28 júl
Társkeresés telefonszámmal - ezekre figyelj!

Hogyan keressem a társamat? Telefonszámmal, vagy anélkül? Mikor adjam ki a telefonszámomat? Milyen veszélyek leselkedhetnek?

Társkeresés telefonszámmal – vigyázat, átverés!

Óvakodj az SMS-es társkereséstől! Nem tudhatod, hogy ki áll a hangzatos hirdetések mögött. A legtöbb esetben az emelt díjas SMS-ek csupán operátorokhoz jutnak el, akiknek az a dolguk, hogy kedves hangvételű üzeneteket írjanak Neked vissza. Egyik olvasóm csúnyán pórul járt. Ezt mesélte:

“Egyszer próbálkoztam sms-es társkereső oldalon, és csodák csodájára rögtön választ kaptam. Biztató, érdeklődő választ. Persze válaszoltam, őszintén, sőt kitárulkozóan, amennyire sms-ben lehet egyáltalán. Aztán javaslatomra, hogy e-mailezzünk (megadtam a címem), semmi reakció, csak újabb kérdések sms-ben. Újabb javaslatra ugyanez. Magáról semmit sem árult el, csak kérdezett. Aztán egyszer ezt a magasröptű gondolatot írta: “fél éve vagyok szingli, azóta nem sexeltem” (ilyesmi nem került szóba addig). Egy napig nem válaszoltam, erre fél tucat sürgető, sőt hisztérikus sms jött, hogy mért nem írok már, ő nagyon érdeklődő, de ha nem írok, akkor nem vár tovább, pedig milyen szimpatikus voltam…
Kezdett gyanús lenni a dolog, és kezdett elmenni a kedvem. Szórom a pénzt sms-ekre (sokszáz forint darabja), információt nem kapok, más kapcsolati formára nem is reagál…
Aztán elolvastam a cég APRÓBETŰS használati feltételeit. Ebben benne áll, hogy joguk van “a hangulat élénkítésére” nem valós avatárokat is alkalmazni – vagyis amely név mögött nem áll valódi társkereső, hanem a cég alkalmazottja pörgeti meg a telefonszámlámat.
Ez a kis lecke kb. 7-8 ezer forintomba került.
Azóta nem próbálkoztam társkeresővel. Sejtitek, hogy miért?”

Felháborítónak és roppant etikátlannak tartom a társkeresők ilyen formában történő “hülyítését”, ráadásul rengeteg pénzzel lehúzzák az áldozatokat. Te ne tartozz közéjük!

 

Társkeresés telefonszámmal

Társkeresés telefonszámmal: Sajnos nem ő küldi Neked az sms-t, hanem egy operátor. :-(

Társkeresés telefonszámmal: megadjam, ne adjam?

Ha online társkeresőkön keresed a társad, és már megindult valakivel a levelezés, egy idő után felmerül a kérdés: megadd-e neki a számodat, vagy sem.

Ilyenkor legegyszerűbb végiggondolnod, hogy vajon offline szituációban megadnád-e az illetőnek a számodat, vagy sem. Mennyit kell tudnod a másikról ahhoz, hogy megbízz benne ennyire? Online társkeresőnél nyilván nehezebb eldönteni, hogy megadd-e a számod, hiszen nincsen szemkontaktus, illetve testbeszéd sem. Íme egy-két fontos dolog, ami a társkeresés telefonszámmal vagy anélkül problémát enyhítheti.


Társkeresés telefonszámmal: nyomozz kicsit előre!

Meglepően sokan teljesen felelőtlenül adják meg a telefonszámukat vadidegeneknek a társkeresőkön, akár már az első levélben is. Eszedbe ne jusson!!! Először nyomozz kicsit. Váltsatok néhány üzenetet, nézz utána az iwiw-en, vagy a Facebookon, hogy egyáltalán létező személy-e, és annak mondja-e magát, aki. A legtöbb online társkeresőnél a rendszeren belül maradva is tudtok levelezni, nem muszáj rögtön a magán e-mail címedet megadni, a telefonszámodat meg pláne.


Társkeresés telefonszámmal – külön telefon randiszervezésre?

Ha komolyan veszed a társkeresést és azt a bizonyos Tölcsér-elvet, amit oktatok, továbbá a lehető legkörültekintőbben szeretnél eljárni, akkor jó ötletnek tűnhet, ha beszerzel egy randi lebonyolító telefont. Veszel egy használt mobilt és egy SIM-kártyát pár ezer forintért, és ezt a számot adod meg a társkeresőknek az “igazi” számod helyett. Ha valaki elkezdene zaklatni (ennek azért nincs olyan nagy valószínűsége, de nem árt felkészülni rá), akkor egyszerűen eldobod a számot, veszel egy új SIM-kártyát, és kész. Nem kell az összes ismerősödet és családtagjaidat értesíteni a megváltozott telefonszámodról, mert ők továbbra is a régi számodon érnek el.

 

Társkeresés telefonszámmal

Társkeresés telefonszámmal: Zaklatnak? Cseréld le a számod!

Társkeresés telefonszámmal – szabd meg a határokat!

Amikor megadod a számodat valakinek, adj mellé “használati utasítást is”. Például hogy ne hívjon este 10 után, ne hívjon munkaidőben és hasonlókat. Vannak olyanok, akik abban a pillanatban fel akarnak hívni, amint megadod a számodat – ügyelj erre is. A napi 20 sms is aranyos lehet kezdetben, de pár hét után inkább bosszantó – ezt is beszéld meg vele.

Hallgass a belső megérzésedre is: ha nincs kedved megadni a számodat, akkor ne add meg! A személyes adataidat, lakcímet pedig egyáltalán ne add meg online! A biztonságos párkeresés egyéb szabályait is tartsd be!

Ha további instrukciókra vágysz társkeresés terén, kérd Te is a “Társkeresés indul!” modul ingyenes leckéit! Katt ide! >>>

13 Comments

  1. Miriam   2010. november 5. péntek 21:33 / Reply

    Nagyon hasznos és követhető

    • asmodeus   2011. március 18. péntek 21:21 / Reply

      Üdvözletem, ahogy tapasztaltam újabb “sms-társkereső” oldal van ami arra épül hogy megtévessze az embereket, bár a felhasználó feltételekben benne van az hogy a profilos hamisak és az oldalon operátorok dolgoznak, de manapság ki olvassa el ezeket (öreg hiba) majdnem bele sétáltam én is, de már öreg motoros vagyok és tudom mit kell keresni. egy kis nyomozás után nem is nehéz kideríteni sok mindent. természetesen miden legális, de egy kicsit bosszantó hogy nem lehet ez ellen az oldal ellen semmit sem csinálni, maximum annyit, hogy szólók, ez nem társkeresés hanem csak egy flört szolgáltató! soha senki nem fog erről az oldalról találkozni senkivel sem! Senki ne sétáljon be a csapdájába ennek az oldalnak!

  2. Pingback: Az online társkeresés 5 alapszabálya | Társkereső Kalauz

  3. Pingback: Csalók és szélhámosok a társkeresőkön | Társkereső Kalauz

  4. Edward   2011. január 8. szombat 06:37 / Reply

    “nézz utána az iwiw-en, vagy a Facebookon, hogy egyáltalán létező személy-e”
    Ha nem vagyok fent az ilyen szarokon, akkor már nem is vagyok létező személy?!

    • Randi Andi   2011. január 8. szombat 14:51 / Reply

      Kedves Edward!

      Értsd jól: nézd meg, hogy a Facebookon vagy az Iwiwen ha fent van, akkor mit lehet tudni róla. Például könnyen kiderülhet, hogy van barátja/felesége.

  5. Tibi   2013. július 2. kedd 16:19 / Reply

    :) Ez a cikk nagyon béna. Egy telefonszám semmit sem jelent. Nem lehet zaklatni az embert ha megvan a száma, mert kb. két kattintással le tudja tiltani a zaklatótól kapott hívásokat és üzeneteket.

    • Randi Andi   2013. július 2. kedd 21:37 / Reply

      Kedves Tibi!

      A cikk tapasztalatokon és rengeteg horror élményen alapszik melyekről a társkeresők számoltak be, akik hozzám járnak, velem leveleznek. Tudod, sokszor ami az egyiknek teljesen magától értetődő és “béna”, az a másiknak nem az, ez a cikk utóbbi csapatnak segít.

      • TibI   2013. július 3. szerda 02:04 / Reply

        Ha az utóbbi csapatnak segítene, akkor azt kellene írnia, hogy nézzék meg a telefonjuk használati utasítását:). Külön telefonszám randiszervezésre? Te jó ég:).
        Értem én, hogy sokan nem értenek a kütyükhöz, de akkor csak annyit kell írni, hogy bocs, nem értek hozzá, köszi a segítséget.

        Szívesen!:)

  6. Csillag   2013. szeptember 10. kedd 15:58 / Reply

    Sziasztok,nekem is sikerült egy ilyen hülyeség.állandóan jönnek az smsek és szivja a számlámat,valakinek meg köszönném ha segitene letiltani őket,az igazság az hogy próbaltam a telefonon de nem sikerült,androidos alkatel nem nagyon ismrem a használatát.

  7. ervin   2014. március 20. csütörtök 11:51 / Reply

    Szeretnék ismerkedni

  8. romeo   2014. június 28. szombat 23:59 / Reply

    nagyon tetcik

Post a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*