Humor

12 Jul

Már sok szó esett a flörtölésről itt, a Társkereső Kalauzon, lássuk, hogy csinálja Joey és Rachel!

Bevallom, mostanában kitört rajtam a Jóbarátok-láz. Mindennap megnézek egy-két epizódot: azt hiszem, függő lettem. Társkereső coacként persze nekem mindenről a társkeresés jut az eszembe, lássuk, mit lehet a Jóbarátokból tanulni!

A 8. évadban van egy különösen tanulságos rész: Joey és Rachel randiznak, és elárulják egymásnak rafináltabbnál rafináltabb flört trükkjeiket amelyek gyerekjátékká teszik a csábítást.

Joey például titokban előre megbeszéli a pincérnővel, hogy a randi közepén hozzon egy üveg bort az asztalhoz és mondja azt hogy Joey egyik rajongója küldi. Joey erre felnéz az égre és nagyot sóhajt: “Istenem, ez olyan kínos. Úgy szeretnék átlagosan élni!” – természetesen közben figyeli a hatást, amelyet ezzel a partnernőjére tesz. Másik bevált csábító mondata: “Várni szerettem volna az este végéig azzal, hogy megcsókoljalak, de túlságosan szép vagy, és nem bírom megállni” – melyik nő nem olvadna el ettől? Plusz flört trükk, hogy csók előtt Joey bekeni a száját eperízű szájfénnyel “erre aztán jönnek, mint lepkék a fényre” – dicsekszik Rachelnek, majd rákérdez, hogy neki milyen trükkjei vannak.

Rachel csak megfogja a kezét, mélyen a szemébe néz, aztán megkérdezi: “Milyen volt a gyerekkorod?” – miközben Joey elérzékenyül, hogy az apjával nem volt jó a kapcsolata, Rachel már a kezét simogatja. Mire Joey észreveszi magát, teljesen odáig van meg vissza. Rachel másik trükkje, hogy a randi közben feláll, kimegy a mosdóba – így a randi partnerének lehetőséget ad arra, hogy alaposan megszemlélje a fenekét. Az elköszönő jó éjt csók után pedig aprót sóhajt, hogy a másik ne tudjon ellenállni neki.

Természetesen a Jóbarátok vígjáték, de én is ismerek olyan férfit, aki randi előtt Labello-t használ, és a mosdós flört trükköt is számos nő alkalmazza.

Rachel és Joey megosztja a flört titkaikat

Írd meg: neked milyen flört trükkjeid vannak? Illetve észrevetted-e, hogy rajtad próbálnak flört trükköket alkalmazni?

A Szabad Vagyok Tréningeken nem csak flört trükkökről lesz szó, hanem átvesszük a teljes társkeresési folyamatot A-tól Z-ig!

Keresd meg a hozzád legközelebbi tréninget és gyere el!
Íme a naptár:


Íme a naptár:

Jelenleg ezekre a tréningekre tudsz jelentkezni:
Pécsi Társkereső Tréning >>>

A többi vidéki tréningre itt tudsz előjelentkezni:
Előjelentkezés

Learn More
24 Jan
játék

Egy randi lehet vicces, egy randi lehet kínos – mindannyiunknak voltak már bizarr randi élményei.

Néhány kínos randi élményt alább olvashatsz:

” A randi kellős közepén a nő telefonja megszólalt. Valami pasi kereste. Akivel ott helyben le is beszélt másnapra egy randit!!!!!”

“A randi partnerem (férfi) már a randi legelején az értésemre adta, hogy ő még szűz.  Nem mintha nem lett volna nyilvánvaló a viselkedéséből. De miért kellett már rögtön az elején elmondania??? Természetesen nem lett belőle második randi…”

“Egy nagyon vicces csávóval találkoztam. Bohóc és lufihajtógatóként keresi a pénzét. Beszélgettünk erről is meg a családjáról is, majd az étterem kellős közepén lufihajtogatásba kezdett. A randi partnerem ezekután bemutatott egy-két trükköt is. Láthatóan nagyon el volt szállva magáról, rólam nem kérdezett az égvilágon semmit.”

“Haverjaim évekkel ezelőtt vak randit szerveztek nekem. A lány nagyon szép volt, a barátaim csupán azt nem vették figyelembe, hogy míg én 170 cm magas vagyok, addig ő profi kosaras, 190 centivel…”

játékRandi játék!

Mi a legfurcsább randi, amelyen valaha részt vettél életedben?

Írd meg a hozzászólások között és nyerj egy Társkereső Műhely belépőt!


Társkeresés indul!Kezdő vagy újrakezdő vagy társkeresés terén és még nem ismered a Szabad Vagyok Programot? Kérd most az ingyenes “Társkeresés indul!” leckéket itt >>>

Learn More
Copyright © 2008-2015 Társkereső Kalauz.