorsan szeretnél fejlődni, akkor kezdj el minél több ürügyet találni arra, hogy másokat megszólíts. Nem csupán gyakorolsz, de érdekes élettörténeteket, karaktereket is megismerhetsz, és minél jobban megy az ismerkedés, annál jobban erősödik az önbizalmad is.

Vedd fel a kapcsolatot később Facebookon vele!

Ismerkedés harmadik lépése: kapcsolattartás

Ha az ismerkedés célja a randizás, akkor nem sokra mész, ha nem találod meg a módját a későbbi kapcsolattartásnak. Ha sikerült egy jót beszélgetni, miért ne vennéd fel az illetővel később is a kapcsolatot? Lehet, hogy számára ez a beszélgetés csupán ennyi volt, de az is lehet, hogy nyitott a randizásra.
Szerencsére ma már akár telefonszám elkérése nélkül is “megúszható” az ismerkedés – elég, ha megkérdezed a teljes nevét, illetve hogy fent van-e valamelyik közösségi oldalon, aztán hazaérve bejelölöd, mint ismerőst, vagy ráírsz egy üzenetet. E-mail címet is elkérhetsz, és természetesen a telefonszámot is. Innen már csak egy lépés megszervezni egy randit!
Learn More
26 Apr

Rengeteg olvasóm kérdezi tőlem, hogy szerintem van-e esélye arra, hogy társat találjon.

Profi társkereső coachként ilyenkor előveszem a speciális “Társkeresési Esélyszámító Kalkulátoromat”, beütöm a kérdésfeltevő születési dátumát, a csillagok állását és további szupertitkos adatokat, megnyomom a “Kiszámítás!” gombot, és máris megvan, hogy az illetőnek 30, 43.5, vagy 93.2%-a van a társtalálásra. Ezt megírom neki és készen is vagyunk.

Oké, csak vicceltem. Szóval: fogalmam sincsen, hogy mekkora esélyed van a társtalálásra, és hidd el, hogy bármennyire is szeretném, nem tudom egy három soros leírásból kideríteni, hogy a szomszédod/kollégád/gimnáziumi (volt) osztálytársad akart-e tőled valamit, vagy sem, amikor olyan szépen rádmosolygott tegnapelőtt. Ami még rosszabb – annyi emailt kapok, hogy miután egyszer hajnal kettőkor azon kaptam magam, hogy két üres energiaitalos doboz társaságában még mindig az előző napi levelekre próbálok válaszolni, sajnos korlátoznom kellett magam, és most már csak a tanfolyamosaimnak tudok személyes problémára válaszolni. Köszönöm a megértésedet.

Tudok viszont szívderítő történetekkel szolgálni és kicsit enyhíteni azt a frusztrációt amit sokszor a társtalanság állapota okozhat. A Szabad Vagyok online tanfolyamokon és a Társkereső Tuningon pedig eszközöket adok a kezedbe, amikkel nem csak társra találhatsz, de egy harmonikusabb életet is ki tudsz alakítani picit több önbizalommal és pozitív gondolkodással. A coaching alkalmakon pedig igyekszem megtalálni a gyenge pontokat, amelyeken fejlesztve gyorsabban érheted el a célodat. Általában a sztereotípiákon, belső akadályokon dolgozunk ilyenkor, de van, akinek praktikus tanácsokra van szüksége az ismerkedéssel, online társkereséssel kapcsolatban.

De visszatérve a szívderítő történetekre: a hétvégémet egy különleges fotós társaságában töltöttem, aki épp pénteken fotózott egy német esküvői párt. (Amint látod elég különleges fotókat készít Justine.) A férfi 56, a nő pedig 54, és csodák csodája – egy online társkeresőn jöttek össze. Csodák csodája, a férfi nem keresett magánál 20 évvel fiatalabb barátnőt vagy csupán szexpartnert, a nő pedig nem a pénzére hajt, hogy csak a legáltalánosabb társkereső sztereotípiákat soroljam.

Igen, 50 felett is sikerülhet! (fotó: Justine Hoegh)

Sok boldogságot kívánok nekik, de lássunk egy-két magyar példát is, a Szabad Vagyok Program sikersztorijai közül:

Szerelem 53 évesen

“Szia Andi!
Teljesen biztos, hogy a segítséged is szükséges volt bevonzani az életembe a vágyott férfiút. Életemben (53 év) először élem meg a feltétel nélküli szeretetet, be- és elfogadó lét élményt. Én és ő is kellett a dologhoz természetesen, a csillagok állásáról már ne is beszéljek.
Hálás vagyok érte! Köszönöm! Tedd továbbra is a dolgod, mert  okosan átgondolt segítségedre nagy szükség van.
Szeretettel: Ildikó (egy tanítvány)”

“Már nem vagyok egyedül!”

Az igazság az, kedves Andi, hogy már nem vagyok egyedül (-: És igen, valóban sokat segített nekem a programod! (-: Kívánom a sorstársaimnak is valóra váljanak a “párt találó” álmaik és vágyaik, úgy ahogyan szeretnék, ahogyan elképzelték..!!!! Köszönet a segítségért!!! Üdvözlettel!” Zsóka.

Tényleg működik!

“Szia Andi!
Mindent pontosan úgy csináltam, ahogy javasoltad.. bár eleinte kissé szkeptikus voltam, sok emberrel találkoztam… bevallom, egy hónap után felbukkant a tölcsérben a Valaki… egy hónapig találkozgattunk, leveleztünk, randiztunk, klasszikus módon :) és végre egymásra találtunk.
Nagyon boldog vagyok, és ezen felbuzdulva magányos barátnőmnek is ajánlottam a Szabad Vagyok-ot!
Köszönöm Neked, elsősorban a gondolatokat és a bátorítást!
Tényleg működik!
Üdv
Audrey

Ott van a kutya elásva!

“Kedves Andi!

Légyszíves könyvelj el siker történetekhez! Már az első megválaszolandó faladatok hatottak. Úgy is mondhatnám, szíven ütöttek. Kerülgettem kicsit, mint macska a forró kását, de végül nagyon őszintén válaszoltam. És ezt elsősorban magamnak tettem. A vágyakkal és a félelmekkel való lelki mélybúvárkodás adta nekem a fordulópontot. 58 éves vagyok, aggasztott hogy hol találom meg azt, a korban hozzám illő, de nem trottyos, szenilis, meg nem ragozom még mi nem. Nos, az élet megoldotta helyette a problémámat, és sikerrel koronázott.
Örömmel teli szívvel adok hírt Neked!
Segített a “sors” és a “véletlen” is őszinteségem láttán. Ajándékként elvezetett ahhoz a férfihoz, akire vágytam! 2 évvel idősebb nálam, a szellemisége zseniális, meg az egész Ember úgy, ahogy van . Álmomban sem tudtam volna őt így “összerakni”, mint amilyen a valóságban. Olyan élményt kaptam, élünk meg ketten, ami maga a csoda, pedig még csak az elején járunk.
Én igazán abban hittem, hogy szembe jön a nagy Ő és egymásra ismerünk. Képzeld, ez történt. Tudod, a mondás is azt tartja, mindenkinek a hite szerint. Már korábban is megköszöntem az anyagodat, most újra megteszem.
Nőtársaim! Ne adjátok fel álmaitokat, kövessétek a szíveteket, és vegyétek nagyon komolyan a Szabad Vagyok Program ingyenes “Társkeresés indul!” moduljának feladatait, mert sok kutya van ott elásva!
Katica”

Szóval teljesen mindegy, hány éves vagy, ne kérdezd, hogy van-e esélyed, mert van (ha 25 éves, teljesen tapasztalatlan egyetemista, vagy kétgyermekes anyuka, esetleg rokkantnyugdíjas vagy, akkor is van.) Kérdés, készen vagy-e egy párkapcsolatra, kérdés, hogy van-e bátorságod egyedül maradni és nem beleugrani az első kapcsolatnak látszó dologba, kérdés, hogy van-e kitartásod és türelmed, vagy az út felénél azt mondod, eleged van, nem csinálod tovább, hülyeség az egész. A saját válaszaidat viszont egyedül Te tudod. Jobban jársz, ha őszintén válaszolsz rájuk.

Learn More
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.