04 jan
a mindig rosszul választó társkereső

Nagyon sok társkereső, aki engem olvas, már több, mint két éve van egyedül. Ennyi idő és próbálkozás után az ember elgondolkodik, hogy akkor most hol lehet a hiba? Bennem, vagy mindenki másban? Miért nem találok párra?

Megfigyeléseim szerint a régóta egyedül lévő társkeresők három típusba oszthatók be (természetesen leegyszerűsítve):

1. A túl válogatós társkereső.

Ha már ennyi évet várt, akkor már tényleg a legjobbat akarja, és az első apróbb hibánál elmenekül. Eleve gyanakvó és rögtön a hibát keresi a másikban, a kisebb bakikat sem bocsátja meg (pl, randikon), azonnal ítél. Szinte egyetlen férfi (vagy értelemszerűen nő) sem felel meg a kritériumainak, ő mondogatja állandóan, hogy “nincs egy normális pasi/nő sem a világon”.

Tipikus levél a túl válogatós társkereső tollából:

“Most végeztem egy újabb online társkereső megnézésével. Végignéztem a férfiakat.
271 férfi felelt meg a keresési feltételeimnek, és összesen 2 tetszik közülük a reglapok alapján.
Korábban 6 online társkereső kínálatát néztem végig, es hasonló eredménnyel jártam, azaz 0-2 fő volt, aki tetszett.
A “Társkeresés indul” leckékben megadott házi feladatban kapott 10 fő, akit meg kell szólítani, az egész életemben nekem megtetszett férfiak létszáma nagyságrendileg.”

A túl válogatós társkereső

A túl válogatós társkereső

2. A társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső.

Ő az a társkereső, aki igazából nem is ér rá a társkeresésre, vagy nem alkalmas rá:

  • túl elfoglalt,
  • túl negatív és ezzel riasztja el a másikat,
  • túl szégyenlős,
  • túl passzív.

Ő az, aki itt a Kalauzon elmondja, hogy minden férfi/nő egyforma, hogy teljesen reménytelen a helyzet és akár el is áshatná magát úgysem lesz senkije, ő az, aki bár ott van az online társkereső-kön, mégsem tesz semmit, csak várja a sült galambot, illetve ő az, aki napi 5 percet tudna szánni a munkája mellett a társára, már ha lenne neki. A Társkereső Műhelyeken is sokan ráébrednek, hogy igazából a kötött beosztásuk mellett nekik nincs is idejük a társkeresésre és hogy talán változtatni kellene az életstílusukon, hogy beleférjen egy társ is.

Tipikus levél a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső tollából:

“Az az igazság ,hogy annyira elfoglalt vagyok mostanában ,hogy tényleg nincs időm ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni . A saját létfenntartásom is elvesz minden időmet. Sokszor félhullaként esem be az ágyba. Talán most nincs az itt az ideje hogy férfiakkal foglalkozzam”

a társkeresésre alkalmatlan társkereső

A társkeresésre alkalmatlan társkereső

3. A mindig rosszul választó társkereső

Ő az a társkereső, akivel alapjában véve nincsen gond, bele is férne egy társ az életébe, viszont szisztematikusan és módszeresen rosszul választ. Száz közül is megérzi a társkereső oldalakon, hogy ki az, akinek nem szabadna írni, és természetesen pontosan ő lesz az az illető, aki neki kell. Egyszerűen vonzza a bajt, és a hideg futkorászik a hátamon, amikor nekem beszámol legfrissebb hódításáról.

Tipikus levél a mindig rosszul választó társkereső tollából:

“… a pasi komolyan paranoid. Bizonyos paranoia talán mindenkiben van – de benne elég sok, emiatt a jelleme nagyon durva és kellemetlen. Ő az, akiről mindenki lebeszélne. Mert ilyen pasi verte Papadimitriu Athinát, az ilyen Bicska Maxi ölte meg a maga Pollyját stb. Szóval ő egy igazi kötekedő rosszfiú – csakhogy a nők mégis odáig vannak az efféle alakokért. Felkavaró és szexi, jó lenne nem várni rá; de tudom, hogy muszáj.”

a mindig rosszul választó társkereső

Te is a rosszfiúkat választod mindig?

Mit mond a társkereső coach (azaz én :-)?

A legnehezebb dió az első kategória, a túl válogatós társkereső. Mondhatok neki akármit, úgy érzi, ha csak egy icipicit is változtat a kiválasztási kritériumain, már lejjebb ad az igényeiből és máris “megalkuszik”. A fejében ott él a tökéletes férfi, illetve nő, akiről pontosan tudja hogy hogyan is kellene viselkednie. Az a kár, hogy még egy ilyennel sem találkozott, de nem adja fel és tovább kergeti a légvárakat amiket egyedülléte alatt felépített és emiatt egy csomó nagyszerű lehetőséget szalaszt el. Bármilyen kritikát nehezen fogad el és ezért nagyon nehéz dolgom van vele, hiszen mindent jobban tud, csak valahogy a világ nem alkalmazkodik az ő elképzeléseihez… Ennél a típusnál a helyes önértékelés fejlesztésén kell dolgozni.

A második legnehezebb kategória a társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső: nála életmód és szemléletbeli változásokat kell elérni és ez sem egy leányálom. Főleg azoknál nehéz, akik negatív, pesszimista szemlélettel állnak neki a társkereséshez, tudod, a “cseszd meg a létrádat”-féle Nyuszika-hozzáállással. A karrierjükbe szerelmesekkel sincs könnyű dolgom, hiszen ők úgy gondolják, miért hagynák ott a munkájukat korábban egy-két bizonytalan randiért? “Majd ha komolyabb lesz a kapcsolat, akkor változtatok” -mondják és végig sem gondolják, hogy rossz a sorrend. Ennél a típusnál a helyes hozzáálláson, szemléleten és a megfelelő életstílus kialakításán kell dolgozni.

Talán könnyebb sikert elérni a harmadik kategóriánál, a mindig rosszul választóknál. Sajnos náluk egyfajta perverzió figyelhető meg: elfogadják (sőt, igénylik) hogy rosszul bánjanak velük, szeretik, ha “küzdeni kell”, ha “szenvedélyes” egy kapcsolat, illetve egyfajta Terézanya-tudattal rendelkeznek, azzal, hogy majd “ők megváltoztatják” az illető férfit vagy nőt. Náluk azt kell megértetni, hogy muszáj hogy önmagukat értékeljék annyira, hogy egy őket értékelő párt válasszanak maguknak. Hogy igenis létezik olyan kapcsolat, amelyben szeretetet kaphatnak, és a fájdalom nem kell, hogy velejárója legyen a szerelemnek. Hogy van olyan partner, aki következetesen jól bánik velük. És hogy érdemes őket választani. Ennél a típusnál tehát az önértékelés és önbizalom fejlesztésén kell leginkább dolgozni.

Mindhárom típusnál a javasolt recept a Társkereső Műhelyek és a Társkereső Kalauz rendszeres látogatása ahol a fókusz a helyes önismeret, önbizalom és szemlélet kiépítése a fő téma a társkereső technikák mellett :-)

Nézz a tükörbe!

Nézz a tükörbe! Te melyik típus vagy?

Nézz a tükörbe! A fenti három típus közül Te melyik társkereső kategóriába tartozol?


Társkeresés indul!Ha rád is rád férne egy szemléletformáló leckesorozat (ráadásul ingyen) kérd a “Társkeresés indul!” modult, amelyet már több ezer sorstárs társkereső olvasott! >>>

195 Comments

  1. Pingback: A "profi" online társkereső | Társkereső Kalauz

    • Anna   2011. január 11. kedd 13:15 / Reply

      Én a 3. számú kategoriába tartozom. Kétév alatt több férfival ismerkedtem meg, és mindegyiknél egyforma volt az eredmény. Vonzom a bonyolult embereket. :) Így most úgy döntöttem egy ideig nem szeretnék megismerkedni senkivel.

    • Ibolya   2011. január 11. kedd 14:54 / Reply

      Én a második tipusu társkereső vagyok.
      Több éve élek egyedül.A lehetőség elől
      vagy elmenekülök / megszólal a vészcsengőm
      és futok, mert félek a lehetőségtől,pedig jónak látszik/, vagy elüldözök / azt aki szinte azonnal rám ragad,de nem jön be /,
      de legtöbbször foglalt /nős/ aki mellett
      megállok és viszont tudnám szeretni
      /amit persze nem lehet/.
      Meg egyébként is szégyenlős vagyok,nincs
      önbizalmam,nincs kitartásom, s kinek
      van erre elég türelme ? ideje?
      Hát ilyen egyszerű !?!
      Ibi

      • Hegdűs Anikó   2011. január 23. vasárnap 18:21 / Reply

        Ne légy szégyenlős bízz magadban és akinél úgy érzed vonzódik hozzád és be is jön adj neki esélyt. Nagyon sok sikert kívánok , biztosan itt van valahol a párod.,

        • petykovaradi   2012. szeptember 16. vasárnap 20:57 / Reply

          koszike szepen asok jotanacsot de en teged szeretnelek meg ismernikozeleb rol en maregota kuzdok ezekel adondokal alanyok nal amit felsoroltal eleb ezeket hijanyojak belo lem mindosze anyit hogy tecik adumad

    • Linda   2011. január 11. kedd 16:12 / Reply

      Én azt hiszem 3 típus kombinációja vagyok!
      Mivel elég régóta vagyok egyedül (már 5 éve), ha nincs senki az a baj, ha viszont akadna valaki, egyből azon gondolkozom, hogy lesz-e elég időm rá, mennyire kell feladnom a függetlenségem.
      Aki nekem tetszik, annak én nem kellek, én viszont vonzom a problémás, anyagi és lelki csődben lévő, legtöbbször csontsovány, vagy rémkövér férfiakat. …És hogy még tetézzem, ezek többsége vagy egyből hozzám akar költözni, vagy nős és csak pár órára kellenék neki. Valahogy úgy érzem, hogy kilátástalan az egész társkeresés…

      • Timi   2011. január 17. hétfő 15:24 / Reply

        Régóta vagyok egyedül. Több srácnak is megtetszem, de négy öt találkozás után elmaradnak. Nem tudom mit rontok el.
        Én is kilátástalannak érzem az egész társkeresést.
        Amelyik pasi pedig nagyon bejönne, annak pedig én nem jövök be.

        • Pócza Attila   2011. január 18. kedd 19:25 / Reply

          Szia Timi! én szívesen +ismernélek téged közelebről is kérdezz bátran minden kérdésedre válaszolok várom a leveled szép estét pusyka Atis írj

        • Ilona   2011. április 2. szombat 08:45 / Reply

          Szia Timi! Sajnos nem egyedi a problémád az ismerkedéssel. Arra kellett rájönnöm pár év ismerkedés után, hogy a férfiak 90 %-a nem komoly kapcsolatot keres a társkereső oldalakon. Lehetsz “te szép és okos”, teljesen mindegy, már a második talin az ágyába szeretne látni, s ha ez nem jön be, már ott sincs. Azért komolyan gondolja a firfiú, h. Ő komoly kapcsolatot keres…! de közben ítélkezik…! Távkapcsolat, azt írja, h. a távolság nem akadály, na igen, de még mennyire, hogy az, ilyen meséknek nem szabad bedőlni…! és még folytathatnám! Az is lehetséges, hogy én vagyok rosszkor, rossz helyen… vagy csak sokat képzelnek magukról 50-60 év körüli pasik 35-40 éves nőt keresnek, de lehet fiatalabb korosztály is, egyáltalán hol élnek ezek a férfiak?…

          • Györgyi   2011. április 3. vasárnap 09:34

            Távkapcsolat csak szálhámoskodóknak jó.Üres járat! “Messziről jött ember azt mond amit akar”

          • Zoli   2012. május 20. vasárnap 16:23

            Szia Zoli vagyok én komoly kapcsolatot keresnék volt is egy 2 hónapos kapcsim ami azért ért véget mert a 2 dik hónap végén egyűtt szerettem volna lenni vele úgy egyűtt. nem tudom hogy én lennék a hibás ebben hogy ( csak 2 ) hónapot vártam ?

          • ferenc   2012. július 18. szerda 13:21

            Szia emberisèg koronàja! Imàdom a NÖT ,de màr rongyosra röhögöm a pofàmat minden tàrskeresön.Mi a vèlemènyed arrol a csajrol, aki husz èvvel fiatalabb kèpet tesz fel, vagy szerènyen beirja, hogy nem baj ha sokkal fiatalabb(vagyis idösebb nem is èrdekli) vagy mondjuk egy szemèlyes tapasztalatom: èn hatvan èves vagyok, ès 74 kg. 176 magas, tömènytelen jelentkezö hölgy , 152-96kg, vagy ha beirom, hogy kb.300000 anyugdijam,egy csomo kiscsaj akar meghoditani, 25-35-èv között, na hol a vàlasztèk? termèszetesen, ha keresek egy tàrsat, talàn jo is lenne, ha nekem is elnyernè a tetszèsemet.

        • Péter   2012. január 7. szombat 22:34 / Reply

          A férfiak egyformák (legalább ismerem magam is) tehát nem benned a hiba,különben is TI érzelmi lények vagytok,mi csak az élvezetekre hajtunk.-Sajnos.

          • Dreen   2012. január 8. vasárnap 06:36

            Elutasítom.

            De mégha csak ilyen egyszerű is volna, ám a legtöbb nő (kérem figyelni az általánosítás hiányára!) nem nézi férfinak azt a férfit, amelyik nem “csak az élvezetekre hajt”. ;) Egyszerűen a férfidetektor jellemzően erre van bekalibrálva: “Élvezetekre hajt? Akkor Férfi!” Jó kis fiatalkori, belecsömörlésgyártó mazochizmus…

            Várom azt a kort, talán 50-100 év múlva, amikor kinövünk ebből a bullshitből és a Férfi meghatározása az egészséges önérzetű emberség, a bölcs rátekintés és a mindenkori stratégikus gondolkodás és megfontoltság lesz, a Nőé pedig a fokozott érzékenység, a finomság, a szépség érzékelésének magasszintű képessége és a férfi lelkét is meggyógyító és megújító gondoskodás képessége lesz.

            Ekkor fogják a fenti csapdában veszteglő nők meglátni azokat a férfiakat, akikre valójában szükségük van (többségük ezzel talán tisztában is van) de most láthatatlanok a számukra, mert nem eléggé harsányak.

            Elnézést kérek ha kedélyeket borzoltam, segítő szándékkal tettem. :)

          • Zsolt   2012. január 8. vasárnap 17:50

            Dreen! Ez soha nem fog változni. Ilyenek az ösztöneink. Az eszével már most is tudja sok nő, hol és miben kéne változtatnia, hol követi el a hibát, de egyszerűen az ösztönei nem engedik. Jobban jársz ha te változtatsz pár dolgon (ami még belefér), minthogy arra várj, hogy az emberek olyanok legyenek, amilyenek te szeretnéd látni őket.

            Zsolt

          • Dreen   2012. január 9. hétfő 09:41

            Egy túrót nem fognak változni. :) Ugyanezt (azt hogy nem fognak..) mondtad volna párszáz-ezer éve (földrajzi térségtől függően), amikor a nőket még állatnak nézték, mert olyan butának és akarattalannak alkotta őket a korszak, az iskolázatlanság és a (részben és egyes nők részéről még ma is) férfiasnak tekintett emberi arrogancia: “Az asszonyos soha nem fognak megváltozni, mindig is a férfiak kiszolgálói lesznek, akiknek a férfi határozza meg az akaratát, akár egy háziállatnak!” (Pedig ez egyáltalán nem nőies.) Vagy: “A férfiak soha nem változnak, mindig kardokat fognak hordani és a nézeteltéréseket pengékkel rendezik majd!”

            Mégis változtunk.

            Sokat elértünk mióta lemásztunk a fáról, és még nincs vége a történetnek. ;)

          • Zsolt   2012. január 9. hétfő 11:28

            A változás nézőpont kérdése. Az igaz, hogy a kardot hatékonyabb fegyverre cseréltük és az is, hogy manapság a nőknek több joga van. Csakhogy most érzésekről, ösztönökről beszélünk, nem jogokról és társadalmi szerepekről. Szerintem a nők és férfiak párkeresése és szexualitása mindig is a kiválasztódást fogja szolgálni, mert ez az alapvető célja. Bár szerintem csak 40-50 éves korig, mert utána már ez nem kifejezetten hangsúlyos.

      • Gila   2011. február 24. csütörtök 09:55 / Reply

        Kedves Linda!
        Nem tudom melyik korosztályt képviseled. Én úgy tapasztalom,hogy a fiatalabb és a középkorosztály(ebben vagyok én)is hasonló problémákkal küzd a társkeresésben.
        Csatlakozom hozzád,én is a hármas kombinációba tartozom. A középkorú férfiak 50 %-a(tartós kapcsolatra?)30-40 év között keresik a párjukat. 30%-a(hosszútávra?)intim kapcsolatot akar,mert nős,vagy nem akarja feladni a függetlenségét,illetve vannak a 30-as férfiak, akik 15-20 évvel idősebb nőt keresnek.(talán mert ők már nem akarnak gyereket,vagyont).10% túl magasra teszi a mércét.A maradéknak mindegy milyen a nő,csak akadjon a horgára!

      • Ilona   2011. április 2. szombat 08:58 / Reply

        Szia Linda! Én úgy érzem nem vagyok alkalmatlan a társkeresésre de nekem is vannak elvárásaim, és elveim, ami nemigazán jön be a pasiknak…!;
        Teljesen egyetértek veled és ezért csak idézek a bejegyzésedből…

        A férfiak megriadnak a komoly kapcsolattól és a felelősségvállalástól, elvárásaik viszont lennének jószerivel…

        “És hogy még tetézzem, ezek többsége vagy egyből hozzám akar költözni, vagy nős és csak pár órára kellenék neki. Valahogy úgy érzem, hogy kilátástalan az egész társkeresés…

      • Péter   2012. január 7. szombat 22:23 / Reply

        Szerintem:igazad van,de!:Az első lépéstől az utolsóig KIZÁRÓLAG a férfin áll/bukik egy normálisnak mondható kapcsolat. Vagyis: Ne emésszed magad értelmetlenül!

    • Müllek Erzsébet   2011. január 11. kedd 17:52 / Reply

      Én is 3. csoportba tartozom. Alkalmazkodó tipus vagyok, abban reménykedem, hogy értékelik a pasik, de visszaélnek vele, csak kihasználnak.

      • Anna   2011. január 19. szerda 19:14 / Reply

        Kedves Erszike!

        Én is így voltam vele mint Te.De most elhatároztam, hogy nem élem bele magam az új kapcsolatomba.Addig örülök neki amíg tart, élvezem a jó dolgokat, nem kötelezte el magát egyikünk sem.Ha menni akar, akkor menjen – nem én vagyok a hibás – egyszerűen el jött az ideje. Andi szerint nem kell búslakodni – jöhet a következő.
        Próbáld Te is így kezelni a dolgokat és meglátod sikerülni fog.Meg jegyzem a mostani kapcsolatom kicsit távoli, de mindennap beszélünk skypon és ha több száz vagy ezer kilóméteről is képes szeretni, akkor már kezd megérdemelni (Engem) – Téged.

    • Szabó Gáborné   2011. január 11. kedd 17:56 / Reply

      Szia Andi! Sajnos a legrosszabb társkereső vagyok, időm sincs szégyellős vagyk és minden ami negatívum bennem van!
      Próbálom a tanácsaidat megvalósítani, de ehhez is gyenge vagyok! Az eszemmel mindig jól akarom csinálni, de valahogy nem tudom megvalósítani!
      üdv. Évi

    • Edit   2011. január 16. vasárnap 20:21 / Reply

      Azt hiszem a lehető legrosszabb kategória vagyok. Mind a három keveréke… No comment.

    • Erika   2011. augusztus 21. vasárnap 19:00 / Reply

      Sziasztok! Én a mai napon adom fel/adtam fel a társkeresést. Úgy 2,5 éve vagyok egyedül. Talán az első és a második kategóriába sorolnám magamat. Nem vagyok az a típus, aki hosszú órákat tölt el a társkereső oldalakon nap, mint nap. Amikor böngésztem, s szimpatikus volt valaki, annak írtam. Vagy nem, vagy udvarias elutasító válasz érkezik. Vagy pozitív visszajelzés. Legutóbb, tavasszal nagyon megérintett valaki, s el is indultunk egy jó úton, de visszament a volt barátnőjéhez. A héten örültem, h. végre egy határozott, minden tekintetben szimpatikus egyénnek örülhettem. Minden nap tartalmas beszélgetések, jövő szerdán találkoztunk volna, mert a gyerkőceim miatt szombaton (tegnap) nem értem volna rá. Ma felhívott, h. tegnap találkozott valakivel… mondjuk legalább korrekt volt. De én már totálisan belefáradtam….Pedig a környezetem furcsállja, h. egyáltalán társkereső oldalon keresek magamnak párt… Nem tudom, miben bízhatnék még?

      • Tibor71   2011. augusztus 21. vasárnap 19:16 / Reply

        És hogyan tovább?

        • Erika   2011. augusztus 22. hétfő 14:38 / Reply

          Nem tudom. Mással kéne foglalkoznom, nem ennyire a társkeresésre koncentrálnom.
          Lehet, még többet fogok futni. :-)
          Mindenesetre töröltem magam az oldalakról.

          • Erika   2011. augusztus 22. hétfő 17:45

            … de persze, megint a társkereséssel foglalkozom, hiszen itt vagyok és körülnéztem + kattintottam a programra. Ez itt más jellegű oldal, számomra teljesen új.

          • Tibor71   2011. augusztus 22. hétfő 20:49

            A lényeg, hogy ne add fel. Csak kicsit lazábban csináld, ne vedd annyira komolyan.
            Amíg az ember 20 éves, megy az utcán, és ismerkedik, elmegy buliba, és ismerkedik stb. Lazán csinálja, ugyan társat keres, de nem görcsöl, ha nem jön össze.
            Mi ismerkedünk, ezért megyünk az utcára, ezért megyünk buliba stb. Érted a különbséget?

        • Erika   2011. augusztus 23. kedd 06:21 / Reply

          Kedves Tibor,
          Itt válaszolok, mert lentebb már nem kínálja fel a lehetőséget.
          Igen, értem a különbséget. Igyekszem lazábban venni ezt a dolgot, de nem olyan egyszerű. Azt vettem észre magamon, ahogy telt az idő, s amint elkezdtem ismerkedni valakivel a társkereső oldalon, mert szimpatikus volt, túlságosan is beleéltem magam. Mekkora butaság! Aztán jött a visszautasítás, s már ezt egyre nehezebben viseltem. Tehát teljesen új irányba kéne indulnom… hogy merre?? A szerdai randi helyett, ami ugye meghiúsul, nem fogom itthon nyalogatni a sebeimet, inkább kifutom magamból. Ez jót is tesz testnek, léleknek, de ettől még mindig egyedül maradok. S így telnek napok, hetek…
          Szép napot!

          • ferenc   2012. július 18. szerda 13:45

            Szia Kislàny! Ha igazàn tàrsat keresel, nem tudom, mit csinàlsz a netten? Ugyanis az èn tapasztalataim utàn azt tudom neked mondani, hogy itt mindenki csak csetelni akar, jol felnyomjàk az èrzö ember adrenalinjàt, utàna jot röhögnek rajta, vagy aki igazàn keres, a többmilliobol sem talàlja meg azt amit igazàn akar, mert a talàlkozàsnàl kiderül, hogy a fele sem igaz az öszinte levelezèsnek. èn màr meg untam, ès màr csak azèrt jövök nèha, hogy röhögjek a sok szerencsètlenen! Nem is veszem èszre, hogy èn is közèjük tartozom!!!!

    • Oldstatter   2011. október 31. hétfő 11:02 / Reply

      és van a 4.típus: aki egyedülálló és jól érzi magát, akinek alapmentalitása, hogy eleve az a szó, hogy “társKERESÉS” abszurd, az(ok) maguktól jönnek az életben…. Na de keresni…. :) A negyedik típus szerint ez olyasvalami, mint vizet markolni. :)

  2. Pingback: Kontrollmániás vagy a párkapcsolatokban? | Társkereső Kalauz

  3. Gabor   2011. január 4. kedd 16:10 / Reply

    2: csoport: társkeresésre (jelenleg) alkalmatlan társkereső.
    Ez esetben ide sorolhatjuk a már jelzett, munkanélküli, egzisztencia, saját önálló otthon nélküli felnőtt embereket is.

    Azok a fránya körülmények….
    Nem szép amit írók, de talán ezért is mondják a férfiak, hogy minden nő k…va, mert a nőknél vannak anyagi szempontok. (ház, autó, egzisztencia), Azt látom, hogy ebből elege van a férfiak többségének.
    Mert ők is arra vágynak, hogy önmagukért szeressék, és ne csak addig, amíg bizonyos anyagi javakat nyújtani tud.
    Mert bizony az életkörülmények változhatnak, egyszer fent, egyszer lent.
    (Elnézést a nyers szavakért, senkit nem áll vele szándékomban megbántani)

    • Randi Andi   2011. január 4. kedd 16:21 / Reply

      Én inkább azt hallom a társkereső negyvenes-ötvenes nőktől, hogy ők gondoskodnak magukról, és ugyanezt elvárják a férfitól is. Nem kell őket eltartani, de nekik se kelljen mást. Továbbá nyugalmat szeretnének, nem anyagi problémákat és a másik helyzetén való aggódást.

      Mert bizony problémás lehet egy olyan ember, akinek nincsen “készen” az élete, nincs rendes megélhetése, lakhatása, míg a nő ezekkel rendelkezik, továbbá még csak a “potenciál” sem látszik, hogy ezt az adott férfi meg fogja oldani rövidtávon belül.

      Feszültségeket, kisebbrendűségi komplexust, sok esetben anyagi kihasználást jelenthet ez a helyzet, és ebbe nem szeretnének sokan “beszállni”.

      • Gabor   2011. január 4. kedd 17:08 / Reply

        De, lehet, hogy én vagyok naiv, mert én azt gondolom, hogy attól, mert valaki szegény, még kereshet magának társat, és lehet, hogy közösen sokra vinnék, ha megadnék az esélyt.
        Viszont a társkereső oldalakról az jön le, hogy aki nem teremette meg a maga fészkét, az ne is keressen magának társat. (és ez szörnyű)
        De, ha mindenkinek van saját fészke, akkor melyik hagyja ott azt, a másikért?

        Ma erről beszélgettem két elvált barátommal.
        Van, aki váláskor elvesztette az otthonát, főleg ha gyerek is volt, akkor biz nem a gyerekes anyuka távozik a lakásból.
        A két barátom azt mondta, inkább élnek adósságok nélkül a szüleikkel, (így még marad is pénz) minthogy ők még egyszer otthont teremtsenek. És természetesen ott a tüske, hogy a közösből ki lettek a váláskor semmizve.
        Ez nem azt jelenti, hogy ne törekednének az önálló életre, de negyven felet, egyedül nem fognak lakáshitelért folyamodni, (amit egyedül meg sem kapnának), csak azért, hogy a társadalom és a nők szemébe férfiak legyenek.
        Az egyik barátom szavait idézem:
        „persze, lenne esze a nőknek ahhoz, hogy én teremtsek lakhatást, és utána fogadjam el öt a két gyerekével együtt, mert ő ezt elvárja tőlem.
        Persze, ha a nő a gyerekeivel a szüleinél lakik, ezt elnézik, hisz ő nő. Hát tudod, azt mondom erre, keressen a nő más balekot, mert ha kellek neki, akkor így is keljek, ha meg nem, legalább több pénz marad az autómra, a ruházkodásra”
        Egyszóval, ezek a férfiak, egyszer már teremtetek otthont, becsülettel, két kezük munkájával és mit értek el vele? Azt, hogy most nincsen otthonuk, miközben ott van rajtuk a nyomás, az elvárás, a megvetés, hogy milyen férfi az, akinek 40évessen nincsen háza, lakása.

        Én nem tudok a nők nevében nyilatkozni, de így nem is csodálom, hogy ennyi a szingli.
        És bár lehet, hogy a negyvenes nők nyugalmat akarnak, de nem hiszem, hogy közöttük nincsenek szülőkkel élő elvált anyukák, vagy épp olyanok, akik bedőltek a lakáshitellel.

        • Randi Andi   2011. január 4. kedd 18:29 / Reply

          Szia Gábor!

          Ez egy nagyon érdekes téma, kíváncsi lennék a többi hozzászólóra és a másik oldalra! (Mellesleg az albérlet sem opció az anyagiak miatt? Nem kell rögtön lakáshitel…)

          Persze hogy úgy is lehet hogy két “szegény” egymásra talál (tehát hasonló problémákkal küzdők jobban megértik a másik helyzetét)- pont ezt valószínűsítettem a másik hozzászólásomban is neked mint ahogy azt is, hogy amely nő megteremtette az egzisztenciáját az nem szívesen kezd egy olyan férfival akinél ez nincsen meg.

          Tény, hogy nagyon sok az elvárás a férfiak felé, erről is írtam. Sajnos lehet szidni ezeket jelenségeket, de sajnos attól még léteznek.

          • Gabor   2011. január 4. kedd 19:32

            Andi, én is kíváncsi lennék mások véleményére. :-)

            Természetesen tudom, hogy sok nőnek sem könnyű a helyzete, de ők kedvűkre válogathatnak az egzisztenciával rendelkező férfiak között.
            Az albérletről annyit, hogy egy, egyedül álló férfinak (és nőnek is) kidobott pénz. Főleg ha lehet lakni a szülőknél, egy családi házában.
            Ha pedig valaki egyedül tud fizetni egy albérletet, az akkor a törlesztő részletet is tudja fizetni. Szerintem :-)

            Arról a rétegről meg még nem is szóltam, akik nem örököltek, a szüleik nem tudták fiatalon támogatni, kevés fizetésből nem voltak lépessek hitelt (önrész), vagy albérletet fizetni. Mert egyszerű alkalmazottként dolgoztak hosszú éveken át. De, mint tudjuk a szerelem bárhol felbukkanhat, a szerelemnek nincsenek elvárásai, és sok remek család alakult ki már így.

            Andi, ez a te területed, de én ezzel a sok sztereotípiával, elvárással az internetes társkereső oldalakon szembesültem először. Azt vettem észre, hogy a Netes társkeresés egy másik világ, mintha valami speciális emberek ítélkeznének mások felett.
            A hétköznapokban meg elmegyek a strandra, ismerkedem, beszélgetem, elmegyünk vacsorázni egyszer, kétszer, érdekesnek találjuk egymást, meghív magához ha teheti, vagy én hívom meg magamhoz ha tehetem. És a beszélgetések alatt kiderül, hogy a szimpátia van-e annyira erős, hogy azt mondjuk, nem zavar, hogy mivel foglalkozol, hol élsz. Vágjunk bele.
            Ez a valóságban így működik, hisz nincsen a strandon (maradva a példánál) rám írva, hogy mim van, ott először az ember találkozik a másik emberrel.
            Pld ezért én a randizást mindig egybekötöm egy vásárlással, egy kirándulással, egy múzeum látogatással. Kellemest a hasznossal! Így sokkal jobban meg lehet ismerni a másikat.

            Örülök, hogy érdemben beszélgethetem veled ezekről.

          • Rita   2011. február 1. kedd 16:35

            Szia Andi!

            Én is egy Gáborhoz hasonló illetővel ismerkedtem meg. Válás után a pasi kicsi gyerekével visszaköltözött a szüleihez. Volt munkája, lakhatása, a nagyszülők nevelték a gyereket, pénzelték is ha kellett. Így telt el 15 év. Azért ezzel már lehetett volna valamit kezdeni! Vagy nincs igazam? A kapcsolatnak akkor lett vége, amikor kitalálta, hogy akkor hozzám költözne.

            Üdv: Rita

          • ferenc   2012. július 18. szerda 14:06

            Szia Baràtnöm! Tisztelet a kivètelnek, de tènyleg ugy van, hogy a 40-50 èves csajoknak megvan az ugyneveztt egzisztenciàjuk, de hogyan???? Biztos vagyok benne, hogy nagy szàzalèkban a volt èlettàrsuk , vagy annak a segitsègèvel jutottak el a nivojukra. Tehàt egy krapekot földönfutovà tettek, ès most jöhet a következö, de hogy egy NÖ!! hozzon àldozatot, azt màr nem! Nem elèg, hogy nem akar segiteni, de mèg gyarapitani akarja a javait. Hàt ez màr csak igy van,ès ez ellen nem tehetünk semmit, mert miota nagyanyàink kiharcoltàk az egyenjogusàgot, afèrfiak lettek alàrendelve, ès ha nem tetszik, dögöljenek meg, ugyis mind csak dugni akar.Nem tudom, van e olyan nö aki elkèpzei a fèrfi nemet, èrzèkeny, csalàdszeretö, önztlen igazi tàrskènt?

        • Tina   2011. január 4. kedd 19:56 / Reply

          Kedves Gábor!

          Akkor csak annyit: Én negyven évesen a három gyermekemmel lettem majdnem hajléktalan, jelenleg albérletben élek velük. Az életemet szinte a nulláról kellett újrakezdenem akkor, de nem egyedül, mint az ismerősödnek, hanem harmadmagammal. A három iskolás gyerekem mellett iskolába járok, néha éjszaka tanulok.

          A társkeresés során engem két dolog érdekel:
          1. Szimpatikus-e annyira az illető, hogy többet tudjak vele barátságnál elképzelni. Nálam nem működik a nincs ló, szamár is jó elv.
          2. Milyen következtetést vont le a válása után? Ugyanis, ha a sérelmeit rajtam szeretné megtorolni, inkább nem kérek belőle.

          Amúgy én is úgy gondolom, először az életünk azon területeit kell rendbe tenni, ami főként rajtunk múlik: Munkahely, lakhatás, stb.,után jöjjön a társ.

          Szerinted velem kapcsolatban hányan gondolják azt, hogy az én gyerekeimet vagy akár engem nem akarnak eltartani?

          • Gabor   2011. január 4. kedd 21:11

            Tina, ha már hozzám intézted a választ, akkor először is gratulálok, hogy meg tudsz élni három gyerekkel albérletben, ez a te döntésed, hogy te az albérleted választottad.
            Hogy ezt miként, miből tudod megvalósítani, az nem tartózik rám, mert ez rengeteg mindentől, és napjainkban még a szerencsétől is nagyban függ.
            Kívánom, hogy szép és boldog élet várjon rád.
            Hogy rád miként tekintenek a férfiak, azt én nem tudhatóm, találgatni meg nem szeretnék, hisz ez is annyi mindentől függ.

            Mindenki azon van, hogy önálló életet, otthont és megélhetést biztosítson magának, a gyermekeinek. De vannak élethelyzetek, amikor ez nem megvalósítható.
            Én senkitől nem várnám el, hogy a nettó 75-85e Ft-ból albérletet fizessen, és nagyon, de nagyin sokan ekkora jövedelemből élnek, akár diplomával a zsebükben
            De ha két ekkora keresetű ember összeáll, akkor már megtudnak élni együtt albérletben. De, hogyan találjon egymásra ez a két ember, ha nem ismerkednek a már leírt elvárások miatt?

        • Györgyi   2011. január 11. kedd 16:42 / Reply

          Kedves Gábor!

          Te a társkereső oldalakon azt tapasztalod, amit egy férfi tapasztalhat a nőktől. Én pont a másik oldalon vagyok, és sajnos azt tapasztalom, hogy bizony a férfiak sem szentek. Jómagam egyedül nevelek négy gyereket nyolc éve, sajnos a férjem autóbalesetben elhunyt. Amikor kiderül, hogy van miből, hát beállnak-beállnának a gyerekek közé a sorba, az eltartottak sorába. Vélt, vagy valós indokként azzal érvelnek, hogy van aki lenyírja a füvet, megszerelje a vizet, a villanyt mióta ő létezik mellettem, és ezzel mennyit spórol nekem! Ez azért elég kemény, nem?

          • ferenc   2012. július 18. szerda 14:24

            Szia Györgyi! Lehet, hogy te vagy a megtestesült NÖ, de az èn tapasztalatom az,(hàromszor vàltam,hàromszor teremtettem csalàdot, hàromszor kisemmiztek, elhagytak!) hogy valahol a nökben lehet egy kis önzès, lehet, hogy nem jol làtom, de egyik nömnek sem kellett dolgoznia mellettem, mègis mindene megvolt, de a vàlàsnàl mindent el osztunk, minden közös, (kivève az adosàgok) ès mèg akkor a ^nök htàrozzàk meg, hogy kit akarnak elfogadni. Mikor làttàl màr olyant, hogy egy fèrfi meghoditotta àlmai hölgyèt? Ilyen hüjesèg csak a mesèkben van, meg a nyomott èrzelmes filmekben.

        • Mary   2011. január 12. szerda 09:25 / Reply

          Kedves Gábor!

          Őszintén felkeltette figyelmemet, hozzászólásod.Most leírnám Neked a tapasztalatomat.Én 6 hónapja ismertem meg a páromat,/aki decemberben megkérte a kezem/.Igaz van lakása amit nem lakik,és fiával az édesanyjáékhoz költözött,anyagi megfontoltságból.Ugyanis a válása előtt döbbent rá,hogy az ex neje milyen csúnyán átverte,folyton csalta,és eléggé nagy anyagi kakiban hagyta.A kezdet kezdetén sokat ápoltam a lelkét.Mára már “felnőtt,tervezgetjük az életünket,a jövőnket.Igaz nincs kimeríthetetlen bankszámlánk,nem tervezzük a hitel felvételét egy közös otthon megteremtéséhez,ugyanis mindenki szabad akarattal bír,de tudni kell,amikor úgy látod eljött a nagy Ő ,nem kell hogy a dolog anyagiakkal terheltek legyenek.Szerintem ami a legfontosabb a szeretet.Korábbi kapcsolatom az anyagiak miatt fulladt dugába,azt hittem minden ok,mikor ráébredtem,megloptak,és mindez azért történt,hogy nekem olyat tudjon nyújtani,amit saját erőből nem tudott megadni.Én csak “élni” szeretnék!!!! És az az idő ami még hátra van,azt boldogan!!!!

          • Luca   2011. augusztus 17. szerda 08:27

            Én úgy élek mai napig, hogy nem tudom mi a közös vagyon,soha nem adta senki haza a fizetését. Felneveltem,gyerekeim

          • Luca   2011. augusztus 17. szerda 08:38

            Lefagyott,…Folyt.

            Felneveltem gyerekeimet igényesen. Ja gyermektartásdíjat sem kaptam ex – em től. Elfogadtam így a helyzetet. Szüleim picit besegítettek.

            Nekem jó így, függetlennek lenni anyagilag. Már nem a közös bukszáról szól ebben a korban.Így nincs érdek, lelkileg, még mindig ki lehet használni a másikat, aki jobban szeret azt.

            Nem keresi az ember, de valahogyan, ha már belecsúszott véletlenül, könnyebb a ‘ meleg ‘ váltás – EGYIKBŐL KI, BE A MÁSIK KAPCSIBA.

            –Vagy elmarni a másét– Pl.: ez is LOPÁS !

        • frank   2011. január 30. vasárnap 18:38 / Reply

          Sziasztok!

          Eredetileg nem akartam hozzászólni ehhez a témához, de mindenképpen egyet kell, hogy értsek ezen gondolatokkal!
          Sajnos én magam is így jártam.Felépítettem a házunkat, munka mellett,aztán a válás után maradt minden a volt asszonynál a gyerekek miatt.Most,hogy keresnék egy új párt magamnak azt kell látnom, hogy nem kellek, mert nincs lakásom, úgymond “egzisztenciálisan” nem vagyok megfelelő egy olyan Nőnek aki abban a lakásban lakik, melyet előző párja(i) épített neki!Na bocsi hölgyeim, de így mindig is egyedül maradtok, illetve újra és újra kereshettek magatoknak mást!…….Nem folytatom, de szerintem nem az anyagiak számítanak, emellett engem még senkinek nem kellet eltartania…….

        • Luca   2011. augusztus 17. szerda 08:22 / Reply

          Sziasztok, remek a téma !

          Törvényt kellene módosítani. Váláskor fele – fele lakás, mindegy kinél a gyermek. Majd meggondolják így , hogy helyre hozzák e a házasságukat, van tét. Igyekezet kell, mint a házasság előtt mindkét fél.

          –Hm, mennyien vannak e miatt hajléktalanok !–

      • Katalin   2011. január 11. kedd 21:42 / Reply

        Kedves Andi !

        Sajnos én is a harmadik “mazohista” kategó-
        riába tartozom. És pontosan ezért nem merek
        aktívan térsat keresni, félve, hogy olyan
        személyhez vonzódom,aki szenvedélybeteg,
        elesettebb,akit szívesen megmentenék,még ha
        -most már tudom,-hogy nem lennék rá képes.
        Ebben a kapcsolatban,természetesen nem nőne
        az önbizalamam, önbecsülésem,ami már régóta
        rámférne.De pontosan ez az oka,annak is,hogy nincs bátorságom magamhoz méltó
        társsal kezdeményezni a megismerkedést,
        mert úgy érezném, hogy Ő ezt felismerné
        bennem,a kisebbrendüségi érzést, és én
        nem lennék hozzá elég elit,elég tökéletes
        főleg külsőleg és úgy hiszem,meg kellene
        adni egy “önérzetes” nőnek azt a lehető-
        séget, a számomra vonzó férfinak,hogy
        Ő tegye meg a kezdő lépést,amire már
        diszréten felbátorítottam. De nem ez még-
        sem történik meg. Tehát ismét le kell
        szűrnöm a következtetést, “még is csak”
        bennem van a hiba? …és kezdődik előről
        sikerélmény nélkül.Belátom a túlsúlyomat,
        de emmiatt nem szeretnék az igényeimből
        engedni most az egyszer életemben,meg a
        nehéz anyagi helyzetem miatt,amit egy
        3.kategóriabeli személynek köszönhetek.
        De erre nem lehet az a megoldás,hogy újra
        a “nehézfiú” csoportból válasszak,ugye?
        Bizalom nélkül és “jelőlt” nélkül,pedig
        nagyon nehéz teljesen egyedül törekedni
        a normális külső felé.Pedig fiatal koromban mind a külső, mind a belső értékekkel is rendelkeztem mégsem sikerült.Mit tegyek??? Minden kicsit
        normális,vagy kevésbbé igényes férfira
        száz nő jut,de egy átlagos vagy kicsivel
        értékeiben átlag feletti nőre pedig egy sem??? Köszönöm,hogy elolvastátok ezt a
        hosszúra nyúlt és kicsit bonyolultnak
        tűnő eszmefuttatást. Sok boldogságot
        Mindenkinek az Új Esztendőben is!

        • Péter   2012. január 7. szombat 23:02 / Reply

          Neked is Boldog Új Esztendőt! Az önbizalmad ne veszítsd el.Ez a fontos mert egy férfi sem tökéletes s egy NŐ sem tökéletlen!

      • pikó levente   2011. január 16. vasárnap 17:13 / Reply

        nos valóban van egy lány de én nem merem megmondani neki hogy tetszik

    • Yuki   2011. január 11. kedd 14:12 / Reply

      Kedves Gábor!

      Ez most lehet furcsa kérdésnek tűnik, de aki úgy gondolkodik, hogy ha nincs ház, nincs ismeretség, akkor talán nem illetek össze, nem?
      Hiszen nem ugyanolyan a gondolkodásmódotok…
      És ha nem olyan társra vágysz, akkor nincs is min keseregni.

      Az előző kapcsolatomban nem volt semmije az illetőnek. Munkája sem. És nem én dobtam őt, hanem ő mondta, hogy nem érzi azt, hogy le szeretné kötni magát valaki mellé, én pedig valami komolyra vágytam.

      Szóval ha ez esetleg jó hír: Nem mindenki követeli meg, hogy legyen háza valakinek.

      Meg hát… sokan így próbálják meg az elvárásaikat összesűríteni szerintem.
      Önálló = van háza. Ugyanaz, mint a diplomás csapda. (t.i.: érdeklődő és értelmes = diplomás) Tehát nem feltétlen jól fogalmazza meg saját maga felé az igényeit. Hiszen nem házra, és papírra vágyik, hanem arra, ami szerinte az ezekkel szimbolizált érték.

      Szóval esteleg érdemes egy próbát tenni ilyen esetben, és megmagyarázni miért nincs az a ház. Ha pedig valaki így is köti az ebet a karóhoz, hát, akkor továbbállni. Nem megfelelő ember számunkra. Mint ahogy sok más sem. (Végülis… Elég, ha egy az lesz majd ^_^)

      • A. Károly   2011. augusztus 17. szerda 07:10 / Reply

        Kedves Yuki, értelmes, józan hozzászólásod tetszett :-) Több hasonló gondolkodású hölgy és persze férfi is elkelne a társkeresőkben, akkor talán sikeresebbek lennének ezek a lehetőségek is azok számára, akik VALÓBAN ezért jönnek ezekre az oldalakra…

    • Ibi   2011. január 11. kedd 15:06 / Reply

      Kedves Gábor !

      Hidd el, hogy az olyan nő nem is érdemli
      meg ,még azt sem,hogy megállj mellette.
      Nekem néhány hete van egy hol – van hol – nincs
      nagyhatalmu, sokpénzü barátom aki
      Istennek képzeli magát, s nem érti,hogy
      nem ajándékot akarok,hanem normalis emberi érzéseket,kapcsolatot.A nőket
      csak eszközként kezeli.Bármikor örömmel
      elcserélem egY józan gondolkodásu,értem
      élő, munkát kereső FÉRFIÉRT !Merre vagytok?

      • Miriam   2011. január 12. szerda 22:10 / Reply

        Kedves Ibi!

        Jómagam két évtizeden át segítettem a párom munkáját , mellette az ismert asszonyi feladatok (saját munka, háztartás, majd gyereknevelés is)és közben egy ilyen férfivé vált a társam, mint amilyenről írtál. Annyiban volt velem szemben más, hogy az ajándékokat, a nagy utazásokat a szeretői kapták, engem pedig – mikor lemerültem – egyszerűen lecserélt.
        Tehát Te döntöd el, hogy így jó-e Neked vagy nem jó. Te dönthetsz!!

      • Angyalföldi Tibor   2011. január 22. szombat 23:28 / Reply

        Kedves Ibi!
        Itt vagyok akit keresel, teljesen normális gondolkozású átlag kinézetű elvált 59éves pasi vagyok.A gyerekeim és a barátaim szerint is letagadhatnák tíz évet a koromból.Két éve egyedül élek egy másfél szobás lakásban.Van kocsim és egzisztenciám sőt még céljaim is az életben.Szeretem a természetet a vizet, a napot, a tengert, bejártam Europát a családommal míg együtt voltunk, de most már a gyerekeim nagyok élik a maguk életét és most én is szeretném élni az enyémet egy megértő hozzám illő társsal.Ha érdeklek írj az email címemre Üdvözletem Tibor

      • Tibor   2011. április 23. szombat 22:17 / Reply

        Bocsi Ibi, de miért vagy vele, ha “lecserélnéd”?Egy nő legyen NŐ!
        Ami nem komoly kapcsolat azt kerülje el.
        Én azért nem nősültem meg idáig, mert ideiglenesen nem házasodom, máshoz pedig nem költözöm.
        Keményen, és sokat dolgozom, hogy mindenem meglegyen.
        Azt mondják, egy férfi akkor kész a házasságra, amikor már nincs szüksége segítségre.
        És NŐ?(még fogja az egyiket, és nyúl a másik után?)
        Én ezt”mókus” effektusnak nevezem,az is még kapaszkodik az egyik faágba, de már ugrik a másikra.
        Lehet, hogy gonosznak tűnök, de valót állítok.

    • Kati   2011. január 11. kedd 15:34 / Reply

      Én az első csoportba tartozom, és olvasva a szavaidat elgondolkodtam.Én is írom igényeim között a megfelelő egzisztenciát, mert én rendelkezem vele és nem szeretném, ha valaki ezért szeretne velem lenni..:)

    • Györgyi   2011. január 11. kedd 15:58 / Reply

      Kedves Gábor!

      Végig olvasva a bejegyzéseidet, szimpatikusnak talállak. Mit szólnál egy ismerkedős beszélgetéshez? :-)

    • Helén   2011. január 11. kedd 20:04 / Reply

      Szia Gábor ! – minden nő k..va – szerinted,és sok más férfi szerint is- Ezen belül van jó kurva és van rossz k…va……kinek melyik tetszik…válassza ki magának.
      Tehát a nők általában akkor lesznek jó k..vák, amikor azt adják amit várnak tőlük, nem azt amit szeretnének….hogy a családi béke…stb..megmaradjon…erre is gondoljatok.
      Amikor meg válásra kerül a sor, akkor sem kell nyavalyogni, ha van munkád és terved, célod, a válást nem úgy élted meg, hogy a “mami” elhagyott, kitett az utcára és Te semmiről nem tehetsz, akkor neki kell futni újra. Mit gondolsz, aki elválik 2 gyerekkel,annak hawai?….Azt kéne sok hozzád hasonlónak kipróbálni!!!
      Ezek a “szegény” emberek a nap 24 órájával maguk rendelkeznek…kvázi dolgozhatnak, ha tervük, céljuk van….Nah..itt a gond….mert ha vele lenne a 2 gyereke, munka után menne értük az iskolába, óvodába, nem rendelkezhetne a szabad idejével, a gyerektartás is csak esetleges…nem tud rá számítani….na akkor nem lenne annyira irigy anyura….akié a lakás..amiből általában hitel felvétele révén ki is fizette ezt ez a szegény embert…….LEHET ÚJRA KEZDENI,(persze k..va kemény munkával!) DE NEM KELL HOZZÁ EGY ÚJ MAMAI…akinek el lehet bújni a szoknyája mögé….
      És ha a saját lábán tud állni ez a férfiú..nem pedig az új mamién, akkor nagyon is lehet szeretni ÖNMAGÁÉRT !!!
      Nem a pénzéért.
      Üdv: Helén

      • Encsi   2011. január 11. kedd 22:21 / Reply

        Kedves Helén!Nagyon egyetértek veled!Én is elvált vagyok,2 gyerekkel.A házból nekem kellett mennem-a 2 gyerekkel.Mert fondorlatosan úgy intézték..volt férjem és anyósom.És a jog mellettük állt.Mert vállalkozásuk volt-van- ami mindenek felett áll.Család,gyermek,közös múlt, munka..Nem számít..Szerencsére szüleim jóvoltából volt hova mennünk.De igen kezdhettem előről mindent.otthonteremtés gyerekek nevelése stb.Idegbaj,hónapról hónapra megélhetés nem kevés munkával.de nem jutni 1-ről a 2-re.Marad az idegbaj.stressz,amit sajnos a gyerekeim és érzékelnek.De mert ÉN nevelem őket én törődöm velük persze legtöbbsször én vagyok a rossz az ingerült,a házsártos.Apa pedig?”Szegény apa”..mert nem tehet róla..ő az anyja áldozata..Mert a volt férjem műszerekkel kimutathatóan anyakomplexusos..De ki issza a levét?én és a 2gyerek..És igen én is voltam ku..va.A férjem ku..-ja.Akinek elege lett a családosdiból és zutty kidobott engem-a 2 gyerekkel.És én még szerencsés vagyok.Mert apa és a fiaim között jó a kapcsolat így talán nem “sérültek”annyira a gyermekeim.Van állásom,kapom a gyerektartást és még nem “dőlt”be a hitelem.néha kikapcsolnak ezt-azt de meg kell tanulni ezzel együtt élni.És igen néha van szabadidőm.mikor már fáradt vok annyira hogy a hétköznapi teendőkhöz nincs elég erőm.Na akkor társat keresek itt a neten.De valamiért nehéz bízni,nyitottnak lenni..és megpróbálni elkerülni hogy újra csak ku..va módjára kihasználjanak.Úgyhogy Kedves Helén veled karöltve üzenem ezt sok “szegény”férfinak.(Tisztelet a kivételnek)

    • Timi   2011. január 17. hétfő 15:27 / Reply

      Kedves Andi!
      Nekem a körülményeim is jók. Van lakásom,
      csinos vagyok és nem tudom mi lehet a probléma velem. Miért nem találom a hozzám illőt.

      • Tibor   2011. április 23. szombat 22:41 / Reply

        Szia Timi!
        Sokan vagytok így csinos nők, és vagyunk mi is, bár kevesebben férfiak.(Mármint igazi férfiak,akik nem iszákosak,dohányosak, nem verekedők és nem kötekedők.)
        Sajnos a rendszereink hibásan működnek.
        Nézz szét az utjelzo.hu-n!
        Végh József pszichológus sokat segíthet.
        Ingyen letölthetsz bármit.
        Ne tévesszen meg a két nem agya közti különbség, mert szeretetnyelvvel orvosolható.
        Én is jártam az előadásaira sokat tanultam, de ez egy életen át tartó folyamat.

      • A. Károly   2011. augusztus 17. szerda 07:33 / Reply

        Szia Timi :-) Én teljesen véletlenül tévedtem erre az oldalra, olvasgatva ilyen-olyan problémákat, melyeket társkeresők írnak ezen az oldalon egymásnak. Nos, remélem, a bejegyzésed óta eltelt időben már csak akadt valaki, akinek úgymond ‘megfeleltél’… Tudod, Te is leírtad azt a néhány tipikus – mondjuk így – elvárást, ami sokszor már kezdetben elrontja a dolgot. Érdekes egy világ ez, igaz…?

    • Zsi   2011. január 23. vasárnap 14:13 / Reply

      Én tavasz óta azt gondoltam, megtaláltam a nagy Őt! Minden nagyon szép és jó volt, Nincs autó, 1,5 szobás lakás átlagos munkahely. Feladtam az elveimet, eleinte nem tetszett, de megkedveltem, megszerette, bíztam benne. Novemberben kiderült, nem szakított az előző barátnőjével!
      Nekem ez akkora arcon csapás volt!
      Nem mindig csak a nők….

    • Nonoli   2011. január 25. kedd 18:42 / Reply

      Kedves Gábor!
      Csak annyit szeretnék Neked mondani, hogy ne hidd, hogy csak a nők elvárása a párkeresésben, hogy legyen a férfinak pénze, egzisztenciája. Ugyanez fordítva is igaz, egyre több férfinak elvárása, hogy a nő legyen szép, bájos, normális egzisztenciával rendelkezzen, legyen pénze, diplomája, meg mindene. Lehet, hogy a mai kor hozta ezt, de egyre jobban eltűnnek az igazi női és férfi szerepek. Nincsenek már családfenntartó erős férfi szerepek (megjegyzem sajnos) és gyenge otthonülő családanyák. Sajnos mindenkinek küzdenie kell a fennmaradásért. (Persze vannak kivételek, és napos oldalon születtek is, most nem arról beszélek.) Hát ez sajnos a párkapcsolat igazi lényegére is rányomja bélyegét.
      Ettől függetlenül osztom a véleményedet! Én biztos, hogy nem a pénzéért fogok szeretni valakit, hanem magáért az emberért és bízom abban, hogy engem is hasonlóért fog egyszer szeretni valaki. :-) Üdv.

    • Gila   2011. február 24. csütörtök 10:04 / Reply

      Kedves Gábor!

      Azok a férfiak mondják egy nőre,hogy kurva,akik nem kapják meg őket!!!!!
      Hogy képzeli egy férfi,hogy egy szál gatyában betelepszik egy olyan nőhöz,akinek megvan mindene!Ha egy férfi azt szeretné,hogy önmagáért szeresük, akkor tegyen érte,de ahhoz lusták,túl kényelmesek, mert elvannak kapatva az olyan nők által,akinek mindegy milyen a pasi, csak dugja már meg valaki őket!!!!

      • A. Károly   2011. augusztus 17. szerda 07:42 / Reply

        Kedves Gila, a megjegyzésedből meglehetős elkeseredettség, netán egy kis harag hangzik… Vélhetően azt tapasztaltad, amit írtál. De azért nem minden férfi olyan, amilyennek a megjegyzésedben írtad, többek között én sem… Lehet, hogy Te az ilyeneket vonzod magadhoz…? Ha így van, akkor annak is oka van, nem?

        • Dreen   2011. augusztus 17. szerda 09:27 / Reply

          Kedves Károly,

          Sajnos ezek már féléves hozzászólások.

    • A. Károly   2011. augusztus 17. szerda 06:50 / Reply

      Kedves Gábor, röviden: tökéletesen igazad van – ennyi.

  4. Rozália   2011. január 4. kedd 21:34 / Reply

    Én 61 éves vagyok, már túl egy házasságon, ami 28 évig tartott, utána még volt 2 párkapcsolatom, egyik sem működött jól, nyilván én is hibáztam. Már negyedik éve nincs társam, pedig nagyon szeretnék, ezért keresek én is társat a társkereső oldalakon. Szinte mindegyik ingyen regisztrációt kínál, aztán pedig, ha nincs anyagi lehetőségem arra, hogy előfizető legyek, akkor szinte semmit nem lehet kezdeményezni. A kör bezárult, mert nagyon sok ember anyagi gondokkal küszködik, és még pár ezer forintja sincs arra, hogy egy ilyen oldalon előfizető lehessen. Igaz, hogy manapság minden a pénzről szól, miért is lehetne pénz nélkül társat találni?

    • Zsuzsa   2011. január 11. kedd 17:15 / Reply

      Sziasztok!
      Igaznak, de rémisztőnek találtam az olvasottakat.2010.nov.25-én váltam el, tehát 3 hónapja.1 éve élek egyedül,a 7 fázisu gyógyulási folyamat 6.fázisát élem “fáááájjjj”.59 éves vagyok sokat dolgozom nyugdij mellett, ellátom a 85 éves édesanyámat, segitek az unokáimnak, ha kell, hozom viszem az oviba, suliba őket. Örülök, ha velük lehetek.Szeretnék társat találni, és keresek is. Nem az anyagias szinteket próbálom egymáshoz közeliteni, hanem az közel azonos értelmi szinteket.Az hasonló gondolatokkal biró férfi hasonló
      érzelmi töltést hordoz.Fiatal korban sem volt domináns, hogy ki- milyen anyagi javakkal bir. Diákszerelem volt a miénk, és semmink sem volt, a nulláról indultunk. Tudom, hogy akkor 2o évesek voltunk, most meg 59, de ugy godolom, hogy most is nulláról kell kezdenem az életem felépitését. Amim van, az csak ugródeszka lehet.Életem ujra felépitéséhez munka kell, önbizalom, “csakaért is” és egy olyan ember, aki nem iszik, nem dohányzik, de megbecsüli a munkát, és lépésről lépésre 10 év alatt is eredményt lehet elérni. Meggyőződésem, hogy az azonos gondolkodás mellett lehet azonos érzelmi töltést találni, ami áthidalja az anyagi és szociális különbségeket.

      • Miriam   2011. január 12. szerda 22:17 / Reply

        Kedves Zsuzsa!

        A leveled elolvasásáig úgy gondoltam, hogy 21 év dolgos, semmitől-a valami eléréséig működő házasság elárulása óriási aljasság volt a férjemtől.De 39 év után elszakadni a társtól, újrakezdésre kényszeríteni az életünk párját…hát.!
        Őszínte szívvel kívánok Neked erőt és jó egészséget mindenhez!

    • Piroska   2011. január 12. szerda 06:24 / Reply

      Én 49 múltam, két és fél éve vagyok özvegy, túl egy rossz házasságon. Két már felnőtt gyermekem van akit jóformán mindig csak én neveltem.1 éve kezdtem el a társkeresést,nincsen főiskolám amit úgy érzem közben nagyon kellene az úgynevezett értelmes férfiaknak. Van állásom, és eltartom magam, úgy gondolom ennyi idősen már az ember nem szeretne ennél több anyagi problémával küzdeni, mivel így sem egyszerü.Mindig csak 1 másfél hónapos levelezéseim vannak, mert akkor már rájövök, hogy csak magával van elfoglalva, hogy velem mi van az nemigen érdekli, vagy túl okosnak tartja magát, hozzám képest, vagy a harmadik verzió, csak barátnőnek gondolna, én pedig egy érzelemmel és értelemmel teli életet szerettem volna.Ahhoz meg nem tudom hány nőnek lenne elég a keresete, hogy egy férfit”szerelemért” eltartson, de úgy gondolom ez fordítva is igaz.

  5. Tina   2011. január 4. kedd 23:45 / Reply

    Gábor, az a baj, a társkeresők többsége nem tudja, hogy a párkapcsolatban is a szinergia érvényesül :-)

    „De, hogyan találjon egymásra ez a két ember, ha nem ismerkednek a már leírt elvárások miatt?”
    Teljesen igazad van. Hidd el, mindkét oldalon érdekes elvárások vannak. Én addig a két hónapig, amíg regisztrálva voltam egy társkeresőn, még a legkevésbé szimpatikus férfival is elkezdtem az ismerkedést, míg az általam írt levelekre nem kaptam választ (sem a VIP-tagoktól, sem azoktól, akik e-mail címet kértek, mert nem VIP előfizetők), csak egy illetőtől, az is azt írta nem engem keres. Emelt fővel tudomásul vettem :-)

    • Detti   2011. január 11. kedd 11:58 / Reply

      A társkeresős levelezésről van egy érdekes történetem: 58 éves elvált úrnak írtam, hogy legyen szíves pár sorban bemutatkozni, hogy telnek a mindennapjai, miután én is megírtam ezeket magamról. Válasz: Megkaptam a házi feladatot a tanító nénitől. Úgy gondolom, aki ilyet ír, az vagy nem képes pár normális mondatban megfogalmazni a gondolatait vagy arra sem méltat, hogy belelássak kicsit az életébe. Két telefonos beszélgetés után élénken érdeklődött, miért nem érek rá hétközben. Dolgozom, egyedül tartom el a gyerekemet és magamat, albérleti díj nincs, mert szülőkkel élünk. Gyerekkel tanulni és aludni járok haza. Marad a hétvége ismerkedésre. Ez nem leányálom, de anyagilag jó. Így lett a gyerekkel együtt jogsink, tudunk kirándulni, van új biciklink. Cserébe nincs pasi, se csók, se simogatás, se szex rendszeresen, pedig hiányzik. De olyan áron nem, hogy minden hónapban rágjam a kefét, mit tudok kifizetni és mit nem, miből veszel új cipőt, ruhát a gyereknek, aki állandóan növésben van. A gyerekről csak annyit, hogy ő a legjobb szűrő. A legtöbb pasi visszariad, pedig két év múlva levileg önálló életet kezdhet a fiam a középsuli után. Nem tudom, mi ennek az oka. más gyerekét nem akarja pénzelni? Mert nevelni 17 évesen már nem kell senkit. Azt meg bocsássa meg mindenki, hogy a gyerekem az első bármilyen úrral szemben. Úgy tűnik, egy anya kemény dió. Igaz, ha választanom kellene, a pasit hagynám veszni, nem a fiamat.

    • Orsi   2011. január 11. kedd 15:21 / Reply

      Kedves Tina!
      Bár Te a véleményedet, tapasztalatodat a Gábornak irtad de mi sokan mások is elolvastuk. A mondanivalód lényegével én nagyon is egyetértek ha nem is mindenben. Véleményem szerint az a legnagyobb baj, hogy a társkeresők többsége a hibát mindig másban keresi. Pedig csak azt kérdést kellene feltenni magának- én megtettem – e minden tőlem elvárhatót annak érdekében, hogy társat találjak? – Az őszinte válasz egésszen biztos az, hogy NEM! Szeretnek az emberek másokat okolni, a csodára várni, pedig csodák nincsenek. Az sem hihető, hogy egy ember azért nem talál társat mert nem képes kifizetni 1- 2 ezer Ft-ot, hogy VIP tag lehesen.Inkább arról van szó, hogy számukra minden más fontosabb. Az most olyan trendi, hogy szidjuk a társkereső oldalakat, pedig sok ember találta ott meg a párját. Ugy azonban nem fog sikerülni ha csak nézegetik a reglapokat de azonkívül nem tesznek semmit.Aki nem kezdeményez az sikerre sem számithat ezt tudomásul kell venni.
      Ha valaki visszautasit nem kell abból tragédiát csinálni, hanem tovább kell lépni. Higgyetek benne, hogy van valaki akinek éppen Ti kelletek. Sok sikert kívánok.

  6. Betti   2011. január 4. kedd 23:59 / Reply

    Most komolyan szerintem ez a cikk nem a szociális helyzetről szól hanem inkább a lelki oldalról itt meg mindenki siránkozik a megélhetésen tisztára mint egy szociális osztály vagy a munkanélküli hivatal azon versenyeztek ki a csóróbb meg szerencsétlenek erre ki kíváncsi? a cikkről kellene beszélgetni nem az anyagi helyzetetekről.

    ez a sok nyavalygás! naná hogy fizetősek a társkereső oldalak szerintetek ingyen vannak a szerverek és mindenki ingyen dolgozzon a kegyeitekért?! (biztos ti is ingyen dolgoztok a munkahelyen nem?) mellesleg a legdrágább (randivonal) is havonta ezer forintba kerül könyörgöm miről beszélünk?

    amúgy meg Gábor te is arra számítasz hogy majd valakivel össze tudsz költözni tehát hogy először legyen csaj utána kezdesz csak felnőtt életbe akkor hogy is van ez hogy a nők a számítók?

    azért viccesen reagáltál arra a háromgyerekes anyukára aki simán leiskolázott téged érdekes módon ő meg tudta oldani az életét és nem a szülőknél dekkol és nyavalyog egy társkereső oldalon hogy nem jön az igazi akivel végre közösen ki tudna venni egy kecót.

    bocs ha esetleg sz@rul esik hogy megmondtam ezeket de ugye tükörbe kellene nézni a mások okolása helyett.

  7. Gabor   2011. január 5. szerda 02:20 / Reply

    Kedves Betti, én nem így élek, de rengeteg emberrel találkoztam, sok magányossal, egyedül élővel, elválttal, és sajnos nagyon sok szegény emberrel, tartós munkanélkülivel.
    Valahol már írtam, hogy talán én vagyok túl empatikus, de nem nézem le ezeket az embereket, és mélyen hiszem, hogy a szegény, szüléknél lakó munkanélkülieknek is helyűk van a társkeresésben.
    Azért is hiszem, mert én is szegényen, munkanélküliként kezdtem, egy hozzám hasonló szegény, munkanélküli lánnyal, közösen, egymást támogatva építetünk egy otthont, szinte a semmiből, szülői támogatás nélkül.
    Komolyan sajnálom, hogy az a jó példa, aki három gyereket nevel egyedül, egy albérletben.
    Sajnálom, hogy ennyire a pénz, az anyagi javak dominálnak. És igen, számomra ezek nem érnek semmit, az én szememben a nő nem attól nő, hogy egyedül is meg tud élni, ahogy a férfi sem attól férfi, hogy van háza.

    Elnézést, hogy ennyire egyfelé tereltem a témát, és bocsánat, hogy nem kívánok megfelelni a sztereotípiáknak, és elnézést, hogy szóvivője voltam a nincstelen társkeresőknek, de talán nem bűn, hogy gondolok azokra, akik társat akarnak, miközben három műszakban minimálbérét dolgoznak és nem telik többre, mint a szülői házra.

    • Tünde   2011. január 11. kedd 13:40 / Reply

      Gábor: ” Komolyan sajnálom, hogy az a jó példa, aki három gyereket nevel egyedül, egy albérletben.
      Sajnálom, hogy ennyire a pénz, az anyagi javak dominálnak. És igen, számomra ezek nem érnek semmit, az én szememben a nő nem attól nő, hogy egyedül is meg tud élni, ahogy a férfi sem attól férfi, hogy van háza.”
      Én: Igen, jó példa, mert nem a szüleit nyúlja le, nem adja otthonba a gyerekeket, és nem kilincsel segélyért naphosszat. Talpon marad, és ez egyedül is becsülendő, nem még három gyerekkel. Nem ettől lesz Nő, de becsülendő nő igen. És épp leírtad, hogy nem akar egy férfi sem eltartani nőt, más gyerekét. De legalább becsülje azt, aki a hátán a gyerekekkel talpon marad, és szégyellje magát az, aki ilyen helyzetbe hozta, miközben saját magát sajnálja. Ha egy felnőtt férfi a saját fedelét sem képes megteremteni, csak odaköltözni szeretne, az mitől férfi, mitől társ?

      • Patricia   2011. január 11. kedd 17:48 / Reply

        Kedves Tünde és Mindenki!

        Eddig csak olvastalak Titeket, de most úgy érzem hogy írnom kell.
        Teljesen egyetértek Tündével, és felháborítónak találom -ebben a formában- Gábor hozzá állását. Nem őt! Ezt kihangsúlyoznám! Sajnálom a helyzetét, de azt gondolom, mindenhez 2 ember kell. Akár férfiről, akár nőről beszélünk. Mindenki hibázik, megbotlik, de mindenből tanulnunk kéne, és mindenkinek fel kéne állni a padlóról. Leginkább a saját erejéből, akaratából,és végül, de nem utolsó sorban TENNI is érte! Segítséget kaphatunk, de “nem a mankónak kell járni, hanem nekünk magunknak”!
        A Gábor hozzá állásával rendelkező férfiak miben különböznek a “házat” elváró Hölgyektől?

    • Detti   2011. január 11. kedd 15:00 / Reply

      Kedves Gabor!

      Igazad van egy szemszögből. Mindenkinek kell egy társ. Az anyagi oldal viszont ugyanilyen fontos. Lehet élni szegényen is boldogan, de nehéz. Engem megtréfált az élet.a férjem illegális dolgai miatt elment lakás, autó, minden. A pár megmaradt bútorom egy ház padlásán dekkol 6. éve. Ilyen tapasztalatok után egyszerűen nem vágok bele olyan együttélésbe, ahol csak a minimális valószínűsége is felmerül, hogy nem lesz hol laknom, megint én tarthatom el a férfit, a gyereket és magamat. A legtöbb férfi az első randin felajánlja, hogy értem jön. Nem hívom őket házhoz, idegenek, ha lehet, más városban találkozom velük. Megkérdeztem az egyiktől, mit lát rajtam, mondja el őszintén, teljesen pártatlanul. Megdöbbentő volt az eredmény. Addig jutott el az úr, hogy drága bunda (10 ezer volt a piacon 5 éve), aranyfülbevaló és gyűrű (a gyűrű az a tescos fajta, ami csak aranylapkából van préselve, márkás farmer (túrkálóból), bőrcipő (bocsi, a műbőrtől gombás lesz a lábam, bőrtáska (tankönyvpénzből tanárkoromból, mert a könyvesboltos bácsi táskát is adott könyvről szóló számlára). Szóval a pasik a pénzt látják bennem, rajtam. el is kezdenek mind nyavalyogni, hgoy rosszul megy a vállalkozásuk, sok a tartásdíj stb. Én tartásdíjat sem kapok. a legjobb az a férfi volt, aki nem jött el a randira, mert az autója szervízben volt és nem tudta kifizetni. Akkor most ki is az anyagias? Szerintem vani lyen, férfiben és nőben is. A nagy gond az, hogy a férfiak nem vállalják a régi szerepüket, a családfenntartást, mondom ezt úgy, hogy nem kevés a havi fizetésem. Persze a társadalmi helyzet, a válság és egyebek sem kedveznek a párkapcsolatoknak, a sok feszültség rombolja a társas viszonyokat.

      • Zsó 13   2011. január 11. kedd 16:42 / Reply

        4o évi aránylag jó házasság után özvegyen maradni, és 13 éve egyedül élni nem semmi hihetetlen, de nem hiszem, hogy ilyen korban/aránylag állitólag jólnézek ki a koromhoz képest/megtudnánk szokni egymás riojáit, pedig igen is vágyom egy kedves /nem pont a müveltség/ társra.

    • Ági   2012. március 31. szombat 10:41 / Reply

      Szia Gábor! Olvasgattam, a hozzászólásod a társkereséssel kapcsolatban. jó látni, hogy vannak még olyan gondolkozású emberek, mint te. :-)Én sem gazdag, sem szép nem vagyok.És pont ezért nem keresek társat, mert úgy érzem az,h belső értékeim ugyan vannak,mást ez nem érdekelne.ügyetlen próbálkozásaim voltak, amiknek az lett az eredménye, h amikor +kedveltem valakit,mindig kiderült,h kár volt,mert csak számomra jelentett többet az a valaki.Nem volt nagy igényem,nem vártam kocsit,házat,stb…csak boldogságot.Talán nem jó helyen keresgéltem,:-)nem tudom,csak azt,h a legnagyobb célom az,h a fiam felneveljem.

  8. Tina   2011. január 5. szerda 20:50 / Reply

    Kedves Gábor!

    Bocs, de tegnap ez lemaradt: Köszönöm, megpróbálom szépen és boldogan élni az életem, nehézségeim ellenére többé-kevésbé sikerül is. Azért, mert én már régóta úgy élek, hogy az aktuálisból próbálom meg kihozni a maximumot. Én is kívánom neked a legjobbakat.

    Azért téged szólítottalak meg, mert Te vetetted fel a témát!
    Hozzászólásomat nem azért írtam, hogy bárki sajnáljon, vagy épp példaképnek állítson, hanem, mert érzékeltetni szerettem volna, nem minden esetben a nőé marad a lakás egy válás, párkapcsolat megszűnése után.

    Én nem attól érzem magam nőnek, mert egyedül is meg tudom oldani az életemet (ez jelen pillanatban egy kényszer, egy állapot), egy férfit pedig nem attól tartok férfinak, mert van kocsija, lakása vagy esetleg nincs.

    Empatikus képességem szinte határtalan, épp ezért nem is nézek le senkit, már csak azért sem, mert nem tudom, ha bárki más helyében vagyok, mire hogyan reagáltam volna.
    Azonban mindenkinek, mielőtt a másik nemet szidni kezdi, azt tanácsolom, képzelje magát a másik fél helyébe…

    Amúgy öcsém válófélben van és munkanélküli. Egy Bp. melletti városban él, neten megismerkedett egy kétgyerekes, elvált anyukával, Kecskemét környékéről. A nő segített neki munkát keresni ott, nemrég költöztek közös albérletbe.

    Bár Betti elég nyersen fogalmazott, én is úgy látom, hogy kishazánkban még elterjedt mentalitás mást okolni a sikertelenségért, mint tenni ellene.

    Egyik reggel a rádióban a következő „napi gondolat” hangzott el:
    „Nem a választás nehéz, hanem a döntés szerint élni!” Ezen érdemes elgondolkodni.
    —-
    A cikkel kapcsolatban, én egyik típusba sem tartozom bele, bár őszinte leszek: jelen pillanatban a 2. áll hozzám közelebb, az elfoglaltság miatt (van néhány teendőm, amit ilyen-olyan dolgok miatt háttérbe szorítottam, amikért csak magamat okolhatom :-) és tavaszig le kell rendeznem), éppen ezért addig nem is foglalkozom a társkereséssel.

    További szép estét Mindenkinek!

  9. Gábor   2011. január 9. vasárnap 14:47 / Reply

    A környeztemben van három nő. Közös jellemzőjük, hogy:
    - Mindegyik 35 – 40év közötti két gyerekes anyuka.
    - Egy éven belül váltak el.
    - Szakmunkás, és szakközép iskolai végzetséggel. (azaz, nincsen diploma)
    - Átlagkeresetük alig több a minimálbérnél.
    - Megjelenésük átlagos.
    - Egyik sem dohányzik.
    Mindegyikük itt a lakóhelyen belül talált magának társat, a válás után 2- 4hónapon belül.
    /ügyesek?/ :-)
    Mindegyikük 50éves életkor feletti férfit talált magának társnak. És ez az, ami engemet meglepett.

    (Hát, odébb van, amire én ötven leszek.)

    • Mari   2011. január 11. kedd 13:57 / Reply

      Szia Gábor!

      Bocsi, hogy megtalálunk, de azt hiszem, hogy itt te képviseled a férfiakat.

      Nem tudom hány éves vagy, de szerintem ezen ne lepődj meg. Ez valószínűleg egy hatalmas kompromisszum azért, mert az 50-es férfiak a korkülönbség fejében bevállalják a gyerekeket és azt, hogy érzelmi biztonságot adjanak. Egy fiatal férfi még nem szívesen vállal a gyerekekkel járó kötöttségeket, főleg, ha még nem is az övéi.

      Később persze ez nem könnyű, mert a most 50-es pasi mire felnőnek a gyerekek megöregszik,minden velejárójával. Amikor az anyuka még élné második fiatalságát, Ő már 60-70 éves.

      De őszintén gondold végig, hogy vállalnád-e azt, hogy a közös napirend attól függjön, hogy mikor indulnak iskolába a gyerekek, mennyi a lecke, mikor van szülői értekezlet? És ha bevállalnád ezek után még tudnál kedves lenni?

      Én már felneveltem a gyerekeimet és második kamasz koromat élem, én nem választottam idősebbet, de egy idő után a férfiak belefáradtak abba, hogy más gyerekéhez kell alkalmazkodni, nem lehet bármikor egymással foglalkozni.

      Véletlenek pedig nincsenek….

      Mari

      • erzsi   2011. január 11. kedd 21:34 / Reply

        sajnos nekem sincs jó tapasztalatom a társkereséssel kapcsolatba!!!!!!!!!!!!! Sajnos nekem sem jön össze pedig nincs nagy igényem. 61 éves vagyok, de sajnos ahozzám valók mind jóval fiatalabbakat keresik. Voltak jelentkezők de mind a gyerekeimmel egyidősek. Sajnos nagyon kezd elmenni a kedvem az egésztől. NEM HISZEM HOGY MAGASRA TETTEM A MÉRCÉT.Csak egy egyszerű, megbizható, társat keresek. Teljes mértékben csatlakozom JUDIT véleményéhez.

    • Judit   2011. január 11. kedd 14:44 / Reply

      Kedves Gábor!

      Úgy tűnik, a téma idáig történő követésénél most jutottam el arra a pontra, hogy nem bírom a véleményem magamban tartani.
      A társkeresők korával és az általuk favorizált társ korával kapcsolatos megjegyzésed váltotta ki.
      Magamról. Elmúltam 60, de ez csak ritkán vehető észre. Szerencsés vagyok. Lassan 2 éve, hogy a második férjem elhagyott. 19 év után. Az utódom 19 évvel fiatalabb, mint én. Az első sokk után társkereső oldalakon próbálkoztam- kisvárosban lakom – az életem újra kezdeni.
      Érdekes tapasztalatokra leltem. A korban hozzám illő férfiak java maguknál 20-30 évvel fiatalabb nőt keres. Ezeknek a férfiaknak van egzisztenciájuk, lakásuk, megélhetésük, adnak magukra és ez meglapozza náluk az igényüket is.
      Aki pedig nem nála jóval fiatalabbat keres, az úgy néz ki, hogy csak ápolónőnek kellenék mellé, vagy bejáró nőnek, esetleg szállásadónak, eltartónak.
      A nálam 30 évvel fiatalabbak érdeklődését irányomba pedig nem is firtatom.
      Nos? “Mindegyikük 50 éves életkor feletti férfit talált magának társnak. És ez az, ami engemet meglepett” Itt a válasz arra, amit nem értettél.
      Más: Az erős, kiegyensúlyozott életű férfiak gyenge, irányítható, befolyásolható nőt keresnek, akik helyzetüknél, vagy természetüknél fogva valamilyen tekintetben, mértékben kiszolgáltatottak.
      Határozott, egészséges életfelfogású, gondolkodású, stabil anyagiakkal rendelkező nőt pedig az elesett, minden tekintetben támogatásra szoruló, saját helyzetén ily módon segíteni szándékozó férfi keres, kortól függetlenül.
      Az ettől a “kórképtől” eltérő esetek pedig ritkák, mint a fehér holló. Persze akkor még nem beszéltünk egy csomó más értékről, ami egy választáskor számításba jöhet.

      Tudom, valakinek valami mindig hiányzik, valamit keres, valamilyen vágyát ki szeretné elégíteni, élethelyzetét javítani stb. Ez a mozgató erő, a társkeresés pedig ide jutott. lehet, ez csak kortól függően jellemző.
      Nem szándékoztam általánosítani, sem megbántani senkit, de ezt tapasztaltam.

    • Malvin   2011. január 11. kedd 20:45 / Reply

      Kedves Gábor !
      Nem tudom, hány éves lehetsz!? és hány éves társat keresel, v. kerestél? A környezetedben élő 35-40 éves nők nem azért találtak maguknak 50 fölötti társat, mert velük egyidőssel nem tudnák elképzelni az életüket. Azért mert a PASIK 99 %-a minmimum 20 évvel fiatalabb nőt keres, ők nem tudják elképzelni a korban hozzájuk illő társat. Nemrég olvastam egy társkereső férfi adatlapján, hogy “TANULVA KORÁBBI HIBÁMBÓL, velem közel egykorú társat keresek”. Gondolom a “tanulva korábbi hibámból” bejegyzést nem kell magyarázni.
      Üdv: Malvin

  10. Szilvia   2011. január 11. kedd 11:34 / Reply

    Érdekes hozzászólások.
    A legmeglepőbb, hogy azokkal az emberekkel szimpatizál például Gábor, akik egyszer elestek és utána nem akarnak felállni. Szerintem ez nem egy életrevaló hozzá állás.
    Sokszor előfordul (szerintem mindenkivel), hogy az életünk nem úgy alakul, ahogy azt elterveztük. Na és? Nagyon nehéz, de ha már megtörtént, az a megoldás ha padlón maradunk vagy az ha felállunk? Mikor lesz valaki boldogabb?

    Sokan kezdenek úgy, hogy nincs semmijük, összeállnak és közösen otthont teremtenek. A 20as éveik elején. De nem 40 közelében vagy az felett.

    Egyetértek azzal, ha valaki 30-35 év felett nem képes legalább albérletben lakni, ahelyett, hogy a szüleinél lakjon (és itt nem arra gondolok, hogy átmeneti nehézségei vannak, és rövid időre hazaköltözött), akkor az nem életre való. Legalábbis nem kiegyensúlyozott, boldog életre. Szerintem ez nőkre és férfiakra is igaz. Mellesleg a szülőknek is lelki teher lehet látni, hogy a gyermekük ennyire nem képes megállni a saját lábán, úgy is értékelhetik, hogy rosszul vizsgáztak, mint szülők.

    Azért a nőket hibáztatni, mert olyan férfit keresnek, aki képes megállni a saját lábán, akivel lehet családot alapítani, szerintem nem vall nyitott szemléletre.

    Empatikusnak lenni nagyszerű tulajdonság, én is az vagyok, de azzal még nem segítek senkin, ha vele sírok. Azzal már többet, ha rávilágítok, hogy másképp is lehet, sőt ha még ki tudom annyira használni az empátiámat, hogy pontosan látom, hogy mi az amin változtatnia kell és segítek neki ebben, akkor ő is többre fogja becsülni, mint a közös siránkozást.

    A cikkel kapcsolatban.
    Én az első kategóriába tartozok szerintem, de nem ennyire extrém szinten. Én találok sok olyat, aki szimpatikus adatlap alapján, de vagy én nem vagyok neki az, vagy akinek én vagyok, ő nekem nem, vagy ha meg is van elsőre a kölcsönös szimpátia, hamar kiderül, hogy valami mégsem stimmel. Nincs túl sok elvárásom, de úgy tűnik az a kevés az túl specifikus, de optimista vagyok, valahol úgyis összefutunk :)

    • Judit   2011. január 11. kedd 14:49 / Reply

      Kedves Szilvia! Szimpatikus a hozzászólásod, tetszik. Sok szerencsét!

      • Szilvia   2011. január 11. kedd 15:24 / Reply

        Köszönöm, Neked is viszont kívánom!

        Szeretnék tenni helyesbíteni egy mondatommal kapcsolatban, mert úgy tűnik, hogy nem fogalmaztam világosan és esetleg valaki bántónak találhatja, ami egyáltalán nem állt szándékomban.

        “Egyetértek azzal, ha valaki 30-35 év felett nem képes legalább albérletben lakni, ahelyett, hogy a szüleinél lakjon (és itt nem arra gondolok, hogy átmeneti nehézségei vannak, és rövid időre hazaköltözött), akkor az nem életre való. Legalábbis nem kiegyensúlyozott, boldog életre. ”

        Ezt úgy értem, hogy szerintem addig nem lehet sikeres és boldog, amíg nem áll a saját lábára.

        • Zoli   2011. január 11. kedd 16:42 / Reply

          Férfi vagyok és elváltam. Választhattam, hogy albérlet, vagy a szüleimhez költözöm. Úgy döntöttem, hogy egyedül élve kidobót pénz lenne az albérlet fizetése. Ezért a szüleimhez költöztem, akikkel remek a viszonyom, és így családi házban lakhatom, ahol bőven van hely.
          Ezáltal mind az én, mind a szüleim rezsi költsége is kevesebb.
          De, nagyon megdöbbentem, hogy egyes emberek emiatt mennyre lenéznek. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyire le lehet nézni azért, mert felönt fejjel a szüleimmel lakom.
          Komolyan, csak akkor számítok a társadalom szemében embernek (férfinak), ha adóságba verem magamat, hogy elmondhassam egyedül élek

          • Ilike   2011. január 11. kedd 18:37

            Szia Zoli!
            Tényleg nem értem az embereket, miért kell emiatt valakit lenézni. A helyedben én is így döntöttem volna.
            Nekem már az megnyerő , hogy a szüleiddel jó a kapcsolatod és kivánom, hogy találj társat és új életet kezdeni.

          • Szandi   2011. január 11. kedd 20:32

            Kedves Zoli

            elmondom, engem miért riasztana el egy, a szüleivel élő férfi (hátha ezzel segítek neked). Egy férfi azt várja el egy nőtől, hogy vonzó legyen, kedves, a családi tűzhely őrzője.
            Gondolom, nem szeretnél magadnak egy slampos, ápolatlan, undok, rikácsoló nőt.
            Ugyanígy egy nőnek is lehetnek elvárásai, amik még úgymond, az “őskorból” maradtak ránk, és tulajdonképpen a génjeinkben hordozzuk ezeket az elvárásokat: egy férfi legyen erős, védjen meg bennünket, teremtse meg azokat a körülményeket, hogy mi biztonságban nevelhessük az utódainkat.
            Ha egy férfi a szüleivel él, tudat alatt ezt sugallja a nőnek: önállótlan vagyok, nem tudok megfelelő körülményeket teremteni az utódnemzéshez, hiszen még magam is gyerek vagyok.
            Hát ezért riasztod el ezzel a nőket.
            Remélem, nem bántottalak meg, de szerintem a nők nagy része így gondolkozik. Remélem, találsz magadnak olyat, aki nem.

          • Zoli   2011. január 11. kedd 21:44

            Nem tisztem, eldönteni, hogy mi lakozik a nők génjeiben. És természetesen tisztában vagyok az ősi, fajfenntartási mechanizmusokkal.
            A kérdésem adott, akkor mit keresnek a nők a karrier építés útján? Mert a férfi ősi gének szempontjából, erre én is hivatkozhatnák.
            A nő részéről nem-e, egy kifogás, hogy ne keljen ismerkedni a férfival, aki az ismerkedéskor a szüleivel él.
            Aki esélyt ad, az bátor, aki bátor az nyer.
            Tisztelet teljes hálám a hölgyeknek, akik ezen külső körülmény alapján nem minősítik a férfit.

            Nemtől és kortól függetlenül kívánok sikeres társkeresést.

          • Ilona(ica)   2011. január 15. szombat 22:48

            Szia Zoli!

            Szerintem nem a génjeinken múlik mint,ahogy a hozzászólok írják,hanem a neveltetésünkön,hogy ki miként dönt egy ilyen nehéz válságos helyzetben.Én is amikor elváltam jó kapcsolatom lévén a szüleimmel a szülei házat választottam,akárcsak te főleg anyagi megfontolásból.Úgy gondoltam így nagyobb esélyem van újra talpra állni,ami szerencsémre sikerült is(az helyett,hogy albérletet fizessek,ami szerintem is kidobott pénz egy ilyen helyzetben) Persze az más dolog,ha találunk egy nekünk megfelelő társat,akkor együttesen eldönthetjük mi fontos és mi a jó nekünk.

    • Móni   2011. január 12. szerda 15:33 / Reply

      Hát most már én is hozzászólok. Teljesen egyetértek a hozzászólásoddal, én az 1. és 3. kategória “keveréke” vagyok szerintem, bár rám igazabb a 3. kategória – sajnos – még jelenleg… de egyre inkább kezdenek szerintem “normális” “”elvárásaim”” lenni, amik közé igenis bele tartozik, hogy ha lehet egy 35-40 éves férfi ne már a szüleivel éljen – és itt nem az átmeneti állapotokra gondolok!!! Én egyedül nevelem 8 éve a lányom, mondhatom, hogy a 0-ról indultam újra, egy évig a szüleimnél laktunk, utána önkormányzati bérlakás és most már saját – persze hitelre… biztos szerencsés is vagyok, de egyedül jutottam idáig oldalamon a gyermekemmel, aki után gyermektartást hát… úgy mondanám néha elvétve “kapok”. Úgyhogy szép dolog a megértés, de már elegem van abból, hogy mankónak használjanak..
      Sok sikert NEKED és minden kedves olvasónak, hozzászólónak!

  11. Lilla   2011. január 11. kedd 12:37 / Reply

    53 éves vagyok. Jó munkám van, jól keresek. 4 éve élek egyedül. Nem tudom eldönteni melyik csoportba tartozom. Biztosan válogatós is vagyok, és az időm is kevés. Az átlagnál sokkal jobban nézek ki, mégis általában a férfiak szoktak elmaradni az első, vagy a második randi után. Most is megismerkedtem valakivel. 52 éves férfi, úgy hirdette magát, hogy lakhelye külföld. Megkeresett engem. Közel lakunk egymáshoz, mert csak külföldön dolgozik. Aztán kiderült, hogy éppen sehol sem dolgozik, lakása sincs. A fiánál lakik, eljönne onnan egy bőrönddel közölte. Állítólag nagyon szerelmes belém.
    Válogatós vagyok, ha elküldöm? Szerintetek ne érezzem magam becsapva?

    • Gila   2011. január 11. kedd 15:05 / Reply

      Kedves Lilla!

      Eszedbe ne jusson a bőröndös férfit befogadni!Egyértelmű,hogy miért “szerelmes”(?)beléd!Ha befogadod, mindenféle kifogást talál,hogy miért nem akar,vagy tud dolgozni.Minek is tenné, ha nálad otthonra,ételre,pénzre,ruhára talál.Egyszer én is beleestem ebbe a csapdába.Szinte az utcáról fogadtam be a “társam”.Jóképű, humoros,kedves,szeretni tudó férfinak bizonyult és munkahelye is volt.Két,három hét múlva kezdett gyanús lenni,amikor azzal jött haza a munkából, hogy őt nem becsülik meg.Ő oda többet nem megy.Nem voltam rest,telefonáltam a főnökének.Kiderült,hogy a patronáló tiszt miatt vették fel.Az előző munkahelyeit adóságokkal terhelten és lopások miatt hagyta ott.Egy hetet kapott,hogy elhagyja a lakásomat!Ez idő alatt mindig volt otthon valaki, mert az is kiderült, hogy egy idő után meglopja, kirabolja azt ,akivel együtt él.
      Nekem szerencsém volt,de néhány nőnek nem. Találkoztam velük a tárgyaláson, ahová az úriembert bilinccsel a kezén hozták fel a börtönből.Ennek ellenére a bírónő megkérdezte tőlem, igaz-e,hogy vett nekem virágot, meg csokoládét? Igen válaszomra azt felelte,akkor miért volt ő nekem rossz ember?Ezek után,ha társra találok, első dolgom, hogy utána nézek a múltjának.Családom van,soha többé nem akarom kitenni őket a veszélynek.
      És magamat sem.Inkább élek egyedül,de biztonságban,mint hogy valaki elvigye azt,amiért én dolgoztam.Nem állítom, hogy te is így járnál,de légy elővigyázatos!

      • Lilla   2011. január 11. kedd 15:47 / Reply

        Kedves Gila!

        Köszönöm a megerősítést. Én is így gondolom.

  12. sea970   2011. január 11. kedd 12:56 / Reply

    Nem egészen értem Gábort, hiszen azt írja, hogy ő is egy hozzá hasonló anyagi körülményekkel rendelkező lánnyal kezdett közös életet. És ez a lényeg: hogy ne legyenek nagy különbségek. Amikor én az ex-szemmel összejöttem, akkor nekem már volt lakásom és kocsim. Többet is kerestem nála, azt a 2 évet leszámítva, amíg a gyerekkel voltam otthon. De mindig azt mondtuk, hogy ez nem számít. 14 év után mégis szétváltunk. És így utólag visszagondolva, ha nem is ez volt az egyedüli ok, de azért ez is közrejátszott. Most már olyat keresek, akinek hasonlóak a körülményei, mint nekem. És nem hinném, hogy emiatt egy anyagias kurva lennék. Mert azt sem szeretném, ha a pasinak sokkal többje lenne, mint nekem. Szerintem még az is bekavarhat…

    • Mihály   2011. január 11. kedd 13:17 / Reply

      Mindig rosszul választok. Könnyelműség,hogy mindig hiszek a nőknek.Néha sok az elvárás,és magasan tartják a mércét.Sokuk nem néz tükörbe.

  13. sea970   2011. január 11. kedd 13:22 / Reply

    Egyébként mindhárom csoport tünetei igazak rám. Szinte napi 5 percem sincs a társkeresésre. Azt a kevés időt is válogatással töltöm. És ha végül találok egy szimpatikus pasit, akkor arról kiderül, hogy nős. :D :D :D

    • Yuki   2011. január 11. kedd 14:20 / Reply

      XD

      Reméljük azért majd beüt a nagy változás! :)

  14. Erzsebet   2011. január 11. kedd 13:28 / Reply

    Nem tudom melyik tipusban vagyok, de nem is hiszem, hogy barmelyikhez is tartozom.
    Szerintem ha 100 nak nem tetszem es nekem sem az a 100 akiket megismertem – gond egy szal sem – meg mindig van mondjuk 100ezer, az egesz 6 milliard, van kik kozul valogatni.
    100 000 maradt a JAVABOL.
    NEZD IGY a vilagot, ha az egyik nem sikerult, ne hunyd be a szemed…mert egy lepes utan ott a masik, BATORODJON A SZIVED!!!! EZT MIND MAGADERT TESZED!!!
    Nyitott szemmel jarj, LASD MEG AZOKAT AKIK ERDEKELNEK. HA IDOT SZANSZ RAJUK MAGADERT TESZED. A munka nem lesz a feleseged akarhogy szereted. NEM LESZ, es el sem vesz felesegul.
    Ha a tenyered okolbe szoritva tartod nehezen tudod az ajandekot atvenni a gyonyoru, mindenek feletti, csodalatos tarsadat aki a FERJED vagy a FELESEGED lehet….(NO, FERFI) NO, HAJRA!!!
    szeretettel

  15. kentaur.   2011. január 11. kedd 13:52 / Reply

    Sztem több dimenzióból közelíthető meg a téma, és ugymond “abszolút igazság” nem létezik…..
    Akinek már jól megy, joggal gyanakszik a “csóróra”….
    Akinek nem megyjól, fenti személyt “anyagiasnak” ítéli…..
    Aztán vannak a “szárnyalók – mindkét táborból, akik nagyívben leszarják a pénzt, sikert, házat, és a Szerelemben hisznek….jo esetben – 0,1% -meg is találják egymást…

    Mindhárom félének valahol “igaza” lenne, de ezt mindig a “megfigyelő” kívlálló dönti el, függően attól, hogy melyik “kasztba” tartozik, vagy pottyant” bele éppen…..

    Azt kapjuk amit Karmánk mutat…lázadni botorság….nekem is a mindennapjaim CSUPA-CSUPA-szenvedés fenti állapotok miatt, és mint férfi, és nincstelen, a lehető legkisebb az esélyem arra, hogy a megfelelő – kivül-belül – nővel jöjjek össze.Aki nekem tetszene nagyjábol, az nem áll szóba velem, mert öregnek, csórónak tart.Én meg nem állok le 40-50-esek szeretőjének lenni, mert jó dolog dugni minden éjjel, és összebujni a meleg ágyikoban, de ha azzal teszed ezt akkit nem fogadsz el igazán, örök tüske lesz a lelkedben….tehát marad a remény, és a hosszú menetelés a koporsó felé………hm.

  16. Fehérvári Miklósné   2011. január 11. kedd 14:17 / Reply

    Kedves Andi! Sajnos én pontosan a 3 számú csoportba tartozom. Több mint 20 éve élek egyedül, eddig volt pár esélyem a párkapcsolatra, de sajnos pár hónap után kiderült, hogy nem ez volt az elképzelés. Nem vagyok “válogatós” de elvárásaim nekem is vannak. Ami a legfontosabb az ital, de azt hiszem vonzom a piás pasikat. Nos a pár sikertelen akalom után nem volt egy ideje kedvem a keresgéléshez. Üdv Kati

  17. sea970   2011. január 11. kedd 14:18 / Reply

    Kentaur!
    Ki tart téged öregnek, ha neked a 40-50-esek már nem felelnek meg?!?!

  18. friden   2011. január 11. kedd 14:54 / Reply

    Szerintem a másik nagy probléma a kor.
    A kor mint elvárás.A 40-50-60 éves urak minimum tíz sokszor húsz évvel fiatalabb párra vágynak.
    Elhagyva a realitás talaját azt képzelik, hogy a velük egykorú nők már nem is lehetnek csábosak.Ők viszont a fiatalabb nőknek egyértelműen ideális jelöltek.
    Talán az ő “bőrük”, jobban eláll mint a nőké?
    Valóban azt gondolják hogy rajtuk csakis charme-osan foghat az idő vas foga.
    Sokszor az az érzem válogatnak, mint a húsboltban.
    Én egy 54 éves elvált nő vagyok, aki két egyetemista gyermekével él még együtt.
    De a az érzésem hogy hiába csinos, intelligens a nő, ha kötöttsége van vagyis nem teljesen mobil és birtokolható.Bizony akkor már nem lehet ideális jelölt.
    Ha nem jelölöm be a két gyereket dől a levél.Milyen érdekes?!
    költözni, cicázni stb. gond nélkül jó csak?

    Viszont a nálam 20-30 évvel fiatalabb fiúkák /a parttalanok /állandóan próbálkoznának testi bájaikat kínálgatva.
    Azoknak jó lennék? Na hát… ők csak rólam álmodnak!/ szeretik az érett gyümölcsöt/

    Ha én nem tudom elképzelni egy hetven évessel se egy hússzal az új életem kezdetét akkor hol találok párt?

    Ja, megfeledkeztem azokról a férfiakról akiktől viszont én is megijedek fotóik alapján.Na jó azért nekem is van igényem.

    Tehát kicsit komolyabban kéne önkritikát gyakorolnunk.A realitás talaján csak azt várni, amit nyújtani is tudunk.Az sem árt ha nem megvenni hanem ösztönösen érezni szeretnénk a kölcsönös vágyat egymás iránt.Sajnos ritka az egymásra találó őszinte kíváncsiság.

    Hogy megváltozunk, megváltoztatjuk egymást??
    Szinte lehetetlen.Egymásra találunk és érte képesek vagyunk…….talán.
    Ha tartós az érzés, akkor valóban szép lassan észrevétlenül idomulhatunk.
    De itt a zavarosban minden emberi kontaktus nélkül kiválasztani a nekünk valót csak nagy hittel, kitartással és hatalmas szerencsével lehet.Ebből az egyik mindig hiányzik.
    Az életünkből meg a lehetőségek, mert nincs már hol ismerkedni egy bizonyos kor után.A befizetős társkereső irodákban a férfiak hasonló értékrenddel keresgélnek a csinosabbnál csinosabb nődömping kínálatából.

    Házi nyúlra viszont még mindig jobb, ha nem lövünk…..!!!

    viccesen:
    társat találni egy bizonyos kor után annyira esélyes, mint parkolót találni csúcsidőben a belvárosban.
    Ha végre van is egy, az vagy foglalt vagy későn vesszük észre, hogy rokkant parkoló

    Ennek ellenére csak,aki mer az nyerhet…ha mást nem tapasztalatot.

    Egyet nem szabad elhinni!
    Kontrollálatlan értékrendben megmérettetve érezni, hogy nem kellünk…….

    • Szilvia   2011. január 11. kedd 19:02 / Reply

      Kedves Friden!
      Igazad van. Minden mondatoddal egyet értek. Szinte ugyanezeket tapasztaltam én is.

  19. ILDIKÓ   2011. január 11. kedd 15:10 / Reply

    Üdv!Sajnos szembesülni kell a korral, életkorral,eddigi negatív tapasztalatokkal,én a második csoportba tartozónak gondolom magamat…Nehéz új kapcsolatokat kialakítani ,főleg a gyerekek is vannak…és nem sikerúl a válást kimondani már 2 éve!!!!!!Egyedül nevelem a gyerekeket….eleve kizáró ok…pl.és még folytathatnám….szép napokat sorstársaimnak:ILDIKÓ

  20. Ciklonka   2011. január 11. kedd 15:19 / Reply

    Kedves Mindenki!

    Jelen levelemet nem a férfiak pocskondiázásának szánom, de elkeserítő a helyzet. A nőket semmilyen téren nem tisztelik, még azzal sem, hogy korrekten megmondják miért nem kell a másik. A legtöbb férfi arra használja a nőket, hogy átjárjanak vacsorázni, tévét nézni és k..ni. Ha egy nőnek van lakása, pl nekem, (24 vagyok) és nem a szüleimtől kaptam, hanem kinyögöm minden hónapban a hitelrészletet és a rezsit, akkor elmenekül az akinek ez nincs meg. Ha megmondom, hogy diplomám van, jó munkahelyem, akkor elmenekülnek. Szeretik az agyatlan, agyonszolizott műkörmös szilikonmellű nőket, akik csak néznek ki a fejülkből.
    De mondom a legjobbat, a legtöbb pasi nem akar elköteleződést, csak laza kapcsolatot, de soknak ezek közül még barátnője vagy felesége van.
    A netes társkereső oldalak pedig a gyűjtőhelyei az elmebeteg és lelkisérült embereknek!!!!!! Tapasztalat.
    A nők semmiféle tiszteletet nem kapnak, külföldön más a helyzet, az olaszoknál és a spanyoloknál él a “Mamma” kultusz, vagyis az anyának nagyon szerepe van, a magyar férfiakat pedig csak érdekli hogy egy nő mennyire hülye pi..a és mennyire néz ki jól és mennyire lehet lehúzni vagy kihasználni.

    Tisztelettel

  21. Ica   2011. január 11. kedd 15:23 / Reply

    Kedves Gábor, és Kedves Mindenki!
    Én most találkoztam a “mama kedvence” típussal. Úgyhogy egész test közelből tudom elmondani a problémát velük.
    Interneten találtunk egymásra, és rögtön mind a ketten úgy éreztük, hogy igen megtaláltuk!!! Ő kb 70 km-re lakott tőlem, szülőknél 37 évesen. Úgy gondoltam, semmi baj, hiszen nem mindenki teheti meg, hogy saját lakást vesz, vagy albérletbe megy. Én városban lakom, rendezetten. Még sem akart hozzám jönni, a kis Nógrádi faluból, hanem ott akart volna -előszőr még velem együtt- a mama melletti 5 m-re(!) lévő házban letelepedni.
    És hol itt a probléma? Hát ott, hogy addig amíg nincs probléma, addig jó. De ha a legapróbb gondok előjönnek, akkor a mama “akcióba lép”: “Ugyan kisfiam! Ha már az elején vannak gondok, felejtsd el. Mit kéne érte küzdeni? Különben is mit akarsz Te abban az idegen városban, nincs ott senki ismerősöd, barátod.” Ami mögött persze az van, hogy “nem azért szültem, neveltem fel ezt a gyereket, hogy most egy jött-ment nőcske csak úgy elvigye mellőlem” Ezek persze nem tudatosak, ezek kőkemény emberi játszmák!!! Kemény lecke volt! De megtanultam: többet mama kedvence soha! És nem az anyagi dolgok miatt, hanem mert lelkileg teljesen az anyja befolyásolása alatt van, persze Ő azt hiszi magáról hogy nem…

    • Nonoli   2011. január 25. kedd 18:08 / Reply

      Kedves Ica és kedves Mindenki!
      Olvasva a történetedet jutott eszembe a következő. Én is társkereső vagyok és próbálkozom a netes társkereséssel is. Alapjában véve nem tudom eldönteni, én melyik társkereső csoportba tartozom, talán az 1-eshez, de nem azért, mert egetverő igényeim vannak, hisz csak egy normális párkapcsolatot keresek, amiben szerelem van, törődés és megbecsülés. No, a történet csak annyi, amit megosztanék, a társkeresőben egy férfi az Anyujával közös fotót csatolt nekem a legelső bemutatkozó levelében. A legelső gondolatom az volt, “Mamival hármasban mondjuk egy intim szituációban? :-)” No, hát itt megállt a további ismerkedés. A következő pedig, néhány randim volt csak és lehet, hogy peches vagyok, a randin a beszélgetésben kiderült, hogy a férfi egy hatalmas házban lakik, ahová odavette az Anyukáját és reggel ő viszi be a kávéját, s paralel volt egy 10 évig tartó szerelmes távkapcsolata, és soha nem kérte meg a szíve hölgye kezét, holott a hölgy a felesége akart lenni. No ezt megtudva, úgy elmenekültem, mint akit űz a tatár. Szóval vannak olyanok is, akik egyszerűen nem tudnak felnőni? vagy úgy kényelmes, hogy megvan a szülői dédelgetés? a csuda tudja! Ilyenek is vagyunk és olyanok is. És mindenkit a saját életében megtapasztalt rossz tesz igényessé, hogy ilyet többet nem. Mindenesetre én még nem adtam fel, továbbra is keresgélek, egyelőre még azt mondom magamnak még nem találtam arra, akivel boldogok lehetünk egy életen át.

      És egyben kívánom Mindenkinek találja meg a párját, s mosolyogjon rá a Szerelem! :-)

    • Napradyne   2011. július 8. péntek 10:36 / Reply

      Bár minden szavaddal egyetértek, ez a következőn is múlik (hozzá teszem, én egy akkor harminckilenc éves férfit választottam, aki az anyjával élt egy lakásban, úgy 14 éve hárman lakunk itt): van-e az anyának lánya is? Mert a férjemnek két húga van, és anyósom pontosan tudja, hogy mit jelentenek a lányai anyósai, ő pedig tudatosan nem akar ilyen lenni. Nagyon vigyáz, hogy soha a közös dolgainkba ne szóljon. Persze, a férjem is, én vagyok az első, ez másképp nem működik. De úgy kezel anyósom, mintha még egy lánya lenne, és én nagyon szeretem.:) Tehát mama kedvence is van ilyen is, meg olyan is. Azért persze nagyon jó, hogy mostmár van külön életterünk is, egy másik lakás, ahol dolgozunk, de mostmár aludni is ott alszunk. De anyuka akkor is az életünk része, mint a férjem anyja, és kicsit mint az enyém. Ha csak fia lenne, akkor valószínűleg nem ilyen lenne a helyzet, milyen jó, hogy két lánya is van! Meg már nagyon várta, hogy valaki végre értékelje a fiát, és ne maradjon egyedül.

  22. Imola   2011. január 11. kedd 15:32 / Reply

    Sziasztok!

    Nekem nagyon rossz tapasztalatom van.
    Megismertem egy 50 év körüli férfit,aki persze jóval több volt,mint amit állított magáról.Ez még nem is annyira nagy baj,csak ő már nem szeretett volna gyereket,mert neki már van 3.Nekem nics gyerekem,és én szeretnék,de ő már nem. Rendben van ha nem akar,de az már felháborító volt,hogy olyan kapcsolatot sem akar,ahol a hölgynek már van gyereke,mert “ő nem tartja el a más gyerekekét”.

    Amikor szóvá tettem,hogy ő is gyerekkel keres párt, nagyon megsértődött.
    Számomra érthetetlen…,akkor mit keres a férfi? Nevelőnőt,és háztartási alkalmazottat?!

    • Napradyne   2011. július 8. péntek 10:38 / Reply

      Akkor nem őt keresed. Gigantikus, számomra érthetetlen önzés, mikor egy férfi, aki nem akar gyereket, olyan korú nőt keres, persze gyerek nélkül, aki viszont nagyon is a gyermekvállalás előtt áll. Akkor keressen vele korút, aki már túl van ezen.

  23. Györgyi84 - Csak mert látom, hogy egy már van! :)   2011. január 11. kedd 16:25 / Reply

    Én azt hiszem, az 1-es típus vagyok… De ennek az oka valószínűleg az, hogy annak idején a nagymamám, anyám és a nagynéném is rosszul választott, szóval nagyon sok rossz példát láttam a családban.
    (Jól van, tudom, erre most biztos azt mondjátok, hogy csak kifogás, lehet, hogy az is, nem is menegetőzésből mondtam, csak gondoltam, kifejtem bővebben…)

  24. Györgyi   2011. január 11. kedd 16:38 / Reply

    Kedves Hölgytársaim, illetve Sorstársaim!

    Olvasva a hozzászólásokat egyre inkább azt látom, hogy minél jobban többségben leszünk, annál jobban kisebbségben. Vagyis: mivel egyre több a nő és a férfiak száma csökken, ezért el kell lassacskán fogadnunk,hogy a férfiak kényük-kedvük szerint válogassanak, hiszen rengeteg az egyedülálló nő….
    Az arányok ilyen mérvű változása azt hozta, hogy a nőknek “illik” udvarolni és meghódítani a kiszemelt férfit. Az a vicces, hogy a férfiak ezt teljesen természetesen veszik. Erről beszéltem egyedülálló és házasságban élő férfiakkal. A telefonokban ott vannak a vacsorára és különböző rendezvényekre való meghívások…. Akkor mit is remélhetek én, aki “régimódi” felfogásban szeretné, ha a FÉRFI meghódítaná??
    Marad az egyedüllét….?!

    • Baczur Kornélia   2011. január 11. kedd 17:24 / Reply

      Én a 3. csoport belinek érzem magam,annira beletudok találni a nem nekem valónak,hogy az hihetetlen.Nem vagyok válogatós,de az elemidolgokat elvárom! Van egy férfi akihez vonzódom,de nevelni akar,az ajó amit ő javasol.Meghallgat,de annyi,és mégis…Még szerencse,hogy messzeél,így kicsi az esélye az ismerkedésnek!

    • Györgyi84   2011. január 12. szerda 17:37 / Reply

      Ajjaj… Kedves Drusza, ezt ismerjük… :(

  25. klári   2011. január 11. kedd 17:22 / Reply

    Én ugygondolom a 2 tipusu csopba tartozom.8 éve vagyok eegyedül.Hasonlitok mindenkit a férjemhez igy olyan mint ő volt nincs a földön másik,igy elfoglalom magam.Nem vagyok kezdeményezö mert ugy gondolom a szerepek felcserélése semmi jóhoz nem vezet. Lehet már a korom miatt vagyok ennyire konzervativ 60 év még ha fiatalos is valaki a tapasztalat mögötte van.Hiszek a sorsszerűségben de nem minden áron.

    • Ilike   2011. január 11. kedd 18:05 / Reply

      Szerintem én hasonlítok Klárihoz,(2,csoport) nagyon szeretnék társat, de mikor esélyes lenne valaki, rögtön az elhunyt férjem jut eszembe, (lassan 5 éve hogy elment). Vidéken élek, ahol mindenki ismeri a másikat és ez is zavar a párválasztásban, mit szólnak az emberek?
      Tudom, hogy ezzel nem kellene foglalkozni, de én csak ilyen vagyok. Ettől függetlenül küzdök ellene, a korom is közre játszik ebben.

  26. Ágnes   2011. január 11. kedd 17:55 / Reply

    Szia Andi!
    Úgy érzem a harmadik csoportba tartozom.
    húszönöt év házzaság után,egyik napról a másikra a férjem elhagyott egy nála 27,évvel fiatalabb nőért,gyermekeim 20és 22 évesek voltak.Midhárman nagyon megszenvedtűk Én kisebb infartussal,de túléltem.Egy évig hallani sem akartam féfiről!!!Egy év elteltével megismertem egy féfit akit nagyon szerettem,igaz az elején ő is.Őt évig tartott a kapcsolatunk,de már az előjelek négy év után csak jöttek jöttek!Megint egy másik nő miatt. Megint kicsit meghaltam.Szakítotunk,három évig nem volt senkim.Lányom unszolására Társkereső oldalra regisztráltam ott megismerten egy “rendes “embert ez a kapcsolat három év után nagyon hasonló az előzöhöz.Megint egy harmadik nő van a láthatáron és tudom,hogy ez az ember is lelép.Már most belehalok,nesze neked önbizalom!Mit rontok el miért hagynal el miért csapnak be?A sok miért ott van a fejemben!!!!Segits Andi! Köszönöm!

    • Angyalföldi Tibor   2011. január 22. szombat 23:00 / Reply

      Kedves Ágnes!
      Én úgy érzem nem vagy egyedül,én is 28évi gyönyörű házasság után a feleségem lelépet egy nálam 11ével fiatalabb férfival.Van két gyönyörű gyerekünk egy leány(28éve férjnél van külön él)egy fiú (24éves ő is külön él egy barátnővel)eleinte mind a hárman tomboltunk de idővel meg békéltem a sorsommal.Ennek 2és fél éve eladtok a közös lakást(angyalföldi egy szoba két fél de gyönyörűen berendezve) gondolom tudod mennyiért elfeleztünk mindent ahogy kell.Ennek két és fél éve.Fél évig én is kerültem mindenkit de lassan rájöttem hogy nem iszom , nem dohányzom, nem nőztem (én hülye) mert volt feleségem csak dolgoztam reggeltől estig mint a barom sőt még otthon is én takarítottam porszívóztam mosogattam meg minden hogy a drágámnak ne legyen olyan nehéz és miután megtudta hogy el szeretnék menni korengedményes nyugdíjba lelépet (azok a piszkos anyagiak) .Hát ehez mit szólsz kedves Ágnes azota keresem a társam de ezidáig még nem jött össze senki pedig nem vagyok válogatós 59éves vagyok de nagyon fiatalos a felfogásom, a gondolkozásom, a gyerekeim és a barátaim szerint is letagadhatnák tíz évet, de én nem a 30éves pipiket keresem hanem a magamhoz illő 55-60 éves hölgyeket, de a tapasztalatom hogy ők meg a 35-40éves jó karban levő gazdag pasikat keresik, csak arra nem gondolnak hogy azok meg a 30 éves lányokat keresik,tehát talán lejjebb kéne adni a kicsit jobban kinéző 50-55 éves hölgyeknek mert én ismerek olyan hölgyet aki már öt éve keresi a társát a randi vonalon és nagyon csinos csak már egy kicsit öregecske a maga 55-évével .Tehát nagyon nehéz, most magamrol beszélek megvan mindenem , lakásom (másfél szobás,kocsim ) és mégis egyedül élek már lassan két éve.higyétek el hogy nagyon rajta vagyok a dolgon csak mindig a végén mikor találkoznánk becsúszik valami,pedig nem érzem magam nyuszi pasinak(mindenki jópofa embernek tart aki nem fél szoba állni egy dögös növel) de mégse jön össze a dolog. Bocsi a hosszú levélért de gondoltam leírom az én történetem is hátha valaki tanul belőle ha már nekem nem sikerült.
      Üdvözletem Angyalföldi Tibor !!!!!

  27. Kaszap Erzsébet   2011. január 11. kedd 18:09 / Reply

    Szia Andi!/kérlek, csak a keresztnevem jelenjen meg!/
    Én igazából még nem soroltam be magam, de kell, talán az első csoport. Biztosan megnézem azt az embert, akivel randevúzom – ha előfordul – , úgy érzem azonban, a magamhoz való, illő társat keresem.A nagy maqányban már megalkudtam a válás után, de sikertelen volt az összeköltözés, s maradt ismét az egyedüllét, majd a tovább keresés. Igazán nem tudom hol a hiba, erre kellene “gyúrnom” valószínű.

  28. Mária   2011. január 11. kedd 18:10 / Reply

    Kedves Andi !

    Azt hiszem egyikbe sem tartozom.

    Idősebb korban aki megfelelne az ország túlsó végén lakik, aki meg keres jóval fiatalabb. Már nem szeretne egyikünk sem lakhelyet változtatni, főleg olyan messze,távol a családjától. A másik probléma a fizetős közvetítésnél, már írtam a bankkártyámat nem fogadta el a rendszer ( nem fedezet nélküli ). Most legújabban a bankrendszer nem elérhető.
    Szóval semmi sem egyszerű ! De bízzunk és reméljünk !

    Szeretettel üdvözöllek : Mária

  29. Ági 1946   2011. január 11. kedd 18:38 / Reply

    Kedves Társkeresők!A multkoriban elég erősen leszólt valaki, mert 64 évesen társat keresek!Én pedig állitom, hogy igen is van létjogosultsága a dolognak,mert egy barátnő sem tudja megadni azt az érzést amit egy társ tud. a gyerekeket sem szabad belekeverni a dologba, mert élje mundenki az életét.Ki kell mozdulni, mert bekopogni csak apostás fog, de nem azért mert rám vár. Szerintem igen is fogalmazza meg az ember, hogy mi az amit a másiktól alapvetően elvár. A sorrendiségen lehet változtatni,itt nyilván befolyásolja az embert a kora. Megalkudni nem éri meg, mert a dolog visszaüt.Igen is tudomásul kell venni,hogy a két nem csak egymással lehet boldog, de a csodákért tenni is kell, nem csak várni rá!!!

  30. Zsu   2011. január 11. kedd 18:55 / Reply

    Kedves Andi!
    62 éves leszek márciusban, ez már “cikis” kor szerintem a társkereséshez.Ennek ellenére nem szeretném a hátralévőt leélni egyedül.Sajnos én is mindig belenyúlok.Kicsit felszedtem amióta abbahagytam a dohányzást, ezért még visszahúzódóbb lettem.Utóbbi kapcsolataimnál mindig kiderült, hogy igaz az a mondás ” ha öreg vagy, tarts el”, vagy “jó lesz a hátadon felkapaszkodni”./Ezeket én éreztem így!/Ha csak ilyen kapcsolatok vannak manapság, mire lehet számítani? Ismerőseim szerint is fiatalos felfogású, vidám, energikus nagymama vagyok, de azért nem jó egyedül.

    • Napradyne   2011. július 8. péntek 10:41 / Reply

      Anyósom 68 éves korában jött össze elhunyt férje volt főnökével, és nagyon édesek.:) Kb. tíz éve tart a kapcsolat, nem élnek együtt, de nagyon intenzív, napi többszöri telefon és napi találkozás. Hogy így megvan mind a kettő, az biztos azért van, mert van a másik.

  31. kemp   2011. január 11. kedd 19:07 / Reply

    Helló!
    Szerintem a bajok gyökere a pénz. Illetve annak megszerzése. Magyarországon reggelltől estig kell dolgoznod,hogy egyáltalán megélj.Félrerakni meg nem tudsz,mert mire összegyülne valami kis pénz,addigra kiderül,hogy már kétszer annyiba kerül amit meg akarsz venni.Egyszerüen nem tudsz egyről a hétre jutni.Legálisan,családi háttértámogatás nélkül biztos nem. Az anyagi javak,státusz szimbólumok megszerzéséért folytatott küzdelemben elveszik belőlünk az ember. Én látom,hogy élnek az emberek ausztriában.Gondtalanul vásárolnak,felújítanak,utazgatnak,pihennek…mert 1600 és 2600 eur között keresnek havonta(netto)és 14 hónapot kapnak egy évben!!!!! A felsőbb vezetők természetesen 4-5 ezer eur-t visznek haza.. El kell gondolkodni,hol élünk…

  32. Ilona   2011. január 11. kedd 19:51 / Reply

    Sajnos, én már ahhoz a női korosztályhoz (hatvanon, hatvanötön túl!) tartozom, akiknek gyakorlatilag nincs esélye (nem ápolónőt kereső) társat találni.
    1. Lényegesen több nő van már ebben a korosztályban, mint férfi.
    2. A férfiak gyorsabban öregszenek, mit a nők, akik adnak is magukra.
    3. Akik még jobb bőrben adnak (vagy csak nem néznek a tükörbe!) azok az ötvenes (vagy még ifjabb) korosztályt célozzák meg.
    Példám a közelmúltból: az úr életkorát tekintve 1 évvel fiatalabb, kinézetét tekintve 5 évvel öregebb volt nálam. Mit mondjak nem egy Adonisz (117/183). Az értékelése: jó volt velem beszélgetni, csinos is vagyok a “koromhoz” képest,
    de van bőven jelentkezője 50 és 60 között.
    Nagy problémának tartom, hogy hiába nőtt meg az átlagéletkor (főleg a nőké), a korosztályomat már leírták. Úgy gondolják,hogy már csak az SZTK-ba járunk, magasszárú fűzős cipőben.
    Egyébként elismerem, én az első csoportba tartozom. Viszont csak két kritériumom van: a feje ne legyen üres,(érdekelje még a világ, az élet) és legyen magasabban, mint az enyém (mert szeretek magassarkú cipőben járni).

    • Anna   2011. január 11. kedd 20:54 / Reply

      Nagyon jó kérdést tettél fel. Én azt gondolom, hogy engem egyetlen csoportba sem lehetne besorolni. Igen, igényes vagyok, régóta egyedül vagyok, sok csalódással. Tudom, hogy nyitnom kellene, de mint sok más embernek, nekem is nehezen megy.
      Nagyon jók a hozzászólások, de szinte minden hozzászólásból kicseng, hogy az emberek elsősorban nem eltartót, nem szexpartnert, hanem igazi társat keresnek akivel leélik az életüket és nem csaponganak időről- időre egyik embertől a másikhoz folyton keresve az igazit.
      Nekem sem jön be az a módszer, hogy 10 embert megszólítsak. Van olyan napom amikor mindenkivel szóba állnék, de olyan is amikor senkivel sem.
      Sok tekintetben egyet értek Ilonával. Az idősebb korosztályba tartozó nőknek igen csekély az esélyük, hogy igényüknek megfelelő társat találjanak. Miért? Mert nincs, vagy alig akad. Nézd meg a hirdetéseket, hány hatvan év feletti férfi keres hatvan, vagy a feletti nőt. Akkor hol találsz megfelelő társat? Tudom, hogy erre az a válasz, hogy akárhol ahol megfordulsz. Nos én rábízom a véletlenre, nézem a társkereső oldalakat, nyitott szemmel járok a világban, bízom benne, hogy lehet esélyem. Nem adom fel, de csak azért nem leszek megalkuvó, hogy elmondhassam, találtam valakit.

  33. Kata   2011. január 11. kedd 20:04 / Reply

    Sziasztok!
    Szilvihez kicsit hasonlóan 1. csoport:) Én sem érzem túlzottnak az elvárásaimat, egyszerűen ritkán érzek vonzalmat bárki iránt, márpedig azt nem lehet erőltetni. Vagy kellene?
    És hogy jön ehhez a saját önértékelésem? (A kérdés Andihoz szól,) szerintem semmi baj vele.

  34. Szandi   2011. január 11. kedd 20:17 / Reply

    Szerintem a kettes csoportban vagyok. Illetve már csak erre tudok gondolni. Velem tulajdonképpen soha senki nem kezd ki. Nekem szinte sohasem “alakul” semmi. Pedig elég sokat dolgozom a külsőmön is. Torna, ruhák, stb. egészségesen élek.Öreg sem vagyok. Mindig igyekszem kedves és vidám lenni. Igazából nem tudom, mi a baj. Egész életemben alig volt valaki, aki kikezdett velem. Úgy örülnék, ha valaki megmondaná, miért. Mindenesetre ennek köszönhetően valóban lefoglalom magam, és általában tele van a naptáram. De higgyétek el, százszor inkább a társammal meg a gyerekeimmel foglalkoznék, ha lennének.

  35. Júlia   2011. január 11. kedd 20:54 / Reply

    Sziasztok!
    Érdeklődéssel olvastam a hozzászólások hosszú sorát. Én arról szeretnék szólni, hogy azt vonzzuk, amilyenek vagyunk. Mielőtt bárki megsértődne, egy kis magyarázat. Ha szeretettel, elfogadással, nyílt szívvel nézünk a világba, biztosan hasonló beállítottságú emberek jönnek az utunkba. Én a társkeresés során rengeteg szeretetet, tiszteletet, megbecsülést éreztem a férfiak részéről. Az, hogy 2 éve még nem találtam párra, valószínű azért van, mert még nem jött el az én időm, még magamban kell egy-két dolgot letisztázni.
    Sok szeretettel, Mindenkinek!

    • Judit   2011. január 20. csütörtök 07:28 / Reply

      Júlia!

      Nálad az igazság!

  36. Ani   2011. január 11. kedd 21:04 / Reply

    A három csoport jellemzői, kemény, és alapos.. Én az elsőbe tartozom.
    Miután egyedül maradtam, a gyerekek miatt nem kerestem társat. Azt mondtam magamnak, amíg nem indítom útjukra őket,addig az az én feladatom. Ezt nem önfeláldozás, a mai napig nem bántam meg.
    Mivel szüleim nem élnek, örökséget sem hagytak maguk után. _viszont hagytak valamit ,ami
    minden vagyonnál többet ér „ EGY TISZTA SZÍVVEL KÖVETHETŐ MINTÁT ”, így segítség nélkül elértem amit akartam, két gyermekem elindítottam a nagybetűs életbe, ami nem volt egyszerű, mivel a fiam sérült.
    Ez idő alatt tökéletes otthont – egzisztenciát teremtettem magamnak – magunknak, kétkezi munkával, akkor amikor mindenki azon sír, hogy nem lehet boldogulni. Igaz ez idő alatt megtanultam mindent, amit egy férfinak kellett volna végezni a ház körül és meg is csinálom.

    Elérkeztem arra a pontra, hogy elkezdtem lassan nézelődni a társkereső oldalon, itt jön a bökkenő,
    8 általánosom van, nincs diplomám, viszont nagyon tág az érdeklődésem ,tudásom.
    Tudom mi történik a világban, amíg a fővárosban éltem elég gyakran jártam színházba, opera előadásra. Most is igyekszem eljutni, mikor alkalmam nyílik rá.
    Beszélgetések során soha nem vallottam szégyent, diplomával rendelkezők társaságában sem.
    A társkereső oldalon, túlnyomó részt iskolával rendelkező urak vannak, mikor el olvassák, hogy Iskolai végzettsége: 8 általános, szerintem rögtön tovább görgetik az egeret, nem engem keresnek.
    …Az egyedüllét is rossz, de attól nem szűnik meg,ha egy másik emberrel élünk együtt egy fedél alatt.
    Mindezen túl, olyan társat, barátot keresek, kivel lehet jókat beszélgetni, csendben némán ülni, túrázni ,kirándulni stb _ stb, Tehát egy józan gondolkodású, munkát szerető, alkohol és füstmentes, értelmes, női nemet tisztelő férfit, aki nem azon siránkozik, hogy a mai világban milyen rossz és nehéz minden, hanem ezen körülmények között is meg tudja állni a helyét.
    UGYE NEM KICSI AZ ELVÁRÁSOM?
    …Ha nem találom,hát úgy jártam. De nem adom fel.

    • Szandi   2011. január 11. kedd 21:16 / Reply

      Szerintem ne írd oda az iskolai végzettségedet. Ennyire egyszerű. Bizonyítványt biztosan nem fognak kérni.

    • Ilona   2011. január 12. szerda 07:06 / Reply

      Egyetértek Szandival.
      Nem beszélve arról, hogy van aki a diplomájával sem tud “semmit” gyakorlati, naponta használható dolgokra gondolok.
      Aninak: Egyébként az összes meglátásod hejtálló. Én is ezt tapasztalom. Elbukni és újra felállni az a nehéz embert próbáló. Ezt a ffi-ak nem tudják, vagy másképp élik meg. Én azt tapasztaltam több alkalommal is, hogy az ő “elbukásuk” után negatívak pesszimisták lesznek és nem lehet őket kimozdítani semmivel.
      Soha nem szabad feladni.

    • Ilona(ica)   2011. január 15. szombat 23:52 / Reply

      Kedves Andi!

      Valamilyen szinten úgy érzem,hogy én is Ani által fölvázolt 1-es csoportba tartozom.(Főiskolám nekem sincs,de több szakmám is van,amelyek közül az utolsót 3 éve,gyerekeim és közben családi házam fenntartása mellett végeztem,de végre azt csinálom,amit szeretek.)Igen én is Ani által jellemzett társat szeretnék és júniusban meg is ismertem valakit,akiben van több is a fenti tulajdonságokból.Jót kirándultunk együtt,még az együtt hallgatás is ment volna,néha a beszélgetések is jók voltak,de érzelmi szinten ugyan ott vagyunk mint az elején.Sokat rágódom azon jó-e ez így nekem,néha úgy gondolom több mint két év teljes egyedüllét után,hogy jobb mint egyedül,máskor pedig mellette is egyedül érzem magam és nem zavar ha sokáig nem találkozunk valamilyen okból.Sőt kértem,hogy dolgozzak Szilveszterkor például,inkább a munkahelyen,mint együtt,de vannak jó oldalai is,tisztelem mint embert és megbántani sem szeretném.Elején beszélgettünk a problémáiról,de már nem is beszélünk erről,igazából már én sem szeretném…
      Vagy esetleg a 3-as csoportba tartozom,olyan embert választok,aki nem illik hozzám,vagy fogadjam el azt,ami van,nekem ezt adta a sors-egyébként Ő nagyon ragaszkodik hozzám….???

      • Móni   2011. január 19. szerda 21:32 / Reply

        Kedves Ilona(Ica)!
        Bár semmi közöm hozzá, de elszomorított amit írtál! Szerintem NE érd be ennyivel, TE nagyon nem vagy boldog!!! Lehet, hogy egyedül nagyon rossz – én is egyedül vagyok… – de legalább nem arra megy el az időd, hogy egy rossz kapcsolatba öregszel bele! Adj esélyt magadnak és a párodnak is arra, hogy az igazán Hozzád/Hozzá illő személyt megtaláld/megtalálja! Ennek ahogy leírtad előbb-utóbb nem happy lesz a vége csak megy az időd, ami pedig drága! És nehogy azt gondold, hogy okoskodni akarok, nekem eddig két hosszabb kapcsolatom volt és mind a kettőből már évekkel korábban ki kellett volna lépnem, de hasonló okok miatt benne maradtam mint amiket leírtál! Persze megtörténhet, hogy megint túl sokat időzök majd egy olyan ember mellett aki nem hozzám illő, de próbálok tanulni az eddigi hibákból, hiszen az élet olyan rövid és ha már van mellettem valaki, az ne olyan legyen akitől nem menekülök… Szóval én csak segítő “lökést” akartam most adni Neked! Ne félj az egyedülléttől, mert jobb teljesen egyedül, mint egy olyan partnerrel, aki ugyan van de mégis egyedül érzed magad. Remélem, le tudtam írni érthetően amit gondolok, és ne szomorkodj!
        Sok sikert NEKED!!!!!
        Móni

        • Ilona(Ica)   2011. január 21. péntek 09:18 / Reply

          Kedves Móni!

          Köszi a hozzászólásod,tanácsaidat,igen én is sokat gondolkodtam,ezeken a dolgokon,amikről írtál.Egyébként nem vagyok szerencsémre boldogtalan,mert lassan 3 éve olyan munkám ,hívatásom van,amit imádok csinálni és ez nagy mértékben kárpótol a társ hiánya miatt.Abban igazad van és ezen én is gondolkodtam,hogy ezt a kapcsolatot fenntartva,ami igazán inkább csak egy egyszerű barátság,nem több elvesszük az esélyt mindkettőnktől,hogy egy hozzánk illő társat találjunk.Egyébként én ez mellett eljárok baráti körömmel néha bulizni,jót táncolni,kikapcsolódni,persze oda is nélküle,mert nem szeret ilyen helyekre menni(holnap is megyek)Kösz,amit írtál és teljes mértékben igazad van,én is egyre jobban gondolkodom azon,hogy több mint 6 hónap bőven elég volt rájönnöm,hogy nincs értelme folytatni….

  37. Alma   2011. január 11. kedd 21:43 / Reply

    Egyértelműen a harmadik vagyok, amit tudok is, megfűszerezve az elsővel. :S Szóval inkább dolgozom magamon, mielőtt újabb pszichopatára lelnék, majd aztán kezdek keresni. :D
    Gábor : ha egy ember (nemtől függetlenül)
    annyi kifogást sorol föl mint te, az nem nőtt föl, és a nők nem akarnak gyereket nevelni, elég a sajátunk, meg az ezernyi más gondunk! Kikérem magamnak, hogy a nőknek könnyű, én egy szál nadrágban kezdtem újra az életemet, de szabad vagyok és FELNŐTTEM. Nem kifogásokat keresek, hogy miért NEM csinálok semmit magamért, hanem csinálom és max újra kezdem, ha elrontottam. De nem bánom, tanulok belőle. A te hozzáállásodat még olvasni is fárasztó, így mindenki el fog menekülni előled, vagy max egy hozzád hasonló önjeleölt lúzerbe botlasz. Pedig biztosan képes vagy bármire, ha elhinnéd magadról. Alma

  38. Monika   2011. január 12. szerda 01:06 / Reply

    Kedves Mindenki!
    Elég soká tartott, mire végigolvastalak benneteket, és a következő megállapításokra jutottam:
    - A rengeteg hozzászóló között csak 3 férfi volt, – az összes többi nő! Csak a nők keresnek társat? Hol vannak a férfiak? Ez nagyon rossz arány!
    - A legtöbb hozzászólásban az anyagiak szerepeltek döntő problémaként a két nem között! Hol van az érzelem, a megértés, a hasonló érdeklődés,az egymásra figyelés/hangolódás igénye, – az “érdek nélkül szeretem, mert Ő AZ!” – fontossága? Ezután jöhetne az összes többi!
    - Sajnos meg kell mondanom, hogy fontos a hasonló műveltség, (iskolázottság, érdeklődési kör (legalább részben…),az alkalmazkodó képesség, a tolerancia bizonyos foka,(mindent azért nem lehet tolerálni..),- mert ezek hiánya csak vitákat, a kisebbségi érzés fokozódását eredményezi a kevésbé művelt részéről, és akkor már régen rossz! Hozzátenném, hogy a kisebbségi érzés még két (nem azonos szakterületű) diplomás esetében is kialakulhat, – van róla tapasztalatom…
    - Ami az életkorokat illeti: Többnyire egyetértek 60-on felüli sorstársaimmal: Ági1946, Zsu, Ilona, Anna, – hogy a hozzánk illő férfiak 10-20 évvel fiatalabb nőt keresnek,-azután nemigen tudnak mit kezdeni velük, mert ez ez más korosztály, és a megértés minimális, – ha van egyáltalán, – a testi kapcsolat pedig esetleg viagrával, – de ez sem megy sokáig, – tisztelet a kivételnek.
    A számbajöhető létszám pedig minimális, mert vagy már nem élnek, vagy még tart a házasságuk, vagy befogadásra váró nincstelenek, – a maradék pedig olyan nőcsábász, aki az otthagyott családján kívül már igen sok nővel élt együtt, de “egyik sem felelt meg a számára”, és azzal biztat, hogy majd “te leszel az igazi…” Ez persze csak addig tart, amíg meg nem kap téged, és akkor te leszel a következő, aki szintén nem vált be… Az eszébe sem jut, hogy benne lehet a hiba, – nem a sok nőben, – ha 70 éves koráig sem találta meg az igazit!
    A kérdésre válaszolva: Hogy én melyik típus vagyok? Talán az első, az igényes és körültekintő, – bár már adtam le az igényeimből, – de a harmadik is, aki beleválaszt, amikor megszeret valakit, és nem veszi észre, csak későn, hogy kihasználják, és átvágják.
    Vigyázzatok magatokra! Szeretettel mindnyájatoknak: M.

  39. józsef   2011. január 12. szerda 04:28 / Reply

    Szia Andi!!!
    Én uggy gondolom a a harmadik csoportba tartozom.Azt hiszem a csalodásoktól való félelelem.Mert ha ismernél akkor én már ínnyire engedtem az én el képzelésemből,mert már nem számit hogy nézki csak eggy más iránti szeretetet,tisztelett,és nem utólsó sorban a tabu mentes szeksz.Sokat kérek!?!? Józsi.

  40. Judit   2011. január 12. szerda 11:15 / Reply

    Kedves Mindenki!

    Azt vettem észre, hogy akkor is ide látogatok nap közben, ha már valameddig elolvastam a hozzászólásaitokat. Úgy gondolom, sikerült olyan témát fel-fel vetnünk, ami igencsak közös problémát jelent sokunk számára. Biztosan nem véletlen, hogy ez a forma – egy fajta online klubtagság – megnyitja a lehetőséget, mert véleménye mindenkinek van, csak nem biztos, hogy el meri mondani más formában. Ez így eddig nagyszerű! Mégis az motoszkál az agyamban, hogyan lehetne egymás számára a véleménynél többet adni, segíteni. Aztán eszembe jutott, hogy találtam én olyan társkereső szolgáltatót a “neten”, ahol ezt a lehetőséget még célcsoportos navigálással, igazi párkereséssel is ötvözik, de sajnos olyan áron, amit nagyon-nagyon kevesek engedhetnek meg maguknak. Én sem tudtam élni vele.
    Valaki azt írta, hogy minden a pénzről szól, és hol marad a szeretet, tisztelet, stb. szép emberi tulajdonság? Hát így néz ki a dolog. Ha nem tudsz fizetni a lehetőségért, ha csak a postás kopogtat, ha nem vagy már 20-30 éves, ha nincsenek barátok, akik segítenek, ha az eddigi tapasztalataid negatív irányba hatnak,ha a társadalmi és demográfiai problémák közre játszanak, ha nem vagy elég kitartó, erős, bizakodó, ha feladod, biztos a kudarc. Mi a megoldás? Tapasztalás, hit, tanulás, pozitív hozzá állás, kitartás. Ami rajtunk áll, azt kell megtenni! Ami nem rajtunk múlik, azzal nem kell törődni.
    Rendes emberek, tisztességesen érző és gondolkodók mindig vannak, lesznek. Igen, nehéz megtalálni, nem is biztos, hogy sikerül. Akkor sem érdemes feladni, mert a remény az élet! Én nem hagyom magam úgy döntöttem. Tanultam egy mondást, ami nem pontosan, de így szól: Akár azt gondolod, hogy meg tudod csinálni, akár azt, hogy nem, igazad van! Úgy döntöttem, akkor inkább megpróbálom.
    Most 6. hónapja tart egy szép kapcsolatom egy távoli városban élő emberrel. Sok a nehézségünk, de hiszem, hogy megoldjuk. Ezen vagyunk. Ne adjátok fel!
    Nekem sincs biztosítékom erre a kapcsolatra semmi, hogy meddig fog tartani, de a perc öröme az enyém! Ma boldog vagyok, és tegnap, meg tegnap előtt is az voltam és majd ráérek gondolkodni a további úton, ha a híd, amin át kell kelni leszakadt.
    Tanulok, itt ezen a fórumon, Tőletek, mindenhol, ahol segítséget remélek, hogy el ne rontsam.
    Szeretettel: Judit

  41. Marianna   2011. január 12. szerda 14:45 / Reply

    Végigolvastam az összes hozzászólást, és nagy hatással volt rám ez a gyűjtemény. Kétségbe vagyok esve!
    40-es vagyok két gyerekkel, házasságban, ami se nem rossz se nem jó, csak egyszerűen teljesen ÜRES, már évek óta csak úgy vagyunk a férjemmel mint két ismerős, teljesen elhidegültünk. Neveljük a gyerekeket, ebből kivesszük a részünket mindketten, a házimunkából is, szóval sok nő összetenné a kezét ha ilyen “jó” dolga lenne… A férjem jó ember, és jó apa – de mint férfi… már évek óta nincs meghittség, nincs kedvesség, simogatás, a többiről nem is beszélve. :( Ez miattam van, hiszen én változtam meg annyira, hogy már nem felel meg és nem kell nekem. De a gyerekek ezt a mintát viszik tovább, fogalmuk se lesz, hogyan kell egy kapcsolatban szeretni, gyengédséget kimutatni, hogyan kell egy nővel bánni…
    Eddig úgy gondoltam, el kéne válnunk, hiszen most még mind a ketten új életet kezdhetnénk, lehetnénk újra szerelmesek valaki mással, boldogok, – de olvasva ezt a sok keserű levelet, a társkeresés nehézségeit és hogy mennyire rossz a helyzet ebben a korosztályban meg innen fölfelé…. elment a kedvem! :( Mi értelme elválni, ha ilyenek a férfiak amiket leírtatok, ha más férfi(ak) oldalán szenvedhetek, ha becsapnak, kihasználnak, nem vállalnak felelősséget, nem kellek majd két gyerekkel, az üresfejű cicababák között válogatnak, és nem becsülnek egy értékes nőt csak azért mert van két gyereke (ijesztő, tényleg…) nincs kedvük férfi szerepeket vállalni, meg mindaz a szörnyűség amiket itt leírtatok?? Ebben a korban már tényleg nincs normális, értékes, érző szívű férfi, aki képes egy nőt NŐként tisztelni és szeretni? :( Teljesen el vagyok keseredve, én új életet akartam kezdeni, és a két gyerekemmel is bátran belevágtam volna, mert eddig hittem magamban, a vonzerőmben és abban, hogy léteznek még FÉRFIAK, és valamelyik pont hozzámvaló és csak én kellek neki és ő pedig nekem.
    A leveleiteket olvasva ráébredtem, hogy eddig mesevilágban éltem, és elment a kedvem az új élettől, vagyis attól, hogy próbálkozzak, mert úgy látom, nagyon kicsi az esély a sikerre. Tegyem ki a gyerekeimet a bizonytalannak, a próbálkozásoknak, amik majd engem esetleg kiborítanak mert magányos leszek és megkeseredett a sok csalódástól? Vajon nem jobb-e inkább magányosan, begubózva, időnként depressziósan, boldogtalanul vegetálni az üres, érzelem- és eseménymentes házasságban a gyerekek érdekében, akik imádják az apjukat és nagyon megviselné őket ha elválnánk?
    Vagy törjek ki a bizonytalanba, próbáljak szerencsét, hátha találok egy párt, aki szeret engem, szereti a gyerekeimet, és együtt megmutathatjuk a gyerekeknek, milyen egy IGAZI, szeretetteljes család, ahol a férfi és a nő szeretik egymást, összejárnak barátokkal, eljárnak ide-oda és viszik a gyerekeket is, nem pedig csak egymás mellett élnek bele a világba és nem mennek sehová mert nincs kedvük együtt lenni…
    Mi a véleményetek?

    • Móni   2011. január 19. szerda 21:44 / Reply

      Kedves Marianna!
      Hát, ez nagyon szomorú amit írsz! De ha soha nem mentek sehova, akkor a férjed mitől jó apa!??? Ha annyira rossz minden, ahogy leírtad, akkor “csak” a gyerekek miatt együtt maradni – szerintem – nem szabad, mert véleményem szerint az nekik sem jó. Nekem 9 éves volt a lányom mikor eljöttünk a volt férjemtől, a problémákat nem részletezném most… Szerintem mérlegeld, hogy miben jó ez a kapcsolat Neked és miben nem. Ha a nemek többségben vannak, akkor lépjél, vagy próbáljátok megbeszélni mi az amiért nem megy a dolog, hátha lehettek még újra boldogok együtt, most csak egy mélypont van.
      Sok sikert Neked!

  42. Bódis Ákos   2011. január 12. szerda 18:40 / Reply

    Sziasztok!
    Véleményem: mivel a pénz forgatja a világot, miért lenne ez a társkeresésben másként? Egy 40-50-es férfinél a lakásnak és a kocsinak már alapnak kellene lennie. Igaza van az egyik itt lévő hölgynek: a férfi anyagi helyzete egyben utalás és jelzés értékű is a hölgyek számára. De komolyan azt se gondolj senki, hogy a férfi a már meglévő anyagi biztonságát kockára fogja tenni 1-2-3 gyermek és a már meglévő, vagy születendő unokák támogatásáért.
    Egyszerű: mire fel?
    Annál is inkább, mert a kezdeti lelkesedés elmúltával, egy férfi a hölgy érzelmi skáláján, a szülők, gyerekek, unokák után már dobogós helyezést sem érhet el. Ez tény de egyben természetes is.

    A másik véleményem:egy épeszű férfi nem keres nálánál 10-20 évvel fiatalabb társat. Ha mégis, az kalandra vágyik, nem igazi társra. De érdemes körülnézni a társkereső lapok hölgy tartalmán.
    Az a hölgy aki 50 körülien még jól tartja magát (nem több 10kg súlytöbblettel), annak a korigénye 35-40! körüli férfi. – persze oda írja, hogy 35-40től keres 50 évesig, mert így szebben hangzik, de a valóság inkább 40 körül jár. És ez ellenőrizhető tény.
    Akkor, hogy is van ez?
    Ezek a hölgyek nem tudják azt, hogy egy magára valamit is adó 40-es pasi nem égeti magát hosszútávon egy 50-es hölggyel. Szórakozásra, éjszakákra, unalom űzésre tökéletesen megfelelnek. De csupán ennyi!

    Még valami: tudomásul kell venni, a férfiaknák az első a szex (ha potens egyáltalán) Utána nagy semmi jön, nagy szünet és minden csak ezután. A hölgyeknél a legelső az érzelmek, a lelki rész, és csak utána a többi.
    Egyszerűen így lettünk megalkotva. Ez van!
    A tapasztalatom egyébként az, hogy csak a nagyon sokat csalódott hölgyek tartózkodnak a realitások talaján.

    Első feleségem halála után 6! évig kerestem a párom. Most,13 évi házasság után 2 éve élek egyedül.
    A társkeresés “örömeiből” bőven kijutott már. Ha sok időm lesz, megírom és kiadatom:-)
    Melyik kategóriába tartozom?
    Ha van ilyen, akkor remélem a realisták közé.
    Sok sikert mindenkinek!
    Ákos

    • Szandi   2011. január 12. szerda 20:21 / Reply

      Szerintem inkább a cinikusok közé…

      • Bódis Ákos   2011. január 13. csütörtök 21:46 / Reply

        Kedves Szandi!
        Igen, igazad van!
        Egy picit valóban cinikusra sikeredett a levelem. Pedig még vissza is fogtam magam.
        Mentségemül szóljon az összességében 8-évi társkeresés, és az, hogy 29-éve, szinte napi 10-órát foglalkozok férfi vevőkkel.
        Tehát, tapasztalatot sikerült szereznem bőven.

        Ne felejtsd el kérlek, hogy a realizmust nagyon könnyű összetéveszteni a pesszimizmussal.
        - Érdekes, sohasem az optimizmussal!-
        Köszönöm a sajnálatodat.
        Éppen ma olvastam egy aforizmát erről, ami így szól “a sajnálkozás elérése nem kerül semmibe, csak az irigylésért kell keményen megküzdeni”
        Ezek szerint, van még pótolni valóm:-)
        Üdvözöllek:Ákos

        • Bódis Ákos   2011. január 13. csütörtök 21:56 / Reply

          — bocsánat! az aforizmának csak egy részét idéztem –
          Ákos

          • Rvk   2011. január 13. csütörtök 22:21

            Szia Ákos!
            Azt írtad: “Egy 40-50-es férfinél a lakásnak és a kocsinak már alapnak kellene lennie. Igaza van az egyik itt lévő hölgynek: a férfi anyagi helyzete egyben utalás és jelzés értékű is a hölgyek számára.”
            Én 38 vagyok, válás és társkeresés kellős közepén. A válásunkon csak én veszítek, a feleségem ment egy tehermentes lakásba, ami csak az övé. Én buktam olyan 6-7 millát. Ahol most lakom, az a banké, annyit fizetek rá, hogy majd meggebedek (cirka 160 rugócska, most legutóbb épp még 5-tel több…), és ha jó áron el tudnám adni, akkor léphetnék ki belőle jó esetben nullán, de inkább olyan 1-2 misivel még támogatnom kellene a szegény bankot. Nem keresek rosszul, mégsem tudok mozdulni, és ha igen, akkor sem tudok lakást venni. Okés, még nem vagyok negyven (mellesleg még – állítólag – 5-10-zel fiatalabbnak is nézek ki), de ennek ellenére amit írtál, azzal nagyon nem tudok egyetérteni, mert egy nagy általánosítás.
            Főleg a mostani pénzügyi helyzetben (Frank 220 körül, meg felette…).
            Egyébként pedig az a hölgy, aki az aktuális anyagi helyzetem alapján (még egyszer: főleg mostanában) akar megítélni, háááát…. nem is tudom. Lehet hogy nem nagyon foglalkoztatna.

            De tisztázzuk, mert lehet hogy csak félreértettelek. Ha jól keresek, de úszom az adósságban, akkor most az én anyagi helyzetem jó, vagy rossz?

        • Szandi   2011. január 14. péntek 18:01 / Reply

          Köszönöm a kedves levelet, Ákos :D

          a realizmusban személy szerint nem hiszek, hiszen én magam is, a hangulatomtól függően ugyanazokat a dolgokat teljesen máshogy látom egyik nap, mint a másik nap. :D Mikor melyik tűnik reálisnak…
          Az biztos, hogy az optimizmus vonzó. Szerintem már csak ezért is megéri efelé törekedni.

      • Tibor   2011. április 23. szombat 23:20 / Reply

        …keserű, de sok a valós tartalma a Bódis Ákos levelének.
        Ez nem vitatható.

  43. Julianna   2011. január 13. csütörtök 09:13 / Reply

    Kedves Szandi!
    Nem értem miért írtad azt, hogy a cinikusok közé tartozik Ákos?Én teljes mértékben egyetértek vele. Akár nő akár férfi legyen az aki jóval fiatalabbat keres, az “csak szexet” flörtöt akar és nem tartós kapcsolatot – szerintem. Én 58 évesen biztos nem tudnék 38 évessel kapcsolatot létesíteni, hisz a fiam lehetne! Már akkor inkább az egyedüllét!Én is a 3. csoportba tartozónak tartom magam. Én a társkeresésben nem a kinézet alapján választok, igaz nálam a szem ami fontos. Nem hiába mondják: “A szem a lélek tükre”. Nekem a belső tulajdonság sokkal fontosabb. Tapasztalatom szerint a férfiaknál viszont a fontos szempont, hogy a hölgy csinos, dekoratív, fiatal legyen. Nekem abból van elegem, hogy mikor kiderül nem vagyok csinos, sőt molett vagyok, már vége is az ismerkedésnek. Pedig ha tudnák mit veszítenek?! Én túl odaadó, nagyon őszinte, hűséges, vidám vagyok. Sokszor megalkuvó. De tapasztalatom szerint a férfiak inkább válasszák a szép, egészséges almát, és nem tudják az lehet belül férges is. A volt férjem fél évvel volt fiatalabb, akivel l7 évig éltem – de azt is megbántam, mert érettebb férfit kellett volna választanom. De nem volt senki aki tanácsot adott volna és én is fiatal voltam akkor. Röviden ennyit szólnék a témához, lenne még mondandóm, de most elég ennyi. Üdv. mindenkinek, és szép napot! Sikeres társkeresést! Hátha nekem is sikerül egyszer.

    • Szandi   2011. január 13. csütörtök 18:55 / Reply

      Kedves Julianna.
      Például ezekért:
      “De komolyan azt se gondolja senki, hogy a férfi a már meglévő anyagi biztonságát kockára fogja tenni 1-2-3 gyermek és a már meglévő, vagy születendő unokák támogatásáért.
      Egyszerű: mire fel?”

      “Ezek a hölgyek nem tudják azt, hogy egy magára valamit is adó 40-es pasi nem égeti magát hosszútávon egy 50-es hölggyel. Szórakozásra, éjszakákra, unalom űzésre tökéletesen megfelelnek. De csupán ennyi!”

      “Még valami: tudomásul kell venni, a férfiaknák az első a szex (ha potens egyáltalán) Utána nagy semmi jön, nagy szünet és minden csak ezután.”

      “A tapasztalatom egyébként az, hogy csak a nagyon sokat csalódott hölgyek tartózkodnak a realitások talaján.”

      számomra az egész levél egy végtelenül pesszimista hozzáállást mutat, egy nagy adag cinizmussal fűszerezve. De a cinizmus alapja mindig is a pesszimizmus volt. Azt hiszem, a feministák is bőven találnának elemeznivalót ebben a levélben. Sajnálom, ha valaki ilyen sötéten látja a világot. Ha máshogy gondolkodunk, szerintem sokkal szórakoztatóbb az élet.

      • Ilona(Ica)   2011. január 21. péntek 09:55 / Reply

        Kedves Szandi!

        Olvasván leveleidet,szerintem teljes mértékben igazad van!
        Sajnos mindig az anyagiak miatti akadályok kerülnek felszínre.Ha van az sem jó,ha nincs az sem jó,első esetben a kihasználástól való félelem és sajnos sok esetben nem ok nélkül,második esetben pedig élhetetlenség jelének minősítik(és néha ez sem ok nélkül).Hát igen ez kemény dió,de bármelyik kategóriába tartozzon valaki( és ez nemtől függetlenül)ha ezen okok megkeserítik az életét az már nem jó dolog!Például,ha egy gazdag személy,azért nem fogad el egy szegényebbet,mert nem szeretné rá pazarolni a pénzét(vagy esetleg annak gyerekeire,unokáira….)holott úgy gondolná,hogy az anyagi korlátok nélkül jól kijönne az illetővel,akit sok esetben ugyanúgy nem is a pénz,hanem a jó kapcsolat érdekel….Hol fog két mindenben egymásnak megfelelő ember találkozni?
        MINEK A FÖLDI JAVAK,HA SOKAKNAK ARRA JÓK,HOGY MEGKESERÍTSÉK AZ ÉLETÜKET?
        RÁADÁSUL A FÖLDI ÉLETÜNK IS VÉGES,NEM MINDEGY HOGYAN ÉLJÜK MEG,FONTOS NE KESEREGNI ÉS JÓBA LENNI LEGALÁBB ÖNMAGUNKKAL,KÖRNYEZETÜNKKEL,HA MÁR A MEGFELELŐ TÁRSAT ILYEN NEHÉZ MEGTALÁLNI!

        ÉS SOHA NE FELEDJÜK EL,FŐLEG AZOK AKIKNÉL AZ ANYAGIAK A DOMINÁNSAK:HA EGYSZER ELMEGYÜNK MIT VISZÜNK MAGUNKKAL???
        Én soha nem voltam anyagias típus,de az előző mondat kiemelkedetten fogalmazódott meg bennem,amikor ezelőtt 10 évvel elveszítettem egy nagyon kedves családtagomat,aki nagyon jó ember volt!

      • Tibor   2011. április 23. szombat 23:32 / Reply

        Kedves Szandi! Bocsánat, de nem “feketén a világot”, hanem mást akar a nő és mást akar a férfi!
        (utjelzo.hu.) Végh József pszichológus kifejti a témát(mp3formátum)
        A feministák pedig egoisták,ha van hímsovinizmus, akkor nagyon szépen fogalmaztam.

  44. Katalin   2011. január 13. csütörtök 12:42 / Reply

    Sziasztok ,hát nekem az a véleményem hogy , itt ahogy olvaslak benneteket ,legtöbbje az anyagiakról szól hogy kinek milye van , szerintem az érzelmek sokkal fontosabbak, elsősorban ki kinek szimpatikus , de hisz lehet válogatni és nem kell megbántani valakit aki esetleg nem tetszik ,mert hát, mi is visszakaphatjuk, mert mi sem felelhetünk meg mindenkinek de,, én pl nem azt nézem kinek milye van , hanem milyen érzelemmel bir, nekem sem sikerült még de alakulóban van és , hát ugymondjam én sem adom fel. És bizok abban hogy rámtalál a szerelem , és én őrá,de tenni is kell érte nem várhatjuk a sültgalambot. a nővérem lánya három gyerekkel válogathat, pedig ő nem hirdeti magát, és ha gazdag lennék de nem vagyok mondjuk én sem , árulnám el olyan lennék mint Mátyás király mint amikor elvegyült az emberek közt ,higgyétek el csak egy kis hit kell hozzá és eljön az akire várunk, én igy gondolom és hiszem is .naiv vagyok hát nem hiszem de , egy nőnek mindig adnia kell önmagára nem mintha a férfina nem kellene de ha nekünk valaki tetszik akkor vágjunk bele minden érzellemmel feltöltve, hisz ki tudja , mi lessz talán ő az akire várunk,csak igy lehet valakit megismerni hogyha beszélgetünk, én addig nem találkozom emberekkel mig itt nem érzem hogy szimpátia van e, vagy nincs mert akkor annak sincs értelme hogy találkozzunk, de őket sem bántom azért meg ,valamikor én is elkeseredem de felállok ,hisz a pozitiv gondolkodás nagyon fontos ,kell hit és remény is, mert ez csak igy válhat valóra, amit vagy akit szeretnénk.sok sikert mindenkinek, és hitet hozzá.,,,, ha boldognak érezzük magunkat egy virág illatától, a napfénytől , a természet varázsától ,mi is boldogságot vonzunk, és örömöt a szép zenétől , meg még sok minden mástól lehet, akkor sugározzuk a szépséget és a jókedvet, ezt mások is megérzik. és megérünk válogatni , azok közül akik szimpatikusak nekünk. és egy húron pendülünk. hát problémák nálam is vannak de kinél nincsenek? csak meg kell oldani őket ezt könnyű mondani ugye igen , de nem azért keresünk párt hogy már az első alkalommal ,rázúditom az összes bajomat, sokkal fontosabb mi lakozik belül… ezt meg lehet érezni már az első vagy netán a második beszélgetésnél,, én sok barátot is szereztem már és nem mindenki egyforma , és csak szimpatikus valaki, a levelei alapján azzal is érdemes eszmecserét folytatni , mert az ember mindig tanul és lehet később fontos lessz számára. hát ez elég sok volt bocsi..sziasztok .

  45. Katalin   2011. január 13. csütörtök 12:50 / Reply

    hogy én melyik csoprtba tartozom , ? nemtudom a soha nem adom fel,,be mert, van hogy jól választok ,, és ez remélem most van… volt hogy nem ,de nem akarok keserű lenni, azt senki nem szereti én sem. én boldog akarok lenni még egy mosoly, vagy egy baráti öleleés is csodákra képes higgyétek el.

  46. Mariann   2011. január 13. csütörtök 16:12 / Reply

    Én a 3, típushoz tartozom.De talán azért mert naiv vagyok!Mert azt hittem ha szeretnek valakit és éreztetik vele hogy fontos az a másik fél ezt értékeli.Lehet ,hogy már más világot élünk de én még most is azt vallom adjunk lehetőséget a férfinek udvarolni,bár a tapasztalatom az itt már mi nők udvarlunk a férfinek.Pedig nem olyan költséges dolog egy szál virág vagy egy séta egy ölelés egy simogatás!Önmagamért szeresen valaki ne akarjon a saját elképzelésére formálni!

  47. Evelin   2011. január 13. csütörtök 20:05 / Reply

    Végigolvastam az összes hozzászólást, és nagy hatással volt rám ez a gyűjtemény. Kétségbe vagyok esve!

    40-es nő vagyok két gyerekkel, házasságban, ami se nem rossz se nem jó, csak egyszerűen teljesen ÜRES, már évek óta csak úgy vagyunk a férjemmel mint két ismerős, teljesen elhidegültünk. Neveljük a gyerekeket, ebből kivesszük a részünket mindketten, a házimunkából is, megosztjuk a terheket, szóval sok nő összetenné a kezét ha ilyen “jó” dolga lenne… A férjem jó ember, és jó apa – de mint férfi… nulla. Már évek óta nincs meghittség, nincs kedvesség, simogatás, a többiről nem is beszélve. :( Unalom van, közöny, fásultság, külön szoba… A gyerekek ezt a mintát viszik tovább, fogalmuk se lesz, hogyan kell egy kapcsolatban szeretni, gyengédséget kimutatni, hogyan kell egy nővel bánni…

    Eddig úgy gondoltam, el kéne válnunk, hiszen most még mind a ketten új életet kezdhetnénk, lehetnénk újra szerelmesek valaki mással, boldogok, – de olvasva ezt a sok keserű levelet, a társkeresés nehézségeit és hogy mennyire rossz a helyzet ebben a korosztályban meg innen fölfelé…. elment a kedvem! :( Mi értelme elválni, ha ilyenek a férfiak amiket leírtatok, ha más férfi(ak) oldalán szenvedhetek, ha becsapnak, kihasználnak, nem vállalnak felelősséget, nem kellek majd két gyerekkel, az üresfejű cicababák között válogatnak, és nem becsülnek egy értékes nőt csak azért mert van két gyereke, nincs kedvük férfi szerepeket vállalni, nincs kedvük kezdeményezni és udvarolni,hát hová lettek a férfiak? Ebben a korban már tényleg nincs normális, értékes, érző szívű férfi, aki képes egy nőt NŐként tisztelni, becsülni és szeretni? :( Nincs olyan aki megérdemelné hogy ezt tőlem is megkapja, és még értékelni is tudná ahelyett hogy csak kihasználná? Teljesen el vagyok keseredve, én új életet akartam kezdeni, és a két gyerekemmel is bátran belevágtam volna, mert eddig hittem magamban, a vonzerőmben és abban, hogy léteznek még FÉRFIAK, és valamelyik pont hozzámvaló és csak én kellek neki, és szeretetben élünk majd míg meg nem halunk.

    A leveleiteket olvasva ráébredtem, hogy eddig mesevilágban éltem, és elment a kedvem az új élettől, vagyis attól, hogy próbálkozzak, mert a Ti tapasztalataitok alapján úgy látom, nagyon kicsi az esély a sikerre. Tegyem ki a gyerekeimet a bizonytalannak, a próbálkozásoknak, amik majd engem esetleg kiborítanak mert magányos leszek és megkeseredett a sok csalódástól? Küldjem el az apjukat csak azért hogy én egyedül lehessek a sok teherrel, csak azért hogy esélyt adjak a boldogságnak amire olyan kicsi az esély? Vagy maradjunk a házasságban egy olyan emberrel aki semmit nem jelent, inkább már taszít mint vonz? Vajon nem jobb-e inkább magányosan, begubózva, időnként depressziósan, boldogtalanul vegetálni az üres, érzelem- és eseménymentes házasságban a gyerekek érdekében, akik imádják az apjukat és nagyon megviselné őket ha elválnánk?

    Vagy törjek ki a bizonytalanba, próbáljak szerencsét, hátha találok egy társat, aki szeret engem, szereti a gyerekeimet, és együtt megmutathatjuk a gyerekeknek, milyen egy IGAZI, szeretetteljes család, ahol a férfi és a nő szeretik egymást, összejárnak barátokkal, eljárnak ide-oda és viszik a gyerekeket is, nem pedig csak egymás mellett élnek bele a világba és nem mennek sehová mert nincs kedvük együtt lenni… álomvilágban élek??

    Mi a véleményetek?

    • Randi Andi   2011. január 17. hétfő 22:25 / Reply

      Kedves Evelin!

      Ha a Társkereső Kalauzzal megmentettem egy házasságot, akkor már nem volt hiába az egész!! Ez is sikersztori, méghozzá a javából! (persze a számomra legkedvesebb sikersztorik mégiscsak azok, amiket a párra talált társkeresők írnak).
      A helyzet az, hogy ha nem dolgozik mindkét fél egy kapcsolaton, az bizony elszürkül az évek múlásával. Vekengés és illúziók utáni ábrándozás helyett itt az ideje hogy a nehezebbik utat válaszd: azaz a párkapcsolatod és házasságot megmentését, felfrissítését, kiszínezését! Ezzel nem foglalkozunk itt a Kalauzon, de ha leülsz a férjeddel és átbeszélitek a dolgokat biztosan találtok megoldást. Először neked kell változtatnod ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok körülötted! A szexet is fel lehet dobni, és közös kalandokba is bele lehet vágni! Persze mindig könnyebb egy vadidegennel őrületes (legtöbbször csak képzelt) szerelembe esni, de úgy gondolom, már Te is rájöttél, hogy mi a helyes út számodra. Sok sikert kívánok és várom a beszámolódat, hogy hogyan sikerült javítani!

    • Rvk   2011. január 19. szerda 00:42 / Reply

      Ha már így felkértél… :D

      Randevú Andreával abban egyetértek, hogy ez a mostan totálisan halott kapcsolatod megmenthető, ha mindketten dolgoztok rajta. De csak akkor, és kemény meló. Saját véleményem még az is, hogy ha ezen közös munka során kiderül, hogy valamiben annyira különböztök (már, vagy mindig is), ami nem teszi lehetővé a normális kapcsolatot (mert szerintem nem mindegyiket kell és lehet megmenteni), akkor csókolom. Kalap kabát.

      Viszontellenbenhanemdehát. Ha csak Te munkálkodsz rajta, akkor ez a vonat már rég kisiklott, csak elfelejtettél leszállni.
      Egyes szagértők szerint pedig szégyelld magad, hogy milyen családanyai példát mutatsz a gyermekeidnek. Semmi összebújás? Semmi simogatás? Csók? Hát mit fognak látni, és mintaként megtanulni?? Miféle intimitást? Aztán majd a párja kezét sem fogja meg az utcán.
      Vannak napok (egyre több), amikor egyetértek ezekkel a szakértőkkel. :)

    • Tibor   2011. április 23. szombat 23:41 / Reply

      IGEN! Kedves Evelin ön álom házasságban élhet, csak tennie kell érte.Ajánlom nézze meg a Fireproof(Tűzbiztos) című filmet, és hozzá ajánlom az utjelzo.hu-n,a társasjátékok részt

  48. Bódis Ákos   2011. január 14. péntek 20:00 / Reply

    Szia Rvk!
    Igen azt írtam, hogy a lakásnak és a kocsinak alapnak kellene lennie.
    De sajnos nem az. Ezt én is tudom.
    Annál is inkább, mert a 40-50es korosztály, már legalább egy válása után keres újra társat magának.
    És egy válás után,- mint a Te példád is mutatja – általában nem a férfiak járnak jól. ( az én “Kedvesem” 13-évvel ezelőtt, 2db, nylon szatyorral jött hozzám feleségül. Most kb.15-milliós vagyonnal távozik. Úgy, hogy házasságunk alatt a jövedelmét teljesen magára fordíthatta)
    Egyébként a meglátásom az, hogy hibás az a férfiaktól sokat halott vélemény, miszerint a hölgyeknél csak a pénz számít, és ez van az első helyen is.
    Szerintem, -mint írtam – a legelső helyen az érzelmek vannak.
    Viszont a második helyen valóban az anyagiak.
    De ha jobban belegondolsz, ősidők óta a férfiak feladata volt a családi javak,a biztonság a jólét megteremtése.
    Persze, sokat változtak az idők….
    De egy szerényebb anyagiakkal rendelkező férfi azt sugallja a hölgyek felé: vagy azért nincs, mert elszórja a pénzét, vagy azért nincs, mert élhetetlen.
    Az igazi okok valójában senkit sem érdekelnek. Sajnálatot, szánalmat kaphatsz, még megértést is, de valójában
    mindig csak az eredmény számít.
    Természetesen, nem mindegy, hogy most mennyit kell fizetned, viszont van egy lakásod, ami egyszer teljesen és tehermentesen a tiéd lesz.
    Egy albérlet viszont soha.
    Üdvözöllek:Ákos

    • kékesi gábor   2011. január 15. szombat 22:17 / Reply

      Engem nem lep meg,hogy a hölgyeknél az anyagiak az első helyen vannak.El is fogadom,hogy lenéznek vagy vesztesnek tartanak,mert nincsen adósságom-igaz lakásom sincs,csak szolgálati másfél szobás panel egy gondozott zöldövezetben,van munkahelyem 140 ezres nettó fizetéssel és legutóbb az aktuális barátnőm elkérte a személyimet ,mert megszólták,hogy egy huszonévessel jár pedig 42 éves vagyok.Hát igen ,szeretek sportolni,és nincs szenvedélybetegségem és nincsenek a hátam megett elhajított gyerekek és feleségek.Habár mikor nagyon egyedül éreztem magam gondoltam kocsmázni kezdek,mert a legtöbb alkoholista _teremfoci bajnokságból ismertem meg őket-ismerősömnek mind voltak feleségei -nem is akármilyenek-és gyerekei.Persze javarészt már elváltak és tönkrevágták magukat,de mindig van aki felmossa őket.De sajnos ilyen áron nem kellenek nekem a nők.
      Arról is beszélni lehetne,ha egy nő-elég sok -az anyagiakat nézi.Nézze ha számára ez a fontos-virágozzék száz virág a mezőn-miért siránkozik,nyafogja tele a netet azzal hogy lecserélték egy szebbre és fiatalabbra 2-3 gyerekkel?Mit várt mégis?Neki a pénz kellett a pasinak a fiatalsága,vagyis lÍzingeltél csak határidő nélkül.Mi a fenéért várt el érzelmeket???Én érzelmi -lelki életet nem pénzért cserébe szoktam élni azzal a néhány kedves megbízható hölgyismerősömmel,hanem a kölcsönösségért és szimpátiáéért.Évek hosszú kipróbált munkája van ezekben a kapcsolatokban,amelyekben még az árnyéka sem merült fel az anyagiaknak. Környezetemben szingli jól öltözött csinos hölgyek-tanárnők vannak,közel a szülőképes kor határáig ,mégis a gazdag pasikat várják 4-5 éve és lelkendezve beszélnek a macskáikról vagy a kutyáikról akikkel együtt alszanak.Nem vágná valaki pofon őket ,hogy 38-40 éves korban már gyerekeknek kellene,körbevenni őket nem pedig a kutya bőrének kenegetésével kellene napi 1-2 órát eltölteni?Volt egy nőgyógyász lányával dolgom,akinek nagyon jó anyagi helyzete ,állása volt ,de a legfőbb gondja ,hogy én jóval fiatalabbnak néztem ki nála-pedig egyidősek voltunk-és mit szól hozzá a papája,aki pillanatnyilag 75 évesen egy 50 es hölggyel járt-egyébként még mindig ő vizsgálta meg a 42 éves kislányát.Pénz,műveltség.lehetőség is volt csak épp se pasi.se gyerek.Kezdem tisztelni a mohamedán kultúrát,mert néhány nőt meg kell erőszakolni és kényszeríteni ahhoz,hogy tudja miért hozta létre a természet.Jelen estben gond nélkül tudott volna gyerekeket felnevelni és még a kutya is megmaradt volna.Mi a fenét csináltak a nőkkel,hogy 40 .felett is még jó néhányan csak álmodoznak a realitások helyett?A sok szappanopera?Azt sem értem ,hogy tudnak gyereket szülni olyanoknak akikre macskát se bíznék rá ,nemhogy gyereket.Elég rájuk nézni,vagy pár szót beszélni velük -már amelyikkel lehet.Szerintem ezek a hölgyek azt kapták amit megérdemeltek,bár sajnos a gyerekeik ezt nem érdemlik meg ,csak kéretlenül ők is részesednek belőlük.Azoknak panaszkodjanak,azokat átkozzák akik okozták a helyzetüket és lehetőleg ne a többi ártatlannak kelljen hallgatni ezt a rengeteg sirámot.Én felvállaltam 2 kislány nevelését,akik megszerettek és neveltem is őket,a mami 3 kvalifikált pasival csalt meg közben:Egy kétgyermekes sofőrrel ,aki engem kért meg nehogy beáruljam a feleségénél,egy beteghordóval és legutóbb egy pékkel. Csak a kislányok miatt tartottam ki(nem az enyémek voltak).Aztán gyorsan leléptem,ő meg békésen éldegél az alkesz péklegényével.
      Élem tovább az életemet,keresgélek és néha találkozok nemcsak idióta és pénzéhes nőkkel,de kedves,beszélgetésre vágyó,gondoskodó hölgyekkel is.Soha nem kellett eltartani engem egy percig sem!De ez a rengeteg hisztis önmagát sajnáltató siránkozás kihajt a világból.Pedig néha van egy-két igazán kedves és nőies hozzászólás is ami megmelengeti az ember szívét.

      • Rvk   2011. január 16. vasárnap 00:37 / Reply

        Szia Gábor!
        Ezt a mohamedános beszólást remélem komolyan írtad.
        Mert viccnek elég erős… :)))

        Komolyra (f)ordítva, sajnálom a dolgot, gondolom elég nagy csalódások keserítettek meg ennyire.
        Viszont akkor sem tudok vele egyetérteni. És szerintem ez csak a férfi-nő ellentét szítása. Ami szerintem felesleges.

        Azt viszont jó dolognak tartom, hogy egyedül is jól érzed magad. (ha jól értelek.) Ezzel én is így vagyok. Cél a társas lét, de jó dolog jóban lenni magunkkal.

        Ezek csak vélemények voltak, nem kötözködés! :)

    • Rvk   2011. január 16. vasárnap 00:29 / Reply

      :)))))
      Ja, egyszer az enyém lesz.
      22 év múlva….
      De csak akkor, ha nem vesztem el addig az állásomat soha….
      :)))))

      (Én abban a ritka helyzetben vagyok, hogy nekem most az albérlet spórolási lehetőséget jelentene ehhez képest… de tudom, az ilyen ritka, szóval én igazából nem panaszkodom, mert tető van a fejem fölött, megvan minden végtagom, az adóimat befizetem, az orvost 3 évente látom… és élvezem az életet.)

  49. Bea   2011. január 14. péntek 20:02 / Reply

    Sziasztok!

    Én kimerítem mind a 3 típusban felsorolt összes pontot. Vagyis totál alkalmatlan.
    1. már-már elképzelni sem tudom, hogy valaki, főleg, aki hozzám is vonzódik jó legyen nekem.
    2. elfoglalt, meglehetősen távolságtartó, szégyenlős és passzív.
    3. azokhoz vonzódom, akik meglehetősen agresszívek (lehet, hogy ez a passzivitásból is adódik.
    Lehet, hogy az egyedüllét a hozzám leginkább illő életforma :)))

  50. Julianna   2011. január 15. szombat 15:09 / Reply

    Az egész társkeresés,szerintem a napi élet tükre.Az anyagias szemlélet,a munka,v.hiánya.Nők leterheltsége,a 20-30 éves házasságok egy fruska miatt való szét
    züllése,érdek,érdek..,mind két oldalról:de én6o-on túl csak a meglátni és megszeretni
    módszerben bízom.Természetesen címeket lehet
    a neten szerezni,a valóságot,csak a szivünkel,a szemünkel,és érzékszerveinkel tudjuk rögzíteni,és a döntéseket meghozni!!?? Jó pl.a való-világ,fiatal kultúr emberek egy ország előtt,menyire csúnyán viselkednek

  51. Nagy Iván   2011. január 15. szombat 18:20 / Reply

    Válogatos típus vagyok.Ugyanis mindenkinek egy élete van

    Nagy Iván

  52. Ilona(ica)   2011. január 16. vasárnap 00:36 / Reply

    Nagyon érdekes hozzászólásokat olvashattunk,én legjobban azt érzékelem belőlük,hogy igenis mindkét félnél vannak értékes emberek,de a sok csalódás miatt sokan elveszítették teljesen a másik félbe vetett bizalmukat.
    Persze mindig óvatosak kell legyünk,de pozitivitás és bizalom nélkül,hogy találhatnánk meg a társunkat???Főleg,ha nem alkalmi kapcsolatokat szeretnénk,hanem egy kedves intellektuálisan hozzánk illő társat????Panasz,cinizmus mire jó?,kinek jó?Arra,hogy megkeserítse a meggyötört lelkünket?Nem jobb,ha előre megyünk és jó dolgokra próbálunk gondolni,talán akkor meg is valósulnak szerény álmaink!!

    • Rvk   2011. január 16. vasárnap 00:48 / Reply

      Szia Ica!
      Szerintem csak az veszíti el a bizalmát a másik oldalban, aki hagyja. :))
      Én kaptam jó nagy bántásokat (lelkileg) a másik nemtől (a mélyen tisztelt hölgyektől), de azért mert volt 4-5 rossz tapasztalatom, az nem jelenti, hogy minden nő egy csalódás lenne számomra.
      (Sőt, tovább megyek, az sem biztos, hogy tőlük kaptam, mert sajnos az ember olyan, hogy önvédelembe vonul mindig, akkor is ha valójában ő rontott el, vagy nem vett észre dolgokat… de ez kényelmesebb. Mindig a másikat hibáztatni.)

      Mostanában azt szoktam mondani erre, hogy az élettől kapott pofonoktól lettem olyan nyílt és vidám, amilyen most vagyok. :)
      És nemcsak jól hangzik, hanem igaz is.

      Amúgy maxxxximálisan egyetértek veled! :)

      Csak egyben nem. Ne legyenek az álmaink csak szerények! (Én is most valósítottam meg egy nagy álmomat, pedig esélytelennek tűnt a dolog – pénzügyi helyzetemnél fogva is. )

      • Ilona(Ica)   2011. január 17. hétfő 14:19 / Reply

        Szia Rvk!

        Igen,igazad van,ha újra az anyagi világba térünk vissza ott nekem sem szerények az álmaim,és kitartással,munkával én is olyan eredményeket értem el az utolsó 10 évben egyedülállóként 2 gyerekkel(akik most már nagyok)hogy irigykedtek rám a környezetemben és azt hangoztatták a hozzám jutott hírek szerint,hogy biztos van egy nagyon gazdag titkos hódolom,pedig nem volt.Én a társra gondoltam,amikor szerény álmokat írtam,mert a társsal kapcsolatban nem az anyagiak a legfontosabbak,mert attól,hogy esetleg két nagyon jó anyagi helyzettel rendelkező egymásra talál nem biztos,hogy jó kapcsolatuk lesz,szerintem nem ezen múlik egy jó kapcsolat.Ki nem kapott bántásokat a másik nemtől?És persze mind emberek vagyunk mindannyian hibázunk!Az már jó dolog,ha az élettől kapott pofonok jó irányba változtattak minket,ha így fogjuk fel a dolgokat az csak hasznunkra válhat,mert ha nyíltak és vidámak vagyunk sokkal jobban érezzük magunkat.Egyébként gratulálok,hogy sikerült megvalósítanod egy nagy álmodat!

        • Rvk   2011. január 19. szerda 00:34 / Reply

          Köszönöm! :))

          Bár félig-meddig ismét az van, hogy nem értek egyet. :)
          Párkeresésben sem jó szerintem, ha alább adja az ember az igényeit (“szerény álmok”).
          Nekem legalábbis nem ‘múkodj. De ez az én életem…
          A sikereidhez viszont szívből gratulálok!!

          • Ilona(Ica)   2011. január 19. szerda 08:21

            Én is köszönöm.A szerény álmokat nem úgy értettem,hogy bárkit,bármilyen embert elfogadnék társként,csak azt hogy nem az “Álombeli gazdag herceget keresem fehér lovon….”Ha bárkit el tudnék fogadni már rég nem lennék egyedül,de olyan kapcsolat minek?Igen nekem is vannak igényeim,mert én is úgy gondolom,hogy egy életem van,szerényen azt értem,hogy egyszerű,alapvető és reális igények(persze akikben nincsenek meg ezek az alapvető tulajdonságok és vannak ilyenek is sajnos-még ezeket is extra elvárásoknak érzik)

  53. Andi   2011. január 16. vasárnap 07:53 / Reply

    Sziasztok!
    Olvastam a bejegyzéseteket és nagyon érdekesek, szerintem tudunk egymástól tanulni. Társkereső vagyok én is, és egy úriember hozzáállásán nagyon csodálkozom, ezért röviden leírom. Ő irt nekem,kép alapján szimpatikus volt.Küldtem képet, őszintén leírtam magamról a fontosabb dolgokat, mivel ő is írt az életéről…..aztán csend,1,5 hétig.Levél semmi, viszont a reglapomat nézegette többször.Írtam neki,hogy nem érkezett válaszlevél,viszont látom,hogy “nézeget”. Válaszként: elfoglalt,sokat dolgozik,bla-bla (arra nem,hogy a reglapomat nézegesse) és megmondja őszintén zavarja,hogy egy fedél alatt élek az ex-szel, ő így nem menne bele semmi komolyba!!! Dobtam egy hátast:mit gondol,hogy szexelek az ex-szel, azt sem tudja,hogy milyen az egy fedél(nem panelról van szó), az első levélben megírtam,hogy az ingatlan eladás alatt van……még egy randi lehetőségét se adta meg,hogy személyesen beszélgessünk,elmondhassam, hogyan élek…….Magyarán olyan emberről ítélkezett,akiről alig tud valamit,kép alapján viszont tetszettem…..Na akkor ki igazodik ki itt a férfiakon???????????
    Andi

    • Betti   2011. január 17. hétfő 08:00 / Reply

      Őszintén Andi, téged nem zavarna ha a párod az exével élne együtt???!!!! (persze lehet hogy így nem hogy te is ebben a szituban vagy, de azért a legtöbb embert zavarná.) Mi ebben a meglepő??? Nem értem.

  54. Marika-47   2011. január 17. hétfő 09:58 / Reply

    Sziasztok! Nagyon sok hozzászólást olvastan, nekem sajnos a naivitásomat hasz-
    nálták ki sokan. Biztosan megérdemeltem,de
    a legjobb dolog lenne a nem siránkozás hanem felállni és talpon maradni. Bár könnyű ezt mondani mivel sajnos én sem olyan tipusu nő vagyok, és most már megpróbálok a hibáimból tanulva óvatos lenni. Persze amennyire ez sikerülhet. Mindenkinek sok sikert a pár kereséshez.

  55. Ilona(Ica)   2011. január 19. szerda 08:39 / Reply

    Mindenkinek!

    Egyébként tényleg nagyon érdekes hozzászólásokat olvashatunk itt,amelyekből sokat tanulhatunk.Sajnos elfoglaltságaim miatt nem tudok mindent elolvasni,de fontos,hogy a másik fél is hozzászól és nagyon különbözőek és tanulságosak a vélemények,akár a mindennapi életben!!!(hisz ugyanazok vagyunk,akik a mindennapi életben is,csak itt bátrabban leírjuk véleményeinket,mint szemtől ,szembe ott legtöbbször ki kell találni a másik fél gondolatait,véleményeit testbeszédből,viselkedésből,mert nem mondja el őszintén,ez miatt pedig sokszor talán félre is értjük egymást….!)

  56. Lauretta   2011. január 27. csütörtök 23:15 / Reply

    Én az elsőbe tartozom, azzal a különbséggel, hogy nem igaz, hogy “sosem találkoztam ilyennel”, mert életem során többel is, csak nem működött a dolog… szóval alighanem én inkább egy negyedik kategória vagyok. De az elvárásaimból nem hiszem, hogy tudnék lejjebb adni (csupa olyan, ami bennem is megvan, tehét nem milliomost keresek, sőt anyagi szempont nincs is közte)

  57. Pingback: A társkeresés 4 akadálya | Társkereső Kalauz

  58. lill   2011. március 14. hétfő 00:07 / Reply

    Tapasztalatok!
    Kedves Gábor, jól látod.

    Jóban mindenki barát, feleség, nő és gyerek is van, rosszban meg már nincs!

    Amint a férfi megbetegszik, kiesik több évre a foglalkoztatásból, félrelép, elköltözik mert a nő ordít, követel megcsalja, kevesebbet keres a férj, vagy ráunt a feléeség és pasizni akar, jobbat mefg a kőzős vagyont lakás, gyerek válnak.

    Én nő vagyok, és én is úgy látom, ahogy te.
    A nők akkor is válnak, bepasiztak, kiabál a férje, gyerekével, ha nem indokolt, van pénz, munka, egzisztencia lakás.

    Anyám is ilyen volt, ezért nem szerettük, apásak lettünk.Amikor támaszra szorult apánk, testvérem, betegek lettünk, nem volt ott nekik 1 nő sem.
    Sem az anyjuk, hug, munkatárs, barát, szerető és szerelmes nő, gyereke sem, csak én nekik.
    1 volt.Rájöttem nem ez számít hanem az érzés, és az akit ők akartak az nincs ott, csak én.
    Nem számított!

    Mindenki mást vár, másra számít és másba öli potyára pénzélt, idejét, munkáját és érzelmeit! Késöbb nekem, nem volt ott senki, mikor kellett voilna többször 20-33 éves korom között.
    Mindig segítettem, ott voltam mindenkinek, adtam aztán én egyedül maradtam.

    Barát, barátnő, iskola és munkatárs megváltozott, költözött és válllalkozott, nősült, vagy szült, külföldi munka és tegnap még voltam, aztán már nem is írt, meg sem ismert, nem volt, nem voltam.

    Sok igéret hallatszik a barátnők, tesvérek, gyerekek és szerelmek szájából.

    “Vigyázok rád, írok majd, seigtek, sose hagylak el, együtt nevünk fel, együrtt öregszünk meg, szeretlek.A végén annyi se jár érte Köszönöm, Sajnálom, Ne haragudj érte, Bocsáss meg.
    Megbánás, vagy valami.”

    Kit a túlés hajt, kit a pénz, kit a szerelem.
    Mindenki ül a pénzén, ház, munka és chatal barátok, rokonok, pasik, munkatárs.Otthon egyedül.Utazik, nyaral másokkal de egyedül van, egyedül érzi magát.Komncerten,fürdő, színház, vásárlás? ott is
    Vacsora, bál másokkal de egyedül.

    1 szó, egy mondat, egy póstai levél, egy mosoly, egy köszönés.

    Az ember rájön szar emberekre cseszte el az idejét és a legszebb éveit, pénzét, munkáját, seítségét és érzéseit.Legyen az szerelem, család, barátság, szeretők, hobby, jó munka, utazások és karrier.

    Az ember sok kört megélve arra jut nem lehetsz itt sem gazdag, sem híres, sem boldog minden csak kis időkre szól, mulandó, elkopik.

    Semi és senki nem éri meg a fáradozást, a munkát és a kitartást!
    A rosszban mutatkozik meg minden ember igazi énje!Amig egyik kitart a legtöbb öreg, nő, gyerek, családtag nem tart ki másik mellett!

    “Nem lehet mi rontottuk el őket?”
    Hozzászoktattuk?

    Ahol mindenkit megpróbált az élet, ott a nők jobban kiállnak párjuk, gyerekeikért nem válnak, granak tovább.

    Azoknál ahol a szülő, férj segíti a feleségét, gyerekét, szeretőjét munkához, akadálymentes sima, künnyő, nyugodt, stabil életre, számítson ezekre 5-10 év múlva mikor anyagi, munkaprobléma, szerető, valami mutatkozik.
    Ez túlzott önbizalomhoz vezet, vidsszaélnek vele!

    Ha fájt vagy bántott valami akkor érezte az ee,mber gyereke se szülő, se barát, se a párja nem áll senki mellette!

    A szüleim, csak eléltek együtt, sose beszégettek, nem ismerték, nem szerettték, nem támogatták egymást.Együtt ,de külön, kifelé, látszatcsalád, látsatházasság.
    Ki ebben, kereste a maga boldogságot barátok, munka, szeretők, hobby, pénz és szórakozás.

    A legtöbb férfi szintén nem akar elvált, gyerekes, korosabb nőt társ, barátnak még akkor sem, ha az egzisztenciálisan pénz, munka, ház, szülők jól áll.

    Sok férfit hallgattam végig, a munkahelyeim ilyenek lettek, hála az égnek!
    az Iskolában az arány is 70% fiú, kevés lány volt.Barátok is fiúk lettek.

    Sok fiú érzi azt nem szeretik a szülei, nem hallgatják meg, nem támogatják és nem tud velük beszélni, tanácsot kapni magukkal vannak elfoglalva.

    Jön a szabadulás kulcsa bulik, költözés, albérlet, önállósodás, továbbtanulás és házasság, lagzira járó kecő a szülőktól, gyerek és munkahely.
    A legtöbbje belefut egy rossz feleségbe aki akaratos, követel, önző, ordít, nem is egy szépségm nem is egy észlény, nem is agyonképzett, jó stve sincs, főzni se tud, s mint anya, barát, társ, szülő, tanárnak csapnivaló.

    Eredmény? Boldogtalan férj és gyerekek.
    Azokat is kilopja és megbántja, ordít velük.
    Sok családot megjártam, sok munkahelyet és sajnos ez az önző, acsarkodó dialektus folyik.

    19 voltam.Kórházban dolgoztam, és nem tagadom irigyeltem a haldoklókat és a betegeket.
    Beszéltem velük, meséltek.

    Sokat láttam és tanultam, milyenné ne váljak.

    Akinek van ossza meg arra érdemessel, és eloszlik a magány, szerelem, barátra, bajában igaz társra talál.Ez a titok.

    Nem számít a kor, milyen van, volt, más mit szól.Idősebb férfi, idősebb nők fogadjátok magatokhoz a fiatalabbat, aki eltévedt az uton, a szegényebbet és a jámbort.
    Ahol 1 megél, jut 2-nek is!

    Sok férfi panaszmukinak és két lábon járó szerelő, lexikon, problémamegoldó shownak,
    pszihiáter, teher és számlaviselő, Mr szexkiszolgálónak, továbbá Mr.
    pénztárcának érzi magát a szülei, nők, gyerekei melett, barátok és család.

    A nők nem akarnak magának való, munkának, haverok és a számítógépnek, Tv-nek élő csak a számlákra és a kocsimra jut pasikat!

    Ki figyel rá, ki szereti, ki kérdezi és ismeri meg önmagáért? Szar az egész ahogy van!

    A férfiak se akarnak ma beszélgetni,( nem is lehet velük szóban, csak blogban, chat ) nem udvarolnak, nem költenek, nem nyitott párjuk igényei és problémáira.

    -Nincs idejük, türelmük és pénzük, szorgalmuk semmihez sem!

    Erre csak azt mondom, ne olyan fene büszkén hölgyeim, uraim!

    Kórházban dolgoztam.Egy eset.

    Vidám szép nő, 46 éves, gyerekek kirepültek.
    Élete delején. Volt jó, munka, válásokból szerzett ingatlanok, pénz, jó munkabér, nyaralások, pozíció a szerető, fönök által.

    A férjét eirtotta hisz 30-45 évesen kaphatott ilyet és olyat is.Jött a Válság poziciók, bérek lefelé mentek, leépítések jöttek a vonzó csibék, okosabbak, szépek, dolgosak jó természet.

    A nő hiába újított be, azért a 40-50 éves bőr, test látványa, érintése már nem ugyanaz! Fölé került a fiatalabb és neki diktált.A szeretők, főnők, barátok, munkatárs azt mondta kuss, segítsd, tanítsd be vagy mehetsz! Maradt és segítette, utálta de nem volt más.Gondolta ezt is sikeróül kifúrni, ahogy lánykorában.Nem sikerült megbetegedett.
    Bekerült a kórházba.Daganat,áttétes 3 testrészen.

    A gyerekek és a férjének, női riválisok, munkahely, iskolák, rokonok örökség, vagyonért okozott sérelmek miatt volt!
    Amit okozott! Nem bocsátottak meg neki és fizetni kelett.Jött egy orvos , aztán több mondték menthetetlen.

    Ima, Természetgyógyászok, Reiki, Arolo semmi se használt.Nem akarta kijavítani, helyrehozni a kapcsolatait, amiket tett és visszadni azokat amiket elvett.A szeretők, barátok, gyerekek és munkatársak közül 1 nem ült ott, ne látogatta.

    Fontos ember volt, sokfelé járt, ismerték a sok ezer emberből egy sem.
    Kikerült a körből, és akkor jött rá mennyire nem számított, hazugság volt az élete.

    Képtelen volt beismerni tévedett, helyrehozni,
    megkeresni azokat akiknek ártott írni nekik, beszélni velük, kérni a Megbocsátást, a szeretetet!

    Hazament halála elött két héttel, keghelyre akart kimenni Lourdsba,volt Táltosnál is.
    Már nem ért oda!

    A Pap az út elött azt mondta, bánd meg lányom őszintén, és ne hazudj önmagadfnak, nekem se az Úrnak!
    Én nem mondhattam meg mit tégy, de ha megtetted volna, változtatsz ma is éltél volna, meglenne mindened!

    “Aki itt nem találta meg az Istent, jóságot és nem érte el a belső megtisztulást, imádkozhat, gyónhat, ehet ostyát bőven, elmehet szent helyekre, kipróbálhat bármit ha nem teszi meg azt amit kell az Úr és a sélrtettek, szerettei megbocsátásáért, a feloldozásáért!”
    43 éves volt,

    Egy levelet hagyott az ágyán.
    A Pap és az ápolók olvashatták csak.
    Azt írta! Csak azt bánom, hogy sosem osztttam meg semmit sem.
    Eltkozoltam 1 egész életet!
    Miért, mikért? Kikért is?

    Tárgyak, munka és pénzért, felszínes rövidéletü öröm, tárgyak, javak pénz és szeretőkért.A gyerekeim mezítlábbal indítottam én hibásan útnak, mert féltetem tőlök a vagyonomat és a munkámat.Nekik kellett elmenni innét! Szégyenlem. Nem tettem és mozgattam meg értük mindent!
    Önző voltam!—Nem tudja senki!-írta

    Sem az érzésem, a gondolataim, a pénzem, kenyerem és a hajlékom, a testem és a lelkemet.
    A vagyonomat.
    Megtagadtam sok barátot, szeretőt velük barátot és szerelmet, gyermeket, rászorulót azért mert alapon…..

    Nem érdemlem meg a kegyelmet és az életet!
    Valyon az Úr is megtagadta volna őket?

    Mi van ha az egy akit megtagadtam én, vagyok és engem tagadnak meg, azért mert….
    Hogy esik? Mit érezhettek, miknek lettek kitéve miattam, miattunk.

    Lehet hogy minden szereplő Isten fia volt álruhában, álruhás áldás? Vizsga nekem?
    Valyon az Úr tudni fogja ha oda állok, kiknek nem adtam, nem segítettem, kit nem szerettem, nem öleltem, nem vélasztottam és nem akartam, azért mert…Vagyon az Úr tudni fogja a bűneimet, és ledorgál érte?

    Létezhet a vizsgabizottság az úr elött?
    Lehet-e ott kérdezni, hazudni és Magyarászkodni? Méltányolják-e ott a vagyont, pénzt, hirnevet gyereket az elért sikereket, pénzt, munkát, utazásainkat?

    Mit tehetünk le eléjük és mit fognak kérni?
    A jó és a rossz tettek hibák, vétkek, mulsztások, bönök, kisértések és tapasztalásaid listáját.-mondta egy hang.

    Félsz? Félek. Meg nem bánom, ki nem mondon, le nem teszem, helyre nem hozom.
    Magammal viszem, de imádkozzatok értem!

    A levél másolata ma is nálam van.
    A temetésén nem volt ott az 5000 ember,
    és csak 2 családtagja.

    Karmikus tartozás keletkezett, és anyáról gyermekeire szállt.
    10 éve volt, azóta 32 évesek lettek a gyerekei, veszteségek, csallódások, anyagi, munka és pénzügyi gondok.
    Volt 1 könyv.

    L Sztolsztoj könyve.
    Panov Apó azt adta neki a Pap.

    Szálljon magába és döntsön!

    “Nem lehet egyszerre két utat járni a pénz, a mammont szolgálni és az Angyalokét! Egyensúly kell.”
    Mese ez?-nézeggettem
    Én kaptam meg.Azóta a könyv velem van, kis kincsecske.Az életutam meghatározó része volt a Kórház, élet és halál.

    Emberek akikhez nem jött látogató, nem ismerte senki se őket, nem volt kiváncsi teteik, emlékeik és történeteikre sem.

    Megtanított arra, milyen törékeny az emberélet, milyen hamar leszólhatnak, egy baleset, betegség, kirzugatás, anyagi veszteség, haláleset.

    Tehát senki se büszkélkedjen itt magára, szép, okos, mit ért el, milye van és a vagyonára!
    Semmit se vihet el!

    Nem örököltek és nem kaptak semmit, életük és halálukban is átkoztak!

    Amit magadból és amit másokkal megosztasz, az belőled itt tovább él.

    Minél többekhez jut annál többekben él 1 részed!Ne tagadj meg semmit másoktól, csak azért mert.

    Jézus is szegény volt, rongyos mégis Király volt, tanított és gyógyított.

    Amikor társat, barátot választasz, nem tekintesz más gyermeke, asszonyára fiára ki fázik éhes és küzdd akkor gondolj ara kivel teszed azt, lásd benne a vétkedet!

    Amikor munkát akarsz, pénzt, utazást szerelmet magadnak, gondolj arra valakiknek csak ez vabn, ezb jut nincs semmi másuk, ne vegyed el a szegények étkét, reményét!

    Hagyd meg másoknak is, add át és adj helyet és az Úr megjutalmaz érte!

    Akinek van elég pénze, több ingatlana, több állása, bevétele az adja át 45-60 fölött, had szülessenek gyerekek, tanuljanak, szülessenek meg az Új jó dolgok.Mentsétek az utokórt, mert ha nem itt csaj buzi, kurva, maffiózó, cigó, bevándorló marad!

    Az utókort, magyar magvát kell menteni! Nincs jogunk nekünk dönteni és ítélni!
    Régen azt mondta a nagymamám.-Volt itt Törüök, Tatár, Orosz és Német.Háború.
    Volt tábor és láger éhezés.

    Mesélt róla.Voltak családok akik bujkéltak erdőben, padláson de nem hagyták el egymást.
    Egy ágy volt egy szoba 30-an bújtak meg, de megvoltak.7 gyereket nevelt 1 szegény család, a föld adott munkát és élelmet,Mindegyik tanult ember lett, 4 családos.

    Azt mondta ,ahol egynek van enni ott van 7-nek is.

    Azok az öregek még nem mentek szépségmütétre, kezelésekre, nyaralgatni, szerepelni és vetkózni Showk, címlapokra.

    S nem akartak 35-40-nek kinézni, hetente fodrászhoz, azok nem vettek még 2 lakást földet maguknak és nem hízlalták potyára a számlát.Nem tekintették riválisnak, elleségek a fiatalabb, csinosabb, értelmiségi réteget, a gyerekek, kamaszkorut a 14-40 éveset.
    Nem vetékedtek, nem csesztek ki a másikkal a nők.

    Akkor nem volt divat hogy Majmoljuk a többit új lakás, új bútor, Plazmatévé, Inox konyha, divatolás, szórakozás agg korban, mikor a gyerekeknek nincs sokfelé vannak nyomorognak, albérletben, pénz és munka nélkül.
    Szégyelették volna magukat!

    Akkor még nem volt harács, és majomkodás!
    Ma több ingatlan van mint kéne, több ház, út, milliókat szór ki az Állam, Eu, Önkormányzatok s nincs látszata, pár magánzsebbe jut.

    Bankszámlákon állnak, családok és aggkoruak, cégeknek a pénz, ami miatt nincs kint forgalom, vásárlóerő, növekedés.

    Az iskolák, ovik kiürülnek, a gyerekek felnőve elmenni kényszerülnek.Aztán viszi a Hild, Bank 1 idegen a lakást, vagyont felélik és elszórják.

    Mindenkinek kötellessége és felelőssége van itt, akár saját vér, barát, szerető, munkatárs, diákja vagy idegen.
    Mindenkit tehet érte hogy jobb legyen!
    Nem?

    Egyiknek megélhetési gond, a másik meg azon agyal van egy társa, magányos? Miért?
    Mert fél, irigy megosztani! Fösvény és önző!
    Meg is érdemli mindegyik aki magára marad!

    Aki meg elvéltat, gyerekeset, problémásat bevállal, lelke rajta!

    Egy szó, egy ölelés, egy vígasz, bátorító szó, egy megüresedő állás, stb.

    Nem elég várni mindenki kell minden nap hogy itt a Világ és az élet jobb legyen!

    Tessék segíteni a fiatalok, középkoruakat és az utókort!

    Vegetál, nyomorog sok fiatal család, gyerek.
    Sok lélek szenved.

    Senki nem figyel rájuk.,.. -mondván nem az én dolgom, nem az én problémám-.
    Nekem van, jut, jól megy, lesz.
    Meddig? Biztos vagy benne?

    Szomorú, lehúz és negatív hír, fújj!
    Együttérzés? Embereség?
    Szeretet? Hit és jóság?

    Remélem lesz mindenki Az akire azt mondja majd valaki, a tömeg, család, barát, szerető és rokon, nem az én dolgom, oldja meg!Bírja ki!

  59. assassin   2012. február 17. péntek 22:37 / Reply

    Én éppen elakarok csábítani valakit akit kovács ádámnak hívnak idősebb nálam és nem tetszem neki valószínüleg de akkor is ráadásul egy olyan valakivel jár szerintem aki a suli ribanca.Amugy nekem a rosszfiúk a 3.tetszik főleg azok akik nem akarnak tartós kapcsolatot csak akkor ha a kapcsolat jól működik.:P

  60. septic   2012. március 27. kedd 16:57 / Reply

    Maki…as always, great post here.

  61. Best Cheap VPS Server   2012. április 21. szombat 08:58 / Reply

    Thank you very much for that glorious article

  62. сумка   2012. április 22. vasárnap 06:35 / Reply

    Thank you very much for that big article

  63. Gábor   2012. október 19. péntek 16:54 / Reply

    Érdekes a blog témája, ez alapján úgy vélem, hogy én az első kategóriába tartozom. Viszont én már találkoztam, és éltem is olyan nővel, aki maximálisan megfelelt az “elvárásaimnak”. Tehát léteznek, a környezetemben is ismerek ilyen nőket, csak azok mind férjnél vannak.
    A társkeresőkőn viszont alig találok nekem szimpatikus nőt, vagy ha az, akkor meg kiderül, hogy dohányzik, ami nálam kizáró ok. Vagy ha találok is a százból kettőt- hármat, akkor azoknak meg én nem vagyok szimpatikus. Így meg ez már három éve.
    A gyerekes anyukákhoz is szólók, hogy az miéért nehezebb ügy egy férfi számára. Hát azért, mert ott a gyereket is le kell tudni fogadni, ami sokszor nehezebb,mind a gyerek, mind a férfi részéről.

  64. prescription   2014. július 21. hétfő 09:00 / Reply

Post a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*