17 Jun

Elvileg minden olvasóm és minden hozzám forduló coach kliens párkapcsolatot szeretne. Legalábbis ezt állítják magukról. Aztán elbeszélgetünk és néha kiderül, hogy igazából, legbelső szándékaik szerint eszük ágában sincs elkötelezni magukat. Már akkor elkezdek például gyanakodni, ha a coaching során minden második mondat a kliens munkájáról, játékszenvedélyéről, a legújabb nagy projektjéről szól.

 

Biztos, hogy kell neked egy párkapcsolat?

Ekkor bevetem a legmeghökkentőbb kérdést, amit egy randi coach feltehet: “Figyelj csak, akarsz Te egyáltalán párkapcsolatot?” Ha hebegés, dadogás a válasz “hát igen, végül is különben izé, miért is lennék itt…” akkor már tudom, hogy az illető épp jól elvan úgy ahogy van, és csupán azért jött el hozzám, mert a külső társadalmi nyomás (kollégák, családtagok, barátok roppant kedves “még mindig egyedül vagy?” “kéne neked is már valaki, nem?” kérdései) arra kényszerítette, hogy legalább látszólag tegyen valamit az ügy érdekében. Mintha pusztán attól, hogy velem beszélgetett, már sima ügy lenne egy párkapcsolat. Pedig dehogy… Én, mint coach abban tudok segíteni, hogy felismerd a belső értékeid és a külső valóság közötti ellentmondásokat, amelyek megakadályoznak abban, hogy harmonikus, boldog életet élj.

Kell-e neked párkapcsolat?

Kell-e neked párkapcsolat?

egy kis kitérő: Például fennen hirdetheted, hogy számodra mennyire fontos a korrektség és őszinteség, de ennek ellentmond az, ha a legutóbbi partneredet úgy dobtad ki, hogy még csak el sem magyaráztad neki az okokat. A legtöbben az értékeket úgy szokták felsorolni, hogy azt szeretik, ha ezek rájuk vonatkoznak (például ha a korrektség érték, akkor arra gondol a beszélő, hogy szereti, ha vele korrektek mások), ugyanakkor ezeket ők maguk nem tartják be mások felé. Ellentmondás az is, ha a tökéletes párkapcsolatot, az intelligens, jól kereső, jóképű szőke herceget, vagy a kedves, aranyos, egzisztenciával rendelkező csinos hercegnőt keresed, ugyanakkor Te magad szinte semmit nem tudsz letenni az asztalra azokból a tulajdonságokból amiket ezek a számodra ideális jelöltek keresnek. Tehát kettős mércével mérünk, és a legtöbbször magunkkal szemben vagyunk elnézőbbek és nagyvonalúbbak. Bár ez természetes emberi tulajdonság, nem árt, ha néhanapján szembesülünk vele és felismerjük, mi is zajlik le bennünk. Na erre való egy coach. (És persze a coachnak is van coacha aki tükröt tart neki :-). egy kis kitérő vége.

 

Te vagy az ÁSZ?

Tehát: hogyan is lehet azt tudni, hogy készen állsz-e egy párkapcsolatra, vagy sem? Három hozzávalónak kell meglennie hozzá, méghozzá az ACE (ász) hármasának: Action, Cognition, Emotion, tehát az cselekvés, gondolkodás, érzés hármasnak harmóniában kell lenniük egymással ahhoz, hogy sikert tudj elérni – mellesleg nem csupán a társkeresés, de az élet bármely területén. Lássuk, hogyan is néz ki ez a hármas a gyakorlatban.

 

Kezdjük a gondolkodással. Akarnod kell a párkapcsolatot ahhoz, hogy legyen, ez természetes. Ha nem akarod, nem lesz párkapcsolatod, kivéve, ha valaki rád erőszakolja magát, és te annyira hadilábon állsz a nemet mondással, hogy nem tudtad elutasítani. (Ha ez a helyzet, akkor picit muszáj ezen a területen dolgoznod, tudom ajánlani a BoldogságTervezés Akadémiát, ahol ezt garantáltan megtanulod). Az akarás önmagában azonban még nem elég, hiszen ha szeretnél párkapcsolatot, de nagyon félsz az elköteleződéstől, mert csak rossz párkapcsolatokat látsz magad körül, akkor szabotálni fogod saját magad. Manapság a párkapcsolatoknak egyébként is rossz a “PR”-ja: kibeszélős időket élünk, amikor a boldog pároknak nincs mit mondaniuk (mit mondanának, elvannak, mint a befőtt), míg a boldogtalan párok panaszoktól hangosak. Persze nagyon jó, hogy kevesebb a tabu és megosztjuk egymással a gondjainkat, de arra bátorítanálak, hogy ha te is tartasz kissé a kapcsolatoktól, próbálj boldog párokat keresni és beszélgetni velük, hogy hogy is megy ez. Nem egyszer kellett kliensnek magyaráznom, hogy miért is jó egy párkapcsolat, tehát ha Te is ebben a cipőben jársz, nem vagy egyedül.  Csekkold le most: teljesen őszintén, csak magadnak bevallva, mit gondolsz a párkapcsolatokról?

 

Őszintén - mit gondolsz a párkapcsolatokról?

Őszintén – mit gondolsz a párkapcsolatokról?

Érzelmek. Meghasad a szívem, amikor tréning résztvevők kijelentik, hogy szerintük ők nem alkalmasak párkapcsolatra, mert úgy érzik, semmit sem tudnának a másiknak adni, és nem elég értékesek a másik figyelmére. Ha így érzel, eleve úgy fogod alakítani a randijaidat, hogy igazolva legyenek ezek a félelmeid. (Az ember már csak ilyen: szereti igazolni a belső hiedelmeit és félelmeit, olvass kicsit a sorskönyvekről, ha érdekel ez a téma.) Gondolhatod, mi lesz az eredménye ennek. Önbizalomnövelés, önismeret megintcsak a recept, és persze szembe kell nézni ezekkel az érzelmekkel. (Mellesleg férfiak között a “hivatásosok”-hoz való fordulásnak sokszor ez az alapja: nem kell megfelelni, nem kell az elutasítástól félni, a pénz révén leegyszerűsödnek a bonyolult emberi interakciók.) Felesleges azon izgulni, hogy nem vagy tökéletes és ezért senki sem fog elfogadni. Ahogy New York egyik legelitebb társkereső irodájának vezetője, Lisa Clampitt mondta:

“Nem kell 100%-ban teljesnek és épnek lenned – találj valakit és a többin majd együtt dolgoztok.”

Hozzáteszem: persze, az azért fontos, hogy alapjában véve jól legyél.

 

Cselekvés.  Te is inkább elolvasol hat szakkönyvet, elmész öt tanfolyamra, négy kineziológushoz, három pszichológushoz és egy randi coachhoz, csak ne kelljen cselekedni? Mesélj csak: az elmúlt évben hány randit is hoztál össze? Jaaa, hogy nem volt lehetőség?.. cöcö. Ciki online társat keresni? A szervezett randi rendezvények olyan bénák? Kifogás mindig akad, az önszabotázs pedig messziről bűzlik ám! Gondold végig, vajon miért nem fűlik a fogad olyan dolgokhoz, amiket esetleg még nem próbáltál, vagy nem próbáltál eléggé, mindent beleadva? Csak nem már megint ki kellene lépni abból az átkozott komfortzónából? Sajnos lehetnek bármilyen rendben az érzelmeid és a gondolataid, ha nem cselekszel, nagy valószínűséggel semmi sem lesz. Szóval: mit fogsz tenni ezen a héten leendő párkapcsolatodért?

És ha már cselekvés… szeretettel várlak következő rendezvényeinken:
[eo_events]

4 Comments

Leave a Reply to Elemér Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.