11 Jan

A szerelemnek ezer arca van, de legalábbis hét, Sternberg szerelem háromszög elmélete szerint. Sternberg azt állítja, hogy a szerelemnek három összetevője van, ezek pedig az intimitás, az elköteleződés és a szenvedély. Attól függően, hogy ebből a háromból hány komponens van jelen az adott kapcsolatban, beszélhetünk a szerelem többféle fajtájáról.

Számos kliensem jön azzal, hogy “valahogy nem az igazi” a kapcsolatuk. Ha Sternberg háromszögét megmutatom nekik, hamar rá is jönnek, miért nem. Hiába van ugyanis jelen két összetevő, ha a harmadik hiányzik. Természetesen egyéni preferencia is, hogy az adott kapcsolat megfelel-e vagy sem, de valahol mindannyian a háromszög közepében szeretnénk tartózkodni, ott, ahol a beteljesült szerelem van. De vegyük sorra az összes típust, alaposan kivesézve.

Üres szerelem

Üres szerelemnek hívjuk azt, amikor csupán elköteleződés van, de semmi más. Ilyen, amikor nagyon szeretnénk szerelmesek lenni, de nem is ismerjük a másikat (tehát nincsen lelki közelség, azaz intimitás), ráadásul még szenvedély sincsen, talán azért, mert a másik nem viszonozza az érzelmeinket, vagy olyan is előfordulhat, hogy észre sem vette, hogy mi egyáltalán rajongunk érte.

Az üres szerelemnek a legelképesztőbb formáival találkoztam eddigi pályafutásom során. Volt például olyan, aki már fél éve szerelmes volt valamilyen török popzenész egyik háttérgitárosába (!), és őszintén hitte, hogy mivel ő már írt a zenekarnak levelet ezért hamarosan rátalál az örök boldogság a gitáros képében.

Nagyon sokszor van olyan, hogy valaki már az online társkeresőn szerelembe esik egy olyan emberrel, akivel csak véli, hogy van intimitás (hiszen emailben annyi mindent kibeszéltek már) és csak véli, hogy van szenvedély (hiszen olyan profin csapja a szelet a másik). Ez azért van, mert már nagyon szeretne szerelmes lenni, és lassan szinte már bármilyen vágykép megteszi, már nem is érdekli, hogy valódi-e a másik vagy sem.

A kamaszok is szoktak üres szerelembe esni, amikor rajonganak olyasvalakiért, akivel még szóba sem mertek állni.

Vannak olyan házasságok is, amelyek pusztán az elköteleződés miatt jönnek létre, amikor a felek pánikolnak, hogy kifutnak az időből és szinte már bármilyen megoldás és bárki megfelel. “Olyan jó ember, miért ne mennék hozzá?” – ilyen mondatok hangzanak el ilyenkor.

Mi történik az üres szerelemmel?

Az üres szerelem, mint ahogy a nevében is benne van, nem kielégítő, nincs benne tartalom. Lehet imádni azt, hogy végre elköteleződtem valaki felé, és lehet abban a hitben élni akár évekig is, hogy van párkapcsolatom, de előbb-utóbb borul a bili: az egyik fél életében meg fog jelenni egy olyan harmadik, aki iránt intimitást és/vagy szenvedélyt is tud érezni, és ekkor nagy valószínűséggel borul a kapcsolat. Ha mindkét fél iszonyatosan fél kilépni a komfortzónájából, talán nehéz lesz szakítani vagy elválni, de nagy jövője az üres szerelemnek nincs.

Mit lehet tenni?

Vizsgáld meg imádatod tárgyát: beszélgettél vele valaha is mélyebb dolgokról? Kialakult egyfajta intimitás? Van köztetek kölcsönös szexuális vágy? Ha mindhárom kérdésre nem a válasz, akkor ez a szerelem sajnos üres és pusztán az elköteleződési vágyad miatt jött létre. Miért ennyire fontos elköteleződnöd? A társadalom felé szeretnéd mutatni, hogy végre van valakid, vagy magadat csapod be?

Folyt.köv!

2 Comments

Post a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.