07 Nov

A legtöbb női kliensem előbb-utóbb kimondja: olyan férfit szeretne, akinek van “egzisztenciája”. Aztán azt, hogy mi ez az egzisztencia, mindenki általában a saját szintjéhez – és néha a hollywoodi filmekhez lövi be.

Egzisztenciális stratégiák – ki hogy él meg?

Kétféle női életstratégiát szeretnék most megkülönböztetni. Az egyik az, amikor a nő saját lábára áll, saját egzisztenciát teremt, esetleg a párjával vállvetve küzdenek és dolgoznak meg ezért. A másik életstratégia az, amikor a nő társa egzisztenciájára apellál, tehát a másik révén szeretne megélni, nem pedig önálló jogon, saját erőből, saját munkával. Az első stratégia, bár jóval gyakoribb a másodiknál, az újabb, hiszen évszázadokon át a második stratégia volt érvényben, tehát az számít a “hagyományos” női stratégiának. Manapság ezernyi példát látok arra, hogy fiatal nők a hagyományos utat szeretnék követni. A statisztikák is mutatják, hogy egyre több az olyan párkapcsolat és házasság, amelyben a férfi jóval idősebb a nőnél, kövezzenek meg a kedves olvasók, de én úgy gondolom, az ilyen esetekben bizony a férfi egzisztenciájához is köze van a dolognak. Ennek lehet oka az is, hogy nem könnyű – majdhogynem lehetetlen – önerőből megteremteni lakást, kocsit és minden egyebet, ami a reklámokban van, és könnyebbnek tűnik egy “pénzes pasit” összeszedni, a másik pedig az a szociológusok által is taglalt jelenség, mely szerint az új generáció (Y, Z) mindent azonnal szeretne, ez pedig saját munkával nem reális huszonévesen. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nők hátrányban vannak a gazdasági élet minden szegmensében (nem, nem a kromoszómáik miatt, hanem a szocializáció, neveltetés és a gazdasági kapcsolatok hiánya révén), akkor már mindjárt érthető, miért inkább a “fogjunk egy gazdag pasit” utat választják olyan sokan.

Már most szeretném kijelenteni, hogy mindenki olyan életstratégiát választ természetesen, amilyet szeretne, én nem török pálcát egyik felett sem. Mint ahogy a társadalom sem, amely egyaránt elítéli mindkettőt: míg a saját eredményeire büszke, dolgozó nő a “feminista picsa” jelzőt kaphatja meg, úgy az idősebb férfi oldalán levő nő a “számító kis kurva” kifejezést. Ebből látszik, hogy mindegy, melyiket választjuk, mindig lesz, aki be fog szólni 🙂

Nem meglepő, hogy az új női életstratégiával párhuzamosan új férfi életstratégiák is kialakultak. Számos párkapcsolatban, ahol a nő ambiciózus, megfigyelhető, hogy a férfi picit hátradől és nem hajt annyira, amennyire hajthatna. Minek is, amikor a nő keresi a pénzt és még élvezi is? Évek során ezek a férfiak annyira elkényelmesednek, hogy válás után ott találják magukat egy lepukkant albérletben és csak pislognak, hogy most, hogy “anyu” elment, hogy is lesz ez a megélhetés-dolog? Onnan lehet tudni, hogy valaki épp ilyen férfiba fut bele az online társkeresőkön, hogy már pár hét után az összeköltözést szorgalmazza – természetesen a nő kemény munkával megszerzett lakásában.

Szintén tipikus jelenség a Mamahotel, amikor az akár negyvenes férfi anyagi megfontolásokból visszaköltözik a szülői házba. Nőkkel is sokszor megtörténik ugyanez. A lakás-albérlet és rezsi díjak az egekben vannak, önállóan élni hatalmas luxus, amit nem engedhet meg mindenki magának. A kérdés csak az, hogy ettől vajon csökkent értékűnek számít-e az adott társkereső a másik fél szemében? A válasz saját megfigyeléseim szerint egyértelműen igen. Korral előrehaladva egyre inkább hátrányban van az, aki “semmit sem tudott összehozni”, se hírnevet, se sok pénzt. Egyes klienseimnél már az is kiveri a biztosítékot, ha az illető férfinek nincsen autója, mások ennél megengedőbbek, de elvárják a saját lakást, “ha én meg tudtam teremteni, akkor ő miért nem?” felkiáltással. Az egzisztencia, a biztos megélhetés hiánya tehát bizonyos kor felett az igyekezet, cél és ambíció hiányát jelenti mások szemében.

 

Mi van akkor, ha eltérő az anyagi helyzet?

Az eltérő anyagi helyzet a legtöbb esetben súrlódásokhoz vezet, amiket azért több-kevesebb sikerrel meg lehet beszélni. Célszerű például közös kasszát létrehozni a kirándulásokhoz és a szórakozáshoz, hogy senki se költse túl magát. Egy férfi kliensem panaszkodott, hogy randi partnere “magától értetődőnek” veszi, hogy mindent ő fizessen, ez pedig alaposan megterheli a pénztárcáját. Nem csoda: amikor egy mozi 1500Ft-ba kerül, egy étterem pedig fejenként 3-4000 Ft-ba, akkor egyre égetőbb kérdés megbeszélni, hogy mikortól fizessenek “felesben” a párok. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy mindent a férfi fizessen, főleg, ha már hónapok óta együtt jár a pár. Az elején persze nyugodtan lehet engedni, hogy ő állja a cehhet, mert egyes férfiak például kifejezetten utálják, ha a nő nem engedi, hogy meghívják legalább egy kávéra. Elutasításnak veszik, és rosszul esik nekik.

Hosszútávon működhet-e egy olyan kapcsolat, ahol a nő keres többet? Ez is gyakran felmerülő kérdés. Úgy gondolom, igen, de csak akkor, ha a férfi nem az anyagiakban méri a sikert. Például díjazott író, elismert tudós, szakember vagy kutató, akire felnéznek a diákjai, vagy akit értékel a szakma. Lehet sportember is, vagy olyan hobbival rendelkező ember, akinek megvannak a saját körei ahol értékes tagnak számít. Ha van olyan forrás, ahonnan az önbecsülését szerzi, akkor nem fogja magát kevesebbnek érezni csak azért, mert nem keres annyit, mint a felesége.  Ha viszont az anyagi különbségekben azt látja, hogy ő kevesebb, a másikhoz képest vesztes és nem sikerültek a dolgai, akkor az a párkapcsolatra is ki fog vetülni és hosszútávon képes megrontani azt.

Ismerek olyan vállalkozónőket, ahol a feleség sikere mögé beállt a férj is, aki mindenben segíti a nő előbbre jutását, miközben besegít a háztartásban és a gyermeknevelésben is. Itt megfordultak a hagyományosnak hitt női és férfi szerepek, de az egyensúly megvan és a kapcsolat nagyszerűen működik. Sokszor azért sikertelen egy kapcsolat, mert a benne lévő felek nem tudnak elég nyitottan gondolkodni annak kereteiről és mindenáron a régi dogmákhoz szeretnének ragaszkodni és azok alapján megítélni, mi férfias és mi nőies. A dogmák elavultak, teremtsünk újakat helyettük!

 

 

60 Comments

Leave a Reply to Istvan Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.