05 okt
szakitas-utan

A szakítás utáni depresszió az egyik legkegyetlenebb érzelmi állapot, ami csak létezik. A szakításban ugyanis nem csupán a társ elvesztése van benne, hanem a visszautasítottság érzése is. A szakítás, bárhogy szépítjük, azt jelenti: “nem kellesz tovább, nem vagy elég jó nekem.” Nem csoda, hogy sokakban depressziós állapotot vált ki ez a trauma.

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

Ugyanakkor fontos megkülönböztetnünk a teljesen normális szakítás utáni negatív érzelmi állapotot a klinikai értelemben vett depressziótól, amit nem csak szakítás válthat ki. A depresszió nem más, mint egy gyógyítható lelki betegség, amelynek tünetei a nyomott hangulat, életkedv hiánya, a levertség és a csökkent munkateljesítmény. Legrosszabb esetben a beteg öngyilkosságot kísérel meg, vagy követ el.

Akkor beszélünk szakítás utáni depresszióról, ha a depressziós tünetek egy csoportja (pl. lehangoltság, letörtség, szomorúság, étkezési problémák, alvászavarok) egyfolytában legalább két hétig vagy tovább fennáll. Ilyenkor pszichológushoz, orvoshoz kell fordulni. (dr.immun.com)

A szakítás utáni depressziós állapot a kapcsolat mélységétől, időtartamától és az egyén lelki alkatától függően akár hónapokig is eltarthat. Sokszor már úgy tűnik, jól vagyunk és kilábaltunk belőle, aztán a hullámvasút megint magával ragad, és megint a legmélyebb fájdalomban találjuk magunkat. Melyek azok a dolgok, amikkel segíthetünk magunkon, és könnyebben átvészelhetjük a depressziót szakítás után?

A szakítás utáni depresszió testi oldala

A testmozgás nagyszerű gyógyszer a szakítás utáni depresszióra: nem csupán stresszoldó hormonokkal ajándékoz meg, hanem a fölös energiáinkat is nagyszerűen levezeti. Ha Neked a különféle szexuális kalandokba való fejest ugrás működik mint búfelejtő szakítás után, tedd azt, de ha még életedben nem volt egyéjszakás kalandod, és nem vagy biztos abban, hogy tudod kezelni annak érzelmi következményeit, akkor ezt a “műfajt” biztosan nem a szakítás utáni depressziós állapotban kell elkezdened! Maradj inkább a kocogásnál!

Sicc szakítás utáni depresszió! Tipp 1. Nézd ki a legközelebbi fitnesztermet a környéken, és vásárolj egy havi bérletet. Válassz Neked tetsző óratípust és határozd el, hogy rendesen le is járod a bérletet!

Táplálkozás depressziós állapotban

Szakítás után az emberek nagy része kétféle végletbe lendül ki, ami a táplálkozást illeti. Vagy túl sokat eszik, vagy egyáltalán nem eszik semmit. Fontos tudni, hogy a depressziót felerősíti a helytelen táplálkozás, a rengeteg alkohol, cigaretta és egyéb stimuláló szerek. Utóbbiak túlpörgetik a szervezetet és tovább fokozzák a már amúgy is túlfeszített idegi és lelki állapotot, nyomukban pedig még nagyobb fájdalom és magányérzet marad.

Szakítás után fontos a helyes táplálkozás

Ahhoz, hogy a lelkünk minél hamarabb meggyógyuljon szakítás után, és hogy a depressziónk elmúljon, tudatosan oda kell figyelnünk arra, hogy legalább fizikailag rendben legyünk. Tudatosan le kell erőltetni azt a joghurtot legalább reggelire, illetve rá kell vennünk magunkat, hogy a csokin és kekszen kívül együnk valami táplálót is. E mellé muszáj beiktatni egy kis tornázást hetente, hogy a sérült önbizalmunkat kicsit rendbe szedjük. Nincs is annál bosszantóbb, amikor egy szakítás után nem csupán lelkileg, de fizikailag is tropára megyünk, mert ekkor az újrakezdés még mélyebbről indul és még nehezebb, mint amilyennek lennie kellene. A fizikai fittség és egészség viszont hamarabb hozza el a szakítás utáni depresszióból való kigyógyulást.

Sicc szakítás utáni depresszió! Tipp 2. Találd ki, melyik a kedvenc ételed, illetve melyiket tudod megenni a szakítás utáni depressziós lelki állapotodban, és készítsd el magadnak hetente legalább egyszer. Figyelj oda hogy minden reggel egyél valamit! Vásárolj multivitamint és egyéb táplálék kiegészítőket, hogy biztosan ne robbanjon le a szervezeted.

A szakítás utáni depresszió lelki oldala

Beszélj a szakításról!

Első és legfontosabb dolog: ne maradj egyedül és beszélj róla. Beszéld ki a fájdalmadat. A nőknek általában ez nem szokott gondot okozni, ők könnyebben megnyílnak mások előtt, a férfiak azonban a legtöbb esetben magukban tartják a fájdalmukat. Nekik éppen ezért általában tovább is tart feldolgozni egy szakítást, illetve a szakítás utáni depressziót. Mielőtt elkezdenéd magad sajnálni, hogy mennyire magányos vagy, állj! A magány nem egyenlő az egyedülléttel!  Meg kell tanulnod szakítás után egyedül élni, és egyedül megállni a helyed. Ez nagyon nehéz is lehet, de tekintsd élet feladatodnak, mint ahogy a szakítás utáni depresszió legyőzését is.

Szakítás utáni depresszió

Írd ki magadból!

Ha nincs kinek elmondani a fájdalmadat és nem tudsz beszélni senkinek szakítás után a depressziódról, akkor írd le, hogy melyik nap mit érzel, milyen gondolatok vannak a fejedben, hogyan látod a dolgokat. Hetente ellenőrizd, hogy változtak-e az érzelmeid, javult-e már a kedélyállapotod.

Sicc szakítás utáni depresszió! Tipp 3. Kezdd el a szakítás utáni naplódat vezetni még ma!

Mozdulj ki!

A szakítás utáni első időkben annyira nyomottak és depressziósak vagyunk, hogy legszívesebben az orrunkat sem dugnánk ki az ajtón, nemhogy elmenjünk például szórakozni. Mégis, muszáj egy kicsit megerőltetni magunkat. Ha ismerős, barát bárhova invitál, menjünk el vele, ha már csupán egy-két percnyi megkönnyebbülést érezhetünk amiatt mert végre sikerült a figyelmünket elterelni a fájdalmunkról, már sokat segíthetünk a szakítás utáni depresszió enyhítésén. Bármilyen új élmény nagyszerű. Én pókerezni kezdtem el a szakításom után, barátnőm pedig solymászkodni, de ismerek olyat is, aki egy új nyelv tanulásába kezdett bele.

A legjobbak a kirándulások, illetve bármely más fizikai aktivitást igénylő elfoglaltságok, hiszen a szervezet sportolás közben természetes örömhormonokkal lát el bennünket, amelyek szintén nagyszerű gyógyszerek a depresszióra. (Felmérések szerint a rendszeres sportolás legalább annyira hatékony depresszió kezelésében, mint a depressziós gyógyszerek)

Tűzz ki új célokat!

Az állandó múltba révedés helyett kezdj el végre a jelenre és a jövőre koncentrálni. Készíts egy listát azokról a dolgokról, amelyekért hálás lehetsz az életnek. Ilyenek lehetnek a munkahelyed, a családod, a barátaid. Vedd elő ezt a listát minden nap, és tudatosítsd magadban, hogy még nincs itt a világvége, és a dolgok hamarosan jóra fordulnak.

Tervezd meg az életedet egy év múlva: mit szeretnél addigra elérni? Vannak olyan dolgok, amelyeket elhanyagoltál, vagy meg sem próbáltál csupán azért, mert elkényelmesedtél a párkapcsolatodban? Írd össze ezeket is, és kezdd el megvalósítani a listádat! Meglátod, amint akcióba lendülsz, a szakítás utáni depressziód visszavonulót fúj! (Mi egyebet tehetsz még szakítás után? Tippek itt)

Sicc szakítás utáni depresszió! Tipp 4. Vegyél elő MOST tollat és papírt és készítsd el a “miért lehetek hálás?” listádat, illetve a “céljaim a következő egy évre” listát!

Kigyógyulni a szakítás utáni depresszióból

Ha a fentieket megfogadod, hamarosan érezni fogod a pozitív változásokat az életedben. Amennyiben hónapok után sem javul a kedélyállapotod és még mindig depressziós vagy, kérd szakember segítségét. Nem szégyen pszichológushoz fordulni! A cél az, hogy Te boldog legyél, az életed pedig örömteli! Bár szakítás után ez még hihetetlennek tűnik, de sokszor a boldogság hamarabb érkezik, mint hinnéd!

Te hogyan kezeled a szakítás utáni depressziódat? Vannak tuti receptjeid? Írd meg!

hSzeretnél minél hamarabb meggyógyulni és újrakezdeni szakítás után? Neked készült a 30 napos gyógyító Újratervezés szakítás után online program! Kattints a részletekért! >>>

542 Comments

  1. Vida Gyuláné   2010. október 5. kedd 17:42 / Reply

    Sziasztók !
    Köszi a sok hasznos tanácsot, azt hiszem előbbre viszi a társkeresést. Marcsi

  2. Dreja   2010. október 19. kedd 22:51 / Reply

    És mit lehet tenni az olyan “depresszióval”, ami nem klinikai és nem mély, de azért van?

    Konkrétan: már eltelt több hónap, tudok dolgozni (azt mondjuk mindig is tudtam, a munkám az életem, az istenem és a szerelmem), aludni, enni, nem vagyok szomorú, találkozom barátokkal, még egyet-kettőt randiztam is.

    De igazából csak egy gép vagyok, nem tudom már, milyen érzés őszintén mosolyogni, és alapvetően ki vagyok azzal békülve, hogy ez már mindig így marad. Inkább, mint görcsösen megpróbálni elérni azt, hogy valakit kedveljek, amikor pedig azt szeretem és akarom szeretni, aki elment.

    Ááá…

    • Randi Andi   2010. október 20. szerda 05:54 / Reply

      Szia Dreja!
      Tudom, hogy érzel. Fél évig vagy egy picit tovább még normális, ha magad alatt vagy, de ha már unod ezt az állapotot, el kell kezdened tudatosan dolgoznod magadon és az érzelmi állapotodon.
      A 8 hetes társkereső tanfolyam első két hete az Érzelmi Fitneszről szól, amelyben külön gyakorlatok vannak arra, hogy kihúzd magad a gödörből.
      Annak idején én is úgy éreztem magam, mint a kis ovis, akit ottfelejtettek záróra után az oviban és nem jön érte “apuci” :-D Nagyon rossz érzés volt. Kb. mintha egy nagy lyuk lett volna a szívem helyén.
      A jó hír: nem vagy egyedül, a legtöbben átmegyünk ezen a borzalmas időszakon, és ha odafigyelsz magadra, még megerősödve is kijöhetsz belőle. Lásd: http://tarskereso-kalauz.hu/jo-a-szakita

  3. Barbi   2010. november 29. hétfő 19:18 / Reply

    üdv. Barbi vagyok , és nemtudom megemészteni hogy szakítottunk . nagyon de nagyon hiányzik nekem csak rá gondolok minden áldot nap ujra vele akarok lenni , de ez lehetettlen. de bármit is teszek nem felejtem el. most kialakulóban van neki egy kapcsolata, de engem megöl a féltékenység. szóval nemtudom mit tegyek . nem tudom elfelejteni mert nagyon szeretem . de hiába harcolnék neki már ugysem kellek . hiányzik nagyon !!!! :(

    • Zsani   2013. szeptember 1. vasárnap 19:18 / Reply

      Szia én is ebben a cipőben járok,mert a párom elhagyott 3 hónapja ,mert élni akar és teljesen kivagyok,mert még mindig szeretem,de állandóan jön,mert van egy közös gyermekünk!Állandóan megemlíti,hogy alakulóban van valami valakivel és nem értem miért csinálja!Megöl a féltékenység ha csak arra gondolok,hogy valakivel együtt van.8 évig voltunk együtt!Egyszerűen nem tudom elfelejteni őt!:(Szeretném visszakapni!

  4. Randi Andi   2010. november 30. kedd 05:51 / Reply

    Kedves Barbi!

    A fájdalmas “semmi másra nem tudok gondolni” szakasznak előbb-utóbb vége lesz!

    Addig is itt egy meglepő cikk neked:
    Szakítani jó!
    http://tarskereso-kalauz.hu/jo-a-szakita

  5. Andi   2010. december 6. hétfő 09:39 / Reply

    Szia ( Andi 24)
    Hát én is most egy elég furcsa dolgon megyek keresztül és szeretném ha segítenétek, hogy hogy lehet ebből kimászni. Nyáron szakítottam a párommal, együtt éltünk de valami nem működött. És úgy éreztem, hogy nem is szeretem annyira. Csak az a problémám, hogy azóta úgy élek mint egy zombi. Alig alszom, homályosan látok sok mindent és az idő is elkezdett iszonyatosan rohanni. Minden nap iszonyatos szorongással, félelemmel telik el, de mégis egyfolytában eszem. Mitől van ez és meddig tart ez, és mi ez? Olyan mintha az érzékelésem leállt volna. Semmi nem igazán segít az alvásban hiába minden gyógyszer. Barátaim nem igazán értik, hogy miért van ez igazából én sem. Nem tudok magam fölött uralkodni. Amúgy estére általában mindig jobban vagyok de azután megint kezdődik mindig elölről. Tenyérizzadás, félelem, ujjaim tördelése piszkálása. Eljárok ide oda pl: néha edzeni is de a fáradtságot sem érzem mintha kiakadt volna a szemem. Úgy kapcsolatot kellene alakítanom vagy mi erre megoldás? Ja és itt a vizsga időszak alig fogok fel dolgokat. Amúgy vele már nem lehet semmi, azaz újrakezdés!De itt van a közelemben mert egy helyen dolgozunk. Kérlek segítsetek mert úgy érzem megőrülök!Magamban is le kell zárni? Mert már ezt is próbáltam, hogy megbeszélem magammal, de semmi, vagy akarni kell? Előre is köszönöm

    • Randi Andi   2010. december 6. hétfő 13:25 / Reply

      Szia Andi!

      Pontosan tudom, mit érzel, itt a Társkereső Kalauz olvasói közül a legtöbben végigcsinálták azt, amin Te most végigmész.
      A legjobbak erre az Érzelmi Fitnesz feladatok, ezek a 8 hetes tanfolyamban vannak leírva, itt kicsit hosszú lenne kifejteni őket.
      Ha a tanfolyam nem jöhet szóba, akkor javaslom olvass pozitív gondolkodás könyveket, vagy itt a Kalauz cikkeit.
      Nagy érzelmi törés esetén ez a szakítás utáni állapot 6-12 hónapig is eltarthat. Enyhülni fognak a “tünetek”, jól teszed, hogy sportolsz, a lelkeddel is kellene foglalkozni kicsit. Kezdj el társaságba járni, és gondold végig, hogy milyen dolgokkal szeretnéd gazdagítani az életedet – tűzz ki célokat, kezdj újra Te is!
      Ha gondolod, gyere el december 14-én a Társkereső Műhelybe, ahol az “újrakezdők mentora”, Jakab Gyöngyi játékvezető segítségével önismereti és önbizalom fejlesztő társasjátékot fogunk játszani!
      Maradj velünk és meríts Te is erőt a közösségből és a cikkekből!

  6. Andi   2010. december 6. hétfő 16:51 / Reply

    Szia
    Először is,köszönöm, hogy válaszoltál, másodszor pedig a tanácsokat is, épp most készülök majd edzőterembe. Ez a valami amin “végig kell menni” ez micsoda depresszió? A zombiság sokáig tart? Amiket itt az oldalon fent lehet olvasni azokat kell megfogadni és akkor hamarabb túl tehetem magam rajta? Mi az ami meggyorsíthatja ennek a dolognak a folyamatát? Van aki gyógyszert szed erre, hogy legalább aludni tudjon? A másik, hogy nagyon félek, hogy elveszítem a munkahelyemet, mert alig alszom és 16 órát kell dolgoznom. Ja és ez amúgy majd magától el fog múlni akkor is ha csak élem tovább az életem? Azaz minden “hétköznapi”? Lehet,hogy “furcsa” dolgokat kérdezek, de én nem ilyen voltam hanem egy életvidám lány és újra szeretnék “élni”. Még annyit, hogy szerinted ha újra találkoznék vele az rosszabb lenne nekem? Mert igazából nem is zártuk le mi ezt rendesen szerintem. Előre is köszönöm a segítséget! szép estét

  7. Kriszti   2010. december 7. kedd 09:12 / Reply

    Szia Andi!

    Tudom mit élsz át! Én januárban szakítottam a párommal és még most sem érzem magam tökéletesen. Viszont a pozitív gondolkodásról szóló könyvek nagyon sokat segítenek! Próbáld ki! Hidd el segít! Meg talán az is ha egy papirra leírod a rossz dolgokat amiket átéltél a párod mellet,egy másik papirra a jó dolgokat (de őszintén! :))Észre fogod venni,hogy nagy lesz az eltérés a két papír között! :) Ha megint találkoznál vele szerintem rosszabb lenne mert nehezebben megy a felejtés,újrakezdés. Bár ez csak az én szerény véleményem. Ismerek olyat akinek így könnyebb. Egy biztos itt folyamatos jó tanácsokat kaphatsz és baráti jó szót! :)

    Üdv :)

    Kriszti

  8. Andi   2010. december 7. kedd 10:15 / Reply

    Szia Kriszti

    Köszönöm, hogy válaszoltál nagyon jó tudni, hogy vannak akik segíteni szeretnének. Hogyha megkérdezhetem, te miért szakítottál a pároddal hogyha “ez lett a vége”? Valami nem működött? El tudnád nekem mesélni, hogy mi az amit “át kell még élnem” és, hogy kb. mikor lesz jobb? Én ahogy írtam nem is tudtam biztosan, hogy szeretem-e őt, ezek szerint igen? A munkahelyemet féltem a legjobban, az alvási problémákkal lehet valamit kezdeni? Mindenre az idő a gyógyszer? Mi az amivel tudok segíteni magamon? Ez a zombi dolog idegesít még nagyon ez majd egyszer csak kitisztul? amikor te ezeken átmentél volt aki segített neked? És te szerinted ki kell ezeket beszélni vagy magadba kell tartani? Szerinted akkor se beszéljek vele ha még igazából nincs lezárva sőt még vannak cuccaink egymásnál? Nagyon furcsa ez a világ, ami tele van félelemmel. Ja és az idő miért rohan ennyire? Lehet, hogy így fogok megöregedni? Ha megkérhetlek mesélnél nekem az elmúlt egy évedről ha nem bántalak meg vele? Volt amibe kapaszkodtál, új pár vagy valaki? Nagyon köszönöm még egyszer a segítséget? Ja és ugye ez nem depresszió? Ne haragudj amiért ennyi kérdéssel letámadtalak, de sokszor úgy érzem megőrülök!

  9. Kriszti   2010. december 7. kedd 11:23 / Reply

    Szia Andi!

    Semmi baj! Nyugodtan kérdezhetsz! Hidd el meghallgalak! :) Én nem tudtam kinek elmondani a problémám mert akárhányszor elkezdtem állandóan valaki leállított,hogy “fejezzem be a nyavajgást mert már unalmas”. Tehát nem volt akinek elmondjam akkor amikor a legjobban fájt minden! :( Most kezdenek a körülöttem lévők érdeklődni,hogy mi is van velem! Az exem egy nálam 10 nála 15-évvel idősebb nővel állt össze és ezt én természetesen nem tűrtem és kitettem a szűrét! Azt hittem jobban fogom magam érezni hisz én szakítottam,de semmivel nem lett jobb! Mivel a baj nem jár egyedül így meg kellet bírkóznom a családban lévő kilenc halálozással is. Eléggé keserves egy évem volt de megbírkóztam vele Randi Andi leveleivel és tanácsaival meg a könyvekkel amik csak a pozitív gondolkodásról szólnak! Hát,hogy mikor lesz jobb…? Szó szerint idővel. Ami még talán segít (már ha van rá lelki erőd)egy másik pasi. Ha nincs akkor még azt tudom Neked tanácsolni,hogy pakolj el minden holmit ami rá emlékeztet vagy az övé volt! Ha már ezektől a dolgoktól megszabadulsz könnyebb lesz hisz nem látod,találkozol velük nap mint nap. Ha úgy érzed jobb,ha Te személyesen adod vissza cuccait akkor tedd meg.Ebben nem vagyok nagyon gyakorlott mert az exem cuccait én elpakoltam vagy kidobtam! De a lényeg,hogy nincs a szemem előtt.:)
    Az alvási problémával lehet,hogy szakember tanácsát kéne kérni. Kissebb depi lehet,hogy van Nálad de szerintem ha kibeszéled magadból ezt az egészet akkor könnyebb lesz!! A lényeg,hogy ne tartsd magadban!!! Vagy ahogy fentebb is szó van róla,írd ki magadból! :) Nem leszel mindíg ilyen!! :) Ez idővel elmúlik! :) Hidd el! :)

  10. Kriszti   2010. december 7. kedd 12:30 / Reply

    Ja és amit kihagytam véletlenül! A ZENE!!! Nagyon sokat tud segíteni!! :) Nálam bevált! :)

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:37 / Reply

      De még mennyit! Az aktív zenélés még többet! Játszd, énekeld ki magadból! Az írás is sokat segít ezen. Csak add ki, nehogy magadban tartsd.

  11. Andi   2010. december 7. kedd 13:21 / Reply

    Szia

    Nagyon jól esnek leveleid, hát nem semmi amin idén átmentél! Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? És még a szüleiddel élsz együtt? Velük milyen a viszonyod? A volt pároddal meddig voltatok együtt? És a szakítás után te is voltál “zombi”? Én úgy érzem magam itthon mint egy halottas házban. Egyszerűen olyan tehetetlennek és szerencsétlennek érzem magam. Pedig nem vagyok az de valami nagyon nem jó! Nem találom a helyem sehol ez a legnagyobb baj. Nem tudom mit szeretnék az élettől minden olyan “tehetetlen”. Ezen szeretnék változtatni de nem tudom mit kell tennem. Amúgy te ennyi baj után jobban vagy? Újra megtaláltad önmagad? Köszönöm az összes segítséget!

  12. Kriszti   2010. december 7. kedd 15:44 / Reply

    Szia!

    Én 33 éves vagyok és eddig a párommal éltem.Vele dolgoztam és majdnem két évig voltam vele. Nem volt olyan hosszú idő és én is azt hittem,hogy nem szeretem annyira,aztán mikor kidobtam rájöttem mégis szeretem. De mivel nem volt vissza út ezért maradt a fájdalom. Most Édesanyámmal élek és próbálok segíteni Neki is hisz Neki se konnyű. :( Sajnos én még most sem vagyok nagyon jól de próbálok mindent megtenni! :) Barátoknak a segítségére is szükséged lenne. Próbáltál valakinek beszélni a problémádról?

    • Náprádiné   2011. július 12. kedd 09:02 / Reply

      Biztos, hogy nem volt visszaút? Én sokszor megéltem, hogy van, és meg lehet a módját találni, ha akarom, hogy legyen. Kérdés, hogy le tudom-e érte küzdeni a büszkeségemet, el tudom-e ismerni, hogy hibáztam, szóval ő fontosabb, vagy az én egom. Ha a második, akkor az illető annyira nem is fontos. De igaz, könnyebb azt mondani, hogy SOHA, és sokkal sokkal egyszerűbb kivágni a másikat, mint elismerni, hogy valamiben hibás vagyok. De akkor megint ott tartok, hogy az a bizonyos EGO fontosabb volt a másiknál. Akkor meg magam teremtettem a helyzetet magamnak.

      • Náprádiné   2011. július 12. kedd 09:03 / Reply

        Ez persze lehet fordítva is: kiderül, hogy a másiknak jóval fontosabb az egoja annál, hogy elismerje, ha hibázott felém, inkább én vesszek, minthogy a büszkesége ha látszat csorbát is, de csorbát szenvedjen. Na, az ilyesmi meg jobb, ha mielőbb kiderül, hiszen mindig csak sebeket fog okozni ez az önzés.

  13. Andi   2010. december 7. kedd 16:24 / Reply

    Hát akkor mindent elmesélek. Mi 1,5 évig voltunk együtt, ő 7 évvel idősebb nálam. az egész kapcsolatunk furcsa volt. Előtte nekem egy 6 éves kapcsolatom volt ami nagyon rosszul végződött de “szerelem volt valószínű, hogy gyerek szerelem. Utána megismertem őt teljesen más ő az igazi normális életet mutatta meg nekem ami ellen lázadtam mivel én valahol a régi kapcsolatomat kerestem benne! Ő nem olyan bújós típus én meg szeretek bújni. Na a kapcsolatunk elején csak úgy voltam ebbe a kapcsolatba és hagytam, hogy sodorjon az ár míg egyszer csak azon kaptam magam, hogy (tavaly dec. 24.-én) összeköltöztünk. Hát én úgy éreztem, hogy ez korai volt de belementem. Együtt élésünk nem igazán volt sikeres mivel én suliztam és az volt a legfontosabb ő pedig mellékes. Hát itt már nagyon sokat hibáztam mindig a rosszat láttam. Rengeteg hibát követtem el vele szemben és végül mivel folyamatosan menekültem előle ( vagy magam elől?) júliusban hazaköltöztem. Azóta nem tudom, hogy mi van velem. A barátok nem igazán értenek mivel mindig csak panaszkodtam rá. Tudod azt nem értem, hogyha akkor a belső hang azt mondta, hogy ez neked nem jó akkor most miért van ez??????? Mi zajlik bennem? Te nem ijedtél meg amikor ez a folyamat elindult? Folyamatosan azt kérdezem magamtól, hogy mi ennek az oka ő hiányzik vagy saját magammal van valami bajom? Olyan mintha egy “meghaltam volna”. De akkor most ki vagyok? Rengeteg a kérdés bennem. Azóta mivel egy helyen dolgozunk tudom, hogy neki sincs senkije sőt teljesen megváltozott, olyanokat csinál amiket eddig nem pl. részegen vezet és sokat iszik. Ő pedig eddig jó kisfiú volt. Mi úgy szakítottunk, hogy közösen megbeszéltük, hogy nem illünk össze. De mégis ez az állapot van. Ezért nem tudom, hogy beszéljek-e vele mert lehet, hogyha leülnék normálisan beszélgetni akkor, talán mind a 2-en megnyugodnánk. Amúgy te mikor tudtad azt, hogy miatta van ez az egész? Én néha még most is kételkedem benne mivel ha most elmennénk valahova nem tudom, hogy mit tudnék neki mondani. Olyan zavaros minden. Itthon sem találom a helyem anyumékkal szemben. néha olyan idegenek. Ez is nagyon fáj!!! Amúgy vannak barátok úgy ahogy csak már én is úgy “unom” ezt az állapotot, hát még ők!!!! Te sem találtad a helyed sokáig? Vissza fogok tudni találni a szüleimhez? A zombiság neked is volt? Ezt azért kérdezem meg mert ettől nagyon félek és ez nagyon zavar? Várom leveled :-)

  14. Andi   2010. december 7. kedd 17:05 / Reply

    Ja és még annyit, hogy az idő neked is rohant?:-),, De majd minden visszaáll a régi kerékvágásba?

  15. Kriszti   2010. december 7. kedd 18:00 / Reply

    Szia Andi! :)

    Dobsz nekem egy e-mail címet? :)

  16. Andi   2010. december 7. kedd 20:14 / Reply
  17. Andi   2010. december 7. kedd 20:15 / Reply

    bocsi, hogy csak most írok csak dolgoztam
    várom leveled!

  18. Kriszti   2010. december 7. kedd 21:37 / Reply

    Szia Andi!

    Nekem is volt egy kis dolgom és ezért írok most!
    Leveledet olvasva elég sokat hibáztatod magad! Úgy vaszem ki a soraidból,hogy szereted de az a “belső hang” valószínű igazat mondott! Szerintem is korai volt az összeköltözés. Pláne úgy,hogy akkor még nem érezted azt,hogy szereted. Gondolom a barátok meg úgy voltak vele,hogy “ha ennyit panaszkodtál akkor örülj,hogy megszabadultál tőle”. Talán meg lehet próbálni egy beszélgetést. Az állapotod nem lesz tartós! Ezen a szakaszon is túl jutsz majd. Én is ilyen voltam! Nem érdekelt senki és semmi csak magamban gyűltek a kérdések amire soha nem kaptam választ. De rájöttem,hogy nem állhatok meg itt! Tovább kell lépnem! Nagyon nehéz volt és itt a kérdésedre válaszolva,nekem nem rohant az idő hanem egyre lassabban vánszorgott! Pláne úgy,hogy aludni sem tudtam!:( Írtad,hogy Te is unod ezt az állapotot,hát még a barátaid! Egy barát arra van,hogy meghallgasson és ne csak a jóban legyen melletted! :) Minden rendbe fog jönni csak hinned kell benne! :)

  19. Andi   2010. december 8. szerda 12:40 / Reply

    Szia

    Mindig olyan nagy örömmel fogadom a leveledet, jól esik, hogy “segítesz” nekem. Az egyik barátnőmmel megbeszéltük a dolgokat közöttünk, ő azt mondta, hogy neki az volt a baja, hogy nem tudja, hogy hogy segítsen mivel én sem tudtam megmondani pontosan, hogy mi is a bajom. Még néha ma is elgondolkodom rajta, hogy tényleg ő e az. Fura ez a világ de remélem egyszer miden rendben lesz. Nálad történtek változások van most valaki vagy valami az életedben aki “motivál”? Anyuddal milyen a viszonyod? Tudod én írtam, hogy nekem most nem valami jó nem találom vele a hangot nem tudok neki úgy örülni mint régen. És ha megkérdezhetem neked vannak új céljaid vagy terveid vagy valami ami hajt előre? :-). Pozitív gondolkodásról könyveket hol lehet kapni (internet)? Várom leveled. Ja még annyit, hogy az alvás magától rendbe jön majd? Meg a rettegés az “élettől”???? Azaz a FÉLELEM is elmúlik. Lehetne valakim de igazából szeretném én ezt az egészet magam leküzdeni csak nem igazán tudom, hogy hogy? :-)

  20. Gabor   2010. december 11. szombat 21:33 / Reply

    Ez is érdekes egy téma, de nagyon sokkmindentől függ az, hogy kit mennyire visel meg a szakítás, vagy a válás. Akik úgy szakítanak, hogy már megutálták egymást, az mindig könnyebb, mint amikor váratlanul történik meg a dolog.
    Van aki érzékenyebb és van aki könnyen túl teszi magát, és van akinek évek kellenek hozzá.
    Néha ott van az a gondolat is, hogy ha akar, akkor menjen, majd lesz másik, hisz előtte is volt, és túl éltem azt is. Aztán ahogy telik az idő, mégis fájdalmassá válik.
    Amikor pedig egy sok éves együtt élés, házasság megy tönkre, akkor nem csak a társat veszíthetjük el, hanem az otthonunkat, és akár még a munkahelyünk is rámehet a szakításra. Ebben az esetben pedig nem elég a társ elvesztését feldolgozni, mert ott van mellé a lakhatás kérdése, és annak a feldolgozása, hogy volt társ és otthon, és most egyik sincs. Ha pedig gyerek is volt, azt is el lehet veszíteni. Vagyis fenekestől felfordul, és átalakul az ember élete, ami egy nehéz élethelyzetet eredményez, és traumát az adott személy életében.

    Ahogy Dr. Csernus mondta, ez egy nehéz élethelyzet, és érzelmi állapot, de ez nem klinikai depresszió. Mert depressziós az, akinek nincsen oka rá, hogy szomorú, kedvtelen, tartósan lehangolt legyen, mert amúgy minden oké az életében és nincs külső kiváltó ok az állapotára.

  21. Pingback: Szakítás után... | Társkereső Kalauz

  22. Dorette   2011. február 1. kedd 00:20 / Reply

    Sziasztok!

    Én egy 20 éves lány vagyok, a párom 2 napja szakított velem, hát mit mondjak borzalmasan érzem magam, csak rá tudok gondolni, és nem eszem semmit kb 2 napja, csak fekszem az ágyamban, aludni is alig bírok. Szeretném valahol kibeszélni a problémáimat. Azt mondta nem szeret már, és nem akar velem lenni, tehernek érez. Én próbáltam győzködni, tudom megalázkodtam. Utána pedig “véletlen” azt mondta hogy szerelmem, kétszer is… és ő is sírt és egyszer azt is mondta hogy őis szeret… Kérdeztem miért mondja ezt amikor már nem szeret… azt mondta megszokásból… Ez nagyon rosszul esett nekem. Egyébként távkapcsolatban éltünk, és szakítás után itt aludt velem még, borzasztó érzés volt, én egy szemhunyásnyit sem aludtam. Utána másnap kimentem vele a vonathoz, és megcsókolt mielőtt felszállt, és azt is megbeszéltük hogy 1 hónap múlva felhív, de ne reménykedjek semmiben. De ha úgy alakul akkor megpróbálhatjuk újra. Azóta reménykedek, de tudom nem szabadna, ő sosincs otthon, állandóan bulizik azóta. Szerintem semmi sem fog változni 1 hónap alatt sem, ha már nem szeret… És utólag haragszom rá hogy ezt ígérte nekem… Annyira ellentmondásos… Nem tudom mitévő legyek :(

    • Tina   2011. február 1. kedd 08:22 / Reply

      Tanulj meg NEM-et mondani!!!

  23. Dorette   2011. február 1. kedd 10:06 / Reply

    Gondolom ezt arra értetted, hogy nemet kellett volna mondanom arra hogy hívjon fel…:)

    • Tina   2011. február 1. kedd 21:07 / Reply

      Nagyjából igen :-), és még sok-sok mindenre meg kell tanulni nemet mondani.

      Azt mondta, hogy nem szeret és teher vagy a számára, ezért véleményem szerint két dolog miatt mondhatta, hogy 1 hónap múlva felhív:
      1. Gondolta, az egy hónap alatt elfelejted (lecsendesedik a dolog), ő meg pláne téged.
      2. Sokan nem égetnek fel maguk után minden hidat, hogy bármikor visszafordulhassanak, hacsak egy rövid időre is, így még mindig tud menni hozzád, ha épp úgy adódik.

      Szerintem túl fiatal vagy még, ne olyan szekér után menj, ami nem vesz fel :-), jöhet hintó is.

      Sírj két napig, első nap bánatodban, második nap örömödben. Aztán fogad meg Márta tanácsát, és találj magadnak elfoglaltságot. de lehetőleg ne a társkeresés legyen az :-)

  24. Márta   2011. február 1. kedd 10:12 / Reply

    Kislány, minden napod probáld meg tartalommal kitölteni, igazi tartalommal. Fiatalabb vagy mint a kisebbik lányom, tudom milyen nehéz az egész… meg kell,hogy gyászold a végét, ezt senki nem tagadja el tőled. Idővel jobb lesz.

    Fel a fejjel!!!

    :D

    Márta

  25. Dorette   2011. február 1. kedd 10:33 / Reply

    Köszönöm a jó tanácsokat, tudom, hogy idővel jobb lesz, de annyira ostoba vagyok hogy még mindig reménykedek… amíg fel nem hív 1 hónap múlva és újra meg nem mondja hogy nem változott semmi, addig reménykedni fogok sajnos… Csak tudnám miért ígérte meg hogy gondolkodik addig…:(

    • Náprádiné   2011. július 12. kedd 09:06 / Reply

      “Sírj két napig, első nap bánatodban, második nap örömödben” Nagyon jó! :) hiszen most kinyílt az ajtó valaki másnak, aki talán végre az igazi lesz!:)

  26. Márta   2011. február 1. kedd 10:40 / Reply

    Nézd, egy hónap nem a világ, ki lehet birni féllábon is :)

    Kislány, azért mondta, hogy ne legyen olyan fájdalmas a dolog. Ismerem a szitut, számtalanszor átejtettek engem is már.
    De ma már csak nevetek rajta, magam kerestem a bajt.
    Ne felejtsd el: ami nem öl meg az megerősit!!!

    Szia, Márta

    :D

  27. Dorette   2011. február 1. kedd 11:11 / Reply

    Így csak még fájdalmasabb, olyan lesz, mintha kétszer szakítana. A többség azt mondja ne reménykedjek, de van aki szerint talán meggondolja magát.

  28. Ricsi   2011. április 6. szerda 08:45 / Reply

    Sziasztok. Ěn egy 23 éves srac vagyok. A baratnom tegnap mondta ki véglegesen, h nem akar mar velem lenni. Az ok pedig az, hogy megcsalt es inkabb az uj es izgalmasabb kapcsolatot valasztotta.Bár nekem azt mondta, szeret,csak nem tud ezek utan a szemembe nezni, es nem tudja megemeszteni, h mennyire megbantott. Ez a kapcsolat kozel 5 es fel evig tartott, es szinte bele rokkantam mikor rajottem, h soha nem lesz az enyem. És ami ilyenkor bennem motoszkal, h en vagyok a hibas. Miert csalt meg? Nem foglalkoztam volna talán vele egelet? És rakelett jonnom, hogy igen, igy van. Mikor megtudtam, h megcsalt , akkor jottem ra, vilagosultam meg mennyire is szeretem. Mert annyira szereted, amennyire faj. az a kifejezes, h megszakad valakinek a szive, szo szerint lehet erteni. Mindezek utan en ugy altam hozza, h visszafogadom, megbocsajtok neki mivel en voltam aki miatt ide kerultunk. Bár ha igy belegondolok meglehetett volna elore beszelni a dolgokat, nekem kelett volna elmondani, h bántsa valami. Ennyi ido utan tisztelhetett volna annyira, h nem teszi meg ezt velem.Mar lassan 3 napja nem eszek, nem alszok, és sajnos a kis lakasomba magam vagyok egyedul, amibe azert koltoztem, hogy oda johessen hozzam lakni, mivel messze laktunk egymastol. Ami viszont olyan hihetetlen a szamomra, h nem a megcsalas ami kikeszit idegileg,hanem az, hogy nem szeret mar ugy mint regen, nem olelhetem magamhoz, nem erzhetem az illatat, nem nezhetek mélyen a szemébe és nem mondhatom neki, hogy szeretlek, szeretlek es mindig is szeretni foglak. Nem tudom kepes leszek e valakit valaha ugy szeretni mint ot. :(

  29. mártika   2011. április 8. péntek 11:07 / Reply

    sziasztok.4év után eldobott a párom,ugy érzem magam mint egy kivert kutya,pedig mindent megtettem érte.nincs kedvem,nincs életcélom,minek ugyis a következö ugyan igy át ver.

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:19 / Reply

      Jaaaaaj! Majndem így dobtam ki a férjem. Felhívott a munkahelyemen: “Csak hallani akartam a hangod…” REpült is majdnem azonnal, mert az elődje érzelmi zsarolásainak ez volt az egyik része. Szerencse, hogy ezt olyan valakivel beszéltem meg, aki a férjemet régen és jól ismerte.

      Az az ember, az exed vert át, nem más. Példámat azért hoztam, mert ugyanaz a mondat az egyiktől manipulácó volt, a másiktól viszont a legőszintébb, szívből jövő gesztus. Nem minden férfi egyforma, nagyon sok drága, melegszívű ember kószál a világban, aki arra vár, hogy legyen végre egy hercegnője, akit szerethet, és akit ő nem verne át. Ha azonban most általánosítasz egyből, akkor bizony hiába jön a herceg fehér, vagy akármilyen lovon, bármilyen igaz szívvel, TE nem fogod beengedni. “Bmeg a létrádat, nyuszika!” Persze, óvatosnak kell lenni, mert a férfiak 85-90%-a olyan, legalábbis hasonló. De tíz-tizenöt százalék nem, és te azokat keresed. Mondhatom, hogy vannak. Nem sokan, de igenis vannak. Mit szólnál, ha egy férfi, akit ugyanígy elhajított valami felelőtlen nőszemély, nem is kezdene veled, mert te is nő vagy, úgyis ugyanúgy át fogod verni? VAn egy jó hírem még: kétszer az ember nem lép ugyanabba a folyóba. A tanulságokat le kell vonni, de csak rajtad múlik, hogy legközelebb észreveszed-e az árulkodó jeleket, mert bizonyára voltak, és időben lepattintod-e azt, aki tényleg átverne. Na, épülj!:)))

      (Ha nem sírnánk néhány párnát tele, mire megjön az igazi, tudnánk értékelni?:)

  30. András   2011. július 1. péntek 11:46 / Reply

    András vagyok!
    Most találtam erre az oldalra. Most végződött egy csodás kapcsolatom. Egy dolog miatt voltam a kapcsolatban szomorú,és a kedves ezt nem tudta tovább nézni. Mindenben próbáltam megfelelni,de úgy látszik ezt sem szabad. Már voltam depis,sőt…. Most elkeseredettséget érzek..”minden nő ilyen férfire vágyik” ezt kapom,de mégis egyedül vagyok. Aki nekem kell azt nem érdeklem? Viszont sok nőnek bejövök. Ez nem logikus számomra…Egy őszinte,romantikus alkatú pasi nem találja meg a boldogságot? Egyedül élheti életét? Ez szomorú! Bezzeg az alkoholista,durva pasik….Nem értem.

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:12 / Reply

      András, mindenki azt találja, akit keres. Aki téged keres, ha nem bújsz el, téged fog találni. Az alkoholista, durva pasik mellett nem azok a nők vannak, akiket te keresel. Én nem bánom, hogy inkább voltam egyedül, mint kérész életű kapcsolatokban, mert akárkit találni mindig lehet. Kérdés, hogy beéred-e akárkivel, vagy a párodat keresed. De akkor meg nem érheted be akárkivel. Talán nyitottabb szemmel kellene nézni azokat, akiknek te bejössz, jobban megismerni őket, lehet, hogy közöttük van. Véletlenül jössz be nekik?:)

    • iza   2013. március 17. vasárnap 23:16 / Reply

      ezt en sem ertem

  31. Viki   2011. július 7. csütörtök 09:56 / Reply

    Sziasztok.Két napja szakítottam a barátommal,hirtelen felindulásból, haragból, féltékenységből.Ő azt mondta szeret, de már nem biztos hogy akarja a kapcsolatot ha én otthagytam. Én meg nagyon megbántam, és félek hogy nem lehet vissza csinálni már.Persze 23 évesen nem kellene elkeseredni, az mondják hogy sok időm van hogy találjak mást.De én azóta nem tudok aludni,enni is csak azért eszem hogy legalább ne fogyjak le nagyon.Van mikor úgy érzem,hogy túl tudok lenni, rajta, és jobb lesz, de ez az érzés hamar elmúlik.Nem tudom elhinni hogy ami szépen indult,hogy mehet kárba? Nehéz elhinni hogy lesz olyan akit megint tudok szeretni és viszont szeret. :(

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:09 / Reply

      Hát ugye, az alábbi kérdések merülnek fel:
      1. Valójában miért szakítottál vele?

      2. Mióta tervezted, hogy szakítotok, vagy mióta érzel zavaró tényezőket, és ezek olyan dolgok-e, amik tartósan fenn fognak maradni?

      3. Igazad volt-e?

      Az összes többi ettől függ.

      • Viki   2011. július 7. csütörtök 11:19 / Reply

        Azért szakitottam vele, mert úgy éreztem elhanyagol, és már nem vagyok elég neki, ha más lányokkal is találkozgat. Nem terveztem hogy ez lesz, egyszerűen csak olyan ideg állapotba kerültem, hogy, hogy gondolja ő ezt az egészet,ha valaki kapcsolatban van nem nézelődik más felé..főleg 3 év után nem. Igazam volt-e? Nehéz így most már megítélnem, részben igazam volt, hogy nem mondta el, és rosszul esett,de az is igaz hogy túlreagáltam, mert a csaj neki csak barát, ahogyan nekem is vannak fiú barátaim..de én nem találkozgatok velük sűrűn csak futólag ha úgy alakul.De miféle válasz az, hogy egy fiú ha találkozik egy lánnyal akkor nem csajként néz rá? mert nekem ezt mondta..ha én csináltam volna arra az volt a válasza hogy ha egy lány akar egy fiúval találkozni akkor az már komolyabb szándékokat takar…érdekes.. :S

        • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:26 / Reply

          Erre csak azt tudom mondani: jól kinéznénk, ha féltékeny lennék a férjem nőbarátaira, vagy ő az én férfibarátaimra! Van olyan, hogy az ember picit talán többet érez, de olyan is, hogy egyáltalán nem. Féltékeny ő a te fiúbarátaidra? Hiszen most mondtad, hogy vannak.

          Ami engem illet, természetesnek tartom, hogy vannak ellenkező nemű barátaim is. A páromnak két húga van, csak nőbarátai vannak, ezt szokta meg, hogy nők vannak körülötte. Nekem bátyám van meg az unokatestvéreim is fiúk, az ellenkező neműekkel értem meg jobban magam.

          Én megpróbálnám kideríteni az igazam, és ha nincs, akkor nem félnék megkövetni a másikat. Ha van, akkor meggyőzném magam, hogy jó, hogy időben kiderült. Egyébként meg, ha igazán fontos vagyok a másiknak, nem kell neki lépnie? Valamit tennie, hogy ne így legyen? Ha csak úgy el tud engedni, fontos vagy igazán?

          Na puszi:)

        • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 11:29 / Reply

          Tudod, volt egy fiú kamaszkoromban, akivel állandóan együtt voltam, és nem is akárhogy! Együtt jártunk koncertre, színházba, sőt, mivel mindketten érintősek vagyunk, szinte mindig egymásba voltunk gabalyodva. Sokat jelentette nekem? Nagyon szerettem, és ma is így van. De nem ÚGY szerettem! Olyan volt, mint az öcsém. Pedig aki látott minket, mindenki mást gondolt, nem tudták, hogy közben egymás vállán sírjuk el szerelmi bánatainkat két “egy zacskóból kakaózás” közben (értsd: a kakaós zacskó két végét kilyukasztod, és két oldalró, egyszerre isztok. Nehéz, de kivitelezhető:). Szóval van ilyen. :) Egy éve meglátogatott, és a férjemnek eszében sem volt bármit gondolni, emlékeink felidézésekor, mint például egy zacskóból kakaózás közben sem.

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 16:32 / Reply

          Látod, én pont ezért nem akarnék ilyen operációt. Mert vannak dolgok, amiket végig kell csinálni, végig kell élni, ahhoz is, hogy a dolgok letisztuljanak, és megmaradjon, ami érdemes.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 16:33

            Ez meg Dreennek ment volna “operáció” dolgában.:)

  32. Viki   2011. július 7. csütörtök 11:42 / Reply

    Neki kéne lépnie, igen ha fontos vagyok neki. De ezt egyszeren lehetetlen kivárni! Minden percben a telefonomat nézem hogy mikor hiv már mikor ír…de semmmi :S tudom hogy lehet napok kellenének hogy talán szóljon, de nagyon félek attól hogy azt mondja majd nem kellek neki.Talán azt várja hogy én lépjek, de ehhez túl büszke vagyok,próbálom elfoglalni magam tévézek, olvasok, de minenhonnan szembejön velem valmai hasonló téma, és akkor ha akarom ha nem jön a sírás :S. Nagyon nehéz. Most pakolom el a cuccait,képeket,pólokat, hogy legalább ne is lássam. Jó lenne ha már ott tartanék, hogy nem zaklat fel ez az egész.

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 12:12 / Reply

      1. Ha nem várod ki, ezt sose tudod meg, mármint hogy elég fontos vagy-e neki ahhoz, hogy lépjen. Ezt pedig tán csak kellene tudni, nem? Hiszen ha igazad volt, akkor éppen ideje helyet csinálni valaki másnak, és jobb az egészen mielőbb túl lenni, bármennyi ordítás, sírás árán. Sajnos nem mindenki becsül meg minket. Azokkal kell foglalkoznunk, akik igen, bármilyen szörnyűen hangzik. Ha nem fogsz neki kelleni, jó eséllyel igazad volt. Akkor pedig jobb ezen minél előbb túl lenni.

      2. Ha nem volt igazad, ő ne legyen büszke? S ha nem volt igazad, ezért ezt jó lenne tudni, akkor légy elég büszke ahhoz, hogy ha igaztalan voltál, el ismered. Nagyobb dicsőség elismerni a hibánkat és kihúzni a tüskét a másikból, mint őrizgetni az egonkat. Mert akkor az erőnk csak arra elég, hogy a másikat megsértsük, de arra már nem, hogy ki is engeszteljük, pedig az az igazi erő!
      ÉS megint az a kérdés, hogy igazad volt-e, vagy sem. Mert ezen áll a dolog.

  33. Viki   2011. július 7. csütörtök 14:10 / Reply

    Beszéltem vele, és hát ennyi vége..de fel kell állnom, és élni tovább, örökké nem eshet :) :(

    • Napradyne   2011. július 7. csütörtök 14:16 / Reply

      Csak azt tudom erre mondani, ha ezért vége, akkor jobb is. Jobb, mintha még néhány évet kínlódsz, és közben elszalasztod azt, aki tényleg méltó lenne. Most lehet dobozolni mindenét ami nálad van, és odaadni a pólóit a karitásznak. Elkerülni a helyeket, ahol megfordul, más baráti társaságokba járni. Ismerkedj, és kerüld a helyeket, ahol együtt voltatok.

      • Zsolt   2011. július 13. szerda 23:02 / Reply

        Miért nem lehet visszaküldeni neki a pólóit?:) Engem elégé zavart mikor nem küldték vissza a cuccaimat:). Mondjuk én szakítottam, de ő csalt meg.

        Ami még megütötte a fülemet, hogy “közben elszalasztod azt, aki tényleg méltó lenne”. Ezen a jellemzően női gondolkodáson mindig meglepődöm. Egy kapcsolat nem azért szakad meg szerintem, mert az egyik fél (jellemzően a férfi) nem méltó a nő kegyeire. Ennél kicsit szofisztikáltabban kéne megközelíteni a dolgot.

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 06:34 / Reply

          Nézd, ez a kapcsolat rövid volt, és a férfi egyszerűen megfutamodott. Valamitől, amit ő pont ugyanolyan vehemensen akart, talán maga kezdeményezett, mint a nő. Egyszóval gyáva. Nem arról van szó, hogy egy hosszabb kapcsolat valamin tönkrement, amiért minkét fél hibás mindig, ha nem ki sem alakult igazán, mert a pasinak a saját félelmei fontosabbak voltak a másiknál. Méltó akkor a másik érzéseire? Tudta értékelni a másikat? Ki amit nem tud értékelni, arra nem méltó. Ennyi. Ez a hozzáállás nem feltétlenül férfi, vagy női hozzáállás, hanem emberi hozzáállás, amit én már férfitől is hallottam.
          Ahogy én is mondhatom az én egykori barátomra (és mondom is): akinek a politikai nézetkülönbség fontosabb volt mint a bizalmam, barátságom, szeretetem és személyem, az méltatlan rá. Az pedig, hogy amit ő hirdetett fennen, hogy ilyet nem szabad csinálni (mert ez a viselkedés tőlem indult, de meggyőzött az ellenkezőjéről, és mikor lement az agyvizem, tényleg olyan közel engedtem a véleménykülönbség ellenére, mint a családom tagjait), azt én meg tudtam valósítani, de saját magának nem volt ennyi ereje, tehát a saját ítéletei alá esett, külön elégtétel a számomra.

          Egyébként ez egyszerű pszichológia is: ha felfedezed, hogy miben vagy különb a másiknál, akkor le tudod rombolni a személyét, csökkented a hiányát, és nem érzed magad fölött, akár fölé tudsz magasodni. Csökkenti az eltaszítottság miatti kisebbrendűségi érzést.

          Hogy ezzel meg megnyílt egy méltóbb, nem gyávának a kapu, az meg egyszerűen így van:) Szóval ebben az esetben, Miáéban abszolút tartom, amit mondtam: ez a pasi nem volt méltó (mennyivel bátrabb Mia, aki vállalta a nehéz beszélgetést minden következményével együtt!), és most legalább nem rabolja az idejét egy másik, méltóbbtól, aki talán végre AZIGAZI lesz:) (Hány párnát sírtam én is tele pasik miatt, mire megérkezett! Szegényem, ő még többet várt, saját bevallása szerint húsz éve rám várt, de hát meg kellett várja, míg felnövök:) Nekem pedig lelkiekben hozzá kellett érnem, amihez az ál-igazik is kellettek)

          • Zsolt   2011. július 14. csütörtök 09:38

            Szia!

            “Egyébként ez egyszerű pszichológia is: ha felfedezed, hogy miben vagy különb a másiknál, akkor le tudod rombolni a személyét, csökkented a hiányát, és nem érzed magad fölött, akár fölé tudsz magasodni. Csökkenti az eltaszítottság miatti kisebbrendűségi érzést.”

            Ebben teljesen egyetértek.
            Nekem a méltó-val esettől függetlenül van problémám. Ez olyan mikor egy nő azt mondja, hogy majd ahhoz megyek hozzá, aki megérdemel. Ezen mindig mosolygok. Egy férfi szájából ilyet még sosem hallottam. Nekem az ilyen szövegek nagyképűnek, dölyfösnek hatnak. Miközben szinte mindig egy teljesen átlagos nő mondja ezeket, aki ugyanúgy bánt meg másokat, néha ugyanúgy gonosz, stb.
            A példákat tekintve viszont én is a lányoknak adok igazat, de ez nyilván azért is van így, mert a másik oldalt nem hallottam.

            Üdv: Zsolt

          • Dreen   2011. július 14. csütörtök 09:48

            És mennyire nehéz úgy túltenni magunkat valakin, hogy azt nem ilyen eszközzel tesszük. Hogy megmarad a tisztelet és nem minősítgetjük a másikat. Emlékszem mennyire szenvedtem, mert balra volt az az út, amelyen magamat feketítem be és nyomorítom meg, jobbra volt az az út, amelyen őt semmisítem meg mert cserbenhagyott, nem állt ki mellettünk és magamra hagyott az álmainkkal és az életünkkel ami soha nem fog már megtörténni. És középen volt egy hajszálvékonyságú rés, ahol egyik sem, csak a barátság és a tisztelet. De mindig valami sodort vagy az egyik, vagy a másik irányba, és iszonyú erőfeszítésembe került tartani az irányt, de végül sikerült átcsusszannom azon a résen.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 09:57

            Egy férfitől még sosem hallottad azt, hogy majd azt a nőt veszi el, aki arra érdemes? Ezen őszintén csodálkozom.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 10:00

            A tisztelet megmaradhat, utána. Ha szeretjük a másikat és becsüljük, az úgyis megmarad, hiszen nem a velünk való kapcsolatáért szeretjük és becsüljük, hanem azért, aki. Miután túl lettünk a helyzeten. Persze, ha nem derül az ki, hogy vak szemekkel másnak láttuk, de akkor meg nem is őt szerettük, hanem a köré szőtt álomképet.
            Ezek a technikák infúziók és fájdalomcsillapítók, amik a gyógyulás után természetesen már nem kellenek, de a gyógyulás útján abszolút helyénvalóak. SZERINTEM.:)

          • Dreen   2011. július 14. csütörtök 13:30

            Náprádiné, igen, nem derült ki. Nem volt miért hibáztatnom őt. Én voltam az idősebb, a tapasztaltabb, nekem kellett volna körültekintőbbnek, “profibbnak” lennem. Ő csak azt tette, amire tanítottam, és amire tanítottam, az az erény volt.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 13:59

            Jaj! Ez az “amire tanítottad” rosszul talált el, kedves barátom volt, aki állandóan tanítani akart engem, és ha nem azt tettem, amit akart, akkor háború. Aztán végül azért borított, mert nem tudta a gondolkodásomat gyökeresen átformálni, nem mintha én az övét tudtam volna, és bármikor eszembe jutott volna kidobni: “mennyi időt töltöttem veled, és még mindig nem tértél meg!” Hát ez az, mikor már csak az egyik félben van szeretet és tisztelet a másik iránt. Soha többé volt tanárt, de tanárt se! Nem keverhető a tanár-diák kapcsolat, sem a barátsággal, sem a szerelemmel, na például ezt sem fogom megszegni, többet sem. (Függetlenül attól, hogy van olyan barátom, akitől bizonyos dolgot tanultam, de az más, a két dolgot elválasztjuk, alapvetően barátok vagyunk, és akként ismertük meg egymást. “Most nem a barátnőd vagyok, most tanítok. ÉS ha nem hallgatsz rám, akkor hagyjuk”:) De csak abban az egy órában, és abban a tárgyban. A tanár-diák kapcsolat nem egyenrangú, és nem is lesz az soha. A szerelemben sem jó, persze a nagy korkülönbség velejárója lehet, de nem jó, hiszen a diák előbb, vagy utóbb kinő a kezed alól, és ez is a dolgod, hogy őt felnöveszd, és elereszd. És ha nem ereszted el, akkor kitör a kezed alól… A barát, a társ, az kísér, és egyenlő veled. A férjem szerencsére soha nem akart tanítani, de nem is tűrtem volna. Tanulok tőle, de ez más, bizonyos, tárgyi tudásbeli dolgokat, meg egy dolgot ő tanított meg: hogy nem bolygatjuk a természetet, nem szedjük le a virágot. De ez is inkább szemlélet, amit átvettem tőle. Mindig egyenrangúként kezelt. Erényt, azt inkább ő tanult tőlem, bár tulajdonképpen ő magától is rendkívül erényes volt, és most is az. Nem jó, ha valaki úgy tekint a másikra, hogy “tanítom”, egy baráti, vagy párkapcsolatban. Lám, nem vettem magam sem észre, hogy “csak” diák vagyok, és ha nem produkálom a tanár által elvárt eredményt, akkor ki vagyok hajítva, elégtelen! Kellett megszegnem: tanárból nem lesz barát, soha. Legfeljebb évtizedek múlva. A társam egyenlő velem, az, hogy természetesen tanulunk egymástól, az összecsiszolódás velejárója. A férjem soha nem tanított, hanem megosztott velem dolgokat, de eleve “Kész” -nek tekintett.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 14:10

            Hát, nézd… neked is van leszűrni valód: hogy nem jó az életében alapvetően máshol tartóval összejönnöd, mert ilyen vége lehet.

          • Dreen   2011. július 14. csütörtök 15:15

            Náprádiné :)

            “Ez az “amire tanítottad” rosszul talált el, kedves barátom volt, aki állandóan tanítani akart engem, és ha nem azt tettem, amit akart, akkor háború.”

            Megnyomtam a gombodat.. :D
            Nem, ez másik eset volt. Nem szeretném őt kibeszélni, de nem arra tanítottam hogy hogyan tegye azt, amit én akarok, hanem arra hogy hogyan tegye azt, amit ő akar – hogy ennél a szóhasználatnál maradjak. És írtam is többször is, hogy “csak azt tette amire tanítottam”, tehát nem beszélhetünk ugyanarról a dologról. :)

            Arra tanítottam, hogy hogyan döntsön szabadon. Hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz, hanem azt, hogy bármivel szemben képes vagy kiállni a döntésed mellett. És önmagad mellett – tehát hogy hogyan legyél önmagad anélkül hogy egyedül maradnál. Ő döntött, úgy ahogyan tanítottam. Csak épp nem mellettem. Ez kellemetlen, de a lényegen nem változtat.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 15:29

            Ó, ezt nekem nem kellett tanítsa senki, olyan önfejű voltam már öt évesen, hogy a családi legendárium olyan mondatokat tartalmaz tőlem, mint például: “Ha én azt mondom, hogy nincs sötét, akkor nincs sötét, és kész!!!”:) (játszótérre akartam menni ovi után:)

            Úgy gondolom, a férjemmel való jó kapcsolatom egyik alapja, hogy mindig hagytuk egymást dönteni, soha nem másztunk bele egymás akaratába. Ha a kettőnk akarata súlyosan ütközik, akkor jövök én a kompromisszumos javaslatokkal:) De ez csak így megy, a másik elnyomásával nem megy. (Két nyakas székely:)

            Már olyan offok vagyunk úgyis, egy kis vidámság, ez esetben a “nyakas zsidóé”: rabbi eltéved az erdőben, és napokig bolyong. Mire hazatalál, egy nappal előrébb jár, mert az időérzéke összezavarodott. Meg van győződve róla, hogy péntek este van, és gyülekezetével megtartja a szombat napi bemenetelt, hiába próbálják győzködni, hogy hiszen még csak csütörtök van. Így megy ez a gyülekezet életében már hónapok óta, hogy a rabbi miatt pénteken tartanak szombatot, mikor a rabbi egy barátját megtalálja a rabbi felesége, és elmondja, mi történt, és hogy a gyülekezet a férje makacssága miatt lassan nevetség tárgya lesz. Na, a barát elmegy hozzájuk csütörtökön vendégségbe, szó nélkül megtartja barátjával a szombat napi bemenetelt, majd leitatja, hogy egy napig alszik. Mire felébred, szombat van, és a rend így helyreáll.:)

            De meggyőzni az ellenkezőjéről… erre a barát sem vállalkozott.:)

          • Dreen   2011. július 14. csütörtök 16:08

            Jó anekdota! :D

            Nos igen, különbözőek vagytok. De ehhez már ki kellene beszélnem és azt nem fogom.

            A lényeg hogy minden szép és jó, mert sokkal rosszabb is lehetett volna. Egy gyönyörű lény akit mi ketten alkottunk, azon a napon meghalt. Egy évig gyászoltam a már soha meg nem történő életét és a már soha meg nem valósuló álmait. Nem akartam kioperálni magamból, nehogy az öröksége is eltűnjön a fájdalommal együtt… (Bár ma már tudom hogy nem lett volna gond.)

            Ő szabadon döntött és ez a lényeg. Lesz másik ilyen gyönyörű lény. Remélem.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 16:31

            Ahogy gondolod. Tekintettel az anonimitásra, hogy nem tudjuk kiről van szó, én ezt nem gondolom kibeszélésnek, sem a magam, sem a többiek dolgában.

            Ha olyan emberekről volna szó, akit a másik ismer, illetve tudja, kiről is van szó, az már kibeszélés lenne, valóban.

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 07:14 / Reply

          Ja, bocs, előbb pofáztam, mint mélységében olvastam volna (ebben még van növekednivalóm), látom, Viki esetére reagáltál, nem Miáéra.

          Nos, az ő esetében felmerül, hogy a fiú esetleg hűtlen volt, x év után, és utána igen könnyen engedte el Vikit, gyanúsan könnyen. Hát esetében ezért mondom, és tartom is: aki ennyiért kidobja a másikat ennyi év után, méltatlan, mindenesetre semmiképpen nem IGAZI, sokkal inkább HAMIS. És most kinyílt az ajtó az esetleges igazinak.

          • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 07:26

            …illetve természetesen ő is IGAZI, ahogy valamennyien azok vagyunk, csak nem Viki, hanem valaki más Igazija.

    • Dreen   2011. július 7. csütörtök 15:37 / Reply

      Kedves Viki,

      Hallgass Napradyne-re.. :)

      Sajnálom hogy így alakult, de lehet hogy Neked tényleg nem kell sajnálnod.. Mindenesetre ez egy jó tapasztalás a számodra, hidd el, épülhetsz belőle. Egyrészt javult az emberismereted, és ha nem is a legszerencsésebb módon, de javult az önismereted is. Tanulsz ebből az egészből és jobb lesz.

      Szerintem az a tanulságod (vagy az is), hogy ezeket a dolgokat, a határokat meg kell beszélni. Tehát hogy mi fér bele a kapcsolatunkba és mi nem. Pl. ha engem mondjuk ha felhív a párom (aki most nincs, a teoretikus párom hív fel) azzal, hogy később ér haza, mert összefut egy régi barátjával az XY-nal, akkor rendben van, ha előtte lefektettük hogy jelezzük egymásnak ha mással találkozunk (nyilván ha hátsó szándék nélkül, ellenkező esetben már rég rossz). Ha az illető teszem azt a volt barátja, akkor is ha azt mondja a telefonban, hogy ne aggódjak, csak nem akar bunkó lenni, vagy már csak barátok, szeret engem puszi, akkor ez is rendben van. De ezek csak példák és csak egy aspektusa a helyzetednek.

      No meg az is a tanulságod, hogy növeled az önkontrollodat hogy ne öntse el az agyad a Tisza, hanem mindig tudj tisztán gondolkodni. :)

      Fel a fejjel! Az a kapcsolat, amelynek az elvesztését tényleg gyászolnod kellene, sokkal több a kommunikáció és az önfeláldozás is. :)

      • Viki   2011. július 8. péntek 08:54 / Reply

        Mostmár így pár nap után, már jobb még nem az igazi, tudom hogy sok van hátra..Szerencsére itt van nekem a tesóm, aki olyan dolgokat is eszre vett, amik nekem nem tűntek fel.Tényleg nem volt jó kapcsolat.De tanultam belőle,most magamra kell számítanom, megcsinálni azokat a dolgokat amikre nem volt időm, barátokkal többet foglalkozni..kapcsolatra meg most jó darabig nem lesz szükségem.

  34. Mia   2011. július 11. hétfő 23:04 / Reply

    Sziasztok!
    Már egy pár napja nézegetem ezt az oldalt, olvasom a bejegyzéseket, próbálok erőt meríteni… Még nincs egy hete, hogy szakított velem a barátom, egyik napról a másikra egy sablonos e-mailben. Csak rövid ideig tartott, de hosszabb idő után ő volt az első, akiben bízni tudtam, úgy éreztem, egy hullámhosszon vagyunk, és hihetetlen hatással voltunk egymásra. Naponta többször felhívott, az elején minden másnap randiztunk, napközben írt, telefonált,nagyon intenzív volt. Aztán miután közelebb kerültünk egymáshoz, eltávolodott, azt mondta, megijedt, a rákövetkező randi után egy nappal pedig jött a mail, hogy állítólag nála nem jött meg a szikra, amit nem hiszek el,mert előzőleg nagyon odavolt ő is…
    Rövid ideig tartott, de szerelmes lettem, vagy talán már annyira hiányzik egy igazi társ, nem tudom, de most nagyon szomorú vagyok. Elfoglalom magam, hogy ne rágódjak annyit a dolgokon, de tényleg nehéz. Én annyira biztos voltam benne, hogy ez egy nagy szerelem és hosszú kapcsolat lesz (már rég nem éreztem így), és most értetlenül állok egyedül… De el kell fogadnom és tovább kell lépnem.

    • Náprádiné   2011. július 12. kedd 07:09 / Reply

      Kedves Mia,

      ez a férfi valóban 1. vagy tényleg teljesen össze…. magát, és akkor örülj neki, hogy kiderült, hogy gyáva, és egyelőre alkalmatlan egy valódi, mély, komoly kapcsolatra

      2. vagy bejött egy másik a képbe, akkor örülj neki, hogy időben kiderült

      mindenesetre bármennyire is fáj, egyik esetben sem őt kerested. Persze, lehet, hogy majd később megjön a bátorság és még felbukkan, de nem szabad erre építeni. Végezd a dolgod, ismerkedj, keresd meg baráti társaságaid, vagy csatlakozz egy új társasághoz. Ha van nálad bármi cucca, dobozold le, és tüntesd el a szeme elől, de lehetőleg mindent, ami rá emlékeztet. Egy a fontos: NE légy egyedül. Mert akkor rádtör a hiánya. A pasi, aki lelépékeny, tanulság a jövőre nézve, és önvédelmünket építi. Épülj!:))) Keresni az igazit egy út, ami során néha ál-igazikkal is meg kell küzdenünk. De aki így el tudott hajítani, azzal örülj, hogy nem lett a kapcsolat hosszabb, és mélyebb.

      • Mia   2011. július 12. kedd 21:37 / Reply

        Köszönöm a válaszodat és a tanácsaidat, jó hogy megtaláltam ezt az oldalt, segít, hogy megoszthatom veletek. Most szenvedek, de nem tudom, hogy visszafogadnám-e, ha hetek múlva jelentkezne. Nem az a legrosszabb, hogy szakított, hanem az, hogy kikapcsolt, mint egy gombot a tévén, nem érezte szükségét egy emberi beszélgetésnek. és ez szerintem még egy rövid kapcsolatnál is gáz.
        Most gőzerővel próbálom elfoglalni magam, munka, ittthon takarítás rockzenével kombinálva csodákat tesz, és vettem egy túracipőt, most keresek egy társaságot, akikkel mehetnék, aztán barátnők, sport, bármi, csak ne rágódjak…
        Még egyszer köszönöm!

        • Náprádiné   2011. július 12. kedd 21:43 / Reply

          Drága, éppen ezért mondom, hogy örülj neki, mert aki így ki tudott kapcsolni, mint egy gombot, az jobb, ha mielőbb megteszi, és eltűnik a balfenéken helyet adva a lehetséges igazinak:)

          Az indexen van több túratopic is, a “gyertek velünk kirándulni” “gyertek velünk túrázni” mi is voltunk a párommal egy ilyenen, nagyon aranyos társaság jött össze:)

          • Náprádiné   2011. július 12. kedd 21:46

            Van még a “várak, várromok” is. :)

          • Náprádiné   2011. július 12. kedd 21:48

            (A teljesítménytúrások topicját nem javaslom, bár garantáltan nem lesz energiád holmi pasin rágódni, ha velük mégy egy nap negyven kilométert ;))

          • Mia   2011. július 13. szerda 17:35

            Szia!
            Nem tudom, mit csináljak, teljesen bedepiztem. A munkahelyen még bírom valahogy, de ha hazaértem, csak bőgök és nézem a falat. Pedig rövid kapcsolat volt. Csak nem értem, hogy tudtam ekkorát tévedni. Legszívesebben felhívnám és megkérném, hogy mondja meg az igazi okot, mert én ezt nem hiszem el, de persze tudom, hogy nem szabad felhívnom. Nem tudom, mi történt velem, ki vagyok bukva és nem tudom, hogy jöjjek ki belőle.

          • Náprádiné   2011. július 13. szerda 18:18

            1. Ordítva sír
            2. Ordítva sír, valakinek a vállán, (esetleg közösen berúg és ordítva sír)
            3. Mindeközben a másik összes holmiját ledobozolja, és eltünteti a szeme elől, ki is lehet dobni, ez még jobb
            4. Mindegy, hogy miért, örülj neki, hogy időben, és nem rabolta az érzéseidet és az életedet tovább.
            5. Miután kicsit megnyugodott, gondolkozik: Miből vehettem volna észre, esetleg mivel ijeszthettem meg én magam? (bár aki így el tud menni, az elment volna, legalábbis én azt gondolom)
            6. Viharsebesen felkeresi baráti társaságait, és nem marad otthon egyedül! Új hobbiba fog, és új célok után néz. Mindenesetre LEFOGLALJA magát.

            Megértelek, engem politikai néztekülönbségeink miatt hajított ki valaki egyszerűen, akit nagyon szeretek, és akit barátomnak tartottam. Tizenhárom év ismeretség után. Olyan közel állt hozzám, mint a családom férfitagjai. Szar? Rettenetesen szar, ha így ki tud hajítani valaki, aki előtt nem voltak titkaid. Hogy mit csinálok? Éppen veletek beszélgetek, hogy ne gondoljak erre, és ha igen, akkor ki tudjam magamból beszélni. Aztán visszatértem egy másik baráti társaságomba, és ott kártyázom, lehetőleg minél többet. Ha az illető eszembe jut (naponta… hát… hatszázszor) akkor elmondom magamnak, hogy aki így ki tudott vágni, az valójában igazából soha nem volt barátaim közül való, csak én szerettem annyira, hogy annak tartottam, tévedtem, legközelebb ennyire senkit nem engedek a közelembe a másik oldalról pláne. Aztán felnézek, és azt látom, hogy hányan vannak ugyanakkor, akik szeretnek és becsülnek engem! Például a másik kártyatársaság feje, aki valóban barátom, vagy azok, akik mellettem álltak, és azt sem tudták, hogy segítsenek, vagy drukkoljanak jobban, mikor most egy elég nagy dologgal, egy új céllal kellett megküzdenem. Olyan helyekről kaptam a legmelegebb támogatást, ahonnan soha nem gondoltam volna. Sok dolgom volt az elmúlt fél évben, és a munka és a tanulás lefoglalt, most azonban rám-rámtör a fájdalom, azt hiszem, a nyáron is valami tanfolyamba kellene fognom, talán elmegyek nyelvet tanulni. Sajnos nekem sok közös dolgom van ezzel az emberrel, a fél életemet kellene vele kidobnom, a szakmámat, például. Ha a hangszerhez ülök és szakmámat gyakorlom, ott van. Ha a munkámmal foglalkozom, ott van. Kiirthatatlan. De ezért ne gyakoroljak, vagy váltsak szakmát? Ér ennyit egy ilyen ember, akinek ennyire nem számítottam? Nem, nem, NEM! Baráti társaságom a nevétől hangos. Na, ez az igazán szar. De elkerülni azért tudom, amennyire lehet. És! Meg tudom ölni magamban, azzal, hogy meggyőzöm magam, hogy méltatlan az okozott fájdalomra, még egy gondolatra is, aki politikai nézetkülönbségünk miatt így ki tudott hajítani. Egy társaságot sajnos muszáj miatta elkerülnöm, és ez kínos, mert ez a társaságunk közös volt, és előbb-utóbb a többiek kérdéseket fognak feltenni nekem, hogy hol vagyok. De majd valahogy megoldom, és elmaradok szépen, a rengeteg teendőre hivatkozva. Művelem a földet, többet vagyok a családommal, és fókuszálok azokra, akik szeretnek és becsülnek engem. Azokra, akiket eddig talán észre sem vettem, de most, a küzdelem idején fényesen kiderült, hogy kik vannak mellettem! De nekem is le kell foglalnom magam, gondolhatod, hogy ez aztán elég keserves csalódás.

          • Náprádiné   2011. július 13. szerda 18:27

            Ja, és hogy észrevehettem volna, hogy ez a barátság csak az én fejemben létezik, és a másikból igazából hiányzik a tisztelet, illetve a politikai nézetkülönbség miatt a szeretettel együtt lassan elfogy? Igen, voltak jelei, elég erős jelei is, amit igenis észrevehettem volna, és eltávolodhattam volna. Az égegy világon mindennek vannak jelei. Látod, én is tanulságot vonok, és legközelebb sokkal óvatosabb leszek, hová adom ki magam. :)

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 20:18 / Reply

          Kedves Mia! Én máris elkezdtem teperni a szóbeli nyelvvizsgára, aminek már ki is néztem az időpontját. Valami hasonlót javaslok neked is, hogy ne legyen idő a rágódásra:) Puszi, és épülj!

    • Randi Andi   2011. július 12. kedd 14:14 / Reply

      Kedves Mia!

      Örülök, hogy ránk találtál – ez itt, büszkén jelenthetem, egy megértő közösség. Lásd Náprádiné is rögtön válaszolt neked!

      Ha pedig előbb-utóbb kigyógyulsz a mostani fájdalmadból, szeretettel várlak a Szabad Vagyok Program hallgatói között! :-)

      • Mia   2011. július 12. kedd 21:49 / Reply

        Köszönöm!

    • Dreen   2011. július 12. kedd 17:12 / Reply

      Kedves Mia,

      Férfiként bár nem vagyok olyan mint az említett férfitársam, de “ismerem a fajtámat”. Az a véleményem, hogy a “nem jött meg a szikra” arról árulkodik, hogy megjátszotta magát, csak “technikázott” (hódítótechnikát alkalmazott).

      Nagyon sajnálom… :-*

      • Náprádiné   2011. július 12. kedd 17:21 / Reply

        Vagy összetojta magát: szentég, engem itt befognak!

        • Mia   2011. július 13. szerda 19:26 / Reply

          Szia!
          Tudom, hogy gáz, de írtam neki egy sms-t, ezt írtam:
          “Szeretnék telefonálni veled, hogy megértsek pár dolgot és le tudjam zárni magamban. Én egy érzékeny és értelmes embernek ismertelek meg, nem gondoltam, hogy egyik napról a másikra nem állsz szóba velem. Meg tudjuk beszélni?”
          Szerinted hiba volt? Most már persze mindegy, mert elküldtem és valószínüleg nem is fog reagálni, de szerintem ennyivel tartozik nekem, egy levélben szakítani olyan gyerekes és azt gondoltam, ha telefonon megbeszéljük felnőttek módjára, talán megnyugszom…
          Képzeld, most válaszolt: “Meg tudjuk beszélni, csak kérek egy fél órát, szeretnék megfürödni”
          Hát nem tudom, kiváncsi leszek, hogy felhív-e, és félek is ettől

          • Náprádiné   2011. július 13. szerda 19:31

            Bátor vagy, én nem biztos, hogy ezt mertem volna. Lehet, hogy nagyon fájdalmas lesz. De biztosan tanulságos. Sok sikert!:)

          • Dreen   2011. július 13. szerda 19:49

            Küldünk erőt…

            :)

          • Mia   2011. július 13. szerda 20:50

            Sziasztok!
            Tényleg felhívott és beszélünk és azt hiszem, nekem jót tett. Tényleg megijedt, nagyon gyorsan alakultak a dolgok közöttünk és látta, hogy én nagyon komolyat akarok. Sok áldozattal járt volna a kapcsolat (ő nem pesti, csak Pestre jár be dolgozni) és attól is megijedt, hogy nagyon érzékeny ember vagyok, félt, hogy később, ha nem működik, még nagyobb törés nekem. Szerintem viszont attól is félt, hogy ő szerelmes lesz és ezt meg is mondtam neki, meg hogy ne féltsen, mert karakán nő vagyok és megállom a helyem, és már hétvégére is van programom. Beismerte, hogy voltak érzései, de nem olyan nagy szikra… erre mondtam neki, hogy nem engedte bele magát az egészbe és ha behúzott kézifékkel közlekedik, ne csodálkozzon, ha nem tud jobban elmélyülni. Kérdeztem, hogy eszébe jutottam-e, azt mondta, minden nap, erre én megmondtam, hogy hülye, hogy akkor elenged, mert ez nagyon ritka, de majd rá fog jönni. (ő 1 éve vált el, én 6 éve). Összességében jól ment, nyugodt maradtam, nem bőgtem bele a telefonba és azt is megmondtam neki, hogy ugyan sajnálom, mert több is lehetett volna belőle, de nekem egy olyan férfi kell, aki nem rohan el az első problémánál és le tudja kommunikálni. És azt is mondtam neki, hogy gyávák a férfiak.
            Most jobban érzem magam. De azért sajnálom,kár, hogy nem merte bevállalni… de az is lehet, hogy egy-két hónap után már nem fogom sajnálni.

          • Náprádiné   2011. július 13. szerda 20:58

            No, igazam volt? Besz*rás? :) Na, jó, azért csak jobb így, legalább tudod, mi az ábra.

            Nem aférfiak gyávák, hanem EZ a férfi gyáva. Vagy talán csak nem épült még a válásából fel. Nem tudod, milyen sebeket hordoz valójában.

      • Mia   2011. július 12. kedd 21:47 / Reply

        Kedves Dreen,
        köszönöm. Jó, hogy egy férfi szemszögéből is láthatom a dolgot. Bár nem igazán értem a “technikázást”, nem rohant le, apránként akartuk megismerni egymást. Bár az is lehet, hogy én rohantam le, vagyis.. már nem tudom, most már úgyis mindegy. Az biztos, hogy nem volt őszinte. Én meg elhittem mindent, mert el akartam hinni. Szomorú, de így van, az ember a sokadik csalódás után is, vagy talán méginkább vágyik, aztán ha valakit érdemesnek talál a bizalmára… de most már mindegy. Előre szeretnék nézni… és idővel menni is fog.

        • Mia   2011. július 13. szerda 17:46 / Reply

          Szia Dreen,

          köszönöm az ajánlatot, nagyon kedves tőled. Örülök, hogy itt támogató szavakat, kedves sorokat kapok, de nem ismerlek annyira, hogy belemenjek egy ilyen kezelésbe és azt hiszem, nem is hiszek benne. Szerintem megvan az oka, hogy most mért vagyok ilyen állapotban, az érzéseknek megvan a miértjük és ez magamban keresendő. Én a dolgok feldolgozásában hiszek, amihez idő kell majd. (Egyébként van szakember ismerősöm, akihez fordulhatnék, ha jobban bedepiznék).
          Te mért vagy ezen az oldalon? Mi történt?

        • Dreen   2011. július 13. szerda 18:06 / Reply

          Természetesen, megértem Mia, de fel kellett ajánlanom, nem ülhettem tétlenül. :)

          Én már két éve egyedül vagyok, túl nagy volt a korkülönbség (ő volt a fiatalabb) és végül a külföldi tanulást választotta. Társkeresek, bár már nem annyira online, röviden ennyi. Ittragadtam, jó a társaság és jók a cikkik is. :)

          Azért ha meggondolnád magad, pontosabban ha csak megismerkednél aztán majd eldöntöd, csak szólj nyugodtan. A “Családi állapota: válófélben”-topik alatt elrejtettem a Facebook-elérhetőségemet, ott is megtalálsz.

          Tudom min mész keresztül. Én is jártam benne. Szorítok hogy jobban légy…

        • Dreen   2011. július 13. szerda 18:07 / Reply
        • Dreen   2011. július 13. szerda 18:10 / Reply

          Ja, ez történt: :)

          tarskereso kötjel kalauz pont hu/csaladi-allapota-valofelben#comment-5777

          Nem engedte át a rendszer, pedig belső hivatkozás. :D

        • Mia   2011. július 13. szerda 20:54 / Reply

          Szia Dreen,

          közben elolvastam a történetedet. Szomorú, de talán jobb így, biztos gondot jelentett a korkülönbség.
          Kívánom,hogy tovább tudj lépni és találj majd valakit, aki igazi társad lesz.

        • Náprádiné   2011. július 13. szerda 21:02 / Reply

          Tiltakozom! Igenis van nagy korkülönbséggel jó kapcsolat! :) Inkább, hogy máshol tartottak az életben, nem? Nagy kérdés, hogy a szerelmem, vagy a külföldi továbbtanulás… Na meg az is, hogy mennyi időre kell egymástól megválni emiatt. Mert tudok olyan párt, ahol néhány évig távkapcsolat volt, egyik Helsinkiben, másik Budapesten, aztán mégis házasság lett a vége, ami máig nagyon jó.

        • Dreen   2011. július 13. szerda 21:43 / Reply

          Kedves Mia,

          Köszönöm. :) És örülök hogy sikerült beszélned a sráccal és hogy helyére kerültek talán a dolgok benned.

          Nem vitába szállva, csak hozzáfűzve Náprádiné kommentjéhez, hogy valóban nagyon ideális volt a korkülönbség és hogy tényleg csak máshol tartottunk az életben. Mint arra utaltam is ott: ha ügyesebb vagyok, valószínűleg máshogy döntött volna, mert nem fakultam volna el a szívében.

          A korkülönbségről: ő felnézett rám a korom és a bölcsességem miatt, büszkélkedett velem a kortársai előtt, én pedig felnéztem rá, mert a kora ellenére is volt miért. És boldog voltam, hogy mellette lehetek az élete egyik legfontosabb időszakában, és hogy támogathatom és erősíthetem az álmaiban.

          Persze túltettem magam rajta, de ettől még tisztában vagyok ezekkel a tényekkel.

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 06:45 / Reply

          Kor: Én is nagyon fölnézek az enyémre, de mikor mi találkoztunk, ő 39 éves volt, és én húsz múltam, már dolgoztam, nem volt életállapotbeli különbség, hamarosan össze is házasodtunk, a kötelező ismerkedési egy év után. Én felépítettem, és ő is folyamatosan épít. Nem szereztem volna két diplomát, ha nem egy ilyen bölcs és higgadt ember áll mellettem, akinek az eszére és a szívére MINDIG támaszkodhatom. Elég idős, hogy elviselje a hülyeségeimet, kibírja a kitöréseimet (mert elég heves ember vagyok, de sokszor bő tíz percig is nem szabad hallani, amit mondok, de talán volt már fél órás rekordom is), és nagyon jól tudja kezelni. Mindig mutat a világból valami újat, mert egy hihetetlen széles látókörű és bölcs ember. Én meg nő vagyok, fiatalabb, rugalmasabb, aki elsimít dolgokat. Nagyon jól kiegészítjük egymást. Bármit meg tudok vele beszélni, nem csak férj, egy idősebb, bölcs barát, a legjobb barátom. Mert “barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret” rajta kívül két ilyet tudok, aki mindent tud rólam, és mégis szeret. A fent említettet gondoltam harmadiknak, de hát ő megbukott. :( Amit egy idősebb férfi adni tud, azzal nem versenyezhet egy fiatalember, mert hol van ahhoz bölcsességben és tapasztalatban? Soha nem unatkoztam mellette, egyetlen percig sem. Most egy nagyon fontos vizsgára készültem, valamiben, amit én tudok jobban. És jött velem! Már szellemiekben, úgy értem, és kíváncsi volt, és kérdezgetett, és nagyon sokat jelentett, hogy meg tudom vele osztani.:)

        • Dreen   2011. július 14. csütörtök 07:29 / Reply

          :) Örülök hogy ennyi ilyen kapcsolatról olvashatok itt, köszönöm.

          “barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret”
          Ha eljön Joe Black.. :)

        • Dreen   2011. július 14. csütörtök 07:50 / Reply

          Ja és! Kéz- és lábtör(l)ést! :)

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 07:55 / Reply

          Köszönöm, nagyon édes vagy, de már túl vagyok rajta, csak az igazi eredményét nem tudom még. :) Azért is élek itt társadalmi életet végre ennyire, mert fél éve, hogy be voltam rekesztve a munkámmal és a tanulnivalóimmal. A központi vonalhúzás dönti el a végét, mondtam is a férjemnek, hogy remélem, felvesznek… bennünket:) Lehetett volna még többet beletenni, még koncentráltabbnak, teljesebbnek, jobbnak lenni, nem vagyok teljesen elégedett magammal.:( A száz pontól 88, hát rajtam múlt, hogy nem még több, ez igazán senki máson. Nagyon igazságos egyébként, én is ennyit adtam volna magamnak. Szóval, várjuk a “vonalhúzást”…

        • Dreen   2011. július 14. csütörtök 08:22 / Reply

          :) Bárcsak én is találnék egy ilyen 20 évest mint Te. Mellette lenni az elejétől fogva, ilyenkor még annyi kihívás és álom előtt áll.. Aztán közösen eljutni arra a pontra hogy már gyermeket vállalunk, és már ismerjük a másikat és tudjuk milyen szülő lesz…

          Hah, álmodik a nyomor… :D

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 09:54 / Reply

          Bírnunk kellett magunkkal az esküvőig, egy év és három hónapig, ugye most már nem irigyled annyira?:)

          • kajak   2013. november 26. kedd 15:14

            Én azt nem értem, hogy akkor mit keresel ezen a fórumon?

  35. Zsolt   2011. július 13. szerda 23:25 / Reply

    Kedves Mia,

    Szerintem nagyon jól tetted, hogy legyőzted a félelmedet és a büszkeségedet és írtál neki. Nagyon jól tettétek, hogy utána beszéltetek róla. Lehet itt mindenféle technikákat mondani (sportolás, helyes táplálkozás, égessük el a cuccait:), stb), de ezek mind csak feszültségoldók. Persze attól még működnek, de sokkal hatékonyabb ha az okot szüntetjük meg és nem tüneti kezelést alkalmazunk. A feszültség oka pedig a legtöbb esetben az, hogy nem értjük mit, miért csinált a másik ember.
    Ezért nagyon fontos lenne ha a szakítás során esetleg át nem beszélt dolgokat meg tudnák beszélni az emberek egymással őszintén. Ez lenne a legfontosabb, de ezt sajnos nem láttam Andi felsorolásában. Viszont ezzel kéne kezdődnie a cikknek.

    Üdv: Zsolt

    • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 06:37 / Reply

      Ez nem biztos, hogy azonnal lehetséges. Meg sokszor az egyik fél, a szakító fél gyáva ehhez, ha csalt, akkor sokszor még hazudik is, vagy bűntudata van, amit nehéz bevallani. Sokszor csak évek múlva tud egy ilyen beszélgetésre sor kerülni, azon meg, hogy kidobtak, nem változtat, még akkor sem, ha a tanulságok leszűrését segíti. A másik hiányán akkor is túl kell lenni valahogy.

      • Zsolt   2011. július 14. csütörtök 09:18 / Reply

        Igen, ilyen is van. Viszont sokszor inkább csak a büszkeséget és a félelmet kell legyőzni egy ilyen beszélgetéshez. Sok ember ezt sem teszi meg. Ezt szerintem ki kellett volna emelni a cikkben. Persze az sem jó, ha ilyenkor kegyes hazugságok vannak, mert azt az ember többnyire megérzi, a következetlenségekből. Szerintem abszolút nem korrekt egy szakítás során csak magunkra figyelni. Sajnos néhány hozzászólásból ez szűrődött át.

        Üdv: Zsolt

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 09:55 / Reply

          Sajnos, aki szakít, általában a legkevésbé sem gondol a másikra.

        • Náprádiné   2011. július 14. csütörtök 10:02 / Reply

          Az a büszkeség, az csak bajnak van. Hány kapcsolatot tett már tönkre önmagában a “büszkeség”, aminek nem kellett volna tönkremenni!

          • Zsolt   2011. július 14. csütörtök 13:08

            Igen, de nem csak tönkreteszi, hanem nem is tudják emiatt lezárni a dolgot az emberek. Mert emiatt nem hívják fel a másikat, hogy te ez meg ez miért volt, miért csináltad?
            Inkább elnyomják magukban a sérelmeket, fájdalmat és keresnek valami feszültségoldó pótcselekvést. Vagy saját elméletet gyárt az egészről és azon kattog. Ezen pedig a sportolás helyett sokkal többet segítene, ha megbeszélné a volt barátjával. Aki ha nem áll szóba vele, akkor egy szemét.

            Üdv: Zsolt

          • napsugár   2011. július 18. hétfő 23:04

            Kedves Zsolt!

            Hasonlóképpen gondolkodom, mint te, de néha nem lehet megbeszélni. Én sokat próbálkoztam, hogy megbeszéljem vele, van, aki egyáltalán nem akar. Ő lezárta, miért akarná?
            Orsi szerencsés ilyen szempontból. Neki ez a beszélgetés meghozta a “megbékélést” valamilyen szinten. Hogy tisztelik őt és az érzéseit annyira – még most is – hogy meg tudták ezt beszélni.
            De nincs annál rosszabb, ha megbeszélnéd a másikkal, de ő még csak észre sem vesz, vagy teljesen figyelmen kívül hagy. Ezzel csak még jobban a földbe tiporja az a bakancs (bocsi, Dreen, kölcsönvettem), ami eddig is megtiporta. Persze, elmondhatom, én mindent megtettem, meg akartam vele beszélni. Ezek után talán gyűlölni is könnyebb őt, vagy kikiáltani bűnbaknak. Én egyiket se tettem. Ilyen ember nem képes velem vagy a tetteivel szembenézni. És ezért sajnálom. Bűnbak bárki lehet, de tudjuk, hogy általában kettőn áll a vásár. Én tudom, hogy nem voltam neki az igazi, és szerintem bármit tehettem volna, soha nem is lettem volna az, vagy annyira el kellett volna térnem önmagamtól, hogy az már nekem fájt volna.
            Ennek így kellett lennie, csak úgy gondolom, megérdemeltem volna egy őszinte beszélgetést. De ő erre képtelen volt. És igaza van Náprádynénak, hogy van, aki erre nem képes, vagy mire képes lesz, a másik fél már továbblépett.
            A büszkeség persze hiba, de minden emberben megtalálható. És nem hiába adta Jane Austen a könyvének a Büszkeség és balítélet címet. E kettő akarva akaratlanul egymás mellett él.
            Hogy ki, mikor és kiért képes ezt feláldozni, azt soha nem tudhatjuk.

            napsugár

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:41

            Bocs, ezt később láttam, mint ahogy lent reagáltam rá.

            A büszkeség és balítélet valóban igen szép mű, láttad a négy részes BBC változatot?:)”Pallérozod elméd olvasás által”?:)

            Zsoltnak abban igaza van, bár fenntartom, hogy “szar alak” azért nincs, legfeljebb végtelenül gyáva, aki maga is tudja, hogy etikátlan volt, és bűntudata van a viselkedéséért. Ezért inkább kerüli a nehéz beszélgetést.De olyan ember után meg nem érdemes bánkódni, aki ennyivel nem tisztel meg.

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:56

            La bene, Sugi! “Én tudom, hogy nem voltam neki az igazi, és szerintem bármit tehettem volna, soha nem is lettem volna az, vagy annyira el kellett volna térnem önmagamtól, hogy az már nekem fájt volna.
            Ennek így kellett lennie, csak úgy gondolom, megérdemeltem volna egy őszinte beszélgetést. De ő erre képtelen volt. ”

            Tökéletesen levontál minden tanulságot. Irány a tettek mezeje!: ) Ha meg nem te voltál neki az igazi, és nem is lehettél volna, nincs mit, és miért lebontani. Egyszerűen nem a te igazid, hanem valaki más igazija, ahogy te is egyszerűen valaki más igazija vagy. És máris mehet a múltba, mindenféle bontogatás, rituális szellemi gyilkosság és egyebek nélkül. Te meg keresd tovább az IGAZIT!:)

          • Judit   2011. július 19. kedd 10:56

            Kedves Zsolt!

            Régen írtam már, általában egyet is értek Veled, de amiről most írtál, az nem a büszkeség, az szerintem a szimpla makacsság. Ennek szerintem több változata van, sőt a makacsságot alapvetően pozitív és negatív értelemben kell elválasztani. Ha valaki nem meri megbeszélni és lezárni a dolgokat, az nem büszkeség, hanem gyávaság. Egy kapcsolat nem a büszkeség miatt megy tönkre, hanem a “hallgatás” miatt. Egyébként, hogy megint a saját tapasztalatomat mondjam el, az emberek többsége fél az őszinteségtől. A véleményem az, hogy az őszinteség a másik ember felé a tisztelet jele, pont úgy, mint a hűség. Nos erre nagyon kevés ember képes. Úgy gondolom, hogy az igazi szeretet őszinte és hűséges, megtisztelem vele a másikat. Ha valaki nem mer vagy nem akar a másikkal kommunikálni, az sokkal inkább a tisztelet hiánya. Sokan nem merik vállalni ezt a fajta megmérettetést. Szerintem ez akár segítség is lehet egy kapcsolat lezárásban, hiszen ha a másik nem akarja megbeszélni, akkor ott nincs is mit, mert egy értelmes párbeszéd helyett az érdektelenség lép a helyébe.
            Bevallom jó magam is makacs vagyok, (hja, nem vagyok tökéletes :P ) de pozitív a makacsságom, ha kitartásról van szó. Általában a megbeszélés híve vagyok, próbálkozom egyszer, kétszer, párszor, ha a másik nem akar, akkor bizony – akár makacs módon – lezárom megbeszélés nélkül. Nem érdekel, ahogy őt sem és mivel a szándékomat kinyilvánítottam, de nem kaptam befogadást, hát a probléma súlyától függően akár fütyürészve tovább lépek.
            Mottóm ezzel kapcsolatban: okos enged, szamár szenved! :D
            Talán ez az oka, hogy nagyon szeretem az okos embereket, (egyet meg különösen :D ) azt vettem észre, hogy ilyen helyzetben ők nem kukulnak meg! Lehet és meg lehet velük beszélni mindent! :P

            Szép napot! :)

            Judit

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 12:11

            Igaz.
            Ha valakivel meg nem lehet megbeszélni, de te megpróbáltad rendezni, hát a lelkiismereted legalább nyugodt.:)

          • Judit   2011. július 19. kedd 10:10

            Kedves Náprádiné!

            Önmagával a büszkeséggel nincs baj! Nem keverendő össze a kevélységgel. A büszkeség tartást ad az embernek, hiszen számos példát tudok sorolni, amikor a büszkeség pozitív. Jó értelemben vett dolog, ha büszkén tekintek a másik szemébe, vagy büszkén nyújtom felé a kezem egy ölelésre, mert ez az őszinteséggel párosul. Büszke vagyok mindkét gyermekemre, már több, mint 20 éve és ez a büszkeség eddig csak örömöt adott. Mindig büszke leszek arra az emberre, akit társamul kívánok, annak ellenére, hogy nem hiszi el. Talán sok éve nem hallotta már, azért olyan hitetlen! :D
            Büszke vagyok Édesanyámra, aki nagyon sok éve nincs velem, de neki köszönhetem azt, aki vagyok, a legnehezebb pillanatban is ember (na jó, én csak ember lánya :D ) maradni. Teszem ezt mindazért, hogy a gyermekeim is büszkék lehessenek, hogy én vagyok az édesanyjuk. És teszem a dolgomat, hogy egyszer a szerelmem is érezze, büszke rám!

            Szép napot! :)

            Judit

          • Zsolt   2011. augusztus 11. csütörtök 14:32

            Kedves Judit!

            Természetesen igazad van az elmondottakban. Teljesen egyetértek veled. Csak eddig nem találtam meg a hozzászólásodat:)

            Szép napot neked is!:)

            Zsolt

    • Mia   2011. július 18. hétfő 20:08 / Reply

      Kedves Zsolt!
      Köszönöm a megerősítést. Napokig nem tudtam, mit csináljak, de végül jól döntöttem, a telefon óta jobban vagyok. Persze, még nem múlt el az érzés, de elviselhető lett… Tovább kell lépnem, bizakodva előrenézni és ez néha nehéz, de megvalósítható.
      Üdv,
      Orsi

      • Dreen   2011. július 18. hétfő 21:09 / Reply

        Sok sikert kívánok kedves Orsi! :)

      • napsugár   2011. július 18. hétfő 23:09 / Reply

        Kedves Orsi!

        A többiekkel együtt büszke vagyok arra, hogy meg merted tenni ezt a lépést.
        És vigyázz magadra! Talán kicsit nehéz, de ha nem éreznénk a súlyát, akkor jobb lenne? Mondhatnám nagypapám szavait: “Az élet fáj!” De mindig hozzátette, a ti boldogságotok, mosolyotok bebizonyítja nekem, hogy megérte elviselni a fájdalmat! Gondolj erre, én is ezt teszem. Sajnos, már nem hallhatom egy ideje tőle ezt, pedig mindig olyan megnyugtató volt.

        Napsu / Sugi

        • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:44 / Reply

          Mai napomat már mosolygóssá tetted ezzel az aláírással. Látod, Dreen? Így meg vagyunk tisztelve:)

      • Zsolt   2011. augusztus 11. csütörtök 14:33 / Reply

        Kedves Orsi!

        Örülök, hogy pozitívan állsz hozzá. Sok sikert és kitartást kívánok. Illetve új pozitív élményeket:).

        Üdv: Zsolt

  36. Julianna   2011. július 17. vasárnap 16:56 / Reply

    Én 20 éves vagyok, a volt barátom 17éves koromban hagyott el,úgy ,hogy csupán 8 hónapot voltunk együtt,ami annyira nem hosszú idő.Ehez képest 3éve még mindig szinte ugyanúgy érzek iránta.Azóta voltak 2-3 honapos “kapcsolataim”hát ha sikerül tultenni magam a volt barátomon,tehát adtam esélyt arra h esetleg egy új kapcsolattal siekrül valahogy tultenni magam.Természetesen ezt elöször magamban kéne tisztázni,és tudatosan kéne leépitenem magamba, de egyszerüen nem tudok az érzéseimen uralkodni.Mindig rá gondolok,ha nem is tudatosan de a tudadalatt biztos.Megszokás lett az is h alapból nem érzem jól magam,és csak pár órára vagyok képes kiszakadni ebböl a rossz lelkiállapotból,ami kivülröl nem látszik,mert mindig nevetek meg viccelödöm de belül sírok(amugy meg már az egézségemre is ráment).Étvágyam sincsen.Sajnos nincs nagy akaraterőm ahoz h elfelejtsem,és akkor is ha már minden ordít körülöttem hogy reménytelen akor sem akarom feladni.Sokan ajánlották a szakembrek seitségét,de ugyis tudom hogy rajtam mulik az hogy elfelejtem e vagy sem..Ha meglátom remegek az idegeségtől a mai napig…senki sem akarja elhinni hogy ilyen van…hogy valakit 3évig ugyan ugy feltétel nélkül szeretni.már mindenki csak csodálkozik rajtam

    • Náprádiné   2011. július 17. vasárnap 17:06 / Reply

      Négy évig voltam szerelmes valakibe úgy, hogy egyáltalán semmi reményem nem volt. És remegtem, ha megláttam, és nem jött ki két épkézláb mondat a számon. Nem látok ebben rendkívülit. Mindig, mikor eszedbe jut, mondd el magadnak, hogy miért lett vége, hogy nem ő az igazi. Tudatosan írd fölül magadban, az agyadban ezeket az érzéseket. Nekem is eljött az idő a négy év végén, mikor ezzel nagyon tudatosan kellett felvennem a harcot. És AKKOR sikerült. Átmentem másik közösségbe, és elkerültem. Nem találkoztam vele, nem láttam, míg csak túl nem lettem. És elmondtam magamnak mindig, hogy ez reménytelen, és elmondtam a fejemnek az illető rossz tulajdonságait. Azzal, hogy nem ő az igazi, az majd valaki más lesz. És koncentráltam a feladataimra, és a barátaimra, és elfoglaltam magam, minél jobban, hogy ne tudjak RÁ gondolni. Ja! Ez 17 és 21 éves korom között volt. Nem látok semmi rendkívülit tehát a mondandódat. A SZERELEM az ilyen.:) (:() Először azt hittem, ez az érzés engem meg is öl, igen, ebbe okvetlenül bele kell halni. Aztán mikor rájöttem, hogy nem dehogy halok bele, keserű mosollyal állapítottam meg: bssza meg, felnőttem…:( Mikor aztán azon is túl lettem, hogy elmegyek apácának, illetve hogy hozzámegyek a legelső kérőmhöz (volt, csak az Úr megőrzött tőle, hála Neki), akkor tudtam, hogy: na jól van, gyógyulsz…
      Végül maradt az a vigasztaló gondolat, hogy de SOHA, SOHA nem fogom ezt többet érezni senki iránt, a szívem porrá égett, és nem lesz képes újra élő érzésekre. Nem tudtam, hogy már ismerem azt, akinek nagyon is eleven szívet fogok adni a kezemmel együtt, nem is olyan sokára.:) Na, fel a fejjel, égesd el, ami rá emlékeztet, és kerüld a helyeket, ahol megfordul. Ébredj, épülj!:)

    • Náprádiné   2011. július 17. vasárnap 17:12 / Reply

      Mondok még valamit: a házasságom alatt történt, hogy rájöttem, hogy beleszerettem valakibe, igen, szerelmes lettem, miközben ugyanúgy szerettem a párom (ilyen is van!). Évekig. Igen, lehet évekig szeretni valakit, minden remény nélkül, sőt! Van ilyen, az ember szíve nem átjáróház. Na, akkor pláne igyekeztem az illetőt kerülni, mert ennél szarabb és reménytelenebb nincs. Évekig úgy, hogy szinte egyáltalán nem láttam. Örülj neki, hogy van szíved:) Még akkor is, ha ez most nagyon fájdalmas. Nem beszélve a legelsőről: egy évig voltunk egy közösség tagja, az utolsó néhány hónapban jöttem rá, hogy kedves barátomba beleszerettem. Más városban tanult tovább, a szerelem a szívemben intenzív maradt, még úgy talán három-négy évig. Miközben az illető teljesen eltűnt az életemből.

  37. Julianna   2011. július 17. vasárnap 18:11 / Reply

    Én nekem sem rendkivüli,csak sokan mások tartják annak,legalábbis a körülöttem lévő emberek számára az.Hát igen,sokszor én is ugy érzem hogy megöl ez az érzés és ez a tehetetlenség.4év,az se semmi.És ez igy van,a sziv az nem átjáróház.Igazából a baj az,h inkább érzem a szart,inkább érzem azt hogy szenvedek ,mint azt hogy ne érezzek semmit.Annál nincsen rosszabb mikor nincsenek érzéseid,mikor belül tök üres vagy.De muszáj lesz leépiteni magamba és felülemelkedni az érzéseimen.Az utobbi mondandód sajnos nem mond újat,de szerencsére vannak akikk emiatt nem adják fel a házasságukat,de sajnos ez a ritkább eset.Rengeteg tönkrement házasságnak voltam szemtanuja,és már csak ezért is félek attol,hogy találok e majd valaki olyat aki mellett nem kell félnem hogy bármikor leléphet.A mai fiataloknak meg nincs is nagyon minta,nincs semmiféle kapaszkodó…

    • Náprádiné   2011. július 17. vasárnap 18:16 / Reply

      Hát a férjemmel való kapcsolatom nem ingott meg közben! Nem is vett észre semmit az egészből. Szilárd alapokra épített házasságnak ezt ki kell tudni bírnia, mert ilyen márpedig jöhet.

    • Náprádiné   2011. július 17. vasárnap 18:22 / Reply

      Ezért, az utolsó mondatod miatt is nem adtam fel, hogy olyan, hozzám hasonlóan hívő embert találjak, aki bír magával a jegyesség alatt. Mert akkor bízhatom benne, hogy a házasság alatt is fog. Ennél még durvább helyzetek is vannak, ismerek pl. egy párt, ahol a férfi cukorbeteg, évek óta képtelen a házaséletre. Negyvenes pár, a feleségének még bőven lennének vágyai, szerencsétlennek. Két kamasz gyerek ott van. Szóval van ám ilyen is, a házastársi eskü meg az, az együtt töltött évekről és a szövetségről nem is beszélve. Milyen már otthagyni a társamat a szarban? És a közös életnek ezeket bizony ki kell bírnia.

    • tulip   2011. július 17. vasárnap 20:29 / Reply

      Ó, te lány! De jó, hogy ide keveredtél és elmondtad mindezt :-) !!! Olyan fiatal vagy még és tele értékes gondolatokkal. Muszáj lenne lépned valamerre, nem gondolod? Akár segítséggel is. De ez csak egy halk magánvélemény (meg egy kis tapasztalat ebben a témában).
      Tudod, ha itt lenne a mi Dreenünk, most biztosan nem tudná megállni, hogy ne segítsen. Mert ő olyan. És milyen jól csinálja!

    • Náprádiné   2011. július 17. vasárnap 21:17 / Reply

      Hadd mondjak valami biztatást: épp az imént volt egy nagyon hosszú telefonbeszélgetésem valakivel, aki régóta ismer, és láttam az én hosszú, évekig tartó szenvedésemet azért a bizonyosért, 17 és 21 korom között. Ezért hozzám szokott jönni panaszra az ellen az ember ellen. Most is ezért hívott. Olyan dolgokat mondott el az illetőről és családjáró, mely éppen elbánt az illető úr egyik testvérének házastársával és azok gyerekeivel (mondjuk jó része nem volt újság, vagy egyáltalán nem lepett meg), hogy nem egyszer felsóhajtottam: Áldott legyen a mi Urunk, aki úgy rendelte, hogy ne az az ember legyen a párom, még akkor is, ha akkor majd belehaltam. És sajnáltam a szerencsétlent nagyon, hogy mi lett belőle, és azokat is, akiknek el kell őt viselnie. De ha valaki nekem akkor, tizenöt-tizennyolc évvel ezelőtt azt mondja, hogy még örülni fogsz (egyébként volt, aki mondta is, akkor, hogy jobban jársz, hidd el, pont, akinek testévre az a bizonyos házastárs, akivel elbántk…), akkor nem hittem volna. Szóval hidd el, ha így volt rendelve, az nem véletlen, valaki sokkal-sokkal jobb lesz a te társad!:) Puszi, ölelés, épülj!:)

  38. napsugár   2011. július 18. hétfő 09:37 / Reply

    Sziasztok!

    Olvasva a történeteiteket, eszembe jut az enyém is. És elgondolkodtam, mely lépcsőfokon állok a túlélésben / továbblépésben. Már kezd lecsitulni, de még néha eszembe jut. Már hozzászoktam a hiányához (vagy csak tudatosan elnyomom?), már nem nézem a telefont és a netet, hogy keresett-e. Egy valami nem hagy nyugodni: a miért. Bár érzelmi alapokon nyugszom általában, de az okok ismerete is – ha nem is mindig – fontos nekem. És most nem értem, és ahogy a dolgok állnak, soha nem is fogom megtudni.
    A történetem lehet, hogy teljesen átlagos, és kiderül, hogy túl naiv voltam, és biztos elkövettem egy-két hibát.
    Márciusban úgy döntöttem, kipróbálom Andi társkeresőjét. Az egyik hétvégén kitöltöttem az adatlapot, fényképpel ellátva. És szinte “rögtön” jelentkezett valaki. Kávézni invitált, én válaszoltam. Majd 1-2 ajándék, illetve levél küldése után csevegni kezdtünk az oldalon (kb. 4 nap telt el a feliratkozástól). Próbáltam optimista lenni, kevésbé izgulni, de tudtam, több mint 150 kilométer választ el minket, és nem ismerkedtem még így sohasem.
    A beszélgetés (pontosabban írogatás) gyorsan fesztelenné, barátságossá vált. Egy csomó téma felmerült, és élveztük egymás társaságát. Szinte észre se vettem, hogy 4 órát átbeszélgettünk (egy fárasztó munkanap után úgy, hogy másnapra nem is készültem – tanár lennék). És ez így ment több napon keresztül. Annak ellenére, hogy kiderült: van egy gyermeke, de már több hónapja külön élnek. (A barátaim legtöbbje és a családom furcsállta, hogy mindezek ellenére továbbra is szeretném megismerni.) Persze, nem mondom, voltak nekem is “félelmeim”. De úgy gondoltam, mindannyian – én és ő a 20-as éveink végén – már egy-két (vagy több) hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolat után keressük az igazit; s nekem remélhetőleg nem az exszel (vagy annak emlékével) kell majd megküzdenem, hanem a gyerkőc szívébe kell belopnom magam, ha úgy hozza az élet.
    Tehát csevegtünk Andi keresőjén, míg egy napon teljesen lefagyott a rendszer, és nem tudtunk kommunikálni. Továbbléptünk: jöhetett a skype. Még minidg kevés infó áll a másik rendelkezésére. Eleinte csak csevegtünk, majd hívás formájában hallhattuk a másik hangját is. A beszélgetések ideje nem csökkent, és mindennapossá vált. Az összhang tökéletesnek tűnt. S megbeszéltük, ahogy időnk engedi, találkozunk. Pár nappal a személyes találkozó előtt volt telefonszámcsere, a közösségi oldalakon való bejelölés. Egy semleges helyszínben állapodtunk meg (kvázi félúton), ahol tudtam szállást kérni, és ő kocsival el tudott jönni. Már áprilisban jár az idő! A szombati napból egész hétvégés program lett. Majd áprilisban a szabad hétvégéinket együtt töltöttük (szinte az összeset) ugyanúgy.
    Végül május elején kapott néhány szabadnapot, s eljött hozzám. Nálam töltött néhány napot, s nem léptünk tovább (vagyis ekkor még nem volt szex). Ezután már szinte csak nálam találkoztunk (bár voltak programok: bál, esküvő). Az utolsó együtt töltött hétvégénken kevés időm maradt rá, mert elcsúsztam az érettségi dolgozatok javításával, s mondta, hogy inkább eljön hozzám, mert látni szeretne (de tőlem a javítás kárára időt nem venne el, ezért maradjunk nálam.) Kicsit lehangoló volt, hogy ott van mellettem, de dolgozom, kevés időm volt rá, de tűrte. És még szomorú is volt számomra az a néhány nap, mert tudtuk, hogy 3 hét múlva tudunk megint találkozni.
    Mikor elindult haza, akkor kiderült, hogy az egyik családtagját kórházba szállították, elég súlyos állapotban. Érezhető volt, hogy megviselte, de vele lenni nem tudtam, távolról próbáltam segíteni. Már talán ekkor érezhető volt talán, hogy kevesebbet beszél magáról, de nem volt feltűnő. Mindennap beszéltünk, terveztük, mit csinálunk akkor, amikor eljön hozzám.
    Pár nappal az újbóli találkozás előtt hirtelen eltűnt. Beszélgetés közben hirtelen lerakta a telefont, majd megírta skype-on, hogy elromlott a telefonja (csak ennyit írt). Én sajnáltam, mert osztálykirándulásra mentem az osztályommal 2 napra, így a kommunikáció esélye a nullára redukálódott a szememben. Írtam, hogy majd írja meg, mikor érkezni, várni fogom. A kirándulásról hazatérve azt tapasztaltam, hogy a telefonján még mindig nem elérhető, és sehol se adott magáról életjelet. Írtam neki a “közös csatornákon”, de semmi reakció nem volt egy ideig, majd egyszer csak iwiw-en törölte a levelem, olvasatlanul.
    És akkor összeomlottam. Kínszenvedés volt a hétvége. Próbáltam nem zaklatni, holott vártam az üzeneteire. Alig ettem, aludni se tudtam, és örültem, hogy “alig pár nap” és vége a sulinak, s már csak az érettségiztetés marad.
    Szerdán aztán a telefonom jelezte, hogy megkapta a korábban küldött üzeneteimet. Mire fel tudtam hívni, már nem volt elérhető. De erőt vettem magamon (különösen az itteni hozzászólásoknak köszönhetően), és írtam neki egy levelet. S egy nappal később válaszolt. Nagyon megörültem, elfelejtettem a másfél hetes fájdalom. Üzenetét olvasva egyszerre örültem és egyszerre voltam kicsit megbántott.
    Azt írta, hogy sajnálja, nem akart megbántani, meg nem én vagyok a hibás. Összecsaptak felette a hullámok, és senkivel se akar beszélni (ezek szerint senki voltam neki?), és senkivel se beszélni a problémáiról. De tudja, hogy beszélnünk kell, de legalább a hangom akarja hallani.
    Válaszoltam, hogy az néha előfordul, és remélem, tudja. hogy számíthat rám. Megbeszéljük, amikor ő úgy gondolja.
    Írtam neki egy 1,5 hét múlva, hogy megint megyek oda, ahol először személyesen találkoztunk, hogy akkor tudunk személyesen beszélni, ha eddig a telefon és a skype nem volt jó. Írtam pár nap múlva, amikor névnapja volt. És írtam akkor is, amikor ott voltam abban a városban, de nem jelentkezett. A leveleim elolvasta, de nem jelentkezett. S lehet, valaki itt “megkövez” ezért, de én már feladtam, hogy valaha is jelentkezni fog.

    • Dreen   2011. július 18. hétfő 10:49 / Reply

      Napsu, nem hinném hogy követ érdemelnél… És nem valószínű hogy a miértek valaha is meglesznek. (Bár én sejtem: nem volt őszinte veled, és érzelmileg pedig fejletlen, éretlen volt, nem tudott szembenézni a problémáival és az érzéseivel, innentől pedig kár is értelmes reakciókat várni tőle, tehát nincs értelme magadravenned a reakcióit.)

      Sajnálom.. :) (Egyébként karácsony körül velem is történt hasonló.)

      Döbbenetes és egyben némileg szomorú is látni, hogy az ilyen egyébként súlyos érzelmi vermekből a személyiségsebészettel tényleg 20-30 perc alatt ki lehet hozni az embert, hogy tényleg eltűnik az a sűrű köd, ami addig fojtogatott minket és ami úgy tűnt a valóság részét képezi, és hirtelen elkezdünk szabad levegőt szívni. De csak azon segíthetek vele, aki hozzám fordul.

      Enélkül csak küldök Neked is egy verset, vigasztalásképpen. hissua pont com/ejjelivendeg pont html

      Fel a fejjel… :-*

      • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 10:57 / Reply

        Ki lehet, Dreen… de valahogy… a természet nem véletlenül így alkotott minket. Úgy vagyok vele, hogy a fájdalmam fájdalom, igazi, és végig kell élnem, mert akkor fogja az eset a tanulsági hatását is kifejteni, és épül a tapasztalataimba. Még akkor is, ha már nekem is eszembe jutottál.:)

      • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 11:05 / Reply

        Meg tudod, én egy főnix vagyok, aki mindig a tűzből támad újra. Minden ilyen eset sarkall valami másra. A legnagyobb kétségbeesésekből született mindig valami új. A lázas fanatizmushoz, amivel felvételire készültem, kellett ennek a fájdalomnak az energiája is. Hogy azt mondjam magamban az embernek, aki odáig ragadtatta magát, hogy kijelentse, hogy megvet engem, hogy márpedig én leszek több nálad!!! Én, az “álságos senki”, akit te “megvetsz”, túl foglak szárnyalni téged, minden téren, ahol csak lehet! Már most erőt ad, hogy ismerve az illetőt, ő nem bírna ki egy ilyen esetet úgy, mint én. Erősebb vagyok nála. Ez az energia, a dac előre visz. És a fájdalom figyelmeztet valamire, és tanít valamire, amit nem akarok elveszíteni. Ahogy a barátság idejét sem akarom elveszíteni, azt a nyolc évet a viták előtt, ami szép volt, sem pedig a szeretet és nagyrabecsülést, amit az az ember egyébkénk megérdemel. S persze akárhogy is, megérdemli, hogy tisztességesen elsirassam az időt, amire azt gondoltam, barátság, és valamikor tényleg az volt.
        Na, ennyi. De nem akarok neked negatív reklámot csinálni:) De tényleg, életem minden lényegi és minőségi előrelépése valami apokaliptikus fájdalomból, kétségbeesésből, vagy csalódásból született. Ezektől erősödtem, és épültem, most is így lesz.

        • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 11:09 / Reply

          (És már csak attól, hogy ezt most leírtam, megint olyan erőt érzek, ami egy hegyet is kimozdítana a helyéről:)

        • Dreen   2011. július 18. hétfő 11:56 / Reply

          Van aki maga is képes sínbe tenne a törött végtagot.. :-*

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 11:58

            Töréseken keresztül eljutott idáig.:) Hogy tudja, hogy hol a sín.:) De a folyamatot, és annak idejét nem ússza meg. Csak végigéli, szinte perverz intellektuális örömmel figyelve minden részletét: “most tartok a…”:)

          • Dreen   2011. július 18. hétfő 12:06

            Tudom hogy kellemetlenül érint, hogy könnyebb is lehetne.

            Tény hogy ami igazán számít, az a megtett út. De a helyzet az, hogy lehetséges nem évtizedeket tölteni a csonttörés kezelési módjának megtanulásával. Lehet azt boldogságban is eltölteni. Ki mit választ, az a választás tökéletes és kétségbevonhatatlan lesz. De választhat.

      • Dreen   2011. július 18. hétfő 11:39 / Reply

        Aki pszichológiában jártas, tudja, hogy bár végig lehet élni és túl lehet lenni rajta, de a helyzet az hogy soha nem tesszük túl magunkat ezeken a fájdalmakon. Utána mindig marad egy fájó pont, egy szembe nem nézett önkonfliktus, lényegében egy kendőzött, szőnyeg alá söpört nyomor. Ebben az értelemben pontos az analógia: a szerelmi bánat és az ehhez kapcsolódó egyéb fájdalmak, sokkok és traumák – mivel az önismerettel és az énképpel állnak szoros kapcsolatban, amelyet eltorzít, lásd amit Napsugár a mostani érzéseiről írt – olyan mint a csonttörés. Azt mondod lényegében, hogy hagyjuk, beforr magától. Én azt mondom: sínbe kell tenni, különben rosszul forr be, más szóval nem forr be tökéletesen.

        A természet nem készre és tökéletesre alkotott minket. Pontosabban tökéletesre alkotott, de a tökéletesség nem statikus véglegesség, hanem tökéletes képesség a változásra, a dinamizmusra, a fejlődésre – és mivel a törés következményeit ismerjük, felelősséget vállalhatunk azért, hogy az a csont jól forrjon össze. Nem szabad a törött csontot magárahagyni, mert bár összeforr, de azért torz lesz az a végtag, akkor is ha megszokjuk.

        Napsugár kezdi megszokni a nyomort: “nem bízom a férfiakban” “nem bízom magamban, talán megérdemeltem” (ez utóbbit nem írta le). Ez bullshit, ahogy az egy új magyar jövevényszó találóan leírja. Én tudom hogy hülyeség, és nem csak én tudom. Napsugár (és írhatnék ide más nevet is) egy csoda, akinek tökéletes képessége van a boldogságra. Csak éppen valaki bakkanccsal lépett bele a lelkébe, a bakkancs nyoma pedig ott maradt és úgy torzítja el őt (a személyiségét), hogy azt hiszi, ez a valóság: hogy férfira nem lehet bizalommal ránézni és hogy ő maga érdemtelen vagy csak esélytelen a boldogságra (mit vall be).

        Nem az. Csak ott ül a lelkén a bakkancs nyoma és nem engedi. Lehet idomulni a bakkancshoz, hogy ne szúrjon annyira, de az nem túllépés.

        • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 11:54 / Reply

          De túl lesz ezen. Ez az egyik szakasz csupán, hogy “nem bízom a férfiakban”. Amit te mondasz, azt értem, csakhogy úgy gondolom, az, hogy itt megbeszéljük ezeket, maga a sín. Te pedig azt mondod: nem a maga idején hagyjuk összeforrni az a csontokat, saját bioritmusuk szerint, hanem erőnek erejével, és valami szerrel előbb ragasztjuk össze őket.

          Nyomor marad utána, vagy tapasztalat, megerősödés? Magunkat, és helyünket a világban ezek által is éljük meg, és tanuljuk folyamatosan ,kiben bízhatunk, és kiben nem. Ezek feldolgozása tapasztalathoz, és lelki erőhöz segít, no meg helyes önismeretre is. Nem az első bánat az életemben, és hány van, amire szinte nem emlékszem már! A tapasztalat, az persze beépül, ami által is kerülöm el, hogy legközelebb hasonló érjen.

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 11:56

            És persze úgy vélem, ezeken a szakaszokon is át kell menni “nem bízom a férfiakban” (2. harag), “talán megérdemeltem” (3.depresszió), ahhoz, hogy végigcsinálja a feldolgozás folyamatát. A “Nem bízom a férfiakban”-ból lesz majd a tanulság szép lassan: “óvatosabb leszek legközelebb azokkal, akiknek gyereke van, és csak néhány hónapja költöztek szét az exxel”

        • Dreen   2011. július 18. hétfő 12:02 / Reply

          Úgy legyen, nagyon szeretném én is, ha magától túllehetne rajta. :)

          A megállapításaink statisztikaiak, ezért egyszerre igazak még az ellentétes megállapítások is. De ne magadból indulj ki. :) Valójában televan a világ olyan emberekkel, akik lélekben belenyomorodtak egy ilyen traumába; azok akik köcsögök, szemetek, megbízhatatlanok, tahók és sorolhatnám. Azt hisszük ők a probléma részei vagy okozói, pedig nem, ők BAJTÁRSAK. A probléma nem a (sarkítva és idézve) szemét pasik és a szajha nők, hanem az önismeret hiánya, ami miatt léteznek ezek a traumák.

          A tökéletes önismerettel rendelkező ember lelke, önbecsülése, személyisége sebezhetetlen.

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 12:20

            Te, igazad van! Azt a Friesz Lászlót például megoperálhatnád;)

          • Randi Andi   2011. július 18. hétfő 13:38

            Kedves Náprádiné!

            Kérlek, hogy a személyeskedést mellőzd, illetve a témához/cikkhez tartozó hozzászólásokat írj.
            Nagyon szétesik a beszélgetés, ha chatnek használjuk az oldalt!
            Örülök, hogy itt vagy, de annak még jobban örülök, ha egy cikk után a témához tartozó hozzászólások születnek.
            Köszönöm a megértésedet.

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 13:42

            Bocs, ezt tényleg mellőzhettem volna.

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 12:22

            Bízom Napsugárban, hiszen már elkezdett jó következtetéseket levonni, nézd csak meg a második írást:) Egészséges csaj, aki túl lesz ezen. Sugi! Bocs a nyilvános élveboncolásért Dreentől és tőlem…:(

          • Dreen   2011. július 18. hétfő 12:25

            Igen, én is bocs, de itt általánosságokról volt szó, nem konkrétan Napsuról és az Ő esetéről.

            Minden eset más, és mindenki más képességekkel és esélyekkel száll szembe a mumusaival. Mindenkinek van esélye arra, hogy magától megoldja ezeket, de kérhet segítséget is. Volt úgy hogy egy barátom hónapokig szenvedett, én csak mondtam neki néha, hogy te Gabi, tudod hogy kérheted hogy segítsek, tudod hogy megoldjuk. Á nem, nem, nekem magamtól kell. Aztán egyszercsak jött hogy kész, elege van, csináljuk. Egy óra múlva új valóságra ébredett.

          • napsugár   2011. július 18. hétfő 22:18

            Kedves Náprádiné és Dreen!

            Amikor nekiláttam olvasni a hozzászólásaitokat, azt hittem, szép lassan egymás torkának fogtok ugrani, de látom, a nézetkülönbségek ellenére azért jókat beszélgettek. Egyébként az élveboncolgatást nem szeretném átélni, de nekem a ti diskurzusotok nem is annak számított. :)

            Hogy a “nézeteltérésbe” én is beleszóljak :D, mindkettőtökkel egyet értek. Én is úgy gondolom, hogy mindenkinek végig kell járnia a saját útját, vállán a kisebb-nehezebb súlyokkal, lelkében a bakkancsnyom(ok)kal. De mint emberekkel foglalkozó “szakember” (már ha lehet egy tanárt ennek nevezni), aki tanult egy kis pszichológiát, és megélt egysmást, úgy gondolom, hogy aki eljut arra a szintre, hogy neki segítségre van szüksége, akkor kérjen segítséget. Nagyon sok ember esetében talán már ez a gondolkodás (nekem valami problémám van, amit meg kell oldanom – netalán a segítségkérés) “gyógyító” erejű. Mert sokan félnek bevallani a problémáikat. És a legnagyobb probléma, hogy magunknak sem. Persze, én a “nyilvánosságot” választottam, bár kicsit visszaélve vele, hiszen csak egy nicknevet ismertek, hogy “segítséget kérjek”. Sokakat meg sem hallgatnak otthon, vagy már elegük van abból, hogy folyton csak nyafog,nem elég erős, blablabla. És ekkor jó, ha van, aki meghallgatja az embert. (Ez a példa nem én vagyok -még ha ez túlzott ellenkezésnek tűnik jelen pillanatban :).)
            Dreen, még nem tudom,kell-e a segítséged, de ha úgy érzem, megakadtam, és nem jutok tovább az “egy férfiban sem lehet megbízni” szlogenen, akkor menekülnöd kell előlem :)
            De most úgy érzem, a beszélgetések itt, a próbálkozások a mindennapjaimban, az elfoglaltságok, amikkel lekötöm energiáimat, most elég segítséget nyújtanak. És haladok az úton! A bakkancsnyomot pedig néha el kell tudni viselni.

            A múltkori teameghívásod él még egyébként? ;)

          • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 22:27

            :))) Köszönöm, hogy volt hozzánk türelmed. Magam is vissza akartam jelezni, summázva a helyzetet, hogy hogy küzdök meg vele? Hát először is, köszönöm, hogy meghallgattatok, és kibeszélhettem a fájdalmamat. Már most sokkal jobb, mint két héttel ezelőtt, mikor a sok feladat véget ért, és előtört ez a dolog. Már most sokkal jobban vagyok. Tehát, ahogy Andi és te is mondtátok: “beszélj róla” és máris jobb.:)

            2. Jelenkeztem a szóbeli nyelvvizsgára, és ami ebből születik, a nyelvvizsga befejezésének nem továbbnapolása lesz. Ismét valami előre fejlődés. Azt már most tudom, hogy ha sikerül, az a sikerélmény már meg fogja támogatni darabokra tépett önbecsülésem (ami azért szépen heged máris, hála a többieknek, akikről beszéltem). Még egy jó darabig ugyan egynémely helyeket és egy társaságot el kell kerülnöm, de ehhez meg hozzászokom, és mire eljön az ősz, már én is jól leszek.

            Tehát hogy hogyan győzd le?

            1 Beszélj, sírd ki.

            2. A másik kerülése, dolgainak minden látható helyről eltüntetése

            3. Többi embered felfedezése, új társaságokba járás (magam egy régebbibe tértem lényegében vissza)

            4. Új feladatok és sikerélmények.

            (Mondja neked ezt egy másik tanár.:) Na, puszi, épülj, és beszélj nyugodtan, itt vagyunk.

            (Egymás torkának esni, nézetkülönbség miatt Dreennel??? :OOOO :)

          • napsugár   2011. július 18. hétfő 22:44

            Dreen, köszönöm a becenevem!

            Napsu :)

          • Dreen   2011. július 19. kedd 07:24

            Napsugár, Náprádiné,

            Örülök hogy haladsz Napsu. :) És hogy tudunk itt segíteni. (Nekem a Napsu jött, de a Sugi mégjobb, támogatom! :D)

            Kiírni.. Eltüntetni a dolgait..

            Na igen, elmondom hogy miért tartott egy évig nekem a gyászidőszak.. Abban a szobában lakom azóta is, amelyet a volt párommal rendeztünk be, minden része őrá emlékeztet (uralom a dolgot, csak lassított). Na most akkor a szobát és a bútorokat számítógéppel lemodelleztem és úgy próbálgattam az elrendezéseket, de egyszerűen EGYETLEN módon lehetett csak elrendezni: így. Hurrá, még átrendezni se tudtam hogy megváltozzon a környezet… :D

            Rövidesen elköltözhetek, kíváncsian várom hogy milyen hatása lesz rám. Eddigi megfigyeléseim szerint nagyon visszafog a szoba, valószínűleg látványos lesz a hatás.

            Kiírni… Emlékszem amikor azon küzdöttem hogy úgy tegyem túl magam hogy ne feketítsem be őt, ne hárítsak rá mindent, és hogy magamat se, egy ponton feladtam, és megírtam neki egy levélben ezt és hogy emiatt kilépek az életéből teljesen, minden szálat elvágok (Skype, Facebook stb. a szüleivel is)
            És mire megírtam a levelet és elküldtem volna, már nem is éreztem szükségét elküldeni. :D Az hogy leírtam, új erőt adott szembeszállni a kihívással, és végül sikerült átjutom azon a kis résen, ami az emberi és méltóságteljes, sőt szeretetteljes továbblépést jelentette. :D

            Jót nevettem akkor ezen.

            Sok sikert és kéz- és lábtörlést Napradyne!

            Napsu (részemről már csak ez a verzió marad :D), igen, él még a teameghívás. :)

          • napsugár   2011. július 19. kedd 22:43

            Kedves Dreen!

            Én reagáltam akkor. Kérdezve, él-e akkor is, ha nem vagyok pesti lány. Egyébként miből gondoltad?

            Napsu

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 08:04

            Hát, nekem a következők miatt nehéz: Több státusú emberről van szó, aki a volt tanárom is. Ezt a státust nem vehetem el, nem is akarnám. Nem csak mint embernek jár a tisztelet és a szeretet, mert azért olyan ember, másképp soha nem is fogadtam volna a bizalmamba.
            De ha nem így volna, a volt tanárnak egyszer
            en járna akkor is, bármilyen, és jár is. Ezért is nem jó keverni a tanár-diák kapcsolatot… A diplomámat abból szereztem, amit tőle tanultam. Ha leülök gyakorolni, ott van. Ugyanazt a kártyajátékot játssza, hasonlóak a hobbijai, mint a férjemé és az enyém, hatszáz dologról jut eszembe naponta.

            Ez persze “csak” lassítja a folyamatot. A kiírást most megtettem, és nagyon sokat segített. A feldolgozással és a szembenézés elindulásával is.
            De furcsa nagyon… amióta elolvastam Lovatlan Herceg hozzászólását, egyszerűen látom, hogy itt áll az az ember szellemi teremben, és egyfolytábanérzem azt a sértett és büszke tekintetet, ami azt mondja, hogy “nagyon igazságtalanvagy”. Lehet, hogy tényleg? Majd a nyelvvizsga után gondolkozom,ki tudja, lehet, hogy nem látok mindent jól. De nagyon nyugtalan vagyok.

            Biztos könnyebb lesz, ha elköltözöl a közös lakásból. És sok sikert neked is.:)

            Berliozról jegyezték fel, hogy meg akarta ölni elég regényes módon máshoz ment szerelmét, és nagyon aprólékosan megtervezte a részleteket.A megvalósításig azonban nem jutott el: a megtervezés már levezette a feszültséget.:) (terve az volt, hogy szobalánynaköltözve átad neki egy levelet, és amíg elolvassa, addig lelövi) Hát, akár így is lelehet vezetni…

            Na, tényleg tűntem, mert várnak a teendők, és a tanulás. Hogy önbizalombanis megerősödve kerüljek ki.:) Nektek jó teázást! Ki tudja, egyszer talán még csatlakozom is.

          • Dreen   2011. július 19. kedd 21:06

            Úgy legyen. :) Napsu, amikor úgy gondolod, Facebook-on megtaláltsz, ha mögéje írod, hogy ɹoqɐbǝɹpuǝɐbɹɐʌ (dekódolva ;).

          • napsugár   2011. július 19. kedd 23:00

            Nem is kérdeztem meg tőled kedves Náprádyné, hogy milyen nyelvvizsgára készülsz, és remélem, sikerülni fog. És csatlakozhatsz nyugodtan, ahogy látom, Dreen sem ellenzi az ötletet. Már csak az időpont kellene, no meg a helyszín. És nekem egy Bp térkép :D

            Dreen, hát biztos jobb lesz, ha elköltözöl. Bár nehéz lesz elszakadni. És ehhez energiát és kitartást küldök!
            És ne feledd, mosolyogni kell, és akkor minden jobb lesz. Ha lélekben elengedted, akkor könnyebben lépsz tovább. De pont neked mondom ezt? :)

            Napsu / Sugi

          • Dreen   2011. július 18. hétfő 12:22

            Hát 20 perc nem lenne elég. :D De herceggé tudnám változtatni. Ha ő is akarná.

          • Dreen   2011. július 18. hétfő 12:27

            F.L-re értettem, kicsit zagyva már hogy mi mire vonatkozik. :D

          • Náprádiné   2011. július 21. csütörtök 21:06

            Továbbra is Andi metódusát követem, és mondhatom, hogy igaza van.

            Annyi, hogy beiktattam a megbocsátást tegnap előtt, magamnak és a másiknak. Ezzel lényegében átléptem a határt. Ma jött a többi, hála az Úrnak! Könnyek között vártam a ponthatárokat, de nem az izgalom miatt: hanem mert annyi üzenetet kaptam, hogy mi van már? Az IGAZI barátok… Mikor olyan helyről is jött egy nagyon szeretteli, meleg hangú, várakozó SMS, ahonnét nem is gondoltam, akkor szinte elsírtam magam: akárhogy lesz is, elmondhatom, hogy vannak embereim! Ilyenek! A családomról már nem is beszélve…:) Hát rossebnek keseregjek amiatt, akinek nem kellettem, mikor ennyi másnak meg igen? AKik tűkön ülnek miattam, mert ILYENKOR derül ki, hogy ki is van melletted! Meg a készülés alatt, hogy kire számíthattam. Vízválasztó volt ez a készülés. S most arra az emberre is a legmelegebb hálával gondolok, mert az ő mély és durva sértései miatt feltámadó dac kellett a sikerhez, a lázas fanatizmushoz, ami átvitt a ponthatáron. Most pedig új kihívások jönnek, és a küzdelmemnek emiatt vége. Persze, a szívemből azért hiányzik egy vérző darab, de majd megtöltik mások, akikkel majd talán csak ezután fogok találkozni. Tehát az új dologba fogás, és sikerélmény. Önbecsülésem ma úgy felépítették ezek a drágák, és persze a siker, hogy már szinte nem is érdekel az az ember, aki így ki tudott hajítani. Legalábbis ez a tette már nem érdekes. Ott van a többi igazi barát, velük foglalkozom, és a jövendő feladataimmal. Tehát a hármas és a négyes pont, ez a vége. Az csak külön jó, hogy enélkül is, előbb kiengesztelődtem. Mert a megbocsátás, az elengedés tesz szabaddá. Most pedig irány a nyelvvizsga, hiszen a master mellett nem fogom tudni letenni. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattok a kiírás és kisírás idején. El azért nem tűnök ezután sem.

      • napsugár   2011. július 18. hétfő 23:14 / Reply

        Dreen, köszönöm a verset. Tetszik!
        Ha ki tudom magamból írni egyszer ezt az érzést, és kellőleg elfogadható a minősége a versnek, elérhetővé teszem a számodra!

        Napsu/Sugi :)

        • Dreen   2011. július 19. kedd 07:49 / Reply

          Szívesen! És rendben. :)

          Egyébként volt a kamaszkoromban egy nagyon durva kosaram (persze az a kölök is ludas volt benne aki voltam, bár nem rossz szándék miatt). Kb. 15 versben és 5-6 zenében írtam ki magamból ezt, az segített épelméjűnek maradni, azok voltak az én személyes pszichológusom.

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 08:06

            Négy éves, halálos reménytelen nagy szerelmem volt a legjobb ihlető, nem tudom, hány vers született akkor:) De talán én is megőrülök, ha nem írtam volna ki. Valahogy, amióta férjhez mentem, alig írok verset… vajon miért?:O

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 08:09

            A zene, az! Mikor édesanyám meghalt, a zongoratanárom első félévben azt mondta, hogy meg kellene érzelmileg nyílnom. Nem is értettem, ekkor kaptam egy zongoradarabot: Grieg: in balladenton.
            Na, annak a gyakorlása rengeteget segített, és az év végi vizsgán megkaptam, hogy milyen szépen játszom! A szülei halálára írta a darabot Grieg… Lehet, most is azt kéne gyakorolnom, a nyelv mellett, és sokkal jobb lesz.:) Na, mindenkinek puszi, nagyon sokat segít a zene is, igen, ez fontos!:)

        • Dreen   2011. július 19. kedd 09:03 / Reply

          Érdekes hogy azt a hozzászólásomat, amiben teázni invitáltalak, azóta sem találom sehol. Azt hittem Andi törölte vagy moderálta.. Aminek a jogát persze tisztelettel meghagytam Neki. :)

  39. napsugár   2011. július 18. hétfő 09:55 / Reply

    S hogy most mit érzek? Tegnap volt egy hónapja, hogy utoljára jelentkezett. Talán büszke vagyok, vagy az egóm nem engedi, vagy a sértettségem, de nem jelentkezek.
    Nem sajnálom a vele töltött időt, talán azt, hogy bedőltem neki. Nem ilyen srácnak tűnt.
    Úgy érzem, használtak, mint egy rongyot, és eldobtak. Hogy nem tekintettek érző lénynek. De ezeket – ha nem is ilyen mélye – már éreztem. Bár ezen is nehéz túllépni.
    De ami a legjobban fáj: a bizalom hiánya. Ha problémája volt / van: miért nem mondta el? Telefonon nem lehetett? Vagy miért nem jött el, hogy elmondja személyesen? EZ vagy egy nagyon jó kifogás, vagy menekülés, vagy a bizalom hiánya!
    Eddig erre voltam “büszke”, ha voltak is konfliktusaim, azt azért elmondhattam, hogy eddig mindenki megbízhatott bennem, és soha nem éltem vissza vele. S most nemcsak a szívem, az önbizalmam tört össze, a hitem is egy kicsit, hanem ez is. És talán ez fáj a legjobban.
    Hiszen vannak értékeim, vannak barátaim és családom, van munkám. Kreatív vagyok, és megpróbálom magam lefoglalni, visszaszerezni az önbecsülésem, fejlődni, segíteni másokon. És annak örülök, hogy ezt a tapasztalatot is átéltem, Mert túlélem, és erősebb leszek!
    De néha még úgy érzem, a bizalom eltűnt. Az én bizalmam a férfiakban, és az is, amelyik arról biztosított, hogy mások megbízhatnak bennem. Holott tudom, hogy megbízható vagyok, vannak olyan diákjaim, akik elárulják a titkuk, és segítek nekik megoldani a problémájukat. De akkor is ezt érzem. Erősítenem kell önmagam. És jobban kell figyelnem a jelekre.
    Köszönöm, hogy elolvastad (és bocsánat azoktól, akik már félig-meddig ismerték a történetet). Remélem, tanulsz belőle. És ha te is hasonló cipőben jársz, tudd meg és jegyezd meg (!), egyedi vagy! Senki mással nem lecserélhető! Egy igazi kincs! A családodnak, a barátaidnak, és majd egyszer annak is, aki életed végéig melletted áll!
    Ha tönkrement a kapcsolat, lehet valamilyen szinten a te hibád is, de csak azokon változtass magadban, amin úgy érzed TE, hogy kell, hogy a következő kapcsolatod is zátonyra vinné! Maradj önmagad! Téged el kell fogadni olyannak, amilyen vagy! De fogadd el a másikat is! Ha ismered őt, akkor tudni fogod, mi zavarja, és mi tetszik neki benned! Ha szeret, elfogad a “hibáiddal” együtt, és nem várja, hogy megváltozz! Ha szeret, az apró “hibák” fognak neki a legjobban hiányozni. Nem feledd: nem kell tökéletesnek lenned! Ő sem az! De nektek a másik feletek a tökéletes! Vele alkottok egy egészet, egy harmóniát!
    A barátnőm lánybúcsúját többedmagammal szerveztem, és jótanácsokat, bölcsességeket is kellett gyűjteni vadidegenektől! Sokat gyűjtött, és néhány jótanácsot megosztanék veletek arról, hogy mi a jó házasság, egy jó kapcsolat alapja: SZERETET, TISZTELET, önmagam és társam ELFOGADÁSa, Ne feküdj le haraggal a szívedben (MEGBOCSÁTÁS), mindent meg lehet beszélni! De hallgasd meg a másikat, gondold át az érveit! TÜRELEM, egy kis KREATIVITÁS, FIGYELEM, nem szabad feladni, harcolni kell: de nem vele, hanem értetek! S néha önmagaddal!
    :)
    S talán kihagytam néhányat, de már ez is sok segítség lehet!

    Köszönöm, még egyszer, hogy elolvastad!

    • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 10:15 / Reply

      Elolvastam.:) És gondolok is valamit. Hogy a családi probléma újra összekötötte az exxel, és ezt nem akarja bevallani. Legalábbis ezt gondolom, a hirtelen eltűnés mögött harmadik szokott lenni. Ha olvastad a “válófélben” topicot, ott számos ilyen történettel találkozhattál. Együtt töltött idő… hát, hogy mennyire eldobható az ember, azt én is megtapasztalhattam már, ilyenkor az ember húz egy strigulát, kicsit alázatosabb lesz, és legközelebb óvatosabb. Az átskypeolt idő nem mérhető azzal, hogy valakinek már gyereke van tőle, valakinek, akivel sokkal, sokkal több közös élménye van vele, mint neked. Ennyivel bölcsebb lesz az ember, és azután jobban vigyáz, hogy hová adja a bizalmát. Igen, nagyon rossz, amikor elhajítanak, mint egy rongyot. De ezt is meg kell élni, és túl kell élni. A legrosszabb a saját tévedésünket belátni, hogy nem vettük észre, hogy ez be fog következni, és hogy a másiknak te ennyit nem jelentettél, mint ő neked. Napsugár, nézz föl, ragyogj, fókuszálj azokra, akik melletted vannak, akik értékelnek, és akik nem hajítanának el. Aki elhajított, azt pedig nyelje el az a feneketlen, mély verem, amit feledésnek hívnak. Kivéve a tapasztalatot, amit szerzett neked. Nem titkoltam, hogy gyászolok én is, engem is kihajítottak. Ugyan “csak” egy jóbarát, illetve valaki, akit annak gondoltam, és tizenkét éve ismertem, valaki, aki előtt nem voltak titkaim. Neki fontosabb volt a politikai nézetkülönbség, mint a személyem, és a bizalmam. A tanulságot leszűrtem, az illetőt pedig folyamatosan temetem, ennek része az is, hogy beszélek róla. Sajnos annyi a közös kapcsolódási pont, hogy nekem aztán igazán nincs könnyű dolgom, ha mindent ki akarnék hajítani, ami rá emlékeztet. De ha jól nekidurálom magam, mégis hamar el lesz temetve, néhány hónap, és talán meg sem fogom ismerni. Megjegyezve, hogy a politikai nézetkülönbség akkora súlyú valami, ami kihajíthatóvá tesz, viszem a tanulságot további életemre. Haragszom-e? Nem, azt nem. De azt szeretném, hogy jobb lett volna az illetőt nem megismerni, egyáltalán. Vagy nem is tudom… ezt is meg kellett tanulni életem során, ennyivel vagyok mostmár bölcsebb. Te is jó, ha megjegyzed, valakivel, akinek az illetőtől gyereke van, igen nehéz versenyezni…

    • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 10:19 / Reply

      Az írásod második felét én is írhattam volna, annyira egyetértek vele, nincs is mit hozzátennem, most látom, hogy tulajdonképpen már levontad a tanulságot, amit én is mondtam. (Legközelebb teljesen végigolvaslak, mielőtt pofázom:)

      Ehhez még:

      “De néha még úgy érzem, a bizalom eltűnt. Az én bizalmam a férfiakban, és az is, amelyik arról biztosított, hogy mások megbízhatnak bennem. Holott tudom, hogy megbízható vagyok, vannak olyan diákjaim, akik elárulják a titkuk, és segítek nekik megoldani a problémájukat. De akkor is ezt érzem. Erősítenem kell önmagam. És jobban kell figyelnem a jelekre.”

      Az én bizalmam is eltűnt, de ABBAN AZ ILLETŐBEN. Nem másban. És persze aligha lesz az ellenkező politikai tábor tagjaiban, legalábbis még egyszer ilyen szinten, nehogy még egy ilyet meg kelljen élnem.
      És volt más tanulság is: hányan, Istenem, hányan mellettem vannak, és bíznak bennem! :) Meg értékelnek! Volt olyan ember, akit eddig észre sem vettem, és ez alatt az idő alatt csodálkoztam rá, hogy az én emberem, valaki, akire számíthatok, értékel, és bízik bennem. Máshonnan többet kaptam, mint amit az az egy elvett. Olyanoktól kaptam a legmelegebb szeretet és megbecsülést, illetve támogatást, akiktől nem is számítottam rá, vagy nem tudtam, hogy ennyit érek a számukra.

      • Náprádiné   2011. július 18. hétfő 10:27 / Reply

        (És persze, ha másnak meg ennyit érek, akkor tudhatom, hogy nem az én értékeimmel van a baj. A baj máshol van. Így te is tudhatod, nem a te megbízhatóságod hibádzik.:)

        • napsugár   2011. július 18. hétfő 22:42 / Reply

          Tudom, de ilyenkor felemelkednek a hullámok, és alig látja az ember néha a partot. És hiába tudja, megvannak a képességei, hogy kijusson, fél, dühös, bizalmatlan, kapkod; és csak kell neki egy kis idő, hogy lenyugodhasson, mert utána már minden megy tovább.

          Csak türelmesnek kell lennie!

          Egyébként köszönöm a “becenevem”! A Sugi név nagyon tetszik!

          Sugi (napsugár)

          • lovatlan herceg   2011. július 19. kedd 02:09

            Szép dolog, hogy magadban keresed a hibát. Valaki megbízott benned, aztán egyszercsak már nem bízott meg. Etikus ember ilyenkor tényleg arra gondol: mit tehettem, ami ezt a fordulatot kiváltotta? És végiggondol minden eshetőséget, még a lehetetleneket is. De a megbízhatóság kérdése egy kicsit más. Nem más fogja ezt eldönteni, mert te nagyon jól tudod magadról, hogy mennyire vagy megbízható. Ha a magad mércéje szerint az vagy, akkor semmit (SEMMIT!) sem jelent, hogy egyvalaki másként érzi, mert Ő TÉVED.
            Minden alapod megvan rá, hogy bízz magadban.

            Két eset volt életemben, amikor valakinek a belém vetett bizalma megrendült, és ellenkezőjére fordult. Egyiknek sem volt alapja, de a dolgok nem azért szoktak történni, mert alapjuk van – hanem “csak úgy” is megeshetnek. Mindketten, saját önbecsülésüket mentendő olyan dolgokat kezdtek terjeszteni rólam, amelyek nem voltak igazak, ezzel kompenzálva saját megrendülésüket, mintegy biztonságot, kapaszkodót keresve a hazugságban. Mert a helyzetet másoknak meg kellett magyarázni, valós alapja nem volt, hát valamit csak kell mondani… és ha eleinte tudták is, hogy valótlant állítanak, idővel már el is hitték valósnak. Mindenkinek szüksége van arra, hogy önmagát becsülje, senki sem állítja szívesen, hogy “én egy szar alak vagyok”, még ha titkon meg is fordul benne a lehetőség. Muszáj a másikra kenni a dolgot, ha valósan nem megy, hát valótlanul. Ilyen az emberi természet: amit sokszor mond, rövidesen igaznak is fogja hinni. (Van is, aki ezért mondja el sokszor, tudatosan.)
            Egyikük azóta már fölhagyott a dologgal, másikuk még csinálja – a közös ismerősök elhozzák a hírt, némi együttérzéssel. Egyszer majd csak elfárad a szája. De ettől inogjon meg a magamba vetett bizalmam? Erre semmi okom sincs. Jól tudom, hogy mit tettem és mit nem, mit gondolok és mit nem, mit mondok és mit nem, nincs szükség rá, hogy más ferde képén keresztül átértékeljem magamat. Persze tudnak kárt okozni nekem, de kit érdekel? Egyetlen igaz barátomat sem veszítettem el miattuk. A többiek meg nem számítanak.

            Furcsa dolog ez a bizalom. Ha nincs, az baj. De néha az is baj, ha van.
            Volt, aki olyan szinten megbízott bennem, ami már terhessé vált, ugyanakkor belőlem is hasonló mélységű bizalmat váltott ki, pedig folyamatosan azt éreztem, hogy nem kéne, nem kéne, nem kéne. A kisördögnek pedig néha nagyon igaza van. “Barátság” ürügyén kerültek másokhoz bizalmasan elmondott dolgaim, persze eltorzítva, átfestve, míg amit velem osztott meg, az meg is maradt nálam. Van ez így.

            Viszont a tanulság kérdése fontos. Mindkét eset nő volt. Akkor nekem most úgy kellene gondolkodnom, hogy “nőben többet ne bízz”? Vagy valamilyen egyéb tulajdonságát kellene bűnösnek kineveznem, és azt hajtogatnom, hogy “házasban/elválóban/elváltban/hajadonban/özvegyben/idősebben/fiatalabban/szőkében/barnában/vörösben/többdiplomásban/diplomátlanban stb. többet ne bízz”? Sok-sok ilyen “jótanács” hangzott el itt, a beszélgetések során (főleg a “válófélben” témához kapcsolódva), de ez csak arra jó, hogy egy elmúlt ember hibáját valaki másba belevetítsem, magamat átverjem vele, a másikban pedig olyan nyomokat, sérüléseket hagyjak, amilyeneket nem érdemel meg.
            Sokan nem is tudják, hogy épp bakanccsal taposnak valaki lelkében. Azt meg végképp nem, hogy miért viselik azt a bakancsot. Megesik, hogy valakit megtipornak, aki aztán a sérülését máson bosszulja meg, vagyis magára húzza azt a bakancsot, amellyel őt bántották. Ezzel aztán tovább is adja a bakancsot, ha a következő illető is ilyen előítéletre hajlamos. És a vándorbakancs végigtipor akár százakat, sőt szaporodik, párja is lesz. Így pusztít az előítélet, amelyet egyesek “tapasztalatnak” neveznek finoman-hazugul. Egy nő rossznak bizonyult? Akkor mostantól fogva az összes nőt rosszként kezelem, és erre jogos okom van: a TAPASZTALAT! És kiben teszek ezzel kárt? mert a “rossz nőkben” ugyan nem… ellenben a rendes nőket sorra sértem meg, és magamat kirekesztem abból a lehetőségből, hogy valami jó sikerüljön. Ezzel aztán újra a rossz tapasztalataim erősödnek meg, és életem végén elmondhatom, hogy az összes nő rossz, és ezt tapasztalatból tudom.

            Gratulálok azoknak, akik ilyen tapasztaltak, és ezt még másoknak tanácsként is meg merészelik fogalmazni, persze kizárólagos igazságként.
            (Különben is imádom a kizárólagos igazságokat.)

            Azt is nagyon szeretem, amikor egy kérdésre (sőt minden kérdésre) valakinek rögtön megvan az adekvát válasza. És biztos benne, hogy úgy van. Napsugár, a te esetedben eltűnt a pasi, és ez szomorú. Rejtélyes is, és ez arra készteti az embert, hogy magyarázatot keressen. Van is rá magyarázat (ajánlottak is rá), nyilván te is kerestél. Bár úgy gondolom, amennyire néhány őszinte gondolat alapján megismerhettelek, hogy te legalább 15 különféle magyarázatot találtál, anélkül, hogy biztosan elfogadnád valamelyiket igaznak. (Rendkívüli önbizalom kell ahhoz, hogy valaki egyetlen magyarázatot adjon, és azt valósnak állítsa…) De ha jobban belegondolsz: előbbre jutottál-e a magyarázatkereséssel? És ha még 30 vagy 100 másikat találnál, előbbre jutnál? Létezik egyetlen igaz magyarázat? Van esélyed megtalálni zéró információ alapján?
            Egyáltalán: mi szükség van magyarázatra? Mi lesz jobb, változik-e valami tőle?
            Ugye nem?
            Tény ami tény: pasi el, te itt, és fáj. (Valaki idézte a dal első sorát, én idézem a másodikat: “Hogyha múlik, fájnia kell”.) Inkább olyat mondok, aminek van értelme. A történteknek biztosan volt oka, sőt nem egy, hanem több oka is, és nem is akármi, hanem komoly. És hogy erről nem tudhatsz, annak is volt oka, és ez is komoly ok. A lényeg nem az, hogy mi az ok, hanem az, hogy VOLT ok. Ez pedig megnyugtató. Ha így tudod látni, az megengedi, hogy megőrizd, ami méltó rá, és ne kelljen lebontanod a másik embert magadban, ne kelljen lealáznod csak azért, hogy magadnak jobb legyen, és magadat se kelljen lealáznod. Ő ember marad, mint emlék, te ember maradsz, mint továbblépő. És amikor legközelebb elkezdődik valami, előítélet nélküli alapokra építheted. Akár holnap.

            Bocs, hogy ilyen hosszú voltam…

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 05:55

            Érdekes, amit elmondtál. Valakinek a bizalma megingott benned, de ilyen “van”. Hogy a te bizalmad megingott a másikban, arról viszont tehet.

            Velem is hasonló történt, csak az illető férfi, és tudom az okát. A politikai nézetkülönbség miatt eltorzított magában, és olyasmikkel vádolt, akár mások előtt is, amiket soha nem követtem el, majd végül meg is szakított velem minden kapcsolatot, elég egyenesen ki lettem vágva, olyan szavak kíséretében, amiket felidézni sem jó. De mint mondtad, ilyen van. Egyszerűen megtörténik, és kész. Hogy ezzel az én bizalmam is elveszett? Hát, bármilyen fájdalmas is, igen. Nem azért, mert az illetőt kevés embernek tartanám, vagy nem tartom megbízhatónak, egyáltalán nem! Hanem mert nyilvánvalóan, a politikai nézetkülönbség számára ilyen súlyú, és ha így van, bármikor, bármivel megvádolható leszek, óvakodnom kell, SZÁMOMRA nem megbízható. Igaz barátot, azt én sem veszítettem, hiszen sajnos, őt, így visszanézve nem tarthatom annak, hiszen “barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret”, hát belőle hiányzott ez a szeretet. És ha visszagondolok… Ha vétettem ellene, megkövettem mindig, mások előtt rá nem támadtam. Ő nem érezte ennek szükségét soha, és családom egynémely tagját is belerángatta konfliktusainkba. A rossz nem is az az egészben, hogy az ilyesmi egyszerűen “megtörténik”, hiszen tehettem róla: nem lett volna szabad azokba a vitákba folyni, vagy ha már látszott, hogy ez így van, akkor el kellett volna távolodni. Ilyen, mint mondtad, van. Az ember belátja aztán tévedését, és megy tovább, élesebben figyelve belső körére, és nem engedve teret ilyesminek. Nem is ez a dologban igazán rossz, hanem az, ha magadban rá kell a kést fognod valakire, akire soha nem akartad volna, és most sem akarod, mert sem a szeretet, sem a tisztelet nem tud belőled elveszni. Hogy valóban, amint írtad, “Ő ember marad, mint emlék, te ember maradsz, mint továbblépő. ” mármint, hogy maradjon.

            Nagyon sok dologban egyetértek, amit mondtál, egy dolog tűnt fel, amit mondtál is, hogy a bizalomvesztés veled egyszerűen megtörténik, te nem keresel magadban hibát, a másik viszont “szar alak”. Kedves herceg, te szoktál néha hibát keresni magadban, vagy csak másoknak ajánlod?:) Másik: Nem hiszek abban, hogy bárkire jogunk van azt mondani: “szar alak”. Pont azok teszik ezt, aki legyalázzák a másikat. Én nem tudom egyetlen exemre sem ezt mondani, akár egy engem elhagyó barát, akár egy volt szerelem. Miféle gőg kell ilyet mondani bárkire?

            No, hát köszönöm, hogy megoszthattam veletek mindezt, és kibírtatok az elmúlt két hétben. Most kezdődik a nyelvvizsgára felkészülés, nem leszek ilyen intenzív, de azért nem is veszek el.:)

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:02

            Na még annyi: nem hogy egyetlen igaz barátomat sem veszítettem el miatta, hanem kiderült, hogy kik is azok valójában! Átrendeződött a térkép, a barátaimé. Előléptek olyanok, akiket észre sem vettem, a szeretetükkelés megbecsülésükkel. De ettől még nem annyira könnyű feldolgozni saját tévedésem.

          • lovatlan herceg   2011. július 20. szerda 02:07

            Kedves Náprádiné, valóban Napsugárnak szólt elsősorban, amit írtam, de ilyen a blog stílusa, hogy sokan olvassák, és esetleg más veszi magára. Örülök, ha találtál benne olyat, ami hasznos volt számodra.
            Nem tisztem téged értékelni, még kevésbé bírálni, csak úgy érzem, hogy a benned munkáló önbizalom és a világra való odafigyelés aránypárjában az előbbi nyer, hogy seggreül tőle a libikóka. Még egyszer mondom, nem bírálat ez, inkább apró tanács, mert nincs olyan jó állapot, amelynél jobb ne lehetne.
            Amiért erre gondolok, hogy bár válaszoltál 8 métert a másnak írt hozzászólásra, egyes dolgokat mégsem találtál benne, pedig ott volt. Mást pedig benne találtál, ami nem volt ott. Talán ha nyitottabb volnál a világra, másként alakítanád az input és output arányát (az input javára), vagyis befogadnád a környező világot embereivel és gondolataival együtt, mielőtt formálni próbálod, azzal kevesebbet tévednél, és több szépségre lelnél. Talán fájdalmas esetedben is elhangzott a válasz, de nem hallottad meg, mert erősebb volt nála a saját hangod? Nem tudhatom. Én a magaméiban mindig kerestem a választ, az okot, és nem is írtam, hogy ne lett volna, csak azt, hogy nem volt valós. Vagyis az ok létezett, de rajtam kívül állt, ezért nem volt adekvát az eredménnyel. De ennél jobban nem akarom élveboncolni magamat, már ezt is soknak érzem.

            Nem is tudom, van-e alapja a tanácsomnak, hiszen a te világképed, életérzésed a legkiegyensúlyozottabb, legegységesebb, legstabilabb a jelenlévők között, és annyira bízol a helyességében, mint a többiek együttvéve sem. (Igaz, mi társkeresők volnánk, te meg nem.) Nekem mégis kedvesebb a Napsugár féle plurális világkép, amelyben minden kérdésre sok válasz van, és lehet, hogy egyik sem jó válasz, de a sok felemás válasz többet ad, mint egyetlen abszolút jó. És kedvesebb az, hogy önmaga világképét az ember maga alakítja, még ha ezzel ki is teszi magát a veszélynek, hogy ez a világkép nem lesz kerek, sőt inkább szögletes, itt-ott lyukas, máshol foldozott, néhol kényelmetlen, néhol sérült, néhol meg üres és befejezetlen, és távol áll a tökéletestől, de dolgozom rajta. És ettől az enyém. Ez az én saját virágoskertem, amelynek minden virágját én ültettem. És ahol gaz nő benne, azt is én ültettem :) és ebben tökéletesen biztos lehetek.

          • Náprádiné   2011. július 20. szerda 09:30

            Magam is keresem a választ, kedves herceg, és ne gondod, hogy nem találok más okokat is, csak úgy gondolom, azok magukban ezt a helyzetet nem idézik elő. A szellemi zavar a politikai vitákból indult. Talán nem kerülte el a figyelmed: valahol írtam, hogy pontosan tudom, hogy ötven százalék az én részem. De az én ügyemben volt valahol egy fordulópont, ahonnét nem volt visszaút. És ennek a gyökere a politikai nézeteltérés volt. Egy támadás, amit a másik nem tett rendbe. Hibás vagyok? Hát hogyne. Persze. Majd megfeszülök, hogy igazságos legyek. Másrészről én megtettem, amit neked javasoltam: beszéltem azzal az emberrel, és megkérdeztem, miért haragszik annyira. Az volt a válasz, hogy nagyon sok időt töltött el velem, de alig tudott eredményt elérni. Vagyis: nem tudta átformálni a gondolkodásomat gyökeresen. Én ezt nem róttam föl neki soha, noha az én eredményem kb. ugyanannyi volt, és pont ugyanannyi időt töltöttem vele, mint ő énvelem. Soha nem róttam föl a vele töltött időt sem. Tehát amit én javasoltam Napsugárnak, azt előbb megtettem magam: felhívtam az illetőt, és beszéltem vele, mielőtt magam gyártok magyarázatokat. Azért tudom a magyarázatot, mert megmondta. De ez a lényegen nem változtat: hogy valaki, aki nagyon közel állt hozzám egyszerűen elhajított, és ez fáj, akárhogy is nézem. Ezért pedig egyik társaságomat is el kell kerülnöm, ahol az illető jelen szokott lenni, mert ezt kívánja szeretet és a tisztelet, még akkor is, ha ezért másokat is elveszítek, illetve kellemetlen magyarázkodásokra kényszerülök. Ha nem is szerelmi, hanem baráti, de attól még szakítás az, amit fel kell dolgozni. A másikból elfogyott a szeretet, belőlem meg nem. De lehet, hogy éppen ez ad erőt a továbbiakban, a szeretet, ami nem függ a másikétól, annyiban sem, hogy meg kellene őt ölnöm. Nem kell.
            És ez a SZABADSÁG. Ő magában befeketíthet, de nekem nem kell. Nem függök tőle. Sem a haragjától, sem a vélményétől, semmitől. Nekem sem
            tisztem, hogy bíráljalak, csak észrevettem: míg tőlünk, és tőlem is azt várod, hogy keressek magyarázatot, te nem keresel a saját ügyeidben. Nemhogy többet, mint Napsugár, hanem egyet sem. Az a két ember egyszerűen szar alak, aki elveszítette a bizalmadat azért, aki pedig benned vesztette el, azért. Láttam a válós topicban is: a volt feleséged mindent elkövetett, hogy szétmenjen a házasság. Te nem voltál hibás. Lehet, hogy jobb lenne, ha hallgatnál magadra, és Napsugárra?

            Nem vagyok tökéletes, és a világképem sem az. Az értékrend a tökéletes, mondhatom: az Isten tökéletes. Én csak törekszem. Sokáig kerestem én is, felnőtt keresztény vagyok, aki eltalált az egyházba, és ott tanult meg sokmindent, amit azelőtt maga akart összerakni. Többet láttam 14 éves koromig, mint más negyven éves koráig. És éppen Ő az, aki a felszabadultság másik részét adta tegnap, míg egy társaságomba mentem, ahová aztán az eső miatt nem értem oda: “Bocsáss meg, és felejts” Ez szólt a fejemben végig. Nemcsak a másiknak, magamnak is. Tegnap pont a te szavaidat olvasva megjelent a szellemi teremben az az ember, aminek az okát nem tudom, de megjelent. Este magam hívtam a szellemi terembe, és hallgatva Uramra, megöleltem és azt mondtam: nem ismerem minden okodat, de megbocsátok mindenért, és kérem az Urat, hogy neked is legyen erőd megbocsátani nekem. Aztán megáldottam és elengedtem.
            Ettől még kénytelen leszek továbbra is elkerülni, hiszen ezt kérte, és be is tartom. De nem kell haragudnom, nem kell fájjon, és különösen nem kell végeznem vele, sem a barátság idejével a viták előtt. Mikor ezt tegnap meg tettem, olyan nyugalom áradt el rajtam a szellemi térben, amit nagyon régen nem éreztem már. Talán évtizedekkel ezelőtt. Ha eszembe jut, imádkozom érte. Nem, nem én vagyok tökéletes. Hanem a Teremtő. És neked meg, ha már így megtiszteljük egymást javaslom: ha ennyire tetszik Napsugár hozzáállása, kövesd, és keress magyarázatokat te is. Hátha nem mindenki szemét és szar alak mégsem, hanem egyszerűen emberek, gyarlók és hibázók, mint te, vagy jómagam.:) Annyit hozzáteszek még: igen, igaz, hogy növekednem a népi bölcsességben: az embernek azért van két füle, hogy kétszer annyit halljon, mint amennyit beszél. Nekem ezzel kell megküzdeni. Neked úgy látom, a magyarázatkereséssel, és azzal, hogy önmagadban is keress hibát, legalább néha. Na, béke veled, talán tudok adni a magaméból, ami eltöltött tegnap este óta, és jelenleg is.:) Azt hiszem, a szakításra a legjobb, és végső megoldás, a szabadulás ez: meg kell bocsátani a másiknak, és önmagunknak.

          • Náprádiné   2011. július 20. szerda 09:36

            Na, tessék, megint előbb beszéltem, mint hallottam:

            Azt írod, létezett ok, csak rajtad kívül. És a két “szaralokon” kívül is? Vagy a számukra valós volt, ugyanolyan valós, mint a te számodra, hogy nincs ok? Lehet, hogy máris az általam említett nem tisztázott félreértésnél tartunk?
            Amire most is azt tudom mondani: ha fontos a másik, tisztázom. Ha nem, akkor annyira nem volt fontos, hogy oka legyen bízni bennem.
            Tudod, én általában a végsőkig jóhiszemű vagyok, és majd megfeszülök, hogy ne kelljen a másikat “szaralaknak” tartanom és megértsem a szempontjait. Magad is a másik nem fektetítését propagálod, javaslomismét, hogy hallgass magadra.

          • lovatlan herceg   2011. július 21. csütörtök 02:49

            Na tessék, megint előbb beszéltél… Ha tényleg elolvasnád, amiket csak átfutottál, látnád, hogy mindazok, amelyeket hiányként felrósz nekem, megtörténtek. Amelyeket meg rosszallóan rósz fel, azok el sem hangzottak (tőlem legalább). Igaz, nem olyan kitárulkozóan írtam, mint te vagy mások, csak úgy szemérmesen, de aki érteni akarja, az érti.
            Ezért nem is folytatom.

          • Náprádiné   2011. július 21. csütörtök 09:02

            Tisztában vagyok ezzel a hibámmal, és igyekszem a növekedésben.
            (engem meg ilyennek kell elfogadni… egyelőre:))
            Remélem, nem bántottalak meg, ha igen, fogadd bocsánatkérésemet.

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:15

            ” A lényeg nem az, hogy mi az ok, hanem az, hogy VOLT ok. ”

            Ez igaz, de ha az igazi okot tudná, az lenne az igazán megnyugtató. Csakhogy ehhez a pasinak meg kellene azzal tisztelnie, hogy legalább egyenesen kiadja az útját, és magyarázatot ad. Ok, magyarázat pedig kell, éppen a tanulságok levonásáért. Szöget ütött még, amit mondtál egyik esetedről: “éreztem, hogy nem kéne”.

            Magam is így voltam, lám, ez is egy tanulság, hogy jó a belső hangra hallgatni. Hogy “nem kéne” ennek az embernek a közelébe mennem, egyáltalán. Volt, hogy elmentem hozzá, és végig szólt a fejemben, hogy nem jó lesz ez, hogy ennyire a közelembe engedem. Baj lesz belőle. Ez is egy jó tanulság. A szellemi erőtér figyelmezteti az embert nagyon sokszor, csak nem figyel oda.

            Most pedig egyfolytában azt érzem, hogy ennek még messze nincs vége. Mintha valamiért az illető jelen volna, még ha nincs s jelen. Mintha oda lett volna küldve az életembe, csak nem tudom, hogy miért. Talán fájdalmas tanulságokért. Talán hogy egy folyton a kezembe vágó tükör legyen. Nem tudom. De az az érzésem, hogy nem tudok előle elmenekülni, sehová, valamilyen módon az életemben marad, akár akarom, akár nem (hát most éppen nagyon nem, éppen látni sem akarom, de ez is tudom, hogy múlékony állapot. Csak a szeretet, ami soha el nem múlik.)

          • Napradyne   2011. július 19. kedd 10:21

            Egyvalamivel mégsem értek egyet, megbocsáss: hogy valakinek a bizalma megrendül bennem “csak úgy”. Legalábbis én még ilyet nem láttam, és velem sem történt ilyen. Ha valakinek elnyertem a bizalmát, néha nem is értettem, miért ajándékoz meg vele, de ha elvesztette, annak mindig volt oka, és általában tudtam is az okát, bár ilyen alig történt. Annak oka van. Ha valaki egyszer bizalmat szavazott nekem, aztán ez elvész, akkor azt általában én vesztettem el, nem biztos, hogy szándékosan, lehet egy félreértés is az ok, de oka van, és nem az szokott lenni, hogy a másik “aljasszemétegyedülhibásszaralak” saját hibájából elvesztette bennem a bizalmát, amiért aztán sújtsa gáncs és megvetés, amiért el merészelte bennem veszíteni a bizalmát. Sokszor látok olyat, hogy valami, amit az egyik mond, másképp ér oda, és nem tisztázott félreértés az ok, aztán jön a fent említett büszkeség, és tisztázás nem is történik. De OK mindig van. Az ember a bizalmával nem szokott játszani, hogy csak azért adja valakinek, hogy utána egyszercsak elkezdjen hazugságokat terjeszteni, természetesen feltétlenül tudatosan és rosszhiszeműen. Nem a bizalomvesztő szokott hibás lenni, hanem vagy az, akinek a bizalmát elvesztették, vagy pedig egy félrevezető helyzet, amit aztán egyik sem tisztáz. Szóval különös nekem a te két eseted, ahol szándékosan és rosszhiszeműen az a két hölgy “rossz nő” elvesztette a bizalmad, és egyedül a saját hibájából szemétségből, rosszaságból ellened fordult az a két “szaralak”. Furcsa, mert én még nem láttam ilyet. Az a mód is furcsa, ahogy őket illeted, szinte megvetően beszélsz róluk, miközben nekünk azt ajánlod, hogy tartsuk meg embernek a másikat, és ne feketítsük. Én a magam ügyében igyekszem.
            Napsugár valószínűleg nem bizalmat vesztett, hanem a pasi gyáva elmondani az igazat. Ez nem ugyanaz.

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 11:58

            Szóval summa summarum: ha valakinek énbennem megrendülne a bizalma, bizonyosan nem elégednék meg a legkényelmesebb alapfelállással: én természetesenjó vagyok, tehát csak a másik lehet a szaralak, aki ezt nem látja, hiszen a napnál világosabb, hogy én csakis jó lehetek, természetesen, és máris lehet a másikat feketíteni és lerombolni. Hanem inkább megtudakolnám, hogy miért? Ez persze azzal is járhat, hogy az illető megmondja…:( És oda szépen felépített és megdönthetetlen ártatlanságom biztos tudata.:(
            Akkor azonban az eset tanulság a jövőre, vagy ha rendezhető, akkor rendezem, ad absurdum, bocsánatot kérek tőle, ha arra van szükség. Ha a helyzet félreértés, akkor lehet tisztázni. Így járnék el, ha az illető elég fontos nekem, már ha megbízott bennem, akkor legalább a bizalmát értékelhetem ennyire, hiszen azzal akárhogy is, megtisztelt. És lehet, hogy az egom talán picit csorbábbat szenved, de megtartottam egy emberemet. Ha viszont az illető ennyire nem fontos, akkor: Biztos, hogy volt oka egyáltalán megbízni bennem?

            Én ezt tenném. S utána tudnám, hogy hogy tudom elkerülni, hogy még egyszer rossz nővé/férfivé váljék valaki mellőlem.

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 20:03

            Kedves Lovatlan Herceg, bár Napsugárnak intézted, példamutatásod én is köszönöm, mert ezek sorok: “jól tudom, hogy mit tettem és mit nem, mit gondolok és mit nem, mit mondok és mit nem, nincs szükség rá, hogy más ferde képén keresztül átértékeljem magamat. ”

            teljesen felszabadítóan hatottak rám az én ügyemben is. És ma neked is köszönhetően sikerült eljutnom oda, hogy nem érdekel, mit gondol a másik, és hogyan feketített be maga előtt. Egyszerűen nem függök tőle, és már nem is bánt. Az az ő dolga, és nem az enyém. :) Ezzel sikerült is elengednem, és ettől remekül vagyok! Köszönöm a példát.:)

          • napsugár   2011. július 19. kedd 20:23

            Én is köszönök nektek mindent!
            Bár nem fortyog bennem az indulat, és lehet jó lenne kideríteni az okokat, de nem tudom, “zaklassam-e” még. Még alszom rá egyet.
            Napsu / Sugi

          • Náprádiné   2011. július 19. kedd 06:36

            Napsugaram drága, egyrészt, hallgass lovatlan hercegre, mert nagyon sok okosat mondott, másrészt: igen, kell idő, míg az ember lenyugszik. Egy dolog, amiben nem értek vele egyet: igenis, kell magyarázat (és nem az, hogy egyik, vagy másik szar alak, mert mindenkinek megvannak a szempontjai). Pont azért, hogy ne kelljen a másikat lebontanod, tudd, hogy mi az igazság. Sem a másikat, sem magadat. Azért is, hogy legközelebb tudd, hogy mire figyelj oda, hogy hasonló vagy ne történjen, vagy sokkal kisebb sérülést okozzon. Lehet, hogy mégis utol kellene érned az illetőt, ahogy itt följebb tette az egyik sorstárs, és máris milyen más a helyzet! Úgy vélem, hogy ahogy Zsolt is mondta, csak így kerülhető el, hogy magadnak beszélj be dolgokat az illető, vagy saját magad ellen. HA jól sejtem, Dreen nevében is mondhatom, hogy küldjük ehhez a pozitív energiát, és várjuk, hogy tájékoztass a fejleményekről!:) (Ha egy hétig is nem válaszolok, azért be fogok jönni, és számon tartom ügyedet. Csak most kezdem magam lefoglalni, hogy ne érezzem a szívemben a tőrt, hiszen épp olyan valakit kell onnan kivágnom, aki annyira mélyen nőtt bele, hogy talán át is lyukad az operációtól…:( Na, elég a nyavalygásból Náprádiné, talpra, és tedd a dolgod! “Boldog, aki bizalmát nem emberekbe veti…” :))

            Szóval bátorság, szerintem beszéljetek! Mert hogy miért hagyott el, azt igenis jogod van tudni.

          • Dreen   2011. július 19. kedd 21:02

            Csatlakozom, támogatom. :)

          • napsugár   2011. július 19. kedd 23:23

            Sziasztok!

            Szerintetek keressem. Ezt világosan látom. És lehet, igazatok van. És lehet, hogy büszke vagyok, de néha úgy gondolom, aki már több mint egy hónapja semmilyen módon nem akarja velem tartani a kapcsolatot (max. füstjelekkel, telepátiával – amit nem érzékelek), akkor miért próbálkozzam. De lehet írok neki. Pont ma van a szülinapja is. Nem hiszem, hogy ez égi jel lenne. De ki tudja. Maximum elolvassa, és nem válaszol, ahogy eddig tette.
            Lezárni egy dolgot többféleképpen lehet, és igen (kedves lovatlan herceg – ha jól emlékszem, te írtad) több variáció jutott eszembe. De úgy gondolom, ha akarta volna, elmondja. S talán nem is velem nem mer szembenézni, hanem önmagával vagy a cselekedetivel.
            És tudom, hogy nem vagyok ettől kevesebb, vagy megbízhatatlanabb. Csak néha úgy érzem. De már ezek az időszakok is rövidülnek, számuk pedig fogy. De néha – ma különösen – eszembe jut. De tovább kell lépnem.
            Reggelig még gondolkodom rajta, alszom rá egyet. Vesztenivalóm nincs.
            Bár ha megkérdezek másokat is erről a jelentkezés témáról, akkor biztos az lenne az első kérdésük: azt szeretnéd, ha újra együtt lennétek? Meg tudnál benne újra bízni? Megint csak kihasználna! stb. Vannak köztük jó kérdések, vannak köztük sablonos válaszok. Sok közülük előítéles (vagy ahogy néhány tanárkollega átírta: utóítéletes), de tudom, egy-kettő saját tapasztalatból származik.
            S hogy mit is akarok a beszélgetéstől, azt még azelőtt tudnom kell, hogy megírom neki a levelet. Újrakezdeni: nem. Nem hiszem, hogy ez köztünk működne. Harag, gyűlölködés stb. nélkül továbblépni: igen. Barátként megtartani: talán.
            De már megint csak írok, ide, és már fél kettő. És hatkor kelés van!
            spurizok aludni!
            Szép álmokat!

            Napsu / Sugi

          • napsugár   2011. július 19. kedd 23:32

            Már megint megjelent a “mások mit gondolnak” téma. Ez valahogy mindegyik témában megjelenik, akarva akaratlanul. Ezek szerint a társadalmi normáktól, elvárásoktól, a mai kusza rendszerben sem tudunk eltérni?

            De a legfőbb kérdés: az e a bolond, aki betartja a társadalmi normákat, vagy az aki áthágja őket? Ki az okosabb?

            Egy ismerős mondta nekem a minap, hogy aki minden cselekedetével elégedett és soha nem volt “erkölcstelen”, az nem is ember, vagy nem is él.
            Igaza van?
            Én nem hiszem. Vagy az egész kérdéskör már ott válik értelmetlenné, hogy “erkölcstelen”? Mert az erkölcsi határ mindenkinél máshol van, nem? Illetve ezt szoktuk érzékelni, ez a pluralitásból következik. Noha mondhatnánk vannak olyan normák, amelyek minden emberre vonatkoznak. Legyen bár más a neme, a nemzetisége, a vallása stb. egy-két normának örökérvényűnek és megingathatatlannak kellene lennie. De ezzel talán kevesen értenek egyet.

            De már tényleg ideje aludni!
            Jó éjt!

            Napsu / Sugi

          • lovatlan herceg   2011. július 20. szerda 02:23

            Bizony csodálkozom. Ez talán a “Lehet Ön is milliomos” játék “megkérdezzük a közönséget” fordulója? És azt is tesszük, amit a közönség szavaz? Ez a te saját utad, amit magadnak kell bejárnod, megtorpanásokkal és irányváltásokkal együtt. A kibicnek semmi sem drága. A bőröd viszont a tiéd, és erre megy a játék. Akárhányan szólnak hozzá, akár ha “többségre” vagy “kisebbségre” hallgatsz is, azért maradandó eredménye csakis rád nézve lesz, a többiek becsukják a számítógépet és annyi. Ezt azért ne felejtsd el – és a többiek se felejtsék el.
            Mégis, kinek az élete?

          • Náprádiné   2011. július 20. szerda 09:56

            Ezzel egyetértek. Megkérdeztél minket, és mondtunk valamit: de a te életed. Jó, ha az ember másokat megkérdez, mert magának csak két szeme van, de dönteni neki kell. És mindennek ideje van. Ha valaki túllendül az időn, hogy szüksége legyen magyarázatra, mert anélkül is le tudja zárni, akkor talán csak felkavaró egy ilyen beszélgetés, és szükségtelen. HA még a magyarázatkeresésnél tart és ettől szenved, szükséges. Csak TE tudod a választ, Napsugár:) Mi pofázunk, véleményeket, példákat mondunk a saját életünkből, és roppant okosak vagyunk: de dönteni, azt neked kell. Meg ha már, az sem mindegy, kire hallgat az ember. Jó, ha van néhány nálam okosabb, megbízható emberem, akinek a nálam bölcsebb fejére lehet támaszkodni. De a döntéseimet magam kell viseljem, tudva, kire hallgatok, és kire nem. Ezt nem is olyan egyszerű néha megválasztani.

          • napsugár   2011. július 20. szerda 17:49

            Köszönöm mindenkinek, hogy írt.
            Tudom, hogy amiket írtok azok csak ötletek, tanácsok. És még újra át és átgondolom, hogy mi legyen.
            De gondoltam, írok neki egy levelet. Felköszöntöttem. Újra úgy érzem, hogy megpróbáltam.

            És ez az én döntésem volt. Talán csak arra vártam, hogy valakinek ez az ötlet szimpatikus legyen, és áldását adja.
            Az én lelkiismeretem nyugodt. Csak tovább kell lépnem. És ezzel a lépéssel, talán könnyebb is. Mert adtam neki esélyt, csak ő nem élt vele. De ettől ő még ugyanaz az ember, aki valaha megfogott. Nem jobb, nem rosszabb, csak nem az, aki az Igazi az életemben.

            Napsu/ Sugi

          • Náprádiné   2011. július 20. szerda 17:53

            Ez szép volt, napsugár, gratulálok, és teljesen egyet is értek veled:) Remélem, most már hamar túl is leszel rajta.:)

    • napsugár   2011. július 22. péntek 20:49 / Reply

      Sziasztok!

      Ha a fentieket olvastátok, akkor tudjátok, mit jelent: elolvasta és azóta sem válaszolt.
      Ő szerinte így a legjobb.

      Náprádiné szavait olvastam most nemrég valahol, és egyet értek vele. Ha neki nem kellettem, nem kellettem. Kár azon rágódnom, miért; ha nem akar, akkor nem beszél velem, és ÉN VAGYOK OLY ERŐS, hogy elviselem. :) Az én döntésem pusztán annyi: nem keresem többet, ha ő így akarja lezárni. Ha neki ez kell, akkor legyen.
      Én is továbblépek, és bár még mindig kíváncsi vagyok, de már nem érdekel, miért hozta meg e döntését. Én is tudok egyedül dönteni. Határozottan, úgy hogy a boldogságomat keressem, elérjem. Elengedem, mert nekem is erre van szükségem. És nem arra, hogy várjam, hogy keres. Mert miután elküldtem a levelet, újra vártam, reméltem, hogy meg tudjuk beszélni. De ez a hamis remény, a percek és órák, amíg vártam, újra előhozták a “bakancs” nyomait. És ahhoz, hogy túl tudjunk lépni, el kell engedni. Hiszen, bár fontos volt számomra, ő meg tette azt a lépést – talán lényegtelen miért -, amit később talán egyikünk sem mert volna megtenni: hogy jobb nekünk külön, mert nem én vagyok, akire várt, ahogy én se rá. És az is jó, hogy nem hitegetett.
      Elengedem. Bár nehéz (még). De nekem is jobb lesz ezentúl.
      Egy részlet egy versből:
      “Elment a kedves. Én engedtem el. Mint léggömb zsinegét a kisgyerek.”

      Ezt kell éreznünk. A felszabadulást, a szárnyalást, az új reményt. Hiszen ez nemcsak valaminek a végét jelenti, hanem egy fordulópontot, egy új kezdetet! (Persze, ehhez idő kell, tudom.) Ehhez a néhány sorhoz én is írtam. Olvassátok sok szeretettel!

      “Lefekvés előtt az ablakpárkányon ülve.
      Személyek, események, szavak peregnek le szemed előtt.
      Mosoly, ölelés – hangos szó, fájdalom.
      Éld át újra, majd ereszd el!
      “Mint léggömb zsinegét a kisgyerek.”"

      Napsu / Sugi

      • Náprádiné   2011. július 23. szombat 21:04 / Reply

        Kedves Napsugár,

        a napokban megfordult a fejemben, hogy talán nem volt helyes ennyire kitárulkoznom, de erre két okom volt, az egyik hogy kiadjam magamból, amit ki kellett, a legkisebb kockázattal, s mi erre alkalmasabb, mint egy anonim, erre való téma?

        Másik, hogy talán más is épülhet abból, ahogy én végigmegyek ezen. Köszönöm, hogy visszaigazoltad ezt a gondolatomat, és hogy valakinek lám, tényleg segíthettem. Ma két barátommal és a párommal töltöttem az estét, két barátommal, aki őszintén örült az én örömömnek, és őszintén velem volt a küzdelemben, akiknek fontos a személyem. ŐK az én embereim. Persze, eszembe jutott az a harmadik, és ez fájt, hiszen ez nem két perc. De lassan majd eloldja ezt is az idő. “Bocsáss meg, és felejts”. Rájuk kell koncentrálni, leporolni a ruhámat, és továbbmenni. “Hagyd a holtakra, hogy temessék el a halottaikat”. Neked is azt tudom javasolni, épülj a tieidből, és tűzz ki új célokat, amiket teljesítesz. Új embereket is ismersz meg közben, és a sikereidből épülni fogsz, a sebeidből meg tanulni. Én is tanultam. Azt hiszem, soha nem fogok ennyire senkit a közelembe engedni még egyszer. De ez is egy tanulság. Ott van a közvetlenemben az a két hűséges és igaz barát, és a párom, meg a közvetlen családom. Ez az ember helyet csinált azoknak, akiket talán még majd ezután fogok megismerni. A te elmented meg helyet csinált az Igazinak.:)

  40. Nyuszifül   2011. július 27. szerda 08:45 / Reply

    Szia Andi!

    Én most nagyon rosszul érzem magam, bár tudom, csakis magamnak köszönhetem. :-(
    Egy éve kezdtem randizni a volt párommal (Gy), de nekem akkor még egy másik férfi járt az eszemben, nem igazán tudtam az új kapcsolatra koncentrálni. A sok munka miatt pedig elég keveset is találkoztunk, kommunikáltunk. Egy hónap múlva szakítottam Vele, közrejátszott egy másik fiú is ebben a dologban, akivel utána összejöttem. De ez a külföldi fiú hazament, a kapcsolat megszakadt.
    Ezután ismét elkezdtem találkozgatni Gy-vel, sokat voltunk együtt, beszélgettünk sokat, hamarosan sikerült visszanyernem a bizalmát. Velem volt életem addigi legnehezebb időszakában, még fogorvoshoz is elkísért, mert tudta, mennyire félek. Hozzáköltöztem tavasszal, de csak 2 hónapra, mert egyszer nagyon összevesztünk, összepakoltam és eljöttem. Ennek ellenére együtt maradtunk, csak nem éltünk együtt. Teltek a napok, hetek, jól megvoltunk, rengeteg időt együtt töltöttünk, sok közös élményünk lett, közös nyaralást terveztünk. Sajnos én eközben levelezgettem egyik fiú ismerősömmel, aki elhívott kávézni minden levélben. Én mindig csak annyit válaszoltam, hogy majd valamikor, szóval nem került sor találkozásra. Ezek a levelek kiderültek, elolvasta őket Gy és szakított velem végleg. Ennek már több, mint egy hónapja. Azóta rengetegszer megalázkodtam, kértem, bocsásson meg, nem akartam semmit, nem akartam megcsalni. Tudom, hogy elrontottam, de már sajnos nem tudom visszacsinálni.
    Nem nagyon beszélünk, nemsokára lesz a szülinapja, megbeszéltük két hete, hogy megyek hozzá és együtt töltjük azt a napot, de két napja hívott, hogy lemondja, mert elutazik a barátaival. Nekem ez nagyon fájdalmas, főleg, hogy olyanokat vágott a fejemhez, nem vagyunk együtt, semmi közöm hozzá, hol, mikor, kivel van. Mindezt azért, mert megkérdeztem, hogy miért veszi semmibe azt, amit megbeszéltünk.
    Én még mindig nagyon szeretem, szerintem Ő már másvalakit tesz boldoggá és ez nagyon nagyon fáj! Mit tegyek még? Harcoljak tovább? A környezetemben mindenki azt mondja, hogy legyen tartásom, ne alázkodjak meg ennyire, de mit tehetnék, ha szeretem? :-(

    • Zsolt   2011. július 28. csütörtök 03:09 / Reply

      Kedves Nyuszifül,

      Érdekes, ahogyan leírod a kapcsolatodat és annak kialakulását ezzel a fiúval.
      Nekem úgy tűnik, hogy ez a férfi olyan, akiért kezdetben nem voltál oda, de aztán megszeretted. Ez a fajta, láng nélküli szerelem, ami inkább szeretet. És ezt a szeretetet a titeket összekötő idő és közös emlékek alakította ki. Végül is ezzel nincs baj, de számomra pl. egy fontos rész hiányzik belőle. A rajongás, csodálat, amit a másik emberrel kapcsolatban érzünk, és ami a forró szerelem sajátja. Nekem úgy tűnik, hogy ez nem volt meg a kapcsolatotok elején és utána sem. De mivel jó ember, ezért a szeretet kialakult. Én ezek alapján elgondolkodnék a helyedben, hogy valóban vele akarom-e folytatni, vagy inkább egy olyan emberrel, mint pl. az a külföldi srác volt, aki ha nem ment volna haza, talán soha nem jössz össze ezzel a férfival.
      A magalázkodásról pedig az a véleményem, hogy aki hibát vét, az tegyen meg mindent azért, hogy a másiknak bizonyítson. Ilyenkor a büszkeség nem jó tanácsadó. De nyilván ha néhány ilyen bocsánatkérés és bizonyítás után sem hajlandó a másik észrevenni, hogy milyen áldozatokat hozol annak érdekében, hogy megértse a helyzetet vagy, hogy jóvátedd, akkor nincs értelme tovább folytatni. Jobban teszed ha abbahagyod és lemondasz róla. Sokszor pont ilyenkor kezd el a férfi viselkedése megváltozni, mert a kétségbeesett próbálkozások csak taszítják és az egója miatt nem tud megbocsátani. De mikor látja, hogy már nem töröd magad annyira, akkor azért neki is eszébe jutnak a régi, szép emlékek, elkezdesz hiányozni neki, stb. Ilyenkor gyakran időt kell hagyni a másiknak, hogy ő is át tudja gondolni és elkezdj hiányozni neki. Ha folyton keresed akkor ez nem tud kialakulni. Szerintem várj kicsit, többet ne keresd, és nézd meg mit lép. Ha semmit, akkor búcsúzz el tőle és lépj tovább. Ha keress téged, akkor pedig beszéljetek egy nagyot és szép lassan építsd fel újra a bizalmat. Ha viszont már van valakije, akkor az egész elég necces. Egy új kapcsolat sok mindent helyettesíteni tud. Így lehet, hogy nem fogsz neki hiányozni. Csak akkor kaphatod vissza, ha elcseszik, vagy ha rájön, hogy mégis téged szeret.

      Üdv: Zsolt

      • Náprádiné   2011. július 28. csütörtök 05:54 / Reply

        Hogy szerelem, vagy szeretet alakult ki, számomra nem világos. Kialakult az a valami, ami összeköt két embert, és amitől épp eléggé fájdalmas a szakítás. Mondtam már valahol, hogy nálam minden szerelem így alakult ki, lassan, hogy észre sem vettem. De attól még szerelem volt, mély, és igazi. Ha nem közelített meg az illető, nem tudott átjönni falaimon és ajtóimon, akkor lehetett akármilyen sármja, abból nem lett szerelem.

        Az jelez valamit számomra, hogy a fiú szakított e miatt a levelezés miatt. Beülni valakivel kávézni nem megcsalás, de erről fentebb már volt szó. Lehet, hogy igaza van Zsoltnak, és ez a férfi megérzett ebből valamit, és ez csak egyfajta bizonyíték volt számára?

        Ami pedig a bocsánatkérést illeti: meg kell követni a másikat. Ha fontos az illető, kétszer is meg lehet követni. Ha azonban nem fogadta el a felé nyújtott kezet, mert ő a maga részéről haragudni akar, már nem a te dolgod. Te megtetted a kiengesztelődés érdekében, amit kell.

        • Vadzsas   2012. szeptember 27. csütörtök 18:29 / Reply

          Elmenni kávézni nem megcsalás?!
          Nos, lehetséges. De ha egy ellenkező neművel kettesben elmegy kávézni a párod, csak úgy… Beszélgetni… Akkor ott már van valami.
          Vegyük például az én volt menyasszonyomat: Eleinte csak kávézgatni járt el más férfival. Majd étterembe ment el kettesbe. Aztán egy általa CSAJOSBULI-nak mondott éjszaka után, már egy ágyban is aludtak. Jeleztem neki, hogy lehet hogy ez így nem feltétlenül van rendjén. De azt is mondtam neki, hogy a feltétlen bizalmamat élvezi, nem féltékenykedem, szórakozzon így ha akar, de nekem nem tetszik.
          Csak azt válaszolta hogy szégyelljem magam, igazán tudhatnám, hogy ő soha nem feküdne egy ágyba olyan emberrel akiről a legkisebb jelét is látná hogy lehetne köztük valami.
          Elszégyellettem magam.
          Gondolom nem kell a leányzó következő húzását sorolnom. Balekot csinált belőlem egy 7 éves kapcsolat után a menyasszonyom.
          Egy kettesben eltöltött kávéval kezdődött.
          És hogy én mit tanultam meg a dologból?!
          Egy nő mindaddig nem “foglalt”, míg egy másik férfi nem fekszik rajta, de akkor is csak az egyik fele!

          • Dreen   2012. szeptember 28. péntek 05:00

            Ez kemény… :(

          • Mrs. Columbo   2012. október 1. hétfő 16:56

            Igen, ilyesmit fiúk is csinálnak, nagyon aranyos húzás. Az első ilyennél az asztalra kell csapni, hogy most vagy leáll a hülyeséggel, vagy csaó. És ha csaó, akkor jobb is!

    • Zsolt   2011. július 28. csütörtök 03:14 / Reply

      Ja és a szülinapján feltétlenül köszöntsd fel, ha még akarsz tőle valamit. Nem személyesen, mivel nem vagytok együtt, de elküldheted az ajándékot postán vagy küldhetsz neki egy levelet. Viszont a levélben ne tűnj kétségbeesettnek, csak őszintének.

      Üdv: Zsolt

    • Náprádiné   2011. július 28. csütörtök 05:57 / Reply

      Egyet nem értek: hogy kerültek hozzá a te mással folytatott levelezéseid? És persze: vajon mi volt még azokban a levelekben? Mert úgy néz ki, azért valami olyan, ami ennyire bántotta a párodat.

  41. Masni   2011. augusztus 2. kedd 17:37 / Reply

    Sziasztok!
    3 éve ismerkedtem meg a párommal. Ez az utolsó 4 hét volt benne a lényeg. Összejöttünk, minden jó volt, túl jó…
    De ma egy szót se szólt hozzám. Majd délután odajött, és megmondta, hogy ezt ő így már nem akarja tovább folytatni. Otthagyott, egyedül. Együtt dolgozunk…
    A héten még mindketten együtt leszünk. Szerintetek tegyek valamit???? És mit tehetnék? + Kapott 1 sms-t amíg együtt voltunk. Az öccse is velünk dolgozik, megmondta, hogy kitől jött az sms. A név mellett egy szív! Kiborultam, de nem szóltam semmit…… Most úgy érzem magam, mintha csak egy tárgy lettem volna az életében, mostmár kiismerte a tárgyat, nem kell neki, kidobja..:(
    Én nagyon szeretem, de nem tudom, most mit kezdjek.
    Előre is köszönöm!

    • Dreen   2011. augusztus 2. kedd 20:01 / Reply

      Nagyon sajnálom kedves Masni… Nem hinném hogy érdemes arra ez a fiú hogy a viselkedését mérvadónak és meghatározónak tekintsd önmagadra nézve. Több vagy annál mint amit ő üzen Neked Rólad…

      • Masni   2011. augusztus 3. szerda 14:55 / Reply

        Kedves Dreen!

        Köszönöm válaszod. Megfogadom, bár ma nem volt egyszerű….
        Ma az arcomba mosolygott, és megkérdezte szomorú vagyok -e?!
        Hihetetlen!!

        • napsugár   2011. augusztus 3. szerda 16:32 / Reply

          Kedves Masni!

          Igaza van Dreennek, nem hozzád való. És sajnos vannak ilyen emberek. Én is tapasztaltam.

          Egyébként ő lehet, hogy érezte már korábban, hogy innen lépni kell, mert hiányzik valami, de nem tette szóvá, és te – olyan vagy, mint én – nem vetted észre vagy csak nem akartad.

          Neked biztos nehezebb továbblépni, mint nekem. Hiszen minket kilométerek választottak el (noha nekem nem mondta, hogy vége, csak eltűnt), de neked nap mint nap találkozni kell vele.
          Én majdnem két hónap után a hétvégén éreztem először, hogy igazán túljutottam rajta, és büszke vagyok magamra, mert azóta se estem vissza a gödörbe.
          Hogy mi volt a titka? Nem tudom. Egy meglepetésbulit szerveztünk, és a főszervezőnek meg házassági évfordulója volt, így neki is készültünk meglepetéssel. És láttam, hogy a meglepettek nagyon örülnek nekünk, az ajándékoknak. És sikerült boldoggá tenni őket, hogy nekünk ilyen fontosak. Aztán táncoltunk, énekeltünk, másnap ebédet főztünk, és végignevettük a Forma1-et.
          És boldog voltam egyedül is. És újra feltűnt nekem, hogy van más férfi is a világon!
          Szóval túlléptem. Te is túl fogsz, csak kell hozzá idő. És néha visszaesel, s bár nem könnyű, de ebből fogsz épülni hidd el!
          Fogadd el önmagad! Olyan vagy, amilyennek lenned kell! (Persze mindig lehet haladni a tökéletes felé, de azt soha nem érhetjük el – ne is akarjunk azzá válni!) Te is értékes ember vagy, ha neki nem is, de másnak biztos. A családodnak, a barátaidnak, és a nagy Őnek, akit még nem találtál meg.
          Az egyik barátnőm biztos azt mondaná neked, hogy örülj, hogy még a gyerekvállalás előtt döbbentél rá erre (illetve jelen esetben ő döbbentett erre rá).

          És tudod, mit tegyél, ha nagyon zavaró lesz a munkahelyeden! Mond azt neki, hogy igen jól vagyok, mert újra fiatalnak, szabadnak, … érzed magad. És boldog vagy! (Netalán azt is mondhatod – de jobb, ha TESZED IS -, bulizom, jól érzem magam.) Ezzel elveszed a kedvét attól, hogy téged piszkáljon!

          Sok sikert, és csak fel a fejjel!

          Sugi

          • Masni   2011. augusztus 7. vasárnap 10:28

            Sugi!

            Köszönöm, megfogadom;)

            Masni

          • Masni   2011. augusztus 7. vasárnap 10:31

            Kezdek boldogabbá válni, a sok támogatástól, mindenki engem próbál vidítgatni, de legalább nem kell vele lennem….

          • Dreen   2011. augusztus 7. vasárnap 11:07

            Eszembe jutott amit két éve a hasonlóan megélt (csak 5 év után) szakításom után mondtam. Talán Neked is jól jön:

            “Előtted is voltam valaki. Utánad is leszek.”

    • Mrs. Columbo   2012. október 1. hétfő 16:58 / Reply

      Mondd neki, hogy sokkal jobban érzed magad nélküle.

  42. Masni   2011. augusztus 12. péntek 10:49 / Reply

    Jó támaszpont!

    Most egy régi jóbaráttal lógok egész nap, aki feledteti velem a bajaimat. Talán ő lesz mögötte;)

  43. Mia   2011. szeptember 3. szombat 21:28 / Reply

    Szia! Két hónapja szakítottam a vőlegényemmel. Rettenetesen féltékeny,önző volt és sokszor agresszív. Ugyanakkor nagyon sok szeretetet és törődést kaptam tőlle. De nem bírtam tovább a “cseszegetést” és szakítottam Ő nagy szenved és állítása szerint nem kell neki más csak én. Bennem most indult el a depis időszak és nagyon hiányzik nekem,csak a jó dolgok jutnak eszembe és a terveink,emlékeink. Tudom,hogy nem működne sosem ,nem is tudnék kibékülni vele. De meddig tart ez az állapot? Próbáltam másokkal randizni,de mindig bőgök itthon,mert csak az ő érintésére vágyom.Mit tegyek??Nem érdekelnek a rendezvények,de útálok haza jönni és útálok emberek között lenni.Semmi nem jó,semmi nem sikerül. Úgy érzem az egész világ ellenem van és egyedül kell meghaljak,egyedül kell mindennel szembe szállni.És nem értem,hogy miért nem sikerült nekünk,miért…hogyan legyek ezen túl?Még a szakítás után minden jó volt,megkönnyebültem,de mostanában nagyon nem vagyok jól.Jól jönne egy kis bíztatás..előre is köszi

    • TIBOR38   2011. szeptember 4. vasárnap 17:47 / Reply

      lehet veled ismerkedni?

    • Dreen   2011. szeptember 6. kedd 16:34 / Reply

      Kedves Mia,

      Az önismereted kötődik az ővele való kapcsolatodhoz. Önmagadat csak őmellette látod létezőnek. Ez egy káprázat, nem valóságos, csak ezt most nem látod.

      Ne akarj most randizgatni, mert nem állsz készen rá és valószínűleg csak kihasználnának.

      Szakmai tanács: Kezdj el valamilyen új tevékenységet, takaríts ki otthon, takaríts ki máshol (mindegy hogy ilyen munkát esetleg nem nagyon végeznél, ez most terápia), menj el önkéntesnek valamilyen segélyszervezethez, teljesen mindegy hova, csak kezdj el szerepet játszani mások életében, napjaiban, perceiben.

      Ez ahhoz fog vezetni, hogy a személyiséged szépen-lassan áthelyeződik azokra a szerepekre, amelyeket így újólag felvállaltál, ezért egyre kevésbé fogsz abban a káprázatban ragadni.

      Persze mondhatnám azt is, hogy gyere el hozzám személyiségsebészetre, de ehhez túl sok a kérdőjel, a fentieket viszont egyedül és azonnal is meg tudod oldani. Csak lépj, és meglátod, egyre jobban és jobban leszel.

      • sea970   2011. szeptember 6. kedd 16:45 / Reply

        A takarítás nálam is nagyon jó terápia. Szimbolikusan is nagy jelentősége van, és mellesleg nagyon hasznos is. :-)

      • Dreen   2011. szeptember 6. kedd 17:03 / Reply

        Igen, de valójában nem is csak szimbolikusan.

        Mia számára most egy tudatalatti talajvesztés történt. Ha valakit kiemelünk a szerepéből, összezavarodik és nem találja önmagát. Szó szerint nem találja önmagát. Ha valaki a vőlegényem vagy a mennyasszonyom, azzal egy egységet képzünk. “Az vagyok, aki egységet képez ővele.” – szól így tudat alatt az önmeghatározás. De az az egy bizonyos másik ember most eltűnt, és így Mia nem találja a saját önmeghatározásá(nak egy jelentős, meghatározó részé)t. Ha pl. kitakarít, akkor új, pozitív szerepet hoz létre: önmaga viszonylatában. Ha kitakarít máshol, akkor mások viszonylatában. Ha beáll egy segélyszervezetbe akár csak időlegesen, akkor az egy még pozitívabb szerepet fog jelenteni. És a mostani állapota, amelyben nem találja önmagát, meg fog változni: elkezdi meg-megtalálni önmagát azoknak azoknak a mosolyában, akiknek segített vagy akikkel együtt segített nekik.

        (És talán az egyik mosoly elkezd majd ezerszer többet jelenteni az összes többinél.. ;) :D )

        • sea970   2011. szeptember 6. kedd 18:09 / Reply

          Én meg azt hittem, hogy csak a feng shui miatt tesz jót. Utána szinte éreztem, hogy a csi csak úgy rohangált a lakásban. :D
          De a viccet félretéve, tényleg nagyon hasznos. Hajrá Mia! Hamarosan túl leszel rajta! Tapasztalatból mondom…

    • Dreen   2011. szeptember 6. kedd 16:37 / Reply

      És ahogy Tibor38 mondja, BESZÉLJ RÓLA egy barátnőddel, barátoddal. Mondd el hogy mi történt, fogadd el és mondd ki hogy most rossz és hiányzik. Zokogj amennyit kell. Jobb lesz. Egyszercsak már nem kell zokognod és nem fog fájni.

  44. TIBOR38   2011. szeptember 4. vasárnap 17:19 / Reply

    beszélni kell róla valaki közeli ismerössel

  45. cseresznye42   2011. szeptember 7. szerda 10:42 / Reply

    Sziasztok,

    5 éve élek a barátommal. Nagy találkozás és szerelem volt a miénk. Úgy érzem, 4,5 évig jól működtünk, pedig nem voltak ideálisak a körülmények. Nekem van egy elég problémás, most 13 éves kislányom, aki elég gyakran provokálta és szekálta őt. Kb. fél éve vettem észre, hogy eltávolodzunk egymástól. Még mindig szerettük egymást, de valahogy a gondoké lett a főszerep, magunkról nem beszélgettünk. Távolság lett köztünk. Próbáltam néha beszélni róla vele, de valahogy nem sikerült. Sajnos, ilyenkor mindig elvesztettem a fejem és szakítással fenyegetőztem. Azután lett bennem egy sértettség, és már én sem próbáltam változtatni a helyzeten. Közben Ő egyre fáradtabbnak, kimerültebbnek látszott. Kb. 2-3 hete már mindenen felcsattant, a saját kislányához sem volt türelme, pedig ő csak két hetente van nálunk. Aztán egyszer csak elmondta, hogy nagyon rosszul érzi magát a bőrében, mindent utál, a munkahelyét, az ügyfeleket, nem tudja, mi lenne jó neki. Ráadásul én is elégedetlen vagyok vele állandóan, nem kap pozitív visszacsatolást, de úgy érzi, hogy már nem is képes azt adni, amit régen. Azt kérte, legyek türelmes, de én pánikba estem, veszekedtem, megint csak fenyegetőztem.
    Többször mondtam, hogy vége, de nem engedett el, Pedig közben folyamatosan nem evett, nem aludt. Szombaton elment találkozni egy barátjával, akit ez idő alatt én -azt hittem-, hogy láttam egyedül máshol. (Később bebizonyosodott, hogy nem ő volt.) Mire hazajött, én eszméletlenül leittam magam és megvádoltam, a fejéhez vágtam minden sérelmemet, amit eddig apránként közöltem, stb..
    Most ott tartunk, hogy teljesen hozzáférhetetlen számomra. Már nem tud átölelni, puszit adni, tegnap közölte, hogy elköltözik, ma már meg is néz egy lakást. Szeret még, nem tudja, hogy szerelmes-e belém, merta konfliktusokkor úgy érzi, hogy nem, most meg már semmit sem tud.
    Tudom, önsorsrontó vagyok. Az okát is sejtem. Mit tehetek? Nem tudom visszatartani, csak gyötröm a kérdéseimmel, mert ő sem tudja a választ.
    Újra építhető lesz ez még?
    Bocsánat a kisregényért, de zavarodott vagyok, úgy érzem belepusztulok már most a hiányába, hatalmas súly nehezedik rám, nem tudok enni, aludni… A saját kislányommal is nehezemre esik kommunikálni.

  46. sea970   2011. szeptember 7. szerda 10:48 / Reply

    Kedves Cseresznye!
    Most olvasd el még egyszer a leveledet, mintha én írtam volna.
    És írd meg, hogy mit tanácsolnál nekem ebben a helyzetben.
    :-)

  47. cseresznye42   2011. szeptember 7. szerda 12:00 / Reply

    Kedves Sea970!

    Bárcsak tudnám. Talán azt, hogy engedd el, próbáld magad rendbe rakni, az önbizalomhiány, az elégedetlenség, a mentális agresszivitás hátterének tisztázása, és talán később újra….
    Kíváncsi vagyok, Te mit tanácsolnál nekem.

    • sea970   2011. szeptember 7. szerda 12:27 / Reply

      Látod, hogy tudod! :-)
      És most vegyél néhány mély levegőt, és próbálj megnyugodni! Azzal, hogy kiírtad magadból már meg is tetted az első, hatalmas lépést! Gratula!
      Elmondom, hogy én mit csinálnék. A döntés persze a tiéd, ez csak egy megoldás a sok közül.
      Szóval fognám a gyereket, elvinném egy cukiba, és vennék neki egy hatalmas adag fagyikelyhet, sok tejszínhabbal, csokireszelékkel és esernyővel. És elmondanám neki, hogy ő nekem a legfontosabb a világon. Nincs semmi és senki, aki elvehetné tőle az első helyett szívemben. Még ha testvére is születik majd, akkor is csak megosztott első helyet kaphatná, de az első gyermek sosem csúszhat le a második helyre. :P
      DE! Egy nőnek a gyereke mellett szüksége van egy felnőtt férfi szeretetére is. Jól esik egy társsal megbeszélni az élet apró dolgait, mint például a konyha kifestése vagy mittomén.
      Ha ezen túl vagyok akkor pedig lehet, hogy megpróbálkoznék még egy beszélgetéssel a pasinál. Esetleg főznék neki egy finom vacsorát gyertyafénnyel. Akár a gyerek segítségét is kérném, hogy lássa mennyire fontos ez nekem. És akkor ezen az estén biztosítanám a férfit arról, hogy tiszteletben tartom a döntését, hogy el akar menni, de elmondanám neki azt is, hogy mennyire sajnálom a dolgot. És ha már ő is megnyugodott, és át tudta higgadtan gondolni a dolgokat, akkor kérem, hogy adjon majd még egy esélyt nekem / nekünk újra.
      Szóval valahogy így…

      • cseresznye42   2011. szeptember 7. szerda 12:53 / Reply

        Köszönöm, hogy törődsz velem.
        A két lánynak (sajátomnak és pároménak) hétvégén fogjuk megmondani. Amiket írtál, már megtettem. Most szinte reménytelennek látja, hogy innen visszakapaszkodjunk. Mindig őszinte hozzám. Elmondta, hogy átment racionálisba, megkeményedett, kiveszett belőle minden finomság, lágyság. Én csk gyötröm és gyötröm a kérdésekkel és minden pici morzsába belekapaszkodom: Hogy annyira szerettük egymást, hogy ha most ő is szenved, akkor neki sem mindegy. Közben meg banálisnak, szánalmasnak érzem magam. Van 3 kutyusunk, akiket imádunk és akiket elvisz magával. (Egyébként csak a kutyákkal bír kedves és gyengéd lenni már) Nekem ez olyan, mint ha a “gyerekeimből” is veszítenék el. De lesz láthatásom. Csak nem tudom, mi a jobb, ha pár hétig nem erőltetem a dolgot, vagy nyugodtan találkozzam velük hétvégi sétánál.
        Úgy érzem, valami segítő csoportra lenn szükségem. Vagy egy terápiára, amit most már nem lesz módom megfizetni. Veled mi a helyzet? Mi a státuszod? :)Olyan kiegyensúlyozottnak tűnsz.

        • sea970   2011. szeptember 7. szerda 13:33 / Reply

          Akkor meg tényleg az kell, amit Te is írsz és Andi is tanácsol: engedd el, és hozd előbb magadat rendbe. A kutyusokért időnként ugorj el, de ne vele sétáltasd őket, hanem csak a lányoddal együtt.
          Az én státuszom? 14 év együttélés után több, mint 4 éve egyedül vagyok. A szakítás után azt hittem, hogy előbb fogok társat találni, de így alakult. Azóta már én is “rendbe hoztam magam”, és most türelmesen és kiegyensúlyozottan várom, hogy mi lesz. :-)

          • sea970   2011. szeptember 7. szerda 13:47

            Az egyedült, azt úgy kell érteni, hogy egy “problémás” kamasz fiúval kettesben. :-)

          • cseresznye42   2011. szeptember 7. szerda 14:51

            Ma volt az első nap 5 év alatt, hogy nem váltottunk e-mailt, nem beszéltünk telefonon pár szót. Reggel behozott a munkahelyemre, de már az autóban sem szólt semmit. Fáj és megbénít a csend.
            Igazán nem tudom, hogyan kezdjek neki a lelki, személyiségi szervíznek.
            Te teszel valamit a társ találás érdekében? 4 év alatt voltak próbálkozások?

    • Randi Andi   2011. szeptember 7. szerda 12:45 / Reply

      Nagyon jó tanácsot adtál magadnak.

      Picit állj meg a parázással, mert minél jobban pánikolsz, annál inkább eltaszítod magadtól a másikat. (Ismerem a helyzetet, én is voltam benne). Próbálj lazítani, kikapcsolódni, építsd újra azt az önmagadat, akit megszeretett annak idején. Teljesen őszintén elmondta neked a gondjait, nyilván nem arra van szüksége, hogy még Te is veszekedj vele. Ha meg tudjátok tenni, utazzatok el akár kettesben a lányoddal, akár egyedül, próbálj kiszakadni kicsit a kapcsolati problémákból. Aztán ha lenyugodtál, szervezzetek közösen programot és próbáljátok meg újraépíteni a kapcsolatot. Agyonbeszélni felesleges – ki vagytok merülve, egymást már nem tudjátok feltölteni, viszont muszáj feltöltődnötök!

      • cseresznye42   2011. szeptember 7. szerda 12:57 / Reply

        nagyon jól látod a dolgot. Ő már nem akar beszélni, mert csak magát tudja ismételni, én viszont a lelki szájtépés hibájába esem. Mindig újabb vagy ugyanazokat a kérdéseket teszem fel. Ezt most abba fogom hagyni.
        Létezik az, hogy ha kimegy az ajtón, nem fogom örökre elveszíteni?

  48. Masni   2011. október 1. szombat 11:11 / Reply

    Sziasztok!

    Igazat kell adjak nete, sokat segítettetek, képes vagyok egy új kapcsolatba belevágni, a bátorításotokkal ezt meg is tettem. Most vagyok életemben a legeslegboldogabb.
    Elötted is volt, és utánad is lesz!
    Teljes mértékben igaz, igaz , igaz!
    Mégegyszer köszi NEKTEK!
    Masni
    :)

    • Dreen   2011. október 1. szombat 23:05 / Reply

      Jól van! Örülök neki!!! :) Haj rá!

      Most én is boldog vagyok, mármint hogy nem csak egyedül, magamban. Találkoztam valakivel, aki derült égből fűnyíró, besétált az életembe, és egyszerűen tökéletes minden. (Jó, van némi távolság..) Nem vagyunk szerelmesek, még testi vonzalomról sem esett szó, sem jelzés, és nem is akarunk sehova se rohanni, de egy hete csak egymásról szól minden. Olyan mintha Bora-Borán nyaralnánk. Lehet hogy nem lesz belőle semmi, de lehet hogy minden…

      Ez most pontosan olyan, amiről a válófélbenes topikban írtam, a vége:
      “Vannak emberek, akik szeretnek minket, de nem tudják hogyan mutassák ki. Vannak akiket szeretünk, minden lehetséges módon ki is mutatjuk ezt számukra, de még csak nem is tudatosodik bennük, hogy mekkora biztonságban is vannak a szívünkben.
      És vannak olyanok, akiknek még csak el sem mondhatjuk, hogy milyen tökéletes velük minden perc. Hogy mellettük a világ kifényesedik, a színek élesebbé válnak és a dolgok hirtelen egy új rendbe állnak össze.
      És hogy nem kell több, csak egy újabb perc…”

      Tényleg nem kell több, csak egy újabb perc a fényében… Egy hete vigyorgok a buszon mint a tejbetök…

      • Ammy   2011. október 3. hétfő 08:05 / Reply

        Kedves Dreen!

        Remélem sikerül, és hossssszú kapcsolat lesz belőle!
        Ammy

      • Dreen   2011. október 3. hétfő 13:04 / Reply

        Köszönöm Ammy :)

  49. Szilvinnya   2011. október 14. péntek 14:11 / Reply

    Sziasztok!

    Hét eljén szakítottunk a párommal,másfél év után. Tudom,nem olyan hosszú idő,de megvisel nagyon.Friss még az élmény,minden nagyon fáj.
    Abban szeretném a segítségeteket kérni hogy hogyan állítsam le magamban az olyan gondolatokat hogy vajon mikor talál új nőt,milyen lesz az új kapcsolatat,stb…
    Néha úgy érzem beleőrülök már csak a gondolatba is hogy valaki más lesz helyettem.
    Próbálom terelni a gondolataimat,de nem nagyon megy.
    Ha valakinek van jó ötlete írj meg légyszives!

  50. Laci   2011. október 14. péntek 16:00 / Reply

    Sziasztok!

    Lacinak hívnak és a 3 éves kapcsolatom 2 hete szakadt meg.
    Nagyon szeretem Őt, tiszta szívemből…de tudom, hogy el kell engednem, az eszem és a környezetem is ezt diktálja, de a szívem nem…nagyon fáj.
    Fogytam 8 kilót, nem alszom, nem eszem rendesen, érzelmi hullámvölgyeken és hosszú éjszakákon át gondolkodom s közben hevesen ver a szívem. Még mindig az jár a fejemben, vajon hol ronthattam el, milyen jeleket nem láttam meg és miért lettem bezárkózott.
    Alapvetően nagyon-nagyon életvidám és vicces ember vagyok, mindenem az érintés, az amivel szavak nélkül is mindent elmond az ember.
    Pont ennek a hiánya fáj a legjobban és az üresség, hogy nincs mellettem.

    Próbálkozom feldolgozni, nevetni, másra koncentrálni, de nagyon nem megy:(
    Egy kollégám mondta, hogy a legjobban életvidám ember, akit ismert, a legjobban szomorú.

    Nem tudom miképp felejtsem el, úgy, hogy az utolsó szavai azok voltak, hogy “-Már nem vagyok szerelmes, csupán szeretlek szeretettel, de nekem most a szerelemre van szükségem”.

    Segítsetek,
    Laci

    • Cloud   2011. október 14. péntek 17:43 / Reply

      Szia Laci!
      Én is hasonló cipőben jártam nemrég, csak nekem egy hét éves kapcsolatom szakadt meg több mint egy hónapja, hasonló okok miatt.
      Az első két hétben, amikor még képtelen voltam elfogadni a dolgot nekem is ilyen érzelmi hullámvölgyeim voltak. Először szomorúság, majd harag öntötte el a szívem iránta.
      De rájöttem, hogy nincs értelme az önsajnálatnak, hanem változtatnom kell magamon. Átgondoltam, hogy mik voltak az okai a szakításnak és ezeken próbálok most változtatni.
      Sokat segíthet az is, ha barátokkal, ismerősökkel megbeszéled a dolgot, kiöntöd nekik a szíved. Az hogy meghallgatnak téged jó érzés, és lehet, hogy még tanácsokat is tudnak adni.
      Emellett én próbálom elfoglalni magam, elsősorban mozgással – futás, úszás, stb. Ilyenkor ez nagyon jót tud tenni.
      Sajnos teljesen én se vagyok még túl rajta, de próbálok ismerkedni másokkal, olvasgatok hasonló honlapokat és éltet a remény, hogy újra megtalál majd a szerelem…

      • Laci   2011. október 14. péntek 17:50 / Reply

        Köszönöm leveled!

        Igen, én is próbálom túltenni magam rajta, barátok, ismerősök, mindenki, aki létezik.
        Most a legnagyobb ellenség a magány, mert akkor forog az agyam, így próbálok mindig társaságban lenni.
        A másfél hét alatt elértem, hogy a munkámban már hellyel-közzel 100%-os a koncentrációm, de még mindig nagyon sokat beszélgetek a kollégáimmal, akik hála isten mellettem állnak és megértenek.
        És jót tesz a zene is, na persze akkor is sokat gondolkozom…
        Örülök neki és hálás köszönet a válaszodért.

        Laci

        • Zsolt   2011. október 14. péntek 22:13 / Reply

          Szia Laci!

          Nem tudom mennyire jó megoldás, de én a gondolataimat ki szoktam ilyenkor írni magamból. De a legjobb az szokott lenni, ha ezt el tudod küldeni a volt párodnak, vagy tudsz még beszélni vele. Alapvetően úgyis fájni fog, ezt el kell fogadni és kattogni fog rajta az agyad. Ezeket a megválaszolatlan dolgokat kellene megbeszélnetek ha beszélő viszonyban vagytok még. Ez nehéz, mert lassú folyamat. Nem olyan, hogy egyszer találkoztok és megbeszéltek mindent. A másik félnek pedig terhes is lehet. Szerintem ennek ellenére nem szabad elfojtani a dolgokat, hanem minden kérdést, esetleges sérelmet el kell mondani. Könnyebb lesz utána, vagy legalábbis nem fogsz folyton ezen kattogni.

          Üdv: Zsolt

          • Laci   2011. október 16. vasárnap 17:38

            Kedves Zsolt!
            Igen, ez egy nagyon jó ötlet, hogy írjak le mindent, ami csak az eszembe juthat, viszont az, hogy felhíjam és elküldjem, vagy elmondjam nem megy. Sajnos úgy érzem, hogy pont egy másik fél, férfi miatt döntött így, és ez a gondolat is teljesen letaglóz. Most egy hete, hogy elment, de borzasztó nehéz visszagondolni, hogy mennyire viharos és negatív volt az elválás. Ez volt a harmadik nagy kapcsolatom, de ez vágta a legmélyebb sebet bennem.
            Sajnos az érzést, hogy fájdalmasan hiányzik nem tudom uralni, csupán szótlanul kordában tartani.
            Írok, várom válaszotokat és a lehető legtöbb emberrel próbálom körbevenni magam.

            Üdv, Laci

          • Zsolt   2011. október 17. hétfő 17:10

            Szerintem próbálj meg beszélni vele vagy csak írásban kommunikálni. Az talán jobb. Ha magadban helyreteszed a dolgokat, akkor már nem fogsz rajta annyit kattogni.

            Üdv: Zsolt

  51. csiki miklos   2011. október 16. vasárnap 22:16 / Reply

    nekem harmadik okozot legnagyob fájdalmat három évig voltunk együt elhagyot engem igaz ugybeszélt velem mintegyerekel nemszóltam neki visza féltem hogy elhagy megtörtént kiutazot külföldre ment nővéréhez.

  52. Laci   2011. október 19. szerda 05:48 / Reply

    Kedves Zsolt!

    Nem hinném, hogy jó ötlet beszélni Vele.
    Kezdek hozzászokni, de a hiánya még iszonyatosan elviselhetetlen, még mindig annyira szeretem, hogy a szívem teljesen mást diktál, mint az eszem.
    Este elalszom, de éjjel felébredek, mert álmodok Vele és onnantól kattog az agyam addig, amíg el nem indulok dolgozni.
    Folyamatosan leírom az érzéseimet, de egyenlőre csak a fájdalmaimat tudom leírni. Várok és várok…

  53. Laci   2011. október 21. péntek 15:40 / Reply

    :( Nagyon nem múlik a fájdalom, egyszer úgy érzem jól vagyok, aztán visszazuhanok a mélység bugyraiba…
    Próbálok nem gondolni Rá, de egyszerűen minden energiámat felemészti.
    Soha nem éreztem ilyet és elég ijesztő számomra.
    Írok és nem próbálok agyalni, de sajnos sokszor nem megy.

    • Cloud   2011. október 23. vasárnap 12:35 / Reply

      Sajnos én is így vagyok ezzel, egyre többet zuhanok vissza és folyton rá gondolok. Ezen az se segít, hogy mindig azt álmodom, hogy visszajön hozzám…
      Két dolgot tudok javasolni, persze ez csak az én véleményem: vagy megfogadod Zsolt tanácsát és írsz neki, esetleg beszélsz vele élőben. Ezzel kiadod magadból az érzéseidet, így egy kicsit könnyítesz is a lelkeden, és ha válaszol, akkor segít is jobban megérteni a helyzetet. Esetleg tudsz változtatni magadon is, amivel talán vissza tudod hódítani őt. (Én jelenleg ezt tervezem). A másik, hogy ha teljesen reménytelennek látod a helyzetet, akkor megpróbálni tovább lépni. Ismerkedni más lányokkal, új kapcsolatot keresni. Néha az is sokat segít, ha csak beszélgetsz más lányokkal mindenféle komolyabb dolog reménye nélkül.
      Mint mondtam, ez csak az én véleményem. Én is hasonló cipőben járok és csak próbálom megtalálni a kiutat.

      • Laci   2011. október 23. vasárnap 14:14 / Reply

        A visszahódításon gondolkozom én is, átgondoltam a hibáimat és várakozó pozícióban próbálkozom kibekkelni az x időt, ha egyáltalán lesz ilyen.
        Kérdésem az, hogy esetleg nem-e tudnánk találkozni, így lehet, hogy kölcsönösen kiöntve a lelkünket könnyítenénk a fájdalmainkon.

        • Cloud   2011. október 24. hétfő 15:35 / Reply

          Én szegedi vagyok, nem tudom, te merre laksz. Esetleg más csatornán tudunk beszélgetni, ha a találkozó nem jönne össze.

          • Laci   2011. október 24. hétfő 17:33

            Én budapesti vagyok. Esetleg skype, gmail, ami szóba jöhet.

  54. Cloud   2011. október 24. hétfő 20:36 / Reply

    Nekem oké. Adsz egy címet?

    • Laci   2011. október 25. kedd 05:54 / Reply

      gmail: zsidi.laszlo@gmail.com, skype: jacoka

    • Laci   2011. október 26. szerda 15:54 / Reply

      Írtam gmail címet és skype címet is, de sajnos kimoderálták:(
      Esetleg ide írj és megírom a címeket ballet73leo kukac gmail pont com.

      • Randi Andi   2011. október 26. szerda 20:31 / Reply

        Szia Laci!

        A spammerek miatt az email címek mindig moderációs sorba kerülnek, ezért kell várni ilyenkor!

        • Laci   2011. október 27. csütörtök 05:52 / Reply

          Szia Andi!

          Köszönöm, sikerült Cloud-al felvennem a privát kapcsolatot.

    • Laci   2011. október 26. szerda 16:01 / Reply

      Kezdem már túltenni magam a szakításon, nincs depresszió, fizikailag kezdek rendbe jönni, ámbár még most is felébredek éjszaka és nehezen alszom, meg egész nap a fejembe jár minden, legfőképp az fáj, amit elveszítettem és csak a szép emlékek jutnak eszembe, valamint az, hogy milyen lehetett volna még…talán egy 2-3 hónap és sikerül túltennem magam.
      Úgy érzem, hogy a visszahódítás teljességgel valószínűtlen lenne, hiszen, ha jó tudom talált már valakit magának és nem az a visszatérő típus, ráadásul nagyon negatív körülmények között költözött el (vita, ordibálás).
      Azóta egy sms-t kaptam Tőle, amiben leírta, hogy még pár dolga itt maradt és kellene Neki vigyem el.

      Most jönni kell majd az elengedés fázisának…facebook-ot nem is nézek, mert ott kezdett el turbékolni az újjal, fotókat mélyre dugtam…egy jó ideig nem is fogom elővenni…tényleg inkább előre kell nézni és, ha eljön az ideje egy teljesen új kapcsolatban kamatoztatni a tanulópénzt, amit most megfizettem.
      Sok hibám van nem is tagadom, de felnyílt a szemem és sok dolgok másképp fogok csinálni…
      Írj mindenképp és beszélünk.

      Üdv,
      Laci

  55. Elas   2011. október 27. csütörtök 21:49 / Reply

    Sziasztok,

    Tanácsot szeretnék kérni.

    A story:
    A jelenlegi barátnőm kb 8 hónapja fejezett be (ő fejezte be) egy kapcsolatot több mint 3 év után. Mi szűk 2 hónapja vagyunk együtt még csak de már sokkal régebb óta ismerjük egymást. Az elválásuk módja nagyon szokatlan volt, és nagyon sokáig elhúzódott, majd fél évig is, mire valóban el tudtak költözni egymástól. Sajnos nem sikerült túl messze, így fent áll az esély, hogy összefutnak néha az exxel. Ez már megtörtént 1x az elmúlt 2 hónapban bár elmondása alapján csak 1 barátságos szia/szia volt a piros lámpánál a 2 kocsi között és ő is meglepődött, hogy nem is volt annyira vészes. A szakítást követő fél évben, eljárt bulizni, próbált minél kevesebb időt otthon tölteni, összefeküdt másokkal is, tehát próbált szabadulni, de az anyagiak a teljes szabadulást nem engedték még 5-6 hónapig. Ez nagyon sok idő, és nagyon sok energia egy ilyen helyzetben (megjegyzem az ex már járatta az új nőjét abba a lakásba ahol ő is kénytelen volt lakni). Augusztus közepén aztán sikerült végleg szakítani. Elköltözött. Alig 2-3 hétre rá kezdődött velem a dolog.
    Kb 1 hónap után elmondta, hogy leginkább depibe süllyedne, hogy a múltat fel tudja dolgozni, sokat sírni, beállítani saját magát arra, hogy már csak ő van és nem valakinek az exe hanem önmaga. Tiltakoztam a depi ellen (csak a depi ellen), mert segíteni akartam vele, hogy itt vagyok neki és az én vállam pont megfelelő a sírásra.
    Én nagyon oda vagyok érte és nagyon (tényleg nagyon) komoly szándékaim vannak a jövőt tekintve vele (és úgy néz ki neki is velem), így érthető talán, hogy mind az elvesztésétől mind attól, hogy nem tudok neki hasznos segítséget nyújtani ebben a nehéz időben eléggé magam alatt vagyok. Konkrétan tehetetlennek érzem magam.
    Kb 1 hétig aztán nem sok változás volt észlelhető ebbe az irányba és úgy gondoltam elfogadja a segítségemet. De nem. Talán 1,5 hete ide, hogy kitalálta, hogy szünetet kéne tartani, mert még nem tudta feldolgozni a múltat.
    Minden zsigerem azt, üvölti, hogy ez helytelen és én ártok neki azzal, hogy nem segítek rajta pont akkor amikor (gondolom én) szükséges lenne. A szünet fogalmát meg meg se tudom emészteni így ebbe nem mentem bele, ám pár napja sokkal kevesebbet találkozunk (hozzáteszem ez annyit jelent, hogy napi 7-8 órát így is látjuk egymást a munkahely miatt), több szabad teret hagyok (ezt kérte, több elég hosszas beszélgetésünk alatt), és kevesebbet beszélgetünk, nem töltjük együtt az estéket rendszeresen. A munkahelyünkön változást nem akart, így ott maradt minden a régiben (nincs a kollégák orrára kötve a dolog – így az álcát fenntartjuk bent) és ebédelgetünk, cigizgetünk közösen de semmi több.
    Saját belátása szerint az első 3 fázison már túl lépett, de hát a neheze most jön csak. A Depresszió. Látom rajta napról napra, hogy egyre jobban maga alatt van – tehát elkezdődött. Otthon ül a TV előtt este, nincs kedve elmenni sehova, (néha 1 barát meglátogatja – sajnos pont 1 olyan akivel abban a 6 hónapban többször is összefeküdt – ez nagyon nyugtalanít) de nem enged neki, pedig a srác akarná nagyon (konkrétan szerelmes belé a srác).
    Beletörődtem, hogy ténylegesen ez a depi a legjobb ám szeretnék segítséget is nyújtani ebbe neki. Persze figyelembe véve, hogy ilyenkor sok hülyeségre képes lehet valaki, nagyon félek az elvesztésétől. 1 pohárkával több a kelleténél és… (gondolom nem kell kifejteni a legrosszabbat)

    Hogy tudok neki segíteni ebben az időben a legjobban?
    Mekkora a reális esély arra, hogy elvesztem a folyamatban, és volna értelme 1 szünetnek? Gyorsabban helyre jönne? Az érzéstől azért még képtelen vagyok szabadulni, hogy azzal, hogy nem segítek neki rosszat teszek vele. Neki nem mondtam, de volt nem 1 éjszakám ami hihetetlen hosszú volt emiatt. De most ő a fontos, neki kell a gyógyulás.

    Köszönöm, hogy végigolvastad, és ha választ is kapok akkor nagyon boldog leszek!

    (megjegyzés: felajánlottam, hogy elmegyünk profi segítségért is, de ez ellen kézzel lábbal tiltakozik)

    • Zsolt   2011. október 30. vasárnap 05:33 / Reply

      Szia Elas!

      Szerintem úgy tudsz a legjobban segíteni neki, ha minden kommunikációt rá hagysz. Akkor beszélgettek és találkoztok ha ő akarja. Te nem kezdeményezel semmit. Bár néha ráírhatsz, hogy mi van vele, hogy van. Hetente pl. kétszer.

      A reális esélye annak, hogy elveszted elég nagy. A lány alapvetően lelki sérült és ezen nem tudsz igazán segíteni. Nem tud normális módon érezni így a kettőtök kapcsolata leginkább egy viszonzatlan szerelemre hasonlít. Ezért is kért szünetet.
      Nekem alapvetően úgy tűnik, hogy azt gondolja, hogy jó lehetne veled, mert rendes férfi vagy és valószínűleg tetszel is neki, de az érzései nem alakultak ki (mert a régi nem engedi) és csak gondolatban jössz be neki.

      Segíteni csak úgy tudsz neki, hogy ott vagy, amikor kéri. A lényeg azon van, hogy kéri. Ha kéretlenül adod, csak eltaszítod magadtól. Ne ess ebbe a hibába. Mivel te láthatóan szerelmes vagy és neki láthatóan leárnyékolja az érzelmeit a fájdalom és a depresszió ezért baromi nehéz helyzetben vagy. Szerintem bukó a szituáció. Ha két emberből csak az egyik szerelmes, akkor annak meg kell játszani magát különben az, aki nem szerelmes bűntudatot fog érezni ezért és eltaszítja. Visszább kell venned az érzelmeidből és időt hagyni neki, hogy lezárja a múltját. Szerintem ez nem reális elvárás tőled, így valószínűleg nem fogod tudni betartani, aminek a vége az lesz, hogy sérülni fogsz. Szívás, de hát ez van.

      Üdv: Zsolt

      • Elas   2011. november 1. kedd 02:03 / Reply

        Úgy néz ki, hogy “csak” fél egy új kapcsolattól még.
        Van erre valami tanács?

        • Zsolt   2011. november 1. kedd 16:57 / Reply

          Egy új kapcsolatban nincs semmi félelmetes. Mivel új élményeket ad segít elfelejteni a régit. Nem folyton a múlton kattog az ember, hanem új dolgokkal írja felül a régit. Ha nem akarja elengedni a múltját, akkor továbbra is csak annyit tehetsz, hogy amikor kéri ott vagy, de szerintem jobban járnál ha hagynád a csudába. Ez így szívás, és bár egy komoly kapcsolat nem csupa jó dolog, de azért az elején nem így kellene történnie a dolgoknak.

          Üdv: Zsolt

          • Elas   2011. november 10. csütörtök 12:34

            Hát minden jóra fordult 1 hét után. Vasárnap óta tudok aludni is :) De eszeveszett rossz 1 hét volt mind a kettőnknek. Elég hosszan beszélgettünk.

  56. Elas   2011. október 30. vasárnap 20:30 / Reply

    Köszönöm a választ, bennem is ez fogalmazódott meg sajnos. Nagyon le vagyok hangolva pár napja. De nem adom fel, hagyok neki levegőt és keresem újra egyszer csak. (nagy szívás)

  57. scofield   2011. október 30. vasárnap 23:44 / Reply

    Sziasztok!

    Segítséget,tanácsot szeretnék kérni,mit is tehetnék.
    A történetem a következő:

    Van egy lány,kit ez év tavaszán megismertem.
    Régóta tetszett,de soha nem mentem oda hozzá beszélgetni,ám egyszer az élet úgy hozta,hogy egymásba botlottunk,és elkezdtünk beszélgetni.
    Elköszönésünk után rákerestem egy közösségi oldalon,s ott folytattuk a beszélgetést.
    Kiderült,igazából neki van egy nem egészen másfél éves működő kapcsolata,de a férfi nagyon messze dolgozik,s nagyon ritkán is jön haza.
    Én ennek ellenére elkezdtem neki udvarolni,s mikor hazajött ez a jó ember megbeszélték,s úri ember módjára félre is állt.
    Elkezdtünk járni,eleinte nagyon jól ment minden.
    Tudni kell,a lánynak van egy kamasz lánya,engem ez sem zavart.
    Sajnos az előző kapcsolatom mikor szétmentünk elég jól padlóra küldött,s közel 5 évig nem volt komoly kapcsolatom.
    Persze kalandjaim voltak,de az más.
    A probléma bennem volt,olyan szépen működött a mi kapcsolatunk,míg egyszer elkezdtünk beszélgetni az érzelmeinkről.
    Én akkor azt mondtam neki,nem vagyok belé szerelmes,jól érzem magam vele,kedvelem nagyon,de szerelmes nem vagyok.
    Mindezt kijelentettem 1 hónap után,amit nem kellett volna.
    Mivel sokáig voltam egyedül,beijedtem,hogy nem csak egy nőt kapok magam mellé,hanem egyből egy kamasz gyereket is,és kattogott az agyam,és megijedtem.
    Kis idő múlva ez a kapcsolat ez miatt romlani is kezdett,és aztán meggyeztünk hogy külön válunk.
    Nem viselt meg ez akkor nagyon,mivel nem voltunk sok időt együtt.
    Pár nap múlva,kb 1 hét leforgása alatt visszament a régi barátjához,ki bár már félre állt,de ő is nagyon szerette,s elkezdtek újra járni.
    Na,ekkor történt bennem gyökeres változás.
    Egyre jobban hiányzott,egyre jobban éreztem hogy én bizony őt nagyon szeretem,s rendszeresen beszélgettünk a neten,szinte éjszakákon át.
    Majd meg is látogattam,bár tudtam akkor már hogy ő mással járt,de akkor is elmentem hozzá,beszélgettünk rengeteget,míg nem elcsattant egy csók,majd kettő,majd minden más megtörtént.
    Persze titokban,majd ezek egyre gyakoriabbak lettek.
    Az egész nyarat szinte együtt töltöttük,de zavart engem az,hogy van valakije.
    Eleinte elnéztem,mert én szúrtam el azzal,hogy bevallottam nem vagyok belé szerelmes,de később már zavart ez.
    Tudtam mikor jön haza a párja és akkor nyilván nem mehettem hozzá,de úgy éreztem megöl engem a féltékenység.
    Most hosszasan írhatnák,de a vége az lett,hogy ők újra szétmentek.
    Igen ám,de most az illető nem állt félre,nem tűnt el.
    Azt nem tudja,hogy meg lett csalva,csak annyit tud,hogy miattam mentek újra szét.
    Szépen működött is a kapcsolatunk,sokkal,sokkal jobban mint az elején.
    De volt egy probléma.
    A volt barát gyakran felhívta,volt olyan este 10 órakor.
    Aztán pedig elkezdte őt látogatni,s ez nekem nem tetszett.
    Kértem barátnőmet hogy az ilyen telefonbeszélgetések,látogatások szűnjenek meg,mert hát azért ez durva részemről.
    Ő ennek nem tett eleget,úgy fogat fel,hogy mint barát bármikor jöhet,stb…..
    Nekem ez nagyon nem tetszett,és vitákat szőt.
    Minden rendben működött közöttünk,de ebben nagyon is nézeteltérésünk van.
    Az én értékrendembe ez nem férne bele,s gondolom a másik pasi sem nyelné le,hogy a volt barátja meglátogatja.
    Tudom,hogy Ő is szeret engem,én is nagyon őt,de egyre hevesebb veszekedések voltak ebből.
    Szétmentünk.
    Most újra vele van,mert kb 2 hónap múlva messzire utazik el,s nem tudni ismét mikor jön haza.
    Most nem tudom mit tegyek.
    Hagyjam az egészet a fenébe,vagy küzdjek érte?
    A gond az volt,hogy őt rendesen egyszer sem tudta lezárni,mindjárt jöttem én a képbe.
    Ő meg is mondta nekem,nem tudta lezárni,ők sosem vitatkoztak stb….
    Erre azt válaszoltam,persze hogy nem,hisz ritkán van itthon,mi meg sokat együtt voltunk,s pont azért volt a vita,mert ő hívogatta.
    Úgy érzem féltékeny voltam,erre hangot is adott,de ő viszont olyan helyzetet alakított ki,hogy minden olyan ember aki szeret valakit féltékeny lenne.
    A baj az,hogy most a tudat hogy vele van megőrjít,tiszta szívemből szeretem őt,és nem tudom kiverni a fejemből.
    Újrakezdeném vele ha ismét szétmennek,de csak akkor ha végképp kizárja életéből,ha nincs telefonálgatás stb….
    Nem azt mondom,hogy minden kapcsolatot szűntessen meg,de nem is kell az ex barátnak mindennap hívogatni,látogatni.
    Hát a történetem ilyen macerás,s még mindig írhatnám.
    Tudom,én rontottam el az elején,úgy érzem meg is bűnhődtem,s most itt vagyok nélküle.
    Az elején írtam” Segítséget,tanácsot szeretnék kérni,mit is tehetnék”,talán nem is kérnék semmit,csak jó volt leírni.
    Elszúrtam,sokat hibáztam,de a viharos kapcsolat ellenére is nagyon nagyon szeretem.

    • Zsolt   2011. október 30. vasárnap 23:55 / Reply

      Kényszeres szerelem, se veled, se nélküled kategória, ráadásul szerelmi háromszögben. Az ilyen kapcsolatok idővel megteremtik a benne lévő szereplőknek a földi poklot. Lépj ki belőle.

      Üdv: Zsolt

  58. szabi   2011. október 31. hétfő 10:38 / Reply

    Sziasztok !!

    Sajnos én is ide kerültem, hogy ilyen témában kell keresgeljék a neten.
    Szóval én 33 eves vagyok, 2 év után a baratnőm időt kért tőlem, mert nem biztos az érzéseiben. En persze ezt nem értettem meg, s traumaként éltem át. Utána csak akartam vele találkozgatni, de ezzel csak fokoztam a bajt. Annyira hogy azt mondta nem is akar látni, meg akarja tudni hogy hiányozni fogok e neki. En kétségbe estem és a barataimnak mar azt mondtam hogy kidobott. 1 hónapja megy ez a huzavona. Tegnap elém jött s beszéltünk. Azt mondja megbánta s rá kellett jönnie hogy szeret, s nem fogta fel mit veszthet ha elhagy, s depresszios volt, halálfálelme stb volt., de raájött, hogy ha meg is hal, mellettem akar meghalni.
    En most nem tudom mit csináljak, fogadjam vissza, vagy szakítsunk. Félek tőle, hogy ha ilyen lelki sérült, megint megteheti ezt velem. De 3 napja én sem ettem, alig aludtam, és már nem tudom, hogy a szeretet, vagy a magánytól való félés miatt. Nem akarom, hogy miattam megint depresszióba essen, vagy leterjen a kilábaló útról. Barátaim előtt így hülyét csináltam magamból, már a programjaimat is egyedülállóként szerveztem. Megbízhatok még benne? Vagy ő fogja elbízni magát, hogy én mindent megbocsátok?
    Segítseket, köszi szépen, szép életet kívánok mindenkinek.
    :)

    • Elas   2011. november 1. kedd 02:01 / Reply

      Ha sokat jelent én nem adnám fel. Ha szereted (nem feltétlen fontos a szerelem – az úgyis elmúlik idővel) ne add fel. A barátaid a fontosabbak, vagy a legjobb barátod (a párod)?
      Elég egyszerű a válasz szerintem. Nem vagyok szakember én is ide fordultam, segítségért, de bár a te helyzetedbe lennék. Nagyon egyszerű lenne a döntésem.

  59. Viki   2011. november 19. szombat 13:33 / Reply

    Sziasztok,
    Egy hete szakított velem a vőlegényem. Iszonyúan magam alatt vagyok. 5 és fél éve voltunk együtt, sajnos (vagy nem) nem éltünk együtt, de mégis minden nap találkoztunk..nyár végén még egy csodálatos nyaralásunk is volt, és közösen néztünk lakást, a szakítás előtt egy héttel még úgy tűnt szeret. A legszörnyűbb az egészben, hogy nagyban én tehetek a dologról, mert nem adtam meg neki mindent amit megérdemelt volna, minden gyengédséget, hogy igazán férfinek érezhesse magát..nagyon sokszor igen..de sajnos nem mindig..és besokallt az egészből, és egy szombat délután közölte velem, hogy nem akar már velem semmit és egyedül akar lenni (de mostmár azt is tudom h van neki más)talán csak mégsem akart annyira megbántani, hogy ezt a szemembe mondja..nem tudom. Mindent vele terveztem annyira vártam, hogy együtt éljünk, és tényleg úgy érzem ő volt az igazi szerelem. elrontottam és megtette más amit én nem.persze még remélek, hogy valahogy mégis rájön hogy arra vágyik ami MI voltunk..de érzem ez nem lesz így. ő azt gondolja az emberek nem változnak és nem lehet helyrehozni már ezeket a dolgokat..olvastam h mások sem tudnak enni, hát én is így vagyok..egy zombiként csinálok mindent és folyamatosan fáj és szorít a gyomrom. olyan mintha nem is akarnék túllépni rajta csak újrakezdeni. a közelünkbe álompárnak tartottak és senki nem gondolta volna ezt. én sem.:( úgy érzem mintha számára akkor mégsem lett volna annyira igazi minden..becsapottnak érzem magam, és végtelenül hibásnak. és ahogy ismerem magam..már előre félek, hogy ez a bánat évekig fog tartani és még úgysem találok senki hozzá foghatót..és majd azt fogom érzeni h egy igazi volt akit hagytam elmenni..:((

    • Erika   2011. november 19. szombat 19:54 / Reply

      Kedves Viki!

      Sajnálom, hogy ekkora fájdalommal kell megbírkóznod, azonban – most még nem hiszed el, amit most mondani fogok – jobban jártál, hogy még a házasság, ház, és gyerekek után történik mindez Veled. A leírtak alapján nem gondolom, hogy Te ne lettél volna kedves a vőlegényeddel. Sajnos, ha egy harmadik be tud lépni a kapcsolatba, erről az exed is tehet. Ne ostorozd magad. Gyáva volt, ha nem merte elmondani Neked, hogy becsajozott közben. Elég a fájdalom, amit most el kell viselj, nem kell még külön magadat “korbácsolni”.
      Tapasztalatból mondom, én is nemrégen váltam el 5 év után. Ebből mi két év együttélés után kötöttünk házasságot, három év házasság után pedig elváltunk. Szerintem nem látjuk tisztán a kapcsolatainkat, amiben élünk. ÉN is éreztem, hogy valami nem stimmel, hiába próbáltam azonban erről beszélni Vele. Nálunk nem egy harmadik jött közbe, hanem a megértés, odafigyelés hiánya. Annyira elfáradt, mire haza jött, hogy már csak az elektromos kütyüi tudták kikapcsolni. Ilyenkor de szerettem volna, akár egy elektromos szerkezet lenni, akivel törődik. Hiszen velem nem foglalkozott. Hazajött, megkajált és húzott a műhelyébe. Pedig én minden nap megkérdeztem Tőle, hogy milyen napja volt, de az enyém az nem érdekelte. Egyre inkább azt éreztem nem szeret, és ezt sajnos meg is mondtam Neki. Egyre ritkábban szeretkeztünk. Fentebb az egyik forumozó is hasonlóan járt. Nos, azt mondják a pszichológusok stb., hogy keveset, vagy nem is kommunikálunk egymással. Na, ez sem igaz, mert talán időnként túl sokat is kommunikálunk. Sajnos hamarabb elkopik a kapcsolat, akkor nem megjavítjuk, hanem kidobjuk. A legrosszabb eszközöket dobtam be, hátha olyan lesz a kapcsolatunk, mielőtt összeházasodtunk. Zsaroltam, hogy elválok, időnként amikor nem tudtam Vele megbeszélni a problémáinkat, akkor hisztiztem. Kár volt, csak magamat aláztam meg. Egy év cirkusz után külön mentünk. Még mindig fáj. Időnként sajnálom, hogy ennyit nem kellett volna beletennem energiát.
      Máskor meg azt gondolom, hogy még többet kellett volna.
      Fájó szívvel nézem a boldog párokat, akik átölelve mennek az utcákon, kézen fogva sétálva. Belém bújik a “kisördög”, vajon meddig?
      Aztán sajnálom magamat, hogy magányos vagyok. Nagyfiammal már csaknem mehetek így? Néha azért “lopok” tőle egy ölelést. Feltöltekezek barátnőm unokájánál is. Programokat szervezek, sokat dolgozom. Büszke vagyok, hogy így is eltartom magamat, megállok a lábamon. De az éjszakák, még mindig nehezek. Nincs, aki mellettem szuszog, átölel, szerelmeskedik velem. Régi szeretőmre nem vágyom, újra még nem állok készen. És félek nagyon, mi lesz? Nem akarom elhinni, hogy valahol nincs meg az én párom, aki nekem rendeltetett.

      • Viki   2011. november 20. vasárnap 10:54 / Reply

        Szia Erika,

        Annyira rossz hallani ezt, hogy össze is házasodtatok, és mégsem maradtatok együtt. Tele van a világ ezzel. Azzal, hogy 1-2 év házasság és bumm. És tudod nekem az is fáj, hogy ő mindig azt mondta h ez velünk nem fordulhat elő,mert mi mások vagyunk, és még egy héttel a szakítás előtt is azt mondta, hogy én ne mondjak olyat soha h nem akarok a felesége lenni!!!és terveztünk költözést és esküvőt külföldön és minden olyan volt mint egy álom. és én még mindig annyira szeretem őt..és látni ezt, olvasni ezt h másoknak még 1 év után is fáj az ébredés fáj az elalvás..folyton ostorozom magam, persze tudom nem kellene, hogy ha többet nyomultam volna rá ha jobban érzettem volna h ő a férfi nekem..h testét lelkét egyszerűen “imádom”..és tudom h ezt az évek alatt alakult ki nála, pedig ezek alatt az évek alatt olyan együttléteink voltak amik elsöprőek voltak.és mondta h mindig velem akarja..és most?!én ezt tényleg komolyan gondoltam ő pedig lehet már nem is gondol rám.egyáltalán. pedig nem volt kopott a kapcsolatunk..csak nem volt annyi a szenvedély mint a legelső évben. fáj h máshogy szerettem mint ami neki jó lett volna, ugyanakkor nem ezt mondta, h nem jó h ilyen vagyok, hanem azt, hogy csak én tudom őt kezelni. és most a közös ismerőseink annyira igazat adnak neki szinte már támadásnak érzem, mintha én gonosz nő nem törődtem volna vele. csak sok béna körülményünk is volt, így nem tudtam annyira megmutatni a háziaskodó énem.ezt a fajta gondoskodást úgy tudod adni ha együtt élsz, nem? mert elég nehéz ha épp kettesben mész a pároddal nyaralni hosszú autóútra és mikor indulnál a boltba kaját venni, kiderül h “anyósod”már egymillió szendvicset megcsinált vett 20 kg chipset..mintha te semmire nem lennél képes.:(igazad van, hogy nem értjük a kapcsolatainkat, és nem is látunk benne sokszor.én is vak voltam.ugyanakkor mindent eldobunk mert nem olyan mint az elején..ezt sugallja minden h legyél boldog és ha vmi nem az igazi akkor keress másikat, holott lehet egy kis küzdéssel jó lenne.de így olyan mintha mindig is ezt csinálnánk majd és soha nem állapodnánk meg..úgy igazán. nem lehet könnyű neked, de jó látni h több erőd van már mint nekem most.:)és képzeld itt lakik mellettem egy házzal..szóval este mikor lefekszem akaratlanul is az van a fejemben h ő mással a mi ágyunkba amit mi szereltünk össze a szobában amire azt mondta találjam ki milyenre fessük ki tavasszal..minden fáj.remélem hamarosan eladjuk a házat és akkor nem leszek itt mellette..én elhiszem, hogy egy ideje már gondolkodott ezen és tudtam h nem jó neki h nem vagyok szenvedéllyel felé..de azt érzem ha ennyit mondott volna: viki ez veszélyezteti a kapcsolatunkat..akkor talán észbe kaptam volna.ráadásul olyan dolgok amiket szeretek vele és szerettem volna olyan dolgok miatt szűnik meg.nem olvasok ügyesen a jelekből.:( talán én csak a jó részt láttam ő meg csak a rosszat, csak azt hittem h ez olyan mint amit te is leírtál, h sok veszekedés..1 év küzdelem..nem pedig annyi, h nov.1 ne mondj olyat h nem jössz hozzám. nov 12: nem akarok semmit veled.
        amúgy van aki nekem is tanácsolja h pasizzak..de hát csak ő kell..még így is..csak az ő érintése nevetése az ő nézése..őt ébreszteni, ahogy eddig tettem..nagyon nehéz ez..

        • Erika   2011. november 20. vasárnap 22:24 / Reply

          Szia Viki!

          Szerintem még ne pasizzál, de sokat legyél barátok között. Olyanok között, akik meghallgatnak, szeretnek. Figyelj, tényleg így van, ha valaki menni akar, hagyni kell.
          Az igazi visszajön. Inkább el sem megy. Mondják a nálam bölcsebbek.
          A ház eladása sokat segíthet, mert tényleg pocsék lehet, h. egy fal választ el Tőle. Ne gondolj rá, hogy Ő mit csinál. Tervezdd meg a napjaidat, járj el sportolni, barátokkal csak úgy. Dolgozz sokat, írj naplót, bármit tegyél, ami jó Neked. Sajnos az egy év próbálkozást nem kellett volna megtennem, hiszen ezzel értem el, hogy még ma is fáj. Ma már tudom, hogy csak én akartam a kapcsolatunkat, Ő nem akarta már velem. Mégis úgy tett, mintha.
          Sok sikert kívánok Neked, és ha van kedved beszélni, szívesen meghallgatlak, illetve olvasom a leveleidet. Üdvözlettel: Erika

          • Viki   2011. november 27. vasárnap 14:14

            Szia Erika,

            Köszönöm amiket írtál, naplót elkezdtem írni, ez segít mert nem folyton másoknak mondom ugyanazokat a mondatokat..és segít valamiképpen abban, hogy tisztázzam magamban mit érzek. vissza nem olvasom..egyenlőre inkább nem.inkább csak leírom..azt hittem jobb lesz ha telnek a napok..de nem lett jobb..kicsit eljárkálok, de még mindig szorít ez az érzés, h nem tartozom hozzá..és sírok. és az is fáj h neki ebből talán semmi se fáj..ez néha gyengít néha erősít, hisz ha neki ennyi se volt, h sírjon egy kört..h egy kicsit is hezitáljon h jól döntött e..hát biztos érezte e olyan mélynek ezt a kapcsolatot mint én?akkor lelkileg nem az volt akit én szerettem.én ennél őt és a mi kapcsolatunkat különlegesebbnek hittem..mint ahogy az ő is mondta..tht ki ő valójában?

        • Viki2   2012. május 30. szerda 16:06 / Reply

          Kedves Viki! Most találtam rá erre az oldalra, mert 2 napja velem is megtörtént ez a borzalom, amit egyelőre úgy érzek, hogy nem fogom túlélni. Érdekelne, hogy Te hogy vagy most? Mi zajlik körülötted, benned?

  60. nucleus   2011. november 21. hétfő 04:17 / Reply

    Szép hajnalt!

  61. nucleus   2011. november 21. hétfő 04:25 / Reply

    sajnos,vagy nem sajnos én is itt vagyok a csalódott,megbántott,kihasznált emberek táborában,napokban ért véget egy kétéves kapcsolatom,amiben én voltam a hős szerelmes,kicsinyke párom pedig aki megpróbált ehhez a szerephez felnőni..és tényleg így volt,nálam szerelem volt első látásra,amit el is mondtam neki,élvezte ahogy körüldongom ,elhalmozom,már a kezdetekben is voltak ezekből az érzelmi különbségből konfliktusok,szakítások,de valahogy mégis egymás mellett kötöttünk ki,és eltelt egy év mindenfajta probléma nélkül,már-már nyeregben éreztem magam amikor közölte:Beszélnünk kell!
    innentől ugye ismerős?
    tudom mit kell tennem,azt hiszem,tudm azt is mi vár rám,az első-második lépéseket már megtettem,tárgyak emlékek,fotókat jó mélyre eltettem,kitöröltem minden kütyüből a számait,elérhetőségeit…próbálom felégetni magam mögött a hidat,tudom gyerekes,de úgy érzem most ezt kell tennem….nincs gyűlölet,némi harag azért van,de mi anno nagyon ritkán veszekedtünk,ált. értelmesebb formáját választottuk a probléma kezelésének,de ennek most annyi…jövőhéttől ismét visszamegyek edzeni,beíratkozok egy nyelvtanfolyamra….nekiveselkedem azokoknak amikre eddig nem szántam elég időt…
    ÜdV,Mindenkinek.

  62. Erika   2011. november 25. péntek 12:38 / Reply

    Sziasztok!
    Tegnap szakított velem a srác aki sokat jelentett nekem!
    Bár csak egy hónapot voltunk eggyüt, de mégis olyan volt az az egy hónap mint ha évek óta ismertük volna egymást!! Pedig csak 2 hónapja! Nagyon jól meg voltunk, azt hittem sokáig fog tartani, de nem, tegnap irt egy sms-t, hogy nem tudja mit érez, de legyen vége, és hogy nagyon sajnálja, én este elmentem hozzá hogy meg beszéljük mi ez az egész, és annyit mondott hogy ő igen is nagyon szeret engem, de inkább legyen vége majd elkezdett sírni,! Én nem értem ha szeret akkor mért hagy el? És ezt meg kérdeztem tölle de nem tudott választ adni rá! segítsetek mit tegyek? Nagyon fontos nekem, és nem akarom hogy így legyen vége!
    válaszotokat várom és köszöm !

    • Viki   2011. november 27. vasárnap 13:58 / Reply

      Szia!

      Most jön, hogy az én sztorim után jobb ha nem is adok tanácsot..:) de meglehet, hogy még nem tudja mit akar..nem tudom ez előtt volt e neki kapcsolata, de csak az én példámat tudom elmondani: Én régen több évig jártam egy sráccal, és én szakítottam vele, de mikor már az új kapcsolatom kezdett kialakulni és kb. 1 hónapja már együtt voltunk..mégis gondoltam az exre, de szerettem az újat..érdekes..és nekem kellett egy-két hónap egyedül h lezárjam a régit és újba kezdjek..és tudtam h őt szeretném örökre..igaz én régebbről azért ismertem már őt. :) és szépen alakult 5 évig. sajnos nem lett jó a vége, de ez már nem is a tanácsom része. lehet hagyni kell neki egy kis időt, ha tényleg szeret akkor melletted dönt, hidd el nekem, hisz az én sztorimban én voltam a te szerelmed helyében. :) kialakul hidd el..ha nem.. úgy alakul akkor is lesz jó..csak mi még nem így látjuk. :) és amit nekem tanácsolt Erika: az igazi visszajön..de inkább el sem megy..üdv:kicsit sorstárs

  63. Szomorú lány   2011. december 22. csütörtök 22:14 / Reply

    Szia!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy létezik-e olyan hogy 1hónap alatt megszeretek valakit? Mert volt barátom és eléggé szerettem minden rendben volt, de Ő sajnos kimegy külföldre lehet végleg.Én ritkán szoktam sírni főlleg szerelmi ügyekben még ritkábban.De nagyon hiányzik.Tényleg 1 hónap alatt szerelmes lehettem? Bár tudom rövid idő.Étvágyam van nem vagyok depressziós, de nem is vagyok jól.:( Amúgy én 18éves vagyok a fiú 22 ha ez számít.Előre is köszönöm a válaszát! ÜDV: Egy szomorú lány

    • Dreen   2011. december 22. csütörtök 23:45 / Reply

      Szia! Én napok alatt beleszerettem abba, akivel aztán 5 évet éltünk együtt. Aztán kiment külföldre tanulni, évekre (még mindig).

      “Szomorú lány”, ne légy depi. :) Előtte is voltál valaki, utána is leszel. Számos boldog házasságban élő nő múltjában ott van egy srác, akibe szerelmes volt, de elváltak útjaik. Csak “káprázat” az egész. Tényleg az! ;)

  64. zoli   2012. január 20. péntek 04:54 / Reply

    Sziasztok!

    Én egy 23 éves srác vagyok. Barátnőmmel most vagyunk túl egy szakításon, 4 évig voltunk együtt, ebből 3-at együtt is éltünk.
    A szakítás oka, hogy eltávolodtunk, rendszeresen veszekedtünk és elmúltak benne az érzések. Már nem szeret.
    Nagyon sokszor volt, h szakítottunk, de mindig kibékültünk és sajnos nem is tepertem magam ilyenkor,tudtam,h majd megbékél,mert szeret. Nem elég h nincs többé,még a lelkiismeretemmel is el kell számoljak,hogy milyen csúnyán bántam vele. Most már tudom.. és nincs több esély, azt mondta már nem is akarja h visszajöjjenek az érzései. Eléggé elveszettnek és üresnek érzem magam nélküle,bármit megtennék h visszakapjam és jóvá tehessem a dolgokat, és ezentúl megbecsülném,mindent megadnék neki. Nincs kedvem semmihez,tanulnom is kellene így vizsgaidőszak közepén,de egyszerűen nem megy,nem látok célt, értelmet,csak ürességet érzek magamban. Mit tanácsolnátok és szerintetek meddig tart míg jobb nem lesz? Ő volt az első komoly kapcsolatom.

  65. Petronius   2012. január 22. vasárnap 15:21 / Reply

    Üdv Mindenkinek!

    Petronius vagyok, 35 éves férfi, akit kilenc év után hagyott el a barátnője. (Őt nevezzük Quintiliának.) Hat évig éltünk együtt…

    A szakításunk újévre datálható, de a “végleges nemet” januarius 8-án mondtuk ki. Nálam is megvannak a szokásos tünetek, étvágytalanság, nem tudok aludni, stb. Plusz munkanélküli vagyok, tehát azzal sem tudom magam lekötni, hogy dolgozom. (Max otthon a lakásban, de már azt is fényesre takaritottam. :))
    Szóval, mint a bevezetőben írtam, Quintilia kilenc hoszzú év után hagyott el. Az ok: beleszeretett egy másik hapsiba. (Ő innétől kezdve az Aelius nevet kapja.)

    Az egész történet november vége felé kezdődött…
    Előzmény: Quintilia, és én is munkanélküliek voltunk. Neki már régebb óta nem volt munkája, nekem aprilis havában szűnt meg a munkaviszonyom. (Leépítés a cégnél.)
    Nehéz helyzetben voltunk, de hihetetlen erővel belevetettük magunkat a munkakeresésbe, és nagyszerű módon tudtunk “együtt dolgozni”.
    A sok sikertelenség sem vette el a kedvünket, hanem inkább megkeményített bennünket, és annál jobban ráhajtottunk.
    Végre, nagy örömünkre Quintilia septemberben talált magának munkát. Ennek nagyon örültünk, de sajnos ez hozta meg a kapcsolatunk végét. Sokat mesélt az egyik kollégájáról(Aeliusról), akivel összebarátkozott. Ez még nem lett volna baj, de nekem nagyon nem tetszett, hogy ez a pasas elmondott egy csomó dolgot magáról. (Pl. a párkapcsolata) Mondtam is Quintiliának, hogy mégis csak fura, hogy ez a muki ilyen intim dolgokat is elmesél magáról.
    Quintilia erre azt mondta, hogy neki is furcsa, de ha ez kell neki…
    Decemberben elkezdődött az hogy későn járt haza, és egyszerűen nem is lehetett vele beszélni. Többször, nyíltan megkérdeztem Tőle: “Quintilia, van valakid?” De csak a vállvonogatás, és a ködösítés volt a válasz. Az egész hónap nálam egyfajta depresszióban telt. Nagyon keveset találkoztunk (hétvégén is dolgozott), és úgy éltünk egymás mellett mint két vadidegen ember. A karácsony is borzalmas volt.
    Szilveszterkor megkérdezte tőlem: “Petronius, meghívtak egy buliba, nagy baj lenne ha elmennék?” Elöntött a düh, és csak rámutattam az ajtóra, és annyit mondtam: “Úgyis eldöntötted, úgyhogy menjél!” Újévkor este jött haza, azzal, hogy beszélni akar mindenképp velem. De akkor már én nem akartam vele beszélni. Másnap ismét azzal állt elő, hogy beszéljünk. Nagyon dühös voltam és mondtam Neki: “Ha eddig nem voltál hajlandó beszélni, akkor most hirtelen mitől lettél ilyen beszédes?” Mondta, hogy nem tud tovább várni. A beszélgetésnek nem sok értelme volt, mert csak vádaskodó veszekedéssé fajult. Szerinte én nem figyeltem rá, nem tudott rám építeni, stb. Én visszavágtam, hogy Ő decemberben azt se kérdezte meg tőlem hogy mi van velem. Észre se vette, hogy olyan vagyok mint egy élőhalott. Úgyhogy ennyit az odafigyelésről.
    Másnap én elutaztam, és csak vasárnap jöttem haza. Akkor este feljött hozzám, és még egy beszélgetésbe belefogtunk. Azonkívül hogy bőgött, és nagyon “sajnálta” már nem volt értelme a beszélgetésnek. Itt már bevallotta azt is amit tudtam, hogy összejött Aeliussal.
    Már csak az osztoszkodást kellett megbeszélni, és azzal el is búcsuztunk. Még kapcsoltaban vagyunk egymással, de ez rettenetes. 17-én kint volt nála reggel tíztől, este kilencig. Hivatalos iratokat nyálaztuk át, plusz még beszélgettünk is. Ez nagyából a történetem.
    Azóta nagyon keveset alszok, eszek, és folyamatosan lelkinyomás alatt vagyok. Barátok, és a család mellettem áll (még Quintilia szülei is), de azt hiszem ezt nekem kell feldolgozni.
    Köszönöm mindenki türelmét, és bocs az összevisszaságért, és a helyesírási hibákért.

    Petronius

    • Dreen   2012. január 22. vasárnap 22:13 / Reply

      Szia Petronius,

      Nagyon sajnálom a történteket, nagyon rossz lehet… Annyit tudok mondani hogy én is megéltem olyasmit, amibe majdnem beleőrültem, de látod itt vagyok, jól vagyok, sőt azután a következő párommal tökéletes harmóniában éltünk.

      Végülis most az mindegy hogy miért hagyott el (leírtam már itt, igazából egy nagyon szép történet, nem ilyesmi mint ami veled történt). Ez két és fél éve volt. Azóta írtam egy könyvet. Jó könyvet, ahogyan a visszajelzések mutatják.

      Ez persze nem a reklám helye, hanem ami miatt ezt említem: tudom hogy ha velem marad, nem írom meg a könyvet. Nem lett volna rá idő, valószínűleg nem értette volna meg, hogy miért ezzel foglalkozom (mégha az idő engem igazol is később), miért nem a mókuskerékkel vagy ővele. Talán rosszabb vége is lett volna mint amilyen így volt.

      Szóval nem tudhatod hogy mi mihez vezet. Ám egyben biztos lehetsz: Előtte is voltál valaki, utána is leszel.

      • Orsi   2012. január 23. hétfő 18:05 / Reply

        Dreen, ez nagyon jó végszó és nagyon találó, gratula, egyetértek!

    • Mrs. Columbo   2012. január 27. péntek 15:47 / Reply

      Hát igen…ilyenkor elgondolkozom miért nem legális a kommunarendszer.

  66. szegál   2012. január 27. péntek 04:16 / Reply

    tibi vagyok 45 eves 14évig éltem a feleségemmel mikor meg csalt és már 6 éve külön élünk de még nemvagyunk elválva mivel nemtudom hol tartozkodik 5gyermekünk született 2 már nagykoru és hálá az istenek én nevelem öket meg persze a kisebeket is igy 6tan vagyunk igaz szegényesen élünk de a szeretetük potol mindent 6 év után ugynézetki hogy lesz egy komoj kapcsolatom de a hölgy joban mondva én nem mentem bele egy ojan kapcsolatba hogy a gyerekeimet egyedül hagyam igaz ö monta hogy költözünk hozá de ezt a gyerekeksem akarták mert kötödnek a házhoz amiben élünk a legkisebb gyermekem 13éves egy gyönyörü kislány akitmég felkel nevelnem igy megszakadt a kacsolatom a hölgyel pedig nagyon nehezen szántamrámagam egy uj kapcsolatra nem tudom hogy a félelemtöl vagy énis depis vagyok

  67. Pandora   2012. február 21. kedd 10:38 / Reply

    Sziasztok! Én pár napja szakítottam a volt barátommal. Az a helyzet, hogy tropa vagyok, hat hónapig voltunk együtt és szeretném ha valaki válaszolna nekem , segítsetek légyszi. Külföldön dolgoztam, és ott ismertem meg őt. Az a helyzet, hogy teljesen egyedül voltam kinnt, és amikor megismertem, senki sem volt velem, egyedül éreztem magam, nagyon hiányzott az otthonom, de vele minden jóra fordult. Ő volt a lelki támaszom, úgy kezelt,mint egy királynőt, nagyon figyelmes és odaadó volt velem. El akart jegyezni, és én is kedveltem, szerettem(amit akkor még nem igazán fogtam fel) Rengeteg mindent kaptam tőle(szóval sok az emlékem) és amikor hazamentem, már arról beszélt, hogy újra mikor találkozzunk.Mindennap beszéltünk, volt hogy fél napon keresztül. De hibáztam, mert megcsaltam őt a harmadik hónapban.Akkor minden megváltozott. Leitta magát, sírt , igaz hogy még 3 hónapig együtt voltunk, de mindennap a fejemhez vágta. Én akkor döbbentem rá, hogy szeretem, amikor láttam őt szenvedni és nekem is nagyon fájt, hogy csalüdtam magamban.Utána még találkoztunk egyszer, kimentem külföldre, de már nem volt ugyanolyan. Nem mosolygott annyit, láttam rajta, hogy bántja őt. És azóta vádolom magam, mindennap sírok, nem tudok aludni, próbáltam hónapokig jóvá tenni, de láttam ,hogy nem tudja elfelejteni. Pár napja nagyon összevesztünk, és szakítottunk, nem keres azóta.Nem tudom miért csaltam meg, de most döbbentem rá hogy mennyire szerettem ,amikor elveszítettem.Nincs étvágyam, nem beszélgetek senkivel, már három hónapja csak sírok folyamatosan.Azt érzem, soha többé nem akarok kimenni abba az országba, mert rengeteg emlékem van . Volt már valaki így, mit kell tennem? Fog enyhülni az önvádam, vagy sosem fogom magamnak megbocsátani?Mert mindent én tettem tönkre…

  68. Kata   2012. március 17. szombat 09:03 / Reply

    Sziasztok,

    engem fél éven belül másodszor ér utol a szakítás borzalmas érzése. Fél éve a férjem hagyott el 3 kicsi gyerekkel. Ezen viszonylag könnyen túl voltam, mert egyrészt nagyon megromlott már a házasságunk, így jobb, hogy véget ért. Másrészt volt valaki, aki mellettem volt a nehéz percekben. Kollegából lett barát, majd néhány hónap múlva rájöttünk ez már nem barátság. Elhagyta a párját, és rögtön belekezdtünk a mi kis közös kalandunkba. Hiba volt, mert nem volt túl az exen. 10 nap után visszament hozzá. Majd újra rájött, hogy hiányzom, engem akar. Újabb 10 nap, és megint visszament. Eltelt egy hónap, mikor 2 hete azt mondta, eldöntötte velem akar lenni. Éreztem, hogy nem olyan, mint volt, de gondoltam minden rendben lesz. Váratlanul szerdán közölte, nem érzi a lángolást, ami egy kapcsolat elején illik, ezért örökre vége. Fordult egyet velem a világ, nem értem mi történik. Miért velem történik. Mi lesz most velem? Hogy fogom elfelejteni, ha minden nap látom? Elveszítettem, aki fontos volt nekem, mint férfi és mint barát. Mikor leszek ezen túl? Miben higgyek?

    • Dreen   2012. március 18. vasárnap 06:29 / Reply

      Kedves Kata, sokat gondolkoztam azon, hogy mi használhatót írhatnék azon kívül, hogy együttérzek veled és sajnálom hogy ennyi csapás ért ilyen rövid idő alatt.

      Higgy abban, hogy egy jobb emberismerettel és elővigyázatossággal elkerülheted a hasonlóan éretlen és emiatt megbízhatatlan férfiakat. Ami persze nem általános bizalmatlanságot jelent.

      Minden jót! :)

  69. Serbi   2012. április 15. vasárnap 14:22 / Reply

    Sziasztok,
    Én igazából most fedeztem fel ezt az oldalt,mivel eddig nem voltak ilyen problémáim és kb. 1 hónapja az életem teljesen elfordult 180 fokba és nemhogy javulna a lelki állapotom,hanem egyre rosszabb.Talán valamit rosszul csinálok?! Azért írok itt,hogy hátha valaki tapasztalattal rendelkező,segítőkész lélek tud hasznos tanácsokat adni.Szóval Én egy 26 éves fiú vagyok,akit dobott a barátnője 2 éves boldog kapcsolat után és borzasztó hirtelenséggel,amire nem voltam felkészülve.Halálosan szerettem,ezért most halálosan szenvedek is,pedig eltelt 4 hét és azóta nem is beszéltunk,mivel az volt az utolsó mondata:Jöhetek egy hét múlva,jöhetek 2 múlva Ő már nem azt érzi,amit kellene és úgyerzi nem édemes fojtassuk a kapcsolatot.Az eletemet is odaadtam volna erte,sot mar a hazassagon is gondolkodtam.Nagyon jo volt vele minden,rengeteg kozos elmenyunk volt.Sot minden legszebb elmenyemet mellette eltem meg.Most meg mi maradt? Az szep emlekek,ami miatt ertelmetlennek latom az eletet.Rozsat vittem Neki,sot terden csuszva sirva konyorogtem egy uj esejert es nem kaptam.:((( Akkor rajottem,h vege van es magamba roskadva elfogadtam a donteset.Azota sem sms,sem bip,sem semmi.Sot lattam azota vagy 3szor es szornyu erzes latni,h O mar jol van es megsem karcolta az egesz.MAr keszitgetem magam arra,hogy maholnap egy mas pasinak fogja a kezet es akkor tuti,h ujra a szakadek sotet melysegebe esek vissza.Nem megy a munka,felek egyedul maradni,nem tudok enni,aludni,semmi sem megy,mert minden Ra emlekeztet.Szornyu ez a hianyerzet.Ami meg ront a hejzeten,hogy annyira Ot tettem a kozeppontba,hogy senki mas nem erdekelt mellette.Most meg elszakadtak a kapcsolataim es ezelegyutt az eletem es a maganysag uldoz.Regebb rengeteg rajongom volt,de az igazira vagytam,nem fojtattam kaladokat es meg is talaltam Ot,de ugylatszik nem O volt az igazi :(( Mit tehetek,h talpra tudjak allni es fojton ne a szep emlekek es O jarjon az eszembe?Lehet meg ezekutan boldog az ember?Minden jonak ez a vege?Meddig kell meg a pokol kapujat oriznem?

    • Dreen   2012. április 15. vasárnap 15:33 / Reply

      Serbi, én is átmentem ezen. Túlleszel rajta…

  70. anika   2012. április 15. vasárnap 14:37 / Reply

    Hű, együttérzek :(. Nagyon tudom, milyen a szerelmi bánat, fiatal koromban iszonyúan tudtam tőle szenvedni, és tanácstalan voltam, és elvesztem benne. Neked nem kívánom. Tudom, hogy mai eszemmel mit tennék, ha fiatal csalódott-szerelmes lennék. Bárcsak ezt tettem volna akkor én is.
    Tudnod kell, hogy a szerelmi bánat eltart egy darabig, de NEM ÖRÖKKÉ!!! Utána is van élet. De nem mindegy, milyen!!!
    Még nagyon fiatal vagy! Egy 26 éves fiú még épp csak kinőtt a gyerekcipőből :). Még előtted az élet, gyönyörű dolgok várnak rád – amennyiben JÓL ALAPOZOL!!!

    Tereld el a figyelmedet a jelenlegi bánatodról tevékenyen. Tűzz ki célokat (akár olyanokat, amelyek lényege, hogy “megmutatom neki, miről maradt le), és valósítsd meg őket. Fejlődj mondjuk 28-30 éves korodra olyan extra jó pasivá, aki után majd sóvárog, hogy “jaj, miért nem maradtam vele?”
    Lásd magad előtt a sikert. Azt, hogy boldog és vonzó jó pasi vagy, és – akár egyedül, akár már egy másik párral – összefutsz vele, beszélgettek, ki hogy él most, és neki felvillan a szemében, hogy “de kár, hogy már nem az enyém”. De mire ez eljön, te már nem ennek fogsz örülni, hanem a jól megcsinált életednek! Csak valahogy szerezd vissza az életkedved.

    A helyedben áttekinteném, mi kell ahhoz, hogy egy pasi boldog legyen, kiválasztanék pár nagyon fontosat, és gőzerővel dolgoznék azon, hogy ezeket megvalósítsam. Minden apró sikerélmény tompítja majd a fájdalmadat, és minden tevékenység leköt majd annyira, hogy ne is legyen időd a fájdalomra. Ha ehhez van elég erőd, akkor nem vagy elveszett ember, és rád fog találni a boldogság. Ha viszont az egyszerűbbik utat választanád (kemikáliák, mint drog, alkohol, gyógyszerek, stb), akkor biztosan nem sikerülne semmi az életben. De talán nem az egyszerűbb, hanem a jobb utat fogod választani :). Célok, tevékenykedés! Válj jó pasivá, hogy újra tapadjanak rád a jobbnál jobb csajok! Addig is légy emberek közt, iratkozz be egy nyelvtanfolyamra, sportolj, kirándulj, olvass (az olvasott pasi nagy kincs, a nők imádják!!!)

  71. Serbi   2012. április 15. vasárnap 19:11 / Reply

    Koszonom a jo tanacsokat,valoban igy volna helyes,de megbenit ez az erzes es akarhanyszor meglatom,mindig visszaesek a szakadekba,mert nem tudom felfogni,hogy miert lett vege,hisz olyan szep volt!?Elfigyelek masokat,h milyen csunyan beszelnek egymassal es milyen durva a kapcsolatuk es megis egyutt vannak.Azok akik csupan boldogok szeretnenek lenni a parjukkal,azok igy jarnak.Szornyu es nem ertem ezt!Tele van kerdojellel az agyam es rengeteget gondolkodok.Azelott olyan voltam,mint a beton.Most pedig olyan gyenge,h a multkor meguttem a kezemet es sirva fakadtam,mint egy kisgyermek.Barmilyen kis kudarc ugy kikeszit,h az nem emberi.Szornyen rossz erzes es aggaszt az ,hogy valyon kapok-e meg hozza hasonlot.A masik,ami rengetegszer belevag a gondolkodasomba,hogy “valyon most mit csinal?”.Ugyanis azelott megszoktam,h mindig szolt barhova ment.Most pedig megy minden buliba es nekem kozom sincs hozza,holott az eletemet is felaldoznam erte.Ezek a dolgok nagyon foglalkoztatnak es ha sikerul megszabadulnom ezektol a gondolatoktol,akkor talan tovabb tudok lepni.Ugy erzem egyedul maradtam es nem kellek senkinek,ez a legnagyobb baj.Soha nem tapasztaltam ilyen erzest,de nem is kivanom senkinem,mert inkabb szeretnem,h egy labam legyen,mint igy.A buszkesegem 0 ala suljedt.Pedig mar egy honapja.:(( Sokan tanacsoljak,h csajozzak,flortoljek,de hogy tehetnem,mikor azelott sem voltam olyan??En nem tudok erzelmek nelkul egyutt lenni egy csajjal.Nem tudom ez baj-e,de ilyen vagyok!??Szeretnem most az ido kereken egy jo nagyot forditani es megnezni,hova jutok felev,vagy egy ev mulva.Valyon tulelem-e?!

    • anika   2012. április 15. vasárnap 19:47 / Reply

      Szerintem jelenleg nagyon gyenge vagy. Így esélyed sincs se arra, hogy ő újra a férfit lássa benned, se arra, hogy bárki más, se arra, hogy helyesen cselekedj.

      Sajnos úgy érzem a szavaidból, hogy
      1. nem akarod elfogadni a döntését (titkon még reménykedsz). Kár.
      2. belelovalod magad az önsajnálatba, és az fel fog emészteni, megakadályoz a helyes cselekvésben
      3. annyira oda voltál a csajért, hogy ez lett a veszted!!! Ahol a felek udvariasan beszélnek egymással, az eleve gyanús. Mi is szörnyen udvariasak voltunk a férjemmel. Már nem vagyunk együtt.
      Egy nő sem szereti, ha a pasi ennyire a lábai előtt hever. Aki ilyen gyenge, ennyire oda van értem, azt én is lapátra tenném.
      Nincs más választásod, tanulj!!! Tanulj az esetből, tanulj úgy általában (az sosem árt), tanulj helyesírást (következetesen kevered a ly-t és a j-t), tanulj meg bánni a nőkkel, tanulj meg LELKILEG FÜGGETLEN maradni. Ha kell, menj el pszichológushoz, mert semmiféle boldogság nem vár rád semmiféle kapcsolatban, ha ennyire függsz lelkileg a partnertől! Szóval tanulj szorgalmasan!!!

      • Dreen   2012. április 16. hétfő 00:44 / Reply

        NA, Anika, hát ez viszont elég kiábrándító volt. Igazából nevetséges. De tényleg. Így szeressek egy nőt… ;)

        Mintha a szappanopera és az érzelmi tökéletlenség nívóalap volna. Pedig valójában szánalmas, mégha elterjedt is.

        Ez tipikusan a “nem tudom hogy mit akarok, de ha megadod, nekünk annyi” esete.

        • anika   2012. április 16. hétfő 08:21 / Reply

          Őszintén megmondom, pont azon gondolkodtam, hogy TÚL kedves és lágy vagy. Olvasgatom itt a hozzászólásokat egy ideje, és mindig ez a benyomásom! Tuti, hogy jót akarsz, de hát a kedveskedés a nők erénye!!! Ha egy nő egy klubban beszélget egy csomó pasival, és egyikük iszonyú kedves, udvarias, előzékeny, másik kicsit érdes, nem igazán barátságos, stb, szerinted a lány melyiket fogja izgalmasabbnak találni? És szerinted az izgalmasnak jobb, akitől már egy mosoly is nagy megtiszteltetés, vagy a kedves srác, aki úgyis mindig aranyosan szól, és mindenkihez?
          Tartok tőle, hogy nem hiszel nekem, de rá fogsz egyszer jönni: a nagyon nagy kedvességgel önmagad ellen dolgozol!!! Épp ez az akadálya annak, hogy boldog kapcsolatba kerülj. De ha sikerül, akkor is folyton azt fogod érezni, hogy kihasznál a csaj!!! Neked – legalábbis stílus terén – megfelelési kényszered van, de ez női vonás! Olyan, mintha nem apukádtól, hanem anyukádtól tanultad volna a viselkedést. Ami nagyon kellemes, de nem túl vonzó… Biztos kedves és jó haver lehetsz a lányok számára, de nem Te leszel az, akiről esténként ábrándoznak. De ne hidd el, ha nem akarod :).

        • Zsolt   2012. április 16. hétfő 08:45 / Reply

          Szia Dreen,

          Nem tudom miért érintett érzékenyen, amit anika írt. Szerintem teljesen igaza van. Neked miért nem szimpatikus az, amit írt?

          Üdv: Zsolt

    • anika   2012. április 15. vasárnap 20:10 / Reply

      Még az jutott eszembe, hogy leírhatnád ide nekünk, hogy milyen célokat tűzöl ki magad elé. És írhatnál néha, hogy hogy állsz velük. Ha véletlen túl sokat rágódsz a múlton, rád szólunk, hogy ne tedd, inkább menj el futni egyet, vagy kondizni. Tapasztalatból tudom, hogy sportolás után megjön (átmenetileg) az ember életkedve. Na, akkor kell pl tanulni. Vagy akár leülni a gép elé, és sorstársakkal dumálni. Csak ne emészd magad, ne rágódj, akarj leszokni a rágódásról és az exedről. Vagy ha nem akarsz leszokni még, akkor TEGYÉL érte, hogy újra jó fej legyél, dolgozz a változáson! És képzeld el sűrűn a diadalt! Engedj meg magadnak minden nap 2×1 óra merengést, mikor az 1-2 év múlva esedékes új találkozást képzeled el (mikor már vonzóbb vagy, mint valaha), és a nap többi óráját oszd be jól, és foglalkozz aktívan önmagad fejlesztésével. Dolgozz és tanulj! Sportolj és néha engedj meg magadnak rágódás helyett pozitív ábrándozást!!

  72. Serbi   2012. április 15. vasárnap 20:40 / Reply

    Szornyen igazad van!:)…. ja ,es a “j” es “ly” fogalmat,ha meggondolom tudom,de igy oda sem figyelek,de nem ez a tema.Hat a sportolast mar fontolgattam,na megy egy nyel tanulasat.Angolt tudok kozepfokon es szeretnem tokeletesiteni.Fogok csinalni egy napitervet ,minden percre vlmi tevekenyseget.Annyira nncs kedvem semmihez,de muszaj lex,mert nem akarok beteg lenni fizikailag is es tobbel erjem be.Mostmar nem eri meg,ugyhiszem.Remelem a gondolataim alabbhagynak,mert eddig is probalkoztam,de barminek nekifogtam,hamar elment a kedvem,mert egyfojtaba O jar az eszembe.Amikor egyutt jartunk,meg akkor sem jart ennyit a fejemben,mint most.Hallgatni fogok a tanacsodra es osszeszedem magam kicsit,m hanem tenyleg beletorik a bicskam es azt senki sem szeretne.A csaladom is ugy sajnal,h azt sem tudjak mivel feledessek,de nemigazan sikerul.Ezt a harcot magamban kell megnyerjem,ha vixaakarom kapni az eletemet.Amiket leirtal meg elolvasom talan naponta,hogy emlekezzek a fontosabb dolgokra,amiket jo eszben tartani.Szavaid picit nyugtato hatassal vannak ram,ezert koszonet!!Engednek rajonni,hogy valoban nem egy csajbol all az elet.Most meg szornyu,mert nagyon fajdalmas,olyan mintha valakim meghalt volna,vagy talan meg rosszabb.:( Meglatjuk mi lessz.Holnap megprobalok programot szervezni 2 napra eloremenoleg,lassuk segite.Tovabbi szep estet,meg irok majd,hogy merre alakulok,ha egyaltalan alakulok.

  73. Serbi   2012. április 18. szerda 18:42 / Reply

    Na eltelt 2 nap es ugy erzem haladtam elore,habar meg ugyanugy szenvedek.Ez a 2 nap jo volt arra,hogy atgondoljam mit is akarok valojaban.Megneztem ennek az oldalnak a “szakitani jo” oldalat is es arra jottem ra,hogy nagy igazsag van benne es a szavaidban Anika.Az egesz eletemet atgondoltam es vannak terveim.Hosszu es rovidtavu is.Elhataroztam,hogy amiket a parkapcsolatomban nem tettem meg,azt most mind megteszem.BEkellett ismerjem,hogy a parom annyira lefoglalt,hogy a szinte 3 eves kapcsolatomban semmit nem fejlodtem elore.Ugyanott vagyok,mint elotte.Pedig elotte evente ledipjomaztam vlmibol.Na eppen annyi,h le allamvizsgaztam,de az is masodikra sikerult,mert nemigazan tanultam a szerelmem miatt.Leirom a terveimet,hogy ne csak a fejemben legyenek,hanem legyen irott formaja is. :-) Szoval…. Legelso dolog amit megteszek az az ,hogy nekifogok edzeni testepites celjabol,hogy valahogy nezzek ki.A masodik az,hogy megtanulok jool angolul.A harmadik az,hogy regen tanultam szaxafonon jatszani es abbahagytam.Most ujra hangszert szerzek es megtanulok jol zenelni.Ezek a terveim egyelore,remelem lex erom mindezt megvalositani.Meg annyi,hogy elegge nyitott vagyok a kulfoldi munkakkal kapcsolatban es ha lehetoseg nyillik,akk elszeretnek menni kicsi penzt keresni,majd ugy fojtatni a terveimet!Irj Majd velemenyt Anika.Hello!

  74. anika   2012. április 18. szerda 18:52 / Reply

    Serbi, nagyon örülök azoknak, amikre jutottál, kellemes csalódás, hogy a jelek szerint egy leendő “igazi férfi” szomorkodott itt pár napig, akiből aztán gyorsan ki tudott bújni a fiatal oroszlán! A szaxofon az külön tetszik benne! Ha fiatal csajszi lennék, már kicsit beléd is szeretnék ezen a ponton, mert ez a terv már önmagában is izgalmas. A többi meg erőt sugároz.
    Tényleg kellemes meglepetés volt, ritka az ilyen! Remélem, olvashatjuk majd a részleteket is, és ha mélypont lenne néha, azt is megosztod velünk, hogy lelket önthessünk beléd, ha kell.

  75. Serbi   2012. április 18. szerda 20:05 / Reply

    Nagyon koszi,hogy habar azt sem tudom ki,de megis tamogatsz.Sokszor 2 batorito okos gondolat hasznosabb,mint a baratoktol ismetlodo gondolat: “Hagyd el talalsz majd mast,annyi csaj van a vilagon!”.Az igazsag az,hogy van sok baratom,de ezen a teren tapasztalatlanok es nemigazan tudnak hasznos tanacsot adni.Valami okbol kifolyolag erot kaptam,mert rajottem sokmindere.Egy honapig neztem a falakat es ejjelente sohajtottam 500at es remenykedtem,abrandoztam,hogy meg egyszer egyutt lehetunk.Pedig az eszem tudja,hogy soha nem lehetunk tobbet egymase.Ezekutan megugyan,mert ezt a kint meg egyszer nem szeretnem atelni.A multba burkoltam magam,ez volt a hiba es onsajnalatba kezdtem.Hiba volt.Elotte is voltam valaki es utana is leszek.Vissza szeretnem szerezni az onbizalmamat,ami szertefoszlott.:(

  76. Lilla   2012. április 26. csütörtök 18:57 / Reply

    Szia,elkezdem a tippeket és remélem hatni fog..de egyszerűen nemtudom kiverni öt a fejemből, úgyérzem csak én vagyok ennyire szerelmes az egész világon,tudom lehetetlen ,de soha neméreztem még ennyire szörnyen magam,minden áldott percben könnybeborul a szemem ha eszembe jut és annyira hiányzik annyira akarom h mellettem legyen ,mer nemvagyok képes egyedül lenni,és igazánszólva amég vele
    voltam elvesztettem az összes
    barátom és nemtudok mitcsinálni csak ülni és rágondolni..úgérzem mindent elveszítettem ami fontos volt nekem és nemtudok nélküle élni ,nemtudom hogy mitcsináljak,soha nemtudnék mást szeretni és félek hogy sosem fogom elfelejteni,akikkel tudnék lenni ahhoz megy egyszerűen nincs kedvem ..se szorakozni se kimozdulni vgy nevetni..nemtudom mit tegyek..

    • anika   2012. április 27. péntek 07:48 / Reply

      Szia!
      Pl keresd meg a fenti srácot, Serbit, mert hasonló cipőben jártok, és lehetnétek olyan társak (bajtársak), akik nem akarnak egymástól semmit (mert ilyenkor zavaró az olyan barát, aki egyből le is akar fektetni cserébe két-három vigasztaló szóért). Támogathatnátok egymást, kimozdulhatnátok együtt, biztonságban, futhatnátok együtt, stb. Ha az ember nem gubózik be, nem egyedül szenved, az segít, méghozzá nagyon sokat! És mindig a sorstársak a legjobb támogatók.

    • Dreen   2012. április 28. szombat 16:26 / Reply

      Lilla, én is voltam így… De ma már nyugodtan ejtem a nevét ki, és nem reszketek tekintetére.

      Túlleszel rajta! :)

      • Dreen   2012. április 28. szombat 16:32 / Reply

        Mármint hogy komolyan vedd amit írok; fél éven keresztül nem voltam biztos benne, hogy ez a valóság, hogy nem csak egy nagyon rossz, nagyon valósághű és nagyon hosszú ideig tartó álom. Minden reggel megnéztem az ágyat magam mellett, hátha ezúttal valóban felébredtem és ő ott van. Volt is hogy azt hittem, ott van… Egy kicsit valami meghalt bennem az időben… Szóval tényleg egy cipőben jártunk.

        De elmúlt, ennek lassan három éve. Szóval túl fogod élni és minden rendben lesz. :)

        • Lilla   2012. május 22. kedd 14:58 / Reply

          és meddig tartott amég jol lettél? mer még nekem hiányzik

  77. Serbi   2012. április 28. szombat 16:20 / Reply

    Ez szintiszta igazsag es szedtem is ossze bajtarsakat,de inkabb fiuk.Talan az ellenkezo nem,kicsit nagyobb aterzest tudna biztositani.En allok elebe es miutan uj eletceljaim vannak es lassan maszok ki a szakadekbol,igy masoknak is szeretnek segiteni,mert 2 hete meg a pokol kapujat oriztem es mostmar ugy eltavolodtam a kaputol ,hogy a messzi tavolban sem latom.Habar meg hullamvolgyekbe naponta erzelmi valsagba vagyok,de mar nem allando. mercedesamg70 a yahoo-mess cimem es ha gondolod beszelhetunk.Ugy kepzelem ezt mintha ket haboruban megsebesult maszik ki a loveszarokbol es az egyik tamogatja a masikat.Kicsit erosodtem es masokat is kihuzok szivesen a godorbol.Elore nehez az biztos es utana sem konnyu,mert osszeszoritott foggal kell kuzdeni az eletben maradasert,de megeri,mert az hogy vege lett,annak mindig oka van es az egyik mindig aldozata az okoknak!

  78. Serbi   2012. május 7. hétfő 15:30 / Reply

    Az En eletem lassacskan rohan elore,csak az a baj,hogy vannak allomasok,ahol meg bejon ket nagy pofon es mehetek tovabb.:(( Megtortent,amitol feltem,…. a nagy szembesules.Van mar mas baratja es ami az egeszbe a legroszabb az az,hogy a kornyezetembe mindenki tudta es hallagattak vele,hogy kimeljenek.Miutan anyum is meghallota az volt az elso,hogy elmondta.MAr lassan 2 honapja a szakitasnak,de mar a masodik heten szakitas utan Neki mar megvolt az uj barat.Ennyit jelentett az a ket szep ev.:(( Ezt nem ertem es ezert rosszul esik.Remelem hamar elmulik.A terveimmel foglalkozok es sokat segitettek,csak az ilyenektol ujbol a szakadekba zuhanok es elmegy a kedvem mindentol.Akkora nagy adag merget fecskendezett a verembe,hogy ennek ido kell,amig kitisztul.Addigis barmilyn hasznos tanacsert,vigasztalo szoert halas vagyok.

    • anika   2012. május 7. hétfő 19:51 / Reply

      Kedves Serbi! Én is nagyon magam alatt vagyok, és úgy érzem, a tüskék, amik a bőröm alatt vannak, soha nem fognak onnan kikerülni, csak maximum kifelé fordulnak, és tökéletesen sündisznó-jellegűvé válok, és teljesen alkalmatlan leszek a további ismerkedésre. De persze az élet zajlik, intézem a dolgaimat, próbálom élvezi, amit lehet. Én már évek óta így élek (nem volt szakítás, rosszabb a helyzet). Próbálnék menni erre-arra, de nincs kivel, mert ismerkedni nincs kedvem, hisz a szívem még foglalt, rab vagyok. És ezen, hogy én még nem vagyok nyitott, szépen megsértődik mindenki, szóval egyre jobban bezárkózom, hogy ne kelljen ezeket a konfliktusokat felvállalnom, meg hogy ne kelljen mások boldogságát néznem, és épp mélyponton vagyok én is. Sajnos. Így aztán semmi vigasztalót nem tudok most mondani, csak azt, hogy Te legalább jól csinálod, látszik, hogy még fiatal vagy, és csak így tovább, még ha néha jönnek is a pofonok. De mindig fel kell állni, csak az a rossz, hogy tudja az ember, hogy még lesz sok pofon, újra meg újra fájni fog, és ki tudja, mikor jön el a végleges gyógyulás. És itt nincs gyógyszer, max néha fájdalomcsillapító: egy-egy jó nap, mikor eszedbe se jut az illető. Abban lehet reménykedni, hogy egyre több jó nap lesz, és lassan csökken a rossz napok száma. Idővel.

      • bobajka   2013. május 11. szombat 08:47 / Reply

        Sajnos ugyanebben vagyok…leszámítva h nekem nincs olyan napom h eszembe ne jsson az illeto….evek ota…

  79. Zsolt   2012. augusztus 1. szerda 15:37 / Reply

    Sziasztok. Nekem is van egy kis problémám a kapcsolatomban. kb 2 hónapja szakitottam a barátnőmmel amit nem is bántam. A szakítás után megismerkedtem egy lánnyal. Párszor találkoztunk azóta és minden egyes alkalom után egyre jobban hiányzik. Mikor egy hete megemlítettem neki hogy mit érzek iránta azóta teljesen úgy érzem mintha nem is akarna velem többet találkozni. Ha válaszol az üzeneteimre akkor is csak sablonos választ ad. Kezdem már elveszteni a józan eszemet. Éjszakákon keresztül csak gondolkodok hogy mit ronthattam el. Az elmúlt 3 napban még az öngyilkosság is megfordult a fejemben. Mert ha nem lehet vele napi szinten együtt egyáltalán nem vagyok boldog.
    Olyan boldogságot éltem át vele amikor együtt voltunk mint még soha. Az előtte való életem olyan volt mintha vegetáltam volna. Vele megtaláltam azt amit csak kereshettem az egész életemben. Nélküle viszont olyan üres vagyok mint a világűr. Tudnátok tanácsot adni hogy most mit csináljak? Felejtsem el vagy próbálkozzak még? Vagy csak ugorjak egy vonat elé? Más ötletem nincs

    • Hrdlicka   2012. augusztus 2. csütörtök 09:27 / Reply

      Vonat elé ugrani??? Egy nő miatt???? Hát ilyen hülyeséget nem is hallottam… Zsolt02, sztem mutasd meg magad orvosnak, lehet, hogy nem bírod a hőséget, ill. tartózkodj a hallucinogén anyagok használatától:-))

      • Kismókus   2012. augusztus 2. csütörtök 09:48 / Reply

        Valóban rossz ötlet ez a vonat elé ugrás, de Te nyilván azért nem tudod ezt még csak elképzelni sem, mert sosem éreztél még ilyen intenzív szerelmet valaki iránt…

        • Hrdlicka   2012. augusztus 2. csütörtök 11:24 / Reply

          Jaj, Kismókus, egy férfi, ha intenzív szerelmet érez már miért akarna pont vonat vagy bármi más elé ugrálni??? Én mondjuk nem ugrálnék… vagy olyan rossz lehet az?

          • Kismókus   2012. augusztus 2. csütörtök 11:29

            Ő sem ugrik, reméljük nem is fog, csak egy elkeseredett pillanatában eszébe jutott. Itt az intenzív, ám viszonzatlan szerelemről van szó…

      • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 14:11 / Reply

        Nem használok semmi hallucinogén anyagot. Még csak az kellene.

  80. Ebony   2012. augusztus 1. szerda 21:35 / Reply

    Szia Zsolt,

    meglepetten olvastam, amit írtál. Valahogy nem illik rád sem a stílus, sem a tartalom.

    “Aláírás” sincs, pedig Te szoktál tenni. Ennyire odavagy vagy valaki más írt Zsolt néven? Addig nem válaszolok, amíg ez valahogy ki nem derül.
    Adj valami jelet, hogy tényleg Te vagy az! ;) (És addig se menj vonat közelébe!!!)

    Üdv, E.

    • Kismókus   2012. augusztus 1. szerda 21:54 / Reply

      Ebony, szerintem biztos, hogy nem az a Zsolt, aki olyan sokat szokott levelezni, ő sosem írna ilyet, így… szerintem.
      Tudod, a hozzászólásnál bármilyen nevet beírhatsz, nem ellenőrzi a rendszer az egyforma nickneveket.

      • Hrdlicka   2012. augusztus 1. szerda 22:19 / Reply

        Én anikára ismerek rá…biztos már identitászavart is okozott a szerelmi bonyodalom szegénynek:-))

    • Zsolt   2012. augusztus 1. szerda 23:14 / Reply

      Sziasztok!

      Egy másik Zsolt írt, Kismókusnak igaza van.
      A srác aki írt, valószínűleg elég fiatal és belenyúlt egy kvázi viszonzatlan szerelembe. Innentől kezdve, hogy ennyire odavan a lányért, bukó a dolog, mert a csajok azt szeretik ha ők lehetnek oda és nem fordítva. Az írt felállás inkább idegesíti őket, és nem is tudnak vele mit kezdeni. Innentől kezdve nem tartják férfinek a hapsit. Egyébként valószínűleg minden normális ember átesik ezen. Egyik nap még azt hiszed, hogy az élet, amit élsz jó, rendben van, vagy átlagos. Aztán találkozol valakivel, aki ezt a hatványára helyezi és hirtelen azt hiszed, hogy ami volt az csak szürke, jelentéktelen “szar” ahhoz képest, amit most élsz. Ilyenkor ha ez a kapcsolat csak rövid ideig tart, majd véget ér, felmerül az emberben, hogy mi értelme visszatérni a régihez, hiszen most úgy érzed, hogy akkor nem is éltél. Szerintem ezen mindenki átesik. Vagy a többség igen. Az érzelmi vihar elmúltával a korábbi egyensúly visszatér (a szokásos, hétköznapi élettel is elleszel, akár még boldogan is). Szerintem beszélj a lánnyal, és ha valóban nem ugyanazt érzitek akkor rúgd ki. Inkább te tedd meg, mint ő. Hülyeség, de számít, és lehet, hogy pont ezzel indítasz el benne valamit. Csak ne táncolj utána vissza, ez benne a legnehezebb. Ha ő jön vissza, akkor az rendben van, de te ne keresd még ha ez baromi nehéz is lesz.

      Üdv: Zsolt

      • Zsolt   2012. augusztus 1. szerda 23:21 / Reply

        Ja és ne azért rúgd ki, mert akkor lehet, hogy másként fog rád tekinteni, hanem mert ez a kapcsolat így rossz neked. Miután kitetted éld tovább az életed és ne abban reménykedj, hogy majd visszajön, ne ezen agyalj. Persze ha nem tudod ezt megtenni azzal sincs baj. “Okosnak” lenni könnyű, kivitelezni már embert próbáló feladat.

        Üdv: Zsolt

        • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 01:25 / Reply

          Ahogy írod. Tényleg jelentéktelen “szar” volt az életem. 27 Éves vagyok Ezalatt sok mindent megtapasztaltam. Tartottam újszülöttet a kezemben. De már volt hogy a haverom a kezeim között halt meg. Azt is fel tudtam dolgozni egyedül. Sőt igazából nem is rémített meg a tudat hogy meghalt. Elfogadtam és lezártam.
          Ezenfelül sosem érdekelt hogy mi van velem. Vagy másokkal. Addig voltam ott míg muszáj volt azt távoztam. Volt pár kapcsolatom is. Némelyik több mint 1 éves volt.
          De sosem bántam meg a szakítást. Nem azért mentünk szét mert folyamat veszekedtünk. Általában nagyon is jó volt a kapcsolatunk. Egyszerűen nem találtam meg benne azt amiért érdemes lett volna maradnom.
          De most hogy megtaláltam azt amit eddig kerestem most meg nem kaphatom meg. És folyamat mennék utána és bármit megtennék.

        • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 01:27 / Reply

          Lényegében akkor lutrizzak. Vagy bejön vagy nem. De ha nem jön be akkor is nyerhetek mert túlteszem magam rajta?

    • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 01:08 / Reply

      Elnézést kérek. Én egy másik Zsolt vagyok. Nem olvastam végig így fordulhatott elő hogy nevet dupláztam.

  81. Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 01:40 / Reply

    Pár versem. Hátha valakinek megtetszik.

    a halál sötét angyala leszált mellém.
    szólt hogy eljött az idő.
    de megnyugtatott hogy nem kell félnem.
    ő ott lesz velem mindörökre.

    Mit keresek én ebben a világban?
    Miért kell léteznem?
    Sosem találtam meg a helyem.
    Bárhol voltam bárkivel sosem volt jó.
    Mindig csak keresem a jót.
    De csak a fájdalom jutott.
    Mindenki kit csak szerettem ellökött magától.
    Ez az élet? Szenvedni mindig másoktól?
    Miért csak a kínból kell hogy álljon?
    Ennél már talán a halál is jobb.
    Lent a földben nyugodtan és mozdulatlan.
    Nem félni hogy mit hoz a holnap.
    Nem kell aggódni hogy az bánt meg kit szeretek.
    Nem háborgat már ott senki.
    Még dobban párat a megfáradt szívem és végül megáll.
    Az utolsó dobbanással mondja el a világnak:
    Sokat bíztam és szerettem de nem kellett senkinek.
    Csak bántottatok és űztetek. De én most sem haragszom
    mert én megbocsájtok nektek minden
    mit elkövettetek ellenem.

    senki nincs e világon kit nekem szánt az ég? csak a bánat és a bú szegödhet mellém?
    nem lehetme őket lecserélni egy kis boldogságra? miért csak a fájdalom jut nekem az életből? mit vétettem hogy igy büntet az élet

    kell valaki akit át tudok ölelni.
    kell valaki akit tudok szeretni
    kell valaki akiért tudok aggódni
    kell valaki akiért sírok ha elhagy
    kell valaki akinek meg tudom bocsájtani a bűnét
    kell valaki aki sír majd utánam ha meghalok . ♥

    halál után vágyok de nem vethetek véget az életemnek. Mert megígértem hogy nem teszem. De mi értelme élni ha nem dönthetek a saját életem felől?

    • Mrs. Columbo   2012. augusztus 3. péntek 09:04 / Reply

      Zsolt02, ezek a versek senkinek sem tetszenek!

      • anika   2012. augusztus 3. péntek 09:38 / Reply

        Ezek nem versek, csak mondatok. Kár őket versnek nevezni, ez csak egy kérdéssor, nem tudom, ki mondta szegény srácnak, hogy ezek versek.

    • anika   2012. augusztus 3. péntek 09:41 / Reply

      Kedves Zsolt02, a “versek” alapján azt mondom, ne okold a lányt, ha még sablonos választ ad, akkor egész rendes lehet, nem akar megbántani. A versek alapján azt mondom, keress egy pszichológust, mert szükséged lenne szakszerű segítségre! Nem bántásból mondom, hanem mert egész komolyan azt gondolom, hogy valami gond van Veled, amit nem fogsz tudni egyedül megoldani. És nő sem fog melletted megmaradni (semmiféle), amíg ennyire beteg gondolataid vannak. Jó pszichológust keress, és foglalkozz ezzel a gonddal, ne bagatellizáld el, az egész életed milyenségét befolyásolja, hogy sikerül-e valahogy megoldanod a problémáidat.

    • Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 18:14 / Reply

      Lehet a verseimet nyugodtan fikázni. Az igaz hogy nem egy megszokott formában írtam. De ezek a “versek” mindig a lelki állapotomat tükrözik. Ha jó a kedvem természetesen sokkalt élvezhetőbbek. De nagy ritka az hogy a rideg énemet felváltja a boldog.

  82. Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 12:00 / Reply

    Valaki meg tudná mondani hogy hogyan szakítsak? Személyesen vagy üzenetben.

    • Kismókus   2012. augusztus 2. csütörtök 12:13 / Reply

      Ha úgy érzed, hogy “megérdemli” maga a kapcsolat, a lány vagy van egyéb beszélgetnivaló a kapcsolatról, akkor mindenképpen személyesen. De ha úgy érzed, hogy nem menne vagy valamilyen formában elgyengülnél, akkor talán írj neki egy e-mailt. De ne 2 szót, hanem egy normális, őszinte levelet.
      Ez mondjuk csupán az én véleményem, de nem vagyok nagy szakértője a témának :)

      • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 12:23 / Reply

        A szöveget már megírtam. Meg is mutatom hogy ti mit gondoltok róla.

        Szia. Sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban. Tegnap este döntésre jutottam. Megszakítom veled a kapcsolatot. Nem kell magadat okolni. Ez az én hibám. Te nem vagy vétkes semmiben. Sem most sem később. Nem foglak személyesen sem telefonon keresni többet. Még mielőtt elmegyek csak azt ígérd meg hogy boldog leszel. És nem fogsz egy percig sem szomorkodni miattam.

        • Kismókus   2012. augusztus 2. csütörtök 12:34 / Reply

          Zsolt02, szerintem ez így nagyon rideg. És ráadásul a lány semmit nem fog megtudni belőle. Nincsenek benne érzések, nem derül ki számára az ok, hogy mi a problémád.

          Mondjuk, ha annyira szereted és jól éreztétek magatokat együtt, szerintem még egy beszélgetést megérne a dolog. Lehet, hogy “csak” elbeszéltek egymás mellett, vagy valami félreértés van a háttérben.
          Szerintem az őszinte kommunikáció, a sok-sok beszélgetés nagyon fontos, még akkor is ha esetleg kínosnak v. kellemetlennek érzi az ember.

          • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 12:47

            Közben már döntöttem. Szóltam neki hogy találkozunk. És majd személyesen mondom. el neki. Igen Egy kicsit rideg vagyok már nagyon rég. Mert szerettem volna mihamarabb lezárni az egészet. De erre a levélre már nem lesz szükség így nem baj hogy nem lett tökéletes.

          • mari   2013. július 27. szombat 14:38

            23 éves házasság válóper közben az ő részéről egy óriási szerelem kibirhatatlan

        • Mrs. Columbo   2012. augusztus 3. péntek 09:03 / Reply

          Mi volt a válasz? “Egy uccsót még dugunk?”

          • Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 13:26

            Bocs ez nem tanács volt. akkor miért fárasztottad magad.

    • Hrdlicka   2012. augusztus 2. csütörtök 12:14 / Reply

      Szerintem személyesen szakítsál

    • Ebony   2012. augusztus 2. csütörtök 12:23 / Reply

      Szia Zsolt02!

      Ezek szerint döntöttél.
      Nem akarsz vele mégegyszer beszélni? Megkérdezni, hogy mi a helyzet. Megbántottad, megijesztetted-e valamivel?
      Ha boldog voltál mellette, egy próbálkozást még megérdemelne, nem?

      Üzenetben szakítani nem túl elegáns. Főleg, ha jelent számodra valamit ez a lány. Úgy tűnt elég sokat jelent.

      Üdv,E.

      • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 12:34 / Reply

        De akarok vele beszélni. Sőt nem csak beszélni hanem együtt lenni vele. Mindig.
        Mégy egy próbálkozás? Nem tudom. Türelmes és kitartó vagyok. Sokat próbálkoztam. Hasztalan. Igen elég sokat jelent nekem.
        Akkor nem üzenetben mondom el neki. Hanem személyesen. Bár nagyon fog fájni mert biztosan neki is fájni fog amit mondani fogok neki. És pont ezt nem akarom hogy miattam szenvedjen. Mert az nekem jobban fáj mint a mostani helyzet.

    • Zsolt   2012. augusztus 2. csütörtök 12:42 / Reply

      Kismókusnak igaza van. Mindenképpen személyesen beszéljetek és csak akkor kell szakítani vele ha nem érez úgy mint te és szerinte nem is fog. Lehet, hogy más ok van amögött, hogy úgy érzed nem vagytok szinkronban az érzelmeket illetően. A levél rossz, élőben se így állja hozzá, de azért nem is kell érzelgősködni. Valahol a kettő között kellene megtalálni a megfelelő hangnemet. És ne jelents ki dolgokat, addig, amíg nem kérdeztél. Az emberek sokszor beleképzelnek dolgokat a másik viselkedéséből levont saját elképzeléseik alapján. Utána meg ezen sértődnek meg vagy háborodnak fel. Kérdezz meg mindent és csak utána dönts. Ne fordítsd meg a sorrendet. Most egyébként pont ezt teszed. Nem tudod mi a gond, de már rögtön azt gondolod, hogy nem is szeret. Beszéljetek és kérdezz!

      Üdv: Zsolt

      • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 12:53 / Reply

        Majd hamarosan ki fog derülni remélem. 1-2 nap és talán beszélek vele. Vagy boldogan jövök vagy összetörve de megkönnyebbülve.

        • Ebony   2012. augusztus 2. csütörtök 13:04 / Reply

          Zsolt02,

          Ne legyél vele rideg. Ő olyannak lát, amilyennek mutatod magad. Nem lát a szívedbe, nem tudja, hogy mit érzel valójában.
          Te nem lezárni akarod az egészet,ahogy írod, hanem vele lenni. Ezért kedvesnek kell lenned és ahogy Zsolt is írja előbb kérdezz! Ismerd meg az ő gondolatait, érzéseit.
          Ne mondd neki, hogy a Te hibád. Nem kell feltétlenül hibásnak lenni ahhoz, hogy egy kapcsolat ne működjön.

          Kerüld a végletes kijelentéseket, ahonnan már nincs visszaút!

          Üdv,E.

  83. Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 14:18 / Reply

    Na talán jövő héten szakít rám egy kis időt. Addig is lesz alkalmam hogy és mit mondhatnák neki. úgy néz ki ez lesz az eddigi életem leghosszabb hete.
    Elég furcsa gondolatok kavarognak a fejemben jelenleg. Zárjam le az egész kapcsolatot vagy próbáljam meg meghódítani. Vagy esetleg idővel sikerül majd úgy ránéznem mint barátra. vele sosem voltam rideg. Mindig odafigyeltem rá. Kedveskedtem neki.Nem tudom hogy ebben mi a rossz.

    • Zsolt02   2012. augusztus 2. csütörtök 14:21 / Reply

      Vagy esetleg egy semmirevaló libaként kellet volna viselkednem vele az elejétől fogva?

      • Zsolt   2012. augusztus 2. csütörtök 22:21 / Reply

        A “paraszt” viselkedés sokszor célravezető, mert jelzi a nőnek, hogy nem tud irányítani téged és az némileg felkelti az érdeklődését. De ehhez még az is kell, hogy legyél kiemelkedő néhány dologban, ami miatt fel fog nézni rád. Ez lehet bármilyen tulajdonság, tudás, amit meg tudsz neki mutatni. Pl. az egyik barátok nagyon jóképű, sportos, izmos. A csajokkal általában pofátlan és önző. Odavannak érte. De egy másik haverom hiába paraszt a lányokkal, mert minden más dologban látszik rajta, hogy egy lúzer. El is kerülik a lányok.

        Üdv: Zsolt

    • Zsolt   2012. augusztus 2. csütörtök 22:13 / Reply

      “Na talán jövő héten szakít rám egy kis időt.”

      Ez már rosszul kezdődik. Egy ilyen beszélgetést nem úgy kellett volna megszervezni, hogy “szia, találkozhatunk valamikor?” Inkább úgy, hogy szia, valamit el szeretnék mondani, ma este átmennék. Ennyi. Ha nagyon erősködik, hogy ma nem jó, akkor holnap. De nem jövő héten. Ne haragudj, de ennél jóval határozottabbnak kellene lenned.
      Ne próbáld meg meghódítani, mert csak sokkal rosszabb lesz. Lehetsz vele kedves, de ha ennyi idő alatt, nem keltetted fel az érdeklődését, akkor már nem is nagyon fogod. Meg amúgy is most azért találkoztok, hogy őszintén megbeszéljétek, mit éreztek egymás iránt. Ez a rész már nem a hódításról szól.
      Nincs abban semmi rossz, hogy kedveskedtél neki. Nem tudom milyen nő, de sok pasi kedveskedve akar bejutni a lányok bugyijába. Így ez a szokványos viselkedés a részükről. Ettől nem leszel igazán érdekes a szemében. Ennél több kell ha azt szeretnéd, hogy felnézzen rád, rajongjon érted.

      Üdv: Zsolt

      • Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 00:03 / Reply

        Én próbáltam minél korábra rakni a találkozót. De a héten nem ér rá. AZ az igazság hogy nem vagyok kisember. 130 kg. Ez az 170 magasságmohoz kicsit sok. Bár a java izom mégis úgy nézek ki mint egy darab pacni. Ez elég sokat visszavet a határozottságomon. na meg az élet elégé megáldott határozatlansággal. Sokáig nem is törődtem vele tudatosan de tudat alatt folyamat rombolta a határozotságomat. Az utóbbi 3-4 hónapban kezdtem csak el magammal foglalkozni.

        • anika   2012. augusztus 3. péntek 01:17 / Reply

          Szerintem egy darabig nem kéne a csajjal foglalkoznod (csak nagy kegyesen időt szakítani rá, ha Ő akarja), hanem magaddal kéne foglalkoznod. Sok ember azért kattan rá iszonyatosan a szerelmére, mert a maga gondjait nem tudja/nem kezdi el megoldani. Pedig a maga problémái megoldásán kéne dolgoznia, és utána alapvetően könnyebb lenne az élete, sőt, talán a partnere is elkezdené megbecsülni. Van egy ismerősöm, idősebb férfi, ő is dagadt, beteg, és eszementen ragaszkodik a nőjéhez, aki ebbe kb háromhavonta belefárad. Meg a pasi függő dolgaiba (alkoholfüggés, kajafüggés, partner-függés, hogy a legfárasztóbbakat említsem). A nő helyében én is hanyatt-homlok menekülnék néha, aztán – ha mégis szeretem szerencsétlen pasit – kipihenném magam, és akkor vissza. Na, náluk is a pasinak azt szoktam javasolni, ne a nőt imádja már olyan fárasztóan, hanem a saját gondjait oldja meg, akárhogy, de legalább induljon neki, legalább akarja már! És nem…. És élik így az éveiket, kínlódva, mert a csávó lusta a saját baját (első sorban a kövérséget meg az ebből fakadó betegségeit, meg az inaktív életformáját, valamint az ezekből fakadó unalmát és jogos önbizalomhiányát) megoldani.

          Szóval hagyd a lányt, ne üldözd, és fogyj le. Egy csomó dolog meg fog változni az életedben.

  84. zsolt2   2012. augusztus 3. péntek 12:56 / Reply

    1hét hilyán 4 hónapja edzek. llegalább napi 4 órát. ha az időm engedi akkakkor többet. a 130 kg al kezdtem el azóta nem mértem magam. találgat meg neem akarok. neke csak egy problémám van. hogy fügőség alakult ki tőle. és nem ugy elkébzelni mint egy dagadt pacát. két okbol sem sem. vagyok az. szeresés voltam. arányosan hiztam. gaz ugy nézek ki mint agy töltött zokni. 2 mindig is olyan munkám volt ami folyamatos erőkifelytés igényelt. nem nagyot de az napi szinten 8vagy 12 órában. mist egy darabig nem tudok lenni. a wifim megadta magát igy csak telefonról tudok lenni. az meeh elég macerás net nélkül.

    • Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 13:29 / Reply

      1hét híján 4 hónapja edzek. legalább napi 4 órát. ha az időm engedi akkor többet. a 130 kg al kezdtem el azóta nem mértem magam. találgat meg nem akarok. nekem csak egy problémám van. hogy függőség alakult ki tőle. és nem úgy elképzelni mint egy dagadt pacát. két okból sem sem. vagyok az. szeresés voltam. arányosan híztam. gaz úgy nézek ki mint agy töltött zokni. 2 mindig is olyan munkám volt ami folyamatos erőkifejtés igényelt. nem nagyot de az napi szinten 8vagy 12 órában. mist egy darabig nem tudok lenni. a wifim megadta magát így csak telefonról tudok lenni. az meg elég macerás net nélkül.

      Újra leírtam mert most már felkeltem. Hosszú volt az éjszaka. reggel 9 óra felé feküdtem le aludni. Elnézést kérek a rengeteg hibáért.

  85. Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 21:17 / Reply

    Na megtettem. Nehéz volt piszok nehéz. Kegyetlenül fáj hogy megmondtam neki hogy nem akarok vele találkozni egy darabig. Ez most nagyon fáj. Megharagudott rám. Jelenleg még barátnak sem akar tudni.

    • Mrs. Columbo   2012. augusztus 6. hétfő 14:23 / Reply

      Nem értelek. Szakítassz vele, aztán elvárod, hogy pátyolgasson? Te csak játszmázni szeretnél.

      • Zsolt02   2012. augusztus 7. kedd 10:50 / Reply

        Amúgy neked szokott értelmes hozzászólásod is lenni? Eddig 2x szóltál hozzá de mindegyik akkora hülyeség hogy kár volt leírni. Te nem ismersz. Jelenleg az összes ex barátnőmmel tartom a kapcsolatot. Sőt van olyan is hogy most jobban kijövünk mint amikor együtt voltunk. Tudom ritka egy madár vagyok de én törekedtem mindig arra hogy egy kapcsolataim ne haraggal érjenek véget, néha nehéz volt lenyelni a békát de megtettem. Miért? Azért mert mégiscsak megosztottuk az egymás életét a másikkal és szerintem minden kapcsolat megérdemli a tiszteletet még akkor is ha véget ér.

    • Ági   2012. augusztus 28. kedd 19:57 / Reply

      Van egy szerintem igaz mondás: Barátságból lehet szerelem, de szerelemből barátság soha! Próbáljátok csak ki!!

  86. Zsolt02   2012. augusztus 3. péntek 21:30 / Reply

    Mikor megismertelek szikra lobbant köztünk.
    Meggyújtottad a tűzet a szívemben és őrizetlenül hagytad.
    A tűz csak nőt és nőt nem hagyott időt a tettekre.
    Minden mi körülötte volt elpusztított. Nem kímélt semmit. Nem hagyott mást hátra csak füstölgő romokat. Csak egy dolgot nem tudott elpusztítani. A reményt. Hogy egyszer visszajössz hozzám és újraépíted a szívem virágoskertjét.

  87. Zsolt02   2012. augusztus 6. hétfő 21:12 / Reply

    Na péntek óta történt egy két dolog. Péntek este elszenvedtem egy balesetet. Totálkárosra törtem az autóm. Megúsztam egy szép nagy monoklival pár zúzódással stb. Meg egy napig eszméletlen voltam. Mikor magamhoz tértem az fogadott amire mindig is számítottam. Sehol senki még a szüleim sem jöttek el. Vasárnap délelőtt még aludtam mikor megjött. Szegény azt hitte hogy öngyilkos akartam lenni. Rosszabb állapotban volt szegény mint én. Szombat késő délután tudta meg hogy mi van velem. Azóta csak sír mert aggódót értem. Mit ne mondjak. Jól esett hogy eljött. Őrá sosem gondoltam volna hogy csak egyszer is eljönne. Azok után hogy elég mérgesen szétváltunk. Jelenleg tisztára meg vagyok zavarodva. Nem tudom hogy most mit gondoljak. Azért jött el mert még szeret vagy azért mert mégiscsak szeretett és megsajnált. De egy dolog biztos. Bármi is történjen maximum barátság lesz belőle. nem több.
    Mert nekem most baromi nagy mázlim volt. Jelenleg is vele beszélgetek. Nekem a pénteki napon volt a szerencsenapom. Túléltem a balesetet és a lányt kit szerettem volna megtartani barátnak úgy tűnik hogy sikerül.

    Meg egy jó tanács. Ha gondok vannak a fejedben és nem tudsz figyelni az útra ne ülj a volán mögé. Rosszabb mint az alkohol. Mert nem tudod hogy mikor tör rád egy emlék ami elvontja a figyelmed a vezetésről.

    • Mrs. Columbo   2012. augusztus 13. hétfő 14:43 / Reply

      Most őszintén: mi a bajod ezzel az áldott lélekkel??? Mit játszod az eszed? Becsüld meg magad és azt az embert is, aki aggódik érted.

      • Zsolt2   2012. augusztus 14. kedd 07:16 / Reply

        Nekem semmi bajom vele. Ő nem akart a barátnőm lenni a baleset előtt. Most a balesetem után meg én nem akarom hogy az legyen. Mert tudom nem azért lenne mellettem mert szeret. Hanem azért mért attól fél hogy öngyilkos leszek miatta. Szánalomból ne legyen mellettem. Mert én akkor nem fogom jól érezni egy ilyen kapcsolatban magam.

        • Hrdlicka   2012. augusztus 14. kedd 10:53 / Reply

          Honnan tudod? Mondta?

          • Zsolt2   2012. augusztus 14. kedd 15:31

            Mármint hogy honnan tudom hogy nem akart a barátnőm lenni? Onnan hogy beszéltem vele korábban. És azt mondta csak mint barát érdeklem és nem több. De mióta volt a balesetem azóta teljesen másképp viselkedik. Nem úgy aggódik mint egy barát. Szinte naponta átjön beszélgetni és néha elég furcsa témákat hoz fel. Ami egy baráti beszélgetésbe már nem fér bele. mert annál több.

        • Mrs. Columbo   2012. augusztus 14. kedd 15:21 / Reply

          Öngyilkos? Nem te mondtad neki a baleset előtt, hogy “legyünk barátok”?

          • Zsolt2   2012. augusztus 14. kedd 15:37

            Nem nem öngyilkos akartam lenni csak elméláztam. Aztán már meg is volt a baj.Ő nem akart még barátként sem találkozni velem az utolsóm beszélgetésünk óta. Egyáltalán szóba sem állt velem a balesetig.

          • Hrdlicka   2012. augusztus 14. kedd 21:20

            nem, hanem hogy azért lenne melletted, mert Te öngyilkos lennél…

  88. Zsolt2   2012. augusztus 15. szerda 08:37 / Reply

    Hrdlicka nem mondta ezt hogy azért van mellettem mert különbben öngyilkos lennék. Csak sokat változott a beleset óta a viselkedése. És látom rajta hogy nem olyan boldog mint mikor csak simán együtt voltunk. Látom rajta hogy bűntudatból teszi. És ha bűntudatból marad csak mellettem sosem lesz boldog igazán. Ha meg nem boldog akkor ne legyen velem mert az ő boldogsága előrébb való mint a sajátom.

    • Hrdlicka   2012. augusztus 15. szerda 09:07 / Reply

      Aha, értem, szóval nem mondta. Akkor ezek igazából a Te feltételezéseid.

      • Zsolt2   2012. augusztus 15. szerda 09:30 / Reply

        Igen feltételezem nem mondta. De le merem fogadni hogy így van. mert a baleset előtti való napokban szóba sem akart állni velem. Sőt látni sem akart messzire került. Most meg itt van ha ideje engedi. De látom rajta hogy legszívesebben máshol másvalakivel lenne és nem velem.

        • anika   2012. augusztus 15. szerda 10:25 / Reply

          Zsolt2, vannak az életben fura dolgok, pl hogy akkor jön rá az ember, hogy szeret valakit, mikor majdnem elveszíti. Addig lehetett vele cirkuszolni, vagy volt valami sérelme, vagy ilyesmi, de mikor a másik veszélybe kerül, akkor felértékelődik.
          Egyébként a helyedben én is azt gondolnám, hogy csak azért van velem.
          A helyében viszont az ilyen udvariassági ál-kapcsolatot amilyen gyorsan lehet, lezárnám, mikor a másik már “engedi”. Ha engeded, és mégsem zárja le, akkor azért lehet ott valami. Talán. Engedd el, mondd meg neki, hogy mit gondolsz, és hogy jól esik a törődése, de ha csak sajnálatból van veled, ne kínozza magát se, Téged se, hanem menjen, legyen boldog mással. Ha meg komolyan szeret (baleset nélkül is), akkor maradjon. De csak akkor.

          • Zsolt2   2012. augusztus 16. csütörtök 19:43

            Lezártam végleg. Ma reggel megmondtam neki hogy többet ne jöjjön sőt ne is keressen engem a jövőben.
            Megmondtam neki hogy nem kell szánalomból mellettem lenni. Szó szerint elzavarta.

  89. Zsolt2   2012. augusztus 17. péntek 19:40 / Reply

    Köszönöm mindenkinek aki segített. Ma már szebben látom a jövőt. Remélem egyszer én is tudok majd valakinek segíteni.
    És remélem ez az új “vers” már jobban fog nektek tetszeni. Ez kb 5 perc alatt írtam.

    Felcsillant egy reménysugár. Van kiút a sötétből. Van ki vezessen a sötétben. Bár a lelkem összetört de egy jó szótól helyrejött. Igaz meglátszanak rajta a csaták nyomai de én ezt büszkén viselem. Mert legalább tudod hogy a küzdöttem érted.

  90. Bori   2012. augusztus 28. kedd 14:17 / Reply

    sziasztok!
    Most ért véget 1éves kapcsolatom!
    Bár én mondtam ki h legyen vége szinte azonnal megbántam úgy éreztem nem vagyok neki elég jo mindig csak a fejemhez vágott mindent mindta azt várná én szakítsak de láttam rajta ő nem szakitana velem mert nagyon szeret ahogy én is őt… És most hogy vége annyira fáj… Kibékülnék vele, megebszélném vele de olyan makacs és sértett biztos szóba sem állna velem ezután Ráadásul egy helyen doglozunk nem tudom mit tegyek mondjak fel? OLyan furcsa érzés az agyamban nem tudatosul hogy váge nem tudom egyszerűen felfogni …..

    • Ági   2012. augusztus 28. kedd 15:25 / Reply

      Szia Bori! Azért írok, mert talán több szem többet lát és a kívülállók máshogy látják, mint aki benne van. Lehet, hogy kibicnek semmi se drága -a tanácsomra értem-, ha bennem ilyen érzések maradnának, akkor biztos kezdeményeznék egy átbeszélést. Megkérdezném, hogy akarja-e folytatni. ÉN/!/, nem Ő mit tudok tenni, hogy működjön a kapcsolatunk. Azért várom azt is, hogy ugyanezt Ő is megkérdezze. Javasolnám, hogy írjuk le az elvárásainkat külön-külön és utána hasonlítsuk össze, miben hasonlít, közelít, miben tudunk kompromisszumot kötni. Meg vagyok arról győződve, hogy ha mindkét fél úgy áll hozzá, akkor van megoldás, de szerintem birtokolni, valakit a tulajdonomnak nézni nincs jogom. Nem tudom miért szakítottál, ez a Te dolgod, ez előző mondatban nem feltételeztem, hogy birtokoltad. Ha ez így nem működik, de akarnátok, akkor keresgélnék tanácsot pl. neten, könyvekben, de vele együtt. Én biztos nem engedném meg, hogy az önbecsülésem, makacsságom miatt elveszítsem, ha tudom, hogy Ő is akar. Sok sikert kívánok!!

  91. Ági   2012. augusztus 28. kedd 15:15 / Reply

    Sziasztok, Ági vagyok! Nem olvastam el a nyilatkozatokat, mert nem akartam magam befolyásolni. Volt néhány szakítás életemben, és nem szégyenlem, engem hagytak ott. Nem hiszem, hogy ha fordítva van, akkor több lennék, vagy így kevesebb vagyok. Persze, egy darabig fáj, meg hiányzik az illető, meg az érzés, de muszáj tudomásul venni. Pozitív beállítottságú vagyok, tudom, hogy mindennek két oldala van, minden rosszban van valami jó és fordítva. Csak jó és csak rossz nem létezik. Hálát adok az átélt érzésekért, mert anélkül szegényebb lennék, néhány boldog, kellemes nap, hónap, évnél, de senki nem a tulajdona senkinek, mindenkinek szabad akarata van. Ezzel tisztában vagyok és azzal is, hogy nem lehet biztosítást kötni egyetlen kapcsolatra sem. Ha nem kellek már, nem alázom meg magam se könyörgéssel, se sárdobálással. Mit érnék el erőszakkal, ha az illető nem engem akar? Attól majd meggondolja magát? Mit érnék el veszekedéssel? Akkor pláne menekülőre fogja. Inkább törekszem az elfogadásra, mert ha egyszer mégis belátja a tévedését, akkor lehet visszaút, mert nem haraggal váltunk el, és akkor már csak én fogom eldönteni, hogy kell-e vagy sem. /még soha nem éreztem, hogy újra akarom kezdeni, elmúlt belőlem az érzés, anélkül pedig számomra nincs kapcsolat/ Igyekszem úgy elbúcsúzni, hogy ha visszagondol, akkor fájjon neki, sajnálja Ő, hogy egy ilyen nőt veszített el. Ez szerintem sokkal jobban fáj, mint bármi. Belevetem magam a sportba, olyan filmeket nézek amelyek felvidítanak, jó zenéket hallgatok jó hangosan, mindenben keresem a szépet, a jót, pl.süt a nap, zöld a fű, kék az ég, egészséges vagyok, vannak fiaim, stb., de sokszor elmondom magamnak, hogy “így járt, meggyőződésem, hogy Ő járt rosszabbul, nem érdemelt meg, nekem sokkal jobb jár!”. Ezek a pozitív kijelentések segítenek. Összeírom magamnak amiért hálás lehetek, pl.tíz ujjam van, tudok járni, stb., a hála egy magasabb rezgésszintre emel és nagyon boldognak és elégedettnek érzem magam!! Apróságok? Van akinek nem! Magunkat nyomorultul érezni, az a mi döntésünk. Rájöttem életem során, hogy nagyon-nagyon sok minden hozzáállás, nézőpont kérdése. Elhatározom, hogy SENKI NEM FOGJA ELRONTANI A NAPOMAT, mert ez az egy életem van és ahhoz túl rövid, hogy mások miatt elrontsam!! Ezt az örömöt senkinek nem adom meg! És “kérem a következőt!”

    • Manka   2012. szeptember 29. szombat 17:33 / Reply

      Szia Ági!
      Kis enyhet adott a hozzászólásod és hozzáállásod! Ez a pozitív szemlélet sajnos nem az én erősségem. Benne vagyok-voltam egy nálam 9 évvel fiatalabb fickóval való kapcsolatban. Persze ha kapcsolatnak ehet nevezni egy két éve tartó havi két-három titkos találkozót. Az év elején elvált a feleségétől, amit alig akart elmondani. Aztán mikor kibökte, azt is elmondta, hogy van valakije.Én olyan gyenge vagyok, hogy el akart hagyni, de könyörögtem neki a találkozásokért. Azóta fél év telt el, veszekedésekkel, haragszomrád-dal, mert nem bírom elviselni a gondolatát sem, hogy másik nőt ölel. Azt a kapcsolatot felvállalja. Az a nő a közelében lakik, én messzebb. Tudom a féltékenység butaság, de szeretem és nem akarom elengedni. Pedig mindkettőnknek rossz. Nekem mert én többet szeretnék, neki meg ahogy mondja azért, mert nem tudja megadni nekem amit szeretnék. Csak duma, igaz?

  92. Bori   2012. augusztus 28. kedd 17:14 / Reply

    Köszi a hozzászólást!
    Legszivesebben kitálalnám nektek az egész történetemet hogy valaki megerösitsen abban jol döntöttem e vagy sem vagy olyan véleményt mondjon olyan ötletet adjon ami biztat ami erősit amit megtudok tenni!
    Ez elött volt egy 3 éves szörnyü kapcsolatom mégis olyan szerelmes voltam azt hittem bele halok ha vége de olyan szépen elmult most megint itt vagyok de ugyérzem ez 100szor rosszab őt 1000szer jobban szeretem és ennek nem lehet ilyen kis okok miatt vége hogy hisztis vagyok.. vagy bármi más…

  93. Bari   2012. szeptember 28. péntek 13:35 / Reply

    Sziasztok!
    Most találtam Rátok, nagyon jók vagytok! :-)
    Úgy néz ki,nekem most lesz vége a 7 éves kapcsolatomnak.
    Igazából én szeretnék szakítani,de fáj ahogy látom hogy fáj Neki.Részemről kihűlt ez a kapcsolat,szeretem mint embert,de már nem szerelemmel. Sokat küzdöttem mindenért ebben a kapcsolatban, magamat sem értem.. Mindent megtettem régen hogy jó legyen, most meg egyik hétről a másikra úgy érzem,hogy nem erre van szükségem. Azt hiszem ha elköltözöm megkönnyebbülök, csak az fáj,hogy látom szenvedni. Nem tudom mit csinálhatnék hogy vissza hozzam a régi énemet, vagy egyáltalán érdemes e ezzel foglalkozni. Egy rossz szavam nincs rá, teljesen jó szívű ember, mindig a kedvemben jár… még most is, hogy tudja mire készülök.. Köszönöm, hogy leírhattam az érzéseim.

    • Mandula   2012. szeptember 30. vasárnap 05:53 / Reply

      Szia Bari,

      Mielőtt elhagynád, szerintem érdemes lenne valami külön programot csinálnotok, egymás nélkül, például hosszú hétvége vagy bármilyen vakáció. Esetleg kiderülhet, hogy nem belőle van eleged, csak belefáradtál a hétköznapokba. Lehet, hogy csak több önállóságra van szükséged a kapcsolaton belül.
      7 év nagyon sok idő, nagyon sok energiát fektettetek a kapcsolat építésébe. Csak akkor szakíts, ha teljesen biztos vagy benne, hogy ezt akarod – nehogy megforduljon a helyzet.

      Minden jót:)
      M

  94. Bari   2012. október 1. hétfő 12:35 / Reply

    Szia Mandula!
    Felvetettem ezt a lehetőséget, nem nagyon örült neki. Azt mondta ennek semmi értelme. Azt is mondtam neki, hogy pár napra elmegyek a szüleimhez (ki van adva a lakásom), azt sem szeretné. Igazából én úgy látom, hogy ez neki teljesen jó, ahogy élünk egymás mellett, mint 2 barát.
    Bari

    • Mrs. Columbo   2012. október 1. hétfő 16:44 / Reply

      Egy gyerek bizonyára feldobná az állóvizet.

  95. Bari   2012. október 2. kedd 16:06 / Reply

    Egy gyerek ideig ,óráig megoldás. Hosszútávon nem :-(

  96. Thézeus   2012. november 1. csütörtök 12:49 / Reply

    Sziasztok parkolópályások.
    Szakítás utáni állapotról szeretném megosztani véleményemet.2012.09.15.0-15 perckor lett vége egy 3 éves kapcsolatomnak.Az okok keresése közben nagy utazást tettem saját magamban mielőtt a volt páromat hibáztattam volna.Jó könyvek és e témakörben meglátogatott előadások tanulmányozása közben megtaláltam az igazi okot szakításomra. Hazugságot. Magamnak hazudtam és erre építettem egy illúziót lám összedőlt.A társkapcsolat sok lemondással (kompromisszum) jár de e templom építése közben ha a helyét sem tudjuk eldönteni az nagy gáz, 3 év alatt. Gyerekei gyűlöltek,mert elvettem tőlük a kiszolgáló személyzetet,lányomat leépítette (volna) mellőlem és szép lassan szobanövénnyé változtatott volna,hittem hogy ez orvosolható Sok sok stb. A belső vészjelzők folyamatosan mű ködtek,nem hallgattam rá.Ő már nincs és oly személytelen volt a szakítás,hogy erre nem találok szavakat.Naplót vezetek kiírom magamból,úszok,olvasok s nem vadászok.Ez a gyász ideje.Férfitársaim erre szükség van, tanulni okulni és figyelni.Ez a fejlődés időszaka,hogy a következő kapcsolatban tisztán és fájdalom mentesen tudjunk belépni.
    Tisztelettel Thezeus

  97. István   2012. november 9. péntek 10:43 / Reply

    Sziasztok. Én 3 nappal ezelőtt szakítottam a barátnőmmel, illetve nem szakítottam, hanem megbeszéltük, hogy véget vetünk a kapcsolatnak, ezt Ő hozta fel azzal az indokkal, hogy már túl megszokott volt a kapcsolatunk és hogy nem látja a jövőnket együtt. :( Én sohasem szerettem senkit ennyire és valószínű az életben nem fogom elfelejteni. 3 évig voltam együtt vele, ennyire szörnyű érzéseim még soha nem voltak, egyszerűen nem tudom felfogni a dolgot, nem találom a helyem, rosszul vagyok, hányingerem van folyamat. Nagyon nehéz elfogadnom ezt az állapotot, mert mind a ketten szeretjük egymást, de sajnos vége van… Szeretnék ezen minél hamarabb túl lenni, hogyha valaki tudna segíteni azt nagyon megköszönném, nem hittem volna hogy ez ennyire rossz is tud lenni

    • Ebony   2012. november 9. péntek 22:07 / Reply

      István,

      három nap nem sok idő, bár szakítás után kész örökkévalóság. Ha tényleg mindketten szeretitek még egymást és nem történt semmi „megbocsáthatatlan”, jóvátehetetlen dolog, akkor talán érdemes lenne megbeszélnetek, hogy nem lehet-e mégis, közös erővel javítani a kapcsolatotokon és újra megpróbálni. Adni kettőtöknek még egy esélyt. Az első szakítás ritkán végleges, ha nincs „igazi” oka. Segítséget is kérhetnétek szakembertől, ha nem láttok más megoldást, mint a válás.
      Ha viszont a lelked mélyén úgy érzed, hogy mégiscsak jobb lesz nektek külön, akkor át kell valahogy vészelni az előtted álló időszakot. Én nem ajánlom, amit sokan ajánlanak ilyenkor, hogy találj ki mindenfélét, ami eltereli a gondolataidat. Szerintem fogadd el, hogy fáj az elvesztése. Ez természetes emberi érzés, ne küzdj a fájdalommal. Az a helyzet, hogy minden, ami ellen küzdesz vagy amitől menekülsz az megerősödik.
      De azt sem szabad engedned, hogy depressziós legyél és a bánat teljesen átvegye az irányítást az életed felett. Bízz benne, hogy idővel kevésbé lesz rossz érzés (mert ez tényleg így van) és jönni fog valaki más, egy másik nő az életedbe, aki mellett újra boldog leszel vagy még boldogabb. De ne sürgesd ezt szerintem, mert ahhoz is idő kell, hogy meggyógyuljon a lelked és teljes emberként tudj szeretni valaki mást.
      Addig is tedd a dolgod és alkalom adtán vidítsd fel, bátorítsd azokat, akik szomorúak. Esetleg pont hasonló cipőben járnak, mint Te. Észre fogod venni, hogy ez visszahat rád és segít.:)

      Üdv, E.

  98. Reni   2012. december 18. kedd 18:16 / Reply

    sziasztok!
    Nagyon nehéz nekem erről beszélni..
    Két évig voltam együtt a barátommal(22éves vagyok), és szakitott velem, egy hónapja.
    Ő volt nekem az első barátom, engem még senki nem szeretett.
    Nagyon magam alatt voltam abban az időben, ugyanúgy mint most, egy fiú miatt voltam magam alatt, aki nem szeretett engem, de én mélységesen szerelmes voltam belé, hihetetlennek fog hangzani de csak egyszer találkoztam vele, de 3 hónapig voltunk úgymond együtt, távkapcsolat volt
    Nagyon rosszul voltam akkoriban , és akkor jött Ő, a semmiből.
    Iwiwen irt nekem, már akkor éreztem abból a levélből hogy ez a fiú más lessz.
    Viszairtam neki, és szépen lassan összejöttünk. Ő volt az egyetlen aki segitett nekem akkoriban, az egyetlen!pedig nem is ismert mégis segitett mikor annyit sirtam a másik fiu miatt
    Küzdött értem kitartóan 3 hónapig. És végül beleszerettem. Párhónapig még rossz érzésem volt, mert még a másikat nem felejtettem el teljesen, de ahogy az idő múlt, éreztem, halálosan megszerettem.
    Egy évig nemvolt semmi gond, utána jöttek a bajok. Sokat veszekedtünk, martuk egymást:(
    ÖSzevesztünk, majd kibékültünk, és igy ment ez.
    Már kétszer szakitott velem, de végül mindig kibékültünk, mert én harcoltam érte, nem adtam fel, rengeteget szenvedtem emiatt, és lehet ezért adott mindig egy ujjabb esélyt, látta, hogy nagyon szeretem, és talán picit őis szeretett még.
    Keveset találkoztunk, én sokszor akartam, de az embernek nem teheti meg h minden héten kiadjon pénzt a buszra, főleg mert nem volt munkám nekemse, nekise
    Szenvedtem emiatt hogy keveset látom. Igy utólag arragondolok, hogy szándékosan történt igy, mert már nem akart találkozni, hezitált, de ezt csak ő tudhajta igazán
    Én nem tudtam hogy ilyen nagy a baj. Mondtam neki jöjjön le hozzánk, és majd ott lesz amilesz, de nem gondoltam véresen komolyan hogy télleg szakitani fog, reménykedtem benne, hogy majd kibékülünk
    De borzalmas volt..Nem nézettrám végig, fel alá járkált, miközben beszéltünk, és nagyon mérges volt rám, én meg csak álltam és sirtam, és mondtam neki h szeretem, ne hagyjon el.
    Megalázkodtam..nagyon sokszor
    Senkire sem hallgattam, megmondta hogy ne menjek le hozzá, de én lementem..muszájvolt, ugyéreztem
    Tudtam hogy már semmit se tehetek, mert már nem fog kibékülni, nagyon határozott volt. Ne itéljetek el, szépenkérem, de lementem hozzá, és ott sirtam előtte, és szülei előtt. Anyukája szeretett engem mindig, és ő szurkolt értünk mindig, és ő se hitte, hogy ekkora a baj. Sirtam és nem engedte hogy megöleljem, megcsókoljam, ellőkött magától
    Kicsufolt ahogy sirok, és ez úgy fájt nekem, mintha szivbe szúrtak volna.
    És attól a naptól mikor lejött, nagyon másvelem, elutasitó, aztmondta nem érdekli ha megvernek a szüleim, legalább megtanulom a leckét, megverést arra értem, hogy féltem ha megtudják hogy lemegyekhozzá, kikapok.
    Nem tudom szavakkal elmondani mennyire fáj sok minden amiket mond/mondott
    Hogy segits magadon , isten is megsegit..mert kértem segitsen, mert nem birom ezt a szenvedést már
    És elmentem pszihiáterhez, mert ugy gondoltam ez beteges dolog már, ami velem van. Nemtudok enni, lefogytam, a hajam nagyon kihullott, igaz azóta már megjavult, mint kiderült, a fogosvostól, idegességtől hullott..
    Sajnos bevallom, sokszor mondom azt, hogy bárcsak meghalnék..mert úgy fáj, ugyérzem nemtudok nélküle élni..
    ÚGY szeretem őt. Elhiszitek nekem?
    Aztmodnja, fogjam fel a dolgot, tegyem rajta túl magam, és már mássalvan.
    ÉS én ha rágondolok hogy mássalvan nem velem, halálosan féltékeny leszek. Szavakkal nem tudom elmondani milyen fájdalmat érzek, ha rágondolok, hogy őt csókolja, szereti?megértetek?
    És olyan magam alatt vagyok, hogy felkelni sincs kedvem, minden nap sirok, rosszulvagyok. Midnig rá gondolok.
    Pszihiáter szerint ez természetes, egy év ugymond a gyászidőszak és nem szabad szedni semmilyen gyógyszer mert ezt átkell élni, nem szabad elnyomni.
    Mondtam neki, sokszor ilyen roham féle tör rám, rettenetes félelem, úgyérzem félek, egyedülvagyok, remegniszoktam, a szivem erősen ver, és nagyon hiányzik.
    Barátnőm szerint depresszió, vagy lehet valamiféle pánikbetegség
    Én már arra is gondolok, hogy lehet az elmém megbetegedett, anyukája szerint meg belebetegedtem ebbe, és azért van.
    Nem tudom és talán nem is akarom felfogni ezt a borzalmat, hogy elhagyott
    Tudjátok az a legfájóbb nekem hogy senki nem ért meg, elvárják tőlem, hogy 2 hónap alatt felejcsem el őt, de én erre mindig azt mondom 2 évig voltam vele!
    Ő 2 hét alatt túltette a dolgot ezen, és már mással van..ami számomra felfoghatatlan, lehet télleg nekem van baj az agyammal de én nem tudom felfogni, hogy lehet hogy egy hónap alatt kiszeretett belőlem, mert mikor még 2 hónapja együtvoltunk , aztmondta én vagyok a szive párja, boldogsága
    :((
    Én halálosan szeretem őt, elhiszitek?
    KÉrem segitsetek, mi a véleményetek erről az egészről, és rólam

    • Ebony   2012. december 18. kedd 21:57 / Reply

      Kedves Reni,

      Én értem, amit írsz és elhiszem azt is, hogy nagyon fáj. Te pedig hidd el, hogy el fog múlni! A sérülés helye megmarad és sajog majd néha, de amit most érzel, az el fog múlni!

      Próbálok segíteni, de tudom, hogy ebben a helyzetben az észérvek szinte hatástalanok. De hátha mégis…

      Azt javaslom, hogy tudatosítsd magadban, hogy most valóban beteg vagy és nem is igazán beszámítható. A betegséged neve: szenvedélybetegség.
      Függsz egy embertől, akit a szenvedélyed tárgyává tettél. Függsz attól, hogy viszonozza-e az érzéseidet vagy sem.
      Ez egy kiszolgáltatott állapot. Úgy érzed, hogy az életed irányítása kicsúszott a kezedből és ez nagyon ijesztő tud lenni.
      Egyetlen megoldás van. Vedd vissza az irányítást az életed felett és újra boldog leszel.

      Gondolkozz el azon, hogy mit tudsz most tenni:

      Visszahódítani? – nem valószínű, hogy sikerül

      Elfelejteni?- nem fog menni

      Méltósággal elfogadni a helyzetet, amin nem tudsz változtatni?- igen, ezt meg tudod tenni

      Az egyetlen, amit tehetsz, hogy elfogadod a helyzetet olyannak, amilyen formában az most jelentkezik és nem állsz neki ellen . A fájdalmat sosem a helyzet váltja ki, hanem az, hogy ellenállunk.

      Fogadd el azt, amin nem változtathatsz és tedd a mindennapi dolgaidat. Koncentrálj nagyon a feladataidra. Közben persze eszedbe fog jutni és fájni fog, de fogadd el az érzést, amennyire csak tudod. Bízz abban, hogy semmi sincs véletlenül és végső soron minden a javunkat szolgálja.

      Ne felejtsd el egy percre sem, hogy a fájdalmat mindig az ellenállás okozza!

      Az érzéssel egyébként nem vagy egyedül, mert nagyon sokan átélik nap mint nap, hogy szeretnek valakit és az illető nem viszonozza az érzéseiket. Tényleg kutyául tud fájni.:(

      u.i.:
      Ne menj tönkre idegileg, mert (tapasztalatból mondom) az nagyon sokat árt a szépségnek. Később még szükséged lesz a vonzerődre, egy másik, arra érdemesebb fiúnál.;)

      Üdv, E.

      • Reni   2012. december 23. vasárnap 19:18 / Reply

        Kedves Ebony!
        Köszönöm, hogy ilyen rendes és megértő voltál. És hogy segitettél nekem..
        Nagyon meglepett ez a dolog, ami sose derült volna ki, ha te nem nyitod fel a szemem, hogy szenvedélybetegség ez. Én erre sose gondoltam volna. Ember kapcsán is kialakulhat?Nem hallottam még ilyenről, de igazad van.
        Azt szeretném kérdezni, hogy ez miért alakult ki szerinted?és hogyan?és mit lehet most evvel tenni?Azonkivül, amit tanácsolsz, hogy fogadjam el a tényeket, és hogy megkell szokni , hogy fájnak dolgok.
        Ezért van az szerinted, hogy rosszkedvem van, ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretném?És , hogy ennyire nagyon vágyom a szeretetére.Akkor, ha ez igy van akkor ezzel mit lehet tenni?
        Ui:nagyon köszönöm, a segitséged(L)

        • Ebony   2012. december 25. kedd 11:40 / Reply

          Szia Reni,

          örülök, ha egy kicsit tudtam segíteni.:)

          Szenvedélybetegség szerintem az, amikor valamihez vagy valakihez görcsösen ragaszkodunk, akkor is, ha az értelmünkkel már belátjuk, hogy ez a ragaszkodás nem szolgálja a javunkat, sőt szenvedést okoz.
          Észreveszed? Szenvedély-szenvedés…a szó gyökere ugyanaz. Vagyis a szenvedélyeink előbb-utóbb szenvedést fognak okozni.
          Igen, ember is lehet a szenvedély tárgya, de inkább az, amit általa, tőle vágyunk megkapni. Például a szeretetet, törődést, figyelmet, szexet…stb.

          „Azt szeretném kérdezni, hogy ez miért alakult ki szerinted?és hogyan?és mit lehet most evvel tenni?”

          Azt gondolom azért alakul ki ilyen jellegű függés, mert mérhetetlenül (szenvedélyesen) vágyunk a szeretetre és azért, hogy megkapjuk, sokszor méltatlan helyzetbe hozzuk magunkat. Ez a viselkedés valahol az önszeretet és önbecsülés hiányára is visszavezethető.
          Az önszeretet akkor hiányzik, ha nem ismerjük magunkat jól és nem látjuk, hogy milyen értékesek vagyunk. Nem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában és azt sem, hogy milyen nagyon szeretve vagyunk. Kincs van a zsebünkben, de nem tudunk róla és szegénynek hisszük magunkat.

          Nem érdemes olyan ember után keseregni, aki nem becsül meg és nem hálás az égnek, hogy Te neki ajándékozod magad. Ő valaki másra vár, mással van dolga. Lehet, hogy csak annyi volt a szerepe az életedben, hogy megtanuld emelt fővel elfogadni a visszautasítást. Ez nagyon nehéz tapasztalás, kemény lecke, de több leszel általa.

          Megszokni nem kell a fájdalmat, ezt nem írtam.:) Csak elfogadni, hogy ideiglenesen ott időzik nálad. Tedd csendesen a dolgodat, légy mosolygós és jókedvű. Ha nem vagy jókedvű, tégy úgy, mintha az lennél. Tapasztalatból írom, hogy működik, előbb-utóbb igazából jókedvű leszel. Ez nem szerepjátszás, hanem egy jó módszer!:)

          Vigyázz magadra, szép Karácsonyt!:)

          Üdv,E.

  99. Wolfy   2012. december 18. kedd 20:58 / Reply

    Történetem hosszú, de megpróbálom rövidre fogni.
    24 éves srác vagyok.
    Gyerekkorom elég siralmas volt, egészen 18 éves koromig, amíg el nem kerültem egyetemre.
    Megismerkedtem egy lánnyal, akivel 2 év, 9 hónapig együtt voltunk. Kicsalt Angliába, majd egy hónap múlva szakított, úgy, hogy se nyelvtudásom, se barátaim nem voltak odakint. Fizettem 4 hónapig a közös szobánk árát, ő felhozta oda az új pasiját, engem pedig megkért addig, hogy menjek el otthonról. Volt, hogy háromtól este 11ig kint kellett lennem. Nem akartam egyedül maradni odakint, ezért hagytam neki. 4 hónap múlva elköltözött, én összeszedtem magam, és új ember lettem.
    Idén májusban megismerkedtem egy lánnyal, csodálatos teremtés volt, az első perctől fogva oda-vissza voltunk egymásért. A szex, a beszélgetés, az érdeklődési kör, minden csodálatos volt. Eljegyeztem, 5 hónapig voltunk együtt. Augusztusban hazajöttem M.o.-ra, ő kinn maradt. Havonta találkoztunk volna, 1 hétre minden alkalommal.
    Októberben, mikor nála voltam, rájöttem, hogy az egyik munkatársa szerelmes belé. Még azon a héten kiderült, hogy a lány is érdeklődik iránta.
    Hazajöttem, rá egy hétre megcsókolta.
    Egy hónapig őrlődés. Utána novemberben elmentem. Kiderült, meg is csalt vele 1x, állandóan találkoztak, csókolóztak. A lány viszont végig tartotta bennem a hitet skypeon keresztül, hogy akar, kellek neki, értsem meg, milyen nehéz ez neki, de nem akar, nem tud elhagyni, mert nagyon szeret, és csak én kellek neki.
    Novemberben végül lehúzta a gyűrűt az ujjamról, sírva visszaadta, majd megcsókolt, és azt mondta, egyszer még a feleségem lesz. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, de már minden a feje tetejére állt. A fickóval azóta majdnem minden nap együtt alszanak, szerintem van más is, de a lány következetesen tagad, hogy nem bír hozzáérni, nem bír vele “úgy” lenni, és még mindig engem akar. Karácsonykor még utoljára találkozunk náluk. Még múlt hét csütörtökig olyanokat beszélt, hogy lehet, újra meg szeretné próbálni, és mi lesz, ha túl jól éreznénk magunkat, stb.
    A szüleimmel összevesztem amiatt, hogy karácsonykor elmegyek hozzá. Azt mondták, dögöljek meg, önző állat vagyok, nem érdemlek semmit. Hozzám se szólnak azóta. Az iskolám is rá fog menni mostmár valószínűleg erre a 2 hónapos őrlődésre (orvosi egyetem).
    Több mint 2 hónapja tart, és nem bírtam szabadulni. Ő törődött velem végig, bár igaz, szerintem sokszor hazudott, de láttam, hogy nem bír elengedni. Sajnos, én sem tudtam otthagyni. Most úgy néz ki, minden odavész, mivel a fickóval azóta még szorosabb lett a kapcsolatuk, múltkor már náluk volt vendégségben. Karácsonykor végleg elbúcsúzom tőle, ha addig nem mondja vissza a meghívást. Nagyon rosszul érzem magam, főleg, hogy a szüleim sem szólnak már hozzám, és az életem is elcsesztem valószínűleg. Napok óta az öngyilkosság gondolata tölti ki a mindennapjaimat, nem bírok rendesen se enni, se aludni, nem érdekel már semmi. Csak legyen vége mindennek.
    Lányok figyelmébe: Én sose bántottam senkit, soha nem csaltam meg senkit, mindig hűséges, aranyos szerető barát voltam, normálisan nézek ki, nem iszok, nem csajozok, nem drogozok.. Ezután is megpróbálok ilyen maradni, ha sikerül túlélnem ezt, amire most nem sok esélyt látok. Tudom, önzőség, de aki tudja, milyen a totális padlófogás, és amikor már ennyi szar után egyszerűen nem tudsz felállni, az tudja, hogy ilyenkor nem számít már semmi. És most légyszi ne gyertek azzal, hogy gyász időszaka, meg ilyenek. Lassan három hónapja tart, olyan, mint valami kábítószer, teljesen őrülté tett, le akarok állni róla, de egyszerűen nem megy, és csak elpusztítok mindent magam körül.
    Nem kellett nekem szupermodell, csak egy aranyos, kedves lány, aki szeret, és akit viszont szerethetek… ez volt minden vágyam. Úgy érzem, két hónapon át becsaptak, és mikor már nyilvánvaló volt, hogy ennyi, még akkor is húzogatták a mézes madzagot az orrom előtt, hogy minden rendbe jöhet… közben pedig másodszor néztem végig, ahogy elviszi valaki előlem azt, akit a legjobban szerettem a világon.
    Na ez sokkal rosszabb, mintha hirtelen kidobtak volna. Részvétem minden hasonló helyzetben lévőnek, tartsatok ki, mindig van, akinek rosszabb nálatok. Idővel pedig minden rendbe jön, csak ne kövessétek el 2x ugyanazt a hibát.

    • Ebony   2012. december 18. kedd 22:07 / Reply

      Kedves Wolfy,

      szerintem hagyd ezt a lányt, mert tönkre fog tenni. Te mondtad: olyan, mint a kábítószer. Ha orvosira jársz, akkor tudod, hogy a narkózásnak mi az ára.

      Vészeld át az elvonási időszakot és tartsd magadtól távol ezt a lányt, ha szeretnél még boldog lenni ebben az életben.

      Üdv,E.

  100. beuss   2012. december 29. szombat 16:17 / Reply

    Sziasztok:)
    Van egy fiu akivel má 5 éve ugyvoltunk hogy kisebb nagyobb szakitással de egyutt voltunk:) Komoly kapcsolatrol van szo remelem ertitik hogy gondolom :P na es most elment a nagyszuleihez es azt mondta hogy ma nem akar tolem semit ! :( de en nagyon szeretem es nem tudok nelkule elni bele halok hogy ha nincs velem leirhatatlan amit iranta erzek :’( És mondtam neki hogy nem tudok nelkule elni de mar nem add nekem meg egy eselyt ! Azt mondja hogy nem szeret de en tudom hogy ez nem igaz mert ha nem szeretne akkor nem lenne mindig velem es amikor egyutt is vagyunk nemkel mindig mondani hogy szeretlek..! mert nem minden pasi egyforma es o olyan hogy nem mondja de mutassa! Mert erzem amikor vele vagyok hogy szeret es ezert nem tudom elfogadni hogy ma nicns velem :( Mit tegyek kerlek segitsetek!!! Félek hogy ongyilkoságik fog vezetni a banat:(

    • Reni   2013. január 1. kedd 21:55 / Reply

      Szia Beus
      Mikor láttam mit irtál, együtt éreztem azonnal veled, szomorú amit irsz:(
      Azt hiszem, sőt, pontosan tudom mit érzel:/
      Én elhiszem Neked, hogy úgyérzed nem tudsz nélküle élni, sokan ezt nem hiszek el, meg kinevetik az embert, pedig amit mondd az igaz.
      Ugyanilyen helyzetben vagyok énis, mint te. A legrosszabb az egészben , hogy az ember nem tudja elhinni a dolgot, olyan hihetetlennek tűnik, mintha egy borzalmas rémálom lenne csak, és nem lehet ellene mit tenni.
      Énsem tudom elfogani, a valóságot, mert a valóság borzalmas..
      Nekemis ezzel volt a problémám, hogy nem tudtam felfogni a dolgot, hogy egy hónap alatt valaki már nem szereti a másikat, ez mai napig felfoghatatlan számomra, ez az amit sose fogok megérteni, és más sem, sajnos ezt valahogy tudatositania kell az embernek magában.
      Énis irtam ide, a hasonló problémámmal, és amit megtudtam az nagyon meglepett engem, ugyanezt érzem, amit te, hogy nem élet az élet nélküle, és nekem azt irták, ez sajnos szenvedélybetegség, függők tőle:( Nem tudom nem-e ez a helyzet náladis, ami szomorú lenne.
      Én azt tanácsolom, ha szabad, hogy beszélj vele mégegyszer, beszéld meg ezt a dolgot vele, azok a dolgok amik nyomják a lelked, és kérdések, tedd fel neki.Lehet csak egy kis időre van szüksége, hogy rendezze a gondolatait, kicsit egyedül legyen, és rájöjjön majd, hogy hiányzolneki.
      Ne tégy magaddal semmiféle butaságot, nem éri meg egy fiúért se!
      Remélem jórafordul a helyzet:)

  101. Anita   2013. január 4. péntek 09:57 / Reply

    Szia Andi!

    2 napja vagyok túl egy igen csúnya szakításon. majdnem 4 évnyi együtt töltött idő után verekedős vége lett a kapcsolatomnak. Sajnos mindennek ellenére még mindig szerelemmel tudok csak rá gondolni, és nagy erőfeszítésbe kerül, h ne keressem fel. Sajnos a kapcsolat ideje alatt a barátaim nagy részétől elhidegültem, akik maradtak..hát ők pedig vagy házasok, vagy hamarosan azok lesznek. Tehát igencsak egyedül érzem magam a világon. Meglepően eddig alig sírtam, és bár szomorúnak és üresnek érzem magam lassan de telnek a napok nélküle is. Vajon nem fogtam még fel mi történt? Ez után fog csak realizálódni, és egyre csak rosszabb lesz? Nem nagyon volt hobbim eddig, a munkámat sem szeretem igazán. Gondolkodtam a környezetváltozáson, akár egy külföldi munkán, de félek, h itt felrúgok mindent és máshol sem vár rám jobb,színesebb élet. Kis városban élek, így túl sok lehetőség nincs, amivel leköthetném magam. Nm tudom, hogyan induljak tovább, hogyan álljam meg h ne keressem, hogy hogyan éljek nélküle. Tudom h így kell lennie, mert nekem sem volt már jó ez a kapcsolat. Sokat bántott lelkileg és fizikailag is olykor. Teljesen tönkre ment a sajnos egyébként is labilis idegrendszerem. Hibás vagyok én is azért ami történt, tudom is h mit követtem el, és azt is h ezt korábban is elkövettem egy másik kapcsolatban. túlságosan ragaszkodom.valahol olvastam a kifejezést,h “társfüggőség”. Azt hiszem ez van velem is.
    Egy szónak is száz a vége. Tudom, hogy túl kell lépnem, azt is tudom, hogy hogyan kellene. Csak nem érzem magam képesnek rá. Legszívesebben visszaszaladnék hozzá, és hozzábújnék, ahogyan eddig mert ott biztonságosabbnak éreztem.

  102. Reni   2013. január 4. péntek 18:47 / Reply

    Kedves Ebony!
    Felszakadt a seb, megint nagyon rosszul vagyok, talán rosszabbul mint valaha. Nembirom már elviselni ezt a kint, a szörnyű kint, hogy nem szeret engem, és már ki nem állhat. Azt mondja, hagyam végre békén. De én nem tehetek róla, életemnélis jobban szeretem, nem tudom őt nem szeretni, azok ellenére is hogy bántott, megalázott. És most is már ugy beszél velem mint akit gyülöl. Bűn a szerelem? Mondd
    2 hónap telt el azóta, hogy itthagyott engem, de énmég mostis rávágyom, gyógyithatalan vagyok úgyérzem.
    Beszéltünk róla, hogy betegség, szenvedélybetegség, görcsösen ragaszkodom hozzá, nem tudom elengedni, és nemis akarom. Nem akarok élni:’( Nembirok igy élni, szeretemőt és ezért megvetést és haragot kapok tőle..
    Nem akarok igy élni, nem akarok. Mi lett velem?
    Segits:’(

    • Ebony   2013. január 5. szombat 00:48 / Reply

      Reni,

      adj magadnak időt, légy önmagadhoz türelmes. Mindenhez idő kell, az elengedéshez is.

      Próbáld meg elterelni a figyelmedet. Ne hanyagold el a mindennapi munkáidat, sőt figyelj rájuk oda még jobban.

      El fog múlni ez a kibírhatatlannak tűnő érzés, de csak akkor, ha nem keresed többé ezt az embert és megpróbálsz továbblépni.
      Ha nem akarod őt elengedni, akkor mitől is lennél jobban? Te magadnak téped fel a sebet, magadnak okozol fájdalmat. Ha jobban akarsz lenni, akkor ezt a viselkedést abba kell hagynod.
      Jobban akarsz lenni, ugye? Akkor ne kínozd magad!
      Tedd meg az első pár lépést egy új élet felé és meglátod jönni fog a segítség hozzá. De az első lépéseket neked kell megtenni.

      Igazából csak Te vagy az, aki a segíthet, de ehhez el kell döntened, hogy mit is akarsz valójában. Benne maradni a gödörben és szerencsétlennek lenni vagy kimászni és új életet kezdeni. Válaszd az utóbbit, mert csak ennek van értelme!

      Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!:)

      Üdv,E.

      • Zole   2013. január 9. szerda 13:10 / Reply

        Ebony.Ugyanebben a fájdalmas cipőben járok én is..Szakítás után.Nagyon fáj és nem igazán tudom kezelni..

        • Ebony   2013. január 9. szerda 14:07 / Reply

          Küldök egy idézetet Galgóczi Erzsébettől. Fájdalmasan szép….

          „Addig nem szabadulhatok meg tőled, amíg nem adsz olyan választ, amit meg tudok érteni. Ami logikus. Mert az, hogy nem szeretsz, érthetetlen, illogikus és… jogtalan. Honnan van jogod arra, hogy ne szeress engem?”

          ……és mégis el kell tudnunk ezt is fogadni. Mert ez a másik döntése. Mi csak arról dönthetünk, hogy túltesszük-e magunkat az ő szeretetlenségén, számunkra kedvezőtlen döntésén vagy beleroppanunk, esetleg belegonoszodunk. De miért tennénk ez utóbbiakat, hiszen mi szeretni szeretnénk, nem pedig gyűlölni.
          Tovább kell menni……:)

          Üdv,E.

          • Zole   2013. január 9. szerda 17:32

            Kedves Ebony.Igen kerestem a válaszokat de tőle nem kaptam .Csak én vagyok a hibás mindenért.Mindenben segítettem és mellette voltam önzetlenül.Mikor kérdeztem van-e valakije,alpári válaszokat kaptam még meg is átkozott engem.Csak tudod azt nemértem,hogyan fordulhat ki magából valaki aki egy szerelmes romantikus nő volt.Kb úgy pár nap alatt??Miért kell becsapni a másikat??A nők miért nem vallják be ha rosszat tettek??Inkább támadnak!

    • Zole   2013. január 9. szerda 13:12 / Reply

      Kedves Reni.Az én sorsom ugyanez mint a tiéd.Ugyanígy megalázott,görcsösen ragaszkodtam hozzá és a végén gyűlöletbe ment az egész…

      • Reni   2013. január 9. szerda 15:50 / Reply

        Kedves Zoli
        Elmeséled hogy mi történt? Nagyon furcsa dolog ez a szerelem..”egyszer szeretem egyszer gyűlölöm a másikat” érzés :(

        • Zole   2013. január 9. szerda 17:25 / Reply

          12 év házasság után ami már nem túl jó volt,találkoztam vele.20 éve gyerekszerelem volt köztünk és újra megtaláltuk egymást.Menyország volt amit éreztem és ő is ugyanúgy irántam.Sajnos külföldön dolgozik.Találkoztunk 2 havonta és nagyon jó volt,szerelmesek voltunk.Úgy volt,most Novemberben hazajön és élünk együtt boldogan.Megjegyzem,mindennap telefonon és interneten tartottuk a kapcsolatot.Utolsó héten mielőtt hazautazott elment kint bulizgatni,elcsalta a barátnője.Mikor leszállt itthon a buszról már nem ő volt.Mindenért hibáztatott,nem volt jó semmi neki.Itthon csörgött a telefonja állandóan.Kibékültünk de semmi nem maradt a régi tűzből.Itt maradt a ruhája,holmija és úgy váltuk el ismét hogy Karácsonyra hazajön végleg.Kiment újra ,összeakadt megint a nővel és elszabadult a pokol.Alpárian viselkedett velem,kiabált és én voltam a világ legrosszabb embere.Nem értettem mit tettem??Végül szakítottunk de kiderült hogy kint is van vagy vannak barátai.Mivel megigérte hogy hazajön és velem marad én hittem benne.Görcsösen ragaszkodtam hozzá.Arról nem beszélve hogy mennyi pénzem ráment és még a családomat is feladtam …Érte.Azóta depressziós vagyok,bezárkóztam magamba és próbálok felejteni.Nézem a 4 falat,nem fog a hely és nem érdekel semmi sem.Nem tudok aludni sem.Tudom,megérdemeltem..Remélem egyszer jóváteszem amit elszúrtam.

          • kajak   2013. január 12. szombat 18:48

            Zole, aki már egyszer kiment, nem szívesen jön vissza, mert ott jobbak az egzisztenciális feltételek. Nem te voltál a hibás, hanem az, hogy bestresszelt attól, hogy itt újra kell kezdenie mindent, ráadásul sokkal kevesebb fizuért. Velem pont fordítva történt, én mentem volna oda, de akkor is bekattant a srác. Az van, hogy a távolság és a más életforma sokkal jobban eltávolítja egymástól a párokat, mint gondolnánk. Még akkor is szakítanak, ha együtt mentek ki. Vannak kivételek, de a távolság nagyban rombolja a szerelmet.

          • kajak   2013. január 12. szombat 18:51

            sőt olyan sztoriról is hallottam, hogy a srác hazajött volna, de a csaj szállt ki – a közös gyerekkel, tehát az abortusszal együtt!!! – úgyhogy örülj neki, hogy csak a mennyország illúziója veszett el, mert valljuk be, távkapcsolatban könnyű szépeket mondani és csinálni. Ha viszont együtt éltek, akkor előjönek a csalafintaságok. Sokan túljutottak már ezen, neked is sikerülni fog.

  103. Zole   2013. január 9. szerda 17:52 / Reply

    ˇˇA tűz kihunyt, csak a füstje száll,
    s Te újra szabad vagy! Repülj, vándormadár!
    Hogy engem megöltél,
    ezért ne törd magad,
    én mégse kívánom halálodat.
    Eredj a pokolba és éld világodat!ˇˇ

    • kajak   2013. január 12. szombat 18:52 / Reply

      csak amiatt hibáztathatott, hogy átvert, de hidd el, neki is nehéz

      • Zole   2013. január 12. szombat 21:17 / Reply

        Neki is nehéz?Hát nem tudom hogy érted..Ennek a nőnek több élete is van ez biztos.Alkalmazkodik mindenhez azonnal,bárhol is van a világban.Elment tőlem,szerelemmel váltunk el.Odakint kb 10 nap múlva kifordult magából.Alpárian beszélt,ment szórakozni,barátnőzni és persze ,nem vagyok hülye …Nem értem meg soha már ezt.Az biztos hogy borzalmasan fáj ez az egész…

        • kajak   2013. január 16. szerda 20:19 / Reply

          Csak élvezi a függetlenséget. Nekünk meg furcsa, hogy hogy lehet a függetlenség élvezhetőbb egy komoly párkapcsolatnál? Van, akinek az. Majd kinövi.

  104. Betti   2013. január 20. vasárnap 15:34 / Reply

    Sziasztok.

    Most találtam erre az oldalra és szeretném ha valaki tudna segíteni nekem. A gimi első évében megismerkedtem a nagy szerelemmel. Együtt voltunk végig a négy év alatt. Majd el kellett mennem egyetemre és ő elengedett. Nem szakítottunk. Megbeszéltük, hogy mivel nagyon szeretjük egymást kibírjuk azt az 5 évet és utána együtt leszünk. Közben volt más barátom, és neki is más nője. De ez nem volt titok, és továbbra is egymásnak voltunk az elsők, ha hívott mentem ha hívtam jött. Folyton biztosított a szerelméről, de nem igazán szavakkal, inkább éreztette. MMindíg mondta viszont hogy várjak rá mert velem akar lenni. Telt múlt az idő. Közben úgy alakult hgoy adósságai lettek amiket ki akart fizetni mielőtt velem ujra kezdi. Kérte hogy várjak de ne keressem mert az akkor aktuális kapcsolatában alány féltékeny. Én megfogadtam a kérését. Nem kerestem. ELeinte három havonta találkoztunk, aztán mert mindketten külföldön de másországban dolgoztunk csak fél évre szűkült a találkozás. Majd évre. Ez így ment 4 éven át. Elegem lett. FElhívtam hogy itt a vége most vagy jön velem vagy nélküle folytatom az életem, mert elegem volt a napi szintű szenvedésből. Azt mondta nagyon szeret és velem akar lenni de nem akar belekeverni a saját hibáiba. LEváltak útjaink. Két évig nem is beszéltünk egyáltalán egymással. Majd 2 év után megkeresett és közölte vannak lezáratlan gyeink ( arra gondolt hogy még nem szakítottunk igazából) és találkozni akar hogy lerendezzük. Én nem akartam találkozni mert féltem hogy megint kezdődik minden előről. Interneten beszéltük mega dolgokat. De a beszélgetés olyan irányba haladt amit nem nagyo ntudok feldolgozni. Mindketten elmeséltük hogy hogyan éltük meg ez a kettőnk közti dolgot. Szerinte én nem vártam rá és férjhez mentem gyerekem született pedig ő jött volna és szeretett volna engem. Szerintem eleget vártam az 5 év egyetem után még négy évet. Ez alatt nekem számtalan kapcsolatom volt amikről ő tudott de egyik sem volt komoly,hisz pontosan tudtam hogy nekem ő kell. Ellenben Neki még mindíg a régi lányzója volt immáron 3 éve. És szép lassan ő lett az első csak elfelejtett szólni róla. A problémám az hogy annyi év után sem tudom magam túltenni rajta. Hiába beszéltem vele valahogy éreztem hogy nem mond igazat és továbbra sem tudom hogy miért történt úgy ahogy. Azt vártam hogy közli hogy már nem szeretett és bocsánat amiért nem szólt az jó lett volna. Ehelyett engem hibáztat hogy nem vártam rá. Annyi év telt már el és próbálkoztam mindennel, amit az irodalomban olvasni én mindent elolvastam és követtem atanácsokat de mégsem megy. Hullámvölgyeim vannak. Pár napig azt érzem minden rendben és végre elfelejtettem aztán megint vele álmodok és kezdődik előről minden. MAjd egy két hétig ismég depresszió( amit el kell takarnom a családom miatt annak ellenére hogy FÉrjem tudja mi zajlik bennem, hisz álmomban kiabálok) aztán megint minden rendben. Fogalmam sincs mit tehtenék még hogy végre igazán túl tudjam tenni magam rajta. Okos lánynak tartom magam és eddig az életemben mindent meg tudtam oldani de ezt nem sikerül. Miért? Tudna valaki válaszolni miért nem tudok valakit elfelejteni? Ha valaki tud valami jó tippet az kérem írjon nekem az e-mail címemre. Köszönöm.

    • Xeni   2013. január 20. vasárnap 19:10 / Reply

      Bettikém!

      Az elbeszélésből azokat az embereket sajnálom leginkább, akik szerettek téged az 5+4 év alatt. A számtalan kapcsolatban lévő másik felet. Te azt kaptad, amit megérdemeltél.

      • Ebony   2013. január 22. kedd 18:41 / Reply

        Egyetértek Xenivel és Angyalkával.
        Nekem már az nagyon furcsa volt, hogy úgy vártak egymásra, hogy közben másokkal is összejöttek.
        Miféle szerelem az ilyen?

        Üdv,E.

  105. Angyalka   2013. január 20. vasárnap 23:03 / Reply

    Betti,

    Halkan kérdezném meg, hogy szerinted akikkel úgymond párban voltál míg Őrá vártál, ők jól vannak vajon ?

    Maximálisan sajnálom a férjedet, hogy melletted van, Te mégis egy olyan emberrel foglalkozol aki kb. már csak emlék. . . . .

  106. Kinga   2013. január 25. péntek 12:28 / Reply

    Sziasztok!

    Már írtam ide úgy, hogy én próbáltam meg segíteni egy leányzón aki azóta nagyon jó barátnőm lett és Neki sinen van az élete. :) Az én életem viszont nagyon kisiklott. Olyan helyzetbe kerültem amit nem tudok megoldani. Talán azért nem mert ilyenben még nem voltam és nem tudom mit tegyek! :( Úgy érzem érzelmileg vagyok nagyon fogvatartva. Szeretem a párom de nem tartom normálisnak azt, hogy nem nagyon érdekli, vagy úgy csinál mint akit nem érdekel mit csinálok vagy hova megyek, de viszont ha nem mondom el akkor az a baj és abbol kerekedik vita közöttünk. Amikor szakításra került a sor, (ez pont tegnap lett volna) nem tudtuk egymást elengedni. Nem értem magamat sem… :( Három hónapja vagyunk csak együtt de legalább 15-éve ismerjük egymást. Szinte izzik a levegő ha találkozunk. Egymás gondolatait is kitaláljuk… Nagyon szeretném megoldani valahogy ezt a “se vele, se nélküle” állapotot de tanácstalan vagyok. :( Segítsetek ha tudtok mert nem tudom mit tegyek.

    Köszönöm és további szép napot Nektek!

  107. Berni   2013. január 26. szombat 02:37 / Reply

    Sziasztok!

    Én hat hónapja szakítottam a párommal 2 év együttélés után (harmincasok vagyunk), mert már elviselhetetlen volt számomra a mellőzöttség érzése, és az exbarátnőjével való hasonlítgatása. Elköltözésem inkább segélykiáltás volt, mint végleges szakítási szándék. Időt akartam, egyedül, hogy összeszedjem magam. Pokoli hónapokat éltem meg utána, mert szívből szerettem, és mert állítólag pár héttel az elköltözésem után “becsajozott”. Ezt én akkor, abban a lelkiállapotban nem értettem, nem is akartam elhinni, az önbecsülésem zuhanórepülésbe kezdett, komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, annyira elviselhetetlen fájdalmat éreztem.
    Már jobban vagyok. Visszatért az életem a normál napi ritmusba, már rendesen táplálkozom, alszom, sportolok…
    Azonban a volt párom időnként megkeres. Azóta szakított a lánnyal (most sem tudom elhinni hogy volt egyáltalán másik nő). Akkor néhány napig minden olyan mintha elsőrandiznánk, aztán hirtelen eltünik, én kiborulok, erre eltűnik hetekre, konkrétan másfél hónapra. Akkor megint kiskanállal raktam össze magam..nagyon rossz volt.
    Tegnap előtt megint írt egy levelet hogy hiányzom, és hogy nem is akar elengedni.
    Nem értem..úgy néz ki nem akar elengedi, de közeledni sem akar. Mit jelent ez?
    Megírtam neki, hogy többet ne keressen, mert ez sehova nem vezet, én nem ilyen tipusú kapcsolatra vágyom, különbözünk egymástól, és most olyan furcsa pánikszerű érzésem van…hogy kiadtam az útját..hogy örökre elveszítem. Miközben minden éjjel róla álmodom, és olyan mélyen szeretem.. Megint nagyon fáj az egész történet, kezdek bedepizni…

    Tud valaki hozzászólni építően?
    Köszönöm.

    • Ebony   2013. január 26. szombat 12:54 / Reply

      Berni,

      Van egy mondás, így szól: Aki rosszul szeret, az gyűlöl. Ez a srác rosszul szeret téged, mert nem törődik azzal, vagy nem tudja felmérni, hogy a tettei milyen hatással vannak rád. Nem törődik a cselekedetei másokra gyakorolt következményeivel.
      Ismerek ilyen embereket, de egyet sem, aki ilyen volt és megváltozott. Persze minden lehetséges, de kicsi az esélye. Meg ott van a seb is, amit már okozott benned. Ez mindig közétek fog állni és a legkisebb vita súlyát is meg fogja növelni benned.
      Tudom, hogy ez nagyon fájó, de jobban jársz szerintem, ha nem leszel vele többé.

      Üdv, E.

      • Berni   2013. január 26. szombat 13:43 / Reply

        Köszönöm a választ Ebony, én is így gondoltam…persze az érzelmek még ezt nem akarják elfogadni.

  108. Levente   2013. január 26. szombat 16:33 / Reply

    Sziasztok!Fajdalmamban keresgeltem vallaszokat az interneten,hogy mit lehet ilyenkor tenni,hogy enyhuljon a fajdalom,igy talaltam ra az oldalra.Vegig olvastam a cikket es a hozzaszolasokat is.Mentem mar at szakitason 30-at elmultam,az osszes baratom hazas,valamit biztosan nem csinaltam jol,habar mai napig nem tudom mit nem tettem jol,baratokkal megbeszeltem es mindig az volt,hogy en nem tettem semmi rosszat.Ezuttal nagyon hagytam,hogy vigyen a sors,megismertem egy lanyt,ugy 2 honapja es nagyon gyorsan elkezdodott,hogy erzelmeim legyenek iranta,probaltam,hogy ne igy legyen de tenyleg ezt nem lehet megakadalyozni.Sokszor okozott kisebb csalodast,mindt peldaul,hogy sokszor nem ereztem,hogy oszinte hozzam,de egyensulyozta az,hogy sokszor jo volt hozzam.Rovis ido ez a 2 honap,de ennek ellenere,nagyon sok minden tortent es meglehet,hogy ezert lettek ilyen gyorsan erzelemeim fele.Tegnap probaltam megbeszelni vele,pontosabban kibeszelni magambol a sok felgyulemzett kerdest vallaszokra varva mivel mar nagyon gyotort a sok erthetetlen dolog,oda jutottam,hogy feltortem az email cimet,ami tudom csunya dolog,de maskepp nem tudtam informaciot szerezni a ketkedeseim megvallaszolasara.Tartja mai napig a kapcsolatot az exeivel,kulonosen az egyikkel,akivel talalkozgat is es tobb mindt valoszinu le is fekudhetek a napokban,mivel a lany azt irta a fiunak,hogy “ne jatsz velem”,a fiu,hogy “jarunk es nem tudok rolla”,a lany meg,hogy “csak annak engedem meg,hogy megerintsen”.Nagyon faj es nem tudom elmondani,mert elarulnam magam,nagyott csalodtam benne.A tegnap bele mentunk az ejszakaba egy szorakozo helyen,megittunk vagy 4 sort fejenkent es vitaba sodrodott a beszelgetesunk,o folyamatosan azzal vedekezett,hogy mindig felakarom idegesitteni es hogy nem tudja mi a celom vele es hogy szakitsak.Nem mondtam vege,mert tudtam,hogy talan azt is akarja es ez nekem fajna,aztan ugy zarult le az est,hogy elment a mosdoba nem jott vissza csak ugy negyedora mulva,lattam kijonni egy fiut aztan picit kesobb ot,rakerdeztem mi tartott addig,mondta,hogy talalkozott egy volt fiujaval (ez nem az volt mirol irtam,mert annak lattam a fenykepet) es elbeszelgettek,nem telt el 5 perc jott egy fiu es engedelyt kert tollem,hogy elvihesse 2 percre az asztalukhoz,nem mondtam nemet,mert folosleges lett volna,hagytam,hogy lassam mi lessz a kimenete,eltelt megint vagy negyed ora mire vissza jott az asztalunkhoz,leult hallgatott,kerdeztem miert hivtak at,megint azzal jott,hogy ne idegesitsem,hat ismeri jol oket,beszelgettek.Nem birtam mar es azt mondtam,hogy miert akar engem megszegyenitteni,ketten jottunk ki es mindjart tobbet ultem egyedul az asztalnal mindt kettesben,erre vette a kabatjat felallt en meg szegyenemben otthagytam az italom,en is felalltam es elhaladva az asztaluk mellett,elhagytam a helyseget.Tudom sokat irtam,probaltam rovidre,de meg sok minden nyomja a szivemet,gondoltam leirom,azzal is egy picit megkonnyebulok es szeretnem ha itt vallaszt kapnek arra a kerdesemre,miert annyira rossz valaki hozzad amikor te jo vagy.Rossz kell lenni?Azthiszem most voltam a legjobb az osszes kapcsolataimhoz visszonyitva es ujra kaptam egy pofont.

    • kajak   2013. január 26. szombat 23:39 / Reply

      menj el a jövő héten a szórakozóhelyre és csípj fel egy jobb csajt

  109. brodouo   2013. január 27. vasárnap 05:26 / Reply

    Sziasztok! 20 éves vagyok és fél év után hagyott el a barátom! nagyon jol megvoltunk az elején olyan hirtelen és nagyon megszerettem ugy éreztem ő lesz az igazi ő tényleg más volt aztán jött a rémálom nagyon nehéz megbiznom valakiben is benne is alig tudtam megbizni féltékeny voltam stb nagyon sokat veszekedtünk föleg azon hogy a volt barátnöivel beszélget flörtöl ez nekem nagyon fájt .. szinte mindennap sirtam miatta nem volt képes értem megváltozni és velem foglalkozni nem azokkal a lányokkal.. nem volt valami érzelmes tipus de az utolso 1-2 honapba már semmi érzelmet nem láttam rajta nem érdekelte az egész… szakitott velem egy veszekedésünkor azon akadtam ki hogy pornot nézett meg csajokat és nem valotta be és ő háborodott fel hogy vége nem megy és ennyi volt … szinte már együtt éltünk nincs 1 hete hogy szakitottunk … tudom hogy jobb lesz igy barátaim mindenki mondta már h nem érdemel meg engem de mégis én érzem magam rosszul ennyire rossz vagyok nem érdemlek egy kis boldogságot hogy szeressenek miért nem voltam elég jo neki folyamatosna ez jár a fejembe meg persze az emlékek … mindig mondtam neki ha baj van mondja el a végén már elfogadtam hogy a volt barátnöivel beszélget probáltam megváltozni de nem ment egyszer csak kiborultam pedig annyira nem akartam és amikor szakitott a fejemhez vágta hogy igazam volt ha annyira szeretett volna nem beszélget velük.. beszéltünk 1-2 napja és teljesen boldog nélkülem jol van semmi baja én meg itthon ülök és szenvedek csak erre tudok gondolni .. a hétvégén már voltam bulizni de nem volt az igazi jot buliztam berugtam de nem érzem hogy jobban lennék .. Egyre nehezebb ez az egész pedig nem is voltunk sokáig együtt.. remélem minél hamarabb elmulik ez az érzés…:((

    • brodouo   2013. január 27. vasárnap 05:33 / Reply

      És 10 évvel idősebb nálam ..mindig aztmondta kislányos a gondolkodásom pedig csak egy kis szeretetet akartam :( neki az is baj volt ha akartam találkozni ha mondtam neki többször egy nap hogy szeretem és még az is ha mondtam neki hogy hiányzol azt mondta ugy is találkozunk nem a világvége és soha nem mondta hogy hiányzok neki… ezek miatt volt a legtöbb veszekedés nem figyelt rám eléggé nem mutatta ki az érzelmeit és ez bántott … ccsak tul akarok mihamarabb lenni ezen az egészen :(

  110. Reni   2013. január 28. hétfő 00:37 / Reply

    Kedves Ebony!
    Soha nem fogok meggyógyulni. :’(
    Próbáltam mondogatni magamban amit mondtál, hogy adjak magamnak időt, legyek türelmes..de már nemhiszem hogy erről lenne szó.
    Nem javul ez:(
    Még mindig ugy fekszem le minden áldott éjjel, hogy utána sirok.
    Még mindig nagyon fáj, még mindig nem engedtem el, “itt van velem”.
    Azt hiszem megtettem azt a bizonyos első lépést, amiről beszéltél, de aztmodtad , ha megteszem utána majd jönni fog a segitség. De nem jön/jött.
    Semmisem történik, inkább csak rosszabbodik. Vannak napok amikor azt érzem, hogy gyógyulok, jó uton vagyok, megvagyok. De utána mindig “visszaesem”
    Nem tudok talpraállni.. És egy nagy baj:/
    Szégyen kimondani, de úgyérzem magam,mint egy élőhalott.
    Egyszerűen már nem tudom mi a bajom, mi az én igazi bajom..
    Depresszió..vagy szenvedélybetegség, a Tőle való függés, a görcsös ragaszkodás..bár az eszemmel tudom, hogy jobbat érdemelnék, mégis..mégis Rá vágyom.
    Megpróbálom megfogalmazni mit érzek.
    Attól a naptól fogva , boldogtalan vagyok, szinte sosem mosolygok, olyan mintha megszünt volna az életem..és szerintem igyisvan. Nekem Ő volt télleg az egyetlen boldogság, az egyetlen boldogság az életben..És most ez nincs már, elveszett..ezért nem találom a helyemet a világban, és ezért mondom azt, hogy gyógyithatatlan vagyok
    Még mindig annyira fájnak dolgok, hogy elhagyom magam, vagy sirok. pedig már 2 és fél hónap telt el..
    Lehet kezdek megőrülni, egyszer hatalmas gyülölet kerit hatalmába , egyszer meg az , hogy szeretem..
    Egyre többször van gond este az alvással is :/
    Igazából csak Te vagy az, aki a segíthet, de ehhez el kell döntened, hogy mit is akarsz valójában. Benne maradni a gödörben és szerencsétlennek lenni vagy kimászni és új életet kezdeni. – ezt irtad nekem.
    Én próbáltam a másodikat, és mindig próbálom.de már nincs erőm hozzá(nembirom már)!
    UI:neharagudj, hogy megint irtam

    • Ebony   2013. január 28. hétfő 22:50 / Reply

      Szia Reni,

      dehogy haragszom.:) Jól tetted, hogy írtál.:)

      Talán emlékszel, hogy az első válaszomat azzal kezdtem, hogy ilyen helyzetben nagyon kicsi az esélye annak, hogy észérvekkel segíteni lehet. A jótanácsok alig-alig működnek ilyenkor.

      Nem is tudom, hogy hogyan segíthetnék. Persze tudnék mondani „okos” dolgokat, de már látom, hogy neked nem erre van szükséged. Amikor én voltam hasonló helyzetben, nekem sem tudott segíteni senki. A segítő szavak ugyan jólestek, de az érzéseimen nem sokat változtattak.

      Amikor azt írtam, hogy adj időt magadnak, nem egy-két hónapra gondoltam.:) Évek kellhetnek. Ha szerencséd van, jönni fog valaki az életedbe, aki felgyorsítja a gyógyulás folyamatát.

      Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, de nem azért nem tudod őt elengedni szerintem, mert szereted, hanem azért, mert ő nem szeret téged. Ezt nem tudod feldolgozni. Nem csodálom és nagyon megértem.
      Sajnos vagy nem sajnos, de nincs hatalmunkban dönteni afelől, hogy ki szeressen minket. Ilyen szempontból (is) nagyon kiszolgáltatottak vagyunk egymásnak.

      Viszont tudod hányan lennének boldogok, ha bírhatnák a Te szeretetedet, szerelmedet? De hogyan leljen rád akár csak egy is ezek közül, ha belebetegszel a bánatba?

      Van egy ismerősöm, aki olyan embereknek segít, akik hasonló cipőben járnak, mint Te. Ha akarod, megadom az elérhetőségét. Itt nem tehetem, mert itt nem szabad reklámozni.:)

      Erre a címre tudsz nekem írni: ebony7312kukacgmailponthu

      Üdv, E.

      • Ebony   2013. január 29. kedd 00:00 / Reply

        Reni,

        elnézést rosszul írtam. Nem hu a vége, hanem com. :)

  111. Rea   2013. április 6. szombat 01:04 / Reply

    Sziasztok, 22 évés vagyok es most 2 hónapja szakított velem a párom újból. 1,2 éve voltunk együtt. eleinte nagyon jo volt minden, elvoltunk, es utána fél évre rá élkezdődőt minden, le vette h kapcsolatban van velem facebookon, megkérdeztem h mi akar ez jelenteni, es monta h nem tudja h mit is akar. de utána együtt maradtunk. rá egy eves évfordulónkra ugyan eszt megcsinálta, utána elmentem hozzá, es számon kértem. mondta h bocsássak meg neki meg minden. h együtt akar maradni velem. utána kezdottek el a bajok. En túlságosan is szerettem. Nagyon pocsékul bánt velem, elkezdett csajozni (virtuálisan), en meg nagyon is féltékeny voltam, előhozta belőlem. Utana végre kinyokte h már nem szeret engem, ez volt novemberben. h már nem tud boldoggá tenni, mondtam neki h elég csak egy ölelés mosoly tisztelet. Nagyon fájt. utána decemberben szakítottunk, avval h adunk magunknak időt. O közben találkozott egy ,,csajal,, akivel osze is jött. Nagyon féltékeny voltam. Tönkre is tettem a kapcsolatát vele. Mert o neki én nem voltam közömbös, közben kavartunk is míg volt a csaja. utána ok szakítottak. es a exem újból osze akart velem jonni. osze is jöttünk. de ami utána következett az volt a pokol. Nem ismert fel, szégyelt, letagadott, fbn amit kiírtam neki ki is torolte. Hát képzelhetitek h éreztem magamat, szarul. Amikor egy hétig nála voltam, írogatót valami csajnak, akivel találkozott is vele miközben ott voltam nála. A csajnak írtam is h mit képzel. stb. pokol volt az egész. főleg a utolsó este amikor együtt voltunk, akkor is írogatót a csajnak a telemonyán keresztül meg minden harc volt a telefonért is, tisztára fájt minden, es o meg belem rugdos ilyennel. végül a ,,harc,, közben meg is ütött. utána sajnálta meg minden. Nem is tudom egyáltalán h szeretet e engemet valamikor. Csak azt tudom h 2 hónapja külön vagyunk, meg kavarunk. Mútkor eljött a szüleimtől bocsánatot kerni, h hogy viselkedett velem, húsvétkor is eljött több napra. en nem értem őt. 3 Hónap alatt fogytam 25 kilót, rosszul vagyok nem eszek, csak sírok. és nem tudok ebből h kimászni. csak tudom h szeretem őt, de o engem nem. :( nagyon szarul érzem magam. :( és nem tudom túl tenni magamat ezen a egészen. nem tudom elfelejteni, próbálkoztam vele. de nem megy. mit javasolnátok? :/

  112. Berni   2013. május 10. péntek 22:36 / Reply

    Kedves Rea!

    Tudom mit érzel, hasonló dolgokon mentem keresztül, mi majd 9 hónapja vagyunk külön, igaz időközben volt nálunk is egy új próbálkozás, de a párom érezhetően nem tudott dönteni köztem, és az új nő között.
    Én azt tanácsolom Neked, állj félre. Aki nem képes felmérni mit jelent az hogy valaki szereti, az még csak a szemével és nem a szívével lát. Persze mondhatja hogy szeret, de ha másnál is próbálkozik úgy, hogy tudja mennyire fáj ez Neked, akkor nem figyel Rád. Szeret, amennyire tőle telik. Fájdalmas,tudom. Együtt érzek veled. Hátha megkeres majd egy év múlva, amikor Te már megerősödsz lélekben, és egészen másként fogod látni és érezni ezt az egész érzelmi zűrt. Tudod, én elfogadom a helyzetemet,hiszem hogy nem fog örökké tartani a kín, idővel csillapodik,lassan,nagyon lassan. Olyan ez mint a gyász.
    Kérj segítséget, éld meg az érzéseidet, akkor szépen feloldódnak majd idővel.

  113. Emma   2013. május 31. péntek 22:16 / Reply

    Szia!
    Kb. 1,5 évig tartott az első kapcsolatom, ami nagyon szép, mély és tartalmas volt. Aztán ő úgy döntött, hogy szakít velem; akkor csak annyival indokolta ezt, hogy “megváltoztak a dolgok, már nem érzi azt, mint régen stb.”. Úgy egy hónappal később lett új barátnője, és az is kiderült, hogy már korábban is volt köztük valami. Eléggé bántott akkor a dolog, eléggé le voltam törve – és még most is ezt érzem. Több,mint másfél éve vagyok abban az állapotban, hogy minden nap eszembe jut, és sajnos az adatlapját is megnézem (plusz az új csajáét is). Olyan nehéz megállni, hogy ne tegyem. Igazságtalannak érzem, hogy ő hagyott el és boldogan éli világát, én pedig még mindig szingli vagyok (22 éves vagyok egyébként). Lehet egy új pasi lenne a megoldás a problémámra, de azzal csak becsapnám magamat, és az új srácot is. Tudom butaság ilyen fiatalon emiatt szomorkodni, de néha kétségbe vagyok esve, hogy mi van, ha az exem volt az igazi, és már nem lehetek boldog mással. Tulajdonképpen már nem tartjuk a kapcsolatot egymással, csupán szülinapkor vagy névnapkor szoktunk egy sms-t küldeni egymásnak. Tudom, hogy már nem fogom visszakapni, és nagyon szeretnék továbblépni, de nem megy :(

  114. Manó   2013. június 1. szombat 12:10 / Reply

    Szia Emma!

    Nem tudom, hogy mennyire fog segíteni, amit most írok, remélem, igen :)

    Az első szerelem engem is nagyon megviselt, és irreálisan sokat keseregtem miatta. Egy darabig természetes, amíg feldolgozod, átgondolod, értékeled a dolgokat. Sajnos ilyen az élet, fogalmam sincs, mért van ez így, hogy az egyik ember tuti meg van győződve arról, hogy számára Ő az igazi, az nagy ő meg éli vígan világát mással…
    DE! Egyre inkább azt tapasztalom, hogy ha nem kölcsönös a dolog, hiába érzem, hogy “ő az igazi”, az nincs úgy. Ezt eléggé fájt kimondani magamnak, de valahol nagyon megkönnyebbültem, mert rájöttem, hogy a szomorkodásom egy idő után átment egyfajta “drámai” önsajnálatba, ami nem vitt sehová, hiszen saját magamnak ártottam vele. Szerintem erre vigyázz, hogy ezt az állapotot ne érd el…(Nem feltételezem Rólad, csak nálam ez a dolog befigyelt.) És van olyan ismerősöm, aki már évek óta ebben van, és nem használ neki sem beszéd, de támogatás, se semmi… Úgy vagyok vele, hogy csinálja, egészségére. (Már ő is tudja, hogy hülyeség, amit csinál, és nem változtat.)
    Nem tudom, hogy lehetnél túl rajta, ehhez nagy akaraterő kell. Nekem eljött az a pont, amikor megelégeltem ezt a “jajjdesajnálommagam” állapotot, és fogtam magam, tudatosan elkezdtem nyitni új lehetőségek felé. És ha bezárul egy ajtó, mindig kinyílik egy új, egy jobb. Nehéz ezt elhinni, de tapasztalat, hogy így van :) Csak bátorítani tudlak, hogy lépj, nyiss mások felé!

    • Reni   2013. június 5. szerda 13:30 / Reply

      Kedves Manó, nagyon jókat írsz. Ami nekem nem segített,-de ez lehet egyéni probléma-, (mondjuk nem előnyös külső)a tudatos nyitás új lehetőségek felé. regisztáltam társkereső oldalra közel egy éve, és elkeserített meg inkább, az a lélektelenség, malacképű, félmeztelenek, izompólóban, és rengeteg a nős, és a kalandor, még inkább elment a kedvem az egész pár-kapcsolódásditól. !0 felett vagyok, azért ezt hozzáfűzöm, nyilván egy 22 éves lánynak, még nem ennyire rosszal a kilátásai.

      • Gabor   2013. június 5. szerda 21:24 / Reply

        Szia,

        Reni elválás, szakítás, válás, mindig rosszul esik és meglátásom szerint soha nem lehet rajta túl lenni. Ez életünk része, ami megtörtént velünk, és ami már a múlt.
        Van aki ezt gyorsan feldolgozza, van aki lassabban, de az biztos, hogy mindig emlékezni fogunk rá, csak idővel fakóbban, és érzelmileg megtompulva, elszakadva.
        A feldolgozás megkönnyítéséhez lézik számtalan praktika, kinek melyik válik be, van aki pszichológushoz megy, van aki bulizni, berúgni, van aki lefekszik mindenkivel, van aki egyszerre beiratkozik egy tánc, színjátszó, vagy egyéb csoportba, közösségbe, ami leköti a figyelmét és új élményeket ad, és van, aki otthon marad, magányos estéken agyal, keresi a miérteket és a ki utat.
        Reni, a döntés, hogy jól érzed magad szakítás után, vagy társsal, vagy társ nélkül, az egyedül a tiéd.
        Döntés, igen! Döntsd el, hogy jól érzem magamat, és valósítsd meg!
        Ne a kifogásokat keresd, hogy nem vagyok jól, mert elhagytak, vagy mert minősíthetetlen emberek vannak a társkeresőkön, vagy mert nem kellesz senkinek. ezek mind kifogások, amikre rá lehet fogni, hogy rosszul érezzük magunkat.
        Reni, a társkeresőkön is emberek vannak, nők, férfiak, idősek, fiatalok, pont olyanok amilyen emberek elhaladnak mellettünk az utcákon nap mint nap.
        Kedves Reni, fel a fejjel, legyél vidám és ne hagyd, hogy ezt a vidámságot elvegyék tőled.
        Remélem segítettem, de ha nem, legalább megpróbáltam.
        (Hasonló korban vagyok)

  115. Reni   2013. június 5. szerda 13:31 / Reply

    40 felett vagyok.

  116. Rudel   2013. június 6. csütörtök 14:01 / Reply

    Lelkialkattól függ, meg a kapcsolat milyenségétől, hogy ki milyen hamar tud túl lenni a szakításon. Nekem nem rég, – pár hónapja – ért véget egy nagyon szépen alakulni látszó kapcsolatom. Mivel én sajnos szuper érzékeny vagyok, így nagyon nehezen és lassan múlik a szakítás miatti fájdalmam. De nyilván egy átlagos ember aki nem szuper érzékeny, az hamarabb túl tud lenni ezen.

  117. Dóra   2013. június 6. csütörtök 14:49 / Reply

    Szerintem attól is, ki mennyire kapós utána, vagy szerencsés.

    • Gabor   2013. június 8. szombat 11:26 / Reply

      Itt jön képbe az “érzelmi fitnesz”.
      Egy csalódott, elhagyott nő, aki lelkileg összetört, beregisztrál egy társkereső oldalra, ahol nem írnak neki, vagy épp negatív dolgokkal szembesül, az csak még jobban össze fog törni, még nagyobb lelki válságba sodorva önmagát.
      Férfi szempontjából is így van ez, a sok megválaszolatlan levél, a sok vissza utasítás feldolgozása, megfelelő, stabil érzelmi állapot nélkül, jelentősen rombolja az önbecsülést.
      Az évek alatt én is feltettem a kérdést, hogy ennyire visszataszító ember lennék? De ezen túl kell lépni és semmiképp sem szabad önmagunkat marcangolni, a helyén kell kezelni az Internetes megméretetést.
      Aki szép és a való életben is utána fordulnak, egy fotó alapú társkereső oldalon is levelek százait fogja kapni, de ez még nem garattálja a jó párkapcsolatot. A számok törvénye alapján, viszont a nagyobb megkeresés miatt, nagyobb az esélye.

  118. Dóra   2013. június 8. szombat 15:46 / Reply

    Én egy nőnek meg akartam nézni az adatlapját,és egy gyors, hevenyészett regisztrációt összedobtam férfinak, fotó semmi, 185cm, 80 kiló, felsőfokú végz., ilyesmi. Megnéztem az adatlapot amit akartam, és el is felejtettem, gondoltam elvegetál ott a reg, de sorozatos emil értesítísések jöttek, hogy ez meg az írt levelet. Mondom, “mivan?”
    Beléptem törölni magam, és 14 levél várt, nem is rossz nőktől, és nem ostoba levelek, ehhez képest a saját regisztrálásomban, képpel, mottóval, tokkal-vonóval, olyanok írtak, hogy pontozzam,mert akkor levelezhetünk ha így látja, hogy tetszik .majd ha fagy..) /valami szépségversenyre gyúrt a tag/,meg olyan, hogy 60 éves, vagy fogatlan, stb. Pedig nem vagyok csúnya, és nem is vagyok öreg, és nem is vagyok 100 kiló, csak 76, de az sok, mehetek a sóhivatalba ebben a nagy választékban.

    • Tibor   2013. június 8. szombat 22:56 / Reply

      Igen, 76 kg az sok egy nőnél. Persze ez a magasságtól is függ, de még ha magas és/vagy izmos akkor is sok. Edzőterem és egészséges táplálkozás…

    • Gabor   2013. június 9. vasárnap 11:47 / Reply

      Biztos ügyes férfi adatlapot készítettél, bár nem tudni, hogy milyen összetételű hölgyek írtak rá levelet. Pld, én nem foglakozom a 60éves hölgyek leveleivel, mert a saját korosztályomba keresek társat, vagy max, a nálam 6-8 évvel fiatalabbak között.
      A műtermi képeket sem díjazom, túl mesterséges, miközben az illető a valóságban egészen más megjelenésű.

      Én nem ragadnák le a testsúlynál, mert az őszkép a fontos. Sokszor nem is lefogyni kell annak, elég változtatni az öltözködésen, a megjelenésen, és igen, nem árt ha sportol is valamit, de azt is azért mert jól érzi magát közben, és nem feltétlen a fogyás miatt.

      Amiről szól ez az egész, az, az, hogy van egy közösség, egy társkereső internetes felület, ahol vagy azzal szembesül az illető, hogy levelek tömkelegét kapja, vagy azzal. hogy a “kutyának sem kell”. Ilyenkor jön a találgatás, önmagunk címkézése, hogy “ronda vagyok, kövér vagyok”, és próbálja kitalálni az ember, hogy vajon miért van ez a sikertelenség.
      Netán segítséget keres? Azzal a reménnyel, hogy változni fog ha:
      Plasztikai műtétre megy, hogy szebb legyen? Netán lefogy? De attól, hogy valaki lefogy, még nem biztos, hogy szebb lesz. Netán felkeres egy stílus tanácsadót, szakembereket, aki átvarázsolja?
      Vagy egyszerűn éli az életét, a tőle telhetően boldogan, és bizakodik.

  119. Dóra   2013. június 9. vasárnap 11:20 / Reply

    Kilóra megy mint a hentesnél? Kicsit több lett maradhat? Nem. Azt hittem egy ember ennék összetettebb,- már aki.

  120. Dóra   2013. június 9. vasárnap 11:22 / Reply

    Nagyon valószínű, hogy akik mérleggel, meg centikkel mennek randevúzni, nos.. ők nem az én világom. Ettől még mehet az edzőterem, meg a diéta, de remélem ha ledobom ezt a kriminális elfogadhatatlan zsírt, amin nem látnak át, utána is messze elkerülnek!

    • Tibor   2013. június 9. vasárnap 12:05 / Reply

      Nem fogod ledobni, mert nincs motivációd. Látszik, hogy sért téged az, hogy valakinek így nem vagy jó. Ilyenekkel nem is akarsz kezdeni, és megmagyarázod magadnak, hogy miért nem veled van a probléma. Éppen így fogod megmagyarázni azt is, hogy miért nem kell/lehet a súlyodon változtatni, vagy miért csak kismértékben. Evolúciós örökség a méricskélés és nem igazságos, de hozzá tartozik az emberekhez.

      • Dóra   2013. június 9. vasárnap 12:20 / Reply

        Sért engem a felszínesség valóban. Nem pocsolyában akarok tapicskolni, hanem mélységben úszkálni.
        A másik dolog, ami érdekes, 172 cm vagyok, és nálam alacsonyabb fickók találnak meg, de csőcstől. Nem tudom miért van ez, állítólag a kicsi nők elvárása, hogy 30 centivel legyen náluk magasabb az adonisz. Nekem nincsenek ilyen kitételeim, de talán annyi lehet, hogy legalább velem legyen egy magas, legalább. Nem értem, miért nem alacsonyakkal próbálkoznak, hátha ott vannak nem centivel szaladgálók.

        • Annamari   2013. június 9. vasárnap 12:34 / Reply

          160*_*170 férfi mindenkivel próbálkozik szerintem.

        • pancelos   2013. június 9. vasárnap 13:34 / Reply

          Nincs az a magas fa, amit kidöntve ne lehetne megmászni :)

          • Dóra   2013. június 9. vasárnap 14:51

            Gyakran látom profilokban a 150 cm-es nők 180 felett keresnek. Biztos átlagolnak :D

        • Tibor   2013. június 9. vasárnap 13:55 / Reply

          Felszínesség? Attól mert fontos nekik a külső is még nem felszínesek. Akkor lennének azok, ha csak az lenne fontos és ez extrém módon. Aki szeretné, hogy egy nő nőies súllyal és külsővel rendelkezzen az nem felszínesség, hanem teljesen normális vágy.
          Egyébként pedig csak azért van ez a hiszti, mert nem felelsz meg a súlyodat tekintve sok férfinak. Ezért felszínesnek tartod őket, miközben a testmagasságot tekintve meg neked nem felelnek meg azok a férfiak, akik írnak. Ők meg ezért tartanak téged felszínesnek. Ők is nagy mélységekre vágynának:).

          • Annamari   2013. június 9. vasárnap 14:35

            Kedves Tibor!

            Én is hozzászólnék, bár engem nem érint a súly kérdés, annyit mindenképpen tisztázni kéne mielőtt a Barbi baba külsőt várja el a pasi, hogy 40 éves kor körül mennyire néz ő ki jól. Ami 20 éves fiúknál még normális elvárás egy fiatal lánnyal, talán egy középkorú hölgy már nem annyira tudja hozni. X gyerek után. A másik, hogy az ilyen pasik nyafognak, hogy csak a pénzt nézik a nők, meg nem válaszolnak, mert minden cimlapnőre ráugranak 500 levéllel, és akkor minden nő szemét, hogyne. hát akkor rinyáljanak. :D

          • Annamari   2013. június 9. vasárnap 14:46

            A másik a magasság, ha egy 172 centis nő teljesen jogos elvárása, ÉPESZŰ, hogy nem 170 centis 60 kilós pasast keres. Rengeteg alacsonyabb nő van, van választékuk bőven….. De ha egy nagy darab fickó 180/190 90-100 kilóval (ilyen van sok) behatárolja, hogy 55 kilóig keres, az már túlzott, nagyon elszűkíti a kört.

          • pancelos   2013. június 9. vasárnap 15:00

            Nos, akinek Dóra nem felel meg, nem gondolom, hogy azokon Dóra sokat rugózik. Az nem az Ő célcsoportja. Ha személy szerint engem megfog az agya, akkor is megszervezek vele egy kávét, ha Ő Jabba. Ha meg nem fog meg mint nő, na bumm, nem Ő lesz gyermekeim anyja. De kép – főleg személyes élmény – hiányában bárki nőiességét (férfiasságát) kritizálni baromság, nem beszélve arról, hogy sértő.
            A szépség csak részben fizikai tulajdonságok összessége, nagyrészt harmónia, kisugárzás, ami egy egészséges nő tudatból, önbecsülésből árad.
            Megnézem, kit vesznek majd el azok a pasik, akik most Barbikra gyúrnak. :)

          • Tibor   2013. június 9. vasárnap 16:11

            Kedves Annamari!

            Igen, gondoltam, hogy a női igények normálisak lesznek (legyen magasabb vagy egymagas a férfi), viszont a férfi igények (arányos, vagy vékony nőies külső) pedig nem:). 172 cm-hez kb. 60 kg, ami még jól néz ki egy nőnél (hacsak nem izmos, mert az izom nehezebb mint a zsír).

  121. Annamari   2013. június 9. vasárnap 12:01 / Reply

    Én azt gondolom, a bőség zavara sem áldásos, mert könnyen elviheti a férfit is egy álomvilágba. Beregisztrál, látja rengeteg a nő, mind csodás beállított, vagy retusált, a legszebb a legjobb fotók, esetleg 10 éves képek. S ha még írnak is neki friss belépőként 10-20-30-an akkor végképp elveszíti a realitást. Én két éve ajánlottam az unokahúgomat, egyik kollegámnak, átlagos 40-es pasi,mutattam fényképeket, helyes nő, kedves, szorgalmas, olyan kis töltött galamb forma.. Eköször szabadkozott, hogy elfoglalt, majd kibökte, hogy nem jön be neki, mert kissé dundi. Meg aztán belépett társkeresőbe a neten, és gondoljam el, mennyi mennyi nő van ott, bombanők, és mind szingi. Őrület mennyiből válogathat, nem is gondolta volna. Két éve is egyedül van, és rémes randikon van túl, sokszor hallgattam nem is az ment el, nem is olyan, kihasználják..nem is érdekli már. Az unokahúgom azóta boldog mással.

  122. pancelos   2013. június 9. vasárnap 15:02 / Reply

    Azon kellene elgondolkozni szakítás után hogy vajon mi is hiányzik. Ő vagy az érzés?
    Ha Ő, akkor nem értem: Ha Ő nem azt látja aki vagy, illetve akinek látszani akarsz, ha nem harmonikus vele, akkor miért is hiányzik a társasága? Miért Ő kell, ha nem a legjobb barátod és szeretőd egy személyben? Vagy az érzés hiányzik? Miből gondolod, hogy mással nem élheted meg? Önbecsülési probléma és kishitűség.

    • Gabor   2013. június 9. vasárnap 15:33 / Reply

      Kishitűségre tippelek én is, és a félelemre attól, hogy ugyanolyan, vagy jobb érzéseket nem élhetünk át mással.

      Aztán ilyenkor jön az, hogy évek telnek el és azt tapasztalja az egyén, hogy valóban nem találkozik olyan személlyel akivel hasonló érzéseket élne át.
      Bumm neki! Akkor mégis csak az, az egy volt az, akivel az adott időszakban, egy darabig összhangban voltak?

      Persze sokan el sem jutnak, jutunk az érdemi ismerkedésig, mert két ember ismeretsége, kölcsönös szimpátiája szükséges.
      De, amíg katalógus szerűen válogatunk egymás között, az nem nevezhető ismerkedésnek.
      Én azt bírom, amikor azt írják: “az első találkozás úgyis mindent eldönt”.
      Valóban? Mindent?
      Mindenki első látásra szerelmes akar lenni? Persze erre is lehet várni.

      • pancelos   2013. június 9. vasárnap 15:40 / Reply

        “Ha úgy gondolod hogy képes vagy rá, vagy ha azt hiszed hogy nem, mindenképpen igazad lesz” Henry Ford

        Ez nem csak az üzletben igaz!

  123. Rudel   2013. június 10. hétfő 12:31 / Reply

    Én nem keresek kapcsolatot neten, mert nekem nem jött be. Szerintem sokkal jobb a személyesen ismerkedni.

  124. W.Wallace   2013. június 18. kedd 10:46 / Reply

    Sziasztok,
    Szeretném megosztani az én esetem, ami kicsit talán arra példa, hogyan ne csináljuk a szakítást.
    35 éves vagyok, kb 7(!) éve szakítottam a barátnőmmel és nagyon úgy tűnik, hogy a mai napig nem sikerült igazán feldolgoznom, elengednem őt. Anno én szakítottam vele, az okát nem tudom egy mondattal megfogalmazni. Több dolog együttes állása eredményezte: nagyon akarta az esküvőt, gyereket én még nem. Volt egy igen erőszakos oldala is a lánynak, amit nem tudtam elfogadni és taszított. Közben én is szerettem őt. De ez a feloldatlan kettőség olyan feszültséget keltett bennem, hogy teljesen depressziós lettem. Így húztuk fél évig, amikor én azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább. Igazából nem másik társat akartam, hanem őt, csak nem így. A folytatásban ő hamar talált magának új partnert, viszont addig nem engedte el az én kezem, amíg biztos nem lett az újban. Akkor én ezt nem vettem észre, pontosabban nem akartam látni. 3 hónapig nem beszéltünk, majd ő megkeresett, hogy mégiscsak engem szeret. Na itt nem lett volna szabad engednem. A vége az lett, hogy én iszonyatosan szerelmes lettem belé, sokkal erősebb érzés, mint amikor együtt voltunk. A következő egy évben mindent megpróbáltam, hogy visszaszerezzem, naponta több órát beszéltünk stb. De nem jött vissza, férjhez ment, azóta már gyereke is van
    Ennek már 5 éve, azóta nem volt csak futó kalandom. Illetve volt egy 14 hónapos, aminek úgy lett vége, hogy nem is értettem.(egyszer csak ott hagytak , -már nem szeretlek- mondattal).
    A jelenlegi problémám viszont az, hogy azóta is mindenkit hozzá hasonlítok, ő lett a „szint”. Őt tudom, hogy nem kapom vissza. Viszont már nagyon szeretnék egy társat, mert rettentő magányos vagyok. Szeretném újra felépíteni az életem.
    Azt nem tudom eldönteni, hogy miért, de folyton rajta jár az eszembe és főleg a szívem(lehet, hogy csak azért, mert túl régen egyedül vagyok és hatalmas az űr bennem). Persze ilyenkor csak a szép és jó emlékek jutnak eszembe, emiatt is nagyon fáj. Meg akarok ettől szabadulni, mert teljesen leblokkol és keresztbetöri az életem. Mit tudok tenni szerintetek, hogy tudnám őt igazán elengedni. Próbáltam már pszichológust, kurzusokat, de ezek csak rövid ideig segítettek. Tudom, hogy csak egy új ember tudná kiszorítani, felülírni az emlékeket, de ilyen „szívvel” nem találok senkit.
    3 napja már arra gondoltam, hogy felhívom…azért, hogy nem misztifikáljam őt, hogy ő is csak egy ember. (Bocs, hogy ilyen hosszú lett)

    • Rudel   2013. június 18. kedd 13:40 / Reply

      Azt szokták mondani, hogy az idő segít. Azt én is észrevettem, hogy akkor jön a nő részéről a szakítás mikor oda van érte a pasi. Szóval azt hiszem ezt kell valahogy elkerülni. Nekem ez a gyengém, sajnos hajlamos vagyok a szenvedélyességre.

  125. W.Wallace   2013. június 18. kedd 17:58 / Reply

    “Az idő segít”…még mennyit kell hogy várjak? Eddig is eltelt 6 év. Több időm nincs, valami más megoldást kell találnom.

    Biztos, hogy ez az érzés azért is van, mert én (is) ludas vagyok szakításban és talán nem bocsátottam magamnak. Meg persze az is, hogy már ő boldogan él mással és ez fáj nekem.
    De nincs visszaút, csak előre lehet menni. Viszont elakadtam, nem megy.

    • Rudel   2013. június 19. szerda 12:58 / Reply

      Menni fog, ne félj. Úgy látom,ahogy olvastam az írásodat, hogy azért voltak sikereid a nőknél,hiszen a volt barátnőddel hosszú ideig együtt voltatok és a nő szeretett volna feleségül menni hozzád. Azt tudom ajánlani neked, hogy minél több helyre,társaságokba menj el ahol lehet ismerkedni nőkkel. Nem késtél le semmiről, hiszen egy férfi nem is tud lekésni csak a nőket veszélyeztet ez. Én meg 41 leszek és most nekem sincs senkim. Akkor én mit szóljak?… De nem keseredtem el, megyek előre és közben rábízom magam a sorsra, hogy az történjék velem, ami nekem a legjobb.

  126. W.Wallace   2013. június 19. szerda 18:09 / Reply

    Köszi a támogatást! Közben annyi történt ma, hogy felhívtam. Muszáj volt, mert ezen kattogok napok óta. Alig bírtam beszélni. Amúgy nagyon kedves volt velem és örült, hogy beszélünk. Ja, mint egy baráttal. Nem is tudom mit képzeltem. Igazándiból ezt, de ettől függetlenül baromira fáj és hiányzik. Meg bánt, hogy így történt. Szívesen kitörölném az egész múltat, de persze ezt nem lehet.

    Azonban remélem ettől kicsit felébredek és könnyebb lesz előre nézni. Még nem érzem az erőt, de talán sikerül. Bár azóta (kb 7éve) nem sok sikerem van a nőknél. Olyan, mintha nála maradt volna a vonzerőm. Lehet, hogy ez azért is van, mert nem is nagyon akartam mást, nem akartam új kapcsolatot. De muszáj, nem akarok örökké boldogtalan lenni.

    Irigylem a pozitív erődet, remélem átragad rám is. Sok sikert kívánok Neked is!

    • Gabor   2013. június 19. szerda 19:10 / Reply

      Nézd ő már nem az a nő akivel együtt voltál (azóta biztos változott). Benned, csak egy emlék kép él róla, és a róla kialakult emlékképnek megfelelő társra vágysz.

      Én negyvenkettő vagyok, és öt éve váltam el és nekem is volt olyan érzésem (sokszor), hogy nem találok hozzá fogható nőt. Nem volt ő hibátlan, de nekem a hibáival együtt is tökéltessen megfelelt mint társ, barát, mint nő.
      És valóban nem találkoztam, még hozzá hasonló nővel, de még jobbal sem. (rosszabbat meg ki a fene akar?)
      Én az öt év alatt nem tartottam vele a kapcsolatot, és nem is láttam őt évek óta, de én is tudom, hogy ő férjhezment és születet két kislány.
      Tűsek van bennem, hogy nem nekem lett vele családom, és így nem is lettem apa.

      Mindezt azért írtam, hogy tud, nem vagy egyedül mindezzel, de én öt év után eljutottam arra a szintre, hogy megtanultam nem hozzá hasonlítgatni a nőket, hisz ahány nő, annyi személyiség. Ő pedig egy szép emlék.
      Hogy a következő nő, mikor, mennyi idő, évek után lép be az életembe? Passsz, ahogy azt sem tudom milyen lesz ő, a következő. De akárhogyan is, én legalább elmondhatom, hogy sok éven át boldog párkapcsolatban éltem, és ez is valami, sokaknak még ennyi sem jutott, vagy épp pocsék kapcsolatban éltek.
      Szóval, fel a fejjel.

      • W.Wallace   2013. június 20. csütörtök 12:49 / Reply

        Köszönöm az együttérzést! Szóval akkor nem vagyok egyedül. Ez már kicsit segít, mert azt gondoltam, hogy csak nekem tart ilyen sokáig továbblépni.
        Most pont azon gondolkodom, hogy elmegyek pszichológushoz, mert szeretnék ezen az állapoton változtatni. Kb 1 hónapja megjelentek rajtam a depresszió tünetei.
        Most valahogy úgy érzem, hogy nem tudom megoldani egyedül, illetve kicsit kilátástalan vagyok, így pedig nem lehet csajozni.

        • Rudel   2013. június 20. csütörtök 14:51 / Reply

          Jól teszed, az segíteni fog. Én épp most megyek az orvosomhoz. :)

    • Rudel   2013. június 20. csütörtök 08:38 / Reply

      Köszönöm a jókívánságodat! Mert valójában én is szenvedem, hogy szakított velem a barátnőm.Hasonlóan érzek mint te, és dacára annak, hogy már közel három hónapja annak, hogy kimondta a szakítást, még mindig hozzáhasonlítgatom a nőket, akiket látok az utcán.Sokszor már úgy érzem, beteg vagyok ugyanakkor meg hülyeség is, mert örökre vége, soha sem fog visszajönni.De azt tudom, hogy előre kell menni, tovább kell lépni, mert más megoldás nincs.

  127. csokitojás   2013. június 30. vasárnap 21:04 / Reply

    sziasztok! soha nem gondoltam volna hogy az internetnek ezt a funkcióját használni fogom:)
    vannak igaz barátaim.velük is beszéltem sokat,csak a baj az hogy ők még soha nem éltek eddig egy lánnyal.nem tudnak mit mondani.szemükben mi voltunk az igazi álompár akik mindig együtt lesznek.
    szóval ennyit a bevezetésről.Kicsit több mint 6 évig voltunk együtt.Mindketten 25 évesek vagyunk.Ebből 4 évig éltünk együtt külön házban.a sztori úgy kezdődött hogy gyönyörű lány lett az idő múlásával.én a égi hobbimat,a testedzést hanyagoltam,mivel a munka átvette a fő szerepet és arra nem jutott idő/később elmesélem miért fontos ez/
    legelső konfliktus forrás közöttünk az ő új hobbija,a latin tánc -salsa,rumba,és mindenféle amit kiejteni sem tudok -volt.férfi társaim is tudják hogy ez igen kényes hobbi a gyönyörű párjuknak.szépen lassan ritkult az intim együttlétek száma.ez volt a legfőbb konfliktus.előtűntek az új,érdekes srácok…a konkurenciáim:) én úgy érzem egészségesen kezeltem,mivel úgy voltam vele ha velem bújik este ágyba és az én szemembe mondja hogy szeret,jöhet 4 brad pitt is egyszerre,nem veheti el.csak ott volt a baj hogy ez egyre kevesebbet hangzott el a szeretlek az elmúlt 2 hónapban.a lényeg/mert még mosogatnom kell :)/ hogy 2 hétre elköltözött az édesanyjáékhoz.sírtunk mindketten és én vígasztaltam hogy nekünk van jövőnk és úgyis visszajön.erre ő zokogva,mosolyogva bólogatott./még mindig előttem van a gyönyörű arca/…elment…ennek már lassan 1 hónapja.gondoltam arra hogy már nem tetszem neki,rájött hogy frankóbb srácot is találna./ez lehet hogy az én hülyeségem,mivel csappant az az elfogyhatatlan tűnő egóm :)/bulizik folyamatosan,laza életű barátnőivel lóg.egyikőjük mondta /akivel jó barátok vagyunk/ hogy 18évesen viselkedik most.nekem azt mondta a volt párom hogy nem akar mást,csak szabadságra vágyik.a probléma egy volt amiről tudok,hogy ritkán mentünk kettesben szórakozni.én a kissé nyugisabb életet szeretem,szép udvar szép ház,kiülni a teraszra és nézni egy habzó sör mellett,laza zenével a kutyámat labdázás közben:) és ami még fontos,1 hónap alatt ez az első hét hogy csak kétszer beszéltünk.addig minden nap…szinte…nekem iszonyatosan hiányzik és nem tudom elviselni hogy nincs mellettem hogy elmondjam neki mennyire szeretem.egyelőre ennyi…remélem tudtok írni erre valamit…szép estét

    • Tibi   2013. július 1. hétfő 12:57 / Reply

      Ennek szerintem vége. A lánynak túl unalmas már ez a kapcsolat. Hat év hosszú idő, és ráunt az egészre. Ezért pörög most. Persze még szeret, de érzi, hogy másra van szüksége. Élni szeretne, új emberekkel, pasikkal ismerkedni. Felejtsd el, rúgd ki a picsába (kíméletesen), ne keresd és majd az első pofára esésénél sírva fog visszajönni. Ezt kéne csinálnod, de nem fogod megtenni…

      • csokitojás   2013. július 1. hétfő 21:10 / Reply

        én is ezt érzem :)

  128. Rudel   2013. július 1. hétfő 13:50 / Reply

    Minél érzékenyebb valaki, annál nehezebben tud túl lépni a szakításon, mert annál jobban fáj neki. Én sajnos szuperérzékeny vagyok ami nagy hátrány ebben a társadalomban amiben élünk, ahol az egész élet a versengésről, a pénzről és a ranglétrán való mind feljebb jutásról szól. De a társadalom 15-20%-át kitevő szuperérzékenyek erre képtelenek és számos téren háttérbe kerülnek az átlaggal szemben.

  129. Erixon   2013. július 5. péntek 20:13 / Reply

    Sziasztok,
    tanacs kene: a baratnom mar eleg kritikus depresszios allapotban van es mar nem tudom milyen tanacsot adjak neki. A baratja telefonba szakitott vele kulfoldrol 4 ev utan. Egyetlen nagy szerelme volt es keptelen elfogadni hogy nelkule eljen. Nem tud tovabblepni, folyamatosan rola beszel, szinte megorul ha ir a baratjanak es o nem valaszol neki. Keptelen elfogadni a helyzetet es nem is akar javitani a szituacion. Nagyon sokszor fenyegetozott mar ongyilkosaggal. En mar nagyon tanacstalan vagyok, mert barmit mondok semmi nem valtoztat. Mar tobb mint 2 honapja tortent a szakitas, de naprol napra rosszabb a helyzet es mar belebetegedett a dologba. Tanacs kene mit jo ilyenkor tenni amikor az mar az ido sem gyogyir?

    • Erixon   2013. július 23. kedd 17:56 / Reply

      kosz a segitseget!

  130. Réka   2013. július 14. vasárnap 20:18 / Reply

    Miért van az hogy szakitottam a pasimmal és hiányzik pedig ugy érzem h nem szerettem de legszivesebben csak azt szeretném ha átkarolna és soha nem engedne el .

    • Rudel   2013. július 15. hétfő 22:32 / Reply

      Mert bizonytalan vagy az érzéseidben szerintem

    • kajak   2013. július 19. péntek 19:30 / Reply

      mert a test emlékezik

    • Dreen   2013. július 26. péntek 17:24 / Reply

      Réka, pszichológialag ez azért van, mert az érzés hiányzik, hogy szerethess valakit. Ez egy érzelmi támasz az embernek, egy megszokott tudati fixáció, ami energiát szolgáltat az élettel, a kihívásokkal, a felelősségekkel szemben, és aminek mint szinte mindenki, Te is a rabja vagy – ugyanis csak egy káprázat; másban kell megtalálni az energiát.

      Dolgozz azon, hogy kifelé figyelve függetlenné válj ettől, és lassan, valószínűleg néhány hónap alatt, észrevétlenül sikerülni fog.

      • Ebony   2013. július 28. vasárnap 18:35 / Reply

        Kedves Dreen,

        Rékának adott válaszodból adódik a kérdésem: Miben “másban” kell megtalálni az energiát?:)

        Üdv,E.

      • Dreen   2013. augusztus 4. vasárnap 19:59 / Reply

        Az élet más területeiben, más szerepekben, más sikerekben, más törekvésekben. Ha nincs ilyen, gyorsan találni kell. Szűkös időkben mindegy, hogy mit, csak valami legyen, amiben szerepet vállalhatunk. Persze szinte semmi ilyesmi nem egyenértékű egy szerelmi kapcsolattal (a “szinte” azért, mert a gyakorlatban nehéz olyat találni vagy olyan szinten művelni azt, ami egyenértékű lenne, ilyen pl. gyerekeknek való segítés), de mindenképpen segít.

        • Ebony   2013. augusztus 6. kedd 14:06 / Reply

          Úgy gondolom, hogy nem csak az az érzés hiányzik, hogy szerethessünk valakit. Itt többről van szó. A szakításom után még mindig szerettem embereket és engem is szerettek. Voltak szerepvállalásaim és voltak sikerélményeim is ezekben. Valóban sokat segített. Ezért mindenképpen megszívlelendő, amit írsz, hogy ha nincs ilyen az életünkben, akkor gyorsan találni kell. Mégis, bármilyen nagy örömet (energiát) hozott egy-egy szerepemben megélt siker, az nem volt hasonlítható a párkapcsolati szerelemben megélt örömhöz. A kiteljesedés érzését csak a szerelem relációjában tudtam megélni.

          Viszont az is igaz, hogy nem mindig vagyunk abban a helyzetben, hogy viszonzottan lehetünk szerelmesek. Hosszú évek is eltelhetnek nélküle és akkor is meg kell találnunk a forrásokat, amelyekből erőt, boldogságot meríthetünk, hogy aztán ezt továbbíthassuk másoknak.

          Nemrég olvastam egy nagyon jó könyvet egy fiatal, magyar írótól,

          Ammara – az ébredés a címe.

          Amellett, hogy letehetetlenül izgalmas még nagyon értékes, új gondolatok is vannak benne. Azért jutott eszembe, mert ez a gondolata nagyon egybevág azzal, amiről itt most beszélgetni kezdtünk:

          “Az embert a kapcsolat teszi naggyá, melyben részt vesz, s a szerep, melyet felvállal, a kapcsolatot pedig az áldozat teszi naggyá, melyet meghoz érte.”

          Ebből a gondolatból kiindulva, bármilyen szerepvállalás boldogságot hozhat az életünkbe, amit méltónak találunk arra, hogy áldozatokat is hozzunk érte, benne.

          Lehet, hogy nem helyes, amit oly sokan teszünk, hogy a párkapcsolatot az összes többi szerepvállalás elé állítjuk és ezzel a többi relációinktól elvonjuk az energiát. Bár én azt vettem észre magamon, hogy amikor viszonzottan vagyok szerelmes, akkor a többi kapcsolatom is kivirágzik.

          Te hogy vagy ezzel?

          Üdv, E.

        • Dreen   2013. augusztus 9. péntek 19:31 / Reply

          Nem tudom, hogy vagyok ezzel, nem hiszem hogy kompetens vagyok a témában idestova négy év egyedüllét után. :D

          Na jó, szóval az az idézet szerintem nagyon jól elmondja, amiről beszéltem. Lényegében a boldogságot kereső ember univerzális útmutatója.

          Andi is sokszor leírta már, meg mások is, hogy valóban nem jó, ha boldogságunk középpontjába vagyis alapozásába a párkapcsolatot helyezzük, mert az sérülékeny. Stabilabb dolgokra kell alapozni azt, bármilyen romantikus is a másik lehetőség. (És a meglepi ugyebár az, hogy ettől egy párkapcsolat is elkezdhet jobban működni, mert nincs akkora felelősség a feleken, ami csökkenti a párkapcsolathoz társuló stresszt, melyen adott esetben megbukhatna. Persze a ló túloldalára is át lehet zuhanni, amikor a párkapcsolat teljesen mellőzve van és “a munka az első”.)

          • Rudel   2013. augusztus 10. szombat 09:26

            A szerelem nagyon rizikós dolog, mert sokszor mikor csókolózunk, vagy szeretkezünk a párunkkal azt hisszük, hogy ő is szerelmes belénk, csak mikor szakít velünk derül ki a sajnálatos tévedés. Régen csak a szerelmes emberek csókolóztak egymással, ma már sajnos a csók elvesztette ezt a jelentését, legalábbis én így látom.

          • Gabor   2013. augusztus 10. szombat 23:42

            Háááát, ne a párkapcsolat legyen az első? mert elhagyhatnak. Hát akkor mi? Talán a munka? de az is pont olyan sérülékeny tud lenni, mint egy párkapcsolat.
            A génjeinkbe van programozva a társ utáni vágy, a fajfenntartás és hasonlóak. Sajnos elcsépelt dolog lett a társas élet, a család és az abba vetett hit.
            Egy társ, több mint a szerelem, egy társ, az társ az örömben és a bajban a nehéz években is. Én ezt láttam a szüleimtől, a nagyszüleimtől, és ha anno ők is úgy kezelték volna az élet adta nehézségeiket, problémáikat, hogy elválnak, szakítanak, akkor nem élték volna meg együtt az öregkort.
            A mi családi mintánkban ez elképzelhetetlen, (leszámítva a kirívó eseteket, mint alkoholizmus, megcsalás, verekedés..stb). Aztán jöttem én és később a testvérem, akik a szülőktől látott házas és családi mintát akartuk meg valósítani, (ami működöt is jó pár évig), de aztán koppantunk mind a ketten és egyedül maradtunk, azóta sem találva a társunk.
            A szülői minta, ami a társas együtt élésre tanított és arra, hogy a társsal kell közös életet kialakítani, együtt.
            A mai világban ez viszont nem állja meg a helyét, itt már mindenki önálló akar lenni, független..stb.

          • Dreen   2013. október 2. szerda 18:59

            Gabor, a munka is lehet a középpont, bár ennél sokkal jobb a baráti kapcsolatrendszer és bármilyen szerepvállalás munkán, társadalmi munkán, hobbin, baráti társaságon keresztül.

            A szerepvállalás STABIL, nem tudod elveszíteni. És vonzó egy nőnek, aki a stabilitást keresi, mert ha számodra a párkapcsolat a boldogság egyetlen színtere (ez egy közkeletű tévedés), akkor az ő felelősségévé is válik a boldogságod, ami rémisztő teher, és mindjárt kevésbé vagy vonzó.

            Röviden, talán túl röviden, de ennyi a történet.

            Én ezért vagyok egyedül négy éve (ami nem teljesen igaz, mert azért volt kapcsolatom, valamint lehetett volna, csak végül nem mondhatom azt, hogy kapcsolatban voltam), mert az életem felé fordultam, és még nem végeztem a megalapozó munkálatokkal.

            (Bár ahogy nézem, minél közelebb vagyok a sikerhez, annál kevésbé fontos a párkapcsolat, ami hát egy kellemetlen mellékhatás, igaz, a kellemetlenségét épphogy egyre kevésbé érzem. Talán szerencsém lesz, és ez csak időleges. Vagy szerencsém lesz, és nem az. :D Mindegy, ez az én esetem, ha igaz.)

  131. Rudel   2013. augusztus 12. hétfő 16:23 / Reply

    Mindenki a habot akarja az életből, mindenki csak jól akar járni és ha nem kapja meg azt amit szeretne, ha a pasi nem szórakoztatja a nőt, és nem adja meg neki azt amit szeretne, akkor jön a szakítás és jön a következő áldozat. Valahogy így látom ezt.

    • csokitojás   2013. augusztus 19. hétfő 10:14 / Reply

      minden a facebook hibája :)

  132. venusz   2013. augusztus 25. vasárnap 21:21 / Reply

    Egy plátói szerelem története:
    Huszonegy év házasság és utána 6 évig tartó egyedüllét után, közben tartottam a volt párommal a kapcsolatot, felelősnek éreztem Magam érte, idén úgy döntöttem ez nem megy így tovább, ideje tovább lépnem, párt találnom.Aztán februárban elkezdtem levelezni Vele.Látszólag először semmiben nem egyeztünk, Ő “komoly” kapcsolatot akart, Én még csak ismerkedni, ráadásul vidéken lakott.Aztán ahogy “beszélgettünk” minden este 9-től éjfélig egyre szimpatíkusabb lett, szerelmes lettem Belé.Zenész volt, illetve az még mindíg.Írt Nekem egy számot, igérte hogy kézenfogva visz fel a színpadra, hogy keressek munkát Neki Budapesten, mert ide költözik albérletbe és Én bár okosnak tartom Magam, most úgy viselkedtem mint egy buta liba.Ittam a szavait, elhittem hogy szerelmes Belém.Voltak intő jelek, mindíg volt valami kifogás miért nem tudunk találkozni.Aztán áprilisban találkoztunk, elveimet feladva hogy az első randi idegen helyen kell hogy legyen, meghívtam Hozzánk, mert Ő nem szeret utcán találkozni.3 órát volt Nálunk, úgy nézett ki tetszek Neki, bár nem voltak ideálisak a körülmények, még főztem amikor megérkezett, amit természetesen nem talpig sminkben csináltam, de így is csinos voltam.Aztán rá egy hétre közölte hogy ott vidéken talált munkát.Megírtam Neki, hogy akkor fejezzük be, meg hogy ugye van valakije.Tagadta hogy lenne.Már akkor be kellet volna végleg fejeznem, de mivel szerelmes voltam, folytattuk a “beszélgetéseket” 9-től éjfélig.Mindíg ígérte hogy jön, csak a munka, stb.Volt hogy szakítottam Vele, hetekig nem beszéltünk, de olyankor mindíg újra jött az udvarlás részéről.Az I-re a pontot az tette be, mikor megírtam hogy most már tényleg végképp befejeztem, továbblépek elfelejtem,közölte hogy nem tudom elképzelni mi történt,hétvégén a közelünkben fog dolgozni és jön Hozzám.Én persze hinni akartam Neki, erre pénteken közölte hogy mégse tud jönni, máshol kell dolgoznia.Csak érezni akarta a hatalmát hogy még mindíg szeretem.Ekkor már júniust írtunk.Aztán kiderült hogy már régóta van valakije, akivel hétvégenként találkoznak, hol Ő megy Hozzá, hol a leányzó megy Hozzá.Az eszem már régóta tudta hogy egy linkóczi, de úgy voltam egyszer a szívemre hallgatok.Tudom naív voltam.De ezek után úgy vagyok, hogy kiben bízhat az ember? Nagyon sok jelentkező közül választottam ki, a kapcsolatban levőket kiszűrtem.Erre jön valaki aki úgy hirdeti Magát hogy komoly kapcsolatot keres, közben van valakije.Most már tapasztaltabb társkereső vagyok, de még nem találtam meg az igazit, bizalmatlanná tett.Hát ennyi a történetem.

  133. Tibor   2013. szeptember 17. kedd 10:29 / Reply

    Sziasztok.
    Nem is tudom hol kezdjem.
    Őszínte leszek.
    4 év. Vége. Elhagyott a barátnőm,akit mindennél jobban szerettem. Otthagytam érte a sereget,az összes barátomat leszartam mellette. Kb senkim sem maradt. Mindezt egy nőért. Négy év! 22 éves fejjel nemtudom felfogni. Annyi mindenen mentünk át. Az első volt nekem ő,senkim sem volt előtte,nekise. Elhagyott mert féltékeny voltam túlságosan. Túl lehet ezt éllni? Nem tudom felfogni…annyi mindent átélltünk,együtt. 4 év. Más nő meg nem érdekel,csak a sok….
    Mindent megtettem érte. Az utolsó hatnapban kimentem elé mikor hazajött a munkából. Öltönybe öltöztem,virágot szedtem neki,ajándékokat adtam,amik ránk emlékeztetnek. Próbálom magam lekötni de semmivel sem tudom. Minden hozzáköt. Tetoválás,rajzok,ajándéktárgyak,ruhák,filmek,sorozatok,kinn is minden. Egy szál virág, illatok, igazábol minden. Mindenem elveszítettem érte. Barátaim,a jövőm. Nagyon szeretem.

    Jelen helyzetben,mind ezt átgondollván van valami megoldás. Öngyilkosság. Mert így már semmit sem ér az életem.

    Persze van olyan aki normális,csak már nemfogok talállni. Ő volt a mindenem. Olyanokon mentünk át,ami más kapvaolatban színte lehetetlenség lenne azok után együtt maradni. Régen keményen drogoztam(ex,spuri,fű),segített leszokni.
    Igaz a jövőm,a katonaság oda,7évnyi küzdősport karrierem,barátok,szüleimmel a viszony is kellemetlen lett mióta a barátőm van. Az utóbbi hat napba kb 10kg leadtam,semmivel sem tudom lekőtni magam. Lemegyek húzóckodni,közbeb bőgök. Olvasok,közben ő jár az eszembe. És ami a legroszabb az alvás. Nem merek elaludni az álmoktól,mert vele álmodom. Van amikor kibékülésről,van amikor szeretkezünk,van amikor sétálunk stb… A telefonom ébresztője fél óránkénti ébresztésre van beállítva,h ne álmodjak,vagy ébresszen fel. Ha el is akarnám felejteni nemtudom,mert itt a tetoválás amit szerelmem jeléül varrattam magamra. A sok ajándék amit tőle kaptam. De az álmok. Amiket nemtudok irányítani .
    Regen 18évesen egyedül kihívtam egy kocsmát boxerrel és csákánnyéllel a kezembe. De ez a csodás nő,teljesen átformállt.
    Tudom kell a tartás. Csak nem akarom azt,hogy később emiatt legyen bűntudatom,hogy megsem próbálltam jóvátenni.
    A legkönnyebb azt mondani h fejezd be a síránkozást. Csak 4 év mindennapi együtt lét után,azokon amin átmentünk,eléggé nehéz. Nagyon sok mindent éltünk át,és nehezítí,hogy ő volt az első,és neki is én. Mindig lehetett volna más,de ő nem olyan mint a többi nő számomra. Én őt választottam,nem egy ribancot. Mindennap mindent megkaptam tőle kérés nélkül,és színtúgy ő is tőlem.

    Mit csinálljak?

    • Gabor   2013. szeptember 17. kedd 14:20 / Reply

      Nyugodtan siránkozz, ez is hozzátartózik. Tök mindegy, hogy egy, négy, vagy tíz év, mert általában fáj, ha elhagyják az embert, nem idő függő.
      Idő a feldolgozáshoz kell, van akinek ez kevesebb idő, van akinél évek kérdése.
      Amit én javaslók, az, az, hogy azonnal keress közösségeket, ahol elfoglalod magad és új embereket ismersz meg és egy picit így élet stílust is váltasz. Egy jó, rendszeresen látott közösség sokat tud segíteni.
      Pld kezd ej Airsfot-ozni, vagy állj be egy amatőr színjátszó csoportba, vagy lépj be egy kosár, vagy foci csapatba…stb, stb. Ne a kifogásokat keresd, vágj bele! Ez elfoglal és új lehetőségeket nyit meg, és lehetnek így új barátaid, aztán egy napon majd felbukkan egy másik, akibe bele szeretsz, és ismét lesz párod, társad, mert az élet már csak ilyen.

      • Másik Linda   2013. szeptember 17. kedd 19:37 / Reply

        Gábor jól mondja! Én csak annyit tennék hozzá: Már tudod milyen a mélyben lenni és veszíteni! Most tanulj meg felemelkedni és győzni!

    • csokitojás   2013. szeptember 18. szerda 18:04 / Reply

      Üdv! Tudom mit érzel.Mint korábban is írtam engem 6 év után hagyott el.Franc se tudja hogy miért.Az a legszebb hogy már nem is érdekel.
      Június 5.én ment el.Képzeld teljesen olyan állapotban voltam mint te!Most már sokkal jobban vagyok.Randizom is a napokban egy helyes kis csajszival.Amivel az egészen sikerült túltenni magam,a 3 hónapos ivás-kúra és az edzés.Azt mindenképp folytasd mivel ha az egód a béka segge alatt van már régen rossz.Tudom hogy ott lehet,mivel én is azt éreztem hogy mi vezette az egészet odáig hogy ilyen frankó srácot elhagyott :) Nagyon rossz lesz pár hétig,hónapig,utána egy teljesen új életed kezdődik.Olyan dolgokat tudsz csinálni,amit a 4év alatt soha.Ez alatt új embereket ismersz meg,új csajokat.Például én olyan társaságokkal lógtam akikkel soha nem gondoltam volna.Persze nem rossz arcok.Csak javarészt egyedülállóak mint én.Azért is jöttem fel ide hogy a hasonló cipőben járó bajtársaimnak próbáljak segíteni,mert nekem is nagyon jól esett régen.Ha bármi kérdés megfogalmazódik benned,nyugodtan írj ide,figyelni fogom! Hidd el jó lesz később!

    • Dreen   2013. szeptember 21. szombat 10:41 / Reply

      Tibor, én is éreztem így egyszer… Egy évig (5 év kapcsolat után). “Ma már nyugodtan ejtem a nevét ki, ma már nem reszketek tekintetére, ma már tudom, hogy egy volt a sokból, hogy ifjúság bolondság…”, hogy kvázi egy Juhász Gyula -idézettel éljek.

      Csak káprázat, mégha teljesen körülvesz is. Túlleszel rajta. Gábor tanácsai nagyon jók.

  134. Tibor   2013. szeptember 18. szerda 19:42 / Reply

    Köszönöm nektek.
    Próbálom magam lekötni igazából a sporton kívül semmi sem tudja elvonni a figyelmemet róla. Rajz,olvasás,tv,felejtősek.
    A sport,a túlhajtás,zene. Ezek bevállnak. Míg csinálom persze. Utána már megint ő jár a fejembe akármilyen álmos vagyok. Aludni nem merek mert vele álmodom.
    Igyekszem összeszedni magam. Többet nem hívom,nem írok neki sehol sem. Ezzel csak rontok a helyzeten.

    • csokitojás   2013. szeptember 18. szerda 20:25 / Reply

      Tényleg csak a túlhajtás.Amikor a cimbik beszéltek hozzám akkor is csak rajta járt a fejem. :) Miért nem hív,mi lenne ha hívnám..stb.Az tuti hogy ha keresed egyszerűen “vissza zuhansz”ebbe beletartozik a facebook profil nézegetése is.Én már abba a városba sem teszem be a lábam ahol él.Inkább kerülök.A vele való álmodás…nehéz ügy.Sokáig nekem is volt.Még talán most is néha.Azt vettem észre ahogy elkezdtem tudatosan nem gondolni rá(amikor volt egy perc szabadidőm,rögtön el,motorral,kocsival,bárhogy)egyre hátrébb került az álmaimban.Már nem szeretkeztünk,nem békültünk,csak messzi mellékszereplőként tűnt fel.Régóta már sehogy.Ha sokat gondolsz rá napközben garantált az álom vele.Tudatosan el kell hesegetni a gondolatot,utána hozzászoksz hogy ő rá tilos gondolni.Ha egyedül élsz,zene mindig legyen otthon,főleg vidámabb hangvételű.Később már szinte élvezni fogod a melankólikusabb dalokat,mert úgy fogsz rá visszagondolni mint egy “trófeára”.Hogy igen,ez a bomba csaj engem 4 évig fülig szeretett és én is őt…mázlista vagyok.Ez jó érzés és büszkeséggel fog eltölteni.A felé irányuló hívásokat én még úgy védtem ki,hogy helyette mást hívtam fel…főként olyat aki erről simán lebeszélt.Röviden ennyi :)

  135. lezsolt   2013. szeptember 22. vasárnap 09:59 / Reply

    Sziasztok,

    28 éves vagyok, jó végzettséggel és jó állással, nem is vagyok talán reménytelenül ocsmány, mégsem volt életem során semmi pozitív élményem a párkereséssel (pedig kimondhatatlanul vágyom már egy jó kapcsolatra) – egészen idén augusztusig. Júliusban kezdtem el levelezni egy lánnyal az egyik társkereső oldalról, akivel először augusztus közepén találkoztam. Öt randin voltunk múlt hét péntekig, amiken mind nagyon jól éreztem magam, és végül már kéz a kézben ültünk, sétáltunk, majd az utolsó randi végén a csók is megvolt (életem első csókja…28 évesen).

    Tudni kell, hogy a lány két MSc-n csinálja az utolsó évet egyszerre (egy nappali, egy levelező), és emiatt tudtam, hogy heti egynél többször nem igazán tudunk találkozni, de ez nálam nem lett volna baj, sőt, támogattam volna mindenben, amiben tudtam volna. Hihetetlen módon tetszett a lány, rengeteg közös volt bennünk, iszonyú jókat beszélgettünk, élvezetes programokat találtunk ki, olyan volt számomra az egész, mint egy álom. Amikor először fogtam meg a kezét, csodálatos érzések fogtak el, és úgy láttam, ő is nagyon örült neki. A múlt hét pénteki randi után egész héten leveleztünk, terveztük a szombati találkozást, többször is leírta, hogy nagyon várja már, természetesen én is így voltam vele, tervezgettük a programot is. Ráadásul tegnap pont a születésnapja volt, így már az ajándékát is megvettem (szerintem nagyon tetszett volna neki). 28-ára még egy bécsi kirándulást is terveztünk, ami ráadásul az ő ötlete volt!

    Tegnapelőtt este – amikor véletlenül pont az első estémet töltöttem az első saját lakásomban – kaptam tőle egy e-mailt. Arra számítottam, hogy az áll majd benne, hogy szombaton mikor találkozunk pontosan, ehelyett egy öt soros üzenet volt, amiben szakított velem. Röviden azt írta, hogy rengeteg gondolkozás után arra jutott, hogy nem férne bele az idejébe egy párkapcsolat, a rengeteg dolga mellett nem sok kedve van hosszabb túrákra/városnézésekre menni (miközben az elő pillanattól azt mondta, hogy nagyon szereti az ilyen programokat), valamint hogy nem akart megbántani, de szerinte nem illünk össze. A vége pedig úgy szólt, hogy tényleg nem az volt a cél, hogy megbántson, de “valahogy” ezt mégis közölnie kellett velem. Írtam neki választ, amelyben elmagyaráztam, hogy nekem rövidebb programok is megfelelnének, és hogy mennyire megértem az időhiányát, valamint kértem, hogy legalább személyesen beszéljük ezt meg, de persze semmi reakciót nem kaptam.

    Gondolhatjátok, hogy egy ilyen, az ismerkedés terén amúgy is tapasztalat- és önbizalomhiányos embert, mint én, mennyire földhöz vágott ez az egész. Csodálatos érzés volt, ahogy lassan egyre inkább reménykedhettem a kapcsolatunkban, és hogy milyen jól éreztem magam a találkozásaink minden másodpercében, erre derült égből ez… Ráadásul az, hogy e-mailben tette meg, még megalázónak is hat.

    Addig nem fogok tudni továbblépni, amíg nem értem meg, mi miért történt. Miért olyan okokra hivatkozott, amiket az első pillanattól kezdve ismert? Ha ilyen bizonytalan volt, hogy belemenjen-e egy kapcsolatba, miért tervezgetett velem egyértelműen hosszabb távon? Miért hagyta, hogy komolyra forduljon a kapcsolat, ha aztán azonnal szakított? Nem értek semmit.:( Kérlek, írjatok valami okosat, mert megsemmisítve érzem magam…

    • Gabor   2013. szeptember 22. vasárnap 18:02 / Reply

      Ha elfogadod egy tapasztaltabb véleményét, akkor ne keresd a miérteket, mert csak bele fogsz örülni.
      Világos, hogy a lánynál nem te voltál a nyerő, még akkor sem ha neked ügy tűnt, hogy miden oké.
      Hagyta, hogy komolyra forduljon? Gondolj bele, ez még nem volt komoly!
      Elhiszem, hogy pocsék érzés amin átmész, (nem egyszer megtapasztaltam) felkavarja az embert, de erre nincsen orvosság, csak az idő, ami egyénenként változó, hogy kinek, mennyi.
      Később, leszel még rá dühös is, mert vannak a szakizásnak folyamatai, amiket végig kel haladni.
      Neked is azt javaslom, foglald el magad, amennyire csak lehetséges, azért, hogy mimnél kevesebbet gondolj rá. Ha úgy érzed ki kell beszélned magadból, keres egy jó pszichoterapeutát, aki segít feldolgozni és segít helyre állítani az önbecsülésed

      • Rudel   2013. szeptember 23. hétfő 13:17 / Reply

        Szerintem pedig komoly volt, egyrészt mert ő annak érezte, másrészt pedig mert több randit csinált vele. Ha a nő nem akart volna vele találkozni, akkor egynél nem lett volna több randi.

        • Gabor   2013. szeptember 23. hétfő 17:45 / Reply

          Igazad van, én magamból indultam ki, elfeledtem, hogy mindenkinek mást jelent a “komoly kapcsolat”.
          A több randi, nekem még nem = kapcsolat.

        • Dreen   2013. szeptember 26. csütörtök 14:26 / Reply

          Rudel, még ez sem jelent semmit, velem előfordult, hogy a lány több (3 éve volt, talán 5-6) többórás, kellemes, vidám randi után (tehát nem rohant el, várta a következőt), nyögte ki egy SMS-ben, hogy igazából már egy évesek a párjával. :)

          • Rudel   2013. szeptember 27. péntek 11:55

            Az cumi. Nagyon geci nő lehetett. De miért csinálta ezt veled?

          • Rudel   2013. szeptember 27. péntek 14:40

            Férjnél volt a csaj vagy pedig kapcsolatban valakivel?

          • Dreen   2013. október 2. szerda 18:45

            Csak kapcsolatban.

          • Dreen   2013. október 2. szerda 18:50

            Nem tudom, miért csinálta (a kézenfekvő lehetőségeket kívül: 1: flörtölni akart és a közeledésem hízelgő volt neki, majd “túl komollyá váltam”, 2: végül nem feleltem meg neki, és le akart rázni egy kamukapcsolattal, 3: ezek tetszőleges kombinációja), de biztos megvolt az oka.

            Ja és még azt hazudta, hogy kirúgták a munkahelyéről – azóta is ott dolgozik. :D (Nyilván azért, hogy ne akarjam ott keresni őt, nem mintha akartam volna, de gondolom biztosra akart menni.)

            Sajnos az első randin beleszerettem, bár ezt titkoltam előtte, mert hát ugye ez elég ciki. :D Csak utólag vallottam be.

            Mindegy, hülyének voltam nézve, ez a lényeg. :D

            Szóval vannak ilyenek, és az indítékaik is biztos megvannak függetlenül attól, hogy ismerjük-e azokat.

    • Attila   2013. szeptember 23. hétfő 12:07 / Reply

      Gábornak alapvetően igaza van, szard le a csajt. A miértek keresésének tényleg nincs értelme, mert úgy sem fogja elmondani, max elmérgesíted a helyzetet azzal, ha próbálsz rájönni. Ami a későbbi kapcsolatodat is meglőheti ezzel a lánnyal. Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor ha hagyod az egészet és leszarod akkor később, pl. fél-egy év múlva még elő lehet venni újra és lehet belőle valami (pl. barátság, amiből később szerelem). Persze nem erre kell gondolni és én nem is kezdenék olyan csajjal, aki ilyen, de ez a te dolgod.
      Ennek a módszernek viszont az a hátránya, hogy folyamatosan reménykedsz, és abban bízol, hogy később majd összejöttök, de ez nem fog bekövetkezni. Csak akkor ha valóban le tudod magadban zárni és nem remélsz, akkor előfordulhat, hogy később még jóban lesztek.

    • Rudel   2013. szeptember 23. hétfő 13:22 / Reply

      Teljesen meg tudlak érteni téged, mert velem is bizonyos mértékig hasonló történt. Azt gondolom, hogy ennek a nőnek talán visszajöhetett egy megszakadt régi kapcsolata amiről neked nem írt. Lehet, hogy te csak egy olyan ember voltál neki, aki által vigasztalást nyert. Az nagyon nem korrekt, hogy nem mondta meg neked nyíltan, hogy mit is akar. A másik pedig az, hogy megfigyelésem szerint a nők nem szeretik a kedvességet, hanem a nem kiszámítható férfiakat. Én is itt szoktam elszúrni, hogy túlságosan kedves és figyelmes vagyok velük.

    • lezsolt   2013. szeptember 25. szerda 07:32 / Reply

      Köszi mindenkinek a jótanácsokat.
      Komolynak magamhoz képest mindenképp komoly volt, objektíven nézve pedig pont akkor vált (volna) azzá, amikor szakított.
      A miértek szerintem azért olyan fontosak nekem, mert egyszerűen ilyen típusú ember vagyok.

      Rudel:
      Korábbi kapcsolat nagyon valószínűtlen, mert beszéltünk róla, és egész biztosan nem volt neki évek óta, de az is lehet, hogy soha (feltéve persze, hogy őszinte volt).
      A női nemre pedig nem általánosítanék így, a kedvességet és a figyelmességet pedig szerintem nem is tudnám hanyagolni…

      • Rudel   2013. szeptember 25. szerda 11:41 / Reply

        Szerintem egy kapcsolat komolysága tényleg csak attól függ, ki hogyan érzi, ez teljesen szubjektív. Az én esetemben a csókolózás már az első alkalommal, a randik előtt megtörtént, viszont olyan értelemben nekem is az igazán komoly kapcsolat előtt közvetlenül történt a szakítás, hogy az együttélés nem történt meg. Az lett volna a következő fejezet.

    • Dreen   2013. szeptember 26. csütörtök 14:30 / Reply

      Lezsolt, nekem az a megérzésem, hogy akarta is ezt a kapcsolatot ő is, de túlvállalta magát ezzel kapcsolatban, próbált megfelelni a kapcsolat kihívásainak, aztán egyszercsak felőrlődött ebben az erőfeszítésben és a felelősségben, hogy nem tud megfelelni a kapcsolatnak, és hogy eddig viszont elhitette veled, hogy meg tud. Azzal, hogy nem illetek össze, valószínűleg csak a foghúzást akarta gyorsan elintézni, VAGY: tényleg kaméleon volt a csaj, bár az előbbit valószínűbbnek érzem.

      • Dreen   2013. szeptember 26. csütörtök 14:32 / Reply

        Na ezt most nem értem, Andi, hogy miért szúrta ki a rendszer ezt a kommentemet moderációra. :D

        • Rudel   2013. szeptember 27. péntek 11:59 / Reply

          Az enyémet is kiszúrta, azért írtam le az egyik kommentemet kétszer.

  136. Rudel   2013. szeptember 23. hétfő 13:05 / Reply

    Kedves lezsolt! Teljesen meg tudlak érteni téged, mert velem is bizonyos mértékig hasonló történt. Azt gondolom, hogy ennek a nőnek talán visszajöhetett egy megszakadt régi kapcsolata amiről neked nem írt. Lehet, hogy te csak egy olyan ember voltál neki, aki által vigasztalást nyert. Az nagyon nem korrekt, hogy nem mondta meg neked nyíltan, hogy mit is akar. A másik pedig az, hogy megfigyelésem szerint a nők nem szeretik a kedvességet, hanem a nem kiszámítható férfiakat. Én is itt szoktam elszúrni, hogy túlságosan kedves és figyelmes vagyok velük.

  137. D.Gábor   2013. október 25. péntek 12:33 / Reply

    Sziasztok,
    28 éves vagyok, jó végzettséggel és jó állással, nem is vagyok talán reménytelenül ocsmány…tetszett lezsolt bevezetője…ne haragudj az idézésért. Azért írom le az én történetemet, mert valójában nincs senki akivel ezt megtudnám beszélni. A legfontosabb a történetben, hogy 10 év után jutottunk el a párommal a leánykérésig és esküvőig. Ez múltévben történt. Úgy éreztem…megérett a kapcsolat arra hogy komolyabb utakra evezzünk. Azt hittem hogy egy papír nem fog változtatni semmit, már együtt éltünk..mindenünk megvolt…DE. Ez évben úgy döntött hogy sok a problémánk, keveset vagyunk együtt, hogy ez neki nem kell. Egyik este fogta magát és elköltözött. Voltak még próbálkozások rendbe hozni a kapcsolatunkat, de azt éreztem, hogy ez inkább csak az én részemről volt komoly. Kimondta hogy nem szeret. Sokáig nem tudtam koncentrálni a munkámra, az egész életem összedőlt mint egy kártyavar. Egy idő után azt éreztem, hogy kezelhetőbb lett számomra ez a helyzet…de mindig ugyan oda esek vissza. A legfontosabb személy volt az életemben akit nagyon szeretek. Most is csak azt tudom neki kívánni, hogy találjon rá az igazi. Sajnos tudom, ahogyan ez az egész történt kifog hatni a további kapcsolataimra is. Nem fogok tudni bízni más lányban, és hogy újra valakit eljegyezzek….az teljességében kizárt.
    Persze tudom, az idő mindent megváltoztat…könnyebb lesz. Jelenleg azt érzem, hogy eltelt 2 hónap és semmi nem változott. Nem keresem még a boldogságot, próbálok ebből a csalódásból kilábalni. Talán az nehezíti a dolgomat, hogy 28 éves vagyok, és ez volt az első szakítás az életemben. Azt érzem hatalmasat koppantam. Köszönöm hogy leírhattam

    • Rudel   2013. október 25. péntek 15:04 / Reply

      Nekem még nem volt ilyen hosszú kapcsolatom mint neked pedig én már 41 múltam sajnos. Teljesen megértelek téged és azt gondolom, hogy 10 éves kapcsolat csak nagyon hosszú idő múltán múlhat el annyira, hogy ne szenvedj miatta. Persze tudom, hogy ezek a dolgok személyiség függők. Én lehet, hogy öngyilkos lettem volna ha velem történt volna hasonló mint ami veled. Sajnos, hogy én a csekély másfél hónapos kapcsolatom utáni szakítást se tudtam teljesen kiheverni. Abban viszont hiszek, hogy mindennek oka van az ember életében, minden fájdalomnak, minden veszteségnek. De hogy valaha is megtudjuk azt, hogy mi miért történt az nem biztos.

  138. Nyuszifül   2013. november 17. vasárnap 21:24 / Reply

    Sziasztok!
    Tulajdonképpen csak a véleményetekre lennék kíváncsi a történetemmel kapcsolatban. Olvasgattam az oldalt, és azt gondoltam, na végre, egy olyan hely, ahol normális kommentek és vélemények vannak, nem csak a sok baromság, mint a legtöbb ilyen témájú oldalon.
    Tehát a sztori: 5 hónapja lett vége egy 10 éves kapcsolatomnak, amiben az utolsó pár év elég rossz volt már. Így utólag azt hiszem, jobb is, hogy vége. Szóval, kb. 3 éve ismerősöm ez az illető Face-en, akiről most szó lesz. Csak eddig, mivel tudott a párkapcsolatunkról, nem leveleztünk semmi “olyan” témában. Szimplán haver volt. Aztán, egy ilyen levelezés alkalmával rákérdezett valamire a párommal kapcsolatban, mire megírtam neki, hogy sajnos már nincs meg, szakítottunk. Megkérdezte az okokat, megbeszéltük ezt a témát, és innentől szinte mindennapossá váltak a levélváltások.
    Aztán egyszer felvetette, hogy összefuthatnánk. Tudni kell, hogy ő külföldön él és dolgozik, kb. olyan 800 km-re tőlem. Belementem, mert ugyan nem tetszett először, mint pasi, de szimpatikus volt, gondoltam, azzal nem veszíthetek, ha megpróbálom. Innentől kezdve napi szinten beszéltünk, telefonon, skype-on, vagy Face-en. Tudni kell róla, hogy elvált, 12 év után, és van egy lánya. 2 éve nincs senkije.
    Lejött hozzánk, de nem itt aludt nálunk, hanem panzióban, igaz, én is mentem vele. Minden nagyon szép volt, sokat beszélgettünk, sétáltunk, vacsiztunk – amit egy randin kell. Lehet, hogy hiba volt, de a 2. éjszakán megtörtént köztünk, aminek “meg kell történnie” – hozzáteszem, nem bántam meg. Nem vagyunk már olyan túl fiatalok, mindketten akartuk.
    Másnap vissza kellett mennie külföldre, de nagyon nem akart, és ígérte, hogy amint lehet, jön újra.
    Ezután is naponta beszélgettünk, úgy, mint a találkozás előtt. Állandóan mondta, hogy hiányzom neki, azt is mondta, hogy még nem szeret, de egyre komolyabbak az érzelmei, valami kialakulóban van.
    Kb. 2 héttel az első látogatása után hívott, hogy újra le tudna jönni. Nagyon örültem. Ekkor már nálunk aludt, és az elején minden rendben is ment, a 2. napon reggel azt mondta, nagyon fáj a feje, nem lehetne-e a mai programot elhalasztani. Persze, hogy el lehet. Aztán később láttam, hogy valami nincs rendben, fura lett a viselkedése. Nem nézett a szemembe, mikor beszélgettünk, tartózkodó lett.
    Rákérdeztem, mi a baj, mire azt válaszolta, semmi, csak a fejfájás, meg hogy pörög az agya mindenfélén, de így nehéz gondolkodni. Aztán bevallotta, hogy szar az egész élete, csak a lánya miatt nem “szállt” még ki végleg (magyarul, foglalkoztatta többször is az öngyilkosság gondolata). Ez engem nagyon megdöbbentett, egyáltalán nem ilyennek ismertem meg, vidám volt mindig. Azt is mondta, hogy ezt rajtam kívül még senkinek sem mondta el. Majd beszélgettünk még több mindenről, és egyszer csak kinyögte, nagy nehezen, hogy nagyon kedvel engem, sőt, kicsit többet is érez, mint kedvelés, de ez nem elég. Az elmúlt 2 hétben az érzései nem változtak, nem érzi azt a “szikrát”, amit kellene, stb. Magyarul, lapátra lettem téve, finoman.
    Aztán közölte, hogy ő most akkor elmegy, jobb lesz így mindkettőnknek. Mondtam, hogy rendben. Ennek ellenére még több, mint 1 órát beszélgettünk, majd mondta, hogy akkor indulna. Oké, feleltem. Újabb félóra után, mikor is többször megpróbált megölelni, csak én nem engedtem, végül elindult.
    Kint a kocsinál még azt mondta, szeretne velem továbbra is kapcsolatban maradni, sőt, néha össze is futhatnánk… ezt nem fejtette ki bővebben, mit takar, mert kerek perec elutasítottam.
    Ezután elment.

    Arra lennék kíváncsi, mi lehetett az ok, hogy így hirtelen meggondolta magát. Több lehetőség is felmerült bennem, de hátha egy kívülálló jobban meg tudja ezt ítélni.

    1. csak kalandot akart, és amikor megkapta, lelépett. De akkor miért jött ilyen messzire?? Közelebb is találhatott volna.
    Ráadásul elég sok mindent vett nekem, nem is túl olcsó dolgokat.. egy kalandért minek tett bele ennyit??

    2. bár látott fényképen, nem jöttem be neki mégsem, bár azt hangoztatta, neki a külső nem dominál. Meg akkor másodszor miért jött el ilyen messze? Ezt közölhette volna másképp is.

    3. az elmondottak alapján én azt hiszem, ő kicsit érzelmileg labilis, többször mondta is, hogy fél, hogy nem fogok rá várni.. meg ez az öngyilkosság-dolog. Megijedt esetleg attól, hogy belémszeret, és még előtte “kiszállt”?

    4. ő elég jól keres, mi nem vagyunk túl gazdagok. Gondolhatta esetleg, hogy csak a pénz miatt kellene nekem? Bár elsőre nem tetszett, nem erről volt szó, a személyes találkozó alatt eléggé megkedveltem, és szerintem lehetett volna komoly a dolog.

    Hát ennyi a történet, nagyon szeretnék választ kapni a valódi miértre.. Lehet, hogy igazat mondott, de én úgy láttam rajta, hogy vannak érzelmei irántam, a viselkedése is ezt mutatta.
    Vagy csak ügyesen színészkedett?? Miért tette volna?

    Köszönöm, ha elolvastátok, és bocsánat, ha kicsit hosszú lett. Azért még hálásabb lennék, ha véleményeznétek a dolgot.

    • Dreen   2013. november 20. szerda 14:47 / Reply

      Nekem az az érzésem, hogy jól látod a lehetséges tényezőket: azok valamilyen kombinációja van a háttérben, valamilyen megoszlásban.

      Andi bizonyára megemlítené a Kaméleon szót, de hogy az ő motivációja mi volt abban, hogy másnak mutassa magát, mint amilyen valójában (jelen állapotában), illetve hogy mutatta-e valóban magát másnak, vagy tényleg más állapotot élt meg; egy ideig…?

      - Mindenesetre fontos tényező lehetett az is, hogy ő gazdag, te nem, “hú, lehet hogy opportunista a csaj?” A megérzésem, hogy ennek most kicsi a valószínűsége.
      - Lehetett valamilyen megbúvó szégyenérzet: elváltam, nem élek a gyerekemmel… Ez mindig támadási felület egy férfi önérzetének (persze egy nőének hatványozottan).

      Ezek olyan tényezők, amelyeket naná hogy nem fogalmaz meg, helyette azt mondja: “nem jöttek az érzelmek”.. (Valahol ez vicces, hiszen ez inkább a huszonévesek sajátja szokott lenni.)

      Ami még nála szóba jöhet akár a fentiekkel kombinálva is, az az, hogy talán nem akarta megvárni ekkora távolságból (és így akkora járulékos költségekkel), hogy talán kiderül, hogy később sem működik. Ezt sem mondja el, ha így is van. A legvalószínűbb, hogy egyre kevésbé tartotta valószínűnek valamiért a dolgot.

      Próbálj meg szépen lassan továbblépni… :)

      • Nyuszifül   2013. november 20. szerda 21:50 / Reply

        Köszönöm!! Bár sokkal közelebb nem kerültem a megértéshez, legalább igazolást nyert, merre is kell elinduljak.. amit egyébként amúgy is sejtettem.
        Azt hiszem, nem is lesz túl nehéz..

        • Dreen   2013. november 22. péntek 13:59 / Reply

          :) Sok sikert!!!

      • Randi Andi   2013. november 26. kedd 12:58 / Reply

        Kedves Dreen,

        kérlek, ne próbáld meg kitalálni, hogy én mit írnék :-)

        és arra pedig pláne megkérlek, hogy ne ezt az oldalt és fórumot használd fel arra, hogy a szolgáltatásaidat reklámozd. A következő ilyen eset kitiltást fog maga után vonni.

        Ha te ide nem tanulni, hanem tanítani jöttél, akkor javaslom, hozz létre arra saját weboldalt és fórumot.

        Köszönöm a megértésedet.

        • Dreen   2013. november 27. szerda 23:41 / Reply

          Andi, ha megnézed a dátumokat, az két éve volt, akkor is csak etikai megfontolásból, egy-két “rászorulónak”. :)

          De teljesen megértem a dolgot és történetesen igazad is van. Nem akartam soha, és nem is akarom (nem is tudnám) elvenni a kenyered.

          Tisztelettel…!!! <3

          • Randi Andi   2013. november 28. csütörtök 10:04

            Most láttam meg, mindenkinek szólok aki félreérti a blog témáját, ami nem az, hogy reklámozzuk saját dolgainkat, hanem az, hogy hogyan találjunk társat.

    • Randi Andi   2013. november 26. kedd 12:55 / Reply

      Szia!

      Először is örülök, hogy tetszik az oldal – valóban jó kis közösség van itt, megértő emberekkel :-)

      A szituációt tekintve:

      ha te nem tudtad kideríteni, hogy mi lehet a gond, akkor itt mi bajosan fogjuk, de azért egy-két ötlet:

      Írtad, hogy érzelmileg teljesen le van nullázva az illető, valószínűleg depressziós, főleg ha öngyilkossági gondolatai vannak. Nos, ez nem épp az az időszak, amikor valaki képes mások felé nyitni (bár előfordulhat az “utolsó szalmaszálba kapaszkodás” jelenség, amikor pedig túlzottan szerelmes lesz valaki abban reménykedve, hogy a másik majd kihúzza a slamasztikából).

      Mi történhetett? Szimpatikus voltál neki, úgy gondolta, bár nagyon rossz passzban van, de azért megpróbálja. Idővel érezte, hogy nem megy, mert nem fogod tudni elfeledtetni vele a saját bajait, ráadásul mostmár rád és a kapcsolatra is oda kellene figyelnie amire egészen egyszerűen nincs energiája (ami meg van azt is magára kellene fordítania).

      Bezavar természetesen a távolság is, és az hogy nem volt azonnal mindent elsöprő szenvedély, ezért tudatosan vagy tudattalanul mérlegelt és az eredmény az lett, hogy ez most nem éri meg neki.

      Ennyi. Vigasztalásul: megúsztad azt, hogy valakinek a Terézanyuja legyél. Ebből a szempontból korrekt ez a helyzet, hiszen nem akart beléd kapaszkodni és nem tőled várta, hogy mentsd meg.

  139. István   2013. november 18. hétfő 17:35 / Reply

    Sziasztok!
    Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra, a barátaimnak már nem merek erről beszélni, mert a falnak mennek, hogy 3 hónap után még mindig a volt kapcsolatomon kattogok…
    Az történt, hogy összejöttem egy lánnyal, ő 34 éves, én 26 vagyok, bár én is és ismerőseim is érettebbnek gondolnak, a legtöbb barátom 30-35 közötti, velük nőttem fel, így én már azt az életvitelt szeretném folytatni, van házam igaz ráférne némi felújítás, de azért saját, autóm, munkám, közel sem minimálbérből élek havonta és mégse akar összejönni. Benne – a bomba külsején kívül – a kora fogott meg elsősorban, gondolván na, ő se akar már állandóan bulizni, normális, komoly kapcsolatra, családra vágyik, csak eddig nem jött össze. Ez igaz is volt, többször mondta neki milyen rossz kapcsolatai voltak eddig, megcsalták, hazudtak, volt aki megütötte stb, de hogy én milyen figyelmes vagyok vele, kedves, törődő, gondoskodó és soha nem volt senki aki ilyen volt vele mint én, aztán felhozta hogy gyereket szeretne, korainak tartottam, de meggyőzött, hogy biztos benne hogy velem, mert előző pasijai is akartak volna, de ő nem tőlük és ezt soha nem érezte senki iránt. Megegyeztünk mert én is úgy éreztem ő az Igazi. Neki is álltunk, pedig nem éltünk még együtt, de emiatt elkezdtük szervezni a költözést, természetesen hozzám, mert ő albérletben van ezt ő mondta, nyilván így tudjuk megoldani. Megbeszéltük június végével jön, majd legyen július mert ez így túl gyors, oké két hét alatt tényleg kapkodós lett volna, július közepén közölte legyen augusztus, mert még egy hónap kell neki hogy lezárja, hogy el kell jönnie az imádott lakásából, nem értettem ha gyereket akar, ami bármikor kiderülhetett hogy terhes, velem akarja leélni az életét akkor ez mire…, de oké, augusztusban még a nőgyógyász által felírt gyógyszert is elkezdte szedni ami a beágyazódáshoz kell és nekiálltunk a lakást átalakítgatni olyanra ahogy neki tetszik, hogy jól érezze magát itt és mondogatta is mennyire jó lesz és boldog lesz itt, majd jött megint a majd szeptember végén költözik… ezen már csúnyán összevesztünk, bevallom férfiasan sírtam, totál kiborultam, nem értettem miért nem akar velem lenni ha egyszer gyereket akar, mondtam is én így nem tudok gyereket vállalni, hogy ő nem akar velem élni, erre ő: akkor az se legyen halasszuk el, ez volt a végső döfés, inkább baba se legyen, amiről hónapok óta álmodozunk mindketten és szarul érezzük magunkat a negatív teszt miatt, csak ne kelljen velem élnie, legalábbis nekem így jött le. Aznap este felhívott és mondta ne haragudjak, igazam van, beszélgetett húgával és ezen az egy hónapon semmi nem múlik, jön. Majd a költözés napján, megyek kisbusszal a cuccaiért és közli megint: nem jön. De közben ott lóg a levegőben, lehet terhes mert már 5 napja szedi a beágyazódós bogyót… Aznap este még telón veszekedtünk, másnap szakított úgy hogy nem tudni terhes-e vagy nem…
    Azóta azt mondja, nem tud olyan emberbe szerelmes lenni aki hisztizik mint egy óvodás aki nem kapja amit akar, és hogy én irányítani akartam az életét amit nem visel el, és hogy már nem érez semmit irántam és nem számít mennyire azt mondta soha nem volt senki vele ilyen jó…
    Nem értem, tényleg ennyire megbocsáthatatlan hogy kiborultam 3 hónap ígérgetése után? Főleg úgy hogy a szoba másik feléről ezt kb leugatva közli velem hogy ő ezt akarja és kész ez az ő élete ő dönt, ahelyett hogy azt mondaná higgyem el szeret, de úgy érzi mégis korai lenne, úgy közben érezteti mennyire sajnálja hogy megbántott, mert érdekli nekem hogy esik ez? Ez akkora kérés volt?
    És hogy irányítani akartam az életét? Ő hozta fel a baba projectet, ő mondta hogy hozzám költözik, én csak számítottam arra amit megbeszéltünk és türelmesen vártam, hittem neki. Azt az egyet nem fogadtam el, hogy majd akkor költözik amikor kiderül terhes lesz, én ennél felelősségteljesebb vagyok, hogy mernék már gyereket vállalni egy nővel aki abban a pár hónapban “élni akarja a saját életét, de ha terhes jön, boldogan”? Ezért beszéltük meg hogy költözik.

    Nem tudom mi tévő legyek, azóta is folyamatosan magamat hibáztatom a történtekért, pedig ha logikusan végiggondolom nem én voltam az aki hülyén viselkedett, de mégis türelmesnek kellett volna lennem továbbra is és emelt fővel akármennyire rosszul esik egy könny nélkül “férfiasan” elfogadni? Pedig nagyon szerettem volna és addig azt hittem ő is.
    Előző párommal 4 év után szakítottam mert vele azt éreztem nem akarok családot alapítani akkor minek húzzuk egymás idejét. De vele megvolt minden, azt hittem sínen van az életünk, megkapom azt az egyetlen dolgot amit hiányolok az életemből, egy szerető társat akivel családot alapíthatunk, de szerte foszlott minden.

    Most nem tudom hogyan tovább, a barátaim már bőven családoznak, gyerekeznek otthon, nem járunk már sehova ahol lehetne ismerkedni, pedig itt vagyunk Pest mellett, a hobbijaim vagy munkám se alkalmas erre, de még ha meg is tetszik egy nő, nem merek odamenni, nem szeretek ismerkedni, veszélyezve érzem magam, nekem ő is egy kész csoda volt hogy összejöttünk. Próbáltam a netes társkeresőket is, de nem kapok választ se azoktól akik tetszenének, pedig nem egy lánynak írtam már. Mindezt úgy hogy egyáltalán nem vagyok rossz pasi, magas vagyok, sportos, de nem kigyúrt izomagyú és mégse jön össze az egyetlen dolog amit fontosnak tartok az életemben. Az egyetlen “rossz” dolog, hogy válogatós vagyok, de miért legyek valakivel aki igazából nem tetszik? Volt már ilyen sajnos és rosszul sült el, nem szeretném senki idejét húzni.
    Tudom nem kellene elkeserednem, mert csak 27 leszek, de ha egyszer utálok egyedül lenni? Utálom hogy csak vagyok és megy az idő… Szeretnék a páromhoz hazamenni, tenni a kedvére és emaitt látni az örömöt ilyenkor az arcán, együtt lenni egy nővel akinek az én érzéseim is számítanak mert szeret, aki nem csak ábrándokkal hiteget hanem tesz is a kapcsolatunk fejlődéséért, akivel lehet tervezgetni, meg ilyenek…

    na jól van abbahagyom, pedig tudnám még folytatni
    bocs ha untattalak Titeket a szentimentális hülyeségeimmel, de ha van valaki aki sejti miért történhetett ez így, szívesen venném a véleményét

    • Dreen   2013. november 20. szerda 14:27 / Reply

      Szia kedves István,

      Együttérzésem.. :)

      Számomra az a kép épült föl, hogy rádöbbent arra, hogy csak a menedéket látja benned, és fokozatosan rádöbbent erre (most egyébként velem is van egy ilyen, egy gyönyörű hölgy, aki így szeret, úgy szeret, de én tudom hogy csak a menedéket látja bennem, így nem tudom komolyan venni – te komolyan vetted). Néhány hónap után túl korai ám gyereket meg összeköltözést tervezni. 34 évesen is korai, mindig korai, ez nem így működik (99%-ban).

      Én úgy gondolom, az történt, hogy elkezdte felismerni, hogy nem az a férfi vagy, akihez valójában vonzódni tud, csupán megtévesztette a menedék nyugalma, csak nem tudta ezt a felismerést kezelni ilyen vagy olyan okoknál fogva, ezért maradt az időhúzás és a kétértelműség.

      Aztán kiborultál. Na ezzel igazoltad a számára, amit addig egyre inkább érzett. Erre a következő reakció: olaj a tűzre: “akkor vissza az egész”, és még ezzel is csak vizsgáztatott, ha ösztönösen is. Figyelte, hogy hogyan omlik össze az emberi értelemben vett férfiasságod utolsó öt téglányi falszakasza is.

      Mindez három dolgot jelent:
      1. Egy káprázat volt az egész, mindketten bedőltetek neki.

      2. Érdemtelen volt a vonzalmadra (pontosan azért, mert te csak tökéletes lehettél – senki sem tökéletes, ezt majd be fogja látni, csak túl későn, és ő pedig tipikus jelleggel még 34 évesen sem tudta, hogy valójában mit akar)

      3. Neked is még szabaddá kell válnod. Szabaddá fogsz válni, mindez a tapasztalat ehhez vezet. Egy érzelmi kompromittáció, a gyermekkorod érzelmi maradványa működik benned, ami miatt nem voltál számára eléggé férfi (ha az lettél volna a számára, nem húzza). Az egész tapasztalat a javadra válik. Engedd el, lépj tovább, erősödj meg. 26 éves vagy. Még időben vagy.

      Férfiként a te dolgod, hogy a saját életed és a céljaid (egyben az érzelmeid) ura legyél. A párod ebbe az “uradalomba” fog illeszkedni, mint aranydísz a vártornyon. (Valóban a probléma része egyébként, hogy még mindig érzelmileg a dolog hatása alatt vagy. NEM vagy URA az életednek. Legyél az!)

      És javaslom, vondd le a történtekből azt a tanulságot is, hogy ne pár hónap után kötelezzétek el magatokat. Ez egy ilyen csapdát rejt. Nem kizárt, hogy a tökéletes társat találjátok meg egymásban (általánosságban értem, valaki mással), csak valószínűbb, hogy ha egy nő ilyen gyorsan elköteleződik, akkor csupán menekül, menekül a sok tahó miatti fájdalom elől, és itt az életkora jelentette késedelem elől is; 34 évesen már tényleg ideje van a családalapításnak.

      • Rudel   2013. november 30. szombat 22:49 / Reply

        Honnan lehet tudni, hogy egy nő menedéket keres egy férfiban?

    • Attila   2013. november 22. péntek 18:08 / Reply

      Szia!

      Szerintem ennek a nőnek volt egy másik palija is rajtad kívül. Vagy egy régi jelentkezett nála újra, vagy egy új jött be, aki sokkal jobban kellett neki, mert nem volt olyan rendes vele, mint te. Akármit is mondanak az ilyen nők, nem véletlenül választanak paraszt-bunkó hapsikat és nem véletlenül nem kell nekik egy jólelkű hapsi, aki mindent megtesz értük. Megpróbálta veled, mert tudta, hogy te felneveled majd a gyerekét, és bízhat benned, de nem ilyen hapsi kell neki.

      • Rudel   2013. november 30. szombat 22:55 / Reply

        Igen sajnos megint az a tipikus “jófiú” probléma van a dologban. A nőknek a zsiger agyú bunkó pasik kellenek és nem az intelligens úri emberek. Sajnos én is ez utóbbi típus vagyok, és analfabéta vagyok a bunkóság terén.

  140. Rudel   2013. december 3. kedd 13:06 / Reply

    Az igazán értékes emberek nem a “rosszak” közül kerülnek ki, hanem a “jók” közül. Az más kérdés, hogy sok nő ezt nem látja, de hát nem minden arany ami fénylik :)
    És hogy mennyire rosszul döntenek, azt az alábbi idézet is bizonyítja:

    “Utunk során sok emberrel találkozunk. Gyakran köveket szedünk fel és azt hisszük drágakövek. Aztán találunk egy igazi kincset, örülünk neki, de hamar eldobjuk. Miért? Mert a kövekhez vagyunk hozzászokva és nem is tudjuk, hogy amit a kezünkben tartottunk drágakő”

  141. alucard   2013. december 20. péntek 12:53 / Reply

    Sziasztok. Igazából a kérdésem az lenne, hogy mit tegyek ebben az esetben. 3 és fél évig jártunk együtt. Sajnos túl magabiztos biztos voltam a kapcsolatunkban. Nem hittem , hogy szakítani fog velem. Szakítás után még sokat veszekedtünk sokszor ordibáltam vele a telefonba amire később sajnos rájöttem, hogy féltékenységemben tettem.Sajnos nem vettem észre , hogy pont ezzel fogom teljesen elveszíteni. Mindig ő volt a kapcsolatunkban aki jobban szeretett. Már fél éve nem vagyunk együtt. Minden napom úgy indul , hogy ő jár az eszembe Őt akarom. De sajnos mára eljutottunk arra a szintre, hogy már lassan 3hónapja nem beszélünk, és ha felakarom hívni azt mondja h ne zaklassam ,pedig csak azt kérdezem tőle, hogy megvan-e boldog-e. Ebben a helyzetben nem tudok mit tenni sajnos érzem el kell hagynom mindent mert minden egyes helyben ott van ő. A dolgot nehezíti, hogy a mai napig nagyon jóba vagyok a szüleivel és sokszor elmegyek beszélgetni hozzájuk és akkor minden beugrik emlékek, boldog pillanatok. Új életet akarok kezdeni. De vissza akarom kapni a volt barátnőm csak nem tudom mit tegyek ha ennyire “megutált”. Tanácsaitok Köszönöm előre is! Nem szeretnék olyan válaszokat kapni ami a kioktatásról szól.

    • Emma   2013. december 25. szerda 15:40 / Reply

      Kedves Alucard!

      Én mindig azon a véleményen voltam, hogy “ami nem működik, azt nem kell erőltetni”. Ha úgy tűnik, hogy a volt barátnőd már nem nyitott az újrakezdésre, akkor jobb, ha hagyod. Bár haragban elválni nagyon fájdalmas, és egy szakítás -különböző arányban ugyan,de- mindkét félt megviseli, hiszen az életetekből 3,5 évet adtatok egymásnak.
      Szerintem jobban teszed, ha egy ideig nem keresed, és bármilyen nehéz, de tartani kell egy kis távolságot, és csupán “diplomáciai” kapcsolatban maradni, ami nálam a szülinapi/névnapi/karácsonyi sms küldést jelenti. Lehetséges, hogy egy idő után meggondolja magát. De ebbe ne nagyon éld bele magad, hiszen (sajnos) az éremnek mindig két oldala van. :(
      Mindannyian követünk el hibákat a kapcsolatainkban, mivel nem vagyunk tökéletesek. De ezekből a hibákból tanulnunk kell, hogy a következő kapcsolatunkban ez ne forduljon újra elő.
      Új életet akarsz kezdeni? Sosem késő! Ha nem állsz készen egy új kapcsolatra, nem baj. Szerintem akkor érdemes belevágni, hogy ha már nem azért mész el randizni egy lánnyal, hogy elfelejtsd a régit. Nemcsak az új barátnőjelöltnek bántó ez, hanem magadat is becsapod.
      Találj valamit az életedben, amivel szívesen foglalkozol, tűzz ki új célokat magad elé. Járj társaságba, beszélgess a barátaiddal, vagy olyasvalakivel, aki figyelmesen meghallgat. Fontos, hogy nem szabad magadban tartanod a bánatodat, mert azzal magadnak ártasz.
      Mindenki másképp gyászol, és ennek az időtartamát sem lehet meghatározni. Én annak idején egy hónapig keményen belevetettem magam az éjszakába. Ez annyit takar, “csak” alkoholizáltam, de a barátaim végig mellettem voltak és segítettek. Miután ez lecsengett, még mindig azt éreztem, hogy piszkosul fáj.
      Aztán másfél évi szenvedés és önsajnálat után bátorkodtam írni ide, és azt kaptam válaszul egy nagyon kedves fórumozótól, hogy nyitni kell az újdonságra! És nyitottam! Otthagytam a jogi kart, hogy jövőre pszichológiát tanulhassak, mert rájöttem, hogy amit eddig csináltam, az nem az én utam volt. Most egy civil szervezetnél van munkám, és a felvételiig ez egy tökéletes “időtöltés”. Építem a kapcsolataimat, és folyamatosan körvonalazódik a jövőképem. Rájöttem, hogy a szakítás óta (azaz több,mint 2 éve) elég sokat változtam, és jobb, hogy nem maradtunk együtt. Amit annak idején elnéztem neki kis apróságok, beszólások, azért ma kegyetlenül kidobnám. Már tudom magamról, hogy milyen vagyok, mik a hibáim, és mit szeretnék.
      Szóval fel a fejjel, nem szabad csüggedni. Sosem késő változtatni és nyitni! Remélem, tudtam egy kicsit segíteni.
      Boldog karácsonyt! :)

      • Emma   2013. december 25. szerda 15:49 / Reply

        U.i.: ahhoz, hogy túljuss valakin, hatalmas akaraterő kell. Ez sajnos nem jön egyik napról a másikra, de fel kell állni, mert nem állhat meg az életed egy szakítás miatt. Gyászolni szabad, de vigyázni kell arra, hogy ez ne menjen át ún. beteges önsajnálatba, mert onnan nehéz visszatalálni.

  142. Emma   2013. december 31. kedd 17:49 / Reply

    Ma találtam ezt a kis szösszenetet, gondoltam megosztom itt is. Én jót derültem rajta. :)

    11 mondat, amit minden szingli un…
    1. Hogy-hogy még mindig szingli vagy? Pedig olyan szuper vagy!
    2. Majd akkor jön, mikor nem számítasz rá!
    3. Nem érzed magad soha magányosnak?
    4. Nem aggódsz amiatt, hogy kifutsz az időből és nem lesz gyereked?
    5. Ki kéne próbálnod a netes randit. Egyik ismerősöm is így jött össze a mostani párjával.
    6. Nem érdemeltek meg téged.
    7. Sok hal van még a vízben.
    8. Lagziban: Jobb, ha előre mész – most dobják a csokrot!
    9. Először magadat kell szeretned ahhoz, hogy mást is szeretni tudj!
    10. Egyszer még mindannyian nevetni fogunk ezen.
    11. Megtaláltam neked a tökéletes párt!

    Röpke visszavágó a 11 mondatra…
    1. Hogy-hogy még mindig együtt?
    2. Majd akkor jönnek a zűrök, mikor nem is számítasz rá!
    3. Nem érzed magad sosem társas magányban?
    4. Nem aggódsz amiatt, hogy elhamarkodtátok a gyermekvállalást?
    5. Ki kellene próbálnotok a házassági tanácsadást, senkinek nem árt.
    6. Ti valóban megérdemlitek egymást, vagy csak megszokás, társfüggőség?
    7. Azért még sok hal van a vízben, ha egyszer nem működne a dolog.
    8. Lagziban: Állj hátrébb, te már eljátszottad a lehetőséget!
    9. ”Te” már nem létezel, mert „Ti” vagytok!
    10. Sokan megbánják a házasságot, lehet, te is így jársz!
    11. Kár, hogy van valakid, mert van egy ismerősöm, aki pont hozzád illene, és nagyon szexi!
    … DING-DING-DING!

    Boldog újévet kívánok mindenkinek! Sok sikert jövőre! ;)

  143. Klára   2014. január 12. vasárnap 21:49 / Reply

    Kérlek segits. Már nem tudom, hogy mit tegyek teljesen ki vagyok merülve mint lelkileg mint idegileg. Én és a párom 1 éve szaktittunk vagyis ő velem. Haza jött mint akinek semmi baja majd sirva közölte velem, hogy szeret és nem akar nekem fájdalmat okozni és szakit velem. Nagyon megviselt a dolog több mint 10 kilót fogytam nem birtam enni aludni folyton szomorú voltam és a sirás kerülgetett. Teljesen eltünt az életemből. Le tiltott minden honnan és még a telefon számát is le cserélte. Eltelt 1 év úgy hogy nem is hallottam róla szinte semmit. Néha ugyan emlegetett a családjának és ennyi. Össze jött egy csajjal össze is költöztek de aztán szakitottak. Egy hónapja elmentem barátnőmékkel egy buliba és ő már mint az exem meg jelent. Egész este jött utánnam védelmezett minden pasit el ilyesztett a közelemből győzködött engem és a barátnőimet hogy ő megbánt mindent és h szeret hiányzom neki és majdnem sirt is. Aztán másnap megint semmi eltünt teljesen. Most van új barátnője. Csak az a baj hogy megint úgy vagyok mint amikor szakitottunk nem birok enni aludni sokat sirok és szomorú vagyok. Eddig sem voltam épp a toppon de már meg szoktam azt a semilyen érzést. De most már tényleg nem tudom, hogy mi van és attól tartok teljesen ki fogok készülni.
    Kérlek segits.

    • Emma   2014. január 18. szombat 13:33 / Reply

      Szia Klára!
      Nem tudom, mennyire lesz segítségedre, amit most leírok, de az eddigi tapasztalataimat és a másoktól kapott jótanácsokat felhasználva megpróbálok összehozni valamit. :)
      A történetedet elolvasva igencsak ellentmondásos személynek tűnik az exed. Eleve felmerül a kérdés, hogy ha szeretett, miért hagyott el és szakított meg Veled minden kapcsolatot? Én ebben nem látom a logikát, de nyugodtan cáfoljon meg bárki. És ha tényleg mindent megbánt, és vissza akart kapni, akkor minek kell csak úgy felszívódni másnapra? Igencsak kilóg a lóláb atekintetben is, hogy ‘a nagy beismeréssel’ akkor rukkolt elő, mikor meglátott abban a buliban, előtte pedig hírét sem hallottad. Arról nem is beszélve, hogy most új barátnője van. Ezzel a viselkedéssel saját magát minősíti. Szerintem jobb az ilyen bizonytalan dolgokat elkerülni, mielőtt újra sérülnél. (Ilyen pasit amúgy én is ismertem, hogy mikor véletlenül összefutottunk akkor előadta drámai monológját, de szerencsére akkor már észnél voltam, el is küldtem a francba, mert tudtam, hogy egy s*ggfej)
      Hidd el, jobban teszed, ha nem foglalkozol vele. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne állj szóba vele vagy ne válaszolj az üzeneteire (ha egyáltalán jelentkezne), de Te ne kezdeményezz! Mivel ő a ludas, a szakító ebben a történetben, így ez az ő ‘feladata’ lenne, hogy valamennyire fenntartsa a jó viszonyt.
      Teljesen természetes, hogy ki vagy borulva és mindent szürkének látsz,de van egy jó hírem: ez még nem a világ vége. Ne legyen ez az állapot megszokott, mert ez nem jó. Túl fogsz jutni rajta előbb-utóbb, de ebben Neked is közre kell működnöd. Beszéld ki magadból a problémádat, ne tartsd bent! Nem szabad elhagynod magad; egyél rendesen, sportolj, járj el a barátnőiddel szórakozni, olvass egy jó könyvet, vagy próbálj ki valamit, amit még eddig sosem (pl. új nyelvet tanulni, mert az szórakoztató és hasznos is egyben) – lényeg a lényeg, hogy próbáld meg jól érezni magad és találni valamit, ami elvonja a figyelmed. Nem jó sokáig szomorkodni, és azon gondolkozni, hol romlott el. Próbálj meg túllépni rajta, egy pasi sem pótolhatatlan. Te is megérdemled, hogy élvezd az életet.
      Fel a fejjel! Minden rendben lesz. :)

  144. Klára   2014. január 21. kedd 17:35 / Reply

    Köszönöm szépen meg fogadom a tanácsod ezt a dolgot örökre le kell zárnnei és minden kapcsolatot meg szaktani vele mert az nem szeretet ami folyamatosan fáj.

    • Emma   2014. január 21. kedd 23:34 / Reply

      A kommented végével teljesen egyetértek!
      Egyébként nem azt mondom, hogy örökre töröld ki őt a fejedből, mert az nem lehetséges. Csupán Te ne keresd őt. Maximum a szülinapján írhatsz neki 1-2 kedves szót (én mindig betartottam ezt, és nekem speciel segített kicsit).
      A rossz kapcsolatból is lehet tanulni. Ugyan boldogabb lenne az életünk, ha nem lennének rossz tapasztalataink, de hát az igaziért egy komplett labirintuson kell átvergődnünk. Az ilyen tanulópénzek szűkítik valamennyire a kört, hogy milyen pasit nem akarunk a jövőben + a csalódások által tudjuk később értékelni a jót. :)
      Minden rendbe fog jönni, ne hagyd el magad! :)

      • Emma   2014. január 22. szerda 08:08 / Reply

        U.i.:ha megint összefutnátok véletlenszerűen egy buliban, jönne a szokásos mondandójával, és ez zavar, akkor nyugodtan küldd el melegebb éghajlatra, mert Te azért mentél, hogy jól érezd magad, és ebbe senkinek sincs joga belerondítani.

  145. NG   2014. január 23. csütörtök 23:16 / Reply

    Sziasztok!
    Először is szeretném tisztázni, hogy fickó vagyok…
    Fél évig voltam együtt egy leányzóval, akit nagyon szerettem. A mai napig szeretem, ugyan is 2 napja lett vége a kapcsolatunknak. A story a következő. Munkájából kifolyólag sokszor telefonon (Facebook viber) szóltak neki a vendégei, hogy mikor tudnak menni hozzá. Szépség iparban dolgozik. Alapvetően nagyon féltékeny típus vagyok, mert az előző 2 komoly kapcsolatom (3-3 év) eléggé rosszul végződött számomra. Mint az később kiderült, viszonylag sokat gazudtak nekem…
    Amikor megismerkedtem a leányzóval, természetesen ezeket közöltem vele, elfogadta. Neki is voltak olyan problémái, amiket nehezen kezelt… Az negykori barátja elhunyt. Én ezt elfogadtam, egy árva rossz szót sem szóltam.
    Történt azon a bizonyos estén, hogy elment fürdeni, majd olyan este negyed 11 körül érkezett neki FB üzenet. Felment bennem a pumpa, hogy ki írogat neki olyankor… valahol éreztem, hogy vendég nem lehet, így hát szégyen nem szégyen megnéztem. Egy közös ismerős fickó volt, aki világ életében olyan volt, hogy mindig a másé kellett neki. A szomorú az, hogy nekem suhanc kori ”komám”, a csajszi meg jóban volt vele. Ebben még természetesen semmi rossz nincs. ”Párom” végzett a fürdéssel, szóltam neki, hogy rezgett a telefonja. Olvasgatja, majd megkérdeztem, hogy ki írt. A válasz volt az, amit a mai napig nem értek. Annyit mondott, hogy egy vendége írt a másnapi időponttal kapcsolatban. Az agyam természetesen eldurrant, de finoman megkérdeztem hogy miért hazudik… hajtogatta, hogy nem hazudik, aztán közöltem vele, hogy tudom ki írt. Erre az volt a válasz, hogy mindenképpen elmondta volna, csak kíváncsi volt a reakciómra, mivel látta, hogy a telefon nem ott van ahova tette… (szerintem ez csak védekezés volt) És ami a leg megdöbbentőb, hogy a végén még én voltam a sz@r, semmirekellő hogy bele mertem nézni a telefonjába. Ő szakított velem, mert nem bízom benne…
    Nagyon jól tudom, hogy jobb ez így, de titkon reménykedek abban, hogy kibékülünk… Nagyon megszerettem, olyan érzés volt vele lenni, mintha sínen lenne az életem. Nehezen tudok nem rá gondolni még azok után is amit tett. Kijelentette, hogy nem fog bocsánatot kérni, mert nem ő volt a hibás… mit tegyek, hogy változzon valami???

    • Emma   2014. január 24. péntek 09:56 / Reply

      Nem akarok nagyon szubjektív lenni, és védeni a barátnődet, de belenézni más telefonjába/gépébe nem szép dolog; a bizalmatlanság jele. Én is kiakadtam volna magam a helyében. No de természetesen nem kioktatni akarlak :)
      A féltékenység természetes és ugyanakkor fontos is egy kapcsolatban -de csak egészséges mértékben. Szerintem igencsak kockázatos vállalkozás egy párkapcsolat, mert mindenedet egy emberre, egy (meg)érzésre teszed fel. Ti fél éve vagytok (voltatok) együtt. Szerintem ennyi idő alatt általában ki szokott derülni, ha az egyik fél nem megbízható.
      Azt vettem észre, hogy igazából amin Te felhúztad magad, az az, AKI küldte az üzenetet, és nem az, AMI abban állt – véleményem szerint az AMI lényegesebb. Ha semmi olyat nem írt a ‘komád’, ami félreérhető, és a barátnőd sem adott eddig okot arra, hogy kételkedj benne, akkor ezen túl kell lépned és félre kell tenned a büszkeséged.
      Gondold végig, hogy mit szeretnél. Ha nagyon szereted ezt a lányt, és nem akarod elveszíteni, akkor én azt javaslom, hogy tedd meg Te az első lépést (egyébként is Neked kéne kezdeményezned, nem pedig a barátnődnek, de ez csak egy személyes vélemény). Mivel még friss a dolog, kis idő telt el az incidens óta, így valószínű, hogy visszafogad – de csak ha őszinte megbánást tanúsítasz.
      Úgyis rajtad áll, hogy mi lesz, megteheted, hogy nem kérsz bocsánatot, és vársz, hátha ő fog keresni; de Te is léphetsz. Én az utóbbit tenném.

    • Attila   2014. január 24. péntek 12:56 / Reply

      Az, hogy mennyire megbízható egy ember az attól is függ, hogy mennyire kapja meg tőled, amit szeretne. Ezt te tudod megítélni, mert te ismered őt, és a problémáitokat.
      Az borítékolható volt, hogy hisztizni fog, mikor megnézted a telefonját, mindenki így reagálna. Nem tudom milyen személyiség, de elég precíznek tűnik, hogy emlékezett, milyen helyzetben hagyta ott a telefonját. Tehát ilyen szempontból talán van egy támpontod, hogy csak mellébeszélt-e mikor erre hivatkozott. Ha más dolgokban is precíz ember akkor valószínűleg nem kamuzik. Hiszen a nők amúgy is szeretnek tesztelni, és simán lehet, hogy úgy volt, ahogy mondta. Meg dühből is szívathatott ezzel, gondolta, hogy móresre tanít, mert megnézted a telóját. Szerintem is beszélj vele, mert kicsit túlreagáltad a dolgot azzal, hogy belenéztél a telójába és beszéljétek meg, hogy ez többet nem fog előfordulni. Bár valószínűleg úgysem tudod majd megállni… mert túl féltékeny vagy.

  146. Emma   2014. január 24. péntek 09:59 / Reply

    U.i.: említetted, hogy a korábbi barátnőid gyakran hazudtak Neked, és így csalódtál bennük. Érthető, hogy emiatt nehezebben bízol meg a nőkben, de próbálj meg pozitívabb lenni; nem mindegyik nő ugyanolyan. ;)

  147. NG   2014. január 24. péntek 13:16 / Reply

    Nekem nem azzal van bajom, hogy irt neki valaki. Azzal sincs bajom, hogy a komám irt neki. Egyszerűen az a puszta tény, hogy hazudott… nekem ott van a tabletem az ágyon, be vagyok jelentkezve a FBra, es mondfta is h ő is belenézett párszor. .. ezen én nem akadok ki, mert az én felfogasomban az akad ki ilyeneken, akinek takargatni valója van. Nem olvastam el hogy mit írt a srác… És ami furcsa, hogy eleinte att hajtogatta, hogy nem hazudik, nem tudja miről beszélek. .. mikor mondtam neki hogy tudom ki irt, akkor találta ki ezt a ”tudom hogy állt a telefonom” hülyeséget… Nem az első eset volt, hogy éjszaka kapott üzenetet, llyan is volt, hogy negyed 2kor hívta valaki, ilyedten kinyomta a telefont, mondván, majd visszahivja holnap ha annyira fontos…

  148. NG   2014. január 24. péntek 13:20 / Reply

    Az én véleményem az, hogy a kapcsolat alapja az őszinteség! Ha őszinte vagyok a másikhoz, csak akkpr tudok bizalmat kiepiteni…

  149. NG   2014. január 24. péntek 13:55 / Reply

    Mennyiből tartott volna azt mondania, hogy az a valaki írt? Miért kellett elből hülyének néznie? Főleg akkor ha tudta, hogy beleneztem a telefonba, mert nem ott van ahova tette. Az viszont kizárt, hogy emlékezett rá, hogy hogy volt, ugyanis kb 1 órával ezelőtt csak úgy odadobta. Volt körülötte kb 10 ruhadarab… Ez csak védekezés volt részéről, hogy én lehessek a sz@r. Tudtam nagyon jól, hogy beszélget azzal a faszival, hiszen jóban vannak.

    • Tomaszmann   2014. január 24. péntek 14:44 / Reply

      Én teljesen egyet értek a sráccal. Én is kiakadtam volna, ha a csajom így a képembe kamuzott volna. A figura még közölte is vele, hogy hogy járt korábban, a csajban lehetett volna annyi, hogy ezt tiszteletben tartja. Nem kért tőle sokat, csak annyit, hogy legyen őszinte hozzá! Ez az alapja egy kapcsolatnak. Főleg akkor ha a lány is bele nézett a fiú telefonjába. Egyet értek azzal is, hogy csak az akad ki ilyenen, akinek van takargatni valója, tehát nem egyenes ember! Miért nem volt képes elmondani, hogy az a valaki írt neki? Valószínűleg azért, mert valami nem hétköznapi üzenet lehetett.
      Fel a fejjel komám! Ennek így kellett lennie. Ha a csaj is szeretett, akkor előbb vagy utóbb belátja, hogy ezt nem tudja rád kenni, és megkeres.Ha nem, akkor meg jobb is így fél év után, mint 4 év + gyűrű, vagy esetleg gyerek mellett…

  150. Thomas   2014. január 27. hétfő 17:57 / Reply

    Sziasztok.
    31éves férfi vagyok,a “volt”párom25.Ma lett vége egy másfél éves kapcsolatnak,és nemtudom hogy kezeljem ezt.Távkapcsolat volt,tőlem 20km re lakik,hétvégéket együtt töltöttük.És minden nap(igen,maximum 2,3 nap híjján)napi 4-5órát beszéltünk.Szilveszterkor még táncoltunk,aztán egyre jobban zárkózott lett.1hete bejelentette időt kér,mert már nem szerelmes belém,nem szeret.Azóta csak én kerestem.Ma megtudtam képet küld magáról egy idegennek,és kiakadtam,kérdőre vontam.Flegma,és közömbös volt.Mélyen megrázott a közöny.Elmondtam az érzéseim,és úgy lett,hogy ennek nincs értelme,én hűséges voltam,és leszek,de nincs értelme ennek az egésznek ha csak úgy benyögi ennyi idő után,hogy nemszeret.Idén akartam megkérni a kezét,és egy új helyen egy közös életet kezdeni vele nyáron,tudta a céljaimat.
    Sose nyíltam meg ennyire egy nőnek,mindent megbeszéltünk,mindent elmondtunk,tabuk nemvoltak.A fura gondolkodása az emberekről,az életről,nincs barátja szinte,és nemnagyon szeretik az emberek.Gyönyörű nő,persze azért sok hibával,engem sose zavart ha felszedett valamennyit,és kicsi a melle.
    A szexet nemkívánta már,bármit is tettem,az igen pocsék volt mindíg is,én tapasztalt és szenvedélyes vagyok,ő olyan vallásos,még a mellemet se fogom meg típus..de elviseltem,egészében szerettem,mind a teste,mind a lelke érdekelt.Régebben nagy nőfaló voltam,de nála meghúztam a határt,elköteleztem magam,egy életre szóló társat akartam,akarok.Elveszítettem miatta a barátokat,az állásaimat,a családommal is megromlott a viszonyom.
    De tudtam ő érte érdemes.A rengeteg szívesség miatta, a pénz,ajándékok,nekem semmi,sose zavart,csak őt bálványoztam,sok rossz szokását elnéztem mert akármilyen is,én elfogadtam,a jóval a rosszat is megveszi az ember.Az anyja az elejétől fogva gyűlölt,végig lebeszélte rólam,minden szemétnek elhordott,holott anyit tudott rólam mint én róllatok.Fogalmam sincs miért írok ide,azt hiszem könnyebb egy picit.olvasva más történetét,nem lehetek ennyire szerencsétlen,vagy nem csak miattam ment tönkre ez az egész utópikus álom.
    Mérhetettlenül becsapottnak,és idiótának érzem magam,hogy lehettem ennyire vak…
    Magamat hibáztatom,de nem tudom megfogalmazni igazából miért…többször kellett volna elvigyem valamerre,vagy a szavak,rossz verseket mondtam neki,sok volt a szeretlek mi elhagyta számat?
    A csillagokat lehoztam volna érte,s most itt vagyok magányosan,szív nélkül,mert én naív odaadtam olyannak aki nem tudta mit kezdjen vele.Valóban ennyi egy odaadó érzés?Annyi mint felhő árnyéka a sebes patak vízén.Hamar tovaszáll.Köszönöm hogy kiírhattam…

    • Emma   2014. január 27. hétfő 21:58 / Reply

      Szia Thomas!

      Nagyon sajnálom, ami történt, és hogy ilyen nehezen viseled. Egyáltalán nem baj, hogy írtál ide – láthatod a korábbi kommentek alapján is, hogy nem vagy egyedül ezzel a problémával, sokunknak törték már össze a szívét és éreztük magunkat a világ legnagyobb idiótájának.
      Először is én hiszem, hogy egy kapcsolatban mindenhez két ember kell. Tehát ne csupán magadat okold a történek miatt, sőt! Olvasva az írásodat, egyáltalán ne keresd magadban a hibát! Te mindent megtettél, hogy ez a kapcsolat jól működjön, hogy ennek a nőnek a kedvében járj – sajnos ő ezt nem értékelte, így másfelé tekintgetett és továbblépett, ő baja. :P
      Szerintem a korkülönbség is közrejátszhatott kicsit. Én úgy vettem észre, hogy a lányok többsége 25 évesen még nem szívesen kötelezi el magát.
      Ne hidd, hogy most mindennek vége, mert 31 évesen még nem maradtál le semmiről. Bőven találhatsz még olyat, mint ő, sőt különbet is! Biztos lesz majd olyan, aki meg fog becsülni, és akivel hasonlóak lesznek az elképzeléseitek.
      A családi és baráti kapcsolataidat pedig mindenképp hozd rendbe, mert ők fontos emberek, és mindig szükséged lesz rájuk! :) Ha egy nő miatt megromlanak ezek a kapcsolataid, akkor az rossz előjel.
      Próbáld meg túltenni magad rajta, és legyél pozitív! :)

    • csokitojás   2014. január 28. kedd 00:40 / Reply

      Üdv!
      Lassan 8 hónapja annak hogy azt éltem át mint Te!
      Az a vicces hogy boldogabb vagyok.Még mindig eszembe jut,úgy hogy azóta volt már pár barátnőm.
      Kicsit kiégtem,kicsit jobb egyedül…tedd Te is azt.Ami a legfontosabb,a családot,barátokat,karriert soha ne hanyagold nő miatt!

  151. Thomas   2014. február 2. vasárnap 01:16 / Reply

    Sziasztok…háát ma megtudtam hogy egy 47éves faszival fekszik le a hátam mögött,jobb egzisztenciája van,kocsi,ház meg jó volt a dumája,új neki,és kb ennyi…
    Igyekszem talpraállni,köszönöm a válaszokat..
    És senki se legyen VAK,én utoljára voltam az biztos.

    • Emma   2014. február 2. vasárnap 14:54 / Reply

      Sajnálom, de fel a fejjel!
      Szerintem, ha egy nőnek azért jön be egy férfi, mert anyagilag jó helyzetben van, az elég primitív; ezzel csak saját magát minősíti.
      Az igazi úgyis úgy fog megbecsülni, ahogy vagy. :)

  152. Ildikó   2014. február 5. szerda 12:28 / Reply

    sziasztok

    nekem egy titkos kapcsolatom van.10éve lebukások szakítások ujrakezdések…Azthiszem megtaláltuk gymásban a nagy ŐT…de mindkettönknek 3 gyermeke van baráti körünk nem elhidegült párjainkkal a kapcsolat tiszteljük és szeretjük őket.De minket mintha egymásnk teremtettek volna csak későn találkoztunk volna.Nem akarunk senkit bántani de az igaz boldogságot mégis egymásba találjuk meg.A 10 év alatt soha de soha nem vesztünk össze mindig az volt a legfontosabb hogy a másiknak örömet boldogságot adjunk.2szer szakitottunk a neje miatt…de a lelkünk sosem szakadt el egymástól.Azthittük vége de ujra kezdtük 3szorra is…Nekm közben meghalt a férjem uj kapcsolatban élek …mindenkiben őt kerestem amikor uj társat kerestem ..persze olyat sosem találtam .A mostani párom nagyon rendes de hideg tipusu ember….és mikor ujra megjelent az életemben ez a férfi fel éledt ujra bennem a szerelem ami nem mult el csak elnyomtam magamban…ujra kezdtük…Most viszont én szakítottam mert úgy éreztem a jelen kapcsolatom fontosabb nekem és inkább lemondok a szerelemről mint lebukjam és tönkre menjem az életem..és a gyerekeim is magammal rántsam…nem tehetem meg ezt tovább…de a döntés egyszerübbnek tünt mint ami jött….ő igazán szerelmes belém és nem akar lemondani rólam…ennek ellenére már a következő héten volt uj azaz régi barátnője aki tud rólam de neki is szüksége van erre a férfira szereti …na erre én tuti olyan féltékeny lettem …nem értem magam én szakitok és még én vagyok féltékeny…Ő vissza akar kapni aztmondta egyből szakít a barátnőjével ha én vissza térek mert én vagyok élete szerelme és megörül a hiányomtól…de ha szakítok megérti és félre áll…de ha bármikor szükségem lenne rá vagy akármi ő ott lesz …Ennyi év alatt nemcsak szerelmi szál de mély barátság is kialakult köztünk…Nekem is örültenhiányzik és nem tudom elengedni de …nem tehetek mást…Erröl nem beszélhetek senkinek teljesen belebetegedtem én is a zombik társaságát szaporítom…Ráadásul az egészségemben is most jöttek rossz dolgok a gyoguláshoz eröre lenne szükségem a párom segit ebben ezért nem hazudozhatok neki ez is amellett szolt szakitsak…de elengedni valakit akit tiszta szivből szerelemmel szeretünk és az ugyanigy viszont szeret….na az ám a feladat….annyit sirtam már …az agyam csak rá tud gondolni mert ő nem eszembe jut hanem a lelkembe…és ha tükörbe nézek nem magam látom hanem őt…a francba szerelmes vagyok…hogy gyürjem le ezt az érzést …?…mit tegyek? ….csak kérdések vannak bennem és bizonytalanság…ő aztmondta neki az is elég ha csak néha beszélhet velem vagy megiszunk egy teát vagy irok egy emailt csak tudja hogyvagyok mi van velem de ne zárjam ki az életemböl…de ha mi találkozunk forr a levegő és ha egymásra nézünk kevesek lesznek a szavak mert az érzések felülírják azokat..és nembirjuk ne megsimogatni egymás kedves arcát ami akkora örömmel jár hogy elmondani sem lehet…egymás mosolyába megfürdeni…a könnyeit szánnkkal felitatni…és belehalni a fájdalomba vele…hu….olyan lelki mélység amire mindenki vágyna…de ebből hogy lehet kijönni?….pedig ki kell jönnöm….nincs választási lehtőség ….

  153. Ildikó   2014. február 6. csütörtök 12:33 / Reply

    Szia Thomas

    A szerelem vakká tesz veled semmi gond csak rohadtul nem illettetek össze.ezt szerintem aki szeretett mind látta csak te nem …Te mindent megtettél .Most olyan tanulság jutott a kezedbe amit mindig szem elött fogsz tartani ezután és látni fogod a jót mert már tudod mi a rossz ….Biztosan így kellett lennie hogy a legközelebbi kapcsolatod boldog lehessen.Legyél nyitott és lássd meg majd azt aki igazán szeretni fog téged.

  154. Norbi   2014. február 17. hétfő 13:04 / Reply

    Sziasztok!
    25 éves vagyok és kb. négy hónapja ért véget egy 2 és fél éves párkapcsolatom, amiből másfél évet együtt éltünk. Iszonyatosan szerettem minden apró kis hibájával és a bolondságaival együtt és úgy éreztem, hogy végre megtaláltam azt akivel le tudnám élni az életemet, mivel én is egy picit bonyolultabb érzelmű ember vagyok. Soha senkitől nem kaptam még ennyi gondoskodást, szeretet és rajongást mint tőle, de az utolsó pár hónapban elkezdtek felgyűlni a problémák: adódtak gondok a munkahelyemen, családi dolgok, pénz, stb…stb… Iszonyatosan gyűlt a feszültség és hiába próbált meg a kedvemben járni, egyszerűen nem bírtam vele mindig kedvesen viselkedni és egy idő után ugrottam minden kis apró bakijára, amin eddig csak elmosolyogtam. Ő persze úgy gondolta, hogy vele van bajom, de közel sem erről volt szó. Ez odáig fajult, hogy egyszer hazaértünk este munka után és vacsorafőzés közben sírva bejelentette, hogy nem bírja folytatni ezt a kapcsolatot tovább és talált másik albérletet szóval elköltözik. Úgy éreztem, mintha egy jégcsákányt vágtak volna a hátamba. Megpróbáltam rá józan ésszel hatni, hogy ne csináljon hülyeséget, ne dobja el azt magától, amiért évekig küzdöttünk, még azt is felhoztam neki, hogy a kapcsolatunk elején nekem mennyi mindent ki kellett bírnom mellette, amikor elvesztette a munkáját és félig-meddig nekem kellett eltartanom, miközben még anyáméknál laktam és a végsőkig kitartottam mellette. Persze az utóbbit teljesen fölösleges volt felhozni, a válasza is csak annyi volt rá, hogy ő már akkor sem érez úgy… Nagyjából négy nappal később, amikor hazaértem este a munkából, már csak az én kabátjaim voltak felakasztva az előszobában, úgyhogy gyorsan megoldotta . Az is tetézte a dolgot, hogy egy éve áthoztam a munkahelyemre és itt kellett kerülgetnünk egymást, de szerencsére viszonylag gyorsan kilépett a cégtől. Nem telt el egy hónap és már hivatalosan együtt volt az egyik régi haverjával, aki még előtte a nemrégiben megtartott születésnapomon is ott volt. Ekkor éreztem úgy, hogy teljesen megsemmisültem érzelmileg. Most élvezi az életet úgy, hogy végre nem korlátozza vissza senki (mint én), végre 27 évesen beöltözhetnek ezzel a majommal góthnak, meg vámpírnak. Ezen jót kéne röhögnöm, ha ilyen igényei vannak, de egyszerűen nem tudok, mert nem bírom elviselni ezt az ürességet és, hogy látom a boldogságát mással. Azóta visszaköltöztem apámhoz, mert egyedül nem akartam fenntartani az albérletet. Szerencsére folyamatosan lefoglalom magam a munkámmal, az edzéssel, a zenéléssel, hétvégén a barátokkal, de egyszerűen nem találok benne megnyugvást, pedig már hónapok teltek el azóta. Egyszerűen a csajozás sem megy, mert úgy érzem, hogy már mindenki megtalálta a saját párját, én pedig a kutyának sem kellek és nem tudom, hogy mennyire tudnék megbirkózni egy új kapcsolattal, de gondolom egyenlőre ilyen jellegű problémáim nem lesznek. Persze játszom a keményet a barátaim nagy csodálatára, hogy milyen jól tűröm, de belülről szét szakadok és legszívesebben ordítani lenne kedvem. Azóta hullámzó a kedélyállapotom, valamikor egész tűrhetően vagyok, de hétvégenként, amikor felébredek egyedül, mondjuk egy átmulatott éjszaka után, mindig elfog a depresszió, úgy, hogy élni sincsen kedvem. Tudom, hogy egyszerű önsajnálat, amit teszek magammal, pláne úgy, hogy szerencsére jó munkám van és mellette életvitel szerűen űzött hobbijaim, de időnként semmivel sincs kedvem foglalkozni, pláne, hogy boldog szerelmes párokat látok mindenütt a közelemben. Remélem egyszer lesz kiút ebből a veremből.

  155. Thomas   2014. február 17. hétfő 15:59 / Reply

    Szia Norbi!

    Nos,maximálisan átérzem a problémád,és tudom mi fáj igazán,hogy nemcsak szarban hagyott,az csak egy dolog,hanem,hogy azonnal kavar mással,és valószínű úgy szereti mint anno téged!Hazudott végig.igen ettől vérszemet kap az ember,és összeomlik.Nos,amit megtanultam te jobban szeretted őt mint ő téged,és a legfontosabb:te elhatároztad magad egy életre,ő meg ezek szerint sohase komolyan,maximum a a pillanat hevében akarta csak igazán,valamint olyan kategóriába tartozott aki nem kitartó,mint az enyém is volt.,neki a friss romantika,és a nehézségek nélküli jólét kell,ő csak szétteszi másnak, és örül pár hónapig újra,nemtörődve veled.1-2 év,és belefásul,tökmindegy mit teszel.Aki nem képes kitartani,és kompromisszumokat kötni!Ilyennek sose lessz sokáig tartó kapcsolata,de ennek mindkét félnél meg kell lenni a szerelem,a vonzódás mellett,mert a naagy szerelem elmúlik,és csak az egymáshoz való szeretet,kötődés marad,és ugye a nők ifjonti része nem erre vágyik leginkább,ne csodálkozz.
    Megelőzés?Nemigen lehetett volna,talán a korával van baj,agyilag egyszerűen kódolva lehet a mostani nőknél hogy ne küzdjenek meg senkiért magukon kívül…biztos van ilyen típus,de megtalálni szinte lehetettlen.Megoldás?csak az idő javít!Idő kell!!És csak egy új,hasonlóan működő kapcsolat alatt leszel nem fájóvá tenni az emlékeket!Sose fogod elfelejteni őt,de gondolj a szépre,tanulj belőle,készülj fel mindenre,és jegyezd meg a hibákat,előnyödre fordítsd!de:
    1: azonnal minden kapcsolatot,tárgyat,elérhetőséget törölj ki vele kapcsolatban.1-2 sms t eleresztessz még pár hónap múlva,meg nézegeted az adatlapját, ha magad alatt leszel,de muszály hogy drasztikusan alapban megtagadd őt!Ne érdeklődj,ne keress utánna!!!!soha!
    2.ne gyűlöld,csak vesd meg őt.még egy ilyen hősszerelmest úgyse talál,ezt elcseszte már,majd 5-6év múlva eleget rágja magát hogy mindenkivel lefeküdt,és van 4apától 3gyereke,és 30pár évesen már családdal ilyen múlttal valamit érő kapcsolatot úgyse fog találni,neki ez a sorsa.emelkedj felül….mert aki ezt eljátsza,az mégeszgyszer elfogja, a “garancia” ugrott már…..lépj át rajta egyszerűen
    3.nem cseszted el!Hibás vagy te is,de nem abban olyan szívenűtően,hogy megcsaltad mint ő téged,,és ennyi viszontagság után csak benyögöd :pá…aki ezt teszi nem ember,és nem is lessz az,az sose fog szeretni soha senkit magán kívül.
    Nyiss új kapcsolatokat,ahol a színtiszta önmagadat mutatod….legyél szókimondó,megjátszás,meg az udvarlásos fűzési technika nélküli.Megtört egodon ez segít,mert nincs vesztenivalód,és meglepődsz hogy hamar találsz egy csajt aki sokkal jobb nála…nem mindenben,lehet csak a szexben,vagy csak egyezik a humorotok,meg fogsz lepődni a nyers igazsággal mit nyerhetsz..azt hogy nem veszíthetsz….hogy nem azonnal megfelelni akarsz az ő elvárásainak!igaz hogy még jó darabig ő lessz a mérvadó,hozzá hasonlítassz majd mindent,szexet,szépséget,beszédet,stb….mivel ennyi időt és érzést nem lehet kitörölni,de ad egy kis nyílást arra a világra amit te rég elfelejtettél,hogy előtted az ezernyi esély,és most már szabad az utad.
    4.a sport, az önfejlesztés elengedhetettlen.ne csak azért csináld hogy felejts,lekössön valami,hanem azért,hogy jobb legyél,és a szintedhez méltót találj,jó fizikummal,és épp lélekkel csak jobbat találsz majd hidd el,könnyebb.keresni:)
    5.:Legyél önmagad!képzeld el már a napjaid,világod nélküle,és ismerkedj lányokkal,ahogy tanácsoltam,akár ismerősökkel,akár idegenekkel,mindegy hogy veszel rá erőt,csak tedd!Szólíts le egy idegen csajt,ne legyél roncs!Nyiss a világra, az új vagy régen akart de elfeledett ábrándokra!
    6.:beszéld ki magadból.Igyál eggyet,sírd ki magad,vagy panaszkodj,k%vázd le,tökmindeggy,csak BESZÉLD ki,add ki magadból,akár egy csaposnak,akár egy havernak,tökmindegy,erről beszélned kell!1-2 alkalom,és nem lessz olyan nehéz kő a mellkasodban ott legbelül.
    7.a haverok,bulik jó dolgok,de azon 1-2 alkalmon kívül haggy fel vele,semmit se ér csak ront.mert az elején kiadtad magadból ami volt,de utánna csak halmozod a megmaradtakat….ne igyál soha max 1 esetleg két italt,beszélgess,flörtölj, korodtól kicsit idősebb nőkkel,emberekkel,fő a tapasztalat,most már te is megértessz több dolgot majd.

    Az alapok ennyik.Mindíg szeretni fogod,de te azt a nőt szereted akit akkor ismertél,amit mutatott,nem az igazi arcát mutatót.Pótold a hiányt,és azt igazából csak egy újjal tudod.
    Ne zárkózz el egy elképzelt tökéletes kapcsolattól,de az is biztos már nemleszel naivse,tudod mi mivel járhat…..Az emlékeket,és a vele járó érzelmeket meg majd egyre jobban kezeled!Idővel…..
    Más élet kezdődik,de talán egy jobb.Sok sikert :)Én már átestem a holtponton,már látom az új reménységet mindenben,mindenkiben.Iszonyat nehéz,kegyetlen tudom.De ezek a dolgok segítenek!
    Csak te tudod ezt magadban elintézni,de ezek felgyorsítják a dolgokat.Még ma lépj,és semmit ne halogass,hogy jaaajjj most nem,majd holnap.Így esélyed sem lessz egy újjabbb jobbra,tán az igazira.És mindíg legyél komoly hozzáállású,és soha semmit ne vegyél már a szívedre!
    Sok sikert!

    • Norbi   2014. február 20. csütörtök 09:55 / Reply

      Az utolsó kommentemet valami oknál fogva nem moderálják. Köszönöm szépen a tanácsodat és, hogy meghallgattál. :) Remélem te is lassan egyenesbe jössz!

  156. Norbi   2014. február 18. kedd 15:43 / Reply

    Nagyon köszönöm a válaszodat és a bíztatásodat! Az a furcsa az egészben, hogy szinte az elmúlt két és fél éveben végig ő volt az, aki folyamatosan mondta, hogy mennyire szeret, folyamatosan szerelmes sms-ek tömkelegével árasztott el, én pedig mondtam neki, hogy erre nekem nincs igényem, attól, hogy nem mondom neki 2 percenként, hogy szeretlek, attól még ugyanúgy szeretem. Egyfolytában mondta azt is, hogy őt mindenhonnan kidobták eddig és, ha én is kidobnám azt nem élné túl, mert ennyire szerelmes még senkibe nem volt…stb…stb… Nála mindig az volt a baj, hogy elmúlt a szerelem az exeknél és ezzel az érzéssel nem tudtak mit kezdeni, ezért kidobták mindenhonnan. Hát most fordult a kocka. ;) Szeretném elfelejteni, de még a mai napig folyamatosan meglátogat, hogy megnézze, hogy jól vagyok -e és hogy elmondja, hogy milyen szarul élnek, egyáltalán nem szerelmes az új fasziba és még mindig nagyon sokat álmodik velem…blablabla… Akkor nem értem az egészet. Hiánypótlásra kell neki ez a selejt? Nem szoktam ezzel visszaélni, de újonnan megismert embereknek megmutattam, hogy kivel jött össze utánam (mert sajnos egy pénteki buli keretén belül volt szerencsénk összefutni) és csak annyit mondtak, hogy: Most szórakozol velem? Ezzel?
    Nem értem, hogy miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindenkinek? Miért kell mindig az izgalmakat keresni? Miért nem jó a biztonság és a megszokott háttér? Na mindegy nem idegeskedem rajta tovább, mert csak megint elfog a düh. Pénteken is háromszor fogtak le, hogy nehogy nekimenjek a gyereknek. Köszönöm, hogy meghallgattál és köszönöm a tanácsodat! Remélem neked is hamarosan egyenesbe állnak a dolgok.

  157. vicsindek   2014. március 21. péntek 11:40 / Reply

    Kedves Ildikó,
    Többször végigolvastam a levelét, és mélyen megindított. Nagyon hasonló cipőben járok mint Ön, csak éppen gyerekek nélkül… Remélem hamarosan rendeződnek a dolgai, átérzem azt a kínt, amiben nap mint nap gyötrődik.

Post a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*