23 Feb

Nemrég írtam a társkeresők 3 típusáról, most következzen a társkeresés 4 akadálya. Ezek azok a fő területek, ahol gondok szoktak általában lenni, ha valaki már nagyon régóta társkereső de nem találja a párját. Sok társkereső olvasó kérdezi, hogy mi lehet a probléma, hiszen hónapok óta nem talál senkit. Nos, egy-két hónap társkeresés, esetleg fél-egy év még nem a világ, a gondok ott kezdődhetnek, ha valaki már több, mint két éve van egyedül.

Itt a Társkereső Kalauzon azzal foglalkozunk, hogy mi mit tehetünk a pártalálásért, de mindannyian tudjuk, hogy ez csak az egyik fele a dolognak. Mint az élet minden területéhez, ehhez is szerencse kell. A mondás azonban igaz: “a szerencse sokszor nem más, mint a lehetőségek észrevétele, a lehetőséggel való élés tudománya”, tehát még a szerencsére is fel kell készülni.

Lássuk tehát a társkeresés 4 akadályát:

Társkereső akadály 1: Kísért a múlt.

Sokan már azelőtt elkezdenének társat keresni, mielőtt még lezárták volna magukban előző kapcsolataikat. Rengeteg szakítás előtt álló, vagy válófélben lévő “társkereső” olvasóm van, nekik csak annyit tudok javasolni, hogy foglalkozzanak az első lépcsővel, tehát a megfelelő Érzelmi Fitnesz kialakításával, mielőtt még nekiállnak keresni. Tudom, hogy praktikus lenne úgy otthagyni az előzőt, hogy már rögtön össze is tudnánk bútorozni a következővel ezáltal csökkentve a rezsiköltséget, de az esetek legnagyobb százalékában nem működik a megélhetési társkeresés!

Amíg még nem zártad le az előző kapcsolatodat, meg fogja keseríteni az újakat. Nem lehetsz egyszerre szerelmes az exedbe és az új partneredbe. Ha nem megy az elengedés, többféle elengedési technikával próbálkozhatsz, itt van például a meditáció, vagy a sokak által javasolt érzelmi felszabadítás (éft). Ne törődj a visszaesésekkel és a hullámvölgyekkel, szépen lassan helyre fogsz jönni, és akkor elkezdheted a társkeresést. Amíg csak “bosszúból”, “csakazértis” keresel társat, addig zsákutcában vagy.

Kísért a múlt?

Társkeresés akadály 2: Korlátozó hiedelmek.

A korlátozó hiedelmek az egyik legproblémásabb terület, amivel foglalkozni kell a társkeresés témakör kapcsán. Elég, ha csak beleolvasunk egy-két olvasói hozzászólásba itt, a Társkereső Kalauzon, és máris láthatjuk, hogy mennyire nehéz a berögzült gondolkodási sémáktól és sztereotípiáktól szabadulni, illetve mennyire szeretjük ezeket ismételgetni és megosztani másokkal is.

Nem csupán a társkeresés esetén, de minden más területen is a gondolataidnál a legelső kritérium amit át kell gondolnod (a híres sikercoach, Tony Robbins nyomány), a következő: “erősít, vagy rombol engem ez a gondolat”? Ha azt gondolom, hogy minden férfi “disznó” és minden nő “csak a pénzre hajt”, az vajon segít engem a társkeresésben, vagy akadályoz? Mit gondolok a párkapcsolatokról? Mit gondolok a társkeresés folyamatáról?

Egyik VIP társkereső tanfolyamosommal jöttünk rá közösen egy coaching ülés alkalmával, hogy bár társat keres, de igazából a fő problémája az, hogy nagyon tart a párkapcsolatoktól. Egészen addig bele sem gondolt, hogy mennyi negatív sztereotípia van a fejében, amíg el nem kezdtük szépen sorra leírni egy papírlapra ezeket. Szinte az egyetlen pozitívum a párkapcsolattal kapcsolatban az volt nála, hogy van rendszeres szex. Ugyanakkor legalább 10 dolgot fel tudott hozni negatívumként: a kötöttséget, bekorlátozást és az együttélés nehézségeit. Belátható, hogy ameddig ezeket nem teszi helyre magában, hiába álmodozik családról és gyerekekről, mert szabotálni fogja saját magát ezek elérésében – a korlátozó hiedelmei miatt. Így aztán a társkeresés sem fog menni.

Szintén jellemző korlátozó hiedelem, hogy “nem vagyok elég jó”, vagy “nem akarok megint érzelmileg sérülni”. Ezek a gondolatok roncsolják a kisugárzást, és elriasztják a lehetséges társkereső jelölteket.

A belső meggyőződéseket, korlátozó hiedelmeket, belső blokkokat feloldani és átalakítani hatalmas, napról napra elvégzendő munka, amelyhez rengeteg gyakorlat van szerencsére, amelyek mankóként szolgálnak. Ilyenek az Identity önismereti játék, és ezernyi más dolog, amelyekkel a Társkereső Műhelyen is találkozhatsz. Ha komolyabb akadályokat építettél magadban, érdemes szakemberhez fordulni.

Téged is korlátoznak a hiedelmeid?

Társkeresés akadály 3: Nem vagy szinkronban a másik nemmel

Tipikus probléma vezető beosztású társkereső nőknél, hogy ha van is idejük egy randira, úgy esnek be a munkahelyükről. A munkahelyi “üzemmód” pedig teljesen alkalmatlan egy randi szituációra. A munkahelyen teljesíteni kell, hozni a számokat, érvelni, vitatkozni, kikérdezni, beszerezni. Alapvetően egy proaktív, “gyerünk és csináljuk” hozzáállás a jellemző, egy randi helyzet azonban teljesen mást kíván meg. A munka üzemmódot és a randi üzemmódot tehát élesen szét kell választani. A randin lazítani kell, beszélgetni, meghallgatni és jól érezni magunkat. Az első randi nem interjú szituáció, márpedig sok férfi panaszkodik, hogy úgy érzi, vallatáson vett részt.

Férfi társkeresőimnek pedig azt javaslom, hogy ne az első randin öntsék ki a szívüket és panaszolják el az exekkel kapcsolatos ellenérzéseiket, továbbá hagyják az adott hölgyet szóhoz jutni, és higgyék el nekem, nem kell az összes eddigi eredményüket és teljesítményüket felsorolni azért, hogy megnyerjék az illető hölgy szimpátiáját!

Így mész randira?

Társkeresés akadály 4: Randi készségek hiánya

Hát igen, az a bizonyos rettegett komfortzóna-átlépés… Amikor rádöbbenünk hogy jajj, sok-sok éve egy randin nem voltam, illetve hogy jajj, csak az online társkeresés maradt, hiszen a baráti körben nincsen senki. Jó hír! Ezt az akadályt lehet a legkönnyebben leküzdeni. Elég megérteni a Tölcsér-elvet, hogy egy kis önbizalmat kapjunk. Az online és offline társkeresés tanulható, a randikészségek fejleszthetőek!

Hiányoznak a készségek?

Nos, társkeresés terén nálad mi a legfőbb akadály?

ezert-vagy-meg-egyedul-r

Megjelent a könyv!!! Olvass bele itt!

311 Comments

Leave a Reply to Lilith Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.