23 Jan

Az első randik sikere – főleg ha még nem találkoztatok személyesen egymással, csak emaileztetek, vagy telefonáltatok – nagyban múlik azon, hogy milyen első benyomást sikerül a másikra tenni. Egy randi rendezvényen erre 7 perc áll rendelkezésre, de egy online leszervezett randin sem sokkal több. Az első percekben máris eldől, hogy hogyan érzünk a másik iránt, szerencsére azonban ez később korrigálható – feltéve, ha kapunk lehetőséget a folytatásra! Mivel az első benyomás ennyire fontos, ezért lássuk, min múlik és hogyan tudatosíthatnánk magunkban hogy milyen benyomást teszünk másokra általában.

A januári FiftiFifti Műhelyen Takács Bernadett coach és pszichológus adott elő az első benyomásról. Egy-két érdekes részlet következik!

1%=100%

Az első benyomással az a “gond”, hogy egyfajta mintavételezés, amelynek során az 1%-ot amit tapasztalunk a másikról, 100%-nak vesszük. Ez pedig rendesen félrevihet bennünket. Ha az az 1% épp negatív, mert a másiknak például rossz kedve van, aznap pont feldühítették a munkahelyén vagy épp nem sikerült eltalálnia a megfelelő öltözetet, meghatározza hogy a későbbiekben hogyan tekintünk rá. Nem titok: ha valaki rosszul kezd, sokkal nehezebb dolga lesz a későbbiekben, hiszen az első benyomás alapvetően határozza meg jó időre a többit.

Ellenőrző kérdések

Érdemes négy kérdést feltenni, amikor valakivel először találkozunk:

  1. Hogyan érezzük magunkat? (A környezet, a hangulatunk alapvetően befolyásolja hogy milyen szemmel nézünk a másikra)
  2. Mit érzünk a másik iránt? (Sokszor már eleve előítéletekkel közelítünk a másik felé, ez pedig elhomályosíthatja azt hogy mi is történik, mit is látunk valójában)
  3. Mit érez a másik irántunk? (ezt csak tippelni tudjuk)
  4. Hogyan érzi magát a másik személy? (Ez a testbeszédből illetve elmondás alapján derül ki)

Ha ezt a négy kérdést feltesszük magunkban az első találkozáskor, mindjárt tudatosabban tudjuk szemlélni a dolgokat.

Rengeteg kliensem teszi fel a kérdést: de mégis, hogyan tehetnék jó benyomást a másikra az első beszélgetés során?

Első-benyomás

Te milyen benyomást teszel elsőre?

A négy egyetemes ajándék

Előadónk szerint meg kell ajándékoznunk a másikat valamivel, hogy úgy érezze az este végén, hogy kapott valamit. Persze nem fizikai tárgyra gondolunk, hanem a négy egyetemes ajándék egyikére, mint például:

  1. Elismerés, tisztelet, dicséret: dicsérő szavak, lehetőleg őszintén! Rengeteg dolgot lehet elismerni a másik öltözetén, kinézetén túl is, csak oda kell figyelni. Mondott valami érdekest, kiderült róla valami elismerésre méltó? Tegyük szóvá!
  2. Közös témák: a közös pontok mindig kölcsönös szimpátiát is gerjesztenek a másikban, megteremtik vagy fokozzák az összetartozás érzését. Érdemes megkeresni őket, minél hamarabb. Egyik tréninggyakorlatunk épp a közös pontok  megtalálásáról szól: tapasztalataim szerint ha valaki nagyon igyekszik, akár egyetlen perc alatt is rengeteg közös dolgot találhat!
  3. Új ismeretek: van, akinek ajándéka az, hogy új ismeretekkel, érdekességekkel szórakoztat bennünket. Sose gondold azt, hogy a hobbid senki mást sem érdekel – érdemes kipróbálni pár olyan témát is, ami talán szokatlan lehet. Múlt heti kliensem például nagy madárrajongó, de úgy gondolta senkit sem érdekel ez a téma rajta kívül, pedig ha tudta volna, hogy két éve felneveltem egy kóbor varjat.. 🙂 Sosem találod meg a közös pontokat és a témákat ha állandóan az jár a fejedben, hogy senkit sem érdekel(sz)!
  4. Vidámság: Vannak akiknek már csak azért is jó a közelében lenni, mert olyan pozitív a kisugárzásuk hogy jókedvet ragasztanak másokra még akkor is, ha egyébként nem adnak át új ismereteket, nincs velük sok közös témánk és még csak meg sem dicsértek bennünket. A játékosság, vidámság mindig plusz pont, egy randin is rengeteget számít!

A fenti négy ajándékból Te melyiket szoktad átadni egy találkozás során? Ha nem te vagy a legnagyobb mókamester, nem gond, viszont akkor másban kell “odatenned” magad. Ha csak karót nyelten és kritikus hozzáállással üldögéled végig a randit, ne számíts a folytatásra!

Az első benyomás 7 alapeleme

Ha nem vagy tisztában a következőkkel, könnyen lehet, hogy sosem érted meg, miért nincs folytatása a randiknak. Nézd végig a hét alapelemet és gondold át, min szoktál “elbukni”.

  1. Megközelíthetőség – avagy miért maradnak a jó nők egyedül? Legtöbbször azért, mert nem tűnnek megközelíthetőnek!
  2. Biztonságérzet megteremtése – szorosan összefügg a megközelíthetőséggel. Küldesz-e elég jelzést ahhoz hogy a másik biztonságban érezze magát amikor megszólít? Vagy inkább attól kell tartania, hogy kudarcot vall?
  3. Jó megjelenés – avagy van-e önbecsülésed? Nem kell feltétlenül sminkelned ehhez, de mindenképpen legyél ápolt, nagyjából összhangban lévő. Ha gond van a fogaiddal, kezdd a társkereső hadműveletet a fogorvosnál! Körmök tiszták, ruháid frissen kimosva? Dezodort használtál?
  4. A hangulatod – rossz hangulatban elég nehéz a másikat szórakoztatni, szóval ha úgy érzed, nem vagy a toppon, vagy ne is menj randizni vagy tegyél azért valamit hogy jobb legyen a kedved (nem, nem alkoholra és egyéb drogokra gondoltam)
  5. Érdeklődés kimutatása – nem elég csak fogadni a jelzéseket, küldeni is kell azokat. Nem várhatsz ölbe tett kézzel arra, hogy odamenjenek hozzád, ha semmilyen módon nem mutatsz érdeklődést a másik iránt. Érdeklődést ki lehet mutatni offline és online egyaránt – egy barátnak jelölés a Facebookon még nem ártott meg senkinek
  6. A beszélgetés dinamikája – mennyire dominálod Te és mennyire dominálja a másik a beszélgetéseteket? Hagyod szóhoz jutni vagy csak azzal vagy elfoglalva, hogy magadat fényezd attól tartva, hogy nem leszel elég érdekes a másiknak? Mekkorák a szünetek a mondatok között? Egymás szavába vágtok? Egy jó beszélgetésnek dinamikája van, nem döcög, és nem kell állandóan beszélni ahhoz hogy mindkét fél jól érezze magát
  7. Életszemlélet – milyen az életszemléleted? Alapvetően optimista vagy pesszimista? Kinyilvánítod-e a politikai véleményedet minden egyes alkalommal? Mennyire jó veled lenni? Te szeretnél-e egy olyan életszemléletű partnert magadnak mint amilyen Te vagy? Vagy inkább menekülnél ha tehetnéd?
  8. Szexuális vonzerő – van-e szexuális kisugárzásod? Szereted-e magad, mersz-e tükörbe nézni meztelenül? Mennyire vagy képes önmagadat a hibáiddal együtt elfogadni? Ha egyáltalán nem, akkor hogyan várod hogy a másik elfogadjon?

Nos, a fentieket végigolvasva biztosan Te is találtál olyan pontokat, amelyeket fejleszteni lehetne. Vegyél elő tollat, papírt és kezdj el jegyzetelni! Mások véleményét is kikérheted arról, hogy vajon hol akadtál el, illetve min tudnál javítani!

 

 

 

4 Comments

Leave a Reply to dr Fehér László Csongor Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.