04 szept
where-is-love

Imádok az öcsémmel párkapcsolati kérdésekről beszélgetni, méghozzá azért, mert jóval egyszerűbben és sokszor letisztultabban látja azokat a dolgokat, amelyeket én hajlamos vagyok túlagyalni és agyonbonyolítani.

Persze néha a falra mászom attól, hogy túlegyszerűsíti a dolgokat, de tény és való, sokszor praktikus a dolog. Mint nővérnek természetesen mindig nekem van igazam, és csak utólag, a háta mögött vallom be, hogy ma is tanultam tőle valamit :-)

A párkapcsolatokról beszélgettünk nemrég, arról, hogy miért van ennyi szakítás és válás, mikor kell szakítani vajon és válni, és ehhez hasonlók. Jól megfogalmazta: mindenki az ideális kapcsolatot keresi, talán ebben van az egyik fő probléma.

Mindenki megérdemli az ideális, tökéletes társat – a “mert megérdemled” generáció legalábbis így gondolja. A romantikus filmek, könyvek azt sugallják, létezik ilyen. Állhatnak úgy a csillagok, hogy minden stimmeljen a titkos listán, amit összeírtunk leendő párunkról. Lehetséges, hogy pontosan magunkhoz illőt fogjunk ki. Van olyan, hogy súrlódásmentes kapcsolat. Amíg ezt meg nem találjuk, addig pedig kérhetjük a következőt, mehetünk tovább: a társkereső oldalakon található tömegek illúziója legalábbis azt hiteti el velünk, hogy lehetőségeink száma végtelen.

A Te listád milyen hosszú?

A döbbenet az, hogy fentiekben több válást megért, önismerettel rendszeresen foglalkozó nők és férfiak is hisznek. Úgy tűnik, a tündérmesék ellen nincsen immunitás. Még tovább ront a helyzeten, hogy a körülöttünk állók pedig taszigálnak folyamatosan “ennél jobbat is ki tudsz fogni, keress tovább”. A sok csalódás után, a korral egyre fentebb van a mérce, aztán a végén már senki sem képes azt átugrani. Aki pedig át tudná, az jobbat keres maga mellé. Ördögi kör, a kígyó saját farkába harap.

A helyzet márpedig a következő.

A szerelem elmúlik.

Ez valahol jó hír, mert ha a kezdeti rózsaszín köd végig megmaradna, akkor csupa álmatlan, beszűkült tudatú, semmi mással nem törődő ember dolgozna mindenhol, ami egy darabig vicces lenne, de egy idő után roppant fárasztó. Képzelj el egy világot, amelyben mindenki még az első szerelmébe szerelmes: a buszsofőrök nem bírnának magukkal, az első buszmegállóban kiszállnának hogy rohanhassanak kedvesükhöz munka helyett, a fagylaltárus egy gombócot se tudna kimérni, mert remeg a keze és oda sem figyel, a fogorvos ábrándozik miközben fogat fúr – el lehet képzelni :-) A lényeg az, hogy ha harminc fölött vagy és még mindig azt várod, hogy örökké szerelmes leszel, ideje felnőni. A kezdeti Disney-szerelem ha jól csináljátok, egy idő után átváltozik egy mély, biztonságos szeretet-kötelékké, ami legalább annyira jó, mint a “bedrogozott” állapot. Fogadd ezt el!

Nézd meg a motort!

Az a bizonyos lista, amelyen a legtöbben összeírkáljuk a tökéletes Nagy Ő tulajdonságait, rengeteg badarságot tartalmaz! Például miért fontos az, hogy legyen diplomája, keressen többet, vagy legyen autója? A legfontosabbat felírtad? Érezd magad szeretve és elfogadva mellette, ha ez megvan, túl nagy baj már nem lehet, a többit megoldjátok. Nagyon sokszor látom, hogy a lista ki van pipálva, papíron remek a csaj/pasi, csak éppen ez az utolsó apróság, az lett elfelejtve. Kb. mintha autóvásárlásnál csak az extrákat figyelnéd, arról meg elfelejtkezel hogy megnézd, van-e benne egyáltalán motor… A motor az első, az extrák utána jönnek!!! (és később is be lehet őket szerezni…)

Jó a karosszéria, de megnézted a motort?

Promóciós időszak.

Öcsém a kezdeti, lelkes időszakot csak promóciós időszaknak nevezi. Ekkor van az, hogy mindenki mindent bevet, másnak mutatja magát, hordja kazalszámra a virágot, főz, mintha rendes háziasszony lenne, vadmacska az ágyban pedig inkább aludna, stb. Promóciós időszakban tilos bármilyen, a jövőt érintő komoly döntést hozni! Nem hiszek a két hónap utáni lánykérésekben, bár tény és való, akadnak ritka ellenpéldák. Azt javaslom, várj picit. Minden kapcsolatnak megvan a maga dinamikája, a maga sodrása és lendülete, amit nem lehet siettetni. Még akkor sem, ha rajtad van a kapuzárási pánik, vagy ketyeg a biológiai órád. Ez van.

Élvezd a tökéletlenségeket!

Egy nagyon jó kis koncepcióra bukkantam: ez a wabi-sabi szerelem, amely egy japán fogalomra alapszik. A wabi-sabi azt jelenti: megtalálni a tökéletességet a tökéletlenségekben. Egy amerikai író, Arielle Ford szerint ha a tökéletes keresése helyett megtanuljuk a tökéletlenségeket (a másikét és a magunkét) elfogadni, sőt, élvezni, akkor tápláló, erősítő párkapcsolatban lehet részünk. Sokszor azt látom, hogy a hozzám fordulók a saját tökéletlenségeikről mintha elfeledkeznének, és kizárólag a másikban keresik a hibákat. Van, aki látja ugyan, hogy tökéletlen ő maga is, de nem tudja ezt elfogadni és maximalista módon hajtja, ostorozza magát és ezt várja el a másiktól is.

Ne legyenek illúzióid: a világ legtökéletesebb párja is az őrületbe fog kergetni – nem is egyszer.

És ha már itt tartunk: TE mivel szoktad őrületbe kergetni a párodat? Melyek a tökéletlenségeid?

 

Még egy kérés: ha tetszik ez a bejegyzésem és a blog, kérlek, szavazz rám a 2012-es GoldenBlog versenyen! Köszönöm!

382 Comments

  1. Brigi   2012. szeptember 4. kedd 14:16 / Reply

    Szerintem épp fordítva, legalábbis az én mércém a korral egyre lejjebb van:-)

    Egyébként persze értem,hogy mit akarsz mondani, de a gyakorlatban úgy látom, hogy csak a nagyon ostoba és a nagyon nárcisztikus emberek keresik a tökéleteset.

    Az átlagos, normális férfiak és nők egyszerűen csak szerelmesek szeretnének lenni (NEM örökké, de legalább az elején…) és utána egy biztonságos szeretetkapcsolatot szeretnének olyasvalakivel, akinek hasonlóak a céljai. Az sem baj, ha totál tökéletlen:-)

    Az elvárásokkal kapcsolatban meg azt azért muszáj kimondani, hogy szépen hangzik a “szeretni-elfogadni”, de az ember azt tudja szeretni és elfogadni, aki bizonyos, számára fontos normáknak/tulajdonságoknak megfelel. Senki nem tud önmagában akaratlagosan, intellektusból szeretetet generálni, az vagy kialakul, vagy nem. Ha tudnánk ezt akaratlagosan befolyásolni, senki sem olvasná a blogodat;-)

    Nekem egyébként már nincs semmilyen objektív elvárásom, tudatosan leépítettem őket. Már csak 3 pont maradt.
    1. Érezzük jól magunkat együtt
    2. Legyünk egymás számára fizikailag vonzóak
    3. Legyenek hasonlóak a céljaink és a tervezett életvitelünk a köv. 8-10 évre.

    Ennyi. De ez időnként is olyan nehéznek tűnik, mint a lottóötös…

    • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 14:19 / Reply

      (időnként ez is, akartam mondani)

    • anika   2012. szeptember 4. kedd 14:28 / Reply

      lájk :)

    • Kozoli   2012. szeptember 4. kedd 16:36 / Reply

      Nos, remélem nem haragszotok meg ha férfiként azt írom: jó ez a három dolog, csakhogy ebből a második már olyan, ami leginkább gátolja a kapcsolatok kialakulását vica-versa. Ugyanis úgy tűnik, a fizikai vonzalom tekintetében nagyon elszálltak az igények…

      • anika   2012. szeptember 4. kedd 19:37 / Reply

        Mit jelent az, hogy elszálltak az igények? És melyik korosztályra gondolsz?

        • kozoli   2012. szeptember 4. kedd 21:41 / Reply

          Azt jelenti, hogy mindenki a többség a média által sugallt etalon férfi és nőideálokat keresi és sokszor olyan külsődleges elvárásaik vannak, ami már eleve gátja annak, hogy adjanak esélyt a másik megismerésére. Illetve aki mondjuk gátlásosabb (férfi, merthogy mégiscsak nekünk kellene kezdeményezni), annak eleve nincs olyan lehengerlő stílusa, amivel elsőre megfogja a nőt, aki egyszerűen átnéz vagy átlép rajta anélkül hogy mondjuk második esélyt adna neki. Szerintem ez a párkapcsolatok kialakításában leginkább érintett korosztályra (20-40) mindenképpen igaz. Lehet, hogy a nőknél 34-5 körül kicsit változik a helyzet az esetleges sikertelenségek okán, de addig nem igazán.

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 23:17

            Mindenki? Ezt honnan veszed? Az én ismeretségi körömben a nők még véletlen sem választanának olyan férfit, aki a média által sugallt kinézettel bír. Ugyanis a média a vékony fickókat (szűk ruhában, esetleg festett hajjal) favorizálja, míg a valódi nő meglehetősen ragaszkodik ahhoz, hogy a partnere “karjában jól elférjen”, és a partnere mellett ne kelljen örökké fogyókúráznia ahhoz, hogy kisebbnek érezhesse magát nála. Vagyis a nagyobb darab férfiak sokkal esélyesebbek, mint a média által kedvelt stílusúak.
            Állítólag a férfiak is hasonlóan vannak a manöken alkatú lányokkal. Szívesen elnézik őket a plakáton, de hazavinni nem akarják őket. A legtöbb férfi ismerősömtől ezt hallottam.

            A többi meg megint az igényességről szól. Aki ad magára mondjuk öltözködés terén, annak valószínűleg fontos az életben az öltözködés. Nem fog egy szedett-vetett ruházatú másikkal összejönni. Nem is baj, úgysem valószínű, hogy hasonló az értékrendjük, vagy a fontossági sorrend az életükben.
            Egy fitness-mániás nő sem hiszem, hogy egy elhízott, lógó hasú manussal akarna járni, és igaza van, úgysem lenne hasonló elképzelésük egy csomó fontos dologról.

            Az, hogy ki mire igényes, az megint csak sarkalatos pontja a kapcsolatoknak, tapasztalatból mondom. Sőt, ezt pont nagyon megtapasztaltam. És biztosan tudom, hogy nem árt hasonló értékrenddel indulni neki a hosszú távú kapcsolatnak. A pláza cica lányoknak a hasonló fiúkkal érdemes összejönni, az öltönyös úriembereknek az elegáns lédikkel, a sportosaknak a sportosakkal, stb. És akik jól érzik magukat nagyon igénytelen, vagy stílustalan megjelenéssel, azok is simán megtalálhatják a hozzájuk valót a másik nem tagjai között, csak el kell fogadniuk, hogy a másik is olyan lesz, mint ők maguk. Ha meg magukkal nincsenek kibékülve, akkor ideje változtatni valamit. Nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik. Futni pl ingyen lehet az esti tévézés helyett, nem kell hozzá semmi extra. A fittségnek viszont ad annyit, hogy onnantól kezdve ez a gond már csak másoknak gond. Az életmódváltónak meg sikerélmény. Megéri.

          • Kozoli   2012. szeptember 5. szerda 11:40

            Nos, a kérdésedre válaszolva: én magamat sportos külalakkal rendelkezőnek tartom, de nem járok fitnessterembe izmot gyúrni és növeszteni. Rendszeresen sportolok hobbiszinten több sportformát is (kerékpár, úszás, tánc, röplabda), ami alapja az egészséges életmódnak. De nem vagyok trendi abban az értelemben, hogy a divatot majmolom és sznobul öltözködöm (magyarul nem akarok minden nap öltönyben sem járni és egész nap a divatüzletekben nézegetni hogy mit vegyek fel:). Ha tehetném, valószínűleg a ruhatárammal foglalkoznék a legkevésbé, de hát sajnos minden elhasználódik egyszer:D. Ugyanakkor szerintem nincs lényegi különbség a fitnessezés és a valódi sportolási formák között, (sőt egészség szempontjából utóbbi sokkal fontosabb szerintem, csak előbbivel jobban lehet izmokat fejleszteni) tehát szerintem nem túlzás tőlem, ha a külalakomhoz megfelelő sportos, csinos lányokat keresek illetve keresnék (akár fitnessezőket is:)), mégis az a tapasztalatom, hogy valami kifogás mindig akad. Ha a külső rostán átmegyek, akkor képesek egy egyszeri 1-2 órás találkozó után azt mondani, hogy “annyira különbözőek vagyunk, hogy nincs értelme találkozni”. Könyörgöm, ezt hogy lehet eldönteni 1-2 óra alatt. Az ilyen felveti a gyanút, hogy valami más van a háttérben illetve lehet hogy nem is tetszettem neki külsőre. De akkor minek találkozik az ilyen? Mondjátok ha nincs igazam:).

          • Kozoli   2012. szeptember 5. szerda 11:42

            Hopp, ezt megint rossz helyre írtam úgy látom:)

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 12:00

            Kedves Kozoli, ezek szerint nem a külsőddel van a gond! Amit írsz, az nem lehet kevés, a legtöbb nő örül annak, ha már ennyit mozog a párja. Szóval ez csak kifogás.
            Gondolkozz el, hogy mi lehet a valódi gond. Ezt csak Te tudhatod. Vagy egyszer egy őszintébb lányt megkérdezhetsz, hogy mondja meg, de őszintén, hogy mi a valódi gond, ígéred, nem fogsz megharagudni, csak tudni szeretnéd már.

            Én arra tippelek (fenti soraidból), hogy alapból frusztrált és ingerült vagy, kvázi dühösen replikázol valamire itt pl, amit nem is írtam. Én rögtön tudom, nekem miért nem “kellenél”. Nekem nem szimpi, hogy írok valamit (“több féle stílus van, kinek mi tetszik, az ízlések különbözőek), mire te úgy reagálsz, mintha azt írtam volna, hogy szerintem igenis öltönyben kéne járnia mindenkinek, és vagyont költeni a ruháira. Pont nem ezt írtam, de ahogy válaszoltál, abból számomra az jön át, hogy így értetted.
            Ez ingerültséget, dühöt árul el, talán kisebbségi érzést is.
            Nem kell válaszolnod, csak töprengj el, mert segítő szándékkal írtam, amit írtam.

          • Kozoli   2012. szeptember 5. szerda 12:18

            Nem, te félreértetted, én ezt csak azért írtam, mert a szélsőséges példával tudom érzékeltetni a trendet:) Egyáltalán nem vettem magamra, csak leírtam, hogy esetleg mit várnak el azok a nők, akiket kiszemelek:) De persze ez nem igaz feltétlenül és hidd el, sokat gondolkoztam a problémákon. A legnagyobb gond valószínűleg az igények, a gátlásosság (így a kevés alkalom és lehetőség) és a kudarcokon való gyors, pozitív felülemelkedés hiánya:) A kettő nyilván összefügg, mert ha simán ujjam köré tudnám csavarni a nőket, nem problémáznék azon, ha valakinek mégsem kellek:).

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 12:54

            Bocs, szerintem nagyon nem fog tetszeni az, amit válaszolok erre: ”
            Kozoli
            2012. szeptember 5. szerda – 12:18

            Nem, te félreértetted, én ezt csak azért írtam, mert a szélsőséges példával tudom érzékeltetni a trendet:) Egyáltalán nem vettem magamra, csak leírtam, hogy esetleg mit várnak el azok a nők, akiket kiszemelek:) De persze ez nem igaz feltétlenül és hidd el, sokat gondolkoztam a problémákon. A legnagyobb gond valószínűleg az igények, a gátlásosság (így a kevés alkalom és lehetőség) és a kudarcokon való gyors, pozitív felülemelkedés hiánya:) A kettő nyilván összefügg, mert ha simán ujjam köré tudnám csavarni a nőket, nem problémáznék azon, ha valakinek mégsem kellek:).”

            Amit írsz, az pont arról szól, hogy trendnek gondolod azt, ami nem az, csak a médiából annak látszik. Média sugallta kép nem egyenlő az emberek választásaival. A média hülye lenne átlagos külsejű emberekkel reklámozni a termékeit. De ettől még partnerválasztáskor nem a tökéletest választjuk, hanem a hozzánk valót (normális esetben).

            Az ingerültségedet mutatja számomra, hogy trendnek vélsz valamit, ami nem is trend.

            Sokan egy saját hibájuk miatt vannak egyedül, de hogy ne kelljen magukat “utálniuk”, ezért kitalálnak valami szép ideológiát, amelyben megmagyarázzák maguknak (és másoknak), hogy nem velük van a baj, hanem a világgal.

            Vannak, akik képtelenek (vagy lusták) a világhoz kicsit is alkalmazkodni, a saját egyéni problémáik megoldásán dolgozni, és inkább gyártanak egy ideológiát, amely nemes, és fölötte áll az alantas “mai világnak”, és amelyhez ők hősiesen hűek maradnak, és ennek lesznek szegény különcök az áldozatai.

            Ennek a hibának az alapja nálam is megvan, de legalább én nem áltatom magam azzal, hogy egy hős vagyok, aki magasztos értékeket képviselve marad alul a mindennapi küzdelmekben, amiatt, hogy mások nem elég magasztosak…
            Nem, valljuk be, aki nem alkalmazkodik, hanem helyette dühös a “romlott” világra, az bizony esélyes, hogy elbukik, vagy legalábbis rosszul fogja magát érezni.

            Nekem megvan ez a hibám, hogy kilógok a sorból, de pl a gyerekeimet arra szeretném nevelni (és rajta is vagyok), hogy ők ne akarjanak direkt kilógni, lenézni másokat (önvédelemből), hanem találják meg az ARANY KÖZÉPUTAT. Vagyis nem kell egyik szélsőség felé sem elmenni.

            És mi kell ehhez? Az, hogy alapvetően jól érezzék magukat a bőrükben, de azért normális értékrendjük legyen, és a szüleik, akikről példát vesznek, szintén ne álljanak hadilábon a világgal. A mértékletesség itt kulcsfontosságú. Nem kell teljesen fősodor-bélinek sem lenni, de ugyanakkor meg kell találni az összhangot, ki kell tudni választani a “mai világ” kínálatából azt, ami egyszerre jó, örömet okozó, és mégsem kell miatta szembeköpni magunkat. Szóval középút, és összhang a világgal…

            A mai (valódi) trendben is vannak nagyon pozitív dolgok, meg persze túlkapások is. Nem érdemes ehhez indulattal közelíteni.

            A “mai világ”, a “trend” szidása is egyfajta trend :).

            Sok mindent adott nekünk a “mai világ” (tök hülyeség amúgy ez, de aki akarja, érti, mire gondolok), ami ha nem lenne, hiányozna, és akkor jönnénk rá, hogy voltaképpen szerettük ezeket a dolgokat, csak jól esett szidni, és ezáltal elhatárolódni a (vélt) fősodortól, vagyis “nemesebbnek” mutatni magunkat, mint amilyen az átlag.

            Ha az ember tartósan egyedül van, holott nem szeretne, holott vannak potenciális partnerek, akiket tudna szeretni, akkor célszerű magában keresni a hibát, nem pedig a világban.

            Ha viszont sehogysem találja a hozzá valót (akit szeretni tudna), akkor vagy rossz helyen keresgél, vagy nincsenek összhangban az igényei a kínálattal.

          • Kozoli   2012. szeptember 5. szerda 14:43

            Nos, sokmindenben igazat adok neked, de szerintem teljesen félreértesz engem és másnak gondolsz,mint aki vagyok. Ráadásul arra nem is reagáltál, amit leírtam.
            Ezzel viszont egyet tudok érteni teljesen: “Ha viszont sehogysem találja a hozzá valót (akit szeretni tudna), akkor vagy rossz helyen keresgél, vagy nincsenek összhangban az igényei a kínálattal”.
            Csak egyrészt ki mondja meg, hogy kinek mi a kínálat? Van valami felsőbbrendű, isteni besorolás, ami eldönti, hogy kihez ki való maximum vagy minimum? Akkor miért látunk sokszor ezzel ellentétes párokat? És ha így is van, ki tudja ezt megmutatni? És mi van akkor, ha valaki nem hajlandó belenyugodni abba, hogy egy bizonyos típus az ő kínálata és valami mást szeretne? Mert az ő igényei mondjuk mások, amin esetleg – akár több kudarcélmény után – nem hajlandó változtatni? És nem azért, mert beképzelt vagy szélmalomharcot kíván folytatni a világgal, hanem azért, mert megpróbált változtatni az igényein (kvázi leadni belőlük), azonban mindig csak rosszul járt vele, mert nem ment a dolog, nem érezte elég jól magát stb.És ha a fizikai vonzalom – hogy visszatérjünk a téma kezdő részére – nincs meg csak azért, mert a másik nagyon akar, mert ez a “kínálat”, akkor kár erőltetni szerintem a dolgot. És sajnos én azt látom, hogy a fizikai vonzalom az, amit valamiféle trend befolyásol (még ha szerinted ez hülyeség is és trend szidni a trendet). Ezt a kérdést szerintem akkor lehetne sajnos csak eldönteni, ha a világon az összes férfit és nőt fal mellé állítanánk egymással szemben és mindenki megjelölné, hogy külsőre ki tetszik neki, majd az átfedések folytatnák az ismerkedést:) Ebből kirajzolódhatna a “kínálat” – legalábbis minimális szinten, mert ugye vannak kivételek (nem túl fess külsővel is elragadó személyiség).

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 17:43

            Hát, erre nem tudok reagálni, bevallom. Nem is nagyon értem, meg nem is tudok mihez hozzászólni benne. Bocsánat érte.

          • Tóth Erzsébet   2012. szeptember 6. csütörtök 00:06

            Abban egyetértek Veled, hogy a kor előrehaladtával egyre igényesebb mindenki a párkeresésben. Véleményem szerint, akinek nincs önkritikája annak valóban nehéz lehet társat találni, mert senki nem tökéletes és ha ezt nem tudja elfogadni valaki, akkor vagy nem szerelmes az illetőbe, vagy nem is akarja igazából az önállóságát feladni.

        • Kozoli   2012. szeptember 5. szerda 10:52 / Reply

          Az előző megjegyzésedre akarok válaszolni, de ott nem lehet:)
          “Ugyanis a média a vékony fickókat (szűk ruhában, esetleg festett hajjal) favorizálja, míg a valódi nő meglehetősen ragaszkodik ahhoz, hogy a partnere “karjában jól elférjen””. Huhú, akkor megcsillant a fény az agyamban, ezek szerint én azért nem kellek, mert vékony vagyok:D
          De szerintem nem: a média nem a vékony, hanem az izmos, kisportolt férfiakat favorizálja, lehengerlő mosollyal, kis borostával, általában sötétebb hajú és szemű változatban (nézz csak meg egy old-spice vagy gilette reklámot:)) és menő ruhákban. Na ezt a képet és mércét elég kevesen tudják teljesíteni.

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 11:26

            Ez hülyeség, pl a kisportoltságot bárki el tudja érni, akinek ez elég fontos. Akinek meg nem fontos, az nyilván magához hasonló nőt keres. (Vagy nem? Akkor ott a gond).
            Kis borostát akárki tud növeszteni, vagy borotválni magának, de sokan utálnak mindenféle szőrzetet a férfin, úgyhogy nem érdemes a médiára hallgatni, inkább a saját ízlésre. Jól öltözés meg relatív, vannak stílusok, kinek mi jön be. Én pl nem bukom a trendi cuccos fiúkra, mert magam sem vagyok egy trendi lány, nekem a legújabb divat nem mérvadó. Nem vagyok ezzel egyedül. Én pl az időtálló, de igényes, kicsit univerzális (picit sportos, de mégis munkába való) darabokat szeretem, női és férfi változatban egyaránt. Anyagilag is azzal lehet a legjobban járni. Rengeteg nő van, aki nem a legújabb divat szerint öltözött fiúkra bukik. Lehet, hogy rossz helyen keresgélsz, ha nem találod őket.
            A lehengerlő mosoly helyett elég a sima mosoly is, ez megint olyasmi, ami tulajdonképpen ősi igény, mindkét fél részéről, mosoly nélkül nehéz vonzónak lenni, lássuk be.

            Sötét haj, sötét szem kombó: én pont ezt nem szeretem, valószínűleg, mert én világos bőrű, világos szemű nő vagyok, és hasonló szín-összeállítású emberek vettek körül gyerek koromtól kezdve. Ösztönösen a hasonlókra figyelek fel, és még soha nem volt sötét tónusú pasim, egy másodpercig sem, és nem is hiányzott. Az ízlések különbözőek.

            Te mint pasi, milyen külsejű nőket keresel? És Te magad milyen külsejű vagy?

            Sokszor arról van szó, hogy a nőtől a férfi a maximumot vagy a közel maximumot várná, de saját magának megengedi, hogy kissé kövér legyen (hisz neki jár a sok kaja és a kevés mozgás joga), és még fel is van háborodva, ha a fitnesselő lányok elfordulnak tőle, és hasonló prioritásokkal élő (szintén testmozgásra motivált) partnert keresnek, nagyon helyesen.

          • gabi   2012. szeptember 11. kedd 09:32

            Kedves Kozoli, csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem érdemes sajnálkozni azok miatt, akik egy-két óra után továbbállnak. Az “igazi” úgyis az lesz, akivel észre se veszitek, hogy elrepült 3 óra is. Persze, az “igazi” nem feltétlenül az lesz, akit ilyen-olyan szempontok szerint kinézel magadnak. De hidd el, mindenki életében eljön az igazi, csak nyitottnak kell lenni rá.

      • b2   2012. szeptember 4. kedd 20:49 / Reply

        Sajnos egyet kell h értsek veled…:(

    • Cica 44   2012. szeptember 4. kedd 16:41 / Reply

      Brigi!

      Szépen összefoglaltad a végén, nagyon egyetértek! … és az a lottóötös … mennyire igaz!

    • Epres Katalin   2012. szeptember 4. kedd 21:10 / Reply

      Maximálisan egyetértek Brigivel! Tényleg arról van szó, hogy egyszerűen csak szerelmes szeretnék lenni, legalább a kapcsolat elején, s aztán ez az érzelem át tud alakulni mély szeretetté. De ha már az elején sincs szerelem, akkor az egésznek semmi értelme.

    • Péter   2012. szeptember 5. szerda 13:33 / Reply

      Honnan tudod, hogy azonosak-e a céljaitok? Ez a “promóciós” időszak. Azt mondják, amit hallani akarsz. Nekem 35 évesen már az is elég lenne, ha valaki olyannal találkoznék aki tetszik és ami még fontosabb, hogy jól érezem magamat amikor vele vagyok:)

      • Brigi   2012. szeptember 7. péntek 21:51 / Reply

        Nézd, ha szerinted már eleve abból kell kiindulni, hogy a poenciális partner eleve hazudozik a céljairól, akkor inkább a barátnőimmel DVD-zek este, mint hogy randikon kínlódjak.
        Remélem érted, mit akarok mondani…

      • szivi21   2012. szeptember 9. vasárnap 11:49 / Reply

        Kedves Péter!
        Én 38 évesen pontosan ugyanezt gondolom, azaz elég ha tetszik és jól tudom magam érezni vele. Az mar mas kerdes, hogy a “jol tudom magam erezni vele” az milyen konkret elvarasokat tartalmaz.
        És azzal a hozzászólással (a blog legelején) is egyetértek, hogy az évek múlásával nemhogy nagyobbak lennének az elvárásaim, hanem inkább csökkennek, csakhogy végre találjak olyat, aki hosszútávon is szeret és én is viszontszeretem.

    • Valaki   2012. szeptember 17. hétfő 19:58 / Reply

      Brigi, tökéletesen megfogalmaztad a lényeget.

  2. anika   2012. szeptember 4. kedd 14:27 / Reply

    Ezek nagyon jó meglátások, és sokszor kéne elmondani (sulykolni) azoknak, akik az illúzióik meg az idealista szemléletük miatt vannak egyedül, vagy keresik mindig a jobbat és jobbat, mert nekik a tökéletes jár…

    Egyedül a “Nézd meg a motort!” gondolattal nem tudok egyetérteni, ki is lóg a sorból! Nem lehet úgy párt választani (mivel nem autót veszünk), hogy a szerelem faktort kiiktatjuk. Illetve lehet, de nem lesz jó az eredmény! Nem lehet beleszeretni(!) a becsületességbe, a dolgosságba, a rendességbe, egyszóval a használható tulajdonságokba. Beleszeretni talmi vonzerőbe lehet, szépségbe, férfias megjelenésbe, jó stílusba, határozott fellépésbe, stb (most itt férfi tulajdonságokat sorolok), szóval csupa olyasmibe, ami bizony nem kell a jó együttéléshez. Csakhogy a szerelem ilyen. Nem a működtethetőséget nézi, hanem a titokzatos (vagy akár “lebukott”) vonzerőt. Akárhogy tudom is az eszemmel, hogy akit szeretek őrült módra, azzal nem működhet jól a kapcsolatom, ha egyszer őbelé vagyok szerelmes… Hiába keres az ember a “működésképtelen” kapcsolata helyett egy működőt, ha egyszer a szerelme az a konkrét személy, akivel nem működik a kapcsolat. Pont arról szólna (szerintem) a tökéletlenség elfogadása, hogy akit szeretünk (zsigerileg), annak elfogadjuk az emberi hibáit, a helyzetét, alkalmazkodunk a hülyeségeihez, és közben tudjuk, hogy sorry, ez saját döntésünk, senki nem kötelezett rá, és a másik fél sem hibás, amiért ő meg olyan, amilyen. Nem erőszakkal tartott maga mellett ugyebár…

    Szóval egyetértek, hogy nem kell a tökéletest keresni, csak én még mindig a zsigeri vonzalomban hiszek, és a többi praktikus kérdést tenném hátrébb a fontossági sorrendben. A szerelem makacs dolog, és mivel nem lehet kiiktatni, hát nézzük inkább a jó oldalát. Kitartásra sarkall. Tudat alatt. Ami jó dolog.

    Ahhoz pedig, hogy minél többől választhassuk ki a szerelmünket (ne pedig az utunkba kerülő háromból, és 30 évesen, kétségbeesve), ahhoz az kell, hogy minél fiatalabban, minél ösztön-vezéreltebb életkorban, minél nagyobb társaságban mozogjunk!!! Akkor nem egy “megmaradt” szerencsétlennel kell jobb híján szerelembe essünk, mert már nagyon “jókor volt jó helyen” a szerencsétlenje, hanem esetleg találhatunk ténylegesen jó fej embert is, akivel aztán jó lesz az élet a szerelem elmúltával is.

    • Randi Andi   2012. szeptember 4. kedd 14:55 / Reply

      Szia Anika!

      Szerintem a motoros hasonlatot félreértetted, legalábbis nem úgy, ahogy azt én gondoltam. A motor alatt azt értem, hogy az hajt egy kapcsolatot, hogy mennyire szeretitek egymást, mennyire fogad el téged, mennyire teszi ki a lelkét, mennyire vagy mellette nő, és nem az, hogy ki van-e pipálva a listán a diploma és a nyelvvizsga ja és persze a nettó ötszázezres fizetés.

      Így világos?

      • anika   2012. szeptember 4. kedd 15:49 / Reply

        Értem. Akkor Brigivel értek egyet, miszerint az ember azt tudja szeretni, aki többé-kevésbé hasonlít az általa jónak tartott emberhez, vagy akár saját magához, vagy a példaképeihez, vagy a számára otthonosságot jelentő emberekhez, pl értékrend, életvitel, életszemlélet, lehetőségek, anyagi lehetőségek, társadalmi osztály, testi adottságok, stb témákban, vagyis mégiscsak vannak kritériumok, akármilyen rosszul hangzik is ez, és ráadásul ezek a kritériumok nem esnek egybe a szépen hangzó javaslatokkal, hogy “ne a diplomáját nézzük, hanem a lelkét”. Nem a lelkét nézzük, hanem hogy fel lehessen rá nézni. Nem használni akarjuk, hanem csodálni.
        Persze sokan mindkettőt akarják! Aki kombinálni akar mindent, extra jó pasit akar, aki találkozásuktól kezdve csak az övé, az van szerintem kudarcra ítélve. A férfiak egy része használható jófiú, de nem fogunk elájulni tőle (kényelmes nőknek ajánlott típus), a másik része vad oroszlán, akit lehet csodálni, de nem lesz igazán használható. Én mondjuk ez utóbbit tudom szeretni. A rendes fickókat csak kedvelni tudom, messziről, és nem irigylem a nagyon kiszolgált feleségeiket, mert nem tudnék úgy élni, ahogy ők, egy unalmas jófiúval.
        Az a helyzet, hogy választani kell, mi a fontosabb, és ezt sok nő nem tudja elfogadni, mindent akar. Univerzális pasi nincs. Vagy ha mégis van 1-2 országonként, az nem pont engem vár.

        • Randi Andi   2012. szeptember 4. kedd 18:02 / Reply

          Nem gondolnám hogy a férfiakat erre a két kategóriára lehetne felosztani.

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 19:42

            Sok szempont szerint lehet felosztani az embereket kategóriákra.
            Abból a szempontból, hogy a nők miről álmodnak, én két kategóriát tudnék, egyik a vad oroszlán, másik a szelíd házimacska, és nyilván vannak átmenetek, de ez a skála két vége. A gáz szerintem az, hogy sok nő vad oroszlánnak szereti meg a férjét (aki egyénisége miatt ilyen), aztán mikor elkezdni birtokolni, akkor házimacskát akar belőle nevelni, és meg van sértődve, amiért nem lehet. De ha lehetne, akkor is meg lenne sértődve, mert akkor meg hová tűnt az oroszlán. Szóval sok nő nem veszi tudomásul, hogy egy ember nem lehet ilyen is, meg olyan is. Azt akarják, hogy a nagy erős oroszlán csak nekik szolgáljon, és sokat legyen otthon, és őket kényeztesse, stb.

        • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:26 / Reply

          Szerintem is túlságosan kisarkítod, annyira, hogy már erősen sérül a valóságtartalma, bár értem, hogy mit akarsz mondani. Te magad is kimnondtad, hogy a totális papucs meg az oroszlán csak a skála két végpontja, tehát szélsőséges esetek. A legtöbb ember, akit ismerek a kettő közé esik és ez így van jól.

          Az teljesen igaz, hogy az emberek (nem csak a nők!). mindent akarnának egyszerre. Ellentmondásos vágyaink vannak, így ellentmondásos igényeink is keletkeznek belőle. Ezt egy intelligens ember szerintem képes észrevenni saját magán, és képes kialakítani a prioritásait. Nekem pl. az “oroszlán” típusú pasi már nem kéne, tudok csodálni más dolgokat is, pl. magas intelligenciát, gyakorlati érzéket, stb. Persze kinek mi a prioritása, csak el kell dönteni, mert abban nagyon igazad van, hogy nem kaphatsz meg mindent. csak ezt sokan nem fogják fel.

      • anika   2012. szeptember 4. kedd 15:58 / Reply

        Konkrétan” hogy mennyire szeretitek egymást, mennyire fogad el téged, mennyire teszi ki a lelkét, mennyire vagy mellette nő, és nem az, hogy ki van-e pipálva a listán a diploma és a nyelvvizsga ja és persze a nettó ötszázezres fizetés.”

        Ahhoz, hogy szeressük egymást, hasonlónak kell lennünk. Egy diplomás, több nyelvet beszélő, jó anyagi helyzetben lévő nő hasonló pasit keres, de nem azért, mert az volna a tökéletes, hanem mert magához hasonlóval tudja magát jól érezni. Nem az a fontos, hogy a lelkét kitegye, higgyétek el.
        Vannak, akik ki vannak éhezve arra, hogy a pasi a lelkét kitegye, de az általában nincs egyedül, vagy nem sokáig. Mert olyan pasi, aki a lelkét kiteszi, sok van, gyorsan lehet találni. Akinek ez a fontos, az hamar talál párt.
        Nyilván az nem talál, akinek a magához hasonló szint is lényeges.
        Ez – ahogy már írtam – szerintem abból adódik, hogy egyre jellemzőbb a nők térhódítása a felsőoktatásban. Erről már beszéltünk párszor. A fiúknak rosszabbak az esélyeik. Ezért sok nő vagy egyedül marad, vagy olyan kompromisszumot köt, amilyet nem szeretne. Én az “inkább egyedül”-re szavazok. Inkább szeressek valakit, aki nem teszi ki a lelkét, de szerethető, mint együtt éljek egy használható rajongóval, aki oda van értem, kiteszi a lelkét, de nem találok benne partnerre egy csomó fontos dologban. Akkor inkább egyedül. Jobb egyedül, mint egy erősen kompromisszumos választásként megtartott pasival, akire – bár a lelkét is kiteszi – nem bírunk felnézni, aki nem vonzó, aki lepukkant, vagy műveletlen, vagy épp lúzer.

        A társadalom olyan, amilyen. Sajnos valakinek egyedül kell maradnia, mert a számok alapján nyilvánvaló, hogy nem tud mindenki magához való párt találni. Ez baj. De nem az a megoldás, hogy akkor magyarázzuk be magunknak, hogy a nem hozzánk való az tulajdonképpen hozzánk való, és hazudjuk azt magunknak, hogy nekünk a jóska is megfelel mondjuk Dávid helyett. Nem hiszem, hogy jobb lesz, ha hazudunk magunknak. A helyzet szar. Ez van. Max szerencséje lehet valakinek, de erre is kicsi a matematikai esély. De azért jó ábrándozni.

        • Kozoli   2012. szeptember 4. kedd 16:45 / Reply

          “Mert olyan pasi, aki a lelkét kiteszi, sok van, gyorsan lehet találni. Akinek ez a fontos, az hamar talál párt.”

          Hát én ezzel a kijelentéssel azért vitatkoznék:) A nőktől szinte állandóan hallani ugyanis az elégedetlenséget még akkor is, ha a pasi kiteszi a lelkét:) Adott a kérdés illetve a megállapítás, hogy ez adódhat abból, hogy a pasinak és a nőnek is mást jelent a “lelkét is kitenni”:). És vannak dolgok, amik nem várhatóak el egy autonóm, normális pasitól (pl. szerintem az, hogy a nő helyett csináljon meg mindent mint a pincsikutya, mert mondjuk a nő kijelenti, hogy ő “gyereket nevel” és ez bizony minden energiáját maximálisan leköti és semmi másra nincs ideje).

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 20:10

            Ó, hát nem azt mondtam, hogy a nőktől mit lehet hallani, mert nincs jelentősége. A nő általában manipulációs céllal kommunikálja azt a pasija (meg a világ) felé, hogy a férfi nem adja magát oda eléggé. Emögött nem valódi gondolat van, meg nem is emberismeret, hanem érdek, csak ezt a nő maga sem tudja általában. Az érdeke (azt hiszi) az lenne, hogy a pasi egyre jobban és jobban az ő birtokába kerüljön. Ennek érdekében (meggyőződéssel) állítja (bármit nyújt is a pasi), hogy amit nyújt, az kevés.

            Innentől kezdve nem az számít, hogy mit mondanak erről a nők, mert manipulációs kommunikációt folytatnak, tehát nincs információ értéke.

            Én azt gondolom, hogy sok pasi hajlandó a lelkét kitenni. Sőt, ha ezen kívül mást nem is kell felmutatnia, akkor hawaii… De a nők hamar rá szoktak jönni, hogy nem is ezt keresik, ez unalmas. Használni épp használják az ilyen fickót, de az izgágább nőknek könnyű elcsavarnia fejét az ilyen férj mellől (de csak titokban lép félre), a kevésbé izgága nő meg a fejére nő a szolgálatkész férjnek, és nem lép ugyan félre, de nem is érzi jól magát.

            Hangsúlyozom: nem gondolom, hogy csak ilyen házasságok vannak. A skála közepén egész jól élő párok vannak. De hát mi, egyedülállók nem a skála közepén vagyunk általában.

        • Randi Andi   2012. szeptember 4. kedd 18:04 / Reply

          Anika, szerintem nagyon feketén-fehéren látod a dolgokat.

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 20:02

            Szerintem nem látom feketén-fehéren a dolgokat, csak az önámításnak nem vagyok híve. A helyzet tényleg nem jó, kár abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy mindenki meg tudja találni a hozzá illő párt. Kevesebb olyan pasi van a “piacon”, amilyen a nagy számú egyedülálló nőnek kell, mint ahány igényes egyedülálló nő párt keres. Nem a tökéletest keresik ezek a nők, hanem a hozzájuk illőt. Szerintem ha valaki csinálna egy statisztikát csak puszta státusz-adatok alapján, hogy milyen arányban vannak a nők és a férfiak, nagyon lehangoló eredmény jönne ki azzal kapcsolatban, hogy hány igényes nőre jut egy, az igényeknek kb megfelelő férfi. Nem mondhatom, hogy ezek tények, mert nincs hivatalos statisztika, de ha lenne, nem valószínű, hogy az rácáfolna az én “fekete-fehér” feltevésemre.

            És ahogy többen írták, nem a tökéletest keressük akkor, mikor diplomás, jól szituált, megfelelő státuszú embert keresünk, hanem a hozzánk illőt. Nem arról van szó, hogy semmiféle hibát nem tudunk elnézni, hanem arról, hogy hibákban is a passzolót keressük, amit most így nem tudok elmagyarázni, de ettől még igaz. Egy példa: ha a nő beképzelt, simán elnézi, hoyg a pasi is az. Ezek hibák, de mivel mindkettőnek megvan ugyanaz a hibája (esetleg státuszából eredően), így igazából elvannak együtt. Vagy ha a nő kicsit sznob, el fogja nézni a pasinak, hogy ő is az, sőt, szinte vágyik rá. De sznob pasi tizedannyi van, mint sznob nő. Ha a nő magasan kvalifikált, el fogja nézni a pasijának, hogy rém elfoglalt, és karrierista, esetleg törtető, nem becsületes, manipulálós. Csakhogy az egyedülálló fickók között sokkal kisebb az ilyen “hibával” rendelkezők aránya, mint ahány nő pont ezt a hibát nézné el.
            Viszont a párkereső pasik közt nagyon sok az alkesz, a tetkós lump, sőt, a hajélktalan. Ők elnézik a nőnek, ha pl igénytelen, ápolatlan. De sokkal többen vannak ebben a szegmensben a pasik, mint a hozzájuk passzoló nők.

            Szerintem nem arra kéne biztatni az egyedülálló nőket, hogy kössenek kompromisszumot. Mert nem érdemes kompromisszumot kötni ebben a kérdésben, hacsak nem iszonyatosan kétségbeesett az a nő. Akkor, mikor a nőknek (meg általában a fiataloknak) még esélye nem volt egyedülállóként boldogulni anyagilag, nagyon sok házasság született úgy, hogy szegény lány már mindenképp párosodott volna (szükségből), és ezért kompromisszumot kötött, pl hozzáment tisztességes, szorgalmas irodista lányként, vagy mondjuk ápolónőként (’60-as, ’70-es, ’80-as évek) valami iszákos gyári munkáshoz. Rengeteg ilyen házasság született, és generációk itták a levét ennek, vagyis azok akik ilyen családokban nőttek fel, ahol apa nem tudott felnőni anyához. Meg nem is akart. Mindenki szenvedett az ilyen kényszer-szülte kapcsolatokban. Kár lenne ilyen kompromisszumra biztatni bárkit is, inkább örüljünk, hogy ma már nincs ilyen kényszer, és aki lemarad a saját szintjén lévő pasikról (mert neki nem jut), az nem kénytelen egy alacsonyabb szintűt választani, és szenvedni mellette egy életen át, hanem ma már megengedheti magának a nő az egyedül élés luxusát is, mert az még mindig kevésbé rossz.

            Aki nem hisz nekem, nézzen csak szét az átlag családokban, főleg vidéken, ahol a nő (50-70-es korosztály) egész normális, jóravaló, intelligens, a férje meg vagy belehalt az alkoholba, a dohányzásba, vagy verte egy életen át, vagy örök gyerek maradt, stb. Egész csomó ilyen családot ismerek abból a korosztályból. Sajnos. Az elmúlt száz év nem kedvezett a férfiaknak, csúsznak szépen lefelé :(. Ja, és ezek a férfiak mutattak példát a mai fiataloknak, akik most házasulandó vagy fiatal házas fiúk. Ja, és a média. Na, az se sokat használt, sőt… :(
            Eközben a nők olvassák a sok romantikus ponyvát, nézik a brazil szappanoperákat, és az igényeik még magasabbra szöknek. A realitáson (még a jobbik fajtán is) meg egyenesen meg is sértődnek.

            Mindezt nem lehet egyéni szinten, ábrándozással, önámítással “megoldani”. Időben kell ébredni, vagy elfogadni, hogy maximum a szerencse segíthet, vagy nős pasit találhat magának az ember, de azzal sosem lesz teljes a boldogság.

            A megoldás az lenne, ha valaki végre elkezdene szerencsétlen férfiakkal foglalkozni, mert nagyon rá lennének szorulva minden segítségre. Ők azok, akik nem kaptak normális útmutatást sehonnan, generációk óta. A nőkkel kevesebb a baj, szerintem. Őket nem tette úgy tönkre az elmúlt évszázad, sőt, egész megerősödtek, és csomó csúnya női tulajdonság kiment a divatból pár évtized alatt. De ezt már írtam régebben.

          • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:30

            A statisztikához:
            asszem a Kánya Kata interjúban volt, hogy az egyedülálló értelmiségi nők Budapesten, a hasonló férfiak pedig vidéken élnek többen.
            Szívás:-( De csak ezért nem költöznék más városba:-).

          • Zsóka   2012. december 7. péntek 13:10

            Briginek írom, csak ott nincs válaszlehetőség.
            Kedves Brigi!
            Ez azért rávilágít egy problémára, amiért sokan nem találnak társat. Mi a fontosabb? A boldog házasság, ami egy életre szól, vagy az, hogy Budapesten élünk-e vagy egy másik városban?

      • Jani   2012. szeptember 5. szerda 16:02 / Reply

        A szerelem ígyis-úgyis elmúlik?? … Hát de az van megírva, h “a szeretet soha el nem fogy”. Most az mindegy, hogy szeretetet, vagy szerelmet mondunk, más nyelvekben nincs is különbség, csak a magyarban, és nem is értem, miért kell különválasztani a kettőt. És én ezt nem értem, magyarázzátok el, hogy mit jelent az, hogy: “a szerelem előbb-utóbb átváltozik szeretetté”? És a szerelmet miért azonosítják azzal, hogy rózsaszín köd, + az ember dadog össze-vissza, + álmodozik + nem tud koncentrálni az épp aktuális feladatára/munkájára, + kazalszámra hordja a virágot, + megjátssza magát, + őrülten ver a szíve…? Ezek csak külső jelek ! Nem hiszem, hogy ez egyenlő lenne magával a szerelemmel !! Ti mit gondoltok?… És miért kell, hogy feltétlenü elmúljon? És hogy-hogy “átváltozik az idő múlásával szeretetté”? Ezt pl. angolul hogyan mondanátok el? Nem lehet, mert mind a kettő egyaránt “love”! – szóval, szerintem a szerelem nem csupán azt jelenti, h az embernek dobog a szíve, mint az őrült, meg stb, mert ez csak egy külsőség, nem ez a lényege. :D

        • anika   2012. szeptember 5. szerda 17:49 / Reply

          Én pl az a fajta vagyok, akinél nem múlik el.

        • Zsóka   2012. december 7. péntek 13:17 / Reply

          Kedves Jani!
          Nem tudom mit nem lehet ezen érteni? Szerelem-szeretet. Gondolom szereted az anyukádat pl., de soha nem voltál belé szerelmes. A barátodat szereted, de soha nem akartál vele SZERELMESkedni. Szerintem ez a különbség, de ez csak az én véleményem.
          Az angol egyébként inkább kedvel-like, a love a magyarban inkább az imád szóhoz hasonlít.
          Ha szerelmes leszel érezni fogod.

      • Jani   2012. szeptember 5. szerda 16:28 / Reply

        Hát igen, ez a listázás szerinetm is hülyeség, hiszen ha egyszer az ember véletlenül szerelmes lesz, akkor úgyis kidobja a …-ba a listáját, és hirtelen már nem is lesz olyan fontos az, hogy
        1. ilyen,
        2. olyan,
        3. amolyan legyen az illető – sőt, ha naon bele vagyunk zúgva a másikba, akkor még a hibáit is inkább kimagyarázzuk, meg szépítgetjük magunkban, és össze-vissza fényezzük az illetőt, :D … ebből látszik, mennyire nem ér semmit egy ilyen lista. :D

        Viszont, én azt vettem észre, h egy jó házassághoz legalább ez kell: (lehet, hogy más dolgok is, de ezek feltétlenül): az, hogy szeressék egymást, illjenek össze, bízzanak egymásban, és őszinték legyenek egymáshoz – (ezeket sokan mondják is, és sok helyen lehet olvasni) – ezért is nem jó az szerintem, ha megjátsszuk magunkat, még a promóciós időszakban sem, hogy a nő milyen jó háziasszony, vagy hogy a férfi milyen sok mindenhez ért, pl. vagy mittudomén :D – ezek előbb-utóbb úgyis kiderülnek, hogy mennyire igaz, vagy mennyire nem ! És egy nem őszinte alapra épült kapcsolat vajon mennyi ideig fog tartani?! – És én hogyan bízzak meg benne, ha kiderül, h nem volt őszinte, hanem csak megjátszotta magát? …És ti mit gondoltok, még mi kell hozzá, ezeken kívül?? :D Vagy nálatok nem kell ez a 4 sem? :D

  3. Árpád   2012. szeptember 4. kedd 15:05 / Reply

    Kedves Mindenki! Én sok olyan dolgot olvastam a neten , melynek ( sőt bármelyik ) segítségével nem hibázhat nagyot a polgár. Mindenki leteszi a voksát a szeretet meg a megértés stb.. mellett. Aztán a valóságban én még csak olyan pácienssel találkoztam, aki bizony a pénztárcádat, a kocsidat stb.. nézi. Szerintem borzasztó álszent világban élünk. Azért szép napot, mert az mindig süt.

    • anika   2012. szeptember 4. kedd 16:01 / Reply

      Igen, az álszent a jó szó.
      Én nem vagyok álszent, vállalom, hogy ezek (pénztárca, kocsi, stílus, státusz, stb) fontos dolgok a párválasztáskor. Cserébe elfogadom, hogy a férfiaknak is egy sor olyan dolog fontos, aminek a nők nem örülnek. Ettől még a férfiaknak igazuk van, hogy nézik azokat a dolgokat.
      Nem szeretem az álszent dumákat.

      • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:05 / Reply

        Mondjuk azért ne nevezzük már álszentnek azt, akit nem érdekelnek azok a dolgok, amik minket.

        Én pl. pont lesz*rom, hogy milyen kocsija van, sokszor meg sem tudom különböztetni őket:-) A státusza sem érdekel. Sőt, engem az olyan fazonok, akik a verdájukkal meg a státuszukkal próbálnak operálni, mindig is kifejezetten taszítottak, már 20 évesen is. Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy valami marha nagy hiányossága van, gond van a férfiasságával, vagy totál jellegtelen a személyisége, esetleg egyszerűen sötét. Szóval valahogy olyan szánalmasnak látom az ilyen tárgyakkal villogó alakokat. Akinek igazán vannak külső-belső értékei, annak nincs szüksége arra, hogy egy slusszkulccsal támogassa meg magát.

        Abban egyetértek, hogy a pénz fontos,nyilván az. DE nem a párkapcsolathoz, hanem az élethez úgy általában. És nyilván ha valaki jól keres, az egy jó dolog. De ez nem csak a pasikra igaz. Az én környezetemben pl a párok majdnem felénél a csaj jobban keres, mint a srác…

        Én úgy vagyok ezzel, hogy ha egy férfinak van munkája, és képes magát eltartani, az már elég…(az a lényeg, hogy életképes legyen és ne otthon lógjon a mamahotelban). Én is megkeresem a magam pénzét, és nem nyújtogatom a kezem azért, ami nem az enyém. Ha valami kell, gyűjtök rá, esetleg kölcsön kérek, de akkor is a családomtól, és semmi esetre kvázi idegen férfiaktól.

        • anika   2012. szeptember 4. kedd 20:16 / Reply

          Státusz nem a kocsi. De sok kocs(pl céges egyen autó) jelez olyan helyre tartozást, ami valamire már garancia. Pl hogy ha a fickó már évek óta elég jó annak a multinak, akkor nem lehet nagy gáz vele. Vagy középkategóriás családi autó: komoly ember. Vagy sportkocsi: még kölyök (van, aki ezt keresi). Vagy idős bácsis autó (nagy, limuzin): nem fog heveskedni az úton, az egész életvitele lenyugodott.
          Nem az anyagi értéke az egyetlen tulajdonsága egy kocsinak.
          Az hogy egy ember mit választ, nem csak az anyagi helyzetéről szól. Azonos árért egész más jellegű dolgokat lehet venni, és hogy mit választunk, az jellemez minket. Nem mindegy, hogy a jelölt cigire költi a pénzét, vagy lakáshitelt törleszt. Nem mindegy, hogy buliba jár, vagy extrém sportot űz, vagy épp együttesben zenél, és az viszi a pénzét, vagy egy otthonülő gyűjtő típus, és egész nap bütyköl, vagy ínyenc, akinek egy jó vacsora mindent megér (egyik nő számára ez fogadható el, másik számára az).
          A választásaink mi magunk vagyunk. Anyagi szinttől függetlenül.

          • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:36

            Azért picit összemosod itt a dolgokat. Azért az, hogy milyen autója van, nyilván nem említhető egy napon azzal, hogy cigire vagy lakásra költ:DDD

            Viszont OK, értem, hogy számodra a kocsinak töblkettartalma van.
            Számomra nincs. Ez az 500. szempont nálam…

            A multi pedig semmire sem garancia, dehogy. Irgalmatlan nagy parasztokkal lehet ott is találkozni, sőt. Szerintem nem ismered azt a világot, azért írtad ezt.

          • Randi Andi   2012. szeptember 4. kedd 21:11

            “Pl hogy ha a fickó már évek óta elég jó annak a multinak, akkor nem lehet nagy gáz vele. ”

            Szerinted BÁRMIT lehet következtetni arra nézve, hogy valaki milyen társ, hogy valaki milyen alkalmazott?

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 21:21

            Nem bármit, de az alapokat. Egy titokzatos idegenről nagyon értékes alap-info az, hogy mennyi ideje van a munkahelyén, és ott mekkora megbecsültségnek örvend. Nézz csak át a másik topikra, ahol az átvert nők szomorkodnak, már évek óta gyűlik a sok hozzászólás a rászedett nőktől. Nem a részletekről árulkodik elsőre a státusz (az évek alatt derül ki, lakva), hanem az alap megbízhatóságról.

            Én fiatal koromban dobtam ki pasit néhány perc ismeretség után, mikor a kocsijába beültetett. Fiatal lány voltam, és a nyolcvanas évekről van szó. A fickó még nem volt harminc. A kocsija nélkül fiatal értelmiséginek hittem. Aztán a kocsija és az ahhoz való viszonya hamar rámutatott arra, hogy jobb lesz gyorsan meglépni. Akkoriban nem lehetett olyan autót arra az életkorra értelmiségi fizetésből összeszedni, csak autónepperként, alvilági “alkalmazottként”, vagy egyéb nem becsületes úton. Ha nem szállok ki időben (tizenéves voltam), akár máshogy is folytatódhatott volna a történet.

            Hogy a fickó mennyit néz tévét, az majd kiderül idővel. De ha sokat, maximum veszekedni fogunk. Az viszont, hogy megbízhatok-e benne akár csak egy közösen eltöltött este erejéig, az a státuszából – ha ki nem is derül – valamelyest kikövetkeztethető.

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 21:33

            Egyébként – még ide – én eléggé előítéletes vagyok. Nincs türelmem és kedvem mindenkinek esélyt adni azzal, hogy “hátha nem olyan, mint amilyennek elsőre látszik”.
            Úgy érzem, az első benyomás – ha negatív – a másodikra is az marad, meg hogy abból szerelem tuti nem lesz. Vagy ha mégis (mondjuk kínomban már), akkor sem fog működni a kapcsolat.

            Ha elkezd egy tetkós figura nyomulni rám, és közben cigi lóg a szájából, nem kap esélyt. Nem bírom a tetkót, a cigit. Minek adnék neki esélyt?
            Az előítéletek – ha jól használjuk őket – segítenek abban, hogy egy csomó rossz élménytől megkíméljük magunkat. Annyira nem fontos a párkapcsolat, hogy kitegyem magam egy rakás kellemetlen élménynek, egész intim szinten, pont a magánéletemben. Egy üzletkötő néha kiteszi magát a visszautasításnak (na, ahhoz is kell egyébként idegzet), mert megéri.
            A magánéletünkben ez sokkal nehezebben megy. Főleg aki nagyon sok dologtól zárkózik el. Ahogy öregszik az ember, egyre több mindenről TUDJA biztosan, hogy arra nincs szüksége. Meg ha olyan a neveltetése, akkor sok mindenről már fiatalon is tudja. A stabil értékrend megakadályoz sok hülyeség kipróbálásában. Ez kicsit zárttá tesz. Mégsem kívánja mondjuk a gyerekének senki, hogy ne legyen stabil az értékrendje, és próbáljon ki sok mindent. Valahogy minden felnőtt meg akarja kímélni a gyerekét (és jogosan) a próbálgatástól, és beépíti a gondolatvilágába az előítéleteket. Minél magasabb szinten van egy család (minél több a vesztenivalója és az igénye), annál több előítéletet ültet el a gyerekben, hogy megvédje őt és a családot. Ez szerintem elég természetes törekvés, aligha lehetne róla lebeszélni azokat a szülőket, akik már így élnek.

        • anika   2012. szeptember 4. kedd 20:21 / Reply

          És még valami. A státuszban az életkorunk is benne van. Egy olyan nő, aki már felnevelte a gyerekeit nyilván egész mást keres a férfiban, mint egy fiatal lány, aki még az első tartós kapcsolatát építi.
          A státusz fiatal korban nyilván nem számít, hisz nem múlt, hanem jövő van.
          Idősebb korban viszont valamit elárul rólunk, hogy mit választunk (adott összeget mire költünk), milyen státuszunk van (cégnél, családban), mennyire a korunknak megfelelő az életvitelünk, mit értünk el az életben. Ez idős korban már adott, fiatal korban még minden a ködös jövő titka, még a múlt nem érdekel senkit. Na, ezért sokkal könnyebb fiatalon találni párt.
          Mondjuk a természet úgy alkotott meg minket, hogy fiatalon párosodjunk. Idősen (negyven körül és fölött) már azért is nehéz, mert tulajdonképpen nem is természetes.

          • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:39

            Szerintem ne gondold magad 40 évesen “idősnek”. Az 60-70 körül kezdődik;-) Egészséges vagy és valószínűleg csinos is, ne rombold magad ezzel, szerintem:-)

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 21:23

            Párválasztáshoz idős egy negyvenes. A férfiak harmincnál följebb nem nézelődnek. A bácsik (ötvenes éveik végén) esetleg. De a középkorú férfiak nem.

          • Tibor   2012. szeptember 4. kedd 23:00

            Bocsi,de nem minden úgy van…
            Nem elég a szépség,mert “szép tányérból nem lehet jóllakni”..
            A kor?
            Az sem lehet gát, mert láttam már 52 éves gyönyörű nőt, kivel százak sétálnának karonfogva, s láttam huszonéveseket, harmincasokat, kikre rá sem nézek, de mások is csak kihasználják őket.
            Nem mindenkit, mert vannak másabbak is… Ők érdekesek,nem mások után mennek, nem egyik férfitól a másikhoz szaladgálnak,
            nem kezdenek új kapcsolatba szakításuk után rövidebb időn(3-4hét) belül.
            Hasonlót hasonlóval, de nem korban..
            Egy 40 éves nőhöz nem való 40 éves férfi, mert a nő érettebb érzelmileg, neki 50-55 éves férfi való, aki értékeli a személyét

          • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 23:28

            Közeli rokon 50 volt, barátnéja meg asszem 42-43, mikor összejöttek. Boldogan élnek azóta is, vagy 8 éve már. Ennyit arról, hogy ki hol nézelődik:-) Persze ez csak egy példa, de akad több is. Ez csak az egyik tipikus önigazoló kifogás, hogy miért ne kelljen csinálni semmit:-)

      • kz0053   2012. szeptember 5. szerda 11:42 / Reply

        Szia Anika,

        Egy dolgot mondj légyszíves, amit a férfiak néznek a nőkön,a nőknek rosszul esik, de egyébként a nők nem nézik ugyanezt egy férfin. :)

        Egyébként pedig a nő, aki a pénztárcám illetve a nem létező autóm alapján ítél meg miközben ő semmit nem tud ezekből felmutatni egyébként és mindent tőlem várna el, valamint a seggén, a mellén és a hatalmas elvárásain kívül semmit nem tenne bele a “kapcsolatba”, az nem érdekel, köszönöm.

        • anika   2012. szeptember 5. szerda 12:05 / Reply

          Pár kiló fölösleg. Ez jellegzetesen az ötvenes nők gondja, akik koruk (változókor és egyebek) miatt már nem tudnak bomba formában lenni (vagy csak úgy, hogy akkora árat fizetnek ezért, ami már nem érné meg), és elfogadnák azt is, hogy a korukbéli pasi is kicsit már mackós. De ezek a mackós ötvenes férfiak rá sem néznek ezekre a (náluk 4-8 évvel fiatalabb) nőkre, hanem a bomba formájú harmincasok után futnak, sokszor hiába. Ja, és még fel is vannak háborodva, ha a harmincasok lesajnálják őket. Na, ilyet is ismerek. Igaz, nincs elhízva, de attól még idős ember jellege van, ami nem baj, de még véletlen sem a saját korosztályával veszi fel a kapcsolatot, csak a harmincasokkal, és azon belül is csak a bomba alakúakkal. A korosztálya béli nőket a fülem és az ő fülük hallatára kövérezi le. A nők egy része ezen felháborodik (ötven fölött némileg jogosan), a nők másik része elgondolkozik, és rászokik a testedzésre, szerintem ez a helyes hozzáállás (bár az ötvenesek korlátait én elfogadom azért, de a negyvenesek még bőven tudnak formálni magukon, mégis közülü(n)k is sok van, aki inkább megsértődik.

          Hú, nem tudom, most érthető voltam-e. Remélem, igen.

          • kz0053   2012. szeptember 5. szerda 12:14

            Mivel én is harmincas vagyok, ezért az ötvenes nőkről és férfiakról még nem tudok nyilatkozni (majd 20 év múlva :)).

            Viszont harmincasként mindenképpen azt látom, hogy nők is rendkívül kritikusak a férfiak külsejével kapcsolatban. Ebben óriási szerepet tölt be a férfi magassága és súlya is természetesen. Szóval én nem látok ebben jelentős különbséget a nemek között, szerintem általános emberi tulajdonság, hogy mindenki a másik ember külsejét nézi először és ha az nem jön be neki, akkor a továbbiak nem is érdeklik.

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 12:42

            Hát, ez így van, valóban. A szerelem alapja – hiába vezet ez sokszor tévútra praktikus kérdésekben – a testi vonzalom. Ez van. Lehet áltatni magunkat, hogy majd mi ezen változtatunk, de Te magad sem fogsz egy neked nem tetsző (nem elég szép) nővel összejönni a lelki jó tulajdonságait figyelembe véve. Vagy tévedek?

          • Laura   2012. szeptember 28. péntek 22:59

            Hát igen, itt fentebb is azzal hiteget téged egy fickó, hogy “egy 40-es nő érett, ezért egy 50-55 éves férfi kell hozzá”. Ha tudnád, 25 éves koromban hányan próbáltak negyvenesek felszedni ezzel a “te elég érett vagy” szöveggel, aztán persze besértődtek a visszautasításon… Normális esetben mindenkit a saját korosztálya vonz.

        • anika   2012. szeptember 5. szerda 12:10 / Reply

          Ja, és a jó alak mellett még a fiatalság is. Ez olyan, mint mikor a nő a férfi magasságát nézi. Nem igazságos, de úgy vagyunk összerakva, hogy a férfit a “friss” megjelenés hozza lázba, a nőt meg a magas, vagy legalább vállas férfi. Lehet morogni, hogy csúnya igazságtalanság ez, de a természetes szelekció, az evolúció nem az igazságosságról szól.

          Szép arc – ez is ilyen. Vannak nők, akik ha a fejük tetejére állnak, akkor sem lesznek szépek. A férfiak nem feltétlen imádattal közelítenek hozzájuk. Lehet azt mondani, hogy “hát, pedig sokszor legalább olyan értékesek ezek a nők, mint a szépek, sőt”, de akármit mondunk is, az ösztönös választásainkon ez az észérv nem változtat. A nem ösztönös választások az más kategória, idősebb korban már sokszor a józan belátás kompromisszumokra, az ösztönös vonzalmak helyett a lelki dolgok preferálására sarkall. Nem tudom, ez jó-e, mert még nem jutottam be ebbe az életkorba.

          • kz0053   2012. szeptember 5. szerda 13:47

            Nem is a külsőre vonatkozó elvárásokkal van a gond. Engem mindig az zavart, amikor egy ember a másiktól alapból vár el dolgokat, amit egyébként ő nem tud teljesíteni.
            Korábban szóbakerült az autó például. Sose értettem, hogy egy nőnek miért fontos, hogy a férfinek, akivel elkezd járni és elmegy vele moziba, meg lefekszik vele néhányszor autóval rendelkezzen. Aztán láttam, hogy mindig azzal magyarázzák, hogy nagyobb biztonságban érzik magukat egy autós férfi mellett. Ezen én óriásit röhögök mindig, mert ugyan miért kell ahhoz biztonságban lenni, hogy járjál az illetővel, csak idővel fog kiderülni, hogy hosszabb ideig együtt élsz-e vele és ha igen, az biztos hogy nem az autója miatt lesz. Pontosan ezért nagyon világosan lehet látni, hogy a férfi autójának a nő biztonság kereséséhez semmi köze nincsen a világon. A férfi autójának a lustasághoz és az alaptalan elvárásokhoz van sokkal inkább köze. Ezért, ha valaki a “tökéletes férfi” egyik ismérveként listázza az autót, mint olyat, akkor arról elég erőteljesen negatív véleményem szokott azonnal kialakulni (nem azért, mert nekem nincsen autóm egyébként).

          • anika   2012. szeptember 5. szerda 14:31

            Szerintem nem érted a nők ezen részének logikáját. A nők egy része nem fekszik le olyan férfivel, akivel hosszú távon nem tudja elképzelni az életét. A nők egy részénél (a férfiak nagy bánatára) nincs olyan, hogy “az elején, mikor még nem tervezünk semmit, csak járkálunk, néha lefekszünk, stb”.

            Én pl nem fekszem le olyannal, akiről nem tudom, hogy akár feleségül is mennék hozzá.

            Évezredeken át neveltek minket arra, hogy a szüzességünket annak az 1-nek adjuk. Ma már ez nem elv, de még ott él a szokásrendszerünkben. Vannak, akik nem ilyen “jókislányok”, de akik ilyenek, azok bizony előbb lesznek szerelmesek (kezdenek felnézni a fickóra), és csak aztán jöhet a szex. Mikor már oda vagyunk érte.
            Ez nem prüdéria, vagy akár nevezhetjük annak is. A társadalom nem egy hirtelen alkalmazkodó massza, hanem ez a szokás, amit évezredeken át követtünk csak lassan fog kihalni belőlünk, vagy talán soha. Soha akkor, ha még véletlen volt ennek biológiai alapja is (nem tudom, volt-e).

            Az egész biztos, hogy én (meglett korom ellenére) ezen jólnevelt lányok csoportjába tartoztam mindig is. Most erre lehet azt mondani, hogy “hát, az hiba”, de ettől még nem fogok megváltozni, és valószínűnek tartom, hogy a sorstársaim sem. Az viszont lehet, hogy mi leszünk legtöbben szinglik… Lehet, hogy a férfibarátabb szemléletű lányok (akik “könnyebb vérűek”-ként élnek a köztudatban) hamarabb találnak párt.

            Amúgy miért mondod, hogy a külsőre vonatkozó elvárásokkal nincs gond? Mondjuk szerintem sincs, csak az a része is igazságtalan, ha úgy vesszük. El kéne fogadni, hogy itt nem az van, hogy mi igazságos, meg mi nem. Itt nem a morál dönt, hanem az ösztönök. Innentől kezdve kár rádumálni bárkit, hogy “ne így osztályozd a lehetséges partnereket, hanem úgy, mert akkor jobban is jársz, meg amúgy is úgy lenne igazságos.”

          • kz0053   2012. szeptember 5. szerda 14:47

            Az alapján amit most ide leírtál, arra következtetek, hogy te csak azzal szexelnél, akinek jó kocsija van (mert ugye az sem mindegy, hogy milyen van neki, akármibe nem ülsz bele), mert ahhoz mennél feleségül is.

            A “férfibarátabb” nő pedig az én olvasatomban nem azt jelenti, hogy hamarabb le lehet fektetni, hanem, hogy nem áll elő olyan elvárásokkal, amiket ő maga egyébként messze nem tud teljesíteni. Tudod, ahogy te is leírtad, hasonló a hasonlóval….

  4. lyány   2012. szeptember 4. kedd 16:44 / Reply

    Minden ember és minden élethelyzet más és más. Az sem mindegy, hogy hány évesek vagyunk. Mi több mint 1 éve ismertük meg egymást, nem költöztünk össze, de sok időt töltünk együtt. Hatvanon túl vagyunk, mindkettőnknek vannak gyerekei, egy életnyi háttér, amit mindketten ápolunk. Ahhoz képest, amit fentebb olvastam, a mi elvárásaink egymás iránt mondhatni szegényesek. Tisztelni a másikat, megérteni, halkan és sokat beszélgetni, kedvesen mosolyogni, ölelni, símogatni és mindig a földön járni. Nekünk bejött, szeretjük egymást, a gyerekeinket és azok családját, szép csendesen, de boldogan élünk.

    • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 19:45 / Reply

      Ez nagyon szép és gratulálok.
      Viszont nyilván Nektek is ennél jóval több elvárásotok volt 20-30-40 évesen. Ha már mindketten túl vagytok a családalapításon, kirepültek a gyerekek, és nyugdíjasok vagytok, akkor már nem kell semmilyen szempontot figyelembe venned, és neki sem. Nyilván ilyenkor az ember már a puszta életnek is örül, meg hogy talált még egyáltalán ilyen korban valakit (ezt most nem sértésnek szántam, csak ténymegállapításnak).
      Szóval jó lenne, ha senkire és semmire nem kellene tekintettel lenni, csak arra, hogy az ember kivel érzi kellemesen magát, de hát nekünk még muszáj.

      • anika   2012. szeptember 4. kedd 20:24 / Reply

        Szerintem elképesztően nyitottnak kell ahhoz lenni, hogy az ember 60 évesen még párt találjon. Én már negyvenesként sem vagyok ehhez elég nyitott, a megszokottat keresem, és félek minden újtól. Aki 60 körül még ilyen rugalmas, hogy egyáltalán belekezd a keresésbe, az a rugalmassága miatt esélyes. De ez azért nagyon ritka szerintem.

        • Brigi   2012. szeptember 4. kedd 20:45 / Reply

          Benned az a fura, hogy tök jól leírod a saját problémáidat és korlátaidat, aztán pedig megállapítod, hogy ez már így marad, te már egyedül maradsz.

          Pedig ha valóban reménytelennek gondolnád a helyzetedet, nem lógnál naphosszat egy társkereső blogon;-)

          Szerintem az is nagy dolog, ha valaki felismeri és felvállalja a hibáit, viszont nem kellene megállnod ennél. A nyitottság szerintem egy bizonyos szintig tanulható, én is zárkózottabb voltam korábban. Tudatosan változtattam. Persze nem ment mindenhol. Pl a pasikkal. De nem is próbálkoztam. Viszont szeretnék. Neked is sikerülhetne szerintem, nem kor kérdés. Hanem elhatározásé. Az igény nyilvánvalóan megvan benned, az elhatározás a következő lépés:-). Nálam már az is megvan, csak (és itt jönne pár személyes kifogás:-)))

          Szóval szerintem senki nem reménytelen. TE sem:-)))

          • anika   2012. szeptember 4. kedd 21:24

            Sajnos én érzelmileg kötve vagyok. Nem tudok tovább lépni. Nem is akarom erőltetni egyelőre (volt már, hogy megpróbáltam, és nem vált be, sőt).

        • Tibor   2012. szeptember 4. kedd 23:07 / Reply

          60évesen már sajnos szerencsésnek is kell lennie az ember lányának, mert 60 fölött alig van, és egyre kevesebb lesz a férfi.
          Aki megéli a 60-at, az majdnem mind házas, vagy már alkalmatlan házasságra, mert gondozásnak minősül.

  5. Berni   2012. szeptember 4. kedd 17:46 / Reply

    Én nem a tökéletes férfit keresem, hanem a számomra tökéleteset. Ez azért nagy különbség szerintem. :) Vannak az embernek olyan hibái, amitől mások falra másznak, viszont sokan vonzónak találják. Tehát szerintem a megfogalmazás lényeges. És persze, hogy a “tökéletes” partnerre vágyunk, hiszen néhányan tartós, jól működő kapcsolatot szeretnék. Csak van, hogy elfelejtjük, hogy dolgozni is kell ám ezért nekünk is. A gond (már ha lehet így nevezni) ott kezdődik, hogy mindenki mást akar, mindenkinek más a tökéletes, s így nehezen találják meg egymást az egyező felek.

  6. mamaja   2012. szeptember 4. kedd 21:12 / Reply

    Keresem én is, de nem találom….ötvenen túl, rettenetesen nehéz, de szerintem a fiataloknak sem könnyű. Én sem tartom magasra a lécet. Átlagos emberi kapcsolatot keresek. “lyány” hozzászólása nagyon tetszik, és tömören, velősen megfogalmazta a “mi” életkorunknak megfelelő hozzáállást. Brigi három pontja jól összefoglalja és elfogadható szempont a társkereséshez.

  7. Bencelot   2012. szeptember 4. kedd 22:01 / Reply

    Én nem értem a nőket. Elvárják, hogy a férfi férfias legyen. De a tökéletes férfiben is van egy pici nőiesség. A nők általában szeretnek romantikázni, és ezt elvárják a pasiban. A romantikázás az most női dolog?
    Mert ha igen, akkor ez ellentmondásos.
    Mellesleg a romantika a valóság önámító szépítése.

    • liza   2012. szeptember 5. szerda 09:00 / Reply

      Kedves Bencelot,

      erre egy filmpéldát tudnék felhozni, amit már nagyon sokszor láttam: Lesz ez még így se (As Good As It Gets – az angol címe beszédesebb szerintem) de érdemes magyar szinkronnal megnézni.

      Ebben Jack Nicholson egy antiszociális, idegesítő, kényszerbeteg, rasszista írót alakít, aki sikeres és népszerű romantikus regényeket ír (!) és aki beleszeret a pincérnőbe, aki mindig felszolgálja neki a reggelit.

      No de hol itt a romantikára vonatkozó rész? Szerintem ott bújik meg, hogy a főszereplő lassú, pozitív irányú átalakulását egy olyan érzelem váltotta ki, amit ő maga sem ért a gyakorlatban, bár elméletben jól tud írni róla.

      Nagyon jó megfigyelő és ezt az elméleti tudását, azaz többnyire gyönyörű bókokat a pincérnő meghódítására használja fel. Ezáltal az érzelem által képes lesz romantikus dolgokra, megérti, hogy ez nem a “valóság önámító szépítése”, ahogy te írtad, hanem az odafigyelés maximálisan gyönyörű kifejezése a másik felé.

      Senki nem vár el (szerintem) szirupos ömlengést, sétálgatást, gyertyafényt, stb, ha mögötte nincs az a hajtóerő, annak az érzése, hogy “most maximálisan szeretnék odafigyelni rád és ünnep az, hogy veled lehetek és ezt így szeretném kifejezni”

      ebben az értelemben a romantika nem csak női dolog szerintem. de lehet velem vitatkozni :o)

  8. Szabolcs   2012. szeptember 4. kedd 22:36 / Reply

    Szia Anika!

    Azt mondod, nem lehet beleszeretni használható tulajdonságokba, de bele lehet szeretni férfias tulajdonságokba.. Valójában külsőség mind a kettő, végeredményben többnyire ugyan úgy illúzió a „ férfias tulajdonság „ is. Nem?
    Ha már megtudom, fogalmazni, hogy miért leszek szerelmes a másikba(teljesen mindegy, hogy a másik becsületességébe, vagy a „jó stílusába”, „férfias megjelenésébe”) az már eleve hamis illúzió ,hamis szerelem lesz .
    Azt is mondod, hogy „ Ahhoz, hogy szeressük egymást, hasonlónak kell lennünk. Egy diplomás, több nyelvet beszélő, jó anyagi helyzetben lévő nő hasonló pasit keres, de nem azért, mert az volna a tökéletes, hanem mert magához hasonlóval tudja magát jól érezni”.
    Most akkor valójában melyik az elsődleges? A szerelem, vagy az hogy passzoljunk egymáshoz? Először arra utaltál hogy a szerelem az elsődleges. Esetleg úgy gondolod, ha Te több nyelvet beszélő, jó anyagi helyzetben lévő diplomás vagy akkor nagyobb eséllyel leszel szerelmes ezekkel a „külső adottságokkal” rendelkező férfiba? Ha ez így van akkor ez megint csak nem szerelem az első helyen lesz , hanem az elmédnek egy trükkje. Az igazi szerelem esetében szerintem egyáltalán nem számít hogy mindkettő hasonló anyagi helyzetben legyen, hasonló végzettséggel, nyelvismerettel. Azt elfogadom, hogy nagyobb eséllyel leszel szerelmes hasonló intelligenciájú férfiba. Ezt az intelligenciát ne hétköznapi értelemben vedd. Amire én gondolok azt nem lehet egyetemen tanulni , sem nyelviskolákban. Az a fajta intelligencia amire én gondolok az olyan valami , hogy ha pl. a kedveseddel egy nyári estén a tiszta égboltra felnéztek, akkor nem nevén nevezett csillagokat bolygókat , csillagrendszereket (csillogó tárgyakat) láttok, hanem annál sokkal többet, amit szavakkal képtelenség kifejezni.Az egyfajta misztérium de nem illúzió.A hétköznapi intelligencia esetében is fontos lesz a”hasonlóság” (anyagi helyzet , diploma, stb.) Mert ez az intelligencia egyenlőre még illúzióban él. Egyenlőre még csak a hasonlóságot látja, de nem veszi észre, hogy a hasonlóság egyben magában rejti a különbözőséget is.
    Én azt látom, hogy szinte mindannyian beleesünk a saját elménk csapdájába. A másikon gyakran észrevesszük, hogy illúziókban ringatja magát, magunkon már jóval nehezebb észre venni. Ha az átlagnál „intelligensebbek”vagyunk , akkor az elménk egyre kifinomultabb eszközökkel téveszt meg bennünket, azt a látszatot keltve, hogy nagyon is tisztán látjuk a történéseket. Az igaz, hogy nagyon gyakori az olyan illúzió, ami már messziről „kiabál”. Nem ezt nehéz észre venni , hanem az „intellektuálisan magasan képzett hamis illúziót” , amelyik bennünk „garázdálkodik”. Úgy tűnik, hogy ez egy folyamat része. Ha elkezdjük egyre mélyebben vizsgálni önmagunkat , a történéseket, akkor egyre nehezebb „trükkösebb”feladattal állunk szembe. Valójában ezt akár jó jelnek is tekinthetnénk. Ha majd egyszer kifogytunk az összes illúzióból, akkor talán ott marad tisztán az igazság.:))

    • anika   2012. szeptember 4. kedd 22:59 / Reply

      Hát, azzal egyetértek, hogy a szerelem illúzió, és előbb megtetszik a másik a vonzereje alapján, aztán kicsit bele is lovalljuk magunkat a szerelembe. Fiatalon még vakon.
      Idősebb korban addig nem lovallgatunk sehová, amíg alap-infokat meg nem szereztünk a másikról. Illetve vannak emberek, akik már előbb beleélik magukat, akik ész nélkül esélyt adnak mindenkinek, ha kicsit is vonzó, de közülük sokan meg is bánják. Szerintem sokkal többen, mint ahányan nem.

      A vonzerő valami olyasmi, mikor felnézek a férfire. Nem tudok felnézni valakire azért, mert rendes, házias, becsületes, jóindulatú. Ezért szeretni tudom. De az még nem szerelem. A szerelem (nők esetében) szerintem úgy kezdődik, hogy férfi-vonzerőt látunk valakiben, vagyis erőt sugároz valamilyen területen, azaz fölényben van, különbözik a nőktől, jobb, férfiasabb. Irányító szerepben van, van ért valamihez, amihez mi sosem értenénk, vagy vállas, magas, vagy ilyesmi. Szerethetünk valakit olyan tulajdonságaiért, amik a velünk hasonló neműekben ugyanúgy megvannak, de az csak szeretet, abból még nem lesz szexuális vonzerő. A szerelem szerintem egy felfokozott (érzelmeket is bevont) szexuális vonzerő, ahol némileg érzelmi függés alakul ki. Hogy misztikusan fogalmazzak, a nő a másik felét keresi, a belőle hiányzó tételeket, vagyis nem a becsületességet, a rendességet, hanem ellenkezőleg, pont a férfias (és tipikusan inkább a férfiakra jellemző) tulajdonságokat. Szerintem úgy vagyunk összerakva, hogy szerelem akkor jön létre, ha a másik azt adja, amit én nem tudnék.
      Szeretni viszont azt tudjuk, akinek az értékrendje hasonló a miénkhez.

      A tudatosan épített kapcsolatok esetében (és huszonöt fölött már inkább ez jellemző) a szerelem és a szeretet együttesen szükségesek. Hiába vonzó, ha amúgy nem szeretem, és hiába szeretem, ha a férfierőt nem látom benne. A kettő együtt adja a jó eredményt.

  9. Kissné Ági   2012. szeptember 5. szerda 00:21 / Reply

    Szia Andi!

    Sajnos valoban már a mi korosztályunk 5o-6o közötti megszokta,hogy a partnere megbizható,őazinte,korrekt és már nem linkeskedik,szélhámoskodik ebben a korban.Ezért is probáljuk az általunk már felállitott ideált keresni. Csak sajnos a férfiak némelyik ,hogy kudarc érte a válásban vagy kicseszett vele egy barátnoje korábban igy akarja vissza adni a leckét,hogy ö is szélhámos ,inkorrekt becstelen kapcsolatot kezd egy növel gondolom ezzel(szegénységi bizonyitványa)kielégitve a becsületén esett csorbát.Nem is gondol bele,hogy pont egy olyan növel teszi ezt aki nem érdemli ezt mert iro rendes vele szereti figyelmes vele,söt szeretné vele feledtetni a multján esett csorbát.De sajnos ugy látom,hogy öket csak a bosszu hajtja,hogy végre ezzel kielégűljön.Pedig lehet,hogy ez a kapcsolata lehetett volna egy ideális és jo de ezt már csak késön veszi észre amikor már olajra lépett esetleg csak egy sms -el mert az olyan arctalan és ne kelljen magyarázkodnia mert azt egy férfi sosem szereti.Igy élik meg sorozatban a kudarcukat sajnos vele egyűtt a hölgye is aki szenved mert már megszerette és nem érti ezt ay ugymond angolos lelépést.Hát igy kezdjűnk ma egy fárfival?.

  10. Szabolcs   2012. szeptember 5. szerda 09:00 / Reply

    Ha figyelembe veszed az alap infokat, könnyebben elkerülhetsz csalódásokat, viszont azt is könnyebben elkerülheted aki számodra igazán fontos lehetne.

    Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy nagyobb esélye van annak a „boldog párkapcsolathoz” aki úgy indul egy kapcsolatban , hogy előbb begyűjti az alap infokat, mint aki ész nélkül megy bele egy kapcsolatba.
    Ha az a fajta „okosság” , „ tapasztalat „ amit mi „idősebbek” annak nevezünk valóban segítene a kiegyensúlyozott párkapcsolat eléréséhez, akkor úgy 40 felett csupa boldog párkapcsolatot kéne látnunk, s legfeljebb csak néhány „buta” magányos embert látnánk.
    Nem furcsa, hogy minél”okosabb” az emberiség , annál inkább magányosabb lesz?
    Az a fajta „okosság” amit általában ismerünk , az hasznos lehet az üzleti világban, a technika fejlődésében, de nem a párkapcsolatokban. Nézd meg! A párkapcsolatra is „üzleti szemmel nézünk”. „Begyűjtjük az infot”
    A valódi okosság a párkapcsolat terén talán ott kezdődhetne, hogy először belátjuk, hogy nem vagyunk elég okosak. Ezzel nem azt mondanám, hogy akik úgymond (40 felett) ész nélkül mennek bele egy kapcsolatba , hogy ők milyen mázlisták. Ők ugyanolyan „szerencsétlenek”, mint Te meg én.
    Valójában ők is „okossággal” próbálnak szerencsét. Ők is számítóak rafináltak. Kezdetben belevisznek egy kis érzelmet , amit (tévesen szeretetnek ,vagy szerelemnek hisznek) aztán várják a „befektetésük” gyümölcsét. ,….de úgy tűnik, hogy ( a szerelemre, és a szeretetre az vonatkozik) amit „befektetünk” maximum azt kaphatjuk vissza.
    Nagyon sok nő meg van győződve, hogy ők „igazán szerették” a párjukat , mert „megtettek értük mindent”, „elnéztek nekik mindent”. Ha egy nő ezt a hozzáállást nevezi „szerelemnek”, vagy „szeretetnek” , akkor nem csoda , hogy nagyot fog csalódni. Ennek a hozzáállásnak szerintem semmi , de semmi köze a szerelemhez se a szeretethez. Ha egy ilyen csalódott nőnél rákérdezek, hogy azért talán ő is oka lehetett valahol, annak, ahogyan alakult a kapcsolata, akkor sokan azt mondták, hogy ott követték el a legnagyobb hibát, hogy túlságosan is szerettek. Ezek után már megértem , hogy miért oly sok a csalódott nő. A szomorú az egészben , hogy ez a „túlságosan is szerettem”, „megtettem érte mindent”, „elnéztem neki mindent”, „feláldoztam érte a fiatalságomat”, stb., ezeknek még csak köze sincs a szeretethez. Sokkal inkább a félelemhez, beteges kötődéshez , beteges ragaszkodáshoz.

    • anika   2012. szeptember 5. szerda 09:06 / Reply

      Kedves Szabolcs, pont azt írom, hogy számomra aligha lehet igazán fontos olyan valaki, akivel alap dolgokban nem passzolunk. Fiatalon még ez is működhetett, de most, mikor már csomó kötöttségem van (és a partnernek is), most már elengedhetetlen, hogy alap dolgokban egy állásponton legyünk. Úgy érzem, Te azt gondolod, ez nem elengedhetetlen. Valószínűleg vagy nem vagyunk egy korosztály, vagy Te rugalmasabb, nyitottabb személyiség vagy, és nem is annyira alapok azok a dolgok Nálad, amik nálam tényleg alapok. Leginkább hovatartozás. (Dohányos-e vagy sem, közepesen ad-e a külsőségekre, vagy elmegy valami szélsőség felé, középosztálybeli-e vagy sem, középkorú-e, vagy sem, stb). Számomra ezek fontosak. Azt gondolom, fontosak ezek mindenkinek, abban az esetben, ha megengedheti magának. Ha nem engedheti meg, akkor meg vagy köt valami kompromisszumot, vagy nem. Én ezekben nem. De van, aki igen, és jól tudja magát érezni úgy is.

    • anika   2012. szeptember 5. szerda 09:15 / Reply

      Ezzel “Nagyon sok nő meg van győződve, hogy ők „igazán szerették” a párjukat , mert „megtettek értük mindent”, „elnéztek nekik mindent”. Ha egy nő ezt a hozzáállást nevezi „szerelemnek”, vagy „szeretetnek” , akkor nem csoda , hogy nagyot fog csalódni. Ennek a hozzáállásnak szerintem semmi , de semmi köze a szerelemhez se a szeretethez. Ha egy ilyen csalódott nőnél rákérdezek, hogy azért talán ő is oka lehetett valahol, annak, ahogyan alakult a kapcsolata, akkor sokan azt mondták, hogy ott követték el a legnagyobb hibát, hogy túlságosan is szerettek. Ezek után már megértem , hogy miért oly sok a csalódott nő. A szomorú az egészben , hogy ez a „túlságosan is szerettem”, „megtettem érte mindent”, „elnéztem neki mindent”, „feláldoztam érte a fiatalságomat”, stb., ezeknek még csak köze sincs a szeretethez. Sokkal inkább a félelemhez, beteges kötődéshez , beteges ragaszkodáshoz.” egyetértek, csak nem értem, mire írod ezt itt most.

      Amúgy sok nő nem szeret, hanem érzelmileg függő helyzetbe kerül, kb 100%-ig. Az nagyon gáz. Felnőtt, érett személyiség, aki otthon jól érzi magát, nem jár így. De ez a szülein múlik, hogy ő jól érzi-e magát fiatalon, jól érzi-e magát a bőrében, a családjában, a munkájában. Vagy nem, és ezért menekül fejvesztve. Azt hiszem, sokan menekülnek otthonról, vagy a saját problémáik elől ilyen 100% függő helyzetbe, és ebbe nyilván bele van előre kódolva a boldogtalanság. Sajnos sok a kétségbeesett ember, aki a zakkant családjából menekül a házasságba. Nyilván nem volna szabad, de hát nem választhatják meg az emberek, hogy hová születnek…

      Amúgy azt látom, mindig a magunk szintjén, csak a magunk számára keressük a megoldásokat, egy olyan környezetben, ahol szinte lehetetlen megtalálni a jó megoldást. Akkor jön valaki, és vagy illúziókkal etet, vagy kompromisszumkötésre biztat. Holott tudja, hogy a probléma nem egyéni, hanem társadalmi.
      Nem találom azt az embert, aki a társadalmi probléma megoldásán törné a fejét. Amíg mindenki csak magára gondol, és a következő generációért nem tesz semmit, még csak nem is töpreng el, addig nem lesz nekünk jobb. Ha valamit tenni akarnánk, amivel a valódi problémát oldjuk meg, ha valaki egészében látná a problémát, és akár próbálná megtalálni a kivezető utat, az érne valamit.

      Engem sokkal boldogabbá tenne, ha dolgozhatnék valami ilyesmin, mint az, ha az egyéni magánéleti problémáimat valami kompromisszumos kapcsolattal “megoldanám” (valójában csak a kivenném a kirakatból, és eldugnám hátra).

      Igazából nem olyan rossz egyedül, mint amilyen rossz belátni azt, hogy csak nagyon kompromisszumos lehetőségeink vannak, és a helyzet egyre romlik, és nincs mit tenni. Ez nagyon unalmas. De én szívem szerint ezt az unalmat nem valami beszűkült (mert önző) látszat megoldással akarnám elűzni, mert nem hiszek benne. Hanem olyasmivel, amiben hinni is tudnék. Még ha ez nem is egy jó kis langyos szexuális és simogatós kapcsolat (mert max ilyenre lenne esélyem már, hacsak nem nyerem meg a lottóötöst, de arra nem várogatok). Hanem mondjuk valami munka. De hát ilyen nincs, a probléma egészének megoldására igazából senki nem motivált, engem érdekelne csak, számomra ez egy izgalmas kérdés.

      • anika   2012. szeptember 5. szerda 09:18 / Reply

        lottóötöst kéretik nem félreérteni, nem az igazi lottóra gondolok, hanem amit Brigi írt, hogy véletlen belefutni a pont hozzám való partnerbe, aki véletlen épp szabad… Erre írta, hogy kb annyi rá az esély, mint a lottóötösre. És egyetértek. Nem is bazírozok erre. Ahogy lottózni sem tudnék, mivel nincs hozzá hitem, és nem is baj (mert így egy csomó pénz nálam marad, amit lottózva jó eséllyel elbuknék).

        • Zlatan   2012. szeptember 6. csütörtök 14:07 / Reply

          Ezért megy a nők körében az a nem kicsit sértő és ordenáré mondás, hogy a férfi olyan, mint a parkoló: vagy foglalt, vagy mozgássérült (mondom ezt azzal együtt, hogy sem foglalt, sem mozgássérült nem vagyok).
          De már hallottam a férfi változatát is a nőkről (meg persze ugyanezt megintcsak nőktől a férfiakkal kapcsolatban), miszerint olyan, mint a nyilvános WC: vagy foglalt, vagy le van sz**va.
          Mondjuk amikor egy nő ilyesmit mond a jelenlétemben, azért egy “köszönöm szépen!”-t oda szoktam lökni…

      • Lujza   2012. szeptember 5. szerda 13:57 / Reply

        Előre írom, hogy nagyon-nagyon fáradt vagyok, nem biztos, hogy fogom tudni megfogalmazni, amit igazából mondani/közölni szeretnék.

        NA, ez a hozzászólásod tetszett eddig a legjobban. :-)

        Fú azt hiszem nem is fog menni az írás.

        Csak annyit szeretnék, ha csak csendben, suttogva bevallanák maguknak ezt a nők – de vannak férfiak is, akik otthonról menekülve épp a barátnő volt az utolsó mentsvár- mennyivel jobb lenne (két nem közötti “háború”).

        “Hanem mondjuk valami munka. De hát ilyen nincs, a probléma egészének megoldására igazából senki nem motivált, engem érdekelne csak, számomra ez egy izgalmas kérdés.”

        Én nem esem kétségbe már attól, hogy nincs kapcsolatom. (azt amúgy is a társadalom súgalta, mert úgy normális) Ha őszinte akarok lenni én még meg sem tudom fogalmazni, hogy ki lenne a nekem való, nem gyártok sémákat. Kiélem magam a hobbimban, a gyerekemben, szinte nincs időm csak úgy lazítani és ezt úgy, hogy nem érzem azt, hogy feláldoznám magam, örömmel teszem. :-)

      • Gerlemadár   2012. szeptember 5. szerda 15:42 / Reply

        Sziasztok!

        Mindig el szoktam olvasni az olvasói hozzászólásokat Andi bevezető gondolatai után.
        Ahogy Andi felvillanyoz és feldob a lelkesítő indító gondolatokkal, mindig olyan optimista leszek, hogy majd talán….én is találok párt magamnak.
        Aztán mostanában már azt tapasztaltam, hogy mire végigolvasom a hozzászólásokat, egész letörök, mint a bili füle. :-(
        Mert rájövök, hogy sajnos igazatok van…és minél okosabbak vagyunk, annál magányosabbak is. Na és nem egyszerű párt találni, mert nem kell hinni a mesékben, nem jön a királyfi..
        Sőt! Még az a bizonyos ideális jelölt is csak egy messzi-messzi galaxisban él.

        Kivánom, hogy ne legyen igazatok és ez az álszent világ forduljon annyit, hogy találjanak egymásra akik szeretnének!
        Mindenkinek sok sikert hozzá! :-)

        • Bencelot   2012. szeptember 5. szerda 20:52 / Reply

          Szerintem kétféle okosság van:
          az értelmi, ez az IQ
          és az érzelmi, ez a EQ.

        • Bencelot   2012. szeptember 5. szerda 20:53 / Reply

          Az IQ-addal nem mész semmire érzelmi téren.

        • Randi Andi   2012. szeptember 6. csütörtök 10:32 / Reply

          Szia!

          Ne olvasd el a hozzászólásokat! A lényeg nem az, hogy letörj!!! :-)

          • Gerlemadár   2012. szeptember 6. csütörtök 14:40

            Kedves Andi!

            Talán igazad van, nem kellene elolvasnom a hozzászólásokat. Viszont olvasás közben legalább szembesülök vele, hogy nemcsak nekem vannak valamilyen szinten elvárásaim, hanem más is ilyen cipőben van. Más is kínlódik azzal,hogy nehéz jó társat találni magunknak.

            Örülök,hogy Te elkezdted ezeknek az embereknek az összefogását, mert ez egy érdekes téma, és sok magányos embert érint. Ezek az emberek jól- rosszul próbálnak valahogy boldogulni és szájhagyomány, vagy olvasottak alapján eligazodni a társkeresésben. Aztán rájönnek, hogy valamit nem jól csinálnak, Nálad meg találnak rá megoldást. :-)
            Vagy ezen az oldalon olvashatják mások hozzászólásait, amit a tapasztalatok mondatnak velük. Ha valamire jó az internet, akkor legalább erre, hogy hasonló érdeklődésű emberek megoszthatják a véleményüket. :-)

          • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 15:00

            Andi, ne haragudj meg, amiért ismét beleszólok, de szerintem a tisztánlátás nagyon fontos bármiféle probléma megoldásához. A tisztánlátás sokszor úgy kezdődik, hogy letörünk. Megfogalmazzuk a problémát nagyon keményen, hogy minden csúfsága, oka, eredménye látszódjon, és a megoldás akadályai is, meg a tévutak, meg minden. Na, mikor itt tartunk, néhányan legszívesebben kiugranánk a tizedikről. Persze nem tesszük. A helyes út az, hogy a valódi problémára keresünk valódi megoldást, messze magunk mögött hagyva az illúziókat, melyek nem arra jók, hogy kilábaljunk a válságból, hanem csak arra, hogy ábrándozzunk, hogy addig se fájjon…

            Nekem még mindig nincs elképzelésem sem arról, hogy ezekre a problémákra, amikről itt írunk, mi lenne a megoldás.

            Csak egy példa. A válások után a nők számára (a gyerekekkel) marad némi családi élet, nehezen bár, de felnevelik a gyereküket (gyerekeiket), és tisztes munkával, kemény megpróbáltatások után nyugodtan, kifejlett személyiséggel nézhetnek a tükörbe. És közben keresik az igazit.
            Exférjeik viszont ott maradnak család nélkül, sokszor lakás nélkül, célok nélkül, menekülnek a magány elől (általában nem a fitness termekbe vagy a munkába), és az eredmény, hogy lepusztulnak. Közülük kéne kiválasztani a fent említett elvált nőknek az új igazit.

            Vagy a másik, amit már írtam sokszor, a csupa nő között felnövő gyerekek. A lányok megkapják a jó női mintát – és a fiúk is.
            Utána a jó csajoknak a csajos (vagy médián felnőtt, éretlen) fiúk közül kéne egy férfias férjet választani.

            Persze vannak kivételek, jól nevelő szülők (egy-két jól nevelő iskola is van, de százalékban ki sem lehetne fejezni), de a kivételek hamar elkelnek, nem jutnak el a társkeresésig.

            Az is egy probléma, hogy harminc és ötven között nagyon nehéz társat találni (nem is ekkor kéne keresni, ekkor más dolgunk lenne). Velünk van a legtöbb gond, mert még beleszólnak az ösztönök (ami talán hatvan fölött már nem jellemző), huszonévesen meg nem baj. Viszont már vannak olyan kötöttségek, vesztenivalók, eredmények is az életünkben, amik miatt egyéb “elvárásaink” is vannak a leendő partnerrel szemben (ezek huszonévesen, mikor még nem múlt, hanem jövő van az ember számára nem számítanak). Ez is egy elég nagy, és tulajdonképpen új probléma.

            Ezek valós gondok, és szerintem biztos nem az a megoldás, hogy “kedves lányok, adjátok lejjebb az igényeiteket!”…

            Azt hiszem, ezért reagáltam érzékenyen arra, hogy nézzük a motort, ne az extrákat. Mert az nem ilyen egyszerű. Mert nem autót veszünk, nem jó a hasonlat, és az általam vázolt problémánál sokkal nagyobb fájdalom azt venni tudomásul, hogy lejjebb kéne adni az igényeimet, vagyis olyan férfit kéne választanom (jobb híján), amilyennel nem szeretnék együtt lenni. Ettől lehangolóbb hír számomra e témában nincs.

            Nem tudom, mi lenne a valós, de nem társadalmi, hanem egyéni szintű megoldás.

            Érdekelne, mit gondolsz erről.
            De légy szíves ne írd, hogy félreértettelek, mert nem értettelek félre, pontosan tudom, mit értettél azon, hogy nézzük a motort (vagy a motort is?). És tudom, én mit értek azon, hogy az nem fog menni, ezt valahol részletesen leírtam (hogy nem az emberi értékekbe szeretünk bele, és nem barátot keresünk, hanem szexpartnert, aki a másik felünk lehet, tehát férfiasnak kéne lennie, nem “becsületes, dolgos, rendes, őszinte, segítőkész, aranyos, stb-nek – arra ott vagyunk mi nők. Bennük nem ezt keressük. Amit bennük keresünk, az eltűnőben… – hogyne fájna ez nekünk. Meg nekik is.)

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 07:55

            Még hozzá teszek valamit, mert tegnap tovább gondolkodtam ezen. Mármint hogy miért kevesebb a normális elvált/egyedülálló férfi, mint a normális/egyedülálló elvált nő.

            A válások jelentős százaléka akkor jön létre szerintem, ha a férfivel van akkora gond, amiért a nő már kidobja. Az ilyen férfi utána más nőnek sem biztos, hogy kelleni fog. Főleg, hogy ilyenkor ő lefelé csúszik, minél régebb óta elvált, annál problémásabb lesz, és sokszor egyre igénytelenebb.

            A nők között is sok olyan van, aki nagyon gáz, de őket a férj nem dobhatja ki!!! Ha ugyanis a nő dobja ki a férjet, a gyerekeket nem a problémás férjnek ítéli a bíróság, tehát anyagilag ugyan rossz helyzetbe kerül a család a válással, ám, még ha nehézségek árán is, de azért kaphatnak a gyerekek az anyjuktól jó nevelést.

            Ha viszont a nő annyira rémes, hogy a férfi már szíve szerint szabadulna tőle, akkor sem teszi meg, mert a gyerekek a nőnél maradnának, és azt nem szeretné, hogy még annyi beleszólása se legyen a nevelésükbe, mint a házasság idején.

            Ezért a normális férfiak félrelépnek inkább. A felelőtlenebbek válnak el, hagyják sorsukra a gyerekeiket a problémás exfeleséggel.

            Hát, sem a kidobott (nélkülözhető), sem a felelőtlen pasi nem vonzó az érett nők számára.

            Maradnak a félrelépők, akiktől viszont a becsületességben hívő nők el szoktak zárkózni…
            És aki mégsem zárkózna el, az sem lesz túl boldog.

            Ez a helyzet szerintem magában hordozza azt, hogy nagyon sok az igényes, de pártalálásra esélytelen nő.

            A kiutat nem látom. Talán a szeretői viszonnyal való megbékélés. De nem vezet sehová, ezek a férjek akkor sem válnak el, mikor a gyerekeik már kirepültek (bár a szerető felé erre utaló magatartással kvázi “ígérgetnek”, de végül általában nem lesz a dologból semmi, és ha mégis, akkor sem biztos, hogy a régi szeretővel. A szeretőben, míg tart a korlátos időszak, az is része a vonzerőnek, hogy elfogadta a szeretői státuszt – de mikor a férj szabaddá válik esetleg, akkor lehet, hogy full extrás, fiatal, gyerektelen, új nőt akar, nem az önbecsülési problémás szeretőt).

            Én sajnos azt érzem, hogy a helyzet egy csöppet sem rózsás. Rosszul állunk férfiakkal, komoly hiány mutatkozik a kínálati oldalon. Azaz megvannak valahol ezek az elvált férfiak, de hát…

            Mondhatnám, hogy foglalkozni kéne az elvált férfiakkal, sőt, már a fiatal srácokkal is, de itt is azt látom, hogy bármilyen változásra akarjuk/akarják a nők (segítő szándékkal) biztatni az olyan (idegen) férfit, aki tanácsért jön ide (“mit csináljak? Nem megy a párkeresés…”), a férfiak egy nagy része nem úgy reagál, hogy abból neki aztán bármi haszna legyen.
            A szokvány reakció a megsértődés, hogy miért ilyen igazságtalanok a nők, meg a magyarázkodás, hogy “de én azért lettem ilyen” (értjük, de a jövő szempontjából lényegtelen), “bezzeg a régi szép időkben, mikor még nem kellett a férfiaknak küzdeni a nőkért”, “de én a férfiasság hiányát becsületességgel, őszinteséggel, csodás lélekkel, háziassággal, stb-vel (vagyis női tulajdonságokkal) kompenzálom”, stb, stb, stb…

            Szóval a probléma szerintem tényleg ott van, ahol az augusztusi cikkben rátalálni véltünk, hogy a férfiasság hiányzik a férfiakból. Ezen a nők nem tudnak segíteni. Azzal sem segítenek, ha lejjebb adják az igényeiket.

            Az ok szerintem nagyon mélyen rejlik, generációk óta élünk ki-kiújuló gazdasági válságban, továbbá a szocializmus egyenlősdije sem tett jót. Meg az is igaz, hogy a szegényebb néprétegekben a férfiak nem azért voltak erősek, mert tényleg, hanem csak azért, mert a nőknek (egyrészt törvényileg, másrészt egyéb elfoglaltságaik miatt) nem volt lehetőségük kibontakozni. Most meg már van, és ez meglepetést okozott. A férfiassá válás lehetőségei a fiúk számára csökkentek (túlnyomó női jelenlét az egész gyerek korukban, média rossz hatása), az erős és jó nővé válás lehetőségei a lányok számára nagyon megnövekedtek, és élünk is vele (de ezt már nem lehet, nem is érdemes visszacsinálni).

            A férfiakat kéne valahogy kisegíteni a válságból. Nincs más megoldás!!! Átmenetileg, egyéni szinten az marad, hogy elfogadni a “jó pasira több nő jut, a szerencsétlenre egy sem” igazságtalan és nehezen emészthető gyakorlatát…

            Aki tud bármi mást, vagy akinek van véleménye, az írjon, mert szerintem ez előremutató kérdésfelvetés, vagyis annak szánom (nem támadásnak, vagy bántásnak – hanem csak kattog az agyam, jó régóta, már nyáron is ezeken gondolkoztam).

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 09:00

            És még egy: női erényeket könnyebb magunkban hordozni, mint férfi erényeket. A jellegzetesen férfias tulajdonságok kifejlődéséhez el kellene fogadni, hogy ezek kicsit az agresszióra, a tesztoszteron adta izgágaságra alapulnak. Ha mindenki azon fáradozik, hogy ez az agresszió eltűnjön, vagy “levezetésre kerüljön”, ha az iskola tiltja, a technika segítségével megvalósuló szórakozások meg elvezetik ezt az agressziót (amire alapozódnának a férfi tulajdonságok), akkor sajnos csökkenni fog a férfias férfiak száma, rohamosan. Ahogy csökken is. Aztán sírunk.
            És még minderre rájön a női, pontosabban – mondhatjuk – nő-soviniszta gyereknevelés, melyben némi bosszúvágy és félelem is tetten érhető, mintha a nők generációk óta összeszedett megalázottságért akarnának vagy visszavágni, vagy csak óvatosan megvédeni magukat, ösztönösen szorítva vissza az agressziót már a kisfiúkban is. Mindenfélét. A legminimálisabbat is. Ez történik akkor is, mikor anyuka leülteti a tévé elé a fiait, hogy “csak nyugi legyen a pici lakásban”.
            A tévé a fiúk (és férfiak) esetében pont az agresszió kiélése helyetti pótcselekvés. És rombol, csak nem fogjuk fel, és az anyák sem akarnak ezen elgondolkodni. Kényelmesebb így, ezért mindkét nem számára nagy kísértés (anyák és felnőtt férfiak).

            Azt gondolom, jobban jár az a család, ahol apuka elviheti a fiát akár vadászni is, mint az a család, ahol anyuka igyekszik (anélkül, hogy tudna erről) majdnem-lányt nevelni (fenti motivációkkal) a fiából. Már felnőtt olyan generáció (sőt, meg is öregedett), amelyet anyuka így nevelt. És most nem értik, mi velük a baj. És azt sem értik, miért baj, hogy ők nem rettenthetetlenségükkel akarják megszerezni a nőket, hanem mondjuk a háziasságukkal… Így látják szerintem: “Régen ez jó volt (a szocializmusban erre volt lehetősége a férifnek), meg anyukájuk is ezt tanította nekik, most mi a baja ezeknek a hülye mai nőknek?”
            Az, kedves férfiak, hogy át lettetek vágva, a nőknek valójában nem ez kell! Anyukának ez kellett, míg kisfiúk voltatok, mert kicsi volt a lakás (falu meg nem volt már, ahol kimehettetek volna az udvarra vadulni).

            De azért képesek a mai nők (akik a férfias férfiakat keresik hiába) a saját fiaikat gondolkodás nélkül “mai világ kompatibilissé” nevelni, tévével, számítógéppel, “ne verekedj”-jel, sport- és mozgáshiányos életformával, apuka háttérbe szorításával, stb. Gondolkodás nélkül, csak menve bambán a piaci kínálat után.

            És mindezekre még rátesz az iskola, ahol csupa nő van, aki hisztizik, ha a fiú fiús mer lenni, mert az félelmetes, fárasztó, idegen.

            Férfiak és jó elvek, jó gyakorlat, odafigyelés!!! kellenének a gyermekeink köré. A jövő generációt ez menthetné meg.

            A saját generációnknak sincs még veszve semmi. Ha a férfiak számára is íródnának okos könyvek (és elolvasnák azokat, és nem utálnák azt, ami ott írva van, és készek lennének megsértődés helyett változni), ha a férfiak számára is születnének klubok (pl sport, zene, hobbik köré szerveződve), stb.

            Szabadidősportok, vagy pláne zenei élet az átlagos(!) férfiak számára még/már alig vannak (míg a nők bezzeg aerobic-on és salsán és hastáncon és kórusban, remekül elvannak). A politikai összejövetelek (amik szintén adtak valami férfias közösségi élményt a férfiaknak) szintén elkoptak (mondjuk azokért nem kár).

            Valamiért a női fogyókúra mánia nagyobb üzlet volt, így megszerveződött az emúlt 30 évben, de a férfiak esetében nem a focizás meg a többi a biznisz, hanem – könnyebbik irány ugye, és jövedelmezőbb – a foci-NÉZÉS.
            A férfiak számára egyre több a NÉZNIvaló (tévé, foci, forma 1, technikai csodák, stb).

            Erről persze ők is tehetnek: a piac azt kínálja, amire kereslet van. Egyelőre az aktív sportolásra szerintem kicsi a kereslet a férfiak körében – legalábbis 35 fölött. Nők esetében 35 fölött más a helyzet, a 30-50-es korosztály is tornázik, aerobic-ozik, bár legtöbben otthon, ami megint nem olyan jó, de egy nőtől szerintem ennyi is szép, meg a nő nem ettől lesz nőies (de a férfi a közös mozgástól férfiasabb lenne minden szempontból).

            35 alatt már kezd egyenlítődni a sportaktivitás a nemek közt, mert rájöttek a férfiak (az okosabbja), hogy verseny van. Ezt csak a 35-40 felettiek kérik ki maguknak, és akarnak küzdés nélkül csajozni (de nem a saját generációjukkal, ahol pedig még toleránsabb nőket találnának).

            Ha nekik (35-40 fölött férfiaknak) eszükben sincs megfelelni , mert bennük még a régi “nehogymár nekem kelljen megfelelnem” él, akkor nem fognak megfelelni. Ez ilyen.

            A fiatalabbakat nem a sport hiányából adódó veszélyek fenyegetik, hanem a technika-függőségükből, a bámulás-függésből adódó problémák, erre is érdemes lenne odafigyelni, de ez nem áll érdekében senki olyannak, akinél pénz van bármiféle megoldásra. Akinek érdeke lenne a megoldás, annál viszont nincs pénz.

            A magánember érdeke a megoldás, senki másé. Az üzleti köröknek meg a helyzet rontása az érdeke (bár ez nem tudatosul bennük, nincs összeesküvés, csak kielégítik a piacon jelentkező kényelmi igényeket.)

            Szóval az irány még mindig rossz, a mai fiatalok is rossz felé haladnak, és majd meg fogják bánni. Mi meg nem segítünk rajtuk, mert magunkkal vagyunk elfoglalva (de szélmalomharcot vívunk egyénileg).

            Alulról szerveződő (net-használattal felturbózott) férfi klubok kellenének, de én ilyet nem csinálnék – ugyanis nő vagyok.

            Lehetnének ezek focicsapatok (vannak már, csak a cégek által támogatottak túl sok időt kérnek, mert ez is üzlet, így egy kor fölött kikopnak belőle a férfiak), lehetnének a fiatalok számára ping-pong asztalok a tereken (régen sok volt!!!), lehetnének sportpályák, ahol szerveznek ezt-azt. Milyen sikere van egy-egy Samsung futásnak, vagy egyébnek. De ezek nem válnak klubbá! Itt nincs közösséggé szerveződés. Viszont megmutatják, hogy lenne ezekre a virtus dolgokra igény!
            A tehetősebbek és fiatalabbak szerencsére már eljárnak síelni, vagy evezni, de ezek is évi egyszer vannak, tehát ez sem az igazi.
            A vadászat annyiból jobb, hogy szinte egész évben ad feladatot.
            A foci meg a többi is. A konditerem nem jó, mert öncélú, csak testi eredményt ad, egyebet nem, és még el is viszi a sportolási kedvet rossz (nem férfias) irányba (“legyek szép”).

            Szóval ilyesmi lehetne az alulról szerveződő megoldás.
            Az itt írogató férfiak is jobban járnának, ha agyalás helyett férfi-virtussal foglalatoskodnának, pl fociznának, vagy teniszeznének, vagy kosaraznának egymással egy sportpályán :)… És a házias, szelíd fiúk észre sem vennék, hogy kezdenek kicsit férfiasodni, tojni a párválasztásra, mígnem jönne valaki keresés nélkül is.

            Amellett az elvált apukák, akik kétségbeesve keresik a nőt (az új leendő anyukájukat), inkább – önzetlenebbül – a fiaikra koncentrálhatnának. Ha vinnék a gyereket férfias helyekre (focizni, kirándulni, stb), ott találkozhatnának egyedülálló anyukákkal is akár.

            Van egy 46 éves férfi-ismerősöm, aki bármire hajlandó (azért, hogy nőt szerezzen), de a kamasz fiaira magasról tojik. Pedig mennyivel jobban tenné… (Nőszerzés ügyben úgyis szélmalomharcot folytat, mert ő maga kövér, iszik, és a magas értelmiségi fizetését arra költi, hogy megvegye néha álmai nőjét, aki csak röhög vagy bosszankodik rajta amúgy, és jogosan). Ezt a pasit néha próbálom győzködni, de hiába!!! Érthetetlen, és az emberi gyengeség meg butaság iskolapéldája a pasi. És nincs egyedül, távoli ismerőseim közt is van még pár hasonló, csak velük már nem is fárasztom magam, mert ők szerencsére – vele ellentétben – nem nekem szoktak sírni, hogy nincs nőjük.

          • Lujza   2012. szeptember 7. péntek 10:53

            Anika egyetértek a fentiekkel, bár azért nem mindenben 100%-ig. :-)

            Szerintem a legnagyobb és legjellemzőbb probléma egyetlen szó : kényelem. :-(

            Én ezt látom, tapasztalom szinte minden területen, a gyerekneveléstől a párkeresésig/párkapcsolatokig. Nem akarnak belefektetni energiát, pedig ha tudnák, hogy milyen kifizetődő is lenne számukra, igaz nem órákon belül, de hosszútávon…..

            Tudod, sulizunk. :-) :-(
            Én is arra neveltem a gyerekem, hogy nem verekedünk ok nélkül és akkor sem, ha valami nagyon rosszul esik, először próbáljunk meg tárgyalni ( az ellenféllel), aztán a dolog úgy is alakul valamelyik irányba (harc vagy béke). Szóval nem egy agresszor verekedős gyerek, DE már a második napon és az azt követőn is verekednie kellett a suliban, amitől én le is döbbentem + kétségbe is estem. Beszélgettem férfiakkal, munkatársakkal és “szerencsémre” megnyugtattak, hogy most fog kialakulni a hierarchia.(?) Szóval ezzel csak azt akartam elmondani, hogy ha a gyerekemnek egy új (nagyon új) közösségbe így kell beilleszkednie, illetve “alkalmazkodnia”, akkor ez felnőtt korban a férfiaknak milyen lehet. (?) Nem biztos, hogy ilyesfajta élménnyel szeretnének szembesülni. (nem gondolom azt, hogy verekedniük kellene, de a rangsorban valahol helyet kell foglalniuk egy zártabb férfiközösségben)

            És még egy gondolat a “nők veszik körül a fiúkat” témához. Teljes tanácstalanságban vagyok, mert elkezdett “jaaaj de cuuki” -zni a gyerekem! Hát….én nem beszélek ilyen cukizósan, pláne nem olyan hangsúllyal és mimikával az arcomon. Fogalmam sincs, hogy hogyan “neveljem” ki belőle, úgy, hogy maradandó gátlást meg ne váltsak ki belőle.
            Szóval (ismét) azt akartam az egészből kihozni, hogy basszus, sokszor megfeszülhet az anyuka, pedig “tökös pasit” szeretne belőle nevelni, a környezet hatásaival szemben olykor tehetetlennek érzi magát. :-(

          • Lujza   2012. szeptember 7. péntek 11:14

            “Van egy 46 éves férfi-ismerősöm, aki bármire hajlandó (azért, hogy nőt szerezzen), de a kamasz fiaira magasról tojik. Pedig mennyivel jobban tenné… ”

            Még egy gondolat ehhez a mondathoz.

            Abban is látok némi problémát, hogy maga a nevelés szó is egy elvált vagy különélő családnál is mást jelent. Értem ezt úgy, hogy pl fizetnek gyerektartást és pontosan nem tudom, de a törvény is valahogyan úgy határozza meg, hogy anyagiakban járul hozzá a gyerek(ek) neveléséhez. Volt, hogy már ezt én is megkaptam, hogy nem egyedül nevelem a gyerekem, mert kapok gyerektartást. :-) Szóval szerintem ilyen egyszerű meghatározásoknál kezdődik ez a probléma.

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 13:19

            Lujza, igen, egyetértek. A kulcs egyébként ez, amit írtál: “megfeszülhet az anyuka,…”
            Anyuka ugye nő… Nem az ő feladata tökös pasit nevelni, bár jobb híján ő is tesz érte, de a férfi minta, férfi példakép az igazi segítség.
            Keress neki egy jó fej edzőt, amolyan példaképnek valót, valahol. Mindegy, mi a sport. Az edző személye sokat számít.
            Persze, tudom, hogy ez nem könnyű.

            A kényelem a másik kulcs, ahogy nagyon jól összefoglaltad. Minden téren. Meg a tudatos cselekvés hiánya. Hogy az emberek egy nagy része sodródik. Olyan irányba, amit a piac diktál. Nem gondolja ezt végig szinte senki, se mi, se a “piac” (a “piac” az itt egy fiktív valami is, szerintem értitek, mire gondolok. Én idegenkedem az összeesküvés-elméletektől, én azt mondom törvényszerűségek működnek, ezek összességét nevezem “piaci hatásnak” itt).

            Szóval tudatosság kéne. És az, vigyázzunk rá, hogy a földön maradjunk, ne kezdjünk illúziókat kergetni, ne hagyjuk, hogy ezt a tudatosságra törekvést, ha már egyszer eljutottunk ide, ne aknázza ki valami (szintén haszon-orientált) ezoterikus cég (mert cégek azok is). Hanem maradjunk a földön, ne kergessünk ábrándokat, és ne akarjuk a dolgok könnyebbik végét megfogni, ne akarjuk olcsón megúszni.

  11. Ági   2012. szeptember 5. szerda 12:56 / Reply

    Kedves Tibor!
    “Tibor 2012. szeptember 4. kedd – 23:00
    Egy 40 éves nőhöz nem való 40 éves férfi, mert a nő érettebb érzelmileg, neki 50-55 éves férfi való, aki értékeli a személyét.”
    Értem már, hogy miért keresnek 4o-es férfiak 25-3o éves nőket. Számomra nevetséges, de még a 3o belefér. Látnák magukat a férfiak néha milyen szánalmasak, főleg ha a férfi idősebbnek, a nő viszont fiatalabbnak látszik. Mintha a lányával járna. Az emberek fejében azonnal megfordul, hogy ez a pasi se önmagáért vonzza a nőt, valami érdek van mögötte, és csodálkozik, ha mellette a nőnek fiatal szeretője van :). Vannak ilyenek is, de szerencsére nem mindenki! Csak később ne essen neki rosszul, ha a 25-3o éves nő nem is olyan sok idő után lecseréli, mert a korkülönbség egyre jobban látszik, és a nő is emberből van, nyilván egy korához illő férfi jobban imponál neki, mert ha egymás mellé állítunk /testileg, fizikailag/ egy 25-3o év körüli férfit és egy 4o-eset, akkor a különbség szemmel látható. Pl. a 25 éves nő 35 lett, kevésbé látszik meg rajta az idő múlása, mint az 5o éves férfin, mivel rajta is telik az idő. Másik szempont: statisztikák szerint ebben az országban a férfiak kb. 7 évvel hamarabb halnak, mint a nők, ezért azt javasolja sok szakember, hogy 4o éves nőhöz kb. 33 éves férfi illik és akkor nem marad özvegyen annyi nő és nem kell társat keresnie. Azt írod, hogy 4o-es nő érzelmileg érettebb, mint a 4o-es férfi. Vannak ilyenek sajnos, bár ha eddig nem érett meg, akkor nem is fog! Mert ha még egy 18-25 éves férfiról beszélnénk, talán, de az érettség nem kor kérdése. Elméletedből kiindulva tehát, egy 2o éves nőhöz 3o-35 éves férfi való. Akkor a sok huszonéves férfiak 1o-15 év körüli lányokkal ismerkedjenek? Nem hiszem, hogy egy véleményen vannak veled. Szerintem nem szabad ilyen kategorikus kijelentést tenni és főleg nem szabad ennek a tévhitnek alapként szolgálni. Van példa arra is, hogy idősebb férfi nagyon jól meg van fiatalabb nővel és idősebb nő nagyon jól megérti magát egy fiatalabb férfival. Nálam az belefér, hogy a férfi 5-7 évvel fiatalabb legyen, de az is, hogy ennyivel idősebb. A kor nem minden. Pl. egy Sean Cannery típusú férfit a korától- és a foglalkozásától függetlenül elfogadnék a magyar hangjával együtt, pedig 42 év lenne köztünk. :-)
    A lényeg, hogy találja meg mindenki azt, akivel hosszú távon egy irányba néznek.

  12. Ági   2012. szeptember 5. szerda 13:22 / Reply

    “És ha már itt tartunk: TE mivel szoktad őrületbe kergetni a párodat? Melyek a tökéletlenségeid?”-kérdezi Andi. Azt látom, hogy általában nem a kérdés a téma, hanem egymás győzködése, kinek mi mit jelent és hogy legyen jó? Pedig ha látjuk, hogy mivel kergetjük a párunkat az őrületbe, és azon dolgozunk, hogy ezt megszüntessük, akkor fejlődnénk. Kérdésre a válaszom: ha én ezt tudnám! 10 éve élek magammal és a gyerekeimmel. Volt olyan, akinek azért voltam “tökéletlen”, mert nem hagytam kihasználni magam -nem csak érzelmileg- 1-2 hónap után. Volt olyan, aki 1 éjszakás-, vagy alkalmi kalandot keresett, ezért voltam “tökéletlen” a számára. Azt gondolom, hogy találkozom azzal a férfival, akinek tökéletes vagyok :-)!

    • Horváth Erzsébet   2012. szeptember 5. szerda 13:54 / Reply

      én sem tudom hogyan kezdjek párt találni mindenki csak a szexszre mene de nekem ez nem jó szeretnék egy tőkéletes párt találni de nem tudom hogyankérnék segitséget tiszteletel erzsébet

    • anika   2012. szeptember 5. szerda 14:38 / Reply

      Szinglik vagyunk többnyire, tehát semmivel, mert nincs kit…

  13. R.B.Andi:)   2012. szeptember 5. szerda 13:54 / Reply

    Úgy látszik, ez is olyan itt Magyarországon, mint a foci, mindenki – különösen Anika :) – azt hiszi, ért hozzá.:-)
    Jobban, mint azok – például Randi Andi -, akik ezzel foglalkoznak, felhasználva egzakt vizsgálati eredményeket.
    Hogy ezzel hogy szúrnak ki magukkal, újra és újra ugyanazokba a csapdákba lépve, az az ő problémájuk lenne, ha nem erősítenék meg a hozzájuk hasonló tévhitekben lévőket vélt igazukban..
    Egyébként pedig szinte mindenki a saját problémájáról szóló elméletére akar igazolást keresni, ha másképp nem sikerül, legalább azzal, hogy az ellenkező véleményen lévők feladják…mert belefáradtak a szópárbajba…meg abba, hogy a saját elméletéhez ragaszkodó fél mindent a maga igazolására fordít le, és még azt is másként értelmezi, ami egyértelmű.

    Nyilván, hogy csak a járgány mutatós külseje, évjárata, stb. a fontos, és nem a motor…
    Értelmes ember ha használt autót vásárol, akkor visz magával egy szakembert, aki tudja, mi mennyit ér. Vagy legalábbis megfogadja a tanácsát…
    A mindentudó pedig levonja a következtetést, hogy átverték korábban egy piros autóval, ezért a piros autók nem jók. Azért legközelebb megint csak pirosat választ, mert ettől jön lázba…(esik szerelembe..) A motorral természetesen megint nem foglalkozik…

    Mert ugye a maga szája íze szerint értelmezi a szerelő mondását is: “szerelem első látásra…:-)))…..

    • anika   2012. szeptember 5. szerda 14:39 / Reply

      Hát, azért érdekes lenne, ha párválasztáskor vinnénk magunkkal egy szakembert, aki segít nekünk logikus érveivel :).

      • R.B.Andi:)   2012. szeptember 5. szerda 15:04 / Reply

        Tőlünk nyugatra – ha el nem is viszik magukkal a szakembert az első randira – először a szakember találkozik a lehetséges partnerrel, ezzel is megkíméli a párkeresőket a nagy valószínűséggel kudarccal végződő randiktól. Mert alapvető dolgokat igen nagy valószínűséggel meg lehet ítélni.
        Vagyis kiszórja a megfelelő színű autók közül azokat, amelyeknek rossz a motorja, vagy egyéb hiányossággal küzd.
        Persze, a szerelmet, a vonzalmat ő sem garantálhatja – hiszen nem ismeri a párkereső fejében lévő teljes adatbázist -, de érdemes megszívlelni a tanácsait, részben mert többnyire sokkal többet tud a témáról, az emberekről, másrészt mert elfogulatlan kívülálló.

        • Zsolt   2012. szeptember 5. szerda 16:36 / Reply

          A társkereső irodákról beszélsz? Azokról, akik csak azokkal foglalkoznak kiemelten, akiknek megfelelő paramétereik vannak és minden adott, hogy gyorsan párt találjanak számukra?! Nah ez tényleg nagy segítség lenne az emberek többségének:).

          Üdv: Zsolt

        • anika   2012. szeptember 5. szerda 17:47 / Reply

          Na, csak az hiányozna nekem, hogy egy szakember kiszórja esetleg azt, akit az ösztöneim választanának, bár lehet, hogy rosszul.
          Voltak az életemben rossz választásaim (akit tuti, hogy kihajított volna a szakember, még mielőtt én összefuthattam volna vele). De nem bánom, hogy összehozott velük a sors. Nem lehet mindent megtervezni. Illetve lehet, de nem mindenkinek való. Nekem nem való. De állítólag Indiában működik. Akinek ez tetszik, az nyugodtan menjen szakemberhez, biztos van itthon is, nem csak tőlünk nyugatra.

    • Zlatan   2012. szeptember 6. csütörtök 14:12 / Reply

      Szerintem elsősorban nem is a foci az, amihez mindenki rohadtul értőnek hiszi magát, hanem a politika.
      Tízmillió miniszterelnök országa vagyunk mi. ;))

  14. Betti   2012. szeptember 5. szerda 14:36 / Reply

    Sok mindennel egyet tudok érteni, amit itt írtatok, ugyanakkor a tapasztalat mást mutat. A szerelem, vonzódás nem korfüggő. Személyiségnek kell lenni! Engem pl. vonz a másik nembeli egyed úgy mondom alapból- /életkorra,vallásra,kinézetre stb. való tekintet nélkül/aztán rostálom a tulajdonságait. A mércém persze magas, természetesen magamból indulok ki. Meg tud ragadni a hang, a beszédkészség, a birtokolt tudás, a külső megjelenés, a szorgalom, kitartás, a különcség, és bármi ami egyedi és megismételhetetlen az adott emberben. Az idő előrehaladtával egyre inkább az itt és most alapján döntök. Meg tudom magam “védeni”, nincs vesztenivalóm, ha Valaki Rám talál és ez kölcsönös nincs mire várni…

  15. R.B.Andi:)   2012. szeptember 5. szerda 14:45 / Reply

    Epictetus (kivel egy óvodába jártunk, csak ő kiscsoportos volt, mikor én
    középsős..) mondta, hogy “Jobb, ha az ember okosan boldogtalan, mint ha
    oktalanul boldog”… Mivel – mint írtam – akkor még csak kiscsoportos volt, ki kellett
    egészítenem bölcs mondását, mely kiegészítés után így hangzik (ha
    felolvassák..) : “Jobb, ha az ember okosan boldogtalan, mint ha
    oktalanul boldog, de legjobb, ha okosan boldog!” Na. Most akkor igazam
    van, vagy igazam van??? Egyszerűbben szólva, nem értem, miért magyarázzák félre az értelem szerepét egy érzelmi kapcsolatban. Soha életemben nem mondtam, hogy számítógépes szoftverrel kellene magunkat rávenni, hogy kibe kellene
    szerelmesnek lennünk! Csupán azt, hogy az alakuló érzelmek során ne veszítsük el a józan itt élő képességünket! És ne higgyünk csupán a hirtelen fellobbanó, többnyire kielégületlenségből fakadó érzelmeknek!
    Vegyük le a rózsaszín szemüveget, elő a józan észt, visszább lépni min. két lépést, várni a szenvedélyes keféléssel(ha csak nem ez a cél), a nagy érzésekkel, míg néhány fontos dologról meg nem győződünk, és ha minden stimmel… akkor aztán mindent bele!!! Akkor aztán élvezzünk mindent, amit csak lehet! Egymás minden porcikáját, gondolatát, gesztusát, gusztusát, öttusát, fintorát, tomporát, hímporát, mentorát, stb.. Hát nem nagyobb élvezettel fogyasztjuk azokat az ételeket, amelyek nem csak mutatósak, hanem amelyekről azt is tudjuk, miből is vannak???? Ha meg valaki olyanba harapunk bele idő előtt – vagy ő belénk -, akiről
    kiderül, hogy belül romlott, akkor ki baltázta el a kapkodással???

  16. nosmink   2012. szeptember 5. szerda 15:23 / Reply

    Kedves Randi Andi!
    A szerelem elmúlik gondolatoddal kapcsolatban azt kérném, mesélj nekem a szerelem nélküli szexről, ahol csak szeretet van. Vagy x gyerek után aszexuális kapcsolatot gondolsz, mint ükanyáink? Róluk még csak elhiszem, hogy nem léptek félre ezek után, de a mai generációkról, aki még egy kicsit se vallásosak?
    Nálam a szerelem nem múlik, csak iszonyú sok, gyötrelmes küzdelem után enyhül épphogy élhetővé az életem, s minél idősebb lettem, annál inkább ilyen lettem, hogy egyre nagyobb küzdelem kell ellene, hogy múljon, mert viszonzatlan. Kiskamaszként múlt könnyebben, magától, akkor talán azért, mert azok a fiúk nem aláztak meg. Tartok attól, minél kiéhezettebb egy ember, annál inkább megaláz, és minél idősebb valaki, annál kiéhezettebb, és épp az ilyen butaságok miatt, hogy a szerelem elmúlik.., dehogy múlik el, egy életen át siratják a sikertelen szerelmeket… Mondom mindezt nagy tisztelettel feléd, hisz te legalább szóba állsz néha itt velünk, és igazán hiánypótló a blogod.
    Szoktak hivatkozni erre, hogy ha a szerelem el nem múlna, jaj, mi lenne velünk, hibbantként szaladgálnánk, dolgozni senki se tudna, de én azt látom, hogy lehiggadt, dolgos, legalábbis haragmentesen dolgos ember ebben az országban gyakorlatilag nincs, ideges, agresszív, szerelemre, szeretetre, érzelmekre kiéhezett emberek rohangálnak össze-vissza, mert abban egyetértek, a karosszéria alapján választottak, színészkedést vettek a pénzükért, nem szeretetet, szerelmet, vagy/és háztartási robotgépet, akik szintén nem érzelmi alapon működnek.

  17. nosmink   2012. szeptember 5. szerda 15:45 / Reply

    Én listát soha nem tudtam írni. Megpróbáltam, követve a manapság divatos ezoterikus irányzatot, melyről állítják, működik, de rájöttem, ennek semmi köze a szerelemhez, érzelmekhez, nem ment. Szóval, nem listázás miatt maradtam egyedül, sose hittem a tökéletes emberben, de én emberségeset, szimpatikusat se találtam még… Akkor mi a hiba bennem? Járjak csadorban, hogy ne higgyék, kurva vagyok, ha nincs párom? Dolgozzak annyit, mint egy robot, hátha békén hagynak?
    Nem szoktam kapcsolatban agyalni, sajnos, mert akkor nem maradnék benne, ha egyszer szenvedést okoz, de én akkor sajnos lebénulok. Az agyalás kapcsolat hiányakor, vagy szakítás után jön, meg amiatt, hogy rájön az ember, bár időben agyalt volna, akkor nem alázzák meg, se ő magát, lealacsonyodva a gonoszok szintjére.., akinek ugyan nem tetszettem, azért mégis kurválkodni jó vagyok nekik.

    • nosmink   2012. szeptember 5. szerda 15:55 / Reply

      Folyt.
      Bár az is lehet, hogy mikor lebénulok egy rossz kapcsolattól akkor éppenséggel agyalás az, hisz ha az érzelmeim felől közelíteném, akkor talán sértődötten, gyorsan kilépek, előítéletektől magabiztosan, azaz, hinném, hogy eleget tudok már, meg a hülyékkel nem kell foglalkozni, úgyse változnak, s nem akarnám megérteni a másikat, ahogy mindig, hogy mit miért tesz.
      Viszont tehetünk-e arról, hogy mi érteni akarók vagyunk, s nem elég nagy az egónk? Mitől kicsi az egónk?

  18. Betti   2012. szeptember 5. szerda 16:35 / Reply

    Kedves NOSMINK!
    Jelen állapotodban nagyon kiábrándult, csalódott lehetsz. Biztosan meg van rá az okod…Talán a hiba nem is mindig Benned van. Nem a megfelelő példányba szerettél bele. Talán a szerelembe vagy szerelmes nem az adott férfibe. Amire vágyunk próbáljuk beleképzelni az Aki-be. Ők, ha nem függetlenek, ritkán engedik meg maguknak a szerelmet. Szex,kaland, könnyű órák- független énjük tör ilyenkor elő- titok,csak én tudom hol járok, kivel és mit csinálok,egyedül döntök- legalább erről, ez csak az “enyém”. Szegény világ ez, nagyon szegény. Ne várj sokat ezektől a kapcsolatoktól! Igen “csak” kurvának voltál jó, arra kellettél Anyuci és a család mellett.Ha más a szitu bocs.

  19. nosmink   2012. szeptember 5. szerda 18:16 / Reply

    Kedves Betti!
    Én az adott férfiba vagyok szerelmes, hisz mindig köthető valamilyen tulajdonsághoz, képességhez.
    Azért ne házas emberek kiábrándult babájaként képzelj el, szerencsére nem keveredtem még ilyenbe, leginkább idősek és alkoholisták akarnak, akartak kurválkodni velem, nulla vonzerővel, nulla ajándékkal, nulla segítséggel, mitől is indulnék be, még ha magányomban meg is tenném, de nem ilyen vagyok, kell a vonzerő.
    Visszatérve a vonzóakhoz, akikbe beleszeretek, amikor megtudom, hogy házas, pláne, hogy gyerekek is vannak, nem akarok én semmit, legfeljebb azt, hogy elváljon, mert látom, boldogtalan –ahogy a neje is esetleg–, főleg, ha már attól beindul –és elfojtásképpen megaláz–, hogy csupasz a lábszáram, meg nem takargatom a mellem páncéllal, és dekoltázs még nincs is, és nem is csábítom szexszel. Egy esetben volt, hogy írásban pörögtem be, de csakis azért, mert nagyon aggódtam érte, mivel a halálával álmodtam.

    • nosmink   2012. szeptember 5. szerda 18:39 / Reply

      Betti,
      Kifelejtettem, hogy szingli, fiatal alkoholisták akarnak még kurválkodni velem, vagy turmixban még elmebetegek is, akik utálnak dolgozni, és gyakran pattanásosan is azt hiszik, olyanok, mint Brad Pitt. Volt egy nem alkoholista is, aki meg vallásosnak álcázta magát, hátha így bejön valakinek, bár diplomára is hajtott, meg is szerezte, de rájöttem, mire megy ki a játék, megalkuvás lettem volna neki, de annak mégis nagyon örült volna, én viszont nem. Amúgy én csak barátként gondoltam rá (nem volt vonzó, csak lehetett vele beszélgetni), én hülye, mindig bedőlök ennek a leányálomnak, hogy van, aki képes hátsó szándék nélkül dumálgatni.
      Egyszóval, velem komoly kapcsolatot is csak olyan akart, aki azért, mert ő se kell másnak, vagy alig talál valakit. Volt még két kövér is, az egyik arabeus, a másik roma, az arabeusok vonzanak, de ez nem, a romák között is akad vonzó, de ez nem az volt. Hát hogyne lennék kiábrándult! Amúgy azóta kiderült, akibe szerelmes vagyok,lehet elhízott is, vállig érő is, na, bumm.

  20. Magdolna   2012. szeptember 5. szerda 18:26 / Reply

    A lányom azt mondta,anya túl magasra tetted a mércét.Elgondolkoztam rajta,hogy miért mondta.Van amiben ,belátom igaza van.Van amiben nekem van igazam.Pl. Miért akar valaki engem átformálni a volt kedvese, vagy az édesanyja képére? Én sem akarok senkit megváltoztatni,csak keresem az igazit.

  21. Betti   2012. szeptember 5. szerda 18:41 / Reply

    S ha a házas azt mondaná, hogy ok. elválok. Mit szólnál? Egyből ugranál és hozzá mennél vagy szakítanál vagy tetszelegnél a megmentő képében? NO-SMINK?

    • nosmink   2012. szeptember 5. szerda 22:04 / Reply

      Miután elvált, akkor elhinném, hogy rendes ember, akkor szívesen randiznék, de a nejeik vagy sminkes csajok vagy robotgépek, miért is hagynák el őket? Na, meg ott vannak a gyerekek, majd bolond lesz ekkora anyagi áldozatra, új feleség meg a régi… Inkább ingyen kapható szeretők.. Igen, megmentő mániás vagyok, de nem harmadikként, az bénít.

      • nosmink   2012. szeptember 5. szerda 22:13 / Reply

        Egyébként nem mondom én nekik, hogy váljanak el, csak egyszer mondtam, de akkor se azért, mert szeretőnek akart, nem ultimátum volt. Elég jól fel lehet ismerni a súlyos eseteket, mert hisztérikusak. Az egyik nagyon iszik, a másik nagyon szemét velem, vagy együtt a kettő.

      • Zlatan   2012. szeptember 6. csütörtök 14:42 / Reply

        Az eszedbe sem jutna, hogy ha a jelenlegi feleségétől elvált a Te egyetlen szavadra, akkor ugyanezt simán meg fogja tenni veled is majd valaki más kedvéért?
        Mert az ilyen ember egy alaptípus, és újra és újra mindig megteszi, mégis újra újra bedőlnek neki…
        Viszont tény, hogy ők legalább sosem magányosak, és nem kényszerülnek ilyen oldalakat bújni.

        • nosmink   2012. szeptember 6. csütörtök 17:27 / Reply

          Mivel nem vált el az én szavamra, ezzel bizonyította, hogy nem az a típus, akiről beszélsz, ami nem is tudom, milyen típus szerinted, amolyan szélhámosnak gondolnád, aki könnyen válik? Nem, az a szélhámos, aki túl könnyen nősül, túl könnyen összeköltözik, túl gyorsan, megfontolatlanul, túl könnyen, gyorsan szexel, mert a szempontjai nem érzelmiek, hanem észbeliek. Észbeli, mert van egy ideológiája, amitől nem tágít, azaz előítéletek, téveszmék, ugyanis érzelmi sivárság mögött mindig ez áll, és aki boldogtalan kapcsolatból nem száll ki, azt valami téveszme tartja fogva.
          De olyat se tudok, aki elválik egy nő kérésére, de én sem a saját kedvemért kértem, hogy váljon el, hanem, hogy ő ne haljon bele a boldogtalanságba, engem az se zavart volna, ha mással jön össze, de az olyan legyen, aki viszontszereti. Nem azért nem zavart volna, ha mással jön össze, mert nem szeretem, hanem, mert épp fordítva, az ő boldogsága fontosabb volt az enyémnél.. Ezért is kérdeztem korábban, miért kicsi az egónk? Na, erre válaszolj! Ezért a kicsi egóért vagyunk kénytelenek itt lenni, vagy ahogy te mondod, ilyen oldalakat bújni, ami hidd el, hasznodra válik, fejlődhetsz!!!

          • nosmink   2012. szeptember 6. csütörtök 17:35

            Ja, és Zlatan, a páros magányról biztos hallottál már…, az se jobb, mint egyedül. A szélhámosok sokkal jobban szenvednek a magánytól, mint mi, csak mi beszélünk róla, őszinték vagyunk, magunkhoz legalább, ők magukhoz se. Beszélünk róla, hogy fejlődhessünk, megértsük a gondokat, ők meg átugorják, gyorsan bele a szexbe, utazásba, sportba, építkezésbe, fűnyírásba stb.

          • Zlatan   2012. szeptember 7. péntek 11:30

            “milyen típus szerinted, amolyan szélhámosnak gondolnád, aki könnyen válik? Nem, az a szélhámos, aki túl könnyen nősül, túl könnyen összeköltözik, túl gyorsan, megfontolatlanul, túl könnyen, gyorsan szexel”

            Nem. Az olyan típus nem szélhámos, hanem csak egyszerűen felelőtlen, meggondolatlan.
            Aki egy házasságot, vagy egy kiépített, biztos kapcsolatot csak úgy beszüntet egy új kedvéért, az viszont már igenis szélhámos. Akik pedig sorra bedőlnek nekik, szimplán ostobák.

            “de én sem a saját kedvemért kértem, hogy váljon el, hanem, hogy ő ne haljon bele a boldogtalanságba, engem az se zavart volna, ha mással jön össze, de az olyan legyen, aki viszontszereti.”

            Nem ismerlek, ezért nem tudhatom, de ez szimplán önámító álszentségnek tűnik.

            “Ezért is kérdeztem korábban, miért kicsi az egónk? Na, erre válaszolj! Ezért a kicsi egóért vagyunk kénytelenek itt lenni, vagy ahogy te mondod, ilyen oldalakat bújni, ami hidd el, hasznodra válik, fejlődhetsz!”

            Először is, három felkiáltójel nélkül ugyanolyan jól megértem, amit leírtál.
            Másodszor, az egónk azért “kicsi”, mert miközben magunk körül azt látjuk családi, baráti körben másokon, hogy össze tudnak jönni valakivel, ki tudnak építeni egy kapcsolatot, el tudják érni, h valaki értékelje, és szeresse őket, addig magunk erre képtelenek vagyunk, a idő csak halad velünk előre, és egyre kétségbeejtőbb a helyzet, hogy az életünket nincs kivel megosztani.
            Én legalábbis így vagyok vele; van egy rendes, jól fizető állásom, persze nyilván nem vagyok kőgazdag, de egy biztos egzisztenciát tudhatok magaménak, saját lábamon állok, van egy lakásom, amit fenn tudok tartani, a magam ura vagyok, tulképpen az életem minden területét rendesen fel tudtam építeni, ahogy szerettem volna, kivéve a magánéletet, mert mindezek ellenére nem kellek senkinek (pedig külsőre sem vagyok egy Quasimódó, nálam sokkal nyomorultabb és rondább emberek élnek boldog kapcsolatban, és találnak maguk mellé rendes, kedves nőket).
            De sajnos nem érzem, hogy az ilyen oldalak bújása hasznomra válna.
            Talán még önmagukban Andi írásai, cikkjei igen (bár azok sem mindig), de a kommentek, amiket a legtöbben alá írogatnak….pff!

            Például, mondd miért válna javulásomra az, amikor egy igazi megkeseredett, harmincas nőszemély mindenféle kolbászokhoz meg disznókhoz hasonlítja a férfiakat úgy anblokk, és azt hiszi magáról, hogy most ő milyen eredeti és jópofa volt, és hogy megmondta a magáét a világnak…?

          • Lujza   2012. szeptember 7. péntek 11:42

            “Például, mondd miért válna javulásomra az, amikor egy igazi megkeseredett, harmincas nőszemély mindenféle kolbászokhoz meg disznókhoz hasonlítja a férfiakat úgy anblokk, és azt hiszi magáról, hogy most ő milyen eredeti és jópofa volt, és hogy megmondta a magáét a világnak…?”

            Elnézést, hogy beleszólok a beszélgetésetekbe, csak szeretném elmondani, hogy (nő létemre) szerintem sem volt szép dolog.

            Zlatan, fogjuk fel úgy, hogy ez a mondat a hölgyet minősítette és nem a férfiakat. :-)

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 13:26

            Én is csatlakozom Lujzához, nőként. Megdöbbentő volt olvasni. De sokan csinálják még ezt, csak kevésbé csúnya szavakkal.

            Zlatan, az válna hasznodra szerintem (ha komolyan érdekel), ha megkérdeznél valaki nőt, vagy nőket (akik személyesen ismernek, de nem túlságosan!), hogy mi a baj veled szerinte, mit kéne változtatnod. Amit sokan mondanak, azon lehet, hogy érdemes lenne dolgozni.

            Ahogy írsz, amiket mondtál magadról, az alapján ordító hiba nincs. De valami apróság lehet (pl rossz helyen keresgélsz, vagy van valami cikis dolgod, amit nem veszel észre, vagy ilyesmi), szóval szerintem érdeklődj olyanoknál, akik szívesen segítenek, a nők olyanok, hogy szeretnek ilyenekről dumálni. Használd ezt ki.

          • Zlatan   2012. szeptember 7. péntek 14:52

            Anika, gondolod, nem próbáltam ezt már régen…?
            Sajnos mindig ugyanazt a választ kapom mindegyiktől, hogy ők nem tudják megmondani, szerintük nincs velem semmi baj, teljesen rendben van velem minden, ők sem igazán értik az okát, előbb-utóbb úgyis fog jönni valaki, stb. Szóval ezekkel nagyon nem sokra megyek. :/
            (néha, a bátrabbja még továbbmenve azt is hozzáteszi, hogy neki nem volna valakije, meg korábban találkoztunk volna, meg stbstb., akkor akár ő szívesen is lenne velem – az más kérdés, h ezt én mennyire hiszem el).

            De amúgy a probléma egyik gyökere éppen az, amit egyszer egy korábbi témánál Te magad is megfogalmaztál magadat illetően, miszerint eleve úgy állsz hozzá, hogy bizonyos kor fölött a normális, ép férfiak már mind elkeltek, nősek vagy legalábbis biztos stabil kapcsolatuk van, akinek pedig nincs senkije, az biztos hogy valahol defektes…sajnos ezzel a hozzáállással magam is többször találkozom; megítélnek csak azért, mert egyedül vagyok, és előre eldöntik, h biztos nincs velem rendben valami, ami miatt másnak sem kellettem, és eleve esélyt sem kapok. Így aztán a dolog csak önmagát ismétli, egy nagy rohadt 22-es csapdája az egész…:S

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 15:14

            Zlatan, lehet, hogy olyasmi apróság, amire nem is gondolsz, meg maguk sem tudják megfogalmazni, vagy meg tudják, de nem merik a szemedbe mondani.

            Amit nem tudnak a nők megfogalmazni, az ilyesmi is lehet: talán túl szolgálatkész vagy, vagy nem vagy elég flegma, hanem inkább lelkes (ezt a nők szerintem hamar megunják), vagy görcsös vagy, vagy látszik, hogy nagyon akarod, vagy túl sokat telefonálsz, vagy nyomulsz, vagy ellenkezőleg, nagyon visszafogod magad, stb.

            Ami meg, ha észreveszik, akkor sem merik a szemedbe mondani: ha van valami öltözködési baki, amin röhögnek a hátad mögött (nekem volt ilyenem, és úgy örültem, mikor egyszer valaki végre elmondta), vagy egy rosszul megválasztott arcszesz, stb. Ismertem olyan fickót, aki randi előtt fél üveg ilyen arcszeszt magára locsolt, és nem lehetett a közelébe menni. Szerinted megmondtam neki, hogy miért nem beszélgetünk hosszabban?
            Nem.

            Mivel nem ismerlek, nem tudom, de simán lehet, hogy ilyen könnyen megváltoztatható apróság van…

          • anika   2012. szeptember 7. péntek 15:25

            Egyébként ismerek normális ép férfit, aki 40 éves, és még nem kelt el. Amikor szerelmes, akkor érzelmileg mindig nagyon kiszolgáltatott annak, akibe beleszeret. Innentől kezdve a kiszemeltnek sem kell, meg másoknak sem (mert velük meg – mivel a kiszemeltbe évekig szerelmes reménytelenül is akár – nincs bizsergés).

            Szóval ha nagyon akarja a férfi, és érzelmileg kiszolgáltatottá válik, akkor a feje tetejére állhat, akkor sem fog összejönni a dolog.

            Meg kell tanulni eltitkolni, hogy függsz a másiktól érzelmileg. De nagyon profin kell titkolni. Fölényben kell lenni vele szemben. Hogy hogy csináld, nem tudom. Valószínűleg kell hozzá némi színészi képesség. Valószínűleg tudni kell, hogyan játszd el azt, amit a 40-es családapáknak, a vonzó fickóknak nem kell eljátszaniuk. Meg kéne találni, mi az bennük, amiben ők különböznek tőled (nem konkrétan a család megléte, hanem az, amit az még pluszba ad). Talán az, hogy tőlük függenek valakik! Az komoly vonzerő egy férfiben.

            Menj el edzőnek valahová, vagy vezess nyáron túrákat gyerekeknek, vagy oktass valami suliban informatikát, vagy ilyesmi. A gyereknevelés érlel. Gyerekek közt hamar vezető pozícióba kerülnél, ami annyiból lényeges, hogy magabiztosságot fejleszt.

            És csajozz szerelem nélkül! Lazán. Sok nő van, el is lehet kábítani őket, lényeg, hogy ne te kerülj érzelmileg függő helyzetbe, hanem a csaj. Te ne akard a kapcsolat folytatását. Majd akkor kezdi ő akarni.

          • Zlatan   2012. szeptember 7. péntek 16:10

            Mivel nem ismersz, semmit sem tudsz rólam, és az elméleteid puszta feltételezésből indultak ki, ezért akkor elmondom Neked, hogy egyáltalán nem vagyok túl szolgálatkész, mindig nagyon figyelek arra, hogy ne szolgáltassam ki magam érzelmileg senkinek; éppen a múltbéli keserű tapasztalatokból kiindulva. Szóval ezeket a dolgokat az évek során szép lassan megtanultam, fejlesztettem magam. Szerelmes pl. lassan 7 éve nem voltam (előtte sem voltam az a “minden héten halálosan beleszeretni valakibe”-típus, van olyan barátom, aki pl. tipikusan ilyen volt mindig is – de neki is felesége és gyermeke van azóta! Én összesen négyszer voltam eddigi életemben szerelmes, de abból a második kettő már párom is volt, tehát olyan plátói rajongás-szerűen kvázi 17 éves korom óta nem, arról hál’ Istennek igen hamar leszoktam).
            Mindezzel azonban csak annyival vagyok előrébb, hogy már nem vagyok senki lábtörlője, nem hagyom h kihasználjanak, sem azt hogy nagyon megsebezzenek. Viszont normális társat akkor sem találok, és egyre inkább elegem van a magányból (minden nap hazamenni munka után az üres lakásba a négy fal közé, egyedül tölteni a nap további részét; nincs kivel megosztani az életemet, ennek így semmi értelme!)

            Nem is vagyok túl görcsös sem, nem akaszkodom rá senkire, telefonálni meg eleve utálok, nem is nagyon szoktam hívogatni senkit (persze ahhoz legalább odáig el kellene jutni, h valakivel legalább alakuljon valami, de most már még ennyire sem vagyok képes…), tehát itt is zsákutcába futottunk.

            Ami pedig ezt a “mit mondanak, vagy nem mondanak meg a szemedbe” kérdéskört illeti: az általad felvázolt variációk szerint olyan nőkről van szó, akik valamiért visszautasítanak vagy elhagynak, viszont ilyeneket fölösleges is lenne bármiről megkérdezni (sőt, önmagam totális megalázása lenne ezután még azzal állni eléjük, hogy “kérlek, mondd már meg, mégis mi volt a baj velem”). Az alap kiindulás viszont az volt, hogy olyan nőket kérdezzek meg, akik elég jól ismernek, de nem kerül szóba közöttünk párkapcsolati kérdés (ilyenek pl. a barátaim párjai, esetleg a sógornőm, plusz van egy nagyon jó lánybarátom, akivel évek óta mindig megosztjuk egymással a lelki nyűgjeinket, vele rengeteget beszélgettem már erről). Tehát ha olyasmi apróság lenne, mint pl. a túlzott arcszesz-használat, vagy öltözködési hiba (amiről amúgy biztosan tudom, hogy nincsen, teljesen normálisan és elegánsan szoktam öltözködni, főleg ha ismerkedni szeretnék), akkor azt ők elmondanák, de mint mondom soha nem mondanak semmi olyat, amire azt mondhatnám, hogy “na igen, köszönöm, ez tényleg hasznos, ezen változtathatok”. (azaz, korábban még volt is egy-kettő, és azokat meg is fogadtam, változtattam rajtuk, de sikeresebb nem lettem általa!). Tehát ez a kör megint csak bezárult.

            “Egyébként ismerek normális ép férfit, aki 40 éves, és még nem kelt el. Amikor szerelmes, akkor érzelmileg mindig nagyon kiszolgáltatott annak, akibe beleszeret. Innentől kezdve a kiszemeltnek sem kell, meg másoknak sem (mert velük meg – mivel a kiszemeltbe évekig szerelmes reménytelenül is akár – nincs bizsergés).”

            Na, hát én (bár még közel sem vagyok 40 éves) szerencsére nem vagyok ilyen, mint már mondtam; ezt tehát megint csak kizárhatjuk a lehetséges okok közül…

            A színészi képesség, (már ha szükség volna rá az érzelmi függés elleplezése végett), szintén megvan, korábban játszottam színjátszókörökben, még a szülővárosom nagyszínházában is voltam szerződtetett ifjúsági színjátszó, sőt, szinkronizáltam is stúdióban. De a párkeresésben ezzel sem megyek semmire. :(

            Az olyanok, mint hogy menjek el edzőnek, meg suliba tanítani, nagyon szépen hangzanak, de kivitelezni már kvázi lehetetlen őket, ezt gondolom Te is belátod…

            “És csajozz szerelem nélkül! Lazán. Sok nő van, el is lehet kábítani őket, lényeg, hogy ne te kerülj érzelmileg függő helyzetbe, hanem a csaj.”

            Szuper, kérlek mutasd meg, hol vannak, kik ők, és főleg, hogy ugyan hogyan kellene/lehetne őket magamtól érzelmileg függő helyzetbe hozni…? Ha ugyanis ez a képességem meg volna, akor most nem beszélgetnénk itt erről a témáról. De nincs, hiába vagyok egy kompletten, normálisan felépített életű, teljes ember, egy önálló, diplomas, nyelveket beszélő és rendes munkával biro férfi, láthatóan senkinek nincs esze ágában sem érzelmileg bármit is érezni irányomban, nemhogy függeni…!

            “ Te ne akard a kapcsolat folytatását. Majd akkor kezdi ő akarni.”
            Hát, sajnos a tapasztalataim egyértelműen azt mutatják, hogy ez se igaz. :/

          • Ebony   2012. szeptember 11. kedd 22:57

            Szia Zlatan,

            elolvasgattam, amiket írtál. Bár láttam, nem vagy túl jó véleménnyel az itteni kommentekről, hidd el, nagyon sok értékes is van közöttük. Talán néhány rossz tapasztalat miatt észre sem vetted ezeket.:)
            Nem lehet, hogy a párkapcsolat terén is valami hasonló helyzet állt elő nálad?
            Néhány fájdalmas, kellemetlen tapasztalás és az ember szeme már nem úgy néz, mint előtte.
            Bár nem ismerlek, de az alapján amit és ahogyan írsz, nem gondolom, hogy lenne veled valami gond, vagy bármi, ami ne lenne normális. Bár ez nagyon relatív ám, hogy ki normális és ki nem.:)
            Mivel feltehetőleg nincs ezen a téren önbizalmad, bebeszélted magadnak, hogy biztosan veled nem stimmel valami. Szerintem nem erről van szó. Egyszerűen csak még nem jött el az a nő, akiért érdemes lenne úgy istenigazából küzdened. Szerintem, nem Te nem vagy elég jó, hanem még nem találtál rá arra, aki neked elég jó lett volna.
            Unod a magányt, nem érzed benne jól magad (ami érthető), de talán kicsit bele is fáradtál már az egész reménytelennek tűnő helyzetbe.
            Milyen jó lenne, ha jönne már a hercegkisasszony a fehér lovon és elvágtatna veled, igaz?;)
            Azt javaslom, lazíts egy kicsit, éld az életed, légy hálás minden emberi kapcsolatért és tartsd jól nyitva a szemed. Ha küldenek valakit neked, azt fel fogod ismerni és meglesz hozzá az erőd, hogy küzdj érte. Színjátékra nem lesz szükség és semmiféle praktikára sem. Te amúgy sem tudnál ilyen eszközökkel élni, az nem Te vagy. (Amennyire a soraidból ezt meg tudtam ítélni)

            Üdv,E.

          • anika   2012. szeptember 12. szerda 06:37

            Kedves Zlatan, Ebony szavai nagyon megfontolandók. Annyit tennék hozzá, hogy itt is azzal beszélgetsz a legtöbbet (arra szánod az idődet), akivel jót lehet veszekedni, ingerült hangnemben társalogni (értelem nélkül), vagyis levezetsz valamiféle feszültséget (és közben hergeled magad), ahelyett, hogy értelmesen és szelíden, és előre vivően beszélgetnél olyanokkal, akik pozitívan állnak hozzád, és talán tudnának valamit adni is.
            Azt látom (a reakcióidból, meg hogy kinek, mire, hogyan), hogy ingerült vagy, és ösztönösen a negatívat választod, az vált ki belőled ingert arra, hogy válaszolj.

            Ne ezt találd meg az életben, ne ezzel foglalkozz, hanem örömet keress, az örömforrásra reagálj.

            Ne légy dühös, próbálj tudatosan a kellemesebb irányba tekintgetni, ignorálni minden bosszantót (már amit lehet – nyilván nem a gyorshajtás csekkre gondolok, mert azt ki kell fizetni. Habár én azt pont azonnal kifizetem, minden előtt, hogy ne hosszan bosszantson…)

            Szóval ignoráld azokat, akik nem tetszenek (ezt teszik mások is, figyeld csak meg), és foglalkozz azokkal az emberekkel/gondolatokkal/ dolgokkal/ érzelmekkel, akik/amik örömet okoznak. Légy nyitott a pozitív érzésekre, és tedd ezt tudatosan, hogy a lelked jobb állapotba kerüljön, mint amilyenben most van.

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 12:48

            Szia Ebony!

            Bocsi, csak most vettem észre, amit írtál, ezért nem reagáltam rá korábban.

            Összességében, tökéletesen igazad van mindenben, és én is pont erre törekszem, amiket leírtál.

            Annyi különbséggel, ezt is nagyon jól látod, hogy valóban belefáradtam már a küzdésekbe és a csalódásokba, és tényleg úgy érzem, h valami nagyon nincs velem rendben (csak nem tudok rájönni hogy mi az), amiért ennyire reménytelen vagyok e téren, és amiért egyre inkább esélyt sem látok rá, hogy majd bele fogok botlani valakibe, mert inkább énbelém nem akar majd botlani senki, ahogy eddig sem.
            És ahogy az idő halad előre, én meg egyre “idősebb” vagyok, úgy csak egyre nehezebb (láthatod, itt is meg lett fogalmazva, hogy aki egy bizonyos kor felett egyedül van, az biztosan defektes valahol, azért nem kellett senkinek, és eleve nem is kíváncsiak rá, csak a nős családapák vonzóak, mert ők bizonyára nem véletlenül lettek nős családapák…totális 22-es csapdája).

        • nosmink   2012. szeptember 7. péntek 17:30 / Reply

          Kedves Zlatan!
          Házasság, kiépített, biztos kapcsolat beszüntetése egy új kedvéért szerinted szélhámosság. S önámításnak tartod, ha szeretném, ha valaki boldog is lenne egy kapcsolatban.
          Egy kapcsolat mennyire kiépített, felépített, mennyire biztos, és mire jó, ha az nem boldog? Akkor az csak pénzügyi kapcsolat és önámítás.
          Látod, ezért nem kellesz te a nőknek, mert nem boldog akarsz lenni, és mások ez irányú vágyait ostobaságnak tartod! Ez megöli a vonzerőt, és nem az a baj, hogy alacsony vagy, hanem, hogy nem tudod, mi a különbség a szereteten, vonzalmon, szerelmen alapuló és az érdekkapcsolat, megalkuvás, kapcsolatfüggés, önállótlanság, fejletlenség, Ödipusz-, Elektra-komlexus között, mivel színészeket látsz az élet színpadán, s magad is az vagy ezek szerint.
          Attól vonzó egy alacsony vagy magas férfi, hogy boldog akar lenni! És ettől vonzóak a szélhámosok is, meg a házasságban szeretőket tartók is, hogy nem szeretnek szenvedni! Ám, te mintha mazochista lennél, amolyan önkínzó, magát szegecses ostorral verő, önostorozó pap, amit továbbviszel a másik nemre is.
          Nem vagyok híve a házasság+szerető dolognak, de az önkínzásnak se, csak nem így kéne megoldaniuk! Nem szeretem a jellemtelen alakokat, kik két/több ágyba fekszenek, de ők legalább annyit értenek, hogy nem a boldogtalanság a cél, ha nem is erkölcsösen értelmezik. Én erkölcsösnek tartom, aki elmegy egy szeretetlen, szerelemtelen, vonzerőt nem érző kapcsolatból, még ha gyerekek is vannak, még ha 1 házuk van is, főleg ettől erkölcsös, hogy nem marad a ház miatt, és nem fogja a gyerekekre, hogy miattuk nem megy, hisz nincs boldogtalanabb gyerek, mint akinek boldogtalanok a szülei, még ha a gyerek sokat mosolyog is, csak túlélni, konfliktust elkerülni akar, azért teszi.

          Az a kolbászos dolog rémlik, de én úgy emlékszem, lusta, nőkkel magukat kitartató, 100%-ban ücsörgő palikra értette, légy szíves, nézz utána, aztán, szólj, merre volt! Emlékeznék egy valóban taposó, sértő nőre, de ő nem az volt! Legfeljebb próbálta ezt a tragikus dolgot humorral kezelni, inkább, mint keserű éllel, és nem is óhajtotta nevén nevezni a dolgot, hogy milyen ember az, aki nem dolgozik. Ő ilyen alkat, így panaszkodik, de hidd el, nem sértegetni akart, amúgy meg, akinek nem inge, ne vegye magára/nem veszi magára!!! Nekem az apám volt lusta, ezért megértem a nőcit, sőt azért is megértem, mert pénzért se akar senki dolgozni, ha hímnemű, már a 80-as években sem akartak! Tisztelet a kevés kivételnek, de általában abban sincs köszönet, amit ők csinálnak, mert vagy pocsékul vagy/és egészségre károsan csinálják.

          • nosmink   2012. szeptember 7. péntek 17:43

            Zlatan,
            Most látom, hogy írod, amatőr színész vagy, de amikor én azt írtam, színész vagy, még ezt nem olvastam, nem volt ott, légy szíves, hidd el! Hiába írta a gép úgy, hogy te írtad előbb a szöveget, s én csak utánad, ezek szerint sokáig írtam!

          • nosmink   2012. szeptember 7. péntek 21:09

            Zlatan,
            Megtaláltam a kolbászos csajszit, Barbarát, bizony, züllött alkoholistákra írta. Rájuk a kolbász hízelkedő jelző.., és arra akart utalni, hogy szexért nem tartanak ki egy züllöttet.
            Azt is megtaláltam közben, hogy te voltál, aki szerint a nők ne kapjanak jogsit, én erre meg azt mondtam, taposod a nőket. Na és te csodálkozol, hogy nem jössz be a nőknek, mikor hímsoviniszta vagy?

          • Hrdlicka   2012. szeptember 7. péntek 21:25

            Zlatan, amiket anika írt neked tanácsokat azok abszolút helyesek és fogadd is meg őket… (annak ellenére, hogy gyanús, hogy anika honnan tudja ezeket:-)) Neked szimplán csak azt kell megtanulnod, – amit meg is lehet! – hogy hogyan kapcsolgasd be irántad a nőknél az érzelmi kapcsolókat. Ha ezeket megtanulod akkor megvalósul az, amit itt firtatsz: “kellene/lehetne őket magamtól érzelmileg függő helyzetbe hozni…? “

          • Zlatan   2012. szeptember 8. szombat 14:02

            Kedves Hrdlicka!

            Amiket Anika írt tanácsokat, azokat hogyan tudnám megfgoadni, mikor utána részletesen kitárgyaltuk vele (olvashattad Te is), hogy ezeket már vagy mind próbáltam, vagy képtelenségnek is hangzik. Szóval, milyen tanácsot kellene szerinted megfogadnom, és főleg hogyan?

            “Neked szimplán csak azt kell megtanulnod, – amit meg is lehet! – hogy hogyan kapcsolgasd be irántad a nőknél az érzelmi kapcsolókat.”

            Rendben, akkor azt megmondanád, hogy hol, hogyan és kitől lehet megtanulni…? Mert ha valaki születésénél/alkatánál fogva ennyire képtelen rá (függetlenül az egyéb társadalmi, anyagi, mindenféle helyzetétől), mint én, az ennyi idősen már nem tudom, ugyan hogyan tanulhatná meg csak úgy nagy hirtelen…? :/

          • Zlatan   2012. szeptember 8. szombat 14:03

            Nosmink, Neked most nincs időm minden részletre kiterjedően válaszolni, mert bőven lesz mit írnom a vádjaidra és támadásaidra, amikkel nekem estél, de most rohannom kell, majd talán holnap lesz időm rá.

          • Zlatan   2012. szeptember 10. hétfő 14:52

            “Házasság, kiépített, biztos kapcsolat beszüntetése egy új kedvéért szerinted szélhámosság.”

            Pontosan. Miért mi más lenne? Van egy párod, aki melletted van, az életét a kezedbe tette, és otthagyod csak úgy, mert jött egy másik. A szélhámosság erre még hízelkedő jelző is. Ez szerintem nem is kíván további magyarázatot.

            “S önámításnak tartod, ha szeretném, ha valaki boldog is lenne egy kapcsolatban.
            Egy kapcsolat mennyire kiépített, felépített, mennyire biztos, és mire jó, ha az nem boldog? Akkor az csak pénzügyi kapcsolat és önámítás.”

            Rögtön gondoltam, hogy zokon fogod venni, amit írtam, és azt is, hogy félre fogod értelmezni, ez meg is történt; tehát, akkor hadd magyarázzam el pontosan, mire is gondolok: nem az az önámítás, hogy azt szeretnéd, ha valaki boldog lenne, hanem arra a momentumra mondom ezt, mikor azt írod, hogy akár azt se bánnád, ha nem veled, hanem valaki mással, de lenne egy boldog kapcsolata, és kilépne a jelenlegiből. Ezen a ponton szerintem igenis önmagadat is becsapod! Ugyanis ha tényleg annyira kedveled/szereted az illetőt, akkor titkon a lelked mélyén nagyon is abban reménykedsz, hogy ha kilép a jelenlegi kapcsolatából, akkor téged fog választani, és te teheted boldoggá. Ám azzal elveszed a dolog élét, ha elhiteted magaddal, hogy te valójában csak neki szeretnél jót.
            Onnan tudom ezt, hogy én is végigmentem rajta, nem is egyszer (amíg meg nem tanultam, hogy soha ne legyek érzelmileg annyira egyetlen emberhez kötve, különösen ha a dolog eleve reménytelen, mert akkor csak kiszolgáltatom magamat és megsebeznek). Ugyanezt mondtam én is magamnak, hogy látom, hogy nem jó a jelenlegi kapcsolata, nem boldog benne (tegyük hozzá, ez sem minden esetben van ám így, csak sokszor ezt akarjuk látni, mert akkor érezhetjük, hogy van némi esélyünk a vágyott személynél, ezért be is meséljük magunknak, hogy így van), és én is azt mantráztam magamnak, hogy valójában csak őt szeretném boldognak látni, akár valaki más oldalán is. Aztán egyszer egy nap felnyílt a szemem, és megkérdeztem magamtól, hogy kit akarok becsapni? Igenis én szeretnék vele lenni, azt szeretném, ha én tehetném boldoggá, ő pedig engem, de beláttam, hogy erre nincs esély, mert ő, még ha ott is hagyná jelenlegi párját, nem hozzám futna, hanem hamar találna egy harmadik valakit. és továbbléptem. Ezt kívánom neked is, hogy sikerüljön!

            “Látod, ezért nem kellesz te a nőknek, mert nem boldog akarsz lenni, és mások ez irányú vágyait ostobaságnak tartod!”

            Tudod, ez meglehetősen otromba, etikátlan és övön aluli, rögtön a másik képébe vágni, ha valamiben nem ugyanaz a meglátása, mint a tiéd, hogy “na látod, ezért nem kellesz te a nőknek!”. Fentebb részleteztem, hogy miért írtam azt, amit, ennél fogva nem hiszem, hogy a te tiszted lenne ennyiből megállapítani, hogy én vajon “miért nem kellek a nőknek”. A hozzáállásod láthatóan elkeseredett, mindenben támadást vélsz, mindenkiről a legrosszabbat feltételezed, és rögtön a legádázabb fegyverrel rontasz a másikra, észérvek, és normális hangvételű eszmecsere helyett. Nem tudom, hogy képzeled azt, hogy pontosan megítélj, elkészítsd a jellemrajzomat és analizáld a problémám gyökerét csak azért, mert láttad leírva pár soromat egy netes fórumon…?! Én sem jelentettem ki, hogy mindent tudok rólad, csak mert az életed egyetlen momentumát, az érzelmeid egy kis szeletét megosztottad itt a fórumon pár emberrel.
            Akár hiszed akár nem, nem taposok a nőkön, nem vagyok hímsoviniszta, igenis boldog akarok lenni és nem szeretek szenvedni. Az ilyen típusú vádaskodásokat pedig egyszerűen visszautasítom.

            “Ez megöli a vonzerőt, és nem az a baj, hogy alacsony vagy”

            Hát, azt meg honnan a viharból vetted, hogy én alacsony vagyok…?! :D …szerintem összekevertél egy másik emberrel, aki itt ebben a témában arról panaszkodott, hogy alacsonysága miatt nem adnak neki eyélt a nők. Most hirtelen én sem tudom pontosan és név szerint, hogy ki volt az, de nem én voltam. Én 182 cm vagyok, átlagos testalkatú, és mint korábban írtam is, egyáltalán nem egy ocsmányság (még ha talán nem is vagyok egy bredpitt).

            “hanem, hogy nem tudod, mi a különbség a szereteten, vonzalmon, szerelmen alapuló és az érdekkapcsolat, megalkuvás, kapcsolatfüggés, önállótlanság, fejletlenség, Ödipusz-, Elektra-komlexus között, mivel színészeket látsz az élet színpadán, s magad is az vagy ezek szerint.”

            Ismételten köszönöm szépen, hogy a távolból, az ismeretlenség homályából rávilágítasz az éteren keresztül, hogy mi között tudom és nem tudom a különbséget. Jó Neked, hogy ennyire fantasztikus emberismerő vagy, hogy néhány leírt (és általad alaposan félreértelmezett) mondatom alapján jobban ismersz, mint én saját magamat, vagy mint engem bárki a barátaim, családtagjaim közül, akik hosszú évek óta ismernek, tudják milyen vagyok, mik a jó és rossz tulajdonságaim, mik a céljaim, vágyaim, mi tesz boldoggá vagy szomorít el. Szerintem Neked azért néha inkább önvizsgálatot kellene tartanod ahelyett, hogy másoknak veted a szemére az általad vélt hibáikat!

            “Ám, te mintha mazochista lennél, amolyan önkínzó, magát szegecses ostorral verő, önostorozó pap, amit továbbviszel a másik nemre is.”

            Erre már nem is mondok semmit; a válaszom ugyanaz, mint amiket a fenti két bekezdésben írtam. Olvasd újra, ha van kedved.

            “Az a kolbászos dolog rémlik, de én úgy emlékszem, lusta, nőkkel magukat kitartató, 100%-ban ücsörgő palikra értette, légy szíves, nézz utána, aztán, szólj, merre volt! Emlékeznék egy valóban taposó, sértő nőre, de ő nem az volt! Legfeljebb próbálta ezt a tragikus dolgot humorral kezelni, inkább, mint keserű éllel, és nem is óhajtotta nevén nevezni a dolgot, hogy milyen ember az, aki nem dolgozik. Ő ilyen alkat, így panaszkodik, de hidd el, nem sértegetni akart”

            Aha, itt bújik ki a szög a zsákból, kedves Nosmink!! A jó öreg kettős mérce, ugye? Azt, amit a másik nő írt a férfiakról, azt kézzel-lábbal kimagyarázod, hogy nem arra értette, csak humorral próbált kezelni valami keserű csalódást, meg hogy csak a mihaszna alkoholistákról beszélt (én is olvastam azt a bekezdést, nekem egyáltalán nem így jött át), de bezzeg ha egy férfi ír a fórumon olyat, ami nem való az ínyünkre 100%-ban, akkor őt rögtön el lehet hordani mindennek a nőkön taposó, érzéketlen senkiházitól a hímsovinisztáig, aki megérdemli a magányt, amitől szenved…! Sajnálom, ha ennek te magad egy cseppet sem érzed a fonákságát…

            “amúgy meg, akinek nem inge, ne vegye magára/nem veszi magára!”

            Jajj, igen, ez a másik, amivel a legkönnyebb fegyverezni egy ordenáré beszólás után…! De azért kíváncsi vagyok, hogy ha én (vagy bármelyik férfi) itt a fórumon mondjuk azt találná mondani, hogy “minden nő k**va” (nehogy valaki kiragadja ezt az egyetlen mondatot, és nekem essen, ez csak példa, és nem mondok ilyet!!!), akkor vajon ugyanígy magadévá tennéd-e a “nem-ingem-nem-veszem-magamra” elvet, és szó nélkül elsétálnál a komment mellett, vagy vérben forgó szemmel, habzó szájjal kelnél ki az érzéketlen, szemét mocskos hímsoviniszta rohadék ellen…? Nekem van egy sejtésem, hogy melyik a helyes válasz…;)
            Tudod, én sem vagyok ezzel másképp: nem tartom magam egy semmirekellő, alkoholista herének, aki csak vedeli a sört meg kihasználja a nőket (ezt is írtam már, hogy normális egzisztenciám van, jól fizető állásom, Mellette rendben és tisztán tartom magamat és a környezetemet); ezért nem “veszem magamra”, de bizony ettől függetlenül igenis felháborít, ha olyanokat olvasok, mint amiket az a nagyságos feminista asszonyság szíveskedett kiokádni magából…!

            “Nekem az apám volt lusta, ezért megértem a nőcit, sőt azért is megértem, mert pénzért se akar senki dolgozni, ha hímnemű, már a 80-as években sem akartak! Tisztelet a kevés kivételnek, de általában abban sincs köszönet, amit ők csinálnak, mert vagy pocsékul vagy/és egészségre károsan csinálják.”

            Gratulálok! Ezzel koronáztad meg az egész monológodat! De ugye még ezek után mindig én vagyok az érzéketlen, a szemét, a nőkön taposó, a hímsoviniszta, ésatöbbi…? Az, hogy te itt úgy anblokk lenullázod a férfi nemet, munkáját, törekvését és mindenét tekintve, az arányaiban sem mérhető ahhoz, amit én írtam.
            Pff, csodálom, hogy egyáltalán koptatom még itt a billentyűzetet miattad…:/

          • nosmink   2012. szeptember 10. hétfő 17:22

            TE nem érted, hogy miért nem kellesz a nőknek, és az ismerőseid, rokonaid, orvosaid, gyógyítóid, tanácsadóid, ha vannak, se tudták megmondani neked, én viszont mertem, és vállalom.
            Egy-egy mozdulat, szó többet árul el egy emberről, mint ezer analízis, színészként tudhatnád!

            Arra is rájöttem, mire célozhatnak azok, aki azt tanácsolták neked, hogy a siker titka, ne legyél érzelmileg kiszolgáltatott, csak ők azért nem merik leírni, mit is jelent ez, hogy is csináld, mert nem büszkék rá. Magyarán azt jelenti, tégy úgy, mintha nem érdekelne, hogy nem kellesz, nem szeretnek, legalábbis te így látod, így értelmezed (de honnan tudod, mit rejt a másik?, hisz a gőg mindig rejtett vonzalom, nem igaz?) Korántsem biztos, hogy igaz, hogy nem szeret/vonzódik a másik. Tanácsadóid szerint mégis vedd tutira, csak mert MERT nem kritikátlan lenni!(=értelmes, gondolkodó, nem csak kihasználni akar nyalizva!), ezért légy lenéző, fölényes, nagyképű, gonoszkodj, netán vicceld el -de az is gonoszkodás persze, csak ravasz-, ha nem kellesz, vagy úgy látod, hogy nem kellesz. Én viszont azt mondom, lehet, hogy épp a nagyképűséged bénítja a másikat, amúgy vonzódik -nekem volt ilyen esetem több is, illetve csak ilyen van-, hisz ők láthatóan ezt csinálják (lekezelőek), ők nem szeretik a másikat, akivel így bánnak. Én viszont méltóságról beszélnék, (sértett) gőg helyett. A gőg mindig a tudatlanság jele, a NEM értésé, kedvencem, aki ezt jól kifejezi, A Kőszívű ember fiaiban, Básti figurája, Rideghváry Bence (milyen kifejező név!), mikor a nyanya, özv. Baradlayné, jól átveri, pofára ejti, milyen túlzottan kihúzott gerinccel(=álméltóság), értetlenül, értetlen, tág szemekkel távozik a kocsiján Rideghváry! Na, nem a nyanya stílusa tetszik, én őszinte típus vagyok, nem csinálnék megalázó kerülőt, ez is szeretetlenség, gőg, nagyképűség, szóval, jobban járt volna az asszonyság, ha igent mond egyetlen kérőjére, és nem játssza a mindent jobban tudót, a férfit!
            Szóval, ha tényleg szeretsz valakit, s nem hiú dicsőségvágyból akarod őt, akkor méltósággal, de fájdalommal veszed, sírsz, összetörsz, belehalsz, belebetegszel, ha nem szeret(de aztán valahogy próbálsz helyrejönni, ez is méltóság!=önbizalom= önelfogadás), de igenis azt akarod, bárkivel is, de legyen boldog! Igen, jó lenne, ha te lennél az, akivel, de a méltóság, szeretet nem az önzésről szól.

          • nosmink   2012. szeptember 10. hétfő 17:32

            Javítás:
            …A kőszívű ember fiaiban…

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 18:09

            Kedves Zlatan! “Pff, csodálom, hogy egyáltalán koptatom még itt a billentyűzetet miattad…:/”

            Én is. Ahogy itt olvasom a Te nagyon is összeszedett, intelligens írásodat, pont ezen gondolkodtam, hogy minek veszed fel a kesztyűt, mikor nyilvánvalóan nem vezethet sehová a vitátok.

          • nosmink   2012. szeptember 10. hétfő 18:39

            anika, te csak ne dumálj, előbb leparasztozod, hogy hogy tud így megszólítani valakit(lehet, hogy másnak mondtad, most nem ez a lényeg), azaz Randi Andit, felkiáltójellel, köszönés nélkül, aztán mikor visszavág, visszavonod, hogy ó, nem te vagy paraszt, csak a stílusod.., hú de őszinte és intelligens válasz! Inkább lennél paraszt, de őszinte!,-bár arra meg visszavágok, és nem tetszik majd neked, mert én is őszinte vagyok, ez megy esetleg a végtelenségig, de mégse a vélemények visszavonása a cél, ha az illető sírva fakad, vagy megsértődik, én nem is teszem, csak, ha rájöttem, tévedtem, akkor megteszem, de nyalizni nem fogok.. Te megteszed, mégse jött még a nagy ő, vajon miért? Nálam legalább elmondhatjátok, azért, mert mindig azt mondom, amit gondolok, türelmetlen is vagyok, de ti? Ha ti mások vagytok, miért vagytok egyedül, vagy legfeljebb ideiglenes kapcsolatokban? Bizony, ti sokkal kritikusabbak vagytok, mint én!!! Ám lehet randizni nektek egymással !!!

          • Hrdlicka   2012. szeptember 10. hétfő 18:50

            Kedves Zlatan! erre a felvetésredre reagálnék most:

            “Kedves Hrdlicka!

            Amiket Anika írt tanácsokat, azokat hogyan tudnám megfgoadni,”… Zlatan, ha megírod az email címed talán tudok tippeket írni… Üdv: Hrdlicka

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 19:12

            Drága Hrdlicka, kérlek, ígérd meg, hogy a poén-gyűjteményedet nem lövöd át neki, mert rémes lenne, ha ugyanazokat a poénokat már nem csak Te szórnád mindenfelé, hanem más pasik is, pl Zlatan, vagy bárki más… :)
            Igazából már annyira “hrdlickásak” ezek a viccek, hogy kár lenne átadni másoknak, hisz már részei ezek az imázsodnak :).

          • Zlatan   2012. szeptember 11. kedd 16:11

            “Kedves” Nosmink!

            “TE nem érted, hogy miért nem kellesz a nőknek, és az ismerőseid, rokonaid, orvosaid, gyógyítóid, tanácsadóid, ha vannak, se tudták megmondani neked, én viszont mertem, és vállalom.”

            Tudod, leszállhatnál erről a magas lóról, és nem ártana egy kicsit végre szerényebbre venned a figurát. Ez a felsorolás megintcsak az általam mondottak kifigurázását szolgálta, és a másik lenézése süt belőle. Nekem nincsenek “orvosaim, gyógyítóim, tanácsadóim”; én arról írtam (teszem hozzá, nem is Neked!), hogy néhány ismerősömet kérdeztem meg a baráti, ill. rokoni körből, olyanokat, akik elég jól ismernek, hogy mondjanak valami ötletet, mi lehet az oka, hogy nem tudok egy rendes, tartós kapcsolatot kialakítani. Ismét egy mellékes megjegyzésként idekívánkozik, hogy nem is feltétlenül arról van szó, hogy “nem kellek a nőknek”, ahogyan te értelmezted, mert voltak már kapcsolataim, és szoktam ismerkedni, mindössze sikertelenebb vagyok, mint azt szeretném, továbbá sosem a megfelelő partnert vonzom be, és ezért a kapcsolataim rendre zátonyra futnak.
            Amiatt pedig ne legyél úgy eltelve magadtól, ha azt hiszed, hogy “te bezzeg merted, és vállaltad”. Mert az, hogy egy neked nem tetsző gondolatért rögtön nekem támadtál ezzel a “na, látod ezért nem kellesz” dumával, az nem jótanács, nem ötlet, nem segítség… majd talán ha ismersz személyesen is közelebbről, és lesz értelmes, logikus, és elfogadható észrevételed, amit elmondasz, akkor lehet, hogy mondhatjuk, hogy mertél valamit vállalni, és az hasznomra is volt. Addig viszont nem érdekel, hogy milyen epét hánysz ki magadból felém az éteren keresztül.
            Továbbá, azt is jó lenne tudni, hogy vajon honnan tudod ennyire csalhatatlan biztonsággal, hogy az ismerőseim “nem merték” megmondani, hogy mi a baj, miközben pedig tudták; mert őket még annyira sem ismered, mint engem. Tudod, simán elképzelhető, hogy TÉNYLEG nem tudnak mondani semmit, mert nem látnak rajtam semmi olyan rendkívül kivetnivalót, és EZÉRT nem mondanak semmit, nem pedig azért, mert nagyon is látják a problémáim okát, de biztos félnek azt megmondani, mert akkor majd tüzet okádok rájuk (úgy is mondhatnám, ne magadból indulj ki)…!

            “Egy-egy mozdulat, szó többet árul el egy emberről, mint ezer analízis, színészként tudhatnád!”

            Leszögezem, nem vagyok színész! És soha nem is írtam ilyesmit; azt mondtam el (arra a felvetésére Anikának, hogy az érzelmi kiszolgáltatottság elfedéséhez kell némi színészi képesség), hogy színészi képességek terén nem állok rosszul, mert van színjátszós múltam.

            “anika, te csak ne dumálj”

            Ismét kitört belőled az intelligens kultúrlény, gratulálok! Az csak sovány vígasz, hogy úgy látom, más nőknek is képes vagy tatárlovas módjára nekiesni, ha neked nem tetszőt írnak/mondanak. Újfent hozzáteszem, ha leszállnál a magas lóról, amin ülsz, és talán észrevennéd, hogy nem kizárólag a te igazságod létezik a Földön, akkor nem beszélnél ilyen arrogánsan másokkal, mint hogy “te csak ne dumálj”. Megfordítva a saját fegyvered, aztán csodálkozol, hogy nem vagy népszerű…?

            “ előbb leparasztozod, hogy hogy tud így megszólítani valakit(lehet, hogy másnak mondtad, most nem ez a lényeg)”

            Igen, másnak mondta. És nagyon is lényeg! Mielőtt nekirontasz a billentyűzetnek, és nyomod, mint süket a csengőt, talán érdemes visszakeresni az adott hozzászólást, és megbizonyosodni róla, hogy hogyan, milyen körülmények között született, ki mit írt, kinek és miért. A másik ember iranti minimális érdeklődésre utal, ha megteszed.

            “bár arra meg visszavágok, és nem tetszik majd neked, mert én is őszinte vagyok, ez megy esetleg a végtelenségig, de mégse a vélemények visszavonása a cél, ha az illető sírva fakad, vagy megsértődik, én nem is teszem, csak, ha rájöttem, tévedtem, akkor megteszem, de nyalizni nem fogok.. Te megteszed, mégse jött még a nagy ő, vajon miért? Nálam legalább elmondhatjátok, azért, mert mindig azt mondom, amit gondolok, türelmetlen is vagyok, de ti?”

            Úgy látom te is beleesel az arrogáns és modortalan emberek klasszikus csapdájába, amikor pökhendiségüket “őszinteséggel” magyarázzák. Tudod, őszintének lenni lehet korrekt és a másikkal szemben konstruktív, tapintatos módon is, de te nem őszinte vagy, hanem egy elefánt a porcelánboltban.

            “Ha ti mások vagytok, miért vagytok egyedül, vagy legfeljebb ideiglenes kapcsolatokban? Bizony, ti sokkal kritikusabbak vagytok, mint én!”

            Mondd csak, meddig akarsz még ezen lovagolni, hogy a mások egyedüllétének okait boncolgasd itt, a jelen fórumon tett hozzászólásaikra visszavezetve mindent…? Nekem, megmondom őszintén, már pokolian elegem van ebből, és szerintem mások sem kérnek abból, hogy lépten-nyomon a képükbe vágjad, hogy szerinted miért vannak egyedül…

            “Ám lehet randizni nektek egymással !”

            Tudod, akár még ez is megtörténhet, de nem hiszem, hogy ezt is a te tiszted lenne meghatározni, pláne nem ebben a stílusban.
            Valamint ismét elmondom, a három felkiáltójellel nem lesz sem hangsúlyosabb, sem érthetőbb a mondandód, mindössze a saját vérmérsékleted és önuralomhiányod egy újabb bizonyítéka.

          • Zlatan   2012. szeptember 11. kedd 16:17

            Kedves Hrdlicka,

            írhatsz ide: dartonit@citromail.hu

            Köszi!

          • Zlatan   2012. szeptember 11. kedd 18:14

            Kedves Hrdlicka!

            Megpróbáltam adni egy e-mail címet, de úgy tűnik, kimoderálták, szóval a tippjeidet írd meg inkább itt nyilvánosan. ;)

          • nosmink   2012. szeptember 11. kedd 21:17

            Zlatan!
            Ha megfigyeled, és tedd meg, én csak reagálni szoktam anika durva, cinikus sértéseire, érzéketlenségére, intellektualizáló nagyképűségére, amivel sértőn szinte csak engem szeret megcélozni, meg Szabolcsot talán, de ott visszaszívta, mert fiú! Ismerd meg jobban, mielőtt leharapod a fejem, ő a kezdeményező a durvaságban, mert riválist lát bennem, noha nem készülök egy pasit se itt lecsapni a kezéről, de ha meg neked ő szimpatikus, akkor tényleg randizzatok, sok sikert! Ha megmondom, miért van egyedül, még szép, hogy nem gondolom, hogy azért, mert jóindulatú.., ő vagy más. Azért javasoltam, hogy randizzatok, mert mindketten időt szántok arra, hogy mások helyesírását kijavítsátok (de arról persze fogalmatok sincs, hogy ők betegek, de most nem ez a téma) így biztos megértenétek egymást, de mivel őt csak házasságon kívül érdekli a szerelem, hát, jól gondold meg!

            Azt illetően, hogy mennyire objektív egy hozzád közelálló ismerős, barát véleménye, majd gondolkozz el, hisz mindig elfogult egy barát, jóismerős, ha másért nem, erősen hat rá a közvetlen kisugárzásod, bajod, és inkább te húzod le őt esetleg, máskor meg esetleg épp megröpteted túlzott optimizmusoddal, és nincs kedve elrontani, vagy nem is tudná, hisz

            attól barát, hogy olyan mint te, mitől tudná másképp látni a világot, s segíteni a bajban, hisz ő is abban gyenge!

            Igen, tudom, hogy nem vagy hivatásos színész, s hogy alacsony vagy, illetve ezek szerint nem, akkor máshonnan kavartam ide, de akkor nézzük a képletet, adva van egy magas, lakással, jó fizetéssel rendelkező, lakásában takarító, több nyelvet beszélő, amatőr színészkedéssel is foglalkozó, nem tudom, hány éves fiú, férfi, akinek kocsija talán nincs, s aki nem érti, miért nem találja az igazit. Kihagytam valamit?

          • nosmink   2012. szeptember 11. kedd 21:31

            Azt kihagytam, hogy arca nem csúnya, netán helyes?, de nem tudni, mások mondják, vagy te.
            Ha több nyelvet beszélsz, jó esélyed van rá, hogy erdélyi vagy, mert itt egy nyelvet szoktak maximum felvenni általában, jól tudom?

          • anika   2012. szeptember 12. szerda 08:37

            Kedves Nosmink, általában nem személyekre reagálok, hanem hozzászólásokra.

            Mikor “leparasztoztam” Szabolcsot, nem mentem le a hsz aljára, a megszólításból sajnos rögtön következtettem, hogy ezt biztos Te írtad, mert olyan csúf volt a megszólítás amúgy felkiáltójelesen. Te szoktad úgy, csak egy névnél nem ordít annyira, mint akkor egy ilyen “Randi Andi”…

            Aztán jól pofára estem, hogy nem is Te írtad :).

            Látod, szó sincs intellektualizálásról, néha én is csak simán begurulok :).

            Amúgy meg néha Te is intellektualizálhatnál a változatosság kedvéért kicsit, egészen felüdítő lenne, ha nem áradna belőled folyton a fenenagy indulat :).

          • anika   2012. szeptember 12. szerda 08:54

            Látom, Nosmink, nem olvastam végig már megint, hanem rögtön válaszoltam. (itt jönne egy fejét a falba verő szmájli, ha lenne ilyen).

            Szóval még a riválisra reagálnék.
            Mivel valószínűleg egyikünk sem akar itt pasit fogni, szerintem egyvalamiben versengünk, ha már versengünk: ki tud nagyobbat sérteni…

            Remélem, nyerésre állsz :). Bár tudom, hogy az “intellektualizáló nagyképű” sértés fájóbb, és biztos sokszor tettem már ilyet, most így, hogy itt olvasom Tőled, kicsit bánom is, lehet, hogy voltak olyan férfiak, akik ide jöttek panaszkodni, kisírni a fájdalmukat, én meg lebarmoltam őket, hogy szedjék össze magukat, változzanak meg, feleljenek meg, ne a nőket szidják, amiért túl nagyok az igényeik. Valószínűleg tettem ilyet, ez egy nagyon rossz szokásom.

            Próbálok rajta változtatni. Azért is mert én abszolút nem vagyok férfigyűlölő, hanem szeretem a férfiakat, a fiúkat, és aggódom értük. (Apropó: elolvastad, hogy mit intellektualizáltunk itt júliusban az iskolarendszerről, ami jelenleg Mo-n lánypárti?)

            Na, szóval nekem nincs bajom a férfiakkal, hanem általában helytelennek találom azt a hozzáállást, hogy ha valami nem megy, akkor a világot hibáztatjuk, ha a csajozás nem megy, akkor a nőket, ha a pasizás, akkor a férfiakat. A világ olyan, amilyen. Aki alkalmazkodik hozzá, az többé-kevésbé (kompromisszumokkal, vagy általad megalkuvásnak mondott hozzáállással) valamennyire boldog lehet. Aki totálisan elutasítja az alkalmazkodásnak még a gondolatát is, az hisztizhet, hogy szar a világ, de neki ettől semmivel nem lesz jobb.

            Ezzel együtt nem akarom bántani azokat a szerencsétlen férfiakat, akik visszautasítottságuk miatt amúgy is nagyon rossz passzban vannak. Inkább azt szeretném, hogy szomorkodás helyett tevékenyen változtassanak. És kívánom nekik, hogy legyen nekik jobb, és érjenek célba. Beleesik néha az ember abba a hibába, hogy sértően ad tanácsot (Csernus pl). De lehet máshogy is. Ehhez még fejlődnöm kell :). Szeretnék is.

            Ebben (a fejlődésben, a jó felé haladásban) is versenyezhetnénk, nemes rivalizálás lenne :). Bár alapvetően különbözik az értékrendünk, én megalkuvás-párti vagyok, szerintem kompromisszumok nélkül nem működnek a szép elvek a gyakorlatban. Nem is hiszek a szép elvekben, illetve elvnek jók, de gyakorlatba áttenni őket nem lehetséges kompromisszum nélkül. Szóval aligha fogunk bármiben versengeni, hisz teljesen más az egész szemléletünk.

            Viszont az tényleg jó lenne, ha nem csak én kezdenék a néha sértő kommunikációmon változtatni, hanem Te is, mert el lehet a gondolatainkat mondani nem-bántó stílusban is :).

          • Zlatan   2012. szeptember 12. szerda 16:26

            Nosmink,

            Nekem enyhén visszásnak tűnik az, hogy szerinted itt anika a sértő és ordenáré, mert amennyire csak a saját tapasztalatomból kiindulva tapasztalom (azaz, hogy hozzám hogy viszonyulnak), ő teljesen korrekt és segítő szándékú hangnemben kommunikált, ellentétben veled.

            Te azt hiszed, hogy riválist lát benned, ez egyenesen nevetséges; nem hinném, hogy itt bárki is bárkiben riválist kersne, ide nem azért jönnek az emberek. Bizonyára magadból indulsz ki, és ezt (valamint a saját durvaságodat) vetíted ki másokra.
            Előbb a saját szemedben kellene észre venni a gerendát, mielőtt másokéban kezded a szálkákat keresni.

            “Azért javasoltam, hogy randizzatok, mert mindketten időt szántok arra, hogy mások helyesírását kijavítsátok (de arról persze fogalmatok sincs, hogy ők betegek, de most nem ez a téma) így biztos megértenétek egymást”

            Hát tudod, ezzel még saját magadat is képes voltál felülmúlni…!
            Először is, kérlek citáld be, hogy én mikor kinek a helyesírását javítottam ki (az, hogy jeleztem, hogy nincs szükség felkiáltójelek tömegére a mondataid végén, nem helyesírés kijavítás, hanem a netikettre próbáltam felhívni a figyelmedet);
            másodszor, ha úgy gondolod, hogy (még ha a felvetésed igaz is lenne, azaz mindkettőnk hobbija a mások helyesírásának javítgatása lenne) ennyi elég is ahhoz, hogy két ember megértse egymást, és jókat randizzon, akkor javaslom, vedd át Randi Andi helyét, mert a párkapcsolatok építésében és mások segítésében elért tapasztalatod és szaktudásod már elérte a több mint tökéletes szintet…! :D (mindez persze merő irónia volt)

            “de mivel őt csak házasságon kívül érdekli a szerelem, hát, jól gondold meg!”

            Erre reagáljon ő, ha akar, nekem már sok mindaz az előítéletes, durva keserűség, amit itt másokra zúdítasz minden hozzászólásoddal…
            “attól barát, hogy olyan mint te, mitől tudná másképp látni a világot, s segíteni a bajban, hisz ő is abban gyenge!”

            Tehát úgy gondolod, hogy az alapján válogatja meg az ember a barátait, hogy ugyanabban legyenek gyengék, mint ő…? Érdekes elmélet, csak sajnos a gyakorlatban ez sem állja meg a helyét. Nekem pl. a barátaim legtöbbje gyermekkorom óta megvan, együtt nőttünk fel, számos közös érdeklődési pontunk volt és van a mai napig, ezért vagyunk barátok. Az más kérdés, hogy ők (1-2 kivétellel) magánéleti téren valamiért sokkal sikeresebbek tudnak lenni, de ettől még láthatnak objektíven, és adhatnak őszinte jó tanácsot. Továbbá, nem is csak barátokról volt szó, hanem sok ismerősről rokoni, baráti körből, akik között vannak nők is.
            “Igen, tudom, hogy nem vagy hivatásos színész, s hogy alacsony vagy, illetve ezek szerint nem, akkor máshonnan kavartam ide,”

            Igen, nagyon máshonnan kavartad ide. Azóta megnéztem, István az, aki az alacsonyságára panaszkodott, de úgy látom, nem vagy képes elszakadni ettől a témától az én vonatkozásomban sem…:)

            “de akkor nézzük a képletet, adva van egy magas, lakással, jó fizetéssel rendelkező, lakásában takarító, több nyelvet beszélő, amatőr színészkedéssel is foglalkozó, nem tudom, hány éves fiú, férfi, akinek kocsija talán nincs, s aki nem érti, miért nem találja az igazit. Kihagytam valamit?
            Azt kihagytam, hogy arca nem csúnya, netán helyes?, de nem tudni, mások mondják, vagy te.”

            Mint azt már javasoltam, a gúnyolódással leállhatnál, mert ebből a felsorolásból is erőteljesen az üt át. Tudod, nem Anika az, aki elriasztja innen a férfiakat, hanem éppen te! Mert ezek után szerinted mennyi tényt fogok szívesen megosztani magamról ezen a fórumon, hogy aztán azokat is kifigurázhasd?? Mennyire fogom az életem szegmenseit, problémáit itt megosztani bárkivel, ha azzal annak teszem ki magma, hogy a hozzád hasonlóak az első adandó alkalommal ellenem fordítsák? Nekem ez köszönöm, nem hiányzik, a többit beszéld meg Andival, hogy ő mit szól ahhoz, hogy vegyszerként risztod el az esetlegesen beszélgetni, tanácsot kérni, tapasztalatokat és egyebeket megosztani szándékozó férfiakat a blogjáról…!
            Egyébként igen, elég sok mindent kihagytál, például a kedvenc színem a zöld, szeretem a gombás ételeket, a kelta zenét, kapus vagyok egy kispályás amatőr focicsapatban, szoktam kerékpározni, fallabdázni, imádok olvasni és zenét hallgatni, van két kutyám (bár nem velem élnek, otthon maradtak a szülőkkel)…tessék, lehet ezeken is gúnyolódni, remélem legalább egy fél oldalra való muníciót adtam! ;))

            “Ha több nyelvet beszélsz, jó esélyed van rá, hogy erdélyi vagy, mert itt egy nyelvet szoktak maximum felvenni általában, jól tudom?”

            Jó esélyem van rá, hogy erdélyi vagyok…? Kár, hogy ezt az esélyt bebuktam. :P
            Magyarországon születtem és nőttem fel, angolul és németül beszélek (a magyaron kívül), általában a munkáim is az idegennyelv-ismerethez köthetők.

          • nosmink   2012. szeptember 13. csütörtök 00:37

            Zlatannak:
            Itt javítgatod a helyesírási hibát:
            Hová tűntek a férfias férfiak: 2012.aug.16. csütörtök 14ó 48p

            A paramétereid felsorolását, hogy több nyelv, takarítás, magasság, lakás, nem gúnynak szántam (nem is vagyok gúnyos típus, utálom a cinizmus, be is szóltam érte anikának, kritikus vagyok, de az nem gúny), csak szerettem volna összegezni, mit tudok eddig rólad, hogy kijavíthasd, ha rossz.

            A barát mint objektív szemlélő?, nem győztél meg igazán, csak ici-picit, és annyival kiegészítem, mert eszembe jutott valami saját történet, hogy csak akkor működne az objektivitás, de akkor is jócskán gyengén, ha nem jártok össze, csak távoli rajongód, de szeret, valahonnan ismer, de nincs élő kapcsolat. De erre meg mondhatnád, hogy épp attól jobb a te eseted, hogy minden jó, rossz tulajdonságod alaposan, élőben ismerik, igazán érthetnek téged, én erre ismét azt mondom, nem hiszek az olyan barátságban, ahol nem egyformán gondolkodtok, hisz akkor ezek szerint folyton veszekedtek, de te azt meg nem szereted, hisz itt is meglep, hogy kritizálnak(én). Veszekedéshez, nézeteltérésekhez te nem vagy elég edzett az itteni jelek szerint, hisz hisztériásan sértődékeny vagy. Illetve lehetnél szokva, de akkor, ha nem az én fajtám vagy, azaz, aki nem lepődik meg így, akkor szerintem olyan lennél, aki nem is lenne itt, ilyen helyeken, ahol kiteszi magát a nyilvános véleményeknek, összeütközésnek, épp azért, mert érzékeny.

            “Hisz’ leginkább ellenétől fog tanulni az okos,
            Óvatosság tart meg mindent: s ezt baráttól nem tanulsz,
            Míg az ellenség erővel s egyenest rákényszerít.” Arisztophanész

          • nosmink   2012. szeptember 13. csütörtök 01:03

            Zlatan!
            Én nem azt mondtam, hogy úgy választasz barátot, hogy direkt abban legyen gyenge, amiben te, hanem, hogy attól barát, hogy ugyanabban gyenge, mint te, azaz, hogy azért barátkoztok, mert egyformák vagytok, azért szimpatizáltok, és az egyformaságból következik, hogy sajnos a gyengéitek is egyek lesznek, ahogy az erősségeitek is. A hasonló attól hasonló, hogy hasonló. Szereted kiforgatni a mondataimat, és látom, te szeretsz gúnyolódni. Brrr!
            Továbbra se tudtam meg, hogy azért ne kapjanak a nők jogsit, mert neked esetleg nincs is kocsid? Mert már tényleg nem tudom, te voltál-e, aki írta, neki nincs…, elnézést kérek, időnként keverek.
            A három db-os, általad folyton ellenzett felkiáltó jelről is tudom, hogy nem helyesírási hibaként kritizálod, de ebbe is belekötni, hiperérzékeny mimóza lélekre vall, és abszolút van jogom, tehát nem sértő szándék, hárommal jelezni valamit nyelvtanilag, ha hangsúlyozni akarok valamit, és ezt nem ordításnak nevezzük, hanem hangsúlyozásnak.. Brrr!
            De már én is unlak. Ne folytassuk, már csak azért se, mert utálom a focit, és azokat is, akik fociznak, mert nőgyűlölők, tisztelet a kivételnek, de olyat nem ismerek.

          • nosmink   2012. szeptember 13. csütörtök 02:26

            Zlatannak még annyit, hogy

            anika és a szerelem témakörben nem vádaskodom, hanem ő mondta, hogy nem szeretne szerelmet házasságban, mert a szerelmes férfi mind nyálas, meg kiszolgáltatott az ember, de házasságon kívül, elfogadja, talán a másik fórumon, a Hová tűntek a férfias férfiak?, ott írta.

          • nosmink   2012. szeptember 13. csütörtök 04:00

            anika,
            Az udvariasság téma jó téma, amiatt, hogy attól tartok, szerelmeket passzolunk el miatta, az esélyeket rá, mert nem udvarias a fickó, s leírjuk, pedig csak spontán. Az udvarias átgondolja, mit tesz, azzal meg leagyalja az érzéseit, s végül elveszíti azokat. Kérdés, megéri-e?
            Sosem szántam sértésnek a név+felkiáltójelet. Valmont és köre, a kor maga a Veszedelmes viszonyokban nem udvarias?

            Tévedsz, nem a fiúkkal vagy, voltál lekezelő, hanem velem. Tőlük beájulsz.

            Az illik-nem illik ember, úgy tapasztalom, egyedül marad, ha nem is mindig fizikailag, hanem lelkileg, érzelmileg bezárul.

            Nem Bak vagy?

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 04:49

            Kedves nosmink, fogalmam sincs, mi a horoszkópom, soha nem érdekelt.

            Jól van, én elfogadom, hogy elvből vagy udvariatlan, de én meg elvből vagyok udvarias, konfliktuskerülő.

            Sok minden nem múlhat ezen, mert lám, mind a ketten itt vagyunk, tehát a jelek szerint sem az “ami a szívemen a számon”, sem a selyempapírba csomagolás nem menti meg az embert attól, hogy ne legyen partnere.

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 05:07

            nosmink, lehet, hogy írtam ilyeneket egymástól külön-külön, de hogy ezek nálam nem függnek össze egymással, az tuti.

            Alapból nem tudok odalenni egy szerelmes pasiért, mert kiszolgáltatott érzelmileg (nekem), és onnantól már nem érdekes. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Nem csak a szerelmes pasi nem izgalmas számomra, hanem az sem, aki rettentően várja a “megváltót”, mert az vsz nem érzi jól magát a bőrében, és az sem vonzó (erről a problémáról írtam tegnap hosszabban, amire Ebony reagált is).

            Házasságon kívül – hát, erre nem emlékszem, hogy ebben a vonatkozásban külön kitértem volna. Egész mást írtam, nagyjából azt, hogy a házasságban élő férfiak attól vonzóbbak, mint az egyedülállók, hogy rendben van az életük, van dolguk, valakinek fontosak, valakiért megtesznek ezt-azt, valaki már embert faragott belőlük, valaki odafigyel, hogy ne húzzanak fehér zoknit fekete cipőhöz (ezeket már most teszem hozzá). Szóval a nős, gyermekes pasik, akik nem keresnek párt szerintem vonzóbbak az elvált nők számára (de lehet, hogy a nem elváltak számára is). Árad belőlük a felnőttség, hacsak nem totál éretlenek (de akkor általában így vagy úgy, de kiesnek a családapa szerepből, és máris megint nem vonzóak).

            A nők az érett, felelősségteljes férfiaktól tudnak elájulni. Ha csak megjátsszák azt (de ügyesen), akkor is. Ahogy a férfiak is a felnőtt nőket találják vonzónak, és nem a koros kislányokat.

            Na, szóval nem azt mondtam, hogy házasságon kívüli kapcsolatban jöhet a szerelem, másban nem, hanem azt, hogy egy “egyben lévő”, “kerek egyéniség”, “helyén lévő”, érett, stb férfi engem jobban le tud venni a lábamról, mint egy olyan, aki várja a nagy őt, vagyis aktív párkereső.

            Tudom, hogy ez így nem praktikus, és talán nem is igazságos.
            De velem mégis ez a helyzet. És lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Sőt, valószínű. Ez egy probléma. Azt is írtam, hogy az egész 35 fölötti párkeresés egy nagy probléma, alapvetően nem ez a párválasztó életkor. Régen ilyenkor már rég a szeretőket váltogatták az emberek, nem a házastársat keresték :). És régen ennyi idős korra már rég rájöttek, hogy nincs “nagy Ő”, meg “igazi”, aki mellett egy egész életen át öröm felébredni, hanem szerelmek, vonzalmak, barátságok, egyebek jönnek-mennek az ember életében.
            Ma meg illúziókat kergetünk, várjuk tétlenül a nagyonigazit, a megváltót, közben nem alapítunk családot, közben boldogtalanok vagyunk, és a nagy várakozásban még taszítóvá is válunk egymás számára. Ez így rosszabb, mint a régi rendszer volt. Az még komolyan több boldogságot tartogatott, mint a mostani csodavárás. Aki túl sokat akar az élettől, általában az esik legjobban pofára, mikor megöregedve rácsobban, hogy hiába várta a csodát, a többiek (akik megalkudtak) jobban jártak.
            De ezt most hiába magyarázom azoknak, akik még a csodaváró korszakukat élik, és elvetik a racionalitást, a “megalkuvást”.

            Ja, azt is írtam még, hogy én inkább tudok megalkudni emberi hibákkal, mint azzal, ha hiányzik a vonzerő. Emiatt sajnos nekem egy sor hagyományosan “nőkábító” külsőség meg tud tetszeni, és a nagy lélek meg háziasság meg egyéb emberi erények nem váltanak ki belőlem túl nagy érdeklődést. Ilyen vagyok. Majd egyszer megöregszem, a hormonok meg a szex lényegtelenné válik, és akkor az emberi jótulajdonságokra fogok bukni, és lehet, hogy majd akkor, öregen valakivel többé-kevésbé (!!!) boldog leszek.
            Jelenleg sajnos nem tudok csak úgy ágyba bújni valakivel, nekem kell az, hogy csodáljam.
            EGyedülállókat ritkán csodálok, akiket meg csodálok (többnyire házasok), azok viszont tojnak a fejemre, nem akarnak semmit egyedülálló “selejt” nőtől. Szóval nekem sajnos marad a plátói szerelem a normális fickók iránt (az ízlésemmel nincs baj, mindig mindenhol a legjobb fej pasi tetszik), de ezekből soha nem lesz kapcsolat, többnyire meg sem tudják, hogy tetszenek nekem. Jobb is, ha nem derül ki. Mikor az illető távozik a környezetemből (ill. én az övéből), akkor elmúlik a dolog, de általában másik hasonló plátói jön be az életembe, titokban. És van is szerelmem, meg nincs is, és folyton szingliként égek, holott vannak férfiak, akik akarnának valamit tőlem, csak nem ők szoktak érdekelni.
            De ez csak az én problémám, és valószínűleg elég egyedi.

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 09:26

            “A barát mint objektív szemlélő?, nem győztél meg igazán, csak ici-picit”

            Eszem ágában sem volt, hogy bármiről is meggyőzzelek, látva az eddigi hozzáállásodat a dolgokhoz. Viszont egy barát igenis lehet objektív szemlélő, mindenképpen objektívebb, mint az ember saját magával szemben. Mi például a barátokkal nagyon is kritikusak vagyunk egymással szemben, megmondjuk egymás arcába az igazságot, a kritikát is (van már annyira régi és erős barátság a társaságunkban, hogy az ilyesmit simá kibírja), aztán az illető vagy megszívleli, megfogadja, vagy nem.

            “és annyival kiegészítem, mert eszembe jutott valami saját történet, hogy csak akkor működne az objektivitás, de akkor is jócskán gyengén, ha nem jártok össze, csak távoli rajongód, de szeret, valahonnan ismer, de nincs élő kapcsolat.”

            Na, hát szerintem meg ez az, ami semmiképp nem állja mg a helyét. Két okból sem! Egyrészt, akivel az ember nem találkozik, csak távolról tartják a kapcsolatot, azzal közel sincs olyan interakció, mint azzal, akit személyesen is látsz. Úgy nem látod a gesztusait, a megjelenését, nem hallod a hanghordozását, ezek mind rendkívül fontosak az ember személyiségét illetően, nélküle lehetetlen objektív véleményt formálni arról, hogy a másiknak esetleg mi lehet a gyangéje, hibája, ami a problémáinak forrása lehet.
            Te pl. nekem nagyon nem vagy szimpatikus itt a fórumon, de lehetséges, hogy ha élőben találkoztunk volna és úgy beszélgetnénk, egészen más lenne a helyzet (bár nem valószínű).
            Másrészt pedig, azt írod, olyan valaki, aki távoli rajongó, és szeret. Hát szerintem ha valaki sosem lesz objektív az emberrel szemben, az éppen egy rajongó! Az ugyanis mintha valami rózsaszín szemüvegen keresztül szemléli az illetőt, idealizálja, imádja, a rossz tulajdonságait észre sem veszi, vagy render kimagyarázza azokat, szóval ha valakitől sosem várhatsz objektív és építő jellegű kritikát, az éppen egy távoli rajongó lesz. Ezt is onnan tudom, hogy én is rajongtam már, és utólag bőven beláttam, hogy mekkora hülye voltam, hogy észre se akartam venni, vagy megmagyaráztam valamivel az illető összes sz**ságát…ahogy velem szemben is volt már, aki rajongott értem, sőt üldözött is a dolgaival, és nem tudtam vele olyan “bunko” lenni (csak hogy hátha attól megutál és végre békén hagy), hogy ne magyarázta volna ki valahogy…

            “De erre meg mondhatnád, hogy épp attól jobb a te eseted, hogy minden jó, rossz tulajdonságod alaposan, élőben ismerik, igazán érthetnek téged, én erre ismét azt mondom, nem hiszek az olyan barátságban, ahol nem egyformán gondolkodtok, hisz akkor ezek szerint folyton veszekedtek, de te azt meg nem szereted, hisz itt is meglep, hogy kritizálnak(én).”

            Jézusom, Te mindig tudsz valami újat mutatni, amivel kiakasztod az embernél a barométert. Ugyan honnan veszed azt, hogy ha valakik nem egyformák mindenben, akkor folyton csak veszekednek…?!
            Neked az a legnagyobb bajod, hogy mindent hihetetlenül fekete-fehérben látsz, és idegborzolóan téves dogmákat állítasz fel dolgokról. Az emberek sosem ennyire fekete-fehérek, kér ember (pl. barátok) viszonyában pedig ez még inkább igaz. Nincs olyan, hogy tökéletesen egyezünk, az embereknek vannak közös érdeklődési köreik, közös témáik, illetve vannak olyanok, amikben különböznek. Ettől még lehetnek nagyon jó barátok, és nem szükséges okvetlenül folyton veszekedniük! Előfordulhatnak néha viták, véleménykülönbségek, de ezt normális, egészséges, civilizált emberek tudják a helyükön kezelni. Pl. nekünk is többször vannak vitáink a barátaimmal, mégsem érzem, hogy én ettől összezuhannék lelkileg (ahogy azt rólam ismét nagyszerűen megállapítottad, hogy én nem vagyok edzett a veszekedéshez, de már csak röhögni tudok a hülyeségeiden), és nem fog a barátságunk sem fölbomlani, mert néha egyes dolgokról más a véleményünk. Ezzel a hozzáállással Neked nem sok barátod lehet az életben, amit tudok sajnálni, mert ha több szociális kapcsolatod lenne, nem lennének ilyen valóságtól elszállt, hihetetlen tévképzeteid az emberekről, mint amiket itt előadsz…
            Egyetemen pl. megismertem egy srácot, akinek a magánéleti problémája hasonló volt az enyémhez (annyi kivétellel, hogy ő tényleg egy igazi nagybetűs lúzer volt, sosem volt barátnője, és ha nem változtatott azóta gyökeresen önmagán, akkor szerintem azóta semi gen látott nőt…ezzel szemben nekem akadtak ilyen-olyan kapcsolataim, kalandjaim is, de összességében én sem tudtam ötről a hatra jutni párkapcsolatok terén), mégsem vált a barátommá, mert ezen kívül szinte semmi közös nem volt bennünk, ami erre alapot adhatott volna.

            “Veszekedéshez, nézeteltérésekhez te nem vagy elég edzett az itteni jelek szerint, hisz hisztériásan sértődékeny vagy.”

            Persze, hogy az vagyok, annyit hisztáriáztam és sértődősködtem itt is, nem is észérvekkel és logikus paradigmákkal szedtem total higgadtan ízekre minden tökéletlenséget, amit rámzúdítottál, hanem hisztériásan besértődtem…ha neked az eddigi kommunikációból mindössze ennyi jött le, akkor végképp nem tudom, hogy milyen világban élsz, mert akkor szerintem nem egy fórumot olvasunk.
            Szerintem hisztériásan sértődékeny, az éppen TE vagy, plusz árad belőled a csalódott keserűség, mindenkiben rögtön a legrosszabbat látod (függetlenül attól, nő vagy férfi), minden mondatot a lehető legnegatívabban értelmezel, amiért aztán rá is támadszaz illetőre, és köpködöd szét az epét mindenkire, akit érsz. Nem egyedül nekem ez a véleményem, de láthatóan az önkritikának is híján vagy, és másokban látod mindazt, amit magadban kellene.

            “Én nem azt mondtam, hogy úgy választasz barátot, hogy direkt abban legyen gyenge, amiben te, hanem, hogy attól barát, hogy ugyanabban gyenge, mint te, azaz, hogy azért barátkoztok, mert egyformák vagytok, azért szimpatizáltok, és az egyformaságból következik, hogy sajnos a gyengéitek is egyek lesznek, ahogy az erősségeitek is. A hasonló attól hasonló, hogy hasonló.”

            Mondom, ismét egy téves intuíció, egy felálllított dogma, de az egész nem több egy légvárnál. Fentebb kifejtettem, hogy mitől barát a barát, hogyan alakulnak ki a barátságok, nem tudom jobban megértetni veled. Nekem pl. az egyik legjobb barátomat gyermekkorom óta ismerem, rengeteg közös témánk, érdeklődéünk volt (ugyanazt a képregényt szerettük, ugyanolyan típusú könyveket, hasonló zenét, filmeket, ugyanazokat a közösségi játékokat), aztán a barátság felnőttkorban is megmaradt. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben tökéletesen hasonlónak kellene lennünk (két egyforma ember különben sem létezik), és például a problémáink sem azonosak. Ettől még tökéletesen meg tudjuk egymást érteni, és semmi gátja nincs a barátságunknak. Ő pl. azóta túl van egy sikertelen házasságon, egy váláson, és a jelenlegi partnerével ugyanazokat a hibákat követi el, amiket anno a feleségével. Én ezeket objektíven látom kívülről (ahogy a többi barátunk is a társaságból), néha meg is mondom neki, ha beszélünk róla, cserébe ők meg nekem szokták elmondani a tanácsaikat, észrevételeiket a problémáimmal kapcsolatban.

            “Továbbra se tudtam meg, hogy azért ne kapjanak a nők jogsit, mert neked esetleg nincs is kocsid? Mert már tényleg nem tudom, te voltál-e, aki írta, neki nincs…, elnézést kérek, időnként keverek.”

            Nem, nem én írtam. Nem emlékszem rá, hogy egyáltalán írt-e volna ilyet valaki (nem olvasom mindig az összes hozzászólást a fórumon), de ha igen, az nem én voltam.
            Mellékesen amúgy nekem sincs, de a nők ne ezért ne kapjanak jogsit (ismét egy olyan feltételezés, amiből árad a megkeseredett világutálat: “dögöljön meg a szomszéd tehene is!” Te láthatóan ilyen vagy, na én nem!), hanem azért, mert éppen eleget közlekedek (céges autóval, illetve a család régi autójával néha, ha otthon vagyok), és tapasztalom, hogy miket bírnak a nők művelni a forgalomban, és igen, összességében nekik nem való az autóvezetés. Vannak dolgok, amiket a nőknek nem kellene erőltetniük, és vannak, amiket a férfiaknak. Pl. az autóvezetés tipikusan olyan, ami a nőknek nem való! Ez a véleményem, és fel vagyok rá készülve, hogy ezért most megint mindenféle utolsó érzéketlen, rohadt szemét hímsoviniszta disznónak el leszek mondva, aki csak tapossa a nőket, aztán csodálkozik, hogy miért nem kell nekik…:D
            Csak annyit tennék hozzá, hogy az írásaimat, érveimet már régen nem is neked szánom (te úgyis menthetetlen és reménytelen vagy), hanem mindazoknak, akik esetleg még olvassák ezeket a sorokat.

            “A három db-os, általad folyton ellenzett felkiáltó jelről is tudom, hogy nem helyesírási hibaként kritizálod, de ebbe is belekötni, hiperérzékeny mimóza lélekre vall,”

            Szerinted hiperérzékeny mimóza lélekre vall, szerintem meg nem. Nekem meg van az okom rá, hogy zavarónak, udvariatlannak és tolakodónak véljem azt, amikor valaki ezzel próbálja felhívni a mondandójára a figyelmet (ráadásul meg is írtam, hogy nem a mondandód lesz tőle hangsúlyosabb, csak magadról állítasz ki egy ideges, frusztrált képet…persze ez a logikai gondolatmenet is szerinted hiperérzékeny, mimóza lélekre vall…szánalmas! :D)

            “ Ne folytassuk, már csak azért se, mert utálom a focit, és azokat is, akik fociznak, mert nőgyűlölők,”

            Na, hát ez a csúcs! Ez mindennek az alfája és omegája, tökéletesen keretbe foglalja az egész “nosmink-jelenséget”. Ilyen ostoba és korlátolt, előítéletes dogmaalkotással még a náci Németországban is ritkán találkozott az ember.
            Ezen az alapon mondhatnám én is, hogy miután azt a tuskót, aki kolbászokhoz és disznókhoz hasonlítgatta itt a férfiakat, Barbarának hívták, akkor én utálom az összes Barbara nevű nőt, mert mind vérgőzös, férfigyűlölő feminista bunkók…:D
            Vagy, ha egyszer volt egy durva konfliktusom egy szemüveges emberrel, mert egy agresszív bunkó volt, akkor utálom a szemüvegeseket, mert agresszív bunkók…:D
            Egyszóval, végleg kiállítottad magadról az összképet, ezek után cseppet sem csodálom, hogy nincsen senkid, amíg ilyen a hozzáállásod a világhoz és az emberekhez, addig nem is lesz.
            Kérlek ne is válaszolj, mert el sem fogom olvasni. Belőled ennyi pár napra untig elég volt.

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 10:19

            Kedves Zlatan, nosmink sikeresen kihozta belőled az állatot :), és ha ügyes vagy, akkor ezen elgondolkodsz több szempontból is…
            Bár eddigi tapasztalataim szerint nem fogsz, inkább csihipuhizol vele tovább, mert ez az irány vonz, szemmel láthatóan, másokról mintha tudomást sem vennél, szóval valami lehet itt…

            Legjobban tényleg azon röhögtem, hogy a nők ne kapjanak jogsit, szerinted se (hű, ha ketten vagytok valakivel ezen az állásponton, akkor ez már nem semmi).
            Már látom magam előtt a Te világodat, ahol az apukák fuvarozzák a gyerekeiket suli után (munkaidőben) szakkörre a város másik végébe… Meg apukák járnak bevásárolni, ők kivitelezik a babás-mamás hétköznap délelőtti találkozókat gyeses anyukák között, meg ilyenek. Vagy – mint régen – járjanak busszal, utazzanak babakocsival napi több órát (mint velünk az anyám), míg a pasik egymagukban üldögélnek a kocsijukban…

            Nem semmi világ lenne :D…
            Gondolom, azonosulsz a két nappal ezelőtti éjszakai parlamenti jobbos beszólásokkal is… Vagy tévedek? Remélem, ennyire nem vagy súlyos eset, csak nosmink hozott ki a sodrodból (szerintem kicsit talán direkt? Provokatív egy csaj, az biztos, de kezdem azt mondani, hogy lenne előnye ennek, ha csak taktikának szánná… Lám Te is milyen szépen bemutatkoztál végre, és most már nyilvánvaló, miért nem kellesz a nőknek, ma ilyen gondolkodással nőt szerezni – hát, nem túl esélyes, mint arra magad is élő példa vagy. Ja, és hogy jogsid sincs. Bammeg, ezt is eltalálta!!! Tud valamit a csaj.)

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 10:43

            Anika, álljál már le a hülyeséggel, könyörgöm, ne kezdd már Te is!

            Először is: az én anyámnak sem volt soha jogsija, az egyetlen kis Trabantunkkal apám járt munkába, anyám pedig engem -először babakocsiban, majd mikor nagyobb lettem, már nem- buszon-villamoson hozott-vitt ide-oda.
            És képzeld, meg tudta oldani, belőlem ép és egészséges ember lett, és ő sem rokkant bele…!

            Fogalmam sincs, mik voltak a “két nappal ezelőtti éjszakai parlamenti jobbos beszólások”, a politikától a hátamon feláll a szőr, így amennyire lehet, távol tartom az életemtől. Szóval, nem tudom, mivel kellene/lehetne, vagy épp nem kellene/lehetne azonosulnom.

            Jogsim pedig VAN (olvass figyelmesebben Te is, szó szerint leírtam, hogy szoktam közlekedni céges, illetve családi autón), autóm nincs (nem is vágyom rá). Ja, és ilyesmire nosmink sem tippelt, hogy nincs-e jogsim.

            Egyébként nagyon viccesek vagytok: ti komolyan úgy gondoljátok, hogy egyetlen ilyen vélemény megalapozza az indoklását annak, hogy “na, pont ezért nem kellesz a nőknek”…? Ti azt képzelitek, hogy ha valakivel ismerkedem, akkor azzal szoktam nyitni, hogy “szia, XY vagyok és szerintem a nőknek nem kéne jogsit kapniuk!” ? …vagy vastag piros filccel ki van írva a homlokomra, vagy mi?
            Sajnálatos, hogy ennyire zokon vesztek mindent, ami nem a szátok íze szerint való, de azt azért hozzátenném, hogy ez csak EGY vélemény EGY adott témát illetően, ettől még nem vagyok egy nőgyülölő hímsoviniszta, aki ekként is bánik minden nővel, akivel találkozik.
            Igenis nagyon szeretem és tisztelem a másik nemet, számos erényét és szépségét elismerem, persze azt is megírtad már, hogy ez sem jó, mert akkor a férfi nyálas, odaadó, az meg ugye unalmas…ha viszont valamiben konzekvensen kiáll az elve mellett, és nem törődik azzal, ha a nőknek az nem tetszik, akkor meg azt hiszed, rögtön ráleltél az okára, hogy miért is nem kell a nőknek, mert egy ilyen érzéketlen, taposó szemétláda ugyan kinek lenne vonzó…?
            Szóval, önmagaddal kerülsz ellentmondásba, először legalább logikailag végig kellene gondolni a dolgokat, mielőtt te is rátámadsz az emberre.

            Azt meg nem értem, miért hozta volna ki belőlem nosmink az “állatot”, mert sem nem dühöngtem, sem nem káromkodtam, nem kiabáltam, csak logikusan, érvekkel és tényekkel alátámasztva cáfoltam az általa írottakat…szóval kérlek áruld már, hogy hol, melyik mondatomban vélted felfedezni az “állatot”…?!

            Egyébként neked is pont akartam írni választ a legutóbbi írásodra, amit nosminknek írtál, mert a Te hozzáállásoddal és gondolkodásmódoddal is gáz van valahol, de erre most sem időm sem energiám nincsen.

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 11:05

            Amilyennek nosmink tűnik a Te szemedben, olyannak tűnsz ám te is. POntosabban ő higgadtabb nálad, meg ő nő, kicsit jobban elengedheti magát indulatok terén (az indulatos nő nem veszélyes).

            Te ingerült vagy. Ezt már mondtam. Süt a soraidból az ingerültség. És hogy csak vitatkozni szeretsz (békésebb beszélgetőpartnereket nem választasz, csak minket, konfliktusosakat), az tisztán látszik.

            Zlatan, tudod, mit! Ne hidd el nekem, hogy ingerült vagy.
            Keseregj tovább hitetlenül, hogy miért nem kellesz a nőknek (mert azt magad írtad, hogy valamiért nem kellesz). Mikor mi megmondjuk, nem AKAROD elhinni. Inkább védekezel (habár én pl nem támadok, de nincs is ennek jelentősége). A Te számodra lenne fontos ez az info, nekem viszont tök mindegy, mit gondolsz, mit érzel, csak segíteni akartam. A segítségem annyi, hogy
            nyilvánvalóan (bár nem hiszed, de kívülről így látszik) egy ingerült ember vagy. Mindenből ez látszik.
            De ne hidd el. Nekem mindegy.

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 11:18

            Kedves Zlatan, idézlek:

            (Először a Te idézeted van nosminktől, hogy lásd, mire válaszoltál, rögtön ez alatt)

            ““Továbbra se tudtam meg, hogy azért ne kapjanak a nők jogsit, mert neked esetleg nincs is kocsid? Mert már tényleg nem tudom, te voltál-e, aki írta, neki nincs…, elnézést kérek, időnként keverek.”

            Nem, nem én írtam. Nem emlékszem rá, hogy egyáltalán írt-e volna ilyet valaki (nem olvasom mindig az összes hozzászólást a fórumon), de ha igen, az nem én voltam.
            Mellékesen amúgy nekem sincs, de a nők ne ezért ne kapjanak jogsit (ismét egy olyan feltételezés, amiből árad a megkeseredett világutálat: “dögöljön meg a szomszéd tehene is!” Te láthatóan ilyen vagy, na én nem!), hanem azért, mert éppen eleget közlekedek (céges autóval, illetve a család régi autójával néha, ha otthon vagyok), és tapasztalom, hogy miket bírnak a nők művelni a forgalomban, és igen, összességében nekik nem való az autóvezetés. Vannak dolgok, amiket a nőknek nem kellene erőltetniük, és vannak, amiket a férfiaknak. Pl. az autóvezetés tipikusan olyan, ami a nőknek nem való! Ez a véleményem, és fel vagyok rá készülve, hogy ezért most megint mindenféle utolsó érzéketlen, rohadt szemét hímsoviniszta disznónak el leszek mondva, aki csak tapossa a nőket, aztán csodálkozik, hogy miért nem kell nekik…:D
            Csak annyit tennék hozzá, hogy az írásaimat, érveimet már régen nem is neked szánom (te úgyis menthetetlen és reménytelen vagy), hanem mindazoknak, akik esetleg még olvassák ezeket a sorokat.”

            Ebből azért nem egyértelmű, hogy jogsid van, és a “közlekedek a család autójával, vagy céges autóval” az azt takarja, hogy Te vezetsz…

            Elnézésedet kérem, amiért félreértettelek, és azt hittem, nincs jogsid (első mondatodból következtettem erre), csak néha autózol (úgy, hogy más vezet).

            Lehet, hogy a szövegértelmezésen még csiszolnom kell egy kicsit, hogy ilyen szövegeket is helyesen értsek. Rajta leszek, ígérem :).

            Amúgy tényleg érdekel, miért nem beszélgetsz itt olyan lányokkal, akik nem felhergelnek, mint ns vagy én, hanem kedvesek, aranyosak, fel lehet töltődni belőlük, netán udvarolni is lehet nekik. Van itt annyi lány, és alig állsz velük szóba.

            Ennek mi az oka?

            Ez költői kérdés, valójában nem vagyok rád nagyon kíváncsi, azért tettem fel ezt a kérdést, hogy ha akarsz gondolkodni, akkor ezen is érdemes eltöprengeni, hátha közelebb visz az eredeti kérdésed megoldásához egy jobb pillanatodban.

            De persze nem muszáj gondolkodni, meg hinni nekem, ismétlem. Csak úgy írogatok itten :), mialatt nagy stresszben várok egy fontos levelet, szóval így vezetem le a feszkót, ezer bocsánat érte. Tényleg nem bántani akarlak, csak rávezetni, hogy más irányba is érdemes keresni a megoldást. Olvass el másokat is (magad írtad, hogy nem mindenkit olvasol). Olvasd azokat, akik fel tudnának dobni, ne minket, akik csak itt hisztizünk, akikkel csak veszekedni lehet. Nem egészséges ez :D…

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 12:29

            “Amilyennek nosmink tűnik a Te szemedben, olyannak tűnsz ám te is. POntosabban ő higgadtabb nálad, meg ő nő, kicsit jobban elengedheti magát indulatok terén (az indulatos nő nem veszélyes).”

            Mondom, csoda viccesek vagytok ti: szerinted nosmink higgadtabb mint én. Hát ezen már cask röhögni tudok. Nem is ő írt neked olyanokat, hogy “anika, te cask ne dumálj”, igaz? :)
            Annál érdekesebb, hogy most ezután hirtelen mennyire egytértesz vele énvelem szemben…!
            Azt meg ne hidd, hogy bármi is van, amit egy nő megengedhet magának, egy férfi meg nem. Ilyen nincs; ha annyira ki vagytok akadva azon, hogy szerintem a jogsinak férfiúi kiváltságnak kellene lennie, akkor te sem mondhatsz ilyeneket, mert teljesen hiteledet veszted. Vagy mindenki megengedheti magának, vagy senki. Ja, és abban is nagyon tévedsz, hogy az indulatos nő nem veszélyes…bizony, láttam már a saját szememmel olyat, ami simán cáfolja ezt, sőt; egy nő sokkal aljasabb és bosszúállóbb tud lenni, ha bedühödik valakire, és kegyetlenebb az eszköztára is.
            Persze látom már, hogy ti mindent kettős mércével mértek, a nőknek a hibáit észre sem akarjátok venni, ők mindent csak jól csinálhatnak, csak tökéletesek lehetnek, a férfiak bezzeg jellemtelenek, lusták, aljas szemétládák, stb.
            Ezzel az írásommal be is fejeztem, nem csak nosminkkel, most már veled is. Ilyen hozzáállással nem tudok mit kezdeni, mert úgyis mindent ezen a prizmán keresztül értékelsz.
            “Te ingerült vagy. Ezt már mondtam. Süt a soraidból az ingerültség. És hogy csak vitatkozni szeretsz (békésebb beszélgetőpartnereket nem választasz, csak minket, konfliktusosakat), az tisztán látszik.
            … A segítségem annyi, hogy
            nyilvánvalóan (bár nem hiszed, de kívülről így látszik) egy ingerült ember vagy. Mindenből ez látszik.”

            Ez is baromság. Nem vagyok ingerült. Nem ez süt a soraimból. És nem vagyok ingerült típus sem, ti nem ismertek személyesen. Nyilván én is dühbe tudok gurulni, de ritkán, és akor az nagyot szól, egyáltalán nem olyan, mint amit itt láttok. Ja, és általában sokkal komolyabb oka van, mint hogy néhány, számomra jelentéktelen ismeretlen nő miket írogat egy netes fórumon keresztül. Ismerem magamat elég jól ahhoz, hogy ezt tudjam, tudom, hogy mi van benne, mit érzek, tudom, hogy nem vagyok ingerült (most sem), és őszintén nem érdekel, hogy ti ennek ellenére mit mondotok/gondoltok róla. Te úgyis ingerültnek AKARSZ látni, így annak is fogsz, bármit is írok, és bárhogyan. Lelked rajta; ugyanazt mondom, amit te nekem: ha nem akarod, ne hidd el, hogy nem vagyok az.
            “Amúgy tényleg érdekel, miért nem beszélgetsz itt olyan lányokkal, akik nem felhergelnek, mint ns vagy én, hanem kedvesek, aranyosak, fel lehet töltődni belőlük, netán udvarolni is lehet nekik. Van itt annyi lány, és alig állsz velük szóba.”

            Most nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg érdekel-e, vagy sem, mert két sorral lejjeb önmagadat cáfolod meg (“Ez költői kérdés, valójában nem vagyok rád nagyon kíváncsi”).
            De azért röviden válaszolok: először is, nálam egyáltalán nem tudatos törekvés eredménye ez, hogy “na igen, vele beszélgetek, vele meg nem”. Most úgy adódott, hogy ehhez a témához volt hozzászólnivalóm, ezért ide írtam, amire kaptam válaszokat, és elkezdődött egy társalgás (vagy nevezd vitának, ha akarod, bár én nem újra elmondom, nem lettem közben ingerült). De nem kerülöm tudatosan a kedves embereket, és keresem a “hisztiseket”, az tényleg nem lenne egészséges viselkedés. :D
            Másodszor pedig, én nem látok itt “annyi lányt”, mindig ugyanaz a néhány név ismétlődik minden hozzászólásnál (kicsit megerőltetve magma akár fel is tudnám sorolni), és a nagyrészük hozzátok hasonlóan a férfiakat alapból utáló, rossz szemmel néző, minden szóhoz, gondolathoz eleve negatívan hozzáálló, az egyedülléttől megkeseredett harcos feminista, akiknek bármit is írnék úgysem tetszene.
            Örülnék, ha itt tényleg lennének kedves, aranyos lányok, akikkel fel lehet töltődni, sőt még udvarolni is nekik, ha tényleg tudsz ilyeneket, kérlek írj néhány nicknevet, hogy kik azok, és akkor majd figyelni fogom őket a jövőben, s ha igazad van, akkor beszélgetni is próbálok velük (ez most tényleg nem irónia, komolyan kíváncsi vagyok rá!). Köszi!

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 13:09

            Zlatan, sorolom, kérésedre: Judit, Brigi, Ebony (őt már észrevetted), Lujza, Estike, Plüssribizli (ő mondjuk mostanában nem járt erre, de ő is ezerszer kedvesebb nálam), R. B. Andi, Betti, Randi Andi – és valamit írt neked segítő szándékkal Hrdlicka is, csak elakadtál a mail címed megadásánál, de válaszolt arra is, meg azóta írt még mást is.

            Nézz szét szerintem. Van itt annyi kedves, normális, segítőkész ember. Biztos akad olyan, akivel jót tudnál beszélgetni, feltöltődni, stb.

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 13:28

            Köszi a felsorolást, majd figyelek.
            Bár Randi Andit kicsit furcsálltam, hogy belevetted, ő garantáltan nem olyan, akinek udvarolni lehetne, meg aztán csak nagyon kivételes esetekben szól hozzá, vagy válaszol.

            Öhm…Hrdlickát illetően, nekem eddig úgy jött le, hogy ő férfi vagy nem…? Lehet, hogy én is rosszul értelmeztem valamit…:D
            Egyébként én nem találom, hogy válaszolt volna, miután elakadtam az e-mail címmel, szóval mondd meg légyszives, hogy hová és mit írt, mert én nem látom…?
            Köszönöm!

            Zlatan, sorolom, kérésedre: Judit, Brigi, Ebony (őt már észrevetted), Lujza, Estike, Plüssribizli (ő mondjuk mostanában nem járt erre, de ő is ezerszer kedvesebb nálam), R. B. Andi, Betti, Randi Andi – és valamit írt neked segítő szándékkal Hrdlicka is, csak elakadtál a mail címed megadásánál, de válaszolt arra is, meg azóta írt még mást is.

          • Hrdlicka   2012. szeptember 13. csütörtök 16:43

            Zlatan: “csak a nős családapák vonzóak, mert ők bizonyára nem véletlenül lettek nős családapák…totális 22-es csapdája)” ugyan, Zlatan, ne pánikolj, csak azoknak vonzóak ők, akik nem tudják, hogy azért lettek nősek, mert elment az eszük:-))

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 22:26

            “ne pánikolj, csak azoknak vonzóak ők, akik nem tudják, hogy azért lettek nősek, mert elment az eszük:-))”

            Tudom, csak viccnek szántad, de sajnos akármiért is lettek nősek, azok lettek, és a lényeg, hogy innentől fogva ki is lett mondva hogy csak ők a vonzóak, akik nem azok, ők pedig elmehetnek a sunyiba, mert biztos valami súlyos bajuk van…úgyhogy ezt a témát bebuktuk.

          • nosmink   2012. szeptember 14. péntek 02:38

            anika,
            nem elvből vagyok udvariatlan, hanem spontánságból, szenvedélyből, az meg nyíltszívűség. Elvből udvarias lennék, egyébként én is szeretem az udvariasságot, szoktam is úgy beköszönni levelezésben is, és én is haragszom, ha valaki bunkó.., de egy fórumban nem szempont a helyesírás, megszólítás kritizálása, mert a témára figyelek. Csak azt próbáltam érzékeltetni Valmonttal, hogy az udvariasság se minden, ettől még lehet, hogy gazember valaki. Párkapcsolatban a nyíltszívűséget pártfogolom, különben minek.

  22. Szabolcs   2012. szeptember 5. szerda 20:18 / Reply

    Szia Anika! „Nem találom azt az embert, aki a társadalmi probléma megoldásán törné a fejét. Amíg mindenki csak magára gondol, és a következő generációért nem tesz semmit, még csak nem is töpreng el, addig nem lesz nekünk jobb. Ha valamit tenni akarnánk, amivel a valódi problémát oldjuk meg, ha valaki egészében látná a problémát, és akár próbálná megtalálni a kivezető utat, az érne valamit.
    Engem sokkal boldogabbá tenne, ha dolgozhatnék valami ilyesmin, mint az, ha az egyéni magánéleti problémáimat valami kompromisszumos kapcsolattal “megoldanám” (valójában csak a kivenném a kirakatból, és eldugnám hátra).
    Én esélyt abban, látok hogy azt a bizonyos problémát egyénileg oldjuk meg. Nincs mindenki azonos tapasztalati,” megértési szinten” , így legfeljebb csak ráerőltethetnének a tömegre egy újabb ideológiát. Aminek tudjuk, hogy milyen következményei lehetnek.
    Te elfogadnál egy általános megoldást a problémádra?
    A valódi problémára keresed a megoldást? Elfogadnád ha azt mondanám, hogy a valódi probléma az, hogy szinte folyamatosan az elménkben élünk, miközben a lelkiekre vágyunk? Miközben a lelki „dimenziótól” nagyon eltávolodtunk. Eléfogadnád ha azt mondanám, hogy van megoldás? (kivezető út) Elfogadnád ha azt mondanám, hogy az egyik ilyen megoldás, ha elcsendesedsz, és közben figyelsz befelé?Elfogadnád ha azt mondanám, hogy pusztán a befelé figyelés szép lassan helyére tesz dolgokat, egyre érthetőbbé válik általa a világ?Elfogadnád, ha azt mondanám, hogy az is bőven elég, ha csak mindig a jelenben élsz ?Mindig az adott pillanatban élsz? Elfogadnád ha azt mondanám, hogy valójában szinte soha sem tudsz igazából a jelen pillanatban élni, vagy a jövőben vagy a múltban élsz? Elfogadod, ha azt mondom, hogy valószinű, hogy félrefogod értelmezni a jelenben való létezést, ha az elméddel akarod megérteni?
    Végül is semmit nem kell ezekből elfogadni. Viszont hogy bizonyítsam, hogy mégsem beszélek csupa hülyeséget, figyeld meg , hogy szinte folyamatosan az elmédben élsz. Csukd be a szemed és csak figyelj! Figyeld , hogy jönnek sorban a gondolataid. Ráadásul azt fogod tapasztalni, hogy összevissza csaponganak a gondolatok. Szinte teljesen összefüggéstelenül. Úgy fog tűnni mint ha bolond lennél, mert valahol az is vagy , de ezt ne vedd személyes sértésnek, mert én is bolond vagyok és szinte mindegyik ember . Egy perc nem sok idő, de addig sem tudsz igazán csendben maradni. Lehet , hogy nem beszélsz hangosan , de belül folyamatosan locsogsz. Nem csak Te , én is , és szinte mindenki.
    Ha a valódi problémát okát keressük akkor talán itt kéne keresni. Ha nagyritkán sikerül elcsendesednünk akkor kapjuk meg az igazi választ. Elemezgethetjük ,itt a problémákat az okos elménkkel, akár éveket is beszélgethetünk e témáról. Kivesézhetjük, vizsgálgathatjuk minden oldalról, legjobb esetben „nagyon okosnak fogunk látszani”, de a problémáink lényegét nagy valószínűséggel nem fogjuk megérteni. Talán furcsán hangzik, hogy a csendben van a válasz.
    Túl sokat beszélünk , túl sokat elemezgetünk, túl sokat agyalunk. Ha beszerzem Rólad az „alap infokat” , valójában szinte semmit sem tudok majd Rólad. Ha csendben tudnék maradni (belül is), miközben a szemedbe nézek legalább egy percig, valószínű sokkal többet megtudnék Rólad, mint tíz év folyamatos beszélgetéssel. Egyébként ami a személyiségedet illeti , nagyon sok mindent megtudni az itteni hozzászólásaidból is.,…de felesleges lenne ehhez ragaszkodnom, mert bármikor változhat a személyiséged. és fog is változni. Egy év múlva már másképp fogsz látni bizonyos dolgokat. Tudom ! Azt mondod, hogy vannak bizonyos alapok amiben nem változol. Talán pont ez az a bizonyos korlát ami meggátol abban, hogy tovább láss a felszínen . illetve, hogy tovább lépj. Megint csak arra kérlek, hogy ezt se vedd személyeskedésnek , hiszen én is és mint a legtöbb ember teli vagyok még korlátokkal ami sokszor meggátol abban , hogy tisztán tudjak rálátni a felmerülő problémáimra.

    • anika   2012. szeptember 5. szerda 21:13 / Reply

      Kedves Szabolcs, a hsz-d második felére nem tudok mit mondani, mert ilyen magasságokhoz én túlságosan földi halandó vagyok, és jól is érzem így magam, a kis prózai szemléletemmel. De van itt, aki majd hozzá tud szólni ehhez.

      Az első féléhez: szerintem van egy társadalmi probléma, az pedig az, hogy a fiúk nem azt kapják gyerek és fiatal koruk során (szülőktől, külvilágtól, intézményektől), ami ahhoz kellene, hogy boldog, egészséges lelkű (és testű) felnőtt férfiak legyenek belőlük. Ott kezdődik, hogy folyton nők közt vannak (anyák, tanárok). És még rengeteg egyéb összetevő (egyszer hosszan beszélgettünk erről valakivel egy másik topikon).

      Ezzel a problémával nem foglalkozik senki. Pedig kellene. Szerintem. Nem ideológiát kéne ráerőltetni senkire, csak lehetőséget kéne biztosítani a fiúk számára, hogy gyerekként jó irányba fejlődhessenek. Ez pedagógia kérdéskör, nem valami új ideológiát kell megírni, hanem több száz éves, bevált gyakorlatot kéne úgy visszahozni, hogy az a mai világba nagyjából egészségesen integrálódjon (vagyis ne anakronisztikus legyen, ne öreg bácsik nosztalgiájára alapozzák, hanem a pedagógia és a szociálpszichológia felkent tudorai találjanak ki valamit, ami tudományosan van megalapozva, nem ideológiailag).

  23. Szabolcs   2012. szeptember 5. szerda 20:46 / Reply

    Szia Randi Andi!

    Dumálok itt , és közben a kérdésedre meg nem válaszoltam..:)) A tökéletlenségem, és hogy mivel akasztom ki a másikat? Hát talán az(zal) , hogy túl sokat elemezgetek, aztán, túl mélyre leások a probléma gyökerének keresése közben , aztán sokáig elidőzök ott “lent”.:),..de talán a legnagyobb tökéletlenségem, hogy nem akarom igazán elfogadni a tökéletlenségeimet.

  24. Szabolcs   2012. szeptember 5. szerda 23:06 / Reply

    Kedves anika!

    Ha igazából hiszel abban amit írtál , akkor ez a jelenlegi helyzet akár adhatna Neked egy új lehetőséget.Mivel utaltál arra , hogy szeretnél változtatni a társadalmi problémákon.Ha más nem foglalkozik ezen problémákkal akkor foglalkozzál vele Te. Valakinek el kel kezdeni.

    • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 06:10 / Reply

      Hozzáértőnek kéne.

  25. István   2012. szeptember 6. csütörtök 02:13 / Reply

    Kedves Hölgyeim!

    Olvastam a hozzászólásaitokat az elvárásaitokról, és a saját párkeresési tapasztalataim alapján megkérdezném a következőt:
    Miért kell 10-ből 9 nőnek az, hogy a férfi magas legyen, még a 160 cm alattiaknak is? Hogy 20 centivel magasabb legyen nála? Örökösen ezt hallom: magas, magas, magas! De minek?…
    Már megbocsássatok, de jól akartok a fényképen kinézni mellette, vagy boldogok akartok lenni?…
    Ha hosszabbra nőtt a lába, attól jobban fog szeretni Titeket?…
    Én sajnos csak 164 cm-re nőttem meg, és vékony testalkatú vagyok! Erről tehetek? Ez egy rossz tulajdonság?… Ez szerintetek rosszabb, mint hogy becsületes, segítőkész, őszinte, igényes, kulturált vagyok? Azonkívül nem dohányzom és nem iszok alkoholt!
    Esélyt sem ad a nők többsége ezen tulajdonságok kibontakozásának, ha ránézésre látja, hogy nem magas! Ez szerintem egy nagyon helytelen hozzáállás!…
    És lehet, hogy több szeretetet tudnék adni annak aki megbecsülne és szeretne, mint a listára leírt “ideális” partner!

    • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 06:23 / Reply

      Racionálisan teljesen igazad van, nincs jelentősége a magasságnak. De a párválasztásban a racionalitás, az észérvek szerintem nem nagyon kapnak hangsúlyt. Még akár el is határozhatja valaki, hogy “na, ezentúl adok esélyt az alacsony fickóknak is, mert…”
      Aztán mégsem ad.
      Az ösztönök döntenek.
      A kövér, vagy máshogy csúnya lányok sem kelnek el egykönnyen (vagy sehogy), akármilyen jólelkűek, okosak, dolgosak, stb. És egész ronda lelkivilágú lányok is elkelnek, ha elég szép pofit meg jó alakot adott nekik a természet.
      Ez a történet nem az igazságosságról szól, nem a józan észről, nem a tudatos választásról.
      Azt gondolom, az alacsony férfiaknak egészen alacsony nőknél van jó esélye. Nem az a lényeg, hogy magas legyen, hanem hogy “nálam eléggé magasabb”.
      Továbbá az olyan nőknél, akiknek ez nem fontos. Nem ők vannak többségben, de azért akad néhány, én is ismerek ilyen nőt, mindig mindenki rá is csodálkozik, és tényleg volt alacsony barátja, bár végül nem lett tartós a dolog, de nem a méret emiatt.

      Az alacsonyak hátrányos helyzetből indulnak. Viszont vannak bevált praktikák ennek kompenzálására. Kérdezz meg más pasikat, hogy mik azok. Azért pasikat, mert ha a nők mondják el, ki fogsz akadni.

      Azt pedig írtam a múltkor, hogy a szerelem akkor alakul ki (szerintem), ha a másik felünket találjuk meg. Nem női erényeket keresünk a férfiben, hanem kvázi az ellentétünket. A becsületes, őszinte, segítőkész az nem férfi erény, hanem női…
      A nők az erőt keresik, a nagy méret is emiatt kell.

      Most gondolom, utálsz. De a világ attól még olyan marad, amilyennek a természet megcsinálta. Azért kivételek vannak, csak ne legyél totál sértődött, mire egyszer szembejön veled, fogadd el, hogy nem szemétségből vagyunk ilyenek, hanem ez egyszerűen így van. Ahogy Ti férfiak sem szemétségből kerülitek ki a kedves, vidám, jobb sorsra érdemes dagi lányokat.

      • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 06:36 / Reply

        Azért – bár tudom, hogy mérges leszel, és meg is értem – mégis leírom neked, hogy mit látok magam körül.
        Az alacsony férfiismerőseim három módon élnek. Egyik részük idejekorán megnősült, elvett egész fiatalon egy nőt, akivel szerették egymást, és azt a nőt egy életen át tenyerén hordozza, és nagyjából boldogok. A nagyon fiatal kori ismerkedésnél szerintem kicsit kevesebbet számít a magasság. Sokan már félig gyerekként megtalálják életük párját, aztán nem ugrálnak, örülnek neki. Velük sosem fogsz tudni párkeresésről beszélgetni, mert túl vannak rajta, nem érdekli őket tovább.

        A másik részük mérgelődik azon, hogy milyen igazságtalanság, hogy a nők szemét módon nem ugyanúgy viszonyulnak hozzájuk, mint a magasakhoz. És kb olyasmiket mondanak sértődötten, mint Te. Általában egyedül vannak. Ha összejönnek valakivel, nem a méretük miatt megy szét a kapcsolat, hanem a gyengeségük miatt, amit a sértődöttségük is jól példáz.

        A harmadik kategóriában kevés alacsony ismerősöm van, de elég meghökkentő a sikerük, ezért nagyon figyelem, hogy csinálják (és azért is figyelem, mert a férfitársak irigyen pletykálnak róluk).
        Ezek a fickók nem agyalnak, hanem a meglévő erejüket ösztönösen látványossá teszik. Belül olyanok, mint a többi férfi, nem is hinné az ember, hogy alacsonyak, van bennük erő, tudják is ezt magukról. Ösztönösen kompenzálják a méretüket pl nagyméretű kocsival, megfontolt, flegma, magabiztos stílussal. Kicsit ezek a fickók meg is híznak, és minimum zakót hordanak, de ha van miért, akkor öltönyt is szívesen. Ha sok pénzük van, nem titkolják el, tudják pontosan, hogy a sok pénz is férfierőt jelez a nő számára. Nem futnak a nők után. Ellenben a nők futnak utánuk, és némelyikkel összejönnek.
        Szóval az a titkuk szerintem, hogy egyrészt belül semmivel sem gyengébbek, mint a magas férfiak, és nem is sértődöttek, nem várják a nőktől, hogy “döntsenek igazságosan és logikusan párválasztáskor”, hanem tudják, hogy nekik külsőségek terén valami pluszt kell felmutatniuk, amivel demonstrálják, hogy bizony férfiak ők is. És felmutatják, mindenféle hiszti nélkül. Meg ösztönösen érzik, hogy nem árt hízni. Végül is hízni nem kunszt, a mai világban bárki képes rá szerintem. A széles váll is férfias.

        Azt látom, hogy a hátrányukat ők pár ügyes trükkel ösztönösen ledolgozzák, sértődöttség nélkül, sőt, talán sikernek megélve azt, hogy “lám, lám anyukám fölöslegesen szomorkodott a magasságom miatt, el tudom adni magam én is”. És nem a magasságukkal fogják meg a nőket (nyilván nem), hanem az erejükkel meg azzal, hogy jól érzik magukat a bőrükben.

        Ja, és ismerek jó magas férfit, aki szintén valamiért nem képes erőt sugározni, meg rossz a kedve. Hiába magas, sehogy nem jön össze neki a párkapcsolat. Nekem sem kéne, pedig én is bírom, ha valaki jól a fejem fölé tornyosul.

      • Zlatan   2012. szeptember 6. csütörtök 15:16 / Reply

        Te tényleg brutálisan fekete-fehérben látod a dolgokat.

      • Brigi   2012. szeptember 7. péntek 23:26 / Reply

        Anika, mivel már sokadszor írod, muszáj kijavítanom: a becsületes, őszinte és segítőkész NEM női, hanem emberi erények. Így férfi erények is.

        Én pl.tuti nem tudnék szeretni olyan férfit, aki nem becsületes. Ez nekem pl. fontosabb, mint a magasság vagy a kocsi…Ha meg nem őszinte, akkor az egész kapcsolat szart sem ér, akkor már jobb szerelembe esni a kedvenc filmsztárunkkal. Az intimitás egyik lényege éppen az őszinteség, vagyis hogy kvázi álarc nélkül mutathassuk meg az igaz valónkat. Ha ez neki nem megy, akkor annyit ér az egész, mint zokniban lábat mosni.)

        Szóval ne érts félre, respektálom a véleményed, sokszor nagyon tetszik is, amiket írsz, meg volt olyan, amin elgondolkodtam. Viszont az nagyn bicskanyitogató, amikor általános igazságként írsz le olyasmit, ami max a Te véleményed és ne haragudj, de ez esetben pl. objektíve is hülyeség. A becsület soha nem volt “női erény”, ugyan már.

        • anika   2012. szeptember 8. szombat 06:35 / Reply

          Kedves Brigi! Az őszinteség meg a becsületesség csak morálisan számítanak elvárásnak egyaránt a férfitől és a nőtől. Ha kicsit racionálisabban nézzük a kérdést, rá kell jönnünk, hogy nincs is olyan, hogy becsületes meg őszinte ember. Van egy skála, amin el tudjuk kb helyezni a személyt, hogy mennyire becsületes és őszinte (100 %-ig szerintem senki).

          Olvastad a “Férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek” c. könyvet?
          És a “Miért sírnak a nők, miért hazudnak a férfiak?”-at?
          Ha nem olvastad, akkor olvasd el, érdemes.
          Na, ott (is) leírják, hogy irreális elvárás a férfivel szemben, hogy legyen őszinte.

          Szerintem se a nő, se a férfi nem őszinte, csak a nő sokszor mégis az, mert igényli is, hogy az lehessen. A férfi meg azt igényli, hogy néha bezárkózhasson, hogy megmaradjon a saját világa. A nő oda folyton be akar törni. Valahogy meg kell védenie. A férfi igénye jogos. A nőé (hogy beleláthasson) szerintem nem, de ezzel nyilván a nők zöme nem fog egyetérteni velem… Ennyit az őszinteségről.

          A becsületesség is rokona ennek, csak az mégis más. Szerintem egyébként mindkettőnél van egy skála, és a jókislány-nők egész közel állnak a “becsületes, őszinte” végéhez, a férfiak meg(mindannyian) messzebb. Ki kicsit messze, ki nagyon messze, de szerintem általában messzebb, mint a nők.
          A becsületesség egyébként érdekes kérdés, én egyfelől “szigorú” vagyok becsület ügyben (mármint hogy mi tartozik ide), én pl ha valaki manipulál egy másik embert pl könnyekkel, érzelmi zsarolással, arra is azt mondom, hogy “ez nem becsületes dolog”.
          Másfelől nálam ez csak egy megállapítás, nem ítélet, szerintem ez része az életnek, és kicsit az is hülye, aki hagyja, és sokszor életrevalóság az, ha felismerjük, kit lehet némileg befolyásolni így vagy úgy (nem becsületesen). Pontosan tudom, hogy én sem vagyok igazán becsületes (bár igyekszem), pontosabban nincs olyan ember, aki tökéletesen becsületes, vagy pláne őszinte lenne. Az anya sem becsületes, mikor a kamasz gyerekét manipulálja (de mégis igaza van). A férfi sokkal többször kerül olyan élethelyzetbe, hogy ha becsületes lenne, akkor az egész családját anyagi romlásba döntené, vagy elbukna a hierarchiaharcban, vagy meghalna a valós háborúban, vagy rámenne a házassága egy ártatlan flörtre.
          Vannak helyzetek, mikor nem kell, sőt, hülyeség becsületesnek lenni.

          Nyilván mikor gyerekek vagyunk, a felnőttek megtanítják, hogy mi mindenben kell jól viselkedni. Ezek közt ott a becsület is. Az emberek zöme aztán felnőve elvet néhány ilyen gyerek kori sablont (ez is része a felnőttségnek), mert ha felnőttként is olyan jó gyerek lenne, mint gyerek korában kellett lenni, akkor elpusztulna, vagy nagyon pórul járna, kihasznált lúzer lenne, naiv átvágott liba lenne, stb. Van is sok ilyen. A gyerek kori sablonokat átmeneti időre kapjuk, nem egy egész életre! Felnőttként már szabad mérlegelni, csak gyerek korban még kicsik vagyunk hozzá. Én már most mondok néha olyat a gyerekeimnek, hogy “jó, hát szabad veszekedni, ha nem bírtok anélkül meglenni, csak vigyázzatok, meg ne tudjam”. Én már itt elkezdek lazítani a “mindig jónak és becsületesnek kell lenni” elven. Mert irreális, az életben úgysem kivitelezhető.

          Van olyan is, hogy bármit teszel, az nem becsületes. Pl tegyük fel, hogy Te egy pedagógus vagy, alacsony fizetéssel, kevés heti munkaórával, és a férjed meg egész jól keres. Megteheted, hogy nem vállalsz plusz munkát, akkor azért nem vagy becsületes, mert vállalhatnál, de mégsem teszed, otthon üldögélsz délutánonként, kvázi őt használod ki anyagilag. Másik lehetőség, hogy vállalsz különórákat, melyek után nem adózol (ha igen, akkor bele se fogj). Akkor sem vagy becsületes. Nem tudom, lehet, hogy ma már nem kell adózni a különórák után, de régen (néhány éve) kellett (volna). De egy tanár sem adózott utánuk, pedig többet lehetett a különórákkal keresni, mint a suliban. Akkor mind becstelen volt? Igen, hisz adót csalt. De belekényszerült.

          Becstelenek voltak, de jól tették. Nem ártottak vele senkinek. Illetve annak az államnak egy hangyakaki mértékben ártottak, mely állam a fizetésüket szégyenletesen alacsonyan állapította meg. Becstelen állam esetén becsületes állampolgárnak lenni, és becsületesen nyomorogni a gyerekeinkkel – na, az szerintem hülyeség. Most női példát írtam ugyan, hogy magad tudd döntési helyzetbe képzelni, de azért sokszor ez férfi-kérdés inkább, csak arra nehezen tudok példát, nem látom át az üzleti és férfi-életet annyira, hogy jó példát tudjak hozni.

          Az a baj, hogy nem tudom igazán jól megmagyarázni ezt az egészet, mert érzem, hogy úgyis morálban, gyereknek való szóhasználatban fogod értelmezni a szavaimat, pedig nem úgy kéne. A két fent említett könyv nagyon jól magyarázza el, hogy hogy is van ez, tényleg érdemes elolvasni. Azért is, mert alapmű, és sokat tesz azért, hogy a férfigyűlölet (és a nőgyűlölet) kikerüljön a közhangulatból, és helyette egymás megértése vegye át a szerepet. Én nagyon szeretem ezt a két könyvet, tényleg ajánlom mindenkinek.
          Mondjuk én szeretem a férfiakat is, már régóta, szóval eleve nem volt idegen tőlem ez a két könyv, és a törekvés, hogy értsük meg egymást.

          • Ebony   2012. szeptember 8. szombat 11:24

            Anika,

            „Van egy skála, amin el tudjuk kb helyezni a személyt, hogy mennyire becsületes és őszinte (100 %-ig szerintem senki).”

            Elgondolkodtatott a mondatod. Vajon milyen lehet az az ember, aki 100%-ig becsületes és őszinte? Először maradjunk csak az őszinteségnél. Nálam az őszinteség, elsősorban az önmagamhoz való őszinteséget jelenti. Ebben úgy gondolom, kitartó munkával és állandó önmegfigyeléssel egész jó eredményt lehet elérni. Ez állandó odafigyelést, éberséget kíván. Állandóan oda kell figyelni a mondatainkra, reakcióinkra, cselekedeteinkre és megkérdezni magunktól: miért mondtam, milyen céllal tettem? Esetleg önző érdekből, gyávaságból vagy félelemből? Folyamatos önleleplezés. Ez vezet szerintem az igazi őszinteséghez.
            Az emberekhez nem kell ilyen szempontból őszintének lennünk. Biztosan érted, hogy ez nem tudatos hazudozást jelent. Csupán annyit, hogy értelmetlenül nem szolgáltatjuk ki magunkat az arra méltatlanoknak vagy nem bántunk meg másokat feleslegesen, céltalan odamondással (őszinteséggel). A túlzott „őszinteség” még terhes is lehet másoknak.

            A becsületességnek is létezik egy eltorzult formája, amit én buta becsületességnek hívok. Talán láttad anno az Angi Vera című filmet. Na abban van erre egy kiváló példa. Amikor a kritika-önkritika napján a főszereplő feláll és „őszintén, becsületesen” kitállal. Ezzel tönkretéve egy másik embert, s annak családját. Célja semmi.
            Az igazán becsületes ember, önmagával szemben becsületes. Nem a kormányhoz, nem a többiekhez, hanem a saját lelkiismeretéhez próbál lojális lenni. Akkor is, ha ezzel a társadalom aktuális törvényeit megsérti (mondjuk nem adózik a különórái után :)).

            „Olvastad a “Férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek” c. könyvet?
            És a “Miért sírnak a nők, miért hazudnak a férfiak?”-at?”

            Én még nem olvastam (bocs, tudom Brigitől kérdezted), de be fogom szerezni őket. Biztosan nagyon jó könyvek!:)

            „A férfi meg azt igényli, hogy néha bezárkózhasson, hogy megmaradjon a saját világa. A nő oda folyton be akar törni. Valahogy meg kell védenie. A férfi igénye jogos. A nőé (hogy beleláthasson) szerintem nem, de ezzel nyilván a nők zöme nem fog egyetérteni velem…”

            Nem hinném, hogy a „bezárkozás” csak a férfiak igénye. Én nő vagyok és meg is bolondulnék, ha nem lenne lehetőségem arra, hogy néha bezárkózzak, magamba forduljak, visszatérjek a középpontomhoz. Minden embernek megvan az a belső köre, amire azt mondja a másiknak, hogy eddig és nem tovább. Kinek nagyobb, kinek szűkebb ez a kör, de ott van. Ha valaki ezt nem tartja tiszteletben és mindenbe bele akar látni, hát az nagy butaságot követ el. Még a legnagyobb szerelem és szeretet esetén sem szabad ebbe a belső világba betörni. Ha hívnak, az persze más. Akkor lehet menni.:)

            Üdv, E.

          • anika   2012. szeptember 9. vasárnap 07:16

            Igen, Ebony, az a két könyv tuti, hogy Számodra érdekes lesz, javaslom, hogy olvasd el, alapmű ezekben a férfi-nő kérdésekben. Az a baj, hogy pont azok nem olvassák el (Veled ellentétben), akiknek igazán szüksége lenne rá, akikben tombol az értetlenség, a sértettség, a férfigyűlölet (vagy esetleg nőgyűlölet).

            Az őszinteség magadhoz – na, az tényleg fontos. Főleg azért, mert megvéd attól, hogy akár valaki megvezessen, akár Te megvezesd magadat.

            Én alapból őszinte típus vagyok, nekem az kényelmes – lenne. De rájöttem nagyon rég, hogy nem célszerű őszintének lenni, kb ahogy Te írtad. Így próbálom visszafogni magam. Nem mindig sikerül. Akkor mennek jól a dolgaim, mikor mégis sikerül.

            Az ember hajlamos olyan valakit keresni, akivel mindig őszinték egymáshoz. Szerintem ilyen sincs, vagy ha mégis, az roppant fárasztó és terhes lehet hosszú távon.

            Becsületesség témához még annyit tennék hozzá, hogy a férfiak gyakrabban kerülnek ilyen döntési helyzetbe, mint a nők, mert ezek a helyzetek jellemzően a munka, a pénzkeresés világában állnak elő.

          • Brigi   2012. szeptember 12. szerda 00:07

            Szia anika!

            Olvastam a két könyvet. Tetszettek is. Mondjuk konkrétan ehhez a témához szerintem kevés közük van. Az alapállításod az volt, hogy a becsület női erény. Bocs, de ezt továbbra is sületlenségnek tartom.A becsület nemfüggetlen erény, egyébként szerintem az erények legtöbbje az.

            Én eleve nem látom olyan fekete-fehéren a férfiakat és a nőket, mint te. Én azt látom-tapasztalom, hogy az általad férfiasnak és nőiesnek nevezett reakciók, tulajdonságok a valóságban egyéni arányban keverednek a férfi és a női egyedekben. Vagyis előfordulhat, hogy sokkal inkább hasonlítanak egymásra a különböző nemű emberek, mint az azonos neműek.

            A becsületre visszatérve, az a baj, hogy nehéz definiálni a becsületet. Amiket te írtál, azok inkább ilyen kis nüanszok, párkapcsolati játszmák stb. Olyan értelemben persze senki sem őszinte és becsületes mindig. Számomra azt jelenti a fogalom inkább, hogy egyrészt valaki FONTOS helyzetekben hogy viselkedik, pl kiáll e a bajban a barátaiért, vagy mások aránytalan nagy sérülése árán is harácsol e a maga számára előnyöket stb. És azt is jelenti, hogy van e belső morálja. Ez vonatkozhat kis dolgokra is, pl én mindig visszaadom a pénzt, amit kölcsönkérek, vagy nem felejtem el, ha szívességet tettek nekem. Szóval a becsület valamiféle belső gerinc meglétét jelenti az én értelmezésemben, és nem azt, hogy mindig minden szabályt betartasz és mindig helyesen cselekszel. Olyan nincs és nem is kell, hogy legyen.

            Nincs időm részletesebben leírni sajnos, de talán érthető.

            Az őszinteséget meg sokan félreértelmezik. Őszintének lenni nem azt jelenti, hogy mindig mindent kimondasz, amit gondolsz, hanem, hogy amit mondasz, az igaz, vagyis tartalmilag egyezik azzal, amit gondolsz. Legalább fontos dolgokban, és fontos embereknek. És jelenti azt is, amit Ebony írt, hogy őszinte vagy magadhoz, vagy legalább törekszel rá.

            Nem azt jelenti, hogy én sosem hazudok. De törekszem rá, hogy minimlizáljam és fontos dolgokban azt hiszem még sosem hazudtam, remélem ez így is marad.

            Nem tudom már, ki mondta, hogy “Nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék”.

          • anika   2012. szeptember 12. szerda 06:40

            Szia Brigi!
            Pont azt látom a soraidból, hogy Te sem tudod egzaktul megfogalmazni (ahogy én sem), hogy mi az, hogy “becsületes”, “őszinte”… Innentől kezdve ugye kár ezeket a címkéket (amiket tetszés szerint lehet értelmezni, ki hogy akarja) ráaggatni az ideálképünkre, vagy akár magunkra. Ezeket a szavakat a gyereknevelésben használjuk, de szerintem felnőttként már naivitás ilyesmikben gondolkozni.

      • Brigi   2012. szeptember 7. péntek 23:44 / Reply

        Na ez viszont telitalálat, szerintem ez az abszolút kulcsa mindennek, vastag betűvel kéne szedni(a mondat második felét):

        “És nem a magasságukkal fogják meg a nőket (nyilván nem), hanem az erejükkel meg azzal, hogy jól érzik magukat a bőrükben.”

        Ennyi, ez a lényeg. Az vonzó, aki jól érzi magát. Férfiben és nőben is. És onnantól eltörpül a többi dolog. Sokat gondolkodtam, hogy miért találok/tam vonzónak valakit. Az (esetek 90%-ában) az egyetlen közös vonás, hogy azok a fickók mind jól érezték magukat a bőrükben. Kiegyensúlyozottak voltak, szerettek élni. Az életvidámság és az életerő szerintem mindkét nemnél a legvonzóbb, és ennek ellentettje, a keserűség, önsajnálat és a depresszió a legtaszítóbb.
        Még magamon is észrevettem, hogy ha néhanapján őszintén jól érzem/éreztem magam,sokkal érdeklődőbbek voltak a férfiak is. Szerintem ezen kéne dolgozni mindünknek.
        Persze nyilván rohadt nehéz, ha az ember régóta magányos…de hát ha mi nem emelkedünk felül valahogy a saját problémáinkon, akkor ott maradunk, ahol most vagyunk.

        És egyébként szerintem amit anika az alacsony fiúk 3 típusáról írt, az nagyon jó összefoglalás. És a 3. típus ábrázolása egyben jó tanácsokat is rejt, érdemes lenne megfogadni.

        Nekem van férfirokonom, aki nagyon alacsony, és mindig volt nője kamszkorától. Sosem hallottam a magasságáról siránkozni, és sosem szapulta a nőket. Egyszer azt mondta nekem, hogy imádja a női nemet, úgy ahogy van. Valószínűleg ez jobb alapállapot, mint a düh és a sértődöttség:-)

        • anika   2012. szeptember 8. szombat 06:42 / Reply

          A rokonod nagyon hasonlít az egyik kedvenc alacsony ismerősömre :), akiről a harmadik típust összefoglaltam. De nincs egyedül, több olyan típusú alacsony fickót ismerek.
          És magas depresszióst is, akit elhagy mindenki.

          Szerintem nem nehéz egyedülállóként jól érezni magunkat.
          Viszont magányosként nehéz.
          A társaság, az emberi kapcsolatok kulcsfontosságúak.

          Meg az, hogy tudjuk a MÁSIK embert szeretni, ne csak magunkkal foglalkozzunk. Ez sok embernek olyan nehéz, hogy nem is képes rá, még ha elhatározza is.
          Sok embernek fogalma sincs a másik dolgairól pl.
          Sok férfi nem tudja, hogy egy nőt olyan egyszerűen is meg lehet fogni, hogy emlékszem a dolgaira, a problémáira, amikről legutóbb beszélt, és legközelebb visszakérdezek, hogy “na, ez vagy az hogy alakult végül”, “mit szólt az xy ahhoz, hogy…”, “hogy sikerült a gyereknek az a vizsgája, ami miatt legutóbb izgultál”? stb. Értő figyelem – engem ezzel mindig meg tudtak fogni a férfiak. De nem voltak sokan. Az egyedülállók zöme lelki beteg, gyenge, és magával van elfoglalva, és a gyerekeim nevét sem bírja megjegyezni. Ezen tapasztalat miatt is viszonyulok negatívan az egyedülálló pasikhoz, és pozitívabban a családban élőkhöz (bármilyen becstelen is ez :)).
          Nem véletlen marad meg eladósorban az, aki lelki beteg, vagy csak önmaga érdekli, vagy önmaga sem, de a nő sem (csak külső ingerek), vagy aki totál megkeseredett…
          Tényleg nem az számít első sorban, hogy mik a külső paraméterek. Spontán beleszeretéskor engem sosem befolyásolt ez. Netes társkeresésben igen, ez tény, hogy főleg a magasakra kerestem.
          Volt itt Andinak nagyon jó cikke erről, hogy az alacsonyak hogy találhatnak párt. És ott is ez volt, ha jól emlékszem, hogy személyes kisugárzással, vagyis nem feltétlen interneten, ahol az adatlap beszél az ember helyett. Nagyon igaza volt.

          • Brigi   2012. szeptember 12. szerda 00:21

            Igen, ezekkel egyetértek.
            Annyi kiegészítéssel, hogy szerintem mindenki lelki sérült. (A családosok is:-) Csak nem mindegy, hogy miben és mennyire. És abban is hiszek, hogy meg tudjuk gyógyítani egymást. Párkapcsolat nagyon alkalmas erre, de a barátság is. De ugyanígy, lelki sérüléseket is lehet okozni, és fokozni:-(

            Azt, hogy egyedülállóként nem lehet jól érezni magát az embernek, azt nem úgy értettem, hogy soha. Hanem hogy aki hosszan (évekig) egyedülálló, és nem 20 éves, az már nem érzi jól magát az életében, ha a nagytotált nézzük. És ezen nem segítenek az emberi kapcsolatok, mert pl. anyukádal nem fekszel le, a barátnőddel nem nézel összebújva filmet, a nővéred nem csinál neked gyereket stb:-))
            Meg azt már megbeszéltük, hogy az ember arra vágyik legjobban, ami nincs és minél régebb óta nincs, annál inkább. Szerintem ezért nehéz társat találni, ha egyedülálló vagy (hosszabb ideje).

            Az “értő figyelemmel” nagyon egyetértek, én asszem jórészt emiatt is szerettem bele azokba, akikbe beleszerettem az elmúlt 5-6 évben.

        • Hrdlicka   2012. szeptember 12. szerda 13:11 / Reply

          anika, brigi, na ha ennyire nem megy nektek „
          egzaktul megfogalmazni (ahogy én sem), hogy mi az, hogy “becsületes”, “őszinte”…” akkor kanyarodjatok már le erről a témáról, és ne rágódjatok már rajta… nem vezet sehová… Meg nem is érdekes olvasni. Bontakozzatok ki más témában, mondjuk foglalkozzatok inkább azzal, hogy
          “És nem a magasságukkal fogják meg a nőket (nyilván nem), hanem az erejükkel meg azzal, hogy jól érzik magukat a bőrükben.” , inkább ezt boncolgassátok. Pl. hogy miből látható, érezhető egy nőnek az, hogy a férfi jól érzi magát… és mi az, amitől Ti jól érzitek magatokat egy férfi társaságában (azon túl, hogy anikának mint tudjuk egy a lényeg: magas legyen:-)) (Na de milyen magas is az a magas??? )

          • anika   2012. szeptember 12. szerda 13:52

            Hrdlicka, nyitott kapukat döngetsz, én már rég leszálltam a témáról (nézd meg a dátumot), és azóta már írtam mást (alul megtalálod). Nézd meg azt, és oda adj valami pozitív tanácsot, ha már úgyis jó a hangulatod :). Te legalább nem vagy illúzionista, vagy nem nagyon, szóval várom a véleményed, amennyiben ezúttal túlmutat a nyelvköszörülésen (amikor túlmutat, és kidolgozott, egész jó szokott néha lenni).

          • Mrs. Columbo   2012. szeptember 12. szerda 14:32

            Hridlicka melletted a zember lánya nőnek érzi magát!

    • Mya   2012. szeptember 6. csütörtök 09:39 / Reply

      Kedves István!

      A nők önmaguknál keresnek magasabbat. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenképp 20 cm különbség kell 5 centi is elég, ahhoz már pont illik egy magassarkú. És hogy miért? Mert a nők mindig és mindenkor a biztonságot keresik. Ez a nagy motor ami hajt minket. BIZTONSÁG! Ennek alapján sorolnak be minden pasit a nők. A pénz a külső a társadalmi pozíció, mind a biztonságot szolgálja. De bizonyos nőkkel szemben, akikből sok van a médiában, az igazi nők lehet, hogy ábrándozva sóhajtanak, ha meglátnak egy BMW – t de utána mosolyogva beszállnak a Suzukiba, Trabantba, vagy bármibe, ha ott valaki olyan ül, aki mellett biztonságban, szeretve érzik magukat. Ő az, aki ki fog tartani mellettem, aki felneveli a gyerekeimet, nem hagy el valami fiatalabb bigéért, együtt öregszünk meg, jóban rosszban együtt. Lehet, hogy mesei, de minden párkapcsolatot ez hajt.
      A magasságra visszatérve. Eddig én is azt hittem, fontos, hogy legalább egymagas, vagy magasabb legyen nálam a párom. Mondjuk ez nálam nehezebben kivitelezhető mert én magam is 180 vagyok. Azt hittem, hogy egy nálam magasabb mellett érzem magam biztonságban. Mostanában azonban találkoztam valakivel, aki feledtette velem ezt a klisét, mert van annyira magabiztos, hogy én is nyugodt legyek mellette, és érzem rajta, hogy nem érzi attól magát kevésbé férfinak, mert alacsonyabb nálam. Szóval összegzésként, a magabiztos fellépés, sokkal többet számít, mint bármilyen testi adottság, mert a nők a BIZTONSÁGOT keresik!

      Minden jót! :)

  26. Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 06:27 / Reply

    Randi Andi!

    Eszembe jutott egy gondolat a “Szerelem elmúlik” kapcsán. “egy idő után átváltozik egy mély, biztonságos szeretet-kötelékké, ami legalább annyira jó, mint a “bedrogozott” állapot. Fogadd ezt el!”
    Talán pontosan ezért vágyunk az örök szerelemre mert még soha nem tapasztaltuk meg, hogy átváltozik egy mély biztonságos szeretet-kötelékké. Ha ezt megtapasztalnánk akkor valószínű, hogy most éppen egy boldog párkapcsolatban élnénk.Nagyon nehéz olyat elfogadni amit még nem éltünk meg, nagyon nehéz olyat elhinni amit nem tapasztaltunk.A “szerelem mámorát” megtapasztaltuk, tehát abban hiszünk,…. ezt az állapotot szeretné a legtöbb ember meghosszabbítani, folyamatossá tenni.Lehet ez egy magyarázat arra , hogy miért is gondolkozunk így.Nem is tudom , hogy lehetne ebből kikerülni.Mert hiába mondod nekem, hogy “átalakul”.Nem hiszem ha nem tapasztalom.
    Talán meg kéne tanulni ,meg kéne érteni hogy miként is zajlik ez az egész folyamat?Talán meg kéne figyelnünk, hogy az a fajta szerelem amit legtöbben szerelemnek nevezünk, az egy kicsit hamis szerelem.Könnyen lehet , hogy amit mi a szerelemnek nevezünk az nem is nagyon fog tudni átalakulni.Legalább is csak nagyon ritkán.Az igazi szerelem a hiedelemmel ellentétben szerintem egyáltalán nem tesz vakká, nem szűkíti be a tudatot,az nem egy bódult állapot. Sőt pont ellenkezőleg, nagyon is tisztán látóvá tesz, a tudat határtalanná válik.Nagy ritkán megéljük ezeket a pillanatokat, s aki csak egy pillanatra is megélte ezt az tudja , hogy miről beszélek.Talán a megtévesztő eszméket kéne először helyére tenni a fejünkben.
    Most az jutott eszembe, hogy talán valahol ösztönösen érezzük azt , hogy létezik az örök szerelem.Szerintem létezik is, csak egyáltalán nem abban a formában ahogyan azt legtöbben gondoljuk.Az a fajta szerelem amit általában annak nevezünk az többnyire véges Amit mi szerelemnek nevezünk az a “birtokló szerelem”. A valódi szerelem állapotában nincs birtoklás, nincs kötődés , ragaszkodás.Ennek persze köze nincs a “szabad szerelemként” ismert szerelemhez.A valódi szerelem állapotában azért nincs kötődés ragaszkodás, birtoklás, mert valójában ez esetben a szerelem belőlem jön elő, tehát már eleve bennem van .Csak legtöbbször rejtve marad.Jobb esetben valaki megnyithat bennem egy kaput , s ekkor döbbenhetek rá, hogy valójában a szerelem bennem van , nem függ senkitől és semmitől, ha már megnyilvánult.No persze ezek a pillanatok többnyire rövid ideig tartanak, és ekkor már visszazuhanunk az öntudatlan állapotba, s automatikusan belép a birtoklás , ragaszkodás, féltékenység.Tehát szerintem ezt az egész folyamatot jobban meg kéne ismernünk ,jobban meg kéne értenünk s talán akkor kerülhetnénk ki a megtévesztett állapotból.Ha magát a lényegi részt , az alapokat tévesen értelmezzük, akkor szerintem a hozzá kapcsolódó területeken csinálhatunk bármit , …minden tévútra fog vinni.

    • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 07:46 / Reply

      Hogy lehet egy nőt ilyen paraszt módon megszólítani???

      • Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 10:39 / Reply

        Anika! Látod ezért nem szerencsés az ítélkezés. Van úgy hogy amikor a másikat ítéled, saját magad felett ítélkezel. Leparasztozol olyan valamiért amit valószínű, hogy félreértettél. Randi Andit előzőleg már üdvözöltem, és azért szólítom Randi Andinak, mert ezen a néven azonosítja magát. Van itt másik Andi is , viszont így csak rápillant a Randi Andira és egyértelművé válik, hogy ez neki szól.
        Az nem furcsa Neked, hogy engem ilyenért leparasztozol, miközben Te az első alkalommal amikor válaszoltál nekem , egyáltalán nem szólítottál meg. El nem tudom képzelni, hogy akkor milyen jelzővel illettél volna , ha ezt én teszem Veled?

        • Randi Andi   2012. szeptember 6. csütörtök 12:00 / Reply

          Ezt én sem értettem, Anika…

          • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 12:23

            Amúgy nem is néztem, ki írta, csak a megszólítás formája bántotta a szememet, nem tudtam, hogy ezt Te írtad. Nem is volt számomra jelentősége. Bocs, ha a “paraszt” szó erős volt, nem is téged akartalak leparasztozni, hanem a stíluselemet illettem ezzel a szóval.

        • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 12:22 / Reply

          Nem az elnevezés volt – hát akkor fogalmazzunk finomabban – nagyon tömör, hanem a “kedves”, vagy “szia”, vagy egyéb formaság hiánya.
          Én sosem szólítanék meg így levélben senkit, de láttam már ilyen megszólítást (egyszer én is kaptam), és soha nem békés hangvételű levél követte.

          Nekem az is furcsa, mikor azt írod, hogy “anika!”, de az nem hangzik ennyire durván, mint a “Randi Andi!” Ez konkrétan egy ráordítás a másikra.

          Amúgy csak stílus megint, nyilván nem szántad sértőnek, de egyszerűen nem szokványos, és egy ilyen ráordítás alapján az ember konfliktusos, támadó levelet vár. Aki pl egy cégnél így szólít meg akár egy alkalmazottat is, annak összesúgnak a háta mögött, hogy “van ám stílusa”.
          És itt még csak nem is cégnél vagyunk, és nem az alkalmazottnak adod ki a feladatot.

          • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 12:25

            És még ehhez valami: lehet, hogy ez nem stílushiba, hanem helyesírási, ugyanis ez így kéne kinézzen: “Randi Andi, …”
            Nem pedig így
            “Randi Andi!

            … ”

            Ez már sokkal bevettebb forma. Ennyit számít egy vessző, ami helyett felkiáltójel állt.

          • Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 13:11

            Anika! Ennek kezd játszma színezete lenni.Most nincs kedvem ehhez a játszmához.Ebből én kiszállok. Minden jót Neked!

          • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 14:38

            Játszma? Veled? Azt sem tudom, ki vagy, meg amúgy is, mint fentebb írtam, nem láttam, kinek szóltam oda így, csak amint olvastam a megszólítást, kiakadtam, és írtam is, amit írtam. Lehet, hogy túlkapás volt, egyfelől a személyes sértésért és az erős kifejezésért elnézést, viszont tartom, hogy vesszővel választva el, egy sorba írva lett volna helyes. És hogy nem játszmázom idegenekkel. Ismerősökkel szoktam, akik fontosak nekem. De veled eddig kb 5 gondolatot cseréltem, ettől még nem lettél nekem olyan fontos, hogy épp veled kezdjek játszmázni, így ismeretlenül.
            Az erős kifejezésért elnézésedet kérem.

          • Randi Andi   2012. szeptember 8. szombat 08:00

            Anika!

            Sokkal kevésbé sértő Szabolcs megszólítása, mint az a stílus hogy Te csípőből leparasztoztad ezért.

            Ráadásul nem téged szólított meg, tehát hagyd, hogy én eldöntsem, nekem sértő-e vagy sem. Egyébként egyáltalán nem sértő.

            Ilyenkor nem kioktatni kellene meg magyarázkodni és nyelvtan és stílus (!!!) órát tartani, hanem elnézést kérni. Ilyen egyszerű.

          • anika   2012. szeptember 9. vasárnap 07:07

            Kedves Andi, bizony ott volt az is. Kár, hogy nem vetted észre.

            Amúgy meg engem viszont zavar az ilyen rám kiabálós megszólítás (munkahelyen ez haragszomrád állapot bevezetője szokott lenni.) Mindig is zavart, mindig valami csúf “most már csináld meg végre” levél jött utána (főnöktől, és egyszer egy hozzátartozómtól). Én soha nem kiáltottam rá megszólításképp senkire. Szóban is csak vészhelyzetben szoktam, vagy ha nagyon mérges vagyok a gyerekre, és már az ordibálás következik.

            Azt gondolom, a stílus óra inkább segítség azoknak, akik írásban készülnek ismerkedni, de nem adnak a stílusra és a helyesírásra, mint kioktatás. De hát akkor nem kell ezzel foglalkozni, nyugodtan szólítsanak meg akkor így más nőket levélben a társkereső férfiak, legfeljebb azok a nők majd magukban gondolják azt, amit én itt szépen kiírtam.
            Levelezéskor nem sok látszik egy emberből, emiatt szerintem külön hangsúlyt kap az olyan lesajnált helyesírás, fogalmazás és stílus. Tudom, hogy cikinek számít ezen problémázni, de ciki, vagy sem, titokban megteszi a nő ezt a galádságot is, mikor levelet olvas, és benne van a pakliban, hogy a rossz helyesírót, a sután fogalmazót nem veszi komolyan. Emiatt én egyszer már javasoltam is, hogy beszéljünk a helyesírásról, mert itt tétje van. De tétje van egy önéletrajz kísérőlevelében is, kár ezt tagadni csak azért, mert nem divat a helyesírás “túldimenzionálása”. A leendő munkaadók nyíltan, a leendő partnernők meg esetleg titokban szembe mennek a divattal, és – bár el nem mondják – működnek a csúf előítéletek, miszerint egy olvasott, művelt ember tud helyesen írni is. Nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolkozik, higgyétek el.

            Ja, gyorsan elnézést is kérek, amiért ezen véleményemnek hangot adtam. Gondolom, ennek ellenére, vagy inkább ennek köszönhetően most már mindig így leszek szólítva, ahogy most is így sikerült, pont ahogy, mint írtam, szerintem kissé konfliktus-kezdő.

    • Ebony   2012. szeptember 6. csütörtök 17:25 / Reply

      Kedves Szabolcs,

      „Az igazi szerelem a hiedelemmel ellentétben szerintem egyáltalán nem tesz vakká, nem szűkíti be a tudatot, az nem egy bódult állapot. Sőt pont ellenkezőleg, nagyon is tisztán látóvá tesz, a tudat határtalanná válik. Nagy ritkán megéljük ezeket a pillanatokat, s aki csak egy pillanatra is megélte ezt az tudja , hogy miről beszélek.”

      Őszintém megmondom, én nem éltem még át olyan pillanatot, amiről Te beszélsz, ami az igazi szerelem. Olyat éltem csak át, ami bódultságot hozott ugyan, de ennek nem sok köze van a boldogsághoz. Úgy írsz, mint aki átélt már ilyen tiszta, határtalan állapotot. Valóban átélted? Tudom, azt nem lehet elmesélni, csak érdekelne, hogy tényleg átélted-e vagy azok közé tartozol, akik hírből ismerik, mint én is.

      „..a szerelem belőlem jön elő, tehát már eleve bennem van . Csak legtöbbször rejtve marad. Jobb esetben valaki megnyithat bennem egy kaput , s ekkor döbbenhetek rá, hogy valójában a szerelem bennem van , nem függ senkitől és semmitől, ha már megnyilvánult.”

      Így gondolom én is, bár hangsúlyozom, hogy nincs tapasztalati élményem erről. Úgy hiszem, hogy az ember önmagában teljes egész, de a „hiányzó fele” a megnyilvánulatlanban van.
      Ezért van az örökös hiányérzet. Szerintem az egyik legnagyobb tévedésünk, hogy a hiányzó részt egy másik emberben találjuk meg. (Ezt a tévedést használja ki a természet)Hogy létezik valaki, aki tökéletesen kiegészít minket és ha azt a valakit megtaláljuk, akkor majd boldogok leszünk. Még a test egyesülése is csak egy álom, hiszen a térben, egy időben, két különböző test soha nem lehet egy helyen. Ha igaz, amit írok, akkor lehetséges egyáltalán igazi, nem birtokló szerelem két ember között? Vagy csupán tényleg arról van szó, amit írsz, hogy a másik megnyit bennünk egy kaput, s ideig-óráig megtapasztaljuk önnön teljességünket? S mivel ez az állapot az átlagember számára huzamosabb ideig nem tartható fenn, ezért érezzük azt, hogy elmúlt a szerelem?

      Mit gondolsz erről?

      Üdv, E.

      • Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 20:40 / Reply

        Szia Ebony! A válaszom ott van valahol a végén. Bocsi! .:))) Üdv:Szabolcs

    • nosmink   2012. szeptember 6. csütörtök 18:21 / Reply

      A szerelemről minden igaz, és minden ellenkezője is, tehát, hogy kijózanít vagy elhülyít, de az is lehet, hogy ez azért van, már az, hogy kifordulunk magunkból, pánikolunk, rettegünk, azaz összezavarodunk félelmünkben, elhülyülünk, és a negatív oldal erősödik, mert ez már nem a szerelem, hanem a tőle való félelem. Épp azért félünk talán, mert az a híre, hogy elhülyít, hogy nem látjuk majd reálisan a dolgokat, a másikat, tehát többek között, csak képzeljük, hogy a másik szerelmes belénk, hogy csak átverés vagy félreértés, úgyhogy kiszállunk, vagy akarunk kiszállni.
      Reálisan szerelmesnek lenni ezért úgy lehet talán, hogy nem félünk tőle, egyszerűen átadjuk magunkat neki, aztán lássuk, mit bír ki, mire elég, mit akar, mit akarunk, mit nem, elég erős-e, vagy tényleg több a félelem benne, mert akkor az mióta szeretet, ha félünk? És mi az akkor, ami szerelem, de sokkal inkább félelem, azaz leuralja félelem? Lehet növelni a szeretetet? Növekedjetek a szeretetben, ha jól emlékszem, ez bibliai idézet.
      A szerelmet leuralni öngyilkosság, halál, amit vagy túlélsz vagy nem, tőled függ, de akkor kell egy igen jó, azaz erkölcsös magyarázat arra, vagy egy nemes, szintén erkölcsös cél, hogy miért nem vállalod.., de a gyávaság nem lehet közte, mert azt nem éled túl.
      Szóval, ezért időzünk talán ennyit itt is, mert még mindig keressük az igazán jó választ, amit nem lehet kikezdeni, mert nem gyávaság, nem erkölcstelen, azaz menekülünk a halál elől, pedig csak gyávák vagyunk, ez a halál.

      • nosmink   2012. szeptember 6. csütörtök 18:38 / Reply

        Talán mégse hülyeség sok embert megismerni, hátha beleszeretünk, de menekülni valami már létező szerelem elől ismerkedésre, az hülyeség. Talán mi, akik itt szövegelünk sokat, ilyenek vagyunk, már van egy létező szerelem érzésünk, de hülyék vagyunk, azaz félünk a szerelemtől, tehát növekednünk kell a szeretetben, ezt gyakoroljuk itt is pl., az biztos, úgyhogy senki el ne ítélje azt, aki itt szövegel, mert nem hülyeség, mert öngyilkosnak, gyilkosnak lenni lenne az (ami vár a szerelemtől félőre, ez az állapot, a haragé, és pl. az alkohol, nassolás, mozgáshiányos élet, az is lassú öngyilkosság, ami 100 évig is eltarthat, de élete az nem volt). Vagy ha úgy tetszik, kisebb hülyeség szövegelni, mert az gondolkozás, jobb esetben, de a viccelődő, mindent elviccelő, heccelődő, hergelő, undokoskodó, sértegető az pl. már nem ilyen, az is a szerelemtől fél.

  27. Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 06:39 / Reply

    Anika! Akkor most Nálad végül is mi a helyzet?Párválasztásnál nálad fontosak az észérvek vagy nem?.:)))

    • anika   2012. szeptember 6. csütörtök 07:44 / Reply

      Ha már beleszerettem valakibe, akkor nem. Ahhoz viszont, hogy beleszeressek valakibe, valamelyest hasonlónak kell lennie hozzám. Először a külsőségek fognak meg. De a külsőségek nagyon sok mindent elárulnak egy emberről, még ha ezzel sokan vitatkoznak is. A külsőségeink kiválasztása nem véletlenszerű, hanem a hovatartozásunkat is kifejezi, valamint az értékrendünket. Egy “jól szituált” úriembernek soha nincs piercingje, általában tetkója sincs (de ha van, nem mutogatja), nem dohányzik, nem öltözik szedett-vetetten (de túl trendi módon sem!!!), van stílusa (ami nem a legutóbbi divatnak felel meg), ad magára, látszik rajta az igényesség, a visszafogottság, és az arcán is ott ül a visszafogott magabiztosság (ami nem a lehengerlő stílus, az már nem az úriembereket jellemzi).

      Nem az öltönyös multis vezetőkre bukom, nem is a trendi szépfiúkra, hanem arra a közepes, középosztálybeli, szolid értelmiségire, aki megbízhatóságot és normális értékrendet sugall (és a megjelenése is összhangban van ezzel), és látszik rajta, hogy érett felnőtt.

      Szóval nyilván megfigyelések, szokások ismerete az, ami megalapozza az ízlésemet, vagyis azt, hogy számomra mi adja a külső terén a “vonzó” összhatást. Van itt észérv is, ösztön is, de mikor valaki megfog, nem gondolkozom ezeken, mert az ízlésem az évek során alakult ki, valamint ösztön-alapú is. Mikor rám tör a szerelem, az már nem a pillanatnyi észérvek alapján jön a semmiből.

      Na, szóval maradjunk annál, hogy előítéletes vagyok. Mint sok más ember. Az előítéletek azért jók valamire, bár kétségkívül be is zárnak kicsit. Én azt hiszem, maradok ilyen előítéletes.

      • Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 10:38 / Reply

        Anika! Tudod csak azt furcsálltam egy kicsit, hogy az egyik hozzászólásodban határozottan állítod, hogy a párválasztásnál az észérvek nem nagyon kapnak hangsúlyt. Miközben egy csomó észérvet sorolsz fel ami neked fontos a „párválasztásnál”.

  28. Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 06:48 / Reply

    István! Vigaszként azt mondanám Neked, hogy elég lesz Neked az az egy nő akinek így is megfelelsz. A többi véleményével nem kel foglalkoznod.Most esetleg arra gondolsz, hogy az esély így jóval kevesebb , hogy rátalálj.Egyáltalán nem kevesebb.Az akinek igazán megfelelsz már létezik valahol. Arra kell rátalálnod, és nem arra akiknek nem felelsz meg. Egykébbként is akinek a magasságod nem felel meg annak előbb utóbb sok minden más sem fog megfelelni.

  29. Ancsi   2012. szeptember 6. csütörtök 08:50 / Reply

    szia Andi,
    én is sokszor vagyok hálás a férfiaknak, mikor valamit olyan jó egyszerűen is kifejezően ragadnak meg. úgy látszik ehhez ők jobban értenek.
    azt szoktad mondani, hogy adjunk pozitív visszajelzést a férfiaknak, meg ugye általában a többieknek, meg ne akarjunk föléjük kerekedni, és azt mutatni hogy én vagyok a jobb (ezt már én tettem hozzá). még ha mosolyjelet is tettél a mondat után, ez így nem passzol, hogy “természetesen mindig neked van igazad” és csak a “háta mögött vallod be hogy tanultál tőle valamit”.
    ez nem jó tanítás, itt nekünk, tőled, mert akkor ez a bort iszik… esete lenne.

    • Randi Andi   2012. szeptember 6. csütörtök 12:57 / Reply

      Kedves Ancsi!

      A testvéremmel való viszony teljesen más, mint a párommal való viszony, és köszönöm, nagyon jól elvagyunk.

      Ha neked emiatt a mondat miatt nem hiteles, amit csinálok, akkor sajnálom :-)

  30. Ancsi   2012. szeptember 6. csütörtök 09:14 / Reply

    A szerelemről pedig. egyáltalán nem biztos, hogy elmúlik, vagy nem jöhet vissza egy kapcsolatban szerintem.

    Szerintem a szerelem nem azt jelenti hogy semmire nem tud odafigyelni az ember, és aztán ezért jobb is ha nem is vagyunk állandóan szerelmesek, ahogy írod.

    szerintem egy olyan állapot ami többszörös ENERGIÁT ad, ezen felül sok mást, nagyobb bölcsességet, türelmet, szeretetet mások iránt is, elégedettséget… minden máshoz, és ettől egy nagyon EGÉSZSÉGES állapot mindenféle szempontból, hiszen valóban az egészségünkre is kiegyenlítőleg hat, nem beszélve az ember hangulatáról, ami szinte csakis pozitív ilyenkor. Csupa éltető erő, anyag a szervezetnek. Nagyon jó is lenne ha gyakrabban lennénk szerelmesek mert ez óriási jó hatással lenne mindenkire, és mindenre.

    A szerelem az valami nagy rajongás is egyben, és tulképpen egyéb dolgokkal kapcsolatban is felmerül, mint ahogy használjuk másra is a kifejezést. szerelmes a munkájába, a kutyájába … ez lehet hogy kicsit más mint a szerelem a párunkba, de a korlátlan lelkesedés a fenntartások nélküliség, az öröm, a pozitív beállítottság … ezekben is benne van, és biztosan nem véletlenül használjuk rá ezt a kifejezést.

    Ezzel azt akarom mondani, hogy örüljünk neki addig amíg van, és ha elmúlik, tényleg átalakulhat biztonságos szeretet-kötelékké, ez nagyon szép, bárcsak mindenki érezhetne ilyet!

    A szerelmet valószínűleg a hétköznapok szüntetik meg szép lassan, a hétköznapok eseményei, feladatai, rohanásai.
    De az is lehet, hogy mi magunk, a kommunikáció, a hozzáállás, a reagálás, amikor bejön hogy már nem jó a másik úgy ahogy van, hanem kezdjük hangoztatni az elvárásokat stb…
    Ezen lehetne gondolkozni.
    Van egy oldal az Igazából szerelem, ott nagyon jókat szoktam olvasni a szerelemről, és a dolognak egy kevésbé sablonos, viszont nagyon szép és mély, tiszta, de nem elrugaszkodott, szerintem nagyon is valós képét mutatja be.
    sziasztok

    • Brigi   2012. szeptember 12. szerda 00:29 / Reply

      az első 4 bekezdés nagyon tetszik, igaz

  31. Ancsi   2012. szeptember 6. csütörtök 09:19 / Reply

    HAJRÁ SZERELEM :))

  32. Környei Ági   2012. szeptember 6. csütörtök 17:52 / Reply

    Kedves Andi! Köszönöm, hogy irsz nekem, bizonyára észrevetted, hogy én nem veszek
    részt a levelezésben.
    Szeretnélek megkérni , ne irj a továbbiakban
    mert részemről a társkeresés nem aktuális köszönöm Ági.

    • Randi Andi   2012. szeptember 7. péntek 12:45 / Reply

      Kedves Ági!

      A leiratkozás kérését vagy emailben írd meg, vagy kattints a minden hírlevélben alul található leiratkozási linkre!

      Köszönöm!

  33. Szabolcs   2012. szeptember 6. csütörtök 20:35 / Reply

    Kedves Ebony. Igen átéltem, de kihangsúlyozom, hogy csak nagyon ritkán , és csak nagyon rövid ideig.Hozzátenném, hogy az “igazi szerelmen” én valahol a szeretetet, a bennünk lévő mélységes békét is értem. Ami az egészben a legfurcsább volt, hogy rá kellett jönnöm, hogy az igazi boldogság a világ legegyszerűbb dolga.Mindig valami különös élményre számítottam amikor ilyenről hallottam, vagy olvastam.Valójában nincs ennél egyszerűbb .A folyton fecsegő elme le áll , az érzékszervek tisztábban érzékelnek mindent.Egy elmondhatatlan belső béke veszi át a helyet a fecsegő, és folyton problémákat gyártó, életünket és mindent megbonyolító elmétől.Annyira egyszerű az egész, hogy amikor az ember először megtapasztalja, önkéntelenül egy mély nevetésben tör ki. Mint ahogy a “nagy könyvben” megvan írva.Szerintem hallottál ,olvastál ezekről.Rengeteget olvastam e témáról, és éppen ezért is tudtam beazonosítani a megtapasztalásaimat.Természetesen ha sokat olvas az ember ilyen témában , akkor akár elég hihetően eljátszhatja, hogy mi mindent élt meg.Viszont nem sok értelme van ilyeneket kitalálni, és kérkedni sincs értelme a valós tapasztalásokkal. Egyébként valószínű, hogy Te is , és talán a legtöbb ember már megtapasztalta ezt a belső békét, de nevezhetjük szerelemnek is. Lehet , hogy azért nem tűnt fel mert oly egyszerű.:))Tudod! Az elménknek mindig valami bonyolult, vagy különleges kell.:))Azért sem kérkednék e megtapasztalásokkal , mert sajna be kell látnom, hogy a békés állapotból elég hamar visszazuhantam az öntudatlanság állapotába.Néha arra gondolok, hogy ezek a megtapasztalások ajándék e , vagy büntetés.Ugyanis ha egyszer megtapasztalja az ember a teljes békét, akkor mindig vágyakozni fog , és mindig összehasonlít az öntudatlan állapothoz.Olyan ez mintha folyton börtönben élnék , de csak akkor tudom meg , hogy börtönben élek, amikor egy pillanatra kikerülök. Viszont ha egy pillanatra belekóstoltál a szabadságba, akkor a börtön bármilyen kényelmes , biztonságos, mégis azon leszel, hogy mielőbb kikerülj. Egyenlőre még a börtönben sóvárgok.:)
    Azt írod ,hogy:”Szerintem az egyik legnagyobb tévedésünk, hogy a hiányzó részt egy másik emberben találjuk meg.” Teljesen egyetértek Veled.Bár megtapasztaltam, hogy a hiányzó rész bennem van, de amikor “visszazuhanok” én is automatikusan vágyódom a másik után ,vágyódom a “hiányzó rész” után.Ellentmondásos egy helyzet.
    Szerintem létezhet igazi nem birtokló szerelem két ember között.,..de valószínű, hogy csak akkor ha mindketten megélik ezt a benső béke állapotát.Valaki ezt olyan jól szimbolizálta egy egyszerű példával.(azt hiszem Richard Bach) Az átlagos (birtokló, függő)szerelem olyan mint két c betű egymásba fordítva “egészet ” alkothatnak, de folyamatos függésben lesznek, és ez okozhat egy csomó súrlódást , problémát.
    Az igazi szerelem két ember közt pedig olyan mint két o betű,egybeolvadása amely külön külön is már “egész” , és ha ezek olvadnak egybe akkor az bizonyára plusz ajándék:)))).Na látod ezt még nem tapasztaltam meg.:)) No persze ha az ember egymagában “o betűvé” az -az egésszé tud válni , már azzal is bőven megelégednénk.:))) Amit írtál,” Még a test egyesülése is csak egy álom, hiszen a térben, egy időben, két különböző test soha nem lehet egy helyen.” Erről a tantra jutott eszembe.A tantrikus szexuális együttlét, állítólag segíthet megtapasztalni az egésszé válást. Gondolom, kezdetben a “beinditáshoz”szükséges a testek egyesülése, majd a beteljesülés a lelki dimenzióban történik meg.Erről többnyire csak olvastam, hallottam, illetve azért valamennyire belekóstoltam. Nem jutottam el a beteljesülésig.Viszont azért egyértelművé vált, hogy hatalmas lehetőség van a tantrában.Még úgymond kezdeti szinten is , érzékelni lehet , hogy nem hétköznapi dolgokról van szó.No persze ajánlott ha két olyan ember “műveli” akik időt is szánnak rá, illetve jól egymásra tudnak hangolódni.,..vagy legalább is hajlandóak tenni azért, hogy egymásra tudjanak hangolódni.:))
    Üdv!

    • Ebony   2012. szeptember 6. csütörtök 20:43 / Reply

      Szabolcs,

      Köszönöm a választ. Remélem, fogunk még beszélgetni.:)

      Üdv,E.

      • Szabolcs   2012. szeptember 7. péntek 08:52 / Reply

        Nagyon szívesen Ebony.Bármi lehetséges.:) Üdv.Szabolcs

    • Brigi   2012. szeptember 8. szombat 00:04 / Reply

      ez a C és O betűs hasonlat nagyon kifejező, tetszik:-)

      • Szabolcs   2012. szeptember 9. vasárnap 22:08 / Reply

        nekem is nagyon tetszett.:))

        • Ebony   2012. szeptember 9. vasárnap 23:48 / Reply

          Szia Szabolcs,

          csak a történeti hűség kedvéért (meg azért, hogy könnyebben megtalálja, aki akarja), James Redfield, A mennyei prófécia című könyvében olvashattunk erről. Tudod, amikor a “szuperszemélyről ír”.

          :)

          Üdv,E.

          • Szabolcs   2012. szeptember 10. hétfő 00:09

            Szia Ebony! Köszönöm szépen a helyreigazítást.:) Üdv.

  34. Estike   2012. szeptember 9. vasárnap 20:22 / Reply

    Sziasztok!
    Nagyon érdekesnek találom ezt a témát, és szerintem remekül illik a mai kor szelleméhez. Manapság mindenki mindenből a legszebbet, legjobbat, legtökéletesebbet keresi, és rengetegen hajszolják túl vagy éppen mutatják másnak magukat, csak azért, hogy megfeleljenek ezeknek a hamis ideáloknak. Sajnos a mai rohanó világban a legtöbb embernek nincs se ideje, se kedve, hogy a külsőségek mögé nézzen. Nincs idő megismerni a másikat, inkább azonnal betesszük az “álmaim férfija/nője”, az “egynek elmegy, amíg nem lesz jobb”, férfiaknál a “dugható” vagy a “bottal se” kategóriába. Sokan úgy vannak vele (nem akarok általánosítani, szóval tisztelet a kivételnek), hogy ha kapásból nem jön be nekik valaki nőként/férfiként, akkor semmilyen más alternatíva nem létezik, és minek is pazarolják rá az idejüket. A párkapcsolat/házasság (leszámítva azokat az eseteket, amikor még a szerelem is jelen van) mindig egy fajta üzlet. Ahogy pedig a használt mobilját lecseréli az ember, ha már megunja, úgy cseréli le a párját is (megint csak tisztelet a kivételnek). De hát ilyen a világ: aki megteheti, hogy válogasson (mert mondjuk sok pénze van, vagy nagyon jó kisugárzása), az a lehető legjobbat választja – vagy akit annak gondol.
    Ami pedig a szerelmet illeti – lehet, hogy illúzióromboló leszek, de én NEM HISZEK BENNE. Nem hiszem, hogy valaki pontosan meg tudná határozni, hogy egy bizonyos ember iránt mit érez. Lehet, hogy kezdetben ez az érzés szerelemnek tűnik – de vajon tényleg az? A “szerelmes” ember tudata beszűkül, és nem létezik számára más, csakis az imádatának tárgya. Teljesen elrugaszkodik a valóságtól, és olyan mintha valami kábítószer hatása alatt lenne, ami kiragadja őt a szürke hétköznapokból, a mindennapi élet problémáiból. Szerintem ha valaki szerelmes, sosem konkrétan a másik embert szereti, hanem azt, amit belevetít. A képzelete, az elvárásai pedig akadályozzák a tisztánlátását. Mert miért van az például, hogy tizenéves lányok képesek “halálosan” beleszeretni színészekbe, rocksztárokba, stb., akikkel soha életükben nem is találkoztak??? A média közel hozza ezeket a személyeket, és olyan, mintha már régóta ismernék őket, mindent tudnának róluk – holott valójában nem. Ugyanez a helyzet a chat-tel vagy az internetes levelezőtársakkal is. A virtuális tér is ezt az illúziót kelti az emberekben. Pl. olyan intim dolgokat megkérdeznek/elmondanak egymásnak a chatelők, amit egyébként, ha randiznának, személyesen találkoznának, soha nem mondanának el, vagy csak sokkal később. Na meg aztán, minél több időt tölt el egy illető valakivel, annál nagyobb az esélye, hogy “beleszeret”. Főleg, ha sok a közös élmény. Aztán az egyik elmegy külföldre tanulni/dolgozni fél évre, és hopp… már ki is hűl a kapcsolat. Jönnek új, izgalmas figurák, az otthon maradt fél meg szép lassan feledésbe merül.
    Arról nem is beszélve, hogy a szerelmes ember milyen felelőtlenül ígérget fűt-fát, vagy éppen olyan szívességeket tesz, amit normális esetben soha nem tenne meg. Utána meg felszáll a rózsaszín köd, és kiderül, hogy nem is olyan gentleman, nem is olyan önfeláldozó, a másik meg már nem is olyan szép meg okos, stb. stb. Na ilyenkor kell keresni valaki mást, akire szintén rávetíthetjük a reményeinket, vágyainkat, és akibe “fülig szerelmesek” lehetünk. Szóval ezért nem hiszek én a szerelemben.

    • Zsolt   2012. szeptember 10. hétfő 00:33 / Reply

      A szerelemnek is több fajtája van. Nem csak az a szerelem, amiről te beszélsz.

      Üdv: Zsolt

      • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 00:54 / Reply

        Szia Zsolt,

        “A szerelemnek is több fajtája van.”

        Ezzel a mondatoddal nagyon kíváncsivá tettél. Kifejtenéd picit bővebben?

        Üdv,E.

        • Zsolt   2012. szeptember 10. hétfő 16:18 / Reply

          Szia!

          Amiről Estike beszélt az leginkább olyan érzés, amikor a másik férfi vagy nő külsőleg megtetszik és belevetítjük azokat a tulajdonságokat, amiket a külső szépsége alapján tartalmaznia kellene egy ilyen embernek. Hiszen ilyen szép, kedves szemekkel, bájos arccal, stb csak és kizárólag más területeken is tökéletes lehet. Ez az egyik leggyakoribb szerelem, amikor nem ismerjük a másikat és a külseje alapján, de voltaképpen a vágyainkba szeretünk bele. Szerintem ezt kb. mindenki átélte már.

          Ezen kívül olyan szerelemmel is találkoztam, ami a viszonzatlansága miatt lett igazán szerelem, rendkívül erős intenzitású érzelem. A másik ember nem lett volna igazán érdekes, a legtöbb esetben egy rövid időn belül be is fejeződött volna a kapcsolat, akár már szex után, de mivel nem kaphatod meg ezért felfokozódnak az érzelmek és produkálod a szerelmi tűneteket. Ugyanez igaz akkor amikor kvázi játszanak veled. Megy a flört, a kétértelmű érzelmi megnyilvánulások, de elköteleződés nincs (pl. a férfi csak dugja a nőt, míg a nő szeretné ha ennél több alakulna ki és ezért engedi ezt neki egy ideig, meg azért is mert szerelmes) és lényegében ez korbácsolja fel az érzéseket. Persze nyilván itt is van valami kiinduló alap, főleg valamilyen külső, de akár belső tulajdonság, ami sokszor kialakítja a szerelem csíráját, a beteljesületlenség pedig felfokozza.

          Kényszeres szerelem: ennek van külön neve is, ezért így hívom. Akkor fordul elő, mikor két ember nem tud elszakadni egymástól, de nem is boldogok együtt. Tönkreteszik egymást, de úgy érzik külön sem bírnák. Ez a klasszikus se veled, se nélküled. A háttérben általában valamilyen tudatalattiba/tudattalanba süllyedt emlék, érzelem van, ami a gyerekkorhoz kapcsolható. Pl. alkoholfüggő apa, akinek a lánya szintén függő férfit választ. Csak nem alkoholfüggőt, hanem mondjuk társfüggőt. Vagy pl. rengeteg férfi veszi feleségül az anyját. Persze ettől még nem feltétlenül lesz kényszeres a szerelem, csak előfordulhat.

          Rajongáson alapuló szerelem: a másik ember valamilyen tulajdonságai alapján alakul ki a szerelem. Ez az érzelem a másik megismerésével együtt alakul ki. Többnyire egy összetett dolog. Külső vonzódás, szellemi összhang együtt. Nem csak az egyik dolog dominál, hanem mindkettő. Ha az ember ezt egy kicsit továbbgondolja, akkor tulajdonképpen minden szerelem a másik emberrel kapcsolatos rajongáson alapul. Amíg ez a rajongás van addig tart a szerelem. Lényegében ezt a rajongást kiválthatja külső szépség, belső tulajdonság, a kettő kombinációja, a másikba belevetített tulajdonságok, tudatalatti emlékek, stb. Ez tehát részben egy gyűjtőfogalom, amiből valamilyen konkrét, az adott ember számára építő vagy romboló jellegű szerelem jöhet létre.

          A különbségek vonzásán alapuló szerelem. A kényszeres szerelem egy fajtája. Illetve ez nem biztos, viszont sokban különböző emberek között ritkán alakul ki hosszú kapcsolat. De tulajdonképpen a szerelem nem feltétlenül tart hosszú ideig.

          Szükségen vagy kényszeren alapuló szerelem: az elején nincs meg a rózsaszín köd, mert valamilyen külső körülmény kényszeríti őket egybe. Viszont ez nem is akadályozza a párokat, hogy megismerjék jobban is egymást. Az együtt töltött idő során pedig szép lassan (nem nagy érzelmek által) megkedvelik egymást majd egyre fontosabbak lesznek és végül egymásba szeretnek.

          Barátságból kiinduló szerelem: kicsit olyan, mint a szükségen alapuló. Abból a szempontból, hogy lassan alakul ki és általában nem valamiféle külső rajongás alapján alakul ki a kapcsolat hanem szép lassan megismerik egymás személyiségét és utána alakul ki a testi vonzalom. Sokszor ilyen az is, amikor kollegák szeretnek egymásba.

          Biztos lehetne találni még többet is és ezeket is alá lehetne bontani még, hiszen sokszor csak azért alakul ki a szerelem, mert a másik pl. jó az ágyban. De én kb. ilyen előfordulásokkal találkoztam a saját életemben.

          A legtöbb ember azt hiszi, hogy csak és kizárólag egyfajta szerelem van, mert abszolút fogalmakban gondolkodik és különben is az „igazi” meg a többi maszlag mind valamiféle csak és kizárólagos, különleges, megismételhetetlen érzelemre utal. Pedig mindenki tudja és átélte már, hogy az emberek képesek többször is szerelembe esni életük folyamán. Ezért azt gondolják, hogy az igazi szerelem az a legnagyobb intenzitású az összes közül. Pedig sok esetben a legnagyobb intenzitást valamilyen illúzió hozza létre.

          Üdv: Zsolt

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 18:17

            Zlatan, ajánlom a figyelmedbe Zsolt sorait! Valami ilyesmit akartam Neked írni én is az általad említett problémára (amit Hrdlicka úgy fogalmazott, hogy “be kell kapcsolni a kapcsolókat a nőkön”, és visszaírtál, hogy “de hogyan”…)
            Én nem tudtam ilyen jól összefoglalni, meg őszintén szólva ez így nekem is új – és nagyon tanulságos is. Érdemes jól megjegyezni, hogy vannak bizonyos helyzetek, amelyek elősegítik a nőben a szerelem megszületését! Amiket Zsolt írt, tökéletesen igazak, ahogy olvastam, találtam hirtelen vagy hármat, ami előfordult már velem is. Az a baj, hogy ezentúl ha szerelembe esnék (még valaha, véletlen), rögtön az fog eszembe jutni, hogy “na, most egy “viszonzatlan szerelem” nevű illúzió okozza jelen felfokozott állapotomat, nem kell a fickót komolyan venni, csak a játszadozása fog meg, nem ő maga” (általában a viszonzatlan szerelem szokott a visszatérő problémám lenni, ezért ezt ragadtam ki).

            Minden esetre – még ha illúzióromboló is – nagyon tanulságos összefoglalás, el is teszem, hogy mindig elő tudjam szedni, ha rám törne egy újabb ilyen roham :).

            Zsolt, a “tanár-diák”, vagy a “főnök-beosztott” szerelem hová tartozik?

          • Estike   2012. szeptember 10. hétfő 19:02

            Szia Zsolt!

            Jól összeszedted a különböző típusokat, ezért külön köszönet. Az igazat megvallva, én ennyire nem ástam bele magam a témába, és – a teljesség igénye nélkül – azokat az eseteket említettem, amiket én is tapasztaltam, vagy a környezetemben megfigyeltem. A gond csak az, hogy bármi is legyen a szerelem kialakulásának oka (viszonzatlan érzelmek, szülőkkel való hasonlóságok, nem létező tulajdonságok belevetítése a másikba), valahogy olyan “silánynak” tűnik az egész, ha elkezdjük ezt az érzelmet elemezgetni és szétboncolni. Vagy azt is mondhatnám, hogy teljességgel illúzióromboló belegondolni, hogy ez lenne az a nagy szerelem, amiről költők írnak vagy ami miatt ezrek követnek el öngyilkosságot. Hiszen ha a szerelemnek is megvan a “receptje”, akkor bárki tetszés szerint bevetheti ezeket a praktikákat, hogy így manipuláljon másokat, vagy érzelmi reakciót váltson ki belőlük (és biztos vagyok benne, hogy ezt sokan meg is teszik, sőt valahol tanítják is, mint pasizási/csajozási technikákat). Nekem csak ez a problémám a dologgal. Igaz, tény és való, hogy a flörtölés is egyfajta “húzd meg, ereszd meg” játék, vagy ha az ember fel akarja hívni magára a figyelmet, keresztülvinni az elképzeléseit (és sokszor ez a fajta manipuláció nem is tudatos, nem is szándékos). Csak az szomorú, amikor pl. házasságok mennek amiatt tönkre, hogy mondjuk váratlanul felbukkan egy harmadik fél, és mindent elborít a rózsaszín köd…

          • Zsolt   2012. szeptember 10. hétfő 20:38

            Szia Anika!

            A tanár-diák vagy a főnök-beosztott szerelem is a rajongáson, csodálaton alapul szerintem. Bár pl. a főnök-beosztott esetében a hatalom, tekintély is megjelenhet mint csodálatot kiváltó tényező. Vannak olyan emberek, akik alárendelt személyiségűek és szeretnek egy erős, domináns, uralkodó társat, aki passzol ehhez a személyiségszerkezethez. Egy ilyen férfi mellett biztonságban érzi magát egy alárendeltséget szerető nő. De ha szokásos személyiségszerkezetet veszünk alapul, akkor egyszerűen a beosztott nem tud annyit a főnök munkájáról, viszont valamilyen szempontból vonzódik hozzá, mert a főnök sikeres, ügyes, jól kommunikál, megnyerő, van tekintélye, stílusa mások előtt, tisztelettel fordulnak hozzá az emberek, és/vagy félik. Hatalom, siker, tekintély, tisztelet, félelem (nem engedi, hogy szórakozzanak vele), magabiztosság, stílus, ez mind vonzalmat ébreszt szerintem egy nőben. Fordított esetben (női főnök, férfi beosztott) már szerintem sokkal ritkábban. Ott inkább érdek alapú a szerelem. Bár azért ez sokszor női alkalmazottnál is előfordul a férfi főnöke felé. Hiszen egy csomó előjoggal jár a főnök nőjének lenni. Egyébként pedig sok vezető beosztású ember nem igazán nagy szám, csak a beosztott nem látja a hibákat, bakikat, súlyos melléfogásokat, stb. Sokszor csak ezért tud fennmaradni a rajongás, csodálat.

            A tanár-diák meg részben tiltott gyümölcs alapú szerelem. Másik részben pedig azon alapul, hogy amikor tanítanak neked valamit, akkor a tanár bizonyos esetekben példaképpé válik. Olyan nagy tekintélye lesz, ami már a csodálat egy formája. De persze ez nem a béna, korpás hajú, szerencsétlen, unalmas pl. fizikatanár kapcsán alakul ki, hanem a magával ragadó, jóvágású, érdekes, elgondolkodtató, laza fazonoknál. Mint pl. Hank Moody a Californication-ben (mikor az egyik évadban tanított egy iskolában) vagy pl. az Indiana Jones féle típusok. A tanár a tevékenysége folyton tiszteletet vált ki a diákból. A diák felnéz rá, mert igaz dolgokra tanítja meg és ez rögtön kiváltja belőle a szerelem szempontjából legfontosabb érzelmet, a tiszteletet. Akit tisztelsz, azt nagyrészt szereted is és onnan már megint csak egy kis lépés a vonzódás. Olyan mint mikor egy férfi a randin már 90%-ban befűzte volna a nőt. Persze ez az igazi tanárokra vonatkozik és nem azokra, akiknek megtanították, hogy ezt meg azt kell mondani és semmi gyakorlati tapasztalatuk nincs az adott témában.

            Üdv: Zsolt

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 20:53

            Köszi a választ. Én tipikusan ilyen tanára iránt rajongó kamaszlány voltam, és a főnökeimbe is jópárszor beleszerettem. Ezért érdekelt.

            Persze ebből az is tanulság, hogy a nem-sikeres férfiak esetleg elmehetnek valamit oktatni :). Teli van szexuális töltéssel egy felnőttkori tanítás. És a férfinek jól áll, ha ő tanít. Mikor már belejött. És ha határozottan tudja csinálni (ehhez a legtöbb embernek elég belejönni, magabiztosan mozogni a saját területén).

          • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 20:54

            Zsolt,

            Tanulságos megfigyeléseket írtál. Azt picit sajnálom, hogy nem arra válaszoltál, amit valójában kérdeztem.

            Ezt írtad:

            “A szerelemnek is több fajtája van.”

            Nagyon érdekelt volna, hogy milyen szerelemfajtákra gondolsz, de ehelyett Te leírtál néhány módot, ahogyan, illetve kiváltó okot, amitől szerelembe lehet esni.

            Úgy gondolom, hogy a szerelem egy érzés, mint például az öröm vagy a bánat. Ahogy bánat és öröm is csak egyfajta van, úgy szerelem is. Az érzés intenzitásában lehet különbség és az azt kiváltó tényezőkben.

            Ha Te is így gondolod, vagy másképp, azt szívesen “meghallgatom”.:)
            (Másnál egyébként ezt nem tettem volna szóvá, de Te nagyon pontosan szoktál fogalmazni.)

            Üdv, E.

          • Zsolt   2012. szeptember 10. hétfő 20:55

            Szia Estike!

            Én sem ástam bele magam a témába, csak összeszedtem, amit tapasztaltam vagy éppen olvastam.

            “Hiszen ha a szerelemnek is megvan a “receptje”, akkor bárki tetszés szerint bevetheti ezeket a praktikákat, hogy így manipuláljon másokat, vagy érzelmi reakciót váltson ki belőlük (és biztos vagyok benne, hogy ezt sokan meg is teszik, sőt valahol tanítják is, mint pasizási/csajozási technikákat).”

            Igen ez így van. Egyszer beszéltem az egyik oktatóval és mondta, hogy ismer kb. 30 különböző módszert arra, hogy egy nőben kiváltsa a szerelem érzését. Bár szerintem ő kicsit összemosta a dolgokat, hiszen nem lehet rögtön a szerelemhez ugrani. Először ki kell alakítani az érdeklődést, a vonzalmat és csak utána lehet egyáltalán a szerelemről beszélni. De nyilván igazad van, ez is mint minden manipulálható. Hiszen a valóság vagy valótlan dolgokat nagyon kevés választja el. Amikor pl. csak fantáziálsz dolgokról, akkor sem tudja az elméd (reakcióiban) megkülönböztetni a valóságtól. De voltaképpen nem sokban számít ez. A kapcsolatok amúgy sem örökéletűek és a sokak számára az élet értelmét jelentő boldogságot sem a szerelem váltja ki. A legtöbb ember, aki erre vágyik az inkább csak unatkozik és magányos. Elég lenne neki ha találna valami elfoglaltságot, amiben tudna hinni és szeretné, illetve jó emberi kapcsolatai lennének. Meg persze olykor szex.

            Üdv: Zsolt

          • Zsolt   2012. szeptember 10. hétfő 21:24

            Ebony,

            Úgy írtam, mert alapvetően Estike írására reagáltam (előtte) és olyan szövegkörnyezetben értettem, hogy a szerelemnek különböző fajtái vannak. De ha a te megközelítésedre térünk rá akkor szerintem maga az érzés is különbözik a kiváltó okok függvényében. Én ezt nem intenzitásnak mondanám, hanem egy másfajta érzésnek. Mint ahogy van szúró, égető, nyilalló fájdalom is. Itt sem az intenzitás más hanem a fájdalom érzése maga.
            Szerintem mindenki be tudja azonosítani, hogy az adott kiváltó okok esetén felépült szerelemben milyen érzések kerítették hatalmukba. Saját esetemben mondhatom, hogy nem ugyanazt a szerelmet éreztem. Pl. a viszonzatlan szerelemnél, reménykedést, elvakultságot, folyamatos vágyódást, istenítést éreztem és szexuális vágyat pedig alig. Más esetben (pl. külső alapján rávetítettnél) pedig frusztrációt, ellentmondást, hamis büszkeséget, míg barátságon alapuló szerelemnél pedig rendíthetetlenséget, magabiztosságot, érzelmi stabilitást és unalmat.
            Persze mindhárom esetben a rajongás, az öröm, a boldogság mint érzelem jelen volt, de az egyéb érzelmek árnyalati miatt a végső benyomás különböző lett.

            Üdv: Zsolt

          • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 22:23

            Zsolt,

            azt hiszem értem mire gondolsz. Van egy alapérzés és ehhez jönnek hozzá különböző módosító tényezők, amitől ez az alapérzés (jelen esetben a szerelem) más és más lesz.
            A leves ugyanaz, csak mindig másképp van fűszerezve és ettől egyedi.
            Hát lehet. :)

            Üdv,E.

          • Estike   2012. szeptember 11. kedd 09:31

            Sziasztok, szia Zsolt!

            A leírtakon elgondolkodva, én úgy értelmeztem ezt az egész szerelem dolgot, hogy végső soron mindegyik típusban ott van egyrészt a valóságtól való elrugaszkodás, másrészt a ragaszkodás. Tehát nem magát a személyt szeretjük (és ez szerintem sokszor a barátságból átalakult szerelemre is vonatkozik), hanem, ahogy írtátok is, egy vonzó tulajdonsága alapján további pozitívumokat feltételezünk róla. Ehhez a róla kialakított képhez pedig hosszú időn át ragaszkodunk, és ha esetleg időközben olyan apróbb dolgokat tapasztalnánk, hogy az illető személy mégsem egészen felel meg ennek az ideálképnek (nem is olyan rendes, magabiztos, néha a pohár fenekére néz, stb.), akkor próbáljuk elhessegetni ezeket az aggasztó jeleket. Magyarul racionalizáljuk a viselkedését. Egészen addig, amíg végül akkora lesz a szakadék az ideálképünk és a valóság között, hogy ezt már nem tudjuk tovább megtenni. Ilyenkor jön az, hogy: “hogy is lehettem ennyire vak?”. A hiba abban van, hogy 1. vagy olyat láttunk bele a másik emberbe, ami sosem volt meg benne, vagy 2. valaha megvolt, de azóta megváltozott, és már nem tudunk felnézni rá, nem tudjuk tisztelni. Ebben pedig igazat adok Neked, Zsolt, hogy tisztelet nélkül nagyon gyenge lábakon áll egy kapcsolat. Ösztönösen is a magabiztos, kiegyensúlyozott, sikeres embereket tartjuk vonzónak (leszámítva talán azokat, akik problémás családból származnak, és egyből megtalálják a hozzájuk hasonlóan problémás társat). Tehát ha valaki kibillen az egyensúlyából, és huzamosabb időre válságba kerül, nem tud megbirkózni a problémáival, akkor veszélybe kerül a kapcsolata/házassága is, mert egy ilyen mélyrepülés nagyon megviseli a másik felet is. Amikor pedig sajnálni kezdjük a másikat, az minden, csak nem szerelem. Lehet ragaszkodás, együttérzés, lehet elkötelezettség, holtomiglan-holtodiglan, mártíromság… de nem tisztelet és nem szerelem. Ha valahogy képesek lennénk arra, hogy minden pillanatban olyannak lássuk a társunkat, amilyen ő valójában (ahogyan változik), nem pedig hónapokig, évekig, ugyanazt az ideálképet dédelgetnénk magunkban, akkor talán nem lenne olyan fájdalmas elfogadni, hogy véget ér a kapcsolat.

          • Zlatan   2012. szeptember 13. csütörtök 16:28

            Anika, elolvastam a Zsolt írását, valóban érdekes elméleti összefoglaló, sőt úgy összességében egyet is értek vele.
            Csakhogy a kulcsszó itt az elméleti. Ebben sehol semmi olyan helyzetkonkrétumot, ötletet vagy hasonlót nem látok, amire azt mondhatnám, hogy “igen, ez egy jó útravaló, kiindulópontnak, amit ki lehet/kell majd próbálni a jövőben!”
            Arra a kérdésre, hogy vajon hogyan tudok magam iránt pozitív érzést, vonzalmat kelteni egy nőben, semmi választ nem látok benne…

          • Ebony   2012. szeptember 13. csütörtök 20:06

            Szia Zlatan!

            “Ebben sehol semmi olyan helyzetkonkrétumot, ötletet vagy hasonlót nem látok, amire azt mondhatnám, hogy “igen, ez egy jó útravaló, kiindulópontnak, amit ki lehet/kell majd próbálni a jövőben!”

            “Helyzetkonkrétumot” én sem tudok írni, mert az mindig az adott helyzettől függ, amire szerintem nem igazán lehet előre felkészülni.
            Viszont van néhány ötletem, leírom, hátha érdemesnek látod őket a megfontolásra:
            Először is várd meg, amíg a célszemély megérkezik az életedbe. Aztán, ha ez megtörtént, reméljük nemsokára, akkor kezd el megismerni őt. (Ha leveleztek, akkor ez nyilván kérdések formájában fog megtörténni.) Kezdj el figyelni. No nem nyomulósan, hanem diszkréten, de kitartóan. Tudd meg hogyan éli az életét, mi az, ami örömet szerez neki, mi az ami bántja. Melyek azok a dolgok, amit fontosnak tart, mi az, ami érték a számára és mi az, amit látni, hallani sem bír. Mi okoz neki nehézséget és mi az, amiben segítségre szorul. És így tovább..
            Mindezek közben ne sokat foglalkozz magaddal, ne hozd magad előtérbe. Akkor beszélj magadról, ha ő kérdez, de akkor se túl sokat. Amikor beszélgettek, légy érdeklődő és őszintén figyelj rá, hogy miket mond.
            Ha ily módon már jól megismerted, akkor akcióba léphetsz. Kezdj el törődni vele, érezze, hogy ott vagy neki, ha kell. Itt segítségedre lesz, hogy már tudod, mi az, amire valójában szüksége van.
            Amikor még meg akarod szerettetni magad, semmiképp ne beszélj érzelmekről, vagy a hölggyel kapcsolatos vágyaidról.
            Vegye észre, hogy számíthat rád, de ne tudja, hogy mit érzel iránta. Azt lássa, hogy Te nélküle is egész vagy és jól érzed magad a bőrödben. Soha ne panaszkodj, de ha ő panaszkodik érezz együtt vele, légy megértő. (Őszintén persze és nem taktikából.)
            Próbálj meg vidámságot hozni az életébe. Ez nagyon fontos!Légy ebben leleményes.
            Amikor már biztos jelét adja annak, hogy örülne, ha több is lenne köztetek, akkor elmondhatod, hogy ennek Te is nagyon örülnél. Nyilván ezt akkor fogod mondani, ha közben Te is megszeretted őt.:) Innentől már nem lesz nehéz dolgod, hiszen már bízik benned, szeret veled lenni. Soha ne élj vissza azokkal a dolgokkal, amiket megtudtál róla. Légy mindig diszkrét és szolidáris vele. Akkor is, ha véget ér a kapcsolat vagy nem úgy alakul mégsem, ahogy szeretted volna.
            Reméljük, ő is így tesz veled és akkor nagyon boldogok lehettek együtt.:)

            Az egésznek egyébként, biztosan észrevetted, az a lényege, hogy önmagad helyett rá figyelsz. Ehhez nem kell sok önbizalom, így természetesebb tudsz maradni és nem hátráltatnak a vélt vagy valós hiányosságaid.:)

            Üdv,E.

          • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 20:30

            Ebony, zseniálisan összefoglaltad! Jó volt olvasni.

            Most légy szíves nekem is adj tanácsot, de én nem nőt szeretnék, hanem pasit. Olyat, aki viszonozza, de nem azért viszonozza, mert szörnyen ki van éhezve, és várja a megváltót (az azért nem leszek).

          • Ebony   2012. szeptember 13. csütörtök 21:26

            Anika,

            :)

            Ha tudnám, mit kéne tenni, megtenném. Illetve teszek valamit. Élek és amennyire csak lehet, teljes életet élek. Vannak korlátozó tényezők az életemben, amelyeket tudomásul kell vennem. Bár nem vagyok oda értük, remélem, végsősoron a javamat szolgálják majd.

            Közben meg folyamatosan adom a “rádió jeleimet”, hátha valakinek az én frekvenciámra van beállítva a vevőkészüléke. A Lakhegyi adótorony hozzám képest már smafu.:) Szerintem tegyük ezt Anika. :D

            Üdv,E.

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 09:30

            Kedves Ebony,

            Köszönöm az írásodat és a tanácsokat, sokmindenben igazad is van, bár egy-két dologban hibádzik is az elképzelésed (szerintem).
            Az első, hogy pl. azt írtad, “ha már leveleztek”. Hát igen, tudod idáig is el kell valahogy jutni. Sokszor az első lépcsőfoknál elbukik az ember (én legalábbis), mert ott kell a nő figyelmét megragadni, amikor legelőször felveszem vele valahogy a kapcsolatot. Ha ez nem sikerül, akkor minden további, amiket leírtál, eleve reménytelen, mivel esélyt sem kapok mindazokat véghez vinni.
            Például, hol fog az ember “először levelező” társjelöltet találni…? Mondjuk egy netes társkeresőn. Na, azok egy külön misét megérnének! :D A társkeresőkön a nők figyelmét felkelteni valahogy egyenlő a lehetetlennel. Ez elsőre furcsán hangozhat, hiszen a társkeresőre a elméletileg a nő is azzal a céllal regisztrál, mert egyedül van, és szeretne találni valakit. Csakhogy a társkeresőkön brutális férfitöbblet van (nyilván, hiszen nekünk sokkal nehezebb a civil életben is a társkeresés), és ha egy nő oda felregisztrál, napjában 80-100-as nagyságrendekben kapja a leveleket, flörtöket és egyebeket (még akkor is, ha nem egy kimondottan szép és csinos lány…ha pedig az, akkor kb. dupla annyit). Csak győzze egyáltalán elolvasni őket, nem hogy még kiválogatni közülük azt, amelyiket válaszra is érdemesnek ítél. Tapasztalat, hogy a nők a társkeresőkön egész egyszerűen nem hajlandóak válaszolni, mintha be lennének oltva ellene, írhat az ember bármit is (sokszor lehet, hogy el sem olvassák az első levelet sem, dobják a süllyesztőbe a többi 80-nal együtt). Mondjuk arányaiban azt mondhatnám, hogy 100 nőből jó, ha 1-2 válaszol, de még azok is legtöbbször 1-2 levélváltás után egyszercsak ugyanúgy eltűnnek, nem válaszolnak többé. Nekem pedig már ötletem sincs, hogy mit és hogyan kellene írni, hogy azzal felkeltsem valakinek a figyelmét, pedig már tényleg szinte mindent kipróbáltam…
            Ami a civil életbeli ismerkedést illeti, ott kb. ugyanez a helyzet; már a legelején sem tudom felkelteni az érdeklődést annyira, hogy egyáltalán ilyen barátkozós-ismerkedésbe bele tudjak kezdeni.

            A másik, amit már előttem Zsolt is leírt, és ebben tökéletesen egyetértek vele, hogy ez a viselkedés amit leírtál, egy férfitól, szinte nyílegyenes út ahhoz, hogy a nő sose gondoljom rám lehetséges partnerként; ezt az összes szakirodalom, ami a témával foglalkozik, megírja, de saját tapasztalatok tömkelege is igazolta, sőt, néhány itteni nő hozzászólása (“az odaadó, önzetlen férfi nyálas, unalmas, stb.”) is megerősítette.
            Ha így viselkedek egy lánnyal, ahogy leírtad, az nagyon szép és nagyon kedves, de ezzel maximum 2-3 alkalom után (akár levélváltásról, akár személyes találkozóról van szó) szépen behelyez engem az úgynevezett “barát-zónába”, azaz eldönti, hogy én egy kedves, aranyos srác vagyok, egy nagyon jó barát, de arra esélyt sem fog látni, hogy párként akarjon maga mellé. A lányok sosem az ilyen odafigyelő, a problémáik iránt empatikus fiúkkal jönnek össze (azokkal, akik hetek-hónapok óta mellettük vannak, éreztetik, hogy figyelnek rájuk és segítenek, ha kell), hanem azzal, akit megismertek és rögtön az első alkalom után “jön a bizsergés”, meg “érződik a tűz”, meg hasonló szövegek… Hidd el, nem a levegőbe mondom mindezt, sajnos – még fiatalabb koromban, amíg érzelmileg jobban hagytam magam egyvalaki által kiszolgáltatni- többször személyesen éltem ezt át, hogy szó szerint így viselkedtem egy lánnyal, ahogy Te leírtad, néha heteken át vártam, bizakodtam, hogy az odafigyelésnek, törődésnek be fog érni a gyümölcse, aztán mikor arra került a sor, akkor megkaptam, hogy ő csak egy jó barátként tekint rám, aztán a következő héten összejött valami ismeretlen tuskóval, akit kb. egy napja ismert meg egy szórakozóhelyen…:S

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 09:58

            Zlatan, azért nem minden nőre igaz, hogy nem kíván odafigyelős, “nyálas”, ragaszkodó, szolgálatkész pasit. Van, aki azt kíván. Első lépésben jó lenne egy ilyen egyszerű kapcsolat is, aztán ha már megmelegedtél, és nem tetszik a langyi, akkor magabiztosabban léphetnél tovább, vagy ki. Kapcsolatból másik kapcsolatba jutni sokkal könnyebb, mint egyedülállóként űzni egyből az igazit.

            Vannak férfitípusok (pl nem minden férfinek áll jól az olyan viselkedés, amit Zsolt leírt, bár kétségkívül az a legesélyesebb, aki megengedheti magának az öntörvényűséget, mert annyira jó fej), és vannak nőtípusok, és nem minden nőnek ugyanaz jön be. Akinek épp elege van a kihívásokból, és megpihenni vágyik, annak bejöhet ha a pasi úgy viselkedik, ahogy Ebony leírta. Ebony megoldási javaslata egy olyan biztosra menős dolog, Neked, kezdőként jó lehetne. Zsoltnak nincs szüksége arra, hogy ilyen egyszerű trükkökkel vágódjon be, nem egy elkeseredett figura, akinek mindenáron nő kell, mindegy, milyen áron, és mindegy hogyan. Neked viszont jelenleg ez a pozíciód, és majd ha az önbizalmad visszaépült, akkor van értelme kihívásokat keresned. Addig nincs, és egyelőre az igazi helyett én a helyedben beérném egy átlagossal, akivel el lehet járkálni ide-oda, meg szexelni. Egy férfinek ez nem lehet probléma (nőknek gond az, hogy nem szeretnek csak úgy ellenni akárkivel).

            Ja, és hogy hogy keltsd fel egy nő figyelmét: Nosmink szinte kizárólag Veled beszélget, az ő figyelmét teljesen felkeltetted, és azóta már mindenki Rád figyel, hála neki is.

            Pl írd azt egy nőnek (palacsintafőzős poén helyett, amit Hrdlicka javasolna), hogy szerinted a nőknek nem kéne jogsija legyen. Garantáltan megjegyzi a nevedet, és talán vitatkozni kezd veled (nincs olyan nő, aki ezzel egyetértene), aztán megszelidít, és máris egymáséi lehettek – feltéve hogy hagyod magad meggyőzni, elhagyod ezt az idióta elgondolást, hogy a nőket tiltsák el a vezetéstől, mindannyiunkat. Csak mert néhány hülye közülünk a vezetés rovására osztja meg a figyelmét.
            (Asszem, én ezzel a fura elméleteddel nagyon tudnék vitázni, csak nincs kedvem felhúzni magam egy idegen pasi hülyeségén, ezért eltekintek tőle).

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 10:30

            “Zlatan, azért nem minden nőre igaz, hogy nem kíván odafigyelős, “nyálas”, ragaszkodó, szolgálatkész pasit. Van, aki azt kíván. Első lépésben jó lenne egy ilyen egyszerű kapcsolat is, aztán ha már megmelegedtél, és nem tetszik a langyi, akkor magabiztosabban léphetnél tovább, vagy ki. Kapcsolatból másik kapcsolatba jutni sokkal könnyebb, mint egyedülállóként űzni egyből az igazit.”

            Lehet, hogy van, aki azt kíván, vagy legalábbis sokan ezt fogalmazzák meg (ha megkérdezik a nőt, hogy milyen férfi lenne az ideális, akkor gyönyörűen leírja az Ebony által is felvázolt viselkedést), de a valóságban ha találkozik ezzel a jelenséggel, akkor bizony ugyanúgy beteszi a “barát-zónába”, és nem fogja partnerként akarni. Ha van is néhány ilyen kósza lélek a nők között, akit ezzel tényleg le lehet venni a lábáról, az olyan ritka, hogy mennyi esélyem van pont vele összeakadni…? Ráadásul, mivel a legtöbb férfi ezzel a módszerrel próbálkozik a nőknél, az ilyeneket valószínűleg régen meg is hódították már mások…

            Ráadásul én nem az a típus vagyok, aki azért jönne össze bárkivel is, hogy “megmelegedjen”, meg “felépítse az önbizalmát”, aztán amikor ez megvan, akkor “elunva a langyit” továbblépjen és dobja a párját…! Ha ilyet tennék, azzal magamat köpném szembe, semmivel sem lennék jobb, mint azon nők legtöbbje, akikkel eddig életemben összeakadtam.
            És abban is tévedsz, hogy kapcsolatból könnyebb egy másikba átlépni, mert nekem pl. novemberben ért véget egy hosszabb kapcsolatom (már én is ki akartam lépni belőle, mert nem működött, tehát nem engem dobtak), és mégsem tudtam csak úgy egyszerűen átlépni egy másikba, gyakorlatilag azóta sem találtam senkit (pedig lassan egy év eltelt!).
            “Akinek épp elege van a kihívásokból, és megpihenni vágyik, annak bejöhet ha a pasi úgy viselkedik, ahogy Ebony leírta. Ebony megoldási javaslata egy olyan biztosra menős dolog,”

            Ha ez biztosra menős dolog lenne, akkor nem lennék most itt, és nem írtam volna le a tapasztalataimat az előző hozzászólásomban (mivel már próbáltam, és nem jött be. Ergo, nem biztosra menős!). Ez a legkevésbé sem biztosra menős dolog, sőt inkább azt mondanám, hogy 100 esetből 99-szer nem működik.

            “Neked, kezdőként jó lehetne. Zsoltnak nincs szüksége arra, hogy ilyen egyszerű trükkökkel vágódjon be, nem egy elkeseredett figura, akinek mindenáron nő kell, mindegy, milyen áron, és mindegy hogyan. Neked viszont jelenleg ez a pozíciód”

            Na, ezzel szemben viszont muszáj megvédenem magam! Láthatóan total félreismertél, és megint azért, mert néhány netes fórumon tett kommentből indulsz ki.
            Először is, nem vagyok “kezdő”; elég sok kapcsolatom,barátnőm, kalandom volt már, továbbá nem kell “mindenáron nő és mindegy, hogyan”. Az egyedüllétemnek egy részben nyilván oka az is, hogy nekem magamnak is van egy igényszintem, ami alá nem megyek cask azért, hogy végre legyen.

            “…és egyelőre az igazi helyett én a helyedben beérném egy átlagossal, akivel el lehet járkálni ide-oda, meg szexelni.”

            Hát, ez most megint egy hosszas elméleti diskurzust is szülhetne, hogy mégis mi az igazi, mi az, hogy átlagos, ésatöbbi. Én nem osztom fel a világot és a nőket ilyen kategóriákra. Ha találkozom valakivel, aki külsőre valamennyire megtetszik (nyilván ennek is vannak fokozatai, van aki csk úgy átlagosan szép, és van, akit ha meglátok, beszélni is elfelejtek), aztán megismerem és ha az alapján is vonzódom hozzá, akkor azt mondom, megfelelő lesz partneremnek. Ebben a kategóriában viszont nincs átlag, meg igazi. Ha valakit elfogadok magam mellé, annak oka van, és nem az alapján fogok választani, hogy “na ő most jó lesz egy átlagnak, aki mellett felépítem az önbizalmam, aztán áthajtok a bombázókra”. Vagy Te ilyen elvrendszer szerint alakítod ki a kapcsolataidat…?

            “Egy férfinek ez nem lehet probléma (nőknek gond az, hogy nem szeretnek csak úgy ellenni akárkivel).”

            Erre megint csak annyit mondok; ha tényleg nem lenne probléma, akkor most nem társalognánk itt a témáról.
            “Ja, és hogy hogy keltsd fel egy nő figyelmét: Nosmink szinte kizárólag Veled beszélget, az ő figyelmét teljesen felkeltetted”

            Köszönöm szépen, de ezt gondolom Te magad is viccnek szántad. :D Nosminkkel nem azért kezdtem beszélgetni, mert mint nőnek, fel akartam kelteni az érdeklődését, és egy olyan gondolkodású emberből, mint ő, nem is kérnék, akkor már inkább a remeteélet…:P
            “Pl írd azt egy nőnek, hogy szerinted a nőknek nem kéne jogsija legyen. Garantáltan megjegyzi a nevedet, és talán vitatkozni kezd veled (nincs olyan nő, aki ezzel egyetértene), aztán megszelidít, és máris egymáséi lehettek”

            Namármost, ha valakivel ismerkedni szeretnék, annak nyilván nem fogok ezzel indítani (mint azt már korábban említettem).
            Továbbá, nosmink nem meggyőzni akart, sehol egyetlen szóval nem érvelt amellett, hogy hogyan és miért is jó vezetők a nők, nem hozott eseteket, példákat, statisztikai adatokat; hanem ehelyett csak kapásból visszatámadott, hogy “de bezzeg a férfiak”, meg nekem esett, hogy “na látod ezért nem kellesz a nőknek”, meg mindenféle nőkön taposó hímsoviniszta szemétnek elmondott, meg a béna női vezetők férfi oktatóira kezdte fogni a hibát.
            EZZEL a módszerrel engem sem meggyőzni, sem megszelidíteni nem lehet (de szerintem a világon senki mást sem).

        • Zsolt   2012. szeptember 14. péntek 02:14 / Reply

          Zlatan,

          Gyakorlati tanácsok csak áttételesen voltak az írásomban. Általános érvényű tanácsok amúgy sincsenek. Különböző típusú nők vannak, akikhez a kapcsolódást determinálja az adott típusú férfi is. Amit pl. Ebony leírt az mind szép és jó, de én pl. halál unalmasnak tartok egy ilyen viselkedést. Az én személyiségem kvázi kizárja az ilyen nőket, de ettől még más szeretheti az ilyesféle, számomra “nyálas” ismerkedést. Én úgymond “erő”-ből ismerkedek. Számomra nem jelent igazán sokat egy nő. Viszont igyekszem korrekt lenni vele, de nem igazán izgatnak a hülyeségei. A saját fejem után megyek és azt nézem, h ebben ki akar társulni. Ez sok öntudatos, emancipált nőnek nem tetszik, de ez nem izgat, mert a nők jobban szeretik a nehezebben kontrollálható hapsikat, mint azokat, akik a női észérvek szerint viselkednek. Persze nem kell mindenben ellentmondani nekik, de saját, szuverén, erős egyéniség kell, h legyél. Ha tudod mit akarsz, akkor a nő is látja és vonzódik ehhez. Ha csak kedveskedsz, ahogy Ebony írja az édes kevés. Illetve ha külsőre bejössz neki akkor megdughatod. Ha gyakorlati tanácsot akarsz akkor foglalkozz inkább magaddal, de legyél tisztába azzal, hogy mit vár, szeret egy nő. És legyél fokozatosan egyre kezdeményezőbb. A legtöbb itt siránkozó ember helyzete sokkal jobb lenne ha tanácsot kérne, gondolkodna, majd cselekedne és mindezt folyamatosan iterálná.

          üdv: Zsolt

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 09:35

            Szia Zsolt,

            ebben tökéletesen egyetértek, mint azt az imént Ebonynak is megírtam. ;)

            Mostanában, (ha egyáltalán tudok ismerkedni) én kb. pont ugyanezt az eljárást próbálom követni, amit Te is.

          • Ebony   2012. szeptember 14. péntek 10:03

            Zsolt,

            “Én úgymond “erő”-ből ismerkedek.”

            Ahhoz is erő kell, amit én írtam csak másfajta. Ajánlom figyelmedbe az Erő kontra erő című könyvet. Angolul, Power vs Force címmel jelent meg, a magyar címben sajnos nem jön át a kétféle erő közötti lényegi különbség. (Tudom, hogy nem a fizikai erőre gondoltál, nem értettem félre.)

            “Amit pl. Ebony leírt az mind szép és jó, de én pl. halál unalmasnak tartok egy ilyen viselkedést.”

            Ezek szerint számodra unalmas megismerni egy másik embert. Ennyi “erőt”, energiát már nem pazarolsz egy kapcsolatra.

            “Számomra nem jelent igazán sokat egy nő.”

            No comment…

            “Ha csak kedveskedsz, ahogy Ebony írja az édes kevés.”

            Sehol nem írtam, hogy kedveskedjen. Azt írtam, hogy figyeljen a nőre és törődjön vele. Legyen jelen az életében. A csak kedveskedés szerintem is édes kevés.

            “Illetve ha külsőre bejössz neki akkor megdughatod.”

            Ez viszont tényleg alpári volt.

            Üdv,E.

          • Lujza   2012. szeptember 14. péntek 10:06

            Már írtam egyszer, de nem jelent meg a hozzászólásom, mert Zlatan egy kicsit előbb kattintott a “mehet” “gombra” :-) , mint én.

            “Én úgymond “erő”-ből ismerkedek. Számomra nem jelent igazán sokat egy nő. Viszont igyekszem korrekt lenni vele, de nem igazán izgatnak a hülyeségei. A saját fejem után megyek és azt nézem, h ebben ki akar társulni. Ez sok öntudatos, emancipált nőnek nem tetszik, de ez nem izgat, mert a nők jobban szeretik a nehezebben kontrollálható hapsikat, mint azokat, akik a női észérvek szerint viselkednek”

            Nekem van tapasztalatom az ilyen típusú férfiakban, de már “kapcsolat” tekintetében nem kellene, viszont barátnak én pont az ilyen férfit tudnám/tudom elfogadni, aki van annyira tökös, hogy rám szól, hogy “bakker”…..

            Nem személyeskedésnek szántam, csak mint NŐ nyilatkoztam.

            Amúgy Zlatan, elolvastam az írásodat a társkeresős tapasztalataidhoz kapcsolódóan:

            Én azt tapasztaltam, hogy amikor új vagy (friss hús) a piacon, akkor kapod a leveleket, amik az én esetemben kb ennyi volt, hogy szia! a külsőm dicsérete, a bemutatkozom dicsérete és kifújt. Kaptam bemutatkozó leveleket is (az életrajz kutya füle hozzá képest) válaszoltam is rá. Nem vagyok randa :-) (ez tudom, hogy ízlés dolga) , de soha nem éreztem azokat a dolgokat, amiket a szép nőkről szoktak állítani, nem éreztem, hogy kapós lennék, nem éreztem a rajongást, nem éreztem, hogy én bármit is korrektség nélkül megengedhetnék magamnak, mert mondjuk a külső adottságaim a “jó nő” kategóriába sorolnak inkább (azt viszont igen, hogy lefektetnének).

            Azt tapasztalom, hogy szeretnek velem lenni a pasik, a barátaim többsége is az, így sokszor én sem értem, hogy miért is vagyok még egyedül :-) .

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 10:51

            Szia Lujza,

            én hiszek Neked, ami a társkeresős tapasztalatodat illeti, arról nem is szólt a történetem, hogy milyen színvonalú leveket küldenek a nőknek.
            De tény, hogy ha nőként felregisztrálsz egy ilyenre, akkor csőstül kapod a felkéréseket, és sokkal könnyebb dolgod van, mert ha kell, akkor a számtalan levélíró közül akár csak képek alapján kiválaszthatod, hogy ki az, aki bejön annyira, hogy esélyt adj neki.
            Egy férfi, még ha “friss hús” is, a kutyát nem fog érdekelni. Nekünk magunknak kell kezdeményezni, írni a nőknek, amire pedig ők sosem fognak még csak annyit sem reagálni, hogy “fogd meg a fülem”.
            Azért is elhiszem amit írtál, mert láttam, hogy milyen szintű leveleket kap egy nő, az egyik nagyon jó barátom, aki lány (fentebb említettem már itt a fórumon) is regisztrált ugyanarra a társkeresőre, amin én is fenn voltam, és egyszer nálam lépett be, és megmutatta, hogy az utolsó belépés óta (ami egy nappal korábban volt) mennyi levelet kapott…kb. 60-70 volt.
            Néhányat meg is néztünk együtt, és valóban, a legtöbbje ennyi volt, hogy “szia, tetszel, van kedved ismerkedni?”, vagy valami hasonló…

            Viszont, éppen ezért akkor meg is kérdeznélek, hogy Te mint nő, mit mondasz, mi olyat tudna írni az ember, ami felkelti az érdeklődésed, amivel ki lehet tűnni a szürke tömegből? Mi lenne olyan levél, amire azt mondanád, hogy “végre nem egy sablon, erre válaszolok!” ?
            Azért kérdezem, mert én direkt mindig törekedtem arra, hogy ne a fentihez hasonló sótlan tömegleveleket írjak, hanem valami olyat, amiben van valami extra. Pl. elolvasom figyelmesen a nő adatlapját, megnézem a képeit, aztán valami olyasről teszek említést, olyasmire kérdezek rá, amit ott láttam, ebből azt is láthatja, hogy vettem a fáradságot, hogy levélírás előtt megtudjam róla, amit lehet…
            De ezzel sem lettem semmivel sem sikeresebb. :S

          • Lujza   2012. szeptember 14. péntek 12:35

            :-) Válaszolni fogok Zlatan ( most körülettem van a “vezetőség”) legkésőbb este.

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 13:03

            Zlatan, én válaszolok, mert volt már részem ebben, is abban is. Egyébként nálam gyakori, hogy válaszolás nélkül dobok levelet, mert annyira alatta van bármiféle szintnek.

            Először is az ember megnézi a levélíró paramétereit (első szűrő). Ha valamiben nagyon eltér az igényeimtől, akkor majdhogynem olvasatlanul dobom a levelét (nálam a piercing ilyen, vagy a szakmunkásképző, mint legmagasabb végzettség, vagy ha nagyon sovány az illető. Az alacsonyság nem kizáró tényező, csak ott valami más kell, amitől a fickó “apás jelenség” lesz, pl olyan fej, vagy valami.)

            Na, szóval ha jók a paraméterek, vagy nem jók, de elfogadhatóak, akkor elolvasom a levelet. Ha helyesírási hibák vannak benne (második szűrő), azokat megnézem. Vannak a tolerálható (nagyon sok ember által elkövetett) hibák (küld és kezd felszólító módját nem írja két d-vel, vagy pl helyek neveit rosszul írja, vagy ilyesmi), akkor az még nem nagyon zavar, attól még lehet jó fej ember.
            De ha már “írnék” helyett “írnák” van, vagy “nem kellett-e” helyett “nem-e kellett”, akkor levél megy a kukába, mert az már nem értelmiségi szint.
            Ha az illető ennek ellenére nagyon aranyos, kedves, vagy szerencsétlen, akkor válaszolok neki valami udvarias, kedves szöveggel, hogy pont összejöttem valakivel, vagy ilyesmi.

            Aztán – harmadik szűrő – megnézem a fotót, ha van. De a fotó megtévesztő is lehet, ez tapasztalat, szóval erre nagy hangsúlyt nem fektetek.

            Aztán jön érdemben a levél. Az egy mondatosra nem tudok mit írni, mert nincs mibe kapaszkodni!

            Vannak a szokvány felütések, mint “honnan ered a neved?” – itt, ha tetszenek a paraméterei, válaszolok.
            Ha viszont valami erőltetetten humorosat ír, nagyon átgondolom. Ha nagyon kilóg a sorból, görcsösen igyekszik kilógni, akkor is átgondolom, mert elsőre kilógni a sorból nem szerencsés.
            Ha bármiféle agresszió süt a soraiból, akkor is csodálkozom.

            Ha kiderül valamiből, hogy van közös hobbink, érdeklődésünk, akkor majdnem mindegy, hogy mennyire volt sokatmondó a levele, biztos írok neki a hobbi ürügyén, mert akkor érdekes lehet számomra.

            Ha sablonos a levele (de nekem írta), akkor is válaszolok, mert nem nagy gáz elsőre egy diszkrét, bár sablonos levéllel mutatkozni be.

            Ha valami provokáló van benne, akkor lehet, hogy fogok válaszolni, de attól függ, túllőtt-e a célon. Ha megadja a telefonszámát, és azt írja, hogy hívjam fel, ő tuti nem az én emberem (bár van aki erre ugrana). Ha viszont kanyarít egy őszinte, kedves mondatot, pl hogy “a fotón nagyon szép vagy, boldog lennék, ha láthatnálak személyesen is”, akkor lehet, hogy megmozdul bennem valami. Egyszer valaki azt írta, szép a hajam. Ennyit. Megmozdult bennem valami.

            Általában igaz, hogy ha nem magadról írsz, hanem a kiszemeltről kezdesz érdeklődni, és már látszik az is, hogy tudod is, mit írsz (fényképén, bemutatkozásában kiszúrtál valamit), az bejöhet. Nálam ez nagyon bejön. Ha azt látom, hogy a másik ugyan a saját törvényei szerint működik, de bennem látott valamit, megjegyezte azt a valamit.

            Amúgy az udvarlás minden esetben akkor a leghatékonyabb, ha személyre szabott. Ha azt érzi a másik, hogy számodra ő különleges, már első látásra. Ha erről meg tudod győzni a nőt, máris jól indítottál. Nálam pl ez a tuti nyerő…

            Az a baj Zlatan, hogy neked aztán papolhatunk erről, valójában az a helyzet, hogy írásban egy csöppnyi természetes kedvesség és figyelmesség nincs benned. Lehet, hogy személyesen van, de írásban még egy csipetnyi (nem erőltetett) kedvesség sem sugárzott át a soraidból. Úgy gondolom, Ebony neked is ezért írta ezt (és valamikor régen ugyanezt írta Julesnak, és neki is okkal).

            Figyelni kell a másik emberre, és nem csak magaddal foglalkozni. Ha csak itt vagy ilyen, az sem jó! De ha máshol is, akkor az egészen rossz.

            Kezdj el itt gyakorolni, törődj másokkal, vedd észre (magadtól) itt a lányokat, máshogy nem fog menni.
            Ha régen jó fej voltál, csak most lettél ilyen megkeseredett, akkor idézd fel, mi volt régen, stb.

            Ne mondd, hogy kevés info áll rendelkezésemre, mert egyrészt írtál már eleget, másrészt nem ellenség vagyok, hogy védeni kelljen magad, hanem próbálok segíteni a rendelkezésemre álló info-k alapján.

            Azon azért ha elgondolkozom, hogy lenne-e kedvem veled ismerkedni, az a válasz, hogy még véletlenül sem. Taszít a konfliktusos, kedvesség-mentes kommunikációt, amit itt írásban produkálsz. Mindegy, ilyen vagy, vagy sem, de ez jön át. Nem hozta meg egy leveled sem a kedvemet ahhoz, hogy veled pl levelezni akarjak. És ezt MEGINT nem bántásból írom, hanem hogy meggyőzzelek: érdemes lenne hallgatnod Ebony-ra.

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 13:31

            Anika, kérlek a jövőben ne Te válaszolj nekem, főleg ha nem Téged kérdeztelek.
            Mert ha valakivel beszélgetek valamiről, akkor nem vagyok arra kíváncsi, hogy milyen egy ellenséges, kedvességmentes, szörnyű taszító alak vagyok, akivel semmi kedved nem lenne ismerkedni (egyébiránt nem is kérdeztem Tőled ilyet, és az érzés teljességgel kölcsönös).
            Különben pedig megint önmagadnak mondasz ellent, mert az elején még éppen Te írtad nekem azt, hogy annak alapján, ahogy és amiket írok, nem látod, hogy bármi probléma lenne velem, majd arra is kitértél, hogy a fogalmazásaim értelmesek és összeszedettek nosminkhez képest.
            Aztán hirtelen jött nálad a pálfordulás, és most már én léptem elő az első számú közellenséggé.
            Tehát, ha nem is Veled beszélek valamiről, és nem Téged kérdezlek, akkor ne érezd mindenáron kötelességednek mindenhez hozzászólni. Köszönöm!

            Egyébként, amiket írtál, azok között éppen voltak hasznos gondolatok is (éppen készülte írni, hogy végre egy konstruktív hozzászólást látok Tőled, de aztán jött a kommented második fele).
            Bár, az is igaz, hogy én is éppen az alapján választom ki, hogy kinek írjak, akinél az elvárt paraméterektől nem térek el nagyon durván, éppen ezért, hogy az első szűrő ne legyen akadály.
            Aztán fotóm is van kint, méghozzá nem is rossz, több nőismerősöm véleménye alapján válogattam össze azokat, amiket ilyen helyekre feltöltök.
            Én is szoktam ilyen kis bókokkal meg kedvességekkel nyitni (bizony, arra is képes vagyok ám, függetlenül attól, hogy Te mit hiszel!), szóval körülbelül pontosan aszerint járok el, amikre leírtad, hogy az olyanra valószínűleg válaszolni fogsz, mert valamit megindít benned…
            Valahogy ennek ellenére sem kapok választ szinte soha (de nem csak én, erre nagyon sok férfi panaszkodik a társkeresőkkel kapcsolatban, hogy a nők egyszerűen válaszra sem méltatják az embert, de akkor meg minek vannak felregisztrálva…?).

          • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 13:34

            Kedves Lujza!

            Rendben, kíváncsian várom. ;)

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 14:01

            Ebony, szerintem félreértettétek egymást Zsolttal. Pont ma jutott eszembe, hogy itt ő az a pasi, aki számára természetes, hogy megismeri a nőket, minket is személy szerint ismer, senkit senkivel nem kever, nem magáról ír, hanem tanácsokat ad, méghozzá személyre szabottan, szóval ő pont az a fajta, akinek nem kell elmagyarázni, hogy hogyan kell odafigyelni a nőre, van benne egy természetes kíváncsiság a beszélgetőpartnere iránt, ráadásul érdek nélkül. Nem vár egyikünktől sem semmit, mégis mindannyiunkra odafigyel annyira, amennyire itt lehetséges, és amennyire nekünk szerintem jól is esik.

            Szóval lehet, hogy bort prédikál, és vizet iszik :)…

            Lehet, hogy azért írta azt Zlatannak, amit írt, mert úgy látta, hogy ha Zlatan szó szerint azt teszi, amit javasoltál, az a csajoknak nem fog bejönni. Zlatan is így látja! Nekem sem jönne be. De én mindig azt hittem, vannak lányok, akik erre buknak. Akik pl épp kiestek egy pocsék házasságból, és alig várják, hogy valaki végre legyen kedves és figyelmes (de én nem ilyen vagyok, csak ettől még mások lehetnek így).

            Ők máshogy látják.

            Te egyébként Ebony, személy szerint inkább mire vágysz? Oda legyenek érted, vagy ellenkezőleg, Neked kelljen teperned?

            Én valami meghitt kapcsolatra vágynék, ahol mindkét fél normális, és jól érzi magát a bőrében, nem a másikban keresi a másik felét (nem fél ember a párja nélkül sem), mindkét fél visszafogott, egyik sem telepszik a másikra, egyik sem keresi nagyon a másik kedvét, szóval én egy független, udvarias, jó szándékkal teli kapcsolatra vágynék, egy kerek-egész egyéniség fickóval, aki figyel rám, és ha kell, meg is tesz ezt-azt értem, de nem csak akkor, ha már nagyon rá vagyok szorulva. És a meghittség meg a nyugalom legyen fontos neki is, nem vágyom ugyanis se nagy izgalomra, se arra, hogy agyalnom, találgatnom kelljen, vagy akár foglalkoznom a párkapcsolatommal. Szóval én valami háttér-kapcsolatra vágyom, ami háttér mivolta ellenére működik azért. De sok időmet ne vigye el. Azt hiszem, az én igényem elég spéci. De biztos van hozzá megfelelő partner valahol. Vagy nincs :D…

            Te milyenre vágynál?

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 20:30

            Zlatan, egyrészt egy fórumon nem szokás azt mondani, hogy “Téged nem kérdeztelek”…

            Másrészt még mindig folyamatosan véded magad, holott nem támadás van, hanem azt próbálom Neked megfogalmazni, hogy milyen érzést vált ki a stílusod az olvasó nőből, akivel néha kommunikálsz (néha meg azt olvasom, amit másnak írsz). Jó tanácsnak szánom, nem kritikának, nem barátok vagyunk, hanem visszajelzésért jöttél, azt kértél, és ha nem tetszik a visszajelzés – akkor “hej tükör, összetörlek”.
            Valami barátságosság, humorosság hiányzik belőled, vagy nem tudom. Folyamatosan ellenséges vagy, mert kritikát érzékelsz. De hát anélkül nem lehet megmondani a kérdésedre a választ, hogy miért nem kellesz a nőknek. A tény ugyanis a kritika, nem a magyarázat-kísérletek (melyek kérésedre születnek, még ha nem is tőlem kérdezted).

            Egyfelől úgy tűnik, mintha elfogadnád, hogy baj van Veled (nem pedig a nőkkel). Kérdezed is, hogy mit gondolunk, mi. És ha megmondja Neked az ember, akkor viszont láthatóan érzékenyen érint. Holott nem bántásnak szánja az ember.

            Pálfordulás azért volt, mert időközben írtál, és az írásaid meggyőztek. Egyrészt a jogsis gondolatodtól eldobtam a hajam. Nagy csalódás volt. Másrészt újra meg újra úgy reagálsz, hogy egyszerűen képtelenség meggyőzni Téged. Azt gondolom, ezek minimum kommunikációs hibák, vsz nem csak itt vagy ilyen, és ezek a szokásaid igenis benne lehetnek a kudarcban, mely kudarc a magad állítása szerint is igaz, sőt, ezért vagy itt. Komolyan nem értem, mit szeretnél. Leírták, mit tegyél, többen is. Arra az a válasz, hogy “nem, már megpróbáltam”, “nem, mert…”
            Felteszed a kérdést, hogy mi lehet a baj veled. Mire jönnek a válaszok. A válaszokra meg azt írod, hogy “rosszul látjátok/látod, nem is ilyen vagyok”.
            Mit vársz tulajdonképpen?

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 20:31

            És hát sorolhatom az erényeidet, de azon túl vagyunk (az általad is említettek ugye – nem változott a véleményem), csak azzal nem jutsz előbbre, a kérdés ugyanis nem az, hogy mit szeretnek benned a nők, hanem hogy mit nem. Erre nem lehet olyan választ adni, hogy “azt, hogy túl jó fej vagy, és nem elég magasan kvalifikáltak ahhoz, hogy ezt értékelni tudják”… Illetve lehet, csak nem mész vele semmire. Még akkor semm, ha ez lenne az igazság. De nem is ez :).

          • Lujza   2012. szeptember 14. péntek 21:18

            Anika,

            “Szóval lehet, hogy bort prédikál, és vizet iszik …”

            Emlékszel, amikor a széllel szemben pisilős véleményed volt? Én kérdeztem valamit a Zsolttól és neked ez volt a reakciód, amikor a válasza pont a fent megállapított ténynek felelt meg már akkor is, csak nem vetted észre és azok a hölgyek sem, akik múlt héten neki estek.

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 21:33

            Széllel szemben pisilős véleményem? Szerintem minden véleményem a széllel szembe pisilés :)… VAgy legalábbis eretnekség.

            Vagy nem így gondoltad, hanem ilyet írtam?
            Sajnos nem emlékszem. Mikor volt, és mire írtam?

          • Lujza   2012. szeptember 14. péntek 21:42

            “anika

            2012. június 6. szerda – 18:37

            Zsolt, úgy érzem, kezdem megérteni, miért vagy még egyedül. Te egyszerűen a széllel szemben akarsz pisilni, ráadásul tudatosan, mert neked a szokvány irány nem tetszik… Remélem, találsz egy lányt egyszer, aki ehhez partner lesz, és boldogok lesztek együtt.”

            Erre gondoltam. :-)

          • anika   2012. szeptember 15. szombat 04:42

            Lujza, nem semmi, hogy ilyet vissza tudtál keresni! Én már nem is emlékeztem erre.

            Mostanában úgy érzem, én pisilek széllel szemben :(…
            A legszörnyűbb az, hogy másfelé nem is tudok, sőt, nem is szeretnék, bár biztos menne, de nem esne jól, akkor meg minek erőltessem?

            Az pl biztos, hogy nekem egyáltalán nem jön be, ha a férfi kedves. Ahogy írták a fiúk, bekerül a “jó fej haver” kalapba. Mindig azt hiszem, ez az én hülyeségem, ők viszont most azt írják, a legtöbb nő szerintük így van vele. Ti viszont ezt nem támasztjátok alá. Most már nagyon kíváncsi vagyok, mit is akar a nők többsége, és én nagyon kilógok-e ezzel a “ridegtartás-igényemmel” a sorból.

            Egyébként azt hiszem, én olyan kedvességet akarok, amit “kiérdemeltem”, és nem pedig a férfi egyéniségéből fakad.
            Lehet, hogy ez inkább küzdés-igény. Normális ez nőnél? De komolyan…

          • Zsolt   2012. szeptember 15. szombat 14:16

            Anika,

            Szerintem vannak nők, akiknek kevesebb kedveskedés kell, mert így szocializálódtak, másoknak meg folyamatos törődés, mert ők meg olyan családban nőttek fel. De ez már inkább a kapcsolatban lényeges. Az ismerkedésnél sokszor nem fontos.
            Egyébként ezeken kívül a nők azért nem rajonganak a kedveskedésért (szerintem), mert könnyen kiszúrják az érdeket mögötte. Átlátszóan, bénán csinálják a pasik. Vagy ha őszinték, akkor meg csak simán bénán adják elő.
            Akik ügyesebbek azoknál szerintem egy nő élvezi ezeket a kedvességeket, az adott nőre jellemző határig.
            Ezenkívül pedig sok olyan nő is van, aki agyban kedves, rendes pasit akar, de “szívben” nem ettől indul be. Ők hangoztatják, hogy milyen ritka a kedves férfi, és ők erre vágynak, de ezt úgy értik, hogy a rosszfiú legyen kedves velük, vagy egy olyan helyes pasi, akire mindig is vágytak. Csak ez a srác, mivel megteheti, kedves lesz az összes többi lánnyal is:).

            A megérdemelt kedvesség utáni vágy szerintem normális igény. Biztos van benne egy kicsi megfelelési kényszer is, de ha még nem ez benne a domináns motiváció, akkor rendben van.

            Üdv: Zsolt

          • Lujza   2012. szeptember 15. szombat 15:06

            “a legtöbb nő szerintük így van vele. Ti viszont ezt nem támasztjátok alá.”

            Igazából nem tudom eldönteni, hogy a “Ti” , én és mások….
            Részemről amit Ebony írt, szerintem várható volt, vagy inkább úgy érzem nem okozott csalódást. Az Ő gondolatai, megfogalmazása pont ezt a karaktert sugározza, mint amit leírt, hogy milyen lenne, hogyan viselkedne az “álom pasi” szerinte.
            Amit én válaszoltam, az pusztán arról szól, hogy kipróbáltam, tapasztaltam, tanultam belőle és ennyi. Lehet, hogy szerinted itt vagy bárhol mindenkinek bele kell tartoznia egy halmazba, vagy tetteivel, gondolataival alá kell támasztania az örök igazságokat, de szerintem nem. És nem is szeretném eldönteni, hogy melyik a jobb, a természetes, a kézen fekvő, a logikus, a normális, a megfelelő…..
            Részemről “A saját fejem után megyek és azt nézem, h ebben ki akar társulni.” izgalmas, de inkább csak “kívülről”, mivel én is ilyen vagyok és amikor mindenki megy a saját feje után ???? hát ott nincs közös út harc nélkül, én meg már nem akarok harcolni, élni szeretnék.

          • Ebony   2012. szeptember 15. szombat 23:19

            Szia Anika,

            “Te egyébként Ebony, személy szerint inkább mire vágysz? Oda legyenek érted, vagy ellenkezőleg, Neked kelljen teperned?”

            “Te milyenre vágynál?”

            Most olvastam Lujzánál, hogy már leírtam, hogy az álom pasi milyen. Fel sem tűnt nekem.
            Egy kicsit azért még kiegészíteném, hogy milyen férfira is vágyom:

            A legfontosabb számomra, hogy az ébersége, vagy más szóval tudatossága hasonló szinten legyen, mint az enyém.

            Megfordítva a dolgot, kb. úgy álljon az önbecsapással, mint én. Ha sokkal jobb az önismerete, akkor én lennék számára terhes, ha az enyém jobb, akkor valószínűleg ő fárasztana engem. A kis különbség még nem zavaró, akkor még tudunk tanulni egymástól.

            Érted ugye? Egy példa: Én már nem tudnék elviselni egy folyton panaszkodó embert, olyat, aki a kudarcaiért állandóan a külső körülményeket, esetleg más embereket tesz felelőssé. Voltam ezen a szinten, túl vagyok rajta. Én ezt úgy hívom, “éberebb” lettem.

            Vagy, ha ő simán átlátja azokat az illúziókat, amiket én még javában kergetek, akkor mellettem meg ő érezné rosszul magát. Ebben az esetben valószínű, hogy én nem kellenék neki.

            Teperni valakiért? Volt már rá példa, küzdöttem egy kicsit, de azért nem mentem túl egy bizonyos határon. Ha nem viszonozzák az érzéseimet, akkor már én sem tudom annyira akarni.
            Miért akarjak olyat, aki engem nem akar? Nem vagyok én mazochista (annyira).:)

            Oda legyenek értem? Nem vágyom rá. Tiszteljék, ami tisztelhető bennem. Szeressenek. Ebben a szóban minden benne van, nem?

            Még annyit írnék, hogy fontos nekem, hogy legyen humora. Ha rendelkezik némi öniróniával, azzal engem meg is vett.:)

            Legyen jó Istenhez és az emberekhez.

            Ezek jutottak most eszembe.
            Elég késő van, fáradt is vagyok. De azért, talán ezt holnap sem bánom meg, hogy leírtam.

            Üdv,E.

    • Szabolcs   2012. szeptember 12. szerda 08:41 / Reply

      Szia Estike!

      Elolvastam a hozzászólásaidat , és szerintem nagyon reálisan szépen leírtad a helyzetképet annak kapcsán amit többnyire legtöbben szerelemnek nevezünk.Szerintem is többnyire teljesen mindegy hogy hányféleképpen , indul, vagy hányféle módon nevezzük a szerelmet.A hamis , az hamis marad. Zsolt szerintem szépen leírta ,(bár nem biztos, hogy ő így látja) hogy mi zajlik a “sötét szobában” A “sötét szobában” beszélünk , vitázunk , eszmét cserélünk a fényről, miközben talán még sohasem találkoztunk vele. De vajon , mi van a sötétszoba falain kívül?
      Én hiszek abban, hogy a falakon kívül ott van a fény(ott van a SZERELEM). Azt sajnos nem tudom, hogy miként tudnék a “sötét szoba”falain kívülre jutni.
      Mégis fontosnak tartom, hogy az ember előbb belássa, hogy , még mindig a “sötét szobában “tartózkodik, mert akkor egyre inkább azon lesz , hogy miként kerülhetne a falakon kívülre, és nem abban reménykedik, hogy egy ismerősnek tűnő, (vagy éppen egy új) illúzió átmenetileg majd feledteti velünk, a “sötét szoba”csalódásait keserveit.Amúgy teljesen logikus az a törekvés, hogy addig is amíg a “börtönben” tartózkodunk, próbáljuk jól érezni magunkat.(ezzel én is egyet értek) Viszont ne várjunk csodát. A börtön az börtön.Ha valódi “csodát” szeretnénk akkor úgy tűnik, hogy fontosabb lenne a börtön falain kívülre kerülni. Maximálisan egyetértek Veled, amikor azt írod, hogy ha olyannak látnánk a másikat amilyen valójában , akkor nem lennének csalódások.Ennek kivitelezése, sajna egy kicsit már körülményesebb.Bizonyos fokú önismeret-emberismeret szükséges hozzá.No és nagyfokú tudatosság.Én magam is gyakran csapdába esem , ..főként olyankor amikor “megvagyok győződve” arról, hogy pl. ezen vagy azon a területen, már ismerem magamat, aztán utólag kiderül, hogy mégsem.:))
      Amit a tisztelet kapcsán írtál, azzal én óvatosabb vagyok .Amit általában tiszteletnek nevezünk, szerintem az ugyanolyan labilis lábakon áll mint amit szerelemnek nevezünk. Rendkívüli helyzetekben , akár egy szemvillanás alatt az ellentétébe fordulhat át a “tisztelet”.
      Azt mondtad, hogy Te nem hiszel a szerelemben.Megkérdezhetem, hogy Te személyesen hogy viszonyulsz a női férfi kapcsolathoz? Üdv!

      • Estike   2012. szeptember 12. szerda 12:25 / Reply

        Szia Szabolcs!

        Amikor azt írtam, hogy én nem hiszek a szerelemben, azzal igazából nem azt akartam állítani, hogy szerelem márpedig nem létezik, hülyeség az egész… Egyszerűen a saját tapasztalataimból, megfigyeléseimből merítettem. Például egy nagyon önbizalomromboló, se veled, se nélküled kapcsolat után rá kellett jönnöm, hogy amit szerelemnek hittem, az nem volt más, mint puszta illúzió. Valami olyasmi, mint felébredni egy álomból, hirtelen feleszmélni, és kívülről figyelni a dolgokat. Mert amikor még benne vagy érzelmileg egy kapcsolatban, nem a valóságot látod, hanem azt, amit látni szeretnél.
        Nem hiszem, hogy szavakkal pontosan vissza lehetne adni, mi is tulajdonképpen a szerelem (vagy mi nem), mint ahogy semmit nem lehet leírni, meghatározni, mert akkor már elveszíti a valódi lényegét. Ennek ellenére mégis megpróbálunk mindent definiálni, felcímkézni, hiszen ez a legkézenfekvőbb módja annak, hogy megismerjük a körülöttünk levő világot, még ha ez a megismerés nem is (és soha nem is lehet) teljes. Hiszen amikor már megismertünk, vagy azt hisszük, hogy megismertünk valamit, “fogja magát”, és megváltozik. Biztos vagyok benne, hogy ahányan vagyunk, annyiféle elképzeléssel rendelkezünk nem csak a szerelemről vagy az ideális párkapcsolatról, de más dolgokról is. Valamilyen szinten mindenkinek igaza van, ugyanakkor senkinek sincs igaza. Másnak talán teljesen más meggyőződései, elvárásai és ezáltal más tapasztalatai is vannak a szerelemről.
        A kérdésedre válaszolva, én személy szerint fontosabbnak tartom a hasonló értékrendet, közös célokat, igyekezetet, kölcsönös tiszteletet és kommunikációt egy kapcsolatban, mint a szerelmet. Mert mi marad akkor, ha elmúlnak a kezdeti, erős érzelmek, a szenvedély? Ott áll két csalódott, beszürkült, idegen ember, akik már nem tudnak mit mondani egymásnak… Ha a szerelmesek folyton egymás nyakán lógnak, akkor kihűlnek az érzelmek. Ha hosszabb ideig nem találkoznak, akkor is. Olyan, mintha ez a valami, amit mi szerelemnek hívunk, csak azért lenne a világon, hogy “rávegye” az embereket arra, hogy megtegyenek olyan dolgokat, amit egyébként nem tennének “józan” állapotukban. Hirtelen megértőek, együttérzők, sőt önfeláldozóak lesznek… Házasságok köttetnek, gyerekek születnek… Szóval a szerelem a “csali”, ami összehoz két embert, akik az érzelmek elmúlása után ott találják magukat megfürödve, egy halom probléma, konfliktus kellős közepén. Amit ugye valahogy meg kell oldani. Ha pedig itt nem tudnak együttműködni, kompromisszumot kötni, megbeszélni a dolgokat, akkor annak szakítás, válás lesz a vége, vagy egymást túllicitálva igyekeznek a másikból hülyét csinálni, manipulálni, játszmázni.
        A tisztelettel kapcsolatban pedig részben osztom a véleményed… valóban úgy tűnik, hogy egy pillanat elég ahhoz, hogy kiábránduljunk valakiből, és ezáltal megszűnjön az iránta tanúsított tisztelet is. De vajon ez nem azért van-e, mert eddig túl pozitív (csak pozitív) véleménnyel voltunk az illetőről, túlidealizáltuk őt? Megint csak a sztárok világából hoznék egy példát. Ha pl. a környezetünkben vagy a médiában sokan dícsérnek valakit, akkor elképzelhető, hogy “beleszeretünk”. Mivel ezeknek a hírességeknek minden lépését figyelik, mondjuk megírja az újság vagy leadja a tv, hogy XY meglátogatta a kórházban a beteg gyerekeket vagy egymillió dollárt utalt a cunami áldozatainak megsegítésére. Na ugye, hogy mindjárt szimpatikusabb? Ezzel szemben nézzük az ünnepelt sportolót, akinek éppen rossz napja volt, csúnyán nézett az ellenfelére, reklamált a játékvezetőnek, rendre utasította a közönséget vagy épp nem volt elég készséges az autogramosztáskor. A rajongók a csalódottságuknak adnak hangot, az ellentábortól pedig záporoznak a kommentek, hogy milyen arrogáns, mit képzel már magáról, stb. Szóval sokszor egy pillanat, egyetlen hiba elég ahhoz, hogy valakit megbélyegezzünk, és elveszítsük a tiszteletünket iránta. Na és ilyen buta dolgokon múlik a tisztelet, a szimpátia vagy a szerelem?
        Sokan azt mondják, hogy egy kapcsolat akkor lehet sikeres, ha a felek önállóan is sikeres, teljes életet élnek, nem pedig a másiktól várják a boldogságot. Így nem a másikba vetítenek bele olyan tulajdonságokat, amelyekkel szeretnék, ha az rendelkezne, mert ezek a tulajdonságok belőlük hiányoznak. Ha a másik embertől várjuk el a tisztelet, akkor magunkat nem tiszteljük. Ha tiszteljük magunkat, és ezt kifejezésre is juttatjuk, akkor mások is tisztelettel viszonyulnak majd hozzánk. Nehéz az embernek mindig szeretnie és tisztelnie önmagát, mert annyi csalódás és kudarc éri… sokszor a könnyebb, kényelmesebb utat választjuk, sodródunk az árral, vagy sosem aknázzuk ki a képességeinket, lehetőségeinket, és nem olyan életet élünk, ami méltó lenne hozzánk. Viszont szerintem ennek kulcsfontosságúnak kellene lennie egy párkapcsolatban, főleg egy házasságban, ahol a gyerekek sokszor egy az egyben lemásolják a szülő viselkedését és átveszik az ő meggyőződéseit.
        Na, most már eléggé eltértem a témától, úgyhogy inkább elteszem magam pihenni :)

        • Szabolcs   2012. szeptember 12. szerda 22:33 / Reply

          Köszönöm a válaszodat!” fontosabbnak tartom a hasonló értékrendet, közös célokat, igyekezetet, kölcsönös tiszteletet és kommunikációt egy kapcsolatban, mint a szerelmet.”Tehát azért fontosnak tartod a szerelmet is , csak nem az van az első helyen. ,…de akkor hogy is működik?Egy kicsit engeded magad szerelmesnek lenni, de közben figyelsz, nehogy eluralkodjanak rajtad az érzések?Amikor a hasonló értékrendre, közös célokra , tiszteletre figyelsz, hogy tudod megtenni, hogy ne legyen benned kivetítés, vagy éppen belevetítés , beleképzelés a másikba? Nálam ez még nagyon nem megy. Próbáltam már sokszor, hogy nem alakítok ki semmilyen képet a másikról. ,…de szinte automatikusan észrevétlenül kialakul a kép a másik emberről. Ez persze mindenképpen “csalódáshoz” vezet. Azért nem oly tragikus ez, sőt még néha élvezetes is.:))Élvezetes látni, hogy milyen jól működik a “rendszer”.:)Pl. “megállapítom” valakivel kapcsolatban, hogy “mennyire hasonló az értékrendünk”.Aztán nem sokára az élet bebizonyítja, hogy ez nem teljesen igaz.Fordítva is igaz.Amikor “megállapítom”, hogy “na aztán nekem teljesen más az értékrendem mint annak a másik embernek”.Az élet megint csak hamar bebizonyítja, hogy a lényeget tekintve nincs is olyan nagy különbség az értékrendünk között. A felszín persze nagyon csalóka.Jobb lenne persze nem címkézni, helyette minden pillanatban azt látni ami éppen van..:))) Jó éjszakát Estike!

          • Estike   2012. szeptember 13. csütörtök 10:59

            Szia Szabolcs!

            Köszi a jókívánságot, jól aludtam :)
            Én azt gondolom, hogy az életben vannak olyan dolgok, amikre hatással lehetünk, és olyanok is, amikre nem. Tehát ha valaminek meg kell történnie, úgyis megtörténik, nem tudjuk elkerülni. Néha előfordul az is, hogy valamit nagyon szeretnénk, nagy energiákat teszünk bele, de valahogy mégsem jön össze a dolog. Ezt általában kudarcként éljük meg, pedig sokszor valami egészen más, valami sokkal jobb jön helyette – később. Lehet, hogy valakinek a párkapcsolat terén vannak tanulnivalói, és hiába válik el már harmadjára, hiába fogadkozik, hogy ezentúl majd minden más lesz, mégis elköveti ugyanazt a hibát. Szóval én úgy gondolom, hogy nagyon sok tudattalan meggyőződés és viselkedésminta befolyásolja a kapcsolataink minőségét, a boldogságunkat, és ezeknek a feltárásához egy élet is kevés. Hallottál már a családfelállításról? Na ott aztán szoktak lenni érdekes összefüggések… Én például teljesen ledöbbentem, amikor olvastam valamit egy ezzel kapcsolatos könyvben a betegségekről. Ugye minden betegségnek ezeregy oka lehet (fizikai hatások, méreganyagok, helytelen táplálkozás, nem megfelelő életvitel, stressz, negatív érzelmek, családi konfliktusok, stb. – vagy ezek valamilyen kombinációja). A könyv szerzője azt állítja, hogy a rákbetegek egy része valójában NEM AKAR meggyógyulni. Úgy tesznek, mintha meg akarnának, de a tudat alatt vállalt áldozatuk (ami ez esetben ugye a rák), a szeretetük a szüleik, rokonaik iránt sokkal erősebb, mint az életösztön. Persze nyilván nem csak azért lehet rákos valaki, mert mondjuk a szülei vagy nagyszülei iránti legmélyebb szeretetből és tiszteletből átvállalja helyettük a szenvedést / büntetést… lehet, hogy túl sokat dohányzik, túlzásba viszi az állati fehérjék fogyasztását, mindenkin átgázol, csak hogy érvényesítse az akaratát, nagyon intenzív harag vagy szomorúság van benne, esetleg lemondott az életének az irányításáról. Ezek mind potenciális rákot kiváltó tényezők lehetnek, DE nem ismerjük pontosan a szervezetünket, az immunrendszerünket, nem tudjuk, mire hogy reagál, mi a gyógyszerek pontos hatása… Szóval szerintem ez egyénfüggő, és ha az ember nem is tudja pontosan, mi lehet a baj, nem is tud egy minden szempontból helytálló diagnózist felállítani, valahol belül mégis érzi, melyek az életében a problémás területek.

          • Szabolcs   2012. szeptember 13. csütörtök 15:35

            Szia Estike!

            Hát igen! Érzem, hogy mostanában mi a legproblémásabb terület az életemben. Az , hogy nem tudok csendben maradni, nem tudok elcsendesedni.Megemlíted a családállítást, a tudatalattit, és már rögtön jönnek a gondolatok a témával kapcsolatban, és azt látom, hogy időnként oly végeláthatatlan ez a folyamat.Valamikor nagyon nehéz volt ilyen témákról beszélnem, most viszont nehéz nem beszélnem.:))

  35. Judit   2012. szeptember 9. vasárnap 21:21 / Reply

    Megnéztem az értelmező szótárban a tökéletes meghatározását: ” 1. az eszménynek, a normának vagy mintaképnek, mintának teljesen megfelelő. 2. a lehető legjobb, legkiválóbb (ez elsősorban a művészetekben illetve tudásra jellemző).

    Ezen morfondírozva úgy gondolom, hogy vannak általános meghatározások az eszményire, ezeket az adott kor, a kultúra, a társadalmi elvárások is befolyásolják. Vannak az egyéni elvárások, ami mindenkinél más (lehet) és igazán az a döntő, hogy én mit tartok annak. Csak megjegyzem tökéletes csak a Jóisten, mi mindannyian csak gyermekei vagyunk! :D Senki sem tud az lenni, de az már tökéletes, ha valaki megtalálja önmagában az egyensúlyt, harmóniát tud teremteni maga körül és a társával így tud élni. Szerintem lehetnek pillanatok, egy színházi élmény, egy vacsora, egy este csak úgy, mondjuk kézen fogva sétálni a csillagos ég alatt és örülni egymásnak, egy elvégzett munka utáni öröm és sok mindent lehetne felsorolni, ami tökéletes.
    A párkapcsolatban talán a legfontosabb, hogy két ember együtt jól érezze magát, ennek lehet alapja a közel hasonló emberi értékek. Valaki azt írta, hogy minél idősebb az ember, annál jobban tud kompromisszumot kötni. Egy picit kiegészíteném, a tapasztalat hozzá segít, hogy különbséget tudjunk tenni, hogy miben érdemes. Amikor fiatal az ember, akkor még hajlamosabb, hogy a külsőségek domináljanak jobban, talán így természetes, viszont a tapasztalat éppen azt mutatja meg, hogy az emberi értékek felé billenjen a mérleg.
    Tetszik Andi hasonlata az autókról, hiszen pontosan így működik az élet. Fiatalon a karosszériát nézzük, holott, ha nincs benne motor, vagy nem jó az a motor, akkor bizony nem megyünk vele egy centit sem. Viszont jól mutat a garázsban, vagy a házunk előtt, ha csak mutogatni akarjuk. Egy kiegészítésem lenne ehhez, (bocsi Andi, nem okoskodni akarok :) ) lehet szép autónk, akár egy jól működő motorral is, viszont ha hiányzik belőle az üzemanyag, a hajtóerő, akkor sem megyünk vele semmire. Nos ezt egy akár hibákkal rendelkező társ szeretete képes nyújtani. Lehet kicsi vagy nagy probléma, ha van, aki mellettem áll, ha van, aki motivál, aki néha elmondja, hogy mellette nincs is semmi baj, akkor üzemmódban tartja a motort, azaz a szívemet. :)

    Nem az embernek kell tökéletesnek lenni, hanem a kapcsolatnak! Az ember elég ha közelít az eszményihez, a tökéletlenségeivel együtt!

    Szép estét!
    Judit

    • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 00:44 / Reply

      Szia Judit,

      érdekes meghatározást adott a tökéletesre az értelmező szótár. A lehető legjobb? Fura. Ha éhes vagyok és csak száraz keksz van otthon, akkor az a lehető legjobb, de aligha fogom rá azt mondani, hogy ez aztán a tökéletes vacsi.:)
      Nekem a tökéletes a következőt jelenti: Tökéletes az, ami
      a legkisebb hiba nélkül megfelel önmagának vagyis annak, ami létezésének a célja, rendeltetése.

      “Csak megjegyzem tökéletes csak a Jóisten, mi mindannyian csak gyermekei vagyunk!”

      Kedves Judit,
      egy kérdésem lenne Hozzád.: Szerinted egy tökéletes Jóisten létrehoz valamit, ami tökéletlen? Szerintem nem. Remélem, nem veszed ezt szentségtörésnek, de az ember bizony tökéletes. Az éretlen gyümölcsre sem mondod, hogy nem tökéletes. Tökéletes az a maga éretlenségében és tökéletes lesz akkor is, ha majd beérik. Szerintem olyanok vagyunk mi is, mint az éretlen gyümölcs. Tökéletesek a magunk “tökéletlenségében” is.
      Szerintem, ha egy párkapcsolat betölti azt a szerepet, ami az eredeti rendeltetése, akkor az tökéletes.

      “A párkapcsolatban talán a legfontosabb, hogy két ember együtt jól érezze magát, ennek lehet alapja a közel hasonló emberi értékek.”

      Igen, szerintem is fontos, hogy azonos dolgokat tartsanak értékesnek. Az sem árt, ha jól érzik együtt magukat. De a legfontosabb, hogy együtt, egymást segítve, “felfelé” haladjanak. Tudom, hogy Te érted mire gondolok.:)

      Illetve, még akkor is jogos a párkapcsolat, ha az egyik lefelé húz, de a másikban van annyi erő, hogy a közös irány mégiscsak a felfelé legyen. Amikor elkezdenek mindketten zuhanni, akkor már nem szabad együtt maradni tovább. (Ez az utóbbi gondolat Müller Péteré)

      Üdv, E.

      • Judit   2012. szeptember 10. hétfő 03:12 / Reply

        Kedves Ebony!

        A Jóisten valóban tökéleteset alkotott, hiszen a tézis azt mondja, a saját képmására teremtette az embereket. :) A mondatom után egyébként vigyorgó fejet küldtem, ezt humornak szántam. Talán ez az egyik jellemző “tökéletlenségem”, hogy szeretem csűrni-csavarni a szavakat, szeretek kiforgatni gondolatokat, de megbántani ezzel senkit nem szeretnék.

        “Nekem a tökéletes a következőt jelenti: Tökéletes az, ami
        a legkisebb hiba nélkül megfelel önmagának vagyis annak, ami létezésének a célja, rendeltetése.”
        Ezt írtad Te a tökéletesről. Látod, hogy az a száraz keksz is akkor ott tökéletes vacsi, hiszen megfelelt a céljának, kvázi nem maradtál teljesen éhen? :)

        Egyetértek Veled abban, amit a tökéletes kapcsolatról írtál, én ezt szoktam úgy hívni szövetség. Számomra ez fejezi ki legjobban. Szeretem a zenét, ezért egy zenei hasonlattal élek. Az ember olyan, mint egy partitúra, a megfelelő társ fogja a legkevesebb hamis hangot lejátszani az én kottámból. Az utolsó mondatomban foglaltam össze, hogy mit gondolok igazán erről. Azt is lehetne vizsgálni, hogy mikor várható el a tökéletes? Kell-e minden esetben erre törekedni? Úgy gondolom az elvégzett munkában ajánlatos és pozitív az erre való igyekezet. Az ember a hibáival együtt lehet tökéletes, azok adnak egy sajátos jelleget egyéniségünknek. A sértő kritikát kellene csökkenteni, a feleslegesen nagy elvárásokat hangoztatni, ez már sajnos óvodás korban kezdődik, a teljesítmény-kényszerrel, aminek következtében a gyermekek nem élhetik meg a saját egyéniségüket.

        Tökéletes minden, ami örömöt nyújt, hiszen maga az öröm érzése, ami tökéletességgel tölt el.

        Szép estét!
        Judit

        • anika   2012. szeptember 10. hétfő 08:35 / Reply

          Judit, nagyon jól, és még szépen is írtad meg mindezt, öröm volt olvasni, és az is nagyon jól esik, hogy végre valaki ráismert, hogy lehet egy embert a hibáival együtt szeretni, sőt – mondom én – lehet valakinek még a hibáit is szeretni! Ha valaki a hibáiban is “rokon”, az lehet, hogy pont ettől lesz kedvesebb a szívemnek, mint egy “csillagos ötös” superman.

        • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 10:07 / Reply

          Kedves Judit,

          ne haragudj, nem vettem észre, hogy poén volt az a mondat.:)

          “Látod, hogy az a száraz keksz is akkor ott tökéletes vacsi, hiszen megfelelt a céljának, kvázi nem maradtál teljesen éhen? ”

          Igaz, tényleg. Ezt észre sem vettem. :)

          “Az ember olyan, mint egy partitúra, a megfelelő társ fogja a legkevesebb hamis hangot lejátszani az én kottámból.”

          Szép hasonlat. No és a megfelelő társsal lesz igazán szép az a zene!:)

          “A sértő kritikát kellene csökkenteni, a feleslegesen nagy elvárásokat hangoztatni, ez már sajnos óvodás korban kezdődik, a teljesítmény-kényszerrel, aminek következtében a gyermekek nem élhetik meg a saját egyéniségüket.”

          Ebben is egyetértek.

          “Tökéletes minden, ami örömöt nyújt, hiszen maga az öröm érzése, ami tökéletességgel tölt el.”

          Ehhez annyit írnék, hogy az is lehet tökéletes, ami nem nyújt örömet, mert a jelenben kellemetlen dolgokról is kiderülhet később, hogy a javunkra voltak.:) Akár egy nem túl örömteli kapcsolatról is. (Mint a száraz keksz :)) Szerinted?

          Szép napot!
          Üdv,E.

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 11:02

            Szia Ebony!

            Ezt írod: “Kedves Judit,

            ne haragudj, nem vettem észre, hogy poén volt az a mondat.:)” – és ugye tudod, erről mi jut eszembe? :)
            (néhány nappal ezelőtti téma: humorérzék írásban, idegenül, fórumon, és félreérthetőség…)

          • Ebony   2012. szeptember 10. hétfő 11:27

            Szia Anika,

            :)

            Bevallom, nekem is átsuhant ez az agyamon. Talán, ha egy picit szélesebb tárháza lenne itt a hangulatjeleknek, az segítene valamit a helyzeten.
            Vagy minden poén után odaírjuk ezentúl, hogy ez most humor volt, ne vegyétek komolyan, illetve tessék nevetni. ;)

            Üdv,E.

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 13:45

            Sajnos a metakommunikációt nem pótolják a szmájlik, de azért tényleg sokat segítene néhány. Az én kedvencem pl ez :p… (mer pont ilyen kis gonosz vagyok :))

          • anika   2012. szeptember 10. hétfő 13:47

            Van belőle sima kinyújtott nyelv, és van olyan is, amelyik rázza a nyelvét… az is nagyon cuki, ahol van, ott sűrűn használom, amikor már nagyon-nagyon gonosz vagyok. És illúzióromboláskor meg ördögfejet szoktam. Kár, hogy itt nincs :).

          • Judit   2012. szeptember 11. kedd 16:05

            Kedves Ebony!

            “Tökéletes minden, ami örömöt nyújt, hiszen maga az öröm érzése, ami tökéletességgel tölt el.”

            “Ehhez annyit írnék, hogy az is lehet tökéletes, ami nem nyújt örömet, mert a jelenben kellemetlen dolgokról is kiderülhet később, hogy a javunkra voltak.:) Akár egy nem túl örömteli kapcsolatról is. (Mint a száraz keksz :) ) Szerinted?”

            Ebony :), dehogynem nyújt örömet! Akkor, amikor rájövök, hogy ez a javamat szolgálta! Amikor egy számomra nem túl örömteli kapcsolat véget ér, naná, hogy az eredmény mégis az öröm lesz! Így vagy úgy, de lesz egy pont, amikor azt mondhatom, hogy tökéletes! :)

            Van egy elméletem a tapasztalatról. Meg kell ismernünk jót és rosszat, hogy igazán tudjuk, hogy nekünk mire/kire van szükségünk és tudjunk különbséget tenni. Talán ez a lényege! Nincs rossz tapasztalat, csak valaminek, ami esetenként nekünk rossz, a megismerése. Micsoda öröm, hogy tudjuk, ebből köszönjük, de többet nem kérünk. Nyilván az adott pillanatban, amikor az élet “pofán vágott”, nem leszek hipp-hipp-hurrá hangulatban, de az eredménye mégis pozitív. :)
            Minden élethelyzetben tapasztalatokat gyűjtünk, tanulunk, megismerünk. Tökéletességet érezni számomra azt jelenti, hogy bejártam egy hosszú utat, ezerszer orra buktam, felálltam, tévedtem, butaságot csináltam, szerettem, jó cselekedeteim voltak…. és pontosan tudom, egy adott pillanatban, hogy tökéletes, nekem! Az élet tanítása, hogy megtanuljunk örömet adni, másoknak, magunknak egyaránt.
            A gazdagságot három csoportra osztom:

            1. Mentális
            2. Pszichés
            3. Materiális

            A legjobban az jár, aki mentálisan gazdag, mert szinte biztos, hogy törekedni fog arra, hogy pszichésen is az legyen, lehetőleg nem is kicsit! :) Sőt! Törekedni fog arra is, hogy materiálisan is az legyen! Ez lehetne a tökéletes? Talán! Tökéletes attól lesz, hogy mindhárom eszközzel rendelkezni fog és képes megteremteni az örömet az életében, ami ugye a tökéletes….. :) Ezt hívom a pozitív “22-es” szindrómának! :D

            Az élet ajándéka, ha van, akit úgy szerethetünk, hogy ez nekünk öröm! Tudom Ebony, hogy ezt meg Te érted! :)

            Szép napot!
            Judit

          • Lujza   2012. szeptember 12. szerda 09:34

            Szia Judit!

            “Nincs rossz tapasztalat, csak valaminek, ami esetenként nekünk rossz, a megismerése.”

            Az én verzióm egészen hasonló, csak azt így szoktam mondani:

            nincs rossz vagy jó hír, csak hír van. :-)

            (szeretem olvasni a soraidat)

          • Judit   2012. szeptember 12. szerda 13:40

            Kedves Lujza!

            “nincs rossz vagy jó hír, csak hír van. :)

            Ez a hír mennyire igaz! :) :) :)

            Judit

  36. Hrdlicka   2012. szeptember 11. kedd 20:50 / Reply

    Kedves Zlatan, az emailcím kimoderálást ki lehet trükközni, ha leírod úgy, hogy nem használsz kukac jelet, hanem leírod hogy nevedkukacszolgáltatóponthu vagy akármi
    Nyilvánosan nem osztanám az észt… majd ezt is leírom, hogy miért…:-)))

    • anika   2012. szeptember 12. szerda 06:31 / Reply

      Biztos azért, mert utána minden konkurrens pasi azt írná a nőknek (mindnek), hogy “Magácska talán tud még palacsintát főzni is”, meg efféléket… Szóval a kliséidet elhappolnák :).

      • Hrdlicka   2012. szeptember 12. szerda 17:37 / Reply

        anika: bocs, de nekem nincs konkurrenciám…:-)

      • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:42 / Reply

        Anika, palacsintát FŐZNI, azt szerintem a világon senki nem tud…!

        • anika   2012. szeptember 14. péntek 09:43 / Reply

          Ez Hrdlicka visszatérő poénja, a palacsintafőzés… (egyszer majd valami szilveszteri bulira főz egy kis palacsintát mindannyiunknak :D)

          • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 09:16

            anika,
            A palacsintát csak sütni lehet.

          • anika   2012. szeptember 15. szombat 22:51

            Igen, de Hrdlicka a csodacukrász nyilván tud valami főzöttet is készíteni nekünk :D… Már fúrja az oldalamat a kíváncsiság :D, és a nyál összefolyik a számban :D.

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 07:24

            Ti ismeritek egymást élőben is? Valóban cukrász?

          • anika   2012. szeptember 16. vasárnap 07:55

            Dehogyis :D… Ne vegyél már mindent szó szerint! Direkt tettem oda szmájlikat, nehogy valaki komolyan vegye :)

            Amúgy legutóbb tán pont neked írta, hogy “Magácska még talán palacsintát is tud főzni?” Nem emlékszel?

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 08:17

            Nem tűnt fel, hogy főzni-t írt. Majd megkeresem.

            A Lady Chatterley szeretőjét feltétlenül olvasd el! Arról szól, milyen a férfias férfi, milyen nem. Nem erotikus könyv, a filmekkel ellentétben, hanem lélektan, de nagyon éles kritikájú, penge intelligens író! Vigasztalónak kitűnő, és örökérvényű.

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 08:33

            Megtaláltam, tényleg főzni-t ír. Míg rá nem cuppantál, fel se tűnt, de most már egyfolytában nevetgélek.. Jókor jött!

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 08:42

            Mennyire mást jelent egy mosolygó figura másnak, én akkor használnám, ha örülök, nem akkor, ha viccelek, komolytalankodom, végül is én nem szoktam viccelni, komolytalankodni…, de úgy látom, te igencsak erre hajlasz, igen jó a humorérzéked, igen fejlett, penge. Csak győzzön utolérni egy pasi, nemde? Valami híres ember kéne neked, író, vagy ilyesmi, nem?

          • anika   2012. szeptember 16. vasárnap 09:33

            Na, csak az kéne :D

            Szmájli: neked van igazad, a :) (kettőspont zárjójel) nem poénkodásnál kéne, hanem örülésnél, és poénnál a :D való (kettőspont nagy D).
            Már beszélgettünk róla Ebony-val, hogy kérvényezni kéne nagy mennyiségű szmájlit. Az én kedvencem a nyelvkinyújtós. Mert nem szeretek semmit nagyon komolyan venni :D… (de azért amiket írok, komolyan gondolom, csak tudom, hogy sokszor hülyeség, meg komikus, meg bénaság – de akkor is ilyen vagyok :D…
            Egy fórumon a nyelvkinyújtós szmájlinak volt egy turbó változata, az rázta is a nyelvét. Imádtam :D.
            Persze az is igaz, amit egyszer írt valaki, hogy ez nem egy fórum, hanem egy blog, ahol lehet kommentelni, csak mi fórumnak használjuk (itt jönne a nyelvkiöltős – amúgy kettőspont p)

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 09:43

            Az Úristen igazodjon el rajtad, mer’ én nem tudok, aztán ne is csodálkozz, ha ő se, és nem küldi a lovagot!:) De Ő eligazodik, állítólag, ezért nem is küldi, mer’ ilyen nincs, hogy legyen intelligens, de ne veled egy szinten, se feljebb, de aki lejjebb van, az kevés!

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 09:59

            Legyen okos, de ne látszódjék? Azaz vicceljen folyton? Akkor megvan az embered, Hardlicka! És még palacsintát is fog főzni!:D:D:D:D

          • nosmink   2012. szeptember 16. vasárnap 10:03

            A fiúellenes iskolarendszer témát nem találom.

          • anika   2012. szeptember 16. vasárnap 10:29

            Meg fogom keresni neked a fiúellenes iskolarendszert (inkább, mint újra leírjam :)), csak még nem találom… Lassú kicsit a net, nehéz keresni. De ma reményteli, most egész jól megy.

            Az Úristen szegény tuti, hogy nem igazodik el rajtam, sőt, én sem magamon :D. Pont tegnap jutott eszembe, hogy kár megfogalmazni, mit szeretnék, mert az élet sűrűn rácáfol az elképzeléseimre. De akkor kár elképzelni…

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 08:15

            Kedves anika!
            Humorügyben hálával tartozom, mert miközben a humoros éneden gondolkoztam, mert hogy ahogy mondtam, azÚristenseigazodikelrajtad, akkor megértettem, amit gimi óta akarok érteni(tehát 27 éve), hogy miért viccel vagy cinikuskodik, gonoszkodik el valamit valaki, meg mit vigyorog passzívan, bambán, s így nem tudom, akkor tetszem neki vagy sem, meg, hogy egyáltalán mit akar akkor!
            Most már tudom, mert mindent túl komolyan vesz!, mert tökéletes akar lenni, illetve azt hiszi, az egy előre leszületett dolog kéne, legyen, s nem fejlődés eredménye, noha még így sem elérhető, de javulhatunk ebben-abban bőven!

            A tökéletesség utáni vágy, illetve létezésének illúziója, ahogy a keletiek harcművészetének, sőt létformájának zsákutcája is ilyen, megöli az érzelmi életet, mert túl koncentrált, kiégető, túl jangos, aztán már csak túl jines viccelődés, tehetetlen, passzív vigyorgás marad, a nem cselekvés, de várakozás, ami hiábavaló, mert nincs érzelmi élet, így csak értelmi életünk lehet, azaz elvárások, túlzó igények, maximalizmus, ami örök csalódást hoz, ördögi kör, nem tartós vagy plátói kapcsolatok, állandó reszketeg idegesség (jól kifejezi ezt, amit felénk így mondanak: zabszem van a seggében, bocsi mindenkinek, de így mondják), zavartság, nyugtalanság, hajtás, nyüzsgés (mely a süllyedés, összeomlás, depresszió elleni küzdés, kapálózás), tehát a valóság emögött a kiábrándultság, sikertelenségtől való félelem, kudarcorientáltság, negatív beállítódás, depresszió, halálvágy, halálfélelem, az öregedéstől való félelem, az életkor titkolása, összeomlás, ami akár öngyilkosságba is juthat (de mi ugye, itt szerintem mind ez utóbbi ellen …is… dolgozunk!)

            Mivel korábbi precíz, szinte hibátlan, de hosszas, tehát részletekben elvesző (ahogy én is, csak nálam erősebb, untató, olvasót…is… haja tépésére sarkalló vagyok, akaratom ellenére) lényed után láthattam, hogy lettél kénytelen viccelni (miután összetörtél a kritikámtól, mármint, hogy intellektuálisan fölényeskedő vagy, ezen megjegyzésem nagyon ütött, úgy látom, és nagyon meg is lepett), amire picit én is hajlok, de sose annyira, mint pl. te meg Hardlicka, vagy akár a többiek is itt páran, vagy mindenki?

            Így azt is megértettem, miért ábrándultál ki a szerelemből is! Mert túl komolyan vetted!, azaz tökéletességere törekedtél, elvártad, rágörcsöltél, így sose tudtál laza lenni, RUGALMAS, amit hiányolsz magadból, s folyton csalódtál, de épp magad miatt, hogy nem tudtál érzelmi életet élni a jangos koncentráció=tökéletességre törekvés miatt. Ez alól én se vagyok kivétel!!! Ezért van, hogy látszólag ellenoldalon, mégis egyoldalon állunk, azaz nem akarunk szerelmi élet nélkül kapcsolatot, bár te már mást mondtál, a szíved ellenzi, különben nem maradtál volna egyedül! Ha leállítjuk magunkban pihenéssel, alvással, meditációval a tökéletességre törekvést, azaz nem feszülünk, akkor berezonálunk a lelki társunkra, azaz beindul szerintem az intuíció, amit írtam máshol, hogy ebben kell fejlődnünk nekünk jineseknek, de inkább az a helyes, eljinesedetteknek, ellágyultaknak, céltudatosság nélkülieknek. A rugalmasság hiánya a lágyulás, melyet keménység okoz, azaz tökéletességre törekvés..

            Szóval, köszönöm Randi Andinak is témafelvetést!

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 08:21

            javítás:
            …és nagyon meg is lepett engem…(a kritikám miatti összeomlásod)

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 08:34

            Kiegészítés:
            A zene, tánc is fontos, talán nélkülözhetetlen is a kilazuláshoz=a tökéletesség illúziójának elveszítéséhez, legalábbis nekem igen, legutóbb így lettem szerelmes, noha nem volt a közelemben az illető, de rárezonáltam, valószínűleg ő a lelki társam…, úgy érzem, csak nem ért utol, fél, tagadásban él, istentelenül jangos= túl szenvedélyes, indulatos, nem gondolkodó, a mának él, a tökéleteset űzi, hajt, ítélkezően szigorú velem…is… Ezen dolgozom, mi legyen, és ő is foglalt persze..az anyja hasonmásához kötődik betegesen, az anyját űzi benne, ami otthon kimaradt, vagy túl jó volt.. Tehát, látod, én is kötve vagyok érzelmileg, ahogy te is írtad, s talán te is emiatt?

          • anika   2012. szeptember 18. kedd 10:05

            Kedves Nosmink, amit kritkának szántál, attól szépen kihúztam magam, mikor olvastam, mondván “lám, lám, intellektuálisnak tűnök! Ezt is megértük!”… :D

            Én ugyanis (írásban lehet, hogy nem jön át) totál komolytalan vagyok, senki nem vesz komolyan, nem tartanak sem műveltnek, sem intellektuálisnak, csak olyan röhögcsélős majomnak, akit akár meg is lehet bántani, még arra sem gurul be. Ez a keresztem már gyerek korom óta, de nem tudok leszokni róla, és lehet, hogy nem is akarok, csak néha idegesít, hogy senki nem vesz komolyan, le is néznek, van is emiatt kisebbségi érzésem.

            Erre jössz te, hogy én intellektualizálok. Két napig tiszta boldog voltam ettől :). Habár tudtam, hogy nem dícséretnek szántad, de mégis felüdítő volt azok után, hogy a saját környezetemben nem vesznek komolyan.

            Mondjuk azt hozzá kell tegyem, hogy élőben nem ilyen vagyok, mint itt. Itt élvezem, hogy név nélkül megírhatom őszintén, amit gondolok. A saját (intellektuálisan fejlett) környezetemben eszembe nem jutna ilyen témákhoz egyáltalán hozzászólni sem :). Attól persze véleményem még van, sőt, mint tudjátok, magamban (titokban) töprengek én ezeken a dolgokon, meg azon is, hogy nekem miért megy ez ilyen szarul. De hogy ezt felvállalni – na, nem :D…

            Összeomlani – na, azt meg akkor szoktam, mikor jön valami nem várt csekk. Néha kritikától is, de csak akkor, ha tétje van, pl hogy kirúgnak a munkahelyemről. Na, akkor napokig padlón vagyok, és teperek, mint a kisangyal. De magánéleti kritikától össze azért nem omlok :). Főleg attól, ami nálam dicséretként jön le :), még ha nem is annak lett szánva :).

            Amúgy – szokás szerint – vannak igazságok abban, amit írsz.

            Humor ügyben Hrdlicka lehet az igazi téma szerintem. Ja, meg Zlatan, a másik véglet, akinek minden egyes humort elmagyaráz valaki, mert másképp nem észre sem veszi, hogy azt nem komolyan írták :).

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 13:03

            Nahát anika, megint megleptél! Szóval nem vesznek komolyan? Én meg azt hittem, ilyen intellektuális, precíz vagy mindig! Barátok közt miért nem vállalod fel ez az oldalad is? Nincs mit szégyellni(csak a cinizmust!, de szerintem, jól haladsz!, nem észlelek most bajt)!
            Munkahelyen meg hogy lehet röhögcsélve dolgozni? Akkor nem haladnál, nem?

            Bár tény, én is csak írásban csinálom idegenekkel, ismerősökkel, hogy ennyit írok, elemzek, míg meg nem szakítják a kapcsolatot, ahogy mindig.., kivesézem őket…túl hamar.., túl őszintén…, túl sokat, mindig, és talán tévedek is benne…, ki tudja?… Néha jobb lenne tévedni, olyan szörnyű dolgokat észlelek!
            Élőben csak a testvéremmel, anyukámmal csinálom, de nekem nincsenek is egyéb kapcsolataim, épp azért, mert mások nem nyitottak az ilyen spirituális, misztikus, lelki, lélekbúvár életre, bár anyukám se, de megkapja!, a testvérem sokkal nyitottabb, míg nem lépek a “tyúkszemére”=gyengéjére, hárításaira, és az meg mindig megtörténik.., de őt is befárasztom, hiába nyitott…
            Volt azért, aki kíváncsi volt rá, mit gondolok egy-egy esetéről, amitől megijedt okkal, mégse volt rendes ember amúgy.., azért volt annyi ijesztő esete talán.., mert mindenkit kihasznál, minket is akkoriban, de már nincs kapcsolat.

            A te eseted akkor meg az lehet, hogy a barátaid nem spirituálisak, ezért félsz megmutatni magad nekik?

            Noha te materialistának tartod magad, én azt nem ilyenek gondolom, az nem ilyen logikus, értelmes, ahogy te, az zavaros, gonosz, vádaskodó világkép, velük nem lehet beszélgetni értelmesen, nekem semmiképp!, idegesek, bosszúállóak, humorérzékük sincs, nemhogy humoruk! Merevek.. Elmebetegek. Bár volt pár olyan ateisa ismerős, aki jobb szívű volt, mint azok, akik teistának vallották magukat, ők kedvesek, mosolygósak, vidámak, nyitottak voltak, nem elmebetegek, a vallásosak, egyháztagok meg sose tudtak mosolyogni, és bosszúállóak, agresszívek, elmebetegek voltak, ennyit a materializmusról, mert ők voltak azok akkor, mikor vallásosnak álltak, pénzért!, míg a komcsik között több normális volt.. Hitet hazudni nagyobb bűn (=farizeusi, antikrisztusi, álszentség), mint hitet nem vallani. Aztán mikor jött a rendszerváltás, hirtelen vallásosak, vallásosabbak, misztikusabbak lettek az egykori kőkemény, merev materialisták, kezdtek kijózanodni, de csak azért, mert most ez fizetett, és jól csinálták, de ekkor jöttem rá, sose voltak igazán ateisták, csak elbizonytalanodtak talán a háború miatt, és akkor az volt a trendi, ezt hangsúlyozni, hogy nincs Isten, tán épp emiatt, hogy volt a háború.., gyász..halál.., óriási anyagi veszteség.

            Vagy lehet, hogy spirituálisak a barátaid, de ők is félnek ezt megmutatni, megélni, mert téged folyton röhögni látnak?

            Csillagjegyed végkép tabu? Gyerekeid vannak?

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 13:33

            Folyt.
            anika,
            Mert mi is a materializmus, ateizmus? Sátánizmus, ami azt hazudja, nincs Isten, noha tudja, van, de szeretné, ha nem volna, mert a mindenható ő akar lenni, annak hiszi magát, felfuvalkodott szépségében, okosságában, netán bölcsességében, tehetségében, ki miben…, ezért mások és saját életéről ő akar dönteni Isten nélkül.

            Ám ha a jelekre gondolok nálad, mindössze őszinte dicséret kell nekik, mert ez hiányzott az életükből?, és megtáltosodnak, leszállnak a magas lóról? Elképesztő! Amit én nem dicséretnek szántam akkor, de őszintén igazat mondtam az intellektuális szóval, és mivel nem dicséretnek szántam, tudtad, nem őszintétlen nyalizás.., igaz?

            Azért semmiképp ne hagyd abba a komoly írást itt, hisz sok jót, igazat is írsz, tapasztalatnak tűnik, mert egyezik az enyémmel, már, amiket olvastam, és nem mindet, bár van, amivel vitatkoznék, pl. azzal, hogy tegye a pasi a nőt érzelmi kiszolgáltatottságba maga helyett!

            Bár szeretnél nyelvét rázó ördög fejet, azért én nem mondanék le rólad…se! Minél több oka van az elégedettségre valakinek, annál keményebb lesz, ezért megértem, kell a humor nekik, jobban, mint nekem, mert én se szép, se diplomás, se stb. nem vagyok.

          • anika   2012. szeptember 18. kedd 14:16

            Nosmink, most hirtelen csak röviden: nagy bánatomra itthonról dolgozom, ezért is vagyok itt fenn ennyit, mert táblázatokat töltögetni unalmas, és sokkal jobb néha valami humán témához hozzászólni, és a betű-billentyűzeten pihentetni a számbillentyűzeten megfáradt ujjacskáimat.
            És hát hiányzik a dumálás, és pont az a nevetgélés, amit egy nyüzsgő irodában megkapnak a kolléganők. Csakhogy a nyüzsgő iroda arra való, hogy ott munka folyjon, szóval aligha lennék szívesen látott kollegina bármely irodában folyamatos dumálásommal :). Mostanában nem próbáltam mondjuk, mert a gyerekek mellett (ja, igen, vannak) kötetlen munkaidőre van szükségem, az meg távmunkában valósítható meg. Meg itthon kell lennem, őrzöm tüzet :).

            A többit majd még egyszer elolvasom, nem mindent értettem. A horoszkópomat sosem tudtam, mindig keverem őket, meg amúgy sem szeretnék itt személyemre utaló dolgokat megosztani, mert munkaidőben írok, ami tilos, és ha lebukok, végem. Ezért óvatos vagyok.

            Ja, az írásbeli vesézéssel óvatosnak kell lenni… Volt már, hogy én is valakit ismeretlenül nagyon lehúztam, és megsértődött, hogy hogy lehettem olyan galád, hogy ismeretlenül.
            Az más kérdés, hogy évekkel később, mikor már kiismertem, akkor is pont ugyanazt a személyrajzot láttam, csak nagyobb meggyőződés volt már mögötte…
            De azért nem árt vigyázni, lehetnek nagy félreértések, írásban valahogy mindenki más.

            Sokan vagyunk, akik írásban jobban vállaljuk a véleményünket (hátmég anonim módon), mint szóban. Nagyot lehet bukni, ha az ember megosztja a gondolatait másokkal. Nem oly toleránsak az emberek… Lehet, hogy én sem…
            Bukni meg nem akar az ember, akkor inkább megtartja a véleményét. Vagy leírja itt névtelenül :D…
            Szerintem a fórumozásban ez a jó, hogy mivel nem kötik a személyemhez azt, amit írtam, így jobban merem vállalni magam. Ez ad teret annak is, hogy érzelmekről beszéljünk tabuk nélkül. Amiket itt én eddig leírtam, azoknak kb a tizedét merném arccal vállalni. Pedig ezek az én gondolataim. De a fenének hiányzik, hogy aztán emiatt témázzon rajtam bárki. Szeretem a nyugalmat :). Nem fontosak ezek a dolgok annyira, hogy megérje miattuk konfliktust vállalni. Nekem legalábbis.

            Még valamit akartam, de most elfelejtettem, mindegy.

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 14:30

            A humorhoz azért kell egy se veled se nélküled, azaz a maximalizmus miatt kudarcos, meghasító szerelem, nem?

          • anika   2012. szeptember 18. kedd 18:39

            Nosmink, nekem sima plátói van, vagyis teljesen “nélküled”. A “Se veled” az hiányzik belőle. Valószínűleg az sem lenne jobb egyébként. Az még idegesítene is, azt hiszem. Ez legalább nyugodt dolog, nincs érzelmi hullámvasút :D…

            Ha ez kell a humorhoz, akkor már értem, miért voltam egész életemben komolytalan. Már egész kicsi gyerekként is kiválóan tudtam plátói szerelemben éldegélni boldogan :). Az a baj, hogy én nem veszem ám komolyan ezt sem. Valószínűleg ezért is tartok itt :D

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:42 / Reply

      Kedves Hrdlicka,
      jó, akkor írjál ide: dartonit kukac citromél ponthu

      • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 11:51 / Reply

        Rendben, Zlatan., Üdv: Hrdlicka

  37. anika   2012. szeptember 12. szerda 12:39 / Reply

    Valaki írta egy hsz-ban, hogy aki tartósan egyedül van, az nem tud vonzó lenni. Nem tudom már, hogy ki volt, nem találom az írását, de azóta is ezen gondolkozom, mert egyre inkább úgy látom, ez is oka annak, hogy akik párt keresnek, szinte esélytelenek.
    Igazából az érdekelne, mi a megoldás.

    Adott egy csomó olyan ember, akinek már (vagy még) beteg a lelke. Vagy azért mert sok kudarc érte bármelyik fontos területen (akár csak mert rosszkor volt rossz helyen), vagy mert olyan családból jön (akár egy szeretettelen gyerekkorból, akár válásból, akár mindkettőn túl van), hogy eleve várható volt számára a magánéleti (vagy egyéb) nehézség.

    Hátrányos helyzetűnek lenni sokféleképpen lehet. Pl nálunk a fél ország identitás-zavaros, aminek történelmi okai vannak. Rengeteg az összezavarodott, problémás család.

    Persze a generációkra visszamenően “jól meglévő” családokban nem jellemző probléma a magánélet, legyen szó akár egy falusi, akár egy városi (polgár) családról. Aki a helyén van, jól érzi magát ott, ahol van, megfelel neki az, ahonnan jön, annak jó esélye van párt is találni, akár már egész fiatalon, és jól, és egy életre. Ők sikeresek. Így, vagy úgy, de sikeresek.

    Na, ők nincsenek is itt. És nincsenek sokan.

    Itt mi vagyunk, a frusztráltak, akik valamilyen (egy vagy több szempontból) hátrányos helyzetből indultunk. Szerintem a jelenlévők zöme vagy régóta tudja, vagy némi töprengés után meg tudja találni, hogy nála mi hibádzott a múltban, mi az, ami már eleve rontotta az esélyeit.

    Mi nem vonzódunk egymáshoz. Mi is a “őket”, a sikereseket keressük, őket képzeljük el párunknak. De ők nincsenek “a piacon”, ők köszönik jól vannak, és nem nyitottak ránk, sőt, még akkor se lennének azok, ha történetesen egyedül maradnának. Ez nem igazságtalanság, hanem jó szimat tőlük…

    Mi meg a gyerek korunkat nem tudjuk visszacsinálni.
    Akinek “fel kell zárkóznia” oda, ahol párt keres, remél, annak nagyon nehéz feladata van. Bármi is a szempont. Példák: a meg nem szerzett diplomát felnőttként már nem olyan könnyű megszerezni (vagyis hiába van középosztálybeli lelke és igényszintje valakinek, mert a nagymamája erre nevelte, ha a belépőt nem szerezte meg, mert a szülei ezt nem tartották fontosnak – ez csak egy példa)
    A gyerek korban tönkretett lelki egyensúlyt nem könnyű felnőttként kijavítani.
    A gyerek korban, vagy előző házasságban elveszett önbizalmat szinte nem is lehet visszaadni.
    A gyerek korban kialakult egészségtelen testet (pl elhízást) nem könnyű felnőttként egészségessé tenni. Van, amit lehet korrigálni kicsit, de egyrészt óriási energiákat emészt fel (azalatt mások játszva befutnak, mialatt mi a hátrányt próbáljuk erőnek erejével leküzdeni), másrészt a kisebbségi érzés már örökre megmarad, azt nem lehet csak úgy elfelejteni. És a kisebbségi érzés ordít az emberről.

    Pszichológus sem tud segíteni, nem tudja visszacsinálni mindazt, amit a szüleink, vagy az iskolarendszer, vagy egy rosszul megválasztott előző házastárs, vagy a saját zabolátlan kamaszkorunk, vagy egy betegség, bármi egyéb elrontott.

    Mi jelenthet kiutat a sok problémás ember számára?
    Egymás? Úgy tűnik, nem. A sikersek? Ők meg – jogosan – nem közülünk választanak (ösztönösen).

    Nem tudom, de látom, hogy egymást, vagyis a szintén problémás “függetleneket” észre sem vesszük, nem potenciális partnerek, hanem CSAK bajtársak.

    Megint nagyon reménytelennek látom az egészet. Ha erre bárki bármi biztatót tudna válaszolni (de nem illuzionista megközelítésből, hanem a realitást is figyelembe véve), az jó lenne.

    • Ebony   2012. szeptember 12. szerda 21:50 / Reply

      Szia Anika, Sziasztok!

      Vannak dolgok, amelyek megváltoztathatatlanok. Ilyenek a múlt történései, ilyen a testi adottságok jelentős része, ilyen az, hogy hová, milyen körülmények, emberek közé születünk stb..

      Nincs mit kezdeni velük, nincs hatalmunkban megváltoztatni ezeket a tényezőket.
      Ezek a dolgok már rögzítve vannak, nem lesznek másmilyenek soha.

      Amin változtatni tudunk, az a megváltoztathatatlan dolgokkal (külső körülményekkel) kapcsolatos gondolataink.
      A nehézségeket sorscsapásnak, vagy próbatételnek, kihívásnak tekintjük-e. Ez az, ami tőlünk függ.

      Állandóan összehasonlítjuk-e magunkat azokkal, akik szerintünk jobb helyzetből indultak, vagy arra figyelünk, hogy mi az, amit mi kaptunk és mit lehet vele kezdeni.

      A sikeres ember szerintem először megnézi mije van és azzal operál. Nem azt nézi, hogy mije nincs és főleg nem azt, hogy mije van másoknak. A maga eszközeivel dolgozik és a hitével, hogy csak azért is sikerülni fog! Akkor is, ha minden arról szól, hogy képtelenség, hogy sikerüljön. Így születnek az igazi csodák és ne mondd Anika, hogy ez csak illúzió, mert mindenki tud legalább egy olyan embert mondani, akinek sikerült, pedig senki nem hitt benne csak ő maga.

      Azt gondolom, hogy itt ugyanolyan emberek vannak, mint “kinn” és hiszem, hogy akár itt is megtalálhatom, akit keresek. Ugyanazzal az eséllyel, mint bárhol máshol.

      Lehet, hogy az ő hátránya egészen másban van, mint az enyém és abban erős, amiben én gyenge vagyok.
      Mondjuk például reálisabban tud gondolkodni és visszahoz a földre. Én meg felrepítem, ha ez hiányzik neki. :)

      Üdv,E.

      • anika   2012. szeptember 12. szerda 21:57 / Reply

        Ebony, aranyos vagy, hogy felrepíted az embert, ha nagyon mélyen van… Meg van sok igazság abban, amit írsz.
        Ismerek ilyen csoda-embert, aki kihozta a helyzetéből a legtöbbet. Egy baja van, hogy a kisebbségi érzés (ami abból az életkorból ered, mikor még nem dönt az ember az érzéseiről, ha dönthet egyáltalán valaha) máig látszik rajta,pedig ő aztán hisz a csodában. A magánélete még mindig nem az igazi, sajnos eléggé magányos.

        Igazából ha most jobban belegondolok, több ilyet is ismerek.
        Ellenben egy olyan embert sem ismerek, aki hátrányos helyzetből indult, és mégis jó lett neki (egész a magánéletig terjedően). Ha csak egy ilyet ismernék, azt mondanám, megoldható.
        Ezzel szemben azt látom, hogy minden megoldható, kivéve a megfelelő párválasztás.

        Na, most jut eszembe, egyvalakit ismerek! Ez vigasztaló.

      • anika   2012. szeptember 12. szerda 21:58 / Reply

        Amúgy köszönöm, hogy reagáltál, jól esik, hogy valaki figyelt erre :). Tudtam, hogy számíthatok Rád :).

        • Ebony   2012. szeptember 12. szerda 22:21 / Reply

          Anika,

          örülök, hogy mégis ismersz egy ilyen embert.:)

          “Tudtam, hogy számíthatok Rád .”

          :) (mosoly)

          Üdv,E.

      • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:47 / Reply

        Ebony, ebben tökéletesen egyetértek veled! ;)
        Remekül összefoglaltad a lényeget.

    • Szabolcs   2012. szeptember 12. szerda 23:06 / Reply

      Szia “anika” ! Ha megengeded idéznék Eckhart Tolle /A most hatalma./ című könyvéből. “Még soha nem voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal terheltek , mint napjainkban.Ahogy arra talán már magad is rájöttél , nem az a funkciójuk, hogy boldoggá, vagy elégedetté tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatokban keresed a megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni.Ha azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért van , hogy boldoggá, hanem hogy tudatossá tegyen , akkor az már valóban a megváltás lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal a magasabb tudatossággal, amelyik beleakar születni ebbe a világba! Azokat , akik ragaszkodnak a régi mintákhoz , egyre több fájdalom , erőszak , zavarodottság és őrület várja.” Engemet igen csak elgondolkodtatott , ráadásul nagyon is biztató, és nagyon is figyelembe veszi a realitást. Jó éjszakát!

      • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 07:24 / Reply

        Kedves Szabolcs, értékelem, hogy vigasztalni, vagy biztatni akarsz, de én már egy öreg materialista vagyok, és az is maradok :).

        • Judit   2012. szeptember 13. csütörtök 14:37 / Reply

          Kedves Anika!

          Nem öreg vagy, hanem egy tapasztalt materialista. :D

          A bölcsesség útja tapasztalatokkal van kikövezve! :)

          Szép napot!
          Judit

  38. Mrs. Columbo   2012. szeptember 12. szerda 14:41 / Reply

    Amindenit…elméletben már mindenki remekül szajkózza a szakirodalmat és a legújabb párkapcsolati könyvet lőzungjait, aztán amikor belekerül a szituba…élni kell!!!!!!!! És örülni a másiknak. És igen…néha biztonsági öv nélkül.

    • anika   2012. szeptember 12. szerda 15:04 / Reply

      Hú, bárcsak valami “lőzungot” tudnék :). De jó lenne!

      Lőzung = megoldás. Erre gondoltál? Vagy a lózungot akartad írni? Az üres dumát takar. Nem mindegy :).

      • Mrs. Columbo   2012. szeptember 12. szerda 15:41 / Reply

        jaigen…nos, nem vagyok én sem tökéletes, legyen lózung. Ettől függetlenül…

  39. Hrdlicka   2012. szeptember 12. szerda 17:13 / Reply

    Zlatan: a 2012. szeptember 12. szerda – 16:26 leveled alapján (nosmink) egy dolgot már biztosan látok, hogy mi lehet nálad a baj…

    • anika   2012. szeptember 13. csütörtök 05:16 / Reply

      Mi?

      • anika   2012. szeptember 14. péntek 09:47 / Reply

        Hrdlicka, én viszont várom ide a választ. Te mindig mindent elfelejtesz, kérdez valamit az ember, aztán sehol semmi válasz!

        • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 11:49 / Reply

          anika,mit reklamálsz, hiszen nagyo n jól tudod, hogy az én koromban – így félúton a nyugdíj és az impotencia között – ez az alaphelyzet…:-) A kérdést meg Zlatannak kellett volna feltennie, nem neked – fogadjunk könyvelő is vagy, hogy így ügyelsz a meg nem válaszolt kérdésekre:-))

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 13:10

            Zlatant nem érdekli a válaszod, vagy elsiklott felette. De én kíváncsi vagyok. Írd már meg légyszi!

          • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 19:41

            Óóóó,anika, hát ahhoz sokkal szebben kell, hogy megkérjél…biztosan tudsz kedvesebb is lenni:-)) Ha igen, nem bánom, beszélek Zlatannal, hogy továbbítsa majd neked a válaszom…ha mégsem akarja akkor majd elmondom neked a szilveszteri bulidon, ok? (persze csak ha finom lesz a palacsintád…)

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 20:17

            Hát, az csak akkor tud majd különlegesen finom lenni, ha addig leírod végre valahol, hogy hogyan kell főzni. Hogyan kell jóra főzni :).
            Én mondjuk sütve és nyersen szeretem, szóval ez a főtt verzió már régóta izgatja a fantáziámat :).

            Szépen kérni… á, annyit nem ér, nem is ismerem szegény srácot, szóval maradjon kettőtök titka, hogy mi vele a baj :). Vagy inkább ne legyen vele baj, dolgozz rajta :).

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 09:05 / Reply

      Visszakerestem, melyik levél volt az, és annak alapján nosmink már rávilágított a probléma okára, mégpedig, hogy focizom, és ugye mint tudjuk, akik fociznak, azok nőgyülölők. :D :D

      Viccet félretéve, kíváncsian várom az észrevételedet, most már megadtam az e-mailemet is, szóval küldheted privátban. ;)

      • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 19:56 / Reply

        és akkor még nosmink bizonyára visszafogta magát, egyébként azt írta volna, hogy “buzi”:-))

        • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 10:04 / Reply

          Tudtommal a “buzi”-k nem nőgyülölők…csak simán nem érdeklődnek irántuk. :D :D

          • Hrdlicka   2012. szeptember 17. hétfő 11:03

            hát igen… nosmink próbált diplomatikus lenni:-)

  40. Hrdlicka   2012. szeptember 13. csütörtök 19:06 / Reply

    Zlatan: “Öhm…Hrdlickát illetően, nekem eddig úgy jött le, hogy ő férfi vagy nem…?” – igen az, Zlatan. Méghozzá a legjavából:-)))

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:50 / Reply

      Nem vagy Te egy kicsit túlságosan eltelve magadtól…? :D

      • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 19:52 / Reply

        Nem Zlatan. A tények engem igazolnak. Igaz, hogy hibám nekem is van: túl szerény vagyok:-))

        • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 19:56 / Reply

          Együtt van a három erény;
          Okos vagyok, szép és szerény!

          • Hrdlicka   2012. szeptember 14. péntek 20:19

            és ezen felül megbízható is, Zlatan, mert már küldtem is a levelet Neked a privát kukacodra:-)) amit megadtál itt.(remélem hasznos!) Üdv: Hrdlicka
            U.i.: csak anika meg ne tuggya:-))

          • anika   2012. szeptember 14. péntek 20:21

            Ez a privát kukac nagyon jóóó :D… Hej, Hrdlicka, ha mindig csak az ilyen spontán poénjaidat lőnéd ki, az nagyon szuper lenne!!!

  41. nosmink   2012. szeptember 14. péntek 02:56 / Reply

    anika,
    Valmonttal és körével akartam szemléltetni, hogy akik az illik-nem illik emberei, a tökéletes modor hívei, még a szerelmi életüket is elbukják, hiába keresik a boldogságot. Udvariaskodva nem lehet érzelmi életet élni.

    • anika   2012. szeptember 14. péntek 05:43 / Reply

      Ebben totál igazad van, én pont így szoktam bebukni.

      • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 01:08 / Reply

        anika,
        az még nagyon érdekelne, hogy ha a nős férfiakra buksz, de ők nem rád, kikkel jártál eddig?

        Egyébként ebben egyformák vagyunk, hogy kész, érett férfit akartunk,
        de olyan meg nincs,
        a nők mellett formálódnak,
        ha egyáltalán,
        de mi(mert gondolom, te is ilyen vagy) nem tiszteljük az ilyet, aki általunk lenne érettebb, mert nem bírjuk ki előtte az éretlen, buta, naiv stb. viselkedését. Olvastad a Lady Chatterley szeretője c könyvet?

        • anika   2012. szeptember 15. szombat 04:53 / Reply

          Nem, nem olvastam, viszont tény, hogy a gyerek-pasi nekem nem férfi, továbbá képtelen vagyok arra, hogy nevelgessek egy felnőtt embert, mert nem érzem, hogy jogom lenne hozzá, meg a konfliktusvállalás sem az én formám.
          Nem is értettem soha az olyan nőket, akik képesek voltak a saját érdekeiket képviselni a kapcsolatukban, és ezáltal (is) kvázi “megnevelni” a férfit. Én ehhez büszke is vagyok, inkább lépek ki a kapcsolatból, mint hogy képviseljem az érdekeimet, vagyis olyan viselkedést tanúsítsak, amit helytelennek, cikisnek találok, amilyennek nem vállalnám magam, vagyis erőszakos legyek.
          Meg aztán úgy vagyok vele, hogy egyrészt a gyereket neveljük. Másrészt – most már, hogy idősebb lettem – ha egy negyvenes pasit még nevelni kell, nekem biztos nem fog tudni tetszeni az illető. Már fiatalon sem vonzottak a fiatal srácok, pont mert olyan komolytalanok, kölykösek voltak. Sajnos már akkor is plátói szerelmeim voltak (titokban), pl tanárok, főnökök, jóval idősebb kollégák. Egyik ilyen követte a másikat.
          Persze az is igaz, hogy egyszer valakinek férjet, apát kell belőlük “faragni” azzal, hogy azzá teszi őket, és rávezeti, hogy mit tesz, érez egy felelősségtudó, szerető apa. Viszont én erre alkalmatlan vagyok. Én mindig azt remélem, hogy a másik (amennyiben felnőtt) magától lesz normális. Ha küzdenem kell olyan dolgokért, amik szerintem felnőtt ember esetében alap-értékek, alap-viselkedésformák, alap-érzelmek, akkor kiábrándulok. Vagy másik verzió, hogy (ha már rajtam volt a rózsaszín szemüveg, mire kiderült, hogy adott valami gyermeteg, egoista szokás): magamban, titokban rosszul esik a dolog. Duzzogásnak tűnik, amit csinálok, de nem az, mert nincs igazából jelzés értéke, alig lehet észrevenni, úgyhogy még ennyit sem konfrontálódok a jó cél érdekében, hogy csöndben duzzogjak, hanem magamban szomorkodom, a pasira meg igyekszem mosolyogni. Nehogy megharagudjon… Aztán idővel ott hagyom, óvatosan, vagy teszek róla, hogy ő unjon meg.

          Teljességgel elképzelhetetlen számomra, hogy bármiféle konfliktust vállaljak, hogy küzdjek valakivel szemben az érdekemért. Sunyin (játszmázva) még csak-csak, de nyíltan… Kizárt.
          Szóval mellettem aztán nem nevelődik meg egy pasi sem, sőt, még a korábbiaknál jobban is elszalad vele a ló, én meg elmenekülök.

  42. nosmink   2012. szeptember 14. péntek 03:36 / Reply

    anika,
    Na, igen, nem lep meg, hogy ezért IS haragszik a nőkre a rossz autóvezetés miatt, mert neki nincs saját. Igen, provokatív voltam direkt, mert sejtettem, ez a válasz, mert úgy emlékeztem, hogy írta korábban, nincs neki kocsija, de ha volna, akkor se hiszem, hogy nem a nőkben keresné a hibát, ha rosszul vezetnek. Én az oktatóikban keresném, akik férfiak általában, régen legalábbis azok voltak.

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:53 / Reply

      Egyrészt, azt is írtam, hogy NEM IS VÁGYOM saját kocsira, tehát az az indukciód, hogy a nők rossza autóvezetésére emiatt vagyok dühös, megintcsak téves. Tudod, nem minden embert csak az irigység hajt minden tettében és érzésében…
      Másrészt, (mint már ezt is mondtam), igen, rosszul emlékeztél, mert azt korábban nem én írtam, hogy nincs kocsim (mivel nem érdekel a kocsi téma, ezért nem is írtam róla korábban, ezen az egész kocsi meg jogsi kérdésen egyedül te lovagolsz már nem tudom mióta!).

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:55 / Reply

      Ja, csak még annyit: ha mindenáron akarnék egy autót, megengedhetném, hogy vegyek magamnak. Persze nyilván nem egy 4-5 milliónál kezdődő BMW-t, de egy szimpla, használt népautót (pl. Opel, Suzuki) simán.
      De nincs rá szükségem, a fenntartására szánt pénzt pedig jobban is el tudom költeni, ezért nem tartok saját autót!

    • Zlatan   2012. szeptember 14. péntek 08:58 / Reply

      “Én az oktatóikban keresném, akik férfiak általában, régen legalábbis azok voltak.”

      Akkor azt mivel magyarázod, hogy ugyanezek a férfi oktatók a férfi tanulókat rendesen ki tudják tanítani…?
      Igen, tudom, akármi is történik, mindenért a férfiak hibásak, azért is, ha esik az eső…:D

      • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 01:55 / Reply

        Azzal magyarázom, hogy otthon apuci mellett már szépen begyakorolták magukat a fiúk, a lányokkal ellentétben. Nem tagadom én a nők másféle agyi, testi működését, hogy pl. jobban félnek bizonyos manőverektől, de arra nincs bizonyítékom, hogy minden esetben ez lenne az ok, ha egy nő ügyetlenül vezet, s nem inkább a neveltetésük, környezetük miatt, hogy állandóan lebénázták őket, meg hogy pl. inkább panírozzon húst, ne a férfiak helyére vágyjon.
        Ha meg nem volt apuci a fiú mellett, aki tanítsa, akkor is az a tudat él a fiúkban, hogy ez az ő birodalmuk, a nők meg szoronganak a sok negatív energiától, mert utálják a férfiak, ha ott vannak. És a nők általában más okért vezetnek, akarnak kocsit, mint a férfiak, szerintem. A nőknek eszköz, szerintem, a férfiaknak nőcsábító, hatalmi jelvény, férfias erő bizonyítási vágy stb. Kivétel persze biztos mindig van.. Sőt még az is valószínű, hogy az a nő, aki nagyon akar vezetni, állandóan, nem muszájból, az már nem nőies, de ha meg utál vezetni, de muszáj, akkor az olyan is lesz, tehát muszáj szeretnie, hogy jól csinálja, de ha meg szereti, vagy fiús vagy szépen beletanult, és nem vették el a kedvét.. De azt tagadnám, hogy helytelen megtanulni vezetni egy nőnek, mert úgyis béna marad, lehet abban is fejlődni, és sose tudni, mikor jön jól, de én pl. nem igénylem, hogy vezessek, amúgyis nehezemre esik erősen koncentrálni egy adott dologra, valószínűleg, ettől vagyok nő, hogy szórt a figyelmem, azaz mindenre egyszerre figyelek, ezért egyre igazán sose, de változatlanul kitartok amellett, hogy az utakon mégis a férfiak veszélyesek inkább, nem a nők, nem a nők ügytelensége miatt rohangálnak a férfiak, inkább a nőkhöz.. De legutóbb egy nőről bizonyosodott be ugyanez, hogy a szeretőjéhez rohant, s ölt meg 4 embert miatta. Szóval, nem mindig jó az, ha valaki erősen tud egy valamire, valakire koncentrálni, annak is nagy a veszélye, be tud dilizni, de attól is be lehet, hogy ennyire szórt figyelmű vagyok, amit én széles látókörnek neveznék, de ennek is van hátránya, a céltudatosság hiánya, pl. ezért nem hajtok rá sose egy fiúra stírölve, mert nőies vagyok, de ők meg erre azt hihetik, nem tetszenek, pedig tetszenek.. Elismerem, a koncentráció fontos eszköz, állítólag általa csinálnak minden csodát keleten is (a harcművészet is ezen alapszik, viszont öli az érzelmi életet, a szerelmet főleg, a sok keleti(es) mosoly sem a szeretet jele) is, és a tanuláshoz is elengedhetetlen, nem is bírtam sokáig. Szóval, ha érzelmes, szerelemes egy ember, dekoncentrált, de akkor sikertelen, ha meg koncentrált, sikeres, de érzéketlen, nem szerelmes, vagy nem eléggé. Mi a kiút?

        A kérdés mindenkinek szól. Én most nem érek rá továbbgondolni itt.

        • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 02:02 / Reply

          Javítás:
          “…nem a nők ügytelensége miatt..” helyett: ügyetlensége

          “ha érzelmes, szerelemes egy ember..” helyett: szerelmes

          • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 09:28

            Azt is belátom, egy céges kocsi mellett nem kell saját, ha egyszer bárhová elmehetsz vele, még külföldre is.

          • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 10:40

            Zlatan,
            Azt mondod valahol fentebb talán, hogy nem írtam le, miért jobbak a női vezetők, és csak szidni tudom a férfiakat. A hová tűntek a férfias férfiak?-nál Jánosnak mondom el, az elején a fórumnak, hogy azért jobbak, mert figyelnek a részletekre, és az ördög a részletekben van. Ugyanakkor ez a hátrányuk is, ezt is írtam valahol, hogy elvesznek a részletekben, rengeteg idő megy el, mert meg akarják oldani az összeset, így lemaradnak a fő célról, de mindez csak a lelkileg nőies nőkre igaz, a férfias lelkű nőkre nem, ezért nem is úgy kéne nézni, hogy nőnemű a vezető vagy hímnemű, hanem lelkileg milyen típus. Egy férfi is lehet részletekre figyelő, feminim, de ahogy őket sem látjuk a vezetésben a mindennapokban, úgy a nőies lelkű vezetőket sem, mert őket elűzik, ők nem harcolnak a koncért, tehát akiket látunk, azok a macsó nők, férfiak, felszínesek, melynek az a hátránya, hogy a gyors döntések következményeire nem gondolnak, ezért rájuk haragszom jobban, nem a tötyörészőkre, mert azok legalább a jövőre is gondolnak.

          • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 10:58

            Szóval, mivel önellentmondásos, kell a feloldás:
            A részletekre rálátnak, ez a siker kulcsa, kivéve, ha annyira belegabalyodnak, hogy elvesznek benne, vagyis kérdés, hogy lehet elkerülni a belegabalyodást? Szerencsével, hogy jókor vett észre jót, vagy ha nem szerencse, akkor intuíció, vagy égi sugallat, vagy a gyakorlat, tapasztalat, tudás, nem tudom biztosan, de ez egy se női vagy férfi erény.

          • nosmink   2012. szeptember 15. szombat 14:54

            Zlatannak és mindenkinek:

            Mivel szerintem itt talán mindenki jines lehet, hisz sok időt szánunk a részletekre, vitára, mégse vagyunk sikeresek, ezért mivel nem lehet cél, mert elérhetetlen, hisz látjuk magunkon, hogy nem változunk, s nem is akarunk, szóval, elérhetetlen, hogy jines típus jangosodjon, ezért azt mondom, mindnyájunknak az a baja, hogy a jin oldal erejét, erősségét nem tudjuk alkalmazni, az intuíciót, és inkább azon rágódunk, akár itt írásban is öntudatlanul, de szenvedélyesen erőlködve (csak itt tudunk jangosak lenni, elbújva, vagy más szintén nem célravezető helyen, módon vitázunk másokkal), miért is nem vagyunk tudatosabbak, jangosak, amiben nagyobb sikert látnánk magunknak, hisz másoknál azt látjuk, hogy mint a nyíl elérik céljukat öt perc alatt, de nem vesszük figyelembe, hogy más-más alkat vagyunk. Vigasztalódjunk azzal az igazsággal, hogy az intuíció a tartós győzelem feltétele! Az elcsendesedés mindenképp kell az intuícióhoz szerintem, de ez egy nagyon nehéz téma, mert tévedni ott is lehet, vagy ha nem is tévedés az, hanem a másik nem ért még utol minket, mi már látunk valamit, amit ő nem, és elutasít. Mire talán utolér, már vének leszünk.
            A jangosoknak csak látszólag könnyebb, csak míg rá nem jönnek, tévedés az életük, mert nem hallgattak a csendes, szolid, finom, nem erőszakos belső, de szerintem égi ihletre.

  43. Lujza   2012. szeptember 14. péntek 20:51 / Reply

    Szia Zlatan,

    ide folytatom a „beszélgetést”, mert ott már macera….

    Ez csak az én véleményem, nem „szent írás”.

    „De tény, hogy ha nőként felregisztrálsz egy ilyenre, akkor csőstül kapod a felkéréseket, és sokkal könnyebb dolgod van, mert ha kell, akkor a számtalan levélíró közül akár csak képek alapján kiválaszthatod, hogy ki az, aki bejön annyira, hogy esélyt adj neki.”

    Amikor még kezdő voltam, simán elhittem, hogy komoly emberek vannak ilyen helyeken és komolyan kapcsolat/barát keresés céljából regisztráltak. Aztán belefutottam néhány hibába, néztem jó nagyokat és feladtam, kiléptem (még a pénzem is ott maradt, de se baj).

    Egyrészt nekem semmit nem árul el a fotó, mert az volt a tapasztalatom, hogy nagyon kevés esetben volt ua. a levélíró és a fotó tulajdonosa, vagy annyira „tájkép” szerű volt, hogy max. azt láttam, hogy valószínű szeret motorozni, kedveli a sötét, nagy autókat, utazgat, szereti a gyerekét…..stb. Szerintem a fotó csak illúzió.

    Az adatlap információknál is csalódnom kellett, de arra fogtam, hogy mondjuk olyan pozícióban dolgozik, hogy ciki lenne, ha pletykálkodnának ez ügyben róla, így én a kapott leveleket elolvastam függetlenül attól, hogy milyen a fotója, milyen tartalommal bír az adatlapja, egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mit mond el magáról.

    „Néhányat meg is néztünk együtt, és valóban, a legtöbbje ennyi volt, hogy “szia, tetszel, van kedved ismerkedni?”, vagy valami hasonló…”

    +szexuális töltet. :-)

    Úgy érzem, könnyebb dolgom lenne, ha azt írnám le, hogy mi taszít egy levél kapcsán, de Te azt kérted, hogy arról írjak, hogy mivel kelthetnéd fel az érdeklődésemet, mint nő.

    Én örülnék egy olyan levélnek, ami egy kedves/udvarias, de távolságtartó megszólítással indulna.

    Bevezetésnek néhány számodra fontos valós adat magadról (igazi neved). Nem a munkahelyed/lakóhelyed címe, csak körvonalakban mivel foglalkozol, mi érdekel leginkább, vagy is mi okoz örömet, mi az, amivel lazítani/kikapcsolódni szoktál. Tömören, egyszerűen (élőben is fáraszt a sok duma, sőt gyanakvó leszek tőle), de ne legyen hivalkodó. Kaptam egyszer egy olyan levelet (a mai napig nem értem miért én), ami arról szólt, hogy télen itt-ott nyaral, ha nem síel, nyáron búvárkodik, repül …. és már egymillió helyen volt külföldön…..hát nekem ez nem jön be, én többre értékelem a szerénységet. Azért arra vigyázz, hogy annyi legyen az infó, hogy még Te is biztonságban maradj, mert a nők között is akad szélhámos.

    Ez szerintem senkinek sem könnyű, hogy egy ismeretlen valakinek bemutatkozzon, mert hiányzik a „valóság” része (legalább is én így vagyok vele).

    Ha ez meg van, akkor jöhet az a rész, ami a Hölggyel foglalkozik, itt az adatlapjának a vizsgálata jó kiindulópont lehet, mert ha „komoly” nő, akkor úgy sem állított magáról valótlant, ha meg még is, akkor cselesen kell kérdezni, vagy nagyon odafigyelni, hogy mit reagál (bocs, ha reagál). A „diszkrét” dicséretet mindenki szereti.

    Az elköszönésben a bizakodásra utaló szavakat én kerülném, inkább valami frappáns lezárás.

    Persze azt mindig szem előtt kell tartani (és ha így állsz hozzá, szerintem kevesebb „sérülést” okoz), hogy ez nem a valóság. Írtál egy levelet egy adatokkal rendelkező fotónak.

    Kb. most ennyi jutott az eszembe, de lehet, hogy ez sablonos másnak.

    Nem tudom, hogy ilyesmire számítottál-e, nincs diplomám :-) .
    További szép estét!

    • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 10:22 / Reply

      Szia Lujza,

      igen, körülbelül ilyesmire számítottam, vannak is megfontolandó és hasznos gondolatok benne, amit szerintem ki is fogok próbálni. ;) (apropó, megadod az e-mail címed? :D)
      Szóval, köszönöm a választ!

      Pár sort pedig kiegészítenék, vagy lereagálnám valamivel:

      “Amikor még kezdő voltam, simán elhittem, hogy komoly emberek vannak ilyen helyeken és komolyan kapcsolat/barát keresés céljából regisztráltak. Aztán belefutottam néhány hibába, néztem jó nagyokat és feladtam, kiléptem (még a pénzem is ott maradt, de se baj).”

      Nos, igen, sajnos rávilágítottál az egyik legkomolyabb alaphibára, amit sokan (többnyire nők, de sokan férfiak is) a társkeresők kapcsán elkövetnek.
      Azaz, hogy néhány csalódás, rossz élmény után beskatulyázod egy az egyben a társkeresők világát, illetve az ott fellelhető embereket a “reménytelen, idióta, perverz, őszintétlen, stb.” kategóriák valamelyikébe (ki melyikbe, attól függ, kikkel/mikkel találkozott). És innentől kezdve feladja az egészet, a további jelentkezőket pedig eleve előítélettel kezeli, esélyt sem adva sem önmagának, sem annak a másik, esetlegesen lehet, hogy totál korrekt és rendes embernek, akivel akár még boldog is lehetne.
      Magam is nem egyszer szembesültem már ezzel, hogy azért nem kaptam még csak esélyt sem valakitől az ismerkedésre, mert előtte sok szélhámos, perverz és egyéb baromállat találta meg, ő pedig elkönyvelte magában, hogy a társkeresőkön csak ilyenek vannak…
      Így nem szabad hozzáállni szerintem, reménykedni kell, bizakodni, és mindig mindenkinek újabb esélyt adni…! ;)

      “Egyrészt nekem semmit nem árul el a fotó, mert az volt a tapasztalatom, hogy nagyon kevés esetben volt ua. a levélíró és a fotó tulajdonosa, vagy annyira „tájkép” szerű volt, hogy max. azt láttam, hogy valószínű szeret motorozni, kedveli a sötét, nagy autókat, utazgat, szereti a gyerekét…..stb. Szerintem a fotó csak illúzió.”

      Erre is ugyanazt tudom mondani, amit az imént: igen, én is tudom, hogy sokan csinálják ezt, sok a “kamukép”, meg az olyan, amiből nem látszik rendesen semmi, de én pl. teljesen normális, átlag képeket használok, olyanokat, amiken látszik közelről az arcom, másikon a magasságomra és/vagy testalkatomra lehet következtetni; szóval nem árulok zsákbamacskát. Miért is tenném, a személyes találkozón úgyis kiderül, ha taktikáztam a képekkel, és csak elrontom a saját esélyeimet már a legelején azzal, hogy kiderül, már a képekkel is kamuztam.
      Tehát megintcsak nem szabad ilyen általánosságban gondolkodni az emberekről, előbb-utóbb úgyis találkozol olyannal, aki (mint én) nem operált a képeivel, nem valótlan adatokat adott meg az adatlapján, és nem is szélhámos, szexista, perverz ésatöbbi, csak szimplán egy átlagember, aki társat keres magának…

      “Úgy érzem, könnyebb dolgom lenne, ha azt írnám le, hogy mi taszít egy levél kapcsán, de Te azt kérted, hogy arról írjak, hogy mivel kelthetnéd fel az érdeklődésemet, mint nő.”

      Valóban ezt kérdeztem, és meg is kaptam rá a választ, amit majd megpróbálok hasznosítani, de ettől függetlenül leírhatod ám azt is, hogy mi taszít, bizony, akár kérdezhetném ezt is, sőt…! Abból is nagyon sokat lehet okulni, h nehogy véletlenül én is elkövessek egy ugyanolyan hibát, úgyhogy kérlek, most sorolj fel néhány taszító dolgot, amikkel egy levelezést már a legelején el lehet rontani.
      Köszi előre is! ;)

      “Az elköszönésben a bizakodásra utaló szavakat én kerülném, inkább valami frappáns lezárás.”

      Ebben is tökéletesen egyetértek, ás követem is ezt az elvet, sosem írok olyasmit, hogy pl. “remélem, azért válaszolsz majd”, meg hasonlók, mert azzal csak önmagamat aláznám meg, ami nagyon rossz egy nővel való ismerkedésnél…

      • Hrdlicka   2012. szeptember 17. hétfő 11:11 / Reply

        a “reménytelen, idióta, perverz, őszintétlen, stb.” kategóriákhoz: a levelezésben főleg arra kell koncentrálni, hogy ezek a kategóriá ki legyenek szűrve hiszen az ezekbe tartózókkal nem érdemes találkozni,(ja, meg ha nem nimfomániás akkor sem:-)) de még levelezni sem. Fontos, hogy minél előbb kiderüljön, hogy mennyire defektes a célszemély – én pl. mindig is igyekeztem a “helyes kis nagyon diliseket” elkerülni, erre irányul a levelezésem nagy része.T öbbé kevésbé sikerült is eddig. Viszont az a baj, hogy ennek a szűrésnek nem szentelnek szinte semmi jelentőséget a tanácsadók, pedig ezt is lehetne ill. kellene oktatni. (mondjuk én kidolgoztam a saját módszeremet, engem már nem kell:-)))

        • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 12:31 / Reply

          “a “reménytelen, idióta, perverz, őszintétlen, stb.” kategóriákhoz: a levelezésben főleg arra kell koncentrálni, hogy ezek a kategóriá ki legyenek szűrve hiszen az ezekbe tartózókkal nem érdemes találkozni,… de még levelezni sem.”

          Igen, totál igazad van ebben, ezzel nem is tudnék vitába szállni, de a probléma nálam alapvetően nem az, hogy hogyan tudom kiszűrni az idiótákat, hanem az, hogy én hogyan tudom az érdeklődést felkelteni…?

          Ja, egyébként megkaptam a leveledet, köszi (most olvastam el, a hétvégén alig volt időm netezni); ígérem válaszolni is fogok hamarosan, de egyelőre nincs időm megfogalmazni, mert elég sok mindent írtál. ;)

          • Hrdlicka   2012. szeptember 17. hétfő 12:36

            Hello Zlatan, hát én azt mondom, hogy a fifikás szűrő-levelezéssel felkelted a figyelmet is, ill. fenntartod, mert az ilyen levelezés egyben érdekes is. Legalábbis azoknak, akik többé-kevésbé normálisak (Teljesen 100-as az nincsen, ill. van csak gondolom Te nőkkel akarsz levelezni:-)) Örülök, hogy olvastad a levelem:-))

          • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 14:15

            Ehh…bocsi, de Te mit is értesz “fifikás szűrő-levelezés” alatt…? Mert ezt valahogy nem tudom így ebben a formában értelmezni, hogy mi is lenne, ami felkelti és fenntartja a figyelmet…?
            Ha gondolod, írhatod a választ e-mailben is.

            Igen, jól látod, nőkkel akarok levelezni (már ami az ismerkedést illeti, mert pl. tapasztalatcsere, tanácsok és hasonlóak ügyében szívesen társalgok más férfiakkal, de semmi több), velük is kb. addig, amíg meg nem tudom, hogy “csak egy nagyon jó barátként” tekintenek rám, mert köszönöm, jó barátom, az van elég. ;)

          • Kismókus   2012. szeptember 17. hétfő 20:55

            Zlatan, ez Hrdlicka ősrégi poénja, hogy szerinte 100%-as csak férfi lehet… Tehát szerinte a nők eleve nem 100-asok, ha valaki mégis, akkor az nyilván csak férfi lehet… Csak hogy jobban megértsd az észjárását. :)

          • Hrdlicka   2012. szeptember 17. hétfő 21:28

            Kismókus, lehet, hogy ősrégi, de nagyon aktuális…talán még jobban, mint régen:-) … de tök jó, hogy így odafigyelsz Zlatanra, hogy helyesen értelmezzen… Imádlak, Tanár Néni!:-)

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 12:05

            Hardlicka!
            100-as (bölcs, arányos, szép) az ördög volt anno, fel is fuvalkodott tőle, mindenható Istennek hiszi magát, vagy szeretne az lenni, de nem megy, ezért folyton dühös, csak ölni szeret! Ilyen nőt akarsz?

          • Kismókus   2012. szeptember 18. kedd 12:12

            Nosmink, az ő nickneve Hrdlicka (a második betű nem a).

          • anika   2012. szeptember 18. kedd 14:07

            Kismókus, ő direkt ír “Hard”-ot, vagyis keményet, korábban egy hsz-ben kérdezett rá, hogy honnan a “Hrdlicka” név, tán csak nem a keménykedéssel függ össze, és valójában Hardlicka”… De nem érkezett válasz.

          • Kismókus   2012. szeptember 18. kedd 14:13

            Igen emlékszem, de én akkor is és most is úgy gondoltam, hogy nosmink félrenézte… Bocs, ha mégsem. De valójában semmi köze a “hard” szóhoz…

          • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 14:55

            Tudom, hogy nem Hardlicka, de én egyrészt csak így bírom megjegyezni, mert olyan nyelvtörő, hogy kiakadok, de valóban azért neveztem hardnak, mert úgy hiszem, az, mert, hogy nem akar megnyílni, őszinte lenni velünk. Aztán megnéztem, ez egy létező cseh vezetéknév, sőt egy kb. szexmániás művészé is, nagyon hájas nőket fest, szobrot készít róluk, ilyesmi, szóval gondolom, ezért vette fel a nevét, mert szexmániás (ez érződik is, ez a sok humor is ezért van, már kezd derengeni…) vagy szexmániás művész…, vagy ez a neve, de ezt elvetettem, annyira aligha merné vállalni magát, hisz még az életkorát se, és az a művész amúgy csúnya, kövérnek is látszó ember, öreg, ha él még, nem is tudom.., talán Hardlicka is csúnyának, kövérnek, öregnek tartja magát? Casanova se volt szép, de van festmény, ahol jóképű, a fene se tudja…, talán ifjan volt a jóképű, később a sok züllés elcsúnyította, vagy a sok nehézség, ki tudja.., hisz nem volt könnyű élete, hogy pénze legyen, hogy befogadja az arisztokrácia, ő találta fel a lottót is, folyton ügyeskedni kényszerült a filmek szerint.

          • anika   2012. szeptember 18. kedd 18:42

            Nosmink, nem semmi, hogy így utána néztél :), ez nagyon tetszik! Hájas züllött vénember szexmániás művész, aki hájas nőket imádott festeni? Nem semmi nicknév…
            Eleinte engem is csak az akasztott ki, hogy egyrészt nem tudtam kimondani, másrészt nem tudtam, nő-e, vagy pasi (-ka végződéssel eleinte nőnek hittem), a megszólalásai meg egy darabig erről nem adtak eligazítást számomra.

            Hát, érdekes egy név…

          • Zlatan   2012. szeptember 19. szerda 14:19

            Hrdlicka, küldtem választ a levélre, megkaptad…?

      • Lujza   2012. szeptember 17. hétfő 13:03 / Reply

        Szia Zlatan!

        “(apropó, megadod az e-mail címed? )”

        meg hát :-D :-D (poénnnak szántam, ha érted, nem hagyhattam ki :-) )

        Később még jelentkezem. :-)

        • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 14:12 / Reply

          Azt hiszem, mi remekül meg fogjuk érteni egymást… ;) :D

        • Lujza   2012. szeptember 17. hétfő 14:13 / Reply

          Elnézést! Most olvasva nem vicces, amit írtam, csak kevertem a valóságos világot a virtuális világgal. Vagy is ilyen hangulat vett körül. (ha meg értetted, mert egy vicc jutott eszembe, akkor meg pirulok).

          Ha szeretnél írni/beszélgetni :
          p pont anna pont p kukac freemail pont hu

        • Zlatan   2012. szeptember 17. hétfő 14:22 / Reply

          “Elnézést! Most olvasva nem vicces, amit írtam, csak kevertem a valóságos világot a virtuális világgal.”

          Ezzel nem értek egyet, szerintem igenis vicces volt. :)

      • Lujza   2012. szeptember 19. szerda 10:36 / Reply

        “Valóban ezt kérdeztem, és meg is kaptam rá a választ, amit majd megpróbálok hasznosítani, de ettől függetlenül leírhatod ám azt is, hogy mi taszít, bizony, akár kérdezhetném ezt is, sőt…! Abból is nagyon sokat lehet okulni, h nehogy véletlenül én is elkövessek egy ugyanolyan hibát, úgyhogy kérlek, most sorolj fel néhány taszító dolgot, amikkel egy levelezést már a legelején el lehet rontani.
        Köszi előre is! ”

        Lehet, hogy hülyeség, de én kreatív ember vagyok, a részletek mellett, az összkép is sokat számít. Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor megnyitom a levelet a szememnek gyönyörködtető, ha van ritmus benne, szépen tagolt, rendezett, felépített. Hülyeség, igaz?

        Az erőszakos/nyomulós hangvétel/stílus, az anyagi javak kihangsúlyozása, ha túl sokat ír magáról (mert szerintem elég annyi, ami egy “beszélgetés” elindításához elég és majd alakul), türelem hiánya (nem biztos, hogy azonnal tudok időt szakítani a következő levél megírására és ilyen téren nem tudok rendszeres lenni), ha olyan érzésem támad, hogy kamuzik (megírom, hogy mit érzek/gondolok :-) ), vallásos “térítés” vagy hasonló ….most hirtelen ennyi jutott eszembe.

        • Zlatan   2012. szeptember 19. szerda 14:16 / Reply

          Értem, köszi. ;)

  44. Zsolt   2012. szeptember 15. szombat 05:11 / Reply

    Ebony,

    Itt folytatom, mert ott már túl keskeny a sáv.
    “Erőből ismerkedem”. Nem véletlenül írtam annó, az erő-t idézőjelben. Hiszen ez nem igazi erő, csak egész egyszerűen határozottság és részben nagyképűség. Persze ezt bizonyos határok között kell tartani.

    “Ezek szerint számodra unalmas megismerni egy másik embert. Ennyi “erőt”, energiát már nem pazarolsz egy kapcsolatra.”

    Igen, számomra unalmas. Egyrészt az emberek nem túl változatosak, kb. ugyanolyanok csak önmagát mindenki baromi különlegesnek és egyedinek képzeli. Másrészt aki érdekes azt zsigerből fogod és akarod majd megismerni és nem agyból. Másképpen fogalmazva, vele az ismerkedés sokkal természetesebb és örömtelibb lesz. Ösztönösen viselkedsz majd vele és nem kell tanácsokra hallgatnod. Tehát nem kell energiát pazarolnod az ismerkedésre.

    “Számomra nem jelent igazán sokat egy nő.”

    Ha ez megnyugtat egy férfi még kevesebbet jelent:). Egyébként meg most ismerkedésről beszélünk és nem párkapcsolatról.

    “Sehol nem írtam, hogy kedveskedjen. Azt írtam, hogy figyeljen a nőre és törődjön vele. Legyen jelen az életében. A csak kedveskedés szerintem is édes kevés.”

    Figyeljen a nőre és törődjön vele. A férfiak egy része ezt hívja kedveskedésnek. Sokan csinálják ezt mert azt hiszik, hogy cserébe szexet vagy szerelmet kapnak. Csakhogy ez nem igaz. Illetve némely esetben bejöhet, de nagyrészt nem. Egy kapcsolatban figyelni kell a nőre és törődni vele, de ez nem szükséges, hogy szerelmes legyen a férfibe (az elején). Persze jó, ha kicsit ilyenek is vagyunk, de csak mértékkel. Ha körülugráljuk a nőt akkor majomnak fog nézni.

    “Illetve ha külsőre bejössz neki akkor megdughatod.”Ez viszont tényleg alpári volt.”

    Most mondjam azt, hogy te meg finomkodó vagy? Egyébként meg szerintem is gáz, de manapság a szép nők jelentős része nem belső hanem külső vagy érdek alapján dönt. Régebben én is azt hittem, hogy számukra a belső fontosabb, de látom, hogy ez nem így van. Nem véletlen, hogy a mai pasik jelentős (bár még nem túlnyomó) része metroszexuális és legalább annyit foglalkozik a külsejével, mint a nők. Egyébként ezzel nincs feltétlenül baj, de megfigyelhető, hogy amit a nők észérvekkel szeretnének az sokszor ellentétes azzal amit választanak. Ezért van a sok értetlen, naiv pasi.

    Üdv: Zsolt

    • Ebony   2012. szeptember 15. szombat 11:55 / Reply

      Zsolt,

      ““Erőből ismerkedem”. Nem véletlenül írtam annó, az erő-t idézőjelben. Hiszen ez nem igazi erő, csak egész egyszerűen határozottság és részben nagyképűség.”

      A határozottsághoz is erő a kell. A nagyképűség pedig gyengeség jele, amit az „erények” eltúlzásával és hangoztatásával próbálunk elfedni.

      “Egyrészt az emberek nem túl változatosak, kb. ugyanolyanok csak önmagát mindenki baromi különlegesnek és egyedinek képzeli.”

      Van, amit már én is unok. Nem emberre gondolok itt, hanem emberi viselkedésre, állandóan ismételt hibás viselkedésmintákra. (Önmagamnál is unom ezeket.) Az is igaz, hogy kevés az az ember, akinek a szavaira, kisugárzására felcsillan a szemem és azt tudom mondani, hogy végre valami érdekes.
      Mindazonáltal igyekszem figyelni az emberekre, mert szeretném, ha rám is figyelnének és azt gondolom, hogy ez csak oda-vissza működik. Párkapcsolatban pedig fokozottan figyelek, mert fokozott figyelemre vágyom. A figyelemnek semmi köze a “körülugráláshoz”. Erre nem vágyom, nincs is rá szükségem.

      Akire figyelünk, annak erőt, energiát adunk. Ezért mindenki szereti, ha figyelnek rá. Feltöltődünk tőle.

      “Figyeljen a nőre és törődjön vele. A férfiak egy része ezt hívja kedveskedésnek.”

      Lehet, hogy a férfiak egy része a kedveskedést érti figyelem alatt, de nem ugyanaz a kettő, azt hittem ez nyilvánvaló. Nem is kéne összemosni a két dolgot. A törődés is más. Nálam egy őszinte “Hogy vagy?”, amikor megvárják a választ, már törődést jelent. Nem azt jelenti, hogy folyton a nyakán lógni a másiknak, hanem azt, hogy ott van, amikor tényleg kell. A nő részéről ez ugyanúgy elvárható a férfi felé.

      “Most mondjam azt, hogy te meg finomkodó vagy?”

      Légy szíves ne mondjad. Ezt már egyszer megbeszéltük. Te szereted a nyersebb megfogalmazást, én nem. Én egy konkrét mondatodról beszéltem, Te megint engem minősítesz. Egyébként nem érzem igaznak!:)
      Ami, tudom, “klasszikus”.;)

      Üdv,E.

      • Zsolt   2012. szeptember 15. szombat 13:28 / Reply

        Ebony,

        Annyi fajta nagyképűség van, hogy ebbe nagyon részletesen nem mennék bele. Nem mindegyik a gyengeség jele és teljesen mindegy, hogy minek a jele, ha azt a másik nem pozitívan értékeli. Sokan villognak, kompenzálnak az autójukkal, amit a nők egy része utál, de sokan szeretik. Vannak nők, akik imádják a harsány, domináns férfiakat, aki gyakran nagyképűek, arrogánsak, de folyton van néhány nő körülöttük.

        “A figyelemnek semmi köze a “körülugráláshoz”.”

        Már hogyne lenne. A túl erős, vagy a nem kívánt figyelmet hívhatják éppen körülugrálásnak is.

        “Lehet, hogy a férfiak egy része a kedveskedést érti figyelem alatt, de nem ugyanaz a kettő, azt hittem ez nyilvánvaló. Nem is kéne összemosni a két dolgot. A törődés is más.”

        Lehet, hogy szerinted nem ugyanaz a kettő, de ha a másik ember máshogy gondolja akkor sehogy sem fog szinkronba kerülni a dolog. Nem csak az a fontos, hogy szerinted milyen jelentés társul fogalmakhoz, hanem, hogy a partnered társításait is ismerd. Ha már szeretsz figyelni rá:).

        “Légy szíves ne mondjad. Ezt már egyszer megbeszéltük. Te szereted a nyersebb megfogalmazást, én nem. Én egy konkrét mondatodról beszéltem, Te megint engem minősítesz. Egyébként nem érzem igaznak!:)
        Ami, tudom, “klasszikus”.;)”

        Én is csak a mondataidról beszéltem, bár belátom a különbséget, hiszen nem egyről:).

        Üdv: Zsolt

  45. Hrdlicka   2012. szeptember 17. hétfő 21:03 / Reply

    Randi Andi!!!! :-) Írtál nekem emailt az Átváltozós programodról, én ahhoz feltettem egy kérdést,több napja, de nem kaptam választ. Kérlek pótold. Üdv: Hrdlicka

    • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 06:57 / Reply

      Nemcsak okos, jószívű is! Köszi! Tudtam, hogy Casanova vagy! Nők álma! Mindegy hány éves! Lassan az se zavar, ha 60, pedig, nem bukom az idősebbekre.., na de így! :)

      • nosmink   2012. szeptember 18. kedd 06:59 / Reply

        javítás:) :
        …na, de így?!:)

    • Randi Andi   2012. szeptember 19. szerda 18:52 / Reply

      Szia!

      Az Átváltoztatós tréning nőknek szól. Most értünk haza Görögországból a Tengernyi Szerelem! táborból azért nem kaptál választ :-)

      • Hrdlicka   2012. szeptember 19. szerda 19:36 / Reply

        Hello Andi, egyáltalán nem nőknek szólt, mert nekem írtad én meg nem vagyok az:-)) A levélben cizelláltad a Kata vakbelét is…
        Legközelebb olyan táborba menj, ahol van internet és tudsz is a kiemelt fontosságú (mind a témát, mind a prioritását tekintve) emailjeimre reagálni, ok? :-)

        Üdv:Hrdlicka

        • anika   2012. szeptember 19. szerda 19:53 / Reply

          Szia Hrdlicka! Lehet, hogy Andit is megtévesztette a nicked végén lévő -ka végződés, és azt hitte, nő vagy :D…

          Hogy kell valamit (egy vakbelet) cizellálni??? Én még olyat sosem csináltam. Vagy igen, csak nem tudtam, hogy most épp cizellálok?

          • Randi Andi   2012. szeptember 20. csütörtök 09:32

            Kedves Hrdlicka!

            Köszönöm a javaslatot, az igazán fontos emailekre természtesen válaszoltam is :-)

            Az aloldalon látszott, hogy nőknek szól a program, elnézésedet kérem, hogy véletlenül Te is megkaptad!

          • Hrdlicka   2012. szeptember 20. csütörtök 19:31

            Biztos, anika. Annyira összezavarodhatott szegény Andi ettől, hogy Robertnak titulált a levelében:-))

      • Hrdlicka   2012. szeptember 20. csütörtök 19:26 / Reply

        ÁÁÁÁ, Andi, hiába próbálkozol…:-) Ma is kaptam emailt tőled, de ezt már nem veszem be:-))

Post a Comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*